B1 blogcsalád



A melegek lettek a "keresztény szabadság" új ellenségei

2019. augusztus 05. - nickgrabowszki

A gyűlöletből próbálnak pénzt csinálni.love.jpg

Az antiliberális autokrácia szexuális önrendelkezés elleni háborúja nem tegnap kezdődött. Egy Ékes Ilona nevű fideszes képviselő már 2009-ben betegségnek nevezte a homoszexualitást. A kormánypárti propagagandatévében azóta is rendszeresen felmerül a melegek "gyógyításának" szükségessége.

  • Miközben a nyugati civilizációban több helyütt polgármesterek és miniszterelnökök is részt vesznek a melegfesztiválokon, Budapesten Tarlós visszataszítónak nevezte a Pride-ot.
  • Orbán is a mi-ők  dichotómiát használta 2005-ben, amikor a homoszexuálisokról kérdezték.
  • A KDNP beszállt az aláírásgyűjtésbe, hogy egész Európában tiltsák be a melegházasságot.
  • Kövér meleglobbiról beszélt.
  • A Bayer nevű vezérheccelő bejelentette, hogy ő büszke homofób.
  • A Bencsik nevű másik agitátor azon háborgott, hogy a Pride-on a "normálisakat" (ti. az ellentüntető nácikat) zárják kordon mögé.

És aztán elkezdődött a totális agyhalál.

A Boldog nevű fideszes képviselő betiltaná az egész melegfelvonulást en bloc, mert "káros a kiskorúak személyiségfejlődésére". Ugyanő bojkottálja az egyik üdítőitalgyártó termékeit, mert a világcég marketingkampányban állt ki a tolerancia, az elfogadás és egyenlő jogok mellett.

De még ezt is lehetett fokozni.

Az egyik kormánypárti heccportál egész cikksorozatot szentelt annak, hogy a kólagyártó reklámkampánya valahogyan a heteroszexualitás ellen irányul (azt ők se tudják, pontosan hogyan, de biztosak benne), továbbá a pedofília elfogadásának ágyaz meg.

Mindezekből tisztán látszik, hogy a melegek lettek az új migránsok. Az új ellenség. A kérdés most már az, hogy miért.

Az egyik lehetőség az, hogy ezek spontán nácik, és nem tudnak parancsolni nyilas vérüknek. Amikor a központi vezérlés elengedi a kezüket, akkor előjönnek saját becsípődéseik, és buziznak (mert zsidó pillanatnyilag nyilvánosan nem lehet). Ennek azokban ellenmond, hogy már az EP-kampányban is buziztak, amikor nyilvánvalóan volt kézi irányítás. Továbbá nincs egy elhatárolódó nyilatkozat sem. A Fidesz-központ annyit közölt, hogy mindenki szabadon döntheti el iszik-e kólát;

egyáltalán nem tiltakoztak a homofób kontextus ellen.

A másik opció, hogy a pártállam éppen kampányt indít melegekkel szemben. Ahogy a 30-as években a Pravda munkáslevelezői megbírálták Ivan Ivanovics elvtársat, amit hamarost követett a pozícióból való eltávolítás, az NKVD általi letartóztatás, kínzás, majd főbelövés.

Ennek a változatnak azt mond ellen, hogy a választók jóval elfogadóbbak melegekkel, mint a Fidesz, amelyik a honfóbiával nem tud szavazókat szerezni, mert az ilyenek már úgyis nála vannak (lásd még a nyilas ideológus minapi panaszkodását, hogy a kormánypártokok lenyúlták a hungarista témákat és szimpatizánsokat is). A lakosság jelentős része még a melegházasságot és az örökbefogadási jogot is megadná, szemben a Fidesszel, amelyik minimumként ragaszkodik ezek kategorikus tilalmához. (Még az olyan, emberarcúnak maszkírozott fideszes is, mint Gulyás Gergely.)

A Fidesz tehát - ebben az ügyben legalábbis - jóval jobbra áll a választók zömétől, ami voltaképpen érthetetlenné teszi, miért ragaszkodnak a nyílt homofóbiához.

Hacsak.

Hacsak éppen nem az a helyzet, hogy teljesen tudatosan ezt a képet akarják magukról mutatni. De nem a magyar választók, hanem a külföld felé. Mert amíg a magyar lakosság körében ez a téma kevés visszhangot kelt, hidegen is tartják, nem éri el a Kesma vidéki lapjait, abban biztosan lehetünk, hogy a spanyol, holland, svéd, osztrák, etc. nagykövetségek gondosan beszámolnak erről a kormányaiknak, és előrejelzéseket tesznek arról, hogy az illiberális rezsim éppen a személyes szabadság újabb szegletét készül korlátozni.

Orbánnak ugyanis ahhoz is megvan a hatalma, hogy az alaptörvényben rögzítse a homoszexualitás tilalmát, de legalábbis nem egyenjogú voltát (amire Romániában is volt elbukott kísérlet a minap). Ebben az ügyben a mamelukjai nyilván nem feküdnének keresztbe a küszöbön, a büszkén homofóbok pedig harcosan támogatnák. 

Ez a taktika nem volna idegen Orbántól, aki korábban előszeretettel hivatkozott arra, hogy őt nagy nyomás éri, például felkötnék lámpavasra, ha belemenne abba, hogy Magyarországon emberséges elbánást kapjanak a háború elől menekülők. Ha tétet kellene tenni, akkor arra volna érdemes, hogy ezúttal is ugyanaz a helyzet: Rogán kutyái a  társadalmi nyomás látszatát generálják - természetesen központi utasítása -, a kampány nem éri el a vidéki választókat, a városi liberálisokért meg úgy se kár.

A nyomás felülről generált látszatát viszont Orbán remekül felhasználhatja az uniós pénzekért folyó tárgyalásokon.

Nem kell érdemi, valódi engedményeket tennie, már megszerzett pozíciókat feladnia a média, a gazdaság és igazságszolgáltatás és úgy általában a jogállam területén. Elég ha megígéri, hogy nem romlik a helyzet, fenntartja a státusz quót, ellenáll a nyomásnak, visszahívja a csapatait és nem kriminalizálja homoszexualitást alkotmányilag.

Ugyanez történt a CEU-val, amivel nem volt senkinek, még a Fidesznek sem semmi baja, semmiféle konkurenciát nem jelentett senkinek Magyarországon. Mindössze azért kellett külön törvényben diszkriminálni, hogy a valósnál nagyobbnak vélt lobbierejénél fogva hozzon össze egy találkozót az amerikai elnökkel, amelyen az illiberális autokraták majd kiválóan elsimítják az ügyet.

Orbán problémát generált, hogy megoldhassa és felmarkolhassa érte a jutalmat. Ez a tékozló fiú jutalma. A keresztény szabadság nagy harcosai eddig jutottak el az Ószövetségben.

Ez a stratégia arra épül, hogy a fenyegetés erősebb, mint annak beváltása. Alighanem ugyanez történik most a melegek ügyében. A Pride és a Coca-Cola kampánya pont kapóra jött. Nyugat-Európa dilemma elé van állítva.

Orbán azt üzeni nekik, hogy ez még nem a gödör mélye, van ennél lejjebb is.

  • Ha az uniós (főleg német és francia) vezetők hisznek neki, akkor megadják neki a rezsimje fenntartásához, a klientúrája finanszírozásához szükséges kohéziós és agrártámogatásokat.
  • Ha meg nem, akkor magukra vessenek, ők azok akik hozzájárulnak a melegek magyarországi diszkriminációjához.

Csak érdekességképpen: ez a tárgyalási taktika legutóbb nem jött be Orbánnak. A republikánus adminisztrációban is protestáns keresztények ülnek, ismerik a Bibliát, és benne a tékozló fiú sztoriját. A CEU azóta már el is ment Bécsbe. Nem ez volt cél, de nem jött be a terv. Járulékos veszteség. 

Észak-Korea és a Kim-dinasztia ugyanezt az jelenséget - ti. státusz quo fenntartását vagy visszaállítását pénzért cserébe - használja, csak nukleáris robbanófejekkel felszerelt rakétákkal. 

Orbánnak nincs atomfegyvere, az etnikai diszkrimináció túllőne a célon, ő a buzikkal zsarol. Hátha a szexuális szabadság fenntartása megér némi pénzt a Nyugatnak. Az uniós diplomaták utána megveregethetik a saját vállukat, hogy némi kápéért milyen ügyesen megakadályozták a szabadságjogok további magyarországi korlátozását. Ha meg nem, akkor a melegek így jártak.

Az antiliberális autokráciában a sötét politikai machinációk valahogy mindig mérhetetlen emberi aljassággal párosulnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7914996050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2019.08.05. 16:18:28

Lajoska nagyon szereti a kecskét, Rudit, aki szintén viszonozza gazdája vonzalmát.

Terike, Lajoska édesanyja, és Rudié, Mancika egy korosabb kecske mama, könnyes szemmel nézték délutánonként a kert végében a bimbódzó szerelmet. És megvetették Morzsit a nyamvadt keverék kutyát, mert mindig megugatta őket, tuti fóbiás a nyavalyás dög.
Morzsi nem értette, hogy mi a szerelem, ő nyilván egy beteges vonzalomnak tartja.
Ő se szereti a bolhákat, pedig elég közeli viszonyban vannak, de képtelen lenne szerelmes lenni bármelyikükbe is.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.08.05. 16:23:35

A homoszex biblia első könyve:

S teremté az Úr Ádámot és..Gézát.

:))

Oláh István 2019.08.05. 16:23:37

De ocsmány fantáziád van, Iljics!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.08.05. 16:32:26

Kíváncsi vagyok,hogy mikor másznak elő az objektumszexuálisok,hogy nekik joguk van fényes nappal a Nagyvárad téren az elméleti tömbbel szexelni.(Szép szál magas épület....:))

6.Lenin 2019.08.05. 16:39:23

@Oláh István:

Pistikém, az élet ocsmány(kezd lenni).
Minden kezdet nehéz.

Miért ne lehetnék bármibe szerelmes (ha én azt a vonzalmat annak tarom), akár egy rakás szarba?
A életben minden viszonzást is tartalmaz?

A Coca-Cola szereti a homokosakat? Megkérdezték tőle? Egy italnak nem lehetnek jogai? egy kecskének?

Ha megversz egy kutyát lecsuknak, ha egy embert, ott attól függ(het) , hogy ki is az illető, mi a vallása, pl. Van, akit már szabad, sőt.
Nehéz út vezetett idáig, de kiharcolták.
Talán te szeretnéd a jövőben megmondani, hogy kinek, és mit?

