B1 blogcsalád



Hazudj magadnak ellenséget - gyorstalpaló a propagandistáktól

2019. május 21. - ashwood

mediaworks.jpgA kommunista/liberális/migránssimogató/sorosista Facebook elnémította a magyar média igaz hangját, mert bele akar avatkozni a válaszásokba - harsogta a propaganda napokig. De akkor lapít, mint lepény a fűben, amikor kiderül: megint sikerült ordas nagyot hazudni.

Idézzük fel gyorsan, mi is történt az elmúlt napokban:

– a Facebook felfüggesztette a Mediaworks kiadóvállalt egyik hirdetési fiókját. Nem az összeset, mindössze egyetlen egyet. Nem a kormánypropagandaként, közpénzből üzemelő lapok profiljait, mindössze egy hirdetési fiókot.

– Erre az ügy súlyának megfelelő visszafogottsággal reagált az érintett.

 

Szánthó Miklós például, a Mediaworks lapcsoport tulajdonosi jogait gyakorló alapítvány, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumi elnöke a következő szolíd, visszafogott nyilatkozatot tette: „Félelmetes és hátborzongató érzékelni, hogy az a szellemi áramlat, amely eddig elviekben a szólás- és véleményszabadságról egy általános emberi alapjogként szónokolt, most politikai alapon ez ellen fordul. Az érzékenyítés és a politikai korrektség alapelvei nevében tiltanak le tartalmakat, lehetetlenítik el, hogy az emberekhez eljussanak a hírek. Ezeket megpróbálják „álhírnek” beállítani, ami azonban valójában pusztán annyit jelent, hogy olyan hír, amely nem fér bele a liberális kánon alátámasztásának kontextusába. Tehát igazából a Facebook által is alapelvvé tett politikai korrektség a legnagyobb “fake news”, mert politikai alapon foszt meg embereket a valóságról történő tájékozódástól.”

(Ugye az már akkor egyértelmű volt, hogy a “tiltanak le tartalmakat, lehetetlenítik el, hogy az emberekhez eljussanak a hírek” kijelentések a nettó hagzugság eufémizmussal írható le csupán - elvégre nem azt tiltották le, hogy kitegyenek híreket és azokat bárki elolvashassa, csupán a hirdetési lehetőségtől fosztottak meg néhányat a 400 kormánylapból.)

A visszafogottságáról ugyancsak híressé vált  kormányszóvivő, Kovács Zoltán szerint csak is politikai vagy ideológiai motiváció miatt tilthatta le a Facebook a legnagyobb magyar médiavállalat, a Mediaworks hirdetési fiókját a közösségi oldalon. A nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár a Hír TV Magyarország élőben című műsorában úgy vélte, a Facebook cenzúrát alkalmazott egy magyar cég ellen. Kovács Zoltán különösnek nevezte a döntést, mivel számos ellenzéki oldal gond nélkül tud álhíreket terjeszteni a közösségi oldalon. Kovács Zoltán kiemelte: ez sajtószabadság kérdése. Jelen pillanatban akárhonnan nézzük, ez elég erősen cenzúrának tűnik.

És hasonlók. Sőt, a korrekt és sokoldalú tájékoztatás elkötelezett híve, G. Fodor Gábor, úgy is, mint Százedvég főhajakend és 888 főszerkesztő vörös farkak kilógását is látni vélte az eset mögött.

Mindössze egyetlen egy lehetőséget zártak ki: a Mediaworks hibázott.

Ez ugye elképzelhetetlen, elvégre a NERtársak hibázni a priori képtelenek. Ha pedig mégis - akkor sem.

Így tehát most is a polkorrekt féknyúz volt az ok, no meg némi migráncsbabusgatás. Nem az, hogy “Az egyik hirdetési fiókot felfüggesztettük, mert megsérti a valódi pénzért zajló szerencsejátékokra vonatkozó szabályunkat. Előzetes írásos engedély kell minden olyan reklámhoz, amely valódi pénzben folytatott szerencsejátékot népszerűsít vagy ilyen szolgáltatás nyújt, ide értendő minden valódi pénzben játszott ügyességi játék és lottó, a valódi pénzforgalmat generáló online kaszinó, sportfogadás, bingó és póker.” – nem, persze, hogy nem. A Facebook hazudik.

Persze, hogy hirdettek szerencséjátékot - de az a NER-ben szabad. Ha a Facebooknál nem, akkor cenzúra!

Tíz éve vannak hatalmon ezek. Ezek, akik egy évtizednyi orbáni szabadrablás és NER-tolvajlás után is annyira képesek csak, hogy ellenségeket hazudjanak maguknak. Inkább, minthogy beismerjék saját balfülségüket.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6114842214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.22. 13:17:25

@Tényelek: "Ha lenne eszük, akkor lebontanák a kerítést"

Jó ötlet, azon is a Mészaros gazdagodna.

Az a gond, hogy kevesebb a migráncs, mint 2014-ben.

Belzebubo 2019.05.22. 13:19:20

@Kivlov: légy nyugodt, 10 éven belül utoléritek Ausztriát. Mentek a levesbe, mint Strache meg az FPÖ...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.05.22. 13:20:18

@6.Lenin: tehát van egy szabály, mi szerint szerencsejátékot hirdetni nem lehet. A NER média megtette, ezért ezen oldalakat letiltották ideiglenesen.
Nem látom a politikai indítékot. Biztos Soros-migráncs-libsi vonalon kell elindulni?

Kivlov 2019.05.22. 13:20:35

@Belzebubo:
Akkor is 20-25 évvel tovább húzzák, mint ferkó! :D

Tényelek 2019.05.22. 13:38:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Az a gond, hogy kevesebb a migráncs, mint 2014-ben. "
Ezt írtam én is, hogy nem is látszanak csak a bosnyákokat boldogítják, mióta felépült a kerítés.
A migránsok is emberek és ugyanúgy gondolkodnak, mint mi.
Ha nálunk pl. lezárják az M1-est Budapest és Tatabánya között, akkor arra onnantól kezdve csak eltévedt autósok mennek fel.
De ebből téves azt a következtetést levonni, hogy amíg az útlezárás tart, addig egyetlen ember sem akar autóval közlekedni a két város között!
Lesz, aki elhalasztja az utat, lesz, aki más útvonalat keres, hogy eljusson oda, ahová eddig a most épp lezárt úton jutott el, az eldöntött szándékot biztosan nem fogja befolyásolni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.22. 13:53:16

@Tényelek: "a bosnyákokat boldogítják"

Kevered a szezont a fazonnal. Nem Magyarországon van kevesebb a migráncs, mint 2014-ben, hanem egész Európába kevesebb jön.

