B1 blogcsalád



Az abszurd őrületig fokozza a kormánypropaganda a homofób uszítást

2019. augusztus 06. - nickgrabowszki

Beleállt a melegellenes kampányba a fideszes kisegyházzá vált Hit Gyüli is. und.jpg

Beállt a teljes agyhalál a kormánypropagandánál. A homofób kampány zászlóshajójává választott, közpénzből kitartott kormánylap (csak azért sem írom le a nevét) újra ráfordult a melegekre, és vezércikket szentelt annak a gondolatnak, hogy az egyenlőséget és elfogadást megcélzó reklám valójában a homoszexualitást propagálja és terjeszti, amiből egyenesen következik a megrontás és pedofília, ami bűn, tehát melegnek lenni bűn.

Mi keresztényi módon állunk a dologhoz, azaz nem embereket gyűlölünk, hanem a bűnt. 

Továbbá közlik, hogy látni se bírják a melegeket, a szerelem-témájú óriásplakát "nem hagyja élni az embereket". Mentegetőzve-magyarázkodva egészen az abszurditásig viszik a gondolatot, és közlik, hogy voltaképpen a mozgássérülteket is lenézik:

Tolószékes embereket sem szeretnénk mozgólépcsőnyi meg buszmegállónyi hirdetéseken nézegetni

(...) nem hazudjuk azt magunknak meg másoknak, és főleg nem tömjük a gyerekeink fejét olyan hülyeséggel, hogy tolószékben élni ugyanolyan természetes, mint két lábon sétálni, és nem rosszabb, csak más. Ha pedig

a tolószékesek elkezdenék eltördelni a gyerekeink hátgerincét,

hogy ők is tolószékesként éljenek, attól a társadalom irgalmatlanul dühbe gurulna.

Beleállt a kampányba a NER - és mindenfajta embertelen propagandája - mellett egyházként egyedül kiálló keresztény felekezet, a Hit Gyülekezete is, amelyik petíciót indított a kólareklámok eltávolításáét, mivel szerintük

  • "a kólaivás (vagy nem ivás) hétköznapi cselekedetből politikai-morális demonstrációvá vált";
  • aki kólát iszik, az kiáll a melegjogok mellett;
  • a Coca-Cola magyarországi képviselői „az agresszív közterületi homoszexuális reklámkampányt ráerőszakolták a budapestiekre";
  • az üdítőitalgyártó az alaptörvény megváltoztatására törekszik.

Miért akar most egy cég Atlantából kioktatni bennünket?

A kormánynak, a Fidesznek és pláne Orbánnak vagy Rogánnak egyetlen szavába kerülne leállítani az abszurd uszítást. Hogy miért nem teszik mégsem, arról itt írtunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3614997788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ez is egy vélemény 2019.08.06. 14:38:48

Igazuk van.
A buzilobbi baromságait ignorálni kell.

2019.08.06. 15:07:58

Azért abban van igazság, hogy BÁRMILYEN cég reklámjának POLITIKAMENTESNEK kell lennie. Márpedig a buzi/nem buzi kérdés Magyarországon jelenleg politikai kérdés.
Az a véleményem, hogy a Coca-Cola cég ezt a nagy "egyenlősdit" egy kissé túltolta.

Ezzel együtt én simán betiltanám a vonulást is, mert egyrészt provokatív - hiszen minden olyan joguk megvan, ami a Tákolmányban rögzítve van, ezért tök felesleges a dolog -, másrészt bosszantó az állandó útlezárások tömkelege.
Minden gyökér nyáron akar futóversenyt, buzivonulást, fesztiválokat meg a tököm tudja még mit. Miért nem a Hortobágyon vonulgatnak és futnak?
Ott a kutyát nem zavarja...

dare 2019.08.06. 15:09:00

Miért nem teszik?
Mert valóban abszurd a helyzet.
Mondjuk a hitgyüli is megéri a pénzét, de ez a coca colás reklám eddig mindent visz.
Mindent.
Osztottak, szoroztak, majd azt mondták mehet.
Falakat akarnának bontani ezzel a rekámmal?
Inkább építenek, és ezt ők nagyon is jól tudják.
És ez bosszant engem is, hogy ők ezt tudják.
Ez abszurd.
Az is, hogy most többen coca colás képeket posztolgatnak, és az is, hogy minden embernek a földön el kellene hinnie azt, hogy ők ezt a másság elfogadásáért teszik.
Na persze, nekem meg tollas a hátam.

rallus 2019.08.06. 15:41:28

Miért kell azon felháborodni, hogy egy egészséges italokat gyártó multi szorosan beáll a szintén egészséges lelkű, az ország jövője szempontjából rendkívül hasznos kedves emberek mögé? A Cola távlatokban gondolkodik, mert néhány év múlva a támogatottak bájos gyermekei szürcsölik majd a folyékony egészséget!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.08.06. 16:10:53

@dare: "ez bosszant engem"

Bosszantja a hazaáruló fideszeseket? Az jó! :))

Hajrá, halszagú Magyarország, hajrá Coca-Cola!

Vitéz Nagyuram 2019.08.06. 16:44:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Szerintem ne örülj annyira annak, ha a választók többségét adó fideszeseket bosszantja a dolog.

Ha sokáig rázzátok a pofonfát, előbb-utóbb le fog esni az a termés...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.08.06. 17:09:16

@Magyarország a Magyarok Országa: "a választók többségét adó fideszeseket bosszantja"

Úgy érted, a megvezetett deprivált zsákfalukban élő nyomorultakat? Elmorzsolok azért egy könnycseppet érettük, jó?

"a termés"

Gondolod, a fideszes gyűlöletpropaganda még nagyobb sebességre kapcsol?

élveteg 2019.08.06. 17:30:13

"újra ráfordult a melegekre, és vezércikket szentelt annak a gondolatnak, hogy az egyenlőséget és elfogadást megcélzó reklám valójában a homoszexualitást propagálja és terjeszti, amiből egyenesen következik a megrontás és pedofília, ami bűn, tehát melegnek lenni bűn.

aha ... szóval a kóla az egyenlőséget és az elfogadást relámozza vagyis a reklámok útján nevelné a népet Remek Idáig azt hittem hogy egy kapitalista válallkozás célja a minél nagyobb forgalom meg minél több profit és nem az egyenlőséget meg az elfogadás reklámozása de mindegy is Aztán ugyan mi a baj ha ez valakinek nem tettszik? Bárkinek joga van az undorodáshoz is Attól undorodik amitől csak akar Személy szerint én is förtelmesen undírtónak találom ha két férfi kefél és nem a kormányporpaganda vagy bármi miatt hanem mert ilyen természetem

Dr. Smit Pal.... 2019.08.06. 17:44:08

A kolatol bizonyitottan buzik lesznek az emberek, ezert nem kene inni.

Libsik visítanak de az ország a miénk ! 2019.08.06. 18:15:55

"Az abszurd őrületig fokozza a kormánypropaganda a homofób uszítást"

Hiaba ez a ketsegbeesett, szanalmas vonyitas, a fidesz tovabbra is 52 %-al vezet, 40 %-al elozi az utanna jovo ellenzeki partokat.

morpho 2019.08.06. 18:25:45

Ez akkora reklám a Coca-Cola-nak, hogy, a konkurencia sírva kéri a receptet. A multik kiismerték a hülye magyarokat. Máshol nem lehetne ilyen könnyű gerillamarketinget csinálni. Nem ilyen hülyék a zemberek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.08.06. 18:27:05

@Libsik visítanak de az ország a miénk !: "a fidesz tovabbra is 52 %-al vezet"

Nagyon szánalmas. Kádár stabilan hozta a 98%-ot.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.08.06. 18:28:30

@Dr. Smit Pal....: "A kolatol bizonyitottan buzik lesznek az emberek"

Fasznak ittál annyi kólát.

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.06. 18:35:56

@morpho:

"soros migráncsal" a magyarokat telibeszopatta a zorbáncmaffia habony módra.

mert megérdemli.

Vitéz Nagyuram 2019.08.06. 18:48:53

@morpho: "Ez akkora reklám a Coca-Cola-nak, hogy, a konkurencia sírva kéri a receptet"

Remélem ezt a kiváló receptet nem Szaud-Arábiában akarják majd megismételni...

Mert hír az ott is lenne belőle, csak éppen ott emellett még egy-két torkinca is el lenne nyiszálva...

antiinternáci 2019.08.06. 18:53:45

Hiába vívják a bolsevisták a kulturálatlansági forradalmukat a normalitás és tisztesség ellen az ilyen ostoba cikkekkel, az emberek valahogyan mégis ragaszkodnak ahhoz, hogy a szexuális másság magánügy, és nem akarják, hogy a képükbe tolják.

antiinternáci 2019.08.06. 19:02:08

@Magyarország a Magyarok Országa:

A Kátrányital mindig is az amerikai kultúrmocsik szimbóluma volt. Bocs, Bangónéül: szimbóleuma...

taga_20 2019.08.06. 19:24:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

:))))

nekem is ez ugrott be, erről a fityeszorkról:))

dare 2019.08.06. 19:47:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ha még csak a fideszest bosszantaná, akkor azzal akkora bajom nem lenne, de engem is bosszant ez a multik egy nemes cél ügyében, mivel ilyen ügyeknél szinte mindig hallom a pénz csilingelését (vagy inkább ropogását).
Kb annyira érdekli a Cocát a melegek sorsa, mint Orbánt.
Bár ez nem Orbánról szól, lehet csak elkezdtek hangolni az amcsi elnökválasztásra ezzel a remek cselekedetükkel.
Hajrá halszagú világ, majd a multik megmondják a tutit.

A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok 2019.08.06. 19:48:39

Azonnal be kell tiltani a kolat, es a koka kola ceget pedig ki kell tiltani az orszagbol. A gyarakat, bezaratni felgyujtani.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 20:08:38

@rallus:
" A Cola távlatokban gondolkodik, mert néhány év múlva a támogatottak bájos gyermekei szürcsölik majd a folyékony egészséget!"

Én is erre gondoltam, mert idáig eszembe se jutott kólát Jack nélkül inni, de mióta kinn vannak a plakátok napi 2 literig meg sem állok, mert ugye első az egészség!

Oxica 2019.08.06. 20:42:54

Ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség elvtársak.

Tehát, aki nem fideSSes narancsbolsevik, az ellenség. Csak a Soros György legyen kiplakátolva, mer mink magyarok, asztat szeressük.

A kerekesszékes, az kussoljon otthon, ne reklámozza magát, mert nem illik bele a sportos, fehér bőrű, árja fasiszta embertípus ideológiájába.

