B1 blogcsalád



A fideszes polgármester-jelölt fizet azért, hogy zseniálisnak nevezzék

2019. augusztus 23. - nickgrabowszki

A kormányoldalnak is lett Falus Ference, de még mindig nem késő lecserélni. np2.jpg

Július végén indult el a szegedi polgármester-jelölt, Nemesi Pál támogató oldala, a "Nemesi Pált Szeged Polgármesterének", amelyen egész dicshimnuszokat zengenek a Fidesz által támogatott politikusról. Az oldal bemutatkozásában például azt írják,

Hisszük és tudjuk, a rendszerváltás óta nem volt még alkalmasabb, talpraesettebb polgármester-jelölt Szegeden, mint Nemesi Pál. Mi, akik az oldalt létrehoztuk, hosszú évek óta igencsak közelről ismerjük, gyakorlatilag végig néztük, ahogy az egyszerű paraszti sorból érkező, gádorosi szegény legény irtózatos munkabírással és zseniális üzleti érzékkel, gyakorlatilag a nulláról építette fel a Ferroép Zrt-t, ahogy végig küzdötte az elmúlt 30 évet, csatát csatára nyert, úgy, hogy közben egyszer sem fordult ki önmagából. 

Továbbá világos és éles különbséget tesznek Nemesi és az oldal készítői ("mi, szegediek") között:

Nekünk (és Nemesi Pálnak) SZEGED az Első!"

Tehát vannak ők, az oldal készítői, és tőlük függetlenül van Nemesi Pál.

És most kiderült, hogy kamu az egész.

Nemesinek nincsenek is támogatói vagy rajongói. Legalábbis ingyen nincsenek. Mint a szegedi önkormányzat oldala észrevette: ő maga finanszírozza, hogy a legalkalmasabbnak, legtalpraesettebbnek, sőt egyenesen zseniálisnak minősítsék: np_2.jpg

"Mi, akik az oldalt létrehoztuk, hosszú évek óta igencsak közelről ismerjük" - és ebben nem hazudnak, Nemesi Pálnál valóban senki nem ismeri közelebbről Nemesi Pált:

gyakorlatilag saját magát nevezi zseniálisnak.

A milliárdos szegedi építőipari nagyvállalkozó még nem is hivatalos polgármesterjelölt, de már azóta botrányok kísérik, mióta néhány hónapja először felmerült a neve, hogy a jobboldal őt indítja Botka László ellen.

  • Először tagadta, hogy polgármester-jelölt akarna lenni. Aztán kiderült, hogy mégis.
  • Utána azt tagadta, hogy a Fidesz jelöltje lenne. Aztán kiderült, hogy találkozott Kubatov Gáborral és Orbán Viktorral, rendszeresen egyeztet a helyi Fidesz vezetőivel, végül a Fidesz-KDNP hivatalosan is közölte, hogy őt támogatja.
  • Aztán az bukott ki róla, hogy milliárdos közös üzletben vett részt azzal a Szeviép nevű céggel, amellyel a Fidesz éveken át támadta Botkát.
  • Aztán szembement a kormánypártok 4 éve tartó migránsellenes kampányával: elismerte, hogy külföldi vendégmunkásokat foglalkoztatnak az alvállalkozói. (A Fidesz évek óta azzal riogat, hogy Botka majd migránsokat fog importálni a városba, és ezek után elindít egy olyan jelöltet, akivel szemben ez már nemcsak feltételezés, hanem elismert tény.)
  • Azután az derült ki róla, hogy a Facebook-oldalának kommentelői és lájkolói is szerb profilok.
  • Most pedig az, hogy még a rajongói oldala is kamu, ő fizeti.

Ha valakinek ez a botránysorozat Falus Ferencet idézi eszébe, aligha téved nagyot. A jobb sorsra érdemes egykori országos tisztifőorvost a baloldali ellenzék 2014-ben Tarlós István ellen indította Budapesten, de végül kénytelenek voltak visszaléptetni Bokros Lajos javára, mert politikai antitalentumnak bizonyult.

Nemesi eleve csak azért merülhetett fel polgármester-jelöltként, mert a helyi Fidesz annyira leamortizálta magát, hogy pártpolitikus szóba sem jöhetett a kampány arcaként, valamint azért, mert a szegedi jobboldal fölötti uralomért kitört hatalmi harcot Kubatov Gábor nyerte Lázár Jánossal szemben.

Az esélyei akkor is csekélyek volnának, ha nem kísérné folyamatos bénázás a kampányát,

mert nem elég, hogy a jobboldal kisebbségben van Szegeden az ellenzékkel szemben, még megosztott is, ugyanis

  • jelölteti magát a város utolsó (2002 előtti) fideszes polgármestere, Bartha László,
  • valamint a kormánypropaganda által az elmúlt években Botka ellen felépített Szabó Bálint is.

Szabó tavaly még a kormánylapban jelenthette be a jelöltségét, és nem volt hajlandó visszalépni annak ellenére sem, hogy a pártállami adóhatósági eljárással próbálta rákényszeríteni. Szabó "bűne" az volt, hogy Lázár emberének számított, bár mindketten tagadták, hogy függő viszony volna köztük.

Mindennek fényében egyáltalán nem volna meglepő, ha Lázár még most is arról győzködné az országos Fideszt (azaz valójában Orbánt), hogy a folyamatos botrányok miatt Nemesinek már semmi esélye Botka ellen, és

még mindig nem késő lecserélni.

(Nyilván a "nem is az ő embere", "független-civil" Szabóra.)

A  kampány hivatalosan csak augusztus 24-én, szombaton kezdődik, az aláírásokat még később kell leadni, elvileg még nincsenek elkésve a cserével. Az persze kérdés, hogy be tudná-e még hozni a Fidesz azt a többhónapos hátrányt, amit Nemesi negyedéves bénázásával szedtek össze.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2615021292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ellenzéki szavazó 2019.08.26. 06:51:18

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Nagyon vicces, nácikám, de ti lesztek begyűjtve, ha bukik a csúti.

A rezsim kritikátlan kiszolgálói nyakbavalót kapnak majd, a társutasokat követ törni visszük.

