B1 blogcsalád



Orbán azzal fenyegetőzik, Deutsch Tamást jelöli az Európai Bizottságba, ha Trócsányit nem szavaznák meg a Parlamentben

2019. július 10. - nickgrabowszki

A játszma most Trócsányi kigolyózásáról szól. dt_5_1.jpgDeutsch Tamást és Gál Kingát megválasztotta alelnököknek az Európai Parlament bizottságai, a Hidvéghi Balázsról, a Bocskor Andreáról é s Trócsányi Lászlóról szóló hasonló szavazást azonban elhalasztották a jogi és a kulturális bizottságban is, mert az a veszély fenyegetett, hogy a fideszes EP-képviselők nem kapják meg az alelnökké választáshoz szükséges többséget.

  • A Néppártból felfüggesztett Fidesz politikusai már eleve nem kaphattak frakciótisztséget.
  • Ezután parlamenti bizottsági elnöki posztra pályáztak, de a néppárti frakció (azaz valójában Manfred Weber) oda sem jelölte őket.
  • Maradtak a bizottsági alelnöki posztok, kompenzációképpen 5 az eddig 3 helyett.

Valójában természetesen az érintett politikusokon kívül senki más számára nincs érdemi jelentősége, hogy ki milyen alelnöki posztot kap az EP-ben. A jelölés folyamata viszont működhet lakmuszpapírként: kiderülhet , hogy

a  parlamenti többség hajlandó-e megszavazni az EP a von der Leyen-féle Bizottságot.

Hiába köttetett meg a megállapodás a nagyhatalmak között az Európai Tanácsban a múlt héten, és hiába kapott minden politikai irányvonal és (majdnem) minden országcsoport egy-egy uniós csúcsposztot, az a veszély fenyeget, hogy a magát kisemmizve érző Európai Parlament esetleg nem szavazza majd meg az EB-t - hacsak nem kap látványos gesztusokat cserébe.

A csúcsjelöltek (Weber és Timmernans) lesöprését zokon vevő képviselők bosszúra éhesek, és nem elsősorban a dealt összehozó Macronnal és Merkellel szemben, hanem azzal szemben, aki a megállapodást a nevére vette.

  • Orbán Viktornak ugyan nem sok köze volt Weber megvétózásához, az Macron érdeme.
  • Valamint Timmernans elvetéséhez sem, mert az Néppárt elnökségének köszönhető.

Azonban elkövette azt a hibát, hogy pusztán propagandaszempontokat követve a saját érdemének tudta be Ursula von de Leyen jelölését. Ezzel azonban ki is jelölte a bosszú célpontját: a liberálisok, a zöldek után a szocdemek is csatlakoztak ahhoz, hogy nem választják meg Orbán embereit az EP bizottságainak alelnöki posztjaira.

Mivel ötből három fideszes alelnökjelölt elbukott, még inkább borítékolható, hogy az Orbán-rezsim működtetésében náluk sokkal komolyabb szerepet játszó Trócsányi Lászlót is leszavazzák majd a képviselők a biztosjelölti bizottsági meghallgatásokon. Ami veszélyeztetné az egész Bizottság megválasztását is, mert jövő kedden egyetlen gombnyomással dönt majd a Parlament a testületről.

Minden bizonnyal már meg is kérték Orbánt, jelöljön valaki mást az uniós biztosi posztra, aki erre válaszul megüzente Brüsszelbe, hogy

Deutsch Tamás a második számú jelöltje.

A még kormánytagságra is csak korlátozottan alkalmas Deutsch jelölése kimondott fenyegetés, ami csak azt jelentheti, hogy Orbán a maga részéről teljesítettnek véli az alkut, és nem hajlandó visszalépni Trócsányi delegálásától, aki a Fidesz EP-választási listását vezette.

A brüsszeli vezetők vélhetően Navracsics Tibort - aki szintén rajta volt a Fidesz-listán, bár megfelelően hátul - látnák szívesen ismét a Bizottságban, de ő már kiesett Orbán kegyeiből.

