B1 blogcsalád



Németh Sándor hazudott egy bődületeset, hogy Orbán kedvében járon

2019. május 22. - nickgrabowszki

Ismét hűségesküt tett a nagy vezérnek az egykor ördöginek, gyanúsan SZDSZ-közelinek titulált szekta vezetője.  ns.jpg

Az utóbbi években a Fidesz-kampányokba szügyig beleálló vezető lelkésznek hétfőn a kormányrádió biztosított fórumot, ahonnan felhívhatta a Hit Gyülekezet tagjait, hogy fizessenek dézsmát menjenek el, és szavazzanak Orbánra.

A kormánymédia tudósítása szerint arról is beszélt, mennyire kiakadt akkor, amikor Orbán Viktort a Sargentini-jelentés miatt támadták.

Kiakadtam, hogy hogy van ez, micsoda strukturális zavar van itt, hogy elkezdik a magyar választópolgárok többsége által megválasztott vezetőt kiosztani ott, keresztvizet levenni róla, és olyan hangnemet engednek meg, amely minden jóérzésű magyar embert sérthet.

A dologgal csak az a problema, hogy

Orbán egyáltalán NEM a magyar választópolgárok többsége által megválasztott vezető.

Semmilyen értelemben.

Egyrészt nem az jogi-technikai értelemben. A választópolgárok ugyanis semmire nem választották meg. Ők csak képviselőket választottak. Orbánt miniszterelnöknek csak a képviselők, azaz a választópolgárok elenyésző kisebbsége választotta meg,

De ez csak jogi kérdés, ettől még lehetne, hogy a választópolgárok többsége ugyan nem választotta meg, de legalább támogatta Orbánt és programját. Azonban a tavalyi választáson a választópolgároknak nemhogy a többsége, de csak alig harmada támogatta az Orbán által vezetett listát.

Erre még mindig lehetne azt mondani, hogy a többiek, akik nem támogatták Orbánt, miért nem mentek el szavazni.

A válasz az, hogy elmentek. Legalábbis egy részük elment: az egyértelműen kormány-, sőt rendszerellenzéki pártok világosan több szavazatot kaptak 2018-ban a Fidesz-KDNP-nél. A kormányt leszavazták, még a finoman szólva is kiegyensúlyozatlan médiaviszonyok, a mindenfajta állami hatóságok durva elfogultsága, sőt, a törvénytelen szavazatvásárlás és szavazószállítás ellenére is.

Orbán csak a számára kedvezően átalakított választási rendszernek és az ellenzék megosztottságának köszönhette, hogy kormányon maradhatott és kétharmados parlamenti többséget szerzett. Ugyanakkor a miniszterelnök hajlamos elfelejteni, hogy

a választók többsége nemhogy támogatná őt, de kifejezetten ellenzi a politikáját.

A Fidesz-vezér próbálja az ellenkezőjét mutatni, hátha a puszta akaratával sikerül meghajlítani a világot.

  • Ezért beszélt például arról, hogy a Sargentini-jelentés Magyarországot támadja (miközben nem, csak az ő kormányát).
  • Vagy mondta azt, hogy Weber megsértette a magyarokat, amikor közölte, hogy a Fidesz szavazataiból nem kér (miközben a Fidesz-szavazók csak kisebbségét teszik ki a magyar választóknak).

A miniszterelnök szívfájdalmát ismerik a NER vezetői, és igyekeznek a kedvében járni:

azt hazudják, hogy Orbán mögött áll a többség.

Németh Sándor még visszafogott is volt Kovács Zoltánhoz képest, aki azt vizionálta, hogy Magyarországon 10 milliónál többen élnek, és mindenki támogatja a kormányt, valamint annak fejét.

Vagy Schmidt Máriához képest, aki képes volt azt hazudni, hogy a választók kétharmada szavazott a Fideszre tavaly (pedig még a fele se).

Németh Sándor velük szemben dicséretes önmérsékletről tett bizonyságot (bár a 7. parancsolatot nem sikerült betartania).

  • De mi ez, azzal összevetve, hogy tavaly még arról hadováltAngela Merkel katonai megszállás alá akarja helyezni Magyarországot.
  • Idén meg egy amerikai lelkész árulta el, neki azt mondta Németh, hogy Soros meg akarta tiltani, hogy "dézsmát szedjen" a híveitől.

Ehhez képest igazán nem számít sokat többséget hazudni az ember mögé, akitől évi 269 millió forint normatív állami támogatást kap, és aki

még saját fia vallási mozgalmának is véget vetett,

amikor a Hitgyüli veszélyes konkurenciát látott a Felházban, hogy bizonyítsa, a rezsim és az Orbán-család egyáltalán nem akarja rontani Német Sándor üzletét, és megfosztani őt a híveitől, és ezzel a dézsmájától.

Valamit valamiért. Ha a üzletről van szó, nem sokat számít a Tízparancsolat.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2014847398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.22. 17:08:37

"az egyértelműen kormány-, sőt rendszerellenzéki pártok világosan több szavazatot kaptak 2018-ban a Fidesz-KDNP"

Az adatok ezt az állítást nem igazolják.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.22. 17:10:03

"az egyértelműen kormány-, sőt rendszerellenzéki pártok világosan több szavazatot kaptak 2018-ban a Fidesz-KDNP"

Az adatok ezt az állítást nem igazolják.

GNDL 2019.05.22. 17:22:58

Emiatt naponta kiakadhatnál, és sajnos a még független sajtó sem jobb ebben a tekintetben mint a fasiszta propagandagépezet vagy a fideszes propagandisták... rendre jönnek a „kétharmados győzelem” megjegyzések, holott ugye ahhoz legalább 66.67%-os szavazatarány kellett volna... :)

nickgrabowszki 2019.05.22. 17:26:03

@közíró MAXVAL bircaman: de. www.valasztas.hu/orszagos-listak-eredmenye. Magyarországon a Fidesz 47.36%-ot kapott. ebből következően az ellenzéki pártok 52,64%-ot. mit nem értessz ezen?

profilo 2019.05.22. 18:29:53

@nickgrabowszki:

2002-ben is egyértelműen több szavazatot kaptak az ellenzéki pártok mint a kormányt alakító MSZP-SZDSZ koalíció (42,05% + 5,57%)....
Tehát a ti logikátokat alapul véve kimondható, hogy a 2002 és 2006 között regnáló MSZP-SZDSZ kormány egyáltalán NEM a magyar választópolgárok többsége által megválasztott kormány volt.
Jól gondolom?

kunzoo 2019.05.22. 18:53:05

@nickgrabowszki:
Akkor ne írjál le olyat hogy a választók alig harmada. Aki nem ment el szavazni, az nem ment el. A nagyobb tömeg inkább a választásra jogosultak.

rasztaszív 2019.05.22. 18:58:23

@profilo: valóban nem,bár több szavazatot kaptak,mint a fideszed bármikor.

élveteg 2019.05.22. 19:00:12

"Magyarországon a Fidesz 47.36%-ot kapott. ebből következően az ellenzéki pártok 52,64%-ot. mit nem értessz ezen?"

Abből ez a legkisebb mértélben sem következik Mert olyan, hogy fidesz lista volt Olyan meg hogy ellenzéki pártok listája meg nem volt Úgyhogy nemhogy 52,64% nem kapott hanem egyetlenegyet sem

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.22. 19:15:06

@nickgrabowszki: "Magyarországon a Fidesz 47.36%-ot kapott. ebből következően az ellenzéki pártok 52,64%-ot. mit nem értessz ezen?"

A posztban nem csak az szerepelt, hogy ellenzéki, hanem az, hogy _rendszerellenzéki_, márpedig a b1 blogcsalád szerint az egyik, 7% feletti ellenzéki párt valójában a Fidesszel van, így együtt már nincs meg a rendszerellenes többség!

"Az LMP-t a fogantatása pillanatától kezdve körüllengte egyfajta narancsos buké. A 2010-es országgyűlési választásokon a semmiből feltűnő, majd parlamentbe kerülő pártocska komoly szervezeti segítséget kapott a kopogtató cédulák összegyűjtéséhez és általában a sikeres szerepléshez. Nyolc éve az MDF kipöccintése volt a Fidesz célja, hogy még véletlenül se zavarjon be senki a polgári jobboldalnak, vagy centrumnak nevezett politikai mezőben. Az LMP akkor kiválóan teljesítette a küldetést.

Abból sem csináltak soha titkot, hogy a nagyon más politizálás zászlóshajójának vezetője, Schiffer András mindig remek személyes kapcsolatot ápolt Orbánnal. Sőt, leköszönése után sokakat meglepő interjúkat adott, amelyben messze nem kritizálta annyit a kormányt – szemben az ellenzékkel –, mint azt általánosan elvárt lett volna."
b1.blog.hu/2018/04/04/kedves_lmp_koszi_a_ketharmadot_olellek_viktor

Sőt, nemrég még nickgrabowski is azt írta, hogy az LMP a Fidesz mellett van, akkor hogy lehetne már rendszerellenes?
b1.blog.hu/2018/08/28/az_lmp_valodi_vezetoje_gyakorlatilag_bejelentette_hogy_behodoltak_nyiltan_atallnak_a_fideszhez

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.22. 19:17:41

@nickgrabowszki:

A MIÉP, a Munkáspárt, a kamupártok, a kisebbségi listák mind ellenzéki párt?

6.Lenin 2019.05.22. 19:18:41

Egy választáson a leadott ÉRVÉNYES szavazatok számítanak. Akire a legtöbb érvényes szavazatot adták, az nyer, Ha ez nem ér el egy meghatározott szintet, akkor a legtöbb szavazatot elnyerő választhat koalíciós partnert, hogy így legyen meg a többsége, de lehetséges kisebbségben is-külső támogatással is-kormányozni.
Aki nem szavaz, az természetesen nem vehető figyelembe a szavazás végeredményének a megállapításakor.

csulla 2019.05.22. 19:25:02

A németh saca már többször bebizonyította,hogy mekkora csicskája a o1gecinek!

6.Lenin 2019.05.22. 19:25:16

@6.Lenin:

Talán még annyit, aki nem szavaz, az nem biztos, hogy rendszer ellenes. ezt senki nem tudja megállapítani.
A sok kis ellenzéki pártokra leadott szavazatokat lehet összeadni, kivonni, szorozni, a kormányzás szempontjából érdektelen, de lehet vele szórakozni.

Mert akkor az is igaz kell, hogy legyen a DK-t a választók 95 %-a elutasítja, és így tovább. És minden ellenzéki pártra külön-külön érvényes ez, hiszen sok esetben egymást is elutasítják.

FCUK5 2019.05.22. 19:46:36

@nickgrabowszki: bszod, ekkorát régen csúsztattál, nem érzed néha cikinek magát az életed is? mert hogy a munkád nem érzed, azt levesszük :) egyébként keress el munkát keresni, vasárnap után nem valószínű, hogy maradhatsz, mert olyan kontraproduktív vagy, mint ide Lacháza.

meszena 2019.05.22. 19:52:12

Igazat mondott, mert sokkal kevesebben szavaztak bármelyik miniszterelnök jelöltre, mint a győztesre. Persze, ha abszolút többségre gondolunk, akkor ahhoz egy kevés hiányzott még. Feltehetően Németh Sándor nem arra gondolt, tehát ebben igaza van.

A felházas állítás teljes tájékozatlanságról tesz bizonyságot a szerző részéről. A Felház még a közelébe sem került annak, hogy a Hit gyülekezetének vetélytársa legyen. Főleg, hogy soha nem rendelkezett semmiféle szervezettséggel, tagsággal, - inkább néhány ember kezdeményezése volt egy meghatározott társadalmi réteget megcélozva.
A szerző, ha egy kicsit is tájékozott lenne ezen a területen, tudhatná, hogy Budapesten a Felháznál sokkal jelentősebb (nem történelmi) egyházak, keresztyén csoportok léteznek a ami napig.

SzemkilővetőNÉ Brüsszelbe menekűl................. 2019.05.22. 19:59:48

"Orbán egyáltalán NEM a magyar választópolgárok többsége által megválasztott vezető."

Ugy van, az orszagot valojaban a Soros altal iranyitott 2 % -ot sem elero momentumos faszkalapoknak kene vezetnie, mert ez a vilag rendje.

meszena 2019.05.22. 20:07:25

Az sem áll meg, hogy Németh Sándor kapott támogatást, hiszen azt a Hit gyülekezet kapta, mint államilag elismert egyház, nem jutalomként, hanem törvény szerint. Ha nem szól semmit, ez a pénz akkor is jár nekik.

Csak hab a tortán, hogy a tízparancsolatban nem szerepel a "Ne hazudj", ez a téma ott (tízparancsolat) árnyaltabban jelenik meg. Természetesen nem szép dolog a hazugság, és a Biblia is az igazmondást várja el. A Szent István társulat fordításában ez van szó szerint (hogy ne kelljen keresgélni): "Ne tégy hamis tanúságot embertársad ellen."

Természetesen Németh Sándor nyilatkozatait mindenki kedve és politikai előítélete szerint véleményezheti. Ehhez a szerzőnek is joga van. Nem vitattam el.

meszena 2019.05.22. 20:16:50

Azt nem értem, hogy a szerző milyen alapon titulálja szektának a Hit Gyülekezetét?
És mitől nem szekta mondjuk az Iványi Gábor vezette közösség? (szerintem sem szekta, csak a példa kedvéért hoztam).
Esetleg ez egy indulati elem a cikkben?

Cycmen 2019.05.22. 20:18:36

A dologgal csak az a problema, hogy
Orbán egyáltalán NEM a magyar választópolgárok többsége által megválasztott vezető...........

Ez a ti problémátok nem a miénk. Amúgy igazad van, de nem is kell többség, hiszen a szavazók 49%-a elég a kétharmadhoz!
Egyébként meglepő a megválasztott vezető iránti balos igény, amikor tudtommal Gyurcsány és Bajnai sem megválasztott vezető volt.

A LIPSI UGAT AZ ORSZÁG HALAD 2019.05.22. 21:49:49

Mondjatok lipsik, milyen erzes egy ujabb ketharmados pofara eses fele menetelni ???
Milyen erzes, hogy szavazataitokkal csak meg jobban legitimaljatok az ujabb KETHARMADOT ?
A helyetekben en nem mennek el szavazni, nem segitenem Orban hatalmat legitimalni.

Pyrrhus 2019.05.22. 21:52:33

"elkezdik a magyar választópolgárok többsége által megválasztott vezetőt kiosztani ott"

Ordas nagy hazugság.
A gyáva O1G több mint 25 éve semmilyen választáson nem mer elindulni.
Így egyetlen választópolgár nem választhatja, szavazatot sem adhat le rá.

Aranka1973 2019.05.22. 23:06:43

@Pyrrhus: "A gyáva O1G több mint 25 éve semmilyen választáson nem mer elindulni.
Így egyetlen választópolgár nem választhatja, szavazatot sem adhat le rá."

Hazudozunk, hazudozunk, lipsikém?

Az internet korában nem érdemes, mert két klikkel megcáfolnak:
www.valasztas.hu/orszagos-lista-reszletes-adatai?p_p_id=ogylistaadatlap_WAR_nvinvrportlet&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_p_col_id=column-2&p_p_col_pos=2&p_p_col_count=3&_ogylistaadatlap_WAR_nvinvrportlet_listaId=14&_ogylistaadatlap_WAR_nvinvrportlet_vlId=244&_ogylistaadatlap_WAR_nvinvrportlet_vltId=556
Fidesz-KDNP országos lista 1. hely: Orbán Viktor

Nahát, csak nem már megint lebukott egy libbant egy újabb ordas hazugsággal ?

Hallatlan !

morpho 2019.05.22. 23:16:24

@közíró MAXVAL bircaman: "Az adatok ezt az állítást nem igazolják" Akkor kezdd elölről a 8 általánost. Ha meg még nem végezted el, akkor ideje lenne lassan....

@profilo: "Tehát a ti logikátokat alapul véve kimondható, hogy a 2002 és 2006 között regnáló MSZP-SZDSZ kormány egyáltalán NEM a magyar választópolgárok többsége által megválasztott kormány volt." Nem ezzel van a bibi, hanem azzal, hogy 1994-ben a szocik 2 561 997 listás szavazattal 54%-os többséget szereztek, míg 2014-ben, 20 évvel később a fidesz 2 264 780 -szavazattal kétharmados többséget és ebben már benne vannak a határon túli kamuszavazatok is. Ezt a logikát vedd alapul! Idióta hazudozó tetű!

@élveteg: "olyan, hogy fidesz lista volt Olyan meg hogy ellenzéki pártok listája meg nem volt" Ennek mi a fasz köze van ahhoz, hogy többen szavaztak a fidesz ellen, mint mellette?