Ti fideSSfasszopók irtózatosan buták vagytok. A Kubatov silabuszból másoltok fasságokat, a világról meg semmit se tudtok. Ezért kaptok csak ilyen alja munkát, mint itt trollkodni.

sírjatok 2019.05.22. 14:12:56

"ezek, akik egy évtizednyi orbáni szabadrablás és NER-tolvajlás után is annyira képesek"

Arra képesek, hogy top GDP növekedés van, és jönnek vissza a magyarok. Fú de szar, szerintem szabadraboljanak még egy kicsit.

"Az idei első negyedévben kirobbanó formában volt a magyar gazdaság, ezzel pedig sikerült az Európai Uniós növekedési rangsor élére kerülnünk. "
www.portfolio.hu/gazdasag/felrobbant-a-magyar-gazdasag-mindenkit-megeloztunk-europaban.324269.html

Többen jönnek haza, mint ahányan elmennek:
index.hu/belfold/2019/05/21/tobben_jottek_haza_mint_ahanyan_kivandoroltak_tavaly/

Ja ehhez még annyit, hogy a cikk úgy fogalmaz, hogy a Magyarországon született magyarok, hiszen ha a nem MO-n születetteket is hozzávesszük, akkor már régóta nettó bevándorlás van a "mindenkiitthaggyajazorszááágot" nyávogással szemben.

sírjatok 2019.05.22. 14:13:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A Kubatov silabuszból másoltok fasságokat"

Az index és a portfolio is nyilván fideszes, szerintem mindenki fideszes, csak te tudod az igazat

morpho 2019.05.22. 14:14:13

@Tényelek: Semmi nem történne, ha lebontanák a kamukerítést. Magyarországra nem akar jönni a kutya se, soha nem is akart. Ez egy szar hely. A magyarok is százezerszám menekülnek el! Ráadásul nyugatra, a migránsok közé. Nem mindenki szopja be a hablatyodat pubi. Azért mert van 2,5 millió idióta, attól még nem mindenki az.

morpho 2019.05.22. 14:16:28

@sírjatok: Kétezren hazajöttek az egymillió kivándotoltból? Nebasz!

Cycmen 2019.05.22. 14:19:54

Figyeli mindenki a ballib erkölcsi fejlődését ? Amíg ballib médiafölény volt, nem számított az egyensúly és nyomták a vakert, ha valaki szólt néhány otrombább húzásukért, jött a sajtószabadság mantrázása. Most hogy nem mindenhonnan ők nyomják a tutit, hirtelen előtérbe került hogy ki mennyi vonalon propagálhatja a saját véleményét, de már szűrnének. Persze nem a ballib sajtót, azért ők sem annyira hülyék.

sírjatok 2019.05.22. 14:23:16

@morpho: Bazdmeg szerintem neked érettségid sincs ennyi ésszel. Minden egyes évben voltak, akik kimentek, meg voltak, akik visszajöttek. A magadfajta béna faszok simán összeadogatják a kimenteket, és azt mondják, hogy "ennyien mentek ki összesen", azt meg lazán elfelejtik, hogy mennyien jönnek vissza, tehát nem, közben nem csökkent ám annyival az ország népessége, amennyivel kimentek, hiszen abból le kellene vonni a visszatérőket és a bevándorlókat, tudsz követni?

A nettó bevándorlás eddig is pozitív volt, de ami újdonság, hogy már azok körében is pozitív a bevándorlási egyenleg, akik eleve MO-n éltek. A trend jól látszik, neked meg marad a földön fetrengés meg a keserű köpködés. Viselkedhettél volna normálisan, gratulálhattál volna az eredményhez, örülhetnél a magyarok sikereinek, de inkább faszul viselkedsz és nyafogsz. Hát öreg, nem lehetsz egy vidám ember.

enrikokaruszo 2019.05.22. 14:34:08

a vísítást, földön fetrengést tőletek vették át, és látod, jól csinálják:)

enrikokaruszo 2019.05.22. 14:43:11

@Tényelek: Úgy hallottam, hogy az ősi Kínában addig fizették az orvost, amíg egészségben tartotta a családot.
Ha érted, mire gondolok.

Tényelek 2019.05.22. 14:58:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Nem Magyarországon van kevesebb a migráncs, mint 2014-ben, hanem egész Európába kevesebb jön.
"
Ezzel nem is vitatkozik senki Európában, mert egyértelmű.
A migrik a Balkán irányából és Olaszországon keresztül jöttek eddig., amióta ezt két útvonalat lezárták már csak a spanyol középszintű útvonal maradt, ebből következik, hogy egész Európába kevesebb migráns érkezik, mint 2014-ben.

morpho 2019.05.22. 15:05:39

@sírjatok: Kétezren hazajöttek. Ennyi történt. A haknit meg hiába tolod. Otthon próbáld anyucinak. Azért nincs nővér, orvos, kőműves, burkoló, takarító, szakács meg pénztáros, mert nem húztak el, hanem áramlanak haza tömegével! :) Idióta narancskullancs!

Tényelek 2019.05.22. 15:11:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
" A Kubatov silabuszból másoltok fasságokat, a világról meg semmit se tudtok. Ezért kaptok csak ilyen alja munkát, mint itt trollkodni. "
Ledöbbentem, hogy semmit sem tudok a világról és ezt pont itt kellett megtudnom :-) .
Hol lehet megnézni, hogy Kubatov mit szeretne látni a kommentekben, .. amit állítólag másolok?
Már írtam egy párszor, hogy nekem ez csak ismerkedés a liberális "kultúrával", sima tudományos tevékenység.
Normális ember csak akkor politizál ha választások vannak, egyébként kerüli a politikát, mert az veszélyes a mentális egészségre!
Ilyenkor az észérvek alapján dönt, ledobja a vallási szemüveget /A Liberális Egyházét is!/ és az akkor beszerezhető legjobb információk szerint, úgy dönt, hogy az az unokáinak is jó legyen.
Az ellenzék azért van bajban, mert olyan dolgokat kérdőjelez meg vagy tagad, amiket már a polgárok közel háromnegyede is lát, még az iskolázatlanok is.
Ezért nyilatkozta Török, hogy vasárnap, akár lavina szerű Fidesz győzelem is összejöhet, ami valljuk be egy normális helyzetben nem alakulhatna ki, .. katasztrófa az országra nézve, hogy ilyen ellenzék van.

has 2019.05.22. 15:13:27

@közíró MAXVAL bircaman: Na, most már mindenki mindent tudhat.