Engem pedig már csak az érdekel elvtársak, hogy hol lesz a gödör alja elvtársak. Meg hogy mi lesz a sorsuk ezeknek a prostisrácos férgeknek a bukás után, mert minden nyomot nem fognak tudni eltüntetni maguk után, az kurvaélet.

Ez a kurva internet megőriz mindent elvtársak, ezt ne felejtsék elvtársak. A 15 éves háború is véget ér egyszer elvtársak.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

rallus 2019.08.06. 22:11:53

@R.V.J.: Jobban teszed, ha a Jack részarányát 100%-ra emeled, mert állítólag a kóla totálisan ellazítja a gyűrűs záróizmokat! Ezért célozták meg most ezt a célcsoportot... Végre nem csak motorblokkot lehet vele mosni és darázscsapdának használni...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 22:51:55

@rallus:
"Jobban teszed, ha a Jack részarányát 100%-ra emeled, mert állítólag a kóla totálisan ellazítja a gyűrűs záróizmokat!"

Amióta a B1-re vagyok beosztva, azóta valóban emelkedik az napi elfogyasztott Jack D. mennyisége. Munkahelyi ártalom I guess.
Ugyan nem tarozik rád, de a záróizmos probléma nálam még nem jelentkezett, de a pártban sajnos van egy pár szivárgó.
Tőlük kaptam ezt a pár hasznos tippet, remélem segít rajtad:

www.verywellhealth.com/tightening-your-anal-sphincter-796588

Függöny, csapó, vége a játéknak! 2019.08.06. 23:09:56

@rallus: @R.V.J.: Már megint itt esz titeket a fene?!

Nem hajtanátok fel inkább egy-két arab férfikurvát nekem, hogy legyen kit leszopnom???!

Zenét bírod, nigger? Nesze! :))))))))

www.youtube.com/watch?v=F3zJlMUtzP8&t=2m4s

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.08.07. 02:59:48

@tаgа_20: "egy-két arab férfikurvát nekem, hogy legyen kit leszopnom"

Figyelj, fideSSfasszopó, ne hirdesd itt a másságodat, mert elvbarátaid kiközösítenek. Nem mintha nem lenne mind buzi, csak takargatják.

megamedve 2019.08.07. 04:32:51

Valaki segítsen nekem.
Én egy békés ember vagyok.
Soha nem bántanák senkit sem azért, mert azonos neműt szeret.
De mivel én teljesen hetero vagyok, ha belegondolok, undorítónak érzem, zsigerből, nem akaratból.
Csinálhatnak pl. felvonulást, de nem vagyok rá kíváncsi, nem is érdekel, meg sem nézem.
S mivel 3. fél bevonása nélkül szaporodni se tudnak, nem támogatom, hogy gyereket neveljenek.

Akkor én most homofób vagyok?

rallus 2019.08.07. 07:00:03

@tаgа_20: Hogyan bírod lelkileg feldolgozni, hogy barátod tápcsatornájának tetszőleges végén elindított spermiumodnak végül mégiscsak egy számodra undorító nő petesejtjével kell találkoznia, ha fenn akartok maradni? És hogy talán te is így kezdted?

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.07. 07:04:11

@rallus:

"barátod tápcsatornájának tetszőleges végén elindított spermiumodnak végül mégiscsak egy számodra undorító nő petesejtjével kell találkoznia, ha fenn akartok maradni?"

apukáddal így csinálod fidessféreg?

orbanisztáni valóság.... :

főcziggány büszke országa

www.youtube.com/watch?v=wYZYoEeMgk8

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.07. 07:14:17

@megamedve:

"Akkor én most homofób vagyok? "

igen, a szexuális beállítottságnak és a gyerekneveléshez mi a fasz köze van egymáshoz?

egy buzi pl. rossz fizikus?

akkor szopjá arabot. v fidesscsicskát. :D

Függöny, csapó, vége a játéknak! 2019.08.07. 07:59:25

@csüngőhasú norvégbáró: "szexuális beállítottságnak és a gyerekneveléshez mi a fasz köze van egymáshoz"

jajj, kedveském, ha azt tudnád!!! persze a szüleid mesélhettek volna róla, de nem baj, azé pótoljuk

szóval ott van először is, hogy az azonos nemű szülőt a gyerek mintának tekintheti, ez eddig megvan?

ahol pedig anyuka és apuka helyett két apuka van, ott ilyen minta pl. egy lánygyermek számára nemigen lesz

a fiúgyermek számára meg lesz kettő is, de örüljön, hogyha a mostohaapja kissé kapatosan nem dugja seggbe őt is

meg hát kezdjük má azzal, hogy a gyerek hogy is lesz első körbe?

a méhecske beporozza a virág bibijét!

de mi van akkor, ha a virágnak nem bibije van?

akkor sajnos abból nem lesznek utódok!

Függöny, csapó, vége a játéknak! 2019.08.07. 08:07:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: értettem, parancsnok úr. :))))))))

@csüngőhasú norvégbáró: "főcziggány büszke országa"

hát azé a tiétek se vót sokkal szebb. hogy mást ne mondjak, a.pedagógus-életpálya előtt még alacsonyabb volt a fizetés

@megamedve:
"Akkor én most homofób vagyok?"

igen, szerencsére!

zenét bírjátok, niggerek?! nesze! :)))))))))))))

www.youtube.com/watch?v=b6KvR_-u7sI&t=0m24s

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.07. 08:23:43

@közíró MAXVAL bircaman:" S mi a gond a homofóbiával?"

Ejnye-bejnye! Nem látod a plakáton? Oda van írva szép nagy betűkkel a gondjuk. Lehet, hogy a kecskétől, vagy a bircától nem undorodnának?

Cycmen 2019.08.07. 08:25:27

@csüngőhasú norvégbáró: "igen, a szexuális beállítottságnak és a gyerekneveléshez mi a fasz köze van egymáshoz?"

Talán az, hogy amikor nem neveled, akkor is tanul tőled éspedig azt, amit lát! Ennek a következménye, hogy hiába járatod a gyerekedet zongoraórára, meg nyelvtanfolyamra, alapjában véve egy ugyanolyan büdös nagy bunkó lesz, mint amilyen te vagy!

Cycmen 2019.08.07. 08:25:27

@csüngőhasú norvégbáró: "igen, a szexuális beállítottságnak és a gyerekneveléshez mi a fasz köze van egymáshoz?"

Talán az, hogy amikor nem neveled, akkor is tanul tőled éspedig azt, amit lát! Ennek a következménye, hogy hiába járatod a gyerekedet zongoraórára, meg nyelvtanfolyamra, alapjában véve egy ugyanolyan büdös nagy bunkó lesz, mint amilyen te vagy!

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.07. 08:27:23

@élveteg: "Személy szerint én is förtelmesen undírtónak találom ha két férfi kefél és nem a kormányporpaganda vagy bármi miatt hanem mert ilyen természetem..."

Netán amíg nézed, hogy két férfi kefél, addig te magadban élvezel? ;D

Nem árt néha gondolkodni azon, amit az ember mond, vagy leír.

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.07. 08:31:35

@megamedve: "S mivel 3. fél bevonása nélkül szaporodni se tudnak, nem támogatom, hogy gyereket neveljenek."

Tudod hány családban nem kell harmadik fél? Apuka elintézi maga. Mármint a gyerek nevelését. Úgy sexuálisan.

Függöny, csapó, vége a játéknak! 2019.08.07. 08:34:19

@látjátok feleim szümtükkel: "Úgy sexuálisan"

te, nigger, most komolyan az egyik szexuális aberrációt próbálod egy másikkal (pedofília) szebbé tenni?!!

az eszem megáll tőletek... persze kecskével is csinálhatná, ahogy te szoktad. :)))))))))

Cycmen 2019.08.07. 08:44:15

Egyébként roppant elégedett vagyok, hogy erre a folyamatos buzihisztire kezdenek egyre többen méltó választ adni!
Nincs itt semmi gondja senkinek a buzikkal, de ha nem vesztek vissza sürgősen a lendületből, akkor megtudjátok hogy mi a homofóbia!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.07. 09:05:48

@Cycmen:
"akkor megtudjátok hogy mi a homofóbia!"

FenyegetözünK??? Gyülöletbüncselekményre utalgatunk??? Nem lesz ennek jó vége!
Akár még Kristóf is hazajöhet Izraelböl, hogy pellengérre állítson benneteket az Instagrammon!!!

rallus 2019.08.07. 09:15:09

@R.V.J.: Omnia vincit amor! Kristóf nem jön, nem engedi a férje!

Cycmen 2019.08.07. 09:20:13

@R.V.J.: "FenyegetözünK??? Gyülöletbüncselekményre utalgatunk??? "

Mondjuk egyenlőre a keresztények elleni buzi gyűlöletkampány tűnt csak fel, az önvédelem pedig nem bűncselekmény!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.07. 09:27:24

@rallus:
"Omnia vincit amor!"

Majd akkor bölcselkedj, amikor a narancsszínü körrel megjelölt pizsamádban állsz sorba a krisnakajáért az érzékenyítötáborban.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.07. 09:33:46

@Cycmen:
"a keresztények elleni buzi gyűlöletkampány tűnt csak fel"
Nekem inkább az tünt fel, hogy milyen jó kapcsolatot ápolnak a melegek a katolikus egyházzal. Szabad átjárás van úgymond.
Sokan fel is vetették, hogy legyen külön betü az LMBTQ+ verziójában a nevelöszándékú papbácsira.

6.Lenin 2019.08.07. 10:16:57

Szerintem minden libsi igyon kólát, hamarább hullik a férgese.
Látom, hogy minden testi, lelki sérült embertársunk kólával a kezében posztol épet magáról.
Lehet, hogy a kólától buzulnak valóban, akkor viszont nekik ingyen kéne adni, lehetőleg minél többet. nincs utód, hamarább tisztul a környezet.
Mivel a meghatározásuk is a meleg, nyilván hatással vannak a felmelegedésre is.
Minden egészséges ember kötelessége kéne, hogy legyen, ezek ellen mindenképpen küzdeni kell. Kólát minden melegnek, és talán ettől még a hőmérséklet is beáll egy normális szintre a közeljövőben.

A melegek felé nyújtott segítő kezünkben legyen egy jó nagy üveg kóla, aztán felejtsük el az egészet. Eltűnnek maguktól is. (vaagy nem szaporodnak el túlságosan, és már az is eredmény, nem is kicsi)

Eltiltott Vélemény 2019.08.07. 10:39:20

@tаgа_20: " ... fiúgyermek számára meg lesz kettő is, de örüljön, hogyha a mostohaapja kissé kapatosan nem dugja seggbe őt is ... "

Hát, már megint ez a részrehajlás és családon belüli elnyomás, az "anyuka" már nem is húzhatja fel a farkára a neveltjét, ha ahhoz szottyan kedve?