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Ideje volt, hogy lemondott ez hazúg tetű! Te se tudod, kit védesz most be, érdemes utána nézni, hogy ki ez a nagyszerű igazmondó juhász, a becsület bajnoka! Pont mint te, nem rokonod véletlenül?

@Cycmen: "Ez a ti problémátok nem a miénk" Nem te voltál az a nagypofájú, aki itt hőzöngött, hogy a"senki által megválasztott Junker" ne pofázzon?! Pedig Junker pont úgy lett EB elnök, ahogy Orbán Me. Egyikre sem szavaztak. A parlament döntött. Egyszer jó ez így, egyszer meg nem? Éppen honnan fúj a szél mi? Buta fasz!

morpho 2019.05.22. 23:17:49

@Aranka1973: A listára szavaztak, nem Orbánra. Vagy tanuld meg a választási törvényt, vagy kussolj buta picsa!

Aranka1973 2019.05.22. 23:21:40

@morpho: A listára, aminek az első helyén Orbán volt, közvetlenül a pártlógó alatt !! Azaz Orbánra szavaztak !

Aki "nem mer választáson elindulni" ugye ?

Ha félne, hogy a neve taszítja a választókat, akkor aligha ő vezetné a Fidesz listát !

FCUK5 2019.05.22. 23:34:13

@morpho: te baromállat, nem a listás szavazatokkal szerezte meg a kétharmadot a fidesz, hanem azzal, hogy majdnem az összes egyénit vitték. listán arányosan annyi helyet kaptak, amennyi szavazat a listára került. Pufajkásék azért végeztek csak alig 50% felett, mert egyéniben arányaiban sokkal kevesebb helyet szereztek. persze ezt te is tudod, de a patkány mivoltod mégis inkább a csúsztatást választja. nem fáj, hogy ennyire alja vagy?

a hazai szokás szerint a pártlistát a miniszterelnök vezeti, tehát igen, a fideszre szavazók arra is szavaztak, hogy Orbán legyen a kormányfő. mint ahogy Fletóra először nem szavazott senki, hogy mini legyen, Bajnaira meg ugye egyből egyszer senki. ugye.

az meg egy másik kérdés, hogy nick, mióta beégett ma megint, eltűnt mint szürke geci az szdsz holdudvarában :)

morpho 2019.05.23. 00:15:06

@Aranka1973: Tök mindegy ki volt a pártlistán. Az nem kötelez semmire! A listára szavaznak, nem az emberre. Orbán miért nem indult egyéniben???

@FCUK5: "nem a listás szavazatokkal szerezte meg a kétharmadot a fidesz, hanem azzal, hogy majdnem az összes egyénit vitték"
Mivel az egyéniben szavazók a listára is szavaztak, ezért egy párt valós támogatását csak a listás szavazatok alapján lehet lemérni. A közvéleménykutatók is így mérnek és a vasárnapi EP szavazáson nem is lesz egyéni, csak lista. Akkor az majd nem számít? Hülye. Orbán indulását lásd fenn!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.23. 06:03:22

@morpho:

Ajánlom a valasztas.hu oldalt, ott meg tudod nézni, hogy nem igaz, hogy az ellenzékre többen szavaztak, mint Orbánra.

A valóság: a két tábor kb, azonis szémú szavazatot kapott, de Orbán pár ezerrel többet.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.23. 06:07:24

@morpho:

A Fidesz ellen szavazott az, aki kamupártra, nemzetiségi listára szavazott?

A Munkáspárt és a MIÉP szavazat is mind Fidesz-ellenes?

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.23. 06:09:36

@morpho:

Te hány Orbán-ellenes fideszes szavazót ismersz?

Cycmen 2019.05.23. 06:34:57

@morpho: "Ez a ti problémátok nem a miénk" Nem te voltál az a nagypofájú, aki itt hőzöngött, hogy a"senki által megválasztott Junker" ne pofázzon?! Pedig Junker pont úgy lett EB elnök, ahogy Orbán Me. Egyikre sem szavaztak. A parlament döntött. Egyszer jó ez így, egyszer meg nem? Éppen honnan fúj a szél mi? Buta fasz!...................

Tényleg nem szavaztak egyikre sem, de azután véget is ér a párhuzam, ugyanis Orbán miniszterelnök jelöltként kvázi tárgya volt a választásnak, Juncker pedig egy "kellemes" meglepetésként ugrott elő a semmiből. Ugye nem állítod magadról, hogy amikor leadtad a szavazatodat az EP választáson, akkor tudtad hogy erre az isiászos, viselkedési problémákkal küzdő, csetlő botló figurára voksolsz közvetett módon. Persze ebből nem következik hogy nem vagy akkora hülye hogy nem választod meg akkor is ha tudod, mert az vagy és megválasztod, csak nem tudhattad!

Aranka1973 2019.05.23. 07:24:10

@morpho: "Tök mindegy ki volt a pártlistán"

A választóknak nem mindegy, mert arra a listára akarnak szavazni, ahol Orbán van !

Nem véletlen, hogy a pártlista első öt szereplője rajta van a szavazólapon, ez a választóknak segít személyekhez kapcsolni a pártlistákat, és a listavezető személye könösen fontos!

"Orbán miért nem indult egyéniben?"

Először is, tulajdonképpen mi közöd hozzá? Ez a Fidesz és Orbán dolga, hogy miképpen szeretnék az egyéni jelölteket kiválasztani. Ha Orbán indulna egyéniben, az aktivisták és a sajtó figyelmének aránytalanul nagy része összpontosulna az ő körzetére, ami összességében nem feltétlenül segítené a jó országos eredmény elérését.

Másodszor, ha Orbán egyénileg indulna egy Fejér megyei körzetben, akkor azzal jönnétek, hogy miniszterelnökként nem favorizálhat egyetlen választókörzetet, annak polgárait se a többivel szemben, hiszen neki minden magyar érdekeit kellene néznie ! Így viszont joggal jönnének azzal az ottani választók, hogy őket (sajátos érdekeiket) így tulajdonképpen nem is képviseli senki.

Ráadásul arra se lenne ideje, hogy helyben lakossági fórumokat, fogadóórát tartson, ez nem férne össze a sűrű napirendjével !

Egyszóval: szerintem helyes döntés, hogy nem akar egyéniben indulni; a választásokon ettől még listavezetőként, miniszterelnökként fontos szerepe van a választók döntéseiben !

Gábris szomszéd 2019.05.23. 07:28:24

és ebből a cionista bizniszszektából csinált a geci és tömjénzsótika "történelmi egyházat", amihez az itt jelenlévő fitymaszbirkák is lelkesen tapsolnak. Na ez aztán az igazán "keresztény nemzeti kurzus". Szakadok a röhögéstől. :)

scontent.fbud4-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/51135313_2101867790111026_5960429856746373120_n.jpg?_nc_cat=100&_nc_ht=scontent.fbud4-1.fna&oh=cc288c939a4fe913a0a995595c3f07c4&oe=5D606946

Európai téridő 2019.05.23. 07:30:29

@nickgrabowszki: Önámító egybemosás ez az ellenzéki pártokra adott szavazatokkal kapcsolatos összeadogatósdi. Lehettek "taktikai szavazatok" is olyan pártokra, amelyek papírforma szerint be sem kerülhettek a Parlamentbe, de legalább nem volt Fidesz-re leadott szavazat, ugye?

SzemkilővetőNÉ Brüsszelbe menekűl................. 2019.05.23. 07:48:29

"Németh Sándor hazudott egy bődületeset, hogy Orbán kedvében járon"

Ez semmi, ahhoz képest, majd Vasárnap milyen BŐDÜLETESET fogtok szopni.

Gábris szomszéd 2019.05.23. 07:52:08

@Európai téridő: Szerintem tök röhejes ez a matekozás. Mindenki tudja, hogy az ország másik fele nem a gecit és bandáját támogatja, míg a másik oldalon ott áll legnagyobb kisebbség, akik persze előadják, hogy döntött a "nép" meg a "kétharmad", ami ugye a kínkeserves 1/3-ból jött össze, hiszen Orbán elvtárs világ életében a becsületes és tiszta verseny híve volt. :)

www.facebook.com/sztarklikk/videos/758571637685608/?hc_ref=ART8lOi3tHkdkr2rMvdLFp8wCSZpKrIklRXKvobVDIPTe5Hv-qJXz6mobsesRHwn0as&fref=gs&dti=660472347299608&hc_location=group

alfahir.hu/2019/05/18/fidesz_kim_lane_scheppele_valasztasi_csalas_2018_as_valasztas_ep_valasztas_2019

Cycmen 2019.05.23. 08:00:28

@Gábris szomszéd: és ebből a cionista bizniszszektából csinált a geci és tömjénzsótika "történelmi egyházat", amihez az itt jelenlévő fitymaszbirkák is lelkesen tapsolnak. Na ez aztán az igazán "keresztény nemzeti kurzus". Szakadok a röhögéstől. :)......................

Kisfiam, aki így hányja egymásra a szerinte szellemesen gunyoros, de valójában csak erőltetetten debil sértegető jelzőit, az nem a röhögéstől szakad, hanem a kibaszott nagy frusztrációját próbálja levezetni a maga kis egyszerű módján! :D

Európai téridő 2019.05.23. 08:02:43

@Gábris szomszéd: Mivel ellenzéki pártdelegált nem jutott minden szavazókörbe, lazán lebegtethető a "választási csalás"-mantra. És lehet magyarázni a bizit, hogy miért is nem jutottak káderek minden szavazókörbe. Akik pedig truccból, vagy lustaságból nem mentek szavazni, azokra hivatkozni elég necces. Amint hogy az egymástól homlokegyenest eltérő programokkal bíró ellenzéki pártok "összeadása" is gáz.

Európai téridő 2019.05.23. 08:03:51

Grabovszki, ezzel a címadással is elmehetsz a jó büdös francba!

Gábris szomszéd 2019.05.23. 08:33:33

@Cycmen: Na mesélj szépen fitymaszbirka - a terelés helyett - miért is kellett "történelmi egyházat" csinálni ebből a bizniszszektából?

Gábris szomszéd 2019.05.23. 08:59:16

@Európai téridő: Ne égesd magad ezzel a szavazóköri káderes baromsággal. Koncentrálj inkább arra a háborús játékra, ahol az egyik fél tankban indulhat csatába, miközben a másik félnek csak vizipisztolyt engedélyez. Előbbi nyilván retteg a lövésztoronyban, aztán szívből örül, hogy egy igazán tiszta versenyben győzhetett.

Cycmen 2019.05.23. 09:02:41

@Gábris szomszéd: Na mesélj szépen fitymaszbirka - a terelés helyett - miért is kellett "történelmi egyházat" csinálni ebből a bizniszszektából?.........................

Nem tudom, ha rajtam múlik nem lesz az elhiheted. Egyébként jogalkotási anomália és ha jól emlékszem próbálták kiszűrni a támogatásra ráröppenő, nagy hirtelenjében megalakult kamuegyházakat, de párat vissza kellett tenni mert a libsik hisztiztek.
Részemről nem szeretem a hitgyülit és egy fillért sem adnék nekik, viszont az tény, hogy nem az állami egyháztámogatási törvények kihasználására alapították, hanem sokkal régebben. Az is tény, hogy a híveit elég szépen lehúzza, de ez meg legyen az egyház és a hívek privát ügye.

Cycmen 2019.05.23. 09:09:52

@Gábris szomszéd: Koncentrálj inkább arra a háborús játékra, ahol az egyik fél tankban indulhat csatába, miközben a másik félnek csak vizipisztolyt engedélyez..............

Nagyon jó meglátás, a libsik ezt játsszák időtlen idők óta és csak mostanában kezdenek ellene hőzöngeni, mert Orbán is elkezd úgyanígy tenni és ha visszanyal a fagyi az libsiéknek nem tetszik.

Gábris szomszéd 2019.05.23. 09:13:37

@Cycmen: Nekem mint katolikusnak az egyik legnagyobb hányinger, egy ilyen "alakulatot" történelmi egyházzá kreálni. Ezek után felvetődik a kérdés, hogy tömjénzsótika és csapata mennyire tekinthető római katolikusnak. A válasz remélem neked is egyértelmű. :)

István Tamasi 2019.05.23. 09:16:01

@közíró MAXVAL bircaman:
A bulesz maxval bircaman egy agyatlan fitymaszbirka és putyincsicska.
A hozzászólásai egyértelműen ezt igazolják.

Gábris szomszéd 2019.05.23. 09:16:04

@Cycmen: Most már csak arra kellene koncentrálnod, hogy a jelenlegi helyzetben nem a "jobb" vagy "baloldalnak", hanem az ország érdekeit kellene mindenkinek nézni. Főleg azoknak, akik beszopják a piros-fehér-zöld jelmezbe öltöztetett Nemzeti Együttlopás Rendszerét.

István Tamasi 2019.05.23. 09:21:01

@Aranka1973:
A piktor adolf is népszerű volt 1933-ban. A többi már történelem.

Cycmen 2019.05.23. 09:23:26

@Gábris szomszéd: Ma te vagy az ügyeletes libsiproli aki mindenre tud valami panelt és ezerre játssza a hülyét? Csak hogy tudjam.

Gábris szomszéd 2019.05.23. 09:24:55

@Cycmen: Nyugi mirrmurka. Ha nem csak 2016 decembere óta regeltél volna ide, akkor tudhatnád, hogy én minden vagyok csak libsi nem. :)

Cycmen 2019.05.23. 09:40:09

@Gábris szomszéd: : Libsiprolit írtam, azok a hasznos hülyék, akik beleállnak lelkesen a libsik által favorizált témákba. Ha belegondolsz, akkor ez pont rád illik.

pirimogyoró 2019.05.23. 09:43:29

Vajon mit szól Isten ehhez a sok hazugsághoz? Németh előbb-utóbb nagy bajban lesz :)

Toportyán Zsóti 2019.05.23. 09:59:20

Küszködnek itt is a felfüggesztettek,gazdi órákig térdepelt hogy ne kizárással végződjön az elqrása....innen már csak szopóroller a sorsa.Németnek muszáj igazodnia hogy ne legyen betiltva.

Toportyán Zsóti 2019.05.23. 10:02:39

@SzemkilővetőNÉ Brüsszelbe menekűl.................: Napi 600 milkából csak ennyire futja hogy még mindig ellenzéki médiafölényben rettegtek?Szánalmas az agykapacitástok.

Gábris szomszéd 2019.05.23. 10:04:48

@Cycmen: Igen azt már elég régóta tudjuk, hogy az ország problémáiba és valós nemzeti sorskérdéseibe már elég régóta nem állnak bele a nemzeti jelmezbe bújt fitymaszbirkák. Helyette inkább Orbán elvtárs hazugsággyárainak agymenéseit mantrázzák 0-24-ben.

Cycmen 2019.05.23. 10:25:20

@Gábris szomszéd: : Igen azt már elég régóta tudjuk, hogy az ország problémáiba és valós nemzeti sorskérdéseibe már elég régóta nem állnak bele a nemzeti jelmezbe bújt fitymaszbirkák. Helyette inkább Orbán elvtárs hazugsággyárainak agymenéseit mantrázzák 0-24-ben...............................

Problémák és nemzeti sorskérdések alatt Orbán harmonikagatyáját, Ráhel pelenkáját, a menzagétet és Tiborcz parkolását érted, meg hogy nincsenek is migráncsok és ne Sorosozzunk? Mert ebbe kellene beleállnunk mellétek, pörgesd vissza a B1-et. Ráadásul ilyen alakokkal kellene érdemi vitába bonyolódni, akiknek alap, hogy fitymaszbirka megszólalással indítanak?

pirimogyoró 2019.05.23. 11:18:24

@Toportyán Zsóti: "Németnek muszáj igazodnia hogy ne legyen betiltva."
Sajnos ez így van. És aki nem akarja elveszíteni azt, amit a saját erejéből elért, annak minimum be kell fognia, mert ma már elég 1 telefon és már nincs is munkája. Itt tartunk most.

profilo 2019.05.23. 12:15:09

@Cycmen:

"...nincsenek is migráncsok..."

