B1 blogcsalád



Teljesen kinyírja magát a Fidesz Szegeden

2019. május 07. - nickgrabowszki

3 dologgal is lábon lőtték magukat. lob.jpgMiközben országosan minden elborít a migráncsozás és a Fidesz-propaganda, Budapest mellett Szeged is kilóg a sorból. Sőt, talán még inkább: hiszen bár jelentős többségben vannak a kormányellenes választók, fővárosban Tarlós Istvánnak van esélye megőriznie a  főpolgármesteri posztot. Szegeden azonban a 17 éve regnáló

Botka Lászlónak pillanatnyilag még csak ellenfele sincs, nemhogy esélyes kihívója.

A Fidesz-KDNP még tavaly ősszel tervezte megnevezni a jelöltjét, de ebből azóta se lett semmi. Olyannyira, hogy azóta már a második potenciális jobboldali polgármester-jelölt ellen tesznek feljelentést. És ami a legkülönösebb, mindkét esetben nagyon valószínű, hogy a hatósági eljárást a Fideszből kezdeményezték.

Tavaly decemberben még úgy tűnt, Szabó Bálint, a Fideszből indult, azután az MSZP-t, a Fiatal Baloldalt és a Demokratikus Koalíciót is megjárt, majd a Fideszhez visszatalált ügyvéd lesz a jobboldal szegedi polgármesterjelöltje. Szabó az utóbbi években a Botka-féle városvezetés elleni állandó támadásokkal szerzett magának hírnevet. Annyira jól feküdt a kormányoldalon, hogy a Magyar Időkben jelenthette be, elindul Botka ellenfeleként.

Akkor még úgy tűnt, a Fidesz támogatásával, de februárra fordult a szél:

  • egy délelőtt még Szabó Bálint sajtótájékoztatóját emelte ki egységesen a kormánypropaganda,
  • ugyanaznap délután viszont már arról számoltak be, névtelen feljelentés miatt eljárás indult ellene.

Szabó akkor - a B1 blogon közölt - interjúban arról beszélt, a hatósági vegzálás azért éri, mert el akar indulni polgármester-jelöltként. De nem - mint az kézenfekvőnek tűnne - Botkáék jelentették fel, hanem a Fideszből érkezett uszították rá a rendőrséget. (Erre amúgy az is utal, hogy a kormánypropaganda azóta is kiemelt publicitást biztosít a politikai kalandornak nevezett Szabó elleni eljárásnak).

Az ügyvéd elleni háborút még lehetett a Fidesz belharcaival magyarázni: Szabó Bálintot a kormányoldalon Lázár János klientúrájához sorolják, a volt kancelláriaminiszter ellenlábasai, különösen Orbán Viktor Szegedre küldött komisszárja, Kubatov Gábor (erről bővebben itt) viszont nem érdekelt abban, hogy Lázár juthasson befolyáshoz a csongrádi megyeszékhelyen.

lazorb.jpegMivel azt nehéz volna elképzelni, hogy az Orbán politikai verőembereként működő Kubatov pusztán saját megfontolásai alapján cselekedne, ráadásul felső utasítás nélkül állna mögé egységesen a kormánypropaganda, azt érdemes feltételezni, hogy

Orbán ugyan nem akarja Botka uralmát meghosszabbítani, de azt még kevésbé szeretné, ha - emberén keresztül - Lázár kerülne pozícióba Szegeden.

Lázár még tavaly év végén nyilatkozott úgy, hogy

nem tetszik a szegedieknek a szegedi Fidesz. Ez kétségtelenül így van.

Ezért "civil", "független" polgármester-jelöltben gondolkodott. Több jelöltjelöltet is mértek, köztük például Szabó Gábort, a Szegedi Egyetem korábbi rektorát. Azonban eljött a május, és megjött a feljelentés Szabó Gábor ellen is. Ráadásul ugyanúgy a Fideszből.

Az nem nagyon meglepő, hogy a pártállam teljes apparátusát bevetik a potenciális polgármester-jelöltek ellen. Az már inkább, hogy a jobboldali aspiránsokkal teszik ezt.

  • Az eset leginkább úgy értelmezhető, hogy a szegedi Fideszben nem bírják a Szabó nevűeket.
  • Vagy úgy, hogy - a 24.hu állításával szemben - a volt rektor sem Kiss-Rigó László szeged-csanádi katolikus püspök, hanem Lázár köreihez sorolható.

Az mindenképpen jól látszik, hogy a pártállami gépezet éppen egyesíteni készül a jobboldalt, ezért takarítják el a pályáról a Fidesz-rivális jelölteket, ahelyett hogy beállnának valamelyik mögé.

A próbálkozás amúgy nem kecsegtet sok sikerrel, mert Szabó Bálint  - éppen a B1 blogon - közölte korábban, hogy mindenképpen elindul, és nemigen visszalépni az utolsó (2002 előtti) fideszes polgármester Bartha László sem.

Már-már egészen úgy tűnik, hogy a jelölt-jelöltek levadászásával a Fidesz nem is győzni szeretne, hanem azt

megakadályozni, hogy kialakulhasson egy jobboldali alternatíva.

Annál is inkább, mert - Szabó Bálint közlése szerint - a helyzet pillanatnyilag úgy áll Szegeden, hogy

  • Botkának 52 százaléknyi támogatója van;
  • a Fidesz-jelöltre 16 százalék szavazna;
  • egy pártonkívüli civilre viszont 32%.

bl.jpgRáadásul Botka bevezette a kampány-csodafegyvert is. Május elsején bejelentette, hogy minden szegedi nyugdíjasnak és általános iskolásnak 10 ezer forintos szociális támogatást ad az önkormányzat szeptemberben (egy hónappal a választás előtt), amit az iparűzésiadó-növekményből finanszíroznak.

Ez nem szokatlan eszköz, a Fidesz is rendszeresen élt vele, amikor megtehette. Elég csak a 2014-es rezsicsökkentésre, vagy legutóbbi országgyűlési választás előtti Erzsébet-utalvány osztásra gondolni. 

Ezúttal viszont nehezen magyarázhatót léptek: ahelyett, hogy az élére álltak, a saját érdemüknek tudnák be, és a propaganda útján azt sulykolnák, hogy erre Botkának csak a Fidesz kormányzása miatt van lehetősége, érthetetlen módon nyíltan közölték, hogy

nem támogatják a szociális juttatást, sőt, határozottan ellenzik:

a Fidesz határozottan elutasítja és ellenzi, hogy Botka László a lakossággal fizettesse meg saját lustaságát, gyávaságát és azt, hogy lélegeztetőgépre kapcsolta Szegedet.

A dolog tehát úgy áll, hogy

  • Magyarország 3. legnagyobb városában a Fidesznek még mindig nincs polgármester-jelöltje.
  • Ráadásul sorra jelentik fel a szóbajöhetőket, mert a belháború megnyerését fontosabbnak tartják a választási eredménynél.
  • Továbbá a kampánylogikával homlokegyenes ellenkező módon elutasítják a választók között minden bizonnyal népszerű szociális támogatásokat is.

