B1 blogcsalád



Vereséggel ér fel a Fidesz győzelme, 3 év alatt másfélmillió szavazót veszítettek

2019. május 27. - nickgrabowszki

A magyarok negyede se támogatja Orbán programját.eplak.jpg

A kormánypropaganda - természetesen, hiszen ezért fizetik - azt harsogja, hogy a Fidesz óriási, történelmi győzelmet aratott vasárnap. Miközben a lényeget, a dolgok érdemi részét tekintve a jelenlegi magyarországi  kormánypártok eredménye valójában komoly kudarc. Győzött ugyan a Fidesz, de ez semmire sem jó neki.

Miért állítom ezt?

Először is azért, mert a Fidesz-KDNP listája alulmúlta a várakozásokat. A kormányközeli Századvég és Nézőpont arra készítette fel a választókat, hogy a Fidesz 15 mandátumot is szerezhet,  de a 14 - és ezzel a magyar képviselői helyek kétharmada - minden bizonnyal meglesz neki.

Ehhez képest csak 13-at szereztek, ami semmivel nem jobb, mint 5 évvel ezelőtti eredmény. (Már csak ezért is nettó parasztvakítás, hogy Orbán "korszakos" győzelemről beszélt.)

Viszont azóta történt egy s más.

Például, hogy az Orbán-rezsim rátalált a populista csodafegyverre, a xenofóbiára. Ezzel viszont szembekerült a nyugat-európai mainstream jobboldallal, és az autokratikus rendszer elveszítette a baráti védőhálót, de legalábbis lényegesen meggyengült a szövetségesi rendszere.

Az EP-választás a rezsim létét semmilyen értelemben nem fenyegette, ellenben jó alkalom volt Orbánnak, hogy bebizonyítsa: a jobbközép fősodorral szemben ő jár a helyes úton, mert a szélsőjobb politikával maga mögött tudhatja a választók többségének támogatását.

Ám ez nem sikerült neki. Nagyon nem.

  • A 2014-es EP választáshoz képest a mostani 1,7 millió szavazója bő félmilliós nyereséget jelent.
  • Azonban a tavalyi országgyűlési választáshoz viszonyítva (csak a hazai listás szavazatokat tekintve) már 800 ezres veszteséget mutat a mérleg.

Pedig a módszerek 2018-ban és 2019-ben is ugyanazok voltak: a Fidesz teljesen leuralta a vidéki nyilvánosságot, tömegesen utaztatta a szavazókat, és nem volna meglepő, hogy ugyanúgy fizetett volna nekik, mint tavaly is tette.

Ráadásul még a fő kampánytéma is ugyanaz volt: mindent feltettek egy lapra, a képzelt migránsapokalipszisre, bízva abban, hogy a médiamonopólium biztosítja majd neki a jelentős fölényt.

  • Orbán belső körökben 60 százalékot tűzött ki célként.
  • Ehhez képest az 52,1 ugyancsak jelentős kudarc.

A rezsim első embere szeret a magyar nemzet, az összmagyarság, minden magyar választó nevében nyilatkozni, ehhez képest a 8 millió választónak csak kevesebb mint 18 százaléka állt mögé, és támogatta a programját.

Érdemes felidézni, a kormánypárti, a fiktív migránsveszélytől rettegő, a már csak képzelt keresztény kultúráért aggódó választót nem a Fidesz-KDNP-re való szavazásra hívták fel, a pártlogók csak a plakát alsó sarkába fértek oda. (Lásd a képet.)

A kudarcos eredményt könnyebb lett volna akkor magyarázni, ha a Fidesz-KDNP vagy Trócsányi van a plakáton, mert akkor lehetett volna utólag mondani, hogy rosszak voltak a jelöltek, unalmas a listavezető, etc. Orbán Viktor azonban alighanem elhitte a saját propagandáját, vagy ténynek tekintette a vágyait, miszerint mögötte áll a nemzet többsége, és saját programjának támogatására buzdított.

Túlvállalta magát: kiderült, hogy még

a magyarok negyede se támogatja Orbán Viktor programját.

(És még ezeknek is egy komoly, hatszámjegyű hányada nem a programot támogatta, hanem a pénzt, amit kapott.)

Meg lehet próbálni az eredményt azzal magyarázni, persze, hogy az EP-választásoknak hagyományosan nincs igazi tétje és a részvétel mindig alacsony.

De éppen Orbán adott neki tétet azzal, hogy a nemzet, sőt a keresztény kultúra pusztulását vizionálta. Azonban tavalyhoz képest már 800 ezerrel kevesebben hittek neki. Pedig a pártállam - az ellenség megtévesztésére és történelmi okokból még mindig önkormányzatnak nevezett - leágazásai ezúttal is mindent megtettek, hogy biztosítsák az engedelmes választói tömeget.

És ha az EP-választásnak nincs tétje, akkor mit kell gondolni a 2016-os, tökéletesen jogkövetkezmény nélküli kamureferendumról?

Annak egyáltalán semmi tétje nem volt, semmi a világon. Nem osztott, nem szorzott. És bár már az sem lett érvényes, mégis elment rá 3,4 millió választó, akik közül 3,3 millióan szavaztak Orbán programjára.

Ezt akkor "nagy izomnak" nevezte a Fidesz elnöke, aki azóta

elveszített másfél millió embert.

Ugyanarra a kérdésre (ti. hogy kell-e félnünk a migránsoktól, és kell-e nekünk Orbán) Magyarországon három éve még 3,3 millióan, egy éve 2,6 millióan, idén már kevesebb mint 1,8 millióan szavaztak igennel.

A trend világos: kezd kifogyni a levegő a migránssztoriból, és ezzel párhuzamosan 

gyengül Orbán Viktor is.

Azt ne higgye senki, hogy Orbán támogatottságának csökkenése nem fog feltűnni Berlinben, Párizsban és Brüsszelben. Két szék között a pad alá esett: se erős szövetségesek, se erős felhatalmazás. Ez így nem egy sikertörténet.

A Fidesz 13 strasbourgi képviselője még az 1 RMDSZ-essel és az 1 szlovén szélsőjobboldalival is csak a 751 fős EP alig 2 százaléka. Ennyivel még akkor se lehetne megállítani a migrációt, ha valaki tényleg komolyan gondolná azt.

Orbán erős felhatalmazást, komoly legitimációt remélt az EP-választástól. Arra kérte a támogatást, hogy "vastag hangon beszélhessen" Brüsszelben. Ehhez képest szövetségesek és védőháló nélküli, 2%-os egérként fog cincogni.

A választásokat Magyarországon egyelőre még megnyeri, de ez főleg az ellenzék széttagoltságának, dilettantizmusának és - nem mellesleg - elnyomásának köszönhető.

A Fidesz mögött ott áll a pártállam teljes apparátusa. Csak a magyar választók jelentős többsége nem áll ott.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3914863324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2019.05.28. 17:11:44

@vanRob:

Igen, valószínűleg látták a tv-ben, hogy miket csinálnak. Ezért nem szabad róla beszélni, és bemutatni a tv-kben. A németek ezt már tudják régen.

Amit az emberek nem látnak az nincs. Lenin mondta el nekik, amikor náluk vizsgázott a kiképzés végén.

Aranka1973 2019.05.28. 17:12:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Látom, te a különösen jó képességű libbantak közé tartozol, ezért neked külön segítség kell: a táblázatban a Magyarország sort és a 2010 valamint a 2016 oszlopokat keresd:
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdde410.html

De itt egy kicsit más tábla a bruttó adósságrátáról az Eurostat saját weblapján, amiben még frissebb adatok is vannak (a tendencia itt is csökkenő):
ec.europa.eu/eurostat/tgm/table.do?tab=table&init=1&language=en&pcode=sdg_17_40&plugin=1

ZX 2019.05.28. 17:12:52

@taga20: Már nem sokáig, más dolgom is van mint néhány seggnyalóval, retardálttal vagy érdekből esteleg pénzért itt hazudozóval vitatkozni.

taga20 2019.05.28. 17:13:14

@6.Lenin: "Azt mondja az unokám a végén (10 éves): papa, tulajdonképpen nem változik semmi, csak az öltözék, a lakhely, és a fegyverek, amivel az emberek pusztítják egymást, és még azt is észrevette, hogy mindig mindenért a másik a hibás, a kerek, golyó, kocka fejűek, soha nem azok, akik a hibákat elkövetik."