Ez veszélyes! A migrációs keverésbe azért néha belebukik az ember. Nem árt vigyázni...

index.hu/kulfold/2019/05/22/hollandia_mark_harbers_migracio_allamtitkar_jelentes_buncselekmeny_bevandorlok_gyilkossag_szexualis_eroszak/

N. Barbie 2019.05.23. 12:22:45

@6.Lenin: @közíró MAXVAL bircaman: Nyugodtan lehet csurni-csavarni, a fideszre akkor is a valasztok kevesebb, mint fele szavazott. A minden szempontbol brutalisan maguk fele lejto palya ellenere is.
Ellene meg tobb, mint a fele. Nyilvan azt nem kell magyarazni, hogy aki nem a fideszre szavazott annak nem tetszett orban maffiaja.
Es mivel a cikk temaja az volt, hogy a szektavezer szerint a magyarok tobbsege valasztotta meg vikit, igy kovetkezik, hogy hazudott. Es pont emiatt hazugsag az is, mikor a fidesz is rendszeresen amblokk a magyarok neveben beszel vagy hivatkozik rajuk (rendszerint akkor, nagyon elegansan, mikor maguk ele toljak bastyanak a Magyar nepet ezek a bator hosok, mikor az EU nyilvanvaloan a fidesz part ocsmanysagai ellen emel szot, a fidesz erre meg rendre a magyarok elleni tamadasrol hazudozik).

N. Barbie 2019.05.23. 12:29:52

@Aranka1973: Ez a fejtegetes arrol, hogy orban miert nem indult soha egyeniben mind szep es jo, meg talan el is hinnem. Csak ezekutan igen nevetseges, amikor peldaul Miskolc fideszes nagyura az onkormanyzati uleseken gunyolodik a listas ellenzeki kepviselokon, holott a sajat gazdaja se indult soha egyeniben.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.23. 13:02:47

@N. Barbie: "a fideszre akkor is a valasztok kevesebb, mint fele szavazott"

Szánalmas ez a csúti geci. Kádár mindig stabilan hozta a 98%-ot, Kim Dzsong Ün meg 100% fölött szokott kapni. :))

6.Lenin 2019.05.23. 13:04:45

@N. Barbie:

Mindenválasztáson-eddig-a leadott érvényes szavazatokat veszik figyelembe. az nyer, aki a legtöbbet kapja. Ennyi a lényeg.

A többi sebnyalogatás, süketelés. De nyugodtan csinálj magadból hülyét, ha ennyire ragaszkodsz hozzá.

A te logikád szerint egyetlen kormány se legitim akkor.

Cycmen 2019.05.23. 13:26:58

@N. Barbie: Nyugodtan lehet csurni-csavarni, a fideszre akkor is a valasztok kevesebb, mint fele szavazott. ............

Nem kell csűrni csavarni, szenzációs győzelem ez, szavazások után olyan pártok alakítanak kormányt, amikre a választók 70-80 %-a nem szavazott! Ez az általános gyakorlat, nézz utána!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.23. 13:28:27

@N. Barbie:

Ha csak olyan kormányt ismersz el, mely a szavazati joggal rendelkezők legalább felének szavazatát megkapta, akkor bizony a világ kormányainak 99 %-át nem ismerheted el, mert ez nagy ritkaság.

Pl. Mo-on SOHA se volt olyan kormány, mely megszerezte volna a szavazati joggal rendelkezők legalább felének szavazatát.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.23. 13:32:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Kádár nem hozott semmit.

1. Hatalma nem a választási eredményektől függött. Lásd az akkor hatályos alkotmányt.
2. Kádár el se indult a választásokon, sőt pártja se.
3. Azok álválasztások voltak, hiszen az összes Kádár alatti választáson csak egyetlen szervezet indulhatott, ezt törvény mondta ki.

Cycmen 2019.05.23. 13:34:27

@N. Barbie: l Miskolc fideszes nagyura az onkormanyzati uleseken gunyolodik a listas ellenzeki kepviselokon, holott a sajat gazdaja se indult soha egyeniben..............

A min elnök és a mezei képviselő nem ugyanaz a kategória, valamint a Fidesznek egyéniben is van bőségesen mandátuma, nem csak listán. Az arány pedig 91 Fidesz egyéni győzelem, 15 összes ellenzékivel szemben! Szerintem ekkora pofáraesés mellett örüljetek az egyharmadnak, mint majom a farkának!! :D

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.23. 13:36:54

@N. Barbie:

A magyar alkotmányjog szerint minden mandátum értéke azonos, azaz nem ér többet az egyéni mandátum a listásnál. Ezek után miért kellene egyéniben indulni?

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.23. 13:40:36

@Toportyán Zsóti:

Ez ugyanaz a ballib álom, melyben MZP az amerikai kormány díszvendége volt?

N. Barbie 2019.05.23. 13:51:15

@6.Lenin: "Mindenválasztáson-eddig-a leadott érvényes szavazatokat veszik figyelembe. az nyer, aki a legtöbbet kapja. Ennyi a lényeg."

Mivan fidesznyik, beakadt ez a csinalj magadbol hulyet duma?

Az idezett mondatod meg megallapitja a nagy semmit. Nem mondod, hogy a legtobbet kapo part nyer? Azta de okos vagy. :)
Es ennek mi koze is van, ahhoz hogy a magyarok tobbsegenek neveben beszelnek, holott erre nincs alapjuk? Igen valasztekos a Magyar nyelv, lehetne ugy is mondani, hogy a legtobb szavazatot kapo part, a nyertes part vagy hasonlo. Ezek igazak lennenek. A fideszre, mint a magyarok tobbsege sot neha egesze altal tamogatott part duma viszont szimpla mocskos hazudozas es te nyomhatod ez ellen a kodszurkalasod, attol meg igy van.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.23. 13:53:24

@közíró MAXVAL bircaman: "az összes Kádár alatti választáson csak egyetlen szervezet indulhatott"

:))

1985-ben a 766 jelölt közül 71-en nem a Hazafias Népfront listáján indultak, amivel az 1947-es választások, azaz 38 év óta először nyílt valódi alternatíva a választók előtt. Ötvennégy helyen hármas, négy helyen négyes jelölés is volt, 42 választókerületben pótválasztást is kellett tartani.

hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1sok_a_Magyar_N%C3%A9pk%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1gban

N. Barbie 2019.05.23. 13:57:13

@Cycmen: @közíró MAXVAL bircaman: Ti tenyleg ennyire ostobak vagytok? Vagy ennyire muszaj terelni?
Hol irtam en olyanokat, amiket ti irtok? Sehol.
Mondom megegyszer a problemat, lassan, hogy a fidesznyikek is megertsek, sot meg birka is: jelen cikk temaja szerint a szektavezer orbanrol mint a magyarok tobbsege altal tamogatottrol beszel, azt mar en szurom be, hogy a fidesz meg viki is szeret az orszag egeszenek vagy elsopro tobbsegenek neveben beszelni, es ez barmennyire is faj, szimpla hazugsag. Pont. Ennyi a tortenet.

N. Barbie 2019.05.23. 13:59:37

@közíró MAXVAL bircaman: "A magyar alkotmányjog szerint minden mandátum értéke azonos, azaz nem ér többet az egyéni mandátum a listásnál. Ezek után miért kellene egyéniben indulni?"

mar megint szovegertesi problemaid vannak, en nem mondtam, hogy kellene. Azt irtam, probalom atfogalmazni, hogy meg te is megertsd, hogy felolem rendben van, hogy valaki nem indul egyeniben, de akkor a fideszes nyomorult miert ocsarolja a listarol bejutott kepviseloket?

6.Lenin 2019.05.23. 14:04:40

@N. Barbie:

90 óta egyik magyar kormányt se támogatta a többség.

A kormányon lévők az országot képviselik.

A képviselők pedig a rájuk szavazókat, mert az érvényes szavatokat leadók nem férnének be a Parlamentbe.

Kérdezd meg az óvónénit, ha még valami nem világos.

N. Barbie 2019.05.23. 14:07:38

@6.Lenin: Koze nincs ahhoz, amit en irtam, bocs de nem tehetek rola, hogy nem vagy kepes ertelmezni egyszeru mondatokat.

6.Lenin 2019.05.23. 14:21:48

@N. Barbie:

Már hogy ne érteném, olyasmin lovagolsz ami értelmetlen. Én elfogadom, hogy sokan utálják a Fideszt, és Orbánt, ez mindenkinek a magánügye.
De pontosan te vonod kétségbe a demokráciát.
Én is utáltam a Gyurcsányt,Bajnait, Horn Gyulát, de ők Mo me -i voltak, ők képviselték az országot, és míg a hatalmat gyakorolták, sokan voltak kénytelen elviselni őket.
Vannak pártok, ahol kifejtheted az ellenvéleményed, és választáskor leszavazhatod a neked nem tetszőket, de a saját jogodat is kétségbe vonod te fasz.

Ha te általad is kedvelt párt nyerne olyan %-al, mint most a Fidesz, másoknak lenne joga megvonni a kormányod legitimitását. Mi a faszra jó ez az állandó elmebeteg cirkusz?

Kétségbe vonod azt a megállapodást, hogy a választásokon nyertek vezeti az országot a következő választásig (ami lehet akár egy előrehozott) is.

ezzel a logikával te csak egy Észak-Koreai választási eredményt tudnál elfogadni?

De az is hazugság lenne, mert a diktatúrákban lehet, hogy mindenki a diktátorra szavaz, de NEM ÉRT vele 1et. Hiszen néha felkötik őket.

Jelenleg nincs jobb megoldás, mint egy demokratikus választás. Ezt nem tudod elfogadni? Te pedig ezt nem vagy képes értelmezni.

Cycmen 2019.05.23. 14:27:16

@N. Barbie: jelen cikk temaja szerint a szektavezer orbanrol mint a magyarok tobbsege altal tamogatottrol beszel, azt mar en szurom be, hogy a fidesz meg viki is szeret az orszag egeszenek vagy elsopro tobbsegenek neveben beszelni, es ez barmennyire is faj, szimpla hazugsag...............

A natúr helyzet a következő. Volt egy választás (meg előtte kettő) amit megnyert, nem kicsit hanem nagyon.Ezek után ő alakíthatott kormányt hogy kormányozzon. Most az egész ország miniszterelnöke és így az egész ország nevében beszélhet, mert ezek a játékszabályok, ha tetszik, ha nem. Mostanra nincs jelentősége hogy ki nem szavazott rá, mindenkinek a miniszterelnöke, ahogy anno Gyurcsány is volt nekünk és még úgy is, hogy ő az elején választást sem nyert, csak Medgyessyt puccsolta meg. :D

N. Barbie 2019.05.23. 14:34:12

@6.Lenin: Latod tudsz te ertelmesen is irni, ha akarsz.
En nem a legitimitasat vonom ketsegbe (mondjuk ennyi csalas utan, amivel nyertek akar azt is tehetnem), itt arrol volt szo, hogy ne amblokk a magyar nep neveben nyilatkozzon a fidesz, mikor vedenie kell a diktatorikus lepeseit kulfoldon, ne a teljes magyar lakossagot tolja maga ele gyavan, mert az szimpla hazugsag.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.23. 14:39:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Téves infó.

1985-ben a "független" jelöltek is a HNF listáján indultak, ugyanis a tv. ezt mondta ki. Nem lehetett másképp indulni.

Annyiban voltak függetlenek, hogy nem a HNF helyi szervezetei jelölték őket, hanem ők maguk jelentkeztek jeloltnek. Ugyanis mindenki lehetett jelölt, egy jelölőgyűlésen kellett ehhez részt venni, s ott többséget szerezni. A hatalom nem mindenhol reagált, így sok ilyen jelölt átcsúszott a rendszeren.

Aztán Grósz megreformálta a választási tv-t és megszüntette a HNF monopóliumát, de ez alapján már nem lett rendezve választás soha, mert közbejött a rendszerváltozás.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.23. 14:41:29

@N. Barbie:

Orbán lett megválasztva vezetőnek, ez szimpla tény.

A szavazók 49 %-a rá szavazott. Ez ritka jó eredmény.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.23. 14:42:55

@N. Barbie:

Ha ócsárolta a listás képviselőket, akkor hülye az illető.

6.Lenin 2019.05.23. 14:48:47

@N. Barbie:

Ez már csak kekeckedés. A törvényesen megválasztott ME képviseli az országot, tehát beszélhet a magyar nép nevében.
Mivel egy demokráciában több párt van, különböző ideákkal, nyilván a szó szoros értelmében nem képviseli őket, az ELVEIKBEN, de mint magyar állampolgárokat, igen.

A demokrácia már csak egy ilyen faszság.

Utálod Orbánt, de téged is képvisel, ebbe nem kell BELETÖRŐDNÖD (ezért vannak a választások), de ami nem győzöd le demokratikus választáson, el kell fogadnod, MÁR CSAK AZÉRT IS,HOGY HA TE NYERSZ, TÉGED IS EL TUDJANAK FOGADNI, mert másként értelmetlen az egész. Nyeni meg tudni kell, de az más kérdés. Ha előírnád, hogy csak kik nyerhetnek, és azt köteles mindenki elfogadni, az viszont nem lehet demokratikus. Liberális meg végképpen nem.

Cycmen 2019.05.23. 14:52:57

@N. Barbie: En nem a legitimitasat vonom ketsegbe (mondjuk ennyi csalas utan, amivel nyertek akar azt is tehetnem),...................................

:DDDDDDDDDDDDDDDDD ez tetszett!

N. Barbie 2019.05.23. 14:56:47

@Cycmen: Tudom tudom, a fidesznyikek szerint minden valasztas rendben van, a fidesznek nincs semmiben elonye, nem lejt nekik a palya. az ellenzek semmiben nincs hatraltatva es ugyanolyan lehetosegeik vannak kampanyolni mint a fidesznek meg hasonlok.

Kitiltott Vélemény 2019.05.23. 15:07:21

@meszena: " ... szerző milyen alapon titulálja szektának a Hit Gyülekezetét ... "

Grabovszki úrral nem szoktam egyetérteni, mert egy elvtelen kurcsányseggnyaló liberálfasiszta, de ebben speciel igaza van, a hitgyüli NEM TÖRTÉNELMI EGYHÁZ, hanem egy relativ új szekta...
A wikipédia szerint: " ... A gyülekezet 1979-ben indult Budaörsről, egy öt fős imacsoportból ... "

Gábris szomszéd 2019.05.23. 15:20:22

@Európai téridő: Nyugi fityeszkullancs. Én már akkor keresztény konzervatív voltam, amikor a geci gazdid még csattogós lepkét kergetve tolta a térdrecsuhásokat meg a cápalátogatást.

Gábris szomszéd 2019.05.23. 15:22:19

@közíró MAXVAL bircaman: "Kitartás, éljen Gyurcsány!"

Elszámoltatás hiányában Orbán elvtárs a tömegbelövető gyuriferi oltalmazója és cinkosa, tehát bűnrészes. Bolseviktor a jövőben sem fog fletóékhoz nyúlni, hiszen akkor nem tudna mindent összegyurcsányozni a hazai játszótéren.
"Orbán és Gyurcsány ugyanannak a fillérekre inflált, nyálban és köpetben úszó érmének a két oldala – ez az elmúlt tizenhat év legfőbb tanulsága. Gyurcsányból Orbán, Orbánból Gyurcsány következik – Orbán Gyurcsányból, Gyurcsány Orbánból nyeri legitimitását. Ők a két arca a nemzetet túszul ejtő, véres és gennyes huszadik századnak. Ha a magyarság nem értette meg a leckét, és Orbánra ismét Gyurcsánnyal, Gyurcsányra ismét Orbánnal válaszol, önmagát tizenhat újabb eltékozolt tanévre ítéli – nyolc évre kaotikus, csődközeli enyészetben, nyolc évre szigorú autoritás alatt zajló, módszeres rothasztásban. Hibás kérdésre nem lehet helyes választ adni: vissza kell utasítani a rossz dilemmát. Nincs Orbán vagy Gyurcsány – csak Orbán és Gyurcsány van." (P.R)

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.23. 15:36:16

@Gábris szomszéd:

Igen, Gyurcsány hasznos. Személye és pártja a garancia, hogy sose kerüljön hatalomba a ballib maffia. Imádkozunk, hogy vasárnap érje el a 2. helyezést,

Gábris szomszéd 2019.05.23. 16:36:28

@Cycmen: @közíró MAXVAL bircaman: Nem lepődök meg, hogy neked a köpet emberek (gyurbán) a megfelelőek.

Európai téridő 2019.05.23. 18:15:30

@Gábris szomszéd: És bónuszként még hülye is vagy. Ó, de gáz!

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.23. 18:23:51

@közíró MAXVAL bircaman:

"a ballib maffia"

hála istennek, így a csutti cziggány maffiája foszthatja ki az országot.

neked meg remélem megéri egy gombóc fagyiért nyaldosni az O1G milliárdos family seggét.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.05.23. 19:05:41

@Gábris szomszéd: és rendszeresen bérmálkoztál is...
használd az eredeti nevedet bolond flepko

meszena 2019.05.23. 21:54:58

@Kitiltott Vélemény: Kétségtelen, hogy a történelmi egyház kifejezés nem illik a Hit Gyülekezetére a mely egy pünkösdi irányzathoz tartozó neoprotestáns felekezet.
A leszektázásához azonban valami támpontot kellene adni, indoklást arról, hogy milyen alapon állít valaki ilyet. Bevett egyháznak számít, teljesen törvényesen működik. Ilyen kifogás nincs ellene.
Teológiai alapon akár megkockáztatható a szekta elnevezés, viszont legalább rövid indoklásra szorul. Kíváncsi lettem volna az indoklásra :)

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.05.23. 22:21:55

Kigyött egy kis kaka, kis kaka, de kis kaka...