A bukással fenyegető patthelyzetet maga von der Leyen azzal igyekszik feloldani, hogy azt akarja, a Bizottság álljon felerészt nőkből, amiért is minden kormány két biztosjelöltet nevezzen meg, 

egy nőt és egy férfit.

Mivel Trócsányit már megnevezték mint jelöltet, most már egy nőt kellene, mert Deutsch Tamást azért nehéz volna eladni akként.

A szinte egyedüli szobajöhető lehetőség Győri Enikő, aki most visszakerült az EP-be. Két képviselősége között pedig a magyar kormány madridi nagykövete volt.

A játszma most erről szól: hogyan lehetne Trócsányit kigolyózni a Bizottságból, nehogy az EP baloldala leszavazza az Unió kvázikormányát. Magyarország büszke lehet arra, hogy a kormányának jelöltje kényszeríti ki közvetve, hogy a Bizottság felerészben nőkből álljon.

És talán Orbán Viktor is rákényszerül arra, hogy nőügyekkel foglalkozzon.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6614936742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.11. 13:56:18

@GNDL: Jaajmáár!Ez degonosz!
Ez annyira övön aluli volt,hogy meg sem hallották!:))

GNDL 2019.07.11. 14:01:40

@Quercus Maximus: Igen, mert a magyar nyugdíjasok jellemzően rogyásig vannak pénzzel... :D

„miért tudsz napi 24-ben itt rohadni”

Ilyenkor éppen supportban vagyok, fizetik az órabérem de csak akkor kell skypeolni/emailezni ha keresnek valami problémával, vagy segítséget kérnek... de mivel nyár van meg szabadságolások, így gyakorlatilag csak fizetik a support órabérem, de ennyi, a francnak van kedve dolgozni. :D

Gondolkoztam már azon is, hogy majd egyszer kalandvágyból kipróbálom, milyen lehet egész nap a szalag mellett rohadni havi nettó szarérthúgyért, de eddig valahogy nem tudtam rávenni magam. :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.11. 14:02:05

@GNDL: Jaajmáár!Ez degonosz!
Ez annyira övön aluli volt,hogy meg sem hallották!:))

R.V.J. 2019.07.11. 14:02:43

@GNDL:
A kurucinfós Nováktól mit vársz??? Habár a fécen láttam, hogy a fidesz az egész "család" programját a Mein Kampf-ból lopta, így viszont már nem meglepö!!!
Nincs semmi baj az egyszülös modellel, mivel apa a Strabagnál sokat túlórázott a képviselöházban, gyakorlatilag én is apa nélkül nöttem fel és teljesen egészséges felnött lett belölem!!!

Quercus Maximus · https://melyikoldal.blog.hu/ 2019.07.11. 14:06:45

@GNDL:

Ne próbálkozz vele. A tisztességes, emberhez méltó munka nem nektek való. Genetikailag alkalmatlanok vagytok rá.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.11. 14:06:56

@R.V.J.: Hát a kőműveskedést azt azért nehezen...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.11. 14:12:01

@GNDL: Jó neked.Én voltam faszverős meg keményebb helyeken is.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.11. 14:14:14

@Quercus Maximus: Meghát minek az?
A gazdád se dolgozott egész életében egy percet sem,aztán mégis hova jutott.
Mondjuk hála az ilyen agyhalott fanatikusoknak,mint amilyen te is vagy...

ZX 2019.07.11. 14:15:04

@Quercus Maximus: Esetleg az igazmondás. De azt neked nem ajánlom.

Quercus Maximus · https://melyikoldal.blog.hu/ 2019.07.11. 14:20:40

@ZX:

Az olyanoknak mint te, meg a libbant haverjaid, akik a drogambulanciás zindex, meg a sorosürülék 444 hazugságait böfögik ide, talán nem kellene a szájukra venni az igazmondás szót.

ZX 2019.07.11. 14:27:30

@Quercus Maximus: Mondja ezt egy orbán "ventilátor" viktor hívő. Bátor vagy!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.11. 14:36:16

@Quercus Maximus: Jaja.Tájékozódhatnánk a tv2 -ről vagy az origoról!:))
Vicces gyerek vagy te!XD

Quercus Maximus · https://melyikoldal.blog.hu/ 2019.07.11. 14:44:16

@ZX:

Tapsifüles. Ha Orbánnak olyan "hívei" lennének mint én, bezárhatná a boltot. Itt fanatikusokról a ti esetetekben beszélhetünk.

