B1 blogcsalád



Hazugságra épített hatalom soha nem lesz legitim

2019. július 18. - ashwood

1547549009-rbevyodnh_md.jpgRosszul szavaztatok Brüsszelben, ezt még megbánjátok idehaza! – szajkózza egyre többet a kormány. A fenyegetés természetesen az ellenzéknek szól és természetesen hazugságon alapszik. Ez – természetesen – a legrittkább esetben szegi törvényalkotó kedvét az állampártnak.

“Mivel a korábbi konszenzust Brüsszelben felmondták, ezért nehéz érvelni azzal, hogy Budapesten ne legyen változás” – legutóbb ezzel a mondattal fenyegetőzött Gulyás miniszter, de nem a csütörtöki volt az első - és vélhetően nem is az utolsó –, amikor tockost ígértek az ellenzéknek azért, mert a Fidesznek nem tetsző módon szavazott az Európai Parlamentben.

Természetesen a hivatkozás finoman szólva is erős csúsztatás, de ha a fölösleges finomkodást félre tesszük, akkor nettó hazugság.

Az ellenzék bűne: nem – minden esetben – szavazta meg a Fidesz jelöltjeit az EP szakbizottsági posztjaira. (Tegyük hozzá, nem a magyar állampárt az egyetlen, amellyel ez a csúfság megtörtént, ám az érthető, hogy nekik ez fáj.) A Fidesz felháborodásában – szándékosan – csúsztat egy hatalmasat, amikor arról kezd beszélni: a korábbi konszenzus felrúgása, hogy az ellenzéki képviselők a pártcsaládokra adott szavazatok arányában elosztott bizottsági helyekről tartott szavazások egy részét elszabotálják. Azt próbálják ezzel mondani, hogy bár az adott bizottsági alelnökség a választási győzelem okán jár a Fidesznek, azt az ellenzékiek nem egyszerűen nem akarják megadni, de magunknak vindikálják.

A sugallmazás lényegében csak hazugságokból áll:

– a választási eredmény alapján elosztott bizottsági helyek nem a Fidesznek járnak, hanem az Európai Néppárt parlamenti frakciójának,

– hogy az EPP kit jelöl oda, az a saját, belső döntésének eredménye,

– az ellenzéki képviselők szavazatukkal azt jelezték: nem támogatnak Unió-ellenes fideszeseket bizottsági alelnöki posztra,

– senki, soha, sehol nem mondta azt, hogy az adott pozíciók betöltésének joga ne a néppárti frakcióé lenne,

– senki, soha, sehol nem akart egyetlen pozíciót sem elvenni a Néppárttól.

Ehhez képest saját hazugságát a Fidesz idehaza már azzal igyekszik megtoldani: semmi nem indokolja, hogy a magyar törvényhozásban a szavazatok aránya alapján történt bizottsági tisztságek elosztását fenntartsák. Vagyis:

a Fidesz az ellenzéknek a választáson szerzett állampolgári felhatalmazás alapján járó bizottságai posztjait akarja magának megszerezni.

Épp Orbán Viktortól tudjuk: ellenzék nélkül is működik a parlament. Most éppen arra készül az állampárt, hogy a meglévő, durván leszűkített ellenzéki jogköröket tovább csorbítsa. Ez természetesen nem idegen a magyar közjogi hagyományoktól. Volt idő, amikor az ellenzéket is a hatalom jelölte ki. Épp abban az időszakban, amikor a tudományt a politika szolgálólányává tették, az oktatást is annak rendelték alá és a csapdból is a Nyugat hanyatlásáról szóló szónoklatok folytak.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5114969480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alöksz róz 2019.07.21. 12:51:26

@rasztaszív: "senki nem meghatározni akarja a szekularizációt" - de azt azért egyeztethetnétek, ki mit ért szekularizáció alatt :-)

rasztaszív 2019.07.21. 12:54:32

@nincs1itt: kevered a bolsevizmussal.nem véletlen,hisz ugyanazt teszitek.de hiába akarod megerőszakolni a logikát,a fideszes keresztény ország koncepció oly módon valósul meg,hogy az alkotmányban,és törvényekben nevesítik a vallásukat,ami tételesen szembemegy a szekularizáció elvével.tehát elvileg megfelelhetne,de gyakorlatilag nem felel meg.

rasztaszív 2019.07.21. 12:55:22

@alöksz róz: aki nem tudja,ne beszéljen bele.