Világít a torony 2019.05.23. 22:42:06

Hollandiában a neonácik már megkapták a nekik kijáró tockost, pedig nagyon aspiráltak az első helyre. Így lesz ez az unió értelmesebb felén máshol is valószínűleg.
Nálunk nem így lesz. Az agyhalottak országában a szellemi sötétség uralkodik.

Blogolo Blogi 2019.05.23. 23:26:08

Mar megint bantjak szegeny Viktort. Ezek mindig bantjak szegeny Viktort. Egy kis seggnyalastol jobban erzi majd magat. Vagy legalabb akik a segget nyaljak jobban erzik majd magukat a tudattol, hogy hatha. Mert erzi, ereznie kell ezt a tularado szeretet. Fideszgyokerek, elo tehat a nyelvekkel!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.24. 06:16:28

@csüngőhasú norvégbáró:

A nemzeti tőke mindig kisebb rossz az idegen tőkénél.

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.24. 07:00:23

@közíró MAXVAL bircaman:

O1G és családjának és maffiabandájának tőkéje nem nemzeti, a trafikok sem nemzeti vagyonok, a kaszinók sem.

kevesebb staddioncziggány, kevesebb lopás...

ujpestihirmondo.hu/wp-content/uploads/2019/05/kepatmeretezes_hu_IMG_0978.jpg

Cycmen 2019.05.24. 07:06:52

@csüngőhasú norvégbáró: Az rendben van hogy hálás vagy Gyurcsánynak amiért szabadon engedett a Lipótról, de ne feltűnősködj, mert ha így folytatod, hamarosan befognak újra és mehetsz vissza a gyogyóba! Élvezd a szabadságot inkább!

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.05.24. 07:12:41

Csinálni kéne egy új nikket már megint...

sinus67 2019.05.24. 08:13:09

Mit nem lehet érteni azon, hogy a szerző (még ha ír is pontatlanságokat) szóvá teszi azt, amit (nem csak) NS mond.
"... a magyar választópolgárok többsége által megválasztott vezetőt..."
Ez ugye, semmilyen formában nem igaz.

A fidesz nyerte a választásokat. Ez tény.
A fidesz nyerte meg az egyéni vk-k többségét. Ez tény.
A fidesz nyert a listás szavazáson. Ez tény.
A szavazatot leadók többsége a fideszre szavazott. Ez nem igaz.
A választásra jogosultak (választópolgárok) többsége a fideszt választotta. Ez nem igaz.

Ugyanebben a kontextusban a korábbi kormányokat alakító mszp-re is igazak a fenti állítások.
A bibi az, hogy a fenti cikkben nem az szerepel, hogy XY arra hivatkozott, az mszp-re a választók többsége szavazott.

Minden más okoskodás csak a szar szétkenegetése.

@csüngőhasú norvégbáró:

Tévedsz! Egyre nagyobb része nemzeti lesz a család és a banda vagyonának. Ugyanis többszáz milliárd forintnyi sastojást fizetnek vissza a zunijónak szabálytalanságok (értsd:bűncselekmények?) miatt. Így ezek a pénzek a nemzeti vagyonból mennek a pénztárcájukba.
Azt nem tudom csak, hogy a sokat dicsért gdp-re milyen hatással lesz a visszafizetett összeg? Mert ugye, az a lé már állami kiadásként kell, hogy szerepeljen a rendszerben.
A "nemzeti" tőkéseinknek ugyanis már a számláján van. Az államkasszából meg hiányozni fog!
Van itt közgazdász? Mert szerintem ez annál is fontosabb, mint amit NS mondott.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.24. 08:34:08

@közíró MAXVAL bircaman: nem, a nemzeti tőke ugyanolyan, mint az idegen tőke. Profitérdekelt.
Akkora fasz vagy, hogy lógatni kellene.

6.Lenin 2019.05.24. 09:00:07

@sinus67:

"Minden más okoskodás csak a szar szétkenegetése."

Persze, te köcsög, és nem csak az MSZP, vagy a DK esetében rossz a logikád, hanem a MOMENTUM,LMP,vagy bárkik is kerülnek hatalomra.

azt kifelejtetted, hogy aki kormányra kerül az az országot képviseli, nem a választók ideológiai hovatartozását. Az egy más kérdés.

Az sem igaz, hogy mind1 ki termeli a profitot. Hiszen a profit felhasználásán van a lényeg, az adott országon belül marad, vagy az dott ország önállóságát segíti-é. Ez az utóbbi nagyon nem mind1.

Tisztességes Természettudomány 2019.05.24. 09:00:28

Nem pontosan tudom, hogy a balliberális oldal melyik bugyrát képviseli ez a blog, de hajrá, csak így tovább az ellehetetlenülés lenini útján!

Amikor szemantikai kötözködés és ócska uszítás az egyetlen dolog, ami egy posztból süt, akkor nincs messze az emlegetett SZDSZ sorsa a blog hátterében álló politikai formációktól.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.24. 09:02:49

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Csak nem mindgey a profitból van-e haszna a népnek is.

Cycmen 2019.05.24. 09:05:21

@Igazamvanvagyigazamvan?: nem, a nemzeti tőke ugyanolyan, mint az idegen tőke. Profitérdekelt.....................

És tényleg! Egykutya, nekünk mindegy mi? Figyelmedbe ajánlanám a nemzeti tőke előnyeit. Jobban ellenőrizhető, jobban adóztatható és nem viszi ki a hasznot. Gyengébb ezért kisebb az érdekérvényesítő képessége, nem lép le olyan könnyen valami disznóság után. És azért mert a libsi hazaárulók emiatt ugatnak, a nemzeti tőke támogatása egyáltalán nem hungarikum, épelméjű országok védik a saját piacaikat a mai napig és más országokban is fellépnek az érdekükben. Hogy világos legyen, amikor az Orbán kibaszta a törvénytelen szerződésekkel földet vásároló sógorokat, Ausztria a nyilvánvalóan csaló polgárai érdekében bepróbálkozott elég rendesen.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.24. 09:05:22

@csüngőhasú norvégbáró:

A lényeg: a nemzeti tőke proftjából jut a népnek is.

morph on deer 2019.05.24. 09:30:01

@közíró MAXVAL bircaman:
“A lényeg: a nemzeti tőke proftjából jut a népnek is.”

Nocsak Barika, téged is a Mészáros gépén hordanak le az Adriára, hogy hajókázhass a yachtjával, és lakhass a szállodái némelyikénen?
Vagy csak a szerb stadionjáig visz el, hogy a szerb focicsapatát is megnézhesd?

Mesélj, Birca, tényleg érdekelne!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.24. 09:32:48

@Cycmen: aha. Lásd a UK.
Csak úgy maradnak, merő hazaszeretetből...
Dyson. Az egyik meghatárosó arca a Brexitnek. Tudod, önállóság, birodalmi nosztalgia, nekünk ne mondja meg Brüsszel.
Sir Dyson kimentette a vállalkozását Szingapúrba.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.24. 09:34:02

@közíró MAXVAL bircaman: hogyan jut a népnek?
Ciprusi bankokon keresztül?

sinus67 2019.05.24. 09:37:47

@6.Lenin:

Már megbocsáss, de ha már megszólítottál ilyen "kedves" hangnemben, akkor engedd meg, hogy viszonozzam pestiesen!
A jó édes anyukád hülye gyereke a köcsög!
Másrészt! Értelmezd már, amit írtam, mert a hozzáböfögésed alapján két dolog mindenképpen feltételezhető.
1. Az IQ-d a béka segge alatt van. (Mondjuk onnan okosodnod kb. olyan, mint a magyar gdp növekedés. Sok a százalék, nagyon fasza, de azért a béka segge alatt maradsz.)
2. Végtelenül szervilis vagy és azért szóltál csak hozzá(m), hogy köcsögözhess és a fidesz seggét nyald.

Van azért harmadik lehetőség is. Az 1. és 2. pontok összessége.

Azt meg kifelejtetted, hogy a logikád szerint akkor az országot képviselték annak idején a szoci kormányok is!
Attól még igaz az az állítás, hogy nem a választópolgárok többsége által megválasztott vezető sem Orbán, sem Horn, sem Medgyessy, sem Fletó, sem Bajnai.
Mi a szart nem lehet ezen érteni?
Leírtad ugyanazt, mint én, csak köcsögözéssel. Ráadásul belekevertél olyanokat, akik még nem voltak kormányon.

A profitjával meg mindenki azt csinál, amit akar.
Az sem mindegy te szerencsétlen, hogy a profitját miből nyerte! Hogyan jutott tőkéhez? Versenykepessége miatt ő volt a legjobb, vagy csak úgy odabaszták neki a "közösből", mint az állami pénzeket az átkosban pl. a tsz-eknek, vagy a kohászatnak?!
Na ez a nem mindegy öregem!

sinus67 2019.05.24. 09:41:31

@6.Lenin:

Ja? Azt meg elfeledtem jelezni, hogy a profitról nem én írtam!
De hát mit vár az ember olyantól, akinek szövegértési problémái vannak?

pioneer2016 2019.05.24. 09:42:13

"amely minden jóérzésű magyar embert sérthet."

Nyugodj meg Németh Sándor, engem nem sértenek meg, ha Orbánt kritizálják.
Sőt, örülök, hogy valakik ezt megteszik helyettem, helyettünk. Nekik ellentétben velem, velünk van lehetősége és szabadsága ehhez. Azt pedig kurvára utálom, ha a nevemben beszél, nyilatkozik valaki.

Cycmen 2019.05.24. 09:42:40

@Igazamvanvagyigazamvan?: Sir Dyson kimentette a vállalkozását Szingapúrba.........

Ez a globális tőkepolitika nagy hátulütője. Megengedték a nagyiparosoknak, hogy kihelyezzenek pénzeket más országokba, vagy leányvállalatokat alapítsanak és így vigyék haza a hasznot, de ilyen esetekben már visszanyal a fagyi, mert visszaélnek a megkapott mozgásterükkel és visznek mindent ha abból van hasznuk. Egyébként erre írtam, hogy a saját tőkéseket is ellenőrizni kell és fogni a töküket, nem tudsz olvasni?

morph on deer 2019.05.24. 09:44:47

@meszena:
“Kétségtelen, hogy a történelmi egyház kifejezés nem illik a Hit Gyülekezetére..”

Az nem illik a fideszre sem, mégis egészen jól műköidik a hitélet, nem igaz?
Minden pénteken rendre lezajlik az igehirdetés is a közmédián keresztül, - nehogy letántorodjon némely bárányka az igaz útról, valamint a még meg nem tértek bőkezű ostorozása, és az örök kárhozattal való fenyegetés is segît összetartani a nyájat!
A dézsma szedését pedig nagyban megkönnyíti a NAV, gyűlik is szépen a próféta perselyében a mindenhatónak járó szent suska...

Megy ez, látod.

6.Lenin 2019.05.24. 09:52:59

@sinus67:

Miért vagy köcsög? Mert most se értetted meg, hogy kétségbe vonod a demokrácia lényegét.
Amennyiben te nyernél ,vagy az általad szeretett párt (akármelyik, te seggfej), még szerinted se lesz legitim. Soha senki sem lehet legitim a logikátok szerint.
A profitról nem te írtál, akkor bocs, de ott se ez a lényeg, hogy ki írt róla.

Cycmen 2019.05.24. 09:55:35

@morph on deer: Nocsak Barika, téged is a Mészáros gépén hordanak le az Adriára, hogy hajókázhass a yachtjával, és lakhass a szállodái némelyikénen?.............

Jaj menj már a faszba ezzel a "nekünk miért nincs" kezdetű gyilkos proli dumával, Dzsokiék sem a marhaistállóban elszeparált hálószobában hédereltek azután, hogy a legelőn feltört az olaj!

sinus67 2019.05.24. 09:57:09

@6.Lenin:

Figyelj már ide! Ne akasszál ki a hülyeségeddel!

Ki a f@szom beszélt legitimitásról te agyhalott?

A valasztópolgárok többsége szavazott a vezetőre (Orbánra)?

Nem!

A fidesz nyert! Orbán nyert! Választásokon!

De attól még nem a választópolgárok többsége választotta!

Érted? Vegyél már meg egy bitet, hátha megérted és nem a szart maszatolod!

:-()

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.24. 10:16:49

@Cycmen: Na figyeljetek cicafiúk!
Ha csak Magyarországon korlátozzuk a nemzeti tőkéseket(amit a fidesz ugye nem tesz meg), akkor versenyhátrányba kerülnek. Ha minden ország, akkor búcsút mondhatsz a Mercedesnek, Audinak, stb.
Mindkét esetben romlik a gazdaság helyzete.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.24. 10:17:56

@Cycmen: mellesleg pont kergebirka állította, hogy a népnek több jut.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.24. 10:19:09

@Cycmen: ja, és mellesleg Dzsokiék is csalták az adót rendesen...
Mit mondanak a hangok a fejedben?

6.Lenin 2019.05.24. 10:20:32

@sinus67:

Ez mindig így van te faszfej. Soha senkit (demokráciában) nem a többség választja, hiszen több párt indul, de a nyertes a többséget képviseli (nem ideológiailag, azt a pártok teszik).

Nem értem, hogy mi a lényege ennek a süketelésnek.

B+, ha én tisztelnélek, akkor nem azért mert 1etértek veled, te seggfej, hanem elismerem azt a jogodat, hogy te is megalkothatod a saját véleményed.

Az, hogy melyikünknek van esetleg igaza, az egy más kérdés.
Természetes, hogy egy demokráciában nem a többség szavaz a nyertesre, hanem a választási törvény szerint az érvényes szavazatok többségét kapja, nem az összes választó szavazatait, hiszen más pártokra is szavaznak, de azok kisebbségben maradnak.

Amíg nem tudod bizonyítani, hogy törvényellenes volt a választás-el kell(ene) fogadnod a nyertes legitimitását, hogy más esetben akár téged is elfogadjanak.

Azzal mantrázni, hogy ez nem így van, csak beteg agyú faszoknak adhat némi gyógyírt, de semmi más jelentősége nincs. Mi a fasz más értelme van a fogalmak összekeverésének ?

A nyertes, hivatali ideje alatt a ország teljes lakósságát képviseli, pláne külföldön. Bárki is van hatalmon. Az összes magyar állampolgárt.
Szerintem.

"A valasztópolgárok többsége szavazott a vezetőre (Orbánra)?
Nem!"
A kormányfő hivatkozhat arra, hogy minden magyar állampolgárt képvisel?
Igen. Ez még akkor is igaz, ha nem mindenki ért vele 1et.

Mert, ha nem így lenne, értelmetlen az egész demokráciának nevezet faszság. (szerintem pont ezekért egy faszság az egész, de elfogadom, mert jelenleg nincs helyette jobb)

Minden ballib bérretteg 2019.05.24. 10:29:43

Kurva sokat röhögök a frusztrált B1-es alemeroggyant beírásain.
A frusztráció és a gyűlölet nem ismer határokat náluk.

Ez az elemebetg azt felejti el, hogy ugyan a Fideszt tényleg nem szereti 40-50%-nyi ember, de a Gyurcsányt meg az MSZP-t 70-80% utálja.

Itt már soha nem rugtok labdába tetvek !

Cycmen 2019.05.24. 10:31:24

@sinus67: Bocsika hogy közbeugatok, de akkor mi a bánatos faszért lovagoltok azon hogy nem a többség szavazott Orbánra? Nyilvánvalóan az a cél hogy megkérdőjelezzétek a legitimitását és számotokra is nyilvánvaló ennek az érvnek a blődsége, mert azon eseten kívül, hogy az ellenzék mindenhol egy jelöltet indít és egyéniben is több mandátumot szerez, ezt így számolgatni teljesen értelmetlen! És mégis bazmeg ez megy egy éve, most pedig te vagy megsértődve? Mi miért nem többségezhetünk, amikor az ellenzéki nímandok képesek voltak a választások után kétszáz fős gigatüntetéseken óbégatni, hogy "mi vagyunk a többség"? Lófaszt mama!

Aranka1973 2019.05.24. 10:36:28

@Blogolo Blogi: "Mar megint bantjak szegeny Viktort. Ezek mindig bantjak szegeny Viktort. Egy kis seggnyalastol jobban erzi majd magat."

Hát lipsikém, én már tudom is, hogy mitől fogja jobban érezni magát !!

