B1 blogcsalád



Orbán Viktor Európa páriája lett

2019. május 11. - nickgrabowszki

Megmentette Manfred Webert, mert közölte, hogy nem támogatja.orszeb.jpg

A dolog onnan indult, hogy Orbán 2018 őszén, a Sargentini-jelentés európai parlamenti elfogadása után 

túlélésre rendezkedett be.

Reményeit abba vetette, hogy az EP-választáson mégiscsak megtörténik az általa remélt szélsőjobboldali, rasszista-fajvédő és euroszkeptikus ("szuverenista") áttörés, amivel majd a Néppárt koalíciót kénytelen kötni, és az igazolja majd az  stratégiáját, azaz ő lehet a közös nevező, amivel akár az Európai Bizottság élére kerülhetne.

Addig azonban azt kellett mutatnia, hogy feladta az ambícióit, és ezt meg is tette: tavaly ősszel deklarálta, hogy maga helyett Manfred Weber mostani néppárti frakcióvezetőt támogatja az élére.

Azóta persze történt egy s más. Leginkább az, hogy a Fidesz tagságát fefüggesztették a Néppártban, bár kizárni nem tudták. Orbán azt a helyzetet is úgy próbálta kezelni, mintha önként korlátozták volna a saját jogaikat, azzal a reménnyel, az az EP-választás eredménye után a Néppárt revidiálni kényszerül majd az álláspontját a Fidesz kizárásáról.

Mindennek ellenére Orbán ragaszkodott Weber támogatásához. Még azután is, hogy a néppárti csúcsjelölt közölte, a Fidesz szavazataira nincs szüksége a megválasztásához. Sőt, el sem fogadná a posztot, ha a Fidesz is megszavazná arra.

Orbán akkor nem reagált, azonban hetekkel később, a hét elején váratlanul bejelentette, hogy nem támogatja Weber megválasztását, mert

megsértette a magyarokat.

Most elegánsan tekintsünk el attól, hogy Weber egyáltalán nem a magyarokat sértette meg, legfeljebb Orbánt és a pártját, továbbá esetleg a Fidesz-vallású szavazókat, akik azonban csak kisebbségét teszik ki a magyaroknak.

De akkor mi indokolta, hogy Orbán közölje, megvonja a támogatását, és ha már megvonta, miért hetekkel később?

Mi történt a háttérben?

Hát az, hogy Orbán megpróbálta learatni mások babérjait, és úgy beállítani a helyzetet, mintha annak alakulására volna valamilyen befolyása, de nem sikerült neki. Sőt, azt is megakadályozta, hogy a dolog egyáltalán megtörténjen.

Tulajdonképpen Weber nem vállalt nagy kockázatot amikor közölte, nincs szüksége a Fidesz szavazataira, mert az EB-elnökségéhez nem Orbán sameszainak, hanem az európai szocialisták és liberálisok parlamenti támogatása kell. Akik viszont részben valós okokból (mert Weber a populista Orbánnal is kompromisszumot kereső német jobboldali politika szimbóluma), részben a saját szavazóik előtti legitimitásuk megőrzése okán elkezdték hangoztatni, hogy

nem akarják Webert az Európai Bizottság élén látni.

Ami virágnyelven úgy hangzott, hogy nem támogatják a spitzenkandidat-rendszert, azaz valamelyik párt listavezetőjének megválasztását, de ugyanazt jelentette.

A dolog már kezdett válsággal fenyegetni, mert

  • jelenleg úgy néz ki, hogy a Néppárté lesz a következő EP legnagyobb frakciója,
  • azaz nekik volna joguk delegálni az EB élére,
  • de nem hozható létre működőképes koalíció az EPP és a szocialisták-liberálisok között, mert utóbbiak nem támogatják Manfred Webert.

Úgy nézett ki, hogy Európának már nemhogy egyetlen vezetője nincs, de még névleges első embere se lesz nyártól, mert nem lesz megválasztott elnöke a Bizottságnak, az Unió kvázikormányának.

Ennek a problémának a kezelésére hívta össze a román soros elnökség az uniós csúcsot csütörtökre Nagyszebenbe. A terv az volt, hogy mindenki kompromisszumot mutat:

  • a szocialisták és a liberálisok deklarálják, hogy a legnagyobb frakció jelöltjét választják meg (azaz tkp. a Néppártét),
  • az EPP viszont közli, hogy nem ragaszkodik majd a spitzenkandidat-rendszerhez.

Azaz: a sorok között bejelentik, hogy ejtik a Weber-tervet.

A Néppárt ki nem mondott, hivatalosan meg nem nevezett jelöltje ebben az esetben a francia Michel Barnier lett volna.

Orbán Viktor eközben elveszítette a befolyását az európai politika alakítására, és komoly vezetők helyett csak olyan marginális, perifériára szorult figurákkal tudott találkozni, mint Salvini és Strache. De azért valahogy mégis kiszagolta, valaki nyilván megsúgta neki titokban, mi készül.

Ennek elébe menve jelentette be, hogy megvonja a támogatását Webertől.

Ami persze egy vicc, mert mint fentebb láttuk, nincs szükség ő támogatására, de a Fidesz elnökének egója nem ismer mértéket: bár semmi befolyása nincs a helyzet alakítására, úgy akarta beállítani, mintha miatta történt volna meg, amiről a véleményét se kérték ki.

A dolog különös pikantériája azonban, hogy eredménytelen volt az uniós csúcs. Nagyszebenben végül nem jelentettek be semmit, mert azzal, hogy

Orbán a saját sikerének akarta beállítani Weber leváltását, voltaképpen megakadályozta azt.

Miután Orbán közölte, nem támogatja Webert, már nem közölhette ugyanezt se Timmermans, se Macron, se Verhofstadt.

Merkel meg kifejezetten jelezte, hogy továbbra is Weber mögött állnak. Ami persze nem jelenti azt, hogy ez még a nyáron is így lesz, de pillanatnyilag Orbán megmentette Webert, és elhalasztotta a leváltását.

Ott tartunk, hogy Magyarország jelenlegi miniszterelnöke már annyira nem kívánatos az európai mainstream számára, hogy inkább saját terveikről is letesznek, ha azt Orbán is támogatja. Inkább maradjon Weber (legalábbis egyelőre), mintsem Orbán triumfálhassa a leváltása után.

Nehéz másként látni, minthogy a Fidesz-vezér Európa páriája lett, ha a szélsőjobboldalon kívül már senki nem akar még csak közös platformra kerülni se vele.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr10014820744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Punxsutawney Mormota 2019.05.11. 16:25:20

Orbán és Sebes Gusztáv között kimutatható az összefüggés. Annyi különbséggel, hogy Sebes az aranyat gyémánttá változtatta, míg Orbán ellopja. De egyébként nem pária ő, hanem egy nagyhangú kocsmai hőzöngő, akit addig hallgatnak a kultúrban előszeretettel, amíg vissza nem hozzák a megjavított zenegépet.

Aranka1973 2019.05.11. 16:27:44

" Tulajdonképpen Weber nem vállalt nagy kockázatot amikor közölte, nincs szüksége a Fidesz szavazataira, mert az EB-elnökségéhez nem Orbán sameszainak, hanem az európai szocialisták és liberálisok parlamenti támogatása kell. "

Hát igen, ebből látszik igazán, hogy Weber nem jobboldali, nem kereszténydemokrata, hanem egy báránybőrbe bújt libsi, aki ugyanazt a szégyenteljes, a Brexithez és a menekültválsághoz vezető politikát folytatja majd, mint az elődje, Juncker.

De persze Timmermans vagy Verhofstadt/Vestager pont ugyanilyen lenne, ők nem kínálnak valódi alternatívát a választóknak.

A cél az, hogy ebből most levonjuk a tapasztalatokat, és 2024-re, a következő EP-választásokra fel kell építeni egy erős, bevándorlásellenes szövetséget egy valódi jobboldali, keresztény demokrata, a balliberálisokkal kokettálni nem hajlandó jelölttel.

taga20 2019.05.11. 16:29:41

szerintem a geci, ezek a rohadékok között érzi magát jól.

m.cdn.blog.hu/b1/b1/image/orpuer.jpg

Cycmen 2019.05.11. 16:30:04

Ott tartunk, hogy Magyarország jelenlegi miniszterelnöke már annyira nem kívánatos az európai mainstream számára, hogy inkább saját terveikről is letesznek, ha azt Orbán is támogatja. ...............

Inkább ártanak maguknak, csak hogy Orbánnak ne legyen jó! Zseniális! Csakhogy ezzel az a baj, hogy Orbánnak az is jó, ha ártanak maguknak!

Aranka1973 2019.05.11. 16:31:30

@Punxsutawney Mormota: " Sebes az aranyat gyémánttá változtatta "

Gyémánttá, mi?

Elég lett volna az az arany is, az 1954-es vb-n, de hát mint tudjuk, nem jött össze a dolog, ezért is van, hogy az Aranycsapat név csak nálunk használatos, angolul inkább a Mighty Magyars az. Szóval annyira azért nem kellene őt fényezni...

taga20 2019.05.11. 16:32:22

@Aranka1973: "Hát igen, ebből látszik igazán, hogy Weber nem jobboldali, nem kereszténydemokrata,"

a geci gazdádnak semmi köze a kereszténydemokratákhoz. csúti disznó egy közönséges bűnöző!

ennyikeh!

taga20 2019.05.11. 16:34:06

@Cycmen: te viszont mindent megtennél, hogy a gecinek jó legyen!

minden nap lenyeled a faszságait köcsög:)

Cycmen 2019.05.11. 16:35:20

Nehéz másként látni, minthogy a Fidesz-vezér Európa páriája lett, ha a szélsőjobboldalon kívül már senki nem akar még csak közös platformra kerülni se vele...............

Baba ez a "Freudi" elszólás is valaminek a látásáról. A valóságot kéne észrevenni, h jó, ha nem, ha tetszik, ha nem és akkor nem kel erőlködni a másként látással. Persze ez lbsi probléma.

kunzoo 2019.05.11. 16:50:04

Ez már megint egy vágyvezérelt poszt. Orbán sosem mondta hogy bizottsági elnök szeretne lenni, ezt itt a blogon agyalta ki valamelyik posztoló. Aztán a saját agyszüleményéről mondja azt hogy feladta orbán. Ami sosem volt cél. Viktorovics nem hülye, annál elutasítottabb hogy megválaszanák annak. Eleve vesztes csatába nem megy hisz számára a győzelem létszükséglet. Ha jobbos megmondóember alarna az euban nagyfőnök lenni akkor aut most inkább Salvini jelölhetné ki minel Olaszország akaratát nehezebb figyelmen kívül hagyni mint Magyarországét. Ráadásul viktor és az ellenfelei egymást már kommunikációs zsákutcába juttatták nem lehet arcvesztés nélkül kihátrálni. A legjobban most Kurz járja a pávatáncot.

6.Lenin 2019.05.11. 17:25:03

Végre valamit jól lát a B1 is...

"túlélésre rendezkedett be"
Vagyis Orbán túl fogja élni ezeket a balfácánokat.

"Miután Orbán közölte, nem támogatja Webert, már nem közölhette ugyanezt se Timmermans, se Macron, se Verhofstadt."

Igen, az irány jó, a kapitány a helyén, a hajó halad a cél felé.

Már csak 2 hét.

taga20 2019.05.11. 17:27:55

@6.Lenin: "Igen, az irány jó, a kapitány a helyén, a hajó halad a cél felé."

ja a szakadék felé, fasza!

6.Lenin 2019.05.11. 17:29:48

@taga20:

Hiába kiabáltok a szakadékból, a hajó nem arra megy, baszhatjátok.

taga20 2019.05.11. 18:03:50

@6.Lenin: neked azért könnyű a dolgod, me valoszínű, hogy nem éred meg, mikor a geci rendszere a földbe áll.

mi fogjuk megszívni, a te és a többi faszkalap fityeszjobbágy agyhalálát!

ennyi.

Cycmen 2019.05.11. 18:22:04

@taga20: mi fogjuk megszívni, a te és a többi faszkalap fityeszjobbágy agyhalálát!
ennyi........................

Nagyon sajnáljuk, hogy miattunk nem élhetsz a hazánk felvirágoztatásán már eddig is sokat fáradozó Gyurcsány Feri uralma alatt!

6.Lenin 2019.05.11. 18:22:54

@taga20:

Te már nem. Te szerencsés ember vagy, már a földi életedben nem fox még1x elhülyülni.

taga20 2019.05.11. 18:25:05

@6.Lenin: hát nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint te, aki egy párszor már meghülyült:))

taga20 2019.05.11. 18:30:48

@Cycmen: ha a geci gazdád belevezeti a szakadékba ezt a retek országunkat, akkor nem mindegy neked, hogy ki volt előtte?

Punxsutawney Mormota 2019.05.11. 18:34:33

@Aranka1973: A saját hülyeségének lett az áldozata. Nem csupán győztes kapitányként, hanem zseniális stratégaként akart bevonulni a focitörténelembe. Ezzel együtt bőven akad ellenpélda, akik hasonló kvalitású csapattal nem jutottak semerre.

Oxica 2019.05.11. 18:39:24

"megsértette a magyarokat"

Csak hát elvtársak.

A tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány nem egyenlő a magyarokkal.

Sőt, a felcsúti cigány maffia sem egyenlő a magyarokkal.

Sőt, a fideSS meg pláne nem egyenlő a magyarokkal.

Amúgy meg, sok a patkány Magyarországon elvtársak, ahogy ez a példa is mutatja.

A tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány, így karrierje vége fele, végre oda került ahova való, a fasiszta pöcegödörbe, Európa végbelébe, a fasiszta haverjaival együtt.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

6.Lenin 2019.05.11. 19:10:55

@Oxica:

Mo mindenkori me-e a nemzetet, vagyis a magyarokat képviseli, kintről nézve.

taga20 2019.05.11. 19:16:33

@6.Lenin: a geci bűnöző gazdád, csak az ország egyharmadát képviseli fityeszjobbágy.

engem ez a kibaszott tróger ne képviseljen sehol!

6.Lenin 2019.05.11. 19:26:21

@taga20:

Téged csak a gyámod képvisel, mint minden szellemileg roggyant faszt.
Én a normális emberekről írtam. A gyogyósok csak vannak, de vizet nem zavarnak. Te se.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.11. 19:31:04

Jó dolog páriának lenni a gazemberek között.

taga20 2019.05.11. 19:33:10

@közíró MAXVAL bircaman: mondod te, aki telibeszopja a putyinfaszát!

te bazdmeg meddig süllyedsz még retek?

taga20 2019.05.11. 19:34:32

@6.Lenin: téged bazdmeg még a gyámod se képviselhet, mert egy patkánynak olyan nem jár!:)

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.11. 19:36:30

@taga20:

Hogy jön ide Putyin, a világbéke támasza?

6.Lenin 2019.05.11. 19:40:33

@taga20:

Te képviseled a haladó Európát?
Látod, ezért vagytok ti a bányászbéka seggénél, de 10. éve képtelenek vagytok erre rájönni.

taga20 2019.05.11. 19:45:06

@közíró MAXVAL bircaman:

ő az egyik legnagyobb gazember.

ne csináld a hülyét, me nem áll jól!

taga20 2019.05.11. 19:48:38

@6.Lenin: te és a geci gazdád képviselitek a szargerincű despotákat jobbágy.

10. év mi a lófasz? sztálin, hitler, franko és a többi szardarab hosszabb ideig baszta szét az országát.

a csúti geci, az ikonod is arccal lefelé lesz elkaparva, ne félj, te ostoba demens vénember!

morpho 2019.05.11. 19:54:18

@közíró MAXVAL bircaman: Picit belezavarodtál birka! Ő nem pária a gazemberek között, hanem gazember az európaiak között.
Egyébként senkit nem érdekel Orbán Európában. Marginális, jelentéktelen figura. Nem kérik ki a véleményét semmiben, gyakorlatilag ki van közösítve. Csak széljobber és/vagy félfasiszta másodvonalbeli zavaros figurák járnak hozzá, meg ázsiai/félázsiai diktátorok.

morpho 2019.05.11. 19:56:28

@taga20: Orbán 30 éve vezeti egyszemélyes pártját. Ez is mutatja, hogy igazi demokrata...

6.Lenin 2019.05.11. 20:05:48

@morpho:

" Marginális, jelentéktelen figura. "

A B1-en a favorit, másról se írtok. Európában meg minden bukásra álló piti seggfej őt szeretné megbuktatni.

Ez a jelentéktelen figura jól felzavarta az európai állóvizet.

taga20 2019.05.11. 20:08:46

@6.Lenin: szerinted kiről kéne? mikor ez a rohadék jelenleg az ország maffiafőnöke!

sok ilyen bűnöző rohangál, akit le kéne már csukni!

F1 L M 2019.05.11. 20:11:22

Vágy vezérelt "újságírás": "már senki nem akar még csak közös platformra kerülni se vele."

6.Lenin 2019.05.11. 20:11:31

@taga20:

Bármi is lenne velük, te attól még pont olyan seggfej maradsz, mint most vagy.
De álmodj kis király, ti még sokáig szopni fogtok.

taga20 2019.05.11. 20:12:38

@morpho: szerintem csak 26 éve, de ha tényleg ez a szar a demokrata, akkor megfogadom kővérevtárs intelmeit és megyek keresek egy gerendát.

taga20 2019.05.11. 20:19:45

@6.Lenin: haver, már szánlak.

gondolom ez nem jó jel:)))

F1 L M 2019.05.11. 20:24:52

@taga20: Ámokfutás amit itt művelsz. Az Orbán fóbiádtól már nem is vagy tudatában miket irkálsz. Beteg vagy kezeltesd magad.

atomic power 1986DucaDuca 2019.05.11. 20:27:53

@ morpho:

"Orbán 30 éve vezeti egyszemélyes pártját."

Formálisan nem.

O.V. pártelnök:

1993. 04. 18-tól 2000. január 29-ig
és 2003. 05. 17-től napjainkig. Ez nem 30 év!

Helmut Kohl egyébként 25 évig volt pártelnök.

taga20 2019.05.11. 20:35:13

@F1 L M: Ámokfutás amit itt művelsz. A geci imádatodtól már nem is vagy tudatában miket irkálsz. Beteg vagy kezeltesd magad.

veled fityesztalpas ez a baj!

i.imgur.com/58w4HgC.jpg

taga20 2019.05.11. 20:37:48

@atomic power 1986DucaDuca:

"Formálisan nem."

bazdmeg, minden fityesz patkány ilyen szargerincű, mint te, vagy te egy kontraszelektált vagy a hülyék között?

F1 L M 2019.05.11. 20:46:27

@taga20: Olvasd már vissza magad te szerencsétlen. Égeted magad nem kicsit, hanem nagyon.

morpho 2019.05.11. 20:52:34

@atomic power 1986DucaDuca: Formálisan nem, de közben miniszterelnök volt, aztán mikor megbukott 2002-ben újra pártelnök lett. A demokraták ilyenkor szoktak lemondani, ha elvesztik a választást. Aztán megint elvesztett egy választást és megint pártelnök maradt. Mutass egy demokratikus európai pártot, ahol két bukott választás után pártelnök marad valaki!

"Helmut Kohl egyébként 25 évig volt pártelnök" Ja, ebből 16 évig, négy cikluson át kancellár volt. Aztán 98-ban elvesztette a választást és rögtön lemondott a pártelnöki tisztségről, ahogy a demokraták szokták Európában. Csak a CDU egy létező párt, a Fidesz pedig Orbán Viktor egyszemélyes konglomerátuma. Ha ő kiesik belőle, meg is szűnik az egész.

taga20 2019.05.11. 20:55:39

@F1 L M: mondja ezt nekem egy fityesz patkány!

szakadok rajtad szargerincű:))))

hozzád képest tállaievtárs egy üdítő jelenség!

AvéCézárVavan 2019.05.11. 20:58:59

@atomic power 1986DucaDuca: És elért valamit. Orbán csak a t*keit markolássza!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.11. 21:07:24

@morpho:

A nép meg ezeket az embereket közösíti ki, s ez az erősebb kikzöösítás.

Gazdáid buknak.

taga20 2019.05.11. 21:09:04

@közíró MAXVAL bircaman:

miért gazember merkel, macron vagy söder?

taga20 2019.05.11. 21:13:17

@közíró MAXVAL bircaman:

a nép, a putyin és o1g féle gazembereket közösíti ki előbb vagy utóbb.
lásd rákosit, csaut, kádárt, honeckert és a többi zsiványt!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.11. 21:15:24

@taga20:

Mertkell és Micron a háttérhatalom emberei, a nép ellen.

taga20 2019.05.11. 21:20:44

@közíró MAXVAL bircaman: és kik a háttérhatalom emberei? meséjj stirlic!

kurvára izgatott lettem.

taga20 2019.05.11. 21:22:21

@közíró MAXVAL bircaman:

ti még igen, de eljön az igazság órája, és szorulni fogtok, ti háttérhatalmi hatalmak!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.05.11. 21:24:51

@taga20:

Akik kiállnak a liberális diktatúra, a kapitalista világrend mellett.

Secnir 2019.05.11. 21:30:01

@taga20:
ne etesd a trollt, könnyen beszél szófiából, orosz támogatással a háta mögött...

taga20 2019.05.11. 21:30:38

@közíró MAXVAL bircaman:

kik állnak ki az illiberális diktatúra mellett?

taga20 2019.05.11. 21:32:19

@Secnir: látom a sorai között, hogy nem boldog, hogy egy diktátort kell szolgálnia.

sajnálom na! ez akkora baj?

morpho 2019.05.11. 21:37:40

@közíró MAXVAL bircaman: Te sajnos elmeroggyant konteóhívő vagy. Ezzel nem lehet semmit kezdeni.

taga20 2019.05.11. 21:38:38

@közíró MAXVAL bircaman:

de van! mos mé csinálod barátom?

taga20 2019.05.11. 21:40:15

@morpho: ne baszogasd má a lelki társamat libsi, jó?!

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2019.05.11. 21:52:39

LIBERÁLISOK!!!
Milyen névnap van ma?!?? Hát ne feledkezzenek már el rólam! Basszameg. Köszöntsenek már fel! Taga bazdmeg........ mi a fasz van veled!?

taga20 2019.05.11. 21:53:56

@Én vagyok Gyurcsány Ferenc: viktor nap van, vagy mire izgulsz jobbágy?

atomic power 1986DucaDuca 2019.05.11. 21:55:54

@morpho:

„Formálisan nem, de közben miniszterelnök volt, aztán mikor megbukott 2002-ben újra pártelnök lett. A demokraták ilyenkor szoktak lemondani, ha elvesztik a választást. „

Benjámin Netanjáhu is volt bukott pártelnök és miniszterelnök is. Többször is,mégis visszatért.