6.Lenin 2019.08.05. 16:54:26

Véreim!

Ha egy törvényt átírhatunk a természetben, miért ne írhatnánk át bármit?

Pl a folyók felfelé folyjanak, igaz ezzel már kísérleteztek különleges emberek. Ez mondjuk nem jött be.
De egy igazi jövőbelátónak ez nem szegheti a kedvét.

Állítsuk meg a felmelegedést, utána már smafu lesz megállítani a jégkorszakot, özönvizet. mi az nekünk? A fa fog felfelé esni az almához. Problémás lenne megoldani?
Egy libbantnak soha.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.08.05. 17:12:24

még megvárnám a legforróbb buzi, taga véleményét

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.08.05. 17:29:17

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "még megvárnám a legforróbb buzi"

Nektek, fideSSfasszopóknak nem itt kéne élvezkednetek. Elmehetnétek egy néptelen helyre, és csöndben leszopnátok egymást. A melegekkel nincs bajom, de tőletek undorodok. Ne zavarjátok az egészséges embereket!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.08.05. 17:57:44

Egyre lejjebb csúszik az ország Ondó Viktor nemkormányzása alatt.

"Csak a bolgárokét előzi meg a magyarok életszínvonala az uniós országok között - az Eurostat legfrissebb adatai szerint a magyar háztartások fogyasztása gyakorlatilag stagnál"

www.atv.hu/belfold/20190803-csak-a-bolgaroket-elozi-meg-a-magyar-eletszinvonal-az-unioban

És ezek a fideSSfasszopók meg azt várják, hogy utolérjük Ausztriát. Mert a geci nem hazudik.

Ő maga mondta. :))

Libsik visítanak de az ország a miénk ! 2019.08.05. 18:30:05

Soha tobbe nem iszok kolat. Eddig sem ittam, de mostantol duplan nem iszok.

HabonyArpi 2019.08.05. 18:36:30

"Orbánnak nincs atomfegyvere"

Ez mar nem sokaig marad igy, es akkor aztan kaptok pofatokra budos lipsik.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.08.05. 18:44:30

@Libsik visítanak de az ország a miénk !: "Soha tobbe nem iszok kolat"

Turbómagyar csak erjesztett kancatejet iszik. Jó is az, kóstoltam.

Vitéz Nagyuram 2019.08.05. 18:55:36

Akkor morzsoljunk el együtt szegény "melegekért" egy könnycseppet.

De pánikra semmi ok!

Ha Merkel anyus gond nélkül befogadott "üldözött szíreket", akár százezerszámra, akkor néhány száz magyar **** meg se kottyan nekik.

bebenini 2019.08.05. 18:58:24

@Veszéjben a lyogállamiság !: fantáziadús lehet a szexuális életet, ma még nem dobott a zurad a konyhaasztalra?

morpho 2019.08.05. 19:02:15

A vallásgyakorló keresztények pont annyian vannak, mint a melegek. Tőlem rápakolhatják a kólára a 14 stációt. Az is hidegen hagy. A jéghideg coca cola az igazi! Kit érdekel, mi van a címkén? Kurvára ráérnek a fideszes politikusok. Közben összeomlanak a kormányhivatalok, az oktatás, az egészségügy, de ki a faszt érdekel, amikor buzik vannak a kólán?

Dr. Smit Pal.... 2019.08.05. 19:06:08

@morpho: "A jéghideg coca cola az igazi! Kit érdekel, mi van a címkén?""

Na te is egy ostoba , sotet konzumidiota gyoker vagy.

Vitéz Nagyuram 2019.08.05. 19:09:39

@morpho: "A vallásgyakorló keresztények pont annyian vannak, mint a melegek"

Csak szeretnéd, lipsikém...

Ha ez így lenne, akkor talán lenne esélyetek újra a húsos fazékhoz közel kerülni.

De pechetekre ma Magyarországon azért még nagyon mások az arányok...

Oxica 2019.08.05. 19:59:15

Érdekes lesz megfigyelni, hogy a fideSSes lápi hülyemagyarok, követik e boldog és stefka elvtársakat a bojkottban és áttérnek e a vivien ásványvízre. :)

Amúgy, ez csak egy bolhacirkusz, amit már korábban a Heineken ellen is lezavartak lázár elvtárs vezetésével.
Aztán ott is a végén fejjel beleálltak a trágyába. Itt is hasonló végeredmény várható.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

Vitéz Nagyuram 2019.08.05. 20:03:32

@Oxica: "áttérnek e a vivien ásványvízre. :)"

Miért kéne vizet inni?

Elég ha a Pepsire tér át valaki... Illetve elég sokan

Akkor a Coca-Cola is meggondolná, hogy hol mivel reklámozza a termékeit.

A magyarokat csak ne provokálják...

élveteg 2019.08.05. 20:03:46

Ohhh mily idilli kép Két homokos ( egy szexuális irányultság a sok sok közül ) kölök mosolyogva kólával látható Csak én azt nem értem hogy a kóla miért áll meg itt? Miért csak pont a homokosok isznak boldogan kólát Lehetne például olyan plakát hogy a pisa kaka szex kedvelói ( ugyanúgy csak egy szexuális irányultság ám mint a homokos !!! ) egymás leszarása után boldogan mosolyogva kólát fogyasztanak Vagy mi a helyzet a gerontofilokkal ( az sem más csak egy irányultság a sok közül pont ugy mint a homokos ) Lehetne olyan plakát hogy egy tini srác boldogan csókolozik egy kolásüveg felett egy 95 éves növel

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.08.05. 20:11:38

@élveteg: "Csak én azt nem értem hogy a kóla miért áll meg itt? Miért csak pont a homokosok isznak boldogan kólát Lehetne például olyan plakát hogy a pisa kaka szex kedvelői"

Nyitott kapukat döngetsz. A második képen ők vannak.

Ti fideSSfasszopók olyan buták vagytok, parancsol nektek Kubatov egy hülyeséget, és itt égetitek magatokat vele. :))

6.Lenin 2019.08.05. 20:14:58

@élveteg:

Majd jönnek azok is. Itt kedvelt a hozzátartozókkal a ravatalon szexelni.
Nem mind1, hol iszol kólát? Csak hűs legyen, hogy a felforrt agyú libsik lenyugodhassanak.
Vagy migrik rúdon tolják át a kecskéket a német autópályákon, vidáman kólázva.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.08.05. 20:16:12

@Oxica: Ebben a bojkottosdiban meg facebook mozgalmárságban valóban elmarad a jobboldal.Némi kárpótlás ezért a rendszeresen bucira vert fejetek a választásokon..?:)
Készül már a momentumos coca-cola mámor kampány a közösségi oldalakon?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.08.05. 20:22:15

@6.Lenin: Azért arra kíváncsi lennék,hogy egy afgán migráns mit szólna ehhez a plakáthoz..?Vagy a pridehoz..

Cycmen 2019.08.05. 20:23:52

@taga_20: Igyál kólát, legyél buzi!

6.Lenin 2019.08.05. 20:25:09

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Néhány év (hónap?) múlva megtudják a felvilágosultak.

6.Lenin 2019.08.05. 20:27:20

@Cycmen:

A második már megvolt, a kannást (vörös bor kólával) meg már nem tudja elhagyni. Hűséges típus.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.08.05. 20:27:24

@morpho: Kifelejtetted a klímaváltozást..;)

antiinternáci 2019.08.05. 20:31:37

Kár, hogy eddig is utáltam a kátrányból készült löttyöt, és most nem tudom bojkottálni.
De vegyék úgy, hogy leszarom őket. Nagyon.

Gleccsertetű 2019.08.05. 21:06:16

@Oxica: választásokat kell nyerni, a facebook bojkott meg aktivistáskodás az az olyan lúzerek terepe, mint te

csüngőhasú norvégbáró 2019.08.05. 21:12:47

@6.Lenin:

ma a legnagyobb kecskebaxó fidesstroll ugathatott elsőnek, és nyalhatott be csontig az ő főcziggányának, az ellopott milliárdok tiszteletére.

bravó, te vén huggyos buzeráng

morpho 2019.08.05. 21:21:42

@Magyarország a Magyarok Országa: Hogy jön ide a húsosfazék? Köszi, nem vagyok éhes. A számok meg makacs dolgok. A lakosság kb 10%-a meleg/leszbikus és a havonta legalább egyszer templomba járó katolikusok aránya is kb 10%. A szent jobb körmenet kevesebb embert vonz, mint a pride.

Cycmen 2019.08.05. 21:34:58

@morpho: ". A szent jobb körmenet kevesebb embert vonz, mint a pride."

Akikor menj a buzivonaglásra és baszasd seggbe magad, de ne reklámozd, pláne ne hasonlítgasd normális emberek tevékenységéhez!

Vitéz Nagyuram 2019.08.05. 21:39:28

@morpho: "A lakosság kb 10%-a meleg/leszbikus"

Hogyne lippsikém.

Az a 10% tisztán homok arány valójában kb. 2%:
www.christianpost.com/news/gay-ratio-is-150-not-14.html

Jelentéktelen kisebbség vagytok. A többi jelentéktelen deviáns kisebbséggel együtt éppen csak össze tudtok kaparni annyi szavazatot, hogy az aktuális kedvenc pártocskát (SZDSZ, LMP, Momentum) éppen hogy átlökjétek az 5%-os küszöbön.

De ennél többet hiába reméltek.

azigaziraptor 2019.08.05. 21:53:20

@Cycmen: Miből gondolod, h a szent jobb körmenetre járnak a normális emberek?
Vagy csak normálisak járnak oda?
Aki oda jár, az alapból abnormális!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.08.05. 22:01:42

meg kell engedni a deviánsoknak hogy testnedveiket megosszák
előbb halnak ki a kretén lippsik

morpho 2019.08.05. 22:11:39

@Cycmen: Nekem nem számít normálisnak, aki felnőtt létére egy kiszáradt kézfej után menetel, egy gyerekes mese alapján. Elfogadom, meg nem is igazán érdekel, de hogy normális lenne az erősen véleményes. Ráadásul van némi átfedés a két brigád közt. Van aki körmenetre is meg pride-ra is jár. Például a plébános úr.

@Magyarország a Magyarok Országa:
A saját számaiddal nem győzöd meg a statisztikusokat.

Az meg nem úgy van srácok, hogy aki nem keresztény az buzi és nem mindenki ostoba homofób, mint ti.

Lehetnék én is 2019.08.05. 22:17:41

@morpho: a 444 szerint mások a számok:

Egy friss felmérés szerint Németországban a legnagyobb az LMBT-népesség aránya. Már a lakosság 7,4 százaléka mondja magát itt melegnek, leszbikusnak, biszexuálisnak vagy transzszexuálisnak a 12000 fős mintán végzett kutatás alapján.