ZX 2019.07.11. 14:45:52

@Quercus Maximus: Hű, neked aztán vastag a bőr a képeden!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.07.11. 16:21:04

@eszti.....:
", továbbá arra is ígéretet tett, hogy 2023-ig leállítja a szén bárminemű felhasználását. "

ja, buta mint a föőd, de legalább gyuribá megmondja neki mit, hogyan

Gábris szomszéd 2019.07.11. 16:41:55

@Veszéjben a lyogállamiság !: Tévedsz orbánseggszolgálatoskám. Többek között a geczi gazdid döntötte el, hogy "keményen elszámoltatja" gyuriferiéket. Lásd pld. Papcsák és Budai nevezetű "elszámoltatási" biztosok, stb. Persze itt is csak hazudott nektek, pedig már 2010-ben is ezzel hülyített titeket. :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.07.11. 17:08:52

@Quercus Maximus: "Ha Orbánnak olyan "hívei" lennének mint én"

Ezt úgy mondtad, mintha nem lennél Ondó Viktor elkötelezett híve. Akkor pénzért csinálod, fideSSfasszopó? Havi 60 ezerért adod el a lelked? Egy Gyurcsány hívőtől nem ezt várnám.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.07.11. 17:13:19

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "arra is ígéretet tett, hogy 2023-ig leállítja a szén bárminemű felhasználását"

Még akár be is tarthatja, nem úgy, mint a geci gazdád, azon ígéretét, hogy 2030-ig utolérjük Ausztriát.

taga_20 2019.07.11. 17:44:57

@Quercus Maximus:

mi van erdész, putyinevtárs képét ma már megcsókolgattad te genetikai hulladék?!

miért nem kotródsz vissza a digger haverodhoz, ott lepipanthatjátok egymást és a ruszkikat. na húzzál szarházi!

taga_20 2019.07.11. 17:49:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

ez a szerencsétlen barom, egy fogyatékos kukkoló vénember. nincs egy értelmes kommentje, és egész nap a neten lóg és böfögi a marhaságait:)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.07.11. 17:51:48

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: hát éljél szén nélkül fényevő libbant
ti mind ijen kretének vagytok?
szén nélkül nincs meg egyik iparág sem, a mezőgazdaságról nem is beszélve
remélem a libbantak megóvják magukat a szén felhasználásától

Quercus Maximus · https://melyikoldal.blog.hu/ 2019.07.11. 17:59:14

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Már az elején elbaszta a szőke.

Liberális demokrácia? Na az meg mi?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.11. 18:26:12

@Gábris szomszéd: Azért Tátrait és Császit csak sikerült leültetni sorosnyalonc..Folyt.köv..;) Klárika egyelőre ügyesen elmenekült Brüsszelbe..:)

eszti..... 2019.07.11. 18:35:35

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Isteni szerencsénk, hogy te, mint éleslátó bölcs elme, erre is rájöttél mindenféle sorvezető nélkül. )))

alöksz róz 2019.07.11. 18:46:06

@taga_20: és írod ezt a szintén öreg, szintén egész nap a fórumon lebzselő, nonstop faszokkal foglalkozó elvtársadnak.
szééép... :D

alöksz róz 2019.07.11. 18:49:00

@Gábris szomszéd: ennek az elszámoltatásnak becézett mutyinak mindig nagy divatja volt magyarországon, emlékszünk még pl. keller elvtársra?

eszti..... 2019.07.11. 18:50:26

@alöksz róz:

"nonstop faszokkal foglalkozó"

te meg folyamatosan azt figyeled, ki foglalkozik faszokkal. ))))

alöksz róz 2019.07.11. 19:10:01

@eszti.....: ezt viccnek szántad?
akko írd oda h tudjunk röhögni

Quercus Maximus · https://melyikoldal.blog.hu/ 2019.07.11. 19:15:03

@alöksz róz:

