- Vajon Magyarország ráébred-e egy szép napon, mivel is jár Kína vazallusának lenni?
- Salvini, Le Pen és Orbán egyaránt magának vindikálja a jogot, hogy az európai populista szövetség hangadója legyen;
- A migráció kérdésének forszírozása csak arra jó, hogy elleplezze a társadalom széttöredezését.
A Bizottság elnöke azt közölte, hogy a legnagyobb tisztelettel viseltetik Orbán Viktor iránt és úgy látja, hogy a magyar kormányfő mindig is hős volt. Már akkor csodálta, amikor a szovjet hadsereg még Magyarországon állomásozott. Juncker most azt mondta, hogy kettejük viszonya igen jó, és szerinte ez Orbán is így ítéli meg. A luxemburgi politikus elárulta, hogy négyszemközt éveken át diktátornak nevezte a magyar vezetőt, amin az jókat szokott nevetni. Juncker a kelet-európai bővítés 15. évfordulója alkalmából a 4 visegrádi állam sajtójának nyilatkozott és védte Brüsszel irányvonalát Közép-Európával kapcsolatban, ami igencsak előtérbe került a Magyarország és Lengyelország ellen indult jogállami eljárás miatt.
Úgy fogalmazott, hogy a jogállam az unió pillére. Egyes tagok ugyan időről időre megpróbálnak lázadni ellene. Ennek foka attól függ, hogy ki van éppen hatalmon, és hogy a politikai ciklus mely szakaszánál járnak. Juncker azonban bízik abban, hogy pár éven belül ezek az aggályok lekerülnek a napirendről. Szerinte a volt szocialista országoknak időre van szükségük, amíg elfogadják a tényt, hogy a jogállam az EU alapvető építőköve. Ugyanakkor tagadta, hogy figyelmen kívül hagyta volna a térség érdekeit. Hiszen pl. amellett kardoskodik, hogy beléphessenek az euróövezetbe. De pl. Kaczynskival azért nem találkozott 15 éve, mert az nem reagált a tárgyalási kezdeményezéseire.
Ugyanakkor bízik abban, hogy a jövő hónap végén megfizetik az árát mindazok, akik az őrült nacionalizmust hirdetik. Egyben utódja nevében burkoltan arra figyelmeztetett bizonyos kormányokat: eszükbe ne jusson, hogy a Bizottság munkájának akadályozására EU-ellenes biztos küldjenek Brüsszelbe. Elárulta, hogy annak idején ő maga ilyen alapon hat jelöltet utasított el.
FAZ
A német gazdasági miniszter úgy értékelte, hogy a vártnál eredményesebben zárult Pekingben az „Új selyemút”-tanácskozás, miután konszenzus alakult ki az ügyben, hogy tisztességes szabályokra és nyitott piacokra van szükség Kína nemzetközi gazdasági tervei kapcsán. Altmaier azonban arra is figyelmeztetett, hogy a szavakat tetteknek kell követniük. A háromnapos fórumon, amelyen csaknem 40 állam- és kormányfő volt jelen, a házigazdák 64 milliárd dollár értékben írtak alá fejlesztési megállapodásokat. A német tárcavezető június közepén delegáció élén visszatér a kínai fővárosba, hogy a részletekről tárgyaljon. Mindenesetre a kínai terjeszkedés megosztja Európát. Az olaszok, magyarok és görögök keresik az együttműködés lehetőségét, a franciák, németek és britek ezzel szemben arra mutatnak rá, hogy a beruházások révén könnyen függő viszonyok alakulhatnak ki. Az EU-ban neheztelést váltott ki, hogy Olaszország a fejlett ipari államok közül elsőként csatlakozott az „Egy övezet – egy út”-programhoz.
