B1 blogcsalád



Kirúgták a régészt, aki bocsánatot kért Orbán döntése miatt

2019. július 15. - nickgrabowszki

Már megint vannak egyrészt a szakmai-tudományos szempontok, másrészt pedig a család üzleti érdekei. És hát tudjuk, melyiké az elsőbbség.hp.jpg

Több mint egy évvel a kinevezés lejárta előtt, Gulyás Gergely visszavonta Visy Zsolt miniszteri biztosi megbízatását. A pécsi régészprofesszor 2020. november 4-ig kapott kinevezést "a Magyarország által UNESCO Világörökségi cím elnyerésére benyújtott nemzetközi pályázat szakmai gondozására és az UNESCO Világörökség Bizottságában Magyarország képviseletére", azaz ő koordinálta 

a dunai limes magyarországi szakaszának jelölését.

A limes a Római Birodalom császárkori határa volt, a világörökség részévé tételért 4 ország (Magyarország mellett Németország, Ausztria és Szlovákia) csaknem 20 éve dolgozott.

Az Unescónak a múlt heti, bakui kongresszusán kellett volna dönteni a pályázatról, de az Orbán-kormány módosította a jelölést, és kivette belőle az aquincumi helytartói palotát, ismertebb nevén a Hadrianus-palotát. Mivel viszont az kiemelkedő régészeti értéket képvisel, egészen más lett a pályázat tartalma, így az Unesco már nem is döntött róla.

Ezzel az előzetes értesítés nélküli döntéssel

Orbán 4 ország több évtizedes munkáját annulálta egyetlen tollvonással.

A hivatalos magyarázat szerint "a világörökségi minősítés Hadrianus palotájának korhű helyreállítását lehetetlenné tenné", ami azt jelenti, hogy eredeti állapotában akarják felújítani a palotát, gyakorlatilag újjá akarják építeni a romot.

Ami mondjuk egészen olyan, mintha az olasz kormány/római önkormányzat úgy akarná renoválni a Colosseumot vagy a Forum Romanumot, hogy kipótolja a korok folyamán lepusztult/elhordott hiányzó részeket. Vagy a görög kormány újjá akarná építeni a Parthenónt.

Az Unesco nyilván nyilván nem engedélyezné ezeket, és mégis megpróbálnák, megvonnák a világörökségi minősítést Róma és Athén történelmi központjától.

Ezt előzte meg Orbán azzal, hogy visszavonta a legátusi palota jelölését. 

visy.jpgVisy Zsolt, lévén archeológus, alighanem maga se értett egyet a feltárás és állagmegőrzés helyetti újjáépítéssel, Orbán - és az idegenforgalomban érdekelt családtagjai - számára viszont a szakma véleménye nem szempont: ők

nagyszabású szórakoztató negyedet álmodnak az Óbudai-szigetre.

Erre nemcsak a Hadrianus-palota kivonása a világörökségi jelölésből, és a kormányzati magyarázat utal, hanem az is, hogy 2013 szeptemberében a magyar állam 4 milliárd forintért visszavásárolta a területet az akkori tulajdonos magáncégtől. Továbbá Lázár János akkori kancelláriaminiszter 5 éve egy képviselői kérdésre el is ismerte az újjáépítési tervet.

És hát hogy néz már ki egy Orbán-Tiborcz szálloda-, kaszinó-, diszkó-, kocsma- és kikötőkomplexum kellős közepén egy ókori romterület vagy egy múzeum?

Sokkal jobban mutat majd egy újjáépített helytartói palota; az igazán gazdagok a királyi család bizonyos érdekeltségeinek kiperkált megfelelő összegért, majd abban is kaphatnak szállást.

A régésznek, aki mindezt ellenezte, sőt bocsánatot mert kérni a nemzet (értsd: a klán) döntéséért, meg mennie kellett. Ahol pénzt keresnek, ott hullik a miniszteri biztos.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4314947806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alöksz róz 2019.07.15. 17:14:28

nagyon helyes h kirúgták, hogy jön ő ahhoz h mások helyett kérjen bocsánatot

Cycmen 2019.07.15. 17:23:51

Fú újjáépítenek! Hallatlan! Bezzeg a ballibeknél nem lett volna ilyesmi, rom kategóriában verhetetlenek voltak! :D

Cycmen 2019.07.15. 17:23:51

Fú újjáépítenek! Hallatlan! Bezzeg a ballibeknél nem lett volna ilyesmi, rom kategóriában verhetetlenek voltak! :D

Aranka1973 2019.07.15. 17:26:11

Kirúgták, mert nem tudta elfogadtatni az UNESCO-val a javaslatot, holott előtte már cikket is írt arról, hogy meglesz a védettség...

Meg lehetett volna ezt oldani, de ehhez nem volt elég talpraesett (tipikus elefántcsonttorony-lakó), kudarcot vallott, így jogosan csapják el.

(Mellesleg az elutasítással a poszt okafogyottá is vált, ha nem tudják elérni, hogy az UNESCO újra napirendre tűzze a kérdést.)

Hungry horse 2019.07.15. 17:38:30

Alkalmatlan embert minek tartanának meg?
Ez nem a d209, vagy az elqró, vagy a libás qrmánya.
Szerencsére.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.15. 17:49:00

@Aranka1973:

"Meg lehetett volna ezt oldani, de ehhez nem volt elég talpraesett (tipikus elefántcsonttorony-lakó), kudarcot vallott, így jogosan csapják el."

hogyan lehetne megállítani az orbanisztáni pénztalicskázást, tegyél javaslatot fidessork.

alöksz róz 2019.07.15. 18:01:58

@csüngőhasú norvégbáró: mondjuk leválthatta volna orbánt, semmibe nem fájt volna neki

rallus 2019.07.15. 18:06:58

Pedig biztos sokkal jobban nézne ki néhány köbméter kő, meg egy 40 centis modell, mint egy, az eredeti alapján helyreállított palota. A turisták is jobban rájárnának, mert máshol nem láthatnak romokat....

Hungry horse 2019.07.15. 18:09:02

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: családoddal rendeztesd le mocskos pofádat, nekik öröm lesz rólad gondoskodniuk.

János Botos 2019.07.15. 18:11:33

Mennyi névtelen arctalan gerinctelen Fidesztroll. Fizetett szarzsákok.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.15. 18:12:43

@Hungry horse: Mi van?Az enyém nem olyan finom,mint a gazdié?:))

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.07.15. 18:14:19

@rallus: Giccsnek ott a DisneyLand. :-( Túl kedves vezetőnk ehhez is jobban ért. :-( Nekem ég a pofám miatta. :-(

A 4-en is ez a téma, az egyik "legjobb" komment az volt, hogy jó hogy most váltották le a biztost, mert ha 2 év múlva teszik lehet hogy akkor már agyon is lövik. :-(

Hungry horse 2019.07.15. 18:15:32

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nincs gazdám.
A saját mocskodat ne maszatold másra, a családoddal foglald el magad, éket kérdezd, milyen téged wc papírhasznűált nélkül ápolniuk.
Én RL kerülöm a magadfajta trágár agyhalottakat, ide is csak rajtatok nevetni járok 20 éve.

