B1 blogcsalád



Orbán és a kínaiak elosztanak egymás között 1000 milliárd forintot

2019. április 27. - nickgrabowszki

Vasútépítésnek álcázva. orkin.jpg

A legnagyobb tévedést akkor követjük el, amikor egyáltalán csak leírjuk Mészáros Lőrinc nevét azzal Budapest-Belgrád vasútvonallal kapcsolatban, aminek megépítéséről a héten egyezett meg a magyar miniszterelnök és a kínai politikai vezetés.

Ehhez Mészárosnak éppen úgy semmi köze nincs, mint nekem vagy az olvasónak. Mészáros csak arca annak a cégcsoportnak, amelyik mögött titkos tőkealapok és bizalmi vagyonkezelők állnak. A haszon se Mészárosé, hanem az övék. Ezért nem Mészáros fog keresni az új vasútvonal építésén sem.

Valójában az történik, hogy Orbán Viktor megegyezett a kínaiakkal abban, elosztanak kb. 1000 milliárd forintot a magyar költségvetésből egymás között.

Hogy milyen arányban, azt nem kötik a pénzt összedobó magyar adófizetők orrára.

És egészet egy olyan építkezéssel álcázzák, ami soha nem fog megtérülni, amire Magyarországnak nincs semmi szüksége. (A dolog innentől kísértetiesen emlékeztet az Orbán-éra stadionépítési boomjára, ami szintén csak a közpénzjelleg elveszítését célozta.)

Most az fog történni, hogy kínai cégek a magyar adófizetők pénzéből építenek egy vasútvonalat, ami senkinek nem kell, és semmire nem jó.

Gyakorlatilag Orbán átjátsza Kínának a magyar költségvetés egy - nem jelentéktelen - részét, a semmiért - illetve a puszta jó viszonyért - cserébe.

Abból, hogy az építésre kiírt első tendert le kellett fújni, és a második már jelentősen magasabb összegről szól, arra lehet következtetni, hogy Kína az első körben elégedetlen volt a nekik jutó résszel. Ezért Orbán csaknem megduplázta az összeget.

A vonal hossza nem változott, továbbra is 160 kilométer, de az összeg 472 milliárd forintról hirtelen 750 milliárdra, kamatokkal kb. 950 milliárd forintra nőtt. Egy olyan vasútvonalért, mit ki lehet hozni ennek a tizedéből, 100-120 milliárd forintból is - ha valakinek éppen szüksége lenne az új Belgrád-Budapest vonalra.

De nincs. Valójában Kínának sincs semmi szüksége rá.

Egyfelől azért, mert az árut úgyis Hamburgon keresztül hozzák be, és onnan terítik Európában. A Szaloniki-Belgrád-Budapest irány abban az esetben értékelődne fel, ha a hamburgi vonal valamiért kiesne. Az viszont azt jelentené, hogy felbomlott az Európai Unió mint szabadkereskedelmi övezet, és Nyugat-Európa elszakad a keleti régiótól. Ebben az esetben Magyarország és Budapest azonban csak egy végpont lenne,

az átmenő forgalom hasznának lefölözésében reménykedni illúzió.

Másrészt Kínának azért nincs szüksége egy új Budapest-Belgrád vasútra, mert az a semmiből a semmibe fog vezetni. Hogy ezt a vonalat a jelenleginél nagyobb volumennel lehessen használni, jelentősen bővíteni kellene a szaloniki kikötő kapacitását, továbbá építeni kellene egy új vasutat onnan Belgrádig, amire se pénz nincs, se politikai akarat, se szükség: a jelenlegi kapacitás bőven elegendő a mostani kereslet kiszolgálásához.

Amire Kínának szüksége van, az a fölös pénz és ipari kapacitás lekötése. Magánbeszélgetésekben fideszes politikusok is elismerik, hogy az új - és fölösleges - vasútvonal nem több, mint a kínai vezetésnek tett politikai gesztus: Orbán azt jelzi, mellettük áll az Amerikával és Európával folytatott kereskedelmi háborújukban.

  • Azzal az Amerikával szemben áll Kína mellé, amelyikkel katonai szövetségben vagyunk, és amelyik védőernyőjével a biztonságunkat - aka. az életünket - garantálja.
  • És azzal az Európai Unióval szemben, amelynek Magyarország is tagja, továbbá amelyik támogatásával és forrásaival a pénzüket és a jólétünket biztosítja. (Az utóbbi 20 évben gyakorlatilag semmi nem épült Magyarországon, amire nem az Unió adott pénzt.)