Budapesten meglepő módon még senki sem gondolkodott el azon, mit jelent a kínai birodalom szolgájává szegődni, miközben Peking erőlteti saját rendszerének exportját és kőkemény, erkölcstelen hatalmi politikát folytat. De hát a magyar kormány az illiberális demokráciát hirdeti és szabadságharcra szólít fel Brüsszel ellen. Ám ha a Nyugat számára számítanak az értékek, akkor szintén az érdekek alapján szembe kell szállnia a kínai törekvésekkel, mert az nem lehet, hogy az EU egyik tagja az ázsiai hatalom trójai falova legyen Európában.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem kell együttműködni a kínai féllel. Csak az eddiginél sokkal több szkepszissel kell reagálni a kínai szirénhangokra. Hiszen tévesnek bizonyult a feltételezés, miszerint a tekintélyelvű rezsimek előbb-utóbb jobb belátásra térnek, ha bevonják őket a nemzetközi munkamegosztásba, mert akkor megerősödik náluk a középosztály, és így egy idő után liberális demokrácia váltja fel a legrosszabb diktatúrát is. Hát, Kína esetében látnivaló, hogy a jólét fokozódása egyáltalán nem rendítette meg az autokráciát. Ráadásul az ország az Új selyemút-program keretében hiteleket osztogat Magyarországtól Chiléig, hogy politikai befolyáshoz jusson. Az elnök meg is mondta, hogy legkésőbb 2050-re világhatalom akarnak lenni.
A német kancellár és a francia elnök azért hívta össze a mai nyugat-balkáni konferenciát Berlinbe, mivel nem szeretné, ha a térségben a nacionalista törekvések kerekednének fölül. Merthogy a forgalomban lévő elméletek, úgy mint területcsere, az etnikai határok megvonása, népcsoportok átköltöztetése, egytől egyik életveszélyesek. Ennek ellenére egy-két uniós tagállam, így Magyarország és Ausztria, valamint az USA is támogatja, hogy bizonyos körzetek cseréljenek gazdát Szerbia és Koszovó között. Ám Merkel és Macron véget akar vetni az újból fellángolt etnikai-nacionalista vitáknak, mégpedig hatalmi szóval. Szakértők szerint különösen a német vezetés fél attól, hogy a határok módosításával precedens jön létre a régióban.
A nyugtalanság oka az, hogy a szerb elnök és a koszovói kollégája egy éve, nyilvánvalóan titkos tárgyalásokon abban állapodott meg, hogy a közös határtérségben kicserélik a szerbek, illetve albánok által lakott körzeteket, egyben pedig a két állam kölcsönösen elismeri egymást. Ily módon akarják rendezni a viszályt, bár mindketten tagadják, hogy létezne ilyen egyezség. Mindenesetre Belgrád azért van az elképzelés mellett, mert azt reméli, hogy a megoldás elősegítené az uniós tagságát. Az albán vezető pedig az igyekszik elkerülni, hogy háborús bűncselekmények miatt különbíróság elé állítsák. Az ötlet azonban egyik országban sem élvez széleskörű támogatást. Viszont, hogy bizonyos államok mellé álltak, az szárnyakat adott a Nyugat-Balkánon egy-két bujtogatónak, így a boszniai szerbek vezérének. Ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy Merkel és Macron jobb belátásra tudja bírni a feleket.
Az Európai Külkapcsolati Tanács igazgatója teljesen bizonytalannak tartja a három hét múlva esedékes EP-választások kimenetelét, szerinte csak az biztos, hogy politikailag radikális ingadozásokat mutat a földrész. A változó szövetségek kiszámíthatatlan csatamezővé teszik a kontinenst. Az opciók annyira ködösek, hangsúlyozza Leonard, hogy az elemző intézet által elvégzett széleskörű közvélemény kutatás során a megkérdezettek fele azt mondta: nem is akar szavazni. Viszont aki azt tervezi, hogy leadja a voksát, abból 70 % ezúttal nem azt támogatja, akit korábban. Vagyis még 100 millió szavazat sorsa nyitott. És szó sincs arról, hogy a migráció volna a központi kérdés. A legtöbben legalább ilyen nagy, ha nem súlyosabb gondnak tartják országukban a gazdasági helyzetet, valamint a nacionalizmus, az iszlám radikalizmus, a klímaváltozás és a harcias Oroszország jelentette veszélyt.
Ilyen formán téves a feltételezést, hogy a globalisták és a nacionalisták küzdelméről van szó. A nagy többség egyáltalán nem látja szükségét, hogy válasszon az európai, illetve a nemzeti identitása között. A fő gond a szemükben a rendszerhez való viszony. Az emberek háromnegyede azt gondolja, hogy a politikai rendszer nem működik. Márpedig ez szabja meg, hogy kire voksolnak. Hogy le lehessen győzni a populistákat és nacionalistákat, ahhoz az kell, hogy a nagy középpártok bizonyos rétegeket visszahódítsanak. A csatát olyan helyeken kell megnyerni, mint Magyarország és Olaszország, ahol euroszkeptikusok vannak hatalmon, illetve Franciaország, ahol az EU támogatói politikai ellenreakcióval szembesülnek. A viadal éppen megkezdődött.