Bár nem európai példa, de Izrael demokratikus parlamentáris köztársaság.

Nagy visszatérő volt még Winston Churchill, aki három különböző időszakban volt miniszterelnök és kétszer váltott pártot.

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2019.05.11. 22:11:58

@taga20: TUDOD TE KIVEL BESZÉLSZ?!! A GAZDÁD VAGYOK BAZDMEG!!!! KÖSZÖNTSÉL FEL TE ÁÁLLATH!!!! (habzik a szám)
Nesze! nevnap.itemcore.hu/milyen+nevnap+van+majus+11+en

morpho 2019.05.11. 22:12:40

@taga20: Bocsi.

@atomic power 1986DucaDuca: Netanjahu nem demokrata, sosem volt az.

Churchill pedig a II. vh alatt speciális helyzetben lett me. egy nagykoalíció élén. Pártelnök meg sehol nem maradt két bukott választás után. A II. vh alatt még az amerikaiak is feladták a két ciklus szabályát. Rossz példa. Akkor még egyszer fussunk neki: Mutass egy demokratikus európai pártot, ahol két bukott választás után pártelnök marad valaki!

nagybátyád 2019.05.11. 22:16:28

Nagy szarban van a fidiócska konda. Még pár nap és kiderül: a magyar majmokon kívül a kutya sem törődik ezzel a senkiházi felcsúti patkánnyal. Nem kell sem ide, sem oda, lógni fog, mint a fsz a levegőben. De meg is érdemlitek, fidiócskák. Egyvalamit kikérek magamnak: itt több degenerált is azt mondta, hogy ez a patkány engem (is) képvisel. Hát a jókva anyátokat, azt képviseli, figec majmok :D :D Tudok ám még rátok ilyen jelzőket mondani, itt a neten találkozhattok vele.

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2019.05.11. 22:16:30

Jövő hónapbann születésnapom lesz. Résen legyetek csicskák!

taga20 2019.05.11. 22:16:41

@Én vagyok Gyurcsány Ferenc:

viktor napja ősszel lesz, addig pakold vissza a habot a pofádba fityeszdroid.

szerintem vetkőzz le és anyádnak produkáld magad te beteg fasz geci, aki azt képzeli magáról, hogy ő a feri.

te vagy a fityesz szavazó etalonja. szegény magyarország, reszeltek nekünk!

taga20 2019.05.11. 22:19:54

@morpho: na jó, most utoljára!:)

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2019.05.11. 22:34:16

@taga20: Igen! Reszelnek nekünk ha viktor marad. Főleg neked! Mert ÉN még csak csak túlélem,... hisz nekem azért van mit a tejbe aprítani.

atomic power 1986DucaDuca 2019.05.11. 22:37:10

@morpho:

"Mutass egy demokratikus európai pártot, ahol két bukott választás után pártelnök marad valaki!"

Ez volt az állításod: "Orbán 30 éve vezeti egyszemélyes pártját." Ezt pontosítottam. A többi téma nem igazán érdekel. Egyébként, hogy ki hányszor veszít egy választáson és ezt hogy "éli túl", az adott párt belügye. Az is, ha újra indítják, az is , ha nem. Egy - egy választási eredmény nagyon sok tényezőn múlik. Egy lemondás, visszahívás lehet érdem egy adott esetben, de lehet megfutamodás is a feladatok elöl.

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2019.05.11. 22:42:16

@atomic power 1986DucaDuca: Itt vagyok ÉN. Még mindig pártelnök vagyokh! És pártelnök leszek mikor elbukom a 2022-es választást is. Higgyen nekem. Nem hazudokh.

morpho 2019.05.11. 22:48:31

@atomic power 1986DucaDuca: Tehát nem tudsz ilyet mutatni. Tudod miért nem? Mert nincs ilyen párt Európában bazmeg! Azért nem! A fideszt ténylegesen 1989 óta Orbán vezeti. Papíron meg '93 áprilisától. Közben számtalan választást elbukott. Mégis miníg maradt. Ilyet csak egy hatalommániás autokrata csinál. Orbán nem demokrata, csak egy politikai szélhámos. Bármilyen ideológiát magára húz a hatalomért és a pénzért. Minden volt már, most éppen a széljobbert játssza. (egyébként elég rosszul, látszik, hogy kényelmetlen neki a szerep)

morpho 2019.05.11. 22:50:35

@Én vagyok Gyurcsány Ferenc: De te legalább lemondtál 2009-ben a miniszterelnökségről, bár pár évvel hamarabb kellett volna, ez kétségtelen. Saját pártod viszont csak nyolc éve van, ami Viktor haverodhoz képest elenyészően kevés.

atomic power 1986DucaDuca 2019.05.11. 23:19:48

@morpho:

"Ilyet csak egy hatalommániás autokrata csinál."

Ha van egy párt az országban és annak a tagsága bizalmat szavaz újra és újra az első emberének, még akkor is, ha közben voltak sikertelenségek, ez az adott párttagság joga és felelőssége. Ebbe kívülről nem szólhat bele senki.

Nincsenek önmagukban hatalommániás emberek. A hatalmat mindig másoktól kapják.

Amit tehetsz:

- kritizálsz, felvilágosítod az embereket
- szavazol más pártra
- részt veszel politikai felfogásodnak megfelelő párt szervezésében a választói többség
elérése érdekében

Mégegyszer: önmagában nem érdem, ha valaki lemond, de az sem, ha sokáig kormányoz. A teljesítmény számít.

morpho 2019.05.11. 23:54:37

@atomic power 1986DucaDuca: Orbán kíméletlenül leszámolt minden politikai ellenfelével a párton belül. Évtizedek óta marionettbábuként mozgatja pártjában az embereket, aki szembefordul vele, vagy ellene agitál, azt tönkreteszi. Vannak hatalommániás emberek. Például ő kiváló példa rá. Te meg nyugodtan hidd el hogy Magyarországon demokrácia van, Orbán demokrata és a fidesz egy demokratikus párt! Simán belefér. Én tisztelem a hitet. Van aki szerint a Föld lapos és három elefánt tartja a hátán. Van aki ebben hisz, van aki a homeopátiában és van aki a Soros tervben. Ki mit szeret.

Greccsi Zsot 2019.05.12. 00:03:02

"Orbán Viktor Európa páriája lett"

Orban egy maganyos diktator, aki allandoan attol retteg, hogy nepharag elsopri.

Bankkártyát minden arabnak !!! 2019.05.12. 00:14:56

@morpho: "Vannak hatalommániás emberek. Például ő kiváló példa rá. "

Nem kicsit vicces, hogy azok akik évek óta, arabok betelepítésével akarnak választást nyerni, mert magyar szavazoik már nincsennek, mondják Orbánra, hogy hatalommániás.
Durva, hogy gond nélkül bevállalnátok Magyarország iszlamizálást, hogy kormányra kerüljetek.

taga.20 2019.05.12. 00:47:10

@Bankkártyát minden arabnak !!!:

a kurva anyádnak hazudozzál fityeszpatkány!

atomic power 1986DucaDuca 2019.05.12. 06:31:53

@morpho:

"Orbán kíméletlenül leszámolt minden politikai ellenfelével a párton belül. Évtizedek óta marionettbábuként mozgatja pártjában az embereket, aki szembefordul vele, vagy ellene agitál, azt tönkreteszi."

Nem vagyok tagja a kormánypártnak, úgyhogy ebben a kérdésben nem tudok vitázni veled. Te belülről nyilván jobban látod.

Európai téridő 2019.05.12. 09:20:52

Önök, egyéni szerzők akkora ökörségeket agyalnak ki, hogy a rafináltnak vélt, buta címekkel operáló Szelestey Önökhöz képest egy zseni.

2019.05.12. 10:30:50

@taga20: Amikor meghallom a "pápa" nevét,boldog vagyok,hogy haza árulónak titulált!

Cycmen 2019.05.12. 11:00:23

@morpho: Orbán kíméletlenül leszámolt minden politikai ellenfelével a párton belül. Évtizedek óta marionettbábuként mozgatja pártjában az embereket, aki szembefordul vele, vagy ellene agitál, azt tönkreteszi. Vannak hatalommániás emberek. Például ő kiváló példa rá. Te meg nyugodtan hidd el hogy Magyarországon demokrácia van,...........

Mi ez az álnaiv duma? Szerinted hogy lehet még vezetni egy pártot? A Fidesz sikeres, ez magáért beszél, ergo jól vezetik. Na persze a hülye ellenfelek jönnek ezzel a demokrácia dumával, de aki ilyesmivel kísérletezget annak káosz és bukás a jutalma. Nézd meg az ellenzéket hol tart, egyedül a DK-nak van vezére, de azt meg hagyjuk. Ennyit a pártról, az országban pedig demokrácia van, ami látszik a sok elszabadult ellenzéki idióta zavartalan ámokfutásából is.

kunzoo 2019.05.12. 11:37:07

@Európai téridő:
...."Miután Orbán közölte, nem támogatja Webert, már nem közölhette ugyanezt se Timmermans, se Macron, se Verhofstadt."
Úgy tudom Timmermans Weber ellenfele a bizottsági elnöki tisztért ezért ezt a mondatot mégis hogy képzelték?

2019.05.12. 11:53:32

Ezen az állapoton nem igazán érdemes úgy vitázni, anyázni, mint azt fentebb tették.
A helyzet az, hogy az EU ott tart, hogy van két csúcsjelölt, hogy a bohócdemokráciának megfeleljen a alaphelyzet, meg a megvezetett választóknak.
A két csúcsjelölt, akik a játék kedvéért ellenfelei egymásnak, már előzetesen megegyeztek -Nem titokban, erről szól az Orbánnal folytatott vita! -, hogy ha vége a színpadi szereplésnek, mindenképpen szövetségre lépnek egymással, tehát a két csúcsjelöltről már ma tudható, hogy egyik soha nem lesz csúcsvezető, .. bár azt nem hozták nyilvánosságra, hogy ki lesz hunyó és kinek szánják marsalbotot.
A lököttnek nézett választóknak -Itt minden oldal! -olyan jelöltre kell leadnia a szavazatát, aki nemzeti elkötelezettségű, vallásos, családbarát, ateista és minden közösségi formát elutasít beleértve a családot
Ezek a jelzők jönnek ki, ha összegyúrjuk a nevében baloldalt, kereszténydemokráciát és liberalizmust!
Ezen az állapoton minden választónak sírni kellene, függetlenül attól,hogy bal, jobboldali vagy liberális, mert a bármiáron hatalomra jutásért az összes oldal feladta a nevek mögötti értékeket.!Most komolyan, mi nyavalyára lehet így szavazni?
Talán össze kellene fogni itt pl. Leninnek és morphonak, hogy létrehozzanak egy olyan pártot, amelyikben a választópolgároknak is szánnak szerepet /A szavazáson kívül!/, nem csak a hatalom éhes politikusoknak!

Zsiga Károly 2019.05.12. 11:55:11

Eddig még szinte minden diktátor csúfosan végezte.A népharag elsöpörte őket. Magyar országon ez nem várható ,zt csak egy birka nép tűri el.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.12. 12:18:02

@Cycmen: "hogy lehet még vezetni egy pártot?"

Miért kéne vezetni? Vakok gyülekezete a fideSS? Saját gondolat nélküli birkák nyája?

Ja igen. :))

Az MSZMP-t kellett így vezetni, nehogy letérjen a brezsnyevi útról.

atomic power 1986DucaDuca 2019.05.12. 12:48:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

„Miért kéne vezetni?”

Azért, mert a bázisdemokráciára épülő pártvezetés döntéshozatala lassú és körülményes.
Nem véletlen, hogy baloldali, liberális és zöld pártok is kezdik felismerni ezt a hátrányt. Egyre inkább felhagynak a széles konszenzuson alapuló döntéshozatal formáival. Fokozatosan feladják a túlzott hatalomkoncentráció elkerülésére vonatkozó elvüket, és a professzionális politika követelményének megfelelően egyszemélyi vezetésre térnek át.
Ma már egyszemélyi, karizmatikus vezető van a belga Groen, a finn Vihrea Liito, a holland GroenLinks pártokban is.

Cycmen 2019.05.12. 13:02:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "hogy lehet még vezetni egy pártot?"
Miért kéne vezetni? Vakok gyülekezete a fideSS? Saját gondolat nélküli birkák nyája?.......

:DDDDDDDDDDD Naná, birkák. Egyébként tökmindegy, legyenek azok birkák, vagy értelmes emberek, semmit nem érnek tömegben, ha nem vezetik őket szakszerűen.
Ott vannak az ellenzéki pártok amik pont a szerinted üdvözítő eljárást alkalmazzák és évek óta ugyanott tartanak.

2019.05.12. 13:03:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Demokráciában minden pártban mindenki azt csinál, amit akar, mondani meg aztán még inkább lehet akármit.
infostart.hu/kulfold/2018/09/18/veget-erhet-a-koalicios-valsag-nemetorszagban

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.12. 13:03:59

@atomic power 1986DucaDuca: "a bázisdemokráciára épülő pártvezetés döntéshozatala lassú és körülményes."

És?

Mi a baj a konszenzussal? A dolgokat meg kell beszélni, és kialakítani a lehető legjobb megoldást. Nézd meg a magyar törvényeket. A fideSS nem csinál társadalmi egyeztetést, ami egyébként kötelező lenne, hanem szabálytalanul egyéni képviselői indítványként adatja be, az egyéni képviselő azt se tudja, miről szól, aztán a következő napon már lehet módosítani, aztán megint, meg megint, mert kiderül, hogy fasságot csináltak. Le is csúszott Magyarország az EU legszegényebb államai közé.

Sir Bates dö Hól 2019.05.12. 13:09:07

egy picit wishfull thinking ez a poszt;-)... arra viszont jó, hogy pörögjön a blog.

morpho 2019.05.12. 13:43:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Führer kell nekik! (Duce/Generalisszimusz/Nemzetvezető/Kondukátor)

atomic power 1986DucaDuca 2019.05.12. 13:44:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

„Mi a baj a konszenzussal? A dolgokat meg kell beszélni, és kialakítani a lehető legjobb megoldást. „

Nem mindegy, hogy ennek mekkora társadalmi költségei vannak. A sikerességet, a hatékonyságot, a kihívásoknak történő megfelelést a struktúra határozza meg. Itt lényeges az időtényező. A törvények utólagos módosítása kisebb társadalmi költségekkel járhat, mint egy elhúzódó törvényhozási folyamat. Nem véletlenül ír Francis Fukuyama a Foreign Affairs-ban a fékek és ellensúlyok bénító hatásáról. Fukuyama szerint Amerikát a hanyatlás jellemzi, éspedig azért, mert a fékek és ellensúlyok rendszere fokozódó mértékben akadályozza a döntéshozatalt. Miért? Az ideológiai ellentétek miatt. A szembenálló felek kölcsönösen blokkolják egymás kezdeményezéseit. A hatalom a cselekvést megakadályozó erőcsoportok, a vétokrácia kezébe került.

Egy hierarchizáltabb struktúrában egységesebben és hatékonyabban lehet irányítani nemcsak egy pártot, de egy országot is. Nyilván ésszerű határok között alkalmazva az ilyen struktúrákat.

„Le is csúszott Magyarország az EU legszegényebb államai közé.”

Magyarország mindig az EU legszegényebb államai közé tartozott, már a belépés óta. Nem kellett lecsúsznia.

Nekoashi2005 2019.05.12. 13:51:25

A csuti geci példaországában ez történik:
444.hu/2019/05/12/sulyosan-bantalmaztak-egy-ujsagirot-torokorszagban-miutan-a-teveben-kritizalta-a-rendszert

Egyébként mindenkinek javaslom, hogy nézze a HBO Csernobil sorozatát, aztán döntse el magában kell e neki az orosz atom......

atomic power 1986DucaDuca 2019.05.12. 13:56:11

@Nekoashi2005:

"Egyébként mindenkinek javaslom, hogy nézze a HBO Csernobil sorozatát, aztán döntse el magában kell e neki az orosz atom......"

Már késő dönteni! Az 1-es reaktorblokk 1983 óta üzemel Pakson.

Sir Bates dö Hól 2019.05.12. 14:06:03

@atomic power 1986DucaDuca: fukuyama már írt sok mindent. egyszerűbb és célorientáltabb egy egyszemélyi vezetés, mondhatnád azt is, hogy sikeresebb, bár kérdés, hogy mi a siker: az, ami esetleg a társadalom/a közjó érdekét szolgálja vagy az, ami egy kisebb csoport kizárólagos érdeke, esetleg az, hogy érvényesíteni tudja valaki saját akaratát/elképzelését, függetlenül annak következményeitől?
sz'tem jobb a konszenzus és a bázisdemokrácia, aminek moon ugye semmi hagyománya nincs, hisz önkormányzatiság sem létezett gyakorlatilag sohasem, így egy magyar csak néz, és azt kérdi egy svájci népszavazás során: hát nincs aki dönteni tudna? mit mond a főnök, hát az nem tud dönteni?
amit te propagálsz az a demokrácia halála.

György Csaba Nagy 2019.05.12. 14:29:52

@atomic power 1986DucaDuca: Igen, a teljesítmény számít. Ha pedig kudarcos voltál, az teljesítményhiány, ezért illik lemondanod. Kivéve, ha hatalommániád folytán nem fogadod el, hogy egy új utód, más személyiségből eredő más módszerekkel, sikeresebb tud lenni nálad.

Cycmen 2019.05.12. 14:34:57

@Sir Bates dö Hól: Figyu, a demokráciához kéne egy becsületes elit, akikre lehetne alapozni. Amíg az derül ki rendre, hogy a nagy demokratikus viták mögött csak különböző érdekcsoportok megvásárolt képviselőinek a civakodásáról van szó , lófaszt sem ér az egész és a démosz jobban megszívja mint egy nyílt, de visszafogott egyszemélyi vezető alatt. A demokrácia a jelenlegi pénzalapú világrendben nem valósítható meg.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.05.12. 14:54:12

a Miniszterelnök Úr egy lúúzer
8 választásból csak 4-et nyert meg
abból is csak 3-at 2/3-dal
ha legyőzni nem lehet mongyonle

morpho 2019.05.12. 14:56:33

@Cycmen: Azért az zseniális, hogy a liberális Orbán Viktortól, aki hazazavarta az oroszokat, odáig jutottunk, hogy a demokrácia a jelenlegi pénzalapú világrendben nem valósítható meg. Fasza!

morpho 2019.05.12. 14:59:53

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Kim Dzsong Unt le lehet győzni? Putyint? Erdogant?Lukasenkát? A 3 két harmados győzelem szerinted egy demokráciában életszerű? Úgy, hogy közben elveszített félmillió szavazót, de akkor is kétharmad? Tudsz írni erre a 3 kétharmadra egy példát, bármelyik demokratikus országból? Tudod mit, legyen csak kettő. Azt is elfogadom.

atomic power 1986DucaDuca 2019.05.12. 15:15:45

@György Csaba Nagy:

"Igen, a teljesítmény számít. Ha pedig kudarcos voltál, az teljesítményhiány, ezért illik lemondanod."

A teljesítményt viszont nem könnyű megítélni egy országvezető vonatkozásában. Vagy korábbi kormányzati időszak teljesítményéhez vagy még ki nem próbált utód feltételezett, de meg nem mérettetett teljesítményét vehetjük alapul. Az előbbinek nagyobb a relevanciája.

A legjobb és a legrosszabb teljesítményt is lehet relativizálni, jrosszabb vagy jobb színben feltüntetni. A módszernek széles tárháza ismert. Ezért marad a választópolgárok szubjektív percepciója, amely vagy a hatalomban tartja az országvezetőt vagy leváltja.

morpho 2019.05.12. 16:26:31

@atomic power 1986DucaDuca: Ezért marad a választópolgárok szubjektív percepciója, amely vagy a hatalomban tartja az országvezetőt vagy leváltja... pont mint Észak Koreában....

György Csaba Nagy 2019.05.12. 17:00:25

@atomic power 1986DucaDuca: Az említett esetekben az a közös, mit tett egy-egy európai pártvezető, ha kudarcot vallott azzal, hogy pártja elvesztette a választást. Legutóbbi példa Cameron, pedig ő nem is országgyűlési választást vesztett. A személyiségzavar Ovinál "jól manifesztált", éppúgy, mint a választópolgárok szégyentelen agymosása.

Tangooo 2019.05.12. 17:56:43

Ha másra nem, hát arra jó volt Orbán kijelentése, hogy megtudhattuk: nem kötelező mindig hülyék és még hülyébbek közül (név szerint: Timmermans, Weber, meg a többi f@szkalap) közül választani, ha van egy fekete ló, aki a surranó-pályán megverheti őket. úgy hívják, hogy Michel Barnier (az EU brexit-ügyi főtárgyalója), aki rendelkezik politikai teljesítménnyel (többször volt miniszter), nem úgy, mint az ebből a szempontból múlt nélküli Weber.

CSOKKI MÁLNA 2019.05.12. 18:47:39

Csokko Csokko Csokkoládé..:D

6.Lenin 2019.05.12. 19:03:31

@Tényelek:

nocsak, nocsak.

"Talán össze kellene fogni itt pl. Leninnek és morphonak, hogy létrehozzanak egy olyan pártot, amelyikben a választópolgároknak is szánnak szerepet /A szavazáson kívül!/, nem csak a hatalom éhes politikusoknak! "

Ilyen nem volt, nincs, és nem is lesz soha. Nem azért, mert bármilyen problémám is lenne morpho-val. Nekem nincs. Teljesen más a világról alkotott véleményünk, és ez így van jól.
Egy verzió lehet, én is alakítok egy pártot, ő is, és itt lejátsszuk ugyanezt, mint most is.
Aki ügyesebb, az nyer (kemény talajon áll)
Nem lehetséges más. Az emberek nem lehetnek egyformák, még gondolkodásban sem.
Az lenne a vég.

A választók szimpátia alapján döntenek, amire a génjeik kényszerítik, meg minimális gondolkodás, érdekegyeztetés (önmagával).

