B1 blogcsalád



Miközben mindenki Bangóné patkányozásán pörög, Orbánék eladósították az országot Kínának

2019. április 29. - Mr Flynn Rider

Tájékoztató kampányt indít a Fidesz Bangóné patkányozása miatt, Mészáros Lőrinc nevét kiejteni se akarták.

orkin.jpg

Akkor most eldönthetjük, mi a fontosabb az országnak:

  1. Magyarország felvesz 750 milliárd forint hitelt Kínától, hogy Mészáros Lőrinc (és A Család) által működtetett cég néhány másik kínai vállalattal felújítson egy vasútvonalat, amely a semmiből a semmibe tart és 130 év kell a megtérüléséhez (vagyis: soha nem fog megtérülni).
  2. Egy bukott és egyre zsugordó ellenzéki párt kevéssé tehetséges politikusa lepatkányozta a fideszes politikusokat, aztán letagadta, majd bocsánatot kért a Fidesz szimpatizánsaitól. 

Bangónénak annyiban igaza van: tényleg sok a patkány.

De annyira ő se agyatlan, hogy a Fidesz szavazóit patkányozza le. A fideszes propaganda már sikoltozik Bangóné lepatkányozott 3 millió embert (Mikor volt a fidesznek valaha is 3 millió szavazója? Semmikor, de ez mellékes.)  Sőt, csak a Facebookon 1 millió forintot költenek rá, hogy befeketítsék a szerencsétlen szocialista politikust. És akkor még nem beszéltünk a többi propagandáról, amelyik a központi utasításra pesze elkezdte ontani a témát. Közpénzből, persze. Tényleg sok a patkány. 

Közben a másik vonalon a propagandagépezet először hallgat, mint a sír, nehogy Mészáros Lőrinc neve megint felbukkanjon, az Index megírja, erre annyit képesek kilökni magukból: Mészáros Lőrinc szakmai alapon (!) nyerte el a tendert. 

Elképesztő, ahogy hülyének nézik a magyarokat, közben lopják ki a szemüket. Tipikusan az a trükk, ami Chipolláé is volt: az egyik kezét nézed (Bangóné), miközben a másikkal lop (Mészáros). 

Amúgy tegyük hozzá: Bayer Zsolt és NERbarátai minden nap lepatkányozzák az egész ellenzéket, szavazóstul, mindenestül. Nyilván, ez nem azt jelenti, hogy az ellenzéknek is le kell menni kutyába és ugyanúgy üvölteni, mint a bayerzsóti, de akkor is. 

Iszonyatosan sok a patkány. 

Tarlós István főpolgármester kommunikációja a patkányhelyzetről, miután a főváros a múlt évben másik céget bízott meg a patkányirtással:

  1. Nincs is patkányhelyzet;
  2. Van patkányhelyzet, de minderről Karácsony Gergő tehet(!), mert nem jár be a Budapesti Közgyűlésbe rendszeresen. (Pedig pont a fideszesek nem mentek el a patkányhelyzet miatti gyűlésre.) 
  3. Anyira mégsincs patkányhelyzet, csak egy kicsit, de amúgy az egész amiatt van, mert Karácsony Gergely okozta a zuglói parkolási botrányt (!).

A Budapest-Belgrád vasútvonalról már egyébként számos alkalommal írtunk már. A Le Monde és mi is úgy látjuk:  Orbán Viktor szép ajándékot adott Pekingnek, amikor belement, hogy Kína korszerűsítse a Belgrád és Budapest közötti vasútvonalat – írtuk meg a nemzetközi sajtószemlénkben 2017. augusztusában.

Nem csak az 1,8 milliárd dollárba kerülő projekt a lényeg, hanem a következményei: ha a kínaiak tényleg felújítják a vonalat, akkor utána pedig versenyezhetnének az ágazat legnagyobb cégeivel is az EU-ban. Vagyis, falon belülre kerülnek majd, amit az EU érthetően ellenez.

Mindez jól mutatja, ki nyer valójában az üzlettel: a kínaiak és Mészáros Lőrinc; ezt nevezi Orbán sleppje win-win szituációnak.

Ráadásul az egész vonalrekonstrukció szükségtelen:

Magyarországnak és Szerbiának lesz egy, a két fővárost összekötő vasútja, ami most is van, és ami nincs összekötve semmivel, mert nem is lehet. Ez a vonal ugyanis nem folytatódik egyik végpontból sem, mert nem is lenne értelme. A tengeren ugyanis hatodannyiba kerül az áruszállítás, mint szárazföldön, továbbá hogy mind Belgrád, mint Budapest áruáteresztő-képessége és a térség árufelvételi kapacitása világgazdasági mércével mérve jelentéktelen, elmondható, hogy építünk egy vasutat a semmiből a semmibe, de legalább drágán.