6.Lenin 2019.08.07. 10:42:28

Véreim!

Mellesleg van egy óriási haszna is, hogy egy deviáns kisebbség ordibál mindenféle marhaságot.
Végre felébred a védekezési ösztön a többségi társadalomban. Rájönnek az emberek, hogy nekünk miért is kell tűrni csendben ezt az ordibálást?

Felébred a védekezés, hogy tegyük már a helyére ezeket a dolgokat, senkinek nincs joga magának külön jogokért ordibálni a másik kárára ( a többségnek sincs )

Ne engedjük, hogy visszaéljenek a helyzetükkel. Nincs itt semmiféle fóbia. Semmiféle gyűlölet (általános). Köztük is vannak gazemberek, idióták, mindenhol, szerencsére kisebbségben. Nem kell hagyni, hogy bármelyik csoport is többségnek tűnjön. ezt rendezzék le egymás közt. szerencsére a többséggel semmi gond, az ország szépen fejlődik, és nem szabad megengedni, hogy kisebbségben lévők ezt bemocskolják.

Eltiltott Vélemény 2019.08.07. 10:42:46

@tаgа_20: Hát, ez a vernyákolás ölég szar, de a csaj jól nézett ki benne :-) már ha csaj volt, és nem átműtött kukakólás kotonszökevény ....

Eltiltott Vélemény 2019.08.07. 10:45:30

@látjátok feleim szümtükkel: Tudod, az állatokat csak megfelelően feldolgozva és elkészítve szeretem, étkezési célra. Amire célzol az talán még ordasabb eszme, mint a "másság", azt még a legprogresszívabb zöldek is elleneznék... :-)

Eltiltott Vélemény 2019.08.07. 10:49:48

@R.V.J.: " ... Majd akkor bölcselkedj, amikor a narancsszínü körrel megjelölt pizsamádban állsz sorba a krisnakajáért az érzékenyítötáborban. ... "

Hát, arra mérget vehetsz, hogy előbb fogok tömeggyilkosságért börtönbe kerülni, minthogy rávegyenek bármiféle "érzékenyítőtáborra"...

Cycmen 2019.08.07. 10:51:13

@Kitiltott Vélemény: Ja, jó klipet prezentált a taga kolléga, volt benne minden, cigány, buzi, plázakurva! :D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.07. 11:04:13

@Kitiltott Vélemény:
"előbb fogok tömeggyilkosságért börtönbe kerülni, minthogy rávegyenek bármiféle "érzékenyítőtáborra"... "

Same-same. Akkor majd életfogytig érzékenyítenek az egzotikus szobatársak a Csillagban.
Én a helyedben inkább krisnakajával a pociban érzékenyülnék, mint Rikárdó-csirízzel...

Eltiltott Vélemény 2019.08.07. 11:18:49

@R.V.J.: Előbb el kell hogy fogjanak.... aztán rám kell hogy bizonyítsák.... ahhoz viszont nem lesz elég az, hogy néhány hímringyó azt állítja, hogy nem tiszteltem a másságjukat (#métú++)...

Kell olyan törvény is, amivel bárkit rákényszeríthetnek érzékenyítő táborra, és ennek a törvénynek a meghozását túl is kell élniük a politikusoknak....

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.07. 11:25:26

@Kitiltott Vélemény:
"Előbb el kell hogy fogjanak.... "

Ki vagy te a harrisonford?

"ennek a törvénynek a meghozását túl is kell élniük a politikusoknak.... "

Úgy érted, hogy lenne következménye? Ez zsír új jelenség lenne a kárpát-medencében.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.08.07. 13:25:47

A homoszexualitás lelki defektus,a szexuális aberrációk egyike.Művelői szodomiták,akiket szerencsésebb történelmi időkben a rendőrség nyilvántartott..

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.07. 15:23:28

Bevallom, idáig úgy gondoltam, hogy a DC univerzum egy kalap sz.-t nem ér, de most viszont!!!
Csüngeni fogok minden epizódon!!! There you go DC!!!!!

velvet.hu/gumicukor/2019/08/06/a_dc_egyre_tobb_lmbtq_szereplot_szeretne_aquaman_egyik_verzioja_meleg/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

morph on deer 2019.08.07. 15:45:14

@6.Lenin:
“Szerintem minden libsi igyon kólát, hamarább hullik a férgese.”

Csaxólok, hogy ez éppen a cukormentes kóla reklámja volt: “zéró cukor - zéró előitélet”. Persze tudom, hogy te azonnal félrekaptad a fejed, - nehogy bebuzulj mire felérsz a metróból, - azért is tájékoztatlak. :)

Cycmen 2019.08.07. 15:59:31

@morph on deer:
"Csaxólok, hogy ez éppen a cukormentes kóla reklámja volt: "

Cukormentes kóla=pinamentes kúrás

6.Lenin 2019.08.07. 16:02:25

@morph on deer:

Miért lennék előítéletes? Nem érdekel, hogy valaki mekeg, színes, vagy bárki.
Én 1et fogadok el, ha te úgy döntesz, ahogy, és vállalod is.

Én csak racionális vagyok. Ha valaki a kólaivást politikai célra (is) használja, én miért nem?
A melegeknek nem lehet saját utóduk, tehát az ág (gének) megszakad.

Én vagy 20 éve (lehet, hogy több is) nem ittam pepsit se, cocát meg talán régebben. Nem kedvelem egyiket se. A melegeket nem tartom nyilván, lehet, hogy most is van az ismerőseim közt. bocs, most jut eszembe, a mostoha öcsém fia meleg (állítólag), külföldön él, de ha találkozunk, semmi gond nincs köztünk.

Ettől az aljas cirkusztól meg hányok, azoktól is akik ebből hasznot szeretnének húzni, bármelyik oldalon is vannak.
tudom, hogy azok cuppannak rá mindenre, akiknek nincs valós mondanivalójuk a választók számára.

6.Lenin 2019.08.07. 16:14:56

Nagyon sok emberrel találkoztam már, de olyannal, aki a születése előtt kiválasztotta a helyet, bőrszínt, a vallását, bármit, olyannal nem.

Ha lenne ilyen kérem jelentkezzen kap tőlem 100, azaz egyszáz üveg kólát (hogy gyorsíthassam az elhullását). Igazolásként hozza magával azt az ívet, amiből választott.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.07. 16:16:40

@Cycmen:
"Cukormentes kóla=pinamentes kúrás"

Köszi az analizist cycc.
Téged gondolom azért szeretnek otthon, mert olyan jól elmagyarázod azt, amit amúgy is mindenki tud.

morph on deer 2019.08.07. 16:29:12

@6.Lenin:
“...senkinek nincs joga magának külön jogokért ordibálni a másik kárára ( a többségnek sincs )”

Attól tartok, kissé belebonyolódtál ebbe a gondolatmenetbe, drága Uljanov elvtárs!

Milyen “külön jogok”?
Kinek van mi is a kárára?
Olyan “külön jogok,” amilyenek a többségnek sincsenek? Mi van?

Közben úgy látszik, a kiáltvány(od)nak már meg is lett a hatása: már a kerekesszékeseknek is el kell tünnie a szem elől.... Rontják az összbenyomást. Hiszen olyan szépen fejlődünk, erre jön, és kedvünket szegi valami kissebbség..!
Szörnyű!

morph on deer 2019.08.07. 16:34:40

@6.Lenin:
“Miért lennék előítéletes?”

A plakát szövegét idéztem, amit te nyilván önvédelemből nem olvastál el.

Amúgy ha az az idióta nem kezd el sikítozni, hogy hű, milyen szörnyű ez a plakát, és hogy ő bezzeg nem kólázik többé, a kutyát nem érdekelte volna, hogy mivel próbál a CocaCola több löttyöt eladni!
Csak az a reakció annyira sötét, hogy amellett már nehéz elmenni szó nélkül.
Szerintem inkább erről van szó.

morph on deer 2019.08.07. 16:36:48

@Cycmen:
:D)
Most már csak a kólamentes kóla hiányzik, és már el is jutunk a kúrásmentes kúráshoz!

Az lesz ám az igazi!

6.Lenin 2019.08.07. 16:38:17

@morph on deer:

Látszik, hogy a DK hatással van rád.

A melegek kapcsolatát nem lehet jogosan családnak nevezni. Nincs joguk ás emberek utódaiból esetleg egy félresikerült életű utódot nevelni. Pl.

A többségnek sincs joguk más, mindenkit megillető jogból kizárni. Vallás, politikai hovatartozás, választási jog, ami nem függ az illető maga választott nemi hovatartozásától.
A család, gyerek nevelés nem ilyen jog, Másoktól is elveszik a gyereket, ha az egészséges nevelésük nem biztosított. Heteróktól is.

Elvileg egy elmeroggyant libsit se illetnének meg bizonyos jogok.

6.Lenin 2019.08.07. 16:50:44

@morph on deer:

A plakát szövegében a szeremről írnak. Nem hallottál más kapcsolatokról ?
Mondjuk valaki betegesen ragaszkodik valamihez?
Vagy valaki nagyon szereti a kutyáját, macskáját, kecskéjét. A felsoroltak is kedvelik a gazdáikat.
Szerelem lenne köztük?

B!, ez az aljas az egészben. Ki a faszt érdekel a kóla? azt a szar löttyöt soha nem kedveltem, ezután se fogom.
a szerelemmel kapcsolatban pedig teljesen másak az elképzeléseim. Még a szeretkezés se szerelem, pláne pénzért. Bár az egyik szeret kefélni, a másik meg a pénzt kedveli.

Hagyd már ott azt a kurva DK-t, csak szólok.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.08.07. 16:52:56

Boccs hogy a kommenteket nem olvastam, de nem tudtam megállni ezt a poént. :-)

A nertársak eldönthetnék végre hogy most akkor van-e globális felmelegedés vagy nincs? :-)

taga_20 2019.08.07. 17:05:52

@Cycmen:

gratulálok mirr-murr! tőled azé nem vártam ezt.

a sok szutyok, agyhalott fityeszork, ráugrik arra, hogy valamelyik közülük, az én nicknevem írogat, és úgy csinálnak, mintha én írtam volna ezt a pár kommentet, pedig ha rákattintanak arra nicknévre, egyből látnák, hogy pár napja lett regisztrálva.

u.i.: egyet megígérek, ha te valamikor elkezdesz libsi dumát tolni, nem foglak kontrázni.

taga20 2019.08.07. 17:11:29

@Veszéjben a lyogállamiság !:

te látens buzi, te! mi a kurvaanyádat rázod itt a picsádat nap-nap után?