Az oldalkocsis genetikai hulladék teljesen maga alatt van, mióta egy 6 hónapos csimpánz lenyomta IQ tesztben.

eszti..... 2019.07.11. 19:15:06

@alöksz róz:

raktam jeleket a gyengébbek kedvéért, de én anélkül is elég jól szórakozom. igaz, nem királyi többesben.

alöksz róz 2019.07.11. 19:20:33

@eszti.....: pár fél szmájli még nem jelenti azt h vicc volt, e!
ha viccelni akarsz, írj vicceset, vagy írd oda h vicc volt, én az utóbbit javaslom, az jobban menne neked szerintem

eszti..... 2019.07.11. 19:22:39

@Quercus Maximus:

Már vártam, mikor hozod szóba. )))
Figyelj! Én megértem az ellenérzéseid velem és pályatársaimmal kapcsolatban. Viszont be kellene látnod, hogy mi hozott anyagból dolgozunk. Úgyhogy ne rajtam verd le az egykori sikertelenségeid.
Vagy ha mégis, akkor a fentiek ismeretében tedd! ))))

taga_20 2019.07.11. 19:25:14

@alöksz róz: te rözse, ne tekeregj a faszok körül, me úgy maradsz:)

ja és, ez nem vicc vot:)))

eszti..... 2019.07.11. 19:27:15

@alöksz róz:

Kicsipulikutya! Terelésből jeles! De ez sem változtat a tényen, hogy árgus szemmel figyeled, ki foglalkozik farkakkal. És még be is szólsz miatta! :D

taga_20 2019.07.11. 19:27:31

@Quercus Maximus: mondod te, aki egy digitális analfabéta:)))

Quercus Maximus · https://melyikoldal.blog.hu/ 2019.07.11. 19:31:04

@eszti.....:

Alapvető tévedés szivi.
A szűk családi körben 4 tanerő van.

Nekem a libbant idiótákkal szemben van ellenérzésem. És sajnos ezekből nagyságrendileg több van, mint tanerőből.

Egyébként mi a helyzet? Meguntad a szenilis nyugger blogját, meg a versikélést?

taga_20 2019.07.11. 19:38:11

@Quercus Maximus:

Egyébként mi a helyzet? Meguntad a putyinfaszszopó digger blogját, meg a kukkolást a határátkelő blogon?

eszti..... 2019.07.11. 19:41:49

@Quercus Maximus:

Érdekes! Mivel digger blogján nem azt siettél megosztani rólam a közzel, hogy hibbant-libbant lennék, hanem épp a tanerőt. Mint valami szégyenteljes állapotot.

Hol van a világhírű blogod, amit oly lelkesen terjesztettél a nyuggerblogon?
Várj, kitalálom! Olyan sokan látogatták, hogy összeomlott.
Vagy nem?

taga_20 2019.07.11. 19:47:11

@eszti.....: "Hol van a világhírű blogod, amit oly lelkesen terjesztettél a nyuggerblogon? "

ott fogja végezni, ahol a többi ilyen blogja, és ahol a geci és maffiája.

a pöcegödörben!

ennyi.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.07.11. 19:47:56

@alöksz róz: "írj vicceset"

Hiába ír vicceset, ha a fideSSfasszopóknak nincs humoruk, nem értik, faszfej.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.11. 19:48:29

@GNDL: Persze a rasszisták robbantották ki az I. világháborút te nagyon hülye..
Segítek,az I. világháború kirobbanásának fő oka az volt,hogy a Német Császárság és OMM elégedetlen volt gyarmatainak nagyságával,és egy Európában megvívott győztes háborúval kívánta átrajzolni a világtérképet.Ez volt a fő motivációjuk,nem az a sok hülyeség,amit összehordasz..

eszti..... 2019.07.11. 19:50:20

@taga_20:

Rossz vagy! Bevallom, én olvastam. Igaz, nem sokáig bírtam röhögés nélkül, de olvastam, míg bírtam.