Szerintem ez a probléma egyidős az emberiséggel, és lesz is.

Nekoashi2005 2019.05.12. 20:26:47

@atomic power 1986DucaDuca:
A régi blokkot bezárni, az újat el sem kezdeni!

nemecsekerno_007 2019.05.12. 21:38:46

Látom nyomjátok itt Trónok harca EP változatát :))))))

Meglátjuk mi lesz. Egy biztos: a hazai ellenzék nem fogja a patást leváltani... Még megközelíteni se...

morpho 2019.05.12. 22:09:09

@nemecsekerno_007: "Egy biztos: a hazai ellenzék nem fogja a patást leváltani... Még megközelíteni se..." Nyilván nem fogja, A eleme B. Orbánt a magyar társadalom fogja majd egyszer leváltani, nem választáson, és a jelenlegi úgynevezett ellenzékkel együtt. Addig meg minden így marad, ahogy most van. Kádárrendszer 2.0 Csak most narancssárgák a zászlók, de a többi stimmel, 2,5 millió embernek meg tetszik. Nincs ezzel gond.

Sir Bates dö Hól 2019.05.12. 22:17:55

@Cycmen: várj, a démosz is különböző csoportérdekek mentén mozog;-)... aki a fideszre szavaz az nem mind baribaszó ner-cseléd, hanem vannak olyanok is, akiknek nem tetszik a ner, de egyértelműen nyertese annak adópolitikájának;-)
a becsületes elithez meg kontroll kell: ennek alapja a nyilvánosság, a hatalmi ágak megosztása; amennyiben lenne moon önkormányzatiság települési szinten (vagyonnal, otthagyott adóval, önállósággal), akkor máris kisebb lenne a korrupció, hiszen ott helyben tudják ellenőrizni, ez azonban moon nem lehetséges, hiszen az egész egy végletekig centralizált szervezet. ez a legnagyobb gond, ezért nem lehet demokráciáról beszélni moon.

Világít a torony 2019.05.12. 22:19:10

@nemecsekerno_007:
" Egy biztos: a hazai ellenzék nem fogja a patást leváltani... Még megközelíteni se..."
Amíg ennyi fityeszes agyhalott van, valóban így van.

MACISAJT 2019.05.12. 22:19:55

Amíg az index címlapján dési jános ettárs ünnepli a 90 éves szipirtyó szülinapját, meg ilyen baromságok jelennek meg, addig a "pária" éppen úton van Washingtonba, a Fehér Házba...

Ami, valljuk be, a "páriaság" egyik legbiztosabb jele..:P

Muhaha

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.05.12. 22:23:28

@morpho: szerintem a 3 évesek az ellenzékre ikszelnének
ha lenne ilyen lehetőség
ha szavazhatnának
de itt nácikomcsi diktatura van

törppicur 2019.05.12. 22:32:53

@morpho: mikor vesztett a fidesz félmillió szavazót?

Ha az utóbbi 10 évben gondoltad az elég gáz az ellenzékre nézve, hogy közben ő is elveszített egymilliót.

Amúgy hova lett ez a másfél millió szavazó?

morpho 2019.05.12. 22:32:57

@MACISAJT: Így a negyedik ciklusában egy elmeroggyant elnök valamiért szóba áll vele fél órára. Egy évtizede dolgozik rajta, hogy fogadják a Fehér Házban. Micsoda eredmény! Muhaha!

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Ne túlozzunk ez egy sima autokrácia. A három éveseknek meg semmi közük az egészhez. Leszámítva, hogy szar óvodába járnak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.12. 22:39:26

@MACISAJT: "a 90 éves szipirtyó"

Igen, jellemhiba megöregedni. Te is megöregszel haver, abban biztos lehetsz.

"a "pária" éppen úton van Washingtonba, a Fehér Házba..."

Bevásárolta magát katonai költésekkel. A mi pénzünkön, ahogy Ondó Viktortól megszokhattuk. Igaz, hogy a térségben utolsónak mehet Washingtonba a pária.

Annak viszont örülök, hogy ha végre leszophatja a Trumpot, talán kicsit megnyugszik.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.05.12. 22:42:14

@valaki nagyon más: "jó nagy blődségeket ír"

Figyusz, mi kedvtelésből járunk ide, leszarjuk, hogy neked Kubatov kötelezővé teszi, hogy itt trollkodj, hiába sírsz.

MACISAJT 2019.05.12. 22:57:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Te is megöregszel haver, abban biztos lehetsz."

Még az is előfordulhat. Csakhogy az említett 90 éves szipirtyóval ellentétben engem nem fog laudálni dési ettárs & co. az index címlapján...

Mert én ellentétben a (meg nem) nevezettel, nem voltam t cionista a cionista világmozgalom tagjaként, nem voltam t kommunista a Magyar Dolgozók Pártjának, majd a Magyar Szocialista Munkáspárt reménységeként, nem voltam annak a Lukács Györgynek a tanítványa, aki 1919-ben népbiztosként ártatlan embereket gyilkoltatott, nem voltam Aczél György kedvence, nem voltam harcos liberális az SZDSZ oldalán, nem tartottam 2011 márciusában előadást az Európai Parlamentben kijelentve, hogy 2006 októberében „no one was shot, no one was tortured” – „senkit sem lőttek le, senkit sem kínoztak meg” vagy „senkit sem lőttek meg, senkit sem kínoztak meg”) , nem nyilatkoztam 2017-ben hogy Orbán Viktor leváltása érdekében a Jobbikkal is össze kell fognia a baloldali pártoknak...
szóval egy csomó mindent nem csináltam.

Viszont a hazámat sem árultam, mint a nevezett megmondóember szipirtyó.
És szerintem ez a leglényegesebb, akárhogy is öregszik meg az ember.

illiberális 2019.05.12. 23:00:10

Az Európai Unió Franciaország és Németország "homokozója" lett miután Nagy Britannia a BREXIT-re szavazott. Ha ők ketten egyetértenek valamiben akkor azt keresztül tudják nyomni az EU-n. OV. valóban jelentéktelen szereplő lenne ha nem lenne a migránskérdés. A migránsok Az Európai Unio "cigányai", lehet hogy a migránsok többsége valóban dolgozni akar és nem csak a segélyért jön Európába de az egyszerű európai átlagpolgár a zűrös, utcán élő dolgozni nem akaró, bűnöző, erőszakoskodó migránsokkal szembesül nap mint nap és ennek köszönhető a radikális jobboldal erősödése az egész Európai Unióban. Erre ad nagyon rossz választ véleményem szerint a mérsékelt jobboldal (Néppárt) akik hatalmuk megtartása érdekében összefognak a baloldallal meg a liberálisokkal. Azt nem nehéz megjósolni hogy többségük lesz de lesz egy erős migránsellenes frakció és OV. elég egyértelmű hogy ide fog sodródni(kizárják a Néppártból vagy a Fidesz lép ki) mivel ő nem állhat össze a liberálisokkal meg a baloldallal még az Európai Unióban sem. A migránskérdésre igazán jó válasz nincs ha beengedjük és támogatjuk őket akkor akár évi 10-20 Millióan is megindulhatnak Ázsiából meg Afrikából, de megakadályozni ezt csak egyre komolyabb katonai erővel lehet ebből pedig akár világégés(III. világháború) is lehet 10-20 éven belül.

morpho 2019.05.12. 23:01:20

@törppicur: Ha kivonod a nagyobbik számot a kisebbikből, neked mi jön ki?

2010 Fidesz lista: 2 706 292 db szavazat
2014 Fidesz lista: 2 142 142 db szavazat

"Ha az utóbbi 10 évben gondoltad az elég gáz az ellenzékre nézve, hogy közben ő is elveszített egymilliót"
Ez viszont nem igaz. max 200 ezret, de ha az összes nem fidesz nevű pártra leadott szavazatot összeadod, akkor még annyit sem. Sőt, a fidesz ellen többen szavaztak az utóbbi két választáson, mint rá. Megvannak azok a szavazók, csak a szavazataik vesznek el.

morpho 2019.05.12. 23:14:23

@valaki nagyon más: "jó nagy blődségeket ír. Megdolgoznak a pénzükért!" Én régóta mondom mindenkinek, hogy ha valódi tényekre vágyik, akkor olvasson 888-at, Pesti srácokat, mandinert, vagy nézzen köztévé/tv2 híradót. Ott van a frankóság! Ilyen hazudozók közé meg nem kell járni. Én sem olvasok Bayer Zsoltot. Mondjuk nekem nem is kötelező.

@illiberális: " ha nem lenne a migránskérdés" Nincs ilyen kérdés. A populisták felfújták, de például Magyarországot egyáltalán nem érinti. Ez egy politikai hakni, semmi több, amúgy szóra sem. "lesz egy erős migránsellenes frakció" Te láttál már olyat, hogy populista pártok bármiben is meg tudnának egyezni? Ez lehetetlen, mert populisták és nacionalisták. Úgyhogy nem lesz ilyen frakció, vagy ha igen, maximum pár hónapot él meg. Már azon össze fognak veszni, hogy a Orbán, Salvini, vagy Strache legyen a főideológus?!

Sir Galahad 2019.05.12. 23:27:13

Ne tessék már kapkodni! Orbán kedden szokott megbukni, ma még csak vasárnap van!

flydomi 2019.05.12. 23:37:17

A popsik(nacik es fasisztak,alias hitler es sztalin) egy dologhoz nagyon ertenek. :)) Egymast olniha eljon az ideje. :D Egyebkent a kevert cigo jidis csutinak annyi. :)) Neppart nelkul egy senki,a tobbi popsi-naci meg labtorlo csicskasnak fogja hasznalni ot. :)) A kis fasiszta csuti Putyin apotol is kapja majd a anusba valot. :D Ahogy a haverod,ez elqrtad Grazi elmebeteg. :)) Good job birkak Bruahhahaahaha.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.05.13. 00:02:26

@flydomi: madjar nyelv ne menni takar haza kis hazatlann guud jobb ájvék

Blogolo Blogi 2019.05.13. 00:12:48

@Sir Galahad: "Orbán kedden szokott megbukni"

Szegenyket mar minden nap elkuldi valaki a faszra. Amugy ezt szereti o. Terdig ero ellenszelben harcolni.

mgdé 2019.05.13. 00:14:43

@Sir Bates dö Hól:
&
@Sir Bates dö Hól:

Jelzem én is: nem értik.
Egyszerűen - ahogy az első hsz-ben jelezted - nincs meg hozzá a mindennapi kultúrában az alap.
(De hogy is lenne? Nem lehet mindenki erdész!)

mgdé 2019.05.13. 00:16:33

A második hivatkozás ez lett volna.

@Sir Bates dö Hól:

teéjesenmindegy 2019.05.13. 01:11:48

@morpho:
" A 3 két harmados győzelem szerinted egy demokráciában életszerű?"
Igen bazmeg, ahol ilyen hülye, inkompetens és balfasz az ellenzék, ott teljesen életszerű.

öreg baka nem rakéta 2019.05.13. 01:38:52

@atomic power 1986DucaDuca: A kettőt összehasonlítani nem lehet, nemhogy egy lapon emlegetni.

morpho 2019.05.13. 01:54:05

@teéjesenmindegy: Az ellenzék is a rendszer része. Ne hantázz pubi!

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.05.13. 06:39:45

Orbánc egy bukott faszfej. No nem választásokban bukott, nem. Erkölcsileg lett dúlása alatt egy rühes szardarab. Pedig vihette volna többre is, de ő nem élt vele. Inkább lopott, csalt, hazudott, és azeri, kazah, fehérorosz, török szintre amortizálta az országot.

anyo05 2019.05.13. 06:39:47

Ja, semmi sem akar összejönni neki, csupán 10 éve Mo.!!!!! A sunyi meg dühöng:DDDDD

Pipas 2019.05.13. 06:48:59

@morpho: "Tudsz írni erre a 3 kétharmadra egy példát, bármelyik demokratikus országból? Tudod mit, legyen csak kettő. Azt is elfogadom."

Tessék, csak amerikában: www.thoughtco.com/landslide-presidential-elections-by-electoral-votes-3367489

CM2131 2019.05.13. 07:09:45

LOL az utóbbi 10 évben MINDEN összejött Orbánnak...

2019.05.13. 07:23:49

@morpho: 2018: 2 824 551 :)
Ne álljunk meg félúton...
2014.-ben még így is ~annyi szavazatot gyűjtöttek, mint az őket követő MSZP és a Jobbik együttese.. miről beszélsz?
És tetszik az a lazaság, ahogyan rendre megfeledkezel az egyéni választókerületi eredményekről.. a 2/3-nak az is része, az ott elért átlagban +80%-os mandátumarány.

kunzoo 2019.05.13. 07:31:35

@morpho:
Ezzel a "nincs menekültprobléma" dologgal már a szocik egyszer csúnyán megégették magukat. Az index pont ma írta hogy a spanyol határkerítést megrohanták a szerecsenek, úgy kellett legumibotozni róla az agysebészeket. A bevándorlás európai probléma, európai parlamenti választások jönnek, naná hogy kampánytéma. A digóknál is kihalásztak a tengerből jópárat. Mikor felgyűlnek, mindjárt eszébe jut valakinek szétosztani őket. Egyből a mi problémánk.
Még valami: a nagy befogadó svédek továbbra is fenntartják a határellenőrzést a belső határon a migrikre hivatkozva. Az osztrákok is. A dánok is. A franciák szintúgy. De niiiincs ilyen gond.

midnight coder 2019.05.13. 07:42:51

"Nehéz másként látni, minthogy a Fidesz-vezér Európa páriája lett, ha a szélsőjobboldalon kívül már senki nem akar még csak közös platformra kerülni se vele."

Ezzel csak az a baj, hogy Európa jövője a "szélső" jobb. Persze nem teljesen az, mit Orbánék hirdetnek, de a mai szocialista és liberális erők napjai meg vannak számlálva, hogy a valójában baloldali, de magát jobboldalinak hazudó erőké is.

Európa legnagyobb baja ma az, hogy a politikai elit szembemegy az európai emberek érdekeivel. Mindenki más fontos, az afrikai, az izraeli, az arab, csak a fehér európai nem, hacsak nem homokos vagy bűnöző.

törppicur 2019.05.13. 07:45:33

@morpho:
2018, kicsit frissebb a 2014-től
listás fidesz szavazat 2 824 206
mszp - p 682 602
dk 308 068

további kérdés?

midnight coder 2019.05.13. 07:46:44

@flydomi: Mondjuk az amcsik se nagyon panaszkodhatnak, az atombombával ők is felirtakoztak a gyilkolászásban Hitler és Sztálin mellé, ráadásul utána is volt ugye Vietnami háború és egyéb apróságok. Közben ne felejtsük el, hogy az egész országuk "jó" indiánok csontjaira épül.

midnight coder 2019.05.13. 07:52:50

@kunzoo: Arról nem is szólva, hogy a bevándorlás jelenleg kb. azért szünetel, mert a derék illiberális líbiaiak és törökök szép demokratikus módon rábeszélik az erre indulni szándékozók nagy részét, hogy mégse tegyék ezt. Persze ezt a rábeszélést nem ingyen teszik, és ki tudja meddig fogják ezt tenni. A legrosszabb az EU számára az lenne, ha a fenti országokban kitörtne a liberális demokrácia, és hirtelen úgy gondolnák, hogy ezeknek az embereknek a fenntartása a határon összeegyeztethetlen a liberális értékekkel... És ez csak a probléma kisebbik fele. A nagyobbik az, hogy ma Afrikában van úgy 1.3 milliárd ember. Ami kereken 10x annyi mint azokban az időkben volt, amikor az ENSZ menekültügyi egyezményét összetákolták az akkori birkák. És a demográfusok szerint ez a szám 2050-ig duplázódni fog. Annak az esélye pedig, hogy addigra Afrikában kitör a jólét, hát lássuk be elég kicsi... A menekültügy igazából arról szól, hogy hogy fogjuk mi ezt megállítani. Orbánék legalább odáig eljutottak, hogy belátják hogy van ilyen probléma, és kellene tenni valamit.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.05.13. 08:06:11

@Womb Raider: Pont az egyéni választókerület lett a legjobban megmanipulálva, elcsalva. Akár a körzet szavazóinak 20%-val képviselő lehet valaki, vagyis a kisebbség uralkodik a többségen. Rengeteg ilyen körzet van, ahol kisebbségi szavazattal képviselő valaki. De ezen felül van egy csomó csalás még a rendszerben. Pont ez az orbán rendszer buktatója, hogy kisebbségből akar korlátlan hatalmat. Ha ezek nem lennének a fasiszta pártállamnak egyszerű többsége se lenne a parlamentben, mert a szavazatok felével sem rendelkezik. És ez biztató, hogy a magyar választók több mint fele nem kér a fasiszták dúlásából.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.05.13. 08:06:11

@Womb Raider: Pont az egyéni választókerület lett a legjobban megmanipulálva, elcsalva. Akár a körzet szavazóinak 20%-val képviselő lehet valaki, vagyis a kisebbség uralkodik a többségen. Rengeteg ilyen körzet van, ahol kisebbségi szavazattal képviselő valaki. De ezen felül van egy csomó csalás még a rendszerben. Pont ez az orbán rendszer buktatója, hogy kisebbségből akar korlátlan hatalmat. Ha ezek nem lennének a fasiszta pártállamnak egyszerű többsége se lenne a parlamentben, mert a szavazatok felével sem rendelkezik. És ez biztató, hogy a magyar választók több mint fele nem kér a fasiszták dúlásából.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.05.13. 08:12:57

@midnight coder: No ha a szélsőjobb lesz a jövő, akkor vegyen búcsút mindenki Európa több évtizedes békéjnek, és legyen temetkezési vállalkozó, vagy katona, mert abból lehet majd a legjobban megélni. Mert akit ugye a katona legyilkol, azt el is kell temetni. A két legjövedelmezőbb állás ez lesz.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.05.13. 08:17:27

@midnight coder: Csak fossál kisapám, az első akiket ez a többmilliárdos tömeg el fog taposni, az a hozzád hasonló pár millió fasiszta lesz. Mert ugye sok lúd csuti disznót és fasisztáit győz.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.05.13. 08:22:05

@Womb Raider: Mert ugye aki a kisebbség erejét nem tiszteli(csuti harácsló köpcös geci) az a többséget sem érdemli.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.05.13. 08:25:19

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: tippre az eltaposási sorrend:
izrel görögo spanyolo volt jugoszlávok franciao töröko németo aztán jövünk mi

2019.05.13. 08:33:36

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: "Pont ez az orbán rendszer buktatója, hogy kisebbségből akar korlátlan hatalmat."

Embör... ha a Fidesz a kisebbség, akkor mit lehet elmondani az ellenzéki képviselőkről?? Majd legközelebb tessenek összefogni és elindulni, mondjuk Nem Fidesz Párt néven, hozni a szavazati többséget éééés akkor biztosan a többség fog uralkodni! (Mondjuk én azt jobban bírnám, ha uralkodás helyett az érdekeimet képviselnék..de üsse kő...)

"Akár a körzet szavazóinak 20%-val képviselő lehet valaki,"

Ilyenre nem tudsz példát mutatni.. mert ugyebár a választásra jogosultak és a választáson voksolók ..az két külön dolog. Az előbbiek mindig nagyobb számosságúak és amúgy meg a 2018.-as választáson elég magas volt a részvétel.. szerintem felesleges a számmisztikázás, a választási törvény egyértélmű..és a végeredmény is. A győzelem receptje: több választópolgárral kell elhitetni, hogy az ő érdekeivel egybeeső érdekeket fogsz képviselni..és tiéd a győzelem. A patkányozás mondhatni unorthodox módja ennek ;)

2019.05.13. 08:34:28

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: Korán reggel felment a vérnyomásod, vörös a fejed.. kapjál be valamit...

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 08:48:07

@illiberális: igazad van, de nem az a megoldás, hogy felszítják a gyűlöletet a menekültek/a mások ellen, mert az igazi probléma a profitéhség és az óriási vagyoni különbségek, melyek a migráció okai is egyben (s nem mellesleg nyeuban nincs migrációs nyomás, moon meg végképp semmi!).
azt viszont tudjuk, hogy hova vezetett az, mikor minden rosszért egy kijelölt csoportot tesznek felelőssé.

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 08:50:33

@Én de genere Mi: pontosan, de ezt kimondva mindenki inkább megsértődik;-)...

2019.05.13. 09:00:34

@Sir Bates dö Hól: "igazad van, de nem az a megoldás, hogy felszítják a gyűlöletet a menekültek/a mások ellen, mert az igazi probléma a profitéhség és az óriási vagyoni különbségek, melyek a migráció okai is egyben "

Egyértelmű... de nekünk (szerintem ) maximum a tünetek kezelésére (vagy arra se..) van lehetőségünk. Nem mi gyújtottuk meg a gyutacsot, de ahhoz sincs felhatalmazásunk, hogy a gyújtogatókat felelősségre vonjuk. Sőt.. valójában az elvárás az, hogy szövetségesként mind a gyújtogatásban, mind a tűzoltásból vegyük ki a részünket.
Szerintem EZ SEM megoldás..

"azt viszont tudjuk, hogy hova vezetett az, mikor minden rosszért egy kijelölt csoportot tesznek felelőssé."
Való igaz.. a világban uralkodó káoszért nem a nemzetek felett átívelő szövettségbe forrt , globális pénztőke és a multinacionális vállalat-gigászok és az ők csillapíthatatlan profitvágyai felelnek. Csakis a magyarok! Hopp...de ez is egy csoport...

midnightcoder2 2019.05.13. 09:20:59

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: Ez a több milliárdos tömeg mindenkit el fog taposni, ha nem állítják meg a határon. Elsõsorban a derék liberráltakat, mert az õ hitükkel ez fér össze a legkevésbé. Európa békéje pedig a nagy jólétre alapul. Azaz arra, hogy a német munkás ugyanazért a pénzért 4-5x annyit kap mint a magyar, szlovák, román, orosz, vagy a kínai. Ez pedig hosszú távon nem lesz fenntartható.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.05.13. 09:26:15

@Womb Raider: Nem mi gyújtottuk meg a gyutacsot,

September 23, 2014
www.washingtonpost.com/world/us-attacks-islamic-state-in-syria-with-five-middle-east-partners/2014/09/23/b78ad7e8-c8f2-4aa8-aaa7-ec92572f6716_story.html?utm_term=.144fe2979069

19 Mar 2011
www.aljazeera.com/news/africa/2011/03/2011319175243968135.html

2015/oct/03
www.theguardian.com/world/2015/oct/03/msf-hospital-us-condemned-over-horrific-bombing-in-afghanistan

a nácifasiszta orbán rákényszerítette a legdemokratikusabb ország béke nobeldíjas afroamerikai elnökét, hogy szarrá bombázza azokat az országokat, ahonnan most jönnek a jól képzett menekültek

irán, venezuela felkészül

citrix 2019.05.13. 09:29:43

Megsértette a magyarokat? A belhoni vagy a külhoni magyarokat? Esetleg úgy amblokk minden magyart a világban Tűzföldtől Alaszkáig, a vegyes házasságban születetteket is? Akkor most nagy a baj...