6.Lenin 2019.08.07. 17:11:53

A libsik kedvenc (eddig) Bálint gazdája:

"Épp tegnap este próbáltam valahogy végiggondolni az emberiség történetét. Most már teljesen világos előttem is, hogy az ember ezt nem tudja megváltoztatni. A légkör szén-dioxid-szintje csak növekszik, a tengerek szintje emelkedik, a gleccserek elolvadnak, és még hosszan sorolhatnám a Földön történő ezernyi változást. lehet, hogy ezeket nem tudjuk megváltoztatni, de alkalmazkodni lehet hozzá. És ezt az alkalmazkodást kell megtanulni a természettől. Mert a természet, amióta létezik -nem tudom kinek akaratából, de létezik-, azóta mindig azt tanítja, hogy alkalmazkodni kell az adott körülményekhez. Ez az élet feltétele. "

Az öreg lefűrészelt egy ágat, ami éppen ő ült.

Majd jön egy idős homokos is, és elmondja, hogy:

"ezt az alkalmazkodást kell megtanulni a természettől. Mert a természet, amióta létezik -nem tudom kinek akaratából, de létezik-, azóta mindig azt tanítja, hogy alkalmazkodni kell az adott körülményekhez. Ez az élet feltétele. "

Csak egy hülye ballibsi szeretne uralkodni a természet felett-fiatalon- aztán az út végén rájön, hogy mekkora marha is volt.

Köszönjük Bálint gazda.

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.07. 17:16:40

@6.Lenin:

neked a libsi szó beakadt ostoba vén cigány, takarodj inkább dolgozni, majd ha időd engedi, művelődj is.

amúgy a kurv@@nyádat.

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.07. 17:21:52

@tаgа_20:

"a fiúgyermek számára meg lesz kettő is, de örüljön, hogyha a mostohaapja kissé kapatosan nem dugja seggbe őt is"

tehát a meleg az egyben pedofil is???

én pl. nem szeretnék cigány vezetőt látni Magyarország élén, mert csak.

Függöny, csapó, vége a játéknak! 2019.08.07. 17:30:28

@taga_20: "úgy csinálnak, mintha én írtam volna ezt a pár kommentet"

melyik kommentet nem én írtam, te idióta fityeszork???!

a kiszeltünde kezelje le a fütyülődet!!!!

Függöny, csapó, vége a játéknak! 2019.08.07. 17:33:17

@csüngőhasú norvégbáró: "én pl. nem szeretnék cigány vezetőt látni Magyarország élén, mert csak"

mert egy agyhalott rasszista barom vagy, azé??!

"meleg az egyben pedofil is???"

a szó amit kerestél, a pederaszta...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.08.07. 17:33:50

@6.Lenin: Faszom,már megint hülye vagy!
Kérem a másikat!

taga20 2019.08.07. 17:34:16

@csüngőhasú norvégbáró:

már te is kezded?

akinek válaszoltál, az egy rohadt lelkű fityeszszar. valamelyik azok közül, aki rendszeresen itt kommenttel.

próbál lejáratni, a szokásos fityeszgeci módszerrel.

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.07. 17:36:54

@taga20:

nem neked válaszoltam te ribanc. :D

nekem is van klónom, hogy az anyját vágja boldoggá. primitive egy népség.

6.Lenin 2019.08.07. 17:39:10

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Ismerős ez a trükk, Kezd rossz irányba menni a poszt, ideküldik a hülyéket, hogy visszatereljék a hozzászólásokat az értelmetlen faszok szintjére.
Ilyenkor szoktatok jönni, te, a cicus, és taga20-ak, meg a legnagyobb barom, a csüngőhasú. Bár lehet, hogy csak 1-2 fasz több néven.

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.07. 17:43:29

@6.Lenin:

s te miért baxod itt anyukád egész nap, csak nem csutti orsós cziggány dicsőségéért?

lopassatok vele még 2 hazát el, ti vadbarmok.

rohadna rád a vajdád

2019.08.07. 17:43:33

nemzeti identitásban elmélyült jó napot kívánok kedves illibsi elvtársak.

ez mind semmi!
de hallottátok?
soros a több millió afrikai migráncs után németekkel akarja felhígítani népünk eszméit!

vagy csak a németeknél is születnek hülye-gyerekek?

mindenesetre jó lesz vigyázni, légy résen!

index.hu/belfold/2019/08/07/nemetorszag_eltunt_kisfiu_keleti_palyaudvar_rendorok_megtalaltak_vilagot_latni_vonat/

6.Lenin 2019.08.07. 17:47:53

@csüngőhasú norvégbáró:

Amikor olvaslak benneteket, nő az önbizalmam.
Valószínűleg nem én lehetek a legnagyobb barom Mo-on, hiszen ti rám vertek jó néhány kört. Miért vennéd ezt el tőlem?

Szabó Miklós János 2019.08.07. 17:48:30

@vitéz Beverneky: Most ez mégis mi akar lenni, liberrált barátom?

Néhány hülyegyerek valami menő és vagány dolgot akart csinálni...

Megesik az ilyen, de mi köze ennek Soroshoz??!

A poszt témájához meg még kevesebb.

taga20 2019.08.07. 17:56:22

@Szabó Miklós János:

jani te! iróniáról hallottál má?

a faszt hallottál!:)))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.07. 17:57:02

@vitéz Beverneky:
"ez mind semmi!
de hallottátok?
soros a több millió afrikai migráncs után németekkel akarja felhígítani népünk eszméit!"

Vitéz Berezelek ba'zmeg ezért kár volt fogyasztani az aksit a telódon.
Próbálj meg inkább vízumut váltani Iróniába hátha ott ragad rád valami.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.08.07. 17:59:45

@taga20:
@csüngőhasú norvégbáró:
Pár éve nekem is volt egy de értelmesebb volt,mint most a tiétek.Bibibííí!XD
Olyan vagyok,mint a miniszter felesége,aki kiakad,hogy szeretője van a férjének.
Aztán a férje az esti fogadáson megmutatja a többiek szeretőit.
Mire az asszony:-Azért a miénk a legszebb.
:))

taga20 2019.08.07. 18:02:55

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

haver, akinek nincs, az annyit is ér!:))) ne a múltadból éjj!

csak aszt nem értem, hogy nekem, miért ezt az agyhalott állatot utalta ki a habony művek?

taga20 2019.08.07. 18:04:21

@csüngőhasú norvégbáró:

na befutott a fityeszcsicskád. örüjjé geci!:)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.08.07. 18:09:33

@6.Lenin: LOL!Minimum ketten használhatjátok ezt a nicket szerintem!
Úgyhogy ne nevettess!XD

Cycmen 2019.08.07. 18:14:23

@R.V.J.: Te most le akarsz szopni, hogy kóstolgatsz?

Függöny, csapó, vége a játéknak! 2019.08.07. 18:16:09

@csörgőhasú kurvabáró: szerelmem, miért vagy velem ilyen geci??!

jobban szeretem, amikor gyengéden csinálod...

(Just be gentle, I'm delicate like a flower.)

Függöny, csapó, vége a játéknak! 2019.08.07. 18:18:14

@taga20: "rohadt lelkű fityeszszar"

ja, ezek még az se hagyják, hogy a jóképű arab fiúk bejöhessenek...

felhúztak egy kerítést is, muszáj nekem levonatozni alsókelebiába...

tudod milyen szar két óra vonatozás aranyérrel??!

taga20 2019.08.07. 18:22:57

@6.Lenin: akadjál re rólam munkásőr!

én se baszogatlak köcsög!

Cycmen 2019.08.07. 18:23:50

@taga_20: Rád nézve nem volt semmi sértő a kommentemben, a klipet analizáltam,nem téged anál izéltelek! Tudom hogy van egy idióta aki téged hamisít, csak sajnos néha te is idióta vagy, ezért nehéz megállapítani hogy kivel állok szemben! :D Ha már nagyon gyanús, akkor megnézem a profilt, de gyakran tényleg te vagy! :P

Cycmen 2019.08.07. 18:24:21

@taga_20: Rád nézve nem volt semmi sértő a kommentemben, a klipet analizáltam,nem téged anál izéltelek! Tudom hogy van egy idióta aki téged hamisít, csak sajnos néha te is idióta vagy, ezért nehéz megállapítani hogy kivel állok szemben! :D Ha már nagyon gyanús, akkor megnézem a profilt, de gyakran tényleg te vagy! :P

taga20 2019.08.07. 18:26:53

@tаgа_20:

na tipli fityeszszar! unalmas vagy!

taga20 2019.08.07. 18:28:42

@Cycmen:

ha téged fog valaki utánozni, azt leköpöm.

te önön magad is elég gáz vagy:)))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.07. 18:32:00

@Cycmen:
"Te most le akarsz szopni, hogy kóstolgatsz?"

Mi az, megérkezett a negyedéves félkemény merevedés?

Inkább az asszonnyt kóstolgatnád a pirosbetűs napokon, ha már akkora pacal rajongó vagy.

Cycmen 2019.08.07. 18:46:08

@R.V.J.: "Mi az, megérkezett a negyedéves félkemény merevedés?"

Nyugi, az első két lyukas fogadat simán kilöki!

antiinternáci 2019.08.07. 18:46:49

@tаgа_20:

Nem Orbán miatt.
Hanem a Zorbán miatt.
Csak igy értík megg, a ző nyelvükkön kel beszéllni vellükk

Szabó Miklós János 2019.08.07. 18:47:16

@taga20: Iróniáról persze, hogy hallottam.

De ez nem irónia volt, csak értelmetlen ökörség.

Az elcsavargó német gyerekeknek nincs köze Soroshoz, de a migrációval igenis foglalkozott az öreg, ez nem kitaláció.

Olvashatod a saját írását itt:
"First, the EU has to accept at least a million asylum-seekers annually for the foreseeable future."
"The EU should provide €15,000 ($16,800) per asylum-seeker for each of the first two years to help cover housing, health care, and education costs"
www.georgesoros.com/2015/09/26/rebuilding-the-asylum-system/

Sok magyar család örülne, ha évente ennyit kapna az államtól, mint amennyit Gyuri bácsi terve szerint a menedékkérőkre szánnának.