öreg munkásőr, te kurva nagy andersen vagy!:)))

apád faszát mondott ilyet az unokád, ha egyáltalán létezik. ezek a te szavaid, amiket egy képzelt unokád szájába adtál!

szakadok rajtad, hogy vénségedre, mekkora hantaboj lettél:)))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.28. 17:16:08

@Aranka1973: Hozzáadod az elsikkasztott manyupot, rögtön 70%. Aztán még az MNB felhasznált devizatartalékait is hozzáveszed, még kevesebb lesz. Aztán a manyupba évente be nem fizetett közel 1% GDP arányosan csökkented...

Örülök, hogy segíthettem gondolkozni, ha már neked egyedül nem megy. :))

ZX 2019.05.28. 17:18:30

@Aranka1973: Állítsd csak át millió euróra!

2010: 78,601.9
2018: 92,861.2

Na ja. És elloptak 3000 milliárd Forintot. Akkor most? Kicsit kapd be a faszom vagy nagyon kapdb be faszom?

vanRob 2019.05.28. 17:20:18

@6.Lenin: ez igaz a fidesz propagandára is. Nem beszélnek az Elios ügyről, tehát nincs. Beszélnek viszont migránsbűnözésről, tehát van. És az emberek egy részének ennyi elég is a világból.
De általánosságban a fenti megállapítás minden kormányzati propagandára igaz. Úgy érzem globálisan is. Manipulatív. És ez veszélyes!

6.Lenin 2019.05.28. 17:23:31

@taga20:

Szerencsére ő nem olyan gyogyós, mint te.

De őszintén megmondom, én is meglepődtem egy pillanatra.

De gondolom te is mindent a környezeted alapján ítélsz meg, én is. Neked az jutott.
Van ilyen.

Aranka1973 2019.05.28. 17:24:46

@ZX: "Állítsd csak át millió euróra!"

Átállíthatod, de az uniós stabilitási kritérium a GDP-arányos államadósságra lett meghatározva, nem véletlenül:
"Hogy igazságot tegyünk, először is azt kell tisztázni, hogyan is mérjük az államadósságot. Ezt országok esetében a gazdasági teljesítőképességhez viszonyítva szokták mérni. Olyan ez, mintha a saját adósságunkat nem forintban mérnénk, hanem az éves jövedelmünk százalékában. Ez azért előnyös, mert egyértelművé teszi, hogy az ország mennyire könnyen tudja visszafizetni az adósságot. Tehát mindenki azt figyeli, hogy az államadósság hány százaléka az ország éves össztermelésének (GDP). Ez az az adósságmutató, amely az MSZP-kormány nyolc éve alatt 51,9 százalékról 77,8 százalékra növekedett, majd a Fidesz nyolc éve alatt 2017 végére 73,6 százalékra csökkent."
index.hu/gazdasag/defacto/2018/05/31/akkor_most_no_az_allamadossag_vagy_csokken/

Örülök, hogy segíthettem.

ZX 2019.05.28. 17:30:02

@Aranka1973: Igen ez addig szép és jó, amíg minden rendben. Aztán jön egy krach mint 2008-ban, a GDP bezuhan, te meg pisloghatsz mint hal a szatyorban, ebben az esetben a hajadra kenheted a GDP arányosságot.

6.Lenin 2019.05.28. 17:32:15

@vanRob:

Te nagyon lebecsülöd ma az embereket, vagy te is csak a környezeted alapján ítélsz meg mindent?
Van a környékemen egy valag apró település, mindegyikben van néhány tiz emberke, akik vagy még külföldön dolgoznak, vagy már hazajöttek. Van szélessávú net, kábel, műholdas tv, nyelveket beszélnek. Idetelepült, vagy itt is dolgozó, kereskedő franciák, belgák, hollandok. Néhány száz fős települések (üdülő övezet, híres borvidék)
Van, ahol szoci a polgármester, van fideszes is, vegyesen.
Elég necces lenne bunkónak nézni őket (persze vannak, mint mindenhol a világon)

vanRob 2019.05.28. 17:50:16

@6.Lenin: tök jó, csak nem értem miért írod ide. Nekem is van barátom, aki angliából jött vissza, az ott megkeresett pénzből itt vígan elvan... Ja, hogy ugyanazért a munkáért 3-szor annyit keresett, mint itthon? Jó neki. Csakhogy. Ez idő alatt a magyar nyugdíjkasszába egy fityinget sem rakott be, mégis jogosult a teljes ellátásra. Illetve majd jogosult lesz.
De az eredeti probléma továbbra is megmarad. Ez a klientúra lop csal és hazudik. Híznak a te adódból, az EU-s pénzekből. Milliárdokból tartják fent a médiákat amiknek egy céljuk van, mindenáron hatalmon tartani orbánt. Pénz eszköz nem számít.

vanRob 2019.05.28. 17:55:16

@6.Lenin: tessék, tök friss cikk.
"Elvitték a NAV felderítő osztályának volt vezetőjét" Nem, a fakenews nem ír róla.

És itt van még egy:
index.hu/kulfold/ep/2019/05/28/a_fidesz_nepparti_tagsagatol_is_fugg_a_nagykoalicio_az_ep-ben/
Pont ezt írtam pár órája.
Hát ez az orbán, ez aztán ügyes...

6.Lenin 2019.05.28. 17:58:57

@vanRob:

Akkor vesd össze, hogy Anglia honnan indult, hová jutott, és mérd ehhez Mo-ot.

De lehet lebontani időszakokra is. De más országokat is. Ezek mindig torz eredményt adnak.

A legjobb mindig magunkat mérni, honnan indultunk, hová jutottunk. Milyen körülmények közt, és kikkel.
A mi lett volna ha...azt meg felejtsük el.

A külföldre menőket, jövőket meg szintén kezeljük egyenként, ahány eset, annyi történet.

Miért írtam amit? Mert aki ma lenézi a vidéket, az bunkó a javából, pláne, ha nem is ismeri, ha ismeri, akkor még rosszabb. Csak ezért.

6.Lenin 2019.05.28. 18:03:25

@vanRob:

Ezért hívta Macron ebédre a V4-eket? Persze, hogy lesz izmozás. És miért olyan nem fontos a Fidesz? Ha meg nem fontos, akkor meg?
Hagyjuk ezeket, majd a végén.

Hú basszus, egy fideszes diktatúrában elvisznek egy NAV-os korrupció miatt? Biztos DK-s lehetett, vagy szoci, a gazember, fideszes tuti nem.

vanRob 2019.05.28. 18:07:52

@6.Lenin: ja, almát almával. Mondjuk a V4-eket egymással... Elsők voltunk, és utolsók lettünk. Ugyanannyi pénzből... Szeretem az ilyen összehasonlításokat, mert gyorsan kiviláglik a kormányzati hazugság. Lófaszt hasítunk. És felőlem cikkezhet a zorigó arról, hogy a kedves vezér melyik faluban adott 5000 forintos erzsi utit Marika néninek, attól a tény még tény marad. Lemaradtunk, nem kicsit, nagyon. Elherdálta a fidesz az EU-s pénzeket kisvasútra, stadionra...

vanRob 2019.05.28. 18:11:50

@6.Lenin: gondolod, hogy a fideszeseken kívül bárki is részt vehet a Nemzeti korrupcióban? Ugyan, ugyan... Megbuknak a kishalak, ahogy a záhonyi, beregsurányi határőrök, vagy az M1-en saját zsebre bírságoló rendőrök.
Lopni csak nagyban szabad. Illetve. Beszélek itt hülyeséget. Nem szabad, csak törvényes.