Teljes teljes a káosz. Erősen úgy tűnik, hogy a Fidesz lábon lövi magát Szegeden.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3614810876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.08. 06:51:40

@SzemkilővetőNÉ Brüsszelbe menekűl.................:

"Mi szeretjük a diktaturát, akinek meg nem tetszik, az mehet sziriába arabokat szopni. ENNYIKE. "

de azért nekünk ne kelljen staddion főstróman cziggányt copni, ha lehet, ez a megalkuvó fidessgyíkok feladata.

szepipiktor 2019.05.08. 07:00:38

A poszt a megszokott.
Gyakorlatilag addig nem elemezhető az esély, amíg a bemutatott százalékok mellett nem tudjuk, hogy ehhez mekkora bázis tartozik.
Nem mindegy, hogy a szegedi választók mekkora halmaza adná a szavazaták a három jelöltre.
Kellene tudni a 4. sort is, a passzív, nem válaszoló, pártnélküli halmazt is, mert ha Szegeden is a jellemő 36-38% ez a csoport, akkor a legnagyobb esélyes a függetlennek van. Tehát a szociknak az a jó - ami országosan a fidesznek -, hogy csak azok menjenek el, akiknek van jelöltjük és a baloldalt szeretnék...

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.08. 07:23:20

@szepipiktor:

"hogy csak azok menjenek el, akiknek van jelöltjük és a baloldalt szeretnék... "

a baloldal is egy sapka xar. sajnos. az egész politikai elitet aki a rendszerváltás óta benne volt a rombolásban, Dunába kellene vetni.

ez az ország jobbat érdemel, egy főstróman hazug manipulatív fosztogató staddioncziggánynál mindenképpen.

ez a cziggány nem a népet szolgálja, a strómanjait.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=JcPm5Rn36Kw 2019.05.08. 07:24:17

@SzemkilővetőNÉ Brüsszelbe menekűl.................: A színvonaladról csak annyit, hogy még a nickedet sem tudtad helyesen leírni, pedig az internet világában meglehetősen könnyű a helyesírás ellenőrzés.

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.08. 07:26:55

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

"fröcsögnek a gettóprolik : jön a 3/4 "

menj dolgozni nyomi, vár a közmunkaprogram. :D

Aranka1973 2019.05.08. 07:34:57

@The Ghost Wolf O1G: „[A]z internet világában meglehetősen könnyű a helyesírás ellenőrzés.”

Bagoly mondja verébnek?

Pont az utolsó szót te nem tudtad helyesen leírni!

www.e-nyelv.hu/2011-03-21/helyesiras-ellenorzes-a-szotagszamlalas-szabalya/

„Két szabályt alkalmaztunk egymás után az alábbi sorrendben:
1. A »helyesírás« főnevet és az »ellenőrzés« főnevet egybeírjuk az alábbi szabály alapján:
A jelöletlen birtokos jelzői összetételt mindig egybeírjuk. [AkH11-128c, AkH12-110]
2. A »helyesírásellenőrzés« főnevet az utolsó összetételi tag elé írt kötőjellel írjuk az alábbi szabály alapján:
A kettőnél több szóból alakult (úgynevezett többszörös) összetételeket kötőjellel tagoljuk a fő összetételi határon, ha a szótagszám meghaladja a hatot.”
https://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/kulegy?q=helyesírás+ellenőrzés

csüngőhasú norvégbáró 2019.05.08. 07:46:36

@Aranka1973:

O1G ne lopj, ne strómankodj, ne építsd staddiont és ne lopj, hanem szolgáld a néped mert azért FIZETNEK, kib.ott nemzeti hazafi hős.

miként írnád helyesen, hogy megértse a cziggányod?

Nerevaryne 2019.05.08. 07:55:12

Szegeden az utóbbi 6 évben annyi történt, hogy leraktak egy LED csodaszarvast karácsonykor a szökőkutak mellé és elüldözték a cégeket a belvárosi híd lábától. Az emberek eljárnak a városból dolgozni, fordítva kéne legyen. De legalább van egy megyeszékhely az országban, ahol nincs munkaerőhiány!

Secnir 2019.05.08. 08:03:04

segítek megérteni a dolgot.
szegeden botkának könnyű dolga van, mert a szegedi önkormányzatban ülő fideszesek nem idióták, és nem mennek vakon a csúti után. nekik első szeged, ahogy botkának is. és ők is tudják, hogy addig ülhetnek ott, amíg segítenek botkának, és botka is addig ülhet ott, amíg segít nekik. a szegedi fideszeseknek botka kifejezetten jó, őt fogják megszavazni.
ehhez a főkolompárnak, akarom mondani a főkolomposoknak szeged teljes lakosságának az agyát át kellene mosni, ami nem fog menni. lázár érti a dolgot, kubatov nem. csúti végképp nem, nem is fogja, mert nem érti, hogyhogy nem azt csinálják az emberek, amit ő akar?
hát, kérem szépen, ennyi, szeged virágzik, nem vágják ki a fákat, budapest meg szép sík szaharai régió lesz...

Orbán veje 2019.05.08. 08:12:45

@Nerevaryne: Haver! Te majdnem olyan folyékonyan tudsz hazudni, mint a geci orbán gazdád. Esetleg megpróbálhatnál, értekezni mészáros stróman 100 milliárdjairól, vagy Tiborcz milliárdjairól, vagy orbán ráhel 12 millás karórájáról.

Most őszintén, miközben ezek tények, hogy a retkes kurva anyádba nem sikerül egy nyomorult mondatot soha, de soha kipréselni magadból ezzel kapcsolatosan? Nem feltétlenül itt, hanem úgy általában!

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.08. 08:20:57

@Orbán veje: "Esetleg megpróbálhatnál, értekezni mészáros stróman 100 milliárdjairól, vagy Tiborcz milliárdjairól, vagy orbán ráhel 12 millás karórájáról."

Esz téged a sárga irigység, ugye prolikám?

Hát tudod, ha lett volna benned is spiritusz, kockázatvállalási hajlandóság, üzleti érzék, tudnád, tehetség a kapcsolati tőke építéséhez, üzletszerzéshez, akkor talán neked is lehetne 12 milliós karórád.

De mivel nem volt, ezért leszel örök életedre egy tehetségtelen, irigykedő vesztes proli!

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.08. 08:22:14

@Orbán veje: Ja, és ha már karóra, Botka Laci Rolex óráiról is regélhetnél esetleg! Meg arról is, hová tűntek a vagyonnyilatkozatából?! Beadta a zaciba?

ripost.hu/cikk-sokmillios-luxusorak-szerelmese-botka-rolex-laszlo-miert-tuntette-el-oket-a-vagyonnyilatkozatabol

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.08. 08:24:08

@Secnir: "a szegedi fideszeseknek botka kifejezetten jó, őt fogják megszavazni."

Na, abban a percben kellene a helyi szervezetet feloszlatni, a helyét sóval behinteni, és a nulláról újjáépíteni az egészet!

De szerencsére ez szimpla álmodozás a részetekről...

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.08. 08:27:19

@csüngőhasú norvégbáró: "ne építsd staddiont" "miként írnád helyesen"

Helyesen: "Ne építs stadiont". Egyébként közöd az nincs hozzá, hogy mit építtet a kormány, meg mit nem!

Majd ha a tieid lesznek kormányon, akkor ugathatsz!

CM2131 2019.05.08. 08:28:04

Szegeden 30-40 éve ugyanaz a maffia uralkodik. Emlékszünk még a Pol-pot megye kifejezésre? Ebben a 90-es években annyi változás történt, hogy néhány a balkáni háború elől menekülő szerb alvilági alak is csatlakozott a körhöz.
Nekik Vodka elvtárs jó elvtárs, mert távol tartja a konkurrenciát: minden befektetőt elüldöznek. A politikai ellenfeleket meg könnyűszerrel kicsinálják.
Csak közben máris évtizedes elmaradásban van Szeged a többi hasonló nagyságú (meg a jóval kisebb) városokhoz képest.
Itt a rendszerváltás óta SEMMILYEN beruházás nem történt, most az ELI bohóckodást ne nézzük, arról is most derül ki, hogy mennyit ért.