Vitéz Nagyuram 2019.07.21. 13:01:08

@rasztaszív: "a fideszes keresztény ország koncepció oly módon valósul meg,hogy az alkotmányban,és törvényekben nevesítik a vallásukat "

és?

dániában is az alkotmányban van rögzítve, hogy a lutherános egyház a hivatalos állami egyház, amit az állam támogat:

www.parliament.am/library/sahmanadrutyunner/dania.pdf

( 4. szakasz )

és ebből mi következik?

rasztaszív 2019.07.21. 13:03:42

@Magyarország a Magyarok Országa: ebből az következik,hogy dániában is problémás a dolog.

és?!

nincs1itt 2019.07.21. 13:13:04

@rasztaszív: látom sok-sok tévedésedet kell még tisztáznod. de kezdjük az elején, bolsevikozol(pedig tisztában lehetnél vele, hogy azok uralkodása idején üldöztek mindenféle vallást is), továbbá engem próbálsz bolseviknak és/vagy fideszesnek beállítani. súlyos tévedés.
ha az alkotmányban nevesítenek egy vallást, de annak a vallásnak a vezetői nem gyakorolhatnak tényleges hatalmat és ez is rögzítve van, akkor nincs ellentmondás. mivel azt a tényt rögzítik, hogy egy adott valláshoz tartozik a lakosság többsége. ha a többi ott előforduló vallást, illetve ateistákat nem éri semmiféle megkülönböztetés, akkor szerintem minden a legnagyobb rendben.

Vitéz Nagyuram 2019.07.21. 13:16:26

@rasztaszív: miért lenne problémás ?

nekem nem lenne azzal se problémám , ha a magyar katolikus egyház ismét államegyház lenne

a dánok is jól megvannak ezzel a rendszerrel

még az is bele van írva az alkotmányukba , hogy a dán uralkodó csak lutheránus lehet , és ő az egyház feje

ahogy az angol király(nő) is csak anglikán , és ő az anglikán egyház feje

ettől neked még nem kötelességed megkeresztelkedni , ahogy angliában vagy dániában sem kötelező . . .

rasztaszív 2019.07.21. 13:23:37

@nincs1itt: komoly befolyással bírnak a választók jelentős körére.ez tényleges politikai hatalom,amit áruba is bocsátanak.a szekularizáció lényege az lenne,hogy ezt ne tehessék.a fideszes koncepció lényege pedig az,hogy ennek ők legyenek a haszonélvezői.

rasztaszív 2019.07.21. 13:28:00

@Magyarország a Magyarok Országa: azt tudom,hogy neked jó lenne...:)de ezt előbb még a fideszesek egy részének is el kéne adni valahogy.

nincs1itt 2019.07.21. 14:17:55

@rasztaszív: komolyan azt szeretnéd, ha egy szabad országban, egy vallás papja/képviselője ne mondhasson azt amit csak akar? akkor se, ha éppen a fidesz ellen agitálna?

alöksz róz 2019.07.21. 14:26:30

@rasztaszív: hát azért nem tök egyértelmű h te mit értesz alatta...
emlékezz csak a fasizmusra :-)

Vitéz Nagyuram 2019.07.21. 15:14:22

@rasztaszív: " a fideszesek egy részének is el kéne adni "

te fideszes vagy ?

ha nem , akkor emiatt ne te aggódj . . .

amúgy fideszeseket viszonylag ritkán hallok a kereszténység és a túlzott egyházi befolyás miatt ajvékolni

és a fidesz-kdnp se csinált belőle különösebb titkot, hogy az eszmei-politikai irányzatok közül a keresztény demokráciával azonosulnak

azt érzik magukhoz legközelebbinek . . .

rasztaszív 2019.07.21. 15:39:21

@nincs1itt: te tévedésben élsz.tőlem mondhatnak amit akarnak,de ne közpénzből legyen kifizetve a politikai propagandájuk.

rasztaszív 2019.07.21. 15:40:41

@alöksz róz: arra emlékszem,hogy ami kényelmetlen lenne,azt te nem látod.ha kiveri a szemed,akkor sem...:)

rasztaszív 2019.07.21. 15:45:23

@Magyarország a Magyarok Országa: akkor te meg itt küzdj csak közben,hogy államegyház legyen a katolicizmus.a többi fideszes meg körömszakadtáig tagad,hogy lenne ilyen...:)