Mivel Németország messze a legnépesebb EU-tagállam, így a legmagasabb arány természetesen a legnagyobb létszámot is takarja.

Európában 5,9 százalék az LMBT-népesség aránya.

A legkevesebben Magyarországon vallották magukat LMBT-nek, itt csak 1,4 százalék az arány.

Németországban egyébként brutális a növekedés, a 2000-es 1,3 százalékról ment fel az arány ennyire.

morpho 2019.08.05. 22:18:43

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Tehát aki szabadelvű, az deviáns és/vagy buzi! Nem te vagy a legbonyolultabb ember a blogtérben.

Lehetnék én is 2019.08.05. 22:26:54

@Lehetnék én is: Németországban a bundesfrizurás "akciófilmhősök" száma is megnőtt, amikor divat lett, meg megérte, de később normalizálódott a helyzet.
Ha kevesebben fognak tudni érvényesülni egy coming outtal valami érdemi tevékenység helyett, akkor ezek a kényszer/divat lmbtq-s betegek egy része is inkább normálisnak vallják magukat

morpho 2019.08.05. 22:26:55

@Lehetnék én is: Magyarországon sokan nem nyilatkoznak őszintén erről. Erősen homofób a társadalom. Egyébként ha a leszbi nőket és biszexeket is hozzászámolod, szerintem 10 % felett van. A gyakorló katolikusok arányát sem lehet pontosan kiszámolni. Az egyház mindenkit beleszámol, aki meg van keresztelve, miközben nagyon kevesen járnak közülük rendszeresen templomba. A kettő aránya nagyjából ugyanaz. A gyakorló keresztények ugyanúgy erős kisebbségben vannak Magyarországon, miközben az állami vezetők folyamatosan a keresztény Magyarországra hivatkoznak. Ilyen alapon a meleg Magyarországra is lehetne hivatkozni, pont annyira nem lenne igaz az sem.

morpho 2019.08.05. 22:28:48

@Lehetnék én is: A szexuális identitás nem divat, mint ahogy a hit sem az. Ilyen alapon a Jehova tanúi, meg a hitgyüli is csak egy divat, ami idővel elmúlik? Azért ezt te sem gondolod komolyan.

Lehetnék én is 2019.08.05. 22:30:08

@morpho: ne viccelj már a keresztény Magyarországgal. Nem a vallásgyakorlókra, hanem a keresztény értékekre vonatkozik általában a kategória.
A hívők számában lehet igazad, a buzik/leszbik számában nem hiszem. A nagyjából ugyanaz a te véleményed, az is 1 db, az enyém is.

Lehetnék én is 2019.08.05. 22:31:53

@morpho: ha nem divat, mivel magyarázod a németországi ötszöröződést 20 év alatt? Biztos nem a betelepült törökök kimagasló szülési rátájával.

Lehetnék én is 2019.08.05. 22:34:41

@morpho: ja és mi a bajod az erősen homofób társadalommal. Különösen, ha 100-1,4= 98,6%-ot takar? Lehetnek nekik is jogaik, nem csak az 1,4%-nak

Cycmen 2019.08.05. 22:46:23

@morpho: ". Van aki körmenetre is meg pride-ra is jár. Például a plébános úr. "

Ja és utána azt mondja, hogy szent gumiököl körmeneten volt, ugye faszfej!
Ne vedd a szádra a keresztényeket buzi bibsi, mert küldök neked promóciós cicmen-féle öklözőzsírt grafitos zsírból és Erős Pistából vegyítve!

morpho 2019.08.05. 23:16:45

@Lehetnék én is: Németországban bátrabban vallják be az emberek a szexuális identitásukat. Egyre kevésbé homofób a társadalom. Egyébként tudományos körökben kb 10%-ra teszik a nem heteroszexuálisok számát világszerte. A beduinoktól, a kozákokon keresztül a svédekig. Ha ez igaz, akkor Magyarországon is igaz. A pedofil papok se szokták bevallani, hogy pedofilok. Az erősen homofób társadalommal meg az a bajom, hogy semmi értelme. Pont olyan ócska kirekesztés, mint az antiszemitizmus, vagy a cigánygyűlölet. Pont arra jó, hogy a politikusok muníciót merítsenek belőle, semmi másra. Kiáll miszter politikus és elmagyarázza, hogy a buzik a zsidók, meg a cigányok tehetnek mindenről, a társadalom egy része megtapsolja és minden el van rendezve. Az ilyen típusú társadalmak sehol sem sikeresek.

@Cycmen: Attól, hogy nem vagyok homofób, még nem vagyok meleg, egybites barátom. Te viszont egyre egyszerűbb vagy. Lassan el fogsz veszni az agytekervényeid között. Aztán akkor ki talál meg?

dare 2019.08.05. 23:43:53

Messziről indulnék, és lehet nem is fogok sehova se érni, de egy pár gondolat csak erről a loveislove-ról, vagy pontosabban szólva az "elfogadásról".
Először is ez:
"Miközben a nyugati civilizációban több helyütt polgármesterek és miniszterelnökök is részt vesznek a melegfesztiválokon, Budapesten Tarlós visszataszítónak nevezte a Pride-ot."
Annyira, de annyira nem érdekel, hogy a nyugati civilizációkban kik hogyan kivel mászkálnak és hol, hogy azt szavakkal szinte ki se tudnám fejezni.
Olyan jó érzés azt tudni, hogy csak két lehetőség közül választani.
Vagy amerikanizálódunk, vagy ilyen hiszi a piszi putyini sikersztoriból választhatunk magunknak alternatívát.
De hogy a témánál maradjak, semmi keresnivalója nincs se a főpolgármesternek, se a miniszterelnöknek az ilyen felvonulásokon, tehát ezt nem kérheti senki se számon rajtuk, mert ha egyszer véletlenül ha ki is keverednének egy ilyen menetre, tuti hogy a legközelebb már azt követelnék tőlük, hogy az összes nyári felvonuláson vegyenek részt, még azokon is, amit két részeg tinédzser talál ki, és ahol a vonulás csak annyi lenne, hogy egyik kocsmából átmennének a másik kocsmába.
Az idei menet is úgy indult, hogy köszi laci.
Értem én a dühöt és az indulatot, de egy olyan rendezvényt amit úgy hirdetnek meg, hogy köszi laci, azon mi a bánatot keresne bárki is a Fideszből.
Semmi extra, csak mégis azért az Országház elnökéről beszélünk, akit én se nagyon kedvelek, de azt azért mégse mondanám neki, hogy gyere faszikám gombozzunk.

"Orbán is a mi-ők dichotómiát használta 2005-ben, amikor a homoszexuálisokról kérdezték"
Skandallum.
14 éve.
Azóta ez a mi és ők érzés nem hiszem, hogy apadt volna benne, már csak az ilyen emlékeztető szösszenetek miatt sem.

"A KDNP beszállt az aláírásgyűjtésbe, hogy egész Európában tiltsák be a melegházasságot."
Mondjuk ez valóban erős nekifutás volt egy olyan párttól, amelynek a tagjai elférnének egy liftben, de védhető álláspont részükről.
A házasság teljesen elvesztette a szentségét, a manapság házasodó felek többségének a házasság semmit se jelent, egy jó gegnek tartják, és semmi egyebet nem jelent ez nekik.
A heteroszexuálisoknak se jelent manapság semmit, akkor egy homoszexuálisnak pláne nem kéne annyira erősen kardoskodnia érte, mert még én is azt hallom ki ebből a nagy csatazajból, hogy hogyan lehetne minél nagyobb geget csinálni belőle azoknak, akiknek amúgy semmit sem jelent ez az egész.

"Kövér meleglobbiról beszélt."
A minap néztem az amcsi Simon Covell showból egy pár adást, ahol felállva tapsoltak csak azért egy pár szakállas embernek, mert női ruhában szerencsétlenkedtek vagy fals hangon énekelgettek a színpadon.
Nekem volt kellemetlen a produkció, ott viszont tapsvihar, hangorkán, majd leszakadt a plafon a gyönyörtől.
Elfért volna ott egy Puzsér abban a zsűriben, aki miután elült volna a zaj, azért megkérdezte volna a "tehetséges emberkéktől", hogy mi volt ez a pusztító alpáriság, és ezt ők komolyan is gondolják, vagy most csak poénkodnak?

"A Bayer nevű vezérheccelő bejelentette, hogy ő büszke homofób."
A homofób jelző manapság olyan,hogy ha én megfogalmazok bármilyen kritikát egy meleg emberrel szemben, akkor 100%, hogy homofób vagyok.
Bayer ezt továbbgondolta, és ha lúd hát legyen kövér, tett mellé egy büszke szót is.
De mivel sokak szerint az ország 95%-a homofób, ezért ha pár ember elvesztve a józan ítélőképességét, egy idő után büszkének nevezi magát, akkor azért nem ártana elgondolkodni majd azon is, hogy vajon miért is teszi ezt.

"A Bencsik nevű másik agitátor azon háborgott, hogy a Pride-on a "normálisakat" (ti. az ellentüntető nácikat) zárják kordon mögé."
Maradjunk annyiban, hogy egyik se normális.

Vitéz Nagyuram 2019.08.06. 00:03:49

@morpho: "Egyébként tudományos körökben kb 10%-ra teszik a nem heteroszexuálisok számát világszerte"

Nahát, lippsikém, csak nem magadat buktattad le már megint?!

Az előbb még arról beszéltél, hogy a leszbikusok és melegek vannak 10%-nyian, most meg már a nem heteroszexuális emberekről, akik között nyilván aszexuális, biszexuális, pánszexuális és kecsketöcskölő egyaránt van, és még így sincsenek 10%-nyian.

Ezt a 10%-os arányt amúgy gondolom a CEU gender studies tanulmányaid során hallhattad, de ki kell ábrándítsalak, mert a valósághoz köze nincs. Még a leghomofilebb társadalmakban sem él a társadalom 10%-a homoszexuális kapcsolatban.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 07:02:33

Ismét egy szìvmelengető gyöngyszem a B1-től!!
Kiváló stílusban, óriási tárgyi tudással a háttérben olvassa az író a homofób, irredenta, xenofób és fasiszta fidesz fejére az elmúlt 25 perc bűneit!!!!
Mi most vettünk egy IFA platónyi Coca-Colát és visszük Nógrádba, hogy a hátrányos helyzetű, elnyomott kissebségi embertársainknak is jusson a nyugati demokráciák élet-nedűjéből!!!