Kérdés, hogy ha az egész pályafelújítás a kínaiak érdeke, mégis miért a magyar adófizetők (ön, kedves olvasó, szintén!) finanszírozzák az egészet. Igaz, Peking készségesen ad hozzá hitelt, kínai bankokon keresztül. Mégpedig úgy, hogy a pénz legnagyobb részét kínai vállalatoknál kell elkölteni. Az egészet pedig a magyar adófizető törleszti. Hát így a hülyének is megéri, hát még nekünk! Főleg, ha Mészáros Lőrincnek is leesik egy-kétszáz milliárd.

A mi tippünk az volt korábban, hogy Kínának ez tisztán üzlet, a magyar (és a szerb) kormánynak viszont nem lenne kötelező rábólintani a semmiféle hasznot nem hozó ajánlatra. De rábólintanak, mert olyan nagyon szeretnének kitörni a jelentéktelenségből.

Viszont Kína legalább - szemben a Nyugattal - nem akarja folyton a demokráciára okítani a Fideszt. Miért is akarná? Nekik pont jó így, ahogy van. Orbán nem veszi észre, hogy amikor a pénzért puncsolva - a diplomáciában rendkívüli módon - a reptérre is kimegy a kínai kolléga elé alázatosan, az ugyan valóban nem tanár-diák viszonyt jelez, de nem is egyenrangú partnereket. Ez a kliens-patrónus viszonya. Magyarul az úré, meg a szolgáé. Az az egészen rendkívüli a dologban, hogy Orbán még fizet is azért, hogy megalázhassa magát. Pontosabban: megfizetteti az országgal. Önnel is. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2514793294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oxica 2019.04.29. 13:20:16

Mikor kövér köteles laca elvtárs akasztani akarta a baloldali szavazókat, akkor nem indított több lépcsős tájékoztatási kampányt a fideSS és még a parlamentből sem távolította el, sőt.
Meg mikor pócs elvtárs a kazánban akarta elégetni a cigányokat, aztán még ő is a parlamentben van.

Azért erről se feledkezzünk meg május 26. án.

Amúgy meg, a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány teljesen kiárusítja az országot a ruszkiknak és a kínaiaknak, mert sok a patkány lápi hülyemagyarországon, főleg Felcsúton, úgyhogy Bangóné nem is tévedett olyan nagyot.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

Oxica 2019.04.29. 13:20:16

Mikor kövér köteles laca elvtárs akasztani akarta a baloldali szavazókat, akkor nem indított több lépcsős tájékoztatási kampányt a fideSS és még a parlamentből sem távolította el, sőt.
Meg mikor pócs elvtárs a kazánban akarta elégetni a cigányokat, aztán még ő is a parlamentben van.

Azért erről se feledkezzünk meg május 26. án.

Amúgy meg, a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány teljesen kiárusítja az országot a ruszkiknak és a kínaiaknak, mert sok a patkány lápi hülyemagyarországon, főleg Felcsúton, úgyhogy Bangóné nem is tévedett olyan nagyot.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

6.Lenin 2019.04.29. 13:46:38

@Oxica:

„Szóval egy pillanatra fogadjuk el azt, hogy csak ennyire vagyunk képesek. Hogy egy képesség nélküli, alkalmatlan, tehetségtelen néppé lettünk az elmúlt néhány évtizedben. Csak én erre azt mondom, hölgyeim és uraim, hogy így viszont nem érdemes élni. Tehát hogyha így gondoljuk, akkor menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet meg egy viszonylag erős gerendát és szöget, és kössük fel magunkat. Csak én azt szeretném kérni azoktól, akik ezt próbálják önökkel elhitetni, évek óta ezt próbálják sulykolni az önök fejébe, hogy legalább járjanak elöl jó példával. És ha ők már mind végeztek, akkor mi meg mégiscsak gondolkodjunk el azon, hátha nélkülük többre mennénk.”

6.Lenin 2019.04.29. 14:03:54

@6.Lenin:

www.es.hu/cikk/2017-12-01/lantai-andras/meg-egyszer-a-beszedrol.html

Közvetlenül a 2002. évi választások előtt, amikor a Fidesz egyértelműen vezetett, a szocialisták úgy döntöttek: „elindítjuk a köteles dolgot”. „És összerakjuk”, idézi Gyurcsány Ferencet Debreczeni. „Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton (húsvéti ünnep – a Szerk.) Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek vége a köteles tüntetés, (...) a választások előtti utolsó pénteken, ahol több ezren vagyunk.”