"Előre lehet tudni a kutatások alapján, hogy a május 26-i EP-választást ismét a Fidesz nyeri. Az elsöprő arány sem kérdés."
"Vasárnap éjszaka a fideszes örömünnep árnyékában várhatóan ismét ellenzéki magyarázkodásversenyt hallhatunk."
index.hu/belfold/2019/05/24/ep-valasztas_kampany_elemzes_csak_az_a_kerdes_mennyivel_nyer_a_fidesz/

Azaz még a libsi portál szerint is a várható forgatókönyv: elsöprő fideszes győzelem, örömünnep, ellenzéki magyarázkodás; ennyi maradt nektek !

Gyuri bácsi helyében már rég kirúgtalak volna titeket, ti nemhogy a pénzeteket nem éritek meg, de egyenesen kontraproduktívak vagytok !!!

sinus67 2019.05.24. 10:38:27

@Cycmen:

Nocsak? Mik vannak?

Mészáros udvarában meg hirtelen feltört az üzleti érzék?

Egyébként morphonak nem azzal van baja, hogy lölőnek van hatalmas vagyona!
Azzal van baja (nekem is), ahogyan szerezte! És azzal, hogy a magyar tőkésosztály megteremtésének indokolása (magyarázkodása) szerint az azért jó, mert a profit itthon marad.
Ehhez képest a profit egy jelentős részét külföldön költi el "hajókázásra" és hajóztatásra, stadion építésre, szálloda vásárlásra, stb.
Ezzel egyébként nem is lenne baj, ha a magyarázkodások nem pont az ellenkezőjét állítanák.
Mondjuk a hajókázas "csak" pár milla, de a stadionépítés, szálloda vásárlás több százmillió, esetleg több milliárd forint.
Ami nem itthon kerül befektetére, elköltésre.
Mondom, nincs ezzel baj, csak akkor nem kell megmagyarázni, hanem csendben kell maradni.
Kiváltképp prolizni a másikat ciki, miközben a kormányzati kommunikáció szerint csúnya Brüsszel, csúnya multik, stb. Miközben:

merce.hu/2019/05/24/az-mti-szakmanyban-valtoztatja-a-multat-ezuttal-szijjarto-mondta-nem-is-azt-amit-mondott/

6.Lenin 2019.05.24. 10:40:58

@Minden ballib bérretteg:

Szerintem ennek a betegagyú bandának az a legnagyobb tévedése, hogy tényleg azt hiszik, minden akkor van teljesen rendben, demokrácia, haladás, meg miegymás, ha ŐK VANNAK HATALMON.
azt nem értik, hogy ezzel, amit itt is folytatnak, a saját legitimitásukat is megkérdőjelezik.
Ezek tényleg azt hiszik mindenki pont olyan hülye, mint ők. És ezt már 10. éve nyomják, pedig ők tényleg csúsznak lefelé, már senki sem lesz lassan 10% felett, de nyomják tovább ész nélkül.
Valamilyen rejtélyes ok miatt mantrázzák, hogy a Fideszt csak x % támogatja, de elfelejtik, hogy az az x=4-5× y, ahol az y az ő támogatottságuk (az összes ellenzéki együttvéve), sőt ha egyenként nézzük, akkor a szorzó még nagyobb.

Ebben nekik mi a jó?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.24. 10:41:03

@Cycmen: "megkérdőjelezzétek a legitimitását"

Ondó Viktor csalással nyerte a választást, kurvára nincs semmi legitimitása. Tök mindegy, hogy 50%-ot, 98%-ot vagy 103%-ot kapott.

Cycmen 2019.05.24. 10:43:16

@Igazamvanvagyigazamvan?: : ja, és mellesleg Dzsokiék is csalták az adót rendesen...
Mit mondanak a hangok a fejedben?.......................

Azt, hogy Mészáros többet adózott az ugyanannyi egységű üzletei után, mint amennyit a külföldiek fizettek be hasonló esetben. Mészáros legnagyobb jelentősége a ballib számára, hogy lehet vele hergelni az Orbánfóbiás irigy prolikat, akik nincsenek tisztában azzal, hogy a haszonból Lölö előtt is magánrepülőket, meg hajókat vettek és nem közöttük osztották szét!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.24. 10:48:25

@Cycmen: adatok? Miért adózott Mészáros többet? Kíváncsian várom a sratisztikát, addig sajnos nem tudom elfofadni érvnek. Pláne a szlovák rendszámok tükrében.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.24. 10:48:55

@Cycmen: "Mészáros többet adózott"

Ellop ezermilliárdot, és te tapsikolsz örömödben, hogy visszaadózik belőle százmilliárdot. Meg következő évben úgyis ellopja megint a sokszorosát. Ennél több észt várnék tőled.

sinus67 2019.05.24. 10:57:56

@6.Lenin:

Bakker! Te magadtól vagy ilyen hülye, vagy utasításra.

Mégegyszer megkérdezem Mr. Agyhalott!

Ki a szar mondta, hogy nem a fidesz nyert?

Idéztem neked az előbb, hogy mit írt a cikkben grabowski idézőjelben.

Nem idézem mégegyszer, de a kedves betegért elmagyarázom érthetőbben.

Lövészeten százan lőnek! 49 fő 10-est lő, 16 fő 9-est, 10 fő 8-ast, és így tovább.
A 100 főből 49 a 10-est találta el,nyert! Érted? Nyert!

Ha azt állítom, a 100 főből a többség 10-est lőtt, az nem igaz!

Na most ezt fordítsd le a NS által elmondottakra és a kormány retorikájára!
Nem azt mondták, hogy a győztes párt vezetője, vagy ilyesmi, hanem a VÁLASZTÓPOLGÁROK TÖBBSÉGE ÁLTAL MEGVÁLASZTOTT VEZETŐ.
Ennél egyszerűbben nem tudom elmagyarázni!

Serény Vélemény 2019.05.24. 11:15:46

A legfontosabb: nehogymár valaki véletlenül végighallgassa, hogy mi is hangzott el az inkriminált rádióadásban!

www.mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2019-05-20_21-05-00&enddate=2019-05-20_21-31-00&ch=mr1&fbclid=IwAR0pxVYR8bJMXWUcLF-NfhfPTMc9gYrjMDQbv2OlKEHO8S1SuqD1dmSiC5c

Ez -- főleg a liberálisoknak egyszerűen TILOS!

Elég, ha az alig tájékozott, félművelt "véleményvezérek", meg "bloggerek" által felböfögött hülyeség tartja bent a gondolkodásmódjukat a picuri véleménybuborékjuk falán belül...

Cycmen 2019.05.24. 11:19:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ellop ezermilliárdot, és te tapsikolsz örömödben, hogy visszaadózik belőle százmilliárdot. Meg következő évben úgyis ellopja megint a sokszorosát. Ennél több észt várnék tőled............

Persze. A balibáknál ezermilliárd menne külföldre, ezermilliárd a pártkasszába, ezermilliárdot ellopnának, majd felvennének ezermilliárd IMF hitelt amit visszafizetne a következő kormány kiegészítve ezermilliárd kamattal!
Ezt gondolom és ezt gondolja a szavazók azon része, akiknek a szavazataival harmadszor is kétharmad van a Lölözésetek ellenére is!

sinus67 2019.05.24. 11:21:13

@Cycmen:

"Bazmeg"! Nem vagyok megsértődve, csak fent van egy cikk, amiben egy állítás köré fűzött a szerző egy magyarázatot, hogy az az állítás nem igaz!
Erre egy rakat fideszes magyarázza hozzászólásokon keresztül a bizonyítványt, miközben az állítás tényleg nem igaz. Ezt levezettem annak a féleszű leninnek is.
Erre most te is jössz itt azzal, hogy az egyéni jelöltek, meg aki nyer az mit alakít, meg a legitimitás...

Szavazott X számú választópolgár, ebből 49,6 % szavazott a fideszre (mondjuk, hogy a vezetőre). A választópolgárok többsége szavazott a vezetőre vagy sem?

Ismétlem újra:

- A fidesz nyerte a választásokat!
- Orbán alakíthatott kormányt!
- Választásokat tartottak, ahol mindenki arra szavazott, akire akart!

Cycmen 2019.05.24. 11:26:51

@Igazamvanvagyigazamvan?: Miért adózott Mészáros többet? Kíváncsian várom a sratisztikát, addig sajnos nem tudom elfofadni érvnek. Pláne a szlovák rendszámok tükrében..........................

Ti Mészárosoztok , én szóba sem hoztam volna, pláne egy Német Sándor hitgyülis poszt alatt, úgyhogy a bizonyítási kényszer benneteket terhel.

6.Lenin 2019.05.24. 11:28:54

@sinus67:

"Nem azt mondták, hogy a győztes párt vezetője, vagy ilyesmi, hanem a VÁLASZTÓPOLGÁROK TÖBBSÉGE ÁLTAL MEGVÁLASZTOTT VEZETŐ."

ÉS?

A győztes pártra szavazott a választáson résztvevő, legtöbb érvényes szavazatot leadó, választópolgár. A ME ennek a pártnak egyben a vezetője is. A nem szavazat nem számít.
Vagyis nem csak a pártnak a vezetője, hanem az országnak is. Mivel az országnak is a vezetője lett, egyben az összes magyar állampolgárt is képviseli, vezeti.

Hol itt a gondod?

(sejtem. Vagyis minden vesztes pártra lényegesen kevesebb választópolgár szavazott, de ezt a magát tévedhetetlennek képzelő köcsögök összessége nem tudja megemészteni.
Belekötnek abba, hogy a sok kis picsa pártra leadott szavazatok száma több, a küszöböt elértekkel együtt. De ilyen lista nem volt a szavazó lapon-összes ellenzéki párt.
EZT RAJTATOK KÍVÜL KI A FASZ TARTJA SZÁMON, ÉS MI A PICSA JELENTŐSÉGE VAN?)
Úgy érzed ez enyhít a hülyeségeteken? Legyen, ha ezzel segíthetek én is rajtatok, de a lényegen nem változtat.

Mondjuk, ahol közvetlen választják a KE-t, 50%+1 fővel nyer a pacák, NEM KÉPVISEL MINDENKIT? Az elfogadott (pont ez a bajotok) demokratikus elvek mentén igen(nek kellene lennie, de ha nem a ti pacákotok nyer, akkor nem a válaszotok. Ezt értettem eddig is, de akkor mi a faszért hivatkoztok a demokráciára? Köcsögök vagytok, na.

Volt /van több olyan kérdés, amiben a ME-t többen támogatják, mint amennyi fideszes szavazó van, akkor mi a helyzet? Miért ne hivatkozhatna a többségre?

Beteg a logikátok szinus67, sajnos.

citrix 2019.05.24. 11:29:23

Németh Sándor= HIT gyülekezet. A HIT gyülekezet bő ezer millió azaz 1 milliárd pénzt kapott az Orbán kormánytól úgymond támogatásként. Úgy gondolom ezt illik "meghálálnia" Németh Sándornak, a puszi mellé.

Merlot 2019.05.24. 11:29:59

@Aranka1973: Ha te magad vagy a képen drága orbáncsicska Aranka, akkor szíves engedelmeddel kinagyítanám ezt a képet, és ezentúl ezzel fogom ijesztgetni a gyereket.
Ja, és a macskát is! :DDD

Serény Vélemény 2019.05.24. 11:31:17

@sinus67: A következő a felállás: van egy élő szóban elhangzott stúdióbeszélgetés, amiből többszörös áttétellel kiemelnek egy olyan részletkérdést, ami a téma és az elhangzottak szempontjából abszolút nem releváns, és ezt a részletkérdést teszik kullccsá a beszélgetésben részt vevő egyik személy lehazugozásához.
A tény az volna, hogy a demokratikus módon megválasztott, harmadszor is két harmados parlamenti többséget birtokló párt által adott kormányfővel szemben bizonyos nyikhaj, műveletlen, buta, és még sorolhatnánk milyen emberi értékekkel nem rendelkező EU parlamenti képviselők olyan hangnemet engedtek meg, ami hangnem _normális_ emberek számára elfogadhatatlan! Nemhogy egy EU parlamentben, nemhogy egy képviselőnek!

Merlot 2019.05.24. 11:31:57

@citrix: " ezt illik "meghálálnia" Németh Sándornak, a puszi mellé. "

Amit a nemzetvezető seggére szokott adni. :D

Cycmen 2019.05.24. 11:33:05

@sinus67: :DDDDDDDDDDDDD Most majdnem elkezdtelek behúzni, hátha leírod mégegyszer (amit eddig láttam belőled annak alapján biztos) de aztán mégsem.
Cimbi nekem semmi mentális sérelmem nincs, mert a Fidesz kormányoz kétharmaddal, a hülye ellenzék pedig még mindig az önszopatás állapotában bíbelődik az adatokkal, de ez nekem csak vicces, sőt ha lanyhultok, akkor még rakok is a tűzre!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.24. 11:34:26

@Cycmen: "ezermilliárd a pártkasszába"

Nem szívem csücske a ballibák, hogy megvédjem őket, de ezt az ezermilliárdot a pártkasszába kötve hiszem, az ugyanis üresen kong, még a székházukat is eladták. Ennél több észt várnék tőled.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.24. 11:36:31

@sinus67: Ez a 6.Fasz csak trollkodik, az is hazugság amit kérdez, ne etesd már. :))

6.Lenin 2019.05.24. 11:52:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Szerinted mit takar az, hogy valami demokratikus?
(mondjuk ilyen kérdést pont neked feltenni is elég nagy hülyeség)

Ki az a troll? Akinek eltér a véleménye a tiétektől?
Vagy az ,hogy szeretném megérteni azt a balfaszságot, amit már 10. éve csináltok, és még büszkék is vagytok rá?

Tényleg nem érzed, hogy mennyire sikertelen ez a süketelés, amit itt a B1-en is nyomnak? Ez valójában csak a Fideszt tartja továbbra is hatalmon.

Inkább legyek troll, mint hülye.

Blogolo Blogi 2019.05.24. 11:55:03

Kurva unalmas egy kampany ez. Semmi hir Kosarol vagy Sziszirol, eltunt Kunhalmi meg Bangone is.
Maradt nekunk a hulye hitgyuli meg persze birca, cycmen es a tobbi cuki kis udvaribolond.

Es persze a terdig mediaellenszelben harcolo kis geci, aki most eppen ujra nyalni kezdett az EPPnek. Igy hogy Strache bebuktatta magat es ot is, hirtelen probal visszahuzni anyuci szoknyaja ala. Mivel pedig az EPP ugyanolyan hitvany, elvtelen politikusok gyujtohelye, mint Viktor maga, igy valoszinu megrantjak a vallukat az utobbi par honap torteneseire es orommel adnak csokot Viktor pavatancban kipirosodott orcacskajara. Fuggony, a fideszgyokerek visitva tapsikolhatnak tovabb.
Mondom, kurva szar kamany volt, egyedul a patkanyozas vitt bele egy kis eletet.

citrix 2019.05.24. 11:56:45

@Merlot: A pártállam így működik. Minden intézmény, egyház, felekezet a kormány(Orbán) csöcsén(sic!) kell lógjon mert csak onnan kap pénzt. Aki nem áll be a sorba, az megnézheti magát: adóellenőrzés orrba-szájba, a "nemzeti" média és trollcsapat róla publikál kígyót-békát, önkormányzati szervek zaklatják, igyekeznek ellehetetleníteni. A pártállam lényege a központi/egyszemélyi hatalom birtoklása.

sinus67 2019.05.24. 11:59:57

@Serény Vélemény:

Végighallgattam!
A műsor vége felé, pontosan azt mondja, ami az idézetben szerepel.
És rendesen nyalja a kormány seggét. Egyszer azért kétségbevonja a kormányközeli médiák által terjesztett állapotok valóságat az általa tapasztaltak tükrében, de azért gyorsan kiigazítja, hogy a németek arra (mármint a kormánymédiák által vizionáltak felé) haladnak...
Ja?! Meg egy apró hibája NS-nek: Spanyolország nem a Németalföldön van!

Blogolo Blogi 2019.05.24. 12:04:23

@6.Lenin: "Inkább legyek troll, mint hülye."

Hidd el, hogy nagyon jol hozod a kettot egyutt.

Serény Vélemény 2019.05.24. 12:04:56

@sinus67: Ez egy hősies tett volt! -- Mármint, hogy meghallgattad :-)

sinus67 2019.05.24. 12:16:13

@Serény Vélemény:

A korrekt valóban az lett volna a beszélgetésben, amit a végére írtál!
Ezzel szemben a tény az, hogy Németh azért tette szóvá a képviselők - szerinte - minősíthetetlen viselkedését, mert a VEZETŐT a választópolgárok TÖBBSÉGE választotta meg. Nem azért, mert a minősíthetetlen viselkedés amúgy sem illdomos!
Ha csak 20 % egy párt szavazataránya, és koalícióban kormányoz másokkal, akkor azzal a vezetővel (miniszterelnökkel, pártvezetővel) szemben lehet minősíthetetlenül beszélni?