teéjesenmindegy 2019.05.28. 18:16:07

@ZX: 1. Gondolom otthon. Miért, a fidesz szimpatizánsnak kötelező elmennie egy EP szavazásra?
2. Ki a jó kurva anyád mondta, hogy attól félt valaki, hogy a nők megerőszakolják? Ez a te kreatív fantáziád terméke.
Nem akarták azokat oda. Mert leszedik a termést, mert szemetelnek, mert zajosak, lopnak. Adott esetben a gyerek már tud késelni, ugye láttunk már olyan népcsoportot. Meg olyan migránst is, aki gyerekként ugrott át a határon, aztán volt vagy 25.
NEM AKARTÁK. Mi a gecit nem fogsz ezen fel. Erre nem hülyézni kell, meg agyhalottozni, hanem tiszteletben tartani.
3. Amíg ilyen hülye az ellenzék mint te, addig menni is fog.
4. AHam. Na, akkor mutogasd a fúziós erőművet ami működik, aztán magyarázz a rosz szerződésekről.
5. Ha akárkié a média, abban úgy lehet szerepelni, hogy bejelentkezik. Ha nem hívják be, akkor sincs joga nekiállni és csakazért is bemenni és szerepelni. Lehet tiltakozni, meg feljelenteni. Az meg nettó faszság, és világ röheje, hogy nekirohan az ajtónak, aztán fetreng. Höhö. Ágika a balfasz.
6. Ja, értem. Szóval hálisten hogy az árak arra mozogtak, amerre. :D:D Gondold el, ha felfele mentek volna. TE hülye...
Milyen jó, hogy a szocik alatt annyira elővigyázatosak voltak, hogy az árak ha fel, ha le mozogtak, abból mindig áremelés lett a fogyasztók felé. Csökkentés soha.
Esetleg az nem fordult meg a buta fejedben, hogy nem véletlen, hogy jé, a világpiaci árak mennek le, akkor kötelezzük már a szolgáltatót, hogy a fogyasztói árai is vigye le?

A sikeres országoknál nem volt szoci vezetés, aki elbaszott volna mindent 40 évig. Aztán nem volt liberált vezetés aki a maradékot eladta volna gombokért.
Ja, mesélj faszfej, mit kellett volna az államnak a romokon csinálnia? Autógyárat mondjuk? Ott a puszta közepén? Szerinted az konkurenciája lenne a VW-nek?
Ezt a kamu baromságot abba lehet hagyni a termelékenységről. Hülyeség, hazugság.
De tessék, alapíts autógyárat, vagy apple kettőt, mi tart vissza?

Jaja. Az orosz kémek pont olyanok, hogy te tudsz róluk, ugye? Istenem, de hülye vagy.
A rabszolgatörvény? Ami ugye arról szólt, hogy eddig feketén fizették ki a túlórát, most meg legálisan is elkönyvelhetik? Úristen.

Ja, egy valamit mesélj el, faszfej. Szóval ment a tiltakozás a vasárnapi boltzár ellen. Ok.
Aztán ment a tiltakozás a túlóra ellen. Ok.
Na, ha van 5 embered, és azzal kell vinni a boltot, akkor hogy oldod meg, hogy se túlóra ne legyen, de nyitva is legyen? Mert ugye a csúnya fidesz alatt munkaerő hiány is lett.
Szóval mi erre a liberált matek? Legyen nyitva is, meg ne is túlórázzanak?

vanRob 2019.05.28. 18:23:40

@teéjesenmindegy: baszki, tényleg komolyan elhiszem, hogy te elhiszed azt a sok baromságot, amiket leírsz...
Rezsicsökkentés? He? Szabtak egy árat, aztán amikor jelentősen lecsökkent a földgáz világpiaci ára, a rezsicsökkentett gázár valahogy mégsem követte. Bolond vagy.

Aranka1973 2019.05.28. 18:24:19

@vanRob: "Mondjuk a V4-eket egymással... Elsők voltunk, és utolsók lettünk. "

Ja, jól hangzik a hülye libbant propaganda.

Miben is voltunk elsők és mikor is?

Mert 2010-ben már csak egyetlen mutatóban voltunk elsők a V4-ek között: nálunk volt a legmagasabb a GDP-arányos államadósság, hála az MSZP-kormánynak.
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdde410.html

Ez persze aztán vissza is fékezte a növekedésünket a lengyelekhez képest (ahol egyébként szintén nem libbantka, hanem nemzeti kormány volt).

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.05.28. 18:52:30

ugy-e azt más is egyértelműen észleli az időpontokból hogy
vanrob = zx

taga20 2019.05.28. 19:01:23

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

ugye azt más is egyértelműen észleli a kommentjeidből, hogy te egy agyhalott fityeszdroid vagy.

vanRob 2019.05.28. 19:14:28

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Nem nyert... De mindegy, úgysem hiszed el. Nem mintha nem szarnám le... Nekem sem kedvem sem energiám agyhalottakkal diskurálni.

Sir Bates dö Hól 2019.05.28. 19:30:58

@vanRob: miért, nagytestű Lajosom (6.Lenin) alkalmas?;-)

Aranka1973 2019.05.28. 19:32:51

@vanRob: "Tisztelt Felhasználónk!
Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött"

Így ezt nehezen olvasgathatnám.

Ha mégis, akkor megtudnám belőle, hogy a termelénységünk növekedése 2008-2010 között a legalacsonyabb volt az egész régióban, szóval az elsőkből az utolsók helyett utolsókból az utolsók lettünk, azaz semmi nem igaz a hazug libbant propagandából.

Esetleg valami más? Tudod, olyan kéne, ahol ELSŐBŐL lettünk utolsók, mert ezt akarjátok éppen behazudni. Én türelmesen várok...

vanRob 2019.05.28. 19:41:40

@Aranka1973: jaj, hát nektek mindent a lábatok elé kell hordani? Erőltesd meg magad és nézz utána. Engem mára piszokul lefárasztott ez a sok fidióta.
Amúgy regisztrálj bátran, sok érdekes, de legfőképp a kormányzati fakenewsnak tökéletesen ellentmondó gazdasági elemzést lehet olvasgatni.
És fel ne hozd nekem, hogy bezzeg amikor tényeket kéne prezentálni akkor megfutamodok, mert legalább 20 alkalommal hoztam fel a baromságaitokra tényeken alapuló cáfolatokat, és talán egy vagy két alkalmat leszámítva képtelenek voltatok normálisan reagálni.
De én vagyok a barom, a fasznak megyek bele az utcátokba.

taga20 2019.05.28. 19:44:57

@Sir Bates dö Hól: lehet, hogy ő szörnyeteg lajos. ki tugya?:))

ahogy minden nap itt fantáziál:)))

"Legelsőnek Szörnyeteg Lajos készült el a verssel. Föl is állt, hogy elszavalja.
A múltkor Mikkamakkával
Fát vágni mentünk az erdőre,
De olyan szerencsétlenül dőlt
A fa, hogy Dömdödöm alászorult.
Huhú, fiúfütty, lengettek, rengettek, fütyörésztek, fityirésztek a többiek.
– Ez nem vers, kikérem magamnak! – dühöngött Bruckner Szigfrid.
– Hallod, Mikkamakka, azt mondja, nem vers?! – méltatlankodott Szörnyeteg Lajos.
Mikkamakka ráncolta a homlokát.
– Hát bizony – mondta aztán –, kedves Lajos, ez tényleg nem vers.
– Miért – lobogtatta a papírját Szörnyeteg Lajos –, amikor a sorok szépen egymás alá vannak írva, és minden sor nagybetűvel kezdődik? Akkor miért nem vers?
Mikkamakka elgondolkozott, vakarta a feje búbját. Valami okosat akart kisütni. Ki is sütött, mert amikor Szörnyeteg Lajos harmadszor kérdezte, hogy miért nem vers, rávágta:
– Csak!
És lássuk be, igaza volt."

Tényelek 2019.05.28. 19:59:08

@vanRob: "Bakker, hogy mit találtam:"
Elég szomorú, hogy ilyen mélyről kellet indulni az országnak a 2009-es helyzet szerint, ráadásul csak 2010-től lehetett elkezdeni a foltozgatásokat!

nincs1itt 2019.05.28. 20:11:20

@Blogolo Blogi: az olyan is jó amelyik nem telefonban van? esetleg a logarléc is megfelel?