A hóhér kezében pedig már részedről is hasztalan lesz minden sivalkodás.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.08.26. 08:25:04

előbb irán elpusztítja hulladék országodat, aztán jöttök ti

alöksz róz 2019.08.26. 08:53:11

@morph on deer: nana, nem az összes diák 78%-áról van szó, úgyhogy nagyjából mégiscsak jól értelmezte :-)

alöksz róz 2019.08.26. 08:59:25

@morph on deer: örömmel látom, hogy a szolid cigányozás azért csak belefér a heveny antirasszista baloldaliságba :-)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.08.26. 09:07:32

@alöksz róz: "szolid cigányozás"

Van annak egy diszkrét bája, mikor egy rasszista fideSSfasszopó rasszizmus miatt érzékenykedik. :))

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 09:19:09

@alöksz róz:

"szolid cigányozás"

már megbocsáss, de a cziggány, nem egyenlő a cigány, azaz roma kifejezéssel.

nekünk csak egy staddion-cziggányunk van, aki a zanyját vágná telibe még több lopható eu pénzért.

egyébként, még nagyreményű farkas flórián úrnak sem sikerült a népcsoportról jogtalanul kialakult negatív színezetű képet megváltoztatni, amúgy, költözzön kedves édesanyád mellé úgy 2000 roma, azt kívánom a fidessnyik fajtádnak.

Cycmen 2019.08.26. 09:45:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Van annak egy diszkrét bája, mikor egy rasszista fideSSfasszopó rasszizmus miatt érzékenykedik. :))"

Annak lenne, de nem ez történt! Annyit mondott, hogy ha másokat rasszistáztok, akkor ne cigányozzatok, mert hülyén néz ki!

nu pagagyí 2019.08.26. 09:50:56

@dunántúli gyerek: Bármit zagyválsz össze a Nyugatról, valószínűleg te is oda menekülnél majd, ha befuccsol a NER és eljön az elszámoltatás ideje. Persze lehet, hogy csak Türkmenisztán marad.

Cycmen 2019.08.26. 09:53:55

@csüngőhasú norvégbáró: "már megbocsáss, de a cziggány, nem egyenlő a cigány, azaz roma kifejezéssel."

Jaj komám, el ne játszd már a ballib értelmiségi filozófust nekünk!

nu pagagyí 2019.08.26. 09:58:47

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Loppsikon gondolom a jelenlegi rezsim hivatásos tolvajait érted. Nem kell őket felakasztani, elég trauma lesz nekik, ha a lopásból származó szajré elkobzása után saját "tehetségükkel" kellene boldogulni. Szegény Lőrinc ismét gázt szerelhet majd számla nélkül.

nu pagagyí 2019.08.26. 10:19:19

@Cycmen: Úgy látom a cigány szót te dehonesztáló értelemben szoktad használni, ezért háborodsz fel. Nem vagy egy picit rasszista? Az általad kritizált illető csak egy emberre használta ezt a szót, egy olyanra, aki még a származásáról is hazudik, pedig te minden szavát igazságnak gondolod. Ha arról hazudik, akkor valószínűleg másról is.

Nézzük csak:

- puritán életvitel?
Milliárdos családtagok, akik mind a kormányzása alatt váltak azzá.
Ingyen repülőzés a közpénz-nyelő baráti oligarchák repcsijén.
Saját háztáji stadion Felcsúton.
- arab terrorista migránsok?
Ő és családja is üzletelt a szomszédjukba települt Al-Kaidás professzorral(?).
- Soros György?
Neki köszönheti a karrierjét, amíg az előző diktatúrát akarta megdönteni.
Soros nem változott, ő viszont diktátor lett, amit szintén nem vallana be.
- Keresztény szabadság?
Kinek? Mert ha a nemzetnek szánja, akkor a szabadság szó eleve hazugság ebben az összetételben. Olyan ez, mint a tolvaj szabadság.

Cycmen 2019.08.26. 10:52:52

@nu pagagyí: "Úgy látom a cigány szót te dehonesztáló értelemben szoktad használni, ezért háborodsz fel. Nem vagy egy picit rasszista?"

Nem jött le te szarzsák, hogy mire célzok? Sok aljas emberi tulajdonság van, de ezek közül én a képmutatást gyűlölöm a legjobban! A képmutatók a legszarabb emberek és ti azok vagytok a javából! Ha cigányozol, akkor ne rasszistázz te tetű libsi!

rallus 2019.08.26. 10:56:31

@nu pagagyí:
Semmi baj nem lenne, ha Orbán általad dokumentált visszaélései mellett valami kis jót is tenne az országgal. De nem tesz!
Hiába küzdött oroszlánként hazánk felvirágoztatásáért (és jelképes fizetésért!!) Gyurcsány, majd Bajnai, ez a gonosz Orbán tönkretett mindent!
Nincs már túlzott deficit eljárás, infláció, munkanélküliség, általános eladósodás és lélekemelő könnygáz laza kardlapozással egybekötött gumilövedékes ünnepi programmal!
Szinte biztos, hogy a tieid az elnyomott tömegek támogatásával 98%-al nyerik az önkormányzati választásokat, előre vetítve a szebb jövőt! Addig fél lábon is kibírjátok!

Cycmen 2019.08.26. 11:00:35

@nu pagagyí: Te, annyira fárasztó ez a repülő, stadion, soros csinált belőle embert, keresztényező proli szöveg! Belegondoltál már, hogy évek óta ezt nyomjátok és a normális emberek leszarják a fejeteket és beikszelik újra a Fideszt, mert tudják, hogy ez hazugság és olyanok terjesztik, akik ezerszer rosszabbak!
Például szerintem most az önkormányzatikon fogjátok mélytorokra venni a faszt, immáron sokadszor!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.08.26. 11:12:33

@rallus: "Nincs már túlzott deficit eljárás"

Köszönhetően annak, hogy Ondó Viktor kivette a pénzt az oktatásból és az egészségügyből, butulnak gyermekeink, halnak meg honfitársaink, a fideSSfasszopók éljeneznek.

"infláció"

Infláció van, mégpedig a legmagasabb Európában.

"munkanélküliség"

Munkanélküliség van, a közmunka nem munka, a munkanélküli csak 3 hónapig számít annak, míg az alláskeresés átlagos ideje 1 éven felüli. Ami munkahelyet Ondó Viktor teremtett, az az EU-segílyből van.