És szerintem, valamint rajtam kívül még sok magyar szerint a magyar családoknál jobb helyen is lenne az a pénz...

taga20 2019.08.07. 18:50:14

@antiinternáci:

na befutott végre, az egyik legnagyobb csútigecifan fityesznyugger.

te úgy vagy vele, hogy ha ma megdöglesz, má akkor megérte, mert kinyalhattad a gazdád picsáját újból.

gondolom 1957 május elsején, az első sorban olvadoztál, te hulladék!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.07. 18:57:37

@Cycmen:
"Nyugi, az első két lyukas fogadat simán kilöki"

Na tekerjük csak le a azt macsósági potmétert Kandúrbandi és egyezünk meg abban, hogy az egyik szúvas örlőfogamat talán kitöltené a te túlértékelt véraláfutásod.

2019.08.07. 20:17:43

@Szabó Miklós János:
a geci által kitalált 1millió magyarországra jött migráncs is értelmetlen, de a hülyéket min ti be lehet vele szopatni!
és az erre költött hazugság propaganda árát is a magyar családokra lehetett volna forditani!

Szabó Miklós János 2019.08.07. 20:22:28

@vitéz Beverneky: Az évi egymilliós szám magától Sorostól származik:
"the EU has to accept at least a million asylum-seekers annually"

És ha az EU valóban évi egymillió menedékkérelmet fogadna el, akkor ők a schengeni övezeten belül már szabadon mozoghatnának, akár Magyarországra is. (Nem beszélve arról, hogy az ország földrajzi elhelyezkedése miatt nagyon sokan eleve erre jönnének, ha tehetnék, hiszen a tengeren keresztül veszélyesebb az út.)

2019.08.07. 20:32:57

@Szabó Miklós János:
pont úgy hazudsz mint az illibsi gazdád, vagy csak hülye vagy.

2019.08.07. 20:37:41

@Szabó Miklós János:
injább arra válaszolj hova lett a sokxázmilliárd amit a soros- migráncs kampányra költött a fidesz az adófizetők pénzéből?
és hol látod magyarországon a migráncsokat?

Szabó Miklós János 2019.08.07. 20:55:05

@vitéz Beverneky: "pont úgy hazudsz mint az illibsi gazdád, vagy csak hülye vagy."

Nekem, libbant barátom, nincsen gazdám, ellenben úgy látom, te valószínűleg pont Gyuri bácsi zsoldjában állhatsz.

Ellenkező esetben mi okod lenne a Soros György SAJÁT SZEMÉLYES WEBOLDALÁN ( www.georgesoros.com > www.georgesoros.com/2015/09/26/rebuilding-the-asylum-system/ )megjelent írásból idézett részeket hazugságnak nevezni??!

"hol látod magyarországon a migráncsokat?"

Szerencsére sehol, mert sikeresen tudtuk őket távol tartani az országból.

Ennek még az is örül, aki egyébként nem a jelenlegi kormány híve vagy kitartottja, ahogy én sem vagyok az!

"injább"; "sokxázmilliárd"

Érdemes lenne visszaülnöd az iskolapadba barátom, mert úgy látom, a magyar helyesírás szabályaival még komoly problémáid vannak!

2019.08.07. 21:47:06

@Szabó Miklós János:
látom neked is merasse vetted észre, hogy magyarországot (is) kisbötűvel írtam úgyhogy ne nyelvtan nácizz amíg nem vagy tökéletes!

Szabó Miklós János 2019.08.07. 22:06:34

@vitéz Beverneky: Miért ne vettem volna észre (mondatkezdő nagybetűket sem használsz, és központozást is csak módjával), de miért akartam volna kilistázni minden egyes hülyeségedet?

Akkor itt ülhetnék holnap reggelig!

(Egyébként a nyelvtannácit magyarul egybe kell írni: helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/kulegy?q=nyelvtan+n%C3%A1ci )

Ahogy látom, a "hazugozós" állításodból viszont gyorsan kifaroltál, nagyon helyesen...

Vitéz Nagyuram 2019.08.07. 22:30:02

Na lippsikéim, úgy látom, ez 1-0 ide:
mindenszo.hu/celba-ert-kollegank-ps-erzekenyito-kampanya-leszedi-plakatjait-a-coca-cola/

Remélem ettől az összes **** bedurcizik, és kivándorolnak Steiner kolléga után valahová "melegebb éghajlatra".

2019.08.07. 22:45:13

@Szabó Miklós János:
látom a helye sirás pont huból vagy okos.

még szerencse hogy nem ülsz itt reggelg, merakkor ki űzné ki az országból a sok migrácst!

Szabó Miklós János 2019.08.07. 22:52:24

@vitéz Beverneky: "látom a helye sirás pont huból vagy okos."

Még mindig jobb, mintha simán csak hülye lennék, mint te. Egyébként ezt a kifejezést magamtól sem írtam volna külön.

"merakkor ki űzné ki az országból a sok migrácst!"

Arra ne legyen gondod, szerencsére a Magyar Honvédség és a rendőreink hatékonyan őrzik a határt, persze ebben segít nekik a kerítés is...

2019.08.07. 22:52:59

@Szabó Miklós János:
ezt hallotad má?
"ha nincs érved, köss bele az elütésekbe, heje sírásí hibákba!"

Szabó Miklós János 2019.08.07. 22:56:48

@vitéz Beverneky: Te vagy az, akinek nincsenek érdemi érvei, csak minősítgetni tudsz, meg baromságokon lovagolni.

Én lehivatkoztam neked az egymilliós szám eredeti forrását linkkel és magyarázattal (Schengen) együtt, erre te vagy az, aki másfelé kezdett el terelni.

Persze megértem, hiszem az érdemi vitát tekintve csúnyán beégtél...

Novák Aircraft Ferencné 2019.08.07. 23:34:33

@vitéz Beverneky: Napi ötezer jött,amíg fel nem épült a kerítés-nem tűn fel? A röszkei balhé nem tűnt fel?
Merkel is elismerte,hogy a magyar határzár Németországot is védi..Erről sem hallottál?

2019.08.07. 23:47:19

@Novák Aircraft Ferencné:
akikből egy sem maradt itt, kivéve a bűnözőket akiket jópénzért beengedett a maffiózó kormány.

2019.08.08. 01:05:28

@taga20:
az itt a baj, hogy a blog adminja a klónozókat nem tiltja.
ezzel magának és a blognak is árt.
együttműködik a csalókkal.

HabonyArpi 2019.08.08. 06:29:11

@vitéz Beverneky: Ja tenyleg, rontja ennek magas szinvonalu szelso baliberalis blognak, az elvakult epehanyasat, es a primitiv, aljas, hazug, ocsmany, gyermeteg csufolodasat, gunyolodasait.

Vitéz Nagyuram 2019.08.08. 06:42:42

@vitéz Beverneky: "akikből egy sem maradt itt"

Tehát sikeres volt a betolakodók távoltartásat szolgáló politika...

Hiszen ki a franc akarta, hogy itt maradjanak, ha évente és személyenként 15 000 euró költséggel járna az ellátasuk és "integrálásuk" (utóbbi persze eleve hiú ábránd, hiszen érdemben nem is akarnak beilleszkedni máshol sem, sosem hagynák el a vallásukat).

2019.08.08. 07:25:25

@Magyarország a Magyarok Országa:
hát ciki, hogy a 21. században a legfőbb bajotok hogy kinek mi a vallása...
valószínüleg te mindennap nap térden csúszva imádkozol a te fasszopó istenedhez aki jól elbaszta és ilyen hülyéket teremtett mint ti, de engem az sem zavar.
egyétek meg egymást, háborúzzatok, hogy kinek van sukárabb istene.

2019.08.08. 07:33:54

@Magyarország a Magyarok Országa:
amúgy meg igazán keresztény gondolkodásra vall betolakodóknak nevezni az üldözötteket, jobb életre vágyókat!
mi lenne, ha a nyugati országokból az összes menekült honfitársunkat kiüldöznék te tajt paraszt?!

kunzoo 2019.08.08. 07:34:16

@vitéz Beverneky:
Egy ittmaradt, a hős Ahmed akit senki nem akar befogadni, azok sem akik minket ostoroznak azért mert nem vagyunk befogadók. A svédek is megpróbáltak ránksózni pár ezret az aljanépből és ne feledkezzünk meg az elosztási próbálkozásokról sem.

2019.08.08. 08:15:11

@kunzoo:
ti hősök vagytok a tolvaj geci gazdátokkal együtt!
pici hiba, hogy nem ti akadályoztátok meg a bevándorlókat, hogy itt maradjanak, hanem eszük ágában sem volt ide jönni, ill. itt maradni, mielőtt még nemztethy hősök, mártírok lennétek.
a tolvaj ország a tolvaj vezetésével még nekik sem kell!

amig '56-ban kb 100,000 magyar menekült nyugatra a szovjet megszállás elől, most, csak a tolvaj fidesz-mutyi diktatúrában ez a szám 600,000!
azért ez a szám mond valamit, ha nem is nektek, de a gondolkodó embereknek.

N. Barbie 2019.08.08. 09:33:22

"Beleállt a kampányba a NER - és mindenfajta embertelen propagandája - mellett egyházként egyedül kiálló keresztény felekezet, a Hit Gyülekezete is"

Meg szep, meghalalja sanyi bacsi viktornak, hogy szegyenszemre bevettek ezek a nagy kereszteny fiuk a tortenelmi egyhazak koze ezt a biznisz szektat.

N. Barbie 2019.08.08. 09:40:18

@Magyarország a Magyarok Országa:
"Na lippsikéim, úgy látom, ez 1-0 ide:
mindenszo.hu/celba-ert-kollegank-ps-erzekenyito-kampanya-leszedi-plakatjait-a-coca-cola/"

Nyilvan, egy ekkora ceg rogton bekakalt egy kozpenzbol kitartott kanalismedia nimand propagandahuszarjatol, es azert cserelik a plakatokat, nem azert, amiert a ceg mondja, hogy amugy is ez volt a terv. :)))
Kicsit vissza kene venni a nagy mellenybol gyerekek. :)

Novák Aircraft Ferencné 2019.08.08. 09:42:33

@vitéz Beverneky: Mentek tovább nyugatra. Most már nem mennek..:)Egyébként meg, ha egy ország átjáróház, az azt jelenti, hogy mindig vannak ott idegenek. Kérdezd meg a déli határ menti gazdákat, hogy mi történ a gyümölcsösükkel, meg az ottani falvak lakóit,hogy érezték magukat amikor az utcán állandó migriparádé volt. De a kormány pontot tett ennek az ügynek a végére..