A város szélén csak az ugart látjuk, nincs ipar, az ide járó egyetemisták és a szerb bevásárlók tartják el a várost. Szombatonként nem nagyon hallani magyar szót az áruházakban, vagy a Kárász utcán.

De azért örömködjünk tényleg, hogy ez így is marad..

n3spr3ss0 2019.05.08. 08:33:48

@Womb Raider: Az igazság ennyire megviseli a gyomrod, sajnos nagyon igaza van a posztolónak.

Orbán veje 2019.05.08. 08:35:16

@Szergej Szergejevics Szergejev:

Haver! Ripost, mint hírforrás? Ez még egy hozzád hasonló szarházi trolltól is baromi gyenge. Viszont képzeld! A huszonéves orbán ráhel már most milliárdos, a Tiborcz gyerek meg 50 millás mercedes terepjáróval furikázik.

n3spr3ss0 2019.05.08. 08:35:45

@Szergej Szergejevics Szergejev: Nagyon beteg meglátásod van, szerinted Orbán csak azon polgárok miniszterelnöke, akik a fideszre szavaztak.

Womb Raider 2019.05.08. 08:37:45

@n3spr3ss0: Ez lenne az igazság:

""a és a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány is a helyére került végre, a fasiszta pöcegödörbe, Európa végbelébe.
Már a néppártnak is büdös a g..i""

Majd játsszuk már ezt le (gondolatkísérlet) a képletbe behelyettesítve Dobrev Klárát.. és a cigányozást zsidózásra cserélve ;) Akkor is ilyen kedélyeskedő hangnemben fogadnátok az 'igazságosztást'.

A nagy liberális értelmiség, aki bármilyen, Sorost érő kritikára heves antiszemitázással reagált, addig ugyanazok vidám cigányozással múlatják az időt nap, mint nap..
Élvezettel figyelem..

Orbán veje 2019.05.08. 08:38:06

@Szergej Szergejevics Szergejev: " Egyébként közöd az nincs hozzá, hogy mit építtet a kormány, meg mit nem!"

A kormány az adófizetők pénzét költi! Vagyis a magyarokét! Kórházak, iskolák helyett üres stadionokra.

Szóval takarodj a hazug fideszes geci kurva anyádba, te mocskos orbántroll.

n3spr3ss0 2019.05.08. 08:39:40

@István Tamasi: Azt hallottad, hogy három Orbán hívő közül egy ugyan olyan hülye, mint a másik kettő?

n3spr3ss0 2019.05.08. 08:41:21

@Womb Raider: Féj az igazság, Nézz a tények után, oszt megvilágosodsz.

Fülig José 2019.05.08. 08:42:57

@Szergej Szergejevics Szergejev: ahaaa! mert nincs fideSSes kapcsoalti tőkéje, már ügyetlen... éééértem f.szfej... tudod, szerintem meg ez azt jelenti, hogy van gerince, ellenben veled, aki felsőbb utasításra okoskodik itt n+12. álnevén...
még valami takonygerincű tetü barátom: azzal nincs gond, hogy seggsötét vagy és riposztot olvasol, de kímélj már meg minket léccike ettől az ondós szennytől. nagynehezen a rettegős ballipsit is leszoktattuk a zorigós linkekről, tedd má meg te is ezt a szívességet a csapatnak..léccike...köszike.

Magán?Véleményem? 2019.05.08. 08:50:25

@sZulamith: " ... Az, hogy a szegedi polgármester pénzt ad a nyugdijasoknak, és a gyerekeknek nem meglepő, mivel baloldali és a szociális érzékenysége megvan hozzá. ... "

Babám, ne legyél teljesen debil, vagy csak egy kis irónia? Vannak önkormányzatok, ahol MINDEN ÉVBEN karácsony előtt a nyuggerek és a rászoruló családok kapnak önkormányzati csomagot, egy kevés utalványt, és némi karácsonyi édességet...

Egy közvetlen választás előtti "spontán" ajándékozás ne lenne kampánycélú megvesztegetés? A kurcsányiták és a maszopiták ugyanabból a szaros kottából jáccanak, mint az orbániták. Ne legyenek illúzióid, Kurvaerőskép Áginéni jól látja, patkány az mind, a 2006-os kurafik és a most regnáló rablóbanda kicsit eltérő populáció, de mind patkány.... a maszopiták és kurcsányiták a városi patkányok (rattus rattus), az orbániták pedig a vándorpatkányok (rattus norvegicus) .... :-)

kewcheg 2019.05.08. 08:50:49

@Orbán veje: most őszintén.Az mennyire lenne életszerű, hogy egy ötvenhat éves miniszterelnök gyereke, akinek az apja kb. harminc éve a politika élvonalában van, szegény legyen? Vagy mi lenne ha a pm. lánya tanítónő, vagy óvónő lenne? Semmi mert nem lenne az.Nyilván hogy mindenki segít a gyerekének, a szülőhelyének, stb.Én csak azt bánom hogy Orbán nem Taktaharkályról származik.Mert akkor Taktaharkály nem Magyarország Mély-Délje, hanem első faluja lenne....

kewcheg 2019.05.08. 08:51:24

@Orbán veje: most őszintén.Az mennyire lenne életszerű, hogy egy ötvenhat éves miniszterelnök gyereke, akinek az apja kb. harminc éve a politika élvonalában van, szegény legyen? Vagy mi lenne ha a pm. lánya tanítónő, vagy óvónő lenne? Semmi mert nem lenne az.Nyilván hogy mindenki segít a gyerekének, a szülőhelyének, stb.Én csak azt bánom hogy Orbán nem Taktaharkályról származik.Mert akkor Taktaharkály nem Magyarország Mély-Délje, hanem első faluja lenne....

Orbán veje 2019.05.08. 09:08:18

@kewcheg:

Haver! Az elmúlt 8 évben nem volt olyan fideszes disznóság, lopás, rablás, aljasság, ami miatt te a szavadat felemelted volna. Sőt, mindet védelmezted, mentegetted, egy pillanat alatt a mocsok védelmezőjévé váltál.

Egy szarházi orbánista troll vagy.

valaki nagyon más 2019.05.08. 09:11:08

Az a baj, hogy ma szerda van, így egy hetet kell várnunk arra, hogy e hatalmas súlyú blog miatt a Fidesz kormány a következő hét kedden összeomoljon.

felucca02 2019.05.08. 09:16:46

@Aranka1973: Viktor nem húzza már tizenöt évig, végez vele a szalonna és a hatalommánia.

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.08. 09:18:07

@Womb Raider: "17 éve??? Mi van itt kérem? Személyi kultusz?"

Hát... Valamiért csak hülyék ezek a szegdiek. Nem?;D

Traktoros lány 2019.05.08. 09:23:52

Mint az köztudott, az ROSSZ ha valaki ilyen sokáig vezető tud lenni valahol...

Andy73 2019.05.08. 09:32:01

Most még csak az EP-választás lesz, most annak van a kampányidőszaka. Az önkormányzati választások csak az ősszel lesznek, annak a kampánya még csak ezután kezdődik.
A B1 blognak is nyilván hálásabb ez a téma, mint a magyar baloldal vergődése az EP-kampányban, és az ott várható siralmas eredmény.

Nerevaryne 2019.05.08. 09:37:41

@Orbán veje: Ennek mi köze ahhoz amit én írtam? Azt írtam, Szeged döglődik. Szóval nem említettem, hogy kinek a kicsodája bezzeg. Ne akarjál már minden áron itt kikötni! Mitől lesz attól jobb nekem, szegedinek, hogy leírom ki hogy gazdagodott meg máshol? Szegeden nincs munkahely, Mórahalmon van az az ipari park ami Szegeden kellett volna hogy megépüljön! Kulturális fesztiválokkal, szerb Tesco-turistákkal és egyetemista bárokkal tengődik a város.