2019.05.13. 09:36:10

@citrix: En bloc... ha már.. vagy lehet, jobb, ha csak magyarul próbálsz makogni.

citrix 2019.05.13. 09:51:07

@Womb Raider: Drága barátom, végre előkerültél :-) Mérhetetlen tudásod ellenére még mindig nem árultad el, hol olvastál azokról a bizonyos állatkísérletekről és ezzel összefüggésben Putyint minek tekinted. Tényleg, becses személyedben sértve érzed magad Weber (remélem helyesen írom és nem kötsz bele) nyilatkozatától?

A francia en bloc [am blok] eredetileg azt jelenti, hogy ’(egy) darabban’, ebből fejlődött a nemzetközileg ismert ’együtt, mindenestül, teljes egészében’ jelentése.

Így pontos, tanulni nem szégyen.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.05.13. 10:06:36

Látszik, hogy választás jön, mindenhol a néhány fideSStálib idióta soknevű szarcsimbókos pofája ordít.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.05.13. 10:15:12

@midnightcoder2:

Csak a nagyon fideSSidióta fideSStálib orbáncsicskák hiszik el, hogy Európa úgy 30 ezer kilométernyi határát a csúti génselejtes kangecigány 30 kilométernyi drótkerítése védi meg a milliárdnyi migránstól. Amiről alapból szó nincs, ha egész Afrika megindul akkor is max. fél milliárdról van szó és azok is tele talppal taposnak bele téged és a többi fideSSbarmot a saját szarukba. És igen, a normális embereket is. Itt baszta el a koszlott, selejtes gazdád, ha kiáll Európa mellett, és a távoli, a probléma helyén történő megoldást választja a 30 milliárdnyi ellopható kerítéspénz helyett, akkor most ünnepelnék, így meg megy az EU perifériájára, az ócska náci szélsőségek közé. A baj az, hogy az ostoba fajtád nem fogja fel agyilag, ezzel Magyarországnak árt, de ne aggódj kicscsíra, amikor elmaradnak majd a hazug kommentjeidért a Júdáspénzek, a bedőlt gazdaságból kivonul a multi akitől a pénzedet kapod miközben habzó szájjal hörögsz rá, akkor majd megérted, miért kellett volna időben felrángatni Mélyszaros Lölödet a gazdájával és a többi EU támogatást ellopó tolvajjal együtt.

flydomi 2019.05.13. 10:37:36

@midnight coder: Mondjuk az amcsik se nagyon panaszkodhatnak, az atombombával ők is felirtakoztak a gyilkolászásban Hitler és Sztálin mellé, ráadásul utána is volt ugye Vietnami háború és egyéb apróságok. Közben ne felejtsük el, hogy az egész országuk "jó" indiánok csontjaira épül.

Panaszkodni nem fognak,de helyesen tettek.Eltoroltek a feher popsi-fasiszta-nacistakat,akik a kereszteny feher embereket ugyanugy oltek.De azzal tisztabban vagy,hogy a jo oreg amcsi orszag bevandorlok kulonbozo fajain jott letre.Egy igazi multi kulti verbol nott ki. :)) Mig a nagy feher kereszteny arja faj kiontotta egymas belet a nacizmus-popsizmus-fasizmus cimszo alatt,mert az elmebeteg vezetoi ezt akartak,mikozben sivalkodva es orjongve uvoltoztek,hogy ok Europa megmentoi. :D

2019.05.13. 10:38:12

@citrix: "Így pontos, tanulni nem szégyen."
:))) Ettől még mindig nincs meg a parasztosan írt "amblokk" második 'k'-ja.. szóval, ahogyan írtad, nem lenne szégyen, ha tanulnál.

"Mérhetetlen tudásod ellenére még mindig nem árultad el, hol olvastál azokról a bizonyos állatkísérletekről és ezzel összefüggésben Putyint minek tekinted. "
???? Mit zagyválsz? Arról írtam, hogy a nálad pavlovi reflexként előbukkanó ruszofób fröcsögés mutat analógiát bizonyos állatkísérletekkel. Lehet, egy jobb, humánusabb világban Pavlov kísérleti alanya te lettél volna, nem pedig egy jobb sorsra érdemes kutyus.

És, ami mindennél messze fontosabb: Még a látszata is sértő a barátságodnak. Nem adtam rá okot..és nem is szeretnék.

Karipapa01 2019.05.13. 10:54:20

@közíró MAXVAL bircaman: Te már évek óta Bulgáriában élsz. Tudsz beszélni az egyébként nem könnyű bolgár nyelven? Újbolgáron, amit mindenki rendesen megért. Vagy csak oroszul dumálsz ott is, mert a magyart arrafelé nem nagyon értik.

citrix 2019.05.13. 11:19:00

@Womb Raider: Hát, nem is gondoltam komolyan én se, de éles elméddel annak vélted. Valójában eszem ágában sincs társaságodat a közelemben tudni.
Van egy olyan érzésem miszerint a Pavlovi reflexel kapcsolatban saját magadat kellene a kutya helyére beilleszteni mert egy fideszbirka reakciói lenyűgöznék a tudományos világot bármikor. lenne rá igény, erre mérget vehetsz.
Weber nyilatkozatára nem válaszoltál, de reakcióidból és hovatartozásodból következtetve úgy érzem hogy igen. Webernek annyi :-(

2019.05.13. 11:26:11

@citrix: "Tényleg, becses személyedben sértve érzed magad Weber (remélem helyesen írom és nem kötsz bele) nyilatkozatától?"

Weberek jönnek..Weberek mennek.. majd az idő megméri szavaik súlyát.

2019.05.13. 11:55:51

Azért egy kapja még van, ha miatta képesek lemondani terveikről. Csak támogatnia vagy nem támogatnia kell valakit.

konrada 2019.05.13. 12:18:28

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember:
...azért qrva nagy szerencse, hogy a csúti nem hirdette meg a kútba ugrás tilalmát, mert ha csak azon múlik, hogy azértis ...;))

wolves84lb 2019.05.13. 12:54:40

@Cycmen:
"Mi ez az álnaiv duma? Szerinted hogy lehet még vezetni egy pártot? A Fidesz sikeres, ez magáért beszél, ergo jól vezetik."

Szóval akkor szerinted az elmúlt 30 évben egyetlen olyan ember sem volt a fideszben, aki jobb vezető lenne orbánnál? Komolyan? Senki?

2019.05.13. 12:57:32

@wolves84lb: "Szóval akkor szerinted az elmúlt 30 évben egyetlen olyan ember sem volt a fideszben, aki jobb vezető lenne orbánnál? Komolyan? Senki?"

Ennél messze nagyobb probléma, hogy országos szinten nem tudtok felmutatni senkit :((((
De nem kell aggódni, a nyugat Moszkvája, Brüsszel majd csak kinevez valakit, ahogyan a régen volt szép időkben is mentek ezek a dolgok. Sajnos Pompeó sem volt az a Messiás, akit várt az ellenzék.. de ha sok szív együtt dobban, az hatalmas dolgok születését jelezheti!

2019.05.13. 13:00:42

... amúgy amikor reggel kinyitottam a B1-et, fel is szaladt a szemöldököm..(egy pillanatra..)
"Orbán Európa pátriarkája lett"..olvasom... Mi van??? Aztán beraktam a kontaktlencsémet...

wolves84lb 2019.05.13. 13:03:49

@Sir Galahad: ezt mind egyedül találtad ki? Mert qurva jó beszólás volt, csak azért...tanítanál engem is ilyen frappáns mondatokat írni?

wolves84lb 2019.05.13. 13:07:32

@Womb Raider: ismét kérdezem, immár tőled is: akkor a fideszben az elmúlt 30 évben csak és kizárólag orbánnál butább, ostobább emberek fordultak meg?
Ne terelj a ellenzékkel, ott kb senki nincs már, aki 10 éve még számított. A fideszt viszont ugyanaz a szűk kis klikk irányítja, 30 éve, aminek orbán a csúcsa.

Szóval, fuss neki, ha nem túl nehéz: ha orbán egyszer végre megdöglik, vagy teljesen elborul az agya, ki lép a helyébe? Ki az, aki szerintetek méltó erre? Rasika?

wolves84lb 2019.05.13. 13:11:47

@midnight coder:
"Európa legnagyobb baja ma az, hogy a politikai elit szembemegy az európai emberek érdekeivel. Mindenki más fontos, az afrikai, az izraeli, az arab, csak a fehér európai nem, hacsak nem homokos vagy bűnöző."

Hét persze, hogy így van. Csak mert. Csak mert midnájtkóder a blog.hu-n ezt jól megaszonta. :) De kibaszott szánalmas vagy.

konrada 2019.05.13. 13:20:58

@wolves84lb:
...ott tévedsz, hogy te a vezetői képeségeket összekevered az emberi képességekkel.
...pedig a kettő a legtöbb esetben nem keresztezi egymást: nagyon ritka - sőt megmerem kockáztatni, gyakorlatilag soha - nem a legokosabb, legempatikusabb, legtöbb embernek megfelelőből lesz az adott körülmények között a legjobb vezető, hanem abból, aki képes a különböző érdekek között a leginkább lavírozni, és meggyőzni a többieket, hogy ő alkalmasabb.

...s valóban annak van igaza, aki kikerüli azt a csapdát - az adott formátumon belüli kamarilla-politikát kiszedve (bár a vezetői képességeknek az is része, hogyan tudja kezelni a szervezeten belüli riválisokat) - és párhuzamba állítja más szervezetek vezetőivel, akiknek saját szervetükön belül kéne kiemelkedni, de nem tudnak:
azaz zorbán vezetői tehetsége elég egyértelmű onnan nézve is. (...de az emberiek már nem...)

2019.05.13. 13:22:47

@wolves84lb: "Hét persze, hogy így van. Csak mert. Csak mert midnájtkóder a blog.hu-n ezt jól megaszonta. :) De kibaszott szánalmas vagy."

Nem az a lényeg, hogy esetleg téved..sokkal inkább lényeg, hogy mit gondolnak a választópolgárok, szerte az unióban..Vajon miért olyan nehéz a te 'igazságodat' elfogadtatni velük? Miért érzik egyre többen, hogy valami nem kerek? Miért van, hogy a politikai elit erre tesz magasról? Miért kell folyton magyarázkodniuk és miért nem beszélnek a tetteik helyettük? Ja.. de..beszélnek azok...

"Szóval, fuss neki, ha nem túl nehéz: ha orbán egyszer végre megdöglik, vagy teljesen elborul az agya, ki lép a helyébe? Ki az, aki szerintetek méltó erre? Rasika?"
Enegm nagyon nem érdekel... sok ok miatt..de ha érdekelne, úgy az még jobban, hogy miért nincs az amúgy váltásért epekedő ellenzéki oldalon olyan markáns ..és hiteles, karizmatikus vezéregyéniség, aki alternatíva, kihívó tudna lenni? Talán mert elkényelmesedett, félreszocializált a ballib-oldal? Mert megszokták, hogy ide kinevezni szokás a helytartókat (közülük, természetesen) és nem választani az ország vezetőit?
Hogy a választók bizalmát megszerezni még akkor is nehéz, ha amúgy sztenderd gyengeelméjű alattvalóknak tartják azokat.. de a megszerzett bizalmat egyetlen rossz döntéssel el lehet tékozolni? A bizalom nem járandóság, hanem ajándék..ha nincs, csak maguknál reklamálhatnak..

Josagos 2019.05.13. 14:19:01

Ugocsa non coronat!

a történelem ismétli önmagát

morpho 2019.05.13. 14:23:31

@Womb Raider: "miért nincs az amúgy váltásért epekedő ellenzéki oldalon olyan markáns ..és hiteles, karizmatikus vezéregyéniség, aki alternatíva, kihívó tudna lenni?"

Ezt most komolyan kérdezed? Azt kérdezed, hogy miként lehetséges, hogy egy demokrácia nem tudott 2010 óta egyetlen versenyképes ellenzéki politikust sem felmutatni, pedig 2010 előtt rengeteg ilyen volt? Hát én is ezt kérdezem. Ez olyan életszerű nem? Egy demokráciában.....
Szerinted miért nem? Szerinted Erdogannak, Putyinnak vagy Lukasenkanak miért nincs egyetlen versenyképes kihívója sem? Nyilván ezekben az országokban, Magyarországhoz hasonlóan megtalálták a legmegfelelőbb embert, erre mindenki rájött és nem akar hatalomra jutni mert egyetért a jelennel. A maradék meg amúgy is alkalmatlan lenne. Ez lehet az oka, más ötletem nincs. Gondolom neked sincs.

Josagos 2019.05.13. 14:28:05

Ugocsa non coronat!

a történelem ismétli önmagát

wolves84lb 2019.05.13. 14:45:29

@konrada: nekem nem úgy tűnik, hogy orbánnak bárkit is meg kéne győznie a fideszen belül, hogy ő a legjobb választás. Nincs versenyhelyzetben, azaz nem lehet tudni, házon belül ő-e a legjobb választás. Nem hogy házon kívül.

Ballib vagyok mert rettegek 2019.05.13. 14:46:01

Az Eu egy rakás középkori színvonalú hanyatló kontinens akik saját maguk ássák a sírjukat mert tagadják hogy népnek népvezér kell akiben vakon bízhatnak és mindenhová követik és akinek minden szavát isszák.

Ezért bukott meg minden nyugati politkus, Merkel, Makron meg Berluskoni. Nekünk magyaroknak nagy szerencsénk van hogy nem vitázunk a természet törvenyeivel és egy egész ország sorakozik fel kétharmaddal Orbán Viktor népvezérünk mögé hogy vezessen mindket oda ahova jónak látja. Ezért nem lesz a lippsikknek sose kétharmaduk mert nem fognak maguknak kétharmadnyi mélységesn ostoba népet találni maguknak.
Mi meg nem fogunk hozzájuk átállni!

midnightcoder2 2019.05.13. 14:47:41

@morpho: "Azt kérdezed, hogy miként lehetséges, hogy egy demokrácia nem tudott 2010 óta egyetlen versenyképes ellenzéki politikust sem felmutatni, pedig 2010 előtt rengeteg ilyen volt?"

Mégis, kire gondolsz ? Jobbról volt Hóbagoly, meg a CsirkePista, az Ibolyka, balról Horn után Megyó, Fletó, ez utóbbinak a süllyedõ hajóról távozása után kb. egy hónapig casting, majd amikor már a portás sem vállalta a miniszterelnökséget Bajnai. Ezekõl egyedül ez utóbbi volt a szalonképes, de õ lelépett a térképrõl.

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 14:47:43

@Womb Raider: ezért nem tudunk mi eszmecserét folytatni, mert mindig mismásolni kezdesz, ami, sz'tem, látva, hogy mit olvasol, mit tudsz, teljesen méltatlan hozzád. abba, hogy lemenj kutyába, én nem fogok asszisztálni;-)... annál sokkal jobban kedvellek, s jóval többre is tartalak...

wolves84lb 2019.05.13. 14:51:51

@Womb Raider:
"Nem az a lényeg, hogy esetleg téved..sokkal inkább lényeg, hogy mit gondolnak a választópolgárok, szerte az unióban..Vajon miért olyan nehéz a te 'igazságodat' elfogadtatni velük? Miért érzik egyre többen, hogy valami nem kerek? Miért van, hogy a politikai elit erre tesz magasról? Miért kell folyton magyarázkodniuk és miért nem beszélnek a tetteik helyettük? Ja.. de..beszélnek azok..."

Erre hoznál példákat, vagy bármi magyarázatot? Kik azok, akik egyre többen érzik, vmi nem kerek? Honnan veszed ezt az infót, milyen adatok alapján jutottál erre?

"negm nagyon nem érdekel... sok ok miatt..de ha érdekelne, úgy az még jobban, hogy miért nincs az amúgy váltásért epekedő ellenzéki oldalon olyan markáns ..és hiteles, karizmatikus vezéregyéniség, aki alternatíva, kihívó tudna lenni? Talán mert elkényelmesedett, félreszocializált a ballib-oldal? Mert megszokták, hogy ide kinevezni szokás a helytartókat (közülük, természetesen) és nem választani az ország vezetőit?"

Érdekes, hogy fideszes létedre az nem érdekel, az általad imádott vezetőnél amúgy van-e jobb megoldás házon belül. Naja, ha vallásos imádattal tekintesz orbánra, úgy érthető. Minden más esetben rád nézve ciki. Főleg, hogy az bezzeg érdekel, fideszes létedre, hogy az ellenzéknek miért nincs karizmatikus vezetője. Főleg az elmúlt 10 év karaktergyilkosságai után, amit a közmédia és a fideszes média (ja bocs, ez ugyanaz a kettő) elkövet minden fronton.

És terelés helyett igazán válaszolhatnál. Számodra miért hiteles, hogy 30 éve ugyanaz az 5 ember vezeti a fideszt (na jó, ugyanaz az egy, meg a közeli mamelukjai)?

midnightcoder2 2019.05.13. 14:53:44

@wolves84lb: Milyen is volt Európa helyzete a világhoz képest, mondjuk a 68-as lázadás elõtt, vagy mondjuk a 80-as évek végén, és milyen most ? De nem én mondom az ítéletet, hanem a BRExit-es szavazók tették. És igen, az idõsebbek (akik tudtak mihez hasonlítani) és a kevésbé iskolázottak (akik a bõrükön érzik, hogy szar a helyzet). A City-ben dolgozó 30 éves bankár nyilván nem a kilépés mellett szavazott.

wolves84lb 2019.05.13. 14:58:38

@midnightcoder2: azok a BREXIT-es szavazók, akik a szavazás másnapján kezdték el keresni a választ, hogy amúgy mi a fene lesz most, hogy ezt megszavazták? Na, azok kb a fideszes birkákkal vannak egy szinten. Igen, azok is öregek, és tanulatlanok. Mint a fideszes célközönség. (elég volt belenézni rezsiszili és szargyártó legutóbbi csepeli fórumába...azok az arcok a nézőtéren...OMG)

Arról nem beszélve, hogy az angolok mindig is egyfajta különutas rendszerben gondolkodtak, sosem tartották magukat igazán Európa részének. EU-s kérdésekben pont nem az angolok a mérvadó nép.

morpho 2019.05.13. 15:06:27

@midnightcoder2: Kifelejtetted a teljes fidesz vezérkert, Orbánnal az élen, a kisgazdapártot Torgyánnal, a teljes MDF brigádot Dávid Ibolykával, az szdsz politikusait, a jobbikosokat. A kdnp-s Semjén-Harrach duót és nem is folytatnám. Parlament, miniszteri tisztségek, kormányzati részvétel. Győztes választások, néptömegek a háttérben.
Érdekes egyébként, hogy a működő demokráciákban minden országban, kivétel nélkül, olyan szoros verseny van a bal és a jobb oldal között, hogy csak koalíciós kormányok alakulnak, liberális, vagy zöld esetleg szélsőjobbos pártok támogatásával. Nem hogy 2/3 nincs háromszor, de alig tudnak kormányt alakítani, olyan szoros a verseny.
Te nem érzed, hogy itt Magyarországon valami nem stimmel? Nyilván nem, hát persze, hogy nem! :)

konrada 2019.05.13. 15:09:47

@wolves84lb:
Még mindig nem érted. Egy vezetőnek nem az az attitűdje, hogy magának konkurenciát teremtsen, és a többieket maga ellen versenyeztesse.
Ezt a szervezet többi tagjának kell eldöntenie. ...és ha sikerül a szervezetet úgy vezetnie, hogy ez a kérdés fel se merüljön, akkor vezetői szempontból jól csinálja a dolgát.

...s ha ezzel a teherrel együtt is sikeres és piacvezető az általa irányított cég, akkor valamit az adott szakterületen is jól csinál.

...s ezzel nem azt mondom, hogy nem lehetne jobban csinálni mint ő teszi, azt se, hogy nincs nála alkalmasabb, vagy okosabb, csak azok nem ennyire jók ebben a szakmában...

wolves84lb 2019.05.13. 15:14:28

@konrada: de, értem. Pont így érvelhettek Hitler és Sztálin hívei is.
Értem, hogy orbán vezetői skilljei kimerültek abban, hogy rájött, ha a fontos pozíciókban a haverjai/csicskái vannak, semmi baj nem érheti, és még kevésbé kell versenyeznie bárkivel os. Egy igazi főügyésszel már rég a sitten rohadna a sleppjével együtt. Persze nem a fidesz-tag pol pot petikével.

konrada 2019.05.13. 15:14:36

@morpho: Én is érzem. Qrvára el lett b.szva a rendszerváltás azzal, hogy nálunk a volt állampárt maradt továbbra is meghatározó erő, ezzel leblokkolták -elszívták a levegőt - a saját oldal változást akarói elől, és így hiteltelenítették az oldalukat.

konrada 2019.05.13. 15:17:07

@wolves84lb: ...meg deportálásokkal, és terrorral...
Azért ne keverjük a sezlont a fa.zonnal.

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 15:20:21

@midnightcoder2: szerinted milyen volt európa helyzete a '68-as lázadás előtt? (gondolom, nyugatról beszélünk)

Pipas 2019.05.13. 15:20:52

@morpho: "Érdekes egyébként, hogy a működő demokráciákban minden országban, kivétel nélkül, olyan szoros verseny van a bal és a jobb oldal között, hogy csak koalíciós kormányok alakulnak"

Magyarországon koalíciós kormányzás van. ;)

wolves84lb 2019.05.13. 15:22:04

@konrada: mond csak, olvastál-e már bayer 5összámúfidesztagköny zsoltikától olyasmit, hogy valakiket taknyon-nyálon kéne kirángatni a Parlamentből, esetleg ennek meg annak a kurva annyát, ésatöbbi??
Ennyit a deportálásokról és terrorról. Az, hogy manapság Európa közepén ezt nem merik megtenni, nem rajtuk múlik.