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · http://elmenypark.net 2019.05.24. 12:18:52

Üzlet? Akkor itt egy linux filozófiával készült ingyenes 3D vetítésre képes holo operációs rendszer, ami véget vet a windows rendszerű vallásoknak.

elmenypark.net

sinus67 2019.05.24. 12:18:57

@6.Lenin:

Nyugi! Te nem lehetsz troll. Egy troll az direkt játssza a hülyét!

wolves84lb 2019.05.24. 12:21:33

@Aranka1973:
"Először is, tulajdonképpen mi közöd hozzá?"

Mint választópolgár, minden köze megvan hozzá. Vagy te nem így gondolod, kicsiny fidesztrollocska?

Serény Vélemény 2019.05.24. 12:26:27

@sinus67: Hogy miért tette szóvá, azt speciel nem tudom, csak azt tudom, hogy csak kb kettő választási lehetősége van:
-- vagy támogat egy erkölcsi kérdésekben konzervatívnak nevezhető, a kereszténységgel kapcsolatban nem ellenséges politikai erőt, -- a járulékos dolgaival együtt,
-- vagy kereszténységgel szemben ellenségesen, kirekesztően viselkedő politikai erőt támogat.
És Németh Sándor úgy látszik úgy döntött, hogy inkább egy szuverenista, nemzetállamokat, a nemzetállami létet felszámolni nem akaró politikai erőt támogat.

Tényelek 2019.05.24. 12:30:22

@sinus67: "Ugyanis többszáz milliárd forintnyi sastojást fizetnek vissza a zunijónak szabálytalanságok (értsd:bűncselekmények?) miatt."
Zavaró, hogy miért nem mi lophatjuk el a pénzt, de ettől még tény, hogy az eu-s pénzek ~10%-át, adminisztratív vagy egyéb okból az EU "visszakéri". Azért tettem idézőjelbe a visszakéri szót, mert arról van szó, hogy eleve egy ekkora puffert tesznek a pályázatok kihirdetésénél bele, hogy a makró támogatási összeg ne vesszen el.
A 4-es metró síbolását sem kell visszafizetni, betesznek a helyébe egy olyat, ami rendben van.
Ezt minden Uniós ország így csinálja, függetlenül attól, hogy jobbos vagy balos kormánya van.

wolves84lb 2019.05.24. 12:31:15

@6.Lenin: te tényleg ennyire debil vagy, bazdmeg?

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · http://elmenypark.net 2019.05.24. 12:32:05

Mit jelent az, hogy közíró? Ha adnék neki 1 millió dollárt, hogy csak nekem írjon valamit, azt elutasítaná?

wolves84lb 2019.05.24. 12:39:19

@Cycmen: mondjuk azt diszkréten kihagytad, hogy két nyertes választás közben gondoskodott arról, hogy kétharmadot érjen kb bármi, amit a fidesz csinál. Ha mégsem, akkor meg a választás napján összeomlik a választási rendszer.

wolves84lb 2019.05.24. 12:46:42

@közíró MAXVAL bircaman: "Csak nem mindgey a profitból van-e haszna a népnek is."

Mesélj, mészáros 300milliárdjából mi haszna a népnek? Vagy tiborcz 32 milliárdjából?

Kuglóf. Az 2019.05.24. 12:54:21

B+ a visfúl tinking mintapéldája a búbánatos poszter. Ugye HA nem a ballib nyer, az NEM demokrácia meg semmi.
Orbán Viktor a magyar választók JELENTŐS (!) TÖBBSÉGÉNEK akaratából miniszterelnök, és ezen Lóf. aztsem változtat semmiféle balliberális álmatek vagy variáció.

Ja, ha ezek a választások a parlamenti demokrácia "őshazájában", Nagybritanniában lettek volna, a Parlamentben a Fidesznek 85%-a lenne és nem csak kétharmada.

Kuglóf. Az 2019.05.24. 12:59:45

@N. Barbie: Úgy b+ Tehülye, hogy a parlamenti DEMOKRÁCIA így működik. Amit ti balf. Aszok kizárólag akkor vagytok hajlandóak elismerni, ha ti győztök. SŐT, ha netán szét lennénk szabdalva és mondjuk KISEBBSÉGBEN alakítanátok kormányt, akkor is ugatnátok hogy demokrácia!

1. Aki NEM ment el szavazni, annak NINCS semmije, még a pofáját is befoghatja.
2. Aki elment és a NYERTES pártra szavazott, annak saját kormánya lesz.
3. Aki elment és nem a nyertestre szavazott, annak NINCS kormánya, akkor se ha ugat.
4. AZ a nyertes párt, aki a LEGTÖBB szavazatot kapta. Akkor is ha ugatsz hozzá.
5. AKI TÖBB szavazatot kapott mint más, azt a TÖBB-ség támogatja. Ez egy ilyen logikai dolog, csótányagy FÖLÖTT igazából ezen nem lehet fogást találni.

Na hát, ez van.

6.Lenin 2019.05.24. 13:02:47

@Blogolo Blogi: @wolves84lb: @sinus67:

Ez nagyon gyenge, valójában elismertétek, hogy nekem van igazam.
Sajnos a demokrácia már csak ilyen macerás dolog, nem a hülyék játszótere.

Kuglóf. Az 2019.05.24. 13:06:46

Ja, Sargentini, vagy akár a Gyurcsótány, meg az MSZP's patkányok az ORSZÁGOT támadják és NEM a Fideszt.
Például az ORSZÁGNAK járó pénzek elvonását kérték miezb+ ha nem az ORSZÁG támadása?

Weber megsértette a magyarokat, mivel a magyar választók TÖBBSÉGE a Fideszre szavazott és ahogy a MATEMATIKA is mutatja a Fidesz szavazók teszik ki a választók többségét.

Utóbbihoz annyit, a matek az ilyen együgyűeknek nem megy, hiszen ha szerintük a Fidesz szavazók nem "többség", akkor a DK szavazók, az MSZP-Párbeszéd szavazók, a Jobbik szavazók, meg a többi, akikre mind-mind KEVESEBBEN szavaztak (négy sokkal kevesebben mint a Fideszre), azok mik? Törpe minoritás? Kimutathatatlan kisebbség? Jelentéktelen aberráció?

citrix 2019.05.24. 13:07:09

@Kuglóf. Az: Aztamindenit, erre még Rákosi elvtárs is betérdelne :-)

6.Lenin 2019.05.24. 13:12:15

@Kuglóf. Az:

"3. Aki elment és nem a nyertestre szavazott, annak NINCS kormánya, akkor se ha ugat."

Bocs, de ez így nem teljesen igaz. Van kormánya, el kellene fogadnia, de nembeletörődnie, hogy ez így van, azon kell dolgoznia, hogy a következő választáson (akár egy előrehozotton) leváltsa.
EL KELL FOGADANIA, ha azt szeretné, hogy amikor ő nyer, nyilván nem úgy, hogy rá mindenki szavazott (100 %-ban), ő is elfogadott legyen.
Szerintem ezt a két dolgot keverik sokan, pedig ez lenne a demokrácia alapja. Pláne, ha minden picsa ügyben is erre hivatkozunk. Nem elég pofázni róla (ez a lipsiknek szól)

Kuglóf. Az 2019.05.24. 13:17:52

@nickgrabowszki:
Te is olyanf. Azvagy a matekhez, mint egy egysejtű.
Ahogy más is írta, olyan nincs hogy "ellenzéki pártok", vagyis lehúzhatod magad ezzel a retyón.

Ha szerinted:
a Fideszre 47,36% a TÖBBIRE 52,60% esett, akkor
a Jobbikra 19,81% a TÖBBIRE 20,19%
a MSZP+P-re 12,37% a TÖBBIRE 87,63%
az LMP-re 7,34% a TÖBBIRE 92,66%
jutott.

Még EZT a listát is TORONYMAGASAN a Fidesz nyeri.

Ja, és még a 47,36%-kal sem mondasz igazat, mert a Fidesz 49,27%-ot kapott.
www.valasztas.hu/orszagos-listak-eredmenye

Kuglóf. Az 2019.05.24. 13:18:41

@6.Lenin: A korrekció helyes. A NINCS kormánya azt jelenti, hogy nem ő mondja meg, mi legyen.

wolves84lb 2019.05.24. 13:24:33

@Cycmen:
"És tényleg! Egykutya, nekünk mindegy mi? Figyelmedbe ajánlanám a nemzeti tőke előnyeit. Jobban ellenőrizhető, jobban adóztatható és nem viszi ki a hasznot. Gyengébb ezért kisebb az érdekérvényesítő képessége, nem lép le olyan könnyen valami disznóság után."

Ezt magad találtad ki, vagy vmi fideszes bullshit-generátorral alkottad? Ezekből egy kibaszott szó sem igaz a fideszes holdudvarra.

morph on deer 2019.05.24. 13:27:00

@Cycmen:
“Jaj menj már a faszba ezzel a "nekünk miért nincs" kezdetű gyilkos proli dumával,”

Látom te is egy pisai ferde (hajlamú?) eset vagy!
Miért nem ranulsz meg rendesen olvasni cicus, ha már mindenáron válaszolni akarsz valamire?

Hát ki a franc beszélt arról, hogy “nekünk miért nincs” - rajtad kívül, - “gyilkos proli dumával”?

Barátod, a másik négylábú hivatkozott arra, hogy “jut belőle a népnek”, mire visszakérdeztem, hogy neki mi módon juttattak belőle!

Teljesen kiábrándítottál, komolyan!
Jobb is lenne, ha inkább valami kérődzőt választanál kabalának, mert ez sértés a macskákra nézve!
Például az én macskám elsőre megért mindent, nem kell kétszer mondani neki semmit!
Igaz, nem is fideszes...;)

6.Lenin 2019.05.24. 13:27:17

@Kuglóf. Az:

Bocs, hogy megint beleszólok.

Szerintem sokan nem olyan nagyon hülyék az ellenzékinek nevezett oldalon, A HÜLYÉKNEK írnak, nyomják a szöveget.
NINCS ELFOGADHATÓ magyarázat a 10 éve tartó balfaszságra, mert nem állnak tömegek mögéjük, megpróbálnak választókat keresni. Mivel elfogadható víziójuk nincs, az irigységre (Mészárosozás stb) és a hülyeségre próbálnak rájátszani (nem a többség)

Igaz, így ellenetmondok magamnak is, mert akik 10 év után se veszik észre, hogy zsákutcában rohangálnak, azok mégis inkább hülyék lehetnek.

Szerintem az ilyen oldalakon nyomott süketelés nagyon rossz taktika, de ez legyen az ő gondjuk.

6.Lenin 2019.05.24. 13:28:57

@Kuglóf. Az:

Így elfogadható. Valóban ők csak azt tudják elfogadni, amit ők hablatyolnak.

Cycmen 2019.05.24. 13:31:48

@wolves84lb: mondjuk azt diszkréten kihagytad, hogy két nyertes választás közben gondoskodott arról, hogy kétharmadot érjen kb bármi, amit a fidesz csinál. Ha mégsem, akkor meg a választás napján összeomlik a választási rendszer...............

És?

wolves84lb 2019.05.24. 13:37:07

@Cycmen: aranyos, ahogy megpróbálod relativizálni az ország gázszerelőjének mesés/csodás/ginisszrekorder gazdagodását...pedig ő a legnagyobb bizonyítéka, hogy orbán egy tetves fasszopó hazaáruló elmebeteg geci.

Kuglóf. Az 2019.05.24. 13:41:04

@wolves84lb: Mi a haszna? Az a haszna hogy ez a pénz ITTHON van és ITTHON dolgozik és ITTHON fial. Még a Fidesz stadionon is nyer a kubikos cigány is meg az összes környéki szakmunkás, meg takarítónő, meg ezek családja, és a többi.

Azoknak, akiket ez a pénz és vagyon foglalkoztat, azoknak ez itt a nagybetűs MEGÉLHETÉS. Ezt jól tudta Keynes bácsi, amikor az nobeldíjas elméleteit kidolgozta.
Ellentétben a bides nagytőkétől, akik talicskán tolják ki a megszerzett vagyont onnan, ahol azt megtermelik, a "hazafias" nagytőke a pénzét az ország javára forgatja, MIKÖZBEN nyerészkedik.
Így hát bár Pénztáros Lőrinc egy tolvaj oligarha, egy hazafias kapitalista, amiért is ezerszer jobb tolvaj oligarha mint lenne az a nemzetközi nagytőke.

Mindig megfeleldkeztek ti is arról, a MAI politikusok is valamilyen vagyonnal alapozták meg a hatalmukat, pl. az USÁ-ban a dédpapi szeszt csempészett, védelmi pénzeket szedett, a szakszervezetekben maffiózóskodott, lopott, csal, hazudott.
Magyarországon a JOBBOS elit csak 12+4 (közte szünet) kezde ezt az "eredeti tőkefelhalmozást", amivel a sorosféle amcsikhoz képest 150 év, de még a kommunista nagytőkésekhez képest is 60 év lemaradása van. Pénz nélkül meg nincs politika.

wolves84lb 2019.05.24. 13:41:44

@Serény Vélemény:
"A tény az volna, hogy a demokratikus módon megválasztott, harmadszor is két harmados parlamenti többséget birtokló párt által adott kormányfővel szemben bizonyos nyikhaj, műveletlen, buta, és még sorolhatnánk milyen emberi értékekkel nem rendelkező EU parlamenti képviselők olyan hangnemet engedtek meg, ami hangnem _normális_ emberek számára elfogadhatatlan!"

Kiket tartasz te buta, múveletlen nyikhajnak? Csak nem dajcstompikára gondoltál?

Kuglóf. Az 2019.05.24. 13:42:37

@citrix: Térdelj be te is. Megérdemled.

6.Lenin 2019.05.24. 13:44:49

@wolves84lb:

Te köcsög, azt kifelejted, hogy aki ilyen jól tudja kezelni az ellopott lóvét, az igen ügyes ember lehet, és az ország is jól jár vele.
Mészáros cégei igen jól hasítanak, és még 1x sem hallottam tőle: azért mentünk tönkre, mert nem értettünk hozzá. Igaz ő nem is ballib gazdasági zseni, ő csak jól kezeli a dolgot.

Bár már csak ilyen fószerek irányítanák a magyar gazdaságot, akkor nyugodtan leszarhatnánk néhány idióta német,francia zsenit, aki azzal fenyeget minket, hogy nem adnak lóvét. Ki nem szarná le őket? Most még sajnos úgy kell tennünk, mintha elismernénk, milyen okos fószerek is ők. Most meg kell várni, míg belebuknak a saját zsenialitásukba, de ez is csak idő kérdése már.

citrix 2019.05.24. 13:51:18

@Kuglóf. Az: Szerintem elnézted a házszámot. Nézd csak meg a naptárt, milyen évszámot látsz odaírva? 2019. No, ez itt a Te problémád. Összekevered 1950-el. Ébresztő, már nem az a divat ami akkor volt "menő"...

wolves84lb 2019.05.24. 13:52:30

@Kuglóf. Az: húbazdmeg...te valami elképesztően buta vagy...
Szóval, egy itthon kiírt pályázaton, ha mészáros nyer, akkor a cigány kubikos nyer, mert ő végzi el a melót. De ha bárki más nyer, akkor nem a cigány kubikos nyer, mert nem ő végzi el a melót? Hát ki a fasz végezné, egy itthoni pályázaton? Amivel ti, fideszbuzik próbáljátok elkenni a korrupciót, hát az pont lényegtelen. Nem az a pénz a baj, ami valóban itthon marad, hanem az, amit közben lefölöz a te drága lőrinckéd, és aztán arra költi, amire akarja.

wolves84lb 2019.05.24. 13:53:29

@6.Lenin: a fasszopó retkes román kurva anyádat köcsögözd, te szartházi fideszfasz...

alöksz róz 2019.05.24. 13:53:44

"De ez csak jogi kérdés, ettől még lehetne, hogy a választópolgárok többsége ugyan nem választotta meg, de legalább támogatta Orbánt és programját. Azonban a tavalyi választáson a választópolgároknak nemhogy a többsége, de csak alig harmada támogatta az Orbán által vezetett listát." - hülyeség.

a választásra jogosultak kétharmada támogatta orbánt és programját.

a nem szavazó egyharmadnak tökéletesen megfelelt, egyetértett vele, hallgatólagosan támogatta, hogy orbán és a fidesz folytassa a kormányzást.

akik kifejezetten azt akarták, hogy kormányváltás legyen, összesen kb. egyharmadnyian voltak.