Minden ballib bérretteg 2019.05.08. 09:39:52

Szegény Botka..

Még a nemzet leggyűlöltebb arca, bizonyos Gyurcsány nevű hazaáruló féreg is 5 perc alatt kicsinálta 2018-ban.

Secnir 2019.05.08. 09:41:51

@Szergej Szergejevics Szergejev:
"Na, abban a percben kellene a helyi szervezetet feloszlatni, a helyét sóval behinteni, és a nulláról újjáépíteni az egészet!"
azért van ott kubatov gabika, csak lázár keresztbetesz neki. erről szól a cikk. a választások előtt lenullázni a helyi szervezetet öntökönlövés...

Secnir 2019.05.08. 09:45:47

@Szergej Szergejevics Szergejev:
"ha lett volna benned is spiritusz, kockázatvállalási hajlandóság, üzleti érzék, tudnád, tehetség a kapcsolati tőke építéséhez, üzletszerzéshez, akkor talán neked is lehetne 12 milliós karórád."

segíts megérteni, nekünk, tudatlanoknak, hogy egy szegény (bizonyíthatóan nincstelen) miniszterelnök bizonyíthatóan nincstelen és állástalan lánya egy bizonyíthatóan szegény fatolvaj férjjel hogyan nyerhet meg egy vagy több olyan pályázatot, amire alkalmatlanok voltak? hogyan vehet meg olyan vagyontárgyakat, amire nincs pénzük? mert előbb voltak milliós cuccaik, minthogy jött volna 2010...

Fülig José 2019.05.08. 09:59:09

@Andy73: andy 73 meg aranka 73... az egész osztályt besorozták trollnak, eccsém?? vagy skizó vagy...? nincs dolgod másutt? zorigó, prostifijjug, rifost??

nemecsekerno_007 2019.05.08. 10:23:17

@Womb Raider: Nem lenne érdekes ha jól csinálná, de csak alibizik... Azt mondjuk profin.

Andy73 2019.05.08. 11:20:04

@Fülig José: Szerintem te vagy fizetett troll, vagy egy nagyon ráérős perverz. A cikkhez nem szóltál hozzá, csak a kommentelők nevéhez. Pedig a tiéd sem kutya.
Egyébként van más dolgom is, köszi, hogy emlékeztetsz.

Fülig José 2019.05.08. 11:30:01

@Andy73: figyu bandi: nincs itt dolgod. kutya sem kíváncsi a véleményedre, mert csak a propagandát tolod, azt meg má' hallottuk. a te helyed komám a zorigón, bayersón meg ilyen helyeken van, a ti pallérozódásotokra fizetjük a közösből. örűjjé-tapsikojjá királyod "sikereinek", minket meg hagyjál magunkban búslakodni. megvagyunk?

Orbán veje 2019.05.08. 11:30:16

@Andy73:

Te meg mi a faszról beszélsz haver? Neked semmi más dolgod nincs, mint a tolvaj, geci gazdádat mentegetni, és a diktatúrát szolgálni! Itt baszod a ludat állandóan, reggeltől estig, valamelyik nickeden a sok közül.

Nagyon csúnyán lebuktál haver! Elmehetsz a fideszes, stadionépítő, hazug kurva anyádba.

Womb Raider 2019.05.08. 11:47:21

@Secnir: Háááátt..kinek a kádkőgyár..kinek a lámpák. Sajnos a kádkőgyárakból megvolt a végkiárusítás..de lámpa még akad.

sZulamith 2019.05.08. 12:48:22

@Magán?Véleményem?: Botkáról volt szó, és nem a helyi önkormányzatokról. Egyébként valóban több önkormányzat adott 10 ezer forintos utalványt, és ezért el megyek szavazni május 26. án. Nem azért, mert annyira érdekel, de ők segitenek nekem, én is segitek az önkormányzatnak, hogy minél nagyobb részvétellel dicsekedhessen.

Abban biztos vagyok, hogy egy szociális érzékenységű kormány nem utólag fizeti ki az éves inflációt a nyugdijasoknak. Nem tizedekben méri az emelést amikor annyi adót von el, hogy az idősek is élhetnének "mint marci hevesen" Persze akkor nem épülhetne sport akadémia különböző sportágaknak. Szégyen!

citrix 2019.05.08. 13:19:49

Ha a dunaújvárosi fideszes polgimester 5000 pénzt ad a nyugdíjasoknak, az okés. Ha a szegedi (nem fideszes)ad 10000 pénzt, az már nem okés. Érdekes a politika.
Lázárt eltette az útból a kedves vezető mert túl ravasz és az ilyen embereket nagyon nem díjazza. Neki az ostoba fajankó bólogató Mészáros Lölők kellenek, azokkal nincs gond.

ankica 2019.05.08. 13:47:32

@Aranka1973: Szerintem is kiderül, de nemcsak ősszel, hanem most az Uniós választáson is.

ankica 2019.05.08. 13:48:53

@citrix: Akkor butaságokat írtál, ugye tudod.

3.141592 · www.szoptatoklipsik.hu 2019.05.08. 13:55:33

@n3spr3ss0: Három lipsiből négy arabszopo sorosbérenc.

Womb Raider 2019.05.08. 13:58:28

@sZulamith: Megkérhetnélek, hogy végezz röpke számítást, mennyibe is fájna havonta a nyugdíjasoknak adott ..mondjuk 5%-os reálérték emelés... ? Mert az a sanda gyanúm, te nem igazán vagy képben az arányokat illetően...de, ha lusta vagy, hát legyen egyöntetűen 5 000 pénz...

citrix 2019.05.08. 14:11:29

@ankica: Mármint a pénzosztás vagy a Mészáros Lölő a butaság? Mert ugye a pénzosztás az konkrétan megtörtént. Lázárról továbbra is az a véleményem hogy ravasz, túl önálló, van bázisa és ez így nagyon nem szerencsés a kedves vezető holdudvarában.
Mészáros Lölő és a hozzá hasonló strómanok, tányérnyalók: ostoba fajankók akiket kézben lehet tartani könnyen. Önálló gondolatuk nincs, nem is volt, azt írnak alá amit az orruk alá tartanak. Lehet hogy te másként gondolod, véleményszabadság van. Per pill.

Orbán veje 2019.05.08. 14:21:38

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

De jó hogy itt vagy haver! Ezen a nickeden ma még nem is szoptad le a tolvaj orbán gazdádat, hát éppen ideje volt egy méreteset hazudnod.

Bár ha egy kis eszed lenne, inkább felkötnéd magad egy fára, hogy a kedvében járj. Ugyanis bizonyára te is hallottál róla, miután az Európai Néppártnak elege lett a Nemzeti Geciből, orbán felfüggesztette magát.

Énszerintem itt az ideje, hogy te is példát vegyél róla. Ha nincs erős köteled csak szójjál!

ankica 2019.05.08. 14:29:56

@citrix: A pénzosztásra gondoltam, annyira nem buta ember Mészáros, de itt nem ez a lényeg, hanem az hogy Mészáros a legbizhatóbb ember akire mindent rá lehet bizni, mert nem gazember. Lázárról ez nem mondható el, én magam nagyon sajnáltam amikor lelépett a kormányból, azonban a visszatérése már riasztó. Vajon melyik irányból fújta vissza a szél? És ezzel a gondolatommal nem szeretnélek sértegetni, sőt. biztos van olyan, amit te jobban látsz mint én, és biztos hogy nálam is van olyan, amit én látok jobban mint te. A politikába igazából mi kis emberek. soha nem fogunk a valóság mélyébe eljutni belelátni.