Quercus Maximus · https://melyikoldal.blog.hu/ 2019.07.11. 19:52:13

@eszti.....:

Megvan a blogom szivi. Igaz nem világhírű. Világhírű blogja a hülye nyuggerodnak van. Tudod a cuki kis földgolyó, az édi kis lámpácskákkal.

eszti..... 2019.07.11. 19:59:21

@Quercus Maximus:

Úgy bizony! És szeressük, jó kis hely. Mostanság annyira népszerűek lettünk, főleg a te reklámkampányod miatt, hogy külön lámpásgyújtogatót kell szerződtetnünk.
Ha érdekel az állás, beajánlak.
Akkor nem kell kukkolnod folyamatosan. Bár, az is egy életforma.

eszti..... 2019.07.11. 20:00:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

ezzel a vicc témával már futott egy kört néhány hete. )))

s lőn világosság 2019.07.11. 20:04:31

@taga_20: Lenyomott egy 6 hónapos csimpánz IQ teszten? Mi a tököm tartott a csimpánznak 6 hónapig? Vagy ő 1 hónapos korban töltötte ki, csak 6 hónapos lett mire te végeztél te idióta.

taga_20 2019.07.11. 20:06:40

@eszti.....: és a többi blogját olvastad, ennek a gyökérnek, amit pár nap vagy hét után törölt?

volt olyan blogja, amit azé szart ki, hogy a határátkelő blogot szétverje.

komolyan mondom, ez a szerencsétlen már szánalmas, annyira infantilis.
sokszor inkább sajnálom őt, de leginkább a családját.

taga_20 2019.07.11. 20:10:11

@s lőn világosság:

azt mondta a csimpánz, hogy neked banánt dobott, de te nem tudtad elkapni.
ezé visszazavart a fára, hogy tanuljál még fityeszork!;)

eszti..... 2019.07.11. 20:11:53

@taga_20:

Ne keverd bele a családot! Az nálam tabu.
Csak azt olvastam, amivel a kocsmában házalt napokon keresztül. Aztán felháborodottan írta diggernél, hogy nem tudunk hozzászólni a posztokhoz.
Azért a nem tudok és nem akarok között van hangyányi különbség.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.07.11. 20:13:27

@s lőn világosság: ennél a lénynél még egy smart vákumpumpa is okosabb
bár a szarabok megjegyzik, azért tagával élvezetesebb

taga_20 2019.07.11. 20:21:13

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

te lénynek se nevezhető szardarab, te játszol a nicknevemmel és avatarommal?

alöksz róz 2019.07.11. 20:22:42

@eszti.....: tényleg? és kiket fedeztem fel még, hogy a farkakkal foglalkozik?

na okítalak egy kicsit, mer látom csaj vagy, ezért rád fér. a vicc akkor jó, ha van benne igazság. vagy még akkor is lehet jó, ha totál elszállt a valóságtól, akkor abszurd humornak nevezik, de ezt mondjuk csajok nem igazán tudják művelni.
bár az előzőt se.
(vagy még van a találós kérdéses vicc, ami arra épül állítólag, hogy parázol h rosszat ne mondj, aztán a végén megkönnyebbülve fel lehet nevetni. ezek valaki szerint a világ legjobb viccei, de az nem volt annyira humoros ember szerintem)

alöksz róz 2019.07.11. 20:23:44

@taga_20: te most melyik vagy? a hsz-ekből nem derül ki

Gábris szomszéd 2019.07.11. 20:26:52

@Veszéjben a lyogállamiság !: Sokat elmond rólatok, hogy az ilyen kishalakkal is képes a geci betömni a szátokat. :)

taga_20 2019.07.11. 20:32:37

@alöksz róz: kac-kac köcsög,

remélem nem te játszod ezt a játékot!

s lőn világosság 2019.07.11. 20:33:38

@taga_20: Látom egy betűt sem mulasztottál el az erdész blogjaiból, és még te ugatsz kukkolásról te söpredék.

eszti..... 2019.07.11. 20:41:25

@alöksz róz:

sanya! ezt a terelési manővert egyszer már lejátszottad. )))

"na okítalak egy kicsit, mer látom csaj vagy, ezért rád fér."
"akkor abszurd humornak nevezik, de ezt mondjuk csajok nem igazán tudják művelni."