Szabó Miklós János 2019.08.06. 07:04:19

Nekem személy szerint ezektől felfordul a gyomrom, dehát a szólás- és véleményszabadság jegyében ezt is lehet...

Abba viszont nem tudom belegondoltak-e a plakátokat és Merkel migrációs politikáját egyaránt védő liberális barátaink, hogy ha egyszer Európában a muszlimok kerülnek többségbe, akkor az ilyen plakátokra, és a készítőikre milyen sors vár majd... Irán és Szaud-Arábia hozzáállása alapján nem sok jó.

Sőt, a "közönséges", a másságukkal nem kérkedő homoszexuálisoknak sem jósolnék nagy jövőt.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 07:47:59

@Szabó Miklós János:
"dehát a szólás- és véleményszabadság jegyében ezt is lehet..."

Szerintem is így van, engem sem zavar, ha valaki homofób szittya amíg csak zárt ajtók mögött, a négy fal között csinálja.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 08:51:22

@Lehetnék én is:
"akkor ezek a kényszer/divat lmbtq-s betegek egy része is inkább normálisnak vallják magukat "

Micsoda marhaság! Mindenki tudja, hogy a melegek születnek és nem fertözödnek! Nagyon fontos a társadalom megértése, hogy ezen kisebbségek szabadon megélhessék a valódi énjuket, kényszerü hazudozás helyett!!
Neked is forgatni kellene a bibliát, hiszen az újszövettségben, amikor a názáreti asztalos perében Puncius Pilátus öt úgy mutatja be hogy: "Ecce Homo" akkor Jézus nem tiltakozik, hanem elfogadja!!! Pedig elhiheted, hogy abban az idöben nem volt könnyü melegnek lenni a Bibiliában!!!

István Tamasi 2019.08.06. 08:51:48

Akinek nem tetszik a "Love is love" kampány az csak igyon Bambi üdítőt.

GyMasa 2019.08.06. 08:54:05

@Lehetnék én is:
Mondjuk, lehet, hogy alapvetöen nem kellene ekkora arccal homofóbnak nevezni a 98,6%-os (igen erös) többséget...
Mert mi van akkor, ha ez egyszerüen a többségi vélemény?

antiinternáci 2019.08.06. 08:59:14

@morpho:

"Erősen homofób a társadalom."

Ez attól függ, hol húzod meg a határt. Az nyilvánvaló baromság amit a szélsőségesek makognak, hogy aki maga nem LMBTQ, és nem is tartja propagálandónak ezt, az homofób.
A bolsevistáknak be kellene fejezni a társadalom megosztását, a polgárháborús hamgulat gerjesztését. Az különösen undorító a részükről, hogy alávaló politikai sandaságaikhoz felhasználják a melegeket is, akik az őket ért sorscsapás miatt amúgy is hátrányos helyzetben vannak pszichikailag.
Persze vannak sajnos olyan melegek, akik bolsevisták is egyben, mint a Gulyás M., Tordai, stb... De ezekkel is az a nagyobbik baj, hogy bolsevikok, terrorizálják a társadalmat.

6.Lenin 2019.08.06. 09:03:44

@R.V.J.:

A torzak se a négy fal közt prájdoznak!
Miért nem mennek az utcára a homofób szittyák is, büszkélgetni? Így lenne egál a dolog.

Miért mindig a selejt szeretné megmondani, hogy ki, mire lehet büszke?

antiinternáci 2019.08.06. 09:08:50

Szerintem nem kéne nagyon tiltaloznunk a kátrányital provokációja miatt.
Mert már készítik a köv. plakátot bosszúból Coca-elvtársék:
nyolc migráns erőszakol rajta egy nőt.

A felirat az lesz rajta: Nesztek heterók, ha nem kell a homo-propaganda!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 09:10:26

@6.Lenin:
"A torzak se a négy fal közt prájdoznak!"

Je Suis Torz!!
Viccet félretéve, a homofóbok azért ellenzi a Pride-ot, mert azt hiszi, hogy ott nyíltszíni melegpornót látnak és azon hirtelen felizgulva megbuzulnak.
Szerinted ki a selejt?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 09:18:46

@antiinternáci:
"nem kéne nagyon tiltaloznunk a kátrányital provokációja miatt"

Kátrányital? Az régen volt, a Coca ma már az egészséges progresszív életmód nektárja!!

Jellemzö, hogy nemi eröszakkal viccelsz, te nögyülölö övestatu!!! Hála egy felsöbb hatalomnak, ma már egy megalázott nönek nem kell a bíroságra mennie az igazságszolgáltásért, föleg ha van Twitterfiókja. Ezt persze nem nektek köszönhetjük!! #metoo

6.Lenin 2019.08.06. 09:20:00

@R.V.J.:

Például azok, kik valamiért nem a megfelelő csoportjukba tartoznak, valamilyen eltéréssel születnek.
Vagy politikailag olyan eszméket képviselnek, amiben csak néhány hasonlón szellemileg sérült követi őket.
Vannak esetek, amikor nem KELL kizárni őket (kivéve az erőszakra hajlamosakat) a többségi társadalomból, de azt sem szabadna megengedni, hogy egy deviáns kisebbség próbálja a többségre erőltetni beteg elképzeléseit, bármiben is.

A többségnek képesnek KELL lennie megvédeni önmagát.

Felőlem lehetsz torz is, a te dolgod, de ne próbáld rám erőltetni magad, vagy másokra.

antiinternáci 2019.08.06. 09:22:19

@R.V.J.:

Ki mondta, hogy viccelek?
Ez már a mindennapi valóság nyugaton, ideje elkezdeni az érzékenyítést erre is.
A hülyeségeidet nyugodtan fojtsd el magadban, semennyire sem érdekelsz.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 09:25:45

@antiinternáci:
"Ki mondta, hogy viccelek?"

Akkor fuvarozzon haza a caracali románrém!!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 09:29:04

@6.Lenin:
"A többségnek képesnek KELL lennie megvédeni önmagát."

Megkérlek szépen Vlagyimír, edukálj engem. Pontosan mitöl kell megvédenetek magatokat? Mi az a fenyegetés, amit a Pride vagy a barna egészségital jelent számotokra?

6.Lenin 2019.08.06. 09:31:30

@R.V.J.:

"Akkor fuvarozzon haza a caracali románrém!! "

Mi a fene? Elítéled a pacákot? Neki miért nem lehet kiélnie a szexuális torzulását?
A homokosoknak miért lehet? Ők nem ültek már "szerelemféltésből"?
A román rém a normális fehér bőrű ember példaképe? Vagy csak ezt szeretné elhitetni?

Pontosan ezért nagyon aljas, amit csináltok.

6.Lenin 2019.08.06. 09:32:53

ültek-öltek (német billentíűm van, néha összekeverem, mert nincs pénzem felcímkézni magyarra)

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 09:36:02

@6.Lenin:
"A román rém a normális fehér bőrű ember példaképe?"

Pontosan! Ez az állat csak kibünözte magából azt, ami ömlik a médiából!! Ahogy a középkorú fehér férfiak kezelik a nöket! Föleg ha kicsit barnább a börük!!!

leapyear 2019.08.06. 09:38:58

Minden ember szexuális irányultsága MAGÁNÜGY !!!!!
Ezt politikai, vagy gazdasági célok elérése érdekében felhasználni aljasság és erkölcstelenség!
Ezt nyilvánossá tenni, vagy nyilvánosan hirdetni szintén az.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.08.06. 09:49:00

@antiinternáci: "már készítik a köv. plakátot bosszúból Coca-elvtársék:
nyolc migráns erőszakol rajta egy nőt."

FideSS plakátot nem cégekkel szoktak fizettetni, Ondó Viktor az adóforintjainkat fordítja erre.

Minden ballib bérretteg 2019.08.06. 09:53:03

A melegeknek azok a ballib patkányok ártanak a legtöbbet, akik lépten nyomon reklámozzák politikai okokból a devianciát, és az emberek orra alá dugják a metrón és reklámokon.
Éppen ez az a provokáció, amin minden normális ember felhorkan, majd ezokból gyorsan le is nácizzák raaszistázzák, homofóbozzák azokat akik felhorkantak.

Persze ez nem jött be eddig se, és nem is kifizetődő, de a ballib patkányok önigazolást látnak ebben a mocskos kis játékukban amit generáltak.
A legnagyobb vezstesei a ballib patkányok játszadozásának éppen a meleg közösség.

6.Lenin 2019.08.06. 09:53:25

@R.V.J.:

Mo-on hány ilyen gyilkosság történik? Hány millió? ugyanis több millió normális fehér bőrű férfi él az országban és sok százezer barnább bőrű leányzó.

H a 1-2 ilyen gyilkosságból általánosítasz, akkor nekem is általánosítanom kéne, ha egy homokos, megöl egy másikat szerelemféltésből?

De miért kéne a többségnek is olyannak lennie, mint egy erőszakosan hangos kisebbségnek? Mi közünk hozzá?

Minden ballib bérretteg 2019.08.06. 09:58:48

@R.V.J.:

A pridot érdemes megnézni a különböző országokban, az országot jellemző tolerancia szint függvényében.
A pride célja mindenhol a provokáció.

Oroszországban pl megverik a melegeket, így ruhában vonulnak teljesen felöltözve, mert önmagában ez is kiveri a provokáció szintját ott.

Nálunk kamionon rázza a rózsaszín tangás seggét a buzi, kereszttel a nyakában, mert pontosan tudja kb ez az a tolerancia szint, ami már bosszantja a normális hetero közösségeket.

Amerikában mivel már tényleg senkit nem zavar szinte semmi (hisz azonnal mkegbélyegzik ha mégis), San Francisco-i pridon az utcán dugják egymást seggbe remélve hogy lesznek ez okból tiltakozók, és van értelme a provokációnak.

Azaz nincs semmilyen határ, amit ne lépnének át a melegek a pridon, annak ellenére hogy vannak értelmes célok amit elérhetnének ezeken provokáció nélkül is.

6.Lenin 2019.08.06. 09:58:49

@Minden ballib bérretteg:

"A legnagyobb vezstesei a ballib patkányok játszadozásának éppen a meleg közösség. "

Még elképzelni is szörnyű, hogy ezeket a nehéz helyzetben lévőket még a mocskos ballibek is még jobban nehezebb helyzetbe hoznának, ha tiltakoznának ellenük.
Szerintem az igazi melegek kerülik is őket.