Vitéz Nagyuram 2019.07.21. 15:57:31

@rasztaszív: államegyházról nálunk nincs szó se az alkotmányban se másutt

csak említettem hogy máshol a " fejlett nyugaton " még ilyen is van

nálunk az alaptörvényben a " kereszténységre " való hivatkozás ( v. zsidó-keresztény kultúrkör ; a hymnus első sora stb. ) alapvetően kulturális-szimbolikus v orientációs szerepű

az alaptörvényünk deklarálja a szabad vallásgyakorlást is , hivatalos államegyház pedig nálunk már nincs

én nem is azért küzdök hogy legyen , de mint említettem , nekem az se fájna , ha lenne

a hagyományaink , kultúránk megőrzése szerintem nem ördögtől való dolog

rasztaszív 2019.07.21. 16:12:01

@Magyarország a Magyarok Országa: a politikai propagandájuk nem szimbolikus,az érte felmarkolt közpénz sem.

Vitéz Nagyuram 2019.07.21. 18:04:02

@rasztaszív: nem teljesen érthető , hogy ezzel mi is a probléma

a politikai pártok tevékenységüket közpénzekből finanszírozzák nálunk , és sok nyugati országban is

és a politikai propagandatevékenység működésük fontos eleme itt is, máshol is

ti. ezáltal tudnak választókat megnyerni, akik majdan rájuk szavazhatnak

de nem értem azt hogy ezzel mégis mi a bajod ?

kétségelen , hogy létezik más demokráciamodell is

amerikában a kampányokat gazdag magánszemélyek adományaiból finanszírozzák

pl. soros úr is sokat adakozott a demokrata párt javára is

ez ugyan látszólag közpénzkímélőbb de árnyoldala is van

pl. a nagylelkűséget nagyköveti posztokkal kell meghálálni

ahelyett , hogy szakemberek , képzett diplomaták kerülnének e posztokra

és arra is számíthatsz , hogy az adott pártot támogató üzleti köröknek

igyekeznek majd kedvező döntéseket hozni

szóval vagy közpénzekből fizeted a pártokat , vagy kivédhetetlen az intézményesített korrupció , a szívességekért viszontszövetségek rendszere

nekem az előbbi még mindig rokonszenvesebb

rasztaszív 2019.07.21. 18:22:52

@Magyarország a Magyarok Országa: az egyházak nem politikai pártok.ha pedig közpénzért cserébe prédikálnak egy párt mellett,az maga az intézményesített korrupció.

6.Lenin 2019.07.21. 18:38:00

@rasztaszív:

Ilyen nehéz feldolgozni egy félresikerült furulya leckét?
Vagy ez már nálad beégett?

Az embereknek van vallási, politikai, családi , nemi kötődésük. Ha a politikai kötődést kielégítő pártok állami támogatása megengedett, akkor a vallási miért nem lehetne az?
És miért csak akkor kell elítélni, ha a politikai kötődés nincs összhangban a vallásival?

Hülye vagy rasztaszív. Vagy csak simán orvosért kiállt az állapotod. Igaz nem tudom, hogy érdemes lenne-é még téged kezelni ezzel kapcsolatban. Közpénzből tuti, hogy nem.
Szerintem.

rasztaszív 2019.07.21. 18:55:02

@6.Lenin: lehet vallási alapon pártot szervezni.de nem ezt teszik egyes egyházak,hanem kiválasztott pártoknak árulják közpénzért a befolyásukat.
persze,tisztességet hírből sem ismerve,neked ez teljesen rendben van...:)

6.Lenin 2019.07.21. 19:16:16

@rasztaszív:

Kiknek árulják a befolyásukat? Üresek a templomok.
Te mindig a tisztességre hivatkozol, aztán csöpög a gyűlölet az írásaidból azok iránt, akik másként látják a világot, mint te.

Van néhány dolog amivel nem értek 1et. Pl egyház által működtetett oktatás CSAK ott lehetne, ahol van állami. Közéleti befolyása szerintem az egyházaknak -kivéve 1et- mára már nem sok maradt. az az 1 viszont szeretne mindenbe belepofázni-főleg politikailag (hatalmi kérdésekbe), ez viszont sokakat nem zavar annyira.

Én mellesleg nem vallási alapon szervezett pártra gondoltam, hanem a vallás és a politikai nézet azonos alapjára (mindkettő hit kérdése), szerintem.

Ahogy valaki a HITE alapján elkötelezett valamelyik oldal mellett, ugyan úgy a HITE (genetikailag rögzült) elkötelezett egy politikai oldal mellett, durván értelmezve.