Tényelek 2019.05.22. 15:15:32

@morpho: "Azért nincs nővér, orvos, kőműves, burkoló, takarító, szakács meg pénztáros, mert nem húztak el, hanem áramlanak haza tömegével! :) Idióta narancskullancs! "
No meg ezért nincs az ellenzéki oldalon egyetlen normális politikus sem, sőt még a tanácsadók is mind nyugatra mentek dolgozni, .. könnyű így Macronnak választást nyerni, mert az összes jó magyar balliberális kampányszakember odamenekült.

Sir Bates dö Hól 2019.05.22. 15:20:35

@Cycmen: nem az a gond, hogy egyensúly van vagy nincs egyensúly, az a gond, hogy az államot state capture alá vevő ner egypártrendszer az adóbevételekből tartja fennt ezt a rendszert. nézd meg, hogy miből tartják fennt a kesma alá tartozó médiát! ez a gond!

köcsög liberálfasiszta washington post! jeff bezos tartja el, akinek nem tetszik trump! de megveszik a lapot, olvassák. ellenben a pesti srácok miből élne meg? ki finanszírozza? mennyit költenek nem_kesma alá tartozó médiában való hírdetésre mind a költségvetési pénzből, mind magánpénzből? s mennyit a kesma alá tartozóknál?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.22. 15:25:01

@Tényelek: "ezért nincs az ellenzéki oldalon egyetlen normális politikus sem"

mert Ondó Viktor gazdád kicsinálja azt, aki egy kicsit is normális.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.22. 15:26:14

@Tényelek: "Ledöbbentem, hogy semmit sem tudok a világról"

Hát ha már ezt felfogtad, akkor az lehet az első lépés az okosodás felé. Ne add fel fideSSfasszopó, belőled is lehet egyszer ember. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.22. 15:27:56

@Tényelek: "csak a spanyol középszintű útvonal maradt"

Kurva nagy fasz vagy, fingod nincs, milyen hosszú Európa határa.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.22. 15:29:37

@sírjatok: "Minden egyes évben voltak, akik kimentek"

100000

"meg voltak, akik visszajöttek."

100 :))

Mire akarsz kilyukadni, fideSSfasszopó?

Sir Bates dö Hól 2019.05.22. 15:33:37

@Tényelek: "Már írtam egy párszor, hogy nekem ez csak ismerkedés a liberális "kultúrával", sima tudományos tevékenység. "

végzett társadalomtudósként ez elég gáz;-) montesquieu nevét még sosem hallottad? mi volt a diploma ára? egy kövér liba?

'katasztrófa az országra nézve, hogy ilyen ellenzék van."

ez igaz, de katasztrófa az országra nézve, hogy ilyen elitje, establishmentje van, s a ner is katasztrófa. így pontos.

Tényelek 2019.05.22. 15:37:03

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"mert Ondó Viktor gazdád kicsinálja azt, aki egy kicsit is normális."
Ezzel a logikával nem teljesen érthető, hogy Gyurcsány és Bajnai miért nem 'csinálta' ki Orbánt 2010 előtt, pedig nem volt jobboldali média, a balliberális oldalra volt szabva a választási rendszer? Hogy győzhettek akkor a fideszesek, .. vagy Orbán Gyurcsány bábja, azért hagyta?
Na mondjuk arra is kíváncsi lennék, hogy ki volt az a "normális" balliberális politikus, akit kicsináltak, mert nekem egy sem rémlik, pedig jó lenne már, ha előkerülne legalább egy a választék kedvéért!?

Tényelek 2019.05.22. 15:39:58

@Sir Bates dö Hól: Szerintem nem kell annyira büszkének lennie arra, hogy ősszel elkezdi a középiskolát, mint írta, bár tény, hogy az ön szintjéről indulva ehhez komoly bátorság kell, ami minden tiszteletet megérdemel!

morpho 2019.05.22. 15:56:37

@Tényelek: "nem teljesen érthető, hogy Gyurcsány és Bajnai miért nem 'csinálta' ki Orbánt 2010 előtt"
Bár őszintén nehezemre esik leírni, de Gyurcsány és Bajnai demokraták voltak, Orbán meg nem az.

morpho 2019.05.22. 16:00:51

@Tényelek: Te vagy messze a legostobább narancskullancs mostanság ezen a blogon. Még Lenint is vered, pedig ő tényleg síkhülye. Te ne ítélgesd meg mások értelmi szintjét, mert ez olyan, mintha a béka ebédelni hívná a gólyát.

6.Lenin 2019.05.22. 16:08:47

@morpho:

"Bár őszintén nehezemre esik leírni, de Gyurcsány és Bajnai demokraták voltak, Orbán meg nem az. "

Hmm! Írtál te ennél már sokkal nagyobb marhaságot is, de akkor biztosan nem voltál éhes, vagy....ki tudja, most miért jelent neked nehézséget.

Minden ballib bérretteg 2019.05.22. 16:15:31

@6.Lenin:

Nekem is nagyon nehezemre esik leírni, de minidg elkap a röhögő görcs, mikor az egykori spicliskedő Gyurcsányra, akik 2006-ban beazonsíthatatlan karhatalmistákkal veretett ellenzéki tüntetőket, azt hazudja, hogy demokrata.

Régebben azt hazudta magáról, és azt hazudta a sleppje is róla hogy baloldali liberális.
Namármost meg kell nézni, hogy ezek a jelzők hogy kiüresedtek az MSZP-SZDSZ-nek és elsősorban Gyurcsánynak köszönhetően.

Már a demokrata is olyan szó, amit félve mondok az igazi deemokratákra, neehogy a Gyurcásnnyal összekeverje valaki a jelentéstartalmat ! :DDD

morpho 2019.05.22. 16:16:40

@6.Lenin: Őszintén örülnék, ha igazad lenne és ez marhaság lenne. De nincs igazad. Sajnos.

Minden ballib bérretteg 2019.05.22. 16:17:09

@Tényelek:

Az agyatlan és küldetéstudattos ballib marhákkal teljesen értelmetlen a vita.
Lelkes Gyurcsány saggnyalásokun csak az agyhalott csorda szellemük mutat túl.. ;)

morpho 2019.05.22. 16:19:43

@Minden ballib bérretteg: Gyurcsány nem bontotta le a demokratikus intézményrendszert és nem bontotta le a jogállamot. Orbán igen.