Hungry horse 2019.07.15. 18:16:24

@János Botos: összekevered az itt kommentelőket a családoddal. Nagy hiba.

Cycmen 2019.07.15. 18:26:14

@János Botos: "Mennyi névtelen arctalan gerinctelen Fidesztroll. Fizetett szarzsákok."
János Botos
0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2015.01.03. óta tag................

:DDDDDDD a Júdeai Nemzeti Front Elit Öngyilkos Alakulata küldött?
Így bekapni a faszt, buta prolikám! :P ...

Cycmen 2019.07.15. 18:26:14

@János Botos: "Mennyi névtelen arctalan gerinctelen Fidesztroll. Fizetett szarzsákok."
János Botos
0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2015.01.03. óta tag................

:DDDDDDD a Júdeai Nemzeti Front Elit Öngyilkos Alakulata küldött?
Így bekapni a faszt, buta prolikám! :P ...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.15. 18:31:15

@Hungry horse: Nem én nyalom a gazdi seggét minden nap fényesre!:))

@Cycmen: XD

eszti..... 2019.07.15. 18:45:36

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Nem értem, miért nem érted?
Ha meg kell védeni, akkor meg kell védeni.
Bármit, bárhol, bármikor. :D :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.15. 18:48:30

@eszti.....: Igen.Imádom amikor a pincsikutyák megpróbálnak bulldog üzemmódba kapcsolni!:))

alöksz róz 2019.07.15. 18:48:52

@eszti.....: ez most vicc vagy komoly? bár ott a nevetős szmájli, mégis nehéz eldönteni

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.15. 18:59:04

@alöksz róz: téged nem is azért tartanak,hogy bármit megérts!:))
te csak dolgozz,addig mi nevetünk!:))

Hungry horse 2019.07.15. 19:01:17

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nekem nincs gazdim sem.
A seggnyalás a magadfajták kiváltsága.
Ne maszatold a saját mocskodat másra!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.15. 19:06:52

@Hungry horse: Hát én valahogy nem emlészem,hogy bárkinek az összes hülyeségét védtem volna.
Ellentétben veled.:))

T.Jani 2019.07.15. 19:18:40

Ha a Szektavezér azt mondja akkor az úgy van, hiszen mikor Orbán megteremtette Istent akkor 7 napot adott a világ megalkotására, de már akkor is jobban teljesített a műve.

mikimackó 2019.07.15. 19:24:15

kértek egy kis NER-t a pofátokba ?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.15. 19:28:25

@rdos:
" jó hogy most váltották le a biztost, mert ha 2 év múlva teszik lehet hogy akkor már agyon is lövik. :-("

Ez nagyon rossz vicc, mert mert bármikor megtörténhet. Sőt nagyon rossz emlékeket ébreszt!!!
Most már tényleg csak napok kérdése az UNESCO beavatkozása a Zorbán ámokfutásába!!!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.07.15. 19:46:23

@R.V.J.: Sajna igazad van. Ebben az a vicc, hogy ez nem vicces. :-(

Láthatóan egyre gátlástalanabb túl kedves vezetőnk. Ki tudja 2 év múlva mi lesz a szokvány, már persze ha addig még kihúzza? :-(

A jó oldala a dolognak hogy már csak a vak nem látja hogy ki ő. Egy igen gyenge kispályás focista, de ha lopásról van szó, akkor nagypályás, akkor is ha ezzel nemzetközi botrányt kelt. :-( Mert megteheti. :-(

Hu de pofánvernék egy lipsit !! 2019.07.15. 20:02:20

@rdos: Ja mostmar tuti mindjart megbukik, es johetnek az iszlamista arabszopo SZDSZ-es gyerekek.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.15. 20:13:48

@rdos:
"Ki tudja 2 év múlva mi lesz a szokvány, már persze ha addig még kihúzza?"

A globális felmelegedés miatt a világnak van még 30 éve hátra, de ebből hazánknak csak 2-3 év jut. Mindekit eltemet a NER, akit nem, azt meg megöl a PAKS 2 :((((((
Hová lehetne innen menni????

Célkereszt 2019.07.15. 20:14:54

Tudjuk, hogy a szakértelem bolsevista trükk.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.07.15. 20:30:22

@R.V.J.: Csak nyugalom. Nincs világvége. :-)

Az ember által okozott globális felmelegedés az egy átverés. Világra szóló. Láttunk már ilyent. Az elmúlt 4-5 millió évben sehol sem voltunk a klíma meg szép periódikusan változott.

commons.wikimedia.org/wiki/File:Five_Myr_Climate_Change.png

Paks hűtése sem megoldott (45 év alatt annyit süllyedt a Duna medre köszönhetően Nagymaros elmaradásának plusz még két alvizi gát elmaradásának), hogy nem hogy Paks2, de Paks is necces. Múlt év végén majdnem fél évig a kritikus szint körül szédelgett a Duna!

Ez a szerencsénk, tévedhetetlen vezetőink, beleértve Vlagyimir Vlagyimirovicsot is, mindenhez is értenek, de valójában alig valamihez. :-) Paks2-nek vége, legfeljebb lehívjuk az évszázad üzlete kedvező hitelét, rárakunk 4 percentet és rögtön vissza is adjuk a rosszatomnak. :-(

Évszázad üzlete? Az évszázad zsarolása! :-(

rallus 2019.07.15. 20:34:45

@rdos: A szemét Hadrianus nyilván azért építtetett egy saroktornyos, homlokzati dísztornácos (portikuszos) centrális nagytermes luxusvillatípus peristylummal kombinált palotát, hogy benneteket bosszantson az undorító giccsel!
Ezen a pénzen építtethetett volna Időkereket, vagy Vaskefét is, hogy legyen libidótok..
A .a mostari Öreghidat és számtalan, a háborúban megsemmisült épületet is újjáépítettek. pedig nektek a rom az igazi látványosság.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.07.15. 20:50:33

@rallus: Megnyugtatlak. Szotyialista kishazánkban 9. éve épülő stadionyok sem bosszantanak. :-) Csak feleslegesen túlméretezett, és túlárazott köztörvényes lopásnak tartom a 3 halmazati jelzővel együtt. :-(

És miután szagértelem a projetmenedzselésben (értsd, lopás "okosban") van csak, így eshetett meg hogy az imádott vidike stadionjában fél éve erősen bacis a víz. Nézzük a jó oldalát. :-) Csak fel kell forralni és kész a húsleves. :-)

Bezzeg ha ezt is pénztároslölő csinálta volna a két drága kezével, akkor minden pöpec lenne. :-)

Tekintsd komédiának és máris szórakoztat! Vagy valami ilyesmi rémlik. :-)

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.07.15. 20:51:59

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Srácok,kifogytam a vécépapírból.Jönnétek?"