Túlértékeled az általad kártékonynak tartott egyház (nyilván nem mindegyikre gondolsz ilyenkor) befolyását.
Mellesleg az egyházak mindig is a hivatalban lévőket (is ) szolgálták, de ma már ez sem mérvadó, csak próbálkozás, hiszen vannak kritizálók is köztük.

Persze neked jogodban áll gyűlölni is bármelyiket, ahogy a politikusokat is, akiket te nem kedvelsz. Ha sokan vannak hozzád hasonlók, ti fogjátok az irányt mutatni, ha kevesen, akkor erről nyugodt szívvel lemondhatsz.
Ennyi. Ha csak görcsölsz ezek után is, akkor ne csodálkozz, ha hülyének tartanak.

rasztaszív 2019.07.21. 19:31:17

@6.Lenin: gondolom,te sem jársz templomba,mégis a befolyásuk alatt állsz,hisz látványosan nem bírtál csöndbe maradni...:)van mit eladniuk,és el is adják,lelkiismeretfurdalás nélkül,közpénzért.ez egy sunyi csiki-csuki,ahol az egyházi státus előnyeit is élvezik,és a politikai befolyásukat is külön pénzre váltják.

6.Lenin 2019.07.21. 20:00:25

@rasztaszív:

Valóban nem vagyok templomba járó, de ez nekem is új, hogy tudat alatt az egyház befolyása alatt szenvedek.
Rasztaszív, se az egyház, se a Fidesz nem telepedig megfáradt vállaimra hatalmas súllyal.
Az egyház (1ik se) nem található a gondolataim tengerében, a Fideszre is azért szavaztam eddig is, mert nincs jobb, és mert néhány dologban valóban 1etértek velük.
Különösebben egyiknek sincs döntő befolyása a megélhetésemre.

Azért érdekes számomra a te egyházellenességed, mert nem értem, hogy mi történhetett, hogy ennyire befolyásolja a te gondolatvilágodat.
Tisztességről meg a gazemberek szoktak többet foglalkozni, a rossz lelkiismeretük miatt. Hátha 1x kikotyogod a valódi okokat. Bár .......na, mind1.

rasztaszív 2019.07.21. 20:11:16

@6.Lenin: az itt az igazán érdekes,ahogy bármilyen eszközt megengedhetőnek tartasz a védelmükben...mi lenne,ha még befolyásuk is lenne rád...?:)

alöksz róz 2019.07.21. 20:19:35

@rasztaszív: jogos, a lopakodó inkvizícióról is totál lemaradtam

6.Lenin 2019.07.21. 20:24:39

@rasztaszív:

Mi a faszért védeném bármelyiket is?

Hatalomra szükség van, hogy az embereket bizonyos korlátok közé kényszerítse, nehogy elpusztítsák egymás a tisztességes emberek.

Tudod, hogy miként is működnek a hatalmak? Miként lehet korlátok közt tartani hatalmas, sokszínű tömegeket?

Kik irányítanak, kik a levezénylők, kik a támogatók? Mi a közös, ami az egészet mozgatja? Szerintem neked fingod sincs az egészről, valamilyen gyermek szinten megmaradt álomvilágban élsz. Vagy tényleg valamilyen nagy trauma ért ministráns korodban, és beléd égett. Minde1, ma már lelohadt a kíváncsiságom iránta.
A továbbiakban birkózz meg egyedül ezzel a sokkal.

Angyalok vigyázzanak álmaidra, és kergessék el a gonoszt az ágyikód mellől. Készíts zsepit, ha nyálaznál közben.

alöksz róz 2019.07.21. 20:24:47

@rasztaszív: mert egy keresztény papnak nem lehet politikai véleménye, úgy gondolod?

alöksz róz 2019.07.21. 20:28:16

@6.Lenin: nem arról szól amúgy h korlátok közé szorítsák az embereket vmiféle 'közjó' érdekében

6.Lenin 2019.07.21. 20:37:55

@alöksz róz:

A törvények nem korlátok? A megélhetésért való küzdelem, nem korlát?
Nem sokkal 1xűbb lenne a szomszédot fejbe baszni az autójáért, mint évekig melózni egy szarért?
Néhány agyalágyult miként érezhetné magát istennek, ha nem baszhatna ki sokakkal?
Minden faszkalap azt csinálhatná, amit ő magának elképzel, már régen valamilyen dinó múzeumban mutogatnák az embert, hogy jé, valamikor ilyen faszok is szaladgáltak a Földön.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.21. 20:57:08