Minden ballib bérretteg 2019.05.22. 16:21:58

@morpho:

Orbán semmi olyat nem tett, amit Gyurcsány nem tett volna meg előtte.
Kezdve az MNB átalakítástól, a bíróságok átalakításán keresztül, az alkotmánybírák kijelöléséig.
Az más kérdés, hogy Gyurcsány állami szférában kinevezett helytartóinak te örültél mint majom a farkának, most meg bérrettegsz parancsra.

6.Lenin 2019.05.22. 16:27:28

@Minden ballib bérretteg:

Bocs, de én morpho-t már régen nem veszem komolyra, kiismertem. Nem is szeretném megzavarni egyszerű lelkületét.

De igaz is....@morpho:

"Őszintén örülnék, ha igazad lenne és ez marhaság lenne. De nincs igazad. Sajnos. "

Hát, én meg úgy érzem, igazam van (de ez nem nekem sajnos). Akkor most mi legyen?
Hozzuk ki döntetlenre?
Bár Gyurcsány esetében ez nehezen menne, mert, ha meghallom a nevét, összerándul a gyomrom, a nevetéstől, ritka egy nagy fasz a pacák, a Bajnai meg felejthető, mint politikus, abszolúte kifejezéstelen marad a tekintetem a neve hallatán.

morpho 2019.05.22. 17:03:22

@Minden ballib bérretteg: "Orbán semmi olyat nem tett, amit Gyurcsány nem tett volna meg előtte" Ez már csak a 2/3 hiánya miatt is lehetetlen. Ha hazugsággal indítasz, nem olvasom tovább. Bocs.
@6.Lenin: Az egész világ tudja és meg is írja, hogy Orbán nem demokrata és lebontotta a magyar demokráciát. Ezt az EP is megszavazta. Ja, azok mind sorosbérencek! :) Aha.

6.Lenin 2019.05.22. 17:17:45

@morpho:

Természetes, hogy a liberális (nagy lófaszt azok) szerint Orbán nem demokrata, hiszen nem bandatag. Miért lenne fontos, hogy a jelenlegi EP élősúlyban megvásárolt, megvásárolható senkijei mit szavaznak meg? Néhány hét múlva már a nevükre se fogunk elékezni.
Az is igaz, hogy Orbán lebontotta a demokráciát, megnyirbálta a tolvaj lipsi banda lehetőségeit. Már nem ők fújják a passzát szelet Mo-on.
Most nálunk illiberális demokrácia van, továbbra is azt pofázhat, amit nem szégyellsz, csak többen leszarják, mint előtte, persze lehet, hogy előtte se ért sokat, mit is mondasz, a bandád is leszarta.

A Soros meg nyilván nem véletlenül szórja a pénzét (igaz, most pont a leghülyébbekre, legalább is nálunk), de nálunk eddig nem sikerült neki sok vizet zavarnia, sőt bebetonozta a jelenlegi kormányt. Nekünk ő egy hasznos idióta.

morpho 2019.05.22. 17:33:04

@6.Lenin: "Miért lenne fontos, hogy a jelenlegi EP élősúlyban megvásárolt, megvásárolható senkijei mit szavaznak meg" Ez olyan ócska, hogy nem érdekel. Továbbá az illiberális demokrácia nem demokrácia.

6.Lenin 2019.05.22. 17:46:53

@morpho:

Persze, hogy nem, neked, másoknak meg fordítva, és?
Ki mondja meg, hogy ki a kisegér?
Ezek olyasmik, mint az európai értékek, amik soha nem kerültek meghatározásra, mert egységes Európa soha nem létezett, tehát egységes értékei se lehetnek.
Hivatkozni rájuk viszont remekül lehet. Ilyen a demokrácia is, ha kell akár gyilkolni is lehet érte, ha a rohadék nem képes megérteni, mi, mit is értünk alatta.
Az őslipsik is egymáson gyakorolták a liberális nyaktiló használatának fortélyait.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.22. 18:24:34

@6.Troll: "az európai értékek, amik soha nem kerültek meghatározásra"

Pedig de.

Az EU értékeit minden tagállam egyként osztja: olyan társadalmat építenek, amelyben a befogadás, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás és a megkülönböztetésmentesség a norma. Az európai életszemlélethez szervesen hozzátartoznak az alábbi értékek:

Az emberi méltóság
Az emberi méltóság sérthetetlen. Tisztelet és védelem illeti, ezen nyugszik ténylegesen az összes uniós alapjog.

Szabadság
Az Unión belüli szabad mozgás és tartózkodás joga az EU összes polgárát megilleti, csakúgy, mint az egyéni szabadságjogok, így a magánélet tiszteletben tartásához való jog, illetve a gondolat, a véleménynyilvánítás, a vallás, a gyülekezés és a tájékozódás szabadsága, amelyeket az Európai Unió Alapjogi Chartája rögzít.

Demokrácia
Az EU működése a képviseleti demokrácián alapul. Az európai polgári lét politikai jogok gyakorlását is magában foglalja. Minden nagykorú uniós polgár választásra jogosult és választható az európai parlamenti választásokon. Az uniós polgárok a lakóhelyük szerinti országban vagy származási országukban szavazhatnak vagy indulhatnak jelöltként a szavazáson.

Egyenlőség
Az Unió összes polgára a törvény előtt egyenlőnek számít. A nők és a férfiak közötti egyenlőség elve az összes európai szakpolitika sarokköve és az európai integráció alapja. Egyetlen területen sem lehet megkerülni. Az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elv már az 1957-es Római Szerződésnek is része volt. Az egyenlőtlenségeket ugyan még nem sikerült teljes mértékben felszámolni, de az EU jelentős előrelépést ért el ezen a téren.

Jogállamiság
Az EU alapja a jogállamiság. Tevékenysége minden esetben a tagállamai által önkéntes alapon és demokratikusan elfogadott szerződéseken alapul. A jognak és az igazságnak független igazságszolgáltatás szerez érvényt. A tagállamok az Európai Bíróságra bízták a végső döntés jogát. Az általa hozott ítéleteket mindenkinek tiszteletben kell tartania.

Emberi jogok
Az emberi jogok védelme felett az Európai Unió Alapjogi Chartája őrködik. A nemen vagy nemi identitáson, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát, valamint a személyes adatok védelméhez és az igazságszolgáltatáshoz való jogot rögzíti.