"általános eladósodás"

A geci egyre csak növeli az államadósságot.

rallus 2019.08.26. 11:27:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Annyit garantáltan nem "butulnak gyermekeink" hogy konkurenciát jelentsenek neked...
Annyira bájosak vagytok ezekkel az összehuhogott "adataitokkal", hogy már a legderűsebb olvasók is csak sírni tudnak miatta, de a ti egyre gyorsabban amortizálódó hordátokat talán összetartja. Agyilag ennyit értek....

Cycmen 2019.08.26. 11:35:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:Ugyanaz a hülye duma már évek óta! Bazmeg ti olyanok vagytok mint a Zalatnay Cini a Nem vagyok én apácával, egyetlen egy számból akartok megélni, amit már ezer éve n a közönség!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.26. 11:36:28

@csüngőhasú norvégbáró:
"már megbocsáss, de a cziggány, nem egyenlő a cigány, azaz roma kifejezéssel."

Na elmész te a 1-es szülöd ásító púzójába.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.26. 11:46:35

@Cycmen:
"Zalatnay Cini a Nem vagyok én apácával"

Tölcsért csinálok a kezemböl????????

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 12:42:39

@R.V.J.:

"Na elmész te a 1-es szülöd ásító púzójába. "

nem tetszik valami fidessköcsög? lehet távozni.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.26. 12:50:20

@csüngőhasú norvégbáró:
"nem tetszik valami fidessköcsög?"

Egy hyttlerista náttzy vagy és ez nem tetszik!
Hogy a betyársereg tapossa le a virágokat a kertedben!

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 13:13:47

@R.V.J.:

"Egy hyttlerista náttzy vagy és ez nem tetszik!
Hogy a betyársereg tapossa le a virágokat a kertedben! "

hja, egy fidessféreg tipikus megnyilvánulása, vagy libsi, vagy buzi, vagy migráncs, mindegy mi sértő, aki nem akarja egy cziggány-staddion-vajdával szétlopatni az országoz, az

ellenség.

getzik. dögölne meg a gazdád, ha az ördög is az.

alöksz róz 2019.08.26. 13:33:18

@Cycmen: "Jaj komám, el ne játszd már a ballib értelmiségi filozófust nekünk!" - miért ne, ha a jellegzetes proli szóhasználatán finomít egy kicsit, fel se fog tűnni a különbség

2019.08.26. 13:35:01

@rallus:

Figyuzz csak fityisz droid.

330 forint az Euró árfolyama. Ez vajon sikertörténet?
Orvoshiány, tanárhiány, nővérhiány. Ez vajon sikertörténet?
Nálunk van a legalacsonyabb órabér az egész Unióban. Ez vajon sikertörténet?
2,7% nyögdíj emelés, 10% sertéshús áremelés. Ez vajon sikertörténet?
31% burgonya-, 60% zöldség áremelés. Ez vajon sikertörténet?

Gondolkozz pubi!

Nálad biztosan van intelligens tv, intelligens telefon, intelligens mosógép...
Gyakorlatilag már csak te vagy a hülye a házban.

MAGYARORSZÁG JÓL HASZNÁLJA FEL AZ UNIÓS PÉNZEKET. 2019.08.26. 13:52:08

@Látens Inszinuáció: Igazad van, a SZEMKILÖVETÉS, TÖMEGBELÖVETÉS, ÁLLAMCSŐD az igazi sikertörténet. A liberálisok ezekre lehetnek büszkék. Bezzeg a szánalmas Orbán, már 10 éve nem képes az emberek közé lövetni, mert nem követi a liberális értékeket.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.26. 14:00:36

@Látens Inszinuáció:
"330 forint az Euró árfolyama. Ez vajon sikertörténet?"

Segíts légyszi megérteni? Mi köze a gazdasági sikertelenségnek a devizaárfolyamokhoz?
Amikor legutóbb képregényeket rendeltem Japánból akkor 1 eurót 118 yenre váltottak a paypal-en. Eszerint a Japán gazdaság rosszul tejlesít?

rallus 2019.08.26. 14:31:35

@Látens Inszinuáció: Igazad van, valóban az volt a sikertörténet, amikor tanártöbblet, orvostöbblet, kórházi ágy többlet, vasútvonal többlet és hasonlók hoztak örömöt a munkásosztály hétköznapjaiba! A gumilövedék és könnygázgránát vonatkozásában pedig a mennyiségi és minőségi igényeket is igyekezett szeretett vezetőnk maximálisan kielégíteni.
Akkor talán még a tarifát sem emelték többszörösére a nehéz testi munkát végző lányok amikor rád néztek...

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 14:40:54

@Látens Inszinuáció:

"330 forint az Euró árfolyama. Ez vajon sikertörténet?
Orvoshiány, tanárhiány, nővérhiány. Ez vajon sikertörténet?
Nálunk van a legalacsonyabb órabér az egész Unióban. Ez vajon sikertörténet?
2,7% nyögdíj emelés, 10% sertéshús áremelés. Ez vajon sikertörténet?
31% burgonya-, 60% zöldség áremelés. Ez vajon sikertörténet?"

ott tartunk, hogy a 2010 utáni orbanisztán, Magyarország egyik legsötétebb korszaka.

ez az emberekre is értendő...

Willkommenskultur 2019.08.26. 14:42:49

@csüngőhasú norvégbáró: 2016 utan nincs az EUban Magyarorszagnal nagyobb sikertortenet

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 14:44:30

@R.V.J.:

"Segíts légyszi megérteni? Mi köze a gazdasági sikertelenségnek a devizaárfolyamokhoz?"

az te fidesspatkány, hogy szándékos forintrohasztás megy, mivel a kiáramló bértömeget kell hazabaxni, továbbá ólcsősítani kell a Magyarország (orbanisztán) lelkét adó SZALAGMUNKÁSOK BÉRÉT.

a 330 annyit jelent, hogy nincs gazdaság, értéktelenítés van. de a forint nem csak az euróhóz képest rohad, hanem a cseh korona, lengyel zloty, de még a török lírához képest is.

a nemzeti valuta elértéktelenítése, nettó hazaárulás.

persze tőled egy magasröptű elemzés nem várható el, anyád se akart belőled okos embert nevelni, nem hogy a dzsippó vektorod.

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 14:45:41

@Willkommenskultur:

" 2016 utan nincs az EUban Magyarorszagnal nagyobb sikertortenet "

6000 ezer elvándorolt magyar, egy komplett sikertörténet, a nemzet pusztulása (kihalása) is az. :D

ez bizony a stadionbáró érdeme.