@6.Lenin:

nem sikerült felfordulnod, orbánc kutyája? franc enne már meg.

okáádék, ahogy a főstaddioncziggányt éltetitek mindennap. ..i.. a tolvaj gecit

6.Lenin 2019.07.21. 21:05:39

@csüngőhasú norvégbáró:

B+, próbáltam már, hogy téged dicsérlek, de a szomszéd kutyája olyan vonyításba kezdett, hogy ki kellett hívni a tűzoltókat. Azóta nem merek vele kísérletezni.
Biztos fideszes a nyavalyás, mert, ha Orbánt dícsérem, orosz népdalokat kezd énekelni igen kellemes hangon, az pedig annyira nem idegesít.

6.Lenin 2019.07.21. 21:14:20

Angyalok vigyázzanak rátok e zord diktatúra ege alatt.
Álmodjatok amit akartok, vagy ami megadatik.

Rasztaszív, bocsásd már meg a sekrestyésnek, hogy valamikor a gatyádban turkált. Valld be, hogy neked is jólesett, csak kicsit megijedtél, mert még új volt az érzés.
Mindenki megkönnyebbülhetne, hogy végre túlléptél ezen a picsa ügyön.

rasztaszív 2019.07.21. 22:30:27

@6.Lenin: miért teszed?csak te tudhatod.de ahhoz képest,hogy nincsenek rád befolyással,elég feltűnő a lendületed,és gátlástalanságod...:)

rasztaszív 2019.07.21. 22:33:27

@alöksz róz: úgy gondolom,ahogy leírtam.a lila ködeiddel fárassz mást.

alöksz róz 2019.07.21. 22:50:57

@rasztaszív: jaja, jól beszélsz, köd lepi mindenkinek az agyát, aki nem lát át a gonosz keresztény ármányon

alöksz róz 2019.07.21. 22:52:06

@6.Lenin: papám, miért csak az egyik felét olvadtad el? :-)

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.21. 22:56:11

@6.Lenin:

orbánodat nyald csontig, kapsz érte napi 1000 huffot mint a többi fidesspatkánytroll.

sajnos annyit nem, mint lölő szerelme. :D balfasz.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.21. 23:40:28

@6.Lenin:
"bocsásd már meg a sekrestyésnek, hogy valamikor a gatyádban turkált"
Tetszik ez az új toleráns és megengedő hangnem!
Remélem számíthatunk az aláírásodra, amikor a beleegyezési korhatár csökkentésért fogunk gyűjteni!!
Ahogy azt a pártelnökúr szokta volt mondani: "A szerelem nem trafikos, hogy elkérje a személyidet"

rasztaszív 2019.07.22. 06:26:01

@alöksz róz: lenne egy javaslatom : csak akkor válaszolj,ha felfogtad,mit írtam...:)

6.Lenin 2019.07.22. 09:13:31

@rasztaszív:

Szerinted a klérus sötét ármányainak vagyok az elszenvedője? Titokban ők irányítanának?
Te meg ki a faszoktól vagy ennyire hülye?
Miért nem azt vizsgálod?
Azért kösz, hogy aggódsz értem.

rasztaszív 2019.07.22. 10:07:20

@6.Lenin: magadnak bármilyen gusztustalanságot megengedve szálltál be mellettük a vitába.hogy pontosan miért teszed,a te dolgod.de ne csodálkozz,ha feltűnik...:)

alöksz róz 2019.07.22. 10:21:54

@rasztaszív: felfogtam, hogy van ez a keresztényes üldözési mániád..vagy mi a fasz :-)

rasztaszív 2019.07.22. 10:27:22

@alöksz róz: te akaszkodsz a témára...:)miért nem bírod megállni...?:)))

6.Lenin 2019.07.22. 10:34:05

@rasztaszív:

Én már nagyon régóta nem csodálkozom semmin sem. Faszságokon pláne nem.
Egy közepes kisvárosnyi köcsöggel összehozott a sors már. Megnyugodhatsz, te még a középmezőnybe se férnél be.
Bár néha valóban csodálkozom, hogy olyanok próbálnak másokat okítani, akik képtelenek a saját balfaszságait lerendezni, de ez a csodálkozás eddig nem hiszem, hogy meghaladná összességében az 5 percet, mozgalmas életemben.

rasztaszív 2019.07.22. 10:36:43

@6.Lenin: pedig fordíthatnál rá többet is,egy tükör előtt állva...:)