A prájdon inkább a ballib hulladék cirkuszol valamiért.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 10:04:55

@6.Lenin:
"H a 1-2 ilyen gyilkosságból általánosítasz"
Nem általánosítok egy gyilkosságból sem.
Éppen ellenkezöleg, azt mondom hogy az ilyen románrém félék szürik le az általánosítást a többségi bigott társadalom álláspontjáról.
Férfi-nö kapcsolaton alapszik a büncselekmény, tehát nem "beteges". Holott arra világít rá, hogy a férfiak szexuális tárgyként kezelik a nöket. Nézz csak szét körülötted!! Egy sarkon nem tudsz´úgy befordulni, hogy ne láss egy húspiacra kifektetett nöt a plakátokon.
Teljesen mindegy, hogy abba a modell beleegyezik, vagy pénzt kap érte, mert ha nem találnak nöt a feladatra, akkor rajzolnak egyet.

6.Lenin 2019.08.06. 10:16:54

@R.V.J.:

Akkor miért nem ez ellen harcoltok? Miért áruként mutatják a nőket?
Pont a liberálisnak mondott oldalakon.

Mit próbálnak eladni művészetként a progressziv (tehetségtelen) "művészek"?
Kik élnek a "szexuális erőszak" fegyverével mások ellen?
Miért megengedett ez progresszív körökben lévőknek?

Miért ne lehetne a férfi-nő kapcsolatban is beteges kapcsolat? Ami szintén csak kisebbséget képvisel. Már megint általánosítani szerettél volna.

Kik csinálnak a nőkből árút? A keresztények, templomokban? Tele vannak a templomok meztelen nők képeivel?
Menyjél el egy fesztiválra, ahol a progresszívek buliznak, mi ott a nők szerepe?
Nem beszélve még arról is, hogy a természetvédők mekkora szeméthegyeket hagynak maguk után.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 10:18:25

@Minden ballib bérretteg:
"Nálunk kamionon rázza a rózsaszín tangás seggét a buzi"

Úgyérted táncol? A riói karnevált is be kell tiltani?
Amúgy meg mitörténik ha meglátod az utcán, vagy a TV-ben? Vérömlenyt kap a jancsi és kinönek a müszempilláid?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 10:28:49

@6.Lenin:
Túl sok a kérdés, de nem baj mert csilingel a kommentkassza a hátam mögött.

Nos, a nöket kiárusító -általad liberálisnak nevezett- "oldalak" ellen harcol foggal-körömmel a feminizmus!!
A #metoo mozgalom egy olyan fegyver amit azért kellett kifejleszteni, mert az elkövetök -kihasználva a jogrendszer hagyományos nögyülöletét- elegendö anyagi háttérrel jogi kiskapukon keresztül menekülnek, miközben a bírósági procedúra megsemmisíti az áldozat társadalmi státuszát!!

A templomokban valóban nincs sok mesztelen nöi test, férfi viszont annál inkább.
A helyedben azon is elgondolkodnék, hogy miért mesztelenek a kis puttók azokon a mennyezeti (katolikus) freskókon

6.Lenin 2019.08.06. 10:57:45

@R.V.J.:

Az általad mondott mozgalmak valóban fegyverként vannak használva (aljas céllal), de csak bizonyos esetekben, célzottan. Kiszolgálva a ballib aljasságot.

Milyen nőgyűlöletről beszélsz? A magukat csak árúként kezelő nőkről? Már néha megkérdezném, hogy mi a faszért vesznek fel egyáltalán ruhát magukra, amikor kirakatban minden látszik.
Tevepata, pl.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 11:03:50

@6.Lenin:
"Milyen nőgyűlöletről beszélsz? A magukat csak árúként kezelő nőkről?"

Látom, már kezdjük érteni egymást. Vannak nök akik pénzért (jobb életért, elörejutásért stb) alávetik magukat a férfielnyomásnak. Mi öket akarjuk felvilágosítani, miközben a nöihúspiac kultúra ellen harcolni azt megváltoztatni.

Csak kíváncsiságból kérdezem, a #metoo mozgalom által célkereszbe állított elkövetök közül te kit sajnálsz?

6.Lenin 2019.08.06. 11:22:14

@R.V.J.:

Senkit. De azt a nőt sem, aki egy szerepért, vagy más előnyért MAGÁTÓL felmegy többx is egy férfi lakására, mikor TUDJA, hogy mi is fog történni. Az ne ugasson.
Woody A-t is megvetem, Polanski-t is, és még sok mást, akit takargat a ballib megmondók hada. Ellenük mikor, hol tiltakoztatok?

Mekkora cirkuszt csinált itt egy szakadt picsa, mert állítólag egy rendező úr megmutatta neki a fonnyadt pöcsét, egy elhagyatott helyen, 30 évvel ezelőtt. Ő meg meztelenül veri a farkát két férfinak a művészet nevében, a színpadon, közönség előtt. Az is beteg, aki ilyenre elmegy. Menjetek a picsába az ilyen harccal.

A prájdokon harcoltok értük? Vagy a mostani plakátokon mutattok példát az egészségesen született gyerekeknek, hogy ma már ez a módi!
Nem fordítva ültök a lovon?

Vagy szinte meztelenül bemegy egy nő a munkahelyére, aztán az első megjegyzésre már erőszakot üvölt? Ez a harc nálatok?

Minden ballib bérretteg 2019.08.06. 11:29:05

@R.V.J.:

Milyen tánc ? Tanga plussz rózsaszín biblia, nagyterpesz.. Ez nem tánc, hanem vegytiszta provokáció.

Itt a kép is:

alfahir.hu/pride_a_rozsaszin_biblia_nem_gyalazo_a_ferfi_noi_kapcsolat_pedig_elavult_norma

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 11:31:47

@6.Lenin:
"De azt a nőt sem, aki egy szerepért, vagy más előnyért MAGÁTÓL felmegy többx is egy férfi lakására, mikor TUDJA, hogy mi is fog történni. Az ne ugasson."

Kapisgálod. Várjál kontextusba helyezem neked.
Képzeld el: 1967-et írunk, a mi jó Vlagyimírünk kiválóan dolgozik a szociallista hazájáért a munkahelyén és reméli nemsoká jön az elölépetés. Be ís hívják az igazgató irodájába, ahol lágy zene szól a háttérben, miközben a diri elmagyarázza, hogy csak egy pippantás és övé a meló, magasabb fizetésért. Persze azt sem felejti el megemlíteni, hogy ha nem pippantasz, akkor úgyelkaszál, hogy még teknövájónak sem vesznek fel Gyöngyöspatára.
Szóval mit tesz Vlagyímírünk, aki imádja munkáját? Pippant.

Ma már szerencsére csak ki kell irni a Twitterre, hogy a diri pippantatni akar és a problémát megoldja a közvélemény.

Minden ballib bérretteg 2019.08.06. 11:33:08

@Minden ballib bérretteg:

Egyébként ott a tangás buzi mellett a felirat "Nemzeti érzelmű fasszopók" se békés karneváli jellegről árulkodik.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 11:35:28

@Minden ballib bérretteg:
"vegytiszta provokáció."

Elhiszem neked, hogy provokáció.
Azon gondolkodom amúgy, hogy az Alfahíresek azok szerelemböl járnak a pride-ra?

Visszatérve a provokációra, 80 éve még az is provokácó volt, ha egy afro-amerikai beült a busz elejébe, vagy egy zsidó jelentkezett az egyetemre.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 11:38:49

@Minden ballib bérretteg:
"Nemzeti érzelmű fasszopók"

Provokáció, mert önirónia? vagy mert a többség nem használ trágár szavakat? Te sem használsz trágár kifejezéseket?

6.Lenin 2019.08.06. 11:45:02

@R.V.J.:

Miért mégy vissza 67-be? Most is ez megy, mindenhol a világon. Betegek, kiszolgáltatottak mindenhol vannak, voltak, lesznek.
DE MINEK EZT MÉG REKLÁMOZNI?
Miért csak egy bizonyos réteg ellen használjátok-általánosítva- fegyverként?

Ez a probléma, B+, nem az, hogy vannak, voltak, lesznek félresikerült emberek. Nem azzal segítesz nekik, hogy felhasználod aljas céljaidra? Ezt értsd már meg.

Nekem nem velük van bajom, miért is lenne. Nekem azokkal az aljas emberekkel van bajom, akik mindent felhasználnak a saját mocskos céljaik érdekében, ezeket az embereket csak eszközként felhasználva.
Miért kerülgeted ezt a részét? Érted, csak nehéz beismerni? Kell a pénz neked is. Dolgozni meg macerás, meg nem is fizetik olyan jól, mint ezt a "munkát", amit most csinálsz. Ez jóval többet hoz a konyhára, másokat meg ki nem szar le, igaz?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 11:51:03

@6.Lenin:
"Nekem azokkal az aljas emberekkel van bajom, akik mindent felhasználnak a saját mocskos céljaik érdekében,"

Hozz egy példát, hogy megértsem mire gondolsz.

Azért annak örülök, hogy megértetted miért "ugatnak" pl. a színésznök.

Mellesleg, már kezdem magam alulfizetettnek érezni, mert a Taga20-akkal vitatkozás sokkal költséghatékonyabb.

GyMasa 2019.08.06. 11:59:32

@R.V.J.:
Na, és azzal mi van, aki ma, egy #metoo által túlferözött, "listen and belive" környezetben - mintegy a saját elölépését elösegítendö - minden alap n´élkül, böffenti be a twitterre ugyanezt?
Az teljesen OK lenne?
Még úgy is, hogy gyakorlatilag a fönöknek esélye sincs bizonyítani, hogy ez nem igaz...

Cycmen 2019.08.06. 11:59:55

Igyál MELEG kólát, meglátod hogy milyen szar! :DDDDDDDDDD (sajtóklub)

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 12:07:10

@GyMasa:
"Na, és azzal mi van, aki ma, egy #metoo által túlferözött, "listen and belive" környezetben - mintegy a saját elölépését elösegítendö - minden alap n´élkül, böffenti be a twitterre ugyanezt?"

Ilyenre nem láttam még példát, de ha te igen..
Legtöbb esetben ez úgy történik, hogy van egy "wistleblower" (no pun intended) aki elöször elöáll és az ö példáján felbátorodva jentkezik a többi áldozat.
Nézd meg a Ciprusi történetet, ahol a brit lány egyedül volt az elkövetökkel, utána meg a rendörökkel. Esélye nem volt. Ha ott, akkor jelentezett volna több áldozat is, akkor más lett volna a helyzet.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.08.06. 12:52:34

@Minden ballib bérretteg: "A pride célja mindenhol a provokáció."

Igen. Engem nem zavar, nem nézem, de ti, fideSSfasszopók agyvérzést kaptok tőle. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.08.06. 12:53:47

@Minden ballib bérretteg: "Egyébként ott a tangás buzi mellett a felirat "Nemzeti érzelmű fasszopók" se békés karneváli jellegről árulkodik."