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 14:47:57

@rallus:

"Igazad van, valóban az volt a sikertörténet, amikor tanártöbblet, orvostöbblet, kórházi ágy többlet, vasútvonal többlet és hasonlók hoztak örömöt a munkásosztály hétköznapjaiba!"

úgy tudom, az egészségügy viktory alatt rohadt csak igazán, a foci és stadionépítés ellenben szárnyal!!

2019.08.26. 14:49:12

@R.V.J.:

Ööö... Azt hittem Te intelligensebb vagy a fityisz tábor homályában, minthogy tudatosan provokálsz.

De ha nem érted, elmesélem.
Kezdjük az export-import gazdasági mutatóival.
Gondolom, tisztában vagy azzal, hogy az export a kivitel, az import a behozatal.
Tavaly az export összértéke 105 milliárd euróra nőtt az az előtti év 100 milliárdjához képest. Ha vesszük a 330 Eurós árfolyamot, akkor az azt jelenti, hogy ebben az esetben
5 milliárd euró szorozva 330-al lett a gazdasági többlet, ami nem kevés pénz.

Viszont az import 99 milliárd eurót tett ki az előző évi 92-höz képest.
Itt 7 milliárd szorozva 330-al lett a behozatal értéke.

Ha tudsz számolni, akkor világosan látod, hogy a behozatal értéke magasabb volt
AZONOS árfolyamon, mint a kivitel értéke.
Tehát ebben az esetben gazdasági DEFICIT keletkezett.

Ha mondjuk a behozatal kisebb árfolyamon történne, akkor természetesen a deficit is kisebb lenne, vagy mi több, még akár szufficit is keletkezne.

Egy kis gazdaságtan:

Egy ország exportját meghatározhatja a termékei minősége (itt legfeljebb az agrárium jöhet szóba, hiszen egyéb saját terméke az országnak, ami EXPORT minőségű, gyakorlatilag nincs. Meghatározhatja még a reálárfolyam (itt lép a képbe az Euró árfolyama, hiszen vagy ebben vagy USA-dollárban forog az export), illetve a külföldi makrojövedelem, és egyéb tényező. Egy kis ország azonban hiába termel többet, nem biztos, hogy többet fognak tőle vásárolni, főleg, ha NINCS olyan saját terméke, ami EXPORT képes lenne, hiszen mint tudjuk - és ezt kár cáfolni - gyakorlatilag összeszerelő üzem az ország harmada - fele. Az exportot ezért autonóm, a jövedelemtől független tényezőként fogjuk fel.

Viszont az import egy része nem a hazai jövedelem függvényében változik (hanem reálárfolyam (EURÓ árfolyama HELLÓ!), vámok, stb.). ezt hívjuk az import autonóm részének. Az import másik része függ a jövedelemtől, ami nálunk - hiába a KSH kozmetikázott adata - a béka segge alatt van. A 28 ország listáján alulról a 3. hazánk jövedelmi aránya. Viszont ha több (lenne) a jövedelem többet fogyaszta(ná)nak, és a többlet jövedelmünk egy részét külföldi termékekre költenénk.
Tehát ha nő a jövedelem nő az import és fordítva.

Ebből talán már világosan látszik, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy az euró napi árfolyama mennyi. És ez biza gazdaságilag erősen befolyásolja egy ilyen kis ország stabilitását.

Remélem segítettem.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.26. 14:50:02

@csüngőhasú norvégbáró:
"Magyarország (orbanisztán) lelkét adó SZALAGMUNKÁSOK BÉRÉT"

Tetszettek volna rendes szakmát tanulni.

Azt értem, hogy a hazai gazdaság gatya a Zorbán miatt, de a kérdésem az volt, hogy a japánok is hazaárulók a gyenge devizájukkal?

alöksz róz 2019.08.26. 14:51:24

@csüngőhasú norvégbáró: "a nemzeti valuta elértéktelenítése, nettó hazaárulás" - vagy épp pont ellenkezőleg, mert az erős forint "ócsítja" az importot :-)

Willkommenskultur 2019.08.26. 14:53:18

@Látens Inszinuáció:" Tavaly az export összértéke 105 milliárd euróra nőtt az az előtti év 100 milliárdjához képest. Ha vesszük a 330 Eurós árfolyamot, akkor az azt jelenti, hogy ebben az esetben
5 milliárd euró szorozva 330-al lett a gazdasági többlet, ami nem kevés pénz.

Viszont az import 99 milliárd eurót tett ki az előző évi 92-höz képest."

Tehat export 105, import 99 az szerinted kereskedelmi deficit.

Okos lipsi

Willkommenskultur 2019.08.26. 14:55:42

@csüngőhasú norvégbáró: Magyarorszagrol kevesebben vandoroltak ki, mint Ausztriabol. Es az osszes tobbi szomszedunkbol.

Ez is egy hatalmas sikertortenet.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.26. 14:56:54

@Látens Inszinuáció:
"Ha mondjuk a behozatal kisebb árfolyamon történne, akkor természetesen a deficit is kisebb lenne, vagy mi több, még akár szufficit is keletkezne."

Köszönöm.
A bolgárok 1 eurót 2 levára váltanak, tehát akkor az általad felvázolt közgazdasági törvényszerüségek alapján szufficitet termelnek, igaz?
Szerintem az új ellenzéki kormánynak Bulgáriából kellene szakértöket importálni!!!

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 15:01:00

@R.V.J.:

"Azt értem, hogy a hazai gazdaság gatya a Zorbán miatt, de a kérdésem az volt, hogy a japánok is hazaárulók a gyenge devizájukkal? "

okos vagy buzikám, akkor sorolj fel 50 tisztán (nem multi) hazai japán céget, mely exportja szarrá termeli a lóvét az országnak, és majd 50 magyart.

a japán gazdaságot a magyar mellé állítani, látszik, mennyire intelligens vagy, fidesspatjány. :D

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 15:03:30

@R.V.J.:

"Bulgáriából kellene szakértöket importálni!!! "

nem kell, hiszen Bulgária előtt van 1 centivel a magyar életszínvonal, ezt is a csutti gecinek köszönd. :D

semmit nem tudtok felmutatni, fidesscsicskák, csak az ellopott EU lóvét!

qubit.hu/2019/06/20/mar-csak-ket-eu-tagallamban-rosszabb-az-eletszinvonal-mint-magyarorszagon

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.26. 15:07:30

@csüngőhasú norvégbáró:

Köszi neked is Náttzybáró. Azt még mindig nem írdat le amit eredetileg is kérdeztem, hogy miért a gyenge deviza a probléma. De mindegy is ne eröltesd meg azt a 3 agysejtedet.

harakiri 2019.08.26. 15:09:31

@MAGYARORSZÁG JÓL HASZNÁLJA FEL AZ UNIÓS PÉNZEKET.:

Ellenzéknek eszébe nem jutna, hogy focihuligánokat vonjon be az utcai zavargások kirobbantására, valamint nem gyújtják fel a tv-t, nem gyújtanak fel autókat...etc.