6.Lenin 2019.07.22. 10:48:10

@rasztaszív:

A saját faszságaimmal minden nap, minden mp-ben szembesülök, mi a faszért csodálkoznék rajta? Már rég megszoktam, túlléptem rajtuk. Neked is inkább ezt ajánlanám. Próbáld rendezni a saját életedet, a lehetőség szerint kizárni belőle a téged zavaró részeket, hiszen úgysem tudsz rajta változtatni, csak kizárni, elkerülni.
Hasznosabb , mint rágni egy sekrestyés farkát, bár ezt nem tudom, mert még nem próbáltam, lehet, hogy közelebb kerülnék az élet értelmének a megértésében, ha van ilyesmin.
Mellesleg kurva unalmas néha ez a klérus rettegésed, pláne, hogy az istennek se akarod kezelni, pedig rengeteg kenőcs, gyógytea van a piacon. Lehet, hogy egyik sem segítene, de legalább elvonná a figyelmedet a deviáns papokról, vagy nem.

rasztaszív 2019.07.22. 10:50:42

@6.Lenin: vedd észre : a gusztustalanságod nem téged hitelesít...:)

alöksz róz 2019.07.22. 10:56:45

@rasztaszív: szórakoztat mások mániáinak piszkálgatása

6.Lenin 2019.07.22. 10:57:44

@rasztaszív:

Töki, amiről én regélek itt neked-és amin valszeg zsenge korodban átestél-gusztustalan lenne, ki a fasz csinálná?
B1, én próbállak megérteni, eddig nem sok sikerrel, mert valszeg nem bontottad ki MÉG az egész-neked gusztustalan- történetet.1x csak eljutunk odáig, vagy kénytelen leszek a megismerés nélkül elhagyni ezt a dimenziót. Nem az egyetlen lesz, de legalább lesz ok a visszajövetelt igényelni, ha van ilyen lehetőség. Állítólag van, ha nincs akkor így jártam.

rasztaszív 2019.07.22. 11:02:47

@alöksz róz: mániákus jegyeket itt eddig csak te mutattál...:)

rasztaszív 2019.07.22. 11:04:08

@6.Lenin: a gusztustalanság a te részed a történetben.ennyit tudsz,így jártál:)

6.Lenin 2019.07.22. 11:09:56

@rasztaszív:

Akkor örülök, hogy legalább te nem vetted annyira tragikusra a figurát, és a történteket.
akkor már csak annyi lehet a problémád, hogy kevesellted valamelyik részét-hosszát, gyakoriságát, stb.
Csak tisztázódni látszanak az okok.
Izé...meguntam mára.
PÁ!

rasztaszív 2019.07.22. 11:14:04

@6.Lenin: ez most nem jött be.de majd találsz valaki mást,akire kivetítheted az ifjúkori traumáidat...:)

6.Lenin 2019.07.22. 11:22:13

@rasztaszív:

Most speciel 1etértónk, van itt több hasonló köcsög, mint te is, és van kin szórakozni.
Jobbulást neked.
Én zsenge koromban se jártam templomba, ez a része örökre kimaradt, mivel ha most érne hasonló inzultus, inkább vicces lenne, mint traumás.
Neked legalább van mivel dicsekedned.

alöksz róz 2019.07.22. 13:41:05

@rasztaszív: én? keresztény összeesküvésről fantáziálsz, de a valódi problémáról, a nyíltan, a szemed előtt történő tömeges erőszakos keresztelésekről meg nem akarsz tudomást venni..hogy van ez?

rasztaszív 2019.07.22. 14:48:07

@alöksz róz: kínodban már mindent összezagyválsz...:)és rossz hírem van : hiába toporzékolsz,amíg a fideszed agresszívan kereszténykedik,addig téma lesz a politikában a kereszténység.ha megpukkadsz,akkor is:)

alöksz róz 2019.07.22. 14:57:27

@rasztaszív: talán tagadod? akkor a keresztény egyházak szekértolója vagy te is...
évente több tízezer embert keresztelnek meg erőszakkal magyarországon.

alöksz róz 2019.07.22. 14:58:55

engem is így kereszteltek meg.

rasztaszív 2019.07.22. 15:10:33

@alöksz róz: hát mi legyen?a fidesz hozza a törvényeket,beszéljétek meg egymás közt.