Womb Raider 2019.05.08. 14:43:12

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "valasz.hu/data/cikk/12/5519/cikk_125519/iparuzesi.png"
Ha az egy főre esőt nézzük..úgy még jobb.
17 év alatt nem sikerült felnőnie, pedig ebből volt 8 hátszeles év is...

citrix 2019.05.08. 14:58:26

@ankica: A legkevésbé se vagyok Lázár rajongó, az biztos nem. Ahogyan fideszes sem. Lázár a maga módján megnyerő, ravasz, nagy spíler. Kívülállóként így látom. Nem tányérnyaló, bólogató szélkakas, az ilyet nagyon nem szeretheti Orbán mert veszélyesnek tartja saját magára nézve. Az ilyeneket ügyesen eltávolítja a hatalom közeléből. Pedig szerény véleményem szerint Lázár vezetésével a fideszből akár lehetne egy valóban polgári párt, értelmes és gondolkodásra képes emberekkel. Nem Mészárosokkal, Kósákkal, Rogánokkal és hasonló puhatestű figurákkal. Olyanokra lenne a fidesznek mint polgári pártnak valójában szüksége akik nem zsarolással, megfélemlítéssel, kékcédulás választással urambátyámként kerülnek pozícióba.
Mészáros persze hogy nem gazember, ő egy egyszerű gázszerelőből lett stróman. Azt teszi amit Orbán kíván, aláír mindent amit elé tesznek. Végtelenül lojális, gondolkodnia nem kell (...), tökéletes figura a szerepre.
A politika belőlünk, úgymond kis emberek munkájából, adójából él, minket kellene szolgáljon. Igenis mi vagyunk többen és nem a hatalom csúcsán levő, magát mindenhatónak gondoló fociőrült és sleppje.

0dzsud0 2019.05.08. 15:58:41

@sZulamith: jaja, a stadionokra összesen (sok év alatt) elköltött cirka 350 milliárd forintból aztán úgy élhetnének a nyugdíjasaink, mint marci hevesen. basszus, tisztában vagy vele, hogy a nyugdíjkifizetések majd 5.000 (ötezer) milliárd forintot visznek el évente? láthatóan nem, csak akkor a francnak kell ilyen óvodás szinten okoskodni. amúgy meg ne épüljön véletlenül sem semmi, menjen minden a szegény nyugdíjasoknak, mindenki beláthatja, hogy rájuk kell építeni, ugye? ez a nagy szociális érzék. leírtam már neked a múltkor is. addig minden hülye el tud jutni, hogy "adjanak szegényeknek több pénzt", ezzel kampányolni is felesleges, ez nulla. ennél az is jobb, ha valaki nem mond semmit, legalább nem reklámozza tudatlanságát.

ankica 2019.05.08. 16:58:27

@citrix: Mondjuk én nem látok ilyen mélyre a politikába, és nem azért mert nem tájékozódok, hanem mert korlátozva vagyok, mondhatom azt is hogy az otthonomba zárva. Viszont amit itt a sajtókból olvasok az 90%-ban hazugság. Igyekszem abból információt szerezni, amit a bőrömön kell megtapasztalni, és azt látom hogy most azért van kenyér az embereknek nem úgy mint Gyurcsány idejében, mert ott is volt kenyér de munka szinte senkinek, vidéken különösen nem, és így pénz sem. Persze vitába nem mennék bele semmi képpen senkivel ez ügyben.

sZulamith 2019.05.08. 17:01:57

@0dzsud0: Ki beszél stadionokról, én sportakadémiákról beszélek, nem ugyanaz. Lassan a spártai nevelés jön, ha ilyen ütemben haladnak:)

A nagy elődök nem sport akadémián nevelkedtek, és nyertek.

sZulamith 2019.05.08. 17:10:54

@Womb Raider: Igazad van, most kapnának, amikor adtak az felejthető. Ha a kiadást számolód, vond le belőle azt az összeget amit gyógyszerre költenek.

Emberek vagyunk bármely csoportba tartozzon is valaki, a nevelés szégyene a gondolkodásod.

Womb Raider 2019.05.08. 17:58:04

@sZulamith: "Ha a kiadást számolód, vond le belőle azt az összeget amit gyógyszerre költenek. "

Miért is? Az államtól veszik..vagy magántulajdonú gyógyzsergyáraktól, magántulajdonú patikákban? ..és ki is adja hozzá a támogatást/közgyógyot? Viszont mindenképpen add hozzá az eü ellátás költségeit ;)

Elfelejtettél számolni! ..és rohadtul nem érdekel az erkölcsi prédikációd. Uncsi a balos moralizálás, mert mindig oda lyukadunk ki, hogy ti lelkesen koordinálnátok a jótékonykodást..de csakis a más pénzét szeretnétek elosztani.

Szóval? Szedjük már össze, mennyi is az annyi..mutasd a forrást.. (és

0dzsud0 2019.05.08. 19:40:38

@sZulamith: szemléltetés akart lenni...de tavaly áprilisban a mfor összeszedte, hogy az Orbán-kormány 1.500 milliárdot tolt bele eddig a sportba kompletten, 8 ÉV alatt. a nyugdíjrendszer meg ÉVENTE 5.000,- milliárdot visz el. a számítás eredménye az, hogy elenyésző mértékben lehetne javítani a nyugdíjasok jelenlegi helyzetén, ha folyamatosan költenénk rájuk nagyon sok pénzt, másra meg nem költenénk. ha valaki véletlenül nem ezt választja, az a balok szerint természetesen nem elég érzékeny szociálisan. én meg nagyon szeretném, ha soha többet nem kerülne kormányra a baloldal, mehet nyugodtak az álszent kamu papolás a szolidaritásról, de ellenzékben menjen.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.05.08. 19:45:24

hu.wikipedia.org/wiki/Vizitd%C3%ADj

"A második Gyurcsány-kormány 2007. február 15-én vezette be a vizitdíjat, a beteg-orvos találkozások csökkentésére és a társadalombiztosítás biztosítási körének csökkentésére, a költségek részleges áthárítására. '

ferenc testvér - aki saját bevallása alapján rendszeresen bérmálkozott, sőt meg volt győződve arról hogy pap lesz -így segítette a nyugdíjasokat
a sírba

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.09. 08:29:55

@0dzsud0: "a stadionokra összesen (sok év alatt) elköltött cirka 350 milliárd forintból aztán úgy élhetnének a nyugdíjasaink, mint marci hevesen. basszus, tisztában vagy vele, hogy a nyugdíjkifizetések majd 5.000 (ötezer) milliárd forintot visznek el évente? láthatóan nem, csak akkor a francnak kell ilyen óvodás szinten okoskodni. "

Tényleg, mi a faszt okoskodsz itt ilyen óvodás szinten?
Mert ugyé a 350 milliárdból épült stadijonyokat további sok száz milliárdból kell évente fenntartani, mivel mert az ott foglalkoztatottakat , az aranylábúakat ( hahaha, foglalkoztatott ) is fizetni kell, különben közmunkások lennének, hogy ne legyenek munkanélküliek. Mert a jegybevételekből felkopna az álluk. Meg persze a stadijonyokat működtető nerhaverok nyeresége is abból jön ki, amit az állam csurgat az adókból.

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.09. 08:35:30

@0dzsud0:"... én meg nagyon szeretném, ha soha többet nem kerülne kormányra a baloldal, ..."

Én meg nagyon drukkolok, hogy igazad legyen, és majd ebben a rendszerben megöregedbeve kapj nyugdíjat. Műr ha jut. Mert kell a stadijonyokat működtető haveroknak a zsozsó, ami mehetne pl. nyugdíjakra, meg kórházakrra is.