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 15:10:47

@Willkommenskultur:

"Tavaly az export összértéke 105 milliárd euróra nőtt az az előtti év 100 milliárdjához képest. Ha vesszük a 330 Eurós árfolyamot, akkor az azt jelenti, hogy ebben az esetben
5 milliárd euró szorozva 330-al lett a gazdasági többlet, ami nem kevés pénz."

magyarázd el a gazdasági töltetett te primitív fasz.

a rohadó forint, a nemzet megtakarításának aljas elégetését, elértéktelenítését jelenti, miközben a kibaszott magyar gazdaság, SZÁRNYAL!!!!!!!!

Willkommenskultur 2019.08.26. 15:11:33

@harakiri: Fosnak hogy a nepharag megolne oket. Ami sanszos.

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 15:12:21

@harakiri:

"Ellenzéknek eszébe nem jutna, hogy focihuligánokat vonjon be az utcai zavargások kirobbantására, valamint nem gyújtják fel a tv-t, nem gyújtanak fel autókat...etc. "

az ellenzékben volt annyi, hogy beismerte a töketlenségét, ld. öszödi beszéd, a mostani rezsim tanult, csendben és hatékonyan lop, és annyi haszna sincs, mint a libsiknek.

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 15:22:20

@R.V.J.:

"hogy miért a gyenge deviza a probléma."

mert a dzsipszid elértékteleníti a megtakarításainkat, a munkánk értékét, például, fidessnáci.

www.zsiday.hu/blog/v%C3%A1g-az-mnb-mindegy

emlékezzünk a staddion-cziggányra!

Ide tartozik egy 2004-es gyöngyszem a portfolióról:

www.portfolio.hu/gazdasag/orban_gyenge_forintot_csak_gyenge_emberek_akarhatnak.47441.html

"A forint gyengülése Orbán eszmefuttatása szerint azt jelenti, hogy tulajdonképpen "ellopják a pénzt az emberek zsebéből", mivel a bérből, fizetésből és egyéb járulékokból élők gyengébb forint esetén kevesebb árut tudnak megvásárolni a boltokban, a nyugdíjasok juttatása is kevesebbet ér. A pártvezető szerint a kormánynak a forint gyengítését célzó utalásai és kísérletei a középkori királyok módszeréhez hasonlíthatóak, amikor is az uralkodók a pénzek nemesfémtartalmát próbálták meg minimálisan csökkenti, elcsalva azok értékéből.

Orbán leszögezte: "a gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel, a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak."

Teljes mértékben egyetértek a 2004-es Orbán Viktorral...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.26. 15:27:27

@csüngőhasú norvégbáró:

A Zorbán faszságaira nem vagyok kiváncsi, ha csak ennyit tudsz, akkor kár volt pazarolni a biteket.

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 15:32:33

@R.V.J.:

"A Zorbán faszságaira "

dehát az ő faxát szopod idióta. :D most ő visz minket a szakadékba, szemét fidesznyik.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.26. 15:38:55

@csüngőhasú norvégbáró:
"dehát az ő faxát szopod idióta"

A Zorbán orális kielégítése már olyan szinten fixa ideád, hogy nem tudok nem arra gondolni, hogy szerelmi csalódásról van az esetedben szó.
Ki túrt ki a térdelö pole-pozíciódból, a g.fodorgábor??

alöksz róz 2019.08.26. 15:39:56

@csüngőhasú norvégbáró: "mivel a bérből, fizetésből és egyéb járulékokból élők gyengébb forint esetén kevesebb árut tudnak megvásárolni a boltokban" - hát akkor vegyél hazai terméket, ha már egyszer olyan nagy hazafinak adod elő magad, annak az árát nem nagyon befolyásolja a forint árfolyama :-)

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 15:49:05

@alöksz róz:

"hát akkor vegyél hazai terméket, ha már egyszer olyan nagy hazafinak adod elő magad, annak az árát nem nagyon befolyásolja a forint árfolyama :-) "

merce.hu/2017/11/30/utoljara-a-horthy-korban-volt-ennyire-keves-kezben-a-magyar-termofold/

kisbuzi, eladott országban nem terem semmi, vágod?

láttad manapság a zöldségárakat, vagy anyukád olcsó csirkefarháttal eteti fidessnyik fejed?

szopatod magad, ostoba

alfahir.hu/ne_a_termofold_eladasaval_finanszirozza_a_fidesz_az_oligarchavaltast

index.hu/gazdasag/2019/08/05/70_szazalekot_dragultak_a_lecsoba_valo_zoldsegek_egy_ev_alatt/

csak a lecsóba való 70%, orbanisztánban... :D:D:D:D:D

Willkommenskultur 2019.08.26. 16:03:23

@csüngőhasú norvégbáró: ha a merce szerint nem jo kezben a termofold, az azt jelenti, hogy sosem volt jobb kezekben

ennyi

alöksz róz 2019.08.26. 16:07:49

@csüngőhasú norvégbáró: "kisbuzi, eladott országban nem terem semmi, vágod?" - hát ti adtátok el az országot, buta proli...
a gyenge forint meg elméletileg pont arra való, hogy a hazai termékeknek előnyt biztosítson az import ellenében.

ha olyan nagy hazafinak érzed magad, vegyél csak hazai terméket, erősebb lesz a gazdaság, kiszorul a külföldi, itt marad a pénz :-)

itt sírtok hogy a béka segge alatt vagyunk, és mégis rontanátok rajta, ennyi eszetek van

alöksz róz 2019.08.26. 16:09:56

@csüngőhasú norvégbáró: mi közük a magyar zöldségeknek a gyenge forinthoz?