Kisegítünk, ne félj, kedves Tigeri. Kapsz egy szép hegyes karót a seggedbe, ami felmegy egészen a szádig, sose lesz több gondod a WC-papírral.

Csak írd meg a címed, hogy hová kéne vinnünk...

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.07.15. 20:54:41

Úgy látszik, a kedves "kormánybiztos úr" nem tudta megérteni, mi is lenne a feladata...

Még véletlenül sem a főnökei, a kormány döntéseinek kritizálása, a nevükben való kéretlen bocsánatkérés!

Hanem Magyarország és a kormány érdekeinek hatékony képviselete!

Ha ezt is képtelen volt megérteni, akkor lehet bármilyen jó tudóska, nyilvánvalóan alkalmatlan.

2019.07.15. 21:09:40

Döbbenetes, hogy már egy olyan embert is kirúgnak, akinek a tevékenysége véget ért a cikk szerzője szerint, mert maga program megszűnt abban a formában, amire az érintett szerződött!
Nem teljesen világos, hogy miért nem adnak neki fizetést, miközben innentől kezdve nem lenne munkája egyébként sem?!

imi60 2019.07.15. 21:57:31

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ne foglalkozz ezzel a sok barommal. Itt valamiért össze gyűlnek és hülyeségeket büfiznek.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.07.16. 00:07:33

@imi60: Büfizni, öklendezni ti szoktatok.

A kormány meg teszi a dolgát...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.16. 00:31:41

@Seggfej Seggfejevics Seggfejev: "A kormány meg teszi a dolgát..."

Lop min az állat.

Csakhogy az lenne a dolga, hogy kormányozzon.

Dinkainka 2019.07.16. 03:52:28

@Cycmen:Babár és ostoba vagy! Semmivel nem vagy különb azoknál, akik ókori romokat robbantottak fel az istenük nevében!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.07.16. 05:00:41

@Szergej Szergejevics Szergejev: A komisszároknál, eszerint újabban a nertársaknál és a kesma bérkommer szekciójában meglehet ez a "normális" (homo szojvetikusz ennek a posztszojvet betegségnek a latin neve). :-(

Hova vezet ez? Linkelem.

matetikus.tumblr.com/post/186307514360/d

Akinek hivatása van, tesz rá esküt. Orvosi eskü megvan? Nem a főnökét szolgálja, hanem a betegét (újabban tesztek róla hogy ne tehesse, csak szólok, ezt népirtásnak hívják és ez az a bűn ami soha, de soha nem évül el).

Hát ez így a reggeli kávé előtt kicsit karcosra sikeredett, de legalább az őszinte véleményem mondtam el. :-) Lehet vele vitázni, csak nem fogok. :-)

Ha majd a Belgrád - Soroksár vasút elkészül de csak keskeny nyomtávval (nyilván Bicske felé is leággal mert arra azért még fussa), legkésőbb akkor remélem mindenkinek leesik hogy mi folyik itt. :-(

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.07.16. 05:07:12

A konkrét esetet nem ismerem. De a Unesco egy elég zavaros, megbízhatatlan sóhivatal. Biztos, hogy nem érdemes a Unesco kamuukázainak szót fogadni. Ha jól emlékszem, a Unesco nulla szavazatot nyert el a tavalyi választáson... egyébként...

Igaz János 2019.07.16. 06:14:14

Soha sem lesz ebben az országban rend ? Kiskirályok uralkodnak sokak felett. Népünk a török és tatár időkben szenvedett el hasonló veszteségeket a hordák támadásai során. De a népességük is hasonlóan vészesen fogy.

Igaz János 2019.07.16. 06:15:12

Soha sem lesz ebben az országban rend ? Kiskirályok uralkodnak sokak felett. Népünk a török és tatár időkben szenvedett el hasonló veszteségeket a hordák támadásai során. De a népességük is hasonlóan vészesen fogy.

imi60 2019.07.16. 08:00:48

@Szergej Szergejevics Szergejev: vagyis lop.A kúrmány meg csak báb a csuti törpének.Egyébként orosznak meg kuss van !!!Itt

Toller Béla 2019.07.16. 08:18:54

Gratulálunk, Visy úr, ez a kurázsi az, ami előbbre visz ! Még egyszer, köszönjük.

Európai téridő 2019.07.16. 08:44:22

A "Limes"-es "konzorciumból" Önök szerint ki gondolta egyáltalán komolyan ezt a "Világörökség"-dolgot? Adtak volna egyet egy bizonyos lászatnak? És az is hibás volt, ahogy az Önök "oldalának""orgánumai" tálalták ezt az egészet.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.16. 09:35:37

@Igaz János:

tovább zabál a NER, neked éhbér, nekik milliárdok, hajrá FIDESS!!!

1,9 milliárdos közbeszerzést nyert el a Mészáros-Jászai-féle 4iG

"A 4iG közleményben jelentette be, hogy a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által kiírt „Távoktatási licenszek beszerzése” megnevezésű, uniós, nyílt eljárás keretében lefolytatott közbeszerzési eljárás során nyerteseként ők kerültek kihirdetésre.

A 4iG résztulajdonosa a Mészáros Lőrinchez köthető Opus Global Nyrt., de az IT-cégben tulajdonos még a Konzum PE Magántőkealap, a KZF Vagyonkezelő Kft. (ez Jászai Gellért cége, és irányító, 40,2 százalékos részvénycsomagot birtokol) és emellett kis részvényesei is vannak.

AZ AJÁNLAT ÉRTÉKE 1,895 MILLIÁRD FORINT PLUSZ ÁFA.

A projekt célja Zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsment és tananyagszerkesztő rendszer licenszeinek beszerzése. A licenszek által két felhasználói kör részére biztosított a rendszer használata: 1. 500 db belső felhasználói (rendszeradminisztrátor, tanfolyam adminisztrátor, tananyagszerkesztő, lektor) licensz biztosítása, 150 konkurens használat lehetőségével. 2. 500 000 db külső felhasználói (tanár, tanuló) licensz biztosítása korlátlan tanulási idővel és 10 000 konkurens (egyidejű) használat lehetőségével.

– olvasható a közleményben.

A 4iG egyébként nemrég jelentette be az elmúlt idők egyik legfontosabb felvásárlását, miszerint megveszik a T-Systems Magyarországot, valamint ők üzemeltethetik 19 milliárdért a BKK informatikai rendszerét is."

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.16. 09:49:33

@Európai téridő:
"Önök szerint ki gondolta egyáltalán komolyan ezt a "Világörökség"-dolgot?"