Gondjaik vannak a populista pártoknak, mert európai szövetséget akarnak létrehozni, ám a vezetés ügyében vita támadt Salvini és Le Pen között, de lehet, hogy Orbán Viktor is bele akar szólni a dologba. A formálódó összefogás célja mindenesetre az, hogy belülről alakítsák át az EU-t és rávegyék Nagy-Britanniát, hogy maradjon tag a nemzetállamok laza uniójában. Beavatott források szerint a Liga és a Nemzeti Gyűlés elnökét minden ideológiai azonosság ellenére az fordította egymás ellen, hogy az olasz vezető igen leereszkedő hangon beszél szövetségesével, amióta belügyminiszter lett. Ugyanakkor Orbán még nem kíván véglegesen szakítani a Néppárttal, és hírek szerint kétli, hogy Le Pen odahaza hatalomra tud kerülni.
Az e hónapban tartott milánói alakuló ülésen sem a francia, sem a magyar vezető nem volt jelen, a PiS pedig még képviselőt sem küldött. Egy francia szakértő szerint Le Pen, Orbán és Salvini azon hadakozik, hogy melyikük legyen a főnök. Steve Bannon ugyan igyekszik katalizálni az egyesülést, de a már idézett szakember szerint ő nagyon nem érti, hogy a szélsőséges pártok nem rá várnak megmentőként. Ugyanakkor a populista erők a helyek akár 30 %-át is elnyerhetik Strasbourgban.
A lap két magyar kutató munkája alapján azt írja, hogy Európában fordított arányosság van a migránsokkal szembeni ellenségesség, illetve az adott országban élő idegenek száma között. Ám Messing Vera és Ságvári Bence azt is kimutatta, hogy az elutasítás szintje ott igen magas, ahol az emberek nem bíznak a társadalmi intézményekben, mert úgy érzékelik, hogy azok nem vesznek tudomást az ő gondjaikról. A megállapításhoz az adatokat a két évente elvégzett Európai Szociális Felmérés szolgáltatta, már a migrációs válság után. Fontos az a következtetés, hogy a jó egymillió ember beözönlése nemigen hatott ki a kérdés általános megítélésére. Mert ugyan Magyarországon lényegesen elutasítóbb lett a hozzáállás az idegenekkel szemben, de egyébként csak minimális a változás. Más tanulmányok ugyanezt mutatták ki. Azaz az európaiak ma sokkal kedvezőbben vélekednek a bevándorlásról, mint az évezred elején.
A félelmeket nem maga a migráció mozgatja, a jelenségben szélesebb társadalmi aggályok csapódnak le. Hogy azután a vélt bajok által gerjesztett érzelmek a jövevények ellen fordulnak, és hogy milyen mértékben, az a szerzők szerint attól függ, hogy a kérdéses országban miként zajlik a kapcsolódó vita, amibe belejátszanak a kormányok, a politikusok és a sajtóorgánumok. A populizmus és szélsőjobb megerősödésében alapvető, hogy a választók jelentős része elszakad a politikától, az intézményektől, a hagyományos pártoktól. Csak éppen a felszínen úgy jelenik meg, hogy a kisebbségek képtelenek beilleszkedni, noha pl. Nagy-Britanniában azok britebbnek érzik magukat, mint a fehérbőrű honpolgárok.
Azaz itt a gond az, hogy szétszakadoznak a kapcsolatok az egyének, a közösségek és a társadalom között, mert a politika széttagol, megoszt és egyenlőtlenséget eredményez. Emiatt sokan úgy érzik, magukra maradtak és nem hallgatják meg őket. Következésképpen egyre fokozódik a bizalmatlanság a népesség különféle rétegei, illetve a hagyományos társadalmi intézmények között, növekszik a távolság bizonyos kisebbségek, valamint a társadalom között. Ily módon ha a bevándorlókat tekintjük megoldandó problémának, az integrációjuk pedig a megoldásnak tűnik, akkor megválaszolatlan marad az igazi kérdés: a társadalom széttöredezése.