Az említett célok és értékek az Európai Unió alapját adják. A Lisszaboni Szerződésben és az Európai Unió Alapjogi Chartájában vannak lefektetve.

europa.eu/european-union/about-eu/eu-in-brief_hu

Az Európai Unió Alapjogi Chartáját egy Konvent dolgozta ki, melynek részvevői a nemzeti kormányok és az Európai Bizottság egy-egy tagja és az Európai Parlament tagjai voltak. Hét fejezetben, 54 cikkelyen keresztül határozták meg az Európai Unió alapvető értékeit. A Chartát a 2000. december 7-én írták alá a nizzai csúcstalálkozón.

eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:C2012/326/02&from=HU

www.europarl.europa.eu/factsheets/hu/sheet/5/a-lisszaboni-szerzodes

N. Barbie 2019.05.22. 18:29:21

@6.Lenin: "Erős ellenfele? Pl Bangóné? Szél ?, Szabó Tímea? Vadai?
Majdnem betojtam a nevetéstől ,B+."

Jaa, hogy az eleselmejunek ezek nem ellenfelek, de megse mer tizeneve kiallni vitazni senkivel, sot nem alakerdezos interjut se mer adni ez a zseni. Es akkor miert is nem, ha ezek nem ellenfelek?

6.Lenin 2019.05.22. 18:44:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Kösz, de a többsége gumifogalom.
Ez hasonló, mint a BTK. Elsöfokon másként értelmezik, mint másodfokon, a kúria meg ahogy neki jól esik. És a bírói függetlenség miatt mehetsz a sunyiba.
Az európai értékekkel is az a gond, hogy nem mind1, ki mit ért alatta, vagy ki hivatkozik rá, és ő mire is gondolt.

6.Lenin 2019.05.22. 18:55:33

@N. Barbie:

A vitának akkor van értelme, ha egyenlő esélyek is vannak.
Egy mérhetetlen támogatottságú párt vezetője miről vitázna egy 50% feletti párt vezetőjével?
Bármit ígérhet, hiszen soha nem kerül nyerési helyzetbe.

Gyurcsány nyíltan hazudott, bele is bukott. Volt értelme a vitának? Vesztett az ország néhány évet, és rengeteg pénzt. Megérte a cirkusz?

Szerintem az régen rossz, ha a polgárok egy ilyen megrendezett cirkusz alapján döntenek ilyen fontos kérdésben.

Mire hivatkozik Gyurcsány? Világválság volt (egy mindenható piacgazdaságban!!!!).
Annyira hülye lenne egy politikus, hogy nem tudna mire hivatkozni, ha az ígéretei nem teljesülnek? Meg ki emlékezne, hogy néhány évvel előtte, mit is ígért.
Már az elvesztett választás másnapjától kellene arról beszélnie egy nyerni akaró politikusnak, hogy ő, miként is kormányozna.
Nem tolvajozni, meg gecizni egy tolvaj gecinek. Miről vitáznának? Melyik a nagyobb geci?
Te meg az első sorban csorgatnád a nyálad?

VIII. Lenin 2019.05.22. 19:17:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
@N. Barbie:

Nem kellene erőltetnetek ezekkel a trollokkal.
Teljesen értelmetlen.

6.Lenin 2019.05.22. 19:33:19

@VIII. Lenin:

Ti beveszitek egymás hazugságait? Jó nektek.

Azért érdekelne ennek a haszna. Mondjuk ezen a blogon csak hasonszőrűek nyomnák egymásnak a süket dumát, mindenki éljenezne, hogy basszátok meg, mi vagyunk a legjobbak, győzni fogunk!
Aztán a választáson buktok, mint a klozetajtó. Miért jó ez nektek?
Egy napra élne a remény, hogy milyen fasza gyerekek vagytok?
Aztán rátok zúdul a saját szarotok.

Érdekes logika. Vagyis nincs benne semmi logika, értelem (igaz, mi a faszért kéne benne értelmet keresni, ha eleve nincs benne)

Sir Bates dö Hól 2019.05.22. 19:37:45

@Tényelek: ez szánalmas. ötlettelen. minden eredetiséget nélkülöz. szar egy életed lehet ilyen humorral.

Nekoashi2005 2019.05.22. 19:37:48

@6.Lenin:

Jaj, te nagyon hülye! Gyurcsány azért nyerte meg azt a vitát, mert felkészültebb volt, jobb előadó és mert kisebbeket hazudni! Ki is ígért akkor 14. sőt 15. havi nyugdíjat? Ki is ígérte az autóval munkába járás támogatását?

6.Lenin 2019.05.22. 19:41:01

@Nekoashi2005:

Aztán belebukott a saját hazugságaiba. Óriás siker az országnak.
Elhitte a fasz, hogy tényleg, pedig már akkor is.

Sir Bates dö Hól 2019.05.22. 19:45:56

@6.Lenin: miért kellene ígérgetni egy vitában? meg kell védeni csak az álláspontodat, ismertetni kell a véleményedet. ez egy vita. egy sajtótájékoztatót nem ad, csak szűrt újságíróknak.

meszena 2019.05.22. 20:12:17

Valaki meglepődött? :)
Azért csodálkozom, mert állítólag ez egy mszpés blog. És a fidesz az mszpétől leste el a hatalmi technikákat és tökéletesítette. Csodálkozunk is, mi lett az mszpével, mintha elfelejtette volna, hogyan működik a politika...

Nekoashi2005 2019.05.22. 20:21:05

@6.Lenin:

A szomorú az, hogy a csuti geci a nagyságrendekkel nagyobb hazugságokba + lopásokba sem bukik bele, mert az olyan agymosottak mint te, hatalomban tartják!

6.Lenin 2019.05.22. 20:26:50

@Nekoashi2005:

Én szívesen szavaznék egy jobbra, de nincs. A hülyék tartják hatalmon, mert nem képesek alternatívaként megjelenni. Ha lenne alternatíva, lehet, hogy akkor a munkájuk miatt szavaznék rájuk, vagy aki jobbat kínál (elfogadhatóan), hiszen nekik is jobban kéne dolgozniuk.
Kínálj jobbat, rád szavazok.

VIII. Lenin 2019.05.22. 20:46:22

@Nekoashi2005:

Neked is mondom.
Ez egy troll.
Ha kell mellébeszél, ha kell a szemedbe hazudik.
Egy dolgot akar csak.
Széttrollkodni a blogot.
Ha kommunikálsz vele, neki segítesz valójában.