Ha a bakui UNESCO utasítása szerint Aquincumban romoknak kell lenni, akkor ott romoknak kell lenni!!!
Ha a Zorbán felépíti a csicsa palotát, akkor azt mi a kormányváltás után ismét rommá tesszük!!!
Jó lesz ha vigyáz a fidesz, mert ha az UNESCO emberjogi alszervezete az UNICEF kiszagolja, hogy mi történt Visyvel, akkor biztos bukni fognak!!!

Aranka1973 2019.07.16. 09:52:51

@csüngőhasú norvégbáró: "neked éhbér"

Tudod libsikém, ha neked (nektek) csak éhbér jut, akkor valamit nagyon rosszul csinálsz.

Lehet, hogy Gyuri bácsi a bérkommentelőinek már nem fizet sokat, mert nem vagytok elég hatékonyak (sőt, inkább kontraproduktív, amit csináltok), de a dinamikus gazdasági növekedés, növekvő reálbérek, csökkenő munkanélküliség mellett jobb munkát is találhatnál...

Aranka1973 2019.07.16. 09:54:44

@imi60: "Csúti törpe", mi? De azért idén májusban sokadjára is elkente a szátok...

Lehet, hogy a gyalázkodás helyett ideje lenne végre letenni valamit az asztalra?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.16. 10:04:02

@Aranka1973:
"De azért idén májusban sokadjára is elkente a szátok..."
Felfogod te hogy a gonosz tengelyének pedálozol????
Örülsz annak, hogy az egyetlen nemzetközileg támogatott politikai erő vesztett Magyarországon???
Magunk alatt ássuk a gödröt, ha bezárkózunk fidesziába!!!

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.16. 10:04:02

@Aranka1973:

"Tudod libsikém, ha neked (nektek) csak éhbér jut, akkor valamit nagyon rosszul csinálsz. "

én nem élek rosszul, de nem rólam beszélünk te fidesspatkány, hanem a

népről,

miért személyeskedsz mindig, de bértroll geciláda? nem akarod magad leninnel együtt felkötni? jó lenne.

a fidess rendszer velejéig korrupt éls tolvaj, ez a lényeg, nem az állandó mellébeszélésed te f@sz.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.16. 10:06:13

@Aranka1973:

"Lehet, hogy a gyalázkodás helyett ideje lenne végre letenni valamit az asztalra? "

a nemzet vagyonának korlátlan felhasználásával lehet verni a brokit,

"magyarország kormánya megbízásából"

tehát a korlátlan fidess uszítást és reklámot mi fizettük, így lessz 53%

a 47% ot a fidess, és a magadfajta féreg megpróbálja bagatellizálni, a szavazók felének a töke tele a cziggányoddal, tele!!

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.16. 10:14:06

@R.V.J.:

"Magunk alatt ássuk a gödröt, ha bezárkózunk fidesziába!!! "

nem sok nyugdíjast látsz itt kommentelni, akinek hó végén... már nincs mit ennie, az ilyen fizetett bérfidesspatkányok, mint aranka is, meg próbálja terjeszteni, hogy egy

strómanokkal szétlopatott országban minden oké.

a fiatalok többségének albérletre sincs pénze, mégse ugatnak itt, csak a fizetett fidesstroll.

kurvaanyátok.

Cycmen 2019.07.16. 10:33:28

@Dinkainka: ":Babár és ostoba vagy! Semmivel nem vagy különb azoknál, akik ókori romokat robbantottak fel az istenük nevében!"

Tudtommal nem romboltam le semmiit öcsipók, eben az esetben egyébként is romok újjáépítéséről van szó, azt sem isten nevében csinálják.
Te érzékelsz egyáltalán valamit a környezetedből, vagy teljesen egy alternatív Orbánfóbiás valóságban tengeted a szaros kis életedet?

imi60 2019.07.16. 10:34:20

@Aranka1973: A te szádat kente el a csuti törpe. Mindent sz@rt bevesztek tőle. Azt imádjátok mint adolfot a német nép. A csuti rájött hogy a hülyékben tökéletesen meglehet bízni mert azok-mint te is-azt csinálja amit ő kitalál.büszke lehetsz magadra hogy a marha nyájhoz tartozol.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.16. 10:40:16

@Cycmen:

"Orbánfóbiás valóságban tengeted a szaros kis életedet? "

egy rezsim bűze, egy kövér arrogáns geci látványa, fóbia? :( ostoba vagy.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.16. 10:46:41

@Aranka1973:

nesze te patkány, gondolom ebben nevelkedtél, most a havi nettó minimálbértől megrészegültél. :D

www.youtube.com/watch?v=ubdGdoZxkyA

Cycmen 2019.07.16. 10:49:55

@csüngőhasú norvégbáró: " az ilyen fizetett bérfidesspatkányok, mint aranka is, meg próbálja terjeszteni, hogy egy
strómanokkal szétlopatott országban minden oké."

Nem terjeszti és más sem! Összehasonlítjuk a mostani kormány tevékenységét az előzőekkel, elméleti szinten elképzeljük, hogy az ellenzék prominens képviselői, úgymint Gyurcsány, Bangóné, Karácsony, Jakab Péter, Tordai Bence, Kunhalmi, a dülledt szemű Gyurcsány kurva (hogy a faszomba hívják?) a momentum zsidólányai, meg a többi patkány milyen baromságokat csinálna és köpünk egy nagyot! A hozzád hasonló libsiprolikat pedig győzködni felesleges, ezért csak a szívatásotok miatt vagyunk itt! :P

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.16. 11:09:14

@csüngőhasú norvégbáró:
"nem sok nyugdíjast látsz itt kommentelni,"

Éppen ezért minden tiszteletem az ön által képviselt szépkorúaknak, akik a kis nyugdíjuk ellenére itt veszik fel a harcot a NERrel!!
Nagyon szívesen várjuk önt ételosztásunkon a Lehel u. 15 sz. alatt!! Kirartás, éljen az ellenzék!!!

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.16. 11:27:52

@Cycmen:

az orsós cziggány által ellopatott Eu pénzeket ne akard Gyurcsány úrra kenni, ezt most, a rezsim feje lopatja, ész nélkül,
10 év alatt özönvíz mennyiségű pénz jött az országba, amiből kilátók, stadionok, közterek épültek ujjá, majd rohadtak le hamar (silány kivitelezés),
de a hazai kkv megerősödése valahogy nem jött össze, az EU utolsó negyedét erősítjük, a staddioncziggány uralkodása óta,

egy ellopott 3000 milliárdos nyugdíjpénz mellett is.

te idióta fasz.