:))

Egyre rokonszenvesebbek nekem a tangás buzik. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.08.06. 12:57:33

www.youtube.com/watch?v=hti1iZ9LsIU

Hörögjetek, és dugjátok be a fületeket, fideSSfasszopók, az énekes BUZI!

6.Lenin 2019.08.06. 12:58:33

@R.V.J.:

"Hozz egy példát, hogy megértsem mire gondolsz."

Most elvárnád, hogy írjam le az összes "progresszív" mozgalom, Soros ügynök, momentumosok, NGO-ok, "civil" szervezetek cselekedeteit? Soroljam fel a ballib tábor eddigi tevékenységét?
Nem lehetsz ennyire kegyetlen, meg aztán minek is. Egyszer is elég, ha olvassa,nézi, hallgatja őket az ember.

"Azért annak örülök, hogy megértetted miért "ugatnak" pl. a színésznök."

Nem értem meg őket, mert nem kötelező soha lemenni egy színt alá, ha meg önszántából lemegy, akkor ne ugasson, főleg nem akkor, amikor "divatot" csinál belőle egy szintén mocskos banda.
Mert ettől nem fog változni az alap, ugyan úgy szopni fog valaki a szerepért, vagy más előnyért, legfeljebb óvatosabban csinálják, mint a korrupciót, más nevet adnak neki.
Vagy, ha más körből jön az elkövető, kussolni fog, ha élni szeretne. Nem szeretne közlekedési balesetben elhunyni.

Cycmen 2019.08.06. 13:13:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Egyre rokonszenvesebbek nekem a tangás buzik. :))"

A lekapcsolható elejű tiroli gatya még szexibb!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 13:15:53

@6.Lenin:
"Most elvárnád, hogy írjam le az összes... "

Egy konkrét esetet szerettem volna hallani.

"Mert ettől nem fog változni az alap"

Itt van a györeres különbség kettönk között:

Amikor a 6.Leninek elfojtják az R.V.J.-ket, akkor beáll a több száz éves status quo.

Amikor az R.V.J.-k levegöhöz jutnak, akkor lesz a királysából köztársaság, szavazati jog a nökek, a rabszolgatartásból minimálbér stb.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 13:22:04

@Cycmen:
"A lekapcsolható elejű tiroli gatya még szexibb!"

Bocs tudom, Ad reducto.. meg minden, de ezt nem tudtam kihagyni:

www.flickr.com/photos/igeldard/3624558984

6.Lenin 2019.08.06. 13:42:44

@R.V.J.:

Már hazudsz is?

Én eddig azt írtam, hogy arról írj, ami valóban probléma, és ne használjátok fel aljas szándékkal. Miért is szeretnélek elhallgattatni?

Hazudozzatok, ugráljatok.

Csak így látják meg az emberek a bújtatott aljasságot. erről írok neked már néhány hete. Úgy látszik feleslegesen (neked)
Remélem mások értették is a szöveget.

Igen harcoltok a szavazati jogukért, de húsként kezelitek őket. Nektek minden csak árú, egy aljas cél érdekében. Pénzért kiszolgáltok bárkit, és kiszolgáltattok bárkit.

És már ezért hazudsz is? Hol írtam, hogy hallgasd el? Csak arról írtam, hogy a valóságról írj, és nem torzítsd a dolgokat, általánosítva.

Cycmen 2019.08.06. 13:51:20

@R.V.J.: Ugye, hogy ugye? :D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 13:55:56

@6.Lenin:
"Én eddig azt írtam, hogy arról írj, ami valóban probléma"

Arról írok ami nekünk probléma. Te meg amiatt ordítasz ami neked.
Gondolkodtál már azon, hogy a perspektíván múlik egy adott probléma fontossága?

"Pénzért kiszolgáltok bárkit, és kiszolgáltattok bárkit."
Bárkit nem, de ha a cél racionális akkor valakit igen. A munkáért pedig pénz jár, hiszen Teréz anyának is enni kellett valamit nem?

6.Lenin 2019.08.06. 14:03:28

@R.V.J.:

Miért nem úgy írod, hogy ami szerintetek racionális, mert azt csak ti tudjátok meghatározni.
Akkor miért is problémás nektek, amit Orbán tesz?
Ő is racionálisnak tartja amit tesz, és nyilván pénzért, mert enni neki is kell.

Itt buktok meg. Mert a mögöttetek, és a másik mögött lévő támogatás nagyságrendekkel tér el, és nyilván csak mások lehetnek a hülyék, hiszen elméletileg ti soha nem tévedtek. A gyakorlatban ez pont másként van, azt meg ki nem szarja le, szerintetek.

Azt hiszem a lényeget tisztáztuk is.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 14:16:06

@6.Lenin:
"Akkor miért is problémás nektek, amit Orbán tesz?"

Mert ellenérdekeltek vagyunk Vlagyimír! Várjál kontextusba helyezem neked:

Van egy nagyon aranyos vizslakölyköd, csak még éretlen ezért (számára teljesen racionális okokból) elkezdi rágcsálni a papucsodat.
Te ezzel nem értesz egyet, merthát Crocs meg minden, ezért veszel neki egy gumicsontot, hogy azt rágja inkább.

Szerintem megérted a helyzetet, mert most pont ez történt veled. Fini volt a gumicsont Vlagyimír?

GyMasa 2019.08.06. 14:21:43

@R.V.J.:
Látom, nem érted!
A #metoo által eröltetett eljárással pont az a baj, hogy alapjaiban megy szembe a jogrendszer egyik fö alapjával, az ártatlanság vélelmével!
Ugyanis a #metoo módszer esetén a rendöröknek automatikusan el kell(ene) hinniük, hogy a nö igazat állít, és bünösként kezelni a megvádlottat, akinek nem mellesleg kb. nulla közeli esélye van bebizonyítania az igazát. (pl. ha ottho aludt egyedül, békésen, akkor sehogy nem tudja bizonyítani, hogy nem volt ott)
Ez nem a bünözöket védi, hanem téged, meg minden rendes embert, hogy ne lehessen olyan egyszerüen koncepciós pereket indítani.
Itt egy indexes cikk a témában:; index.hu/kulfold/2019/07/28/ciprusi_nemi_eroszak_hamis_vad/
Ezt az esetet a #metoo zászlaja alatt a 12-böl 11 férfi nem úszta volna meg.
Aztán itt egy másik is:
www.countypress.co.uk/news/national/17810312.woman-jailed-three-years-false-rape-claim/
Ö "csak" 2 férfit mószerolt be alaptalanul...
Aztán még egy...
www.cbsnews.com/pictures/nyc-meteorologist-admits-fake-rape-claim/
SZóval, eléggé nem ritka ez a dolog...

6.Lenin 2019.08.06. 14:26:53

@R.V.J.:

Akkor olvasd vissza, elejétől kezdve erről írtam, de akkor még próbáltad másként leírni, hogy ti mit is csináltok. Pont te végre leírtad a lényeget,
Ez a lényeg, az ellenérdekeltség, semmi köze ennek az igazsághoz, progresszióhoz.
mindig ezt írtam, a világot az érdekek mozgatják, amit elbújtatnának egyesek hangzatos faszságok mögé, ahogy te is eddig ezen görcsöltél.

Van egy vén spekuláns, önjelölt messiás, egy idióta elképzeléssel, sok pénzzel, és vannak akik ezt kiszolgálják, pénzért. ez a lényege az egésznek, A spekulánsnak ez az érdeke, valamiért. És ez ütközik mások érdekeivel.

Majd meglátjuk, mi lesz a vége, mondta a vak a moziban.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 14:37:40

@GyMasa:
"Látom, nem érted!"
A védöügyvéd szempontjából valóban nehéz ezt megérteni. Az áldozat szempontjából könnyebb.
A #metoo elsösorban a hatalmukkal visszaélö hirességek ellen irányul. A cél az hogy a nyilvánosság erejével kényszeriteni ki a hatalmából az elkövetöt. Igy a bíroság elött már nagyobb esélye van az áldozatnak. Ha végül mégis kiderül, hogy nem volt igaz a vád akkor rendezni kell a számlát.
Legtöbb esetben perenkívüli megegyezés van és nem az áldozatnak kell fizetni.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 14:42:50

@6.Lenin:
"Van egy vén spekuláns, önjelölt messiás, egy idióta elképzeléssel, sok pénzzel, és vannak akik ezt kiszolgálják, pénzért"

Végsö soron nem ez a politika lényege, rendszertöl függetlenül? Nincs az a politikai párt, vagy irányzat ami mögött nincs egy "önjelölt messiás" ahogy te fogalmazol.

Én tovább mennék:

www.smithsonianmag.com/smart-news/research-suggests-politicians-are-more-likely-to-be-psychopaths-11364143/

6.Lenin 2019.08.06. 15:25:25

@R.V.J.:

Ezt talán már hamarább tudom, mint te. Nem is ez a része az érdekes nekem, hanem a kiszolgálói.
Mennyi marhaságot képesek felhozni, hogy védjék magukat, amiért ezeket a messiásokat kiszolgálják.
Vannak akik elég bunkó magyarázatokat mondanak/írnak. A tiéd eleinte szórakoztatóbb volt.
De azt hiszem, mi kibeszéltünk már mindent, amit tudni szerettem volna. De nyitott vagyok, sok más is érdekel.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 15:34:40

@6.Lenin:
"A tiéd eleinte szórakoztatóbb volt."

Látod, kívánhatnál jobb liberális tanítónénit magadnak? Vicces és nevelö szándékú.
Ráadásul még a gatyádban sem akar kotorászni. Fönyeremény valld be.

Cycmen 2019.08.06. 15:54:05

A poszt címére reflektálnék, a meleg ellentéte nem a keresztény, hanem a hetero és a homofóbok nem a fán teremnek, hanem pofátlan buzikkal találkoznak!