Novák Aircraft Ferencné 2019.08.08. 09:46:13

@vitéz Beverneky: Te még mindig itt tartasz? Nem nézel híreket?? Már Merkel is elismerte, hogy a magyar határzár Németországot is védi:

www.youtube.com/watch?v=Kn2B85aP9pM

Ide jutottunk a willkommenskulturtól..:)

Novák Aircraft Ferencné 2019.08.08. 09:49:46

@vitéz Beverneky: Gondolom a cseh, szlovák ,lengyel ,román,szlovén munkaerő elvándorlásért is a gonosz Zorbány a felelős..

korkep.sk/cikkek/friss-hirek/2018/04/13/terkepre-tettek-mekkora-kivandorlas-europa-egyes-orszagaibol/

--

kunzoo 2019.08.08. 10:00:51

@vitéz Beverneky:
Látom nehéz megérteni hogy nem csak a fideszesek utasítják el a willkommenskulturt. Aki nem akar Ahmedeket még nem fideszes.
Az eu csatlakozáskor tudtuk hogy lesz szabad munkaerő mozgás. Ne tegyél úgy mintha ez újdonság lenne.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.08. 10:32:54

@vitéz Beverneky:
"amig '56-ban kb 100,000 magyar menekült nyugatra a szovjet megszállás elől, most, csak a tolvaj fidesz-mutyi diktatúrában ez a szám 600,000!"

Fején találtad a szöget Vitéz Berezelek!! Valóban menekülnek itthonról és föleg a fiatalok!!
Halált megvetö bátorsággal küzdik át magukat a NER repülötéri biztonsági kapuin, miközben a fideszes Wizz Air mindent megtesz, hogy soha ne jussanak el az ígéret földjére!! Aztán a hazajövetelen meg pláne ne gondolkodjanak, mert a Zorbán azonnal elvenné az útlevelüket és szigorítot körülmények között kellene résztvenniük a Tusnádfürdöi Átnevelötáborban!!!

Gábris szomszéd 2019.08.08. 10:52:46

Újabb bizonyíték, miért gumicsont a plakát-para: Mészáros Lőrincék helyezték ki a Coca-Cola hirdetéseit

alfahir.hu/2019/08/07/meszaros_lorinc_fidesz_bkv_coca_cola_publimont_kft_peron_reklam_kft_homoszexualitas

Gábris szomszéd 2019.08.08. 10:54:19

@Novák Aircraft Ferencné: Igen pontot :)

"A kormány és a Fidesz-KDNP a legnagyobb bevándorlásszervező, így volt ez a kötvénybiznisznél is, és így van ez a „migráns vendégmunkásoknál” is, hogy olcsó munkaerőt biztosítsanak a multiknak."

alfahir.hu/2019/08/07/jobbik_bevandorlas911_szilagyi_gyorgy_vendegmunkasok

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.08. 11:01:13

@Gábris szomszéd:

Alfahír, a hiteles hírforrás!
Kuruc.info-t nem linkelsz? Már csak a minöségi újságírás jegyében???

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.08. 11:19:36

@Gábris szomszéd:
"Dehogy inkább linkeljük Orbán elvtárs hazugsággyárait."

Jajistenem!!! Csak ez a két választás van?? szálasi news vagy a habonymédia??? Köszi Orbán!!

Novák Aircraft Ferencné 2019.08.08. 12:00:41

@Gábris szomszéd: Ez közel se azonos azzal,amikor napi 4-5 ezer migráns özönlik be a déli határon,megkárosítva a termést,és az ottani falvak lakóinak biztonságérzetét veszélyezteti.Persze ezt egy libsinek hiába magyarázon..

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.08. 18:15:37

@Novák Aircraft Ferencné:
"napi 4-5 ezer migráns özönlik be a déli határon,megkárosítva a termést,és az ottani falvak lakóinak biztonságérzetét veszélyezteti."

Nem értem ezt a félelmet. Én ott voltam a határon élelmet és kék hátizsákot osztogatni brossúrával. Semmi félelmet nem éreztem! Nagyon aranyos, napbarnított, jókedvű srácok voltak, akik csak a telefonjaikat akarták feltölteni, ezért sokat bandukoltak konnektor után keresgélve. Talán ekkor sikerült egy-két gazos kiskertet letaposni félreértésből.
Emlékszem hagyományos körtáncukra aminek a közepén két félmesztelen táncos fiú magávalragadó késes bírkózó táncot lejtett.
Amikor odamentünk megnézni, felhevülten mutatták kitartott mutatóujjukkal, kb. hogy "még 1 perc és vége a táncműsornak"!
Ezek a fiatalok ma már mind a német középosztályt erősítik.

A menekült hullám óriási lehetőség lett volna a számunkra is, de a Zorbán ezt is tönkretette!!! :(

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.08. 20:36:35

@6.Lenin:" A család, gyerek nevelés nem ilyen jog, Másoktól is elveszik a gyereket, ha az egészséges nevelésük nem biztosított. Heteróktól is."

No és ki is mondja meg, hogyan kell családot csinálni, gyereket nevelni egészségesen? Hát persze, hogy mindig a hatalom. Olyan ügyesen, hogy mire felnő a gyerek, átesik a felesége a vak komondoron.

2019.08.09. 08:22:29

@Novák Aircraft Ferencné:
ki a faszt érdekel a cseh, lengyel, román munkaerő mozgás???
igen, szingapurból is mennek ausztráliába dolgozni és ezzel mit bizonyítasz?

majd akkor verd a melled, ha ausztriából, svájcból, angliából, svédországból jönnek ide dolgozni az emberek mert itt minden tökéletes.
nem a román és ukrán cigányokat telepíti be a mocsok gazdád hogy legyen elég szavazója és épít nekik munkás szállót!!!!

közbe meg sírtok a nemlétező arab-afrikai bevándorlók miatt!!

6.Lenin 2019.08.09. 08:45:39

@látjátok feleim szümtükkel:

Miért a hatalom mondaná meg? Az egészséges többség mondja meg, hogy mi a család.
A közösség élni akarása. Amelyik nem ezt választja , kihal, eltűnik.

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.09. 11:38:17

@6.Lenin: " Az egészséges többség mondja meg, hogy mi a család."

Miért? Ki az egészséges többség? És ezek szerint van egészségtelen kisebbség is? Akit te annak nevezel? Milyen jogon? Hiszen isten teremtette az "egészséges", és a nem "egészséges" embert is. Vagy nem? Ki vagy te?????

Neked jogod van istent felülbírálni? Mert ha igen, akkor hol is van az isten? Benned?

6.Lenin 2019.08.09. 14:01:05

@látjátok feleim szümtükkel:

Nem vagyok egy nagy biblia böngésző, de olvastam vala, hogy aki a saját nemét kedveli azt az Isten is utálatos dolognak nevezte.
Nem azért teremtette Ádámot, és Évát , hogy két Ádám egymás seggében kotorásszon, vagy két Éva nyalakodjon.
Attól nem születnek újabb hívek Isten imádatára, B+.

Nyilván mindig a többség az "egészséges", a többi csak selejt lehet. Vagy maradék.
Pl egy kipusztult-mert életképtelen volt-közösség maradéka a kisebbség.

Természetes, hogy nem kell őket kipusztítani, hiszen maguktól is vagy eltűnnek, vagy beolvadnak egy nagyobb, életképesebb közösségbe, ahogy majd az utódaid is hívő muszlimok lesznek, vagy a város végén fognak büdösödni, elvágott torokkal.

2019.08.09. 15:53:36

@6.Lenin:
na idefigyúzz lenin, eddig is látszott, hogy nem vagy a tudósklub rendes tagja, de az is, hogy a szovjet tundrán jártál iskolába!
ha ádám és éva párosodott, gyermekük (gyermekeik) csak és kizárólag saját anyjukkal, apjukkal,illetve egymással tudtak szexuális kapcsolatot teremteni .
így az egész emberiség vérfertőzésből ered!!

tehát nem az a fő probléma, hogy "seggbedugás"
ez teljesen logikus még akkor is, ha hiányoztál a biológia órákról a szentfazék haverjaiddal együtt.

az a fő baj, hogy szemernyi logikátok sincs így hát olvasgassátok a bibliát továbbra is mint egyetlen "tudományos" művet....

meg persze a katolikus papok (akik közt a legtöbb homoszexuális van, csak titkolják) akik azt sem tudják mi a nő és férfi kapcsolat és orbán elvtársatok felböffenéseit a családról!

2019.08.09. 16:02:25

nekem az a fideszt támogató pap aki örök szüzességet fogadott és csak akkor élvez el ha hittanórán beülteti a kislányokat, kisfiúkat az ölébe, vagy a az oltár mögött leszopja a sekrestyés ne dumáljon férfi-nő-család kapcsolatról!

6.Lenin 2019.08.09. 16:04:46

@vitéz Beverneky:

Igazad van. A kecskéről nem szól a bilblia, mint a libsik ősanyjáról, vagy amikor valaki megette Ádám kakiját, és a kecske életet lehelt bele.
Valszeg ha végigmennél a családfádon, ez jönne ki belőle.

De az egészséges többségről írt elméletemet a tiéd se írja felül, mert abból Istent is ki lehet szépen hagyni, de ami/aki az embert megtervezte, legyártotta, az tudta, hogy mit miért. De nyilván , ahogy írod is, voltak a kezdeteknél is hibák, amire talán a tervező se gondolt. Vagy ez egy természetes folyamat-kívülről irányítva-hogy néha bizonyos eltévelyedések eltűnjenek(kipusztuljanak, maguktól). ezt el tudom képzelni/fogadni.

Néha jön egy kis génmanipuláció, és hullik a férgese. Helyre áll az egyensúly.

alöksz róz 2019.08.09. 16:12:31

@vitéz Beverneky: te keresztényellenes vagy, nem jársz templomba, szóval nem is neked ugat... akkor meg mi a faszért akarsz belepofázni, hogy a híveinek miről papol? ugyan mi a fasz közöd van hozzá?

2019.08.09. 16:14:57

@6.Lenin:
@alöksz róz:
igazi jó ellenérvek, gratulálok.

Novák Aircraft Ferencné 2019.08.09. 16:16:25

@vitéz Beverneky: Azt, hogy nem magyar specifikum a munkaerő elvándorlás, és hogyha hajlandó vagy megnézni azt a térképet, láthatod, hogy közel sem vagyunk az élmezőnyben.

"nem a román és ukrán cigányokat"

És még rasszista is vagy..