és ti ostoba ballibek most ennek az összesen egyharmadnyi szavazatnak a birtokában (feltéve ha nagy-nagy jóindulattal hozzátok számoljuk azokat a szavazatokat is, amelyek kifejezetten ellenetek irányultak, de nem a fideszre érkeztek - jobbik, lmp, kutyapárt) és társadalom túlnyomó többsége által kifejezetten elutasított pártokat képviselve akartok beszélni a nép nevében. nevetséges.

wolves84lb 2019.05.24. 13:57:05

@alöksz róz: na, megjött még egy matekzseni :))) aszongyahogy, kétharmad a fidesznek, egyharmad otthon maradt, és egyharmad a ballibeknek...:) :)

Na takarodj te a picsába, béna fos troll :) :)

alöksz róz 2019.05.24. 13:58:31

de ne is számoljuk hozzátok a jobbikos, lmp-s, kutyapártos szavazatokat, mert nem titeket támogattak vele.
összesen 15% szavazatot szereztetek, nehogy már a többség nevében beszéljetek

15 százalékos támogatottságra veritek itt magatokat, hogy ti vagytok a többség :D

6.Lenin 2019.05.24. 14:00:03

@wolves84lb:
Ne haragudj, de Romániában arra tanítottak, hogy nem szabad hazudni. Én szívesem írnám rólad, hogy 1 drb zseni vagy, de az hazugság lenne, elég orbitális.

alöksz róz 2019.05.24. 14:00:08

@wolves84lb: tényleg? na hol írtam ilyet, muti?

alöksz róz 2019.05.24. 14:01:35

@wolves84lb: mitől vagy ilyen frusztrált, dk-s nyugger? beáraztad előre az újabb nagy buktát, mi? :D

Aranka1973 2019.05.24. 14:03:44

@wolves84lb: "Mint választópolgár, minden köze megvan hozzá. Vagy te nem így gondolod, kicsiny fidesztrollocska?"

Ahhoz, hogy a Fidesz melyik egyéni körzetben kit indít, SEMMI köze nincs, hacsak nem fideszes, de aligha hiszem, hogy az lenne.

Az egyéni körzetekben azokra szavazhat, akik az adott körzetben indultak, és elég ajánlást össze tudtak szedni. Ha a Fidesz úgy dönt, hogy egy egyéni körzetben Orbánt is indítani akarja, akkor ott lesz a választható jelöltek között, egyébként meg nem lesz ott, ez ennyire egyszerű.

Nektek libbantkáknak pedig marad az, hogy a partvonalról csaholjatok be. Nézd csak pl. az index mai cikkét:
"Előre lehet tudni a kutatások alapján, hogy a május 26-i EP-választást ismét a Fidesz nyeri. Az elsöprő arány sem kérdés."
"Vasárnap éjszaka a fideszes örömünnep árnyékában várhatóan ismét ellenzéki magyarázkodásversenyt hallhatunk."
index.hu/belfold/2019/05/24/ep-valasztas_kampany_elemzes_csak_az_a_kerdes_mennyivel_nyer_a_fidesz/

Azaz még a libsi portál szerint is a várható forgatókönyv: elsöprő fideszes győzelem, örömünnep, ellenzéki magyarázkodás; ennyi maradt nektek !

Gyuri bácsi helyében már rég kirúgtalak volna titeket, ti nemhogy a pénzeteket nem éritek meg, de egyenesen kontraproduktívak vagytok !!!

Cycmen 2019.05.24. 14:04:24

@wolves84lb: aranyos, ahogy megpróbálod relativizálni az ország gázszerelőjének mesés/csodás/ginisszrekorder gazdagodását...

Nem relativizálok én semmit és tovább nem is magyarázok, mert a következő felismerésre jutottam: ahogy a Rákosi korszakban az érdekesebbnél érdekesebb tőkés származású munkásmozgalmi vezetők feltüzelték a buta lusta irigy és erőszakos prolikat, majd az úgynevezett kulákokra mint belső ellenségre ráengedték, úgy uszítottak most a hasonlók benneteket mai prolikat Mészárosra, a dolog logikája ugyanaz! :D

wolves84lb 2019.05.24. 14:05:33

@6.Lenin: oh, szóval tényleg egy szőröstalpú vagy? Akkor mégis minek ugatsz bele a mi dolgunkba?

wolves84lb 2019.05.24. 14:09:06

@alöksz róz:
"a választásra jogosultak kétharmada támogatta orbánt és programját.

a nem szavazó egyharmadnak tökéletesen megfelelt, egyetértett vele, hallgatólagosan támogatta, hogy orbán és a fidesz folytassa a kormányzást.

akik kifejezetten azt akarták, hogy kormányváltás legyen, összesen kb. egyharmadnyian voltak."

Az két első bekezdés már kitesz három harmadot. Arról nem beszélve, hogy az első ordas nagy hazugság, hiszen nem a választára jogosultak 2/3a támogatta orbánt és a fideszt. Kb 8M választásra jogosult közül cirka 2.5M szavazott rájuk. Ez hol 2/3?????

Es hogy illeszkedik ide az az 1/3, akik kormányváltást akartak?

wolves84lb 2019.05.24. 14:10:08

@alöksz róz: jujj, de frappáns voltál, kicsi fideszfütyi :))) Se DK-s nem vagyok, se nyugger :))

6.Lenin 2019.05.24. 14:10:12

@wolves84lb:

Te találtad ki, hogy román vagyok (pedig 73-ban voltam utoljára a román tengerparton is, Bulgáriába menet).
Így is hülye vagy, nem mertem veled ellenkezni, nehogy éjszaka bepisilj, még pluszban.

konrada 2019.05.24. 14:11:25

@alöksz róz:
Ez hülyeség. A választók nagyjából fele támogatta a fideszt.
Ötöde a zsebfasisztákat, kilencede az utódpártot, huszada elqróékat, másik huszada az lmp-t, a többiek meg futottak még...

...aztán hogy azokat a töredékeket ki hogyan számolja egybe és teszi egy halmazzá a cipőbe köpködőket a cipók gazdáinak leszármazottjával, a cigányverőket a romapártokkal, az legyen az ő dolguk...

...de a tény az tény.

Serény Vélemény 2019.05.24. 14:12:20

@wolves84lb: ... úgy, hogy aki _nem_ szavazott semmire: se az ellenzékre, se a fideszre, gyakorlatban a fideszt támogatta ezzel a _nem_ szavazásával...

wolves84lb 2019.05.24. 14:13:50

@Aranka1973: szóval azt mondod, orbán nem tudna elég jelölést összeszedni, h indulhasson egyéniben? Nahát, ilyen rossz véleménnyel vagy a főgeciről? :)

Hányszor másolod még be ugyanazt az index cikket? Ezért külön fizetnek?

wolves84lb 2019.05.24. 14:15:56

@6.Lenin: látod, ismét bizonyítottad, milyen ostoba vagy. Én a retkes kurva anyádról írtam, hogy román, nem rólad. De mivel te magad meséltél, Romániában mire tanítottak, innentől kezdve mit gondoljak rólad? :)

Na jó, unalmas vagy...egy unalmas kis troll.

VT Man 2019.05.24. 14:17:35

"Orbán egyáltalán NEM a magyar választópolgárok többsége által megválasztott vezető."

Aha.

Akkor ki a magyar valasztopolgarok tobbsege altal megvalasztott vezeto?

Senki?

Az 89 utani idokben ki volt barmikor is ilyen vezeto?

Cycmen 2019.05.24. 14:19:22

Ne káromkodjatok! :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.24. 14:22:42

@VT Man: "ki a magyar valasztopolgarok tobbsege altal megvalasztott vezeto?"

Ha lesznek megint szabad választások, akkor megtudjuk.

martineden 2019.05.24. 14:31:28

@Aranka1973: Te igenhulye fidesztroll.Orszagos lista 1 helyre azt is beirhatod,h locitrom,lenyegtelen.Egyeniben nem mer indulni sehol a kikupalodott lotolvaj ivadek.Pedig ez utobbitt,marmint a tolvajlast,vilagszinvonalon uzi.

alöksz róz 2019.05.24. 14:32:22

@konrada: de a poszt a szavazásra jogosultakat tekintette a 100%-nak, nem a szavazáson megjelenteket. és szerintem is lehet így tekinteni.

és aki nem ment el a fidesz ellen szavazni, az a fidesz maradását támogatta, úgy gondolom, ezzel nem nagyon lehet vitatkozni

alöksz róz 2019.05.24. 14:34:12

@wolves84lb: pedig pont olyan ostoba hőbörgő vagy, mint egy dk-s nyugger.
kizárt, hogy más legyél

martineden 2019.05.24. 14:39:14

@Aranka1973: ,,Ha félne, hogy a neve taszítja a választókat, akkor aligha ő vezetné a Fidesz listát !"...ha nem felne,akkor indulna egyeniben,de koztudott ,h a lotolvaj ivadekok csak a hordaval a hatuk mogott batrak,egyedul sunnyognak.Mintapaeldenayuk o1g sem tudja levetkozni a genetikai orokseget.

Aranka1973 2019.05.24. 14:47:04

@martineden: @wolves84lb: Ne fárasszatok már minket, libbantkák !

Ha indulna egyéniben Fejérben, akkor azzal jönnétek, hogy lám, ő nem is Magyarországért munkálkodik, hanem csak a saját megyéjét képviseli !

Az egyéni körzet azoknak a képviselőknek jó, akik helyben tudják a körzetükben lakó választók gondját-baját meghallgatni lakossági fórumokon, fogadóidejükben, és fel tudnak szólalni érdekükben a parlametben. Minderre egy miniszterelnöknek sem ideje nincs, sem lehetősége (nem fér össze a pozíciójával).

De hát, mint említettem is, ahhoz, hogy Orbán Viktor indul-e egyéniben vagy sem, nektek amúgy sincs közötök, ezt majd Orbán Viktor és a Fidesz eldönti, ehhez nincs szükségük a vesztes irigykedő libsi prolik tanácsaira !

Ti inkább foglalkozzatok azzal, hogy miért nem kelletek a választóknak ?!

martineden 2019.05.24. 14:58:59

@6.Lenin:,, Ha te általad is kedvelt párt nyerne olyan %-al, mint most a Fidesz, másoknak lenne joga megvonni a kormányod legitimitását"....muhahaha fidesztroll,,,a haza nem lehet ellnezekben" szoveg ismeros?Ja, egy fidesztroll csak arra emlekszik,amire utasitast kap.muhahah.

6.Lenin 2019.05.24. 15:10:03

@martineden:

Ne görcsölj ilyen kérdésekkel, neked ez a lehetőség soha nem lesz, hogy olyan %-ban nyerjetek, mint most a Fidesz. Már nincs is annyi szabad szavazásra jogosult.
Ha az egész agyalágyult banda összeállna, már akkor se lenne többségetek.
Ne fáraszd magad, neked ez bonyolult.

Cycmen 2019.05.24. 15:27:12

@martineden: ...muhahaha fidesztroll,,,a haza nem lehet ellnezekben" szoveg ismeros?...........

Ismerős és ha választást nyertek akkor sem kerülhettek hatalomra, hanem a Putyinnal kötött szerződés értelmében, a Paksi üzletért cserében átvesz benneteket Szibériába bérrabtartásra! :D :P Háháháháhá! Faszfej! Mész az ónbányába bazmeg!

Kuglóf. Az 2019.05.24. 15:33:59

@citrix: Attól még betérdelhetsz, hisz megérdemelted.
@wolves84lb: Látod, Ellyühet, te vagy a marha, mivel valóban. A külföldi ELSŐSORBAN a saját embereinek fizet, idehozza neked a háromszorosan túlárazott külföldi fakszalapját és a nyakadba ülteti, az alvállalkozót az égbe szopatja és a szarba kötbérezi, meg 365 napra fizet neki. Mivel a KÜLFÖLDI hasznát maximalizálja.
Meg azt sem értetted meg, hogy azt a hasznot, amit ő itt termel, ELVISZI. Még ha a legbecsületesebb módon fizeti is ki a munkásokat vagy fizet utána mint tulajdonos. A pénzét nem itt kamatoztatja, hanem ott ahol még többet nyerhet vele.
De azt se vagy képes megérteni, őt aztán nagyban nem érdekli, hogy itt bármi így vagy úgy alakuljon, ő üzleteket csinál, nem fog oda beszállni, ahol kevesebbet nyer mint egy másik országban.

Egyetlen pillanatig nem értek egyet a módszerekkel, de sajnálatodra sokkal inkább egy Mészáros oligarha, mint egy Indoszuez, vagy Strabag, ésatöbbi, ésatöbbi.
Sőt, még igazából az ő bizniszük se érdekel, mert valahol ez a normális. Csak ez olyan mint minden a kapitalizmusban.
Előbb kurvaolcsón megveszed a savanyúkáposztát a hipermarketben, majd amikor kipusztult az összes vecsési savanyús, ötszörös árat fizethetsz vagy kaphatod az olcsó NEMTOMMILYEN szart Afrikából. Cukorgyárak megvannak? (A legismertebb.) A TÖBBIGYÁRAK megvannak?

martineden 2019.05.24. 15:52:21

@6.Lenin: A jovot nem sejtheted,ahogy lesz ugy lesz,de a multra emlekezhetsz fidesztroll, (bar 4 faiskolaval biztos nehez)szoval ne terelj.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.24. 16:03:34

@morph on deer:

Mégis, a profit zöme marad az országban.

martineden 2019.05.24. 16:03:38

@Cycmen: Tenyleg jo,meg sosem tartottam berrabot,plane Sziberiaban,de ha ugy alakul, kesz orom lesz a lotolvaj ivadekra es a tolvaj slepjere vigyazni.

6.Lenin 2019.05.24. 16:04:30

@martineden:

Mit értesz jövő alatt? Ezek a pártok, ami a jelenlegi kínálat, néhány évtizeden belül nem lesznek hatalmon, talán még erőszakkal sem. Nem kell ehhez vátesznek lenni.
Csak ismerni a körülményeket, embereket.

Amíg Gyurcsány nem hülyül el teljesen, tuti más nem rúg labdába, ő meg szétbasz mindent maga körül. Szerencsére annyi lökött már nincs ebben az országban, hogy ő egyedül valamire is vigye, a neje detto, a többiek meg leszopni se tudnák - állva sem- mert nem érnek fel a pöcséig sem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.24. 16:09:58

@Cycmen: "Mész az ónbányába bazmeg!"

Nem hiszem, hogy Ondó Viktor pont Martineden nicknéven kommentel itt. :))

Cycmen 2019.05.24. 16:12:17

@Kuglóf. Az: Sőt, még igazából az ő bizniszük se érdekel, mert valahol ez a normális. Csak ez olyan mint minden a kapitalizmusban............

Nem normális és vadkapitalizmus! Te normálisan gondolkodsz egyébként és mégis ezt mondod, mert beálltál a mocskos libsi propaganda hatására ebbe a picagazdaság van dumába. Szögezzük már le, hogy más az üzlet és más a rablás, az üzletben mindkét fél jól járhat, amit meg itt csinálnak az az erősebb gátlástalan einstandja. Hány hülye vett itt kocsit anno, az árát kifizette, a kocsit közben elvették és most a kamatokat nyögi. Vagy amit írtál a soha sem fizető,, de kötbérező fővállalkozóról. Ne legyünk márr megértőek ennyire, számtalanszor hallottam idegen cégekről azt, hogy a hazájukban nem merik megcsinálni hasonló tevékenységi körben amit itt, mert nem engedik nekik! Egyébként ez a titka a ballibek külföldi támogatásának, azok engedték kifosztani az országot és azért voltak annyira kedvesek!

Cycmen 2019.05.24. 16:16:34

@martineden: Tenyleg jo,meg sosem tartottam berrabot,plane Sziberiaban,de ha ugy alakul, kesz orom lesz a lotolvaj ivadekra es a tolvaj slepjere vigyazni.................

Majd ha megfeketedett körmökkel tekered a mahorkát újságpapírba, akkor nem fogsz humorizálni büdös libsi!

martineden 2019.05.24. 16:35:45

@Cycmen: ,,Majd ha megfeketedett körmökkel tekered a mahorkát újságpapírba, akkor nem fogsz humorizálni büdös libsi!"..a fenet, majd teker nekem a lotolvaj ivadek,vagy megnezheti magat.

alöksz róz 2019.05.24. 16:41:39

@wolves84lb: az első két bekezdés pont 2/3-od tesz ki. csak te nem ismered a halmaz, részhalmaz fogalmát :D :D

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.24. 16:45:22

@Cycmen: te hivatkoztál Mészárosra, miért kéne nekem bizonyítani, hogy egy kurvaokos vállalkozó?
Te szimplán hülye vagy, vagy képeznek?