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.04.29. 14:51:27

ez egy kurva ország bassza meg
ahogy elqró megmondta

Magán?Véleményem? 2019.04.29. 15:56:56

@Oxica: " ... mert sok a patkány lápi hülyemagyarországon, főleg Felcsúton, úgyhogy Bangóné nem is tévedett olyan nagyot ... "

Hát, igen, felcsúton laknak a kövér patik, és az MSZP meg DK székházban pedig a soványak. Mind patkány, Kurvaerőskép Áginéni is csak egy közülük.

Szerintem abból a nézőpontból jól látja, hogy kik veszik körül, hiszem napi szinten forgolódik abban a közegben :-) csak felismeri a saját fajtáját....

Róbert László 2019.04.29. 16:22:30

Egy szó mint száz ! A fidesz valójában egy kártékony p. fészek !!Ennyit még egyetlen párt sem ártott morálisan és anyagilag sem az országunk érdekeinek ! Már nincs baráti szomszédos ország, helyette a karcsörtetés vette át a szerepet. Azok akik besúgóként kiárusították a múlt rendszerben is a barátaikat azok most ne hőzöngjenek.

Anatolij Ubijca 2019.04.29. 16:45:57

"Nem csak az 1,8 milliárd dollárba kerülő projekt a lényeg, hanem a következményei: ha a kínaiak tényleg felújítják a vonalat, akkor utána pedig versenyezhetnének az ágazat legnagyobb cégeivel is az EU-ban. Vagyis, falon belülre kerülnek majd, amit az EU érthetően ellenez."

Miért is érthető?

Ilyenkor nagy protekcionisták vagyunk, csak amikor a magyar vagyunk, a magyar piacok elkótyavetyéléséről volt szó, akkor bíztunk mindent a Mindenható Szabad Piacra?

Tessék mondani, nekünk miért is nem mindegy, hogy a vasútpiacon a kínaiak lesznek-e a nyerők? (Mellesleg az egy referenciával még nem feltétlenül lesznek nyerők; más európai országokban is tudnak úgy tendert kiírni, hogy az nyerjen, akinek "kell".)

barmokországa 2019.04.29. 17:08:45

És tényleg sok a patkány

2019.04.29. 17:29:55

"Kína korszerűsítse a Belgrád és Budapest közötti vasútvonalat"

egy lóf*szt

csak a magyar szakaszát, miért kell átvenni a fidesz hazugságait ??

Európai téridő 2019.04.29. 18:08:57

@6.Lenin: Kit idéztél, Öcsi?
@Anatolij Ubijca: A Belgrád - Pireusz - szakaszról egy vak hang sincs. És a vasútbarát blogok, portálok és könyvek alapján számos egyéb gondot is megismerhetünk a szerb és a balkáni vasutak körüli gondokról.

rallus 2019.04.29. 18:10:56

@Róbert László: a V-4-ről nem ugrik be neked semmi?

"Tavaly olyan gyorsan nőtt a magyar GDP, amire nagyon kevesen számítottak. A közel 5%-os növekedés valóban a rendszerváltás óra nem látott iramot jelent, és a bővüléshez gyakorlatilag a gazdaság minden ágazata hozzájárult. A régiós országok többsége is irigyelhette a hazai teljesítményt, hiszen a legtöbben ennél lassabb tempóra voltak képesek. A magyar gazdaság így 2018-ban 1%-pontot rávert a régiós (cseh, szlovák, román, lengyel) átlagra." (Portfolio)

Remélem ez felzaklatott...

6.Lenin 2019.04.29. 18:36:39

@Európai téridő:

A "köteles" beszéd szövegét. A másik meg a "hiteles" gyurcsányi akció, ahol elferdítették.

2019.04.29. 19:12:07

Csak a nemzeti oldal tudja,hogy hogyan kell amortizálni egy országot saját zsebre!Lásd a gázlölö gazdagodását és a tiborc megvílágosódását !

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.29. 20:33:10

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

"ez egy kurva ország bassza meg
ahogy elqró megmondta "

az, ahogy a büdös csuti főstróman staddioncziggány ezt a biznicet is 10 évre titkosította, lop a g.ci, és rejtegeti is.

ez a becsületes lótolvaj cziggány, a nép nevében, a néptől lopni. rohadna már telibe.