2019.08.09. 16:26:38

@Novák Aircraft Ferencné:
javítok!
ukrán, román cigaratta, benzin csempész tolvajok akik már nyugaton sem kellettek, mert a szavazatukért kapott állampolgárságból élnek meg.
cigány visszavonva!
monnyuk az illibsi fidesz csőcselék ugye nem rasszista aki gyűlöli a fekete bevándorlót, ugye?

az meg, hogy a munkaerő elvándorlás nem magyar specifikum, leszarom, oldja meg az illetékes ország.

de az, hogy az osztrák, svéd, norvég, dán, német stb. munkaerő nem hozzánk vándorol, valami oka csak van?!

tudom, soros és gyurcsány az oka...

alöksz róz 2019.08.09. 16:42:00

@vitéz Beverneky: ugyan mire kellett volna ellenérv? :D
ne röhögtesd már ki magad...

azt pofázik a pap, amit akar, még akkor is, ha neked nem tetszik, mert mondjuk kereszténygyűlölő vagy.
liberalizmus alapjai 1. lecke

az meg a világ röheje, hogy számon kéritek rajtuk az ő saját 'értékeiket', amiket ti amúgy élből elutasítotok

2019.08.09. 17:21:08

@alöksz róz:
látom nem sikerült értelmezned amit leírtam.
olvasgasd tovább a bibliát, vagy kérdezd meg a papodat a párkapcsolatáról, biztos sok hasznosat tud majd neked és a többi becsapott buta embernek mondani.

alöksz róz 2019.08.09. 18:00:18

@vitéz Beverneky: te nem vagy tisztában azzal, amit írsz...

leszarom mi van a bibliában. mi a faszér fáj neked az, hogy ostobaságokat hisznek a keresztény emberek? az ő dolguk, abban hisznek amiben csak akarnak. abba, hogy mit mond nekik a papjuk, vagy van-e párkapcsolata a papnak, a világon semmi beleszólásod nem lehet. nekik kell hogy tetsszen, nem neked.

az meg még mindig a világ röheje, hogy azt kéred számon rajtuk, amiben te nem hiszel...

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.09. 22:19:04

Maradjunk egy kicsit Ádámnál, akiből ugyé isten Évát is csinált. Néha a természet is összekeveri, hogy most akkor ádika vagy évike legyen-é a gyerek. Különös tekintettel arra, hogy a tanítás szerint Ádinak és Évinek a két fiún kívül más kölykük nem készült, ugyé egy keresztény sem gondolja, hogy a saját anyjukkal háltak? Tényleg a szaporító nők honnan jöttek?
Ezek után kinek mi baja is van azzal, ha két azonos nemű szereti egymást? Netán csak az irigység?

Vitéz Nagyuram 2019.08.09. 22:29:31

@látjátok feleim szümtükkel: szerintem ti ferde hajlamúak inkább hagyjátok Ádámot és Évát... Maradjatok inkább Ádámnál és Bélánál...

"Különös tekintettel arra, hogy a tanítás szerint Ádinak és Évinek a két fiún kívül más kölykük nem készült"

Vagy csak a Bibliát nem ismered, mondjuk egy lipsikénél nem csoda.

Ti általában a Talmudot szoktátok tanulmányozni, pedig ez még a Tórában van

"Ádám pedig megint ismerte a feleségét, és az fiút szült neki, akit Sétnek nevezett, mert azt mondta: Másik magzatot adott nekem Isten Ábel helyett, akit Kain megölt. (...)

Százharminc esztendőt élt Ádám, és fiút nemzett a saját képére és hasonlóságára, és Sétnek nevezte.

Ádám napjai, miután Sétet nemzette, nyolcszáz esztendőt tettek ki, és még nemzett fiakat és leányokat."
www.karolibiblia.hu/biblia/mozes-elso-konyve/

2019.08.09. 23:06:08

miután ti illibsik nem tanultatok mást csak a bibliát, tórát és a koránt, amiknek nincs írója, szerzője(legalább is nem vállalta senki), magyarázzatok bele akármit és maradjatok is meg a tudatlanságotokban

Vitéz Nagyuram 2019.08.10. 08:00:26

@vitéz Beverneky: Hát te, lipsikém, meg azzal dicsekszel, hogy te nem ismered a Bibliát?

Ez elég nagy szégyen rád nézve, persze a műveltségi hiányokat el is várjuk a lipsikéktől.

Novák Aircraft Ferencné 2019.08.10. 08:49:23

@vitéz Beverneky: Mi köze ennek az országban legális munkaszerződéssel gyárakban dolgozó ukrán munkavállalókhoz te nagyokos?

"az meg, hogy a munkaerő elvándorlás nem magyar specifikum, leszarom, "

Igen a valóságot mindig is leszarjátok, többek között ezért vagytok elverve minden létező választáson közel tíz éve..

"de az, hogy az osztrák, svéd, norvég, dán, német stb. munkaerő nem hozzánk vándorol, valami oka csak van?!"

Lehet,hogy az, hogy náluk nem állomásozott 40 évig a Vörös Hadsereg..?

2019.08.10. 09:09:15

@Novák Aircraft Ferencné:
1. de már 30 éve nem állomásozik itt
2. várjátok ki a végét, egyelőre a teszkós napóleonotok pár ezer milliárd adósággal eladta az országot putyin maffiának, jelenleg is orosz befolyás alatt állunk, ha ezt nem is reklámozza a fidesz hurrá propaganda!

@Magyarország a Magyarok Országa:
te meg az általános iskolai alapműveltséggel sem rendelkezel ami még kellemetlenebb...

Vitéz Nagyuram 2019.08.10. 09:37:35

@vitéz Beverneky: Mondd, te miről is beszélsz, húgyagyú libbant szar?

látjátok feleim... kollégád égette be magát azzal, hogy azt hitte, Ádámnak csak Káin és Ábel volt a gyermeke, holott ha csak Mózes könyvét olvasta volna el, akkor is láthatta volna, hogy Sét és még további fiúk és leányok is Ádám gyermekei voltak.

Ez az ő műveltségi hiánya volt, mert félinformációkra, csak a közismertebb sztorikra alapozva nem lehet a Biblia tanításáról véleményt mondani, ismerni kell a Könyvet magát is.

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.10. 09:58:49

@Magyarország a Magyarok Országa:

No és, ha voltak további gyerekeik is? Akkor is csak egymás közt tudtak szaporodni, mert csak egy apa volt, akiből az anya is lett. Szóval miről hablatyolsz?;D

Tulajdon képpen az anya is az apa részeit hordozta magában, csak más alakban, különösen, hogy csak egy bordájából "teremtődött". Bordában meg jeln ismeretel szerint nincs ete sejt. Ez nem egy test egy lélek szindróma?

Aztán jöttök az özönvízzel, miszerint isten elpusztította a bűnös emberiséget, csak Noé családját hagyta meg. Ez megint nem egy beltenyészet? Kiemelve az egy pár állatokkat is, azokból nem beltenyészet lett?

Gondolkodj inkább azon, hogy mit is olvastál te a bibliában, mert ezek tényleg benne vannak, mint magad is mondád.

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.10. 10:02:23

@látjátok feleim szümtükkel:

JAVÍTÁS:

Bordában meg jelEn ismereteK szerint nincs Pete sejt.

2019.08.10. 10:14:54

@látjátok feleim szümtükkel:
ezeket hiába mondod az általános alapműveltséggel nem rendelkezőknek!
őket a papok tanítják a szaporodás biológiára a nemekre és a családalapításra.
akiknél szűz mária nem a spermiumoktól, hanem a szentlélektől lett terhes annak beszélhetsz.
a dns, kromoszómák meg a gének nekik káromkodás.

alöksz róz 2019.08.10. 11:42:55

@látjátok feleim szümtükkel: a tudomány eredményei szerint néhány őstől származik az egész emberiség, ez is beltenyészetet jelent, nem? :-)

Novák Aircraft Ferencné 2019.08.10. 13:37:42

@vitéz Beverneky: Talán képes vagy elfogadni, hogy Európa keleti fele kevéssé szerencsés helyzetben volt, mint a nyugati, amiért is még mindig nem tudta elérni a nyugati gazdasági színvonalat.
Nem kell hozzá túl sok ész, hogy felfogd, hogyha összeeresztenek egy ötszörös átlagbérű munkaerőpiacot egy egyszeres átlagbérű munkaerőpiaccal, akkor utóbbiból a munkaerő egy része az előbbibe fog vándorolni. Sztem ezt egy kisiskolás is képes felfogni. Próbáld meg te is..! :)

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.10. 14:36:23

@alöksz róz:

Bejegyzett, és megkeresztelt római katolikusként azt gondolom, hogy a tudomány csak megerősíti a bibliát, vagy talán a biblia a tudományt. A fene se tuggyamár kimiterősít.;D

2019.08.11. 19:12:41

A Coca Cola úgy döntött, hogy innentől kezdve a buziknak és az egyéb nem természetes szaporodás céljából felvett szexuális szokásokat űzőknek kívánja eladni a termékeit és ehhez joga van.
A hetero társadalom tagjai nem is szerepelnek a plakátokon, tehát őket nem tekinti piacának, ezért nem is sértődhet meg, ha azok azt mondják, hogy nem akarják fogyasztani azt a terméket, amit eleve a buziknak szánnak ezentúl!
Ettől még az, aki felfogja, hogy neki ezentúl nem jár kóla, mert a szexelése után nem lesz barna, mint a Coca Cola maga, .. attól még nem lesz homo sapiens fóbiás!

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.11. 21:20:36

@Tényelek: "A hetero társadalom tagjai nem is szerepelnek a plakátokon,...'

Ha a cégnek, és a plakátokon szereplőknek esze van,akkor ezért a mondatodért én a helyükben beperelnélek. És lerelnélek, még a gatyádat is rólad.

2019.08.11. 21:40:25

@Tényelek:

csináltass jobb szemüveget magadnak.

2019.08.11. 21:56:43

@látjátok feleim szümtükkel: Nekem csak olyan plakátokhoz volt "szerencsém", ahol deviánsok voltak, heteró környezetben nem láttam a cég termékét, ami paradigma és piac váltást jelent az én olvasatomban.
Ha azért lehetne perelni embereket, hogy látja egy cég plakátjait az már a totális diktatúra lenne, de szerencsére Magyarországon még demokrácia van!
De mint írtam, határozott véleményem, hogy az ilyen és az ehhez hasonló piacváltásokhoz minden cégnek joga van, .. mert demokráciában élünk.
Mi heterók ezentúl nem iszunk Coca Colát és semmit, amit az a cég gyárt, ennyi, ... a cég célja is az volt és nekem sincs kedvem egy olyan terméket fogyasztani, amit nekik szánnak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.08.11. 23:05:25

@Tényelek: "Mi heterók ezentúl nem iszunk Coca Colát és semmit, amit az a cég gyárt"

A mi nevünkben te ne beszélj, buzi köcsög. :))

2019.08.11. 23:15:50

@vitéz Beverneky: Az üzleti élet aranyszabálya, hogy szexuális szokásról, vallásról, politikáról még véletlenül sem esik szó, kivéve, ha kifejezetten az adott réteg, csoport a piaci cél.
Ha még sem ez volt a célja a Coca Cola-nak, akkor az abszolút dilettantizmusra vall, mert ezt már a kereskedelmi középiskolákban is fejébe verik a diákoknak, a főiskolán, egyetemen meg egyenes bukást jelent, ha valaki ezt álmából felkelve nem tudja.
A piacváltás jelzéséhez egyébként elég egyetlen ilyen plakát is, nem kell vele telerakni az országot.
Ha egy banánt forgalmazó cég teleplakátolná a várost olyan képekkel, ahol "férfi" és nő szexuális segédeszközként használja ezt a gyümölcsöt, ....- jó forgalmas helyekre, hogy Jancsi és Juliska is lássa óvodába menet, hogy pontosan mire is lehet használni azt, amit ők reggelire kapnak ... - az sem tenne jót az üzletmenetnek.
A lényeg, hogy a szexuális szokások és az üzlet érintkezése tabu, kivéve, ha éppen egy szexuális segédeszközöket gyártó cégről van szó. Ha nem ez a helyzet, mint Coca esetében, akkor az piacváltás, akkor viszont a heteróknak semmi keresnivalója nincs a vásárlóik között!