Nekoashi2005 2019.05.22. 20:51:54

@6.Lenin:
A gecinél több jobb is van, éppen ezért nem áll ki egyikkel sem vitázni!
Abban zseni, hogy felismerte, nem kell a szavazók többségét megnyernie! Az emberek egy részével elhitette, hogy minden politikus lop, ezért akár őt is a helyén tarthatják. Ezek az emberek megutálták apolitikát. Felismerte, hogy a választók egy része olyan buta, hogy csak a legegyszerűbb gyülöletkeltő jelszavakat értik - soros, brüsszel, migráncs - és tök felesleges nekik programról beszélni, mert kisűl a kétbites agyuk. Ezek a fidess savazók. Az ellenzéki pártok meg hiába vannak intellektuális fölényben - mondjikkazzal szemben, ahol kósa lalik, németh sziszik, deutch tomik meg budai gyurik vannak, nem is nehéz - ha szétaprózodnak. De ha egyszer összeállnak, akkor nyerni fognak, és akkor vér fog folyni, mert a csuti nem fogja békésen átadni a hatalmat - diktátoroknak nem szokása, mert rettegnek a felelősségre vonásról- és ti már annyira el fogtok hülyűlni, hogy simán fegyvert fogtok a csuti geci érdekében.

6.Lenin 2019.05.22. 21:01:37

@VIII. Lenin:

Kicsit régebben nézem ezeket a felületeket, és észrevettem, ha csak hasonszőrűek etetik egymást a hülyeségeikkel, rövid időn belül egymásnak esnek.
Így legalább kiélheted a kis nyomorult lelkivilágodat, és talán, ha a másik tábort rugdosod , érezhetsz némi elégtételt a nyomorult életedért. A sajáttól kapott seb talán rossz irányba vinne,és talán még elgondolkodnál 1-2 mp-ig is. Fujj!
Miért nem próbáltál válaszolni arra, amit kérdeztem? Pedig én megoldást ajánlottam.

Most legalább az ellentábort külditek melegebb éghajlatra, feleslegesen. A saját véreteket még feleslegesebb lenne, szerintem. Meddő időtöltés lenne, minden lelki kielégülés nélkül.

morpho 2019.05.22. 21:10:12

@6.Lenin: Azért jól tolod, mint címszereplő! Meg vagyok veled elégedve!

VIII. Lenin 2019.05.22. 21:10:31

@Nekoashi2005:

Látod!
Nézd meg, miket írogat nekem!
Semmi mást nem tesz, csak provokálni próbál, hogy reagáljak.
Ha megnézed, semmi értelme a szövegének.
Nem is lehetne, mit mondani rá, mert tömör baromság és prekoncepció az egész.
Nem több a fazon, mint egy troll, aki azért van itt, hogy elcsessze a blogot.
Na ezért ne állj vele szóba!

6.Lenin 2019.05.22. 21:14:31

@Nekoashi2005:

Na tessék, nem elég, hogy Orbán butának, hülyének nézi az embereket, te is ráteszel egy lapáttal. Akkor most minek is kéne történnie?
Mi van akkor, ha sokan látják a hibákat, de egy jobbra várnak, de te még jobban lehülyézed a választókat?
Miként képzelitek ebből a kiutat?

Ne kísérletezz azzal, hogy engem próbálsz alázni, ezt a részét leszarom. Engem tényleg az érdekel, hogy miért nem látják a megoldást, már 10. éve lassan.
Vagy a Fidesz fizet titeket, hogy a lehetőp legnagyobb hülyének mutassátok az ellenzéket, és támogatóit?
Mert, ha így van, akkor minden dicséret megilleti a munkátokat.
További jó "munkát".

6.Lenin 2019.05.22. 21:21:32

@VIII. Lenin:

Rossz a módszer, mert olvasni akkor is tudom a hülyeségeiteket. Akkor is látni fogom, hogy nem tudjátok a megoldást.
Tudod mikor tudnál lesöpörni a pályáról? Ha megaláznál a hitelesebbnél hitelesebb nevekkel, és elképzelésekkel.
Bár kibaszásból rátok szavaznék, és nem venném megalázásnak, inkább végre örülnék, hogy van választék.
Macerás lenne?

VIII. Lenin 2019.05.22. 21:27:44

@morpho:

Az igazi trollt nem lehet a szerepéből kizökkenteni.
Egyébként ő az egyik leghülyébb a trollok közt.
Nagyjából Bircaval vetekszik a színvonala.

6.Lenin 2019.05.22. 21:29:38

@morpho: @VIII. Lenin: @Nekoashi2005:

Összegezve az itt elhangzottakat. ti megérdemlitek a sorsotokat, "megdolgoztok" érte.
Egy dologban tévedtek, igaz nagyot, nem mások hibásak érte.
De a ti dolgotok.

Őrültem nektek.
Jó8!
Mindenkinek
(igazság az, hogy kurva unalmas lett a végére)

VIII. Lenin 2019.05.22. 21:37:16

@morpho:

Bakker!
Elhúzta a belét! :D
Biztos elálmosodott szegény.
Mondjuk a többi sincs itt.
Kérdés, hogy egyáltalán hány személyt takar ez a sok troll itt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.22. 21:39:53

@VIII. Lenin: "Nagyjából Bircaval vetekszik a színvonala."

Na, azért ne túlozzunk! A Birka sokszor van, hogy nem hazudik. És ő meggyőződésből tolja.

VIII. Lenin 2019.05.22. 21:44:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A végeredmény szempontjából édes mindegy, hogy valaki hazudik vagy meggyőződéses hülye.
Mondjuk a személyét illetően, hogy melyik a rosszabb, az megint más kérdés.

morpho 2019.05.22. 21:52:47

@VIII. Lenin: Máris hiányzik csórikám. Egyébként tényleg az egyik legbutább narancskullancs. Egyszer szívesen leülnék dumcsizni vele, de ő ebbe sosem merne belemenni. (ráadásul hullámzóan hülye, úgyhogy néha mintha többen is csapatnák a 6. Lenin nick alatt.) Na mindegy, szóra sem.

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Az, hogy Birca nem hazudik, hanem meggyőződéses, az neked jó?

kutyás majmok országa 2019.05.22. 22:04:21

Egyetek szárított tehénszart.

Aranka1973 2019.05.22. 23:14:21

@morpho: "Ez egy szar hely."

Tudod, van egy vers, amit minden MAGYAR ismer, és aminek az utolsó versszaka azt mondja:
"A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell."

Mi Magyarok a magunk részéről ismerjük ezt a verset és egyet is értünk vele.

De ha Önnek nem jó itt, akkor felhívnám arra a figyelmét, hogy manapság kiváló akciós fapados ajánlatok vannak !!!