GyMasa 2019.08.06. 16:01:48

@R.V.J.:
"A védöügyvéd szempontjából valóban nehéz ezt megérteni."
Nem, nem nehéz...
Ez a #metoo olyan mértékben megy a hagyományos joggal szembe, mintha valami mérnöki feladatnál figyelmen kívül hagynád a gravitációt.
" Az áldozat szempontjából könnyebb."
Ja, csakhogy ez a módszer simán áldozatot csinál egy ártatlan emberböl is, csak azok, amint látom neked (sem) számítanak.
"A cél az hogy a nyilvánosság erejével kényszeriteni ki a hatalmából az elkövetöt."
Ja, de ezt simán megteheti(te volna) azelött is egy-egy színésznö-áldozat is, csak nem tették.
Nekik pont megvolt a kellö érdekérvényesítö erejük önmagukban is.
Ezzel szemben egy Átlag Jóskának egy Átlag Gizivel szemben semmiféle esélye sincs ma.
Föleg, ha Gizi kijelentései elönyt élveznek Jóskáéval szemben.
" Igy a bíroság elött már nagyobb esélye van az áldozatnak."
Igen, és közben meg nem számít, hogy hány ártatlan férfit csuknak le a folyamat "járulékos vesztesége"-ként...
Nyilván ök is totál megértöen fogják viselni, hogy
- kirúgják öket a munkahelyükröl
- Jogtalanul börtönbe csukják
- Odabent rendszeresen megverik, és megköcsögölik a hipertoleráns rabtársak öket
- Szétesik a családjuk
- Örök életükre rajtuk marad a bélyeg, hogy "eröszakolók", már csak a gyanú miatt is...
Mindezt azért, mert 20-30 éve egypár színésznö elfogadta egy szexuális ragadozó ajánlatát a karrierjük elömozdítása érdekében.
" Ha végül mégis kiderül, hogy nem volt igaz a vád akkor rendezni kell a számlát."
És, pont ez a baj, hogy ugyanúgy nem fog kiderülni, mint ahogy azt is nehéz bizonyítani, ha megtörtént az eset.

GyMasa 2019.08.06. 16:05:04

@Cycmen:
Ja, föleg Óriási a probléma, ha sikerül összemosni a 98% hetero fogalmát a 98% homofóbbal...
Merugye, amúgy nem lenne hír, hoyg 2% homo van, meg 10% homofób, a maradék meg egyszerüen szarik a témára...
Mondjuk ez is pont olyan, mint mindenkit, aki nem fidesz szavazó, azt ellenzékinek deklarálni.

Eltiltott Vélemény 2019.08.06. 16:23:37

@morpho: " ... Az meg nem úgy van srácok, hogy aki nem keresztény az buzi és nem mindenki ostoba homofób, mint ti. ... "

Hát tudod, rohadtul nem vagyok keresztény, mondjuk rá ateista vagyok, DE homofób is egyben! Undorítónak tartom prájdostul mindenestül ezt az egész exhibicionista buzeráns liberálfasizmust!

Ez a nekik való:

Egy fickó elmegy AIDS szűrésre. 2 hét múlva jelentkezik az eredményért.
- Uram, ön homoszexuális? - kérdi az orvos.
- Igen, az vagyok...
- Nos, ebben az esetben várható volt: sajnos pozitív lett a teszt.
Az ürge nagyon berezel:
- Doktor úr, meg fogok halni? Nincs semmi orvosság?
A doki gondolkodik, majd így szól:
-
Hát, létezik egy új gyógymód, még nem hozták nyilvánosságra, de biztos a
gyógyulás. A következőket kell tennie: tegyen ki 1 liter tejet 4 napra,
a napsütésre, azután igya meg, egyen hozzá 5 romlott nyers tojást és
fél kiló rothadt savanyú káposztát. Ezt csinálja 20 napon keresztül, és
meggyógyul.
Miután a pasas hálálkodva elmegy, a nővérke odafordul a dokihoz:
- Na de doktor úr, miért csinálta ezt, miért nem mondta meg neki, hogy negatív lett a tesztje?
- Most legalább megtanulja a kis buzi, hogy mire való a segge...

Eltiltott Vélemény 2019.08.06. 16:26:43

@Cycmen: " ... homofóbok nem a fán teremnek, hanem pofátlan buzikkal találkoznak! ... "

Nem pofátlanok azok, hanem gátlástalan exhibicionisták, előjogokat követelnek, ahelyett hogy lapítanának ha már kibaszottul perverz hajlamaik vannak...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 16:27:38

@GyMasa:
"Ezzel szemben egy Átlag Jóskának egy Átlag Gizivel szemben semmiféle esélye sincs ma."

Valljuk be, #metoo miatti pánikod elég alaptalan. Itthon kb. 2 estről tudunk, komolyabb következmények nélkül.
Nem tudom elképzelni a közfelháborodást miután Gizi kiTweeteli hogy Jóska odaígérte a bélyeggyüjteményét, de csak a zacsit nyalatta meg vele.

Eltiltott Vélemény 2019.08.06. 16:29:10

@GyMasa: ja igen, az ilyeneknek viszont a nyelvét kellene kivágni büntetésből...
Az erőszakoló fasziknak meg a dákóját levágni.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 17:07:33

@Kitiltott Vélemény:
"ha már kibaszottul perverz hajlamaik vannak..."

Kikutattad már mire vetethatő vissza az undorod?
Szerintem, ha egyszer tisztába tennéd ezt az ügyet magadban, akkor könnyebb lenne megbírkóznod a Szép Új Világgal.

Ahogy azt a Andris pártelnök úr mondta az aktivista srácoknak a Pride elött:
"Ha ijesztő dudor nő a gatyádba', állj ki a menetből s gondolj gyorsan a babádra!!

GyMasa 2019.08.06. 17:18:30

@R.V.J.:
"Valljuk be, #metoo miatti pánikod elég alaptalan. Itthon kb. 2 estről tudunk, komolyabb következmények nélkül."
Nekem nem pánikom van, hanem én azt látom, hogy mekkora károakt tud okozni ez a társadalmi mérnökösködés.
Tudod a progresszív baloldal is pontosan ugyanolyan hit, mint mondjuk a muszlim, meg a katolikus, csak abban Isten neve az, hogy "Társadalmi egyenlöség".
Pontosan ugyanollyan vakhittel bizonygatod te is, hogy ez "beccóra mennyire jó lesz!" meg azt is, hogy "Ó, ezzel úgysem él vissza senki"
Pedig pont, hogy arra linkeltem be cikkeket, hogy #metoo nélkül is hazudnak a nök nemi eröszakot maguk ellen.
Képzeld el, mi lesz majd, ha törvénybe lesz iktatva, hogy elég csak kijelenteniük, és bizonyítsa a pasi, hogy nem történt meg!
"Nem tudom elképzelni a közfelháborodást miután Gizi kiTweeteli hogy Jóska odaígérte a bélyeggyüjteményét, de csak a zacsit nyalatta meg vele."
Ami csak azért van, mert valószínüleg ingerszegény gyerekkorod lehetett, és a szüleid nem vettek elég gyurmát, meg zsírkrétát neked óvodás korodban és amiatt nem fejlödött ki elég színesre a fantáziád...
Ja, és nem ám a magyar viszonyokat kell kivetítened az USA viszonyokra, hanem az USA viszonyokat kell megértened.

GyMasa 2019.08.06. 17:21:37

@Kitiltott Vélemény:
Szerintem meg kurvára nem kellene visszatérni a középkorba.
És, legföképpen, mi lenne, ha a változatosság kedvéért mondjuk felülnénk arra a nyomorult lóra, és nem az egyik oldaláról esnénk át a másikra?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 17:42:39

@GyMasa:
"Ami csak azért van, mert valószínüleg ingerszegény gyerekkorod lehetett,"

Köszi, de nagyon jól eldreideleztem a trenderlivel gyerekkoromban.
Ezúttal is szeretnék gratulálni a kútmély tudásodnak az USA társadalmi viszonyaival kapcsolatban. Talán telózz a nagykövetnek, lefogadom, hogy epekedve várja a tanácsaidat.

GyMasa 2019.08.06. 18:22:25

@R.V.J.:
Nem kell ám bedurcázni :-)

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.06. 18:46:42

@GyMasa:
"Nem kell ám bedurcázni"

Næ, csak szerettem volna legyezgetni a férfiúi hiúságodat, mert annyira traumatizáltnak tűnsz.
Azok a gonosz nők (akik esetleg még lipsik is?), csak a(z igazi) férfiak bebörtönzésén fáradoznak...elszomorító.

morph on deer 2019.08.06. 21:32:11

Hát a Boldog már csak ilyen...
A jelek szerint nem csak szép, de “okos” is.! Tőle telhetően, persze.
Pedig ez már a javított változat:

ujszo.com/sport/bol-dognak-vege-uj-kabala-keszul

morph on deer 2019.08.06. 21:51:59

@6.Lenin:
“Orbán tesz?
Ő is racionálisnak tartja amit tesz, és nyilván pénzért, mert enni neki is kell.”

Aha. Tehát szerinted csak a létfenntartás motiválja, mint Mary Teresa Bojaxhiut Kalkuttában. Mindenesetre ez orbánnak jól pár kilóval jobban sikerült, úgy ránézésre legalább két Mother Theresa kijönne belőle..!
Mármint térfogatilag. Mentalitását tekintve messze minuszban van, még csak közelébe sem jöhet ez a felcsúti (horog)keresztény

Ami a racionalitást illeti: ez szó szerint így van!
Ő racionálisnak hiszi amit tesz, semmi kétség! Ahogy a másik elmebeteg is, hogy ő meg Napoleon.
Csak tudod az a gond, hogy az ápoltak egy része mára már szintén elhitte, hogy a forgalommal szemben közlekedni qrvára racionális megoldás, így aztán lassan kezdünk kifogyni nem csak az ápolókból, de a kényszerzubbonyból is.
Pedig soha nagyobb szükség nem volt rá..!

morph on deer 2019.08.06. 22:05:56

@GyMasa:
“...mi lenne, ha a változatosság kedvéért mondjuk felülnénk arra a nyomorult lóra, és nem az egyik oldaláról esnénk át a másikra?”

Az magyartalan, azaz egyenesen ”magyarellenes” lenne, mit képzelsz!!
Mert a magyar ló kizárólag kétdimenziós: csak túlsó oldala van!
Mindig!

Mi soha a büdös életben nem jutottunk el a modus vivendi áldásosan nyugis állapotáig, nálunk mindig csak “oldalak” vannak/voltak, és attól tartok, lesznek is.

Ez ugyanis a magyar ló, egy igazi hungaricum, ilyen nincs is sehol máshol!
Lehet örülni! :(

GyMasa 2019.08.07. 08:43:04

@morph on deer:
Igen, ezt én értem ám, csak ezzel a #metoo-val, meg általában a feminizmus mostanra igencsak eldurvult ágával is pontosan ez a probléma.
Szóval ez nem kizárólag magyar probléma.
Söt, a PC kultúra túlburjánzása leginkább az USA-ban probléma, nyugat Európa ebben kicsit hátrébb a´ll.