Cycmen 2019.05.24. 17:36:26

@Igazamvanvagyigazamvan?: : te hivatkoztál Mészárosra, miért kéne nekem bizonyítani, hogy egy kurvaokos vállalkozó?
Te szimplán hülye vagy, vagy képeznek?

morph on deer hozta fel, abba ugattál bele. Az hogy beleugatsz, az nem baj, azért van a blog, viszont ha jelzem hogy nem én hoztam szóba, akkor hidd el taplókám, vagy ha nem hiszed, akkor görgess vissza. Amennyiben pedig hülye vagyok az tőletek lehet,bár úgy tudtam hogy nem ragadós.

morph on deer 2019.05.24. 17:52:51

@Cycmen:
“morph on deer hozta fel”

Így igaz, én voltam, tisztelt bíróság!
:)

Cycmen 2019.05.24. 18:21:56

@morph on deer: Semmi gond, csak tisztáztuk hogy melyik libbant volt. :D

vitéz Beverneky 2019.05.24. 18:54:44

én nem hagynám, hogy ezt a keresztény kultúrát elvegyék tőlünk a migráncsok!
m.youtube.com/watch?v=29GSupbYmlg

morph on deer 2019.05.24. 18:56:10

@Cycmen:
Azért szóltam, hogy el ne téveszd valahogy.:) Hogy nézne az ki, most őszintén..!

martineden 2019.05.24. 19:19:02

@vitéz Beverneky: Ez kurva jo,tenyleg nem birom abba hagyni a rohogest.

6 Lenin 2019.05.24. 23:19:50

Odaát a seggbekúrásról van szó, mért nem jöttök át inkább? Az való nektek.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.25. 06:48:40

@Cycmen: "Azt, hogy Mészáros többet adózott az ugyanannyi egységű üzletei után, mint amennyit a külföldiek fizettek be hasonló esetben."

Ezt írtad. Te, a saját két szép mancsoddal. Ezt kéne neked adatokkal alátámasztani. Ugyanis te állítod.
Ja, a hangok mondták a fejedben?
Gombolyaggal álmodsz, és önmagaddal játszotok? Cicafiúk. Cavintont ne feledd!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.25. 06:57:23

@Cycmen: Mészáros cégei: 28,8 milliárd
Audi 34,4 milliárd adózás utáni nyereség.
Állításod cáfolva. Látod, a NER a hülyékre épít. Oszlopos tag vagytok.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.25. 06:59:33

@Kuglóf. Az: a bukorgyárak érdekes téma. Szerinted, ha magyar kézben van, versenyképes lett volna az olcsó nádcukorral?

Aranka1973 2019.05.25. 07:09:42

@Igazamvanvagyigazamvan?: És az adózás UTÁNI nyereséggel mit bizonyítottál, libbantkám ?

Az, hogy a cégnek adózás utáni nyeresége van, még nem jelenti azt, hogy sok adót fizet! Lásd egy korábbi cikket
"Adót az értékcsökkenés és kutatás-fejlesztési költségek elszámolása miatt az előző évhez hasonlóan tavaly sem fizetett a a győri székhelyű Audi Hungaria Motor Kft., így az adózott eredménye ugyanannyi, mint az adózás előtti, 441 millió euró (138 milliárd forint)"
ado.hu/ado/nem-fizet-tarsasagi-adot-az-audi/

Arról nem is szólva, hogy a tánya mellett más adónemek is léteznek ám...

Cycmen 2019.05.25. 07:09:54

@Igazamvanvagyigazamvan?: : Mészáros cégei: 28,8 milliárd
Audi 34,4 milliárd adózás utáni nyereség...................................

Ezzel mit cáfoltál? Önmagában a végösszeg semmit nem bizonyít, arányost írtam, Mészáros nem szereltet össze autót, az Audinak meg nincs építőipari érdekeltsége.
Ez így nem túl sok tőled, dolgozz még.

Cycmen 2019.05.25. 07:22:28

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nádcukor? Abból van a szlovák amit veszel? Az adjuk el mert nem versenyképes szoci duma a legjobb, bezárják a kilónként három forinttal drágább magyar cukorgyárat mert eddig számolják, aztán az államnak a tönkrement termelők és a munkanélküli gyárimunkások többe kerülnek mint ha csak a különbözetet kellene kifizetni, azután az egész cukorügy mégjobban bebasz az államnak a határokon át papíron utaztatott cukorral történő áfacsalások formájában. A vámokat pont ezért találták ki, mert a kereskedő lazán hivatkozik a versenyképességre mert nem neki van gondja a tönkretett ágazat embereivel, azt az állam állja, vagyis végső soron te, közben meg boldogan kevered a cukros teádat mert fogalmad sincs semmiről.

Cycmen 2019.05.25. 07:28:41

@Igazamvanvagyigazamvan?: Mészáros cégei: 28,8 milliárd
Audi 34,4 milliárd adózás utáni nyereség.
Állításod cáfolva. Látod, a NER a hülyékre épít. Oszlopos tag vagytok............

Most nézem csak jobban, majdnem tényleg igazad lett, az csak egy NER hülye akit bepaliz egy sunyi libbant és majdnem sikerült!
HA A BEFIZETETT ADÓRÓL VAN SZÓ, AKKOR NE ADÓZÁS UTÁNI NYERESÉGGEL GYERE!
VADÁSZ VADÁSZ MÁR SEBES A TÉRDED!!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.25. 07:30:27

@Cycmen: húvazze, te nagyonhülye vagy.
"Azt, hogy Mészáros többet adózott az ugyanannyi egységű üzletei után, mint amennyit a külföldiek fizettek be hasonló esetben."
Olvasol a saját meghatározásodban olyan kritériumot, hogy teáor szerinti csoportosításban?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.25. 07:33:52

@Cycmen: te tényleg buták vagytok. Az adózás utáni nyereség arányos a befizetett adóval.
" adott év üzleti tevékenységének eredménye
+a vállalat által végrehajtott pénzügyi műveletek eredménye
=szokásos vállalkozási eredmény
+rendkívüli eredmény
=adózás előtti eredmény
-a vállalkozás adófizetési kötelezettsége
=Adózott eredmény["

Nagyon buták vagytok, kiccicák.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.25. 07:37:25

@Aranka1973: kösz, hogy megcáfoltad a fideszjobbágyok legfőbb érvét...(-;

Te, ha a nyereség azért nem adóköteles, mert "Adót az értékcsökkenés és kutatás-fejlesztési költségek elszámolása miatt az előző évhez hasonlóan tavaly sem fizetett a a győri székhelyű Audi Hungaria Motor Kft.,"

Kutatás-fejlesztésre fordítják, akkor nem viszik ki az országból...cumi.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.25. 07:41:54

@Aranka1973: "korábbi 46,7 euróról tonnánként 27,8-re csökken a következő gazdasági évben, a gazdálkodók szerint viszont minimum 38 eurós (mintegy 9,5 ezer forintos) árnál lenne kifizetődő a termelés.

A cukoripart így alapanyaghiány fenyegeti, mivel számos vállalkozás kilátásba helyezte, hogy a kedvezőtlen árak miatt nem vet majd cukorrépát."

Ja, ha te a fidesz vizsgálat alapján tájékozódsz, amit 2011-ben a Jobbik sem szavazott meg...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.25. 07:44:26

@Cycmen: mondjuk az ugyanannyi egység érdekes kitétel. Az Mészáros esetében két konzorciumot jelent?
Akkor mégszarabb az érvelésed.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.05.25. 08:12:24

matt00 most a másik nikkjén ontja a butaságokat
iskolába kellett volna járnod nem a kocsmába

Cycmen 2019.05.25. 08:28:58

@Igazamvanvagyigazamvan?: Oksa, te eleve meggyőzhetetlen vagy, nekem meg érdektelen hogy Mészáros rontja a komfortérzetedet és esz a fene miatta.
Rajtatok kívül senkit nem zavar napi szinten az ügy, feleslegesen rugóztok rajta hiszen bukjátok a választásokat.

vitéz Beverneky 2019.05.25. 10:00:52

@Cycmen:
ti tényleg azt hiszitek, rajtatok kívül valakit is érdekel, hogy milyen logó alatt költik el semmittevésre az adófizetők pénzét brüsszelben?!
szánalmas prolitempó a hataloméhség.
a vajdátok a testmagasságát kompenzálja vele, a birkanyáj meg biztonságban érzi magát.
mondjuk csauseszku is hasonló népszerűséget szerzett magának...

Aranka1973 2019.05.25. 11:10:41

@Igazamvanvagyigazamvan?: A cukros vackot szerintem nem nekem akartad, én ahhoz a témához nem szóltam hozzá.

"Az adózás utáni nyereség arányos a befizetett adóval."

Nem, sajnos az adó a társaságinyereségadó-alappal arányos, amelyet különböző tételek segítségével csökkentettek az Audinál is.

"Kutatás-fejlesztésre fordítják, akkor nem viszik ki az országból"

A kérdés itt (most) az volt, hogy mennyi adót fizet.

Ráadásul ez az egész valójában csak egy adócsökkentési technika:
"Fontos azt is kiemelni, hogy az Audi óriási k+f ráfordítása két részből tevődik össze:

Saját k+f ráfordítás: 2,3 milliárd forint
Vásárolt k+f: 45,8 milliárd forint
Ebből jól látszik, hogy az a k+f, amit az Audinál végeznek, töredéke a teljes költségnek, adókedvezmény viszont mindkettő után jár. Mivel válaszokat nem kaptunk, csak találgathatunk, hogy honnan vásárolták a k+f szolgáltatást. Jó eséllyel az anyavállalattól, ami a cégcsoporton belüli nyereség irányításának is egy lehetséges módja, a k+f szolgáltatások valós költségét ugyanis nagyon nehéz ellenőrizni és meghatározni."
g7.hu/kozelet/20180807/magyarorszag-a-globalis-innovacio-segedmunkasa-ot-ceg-kolti-el-az-orszagos-kf-felet/

Talán azt te is érezheted, hogy ha az anyaországi K+F szolgáltatások megvétele vitte el a nyereségadó-alapját, akkor nem arról van szó, hogy a nyereségüket itthon újrabefektették, ez egy egyszerű nyereségátirányítási technika. (Mondanám, hogy adóoptimalizáltak, de még csak az sem biztos, hogy kevesebb adót fizetnek így.)

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.25. 15:16:25

@Aranka1973: na, ez egy korrekt válasz, köszönöm.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.25. 15:22:17

@Aranka1973: a külföldi vállalatoktól csak a magyar vállalatok költenek kevesebbet." listáról a magyar nagyvállalatok k+f költése hiányzik nagyon, merthogy néhány kivételtől (mint amilyen a Richter) eltekintve szinte nincs is ilyen. A magyar kkv-k pedig jórészt az uniós és állami pályázatokon elnyert pénzt költik k+f-re – gyakran sajnos csak papíron, mert nagyon sok a visszaélés, erre alakult ki az “elkutatni” (a pályázati pénzt) kifejezés"

Sir Bates dö Hól 2019.05.25. 17:50:32

@Cycmen: "számtalanszor hallottam idegen cégekről azt, hogy a hazájukban nem merik megcsinálni hasonló tevékenységi körben amit itt, mert nem engedik nekik!"

ez tökéletesen igaz! froban börtönbe kerülsz, olyan után, amit, ha nem is engednek moon, de max. pénzbírság...

alöksz róz 2019.05.25. 20:41:50

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Kutatás-fejlesztésre fordítják, akkor nem viszik ki az országból..." - papíron.

talán ha a saját igazadban kicsit jobban tudnál kételkedni...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.25. 22:03:25

@alöksz róz: hát, jobban rá lehet szorítani őket, mint egyeseket leszoktatni a svájci bankszámláról, a ciprusi cégalapításról, a focin keresztül történő pénzmosásról,...stb.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.25. 22:07:16

@Sir Bates dö Hól: Ausztriában például lemondanak olyanért, ami itthon az alapító okiratban foglalt kötelesség.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.25. 22:09:44

@Cycmen: "korábbi 46,7 euróról tonnánként 27,8-re csökken a következő gazdasági évben, a gazdálkodók szerint viszont minimum 38 eurós (mintegy 9,5 ezer forintos) árnál lenne kifizetődő a termelés.

A cukoripart így alapanyaghiány fenyegeti, mivel számos vállalkozás kilátásba helyezte, hogy a kedvezőtlen árak miatt nem vet majd cukorrépát"

N. Barbie 2019.05.26. 12:07:50

@Kuglóf. Az: A jelzoidet anyadnak tartogassad, attol hogy minden 2. szavad gyalazkodas meg nem lesz jobban vagy kevesbe igazad.
Az 5 pontodbol meg mind irrelevans hulyeseg, koze nincs ahhoz amit en irtam, de fidesznyikkent nem csodalom, hogy nem fogtad fel.

alöksz róz 2019.05.26. 14:44:48

@Igazamvanvagyigazamvan?: hát pedig pont hasonló 'elvek' alapján működnek a cégek is...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.26. 15:07:07

@alöksz róz: nem deltétlen. Egy tulajdonos vagy fejleszteni akar, vagy pénzt kimenteni.
Egy politikus csak az utóbbit.
Ha a cég első embere nem tulajdonos, akkor az éves beszámolón kell a tulajdonosok felé mutatni valami fejlődést, különben a karrierje bánja.
A politikus karrierje Magyarországon nincs összefüggésben az ország teljesítményével.

alöksz róz 2019.05.26. 16:20:08

@Igazamvanvagyigazamvan?: de feltétlen. adóparadicsomok kihasználása, külföldi számla, sporton keresztüli pénzmosás pont ugyanúgy megvan. akkor meg miről beszélsz.
lenyeled amit eléd raknak, ahelyett h gondolkodnál.
ehhez nem kell sok ész, vakhittel szajkózni a vadliberális hülyeségeket :-)

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.26. 17:59:13

@alöksz róz: ez aztán a kifordított logika! Tehát, azért elfogadható a fideszes lopás, mert hisz mindenki ezt csinálja. Tehát a libsi aki lenyeli, amit elé tesznek, mert nem bólogat hevesen a tolvajoknak.
Jobbágy vagy, de legalább Orbán örül.
Tudod, aki mégse lép ki a Néppártból, ha az ország népének ez az érdeke. Aki ugyanakkor kedvezményekkel, olcsó munkaerővel csábítja ide a tőkét, hogy a magyar tulajdonosok ne vigyék ki a hasznot....
Téged cáfol meg, te szajkózod a fidesz dumát, mikòzben Orbán pont az ellenkezőjét teszi, de én zabálom meg a dumát?
Neked Orbán a fejedre szarik. Ne hagyd! Nyisd ki a szád!

Blogolo Blogi 2019.05.27. 00:33:06

@Aranka1973: "elsöprő fideszes győzelem, örömünnep, ellenzéki magyarázkodás; ennyi maradt nektek!"

Aranka kiscsillag, szarul vegzed a munkadat edes gyerekem. Ez a 13 mandatum lofasz, Viktor sokkal tobbet vart toletek. Most mehet konyorogni Weber bacsihoz, pedig a kis geci nem nagyon szeret csicskulni, dehat az elet mar csak ilyen. Sallerek jonnek, kokik mennek.

alöksz róz 2019.05.27. 01:38:01

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Tehát, azért elfogadható a fideszes lopás, mert hisz mindenki ezt csinálja." - és ezt hol olvastad tőlem? :D

kicsit félrebeszélsz... mi cáfol meg?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.27. 12:37:55

@alöksz róz: "feltétlen. adóparadicsomok kihasználása, külföldi számla, sporton keresztüli pénzmosás pont ugyanúgy megvan. akkor meg miről beszélsz.
lenyeled amit eléd raknak, ahelyett h gondolkodnál."

Ezzel elismerted, hogy a politikusok (fideszes is) csal, lop, hazudik.
Tehát pont te vagy az, aki nem gondolkodik.
Ezért vagy NER kompatibilis. Magyarul jobbágy.

alöksz róz 2019.05.27. 13:56:38

@Igazamvanvagyigazamvan?: elismertem, hogy a politikusok is lopnak csalnak hazudnak.
és leírtam, hogy a cégek is lopnak csalnak hazudnak.
és? úgy gondolod nem igaz?
és mi cáfolja meg?

amit leírtál nekem tulajdonítva, az csak a te fejedben van, nem tűnt fel? :D

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.27. 15:10:28

@alöksz róz: amit állítottam: a magyarországi nyugati vállalatok nem mindegyike teheti meg, hogy adóoptimatizáljon. A politikusoknál nem érzem ezt a megkötést.
A dolog egyszerű. Nem minden vállalatnál van a tulajnak közvetlen irányítása. Egy alkalmazott viszont nem fogja a cég pénzét átmosni Cipruson, mert a karrierjével játszik.