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.29. 20:34:38

@csulla:

"Csak a nemzeti oldal tudja,hogy hogyan kell amortizálni egy országot saját zsebre!Lásd a gázlölö gazdagodását és a tiborc megvílágosódását ! "

a fél ország már a csuti orsós staddionbáró horda zsebében van, megvettek mindent közpénzből, ez a sok tetves fisdessbirka meg tapsikol.

élveteg 2019.04.29. 23:37:59

"Nem csak az 1,8 milliárd dollárba kerülő projekt a lényeg, hanem a következményei: ha a kínaiak tényleg felújítják a vonalat, akkor utána pedig versenyezhetnének az ágazat legnagyobb cégeivel is az EU-ban. Vagyis, falon belülre kerülnek majd, amit az EU érthetően ellenez"

Hááát , hogy mik vannak Akkor versenyezhetnének ? Nem jó a verseny ? Nem tettszik a verseny ? Ejnye bejnye én idáig úgy tudtam hogy a verseny az a legfőbb jó

SzemkilővetőNÉ Brüsszelbe menekűl................. 2019.04.30. 00:17:00

@élveteg: Rosszúl tudod, a verseny csak akkor liberális, meg demokratikus, ha egy 100 millárd dollár tőkéjű multi versenyez a sarki fűszeressel azonos feltételekkel.

István Tamasi 2019.04.30. 07:40:22

Pócs lemondása után Bangóné is mondjon le!

István Tamasi 2019.04.30. 07:42:19

@SzemkilővetőNÉ Brüsszelbe menekűl.................:
Rosszul tudod: A fideszmaffia szerint a másfél éve alapított cég a maga 2 fő alkalmazottjával és nulla árbevételével bizonyította alkalmasságát a beruházás kivitelezésére.

Csepp a tengeriben · http://www.vasalobolt.hu 2019.04.30. 07:44:52

@élveteg: Aztán kivel és mivel kéne versenyezni???? Mert a vizi út 6x olcsóbb? Minek akkor a verseny mikor már az indulás előtt eldőlt???

Európai téridő 2019.04.30. 08:29:47

@6.Lenin: Hát, az idézőjeles szöveg után mindig illik megjelölni annak a forrását. Az akkori "köteles" beszédért az akkori ogy. válaszátokon elszenvedett vereséggel megfizettek OV-ék, az akkori győztes formáció pedig szisztematikusan jól elqrta, nem is kicsit, nagyon. Elfogyott alóluk az "erkölcsi" tartalék, tekintély. És a partnerekkel együttműködő komprádorságaik előnytelenebbek voltak, mint OV hasonló ügyletei. Pech, hogy addig húzták-halasztották a dolgaikat - feltehetőleg az ő "oligarcháik" tettek nekik keresztbe, vagy vezették meg őket -, hogy még a sikereseknek a dicsőségét is OV zsebelte be.

6.Lenin 2019.04.30. 09:08:09

@Európai téridő:

Szerintem a szövegbél egyértelmű, hogy miről is van szó, az idézőjel pedig azt, hogy idézet.

De elfogadom a kritikádat. A másik idézetnél már megjelöltem a forrást is, de, ha bemásolod a szöveget a googliba, te is megtalálhattad volna a forrást, csak könnyebb volt kötözködni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.04.30. 20:25:06

Engem megkérdeztek,mi a véleményem erről a patkányozásról?
Mondtam,hogy én nem vagyok ebben kompetens,engem nem érint,mert én csak gecizni,meg birkázni szoktam

Jozsef Koczka 2019.05.03. 08:37:40

@Oxica: DE JÓ MOST OILVASTAM HOGY VALAKI AZ O1G_T VALAKI LE LÓTOLVAJOZTA! ! ! ! NEM LÓTOLVAJ ANNÁL ROSSZABB! ! ! AAPÉNZTÁROS LÖLÖVEL NYÚLJÁK LE AZ EUS PÉNZEKET GYÁRTJÁKA SZÁMLÁKAT LEGALIZÁLJÁK A LOPOTT PÉNZEKET! ! ! ÉRDEKES A PÉNZTÁROS GÁZSZERELŐ NYERTE A BELGRÁDI VASÚT ÉPITÉSÉT IS EZ A GYÖKÉRKEFE! ! ! MEGÉPITETTE A FELCSÚTI KISVASÚTAT AZÓTA A VASÚTÉPITÉSHEZ IS ÉRT AZ EZERMESTER! ! ! ! MEKK ELEK! ! ! ! ! VAJON AUTÓKAT FOG E GYÁRTANI MIUTÁN A GÁZKARÁNOKAT MÁR EJTETTE! ! ! ! ! AZ MÁR NEM BULI! ! !
süti beállítások módosítása