Eltiltott Vélemény 2019.08.07. 09:22:10

@GyMasa: " ... ha a változatosság kedvéért mondjuk felülnénk arra a nyomorult lóra, és nem az egyik oldaláról esnénk át a másikra ... "

Hát, akkor mondd meg a kokakólás marketinggurunak, hogy hagyják abba a ló céges seggbekúrását ....
Mert ugye szép nyugodt lenne minden, ha nem gázolnának pöcsig a trutyiban, csak hát a negatív reklám is reklám... Az a szerencséjük, hogy magyarországon nincsenek igazi fanatikusok, mint mondjuk akármelyik muszlim országban, mert akkor már lángolna a kokakóla palackozója és raktárbázisa Dunaharasztiban.

6.Lenin 2019.08.07. 09:28:32

@morph on deer:

Miért csak az egyik részét idézed?

De a gyengébbek kedvéért még 1x.

miért csak Gyurcsány, Soros, vagy bármelyik más elmebeteg hiszi, hogy ő a progresszív?
Mert ez a meggyőződése. A másiknak ez miért nem lehet? Tolerancia bajnokok?

Ha az egyik oldal kiszolgál Bárkit a hatalomért, pénzért, akkor mások ezt miért nem tehetik meg?

Ki dönti el, hogy melyik a jobb? A választók!!!!

A választók meg döntöttek 3x is!!! Akkor???

Jobbat kell kínálni, és a választók mellétek állnak. Ennyi a lényeg.
Szerintem, és nem is olyan bonyolult (elvileg). A rizsát kéretik mellőzni, ha lehetne.

Eltiltott Vélemény 2019.08.07. 09:33:53

@R.V.J.: " ... Kikutattad már mire vetethatő vissza az undorod?
Szerintem, ha egyszer tisztába tennéd ezt az ügyet magadban, akkor könnyebb lenne megbírkóznod a Szép Új Világgal. ... "

Engem nem érdekel, hogy nektek buziknak mi a jó, tartsátok meg magatoknak, és tartsátok titokban! Nem akarok a viselt dolgaitokról vagy egyáltalán a létezésetekről tudni, mert ez a TI magánügyetek. Lehet, hogy az exhibicionista buzi lét nektek "A Szép Új Világ", de én ezt nem támogatom, és ne csodálkozzatok azon, hogy ha ennek hangot is adok. Nektek van bőr a pofátokon kiállni a világ elé, és rázni a seggeteket, akkor azok akik ezt undorítónak tartják nyugodtan leokádhatnak titeket következmények nélkül. Szerintem.

Eltiltott Vélemény 2019.08.07. 09:41:50

@6.Lenin: " ... Jobbat kell kínálni ... "

A kukakóla jelenleg felkínálja nekik magát a Kánaánt, érdekes, hogy a progresszívek még nem tüntettek a kukakóla mellett, de gondolom hamarost az is meg lesz, és újabb százezreket fognak átcsábítani a Csuti Rabló Bandájából és a konzervatívoktól a seggrázókat istenítők oldalára, és simán lemossák ősszel a fideszt a választásokon....

Amúgy, HA én lennék a fidesziták legfőbb kampánymanágere, akkor bizony felültetném az egészet azokra az indulatokra, amiket a kukakóla kampánya gerjesztett, és összemosnám az ellenzéket a buzikkal, kihegyezve arra, hogy aki rájuk szavaz az maga is buzi....

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.07. 09:43:48

@Kitiltott Vélemény:
"Nektek van bőr a pofátokon kiállni a világ elé, és rázni a seggeteket"

Már megint ez a seggrázás. Amelyik homofób nem az ánuszrózsán mélázik, az egyböl jön a seggrázással.
Bárcsak lenne egy egyetem Budapesten amelyik kikutatná miért jár az agyatok erre a rugóra. Jaj várjál volt, csak el lett üldözve.

Eltiltott Vélemény 2019.08.07. 09:58:42

@R.V.J.: " ... Bárcsak lenne egy egyetem ... Jaj várjál volt, csak el lett üldözve. ... "

A genderszakos buziképzőre gondolsz? Nem kár érte, nem fogok sírva fakadni miatta :-)

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.07. 10:26:52

@Kitiltott Vélemény:
"A genderszakos buziképzőre gondolsz?"

Továbbképzö!! Egyetem volt...you know.
Egyébként jellemzö a NER-re, hogy csak rombol, megaláz és elvesz tölünk, persze nem ad semmit helyette!! Aztán csodálkozik, hogy provokálunk???
Arra még nem jött rá a Zorbán és kondája, hogy nem tudja ránk eröltetni ezt a fasiszta..izét...what´s power??

GyMasa 2019.08.07. 10:58:27

@R.V.J.:
Tudod mit "vettek el" tölük?
Azt a pozitív diszkriminációt, amelyiket kb 2005 körül (most nem emlékszem a pontos dátumra, és nem is nézek utána), megyo adott nekik, amivel gyakorlatilag felmentést kaptak az alól, hoyg teljesíteniük kelljen azokat a szabályokat, amelyikek az ország összes többi egyetemére is vonatkoztak, és, amelyikeket azok be is tudják/tudták tartani.
Tehát, semmiféle hátrányos megkülömböztetés nem történt, csak a kedezményük szünt meg.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.07. 11:14:08

@GyMasa:
"Azt a pozitív diszkriminációt, amelyiket kb 2005 körül (most nem emlékszem a pontos dátumra, és nem is nézek utána), megyo adott nekik"

Tehát egy érvényes kormánymegállapodást rúgtak fel, egyoldalúan!! Nos, amikor mi kerülünk hatalomba, akkor meg úgy felrúgjuk a Bálványosi Szabadegyetemet, mint a Nagysándor a Vébergyurit!!

GyMasa 2019.08.07. 11:23:58

@R.V.J.:
OK, látom, ezt SEM akarod érteni...
Részemröl végeztem.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.07. 11:33:18

@GyMasa:
"OK, látom, ezt SEM akarod érteni...
Részemröl végeztem. "

Le is út, fel is út.

Cycmen 2019.08.07. 12:08:54

@R.V.J.: "Le is út, fel is út."

Nemtom akaratlagos e volt ez tőled bazmeg, de kurvára isevág ez a mondás, mert ilyen a buzisegg is!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.07. 12:15:18

@Cycmen:
"Nemtom akaratlagos e volt ez tőled bazmeg, de kurvára isevág ez a mondás, mert ilyen a buzisegg is! "

Keep Calm, gondoltam hogy valamelyikötökben emlékeket ébreszt majd.

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2019.08.07. 13:00:10

@R.V.J.: "Tehát egy érvényes kormánymegállapodást rúgtak fel,""

Egy torvenytelen diszkriminativ allapotot szamoltak, fel ahol egy primitiv kamu egyetem, Soros janicsar kepzoje, tobblet jogokat kapott a VALODI egyetemekhez kepest.
Az onmagaban egy vicc, hogy Budapesten a mai napig letezhet, mukodhet egy ilyen intezmeny. Ez olyan mintha Oszama bin Laden evtizedeken at Wasingtonban a feherhaz kertjebe terrorista kikepzo bazist mukodtetett volna.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.07. 13:18:26

@Épüljön STADION a CEU helyére..:
"Soros janicsar kepzoje, tobblet jogokat kapott"

Téves, a janicsárok majd akkor jönnek be törökböl, amikor a mi tomoripáljaink áttvették a "határvédelem" irányítását.

"mintha Oszama bin Laden evtizedeken at Wasingtonban a feherhaz kertjebe terrorista kikepzo bazist mukodtetett volna"

Ezt a pletykát már többször megcáfolták, te 9/11 truther!!!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.07. 15:20:58

Bevallom, idáig úgy gondoltam, hogy a DC univerzum egy kalap sz.-t nem ér, de most viszont!!!
Csüngeni fogok minden epizódon!!! There you go DC!!!!!

velvet.hu/gumicukor/2019/08/06/a_dc_egyre_tobb_lmbtq_szereplot_szeretne_aquaman_egyik_verzioja_meleg/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

antiinternáci 2019.08.07. 19:03:44

@Épüljön STADION a CEU helyére..:
@R.V.J.:

Annyira odavagy Soros janicsárképzőjéért. Javaslom, hogy próbálj meg Izraelben lobbizni, hogy legyen Hamasz Egyetem. Ránk nézve Soros tevékenysége ugyanaz, mint Izraelnek a Hamasz. És ezt semmiben sem enyhíti, hogy korábban voltak Sorosnak pozitív lépései, pl. vörösiszap.

Amint sikerrel jársz a Hamasz-ügyben, szólj.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.08.07. 19:39:58

@antiinternáci:
"Javaslom, hogy próbálj meg Izraelben lobbizni, hogy legyen Hamasz Egyetem"

Hogy ide a Nemes Izráel azt nem értem. Minden esetre ha sok aláírás összegyűlik az érdekében, Tusnádfürdő még kibővülhet a Bálványosi Hamaszegyetemmel.
Ha kell az én ikszem is a sajtcédulártokra szólj.

Vitéz Nagyuram 2019.08.07. 22:33:09

Na, azt hiszem, ezt most megint bebukjátok, a Coca-Cola is:

mindenszo.hu/breking-a-coca-cola-leszedi-a-plakatokat-most-kell-az-igazi-tarsadalmi-nyomas/

Legközelebb azt hiszem, jobban átgondolja majd a cég a "marketing stratégiáját" (vagy ez már PR?)...

2019.08.09. 23:15:36

kersztény szabadság (?)
ahol a papok nem házasodhatnak, viszont szabadon, büntetés nélkül ronthatnak meg gyerekeket (!)
max. meggyónják a senkinek...

Vitéz Nagyuram 2019.08.10. 08:08:58

@vitéz Beverneky: "szabadon, büntetés nélkül ronthatnak meg gyerekeket (!)"

Honnan veszed ezt az ökörséget, agyhalott lipsikém?

Természetesen a gyermekek megrontása halálos bűn, és minden jelentős keresztény egyházban tilos.

Aki te terjesztenél itt, az még az ötvenes éveknél is sötétebb, hazug egyházellenes propaganda.

2019.08.10. 08:23:02

én még egy papot sem hallottam még csak börtönre ítélni sem illibsikém...
az egyház (nálunk az állammal együtt eltusolja az ilyen ügyeket te is tudod jól)

2019.08.10. 08:35:10

@Magyarország a Magyarok Országa:
és csak ne libsizz feleslegesen, mert isten a legnagyobb libsi, hiszen ő mondja, hogy minden ember egyenlő, a néger a cigány a zsidó sőt a gyilkos is, ha meggyónja.
max bünti nehány miatyák+üdvözlégy, oszt haladjunk.
süti beállítások módosítása