összeszerelő ország, nettó minimálbér 99 ezer forint, egy albérlet háromnegyede. :D ez a fidess teljesítménye,

3x ingatlanárak, staddionok mellet. :)

röhej, fidesspatkány, röhej.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.16. 11:31:21

a 300 forintos euro árfolyamot (2017) a fidess 330 felé tereli, tudatossan rohasztva el a munkánk értékét, a kiáramló bértömeg elértéktelenítését.

a kibaszottul száguldó gazdaság ellenére.

persze törvényszerű, hogy az olcsó forint az jó.. :D nagyjából a fasznak, meg az összeszerelő multiknak, akik a gdp 85% át adják.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.16. 11:47:05

maradjunk annyiban fidesspatkányok, hogy hiába terjesztitek napi 24 órában az igét, a lakosság 47% a, a tanultabb fele nem nyalja ezt be, orsós cziggány teljesítmény jó esetben a tanulatlan népesség benyalatására elegendő.

kis köcsögei.

nem, a lopás nem jó, a strómanhadsereg nem jó, pénztáros lölő és ELIOS pityuka gazdagodása nem jó, nem JÓÓÓÓÓÓÓÓ

Cycmen 2019.07.16. 11:53:42

@csüngőhasú norvégbáró: Ordíts sakál, neked ez jutott! ....meg a szopás, cigányozás, stadionozás, ezerszer milliószor, ismételgesd elhagyatva, leszarva, a KÉTHARMAD ÁRNYÉKÁBAN! Szóval őrjöngj csak barom, addig jó, amíg szarul érzitek magatokat!
:DDDDDDDDDDDDDDDD Hááháháháhá! Faszfej!
Több Orbán, több ajvék!

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.16. 12:29:39

@Cycmen:

"a KÉTHARMAD ÁRNYÉKÁBAN!"

53% matekzseni bérenc az nem KÉTHARMAD, a többi 47% staddionbáró rühellő. szal jobb a pofát visszavenni. kivárjuk, de bukik a cziggányod, bukik. :D

bár a nettó primitívséged mutatja, hogy tapsikolsz a NER rablásnak. iszonyat mód siralmas, hogy az ilyen férgek minek is örülnek.

gazdagodik egy réteg, és annak örül. hihetetlen ostoba.

alöksz róz 2019.07.16. 12:51:08

@csüngőhasú norvégbáró: "53% matekzseni bérenc az nem KÉTHARMAD" - igazad van, a 47 százalék a kétharmad.

Cycmen 2019.07.16. 12:52:13

@csüngőhasú norvégbáró: Érdekes faszfej, a százalékokat tudjátok lengetni, de azok az összes nem Fideszre leadott mindenféle szavazatok, a megnyert választási körzeteket, amiben a Fidesz 91-et vitt, az ellenzék pedig összesen 15-öt pedig valamiért nem!!!!!! Örülj köcsög, hogy vannak listák is és nem csak a megnyert körzetek alapján van képviselőtök és ne vitasd a kétharmadot, hanem kussolj!
Szarrá vertünk benneteket ez az igazság! :D Nem lennék a helyedben, amikor ezt olvasod!

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.16. 13:04:40

@Cycmen:

"Szarrá vertünk benneteket ez az igazság"

kit vertetek szarrá? te vertél szarrá? te kinek a nevében beszélsz faszfej?
azért mert a szutyok gazdád ad napi 1000 forintot, hogy munka helyett itt pofázz, már te kis húgyos, te lennél a nép, a többség? :D ez igen.

fidesstrollok vagytok, véditek a tolvajlást, piti személyes kis haszonért.

Cycmen 2019.07.16. 13:06:09

@csüngőhasú norvégbáró: " a lakosság 47% a, a tanultabb fele "

És te vagy a tanultságuk legkitűnőbb példája a debil kanász dumáddal ugye? Ha tanultál is marhára nem látszik rajtad! A lakosság kifejezés használata is annak a jele, hogy milyen balfasz vagy, a 47 százalékod a szavazáson résztvevő négy párt összedobott szavazóinak száma és nem a lakosságé szerencsétlen buzi!

Cycmen 2019.07.16. 13:08:16

@csüngőhasú norvégbáró: Kétharmad van, szarrá vagy verve! :DDDDDDDDDDDD

SZAR-RÁ!!!!!!!!!!!!!! FOS-SÁ!!!!!!!!!!

HabonyArpi 2019.07.16. 14:16:02

@csüngőhasú norvégbáró: Hat igy jartatok budos lipsik. Ez itt Magyarorszag, nem lipsiorszag, ezert nektek kussolni kell.

Cycmen 2019.07.16. 15:04:42

KI FIZETI A RÉGÉSZT? :D

Cycmen 2019.07.16. 15:21:29

És hogy érdemben is hozzá szóljak. Ez az újjáépítés tényleg szokatlan, de szerintem érdekes és nyugodtan megléphető, mert feltárt Római romokból bőven van és aki látta már őket az tudja, hogy nem túl nagy durranás törmelék, faldarabok, esetleg alapzat, ami kicsit mutatósabb az ki van egészítve.
Persze lehet felsorakoztatni régészeti érveket, hogy miért jobb nehezen értelmezhető romként meghagyni az egészet, de a poszter nem is fáradt vele igazán, hanem kajakra elkezdett orbánzani, meg ezt a jordánpozitív régészt sajnáltatni!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.07.16. 16:24:25

@Cycmen: Újabb kétharmad téma. Magamat ajánlom.

h2o.ingyenweb.hu/keret.cgi?/tema/75.html

Annak az esélye hogy fél évig heti 1 lottó ötösöm van minden héten csak 1 db szelvényt megjátszva pont akkora mint annak, hogy a kivétel nélkül 3% vagy efeletti hibaarányú szavazókörben kivétel nélkül mindig csak a jelenlegi koalíciónak kedvezzen a "hiba". Ha ez nem választási csalás, akkor mi az? Az idei ep választáson kevesebb mint 0,5% volt a hibás szavazatok aránya.

Hogy mi lett volna ha nincsenek ezek a kirívóan magas "hibás szavazatok" nem tudom, egy valami biztos. Kisebb lett volna a nertársak támogatottsága.

Cycmen 2019.07.16. 16:38:21

@rdos: A kolléga kirívóan indolens magatartása okán dörgöltem csak az eredményeket az orra alá, egyébként nem kívánok ezen vitatkozni! Külön kórtörténetet lehetne felállítani arról, ahogy egyesek mindezt megélik és nem hajlandóak felfogni, hogy ennyi idő után felesleges az eredményeken vitatkozni, ezt vagy azt bizonygatni, számolgatni különböző módszerekkel, mert semmin nem változtat! Aki még minjdig a választások hatása alatt áll azt sajnálom, ha meg még arrogáns is, akkor kedvtelve szopatom. Ennyi, semmi több, ne linkelj, köszönöm!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.07.16. 16:54:52

@Cycmen: Jaj dehogy is nem érdemes. A választási csalást a törvény bünteti (légy nyugodt, minden adata el van mentve, az utolsó szavazókörig bezárólag, a "hibákkal", vagyis a bizonyítékokkal együtt :-)). A tettesek kiderítése elvileg nem nehéz. Kérdés hogy mennyi az elévülési ideje. Ha 5 év mint rendesen, akkor a következő ogy. választásnak - ha még lesz ilyen - :-( súlyos tétje van. :-)

4 évig illegitim parlamentje is volt - lesz a következő választásokig az országnak, ez súlyosbító körülmény. És nyilván a tettestársakra is sor kerül, mindenkire felelőssége mértékéig.