alöksz róz 2019.07.22. 15:14:09

@rasztaszív: inkább szervezzünk ellene tüntikét, az hatásosabb.
meg a helsinki b felhívhatná rá a figyelmet egy kampánnyal

alöksz róz 2019.07.22. 15:15:31

@rasztaszív: amúgy tényleg ez a valóság, remélem nem akarod elbagatellizálni a dolgot...

rasztaszív 2019.07.22. 15:18:52

@alöksz róz: még véletlen sem.ez egy valódi probléma.

alöksz róz 2019.07.22. 15:21:04

@rasztaszív: és ez a fidesztől teljesen független, tegyük hozzá...
az mszp-szdsz kormányok idején még több embert kereszteltek meg erőszakkal, mint most.

rasztaszív 2019.07.22. 15:31:54

@alöksz róz: tehát erről is a ballibek tehetnek...?:)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.22. 15:34:23

@rasztaszív: Az,hogy az amerikai elnök a bibliára esküszik fel mennyire egyeztethető össze a te szekularizált államfelfogásoddal?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.22. 15:44:56

@rasztaszív: Hát egyelőre nem afelé haladnak a dolgok..De, hogy tovább borzoljam a kedélyeket,idézném a jelenleg hatályos német alkotmány kezdő mondatát:„Isten és ember előtti felelősségünk tudatában..”

alöksz róz 2019.07.22. 15:44:57

@rasztaszív: ők is.
az orbán-kormány idején pedig ebben is javult valamennyit a helyzet, ez tény.

rasztaszív 2019.07.22. 15:51:22

@Veszéjben a lyogállamiság !: hát egyelőre afelé haladnak a dolgok,hogy az eu-s alkotmányban nem lesz ilyesmi.

rasztaszív 2019.07.22. 15:52:16

@alöksz róz: bizonyára mert orbán fellépett ellene...:)

alöksz róz 2019.07.22. 15:59:21

ne azt figyeld, amit mond, hanem amit tesz

rasztaszív 2019.07.22. 16:03:39

@alöksz róz: gondolom,azóta minden csecsemő írásos nyilatkozatot tesz az önkéntességről...

alöksz róz 2019.07.22. 16:05:32

@rasztaszív: papám, a csecsemők nem tudnak írni...

rasztaszív 2019.07.22. 16:19:40

@alöksz róz: akkor sírásos nyilatkozatot tesznek róla...:)

alöksz róz 2019.07.22. 16:33:58

@rasztaszív: hát jó, legyen, kimaxoltnak nyilvánítom a témát :-)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.22. 17:31:05

@rasztaszív: Véletlenül nem az Egyesült Államokról volt szó?
Az EU-s alkotmányban,meg nem hogy nem lesz Istenre való hivatkozás,hanem jelenleg nincs.De ez nem jelenti azt,hogy a jövőben sem lesz..Elég sok váratlan koppanásban volt részetek az utóbbi években: Brexit,Trump,Thimmermans buktája..Szóval politikában soha ne mondd,hogy soha..:)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.22. 17:47:21

@rasztaszív: A balliberált politikai oldalról meg egy sírásós nyilatkozatot..:)))

rasztaszív 2019.07.22. 23:21:28

@Veszéjben a lyogállamiság !: még véletlenül sem.a szekularizációról volt szó.

Vitéz Nagyuram 2019.07.23. 00:24:34

@rasztaszív: hogy haladtok vele ?

sikerült már szekularizálni a dán királyságot ?

hát erzsike lemondott már az anglikán egyház vezetéséről ?

csupa kínzó kérdés

rasztaszív 2019.07.23. 06:59:57

@Magyarország a Magyarok Országa: elhoztátok a szezonját,úgyhogy valószínűleg lesz előrelépés.

6.Lenin 2019.07.23. 08:47:20

@rasztaszív:

És mi lesz az előrelépés? Egy másfajta diktatúra? Azok lesznek hatalmon, akik kipusztítják a keresztényeket? Betiltják a vallásokat? Mindenkinek buzulnia kell majd?

Milyen előrelépésre vársz? Írd már le egyszer végre, hogy te miként képzeled a világot.
Valamilyen erőszakra vársz, ami megoldaná (?) a problémáidat?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.23. 09:34:13

@rasztaszív: Arról beszéltem,hogy az amerikai elnök a bibliára esküszik fel.Erre te bedobtad,hogy az EU alkotmányban nincs istenre való hivatkozás.
„God save the Queen\King !” Ez is meg lesz változtatva?

rasztaszív 2019.07.23. 10:25:30

@6.Lenin: a szekularizációban lesz előrelépés,nem kis rész éppen az orbánotok tevékenysége következtében.

rasztaszív 2019.07.23. 10:27:37

@Veszéjben a lyogállamiság !: amit itt,és lengyelországban műveltetek,azután nektek európában reszeltek.készülj fel rá lélekben.