ilyen gyenge labdákat energiapazarlás dobálnod. szívemből kívánom, hogy egyszer összehozzon az élet egy jó humorú nővel. úgy látom, eddig nem volt szerencséd.

taga_20 2019.07.11. 20:41:43

@s lőn világosság: miről pofázol te szarházi hulladék? te ki a kurvaanyád vagy?

te vagy az erdész 100. nickje, vagy a kanadai csöves?

hogy hűlne rád a bőr parazita!

taga_20 2019.07.11. 20:44:36

@alöksz róz:

maradjunk annyiban, hogy ha valaki a te nickneveddel és avataroddal, a te nevedben kommenttel, akkor én nem fogok kontrázni.

ennyi.

taga_20 2019.07.11. 20:46:44

@eszti.....:

mekkora retardált fasznak kell lenni valakinek, hogy ennyire lenézze valaki a csajokat?

nincs1itt 2019.07.11. 20:48:10

@Gábris szomszéd: de tényleg, annyira mókás amikor von der leyen hadügyérasszonyunk, több női erőért kampányol az eu-ban...

eszti..... 2019.07.11. 20:54:04

@taga_20:

Dehogy nézi le őket! :)))

A forgatókönyve szerint nekem most fel kellene háborodni. Aztán ő két kommenttel bebizonyítja, hogy nincs igazam.
Jó kis taktika.)))

alöksz róz 2019.07.11. 20:56:51

@eszti.....: "szívemből kívánom, hogy egyszer összehozzon az élet egy jó humorú nővel." - ja, ezt én is vártam egy ideig, de aztán kinőttem belőle mint a mikulásból

Quercus Maximus · https://melyikoldal.blog.hu/ 2019.07.11. 20:58:35

@eszti.....:

"szívemből kívánom, hogy egyszer összehozzon az élet egy jó humorú nővel. úgy látom, eddig nem volt szerencséd."

Akkor te nem jöhetsz számításba.

taga_20 2019.07.11. 21:00:39

@alöksz róz: én nem tudom, hogy te hol élsz, de én sok vicces, patent csajjal találkoztam.

köztük a feleségemmel:)

ja és ez nem vicc, ez kurva komoly;)

Quercus Maximus · https://melyikoldal.blog.hu/ 2019.07.11. 21:01:08

@s lőn világosság:

Tudod hogy van ez. A szűz agy szomjazza a tudást. Az oldalkocsis genetikai hulladék agya még érintetlen. Eddig még semminek nem sikerült beléhatolni.

alöksz róz 2019.07.11. 21:01:33

@taga_20: ez nem lenézés. nem nagyon van humorérzékük oszt ennyi, nem kell ebbe semmi lenézést belelátni...

s lőn világosság 2019.07.11. 21:04:11

@taga_20: A feleséged nem vicces kedvében röhög,mikor rád néz, hanem kínjában, te baromarcú.

alöksz róz 2019.07.11. 21:07:02

@taga_20: "maradjunk annyiban, hogy ha valaki a te nickneveddel és avataroddal, a te nevedben kommenttel, akkor én nem fogok kontrázni." - szerinted mennyire érdekel? :D

nem értem miért csinálsz belőle ekkora ügyet.

az arabszopósról tudja mindenki h ki...
aki meg nem az arab faszokról ír a nevedben, az meg nem tökmindegy de most komolyan, azt úgyse lehet megkülönböztetni

s lőn világosság 2019.07.11. 21:08:01

@Quercus Maximus: Ebben egyet értünk. Tátva maradt a szája mikor első osztályban meglátta az a betűt. Azóta sem tudott túllépni a megrázkódtatáson.

nincs1itt 2019.07.11. 21:08:21

@taga_20: naja, de képen garnix von der leyen!

alöksz róz 2019.07.11. 21:09:13

@taga_20: "én nem tudom, hogy te hol élsz, de én sok vicces, patent csajjal találkoztam.

köztük a feleségemmel:)" - hát ja, belátom h tévedtem az imént... azért néha mégse mindegy h nem lehet megkülönböztetni, ezt most majdnem elhittem

alöksz róz 2019.07.11. 21:10:38

@taga_20: "én nem tudom, hogy te hol élsz, de én sok vicces, patent csajjal találkoztam." - hozzád képest viccessel, úgy értetted?

taga_20 2019.07.11. 21:11:15

@alöksz róz: "ez nem lenézés. nem nagyon van humorérzékük oszt ennyi"

ez konkrétan hülyeség. én a baráti társóságom belüli csajokkal/nőkkel kurva jókat poénkodunk. még a politikai élcek is ülnek.