Aranka1973 2019.05.28. 20:11:51

@vanRob:

Utánanéztem, autentikus forrásból (Eurostat [nama_10_lp_ulc]): ec.europa.eu/eurostat/web/products-datasets/product?code=nama_10_lp_ulc [időperiódust át kell állítani benne]

2002-2010 között a munkatermelékenység növekedése (real labour productivity per person):
Csehország: ≈+26% (≈ [100/79,4 - 1][100%])
Magyarország: ≈+20% (≈ [100/83,4 - 1][100%])
Lengyelország: ≈+27% (≈ [100/78,5 - 1][100%])
Szlovákia: ≈+40% (≈ [100/78,5 - 1][100%])

Mint ebből is kitűnik, a V4-országok között nálunk nőtt a leglassabban az egy főre vetített munkatermelékenység. Tény, hogy ebben azóta sem sikerült előbbre lépnünk, de nem az utolsókból lettünk az elsők, hanem utolsók voltunk és azok is maradtunk.

nincs1itt 2019.05.28. 20:19:08

@Blogolo Blogi: és még azt akartam megkérdezni, hogy ha véletlenül megértem, akkor mo.-on az ellenzék lesz holnap reggeltől kormányon? mert nekem megint az jött ki, hogy sok alma van a fidesznél, több az ellenzéknél, de azért az ellenzék sokfelé osztja...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.28. 20:31:42

@Aranka1973: "utolsók voltunk és azok is maradtunk. "

Éljen! Éljen! Végre egy mutató, amiben a geci csak olyan tehetségtelennek bizonyul, mint az elkúró.

Sir Bates dö Hól 2019.05.28. 20:44:34

@taga20: nem hiszem, Szörnyeteg Lajos, a jószívű behemót;-)... ő csupán annyiban hasonlít rá, hogy az ő lángeszé is maximum a szalonnasütéshez használhatjuk... eddig azt gondoltam, hogy talán csak a kor tette, hogy megment az a kicsi fejecskéje, de most írta, hogy ez családi vonás, az onoka is ilyen, persze ott is a másik (a tanár) a hülye;-)...

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.28. 20:48:18

@nincs1itt:

Neked agyadra ment az alma? Keresd fel a pszichiáteredet.!

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.28. 20:51:26

@Aranka1973:

Magyarul hátul vagyunk, mint a juhsegge.
Pedig Orbán eget-födet ígért 2010-ben, csak legelő nem volt ígérve.

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.28. 20:57:04

@6.Lenin: "A 13. szoci kerületben."

Szerinted a 13-ik kerületben más oktatási törvény van, mint az ország más részein? Mellesleg kinél is van az oktatás irányítása? Jé, hát nem a szociknál. Basszus, ezt benézted.

Aranka1973 2019.05.28. 21:02:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Végre egy mutató, amiben a geci csak olyan tehetségtelennek bizonyul, mint az elkúró"

Ja, ellentétben számtalan olyannal, amiben százszor tehetségesebbnek; pl. a maastrichti adósságmutató csökkentése: ec.europa.eu/eurostat/tgm/table.do?tab=table&init=1&language=en&pcode=sdg_17_40&plugin=1

@vanRob: "Amúgy regisztrálj bátran, sok érdekes (...) gazdasági elemzést lehet olvasgatni"

Ja, pl. ezt is itt: www.portfolio.hu/gazdasag/felrobbant-a-magyar-gazdasag-mindenkit-megeloztunk-europaban.324269.html

@látjátok feleim szümtükkel: "Magyarul hátul vagyunk, mint a juhsegge."

Kivéve, amiben nem:
www.portfolio.hu/gazdasag/felrobbant-a-magyar-gazdasag-mindenkit-megeloztunk-europaban.324269.html

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.28. 21:05:30

@látjátok feleim szümtükkel: "Orbán eget-födet ígért"

Például évi 7% GDP növekedést. Amit még EU-segíllyel se tudott még csak egyszer megközelíteni se, nem hogy végig betartani.

80 ezer bölcsődei férőhelyet. Mivel nem tartotta be, többször újra beígérte. :))

Azt, hogy 2030-ra utolérjük Ausztriát. 9 éve egyre csak távolodunk tőle. Persze lehet, hogy a nagy ugráshoz vissza kell hátrálni, lendületet venni. Izgatottan várom 2030-at. :))

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.28. 21:06:41

@6.Lenin: "Mit csinált Orbán 2010 óta? Amit ígért. Egy erős Mo-öt. Szépen sorban..."

Miben is erős Magyarország? Ja, és mitől? Nem talán az uniós pénzektől? Tudod attól, ami a szociknak még nem volt.

Annyira elvakult vagy, hogy én veled erről nem konzultálok bővebben, majd magad is rájössz, ha kinyílik a szemed, ha meg nem, akkor bután fogsz meghalni.

Mellesleg ha értenéd a világot, akkor tudnád, hogy a fidesz, és Orbán első kormányzása alatt politikai hatalmat akart, és elhanyagolta a gazdaságit. 2010-ben Lajosssal az élen előbb lenyúlta az összes lenyúlható vagyont, majd utána kezdett a politikai változtatásokba. Mit gondolsz miért? Mert a politikától éhen lehet halni, és nem lehet a gyereket saját lábra állítani. Pont.

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.28. 21:08:44

@Aranka1973:

Azért szaladunk az utolsó helyek egyikén? Neked is rossz a szemed, vagy a dolgok értlemezésével van gondod?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.28. 21:12:32

@Aranka1973: "adósságmutató csökkentése"

Ja, 70%-ról 74%-ra "csökkentette". Viccesek vagyok, balfaszok. :))

A hiány csökkentését is tehetségesen csinálta. Kivett az oktatásból és az egészségügyből 3-3%-ot, mindjárt 6%-kal beljebb volt a hiány. Hogy ettől tízezrek halnak meg gyógyítható betegségben, az nem érdekli a gyilkos gecit. Hogy a PISA eredményeink a béka segge alá estek, míg az elkúró alatt az oktatás enyhe javulása volt. Tényleg tehetségesebb a geci. A rombolásban, balfaszkám.

A geci az EU legszegényebb államává tette Magyarországot, ami még az elkúrónak se sikerült.

Még az elkúrónál is százszor tehetségtelenebb az imádott Ondó Viktorod. Ami azért nem kis teljesítmény.

Tényelek 2019.05.28. 21:57:39

@vanRob: Nem egyértelmű a kérése a példára, így csak tippelek.
A tiltásra példaként írtam Németországot és Ausztriát.
A többiről itt tájékozódhat, szépen össze van szedve Dél-Amerika;
www.magyardiplo.hu/kezdlap/312-magannyugdijpenztarak-tuendoeklese-es-bukasa

Aranka1973 2019.05.28. 22:04:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "»adósságmutató csökkentése«

Ja, 70%-ról 74%-ra »csökkentette«"

Már bocsánat, de ne hamisítsd meg a hozzászólásom tartalmát, én kifejezetten a _maastrichti adósságmutatóról_ írtam, ami minden kétséget kizáróan csökkent. A ti képzelt libbantka adósságmutatótok lehet, hogy nem, azt majd megvitatjátok a következő MSZP-pártkongresszuson Kéri Laci bácsival és a kedves nejével.

Ami a maastrichti mutatót illeti:
"Tehát mindenki azt figyeli, hogy az államadósság hány százaléka az ország éves össztermelésének (GDP). Ez az az adósságmutató, amely az MSZP-kormány nyolc éve alatt 51,9 százalékról 77,8 százalékra növekedett, majd a Fidesz nyolc éve alatt 2017 végére 73,6 százalékra csökkent."
index.hu/gazdasag/defacto/2018/05/31/akkor_most_no_az_allamadossag_vagy_csokken/

Az Eurostat oldalán:
ec.europa.eu/eurostat/tgm/table.do?tab=table&init=1&language=en&pcode=sdg_17_40&plugin=1

"A hiány csökkentését is tehetségesen csinálta"

Szerencsére tehetségesebben, mint a szocik, ezért kerültünk ki sok-sok év után a túlzottdeficit-eljárás alól (ahol az EU-ba való belépésünk óta voltunk), és azóta se kerültünk vissza a szégyenpadra:
hvg.hu/gazdasag/20130621_tulzottdeficit_eljaras_vege

"A geci az EU legszegényebb államává tette Magyarországot"

Ezt meg soha semmivel nem sikerült bebizonyítanod.

"Még az elkúrónál is százszor tehetségtelenebb az imádott Ondó Viktorod. Ami azért nem kis teljesítmény."