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 15:26:50

@konrada: "Ezt a szervezet többi tagjának kell eldöntenie. ...és ha sikerül a szervezetet úgy vezetnie, hogy ez a kérdés fel se merüljön, akkor vezetői szempontból jól csinálja a dolgát."

ez akkor igaz, ha figyelmen kívül hagyjuk a max weberi legitimációs problémát;-)... orbánnal kapcsolatban akkor lenne igazad, ha nem tudnánk, hogy mi lett a neki ellentmondókkal/konkurensekkel(pl. waschler), mert azokat gyakorlatilag fizikailag semmisítette meg. és így irányítja moot is. ugye, ugyanez a legfőbb probléma az elmeroggyant trumppal is: nem érti, hogy attól, hogy időlegesen megválasztották egy tisztségre, attól még nem lett istenkirály...

konrada 2019.05.13. 15:31:14

@wolves84lb: Olvassa a som.
Engem nem érdekel, nem fogom egy hülye miatt sem lefosni a bokám.
...majd ha ellenzéki nagygyűléseket vernek szét azonosíthatatlan karhatalmistákkal, ha ellenzéki országgyűlési képviselőket vernek össze rendőrök nyílt utcán, ha tömegbe lövetnek, ezért állami kitüntetéseket osztogatnak, akkor majd én is mondom, hogy elég!

...de amíg egy elröffent agyú - semmiféle politikai tisztséggel nem bíró - agymenéseitől kell félni, addig....

(...egyébként nem vagyok naiv: lehet, hogy megtennék, de nem kell, mert az ellenzék maga intézi el magát...)

2019.05.13. 15:34:01

@wolves84lb: "Erre hoznál példákat, vagy bármi magyarázatot? Kik azok, akik egyre többen érzik, vmi nem kerek? Honnan veszed ezt az infót, milyen adatok alapján jutottál erre?"

óóóó..nem olyan rejtélyes ez.. de tudod, mit? Térjünk erre vissza 2 hét múltán. Addig meg nézd meg, milyen változásokat hoztak az elmúlt évek Svédországban..pedig ott kevésbé érvényesül az Orbán féle agymosás..

@morpho: "Szerinted miért nem? Szerinted Erdogannak, Putyinnak vagy Lukasenkanak miért nincs egyetlen versenyképes kihívója sem? "
Ja, kérem..Nos, aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni'!
Ez nem picsogó óvodások sportja..itt végül a győztes egy ország sorsáért kell felelősséget vállaljon. ..és majd tanulmányozd, miként zajlik a harc a 'naaagy demokráciákban' a csúcsvezetői poziért.. Ehhez képest nálunk kedélyes babazsúr a politikai szardobálók összejövetele... és az a fajta karaktergyilkolászás sem jellemző, mint a három említett úriember birodalmában...

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 15:34:25

egyébként azt nem értem, hogy miért érzik magukat személyesen megsértve az itt kommentelők egy jelentős része, miért azonosítják az orbánt vagy a ner-t érő kritikákat személyes támadásként? olyanokkal azonosítják önmagukat, olyanokkal vállalnak véd- és dacszövetséget, akikről saját maguk is tudják, hogy erkölcsileg tarthatatlanok, hogy szpáhi-mentalitással szipolyozzák ki az ország erőtartalékait, hogy a jövővel semmit nem törödnek, csupán a saját személyes egzisztenciájukkal. miért kell tolvajokat védeni? én elég kevés ner-ellenestől hallottam azt, hogy Gyurcsány az nagyon jó me volt. miért van az, hogy a kritikai gondolkodás csak a ner-t hájpolók között nem működik?

wolves84lb 2019.05.13. 15:46:55

@konrada:
"...majd ha ellenzéki nagygyűléseket vernek szét azonosíthatatlan karhatalmistákkal, ha ellenzéki országgyűlési képviselőket vernek össze rendőrök nyílt utcán, ha tömegbe lövetnek, ezért állami kitüntetéseket osztogatnak, akkor majd én is mondom, hogy elég!"

Egy ilyen nagygyűlés sem lett szétveretve a "nemzeti" oldalon sem.
révész mártíriuszon kívül tudsz-e ilyen képviselőről?
Senki nem lövetett a tömegbe. Pár túlhevült rendőrnek nevezhető tárgy gumilövedékkel védte magát a vélt vagy valós támadóktól.
Ezért senkit nem tüntettek ki, ellenben bayerzsoltival.

Érdekes, hogy a "nemzeti" oldal nagy megmondójáról ez a vélményed, és mindezt egy libsi lap blogján írod le, fideszesként.

wolves84lb 2019.05.13. 15:48:45

@Womb Raider:
"óóóó..nem olyan rejtélyes ez.. de tudod, mit? Térjünk erre vissza 2 hét múltán. Addig meg nézd meg, milyen változásokat hoztak az elmúlt évek Svédországban..pedig ott kevésbé érvényesül az Orbán féle agymosás.."

Szóval, te már tudod azt, amit mi, a pórnép majd csak két hét múlva látunk meg. Ok, értem, személyedben maga Nostradamus szólott vala...

2019.05.13. 15:50:40

@Sir Bates dö Hól: dehogy nem érted..illetve remélem, hogy csak költői a kérdésed..
Nem annyira bonyolult: a többiekben még ennyire sem bíznak, főleg, hogy egy (a legtöbb választó számára kardinális) kérdésben kissé ellentétes véleményt próbálnak képviselni.

..és az is óvatosságra int, hogy itt bárki jutott hatalomra az elmúlt évtizedek során, mást mondott (ígért) és mást cselekedett.
..és vannak, akik már a látszatra sem ügyelnek.

morpho 2019.05.13. 15:51:41

@konrada: Egyetértünk. Orbán gondoskodott róla, hogy a mai napig a volt állampárt maradt továbbra is meghatározó erő. Csak a párttitkárok nem vörös, hanem narancssárga zászló alatt vonulnak és a komcsi tanácselnököt, fideszes polgármesternek hívják. A többi ugyanaz, jórészt az emberek is. Nem ártott volna egy elszámoltatás a rendszerváltáskor. Nyilvánosságra hozni az ügynöklistákat, deklarálni, hogy aki együttműködött a komcsikkal az ne indulhasson a választáson. Csak mi ezt is a magyar módszerrel intéztük, hogy mindenki átmenthesse magát, aki akarta. Most egy tök más politikai légkör lenne az országban és egyikünk sem irkálna kommenteket.

@Pipas: Erre nem is gondoltam! Jogos! :)

@Womb Raider: Én maradnék a választás lehetőségénél, ami Magyarországon nincs. Azért ezzel deklaráltad, hogy Magyarország nem demokrácia. Ezt akartam kérni. Köszi.

2019.05.13. 15:52:47

@wolves84lb: Én nem tudom.,.,de nálad honnan a bizonyosság, hogy más jövő fenyeget? ;)

morpho 2019.05.13. 15:53:38

@Sir Bates dö Hól: "nem értem, hogy miért érzik magukat személyesen megsértve az itt kommentelők egy jelentős része, miért azonosítják az Orbánt vagy a ner-t érő kritikákat személyes támadásként?"

Tényleg nem érted? Ne már! :)

2019.05.13. 15:56:37

@morpho: "Én maradnék a választás lehetőségénél, ami Magyarországon nincs. Azért ezzel deklaráltad, hogy Magyarország nem demokrácia. Ezt akartam kérni. Köszi."

Hááát... bár én nem ezt mondtam, de valahol igazad van.. az nem választási lehetőség, hogy most a másik rosszat KELLENE választani..mert "Most mi jövünk!"
És azért belegondolva, vicces elvárás..mi több, némi nosztalgiát sejtető vágy, hogy arról álmodsz, majd a fidesz tenyészt ki magának ellenzéket. A gesztenyét kikaparnotok jó lesz..

midnightcoder2 2019.05.13. 16:01:02

@Sir Bates dö Hól: Mondjuk úgy, hogy egy európai és egy kínai melós fizuja között picit nagyobb volt a különbség.

wolves84lb 2019.05.13. 16:03:40

@Womb Raider: ezt kezd uncsi lenni...állítasz valami egetrengető nagy baromságot, és tőlem várod, hogy cáfoljam meg, ahelyett, hogy te magad bizonyítanád? WTF???

midnightcoder2 2019.05.13. 16:07:20

@wolves84lb: "azok a BREXIT-es szavazók, akik a szavazás másnapján kezdték el keresni a választ, hogy amúgy mi a fene lesz most, hogy ezt megszavazták?"

Mondjuk a kilépés folyamatát nem az átlag szavazópolgárnak kell levezényelni. Az öreg, tanulatlan ember pedig addig gáz, amíg nem úgy szavaz, ahogy azt a liberráltak elképzelik. Ha igen, akkor egybõl elnyomott kisemberekké, és egy életen át dolgozó becsülendõ állampolgárrá válnak. Ahogy a kormány ellen tüntetõ is hõs ellenálló ha mondjuk Orbán van hatalmon, és hugyos ha Fletó.

2019.05.13. 16:09:54

@wolves84lb: Érzed az érvelésed logikai defektjét?
Én nem sejthetem a jövőt.. mert te már pontosan ismered azt (másként honnan is tudnád, hogy tévedtem?)
Érted?

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 16:11:29

@midnightcoder2: most is ugyanez a helyzet;-)...
(azt hittem, hogy megvilágosítod, mi is a való, de valamiért nem adod a piros virág titkát;-))

wolves84lb 2019.05.13. 16:13:31

@midnightcoder2:
"Mondjuk a kilépés folyamatát nem az átlag szavazópolgárnak kell levezényelni."

Mondjuk nem is a kilépés folyamatáról beszéltem - azt látjuk, hogy még azok sem tudják levezényelni, akiknek a dolga lenne...

"Az öreg, tanulatlan ember pedig addig gáz, amíg nem úgy szavaz, ahogy azt a liberráltak elképzelik. Ha igen, akkor egybõl elnyomott kisemberekké, és egy életen át dolgozó becsülendõ állampolgárrá válnak. Ahogy a kormány ellen tüntetõ is hõs ellenálló ha mondjuk Orbán van hatalmon, és hugyos ha Fletó."
Ez csak a te fejedben, illetve a fideszesekében van így. Számomra a "szeretünk, Feri" pont ugyanúgy gáz, mint a "Szeretünk, Viktor".

wolves84lb 2019.05.13. 16:16:44

@Womb Raider: ember, te jelentetted ki, hogy az emberek változást akarnak. És amikor jeleztem, hogy ezt illene alátámasztanod valamivel, jöttél a 2 hét múlva esedékes választások eredményével...mint bizonyíték.

Ismét jelzem: te állítasz valamit, aztán tőlem várod, hogy cáfoljam? Idézd már tőlem, ahol én bármit is jósolok az EP választást illetően. Ha nem tudsz, akkor elmész meaculpába, vagy nyomod tovább az értetlen butafasz fideszest?

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 16:20:23

@Womb Raider: nézd, azt, hogy te szerinted jó az egykulcsos adó, jó az adópolitika, mert esetleg te a haszonélvezője vagy, s a többiek nem érdekelnek, azt megértem. azt is, hogy emiatt orbánra szavazol, minden tarthatatlansága ellenére. de beleállni úgy, mint te szoktál?!;-)... azt nem értem. az tényleg szégyenletes tett.
(nézd, '10-ben ott állok, s nem tudok másra szavazni, mint az mszp-re, mert a jobbik vállalhatatlan, a fideszt személyesen ismerem (bár ez mindenkire igaz), tudtam, hogy mi jön. de nem védtem egy pillanatig sem a tolvaj mszp-bagázst! bár, én mindig valaki ellen szavaztak.)

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 16:22:06

@morpho: ez kb. olyan, mikor a pedofil szadistának drukkolnál a filmben;-)...

2019.05.13. 16:31:35

@morpho: "miként lehetséges, hogy egy demokrácia nem tudott 2010 óta egyetlen versenyképes ellenzéki politikust sem felmutatni, pedig 2010 előtt rengeteg ilyen volt? Hát én is ezt kérdezem. Ez olyan életszerű nem? Egy demokráciában.....
Szerinted miért nem? Szerinted Erdogannak, Putyinnak vagy Lukasenkanak miért nincs egyetlen versenyképes kihívója sem? Nyilván ezekben az országokban, Magyarországhoz hasonlóan megtalálták a legmegfelelőbb embert, erre mindenki rájött és nem akar hatalomra jutni mert egyetért a jelennel. A maradék meg amúgy is alkalmatlan lenne. Ez lehet az oka, más ötletem nincs. "
Szerintem a választ akkor fogja majd megtalálni az ellenzéki oldal , ha nem azt gondolja, hogy ahol ilyen előfordul, ott diktatúra van! Szétnéz pl. Németországban, ahol Merkel a negyedik ciklusát tölti, de rajta kívül még nagyon sok olyan 'elismert demokráciát" lehet találni, ahol akár 100 évet is lehúzott egyfolytában ugyanaz a párt Az egy másik dolog, hogy ez utóbbi meg is látszik, az egész társadalmat a saját képükre formálták, már csak elvétve akad olyan, aki még képes normálisan gondolkodni, mert az óvodától kezdve az élet minden területén a saját ideológiájukat tették kötelezővé mindenki számára, ... és egyébként meg ők a "csúcs demokrácia" Európában.

Cycmen 2019.05.13. 16:40:44

@Sir Bates dö Hól: ez kb. olyan, mikor a pedofil szadistának drukkolnál a filmben;-)...

Hiába drukkolsz, nem sokat ér. Háromszor néztem meg a Titanicot, harmadszor is nekimentek a jéghegynek. Idióták!

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 16:42:14

@Tényelek: azt tudod, hogy most a ner kultúrpolitikájának kritikáját adtad;-)...

2019.05.13. 16:44:41

@Sir Bates dö Hól: " ez kb. olyan, mikor a pedofil szadistának drukkolnál a filmben;-)... "
Nem kellene ilyen kirekesztő poénokkal előjönni, ami ráadásul két csoportot is rossz színben tüntet fel.
Rövidesen lesz a szokásos felvonulás, ami előtt pl. a szegény elnyomott, megbélyegzett pedofilok szokták megbeszélni, a konferenciáikon hogy miként kellene legalizálni a pedofíliát, mert az nem demokrácia, ahol azokat büntetik vagy negatívan ítélik meg.
Kőszeg Feri bácsi keményen ki fogja osztani, ha megtudja!

2019.05.13. 16:45:35

@Sir Bates dö Hól: "nézd, azt, hogy te szerinted jó az egykulcsos adó, jó az adópolitika, mert esetleg te a haszonélvezője vagy, s a többiek nem érdekelnek, azt megértem."

Ja.. az ám a marha nagy haszon, ha ugyanazért a semmiért sokszorosát fizetem..hú, baszod, köszi, hogy ráébresztettél, mekkora mázlista vagyok!
És nem fogod belém beszélni a gyereket, még ha az erkölcsi normáidat szégyenletesen alulteljesítem, akkor se... mert a fidesz lopásánál még mindig nagyobb bűnnek gondolom azt, amit a szoci-szadesz bagász művelt, ahogyan szemrebbenés nélkül, a képünkbe röhögve árusították ki az ország vagyonát külföldi hiénáknak.. beleértve a teljes energetikai szektort.. "Az állam rossz gazda!" Mondja ezt az, aki az állam nevében gazdálkodással megbízott ??? Mi ez, ha nem a választók szemen köpése? Oké, te letörölted.. nekem nem megy. De hagyjuk, nem vagy a bírám.. ahogyan én sem a tied. Te ott élsz..én itt..

@wolves84lb: "És amikor jeleztem, hogy ezt illene alátámasztanod valamivel, jöttél a 2 hét múlva esedékes választások eredményével...mint bizonyíték. "
Hülye vagy..azt mondtam, hogy szerintem a változások irányti igényt jelzik az elmúlt években lezajlott választások (szerte az EU-ban) kapcsán látható politikai súlypont változások.. igazolásul meg szerintem pont megfelelő lesz a két hét múlva lezajló EP választás.. (csak szólok, ideje elkezdeni keresni a magyarázatokat arra , hogy miért is mértétek fel sokadjára is a választói preferenciákat..)

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 16:49:25

@Cycmen: ja, és a deszkán is volt elég hely két embernek;-)...
de most frankón: te trollkodsz, idegesíted a többieket, ez okés (bár, mondjuk pont a ner oldalán állva nem elegáns, de mindegy), ellenben itt hemzsegnek az elmeroggyantak, akik teljes mellszélességgel kiállva vallják, hogy a ner elit nem lop, s amit szarik, az belga csokoládé!;-)... nem a választójogot, hanem a nethez való hozzáférést kellene korlátozni: értelmesek és trollok igen, elmeroggyantnak még nyomógombos mobilt se! vegyen tantuszt, azt telefonáljon úgy!;-)...

2019.05.13. 16:50:33

@Sir Bates dö Hól: Vagy a szocikét előtte!
NER-ék-ről még nem lehet pontosan tudni, hogy hol állnak meg, mert, amit előtte liberálisék felépítettek azt bontani kellett. Pár év múlva majd kiderül, hogy a NER elnyomás vagy "felszabadítás" az ideológiák alol. Egyelőre még a határon vannak, bár tény, hogy egyre többször átdugják a lábukat a gyoda alatt, ..

2019.05.13. 16:55:25

@Sir Bates dö Hól: "ellenben itt hemzsegnek az elmeroggyantak, akik teljes mellszélességgel kiállva vallják, hogy a ner elit nem lop, s amit szarik, az belga csokoládé!;-)..."

No, ez olyan konkrét állítás, ami mögé nem lesz gond idézeteket sorakoztatni igazolásul, ugye?

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 16:59:34

@Tényelek: miva', érintett vagy? látom, te is csak a "pedofil", "szadista" kifejezésekre buktál, mint tyúk a takonyra. a borsot vagy a blikket járatod? az eredeti felvetéshez esetleg valamit?

(egyébként meg ugye a pedofíliát azért ítélem el, mert nem beleegyezésen alapul. mert az egyik félnél szóba sem jöhet, hogy tiszában van a döntése következményeivel. miként a sok migráns-soros-brüsszelt szajkózó sincs. így tulajdonképpen elég plasztikus a példa;-))

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 17:01:22

@Womb Raider: miért, te másként látod a helyzetet? s igen, hányszor hangzott el, hogy a ner az nem is lop?

2019.05.13. 17:05:44

@Sir Bates dö Hól: "borsot vagy a blikket járatod?" Nem, csak rövidesen megint megy majd a vonulás és a konferenciáik témaköreit szoktam átfutni. Bár még az ez évi nincs meg, de minden évben ez is a főbb témák között van, .. mi meg tűrjük, mert ez kívánja PC nyugatról.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.05.13. 17:06:54

@midnightcoder2: "a német munkás ugyanazért a pénzért 4-5x annyit kap mint a magyar, szlovák, román, orosz, vagy a kínai."
Mivel a magyar politikus és korrupt haveri köre 4-5x annyit lop, mint a német, így ezek a jövedelmi kük

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 17:10:22

@Womb Raider: miva', hőhullám? ki kritizált? ha leszarod a többieket, akkor leszarod, sz'tem nem helyes, de a te dolgod. most megint mismásolsz. mennyivel jobb tiborc vagy a ner elit lopása, mint az, hogy a lerohadt cégeket eladták szakmai befektetőknek? nem helyesen oldották meg a privatizációt, de ahhoz orbánék sem nyúlnak! mit változtattak meg? tényleg ne nekem ezt a bullshitet, mert nem kajálom, tudod jól!;-)... majd akkor írj, ha nem elmeroggyantként akarsz megnyilvánulni, hanem a normális módodon. azzal szívesen csevegek;-)...

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.05.13. 17:11:46

@midnightcoder2: "a német munkás ugyanazért a pénzért 4-5x annyit kap mint a magyar, szlovák, román, orosz, vagy a kínai."
Mivel a magyar politikus és korrupt haveri köre 4-5x annyit lop, mint a német, így ezek a jövedelmi különbségek meg fognak maradni. Legalábbis addig, ameddig fel nem lógatja a felbőszült munkás a harácsoló magyar politikust, korrupt vejét és falujának polgármesterét, aki még Zuckenbergnél is gyorsabban gazdagszik. A kínai és orosz munkás meg kevesebbet kap a magyarnál, mert ott még többet lop az állam, úgyhogy ott ilyen probléma nincs.

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 17:16:04

@Tényelek: ez nem igaz. egy dolog a homoszexualitás, más a helyzettel/erőfölénnyel visszaélés. miért zavar oly sokakat a homoszexualitás? sz'tem mind látens meleg;-)... engem speciel nem zavar, ha ajánlatot tesznek nekem: mondom "kösz, engem ez nem érdekel, csak a csajok", azt kész, ennyivel be van fejezve. vagy gobdolod, hogy ezzel már megsértettek?

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.05.13. 17:16:26

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Nem neki köszöntem. Csókolja a herpeszvírusos szájú vagy leprás hóhér annak a csuti köpcös kreténnek a tökeit.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.05.13. 17:20:25

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Aztán miután a leprás hóhér megfertőzte, már nyalhatod tovább a seggét.

kutyás majmok országa (törölt) 2019.05.13. 17:20:33

"a Fidesz-vezér Európa páriája lett, ha a szélsőjobboldalon kívül már senki nem akar még csak közös platformra kerülni se vele"

Weber és Macron még a klotyóra se mennek be, ha kiszagolják, hogy bent van a csüngő hasú dakota. Márpedig azt nem nehéz, mert fokhagymás kolbászt eszik és büdöset szarik (amit gyorsan fel is zabálnak az itt trollkodó fideszes szarháziak).

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 17:20:35

@Tényelek: ideológiamentes oktatás kell;-)... aki meg nem látja a ner ideológiájáról, hogy nem előremutató, hogy káros, az meg vagy hülye, vagy hazudik. az iszlamofóbiád leszámítva, te nem vagy hülye...

kutyás majmok országa (törölt) 2019.05.13. 17:23:53

Orbán egy nimand Európában, Amerikában meg nem ismerik.

kutyás majmok országa (törölt) 2019.05.13. 17:26:25

Nos, nem érek rá egész nap: valamelyik bérkommentelő fideszes szarházi nyalja ki gyorsan a seggem!