De lehet, hogy tévedek sok millió állampolgártársammal együtt. Gondolom azért is törtetnek tömegek a staijonyaitokba, ezért öntfenntartó nyereséges üzletek. De ha megöregszel, akkor majd te is szarsz rá, mármint a fűtött fűre, ha beengednek oda melegedni.

látjátok feleim szümtükkel 2019.05.09. 08:36:49

@A kommunisták és a fasiszták együtt:

B+, te is ebben az országban szopsz, bár lehet, hogy te más némi nemű szervét, és nem azt amit az adófizető magyar polgár?

R.V.J. 2019.05.09. 12:30:43

Teljesen egyértelmű, hogy a fidesznek esélye sincsen, nemcsak Szegeden hanem az ország többi részén sem!!!! Az EUs választás után előrehozott választások lesznek, ha kell Unios segítséggel!!!!

0dzsud0 2019.05.09. 13:06:58

@látjátok feleim szümtükkel: ja tényleg, így már teljesen más. ha nem sportra ment volna az a pénz, hanem mind a nyugdíjasokra, akkor növekedett volna az átlagnyugdíj havi 150 Ft-tal 2 évig, de legalább lerohadna minden. köszi, remek ötlet. javaslom, kampányolj ezzel, hátha te kapsz 2/3-ot és nem a fidesz. :)

0dzsud0 2019.05.09. 14:09:54

@látjátok feleim szümtükkel: Ezzel kimondtál egy nagy igazságot. A nyugdíjasainknak, akiknek több, mint kétharmada nem dolgozta le a 40 évét és akinek a reálértéken vett nyugdíja még így is tuti többet ér, mint amire én valaha is számíthatok, nos talán az ő folyamatos siránkozásuk is csak korlátosan érdekel. Szerencsére a fejlett szociális érzékenységéről híres (inkább hírhedt) baloldal állandó nyugdíjakkal kapcsolatos kampánytémáját (ordas hazudozását és felelőtlen ígérgetését) is leszarja mindenki, nagyon helyesen. Az ország pénzével balfék többé ne gazdálkododjon.

Sir Bates dö Hól 2019.05.09. 21:05:00

@ankica: "Mészáros a legbizhatóbb ember akire mindent rá lehet bizni, mert nem gazember"
ez odabaszott nagyon!:-DDD...

neked ki lenne a gazember?;-)

ankica 2019.05.09. 21:12:57

@Sir Bates dö Hól: Volna kiket fel sorolni, de itt most maradok a saját ügyemnél, és válaszolok kérdésedre. Az ügyvédem, aki sok millió forintomat lenyulta és vérvörös.Ezt úgy tette meg, hogy egy súlyos balesetemben képviselt és mindent ő intézett, mert járni nem tudtam, és sok maradandó sérülésem van. hozzá utalták a kártérítést, amiből nekem 780000 ezer jutott. Azt gondolom hogy mindenhol mindenkivel ezt csinálják. rühhellem őket.

Sir Bates dö Hól 2019.05.09. 21:28:12

@ankica: nézd, őszintén sajnálom a helyzeted, az ügyvédet meg különösen, hisz, amennyiben úgy volt, ahogy írtad, a bizalmaddal élt vissza. s ez megbocsáthatatlan. miként orbán is azt teszi, mikor mészáros nevére lopja a pénzt, mert a köcsög gyerekének, meg annak vejének, gondolom örökbe adta a pénzt, hogy basznák mindketten a kurva anyjukat! ellenben az ügyvéded nem azért csapott be, mert vérvörös -bár ezt nem értem, mert ugye valódi baloldal nincs ma nagyon moon-, hanem mert jellemtelen.
orbán is egy erkölcstelen, jellemtelen félművelt sunyi paraszt, és mészáros is az.

Sir Bates dö Hól 2019.05.09. 21:31:08

@ankica: azt most ne érintsük, hogy egyébként a közvagyon ellopását és az autokratizmust támogatod, s ezt el is ismered. ha nem így van, akkor inkább nem jelezném, hogy mi a gondod.

ankica 2019.05.09. 21:32:55

@Sir Bates dö Hól: A vérvörös szó alatt azt kell érteni, hihetelenül mszp-s és képviselőjük is. Tudnék írni arról mit tesznek még, de inkább megtartom magamban és inkább kisírom magamból.

ankica 2019.05.09. 21:37:06

@Sir Bates dö Hól: Semilyen vagyon ellopását sem közvagyon, sem magánvagyon ellopását nem szeretném legalizáltnak tekinteni. Erről is lehetne sokat írni, de most éppen nincsen kedvem, a mai napom sem volt egy jó kedélyű.

Én de genere Mi 2019.05.10. 16:58:59

@Womb Raider:

"de csakis a más pénzét szeretnétek elosztani"

Hát, a vejkó - aki más - pénzét valóban szeretném elosztogatni. :D

Tudsz mondani olyan hagyományos üzletágat, ahol egyetlen év alatt nagyjából megnégyszerezni lehet az amúgy se cseppnyi (s eddig se megérdemelt) vagyonkát? Komoly végzettség, tudás, intelligencia, stb. nélkül.

Vagy új, világszerte elterjedt és használt fizetős vmit (üzletág, szoftver, üzleti modell, találmány, mittomén) köszönhetünk neki? (Mo. kis piac, csak itt még Alibabából sem szaladhatna meg így.)

Szóval, erősen túláraz?
Szar minőségben teljesít (lásd a kibukott közvilágítások), mert az úgy költségtakarékos?
Messze áron alul vásárol ingatlant, bármit az államtól és/vagy önkormányzatoktól?
Ehhez állami támogatást és spéci hiteleket kap?
A NAV szájtátva csodálja a zsenialitását, s nem látogatja?
Vagy hogy is megy ez?

No, Mamó, jöhet az erkölcsi prédikáció, jó magasról, hisz fáin kis rendszer ez!
Hát még a házipálinka, ha pont a legmegfelelőbb pohárba csorog. :P

Womb Raider 2019.05.13. 08:00:42

@Én de genere Mi: Szép eszmefuttatás.. de olyan Mórickás..
A nagyságrendekre figyelni illenék..mert most ugye a nyugdíjak reálértékének érdemi növeléséről volt szó....

Én de genere Mi 2019.05.13. 09:19:52

@Womb Raider:

Ugyan már ...
Tehát ha a nyugdíjak költsége mondjuk évi 5.000 milliárd, akkor úgy 500 milliárdig 'szabad' lopni, mert az akkor még nem tétel, lévén a másik tétel nagyságrenddel nagyobb?

S ne izgulj, tudom az arányokat. A hozzáállást kérdőjeleztem meg.
Keressen, ha már muszáj - mértékkel ! -, de legalább csinálná meg rendesen.
Mert így nem csak a lenyúlt, hanem az elvben a feladatra fordított pénz is jórészt megy a kukába. Miért jó ez neked, aki állítólag a Magyar érdekek védője, a Magyarok érdeke és igaza kérdésében szinte-szinte lángpallosú Szűzanya no meg elhivatott netes hittérítő vagy? Vagy nálad csakis a legfelső 10.000 a Magyar? :P

Womb Raider 2019.05.13. 09:30:32

@Én de genere Mi: Már megint csúsztatsz..
Ám, ha ennyire benne vagy.. lécci, számszerűsítsd már, PONTOSAN mekkora az összeg, amit a Fény az éjszakában projekt kapcsán elloptak? Csak nehogy azt mondd, hogy 13 milliárd..
És, ha már.. vajon (ha már a profitot összemosod a lopással) mekkor az a profit, amit te személy szerint elfogadhatónak tartasz ..és vajon mekkora volt az eleddig Mo.-n garázdálkodó külföldi cégek, cégóriások profitja?