Elírtad: tehetségesebb és Orbán Viktor. És amit 2010 óta leraktak az asztalra, az legalábbis relatív értelemben, az azt megelőző kormányok balfaszkodásához képest valóban nem kis teljesítmény.

Ezért is robbant fel a gazdaság is:
www.portfolio.hu/gazdasag/felrobbant-a-magyar-gazdasag-mindenkit-megeloztunk-europaban.324269.html

teéjesenmindegy 2019.05.28. 22:24:42

@látjátok feleim szümtükkel:
"Miben is erős Magyarország? Ja, és mitől? Nem talán az uniós pénzektől? Tudod attól, ami a szociknak még nem volt. "
Miért, mikor is léptünk be az unijóba?
Meg a négyes metróból miért is kell visszafizetni plnzt, ha nem onnan jött?

Egyébként nem látod az óriási logikátlanságaitokat? Ha az uniós pénzekből van a növekedés, akkor az összes többi országban is abból van, nem? Ugyanannyit kap SK, PL, RO, BG, és egyik sem produkál ötszörakkora növekedést mint a másik.

m54 2019.05.29. 08:46:10

@B.U.É.K.: Csak felületes ismeretek részemről is.
Egy szakcikkből:
"Az első ilyen a Freedom House, melyet civil szervezetéként alapítottak az Egyesült Államokban 1941-ben. Célja a szabadság ügyének előmozdítása a világ legkülönbözőbb tájain. Ennek megfelelően évente publikálja a jelentését (Freedom in the World), melyben az egyes országokat minősíti az előzetesen kidolgozott kritériumrendszer alapján. Jóllehet nem a demokrácia minősége terminológiát használják, a vizsgált szempontok lényegében átfedik az előbbiek által használtakat. A „politikai jogok és polgári szabadságok ellenőrző listája” a következő alkategóriákból áll:
Választási eljárás
Politikai pluralizmus és részvétel
A kormányzat működése
A politikai jogokra vonatkozó egyéb kérdések
A véleménynyilvánítás szabadsága
Egyesülési jog
A jog uralma
Autonómia és individuális jogok
Mindegyik kérdés további alpontokra van bontva, melyek szerint szakértők pontozzák az egyes országokat, az eredményeket pedig összesítik. Így három csoportba kerülhetnek az országok: szabad, részben szabad és nem szabad kategória."
Természetesen az, hogy mit veszünk fel a listába és milyen súllyal, már meghatározza a várható eredményt. (Lásd "európai értékek" fogalommal való bűvészkedést. Ha fontosnak tartják a homoszexualitást, akkor az egyneműek általi örökbefogadást tiltó országok már kevesebb demokráciát tartalmaznak...)

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.29. 09:34:01

@teéjesenmindegy:

Ja, ja, minden növkedés az előző pozicióból indul, ahhoz képest nyövekmény. Ha országok növekedését mérjük össze, akkor ez nem igaz.

Valahogy az uniós államok gazdaságát összehasonlítva mi még sem vagyunk az elsők közt, így a saját korábbi állapotunkhoz képest ez a nagy növekedés nemzetközi összevetésben bolhafing. Attól függetlenül, hogy bel mértékben tényleg növekedés. No de nem csak a stadijonyoknak, és templomoknak, hanem egészségügynek, szociális ellátásnak, oktatásnak, nyugdíjaknak, st. is kéne már 10 év után növekedni. Nem csak az áraknak.

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.29. 09:39:45

Egyébként a növekedés, a hiány és a szegénység erősen össszefügg.

Gondolom ezért aggódott az elmúlt napokban Lázár János is, mert szerinte több, mint 1500 település megszűnik, ha a kormány nem tesz valamit.
Mellesleg 2016-ban 3155 települést tartottak nyilván. Ugyé elég nagy aránya ennek a Lázár által vélelmezett szám?

ZX 2019.05.29. 09:46:16

@Aranka1973: Tényleg hülyék vagytok mint a seggem. Konjunktúra van...még..., nő a gdp, tehát ha nem veszünk fel újabb hitelt akkor a GDP arányában csökken az adósság, ezt egy félbolond is meg tudja csinálni. Ha te hitelt veszel fel akkor a fizetésed arányában számolod vagy az, hogy mennyivel tartozol TÉNYLEGESEN? Ha nem lesz munkád akkor is fizetned kell, a bank leszarja, hogy csökkent a fizud.

A gazdasági robbanásról meg annyit, hogy a béke segge alól lehet feltörni. Szerintek melyik több? 1000-nek a 20%-a vagy 100.000-nek az 5%-a? Minden más csak bűvészkedés a számokkal, meg el lehet hitetni a számolni nem tudókkal (pl. veled), hogy milyen fasza a magyar gazdaság,

6.Lenin 2019.05.29. 10:00:44

@látjátok feleim szümtükkel:

Szerintem te nézted be. Én csak azért írtam, hogy szoci kerülte, mert ugyanabban a kerületben is van jó iskola, és rossz iskola. Ugyan azzal a tantervvel. De az oktatás nagyobb részben az ott dolgozó pedagógusoktól függ. Mert köztük is vannak jók, és rosszak is.

Az egészségügy még inkább tagoltabb. Ezért sem lehet egyiket sem RENDBE TENNI, csak legfeljebb követni a lehetőségeket, elvárásokat.

Orbán politikája. Egy biztos, sokan szeretnék megfejteni, követni, de mivel pont a lényeget nem értik, nem megy, Neked se. szerintem nem fog menni, ez a gyakorlatban 1re világosabban látszik.
NINCS MÉG ESÉLY SEM, ha az elvesztett választások sorozatát vesszük. A hülye magyarázataitokkal meg töröljétek ki.

Nem megy ez nektek.

teéjesenmindegy 2019.05.29. 11:19:51

@látjátok feleim szümtükkel:
Iszonyat sok marhaságot írkálsz össze...
"Ja, ja, minden növkedés az előző pozicióból indul, ahhoz képest nyövekmény."
Honnan a francból kéne indulni, Mátészalkáról?
" Ha országok növekedését mérjük össze, akkor ez nem igaz." Miért, az országok nem indulnak sehonnan? Egyébként ez mekkora baromság - ők abból főznek, ami nekik van, mi abból ami nekünk. Ha felmegy az olaj ára, akkor Katar mondjuk növekszik mint az állat, mi meg nem. Ennek semmi köze az aktuális kormányhoz. Leginkább azt érdemes összehasonlítani, amit az előző kormányok bírtak összehozni, nem azt, hogy Litvánia mit csinált. (Ugye egyértelmű, hogy egy mercivel gyorsabban érsz le a Balatonra, mint egy trabanttal, akármilyen fasza sofőr is a trabantos)

"Valahogy az uniós államok gazdaságát összehasonlítva mi még sem vagyunk az elsők közt" Miért, valaha ott voltunk? Te abban a hülye hitben ringatod magad, hogy valami géniusz momentumos vezetéssel lenyomnánk a németeket? Úgy, hogy eladtak anno minden olyan céget, aminek minimális esélye lett volna erre?
"így a saját korábbi állapotunkhoz képest ez a nagy növekedés nemzetközi összevetésben bolhafing. Attól függetlenül, hogy bel mértékben tényleg növekedés."
Ez egy baromság, akkor szerinted akkor mi a picsának vannak elemzések, meg értékelések, minek csinálnak statisztikákat?
" No de nem csak a stadijonyoknak, és templomoknak, hanem egészségügynek, szociális ellátásnak, oktatásnak, nyugdíjaknak, st. is kéne már 10 év után növekedni."
És mesélj, az oktatás vagy a szociális ellátás hol és hogyan számít bele milyen növekedésbe? Kurvára unalmas az eü/oktatás mantrátok. Sokkal jobb mint 10-20 éve. Olyan kezelések vannak naponta, amik 20 éve nem is léteztek. Igen, több az öreg, most van az, hogy a ratkóknak elkezd minden bajuk lenni. És igen, szar, hogy kevés az orvos, köszönhetően az uniónak. De a röghözkötés sem tetszett, ugye? Akkor? Zárják le a határokat, hogy ne menjenek el a mi pénzünkön kiképzett orvosok és ápolók?

" Nem csak az áraknak." Jajaj. Persze. Akkora a szegénység, hogy csak megmozdulni nem lehet a bevásárlóközpontokban...