2019.05.13. 17:30:07

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: "Mivel a magyar politikus és korrupt haveri köre 4-5x annyit lop, mint a német, így ezek a jövedelmi különbségek meg fognak maradni."
Az, hogy a magyar melós mennyit keres nem a magyar politikusok határozzák meg, hanem a nagytőkések! Ha nálunk is annyi lesz a fizetés, mint a németeknél, akkor a német cégek szépen hazamennek, nekünk meg marad az kevés magyar tőkés, mint munkaadó, ami van. Szóval óvatosan Mészárosék piszkálásával, mert később visszaüthet :-) !
Magyarország legnagyobb problémája, hogy kevés tőkeerős magyar vállalkozó van, nemrég, amikor eladó lett a Telenor, nem volt olyan magyar ember, aki meg tudta volna venni, a három leggazdagabb magyar összes vagyona kellett volna hozzá, míg a cseheknél három olyan ember is van, aki képes lett volna erre, egyik meg is vette csikkzsebből.
A szocik legnagyobb bűne, hogy már a Balaton szeletet is exportáljuk, az igazán fontosakról nem is beszélve! Évtizedek kellenek, mire utolérjük saját tőke szempontjából, akár a cseheket is a 80-as, 90-es évek "privatizációja" miatt.

2019.05.13. 17:33:39

@Sir Bates dö Hól: "az iszlamofóbiád leszámítva, te nem vagy hülye... "
A konnektorba sem merek belenyúlkálni, pedig még nem is próbáltam, szóval áram fóbiám is van. Bocs a mentális terhelésért, de így teljesebb a kép rólam!

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 17:46:15

@Tényelek: mészáros mitől lenne tőkés? vagy vállalkozó? ezeket az embereket nem a piac termelte ki! ezek egy szatócsboltot nem tudnának önállóan elvinni!

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 17:48:57

@Cycmen: azért abba belegondoltál, hogy semmi sem mutatja jobban mo mentális közállapotának groteszk voltát, hogy egyike vagy azoknak, akikkel normálisan el tudok beszélgetni?! két kurvaanyázás között, de az mindkettőnknek csak hobbi...

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 17:50:28

@Tényelek: én meg a kílgyókat nem szeretem;-)...

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.13. 17:55:07

@Sir Bates dö Hól:

"ezeket az embereket nem a piac termelte ki! ezek egy szatócsboltot nem tudnának önállóan elvinni! "

lölő a csuti geci strómanja, amúgy mindent alvállalkozókkal műveltet (fosh minőség) vagy kész céget rabol el, a csuti cziggány segédletével.

maffiózó mocskok mind.

felucca02 2019.05.13. 17:57:33

@Tényelek: "...Magyarország legnagyobb problémája, hogy kevés tőkeerős magyar vállalkozó van..."

Oké, erre a megoldásod, hogy vegyünk egy havert, aki vagy bunkó, vagy nem, tömjük ki állami megrendeléssel, és lesz tőkeerős magyar vállalkozó.

Ennek alternatívájaként: ajánljunk fel a sikeres cégért nulla forint vételárat, hátha szívrohamot kap a delikvens a hátsó ülésen.

Kurva rossz hírem van: ez így nem fog menni. A nyugati tőkeerős vállalkozó mögött ott ál egy többszáz éven át csiszolódott kultúra, igényesség. Ez a kontraszelektált haverok mögött nem áll ott, ki tudja, talán még büszke is rá, hogy bunkó.

Ebből majd lesz magyar nagytőkés, háromszáz év múlva, talán, ha a lehető legszerencsésebben alakulnak a dolgok.

2019.05.13. 18:01:15

@Sir Bates dö Hól: "mészáros mitől lenne tőkés?"
Ugyanattól, mint az eredeti tőkefelhalmozással létrejött tőkésosztály a korai nyugaton vagy pl. cseheknél, meg összes volt szocialista országban.
Magyarország azért másabb, mert nálunk az idióta szocik bagóért eladtak mindent, ahelyett, hogy odaadták volna olyannak, aki tudja működtetni. Egy közösség szempontjából teljesen mindegy, hogy országon belül kié nagy vagyon, ha az működik.
A 80-as, 90-es években azok a magyarok, akik kilopták pénzt, meg is léptek vele, ~240 milliárd dollár körüli összeg ment ki az országból, .. ha ennek csak a fele most itt forogna, akkor a csehek a hátunkat néznék.
Engem is zavar, hogy miért nem én és miért pl. Mészáros, de társadalomszociológiai szempontból örömmel látom, hogy legalább látom a vagyont, nem a Kajmán szigeteken van.
hir.ma/belfold/bunugy/magyarorszagot-kiraboltak-itt-vannak-a-tenyek/14313

а nаgу hohohorgász 2019.05.13. 18:03:15

beretválás közben megvágtam a zacsit

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.13. 18:04:41

@Tényelek:

"A szocik legnagyobb bűne, hogy már a Balaton szeletet is exportáljuk, az igazán fontosakról nem is beszélve!"

a büdös csutti staddion FŐ-cziggány mellett meg NINCS MÁR MAGYAR KRUMPLI... :D
egy mezőgazdasági országban már ez sincs, erre se, az EÜ re se, az oktatásra sincs ideje a cigányának, csak sorosozni és üzengetni brüsszelnek!

meg harácsolni.

krumplit meg majd importáljuk. persze a haveri fidess körnek van termőföldje (kastélya is) bőven, csak megművelni nincs kinek.

2019.05.13. 18:11:47

@felucca02: "A nyugati tőkeerős vállalkozó mögött ott ál egy többszáz éven át csiszolódott kultúra, igényesség." A jelenlegi nyugati tőkésréteg Hitler kiszolgálásából erősödött meg vagy akkor jött létre /Svéd, dán, német, svájci, belga, holland, franci cégek sora!/, .. hol van ebben a kultúra, ami nálunk nincs?

mgdé 2019.05.13. 18:12:37

@Tényelek:

"ahelyett, hogy odaadták volna olyannak, aki tudja működtetni"

A sztárolt Széles megkapott egy csomó dolgot.
Aztán lehetett elszörnyülködni, mit hozott ki belőle.
Mármint a saját és pár alvezére meggazdagodásán kívül.

S igen, a cseh kuponos privatizáció, úgy tűnik, bár előre tudhatóan lassabb, de okosabb megoldás volt. Teremtett némi saját cseh középosztályt.
Viszont a mienket Antallék siettették, 'a lépéselőny megőrzése' címszóval, a szocik már csak őutánuk jöttek.

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 18:12:40

@Tényelek: várjá'má'! azért nem csak a cocik adták el a vagyont! nézd már meg, simicska mennyire tudta működtetni a saját cégeit? semennyire! s azért ő nem a mészáros nívóján áll! vegyépszer megvan? mi is lett azzal? hogy a picsába van az, hogy a strabagra mindig szükség van a melóban? szerinted miért? mert ők tudják, hogy miként kell elvégezni a munkát!
ja, kivitték a pénzt. miként a fidesz is viszi ki. semmit nem tett senki, hogy azokat az összegeket visszaszerezze.

pontosan mit is értesz társadalomszociológiai szempont alatt?

s ne feledjük el azt sem, hogy ami jogosan felháborított a múltban, ma ahhoz asszisztálsz minden kommenteddel! (kivéve az iszlamofóbiád, az nem magad szembeköpése, azt becsülettel teheted.)

2019.05.13. 18:15:20

@csüngőhasú norvégbáró: "NINCS MÁR MAGYAR KRUMPLI... :D"
Komoly demokrácia deficit, de gondolom azt tudja, hogy Európában a németeknél fogyott el először a krumpli, már decemberben sem volt nekik egy gramm se, a lengyelektől vették, ezért náluk januárban fogyott le, .. itt meg május elején :-) .
Ráadásul a magyar narancstermés meg elfagyott, nem is lesz!

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 18:16:34

@Tényelek: ja, eredeti tőkefelhalmozás: azok, akik ezt tették, azok kockáztattak, sokak közül kerültek ki győztesen. az különbség. ezek a senkiháziak csak lopnak, polttal/pintérrel nincs kockázat...

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 18:18:22

@Én de genere Mi: széles még a harácsolásban is sikertelen: amennyit és amennyiszer a valaga alá nyúltak, abból más már jeff bezos lenne;-)...

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.13. 18:21:02

@Tényelek:

"hogy Európában a németeknél fogyott el először a krumpli, "

no,ha ezt tudod, akkor azt is, miért lop a cziggányod? mennyit keres hetente a stróman lölő a túlárazott és személyre szabott pályázatokon? menniyt utal és hova a cziggányodnak?

ezeknek sem nehéz utánanézni, fidessdroid. :D igyekezz

Karipapa01 2019.05.13. 18:22:03

@MAXVALL bircaman közíró: Még nem válaszoltál a kérdésemre, miszerint:

Te már évek óta Bulgáriában élsz. Tudsz beszélni (helyesen írni) az egyébként nem könnyű bolgár nyelven? Újbolgáron, amit mindenki rendesen megért. Vagy csak oroszul dumálsz ott is, mert a magyart arrafelé nem nagyon értik.

2019.05.13. 18:25:25

@Sir Bates dö Hól: "hogy a picsába van az, hogy a strabagra mindig szükség van a melóban?"
A "joggállam" miatt van rá szükség, mert uniós előírás, hogy milyen referenciák kellenek a "támogatások" lehívhatóságához, olyan cég meg Magyarországon nincs, kell a Strabag, meg valamilyen egyéb cég, aki adja a pecsétet. A HVG-nek volt egy jó összeállítása, hogy az ilyen építkezések támogatásainak 80%-a nyugati cégek kezébe kerül. Nem a Strabag a csúcs, mert azok leglább dolgoznak, igaz a magyarok adják hozzá az embert, hanem valamilyen dán cég, aminek előtte még nevét sem hallottam, pedig papíron szinte mindent ők csinálnak, .. Ezért ragaszkodnak a jogállami keretekhez nyugaték, nem azért mert bárkit is zavarna, hogy nekünk állampolgároknak jó vagy rossz.

2019.05.13. 18:31:53

@csüngőhasú norvégbáró: "no,ha ezt tudod, akkor azt is, miért lop a cziggányod? "
Ha lesz cigányom és lopni fog, akkor azt tudni fogom és válaszolni is fogok rá.
A "fideszdroid" megszólításból arra következtetek, hogy liberálbolsevik droidnak tetszik leledzeni, ebből adódhat, hogy csak droidokban gondolkodik, .. de sajnos rosszul működik a beazonosító programja /Meg kell szereltetni, mert éles csatában komoly veszély lehet!/, csak ember vagyok!

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 19:11:49

@Tényelek: megadnál egy linket is ehhez? mert ez éppen, hogy szembemegy a piaci versennyel és a közpénzek lehető legjobb felhasználásának elvével.
s vajon miért nem képesek "pecsétképes" állapotba kerülni a magyar cégek?
tényleg várok egy linket, mert nekem így nem kerek a történet. ez az EU, nem egy olyan hely, ahol kötelező egy helyinek is a nevét adnia a céghez;-)...

felucca02 2019.05.13. 19:26:13

@Tényelek: Teljesen mindegy, hogy kinek a kiszolgálásában erősödött meg, a tankok gyártásához is kell vállalkozói kultúra, és a szárnyasbombához is.
Kicsit kényszeredetten jegyzem meg, hogy azért voltak jók a hadiipari termékeik, mert kiforrott munka-és menedzserkultúra állt mögöttük, és nem azért forrta ki magát a munkakultúra, mert a führer odabaszott a haverjának némi reichsmarkot, hogy nesze, mostantól repülőt gyártasz.
Olyannyira naiv feltételezés összehasonlítani ezt a mi munkakultúránkkal, hogy el is pirulok, nem is tudom megtenni.
Hogy mi van nekünk? Semmi, nagy pofánk, mert mi vagyunk a kiválasztott nép. Állandóan vissza-visszatérő toposz ugyebár, mária országa, meg hasonlók.

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.13. 19:38:53

@Tényelek:

"Ha lesz cigányom és lopni fog, akkor azt tudni fogom és válaszolni is fogok rá."

tehát pont azt nem tudod, hogy a cziggányod háza végébe -is- miért fontosabb egy staddion, mint az ország gyarapodása?

mészaros lölő 500 milliárdja, mely eu s pénzből lett magánvagyon, nem gyarapodás. legalább is nem a miénk, a népé.

ez tibborcz lámpakirályra (ELIOS) is igaz.

O1G nem a hazát, hanem a pénzét szolgálja.

Tangooo 2019.05.13. 19:42:33

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: @kutyás majmok országa: Ezt az akadémikusi szintet, nekünk egyszerű embereknek nehéz követni.

Nyithatnátok magatoknak egy külön fórumot - a pöcegödörben.

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 19:53:24

@Tangooo: miért csak nekik szántad e javaslatot?

6.Lenin 2019.05.13. 20:18:46

@csüngőhasú norvégbáró:

A kertvégi stadion miért nem az országot gyarapítja?

Lölő sok ezer családnak biztosít megélhetést.

Te lennél a NÉP? Ne bassz!

felucca02 2019.05.13. 20:30:50

@6.Lenin: Gyarapítja. Ahogy az M6-os alagútjai is, meg a köröshegyi völgyhíd is.
Minden befektetett forint mondjuk fial másfél forintot általa.
Miközben lenbének itt olyan lehetőségek is, ahol mondjuk százhúszat fialna. Csak oda nem jut, mert elment alagútra, völgyhídra, meg stadionra.
De valóban itt van, szó se róla, nem lehet elvinni.
Na, mindjárt gyarapítom én is a lakást valamivel, úgy kedvet kaptam hozzá ettől a nemzeti tőkésosztálytól!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.05.13. 20:33:29

@Sir Bates dö Hól: szerintem azért, mert taga alkotói szabadságon van

antiinternáci 2019.05.13. 20:37:35

Nevetséges szenvedés.
Majd meglátjuk, hiányzik -e majd a Fidesz szavazata az elnök megválasztásához.
Az nagyban csökkenti bármely jelölt legitimitását, ha megválasztását a bolsevisták támogatják.

6.Lenin 2019.05.13. 20:45:08

@felucca02:

Nem tudod hová mennek azok a pénzek.

Tételezzük fel...
luxus kurvákra-stricije is gazdagodik ezzel- márkásabb cuccokat vesznek-sokan így meg tudnak belőlük élni-van vevő márkásabb kocsikra, villákra. luxus utazásokra-ők is megélnek-stb.
A norvégbárók, tagák elinnák, kannásbort készítő nem nagy üzlet, legfeljebb a detoxikálóban dolgozók túlórázhatnak, kis meló-kis pénz.

Nincs elveszett pénz, csak esetleg neked, meg néhány más csórónak.

antiinternáci 2019.05.13. 20:48:21

@Tényelek:

"Engem is zavar, hogy miért nem én és miért pl. Mészáros,"

Rendkívül jó hozzászólás, gratulálok. Az irigységre alapoz a ballib kampány, persze a sok hőzöngőt egyáltalán nem zavarná, ha ő lenne Mészáros helyében...
Teljesen igazad van abban is, hogy a szdeszmp-s Mészáros Lőrincek elkótyavetyélték a hatalmas összegeket, míg ő működteti azt.
Az emberek kb. 99%-a egyáltalán nem is tudna mit kezdeni ekkora vagyonnal. Nem arra gondolok, hogy ne tudnák elherdálni, hanem arra, hogy nem tudnák működtetni.

mgdé 2019.05.13. 20:55:20

@antiinternáci:

Szerinted ő működteti? :DD

Tangooo 2019.05.13. 20:58:52

@Sir Bates dö Hól: valóban nagy a választék, de az ő stílusukkal most találkoztam először.

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 21:18:30

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: attól függetlenül, hogy te vagy troll vagy (ami nálam elfogadható), vagy a baribaszó ner-cseléd kategória (ami a legalja) -ugye ezt nem tudom eldönteni-, de az tény, hogy nem igazán kooperatív taga minden alkalommal...

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 21:22:12

@Tangooo: ok, csak kérdeztem. csak remélni tudom, hogy oldalfüggetlen a kritikád.

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 21:25:36

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: bár szerintem ez tagánál a játszótárs hiányát jelzi inkább. én tudok vele beszélgetni. tudom, te nem, nála megvan a te eposzi jelződ, de azért tettél is ezért;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 21:31:02

@6.Lenin: Lajosom! ezek szerint, ha kirabolnak, akkor te is ok nélkül óbégatsz csak? mert az a pénz sem veszik el, csak esetleg neked, mint csórónak;-)...
fel a fejjel, közeleg a szalonnasütés szezonja, a lángeszed majd ahhoz használjuk!:-DDD...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.05.13. 21:35:11

@Sir Bates dö Hól: oszt miről szoktál tagaval beszélgetni
a haller ági szípségéről, vagy arról melyikőtök tudja gyorsabban összekenni szarral a budi falát

Sir Bates dö Hól 2019.05.13. 21:39:46

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: inkább zenéről. hellernél kicsit zavarnak kinyilatkoztatásai, mert nem mindig értem, hogy miként jutott el azokhoz, a budi falát meg miért kenném be szarral? nálatok ebből van a családi bajnokság?

felucca02 2019.05.13. 21:49:08

@6.Lenin: Rendkívüli ez az új szemlélet a közgazdaságtanban!
Én még tökéletesíteném! Mit szólnál ahhoz, hogy a közpénzt random kilapátolnák egy nyolcadik emeleti ablakból? Odalent sokezren jól járnának, vennék a márkás kocsikat, pörögne a gazdaság. Szerintem idejétmúlt és felesleges ide még egy mészároslőrincet is beiktatni. Minek?

felucca02 2019.05.13. 21:52:29

@antiinternáci: Működteti, ja!:)
El ne feledd, hogy szigorú elszámolással tartozik a banditafőnök felé, gondolod, hogy gázszerelői agyával mer belőle egy fillért is működtetni? Agyonverik másnap a sarkon!

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.14. 06:38:18

@felucca02:

"Szerintem idejétmúlt és felesleges ide még egy mészároslőrincet is beiktatni. Minek? "

STRÓMANNAK, és mivel az ország zöme közömbös már mindenre, O1G egyre pofátlanabbul teszi amit tesz.

ennek mindenki issza a levét, még a fidesskullancsok is, egy ilyen cziggánytól később már nehezen szabadulunk, nem csak a politikába rágja be magát, hanem a gazdaság, ingatlanpiacban is komoly részvevő.

mehet majd minden fidesskullancs valamelyik NER munkaadóhoz fillérekért oboázni.

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.14. 06:44:43

@6.Lenin:

"Nincs elveszett pénz, csak esetleg neked, meg néhány más csórónak. "

O1G pénzügyi kultúrája tényleg jobb/kifinomultabb mint az átlag magyaré, tuti nincs annyi offshore számla (LOPOTT eurókkal) vagy titkos széf a nép birtokában ÖSSZESEN, mint a egyedül a straddionfőstrómancziggánynak.

de pl. azért a fidess sikeradója a TRANZAKCIÓS cziggányadó meghozta a gyümölcsét, nincs is annyi kp sehol forgalomban az EU ban, mint itt.

akkora korrupció se.

még több stadion, még nagyobb jólét!!

2019.05.14. 07:37:35

@Én de genere Mi: "Viszont a mienket Antallék siettették, 'a lépéselőny megőrzése' címszóval, a szocik már csak őutánuk jöttek."

Ajjj... na, de ki vezette a kezüket?? Csak nem az, aki a hiteltárgyalások 'moderálásának' terhét vettre a vállára? Csak nem az, aki maga is szívesen átvette volna az adósság kezelését?

antiinternáci 2019.05.14. 08:12:40

@Én de genere Mi:

Működik a vagyon, az számít.
Nyilván nem egyszemélyben maga old meg mindent. Egy nagy cég esetében profi menedzsment végzi el a feladatokat. Nem csak ebben az esetben...
Itt a kérdés az, hogy a szadeszmp 60 éves uralma alatt eredeti tőkefelhalmozott, reálértéken sok-sok százezer milliárd forintból mi működik? Semmi közeli szám a válasz.

antiinternáci 2019.05.14. 08:14:24

@felucca02:

Élénk a fantáziád.
De a lényeg az, hogy műxik a vagyon. Munkahelyeket tart fenn, adózik, stb...

2019.05.14. 08:43:54

@antiinternáci: Nyilván nem a leghatékonyabb módja a cégbirodalom vezetésének..de egy méret felett már másként nem megy, még a legjobbaknak se.. az persze elvárható lenne, hogy a tulajnak legyen valami stratégiája-víziója.. de ha nincs..hát nincs. A fák úgysem nőnek az égig.. (most az lényegtelen, hogy ő nem tulajdonos, csak egy avatár.. és a valódi tulajdonos elég jó stratéga..)

2019.05.14. 08:47:09

@antiinternáci: "De a lényeg az, hogy műxik a vagyon. Munkahelyeket tart fenn, adózik, stb..."

Amikor ezzel jövök, engem is lehurrognak folyton.. pedig ennyivel mindenképpen több marad a határon belül... és adott esetben még mindig fogható valami ..

6.Lenin 2019.05.14. 08:52:29

@felucca02:

Látom nem értetted meg a lényeget, de nem vagy ezzel egyedül, más köcsögök se értették.
A példád jól mutatja, kiszórod az ablakon, sok csóró biztosan örülne, de nem biztos, hogy ők szaporítani is tudnák megfelelően.
A pénz ott van jó helyen, ahol a rendeltetésének megfelelően tudják felhasználni.

A csórók szempontjából majdnem tök mind1, hogy kinél van a lóvé, ők úgyis csak kis hányadát tudják birtokolni. az ország szempontjából nem minde1.