Cycmen 2019.08.26. 16:16:32

@csüngőhasú norvégbáró: "az ellenzékben volt annyi, hogy beismerte a töketlenségét, ld. öszödi beszéd, "

Jól van Józsi, amikor tetten érnek pajszerrel a kezedben, akkor nem nagy cucc az őszinte feltáró jellegű vallomás! :D
Bár emlékeim szerint az csak a maffia megbeszélésen hangzott el és utána kiszivárgott. Akinek volt szeme, az látta mindezt és nem lepődött meg!
Persze a hozzád hasonló bamba prolik egy őszödi beszédtől meghatódnak, azt a becsület jelének vélik és újra szavaznak Gyurcsányra!

Cycmen 2019.08.26. 16:22:27

@alöksz róz: " mi közük a magyar zöldségeknek a gyenge forinthoz?"

Kérdezd inkább meg a faszszopó buzibárót, hogy emlékszik e arra, amikor Gyurcsány önként mondott le magyar mezőgazdasági kvótáról, mert szopnia kellett az EU faszát, hogy ne kúrogassák a kapitális hiányért!
Ezért üldözik az eu-ban Orbánt, jobb lenne egy elkúró, akit ugráltathatnak és az szervilisen csinálja amit előírnak neki, csak hogy hatalomban maradhasson!

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 16:27:50

@Cycmen:

"Ezért üldözik az eu-ban Orbánt, jobb lenne egy elkúró, akit ugráltathatnak és az szervilisen csinálja amit előírnak neki, csak hogy hatalomban maradhasson! "

ezen a visszamutogatás nem segít fidessgeci, a stadion-cziggányod alatt drágul, MINDEN.

persze ezt lehet kompenzálni egyszeri 9000 forintos rezsiszarral. az ikszekért. :D

Willkommenskultur 2019.08.26. 16:30:29

@csüngőhasú norvégbáró: Meg sosem dragult ilyen lassan az elet 1990 ota. Az alacsony inflacio uj magyar sikertortenet.

alöksz róz 2019.08.26. 16:33:41

@Cycmen: "Kérdezd inkább meg a faszszopó buzibárót, hogy emlékszik e arra, amikor Gyurcsány önként mondott le magyar mezőgazdasági kvótáról, mert szopnia kellett az EU faszát, hogy ne kúrogassák a kapitális hiányért!" - ez igaz. hálás is volt neki a lippsi brigád, alig győzték felminősíteni az országot :-)

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 16:34:16

@Willkommenskultur:

"Meg sosem dragult ilyen lassan az elet 1990 ota. Az alacsony inflacio uj magyar sikertortenet. "

hja, a fidessnyikek legnagyobb sikere a QUESTOR ÉS BUDACASH rablás óta a megfizethetetlen ---- >>> lakás és albérletár.

hányszor verjem a seggembe a fejed? :D

nincs siker, a magyar nettó rabszolga, aki persze elmenekült, annak egy fokkal jobb.

alöksz róz 2019.08.26. 16:38:25

@csüngőhasú norvégbáró: te még azzal se vagy tisztában, buta proli, hogy miről fröcsögsz... de azért kiabálsz ész nélkül. ennyi eszetek van.

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 16:40:50

@alöksz róz:

"ez igaz. hálás is volt neki a lippsi brigád, alig győzték felminősíteni az országot :-) "

hu.tradingeconomics.com/country-list/rating

igen, magyarország egy szinten van kazahsztánnal, indiával meg akár panamával is.

ez a fidesssiker. :D

ezt úgy sikerült elérni, mikor 2011 ben a dzsipszi fattyú a 3000 milliárdot (nyugdíjpénz) pofánverte, azóta jön az EU pénz az országba, azóta száguld a gazdaság.

száguld, meglátszik. :D 330 egy euró, de már 13 forint egy cseh korona is...

gyalázat.

Cycmen 2019.08.26. 16:41:02

@csüngőhasú norvégbáró: "ezen a visszamutogatás nem segít fidessgeci, a stadion-cziggányod alatt drágul, MINDEN. "

Na most nagyon figyelj jókomám! Ez nem visszamutogatás, hanem utalás arra, amit ti akartok a jövőre nézve, ugyanis perpill Gyurcsány az ellenzék vezére, ő jönne vissza, és megnyilvánulásai alapján hülyébb, mint amikor kormányzott!
De ha visszamutogatás lenne, akkor sem szólhatsz, ugyanis nem te határozod meg a vitaszabályokat!

Willkommenskultur 2019.08.26. 16:41:22

@csüngőhasú norvégbáró: A magyar megbecsuli, hogy 1990 ota a legnagyobb elkepzelheto joletben el.

A lippsi szukol, mert nem jut neki hely az uri szalonokban.

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 16:45:07

@alöksz róz:

"te még azzal se vagy tisztában, buta proli, hogy miről fröcsögsz... de azért kiabálsz ész nélkül. ennyi eszetek van. "

mikor elfogy az érv, jön a személyeskedés. :D

magyarország az EU-ban a legtöbbet költötte soros migráncs és uszító plakátokra, mindeközben migráncsot (menedékkérőt) alig fogadott be.

az kiabál, akinek más mondanivalója, programja nincs. ellenben sokat lopikál.

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.26. 16:47:15

@Willkommenskultur:

"a legnagyobb elkepzelheto joletben el."

a számára legnagyobb elképzelhető.... mert aki innen lefalcolt, az tisztában van a szarszaggal, amit a stadionország áraszt.

hoppáré

www.portfolio.hu/img/upload/2019/08/ciganygyerkekjatszanak640-20190802.jpg

alöksz róz 2019.08.26. 16:50:13

@csüngőhasú norvégbáró: jaja, stabil alapokkal, erősödő gazdasággal, felelős pénzügyi gazdálkodással, csökkenő külső adóssággal és csökkenő kiszolgáltatottsággal ugyebár nincs is semmi, ami indokolná a felminősítést...

de a nulla növekedés, az eszetlen pénzszórás és hitelfelvétel, az ország kiárusítása, az államcsőd közelébe lavírozás, meg ezek várható következménye az fasza dolog, igaz? hát minősítsük fel, nehogy megijedjenek a hitelezők és így nehogy véletlenül lelassuljon az ország végleges tönkretételéhez vezető folyamat :D

Willkommenskultur 2019.08.26. 16:51:01

@csüngőhasú norvégbáró: "mert aki innen lefalcolt, az tisztában van a szarszaggal"

A kulfoldi magyarok 90%-a a fideszre szavazott.

alöksz róz 2019.08.26. 16:53:15

@csüngőhasú norvégbáró: hát mivel egy felvetésre se bírsz válaszolni a teljesen összefüggéstelen fröcsögésen kívül, érvényes következtetés, hogy fingod sincs, miről ugatsz :-)

2019.08.26. 16:59:40

@Willkommenskultur:

"Tehat export 105, import 99 az szerinted kereskedelmi deficit."