én nem értem, hogy te miről dumálsz!

taga_20 2019.07.11. 21:14:24

@alöksz róz: különösebben nem csinálok belőle ügyet, csak kicsit bánt, hogy akit kicsit többre tartok, az is tovább csüri a geciséget.

ja párdon. manapság nem lepődök meg semmin.

eszti..... 2019.07.11. 21:15:25

@alöksz róz:

túltolod.
olvaslak már egy ideje. te nem ilyen vagy. )))

eszti..... 2019.07.11. 21:22:09

@Quercus Maximus:

Faszikám! Ennyit erőlködni, csakhogy beszólhass! Mivel annyit pedálozol érte, ígérem, a következő beszólásodon megsértődöm.
De könyörgöm, ne ehhez hasonló legyen!
Lopj egy kommentet, ha másképp nem megy!

taga_20 2019.07.11. 21:23:46

@alöksz róz: ezek az utolsó kommentjeid gyengék haver, ezt te is érzed.

ezekre mit válaszoljak?

zenét bírod? nesze retek:)))

www.youtube.com/watch?v=cAnOt74e9_Q&list=PLcpBBg8UA1Oxz7973OVcCzyBR-caH7hCQ&index=11

taga_20 2019.07.11. 21:26:36

@eszti.....: az erdész és a beszólás?

má sajnálom a vénmajmot, me má nekem ciki, ahogy kitüremkedik az aranyere az erőlködéstől:))))

s lőn világosság 2019.07.11. 21:28:27

@taga_20:

Anyád temetésére is megvan már a muzsika?

alöksz róz 2019.07.11. 21:56:59

@taga_20: nem kötelező egyetérteni.
nincs kizárva h lehetnek kivételek, még nem találkoztam az összes nővel a világon, még a tévébe se láttam az összeset... de általában kevésbé fejlett a humorérzékük, ezt nyugodtan ki merem jelenteni.
és nincs ebben semmi sértő vagy lenéző.
az izomzatuk is kevésbé erős mint a férfiaké, ha ezt írom megsértődsz? ugye h nem. ez a megbomlott p.c. világ megzavarta a te agyadat is...

erre emlékszel még? mi az, sárga és hápog?

alöksz róz 2019.07.11. 21:58:44

@taga_20: ezt pont komolyan kérdeztem

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.11. 22:35:04

@alöksz róz: No igen..üvegzseb programmal indultak,aztán a 4-es metro 170 milliárdos lenyúlása lett a vége..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.07.11. 22:41:33

@Gábris szomszéd: A te szádat meg gecivel képes betömni..szinte akárki..:))

Bambano 2019.07.12. 01:07:55

"A bukással fenyegető patthelyzetet maga von der Leyen azzal igyekszik feloldani, hogy azt akarja, a Bizottság álljon felerészt nőkből": ennek a libának nem szóltak, hogy amit kér, az törvényellenes?

az alapgondolatot, miszerint Dajcsot jelöljék a posztra, támogatom. legalább vidám ülések lennének. és ez a vonderlejen hogy merészeli a bátorságot venni, hogy kijelenti, hogy tompika genderileg nem felel meg az elképzeléseinek? szerintem tompika bármikor hajlandó nőnek vallani magát, ha eltolt valami komolyabb anyagot...

alöksz róz 2019.07.12. 13:03:06

@taga_20: ez piros. nem jó megoldás.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.07.12. 13:35:57

@alöksz róz: Az viki volt 2002-ben.
Meg 2006-ban!
Meg bármikor amikor kiakasztják!
Meg amikor majd fel....ja nem az nem lesz olyan.