Jól mutatja, hogy te mit tennél vele, kiszórnád az ablakon(segély) aztán csend egy darabig, míg tart a kannás. Ez volt 2010-ig.
Szórták ki feleslegesen, hogy csend legyen, nem lett. Még ehhez se értenek.
Nyugaton miért VOLT csend sokáig? Mohók lettek a pénzszórók?

felucca02 2019.05.14. 09:00:03

@antiinternáci: Hát hogyne működne! Az állam kiszór egy vagon pénzt a piacra, abból elműködget egy darabig a gazdaság. Az más kérdés, hogy hosszabb távon fenntarthatatlan a dolog, mivel állami szerepvállalásra épül, az államnak pedig -köztudomásúlag - nincsen pénze. Világválság után átmeneti intézkedésként lehet Hoover-gátat építeni, és közben bízni abban, hogy közben a gazdaság magáratalál, és el tudja tartani magát.
Ez nálunk fordítva megy, önindítóval megyünk előre, amíg az akksi bírja. Amikor az akksi kimerül, ülünk majd az út szélén tanácstalanul. Ti persze nem, mert meg fogjátok magyarázni, hogy ez így van jól.
Mint a biciklis vicc, tudod: kuss, én így szállok le!

mgdé 2019.05.14. 09:03:45

@Womb Raider:

Simlicska is tartott fenn munkahelyeket, Kapolyi is, Gattyán is, de még Stadler is.
S lám, nekik mégsem tapsolsz. :P

S válaszolnál egy kérdésre?
Meg meri engedni magának mondjuk egy önkormányzat, hogy egy Lölö vagy egy vejkó cégtől - vagy korábban egy Okoslajos cégtől - származó munkát nem vesz át, mert az bizony egyértelműen szar minőségű?
Nem bennfentes céggel szemben simán.

Miért is hasznos és jó ez a a hatalmi alapú különbségtétel az országnak?

mgdé 2019.05.14. 09:07:31

@6.Lenin:

Lenyinbácsi!!! Gyere igyál igyál még egy kis vodkát! Szeretem amikor énekelsz. Olyan szép hangod van! Hejj, te ...

mgdé 2019.05.14. 09:12:32

@Womb Raider:

(Amúgy Matolcsy hol volt akkor? Csak nem ... :D)

6.Lenin 2019.05.14. 09:13:37

@Én de genere Mi:

Seggfej. Egy biztos, rátok nem bíznék nagyobb összeget.
Ahhoz érteni kellene. Az irigység rossz tanácsadó. Főleg a megalapozatlan önteltség, az csak ront a helyzeteteken.

felucca02 2019.05.14. 09:14:12

@6.Lenin: A példád jól mutatja, hogy nem tudsz átvitt értelemben mondatokat értelmezni, így kissé hiábavaló a vita veled. Írtam egy hülye példát, hogy kisarkítsak vele egy helyzetet, erre te megbírálsz érte, ez alapvető kommunikációs analfabétizmus jele.

Tehát igen, még egyszer: ha az állam a zsebébe nyúl, és a neki kedves vállalkozón keresztül kiszórja az utcára a pénzt, vagy csak simán kiszórja, az ablakból, direktben a pórnép közé, ezek között annyi a különbség, hogy első esetben van látszat, a másodikban nincsen.
A közvetítő stróman nem szaporít, itt a te nagy tévedésed, hanem elkölti néhány túlárazott projektre, a központi útmutatásnak megfelelően. Rendkívül kis hozzáadottértékű projektekről van szó, akár stadion, akár felesleges vasút épül, tehát a pénz egy része halott pénzzé válik, a másik része visszacsorog a gazdához. Ha ugyanez a pénz valódi, hozzáértő tőkés kezébe kerülne, sokszoros lenne a hatása.
De a valódi tőkésektől ugye itt inkább olcsón, vagy ingyen veszik meg a cégeiket, és juttatják olyanokhoz, akik tökhülyék, de legalább hűségesek a vezérhez.

6.Lenin 2019.05.14. 09:20:39

@felucca02:

Még mindig nem érted. M lölő megsoxorozta a "rábízott" lóvét, befektetésivel, és már nem csak itthon. Persze nem azt mondom, hogy esetleg mindenki "ért" hozzá most is.
Szerintem az irány jó.
Nekünk most a függőség csökkentése az igazi feladat. Még nem ugrálhatunk nagyon.
Nyugaton nincsenek csődbe ment cégek? Országok?

mgdé 2019.05.14. 09:20:56

@6.Lenin:

Lenyinbácsi, ne izélj már, azt is megmondtad, hogy Trockij elvtárs vagy Buharin elvtárs jobb vezető mint Dzsugasvili elvtárs. Mi meg hittünk neked. :P
Még egy pohár vodkát? Csak bátran, jó elvtársak közt vagy.

6.Lenin 2019.05.14. 09:25:17

@Én de genere Mi:

Figyelj degenerált barátom, nem tudom mi a faszért erőlködsz. Én már néhány hozzászólásod után tisztában voltam azzal, hogy egy alaptalanul öntelt fasz vagy.
NEM KELL MÁR EZT BIZONYÍTANOD. Persze, ha nagyon ragaszkodsz hozzá, a te dolgod.

2019.05.14. 09:25:48

@Én de genere Mi: Te nem tudsz szakítani ezzel a látnok pózzal? Nem áll ez jól neked.

Kapolyi elég ellentmondásos figura... és nekem úgy tűnt, hogy végül feladta, már nem akart széllel szemben vitorlázni, inkább a seftelést választotta. Nagy tudású ember volt, de azért nem voltak aggályai, midőn a kapcsolati tőkéjét kellett kiaknázni..
Egy vitathatalan: nagyon jól látta, mekkora hiba az oroszokkal összerúgni a port. Sokba fájt ez nekünk a végére.
Gattyánnak meg már hadd ne emeljünk szobrot..és a kispályás adócsaló Stadlernek végképp hiba lenne.. Simicska.. valójában Mészáros, csak jobb szoftverrel..
De szerinted Csányi boldog sajtkészítő? Vagy megtöltött már életében egy rőf kolbászt is? Lölö most érte el a kritikus tömeget, nemzetközi szinten is láthatóvá vált és vannak (nyilván nem neki) a cégen belül jó ötletek és piacképes termékkel előálló beruházások. Van abban ráció, hogy az olcsó magyar mezgazd alapanyagból itt állítsunk elő élelmiszeripari termékeket, alapanyagokat.

"egy Okoslajos cégtől - származó munkát nem vesz át, mert az bizony egyértelműen szar minőségű?"
Szakadj már le a lámpa-gate-ről.. az EU-nak sem az volt a kifogása, hogy kevés a lumen, hanem az, hogy szigorúan házon belül futott le a buli. Ahogyan Paks II is csak addig számított ördögi tervnek, míg pár nyugati céget oda nem engedtek Vikiék a tűzhöz.. onnantól egy mukkjuk sincs. Tehát: a nyugati protekcionizmus jó.. a miénk szar..értem..asszem.
"Miért is hasznos és jó ez a a hatalmi alapú különbségtétel az országnak?"
Ha a minőség rovására megy, úgy valóban gond.. de nem egyértelmű, hogy annak is kell lennie, csak azért, mert nem a Guttmann GmbH csinálta..

mgdé 2019.05.14. 09:41:35

@Womb Raider:

Mamó, engem nem az EU véleménye érdekel.
Az érdekel, hogy újból egyre jobban dívik szart átadni, átbaszni a szerződő felet, visszaélni a hatalmi helyzetekkel, sápot szedni. Stb. Nem mesélek, mert jön 6 pohár utáni Lenyinbácsi, hogy "bizonyítsd" :D , no meg hát úgysem hinném el neked, hogy semmit nem tudsz ilyenekről, te nem vagy sem vak, sem hülye, más miatt szereted a ködöt fújni.

6.Lenin 2019.05.14. 09:48:25

@felucca02:

Szerintem a mai vitáknak már az alapjai is hibásak, tévesek, vagy szándékosan megtévesztőek. Választhatsz.

A nyugati "demokráciákban" hány generációnak kellett felnőnie-közben hány országot kellett gyarmattá tennie, kirabolni, milliókat legyilkolni, vagy a tüntetők közé lőni, hogy a mai szintet elérjék? Hány száz év alatt?

Nekünk-Mo-nak, mint kifosztott, gyarmatként kezelt országnak miért csak 15 percet szánnátok, hogy utolérjük azokat, akik eddig kifosztottak, eladtak, sokadrendünek kezeltek minket?

Ott hányadik generáció tanulta meg az ott elfogadott normákat?
Nálunk 90 óta hányadik generáció igyexik megtanulni a saját érdekei szerint élni?

Hány generáció tanul meg egy teljesen más értékrendet?

mgdé 2019.05.14. 09:48:40

@Womb Raider:

"mekkora hiba az oroszokkal összerúgni a port"

Én is láttam. Már akkor. Jól leoltottak a cégnél. Fideszesek ÉS Szdszesek. :D
(Fiatal cég, korosztályi alapon - akkori - fideszhívő többséggel.)

Egyébként Kapolyi valóban okos ember volt.
De 70-80 évesen meg már minek harcolászott volna?
Viszont, ha nincs ellenszél, csinálhatta volna tovább ...

2019.05.14. 09:54:49

@Én de genere Mi: nem, nem rá gondoltam.. kis pötty volt ő akkortájt, inkább csak végrehajtó, mintsem döntéselőkészítő-döntéshozó szerepet játszott..

2019.05.14. 09:58:03

@6.Lenin: "Nekünk-Mo-nak, mint kifosztott, gyarmatként kezelt országnak miért csak 15 percet szánnátok, hogy utolérjük azokat, akik eddig kifosztottak, eladtak, sokadrendünek kezeltek minket?"

Ugye, hogy ugye??? 50 kör lemaradással, egy leszakad talpú dorkóban és fakó klottgatyában léptünk a rekortánra, de már azért is büntető köröket rónak ránk, ha csúnyán futunk..pedig semmi veszélyt nem jelentünk rájuk, utol soha nem érhetjük őket. Nincs reális esélye. ..nem azért rendezték a versenyt.

mgdé 2019.05.14. 10:12:14

@6.Lenin:

Lenyinbácsi, keversz valakivel, mi nem vagyunk barátok, csak elvtársak. Jó elvtársak.
Viszont, már agyadra ment a szifilisz, hogy elhagytad a kulturált alsószibériai stílust, s már-már úgy beszélsz mint egy rabszolgatartó amerikai tahó?

6.Lenin 2019.05.14. 10:13:12

@Womb Raider:

".pedig semmi veszélyt nem jelentünk rájuk, utol soha nem érhetjük őket. "

Miben is kéne utolérnünk őket? Ez egy érdekes kérdés lehet. Az általunk kifosztott, legyilkoltak számában? Vagy az átbaszott polgárok számában, akik abban ringatják magukat, hogy....?

Veszélyesek is vagyunk, hiszen másoknak is kinyílhat az elméjük, hogy talán mi is lehetnénk szabadok, ne adj isten talán egy szövetségben még egyenjogúak is, nem csak szolgalelkűek, kritikátlan elfogadók.

Van itt gond bőven, de akkor ezekkel kéne foglalkozni. és ez sem lenne szerencsés nekik, hiszen másak az érdekeik. Nekik az lenne a jó, ha maradna minden, ahogy eddig is volt.

mgdé 2019.05.14. 10:19:29

@Womb Raider:

Mamó, a csehek, lengyelek nem ugyanilyen szerelésben indultak neki?
Akkor hogy lehet - lehet, hogy épp te írtad, de ha nem is, talán épp tegnap jött elő -, hogy a cseheknek legalább három olyan saját tőkésük is van aki Telenort tudna venni (a magyarországit), a lengyeleknek meg akár tíz is. Pedig egyikük se kapta meg tanulmányozásra Lölö zseniális agya másolatát.

Nem az a kérdés, miért nem értjük még be Ausztriát, az a kérdés, mit hozunk ki a lehetőségeinkből.

Na pá, megyek, s ma megtermelem Lenyinbácsi nyögdiját.

felucca02 2019.05.14. 10:20:06

@6.Lenin: Ez mind nagyon szép, még csak megcáfolni sem akarnám.

Két apró kérdés:

Ez az utólérés biztosan fog úgy menni, ha a piacon egyébként fél másodperc alatt pofáraeső, cégvezetéshez még csak nem is konyító haverokat tömünk ki állami pénzzel? Ez lesz a csodaszer, amivel a fújkapitalista, véreskezű, világkifosztó gyarmatosítóknál meghonosodott társadalmi, pénzügyi, gazdaságszervezési színvonalat utolérjük?

Másodszor: most kit is akarsz utólérni? Szerintem elfelejtetted, hogy most nem ausztria a jelszó, hanem kazahsztán, meg kína. Félek, nehogy bajod legyen...

6.Lenin 2019.05.14. 10:21:15

@Én de genere Mi:

Na, jó, azt kifelejtettem, hogy te egy sublótfiókban lax (zárt penészszagú világban, ha nem értenéd), és ezért valahogy meg is értelek. Önteltséged is abból eredhet, hogy ott találtál néhány régi kacatot, ami neked igen értékes lehet, de mivel rossz a kilátás, és a szag, mást nem tudsz elképzelni. Vagy valami más korlátoz ebben téged.
Mind1, tojok rá. A te dolgod, és világod.

felucca02 2019.05.14. 10:29:18

@6.Lenin: Ja, sehanyadik generáció sem akar megtanulni élni. Bőven elég az neki, ha az aktuális propaganda megsímogatja a buksiját és elmondja neki, hogy te semmiről nem tehetsz, mások áskálódnak itt ellened, te csak simán ártatlan áldozat vagy.

Képzeld, ha egyszer elkezdenék mondani az embernek az igazságot, hogy faszikáim, ébresztő, tök versenyképtelen tudással olyan dolgokat/szolgáltatásokat állítotok elő, ami már senkinek nem kell! Ha az akarjátok, hogy az unokáitok ne boruljanak fel éhen, akkor nyomás az át- és továbbképzés, és egyébként is felemeljük a nyugdíjkorhatárt tíz évvel.

Haha, az egyszeri fideszhívő delirált álma, miszerint itt forgatják az agyukat az emberek, figyelik a világot, elemeznek és próbálnak életstratégiákat kialakítani...

Ja, a fröccs, meg a virsli után, böfögés előtt.

6.Lenin 2019.05.14. 10:33:37

@felucca02:

Még fel kéne nőnie néhány generációnak ahhoz, hogy megértsük, nem kell utolérnünk senki mást, nekünk kéne úgy élnünk, ahogy mi szeretnénk.
Nem kell(ene) sem amerikainak, se németnek, se orosznak, vagy kínainak lennünk. Ők csak legfeljebb a barátaink, szomszédaink, üzlettársaink lehetnének.

Nem 1xű ezt elfogni azoknak, akik más rendszerben, értékrendben nőttek fel, vagy kényszerítették őket.
Én nem tartom jó 5letnek, hogy mindig valakit is hasonlítanunk kéne, vagy bárkit is utol kéne érnünk valamiban, de nem vagyunk 1formák. Vannak, akiknek kell ez az érzés, hogy változtasson. Hosszú folyamat ez. Máshol is (nyugaton) sok száz év kellett, hogy....
ők is próbáljanak változtatni a sajátjukon. Mert még ott is sok a régi becsípődés (másokat csak szolgának tekinteni).
Mind1, most ez lesz a trend, hogy mindenki megpróbálja megkeresni a saját helyét a világban. Ezek pedig mindig problémákat okoznak, hiszen mindenkinek másak az érdekeik. Kínának, Amerikának, EU-nak, nekünk is.
Sok ezer éves probléma ez. Lesz is.
Szolgalelkűek, kiszolgálók, voltak, vannak, lesznek is, sajnos.

6.Lenin 2019.05.14. 10:35:45

@felucca02:

Pont ezek miatt kell sok-sok generáció. 15 perc ehhez kevés.

mgdé 2019.05.14. 10:41:04

@6.Lenin:

Zöld erdőben jártam, kék ibolyát láttam,
Lenyinbácsi torkát meg kéne locsolni.

:P

felucca02 2019.05.14. 10:46:27

@6.Lenin: Nehéz ügy lesz ez, sok sikert hozzá.

Sajnos, amíg 300 kilométer utazással egy másik világba érkezel, addig senki nem fog megérteni itt semmit, hanem az lesz a példa.

És a nagy példálózásban talán egyszer az is átjön, hogy amíg ekkora a korrupció, addig baszhatjuk az egészet.

felucca02 2019.05.14. 10:50:44

@6.Lenin: Egyébként pontosan, úgy kellene élni, ahogy mi szeretnénk. Ez nagymagyar népi átiratban azt jelenti, hogy úgy szeretne élni mindenki, mint ausztriában, és nem úgy, mint ukrajnában.

Az idők folyamán ehhez a vágyhoz majd társulni fog lengyelország, szlovákia, csehország, horvátország, mint a számunkra valaha elérhetőnek tűnt, de mégsem elérhető színvonal.

De semmi baj, mert jön az ügyeletes propagandista, bekéreti majd a nagykövetet, a másik meg megmagyarázza, hogy soha nem volt még ilyen jó.

Azzal semmi bajom nincsen, hogy magadat átvágod, de tömegeket miért kell átvágni?

2019.05.14. 11:01:51

@Én de genere Mi: Hahaha... majd tessék összehasonlítani a cseh-lengyel és a magyar privatizációs metódust. Ott van a kutya elásva..
Néha az az érzésem, hogy Mo.-t illetően nem voltak teljesen tisztázottak a "Hogyan tovább" nagy kérdései, midőn az oroszok levonultak a pástról. Egyáltalán..az sem biztos, hogy bármi jövőt szántak nekünk.. osztán így alakult.

6.Lenin 2019.05.14. 11:02:45

@felucca02:

Látom nehezen megy a megértése.

Tanulmányozd a nyugati "demokráciák" utóbbi 2-3 száz éves történetét.
Korrupció mindig is volt, van, és lesz is. Természetesen harcolni kell(ene) ellene, de ez olyan, mint a prostitució, az is egyidős az emberiséggel. Sokan kedvelik, de ha már nincs miért, inkább a pénz a lényegesebb.
Valahol (nyugaton) ezt úgy próbálják kiküszöbölni, hogy találnak rá más-más nevet, vagy egy bizonyos körben ezt nem szabad nyilvánosságra hozni, pláne, ha még aktív politikus a tag.
Na, legalább abban kezdesz 1etérteni velem, hogy ez nehéz ügy lesz, és hozzáteszem nem is rövid idő alatt fog ez változni, de lesz változás mindenben, mert az legalább mindig van, változás, szerencsére. Ahogy a gyerekeink is már másak, hiába köpöd ki a tüdődet is, majd megtapasztalják a saját bőrükön, és jobb esetben beismerik, igazad is volt néhány apróbb kérdésben. De már az unokám is 1re többx mondja, papa, te ezt már nem érted, amikor a mobilját baszogatja egész nap.
Ilyen az élet.

felucca02 2019.05.14. 11:09:09

@6.Lenin: Nem megy nehezen a megértés, tökéletesen átjön, hogy egy kommunista dumát nyomsz itt a majdan eljövendő tökéletes társadalomról, melyben mindenki boldog lesz.

De:

Nem lesz tökéletes társadalom, mert mindenki simán csak jobban akar élni és a mutatkozó lehetőségeket ki fogja használni.

A tökéletes társadalom felé vezető úton a tehetségtelen, bunkó haverok támogatása közpénzből egy sötét, bűzös zsákutca.

A morál nem javul, hanem romlik (néha a kormánypárt célzott támogatásával és örömére), a megcélzott tökéletes társadalomtól tehát egyre messzebb kerülünk. Máshol is, de nálunk hatványozottan.

6.Lenin 2019.05.14. 11:14:50

@felucca02:

Miért vágnám én magam át bármivel is?
Jártam Németországban, Ausztriában, Lengyelországban, és még sok más helyen is. Sok barátom is van ezekben az országokban, és B+, képzeld, én úgy szeretnék élni továbbra is, ahogy nekem tetszik. Én elfogadom, hogy ők is úgy élnek, ahogy nekik tetszik.
Mi a faszért kéne rájuk hasonlítanom bármiben is? Az egyik szereti a kövér nőket, én nem, ő a sramlit, én a blues-t, én szerettem amit csináltam, ők esetleg elfogadják, amit más ajánl nekik, csinálják, mert az a dolguk, de nem szeretik.
Ők is olyan körülmények közt laknak, amit megteremtettek maguknak, én is.
Ma már nyitotta világ (net) mindenki azt néz, hallgat, ami az igényeinek megfelel. Mi a faszért kéne nekem osztráknak lennem ehhez?
Az egységnyi területre eső köcsögök száma ott se tér el nagyon, sőt, de ez így annyira értelmetlen vita, hogy kár tovább feszegetni.

Miért nem akarsz grönlandi lenni? Pedig biztosan vannak elégedett, boldog grönlandiak is, akik basznának ide jönni, pedig itt melegebb van.

6.Lenin 2019.05.14. 11:23:14

@felucca02:

"hogy egy kommunista dumát nyomsz itt a majdan eljövendő tökéletes társadalomról, melyben mindenki boldog lesz."

Ilyet soha, sehol nem írtam.

De..

Aztán leírod, amit én is írtam eddig, de te csak ezt Mo-ra érted, pedig ez mindenhol így volt, van, lesz, csak más-más szinten. Valahol még az elején tartanak, ahol mások 200 évvel ezelőtt voltak. Őket szeretnék 1esek utolérni, de minek.

Kezd vicces lenni.

2019.05.14. 12:04:34

@Sir Bates dö Hól: "miért zavar oly sokakat a homoszexualitás? sz'tem mind látens meleg;-)."
Szerintem aki nem halt meg az mind meleg /36,5 fok, az már elég kellemetlenül meleg és mindenkinek ez az alap!/, szóval ezzel nem lehet őket jelölni.
A homoszexualitással kapcsolatban a társadalmakat, közösségeket kizárólag a férfi-férfi /Bakker le sem lehet írni úgy, hogy legalább az egyiket meg ne sértenénk :-) / kapcsolatot tiltották mert az járványügyi, közegészégügyi szempontból közvetlen veszélyt jelentett a közösségre nézve. Az ilyen játékok, még a négy állatbőr között csinálva is, az egész törzs kihalását eredményezhette. Nem etikai ok állt és áll most sem a háttérben, mert pl. nők közötti hasonló kapcsolatot annyira nem vették komolyan, hogy annak még csak neve sem volt egyetlen nyelvben sem, ... szegény leszbosziak ráfáztak pár évtizede.