A Fidesz valójában (ha jobban belegondolsz..) semmi extrát nem csinál, csak egyik oldalon (mindenki más..) csökkenti a lopások lehetőségét (ÁFA bizniszben példaértékűen vágtak rendet..) és az így felszabaduló forrásokkal (adóbevételek) szemben némi kis lopásokat engednek meg a kivételezetteknek. Az országnak persze minden forint számít, de annak idején, midőn más kezében volt a jogar, akkor miért nem fájt a feketegazdaságba és áfacsalásokba elfolyó baszott méretes összeg? Nem lehet-e, hogy az egyenleg még a vejkó enyves mancsa ellenére is jobb??

Womb Raider 2019.05.13. 09:32:20

@Én de genere Mi: "Vagy nálad csakis a legfelső 10.000 a Magyar? :P"
Nem.. de ha így lenne, akkor nekem minimum 10 000-el több magyar érdeke lenne fontos, mint neked.
(csak, hogy már én se maradjak le tőled a fantáziálgatásban..)

Én de genere Mi 2019.05.13. 10:58:23

@Womb Raider:

Ne terelj!

Az alapkérdésemre válaszolj:
Melyik az az üzletág, amelyben egy év alatt legálisan meg lehet négyszerezni a vagyont.
Ha tudsz ilyet mondani, s a vejkó ezt űzi is, AKKOR jöhet a többi felvetésed.
Ha nem tudsz, akkor csak terelsz, mismásolsz, vejkó segget védesz.

Ha már mindenáron előjogokat preferáló társadalmi rendet akarsz, akkor, amennyiben nem vagy nertoll vagy nerbárány, legalább azt merd kimondani, hogy az előjogot bizony ki is kellene érdemelni. Teljesítménnyel. Mert Magyarországnak az lenne a jó.

Én de genere Mi 2019.05.13. 11:03:12

@Womb Raider:

Amúgy meg: fájt. Ferkót, Kókát, stb. bármikor neked adom, vidd őket ahová akarod.
Arról nem tehetek, hogy 2006-os hsz-eket nem tudsz visszaolvasni, mert még nem voltak.
Bajnaival viszont nincs különösebb bajom.

Womb Raider 2019.05.13. 11:35:01

@Én de genere Mi: "Melyik az az üzletág, amelyben egy év alatt legálisan meg lehet négyszerezni a vagyont."

Bármelyikben... persze nem mindegy, mely évet tekintjük bázisnak ;)

Konkrétan? A 4iG részvényei 1 év alatt ilyen növekedést mutattak .. és még kényszer sem volt, hogy vásárolj belőlük ;)

..és barterezzünk má'.. tudod, a jó üzlet win-win..
Te megosztod a titkot, hogy a lámpa projekten mennyit nyúlt a vejkó.. én meg adok tőzsdei tippeket. :P

"Ha már mindenáron előjogokat preferáló társadalmi rendet akarsz, akkor, amennyiben nem vagy nertoll vagy nerbárány, legalább azt merd kimondani, hogy az előjogot bizony ki is kellene érdemelni. Teljesítménnyel. Mert Magyarországnak az lenne a jó."

Muti már, hogy másutt ki és mivel is érdemelt ki előjogokat, oks? Vagy még jobbat tudok.. mutass olyan országot, ahol az előjogok (mert ugye az mindenütt akad..) csakis a kimagasló teljesítmények jutalma... Csak, hogy tudjam, kiről is kell példát venni!

Én de genere Mi 2019.05.13. 11:42:15

@Womb Raider:

Spárta.

S akkor, ahogy kormányunk is várja tőled, nem is lesz semmi más dolgod, mint szülni.
Ugye hogy ideális minta?! :P

Én de genere Mi 2019.05.13. 11:47:19

@Womb Raider:

("én meg adok tőzsdei tippeket"
Ja, azt eddig mindig elfelejtetted elmondani, hogy a te példaképed Soros. :D)

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.13. 12:21:19

@Én de genere Mi: " Spárta "

Azért vigyázz, hogy mit kívánsz, mert a liberális oldalon azért elég sok a nyikhaj, vézna, spártai mércével Tajgetosz-pozitív arc.

Womb Raider 2019.05.13. 12:43:30

@Én de genere Mi: Spárta.. aha.. szülés.. hmmm.. egyre jobb. Akkor talán a születésszabályozás Spártában bevett formáját is vegyük példaként? Nos.. tulajdonképpen az igazán nagy gazdasági ugrások hátterében valahol mindig az olcsó és kvázi korlátlan munkaerő elérhetősége állott.. igaz, hogy Spárta csak a silányabb alapanyagot biztosította ehhez.. de valahol mégis a rabszolgaság intézményének támogatója volt ezzel. ..én talán még meg is barátkoznék ezzel a gyakorlattal.

"Ja, azt eddig mindig elfelejtetted elmondani, hogy a te példaképed Soros. :D)"
Talán azért, mert valójában nem tartom sokra.. megértem, hogy a piszkos munkát is el kell valakinek végezni és ha ő nem, úgy mások szívest-örömest.. de ettől még marad az, aki..a tőzsde eszköz..mint a kalapács. Kovácsolhatod vele a jövőt..leverheted a béklyóid..vagy éppen hogy bilincset kovácsolhatsz vele és láncokat másoknak. Csak attól függ, milyen kéz forgatja.

Én de genere Mi 2019.05.13. 12:59:25

@Womb Raider:

"talán a születésszabályozás Spártában bevett formáját is vegyük példaként"

Mire gondolsz? A Taigetoszról ledobásra? Mert az humbug.
Onnan halálraítélteket dobtak le.

A nem kívánt csecsemőket kitették egy adott helyre, s bárki elvihette őket.
Akit nem vittek el, nem kellett senkinek, az sajnos valóban meghalt.

A rabszolgasággal sincs teljesen igazad, a helóták sokkal inkább röghöz kötött földművelő jobbágyok voltak, mint rabszolgák. Csak hát eléggé embertelen földesurakkal. (A Váradi János juhásztól ellopott trágyára ugye emlékszel még?) S persze, lévén ókor, voltak valódi rabszolgák is, de messze-messze pl. a Római Birodalomban megszokott, de akár még az 1500-as évek oroszországi arányszám alatt.

Az ugye sosem jutott eszedbe, hogy ha úgy fordul, te is vagy a gyerekeid is lehetnek rabszolgák, amennyiben rabszolgásdi rendszerek vannak. Pedig hol vagytok ti mondjuk Atahualpától a Nap Fiától. :P

Örülök, hogy segíthettem! :)

Én de genere Mi 2019.05.13. 13:06:33

@Szergej Szergejevics Szergejev:

Ja. Akár igazad is lehet. Csak a géppuska meg a repülőgép feltalálásához, működtetéséhez, tervek készítéséhez elsősorban nem acélos karizmokra, hanem agyra van szükség. Úgyhogy mostanság már másként megy a súlyozás. Ha nem így lenne, Alekszandr Karelin - én kedvelem :) - lenne az orosz elnök, Putyin helyett.

Womb Raider 2019.05.13. 13:33:41

@Én de genere Mi: Ha figyelmesebben olvastál volna , akkor láttad volna azt is, hogy nem a Tajgetoszról hajigálást értettem ezalatt. :) hanem arra, amit te is írtál..és arra, hogy a kapun kívülre tett 'resztli' jobb esetben rabszolga nyersanyaggá nemesült :)

"A rabszolgasággal sincs teljesen igazad, a helóták sokkal inkább röghöz kötött földművelő jobbágyok voltak, mint rabszolgák. Csak hát eléggé embertelen földesurakkal."