6.Lenin 2019.05.29. 11:29:05

@teéjesenmindegy:

Ne húzd fel magad. Megint vesztettek, mit tehetnének mást? Vergődnek őszig. Aztán tovább fogynak, vergődnek, 1x csak csend lesz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.29. 11:39:02

@teéjesenmindegy: "semmi köze az aktuális kormányhoz."

Iszonyat marhaságot írsz. Ki a fasznak lenne köze az ország állapotához, mint a kormánynak?

Az Ondó Viktor bűne, hogy Magyarországot az EU legszegényebb államává tette. 9 évet dolgozott rajta egyedül, senki mást nem lehet hibáztatni.

"valaha ott voltunk?"

Nem voltunk, de 2030-ra ott leszünk az első 5-ben. Ez azt jelenti, hogy le fogjuk hagyni Ausztriát. Ez egészen biztos, hisz a geci sose hazudik. Ő maga mondta. :))

... akarom mondani, hazudta. :))

Aranka1973 2019.05.29. 12:28:34

@ZX:„"Konjunktúra van...még..., nő a gdp, tehát ha nem veszünk fel újabb hitelt akkor a GDP arányában csökken az adósság, ezt egy félbolond is meg tudja csinálni.”

Ezek szerint Fletó rosszabb volt, mint egy félbolond, hiszen nála konjunktúra mellett is nőtt az adósság. Amit te itt elővezetsz, az egy közgazdasági analfabéta hőbörgése.

Ismét idézve az indexes cikket a témában (a CEU-s szakértőtől):
„A 2007-ben elkezdődött gazdasági válság miatt a legtöbb ország kénytelen volt nagy hiteleket felvenni, illetve a termelésük is csökkent, így az adósságuk mértéke a GDP-hez képest növekedett. Ez alól Magyarország sem volt kivétel. Hogy megválaszolhassuk, az MSZP vezette kormánynak ebben mennyi felelőssége volt, inkább azt érdemes összehasonlítanunk, hogy hasonló gazdasági teljesítmény mellett melyik kormány halmozott fel több adósságot. (...)

Az ábrából az is jól látható, hogy a Fidesz-kormány alatt is minden egyes évben többet költött az állam, mint amennyi bevétele volt. Akkor hogyan csökkenhetett az államadósság az elmúlt nyolc évben? Mint már említettük, az adósságot az ország GDP-jéhez képest érdemes mérni. Tehát hiába növekszik az adósságállomány forintban mérve, ha az ország gazdasága ennél gyorsabban nő, vagy egyszerűen csak emelkednek az árak, akkor az adósság GDP-hez viszonyított értéke csökken. (...)

Jól látható, hogy a gazdasági növekedés és az infláció együttes adósságcsökkentő hatása hasonló volt a két kormányzat [ti. a 2002-10 közötti MSZP- és a 2010 utáni Fidesz-kormány] alatt. A nagy különbség, hogy a Fidesz nyolc éve alatt sokkal kisebb volt a hiány, tehát az új adósság felvétele, így a GDP-arányos adósság összességében csökkenhetett. Ez nem magyar sajátosság, nemzetközi trend, hogy az országok ritkán fizetik vissza az adósságukat, inkább »kinövik« azt.”
index.hu/gazdasag/defacto/2018/05/31/akkor_most_no_az_allamadossag_vagy_csokken/
____

„A gazdasági robbanásról meg annyit, hogy a béke segge alól lehet feltörni. Szerintek melyik több? 1000-nek a 20%-a vagy 100.000-nek az 5%-a? Minden más csak bűvészkedés a számokkal”

Összegszerűen az utóbbi a több, de pont ez az, ami csak öncélú algebra.

A jelenlegi kormányzat a gazdasági növekedés ütemét tudja csak befolyásolni, a bázisért az elmúlt 70 év kormányai együttesen felelősek. Amit ez ügyben tenni tudunk, az csak annyi, hogy a nyugatiaknál gyorsabb növekedési ütemet próbáljuk tartani, ami közép-hosszú távon (nem egy éven belül!) lehetővé teheti a felzárkózást.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.29. 12:55:16

@Aranka1973: "Ezek szerint Fletó rosszabb volt, mint egy félbolond"

Nem "ezek szerint", hanem "ettől függetlenül".

Az elkúrónál csak a geci impotensebb.

Az elkúró is csinálhatta volna, hogy nem költ az oktatásra és az egészségügyre, és pluszban lett volna a költségvetés.

6.Lenin 2019.05.29. 12:59:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A kórház, és iskola bezárások az költés?

Te se fox még egyszer elhülyülni.

alöksz róz 2019.05.29. 13:39:04

@ZX: "A gazdasági robbanásról meg annyit, hogy a béke segge alól lehet feltörni." - na és ki vitte le a béka segge alá? :-)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.29. 14:38:52

@alöksz róz: "ki vitte le a béka segge alá?"

Az elkúró és a geci. Mást nem okolhatnak.

alöksz róz 2019.05.29. 15:24:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: vagy még inkább az antall, horn és bokros haverjaid...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.29. 15:29:58

@alöksz róz: Horti, szálasi, rákosi és kádár haverjaimat ne hagyd ki. :))

Ja, és a tatár meg a török dúlás miatt kormányoz 9. éve impotensen Ondó Viktor. Mindenki hibás, csak ő nem. :))

teéjesenmindegy 2019.05.29. 15:31:47

@ZX: Te apám, az újított gazdaságpolitikáddal jelentkezz valahol az egyetemen.
Sehol egyik ország esetében nem nézik, hogy ténylegesen mennyivel tartozik, hanem azt, hogy a GDP-hez arányosan mennyi az adóssága.
Ha nominálisan néznéd, akkor az usa nyert toronymagasan. AZ mi a jó anyádra használható szám, hogy kijön, hogy x csilliárd dollár. Senkit nem érdekel.
És nem, marhára nem mindegy ha tartozol százezerrel, hogy a havi fizetésed kettő vagy négyszázezer. És ezt a bankok is szokták vizsgálni, tudod, hitelbírálat..

alöksz róz 2019.05.29. 15:38:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: tényleg, kádár haverodat kihagytam. gondolom van még otthon fényképed róla eltéve...

alöksz róz 2019.05.29. 15:39:45

kopott a simogatástól, hullámos a ráhullajtott könnyektől...

teéjesenmindegy 2019.05.29. 15:40:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Cicus, ennyire ne legyél már fasz, hogy nem olvasod el az előtte levő mondatot.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.29. 15:57:43

@teéjesenmindegy: "azt, hogy a GDP-hez arányosan mennyi az adóssága."

Ebből következne, hogy a nyomorult Japánok messze alattunk vannak.

Szerintem szétröhögik a fejüket a japcsik, ha megtudják, hogy az EU legszegényebb országából nézve le akarod sajnálni őket. :))

Figyusz, ha ennyire buta fideSSfasszopó vagy, inkább maradj kussban, és nem tudja meg azonnal mindenki. :))

teéjesenmindegy 2019.05.29. 15:58:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Tök jó, hogy az impotens kormányzás évi 5% gdp növekedést csinál...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.29. 16:01:05

@alöksz róz: A kandallón sorakoznak horti bal heréje, szálasi bőre tetoválással, rákosi füle, és kádár koponyatetője. Ha szeretsz, szerzel nekem egy tincset bokros bajuszából. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.29. 16:06:43

@teéjesenmindegy: "évi 5% gdp növekedést"

Kár, hogy a GDP növekedést nem lehet megenni. Akkor talán nem lennénk az EU legszegényebb állama.

Ha majd egyszer felnősz, kérdezd meg a közgazdász bácsikat, hogy egy negyedév vagy egy év adataiból milyen messzemenő következtetést lehet levonni.

Ha megtisztítod az EU-segíly hatásától, a geci hosszútávon 0,2% növekedést csinált. Az NULLA.

Mellesleg a geci 7% növekedést ígért, ha nem hazudott volna, mostanra lehagytuk volna Németországot. :))

De csüggedj, fideSSfasszopó, ha véletlenül nem hazudott megint a gazdád, 2030-ra lehagyjuk Ausztriát. :))

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.29. 16:18:58

@Aranka1973: @teéjesenmindegy:

Látom szerettek olvasni. De azt is látni, hogy a Wikipédiát nem ismeritek. Pedig sok okos tényt tesz közzé.