Aranka1973 2019.05.22. 23:19:33

@Nekoashi2005: "Felismerte, hogy a választók egy része olyan buta, hogy csak a legegyszerűbb gyülöletkeltő jelszavakat értik - soros, brüsszel, migráncs - és tök felesleges nekik programról beszélni, mert kisűl a kétbites agyuk."

Gyűlöletkeltő, mi ?

Azért olvass néha újságokat is, akkor látnád, hogy tőlünk nyugatra (ha nem is épp Brüsszelben) mibe buknak bele a lipsi politikusok !

"Lemondott Mark Harbers holland migrációs államtitkár, miután kiderült, hogy a menedékkérők által elkövetett bűncselekményekről szóló 2018-as jelentésben csak »egyéb« megjelöléssel látták el a szexuális támadásokat, a gyilkosságokat és a gyilkossági kísérleteket.

Mark Rutte miniszterelnök és a kormányzó jobboldali liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) párt elnöke a vita után azt mondta: tiszteletben tartja Harbers döntését, de sajnálja, hogy »a kabinetnek búcsút kell vennie egy ilyen tehetséges és elkötelezett liberálistól«."

Ja, "egyéb", mint a gyorshajtás vagy a piroson áthajtás, ugye ?!
index.hu/kulfold/2019/05/22/hollandia_mark_harbers_migracio_allamtitkar_jelentes_buncselekmeny_bevandorlok_gyilkossag_szexualis_eroszak/

Szeretik a libbantak manipulálni a közvéleményt, csak kár hogy gyakran belebuknak ebbe is !

morpho 2019.05.23. 00:05:23

@Aranka1973: Világos. Ha egy hely szar, akkor nem jobbá kell tenni, hanem azt a maradékot is el kell hajtani, aki még nem ment el!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.05.23. 01:48:04

@Tényelek: hát ott volt a gönc kinga meg a hiller pityu
na őket kicsinálta

Aranka1973 2019.05.23. 07:37:24

@morpho: "Ha egy hely szar, akkor nem jobbá kell tenni, hanem azt a maradékot is el kell hajtani, aki még nem ment el!"

Azt, hogy Magyarország "szar hely" Te gondolod így nem mindenki.

De ha nem érzed jól magad, akkor miért kényzerítenénk arra, hogy itt maradj? Vár a nagyvilág, fantasztikus képességeidet, tehetségedet immár bárhol kamatoztathatod az unión belül munkavállalóként; de szerintem neked még egy kanadai menedékjog is kinézne, ha elég keservesen sírsz a határőrnek.

"Az a maradék, aki nem ment el" még így is kb. kilencmillió ember; Magyarország népsűrűsége ezzel együtt is 100 fő/km² körül van, ennél sokkal gyérebben lakott helyek is vannak az unióban. És vannak olyan országok is, ahonnan a népesség arányaiban nagyobb része távozott (pl. balti országok, Románia), de egyáltalán nem tűnik úgy, mintha ez katasztrófához vezetett volna náluk. Nekik is, nekünk is jók a közelmúltbéli növekedési adataink, a munkaerőhiány bizonyos szektorokban felhajtotta a béreket is, ami jó a "maradó" munkavállalóknak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.23. 08:50:58

@István Tamasi: Ez jókívánság egy ilyen bolsevik hazaárulónak, mint ez a törpe.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.05.23. 08:58:44

@Aranka1973: "ha nem érzed jól magad, akkor miért kényzerítenénk arra, hogy itt maradj?"

Te bolsevik hazaáruló vagy, neked könnyű elmenni a faszba, de mi hazafiak itt szeretnénk élni, egy élhető hazában.

John Brennan 2019.05.23. 09:04:33

„Félelmetes és hátborzongató érzékelni, hogy az a szellemi áramlat, amely eddig elviekben a szólás- és véleményszabadságról egy általános emberi alapjogként szónokolt, most politikai alapon ez ellen fordul. Az érzékenyítés és a politikai korrektség alapelvei nevében tiltanak le tartalmakat, lehetetlenítik el, hogy az emberekhez eljussanak a hírek. Ezeket megpróbálják „álhírnek” beállítani, ami azonban valójában pusztán annyit jelent, hogy olyan hír, amely nem fér bele a liberális kánon alátámasztásának kontextusába. Tehát igazából a Facebook által is alapelvvé tett politikai korrektség a legnagyobb “fake news”, mert politikai alapon foszt meg embereket a valóságról történő tájékozódástól.”

Ennyi.

István Tamasi 2019.05.23. 09:06:53

@Aranka1973:
Te biztosan jól érzed magad azután hogy kiderült az IQ teszted negatív.

N. Barbie 2019.05.23. 12:42:34

@6.Lenin: "A vitának akkor van értelme, ha egyenlő esélyek is vannak.
Egy mérhetetlen támogatottságú párt vezetője miről vitázna egy 50% feletti párt vezetőjével?
Bármit ígérhet, hiszen soha nem kerül nyerési helyzetbe."

O, tenyleg? Olyanrol hallottal, hogy korrekt politikai kultura? Nem hiszem.
Hol van az eloirva, hogy cask ket 50% koruli, vagy 3 33% koruli stb. part vitazhat egymassal? Ja, sehol. Mas orszagokban hagyomany a valasztasok elotti vita es en nem hallottam olyat, hogy nagykepuen ne allt volna ki barki azok kozul, meg ha jo esellyel magabiztos nyeresre allt se.
Foleg akkor, ha ahogy mondjak a fidesznyikek, vikinek ezek nem ellenfelek.
Hat ha nekem nem ellenfelek valakik, akkor marcsak azert is kiallok veluk vitazni es foldbe dongolom oket orszag vilag elott. Na viktorod meg nem, vajon miert? Hajlamos vagyok inkabb azt hinni, hogy itt nem a szellemi folenyerol van szo, hanem arrol, hogy elo vitaban nem nagyon mukodne a megszokott propagandalozungok ismetelgetese, mikor rogton kapna rajuk a konkret cafolatokat, magatol meg nem tudna frappansan valaszolni ez a segghulye barom.
Masreszt orban nem 50% feletti partot kepvisel, marmint a szavazok szama szerint, az hogy hogy csurtek csavartak (ertsd csaltak) ossze kevesebb, mint 50%-kal a ketharmadot, az itt lenyegtelen.
Valoban, barmit igerhet. Mint orban is a hires gyurcsannyal valo vitajan. Aztan micsoda meglepetes, semmit nem valtott be belole.