Ha pedig az ellenzék ezt a történelmi lehetőséget nem ismeri fel, akkor ők is mennek a levesbe. Ők is illegitimek. Nem bonyolult dolgok ezek még akkor sem, ha az ebesz nem ért a valószínűség számításhoz. :-)

Cycmen 2019.07.16. 17:11:37

@rdos: Éppen javasolni akartam, hogy szólj hozzá a poszthoz, mert megnéztem a kommentjeidet és az átlag futóbolond libsinél értelmesebbnek tűntél. Mondjuk kifejhetted volna, hogy egy teljesen újjáépített ókori épület jó ötlet e, vagy sem, de te maradtál a választásoknál és a vélt csalásodnál! Öreg, az ellenzék akkora fos, hogy még szavazatszámlálót sem volt képes delegálni minden szavazókörbe! Mindazonáltal tartogasd az elmentett adataidat és ha alkalmad van, akkor feltétlenül tegyél feljelentést, addig meg jobb híján leszophatod magad! :P

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.07.16. 17:28:26

@Cycmen: Választékosnak és udvariasnak alig nevezhető stílusod miatt itt fejeztem be a veled való társalgást.

Véleményem már elmondtam. Giccs. Disney Land. A 2 harmadodat vagy 4 harmadodat pedig te hoztad fel kiccicám. :-)

FFFFFFF!

Ha nem értenéd. Sicc te fostos csacska macska. :-)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.16. 17:31:07

Látom fideszgecik rendesen megdolgoznak a pénzünkért!

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.16. 17:34:19

@Cycmen:

"a 47 százalékod a szavazáson résztvevő négy párt összedobott szavazóinak száma és nem a lakosságé szerencsétlen buzi! "

nyilván, te kuladarab, és az 53% arra adott felhatalmazást a cziggány vajdádnak, hogy strómankodjon ész nélkül. meg STADION építsen a jó édes anyja telkének végébe is, és kösse össze vasúttal, közpénzből.

te barom állatfajta.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.16. 17:42:45

@Cycmen:

anyád még ehhez szokott, te már szétlopatod az országot, a kokszos csutti staddion-báróval.

szemét alja népség vagy.

www.youtube.com/watch?v=F4IxX_JmUEg

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.07.16. 17:45:22

Bocsika cicafiú! :-) Elfelejtettem mondani hogy ne tőlem fossál, mert a bizonyítékok nem nálam vannak. :-)

Azért az üleped tisztogasd ezerrel nertárs, mert nem szeretik a félénk (fostos) narancskomisszárokat a nertársaid. :-) Szájtörlés is indulhat a szájkarate. :-)

eszti..... 2019.07.16. 18:07:02

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

"Imádom amikor a pincsikutyák megpróbálnak bulldog üzemmódba kapcsolni!:))"

Minden nap.

Cycmen 2019.07.16. 18:09:12

@csüngőhasú norvégbáró: A jóédesanyádat neked is te tetves libsibunkóproletár, hülye ez az Orbán, én amfiteátrumot építenék újjá és benneteket vetnélek az oroszlánok elé! Már ha az oroszlánoknak lesz gusztusa belekóstolni a büdös testetekbe!

taga_20 2019.07.16. 18:36:17

@Cycmen: mi van mirr-murr, ma egész napra te voltál beosztva?

egyébként, ahogy ismerem a retardált lelki világodat, te inkább ausvicot építenéd újra!

hogy rohadnál meg, te szardarab fityeszjobbágy!

Cycmen 2019.07.16. 18:56:10

@taga_20: Én az isten állatkertjében a kerítést építeném újra, hogy ne tudj kiszökni a többi prolival együtt!

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.16. 19:07:40

@Cycmen:

"A jóédesanyádat neked is te tetves libsibunkóproletár, hülye ez az Orbán, én amfiteátrumot építenék újjá és benneteket vetnélek az oroszlánok elé! Már ha az oroszlánoknak lesz gusztusa belekóstolni a büdös testetekbe! "

mit vétettem szarházi, az összes bűnöm annyi, azért vagyok buzi és libsi, mert nem tetszik, hogy asszisztálsz hozzá, hogy a gazdás szerteszét lopja az országot?

te mocskos féreg, jól látható, hogy tolvajpénzből eteted te is anyád, amit féltesz, te kutya!

ingyen élet, ez kell a fidessjobbágynak, kevéssel beéri, de az akarja!

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.16. 19:11:19

@Cycmen:

"Mindazonáltal tartogasd az elmentett adataidat és ha alkalmad van, akkor feltétlenül tegyél feljelentést, addig meg jobb híján leszophatod magad! :P "

kurv@@nyád, lépjen be Magyarország az eu ügyészségbe, akkor akkor remegne behuggyozna a cziggányod, amíg házon belül elintézi, esély sincs erre.

egyébként, amikor a parlamentbe meggyanúsítják a cziggányod pártját "lopással", ha hazugság.... miért nem tesz feljelentést a fődzsipszi??

ki érti ezt. :D

taga_20 2019.07.16. 19:16:24

@Cycmen: az isten állatkertjéből te szöktél ki, te istentelen!

a takarómihály takarjon be, te nyílasházmester proli!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.07.16. 19:31:40

taga_20

0 bejegyzést írt és 184 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

taga_20 2019.07.16. 19:34:34

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit

1 bejegyzést írt és 568 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

mi a kérdésed nigger?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.07.16. 20:17:06

@taga_20: , hogy lehet ennyire mocskos pofád, még a fajtársaid is kibasznak a saját blogjukról rendszeresen

taga_20 2019.07.16. 20:19:29

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

"még a fajtársaid is kibasznak a saját blogjukról rendszeresen"

honnan, meséljél te kis szargerincű takaró náci! honnan?

taga_20 2019.07.16. 21:36:31

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

milyen szer volt az arabgeciben? mit felejtek?

"még a fajtársaid is kibasznak a saját blogjukról rendszeresen"

honnan basznak ki rendszeresen szargerincű fityeszpatkány?

alöksz róz 2019.07.16. 23:05:32

@taga_20: tudod ki jut rólad eszembe?
U.D.O.

alöksz róz 2019.07.16. 23:06:17

blogolo blogiról meg mr busta

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.17. 00:16:45

@alöksz róz:
"tudod ki jut rólad eszembe?
U.D.O."