Figyelj hülye gyerek!

Még egyszer, hogy megértsd.
Az export KIVITEL az országból, egységnyi valutáért. Ez legyen - hogy felfogd a homályos agyaddal - 10 egységnyi valuta, átváltva 330-al az 3300 forint.

Az import BEHOZATAL, amiért VALUTÁVAL FIZETSZ - érted már hülye gyerek?
Ez legyen szintén 15 egységnyi, azaz 330-al szorozva , az 4950 forint.
Tehát 1650 forinttal TÖBBET költöttél, mint amennyit eladtál.

Akkor ezt most minek hivják faszfej?
Ugye, hogy deficitnek?

Gyíkarc. Helybe jöttél a lófaszért.

alöksz róz 2019.08.26. 17:09:07

@Látens Inszinuáció: 1. ha az export 10 egység, az import 15 egység, az miért ugyanannyi nálad? :D
2. többet exportálunk, mint importálunk, ez bizony többlet. :D
és nem is érdekünk, hogy ez megváltozzon.

Willkommenskultur 2019.08.26. 17:09:43

@Látens Inszinuáció: tehat megegyszer

"Tehat export 105, import 99 az szerinted kereskedelmi deficit."

Amugy az eredeti nicken is valaszolhatsz, meg ha ciki is a beeges, hogy altsulis matek sem megy.

2019.08.26. 17:09:46

@Látens Inszinuáció:

És még mielőtt.

Az export azaz a KIVITEL 100 milliárdról 105 milliárdra nőtt. Ez 5 egységnyi különbség.
Az import azaz a BEHOZATAL 92-ről 99-re nőtt. Ez 7 egységnyi különbség.

Azaz 2 egységnyivel TÖBBET FIZETTÉL EURÓBAN, mint amennyit eladtál.
Na ettől deficit.

2019.08.26. 17:12:34

@alöksz róz:

Ez példa volt, hogy az agyhalott kollégád megértse, de láthatóan neked sem ment.

Ha a kivitel 5 egységnyit nőtt, a behozatal 7 egységnyit, de mindkettőért EURÓBAN fizetsz,
akkor szerinted több lett a pénz, vagy kevesebb?

Willkommenskultur 2019.08.26. 17:12:57

@Látens Inszinuáció: az export összértéke 105 milliárd euróra nőtt

Viszont az import 99 milliárd eurót tett ki az előző évi 92-höz képest.

Nem tudja a lippsi azt se, mit jelent az export meg az import, meg az alapmuveleteket se, de megszakerti.

alöksz róz 2019.08.26. 17:14:21

@Látens Inszinuáció: "Az import azaz a BEHOZATAL 92-ről 99-re nőtt" - hát legyél magyar hazafi, vegyél magyar terméket és akkor nem fog nőni az import :-)

Willkommenskultur 2019.08.26. 17:14:39

@Látens Inszinuáció: Mit hadovalsz?

1 bizonyos evben a kivitel 105 mrd euro, a behozatal 99 mrd euro.

Ertsd 6 mrd euro a pozitiv tobblet. Ennyit a deficitrol, valyuhoz etetes.

rof rof rof

MAGYARORSZÁG JÓL HASZNÁLJA FEL AZ UNIÓS PÉNZEKET. 2019.08.26. 17:17:08

@harakiri: "valamint nem gyújtják fel a tv-t, nem gyújtanak fel autókat...etc. "

Az ellenzéknek csak az ország karácsonyfájának és a gyerekeknek szánt ajándékok felgyujtása jut eszébe.

alöksz róz 2019.08.26. 17:17:43

@Látens Inszinuáció: hát akkor nagyon szar példa volt, mert a külkereskedelmi mérlegünk pozitív.

meg azt még áruld el, hogy az nekünk miért jó, ha az erős forinttal az import termékeket támogatjuk?

alöksz róz 2019.08.26. 17:18:44

@Willkommenskultur: "Nem tudja a lippsi azt se, mit jelent az export meg az import, meg az alapmuveleteket se, de megszakerti."
:D

2019.08.26. 17:21:54

@Willkommenskultur:

Nem egy év volt te barom, hanem két év különbsége.
Téged sem az eszedért szeretnek húgyagyú.

MAGYARORSZÁG JÓL HASZNÁLJA FEL AZ UNIÓS PÉNZEKET. 2019.08.26. 17:22:47

@csüngőhasú norvégbáró: "mindeközben migráncsot (menedékkérőt) alig fogadott be."

Miért is kellett volna az országra támado terroristákat befogadnunk ? Érdekes modon valamiért Akmed H. befogadasáért sem tolonganak az eddig nagyhanggal a terroristákat védő országok.

2019.08.26. 17:29:38

@alöksz róz:

" hát akkor nagyon szar példa volt, mert a külkereskedelmi mérlegünk pozitív."

Először is ez csak az export-import közötti különbséget taglalta, de hogy ne tőlem tudd meg, itt egy hiteles idézet:

"A beruházások és a fogyasztás meghatározó szerepe az ország gazdasági növekedésében, azok jelentős importtartalmával együtt oda vezetett, hogy az idei év első hónapjában is gyorsabban nőtt a behozatal az exportnál, és így folytatódott az áruforgalmi aktívum apadása – így kommentálták a hétfőn megjelent januári előzetes külkereskedelmi adatokat az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők."

Azaz a lényeg, hogy a BEHOZATAL több lett, mint a KIVITEL, ezért APADT (CSÖKKENT) a külkereskedelmi aktívum.

"A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott első becslése szerint januárban az export euróban számított értéke 6,4 százalékkal, az importé 9,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a külkereskedelmi többlet 225 millió euróval, 382 millió euróra CSÖKKENT."