"A GDP az egy területen, adott idő alatt előállított végső felhasználásra szánt javak (termékek és szolgáltatások) összességének értéke. Ha az időtartam nincs megszabva, akkor alapértelmezésként egy évet kell számítani. Például „a magyarországi GDP” az egy év során Magyarországon előállított végső felhasználásra szánt javak összértéke. A GDP különbözik a bruttó nemzeti terméktől (gross national product, GNP), mert nem tartalmazza az országok közötti jövedelem-átutalásokat, azt nézi, hogy hol keletkezett a jövedelem, nem pedig azt, hogy kik kapják meg. A GDP földrajzi körülhatároláson alapuló fogalom, a GNP pedig politikain."

Ajánlom figyelmetekbe, hogy "A GDP az egy területen, adott idő alatt előállított végső felhasználásra szánt javak (termékek és szolgáltatások) összességének értéke..."

Szolgáltatás az egészségügy és az oktatás is. Nem ingyen adja a természet. Ezek is benne vannak a GDP-be. Csak aki nem olvas, az nem tudja, hanem beszopja a kormány propagandáját.

A szegénység-gazdaság kérdésben pedig az a mérvadó hogy a lakosság mennyi terméket és szolgáltást tud megvenni. No ebben azért nem domborított az elmúlt kilenc és fél év. Mert ez nem nőtt olyan mértékben,mint ahogy ti előadjátok magatokat.

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.29. 16:22:52

@teéjesenmindegy: "És nem, marhára nem mindegy ha tartozol százezerrel, hogy a havi fizetésed kettő vagy négyszázezer. És ezt a bankok is szokták vizsgálni, tudod, hitelbírálat.."

Tuggyuk, csak azt nem miért is dült be a Matolcsy rokonyok bankja, és hová lett a hiányként jelentkező zsozsó? Pedig annyira nézték mennyi a fizetés.;D

6.Lenin 2019.05.29. 16:33:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: @látjátok feleim szümtükkel:

Wikipedia... Mi lehet a sok erőlködés vége...szól a kérdés...beszarás....jön a válasz.
Máj. 26-án megint beszartatok, sokadszorra, egymás után. És nemsokára itt az ősz.

Nem kéne abbahagyni az erőlködést? Vagy másra nem vagytok képesek? Szerettek beszarni? Már megszoktátok?

teéjesenmindegy 2019.05.29. 19:27:44

@látjátok feleim szümtükkel: Na, akkor meséld el, hogy az oktatás, tehát az, hogy te bemész az iskolába és tanulsz, az hol és miben tudja növelni a GDP-t. Illetve, hogy ha nem 6 órát ülsz a padban, hanem kilencet, akkor másfélszer annyi lesz-e a gdp

teéjesenmindegy 2019.05.29. 19:34:28

@látjátok feleim szümtükkel: @MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Cicus, hagyd már ezt a legszegényebb állam dumát. Kamu. Tudjuk, hogy nem így van.
Bulgária, Románia, Horvátország, Lengyelország pont mögöttünk van.

Egy negyedév meg félév nem számít. Persze, csak sok félév eltelt. és szépen növekszik az a GDP.
Ha megtisztítod az EU segíly hatásától, akkor minden kelet-európai növekedés nulla. Ez egy baromság, mint ahogy az eu nem segílyt oszt.

Nem tudom mikor igért neked 7%ot. Németország meg picit odébb van még. És nyilván szar az a 7%, de jobb mint a szocik által prezentált minusz 3.

öÖÖö, cicus, azt vágod, hogy minden gondolatod a fasz, a fasszopás, a seggek és a geci körül forog? Nézz bele a tükörbe, és amit látsz az egy terhelt buzi.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.29. 19:40:33

@teéjesenmindegy: "meséld el, hogy az oktatás, tehát az, hogy te bemész az iskolába és tanulsz, az hol és miben tudja növelni a GDP-t"

Az oktatás úgy növeli a GDP-t, hogy a tanár tanít, értéket termel.

A tanulás meg hosszútávon növeli a GDP-t. Ha egy gyerek nem marad olyan hülye, mint te, akkor évek múlva nem összeszerelő munkás lesz, hanem nagyobb hozzáadott értéket termelő alkalmazott, esetleg vezető, és jóval többet ad hozzá a munkája a GDP-hez, mint a tiéd.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.29. 19:43:39

@teéjesenmindegy: "Bulgária, Románia, Horvátország, Lengyelország pont mögöttünk van."

Le vagy maradva, már Lengyelország is lehagyott már minket. Tökutolsó sereghajtók vagyunk a Bulgáriával, Romániával, Horvátországgal egyetemben. Persze nem sokáig, pár év alatt ők is lehagynak, mint Lengyelország, és az összes többi posztkommunista állam.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.29. 19:47:08

@teéjesenmindegy: "Nem tudom mikor igért neked 7%ot. "

Nekem nem ígért, és nem vagyok fideSSfasszopó, egy szavát se hiszem a gecinek.

"Lesz még Magyarországon 7 százalékos növekedés - jelentette ki Matolcsy György 2009 áprilisában a Fidelitas előtt tartott előadásában. A választások előtti kijelentését a gazdasági miniszterré vált Matolcsy 2010 szeptemberében megerősítette. A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt arról, hogy "2013-ra, 2014-re elérhető a 7 százalékos gazdasági növekedés"."

www.origo.hu/gazdasag/20130214-hogyan-lett-a-het-szazalekos-novekedesi-alombol-egyeves-recesszio.html

teéjesenmindegy 2019.05.29. 20:18:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Aham, tehát akkor nem orbán mondta, hanem kuszaszem, és nem azt, hogy ennyi lesz, hanem az, hogy elérhető. Ehelyett elértek 4-5%ot. Hát igen. Ez tényleg rémes, bezzeg Fletóék mínuszt csináltak...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.29. 20:33:14

@teéjesenmindegy: "nem orbán mondta, hanem kuszaszem"

Ja, amit más fideSSes mond, azt nem szabad elhinni, csak amit a geci? Hogy van ez?

A gazdád felel az embereiért, ő nevezi ki, ő távolítja el, ezt se foghatod az emútnyócévre, meg a gyúrcsányira. :))

Bazmeg, ha elérhető, miért nem érték el? Miért 0,2%-ot értek el, faszfej? Lusták voltak nyújtózkodni? Vagy a gyúrcsányi meg a évszakok akadályozták meg?

Mindenki hibás, csak Ondó Viktor ártatlan. :))

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.29. 20:54:23

@teéjesenmindegy:

Kapaszkoggy buta birka. Azzal nőtt a nemzeti össztermék, hogy tudást nyomtak a hüje fejedbe. Igaz csak egy kicsi ment bele, de a GDP egy kicsit is tud nőni.

A nemzeti összetermék a szellemi munkát is eredményként kezeli, és számba veszi. Ha ezt nem tudtad, akkor te nem is növelted semmivel.

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.29. 20:56:54

@teéjesenmindegy:

Baszod, ha kusszaszem mondja, az annyi, mintha Orbán mondaná.

teéjesenmindegy 2019.05.29. 20:58:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Mondom cicus, tölts le valami homopornót, aztán rejszolj, minden gondolatod a fasz meg a geci körül van.
Tehát akkor Orbán nem mondott 7%ot, aki mondta az sem azt mondta, hogy ez lesz, hanem az, hogy elérhető, és nem tudom, hogy honnan vetted a 0,2%ot, de komplett baromság.
Cicus, az van, hogy sötét vagy mint az éjszaka.

Blogolo Blogi 2019.05.29. 21:21:14

@teéjesenmindegy: "Tök jó, hogy az impotens kormányzás évi 5% gdp növekedést csinál..."

Aminek jo resze erosen tularazott, semmire valo beruhazasbol ered. Ld. 1Mrdert epult focipalya, ami uszodava alakul egy kis nyar zaport kovetoen.

alöksz róz 2019.05.29. 22:47:45

@Blogolo Blogi: multifunkciós. azért olyan drága.