Nekem meg a Shaun a bárány őstermelője ugrik be róla:

www.peppertop.com/blog/wp-content/uploads/2009/12/farmer_1024.jpg

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.17. 00:46:34

@alöksz róz:
"blogolo blogiról meg mr busta"

Norvégbáró:
www.dvdbeaver.com/film2/DVDReviews45/american history x blu-ray/large/large american history x blu-ray5.jpg

A cicás MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
en.m.wikipedia.org/wiki/Fat_Bastard#/media/File%3AFat_bastard.jpeg

6. Lenin:
d1nao0k9edgivc.cloudfront.net/wp-content/uploads/2017/02/c2moujwuaaa8ysw-jpg-large-1.jpg

alöksz róz 2019.07.17. 01:08:04

@R.V.J.: ez jó :-)

a cicus amúgy kb hasonlóan néz ki a valóságban is. csak sötétebbre van festve a haja és vagy 20 centivel lejjebb ér a melle. ott ordít állandóan a móriczon amikor a dk-s placcok vannak kirakva

Belzebubo 2019.07.17. 01:16:24

Tulképp még szerencséje is van a Visynek, hogy nem hurcolták meg, mint hazaárulót, ahogy ez most orbanisztánban szokás...

HabonyArpi 2019.07.17. 05:21:39

@Belzebubo: Ne hogy azt hidd, hogy ilyen siman megussza, az a mocskos sorosberenc.

Kunhallmi Agnes 2019.07.17. 05:25:01

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Hitler is ezt csinálta és aztán következett a holokauszt.

csüngőhasú norvégbáró 2019.07.17. 08:21:25

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

"BOTrány! "

szerinted ettől hízik a disznó? az EU milliárdoktól rohad a bele.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.17. 08:43:22

"Százezer lakosra vetítve Magyarországon a legtöbb, 345 a rákban elhunytak száma az Európai Unióban"

"Az összeurópai léptékben vezető haláloknak számító keringési megbetegedésekből fakadó halálesetek számában is a hatodik helyen állunk"

"Ausztriában közel fele annyian halnak meg keringési betegségekben – például agyvérzésben, szívrohamban –, mint Magyarországon."

"a szülésből fakadó halálokok tekintetében 2016-ban Észtország után a második legrosszabb EU-tagállam voltunk"

"A csecsemőhalandósági mutatóban is sajnos inkább élmezőnybe tartozunk"

"Az összesített statisztikában is borzalmasan teljesít a magyar egészségügy, minden halálozási mutatót összevetve is az ötödik legrosszabbak vagyunk az EU-rangsorban."

"A KSH Népességtudományi Kutatóintézete által kiadott Demográfiai Portré 2018 halandóságra vonatkozó fejezetének legszomorúbb tanulságai közé tartozik, hogy nemcsak európai összevetésben, hanem közép-kelet európai szinten is a magyarok halnak a legkorábban"

index.hu/techtud/2019/07/16/magyarorszagon_halnak_meg_a_legtobben_rakban_az_eu_orszagai_kozul/

Magán?Véleményem? 2019.07.17. 09:23:54

@rdos: " ... Ha pedig az ellenzék ezt a történelmi lehetőséget nem ismeri fel, akkor ők is mennek a levesbe. Ők is illegitimek. ... "

Ugyan már, minsannyian tudjuk, hogy a kurcsányiták és a maszopiták megalkuvók, egy kis alamizsnáért "kurvaerőské"-pen lefexenek a fidesznek és bohócot csinálnak magukból, az ellenzék más részei pedig szalonnácik vagy vagy kollaboránsok. Mit fognak felismerni Ezek? Csak és kizárólag azt, hogy a begyűjtött parlamenti pozíciók, és az egymás amortizálásával elért választási "győzelmek" mekkora elosztható bevételt jelentenek pártfunkcionáriusi szinten.

Mire számítasz? Gerincet növesztenek Ezek a haslábúak? Értelmes programmal állnak elő? Ne reménykedj, halott ügy.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.17. 09:43:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"összevetve is az ötödik legrosszabbak vagyunk az EU-rangsorban."

Akkor az egészségügy még mindig jobban teljesít mint a gazdaság, ahol tökutolsók vagyunk!!!

Amúgy a modern felfogás szerint nem gyógyítani kell a nyuggereket, hanem importálni a fiatalokat!!! Bár én nem értek teljesen egyet ezzel.

A Momentum szociális szárnya azért árnyalná ezt a helyzetet az ingyen hamvasztás bevezetésével, hogy a családoknak ne okozzon gazdasági hátrányt megszabadulni a ballaszttól!!!

antiinternáci 2019.07.17. 09:45:35

Mi a Párt hivatalos álláspontja arról, hogy a Zorbánt beválasztották a putyinista vasút felügyelő bizottságába?
Volt már eligazítás?

Cycmen 2019.07.17. 09:45:49

@csüngőhasú norvégbáró: Mi a gondod faszfej, amikor a taknyosorrú libbant fajtád volt hatalmon, nem bokros csomagot kellett volna osztogatni!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.17. 09:56:55

@R.V.J.: "nem gyógyítani kell a nyuggereket"

Nyitott kapukat döngetsz. Ondó Viktor gazdád már elintézte, hogy korán haljanak. A legkorábban.

"nemcsak európai összevetésben, hanem közép-kelet európai szinten is a magyarok halnak a legkorábban"

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.17. 10:03:25

Sukorói telekcsere..Oda valami kaszinókomplexumot álmodtak progresszívék..

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.17. 10:06:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Ondó Viktor gazdád már elintézte, hogy korán haljanak. A legkorábban."

Habár én a Zorbán kérlelhetetlen ellenzékéhez tartozom, a jó kezdeményezéseket a kormányváltás után is folytatjuk, sőt továbbfejlesztjük felgyorsítjuk azokat!!!

Magán?Véleményem? 2019.07.17. 10:16:14

@R.V.J.: " ... a jó kezdeményezéseket a kormányváltás után is folytatjuk, sőt továbbfejlesztjük felgyorsítjuk azokat ... "

Aha, sejtem mi lesz majd, bevezetitek az aktív eutanáziát. Minden nyugdíjas a 2. nyugdíjban töltött évét azzal kezdi (kötelezően) hogy rész vesz az eutanázia kezelésen, hacsak nem fizet ezercsilló ájrót egy év halasztásért....

És el is van hárítva a nyugdíjkatasztrófa...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.17. 10:25:32

@Magán?Véleményem?:
"Minden nyugdíjas a 2. nyugdíjban töltött évét azzal kezdi (kötelezően) hogy rész vesz az eutanázia kezelésen"

Nem hiszem, hogy kötelező lesz. Inkább holland mintára az orvos félrenézhet, ha a család jelez.

alöksz róz 2019.07.17. 11:24:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Nyitott kapukat döngetsz. Ondó Viktor gazdád már elintézte, hogy korán haljanak. A legkorábban." - fosol te is, mi?
hát kösd fel a csöcsöd és hagyd abba a piálást

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.17. 11:47:57

@alöksz róz: "fosol te is, mi?"