Ohhogyne.. akinek semmije sincs, az a legszabadabb.. persze.
"Az ugye sosem jutott eszedbe, hogy ha úgy fordul, te is vagy a gyerekeid is lehetnek rabszolgák, amennyiben rabszolgásdi rendszerek vannak. "

A valószínűség.. az a lényeg ;) még űrhajósok, vagy a Mars kolonizálói is lehetnek!! És arról se feledkezzünk meg, hogy cárokból is lett hulla..és bankárok is mentek füstbe..
(Jó, az utóbbi nem igaz..de arra, hogy Orbánt akasztják, arra kb annyi az esély, mint a rabszolgaság visszaállítására..vagy tudsz valamit?)

Örülök, hogy segíthettem! :)"
Óóóó... a te nagy jó szíved, az.. magadon segíts, Isten is megsegít ;)

"Pedig hol vagytok ti mondjuk Atahualpától a Nap Fiától. :P"
Miért? Te hol vagy?

Én de genere Mi 2019.05.13. 13:41:09

@Womb Raider:

Szoktam vele beszélgetni. Baj? :P

Ugye nem gondolod komolyan, hogy a kitettek maradéka adta volna a rabszolga utánpótlás érdemi részét, nem pedig a rabszolgák saját szaporulata, meg a - bányákba küldött - hadifoglyok?

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.05.13. 13:42:56

@Én de genere Mi: "nem acélos karizmokra, hanem agyra van szükség (...) Ha nem így lenne, Alekszandr Karelin - én kedvelem :) - lenne az orosz elnök, Putyin helyett."

Hát azért még pont Oroszországban a fizikum továbbra is nagyon fontos része a vezetői imázsnak, elég ha csak arra gondolunk, hogy mostanság is egy "feketeöves" dzsúdós az elnök arrafelé:
www.buzzfeed.com/copyranter/16-homoerotic-photos-of-vladimir-putin

Ehhez képest a liberális oldalon ennyi nálunk a maximum:
hvg.hu/image.aspx?id=9f13e730-e4d2-4d1b-a677-e196519cb87a&view=2bc522d1-c844-4343-b563-d62642c68411

Én de genere Mi 2019.05.13. 13:45:20

@Womb Raider:

"Jó, az utóbbi nem igaz"

Mondjuk Richter Gedeon esetében úgy gondolod, a Duna sokkal jobb lehetőség volt?

S ugye nem tagadod el, hogy ő sokkal többet tett Magyarországért, mint mondjuk a vejkó, akit fátyolos szemekkel csodálsz? :P

Én de genere Mi 2019.05.13. 13:48:07

@Szergej Szergejevics Szergejev:

Sosem tagadtam Putyin kvalitásait.
Azt sem, hogy értem, miért jó ő az oroszoknak.

De az "elsősorban" szócskát valahogy kihagytad az idézet elejéről ... :P

Womb Raider 2019.05.13. 14:15:51

@Én de genere Mi: "Ugye nem gondolod komolyan, hogy a kitettek maradéka adta volna a rabszolga utánpótlás érdemi részét,"

Nem, ezt sem gondolom... miből gondoltad, hogy úgy gondolom?? Csak azt jeleztem, hogy egyrészt szelektáltak..a pontos metodikát szerintem te és én egyaránt kevéssé ismerjük.. és a szelekció módja semmiképpen sem jelentette a rabszolgaságtól elhatárolódást.. Szóval akkor legyen Spárta, vagy szemezgessünk, innen-onnan?

"Mondjuk Richter Gedeon esetében úgy gondolod, a Duna sokkal jobb lehetőség volt?"
Egyelőre az ezzel kapcsolatos mítosz hitelesítése még folyamatban van.. és azzal együtt, hogy a legnagyobb tisztelettel vagyok iránta és eredményeit illetően.. köztünk szólva nem értem, miben hitt??? Ki és mivel hitegette?

"S ugye nem tagadod el, hogy ő sokkal többet tett Magyarországért, mint mondjuk a vejkó, akit fátyolos szemekkel csodálsz? :P"

Beteg vagy..ezért, ha nem haragszol, én a kérdés megvitatását veled le is zárnám... sehol nem állítottam, hogy Tiborc bárminemű tiszteletet érdemelne, vagy, hogy bármi társadalmilag hasznosat tett volna.. te izzadsz, hogy folyton ebbe az irányba tereld a beszélgetést. Te igyekszel mindent kiforgatva azt sugallni, hogy én naív tiszetlettel tekintek a NER csúcselit viharos gazdagodására. Máskor is szokásod volt szalmabábokat gyártani..és a mai napig nem vagy képes enélkül igazolni a saját álláspontod.. de kérdem én? Miért is kellek ehhez?
További tartalmas autofellációt!

Én de genere Mi 2019.05.13. 15:11:05

@Womb Raider:

1. "köztünk szólva nem értem, miben hitt???"

Én sem értem.

2. Ennyire könnyen ne tudd le, én hozzászóltam egy ötletedhez, s felvetettem a vejkó helyét az osztogatósdiban. Ha te nem akarsz a vejkóval foglalkozni, mert hisz minek, ne reagálj, vagy arra a részre ne reagálj. Az, viszont hogy megpróbáltad jelentékteleníteni a dolgot, apró, mellékes, nem fontos vminek feltüntetni, s nem pedig a kiépült gazdasági rendszer részének, velejárójának, jellemzőjének, az a te döntésed volt. Az meg engedtessék meg nekem, hogy EZT a jellemzőt károsnak ítéljem meg. (Vagy láttál volna olyat, hogy az áfa kifehérülést korholtam volna?) Károsnak, még akkor is, ha mondjuk Erdogan veje esetleg még inkább gazdagszik. Iszlám világból való példákat ugyanis, itt a vártán, beláthatod, nem fogadhatok el mérvadónak. :P

Womb Raider 2019.05.13. 16:23:11

@Én de genere Mi: .. én meg azt kérdeztem, (ha már a mérték a lényeg..) hogy mennyi az annyi?

(és nem kell velem egyetértened..de amit kifogásolsz, az nem hungarikum, korántsem.. van, ahol mindez tapintatosan zajlik (ám egészen más dimenzióban) ..van, ahol látványos. Ezzel együtt nincsnek illúzióim, hogy a képviseleti demokráciák kellemetlen velejárója a politikai korrupció.. és ezzel együtt meglehetősen szigorúnak gondolom, hogy fiatalka demokráciánktól máris többet vársz el, mint a történelmi (és messze gazdagabb) demokráciák hazájában elvárt.. vicces, hogy ott baszták el talán a legjobban..ahonnan mindez elindult..)
És nem csak Erdogan veje gazdagszik, de a liberális demokrácia ex-fáklyavivője Clinton pereputtya, vagy az egykori alelnök fiacskája..persze könnyű nekik, mert ők akár azt is megengedhetik, hogy az új gyarmatok pozijait és kincseit osztogassák..
Álmodhatod, hogy ez az ország kell legyen a létező világok legjobbika.. de miért pont nekünk sikerülne? Amikor azoknak sem sikerült, akik lazán megengedhették volna maguknak? (Arra minek is kitérni, hogy mindez valahol a messzeségben összekapcsolódik..)
Tehát megkapó az igyekezet, ahogyan erkölcsi példabeszédeket tartasz..de fing a trnádóban. Egyet tehetsz: te nem lopsz..én sem teszem. Kvittek vagyunk.

Én de genere Mi 2019.05.13. 17:27:16

@Womb Raider:

Valóban nem hungarikum.
Kvittek vagyunk.
Ennyi elég is a boldogsághoz?
Vagy egyéb tapasztalatokat is meg kellene osztanunk? :)