2019.05.14. 12:13:43

@felucca02: "Hogy mi van nekünk? Semmi, nagy pofánk, .."
Attól még a rétegröngent Székesfehérváron hozták össze és a privatizáció vitte ki a franciáknak, ma tízmilliárd dolláros üzlet évente.
A kerékpárgyártást is most kezdik felfuttatni, lassan már eléri a harmadát a termelés az 1990-esnek.
A Puli terveit a franciák vitték el bagóért, másnap sorozatgyártásba tették, akasztottak is rendesen.
Az ÍEletrolux sem szakadt meg a Hajdú megvételével csak festeni kellet és pár új gépet betenni, a termékpaletta fele még mindig piacképes.
Lehetne ezt sorolni hetekig, a lényeg, hogy nem voltunk és vagyunk rosszabbak, mint mások, .. a kommunista rendszert viszont nem tudtuk kivédeni a Vörös Hadsereg miatt, no meg a "rendszerváltást" is az ő felügyeletük alatt vezényelték le, .. ez lett a következménye.

2019.05.14. 12:24:58

@Sir Bates dö Hól:
Nincs meg a dán céges cikk, gondolom túl sokan használták hivatkozásként és nem tett jót a kampánynak ezért levették HVG-ék.
De azt azért remélem, hogy nem tőlem tudja meg, hogy a jogállami kapitalizmus úgy működik, hogy hozatnak olyan jogszabályokat, amelyek nekik kedveznek, majd szajkózzák, hogy szabad a verseny.
A magyarországi útépítéseknél azért nyüzsögnek a külföldi cégek, mert ahhoz uniós pénzeket használnak fel és be kell tartani a speciális játékszabályokat.
Ugyanezért minden egyes építés túlárazott volt mindig és az is lesz, bár ma már van egy-két magyar cég, amelyik ha autópályát nem is, de gyorsforgalmi utat készíthet egyedül, azoknak az ára barátságosabb is.
Érdemes belenézni egy pár útépítésre kiírt tenderbe, hogy milyen hajfelállító dolgok vannak benne az EU jogharmonizáció miatt, ami több esetben a magyar cégeket eleve kizárja.
A lényeg, hogy az EU pont úgy csinálja a szabályokat, mint itthon a mindenkori kormány a közbeszerzéseknél, ezt elég jól megtanítják a vezetés-szervezés MA-oknak már az első év végére, szóval van utánpótlás, aki érti is miként működnek a dolgok.

2019.05.14. 12:34:35

@Sir Bates dö Hól: A Mészáros Lőrinc mint tőkés és, hogy miért "örülök" neki, hogy látom?
Azt tudjuk, hogy ~240 milliárd dollár értékben vittek ki vagyont Magyarországról az elmúlt negyven évben. Szidjuk őket, mert ellopták, de fogalmunk sincs róla, hogy kit szidunk csak ŐKET.
A Mészáros jelenségnek azért lehet örülni /Ehhez valóban nem szabad politikai szemüveget használni, mert nem lesz érthető!/, mert őt LÁTJUK! Azért látjuk, mert nem vitte ki a pénzt az országból, hanem működteti, ráadásul főként olyan vagyonelemei vannak, ami nem is kivihető, ingatlanra alapul.
A stadionok témaköre ugyanezért nem veszélyes, legfeljebb azon lehet vitázni, hogy miért most, miért ott épült.
Számomra már régen nem sokat jelent az, hogy ki miért annyira gazdag, ha azt a gazdagságot a közösség hasznára működteti.
Tőlem Kóka is lehet még gazdagabb csak hozza haza a hasznot, a névnek, politikai hovatartozásnak semmi jelentősége nincs, csak és kizárólag a közösség érdeke számít.

mgdé 2019.05.14. 13:56:17

@Womb Raider:

Igen, jelentős részben ott lett a kutya elásva.
De, ha figyeltél volna, pont ezt már korábban leírtam, pont itt, ugyan nem pont neked :P , hanem @Tényelek-nek.

S a jobboldali Antall kormány gazdasági tévedései miatti felelősséget kvázi teljes egészében a jelenlegi kormány ellenzékére(!) áttolni, meglehetősen habonyi abszurdum. (Még akkor is, ha az ellenzék valóban ..., de pont ehhez nemigen van közük. Még a Ferkónak se, ő akkor még kisfiú volt az akkori Mszp-ben.) De a te esetedben lám csodásan bevált, nyilván rád a Gyalog-galopp mellett nem csak Ionescu is, de a Barátok közt is hatott. :P (Ugyebár az orosz exportra a korlátozási szabályzást is Antallék csinálták meg, vezették be. Aminek volt racionális alapja, lévén az oroszok devizában fizetésképtelenek voltak, de pl. a Kapolyi típusú barterek, stb. működtek, működhettek volna. Csak hát, akkor még az "abcúg orosz" volt a nagy jobboldali hitvallás. Mondjuk, a libsi Fideszé is. :D
Így hát, mintegy hálából az ő kivonulásukért innen, mi is önként kivonultunk onnan.)

Viszont ezen a helyzeten NEM segít a tehetségtelen sógor-koma-egyebek feltőkésítése.
HA meg a sógor-koma mind csak névleges, a közösség vezetőjének igazából a saját nevére átíratni a kóceráj értékesebb elemeit ugyanúgy aljasság, pofátlanság, no meg törvényellenes, mintha egy kft ügyvezetője lopja ki a - még csak nem is saját és egyszemélyes - kft vagyon gyöngyszemeit saját magának. Bizony akkor is, ha sajátként netán jobban gazdálkodik vele, mint ügyvezetőként tette ugyanazzal még kft vagyonként. Lévén akkor ügyvezető helyett valami egészen más a valódi szakmája.

Ha meg az erősebb kutyával jössz, hogy azért teheti meg, akkor ne csodálkozz, s akkor felesleges Uljacöf bácsi Békemenetelése is, hogy 'Brüsszel' meg nem farkat csóvál, hanem pisál.

2019.05.14. 14:22:24

@Én de genere Mi: Tehát azt mondod, hogy a Medgyessy-rezsim :) észnélküli privatizációja pusztán a kényszer okán valósult meg úgy, ahogy? Nem azért kötöttek összességében előnytelen szerződéseket, mert visszakézből jelentős mértékben érdekeltté voltak téve ebben, hanem mert Antall.. ne vicceljünk már. Ha megnézed a privatizélés tempóját/mértékét, úgy te is láthatod, hogy punkt nem a fidesz 'érában' pörgött a leginkább.. sőt.. talán náluk volt kimutatható némi nemű állami vagyon növekmény.
A sógor-koma-jobbraát feltőkésítése legalább ennyire kényszer, minthogy biztosra kellett menni azt illetően, hogy a rájuk bízott vagyon egyrészt nem fogják elkótyavetyélni..másrészt ha a szükség úgy hozza, hajlandóak lesznek bizonyos szivességek/áldozatok meghozatalára. Az egyik brigád végkiárusítást tartott.. a másik az ország vagyonát apportálta a Fidesz Zrt-be... hosszú távon (minden hibájával együtt) ez lesz a kisebbik rossz.. már most is az.
Az orosz témában teljesen egyetértek, mi is kötöttünk egész jó üzleteket akkoriban .. nyilván a végtelenségig nem volt pálya.. de minden ellenkező híresztelés ellenére az oroszok, fehéroroszok tartották magukat a vállaltakhoz.
..és láttam én józan paraszti észre épülő, a tsz-melléküzemágból kinövő milliárdos vagyonokat..igaz, nem egy-két év , hanem 2 évtized távlatában :) Az egyik benne van az első tízben (mármint a publikus első tízben..) azóta már a határokat is sikerült átlépnie.

"Pedig egyikük se kapta meg tanulmányozásra Lölö zseniális agya másolatát."
Most lovagolhatsz ezen, de elviekben nem kell mindenhez (is) érteni nemzeti gázmesterünknek.. és lássuk be, a mögötte zsizsgő menedzsment nem annyira kispályások gyülekezete.. csak ugye majd' 20 év lemaradással indulhatott el a 'projekt'..mert ehhez 1 ciklus kevés..még az előkészítésre is szűkös időtáv.

mgdé 2019.05.14. 14:24:05

@Womb Raider:

Medgyessy-rezsim alatt az ő Bokros-utódlását, vagy a minielnökségét érted?

mgdé 2019.05.14. 14:31:50

@Womb Raider:

Hát, Horn jóval nagyobb kényszerhelyzetben volt mint majd Viktor.
Csak fejből, KSH-pontosít majd akinek ez hobbi, országon belül 30 %-os hitelkamatok, féléves fizetési csúszások, 20 % körüli infláció, frissen szélnek eresztett sok-sok munkanélküli, sok kényszerből előnyugdíjas. Túléltük.
Nem kedveltem, de tette a dolgát.

mgdé 2019.05.14. 14:33:10

@Womb Raider:

Igen, egy ciklus kevés. :)

2019.05.14. 15:01:54

@Én de genere Mi: Horn fantasztikus ember volt.. régi vágású, pragmatikus szemléletű, vonalas ember.. gyászos örökséggel. De az is igaz, hogy ezen örökséget az eftásak hagyták rá.Elévült..így vállalom, de annak idején rá szavaztam. Pedig tudtam, egy fecske, egy nyáron.. nagy dolgokat nem tehet.És engem épp annyira meglepett anno a győzelmük mértéke, ahogyan őt is. Kellett volna neki még legalább egy ciklus...és az szdszt felesleges volt a nyakába vennie. Jó helyzetfelismeréssel bíró..és szerintem meggyőződéses ember volt, bár nem tévedhetetlen. Óriási baromságnak tartom az életművét holmi pufajkásozással letudni.Nem tudom, ki , mikor, mekkora kényszer nyomása alatt cselekedett.. szerintem földi halandó nem fér hozzá a lényegi infókhoz..ki tudja, valaha lesz-e erre módja bárkinek.. anélkül meg nehéz helyesen megítélni mindazt, ami történt. A publikus 'tények' nem feltétlen jelentenek minden tényt..

"országon belül 30 %-os hitelkamatok, féléves fizetési csúszások, 20 % körüli infláció, frissen szélnek eresztett sok-sok munkanélküli, sok kényszerből előnyugdíjas. Túléltük."
Ohhhogyne.. a drága MSZMP elegánsan lovak közé csapta a gyeplőt és jobbára a vagyonátmentésre és az akasztás elkerülésére fókuszált..és tényleg túléltük..de mennyire rokkantunk bele? Vajon várható, hogy egyszer kinő minden végtagunk?

mgdé 2019.05.14. 15:23:17

@Womb Raider:

Rossz helyre illesztetted az idézetet.
Vagy csúsztattál volna? :)

Az idézet arra a helyzetre vonatkozott, amivel Horn átvette.
A lovak közé meg ez esetben nem stimmel, pl. a Bokros csomag semmiképpen nem a gyeplő elengedése, sem jó, sem hibás elemei tekintetében. (Volt benne mindkét fajta, a kommunikáció meg teljesen gyászos.)

A privatizációra visszatérve: A "nagy" egyedi privatizációs ügyletekre valóban csak részben, de arra, hogy a valamiféle termelő vagyonnal bíró középpolgárság nehezebben és kisebb arányban alakulhasson ki, mint lehetett volna, s mint kívánatos lett volna (hogy maradjunk a cseh példánál), bizony komoly hatással volt az Antall-féle választott út. (Az állampolgári jogon járó kupon helyett pl.) De ezeket már pl. Tölgyessy meg mások is is megírogatták, nem tisztem egyszeri hsz-ben pótolni komolyabb elemzéseket, még ha Uljacöf bácsi a vodkácska mellé elvárná is.

De nem akarom Antallékat citálni mindenre, ez már sajnos mindegy, megtörtént, abból főzünk ami abból kisarjadt.

"Vajon várható, hogy egyszer kinő minden végtagunk?"
Engedelmeddel visszakérdezek: Meg tudunk tanulni kooperálni?

2019.05.14. 16:04:51

@Én de genere Mi: "Engedelmeddel visszakérdezek: Meg tudunk tanulni kooperálni?"
Rosszul kérdeztem.. : Rajtunk kívül fűződik-e bárkinek érdeke ahhoz, hogy összeszedjük magunkat? ..és vannak-e, akik mindebben ellenérdekeltek.

"bizony komoly hatással volt az Antall-féle választott út."
Erre kérdeztem én, hogy vajh mennyire volt ez választás..és mennyire szelíd kényszer (most nyilván Antall idiotizmusa "Fizetünk, mint a katonatiszt" más tészta..) de arra gondolok, hogy Mo. eladósítása (hurokba a fejünkkel) vajon mennyire volt véletlen és mennyire hosszú távú stratégia ? Mert az is fura valamennyire, hogy pár 'látó' ember már jóval az összeomlás előtt itt sertepertélt a tűz körül, hogy midőn lépni lehet/kell, hát azonnal léphessen.

"A lovak közé meg ez esetben nem stimmel, pl. a Bokros csomag semmiképpen nem a gyeplő elengedése, sem jó, sem hibás elemei tekintetében. "
Az Antalli kitérő előtti időkra, mint a jövőt 'megalapozó'..sőt..sínre tevő évekre gondoltam..azért is írtam MSZMP-t.
Ennyi elbaszást látva az emberben óhatatlan felmerül a kérdés: biztosan véletlen szerencsétlenkedés volt ez?

mgdé 2019.05.14. 16:50:36

@Womb Raider:

Gondoltam, hogy azért írtál MSZMP-t :) , csak hát én nem azt a kort kérdeztem.

Szándékos?
Nem tudom, fogalmam sincs.
Mondjuk pl. Fekete Jánost kellett volna erről megkérdezni.
De simán van valószínűsége annak, hogy egyszerűen ennyire hülyék voltunk/vagyunk.
Előbb az adósságcsapdával, aztán a privatizációnkkal.
(Bár az adósságcsapdát még úgy-ahogy érteni vélem, Kádárnál előfordulhat, hogy a legvidámabb barakk státusz minél további fenntartása elsődleges, mindenáron való cél volt. Meg hát, ha már Antall - mint főnök - felelőssége szóba került, Kádár sem Nobel-díjas közgazdász volt.)

mgdé 2019.05.14. 17:16:27

@Womb Raider:

"Rajtunk kívül fűződik-e bárkinek érdeke ahhoz"

Ez attól függ, hogy szükséges-e egy 'egységes Európa' létrejötte (bármilyen formát is jelentsen ez a valóságban), az európai országok számára, vagy a főbb erők úgy vélik boldogulnak önmagukban is. (A fenyegető problémák felsorolását és kiértékelését most hagyjuk.) Ha igen, lesznek kinyújtott kezek. Mennyire lesz/lehet egyenrangúak kézfogása? Teljesen valószínűleg sosem. A dánok eléggé gazdagok, mégsem lesznek pariban soha mondjuk a franciákkal. Legalábbis, amíg országok és nemzetek a szereplők.

Az Usa esetében, az ő szempontjukból max. inkább csak hasznos eszközök lehetünk.
Így aztán nálam Trump is stornó. :D
Az orosz modell meg - csak szvsz persze - nem felvilágosult európai embernek való.
(Nekik ettől még lehet biztonságosabb életet nyújtó, mint vmi egyéb társadalmi formáció.)
A kínainál meg még az orosz is inkább.
Nem az én világom a "kiálló szeget be kell ütni".
(Amennyit tudok rólad, neked se nagyon.)
A Nyugati Iszlám Kalifátusban meg - bocsánatodért esedezve - nem hiszek.
(Azt, hogy Nyugat-Európában esetleg lehetnek akár komolyabb társadalmi változások már a közeljövőben, azt el tudom képzelni.)

Sir Bates dö Hól 2019.05.14. 21:14:26

@Tényelek: ez okés, ha te társadalomszociológiai címszóval illeted ezt, akkor legyen így (valami ilyesmit gondoltam én is)

Sir Bates dö Hól 2019.05.14. 21:16:27

@Tényelek: ezt nem gondolom igaznak: mennyivel okoz nagyobb fertőzésveszélyt a férfi szerelem, mint a férfi-női? főleg az idők kezdetén?
(én erről mást gondolok)

Sir Bates dö Hól 2019.05.14. 21:25:58

@Tényelek: ;-) nem kellene a szarkazmus, az irónia ["De azt azért remélem, hogy nem tőlem tudja meg, hogy a jogállami kapitalizmus úgy működik, hogy hozatnak olyan jogszabályokat, amelyek nekik kedveznek, majd szajkózzák, hogy szabad a verseny."], mert gyorsan legörbül az a száj;-)...

sz'al azért kértem a linket, mert az eu-ban nincs ilyen megkötés: ami van, az mindenkire vonatkozik, a mora vonatkozó tendereket meg moon írják ki (igen, az EU -mindenkire egyformán vonatkozó!- regulái alapján;
a fentiek miatt nem tudom jelenleg elfogadni felvetésed, hogy a strabagra az EU miatt van szükség; én továbbra is azt gondolom, hogy ők tudják megcsinálni a munkát, a strómanok nem...

Sir Bates dö Hól 2019.05.14. 21:31:34

@Womb Raider: ". a másik az ország vagyonát apportálta a Fidesz Zrt-be... hosszú távon (minden hibájával együtt) ez lesz a kisebbik rossz.. már most is az."

ezt miből gondolod?!?!

2019.05.14. 21:32:21

@Sir Bates dö Hól: A férfi-női kapcsolatot a természet találta ki, míg a másiknál mindenképpen belép fekália effektus, ami önmagában veszélyes /Lásd. rengeteg beteg köztük ma is!/, a kor tisztálkodási szokásait nézve ez fokozódik, ami meg a szó szerint melegebb éghajlaton hatványozódik.

2019.05.14. 21:38:49

@Sir Bates dö Hól: Valóban Magyarországon írják ki, de az eu-s szabályok szerint. Amikor a hírekben van, hogy leállították a M4 autópályát vagy vissza kell fizetni a négyes metró után, az azért van mert a maygar szabályoknak megfelelt, de az EU-s nak nem.
Au EU támogatásokat, kifizetéseket ezért szokták ˇ10%-al túlpályázni, mert nagyjából ennyit dobnak vissza ciklusonként, függetlenül attól, hogy ki van kormányon.
Az egyébként úgy van, hogy eu-s szabályok mindenkire vonatkoznak, ezért szorulnak ki a magyar cégek sorra a magyarországi fejlesztésekből, mert olyan referenciákat kérnek, amivel nálunk nem is rendelkezhet senki, jönnek a nyugati cégek helyettük, .. akik persze nagyon meglepődnek, hogy jé miért nem csinálják a magyarok :-) .

Sir Bates dö Hól 2019.05.14. 21:40:58

@Tényelek: hát, ez azért nem igaz: okés, hogy szaros lehet a farka, de ne gondoljuk azt, hogy nem csutakolja le valahogyan! s, mint te is jelezted, a kor higiéniai sztenderdjei mindenkire állnak!

Sir Bates dö Hól 2019.05.14. 21:54:49

@Tényelek: várjá'má'! az eu az mo is! a kiírásokat meg mo teszi! ne menjünk ebbe bele! készséggel elhiszem, hogy láttál egy ilyen cikket, ezért is kérem, mert az, amit állítasz, az nem kerek! ez nem így van!;-)... az iszlamofóbiád,az okés, van ilyen, de ne menjünk már le a laposföld-fanok szintjére: direkt úgy szabályozzák, hogy magyar ne is nyerhessen!;-)...

mgdé 2019.05.14. 22:14:59

@Sir Bates dö Hól:

Mert egy Zrt-ben részvényesnek lenni jó! :)

2019.05.14. 22:41:54

@Sir Bates dö Hól: Elég naív megközelítés.
Pl. Magyarországon emberemlékezett óta fél év volt a mirelit termékek szavatossága, amit Koppenhágában Megyóék kemény tárgyalás után lealkudták egy évre.
Ezért van az, hogy keleten átcimkézett cuccok tömege van a mirelit pultokban, mert azóta idehordják a szemetet nyugatról. Ezt szó szerint értve, mert azt már ott meg kellene semmisíteni kemény pénzekért, helyette feletetik a keletiekkel a partnerség jegyében.
Ez nemcsak erre a termékkörre vonatkozik, hanem pl. pelenkákra is /Ott a benne lévő, romlandó olaj miatt szigorú az előírás!/, ezért mikor már kint nem biztonságos, akkor átteszik ide eladni. Itt meg csodálkoznak a kismamák, hogy amit Ausztriából behoznak ugyanolyan pelenkát, attól miért nem kap kiütést a kiskölök, a bentitől, meg miért igen.
De az eredeti témakörre visszatérve; Továbbra is javaslom, hogy olvasson bele egy tenderkiírásba, azok mindig nyilvánosak! Visszafelé is lehet olvasgatni, pl. hogy miért vonták vissza több út, autópálya, autóút támogatását az elmúlt 10 évben.

2019.05.14. 22:54:49

Még beugrott a cukorgyári biznisz, amikor a nyugati cégek sorra felvásárolták a magyar cukorgyárakat. Felvették rá az eu-s támogatást, világszínvonalú gyárakat hoztak létre Kabán, Ácson, Petőházán majd a Koppenhágában megkötött szerződés alapján azokat be kellett zárni másfél év múlva csak a Kaposvári maradt, az is osztrák kézen. Az EU sok milliárd forintot fizetett a cégeknek, hogy szereljék le azokat a gépeket, amit szintén Brüsszel pénzéből vettek. A gépeket jó pénzért eladták, felnyalták a pénzt és mi meg magyar cukor nélkül maradtunk.
Most ugyanazok a cégek elkezdték újra felvásárolni a régi cukorgyárakat, mert felszabadítják a kvótát, ami alapból csak arra volt jó, hogy leépítsék a kapacitást és piacot adjanak a nyugati cégeknek.
Na ja, mi is az EU vagyunk, de nyugaton csak bevételi forrásként kezelnek minket, nem partnerként.
Ha nem így lenne, akkor pl. itteni multi szolgáltatók nem tegeznék le az ügyfeleiket, miközben tudják, hogy az megalázó számukra "csendőrpertu". 1990-ben a börtönőröknek megtiltották, hogy letegezzék a rabokat, erre fel az összes monopolhelyzetben lévő multi megteszi.
Ugyanez a multi Ausztriában, ahol ugyanaz a kultúra ebből szempontból, tudja, hogy ezt nem szabad, nem is teszi.
Mondjuk valószínűleg élve nyúznák meg azt, akinek eszébe jutna ilyen, a rendőr letegezésért is 5000 eurós büntetés jár. Nálunk csak Áder letegezésért jár büntetés, a polgárokat lelehet alázni.

Sir Bates dö Hól 2019.05.14. 23:27:01

@Tényelek: okés, akkor van egy brüsszel/eu fóbiád is;-)
(a cukorgyáraknak nézz utána! azt pont orbánék tárgyalták le a csatlakozás során;-))
süti beállítások módosítása