Egyáltalán nem. Nincs súlyfölöslegem, egészségesen élek, jó génjeim vannak, apám száz éves, túl foglak élni mindegyikőtöket, és a geci gazdátokat is. :))

Ja, és nem iszom, nem dohányzom, és rendszeresen megdugom a tizenöt évvel fiatalabb barátnőmet - ezt fontos kiemelni, mert nektek, buzi fideSSfasszopóknak ez szokatlan. :))

antiinternáci 2019.07.17. 11:49:51

@Veszéjben a lyogállamiság !:

A progresszív (haladó) minimum idézőjelbe kívánkozik. Mert hogy az átlagember azt hiszi, ez valami pozitív fogalom, ezt nevelték/nevelik belé.
Holott általában erőszakos, szélsőséges, terrorista, sőt gyilkos ideológiákra, rendszerekre mondták régen, hogy "haladó".
És ez ma sem változott...

Amúgy nem értem, hogy úsztuk meg a ballerek felháborodását, putyin-pincsizését, miután a Zorbán FB-tag lett az orosz vasútnál. Hogy-hogy így megszelídültek a zeeevtásak?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.17. 11:52:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Azt hittem,hogy te az LMBTQxyz#+!+§)(°* valamelyik szakágához tartozol..Mégse vagy eléggé progresszív?:)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.17. 11:57:45

@Veszéjben a lyogállamiság !: "Azt hittem,hogy te az LMBTQxyz#+!+§)(°* valamelyik szakágához tartozol."

Semmi bajom a másként szexelőkkel, ha 4 fal között csinálják. Titeket, bolsevik hazaáruló fideSSfasszopókat se azért utállak, mert buzik vagytok. :))

Hallgass buzi zenét, a legjobb:
www.youtube.com/watch?v=rKqLAVyRaXw
Jon & Vangelis - I'll Find My Way Home

antiinternáci 2019.07.17. 12:03:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Nem is tudtam, hogy lehet 15 évvel fiatalabb guminőt is rendelni...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.07.17. 12:08:26

@antiinternáci: "guminőt"

:))

Fú, nagyon szar lehet neked, ha csak guminővel tudod elképzelni. Egyszer próbálj meg igazi barátnőt szerezni. Nyilván, baromi ronda vagy, és valódi nő bottal se piszkálna, de ne add fel. Egy világ fog kinyílni előtted. :))

alöksz róz 2019.07.17. 12:13:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: hát ja, tényleg szokatlan kicsit, de nagyjából azért el lehet képzelni, mind láttunk már leszbipornót..
bár mondjuk olyat én még nem láttam szerencsére, ahol az egyik egy nagydarab öregasszony

alöksz róz 2019.07.17. 12:21:08

@antiinternáci: na az lenne a legalja, öreg lezbi guminőt rendel :-)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.17. 12:26:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Buzizol? Mit fog szólni a Meleg háttér egyesület (Soros által támogatott..)
Tán a Prideon se voltál..?:)

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.17. 12:37:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN1

190 centi, 120 kiló vagyok, és megbaszom anyádat a ravatalon. :))"

Valami kis súlyfelesleg azért lehet rajtad, te kis perverz.
en.m.wikipedia.org/wiki/Fat_Bastard#/media/File%3AFat_bastard.jpeg

Cycmen 2019.07.17. 12:43:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: " Egyszer próbálj meg igazi barátnőt szerezni. "

Én próbáltam, de az asszony ugatott miatta! :D

antiinternáci 2019.07.17. 13:47:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Félreérted.
Én téged tudlak csak guminővel elképzelni.

Amúgy a mindenki... otthon... hozzászólásodnak respect, eddigi elképesztő munkásságod alapján nem hittem volna, hogy valaha ilyet kell majd neked írnom.

Első humanoid hozzászólásoddal visszaadtad a hitemet, hogy letezik egyedfejlődés nálatok is, még akár rendes emberré is válhatsz. Drukkolok NEKED. Kiérdemelted, sajnos pirossal nem tudok itt...

antiinternáci 2019.07.17. 13:50:47

@Cycmen:

"Én próbáltam, de az asszony ugatott miatta! :D"

Így jártunk.
Méltóztattunk volna guminővel összecuccolni mi is...

Magán?Véleményem? 2019.07.17. 15:57:39

@antiinternáci: ugyanmár guminő....

Középkorú úr sétál a belvárosban, egy sex shop kirakatában meglát egy békát.
Mi a fene - gondolja . Hát ezt megnézem magamnak, bemegy megtudni, hogy mit keres egy béka egy sex shop kirakatában.
- Jó napot kívánok. Mondja fiatalember- kérdi az eladót - az a béka mit keres a kirakatban?
- Uram, ez a béka úgy tud szopni...
- Hát, ezt kipróbálnám, ha lehet.
- Természetesen.
Beviszi a fülkébe, a hatás felülmúlhatatlan. Középkorú úr megveszi a békát, hazaviszi, kirakja a konyhába.
A felesége hazaérkezvén kérdi:
- Ez a béka mit keres a konyhában?
- Tudod, drágám, a Békának nem fáj a feje, a Béka nem panaszkodik ha szopni kell, a Béka nem követel ékszert és ruhákat. A Béka most tanul mosogatni, Te pedig költözz haza anyádhoz, meguntam az állandó rinyálásod.

habbonny Arpi 2019.07.17. 16:11:42

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "és rendszeresen megdugom a tizenöt évvel fiatalabb barátnőmet "

Te legfeljebb a ferfiva operalt transzvesztita kurvaanyadat kurogatod rendszeresen, mint a tobb buzi lipsi.

Mickey Pearce 2019.07.18. 20:05:35

Érdekes hogy az osztrákok simán újjáépítették Carnuntumot ami a legnagyobb limes város a Duna mentén. Érdemes megnézni, a fürdőkben még víz is van: hideg és melegvizes medencék. Az nyilván nem gond a világörökséggé nyilvánításnál mert ... miért is?

Garay Klára 2019.07.19. 21:21:56

@R.V.J.: bakui unesco...te ennyire egyszerű vagy????????????? miért nem kommentelsz ott, ahol fogalmad van a témáról?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.19. 21:34:13

@Garay Klára:
"Az Unescónak a múlt heti, bakui kongresszusán kellett volna dönteni a pályázatról,"

Több kérdés? Legközelebb a témában próbálj vitatkozni. Nem díjazom ezt az infanteris viselkedést!! Főleg nem attól aki a fidesz szekerét tolja!!
süti beállítások módosítása