N. Barbie 2019.05.23. 12:44:24

@John Brennan: Latom odaig nem jutottal el a cikkben, mikor a FB hivatalosan kozolte, hogy a hirdetesi szabalyok megsertese miatt fuggesztette fel az oldalt.
De te csak mantrazod tovabb a propagandadumat. :)

6.Lenin 2019.05.23. 12:56:22

@N. Barbie:

Nyugaton más a szitu, ott kénytelenek belemenni ebbe a cirkuszba, de ott sok kis párt is van. Nincsenek ilyen óriási különbségek a támogatottságban.
Praktikus okokból is felesleges a vita. Néha pillanatok alatt változik a világban a gazdasági/politikai helyzet. A legjobb akarat mellet se tarthatóak az ígéretek, és dőreség lenne a számonkérés is, hacsak nem cirkuszra akarja azt is valamelyik oldal felhasználni.
Nyugaton azért is más, mert bármit ígérhetnek, úgyis EGY akarat érvényesül, mindenki másnak kuss van, mert örökre kirekesztődnének mindenből.

Ezeken a %-os kérdésen már ideje lenne túllépni, ha nem akarsz teljesen hülyét csinálni magadból, de ez a te dolgod.
Pontosan a Gyurcsány-Orbán vita mutatta, hogy mennyire felesleges cirkusz. Gyurcsány megnyerte a választást a hazudozásaival, aztán csődközeli helyzetbe vitte az országot, sőt lenullázta hosszú időre az ellenzéki oldalt is. Nagy siker volt. Azóta képtelenek talpra állni.
Az, hogy neked ki szimpatikus, ki nem, leszarható. A gyakorlat a lényeg.
A korrekt politikai kultúrát meg dugd fel magadnak, főleg manapság, te úgyis már bevetted tövig ezt a bránert.

N. Barbie 2019.05.23. 13:06:56

@6.Lenin: Persze, nyugaton mas a szitu. Nem oreg, ott van politikai vitakultura, nem intezi el egyik partvezeto se egy nagykepu, lekezelo dumaval, mint orbanod, hogy nincs ertelme.
Nyilvan, ha a ballibek nem tartottak az igereteiket, azt az orruk ala dorgolhette vikike ellenzekbe, ha o nem tartja, akkor meg jaj jaj valtozik a helyzet es a legjobb akarat mellett se tarthatoak dumaval el van intezve. Na ne nevettesd ki magad.

En leirtam a szazalekokrol a tenyeket, amit te cafolni persze nem tudsz, csak probalsz valami semmitmondo nagykepuskodessel kiterni. Akkor ki is csinal magabol hulyet? :D

Ertem, en dujam fel a korrekt politikai kulturat. Igazan szep gondolat, ja nem, csak a szokasos atlaghulyefidesznyik pofatlansag. Igen, foleg manapsag. Mert mi van manapsag? Manapsag mar nem varhato el, hogy ne epitsen ki diktaturat a nyertes part, vagy mi te szerencsetlen?

6.Lenin 2019.05.23. 13:19:35

@N. Barbie:

A te politikailag korrekt nyugati kulturádba hányan haltak bele az utóbbi 10 évben?
1, 2 ember, vagy néhány millió?

John Brennan 2019.05.23. 13:26:30

@N. Barbie: na és? hirdetési szabályok, persze, persze; amikor a HVG nem tart be valamit, és fellépnek ellene, az már diktatúra a B1 szerint

John Brennan 2019.05.23. 13:28:43

@N. Barbie: abszolút tájékozatlan vagy.
Sehol nincs olyan vitakultúra, hogy önjelölt törpékkel vitáznának mérhető jelöltek.
De tessék, ha szerinted van valahol ilyen, írd a példákat: tessék, konkretizáld állításod!!

N. Barbie 2019.05.23. 14:10:55

@6.Lenin: "A te politikailag korrekt nyugati kulturádba hányan haltak bele az utóbbi 10 évben?
1, 2 ember, vagy néhány millió? "

Bar tudnam mi a tokomrol beszelsz es hogy annak mi koze van ahhoz, hogy orbanod allandoan menekul elo vitak vagy nem elore lezsirozott interjuk elol.

N. Barbie 2019.05.23. 14:12:59

@John Brennan: Nem kovettem a hvg sztorit. De ha nem is tartottak be valamit, az hogy is kapcsolodik ahhoz, hogy a FB letiltott egy fideszes lakajoldalt a szabalyok megsertese miatt, amirol a fideszesek hetet havat osszehordanak csak azt nem amiert valojaban letiltottak?

N. Barbie 2019.05.23. 14:16:52

@John Brennan: Nyilvan en vagyok tajekozatlan, hat persze.
10-20%-os partok miota onjelolt torpek?
Masreszt ne kerdessel felelj a kerdesre. ha te annyira tajekozott vagy, akkor leszel szives te hozni olyan peldakat, ahol pokhendi nagykepu nyilatkozat utan nem vallalt mas kormanyfo vitat egyik ellenzeki parttal sem, tamogatottsagtol fuggetlenul.
Kivancsian varom. Ja, oroszo. meg e-korea nem jatszik, azt gondolom nem kell mondani. :)

John Brennan 2019.05.23. 15:01:03

@N. Barbie: Te hozakodtál elő egy állítással, amit nem tudtál és nem tudsz alátámasztani. Most pofátlan módon tőlem várod el, hogy én támasszam alá tényekkel a te semmivel nem alátámasztott állításodat.

6.Lenin 2019.05.23. 15:06:20

@N. Barbie:

Kíváncsi voltam, hogy mit is értesz korrekt nyugati politikai kutúra alatt (nem szerettem volna a gyarmatosításra hivatkozni).

Másod-, harmad rendű polgárok, országok kifosztása beletartozik?

N. Barbie 2019.05.23. 15:51:13

@John Brennan: Most tenyleg keressek linkeket orszagok politikusainak valasztasi vitajarol csak mert te azt mondod, hogy nincs ilyen? Ez komoly?
Ok, keresek parat, ha utana te is kuldesz linket arrol, hogy barhol mashol hasonlo modon nem all ki politikus mint a gazdad. Igy megfelel?

John Brennan 2019.05.23. 16:02:39

@N. Barbie:
Olyan vitáról keress, mert erről van szó, ahol 50%-os támogatottságú jelölt 5%-os támogatottságú jelölttel vitázik (ami ugye teljesen komolytalan dolog). Ne hagyományos kétpólusú, hasonló súlyú jelöltek vitájáról.

N. Barbie 2019.05.23. 16:07:33

@John Brennan: nana, varjunk csak, ezt a szazalekot te honnan vetted, hogy pont ilyet kell keressek?