Remélem a hivatalos adatnak már hiszel.

alöksz róz 2019.08.26. 17:35:54

@Látens Inszinuáció: hát jó, ne legyen külkereskedelmi mérleg, legyen csak export-import különbség :D

"Azaz a lényeg, hogy a BEHOZATAL több lett, mint a KIVITEL" - nem, megint nem jó, nem lett több a behozatal, mint a kivitel.

atomic power 1986DucaDuca 2019.08.26. 17:38:26

@Látens Inszinuáció:

"Ugye, hogy deficitnek?"

Nem deficitnek, az biztos. Ez a külkereskedelmi mérlegtöbblet, más szavakkal az áruforgalmi többlet csökkenése.

Deficitről akkor beszélünk, amikor a mérlegben a bevételt túllépik a kiadások.
A kimenő áruk összértéke jelenleg is meghaladja a behozott árutömeg értékét, még ha ez csökkent is. Tehát az input nagyobb, mint az output.

A jelenleg kiépülő új exportkapacitások belépésével jövőre ismét emelkedő külkereskedelmi többlet várható..

alöksz róz 2019.08.26. 17:39:38

@Látens Inszinuáció: azt még mindig nem tudtuk meg, hogy nekünk miért lenne jó, ha az erős forinttal az importot támogatnánk

atomic power 1986DucaDuca 2019.08.26. 17:39:43

Helyesen: az output nagyobb az inputnál.

atomic power 1986DucaDuca 2019.08.26. 17:43:00

@Látens Inszinuáció:

"Azaz a lényeg, hogy a BEHOZATAL több lett, mint a KIVITEL, ezért APADT (CSÖKKENT) a külkereskedelmi aktívum."

A behozatal több lett, de nem a kivitelhez képest, hanem a korábbi behozatali értékhez!!
A külkereskedelmi aktívum továbbra is megvan!!

2019.08.26. 17:45:11

@atomic power 1986DucaDuca:

"Nem deficitnek, az biztos. Ez a külkereskedelmi mérlegtöbblet, más szavakkal az áruforgalmi többlet csökkenése."

Akkor neked is elmagyarázom, bár az elejétől kezdve kellett volna visszaolvasnod a témát, de akkor még egyszerűbben:

Ha TÖBBÉRT vásárolsz, mint amennyiért ELADSZ, az minek hívják?
Nincs több kérdésem.

alöksz róz 2019.08.26. 17:45:46

@atomic power 1986DucaDuca: attól függ, de szerintem jó volt az az input a beérkező pénzre :-)

alöksz róz 2019.08.26. 17:48:51

@Látens Inszinuáció: "Ha TÖBBÉRT vásárolsz, mint amennyiért ELADSZ, az minek hívják?
Nincs több kérdésem." - és szerinted mi többért vásárolunk, mint amennyiért eladunk?
ne legyél már hülye...

Cycmen 2019.08.26. 18:25:45

Van új poszt! Csaxólok, mert még libbantmentes!

Cycmen 2019.08.26. 18:27:26

@alöksz róz: ne legyél már hülye...

Ne kívánj már lehetetlent az inszeminátortól! :D

atomic power 1986DucaDuca 2019.08.26. 18:49:37

@Látens Inszinuáció:

„Ha TÖBBÉRT vásárolsz, mint amennyiért ELADSZ, az minek hívják?
Nincs több kérdésem.”

Mérleg romlásának. Hiába vásárolunk többért, mint korábban, ha a vásárolt áruk értéke ennek ellenére elmarad a kivitt áruk értékénél. A kivitt áruk értéke, minden árfolyam változás ellenére még mindig több, mint a behozott áruk értéke.

antiinternáci 2019.08.28. 08:23:52

@csüngőhasú norvégbáró:

"magyarország az EU-ban a legtöbbet költötte soros migráncs és uszító plakátokra, mindeközben migráncsot (menedékkérőt) alig fogadott be."

Ja, igazad van, a tetves bolsevisták aknamunkája miatt ilyen mód9n is kellett védekeznie az országnak, egy csomó pénzt kellett erre költeni. Bezzeg az olyan szerencsés országok, mint a többi V4 nem volt kénytelen ilyesmire költeni, mert ott nincs hazug és gyűlölködő ÁVÓ Párt, nincs kedves Bolgár úr, 444, 24, 1476,57, stb... és a Soros-terroristákat is páros lábbal kirúgták pl. Prágából még időben... Szóval, ahol nem voltak csirkefogó Hegedűs hadnagyok akik az országaik megszállásán dolgoztak volna, ott nem is kellett ilyenre költeni.
De nálunk sajnos a régi népi bölcsesség érvényes: nekünk még kommunistából is csak a legalja jutott...
Az meg, hogy hány menedékkérőt fogadott be (az illetékes hatóságok döntése alapján) Magyarország, pontosan megmutatja, hogy az érkezők 99%-a valóban illegális migráns, nem pedig menekült. Tehát nagyon helyesen döntött a kormány, amikor nem szolgáltatta ki az országot a Soros-terroristák által szervezett és erőszakolt illegális migrációnak.

antiinternáci 2019.08.28. 09:06:32

@Látens Inszinuáció:

"Azaz a lényeg, hogy a BEHOZATAL több lett, mint a KIVITEL, ezért APADT (CSÖKKENT) a külkereskedelmi aktívum."

Nem. A behozatal növekedése több volt, mint a kivitel növekedése. Mert amit írtál, az külkereskedelmi deficit lenne. De mivel aktívum (többlet) van, teljesen nem jó a következtetésed.
Másrészt nem is lehet önmagában értékelni ezt az információt, mármint hogy mit jelent(het) a jövőre nézve.
Pl. ha a fogyasztási cikkek importja miatt csökkent az aktívum, az nem túl jó (de nem is feltétlenül rossz, pl. ha sok számítógépet, napelemet, esővízhasznosítót vett a lakosság, annak ugye lehet hosszú távon hozadéka is, ha pedig kaviárt, annak nem). Ha viszont a beruházási javak miatt nőtt az import, akkor az elvben azt jelentheti, hogy azok aktívumot rontó hatása most jelentkezik, a termelésbe való beépülésük miatti aktívumot növelő hatásuk pedig majd később. Vagy nőhetett a később exportálandó termékekbe beépülő import alapanyagok, alkatrészek importja is.
Mivel most importálták, most rontotta az egyenleget, de csak később fogja késztermékként azt javítani.
Szóval óvatosabban kellene örvendezni, hogy milyen szar minden, meg a Fradi is kikapott...
süti beállítások módosítása