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.30. 09:12:29

@Blogolo Blogi:

Hurrá!
Mi a gond? Másfél áron feltalálták a kettős hasznosítású focipályát.

teéjesenmindegy 2019.05.30. 10:59:58

@Blogolo Blogi:
"Aminek jo resze erosen tularazott, semmire valo beruhazasbol ered. Ld. 1Mrdert epult focipalya, ami uszodava alakul egy kis nyar zaport kovetoen."
Nah, akkor megint megpróbálok beléd némi értelmet verni, bár sejtem, hogy milyen eredménnyel.
1. Geci unalmas a stadionozás.
2. Döntéstek el, hogy cicus nyomatja a 0,2% növekedést, vagy te az 5%ot.
3. Arányaiban marhára nem stimmelnek a számaid. A stadionprogram 120 millárd volt 6 év alatt. Az 20 mrd/év. Az eü teljes éves költségvetése évi 2000 mrd. Szóval ha benyögöd, hogy a stadionok miatt nincs eü, akkor magadból csinálsz hülyét. Pont mint akkor, ha ezt a GDP növekedéséhez hasonlítod.
4. Marha érdekes, mi, hogy ha valahova beszakad az ég, akkor ott víz lesz? Hát, tegnap a zápor után fél Budapest medencévé változott. Gondolom ez is a patás hibája.

Jó lenne, ha felfognátok azon az oldalon, hogy a kevesebb több lenne. Teljesen hiteltelenné teszi a kritikátokat ezek az iszonyatos túlzások, amibe folyamatosan belementek. Egyszerűen képtelenek vagytok felfogni. Szerinted melyiket veszi komolyan bárki?
Blogoló Blogi gyenge volt matekból, vagy azt, hogy Blogoló Blogi hatszor bukott matekból, akkor is azért ment át, mert leszopta a matektanárt, nincs foga, büdös a lába és csecsemők vérét issza.

Blogolo Blogi 2019.05.30. 15:46:00

@teéjesenmindegy: "1. Geci unalmas a stadionozás."

1Mrdos focipalyarol volt szo, nem stadionrol. Egyebkent mit lehet tenni, ha csak stadiont epitenek? Nem mondhatja senki, hogy szarul epitenek korhazat vagy autopalyat vagy lakast a fiataloknak, ha egyszer nem epitenek korhazat vagy autopalyat vagy lakast a fiataloknak.
Azt megosztanad, hogy hol nem jott ki a matek? Te egesz ertelmesnek latszol, tuti menni fog.

ÁN EG
ECI

Ez mekkora!

teéjesenmindegy 2019.05.30. 22:04:10

@Blogolo Blogi: Jaja, persze, hát semmi mást, ugye? Ha ennyire hülye vagy, akkor tényleg nehéz bármiről meggyőzni. Szóval szerinted nem építettek semmilyen utat az elmúlt 9 évben? Hm. 2es? 67es? Tessék, wiki.
M43 Sándorfalva - Makó 2011 24 km 1314 km
M85 Enese elkerülő 2011 7 km 1321 km
M0 (B) M7 - M6 autópályák közötti 2x3 sávos szakasz 2012 6,6 km 1321 km
M3 Nagykálló - Őr 2013 33,8 km 1355 km
M0 (B) M6 autópálya - 51-es főút 2x3 sávos szakasz 2013 11 km 1355 km
M0 51-es főút - M5 - M0 keleti szakasz csomópontja közötti új 2x3 sávos szakasz 2013 6,3 km 1361 km
M51 51-es főút - M5 egykori déli M0 2x2 sávos szakaszából 2013 9 km 1361 km
M86 Szombathely - Vát 2014 9,2 km 1370,2 km
M3 Őr - Vásárosnamény 2014 11,9 km 1382,1 km
M85 Győr - Enese és Enese - Kóny 2015 9 km 1391,1 km
M43 Makó – Csanádpalota 2015 23,1 km 1414,2 km
M0 (B) M1 – M7 között elkészült balpálya 2015 2,7 km 1414,2 km
M60 Pécs, 58-as főút – Kökényi út 2015 1,8 km 1416 km
M85 Kóny – Csorna-dél 2015 11,1 km 1427,3 km
M86 Csorna-észak – Szilsárkány, ebből 3,5 km M85-M86 közös szakasz Csorna-kelet és Csorna-dél között 2015 12,5 km 1439,8 km
M86 Szeleste – Hegyfalu – 84-es főúti csomópont közti szakasz 2015 7,5 km 1447,3 km
M86 Hegyfalu – Szilsárkány 2016 33,4 km 1480,7 km
M35 Debrecen-nyugat – 481-es főút 2017 4 km 1484,7 km
M85 Csorna-dél - Csorna-nyugat/Farád 2017 4,5 km 1489,2 km
M30 Tornyosnémeti - R4-es autóút 2018 1,7 km 1490,9 km
M4 Ceglédbercel - Cegléd 2018 8,1 km 1499 km
M25 Eger - Andornaktálya 2018 4 km 1503 km
M35 481-es főút - Berettyóújfalu 2018 18,7 km 1519,7 km
M4 (Berettyóújfalu) M35-ös autópálya - 47-es főút 2018 4,5 km 1524,2 km

Mit nem értesz a matekon? Azt állítod, hogy a gdp növekedés az a semmire nem jó stadionokból van. Ez egy hülyeség. A stadionok a költségvetés minimális részét tették ki. Fél százalék, vagy még annyi sem.

Mondom, minél többet ugatsz, annál kontraroduktívabb vagy, de csináld csak.

Blogolo Blogi 2019.05.31. 00:54:47

@teéjesenmindegy: ez komoly? 9 ev alatt 1xxkm tularazott autopalya, meg par bekotout? Ettol meg Ferko is tobbet tett le az asztalra. Pedig o is lopott rendesen, de legalabb nem a haveroknak juttatott loveval turbozta fel a novekedesi adatokat.
Majd nehogy ugy jarjunk a vegen, mint a gorogok akik szinten okosba' szamoltak sokmindent.

Womb Raider 2019.05.31. 06:56:22

@Blogolo Blogi: "Ettol meg Ferko is tobbet tett le az asztalra. "

Értsük úgy, hogy még sokkal több túlárazott és okosba' finanszírozott utat??

" de legalabb nem a haveroknak juttatott loveval turbozta fel a novekedesi adatokat. "
Hanem kinek juttatta zsét? Jajj... csak nem Starbag Lőrincnek?

Az 1xxkm az ~270km.. csak a pontosság kedvéért. A precíz adatokkal operáló propaganda mindig hatásosabb!! Ezt nem tanították?

Blogolo Blogi 2019.05.31. 10:22:32

@Womb Raider: "Az 1xxkm az ~270km.. csak a pontosság kedvéért"

Akkor az kb 30km egy ev alatt. Csoda, hogy kibirta a gazdasag......

Hallottad, hogy becsicskult Viktor? Elmeszeltek a kozigazgatasi birosagok felallitasat, tuti kapott egy sallert (vagy kokit) Sargentinitol oszt' inkabb behuzta a farkat. Csak tudnam minek emberkedik, mikor mindig ez lesz a vege.
A migransokrol is aszonta nem johetnek, most meg itt vannak. Jutiseszembe, az durva, mikor a magyarok szemet kiszurjak gombokkal, amennyiert meg a mongolok sem vallaljak a munkat. Pedig ok aztan egyaltalan nem valogatosak. Lotejet isznak. A magyarokra is ez a sors var?

Cycmen 2019.05.31. 10:31:11

@Blogolo Blogi: "Az 1xxkm az ~270km.. csak a pontosság kedvéért"
Akkor az kb 30km egy ev alatt. Csoda, hogy kibirta a gazdasag...... "

Most tényleg elosztottad a 270 km autópályát a kilenc évvel, mintha annyi idő alatt készült volna el? És kijött a 30 km ? Neked a való életen is ilyen fárasztóan primitív az észjárásod, vagy csak itt remekelsz?

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.31. 11:10:43

@teéjesenmindegy: "kontraroduktívabb"

Mivan? Nyelvújító lettél?

Blogolo Blogi 2019.05.31. 12:51:07

@Cycmen: "Most tényleg elosztottad a 270 km autópályát a kilenc évvel, mintha annyi idő alatt készült volna el?"

Toled epp nem vartam tul sokat, megis rajottel, hogy igy lehet atlagot szamolni. Fideszgyoker letedre egesz okosnak tunsz.