6.Lenin 2019.07.23. 10:57:13

@rasztaszív:

Szerintem neked beégett valamilyen hülyeség, és nem vagy képes túllépni rajta.
Még mindig nem írtad le, hogy te milyen világot képzelsz el a jövőben. Mi lenne benne sok millió embernek a szerepe, joga, helye.
Szerintem te nem érted a körülötted zajlót.

Ha ennyire magányos vagy, miért nem keresel valamilyen értelmesebb témát, amit meg lehetne beszélni, ha már kikívánkozik belőled a belédszorúlt valami.

Ha szerinted az egyháznak van abban döntő szerepe, hogy ez a balfasz ellenzék nem tud kitörni, akkor te tényleg hülye vagy. Miért nem jössz már ki a fényre? Miért nem vagy képes elrendezni a saját életed?

Egy magad által kreált mókuskerékben kergetsz valamit, amiről szerintem te se tudod, hogy mi is valójában. Mi is lenne neked jó, ha egyszer sikerülne utolérned. Másoknak is jó lenne? Szerintem ezt nem érted.

rasztaszív 2019.07.23. 11:13:06

@6.Lenin: szerintem van miről beszélni,szerinted nincs.csak tudnám,hogy akkor miért akaszkodsz a témára?:)nem gondolod,hogy te viselkedsz mániákusként,amikor azon küzdesz,hogy más se beszéljen arról,amiről te nem akarsz tudni...?:)

6.Lenin 2019.07.23. 11:22:13

@rasztaszív:

Akkor lehetne a témáról valóban beszélni, ha leírnád végre a vízióidat, de nem vagy hajlandó. Én ezt szeretném már olvasni tőled.

B+, az kurvára kevés, hogy leírod, szerinted úgy szar az egész, ahogy te elképzeled.
Rendben . Ez a te véleményed, de mi a faszt kínálsz helyette?

Hátha el tudnám fogadni, de így, csak annyit tehetnék, igazat adok neked. De mire?

Töki, ez az ellenzék problémája is, kritizálnak mindent, de a jövőképük ködös, semmi. Nem véletlenül szeretnék a múltjukat mindig elfelejeteni, mert az is üres nagy semmi.

Jövőkép, meg nuku. Miről nem akarok én tudni? A jövőképedről, de hát már könyörgök, hogy írd le végre. Utána lenne miről beszélni. Így üres, süketelés amit írsz.

rasztaszív 2019.07.23. 11:26:19

@6.Lenin: hát mire kezdtél válaszolgatni?olvasd már vissza.az a téma,nem az,amit majd te kijelölsz...:)

6.Lenin 2019.07.23. 11:36:53

@rasztaszív:

Az üres, semmitmondó kritikáidra válaszolgatok már mióta, mert szeretném végre megtudni, mi a jobb választél a mostani helyett.

Az kurva kevés, hogy most minden szar, neked. Mi lenne azokkal, akiknek ez nem így van?
Biztos, hogy ők tévednek? Miért is, ha igen? Mit nyújtaná nekik helyette?

Szerintem fingod sincs róla, ezért kerülgeted a kérdéseimet.

rasztaszív 2019.07.23. 11:40:34

@6.Lenin: te még tudod,hogy mit akarsz?:)))

rasztaszív 2019.07.23. 11:53:54

@6.Lenin: kicsit szedd össze a gondolataidat...:)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.23. 19:25:47

@rasztaszív: A költő szavaival élve: "Álmodik a nyomor.." :)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.25. 12:21:48

@rasztaszív: Száz éve se jött össze, hogy szellemi elődeid mozikat csináljanak a templomokból, most se fog..:)

rasztaszív 2019.07.25. 13:55:47

@Veszéjben a lyogállamiság !: száz éve még sikerülhetett időlegesen visszahozni a papi világot,most nem fog.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.25. 18:25:09

@6.Lenin: Azok a tények.Mármint az igaziak.
De egyik füleden be,a másikon ki.
Mert nincs köztük semmi amiben megakadjon.

@Veszéjben a lyogállamiság !: Azok inkább a te szellemi elődeid.
süti beállítások módosítása