2019.08.11. 23:19:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ".. te ne beszélj, buzi köcsög"
Ha az lennék, akkor Coca Colát innék, ... ebben a szövegkörnyezetben igencsak rosszul sikerültek a szóösszetételei! Húzzon egy ismétlőkártyát, hátha jobban sikerül másodikra!

alöksz róz 2019.08.12. 07:27:13

@látjátok feleim szümtükkel: "Ha a cégnek, és a plakátokon szereplőknek esze van,akkor ezért a mondatodért én a helyükben beperelnélek" - mert ostoba vagy :-)
de nekik eszükbe se jut ilyen irdatlan faszságot csinálni, mert van eszük... gondolkodjál már egy kicsit

alöksz róz 2019.08.12. 07:33:52

@Tényelek: nem igazán éri el az ingerküszöböt manapság már ez a buzi-téma, öreg, kár ennyire pörgetni...

a heteróknak meg amúgy is ott a fanta meg a sprite

2019.08.12. 08:21:41

@Tényelek:
"Ha még sem ez volt a célja a Coca Cola-nak, akkor az abszolút dilettantizmusra vall, mert ezt már a kereskedelmi középiskolákban is fejébe verik a diákoknak, a főiskolán, egyetemen meg egyenes bukást jelent, ha valaki ezt álmából felkelve nem tudja."

az hogy 60 évvel ezelőtt a rákosi kereskedelmi szakközép iskolában te ezt tanultad, egy dolog.

coca cola dilettantizmusáról beszélsz az meg egyenesen röhej...

és , hogy te és rajtad kívül egy-két hülye emiatt ezentúl nem iszik a termékeiből az biztos hogy tönkre fogja tenni!

egyébként a középső képen heteró pár issza a terméket, cseréld le a szemüveged.

2019.08.12. 08:27:09

@Tényelek:
persze azt sem zárom ki, hogy igazad lehet, a sokkal jobb reklám kampányával a traubiszóda a márka és a sió (ami már régen világcég)hamarosan lenyomja a kólát is.

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.12. 10:20:59

@Tényelek:

Gondolom ezek után ti heterók nem csináltok több gyereket sem, nehogy így járjatok:

24.hu/belfold/2019/08/12/csepel-11-eves-kislany-eltunes-pecs/

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.12. 10:22:41

@vitéz Beverneky: "... a sokkal jobb reklám kampányával a traubiszóda a márka és a sió (ami már régen világcég)hamarosan lenyomja a kólát is."

Ez itten most irónia, vagy vicc akarna lenni?

2019.08.12. 10:55:10

@látjátok feleim szümtükkel:
irónia

2019.08.12. 12:32:55

@vitéz Beverneky: "az hogy 60 évvel ezelőtt a rákosi kereskedelmi szakközép iskolában te ezt tanultad, egy dolog."
Miért akar vitázni az, aki a legalapvetőbb információkkal sem rendelkezik - Nem a témáról, mert lehet, hogy homár ügyben doktorija van! - arról, amit ide leír?!
Ha beszédülne valamelyik egyetemre meghallgatni egy előadást, ami ráadásul jog és ingyenes, akkor tudná, hogy amit írtam a mostani irányelv, előírás! A Rákosi példája meg arra utal, hogy fogalma sincs a magyar társadalom történetről, ugyanis a Rákosi rendszerben minden gazdasági döntést politikai alapon hoztak, tehát akkor a mostani szentháromság eleve nem létezett! Honnan írogat, Izraelből vagy Pakisztánból, hogy a legalapvetőbb információkkal sem rendelkezik Magyarországgal kapcsolatban?
"coca cola dilettantizmusáról beszélsz az meg egyenesen röhej..."
Komoly szakmai érvekkel alátámasztott "érvelés :-)
Ha nem dilettantizmus, hanem marketing szakmai okai vannak, akkor az azt jelenti, hogy a Coca Cola ezentúl a buzik italaként kíván funkcionálni, .. semmi probléma, megteheti, de akkor a normális heterók abból önmaguk sem kívánnak kérni, .. de azzal sincs semmi gond, ha valaki heteróként buzi italt akar fogyasztani, neki is joga van hozzá, ..... csak ne csodálkozzon rajta, hogy annak nézik!

2019.08.12. 12:36:59

@látjátok feleim szümtükkel: "Gondolom ezek után ti heterók nem csináltok több gyereket sem, nehogy így járjatok:"
Ha nincs valakinek értelmes gondolata egy cikkhez, az nem azt jelenti, hogy mindegy, bármit csak írjon, még akkor is ha ennek itt semmi értelme és semmi keresnivalója nincs!
Vagy meg van a kvóta, amit kiadott a főnök és másként nincs fizetés?

2019.08.12. 12:39:23

@Tényelek:
orbán=rákosi
(nem vicc, nem irónia, tény)
külömbség hogy rákosi nem költözött a királyi várba, és nem kúrta tele az országot stadionokkal...

2019.08.12. 12:41:07

@alöksz róz: "nem igazán éri el az ingerküszöböt manapság már ez a buzi-téma, öreg, kár ennyire pörgetni..."
Csak a véleményem írtam le, nem pörgök rajta, egyébként meg pár napja nem egyszer láttam, hogy fiatal fiúk válogatják az üdítőket a boltban, hogy ne a buziimádó cég termékét vigyék haza, mint amíg még heteróknak szánta termékét, .. pedig pont azt gondolná az ember, hogy őket nem érdekli ez.
Szerintem ez a Coca Cola-nak is feltűnt, nem véletlenül szedetik le az ocsmány, undorító plakátjaikat.

2019.08.12. 12:49:38

@vitéz Beverneky: "orbán=rákosi
(nem vicc, nem irónia, tény)
külömbség hogy rákosi nem költözött a királyi várba, és nem kúrta tele az országot stadionokkal... "
Csak neki kellene állni a magyar történelem megtanulásának, hogy ne tűnjön ennyire nevetségesnek.
Ha ez igaz lenne, és véletlenül ön Magyarországról írogat /Ami a tájékozatlansága alapján kizárt!/, akkor ön már börtönben lenne vagy Szibériában, .. és képzelje el, nagyságrendileg sokkal több stadion épült Magyarországon Rákosi alatt, mint most /De ne szokjon hozzá, hogy minden területen tanítgatom, használja a googl-t !/
Egyébként meg dögunalom már ez a stadionozás, ráadásul úgy hazugság, ahogy van, .. pl. Craiovában akkora stadion van, mint a Puskás stadion lesz, .. pedig az egy kis szutyok város Romániában, .. de Szerbia és Szlovákia is jobban el van látva stadionokkal, mint Magyarország, ..
De ez igaz a sportcsarnokokra is, amiből pl. a dánoknál hatszor annyi van, mint itt.

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.12. 14:24:57

@Tényelek:" De ez igaz a sportcsarnokokra is, amiből pl. a dánoknál hatszor annyi van, mint itt."

De a dánok annyival gazagabbak is, mint mi.

Egyébként nem igaz, hogy a rákosiban több stadijony épült, mint most, egy igaz,sokkal több foci csapat működött. Minden falunak volt saját csapata, és a csapatoknak fekete klottgatyája. Ja, fűtött fű nem volt, csak libalegelő, de oda egy-egy mérkőzésre kiment az egész falu.

2019.08.12. 15:34:40

@Tényelek:
tényelek=orbán=háry jános.
nem vicc, nem irónia, szomorú valóság...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.08.12. 15:48:16

@Tényelek: "Szerbia és Szlovákia is jobban el van látva stadionokkal, mint Magyarország"

És jobban is élnek. Még több stadiont!

Függöny, csapó, vége a játéknak! 2019.08.13. 08:51:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Persze, a szerbek is jobban élnek mint mi, ugye? Primitív hazug libsi.

Költözz inkább hozzájuk, te úgy is akkora barom vagy, hogy állatkertbe kéne téged mutogatni:
index.hu/mindekozben/poszt/2019/08/12/a_meleg_pingvinpar_azonnal_oltalmaba_vette_a_rajuk_bizott_tojast/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.08.13. 09:13:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVАJ BÖRTÖNBEN: "a szerbek is jobban élnek mint mi"

Ha megkapták volna azt az EU-segílyt, mint Magyarország, ami a GDP egyharmadára rúg, valószínűleg már ők is jobban élnének náluk. Sőt, ilyen körülmények között már Banglades is lehagyott volna.

Egyelőre az EU államok között vagyunk sereghajtók, fideSSfasszopó. Szinte minden téren.

Nem értesz a gazdasághoz, inkább szopjad tovább az arabjaidat vagy Ondó Viktor gazdádat, ha ragaszkodik hozzád. :))

Nzoltan 2019.08.19. 17:54:14

@R.V.J.: Aquaman magyar neve Merülőforraló.

Eszter 9 2023.08.05. 19:19:59

Teljesen egyetèrtek ezzel az elvvel,nekünk kell lépni az undorító,elfajult társadalmi korcsosodàs ellen...nem normális,hogy az àrtatlan gyerekek gondolkodàsàt és értékrendjét próbàljàk befolyàsolni! Teljesen felhàborìtó az èletstílusuk és ők maguk is,semmi szükség a reklàmjaikra,ünnepeikre,és eleve,ha nekik ennyire jó így élni,miért nem tartják meg maguknak a magánéletüket az orientàltsàgukkal együtt?!?màr kèsz dìcsèretet kapnak azok,akik FELVÀLLALJÀK hogy melegek pl....dìjat èrdemel a mai tàrsadalom!
süti beállítások módosítása