Orbán csak egy új finanszírozót keres a rezsimjének.

Eddig a New York-i pénzpiac és a brüsszeli források biztosították Magyarország likviditását. Most az a terv, hogy ha ezek politikai okokból elapadnának, akkor Kínától kaphasson hitelt; hogy ne lehessen pénzügyi nyomásgyakorlással megingatni a pártállam stabilitását.

Mert Washingtonnal és Berlinnel-Brüsszellel szemben Peking nem akar semmiféle kívánalmat előterjeszteni Orbánnak; szóba se hozza a jogállamot, a közpénzek privatizációját, a politikai pluralizmust vagy a szabadságjogokat.

Kína semmi mást nem akar, mint pénzt.

Fölös saját pénze van, amit profitét és kamatra ki akar helyezni, amit csak újabb hitellel lehet visszafizetni, és a többi. Ördögi kör.

A világgazdaságban ennek már neve is van: kínai adósságcsapda. Mert a hitelek nem megtérülő beruházások finanszírozását célozzák, hanem olyan fölösleges - és túlárazott - infrastrukturális fejlesztésekét, amelyek egyetlen valós célja a kínai építőipari kapacitások lekötése.

Ez Orbán kínai biznisze. Amivel jól jár a kínai építőipar, pénzügyi szféra és politikai vezetés. Továbbá természetesen jól jár Orbán is, aki mindamellett, hogy új finanszírozót talál a rezsimjének, nem mellesleg egyetlen üzleten szakít kb. egymilliárd dollárt.

  • Csak a nagyságrend érzékeltetésére: amikor 2010 után szintet lépett és állami szervezésűvé vált a fideszes korrupció, akkor Simicska - a pénzlenyúlás korabeli irányítója - 60-80 milliárd forintnyi pénzt szedett ki a magyar államból 4 év alatt.
  • Ehhez képest újabb ugrás történt 2014 után, amikor 4-5 esztendő már arra volt elég, hogy kb. 380 milliárd forint kerüljön a rezsim strómanja, Mészáros nevére.

Most ugyanehhez a nagyságrendhez már ügyetlen üzlet is elegendő. 

Orbán mostanra már teljesen úgy kezeli a magyar költségvetést, mintha a saját bankszámlája volna, amibe akármikor belenyúlhat, és tetszőleges mennyiségű pénzt kivehet belőle.

És kétmillió szavazója ezt nemhogy elítélné, de egyenesen tapsol neki.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr414789148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2019.04.28. 21:42:22

@VIII. Lenin:

"És most akkor remélem megérted, hogy miért van a helyed ott ahol és miért vagy megvetve általam."

Hú, B+, ez most jelent valamit is?

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.28. 21:43:07

@VIII. Lenin:

"Jó ékszakát ezzel az örökzöld videóval NER BOLOND"

simicska nem a csutti cziggány zsebért tömte te nyomorék?
miután a pénzen összekaptak, a fő ner cziggány kicsinálta, ennyike. majd lölő is copni fog, ha nem tejel, kaszinó endy megúszta.

Blogolo Blogi 2019.04.28. 21:43:45

@Tényelek: "Ha nem 600 millió feleség nélküli muszlim van a többnejűség miatt, akkor mennyi?"

Drága Barátom őszinte leszek veled és bevallom, hogy fogalmam sincs, az biztos, hogy sajnos nem láttam azt a kimutatást, amiből tudást merítettél, talán megosztod itt megosztod az társasággal. Azt viszont nagyjából megsaccoltam, hogy ha igazak a hírek és valóban kb. 2Mrd muszlim él a földön, akkor annak kb. a fele lehet nő, a másik fele férfi. Ha ez valóban így van, akkor vagy rengeteg hajadon muszlim nőt hagynak parlagon a muszlim férfiak, vagy minden férfinak van 2 felesége, ami szintén baromság.

Amúgy legutóbb ugyanúgy komoly lesre futottál ezzel az adósság öröklés témával is, most meg ez az Indonéz népsűrűség ... B+, ilyen népsűrűség mellett az országunk lakossága elférne nagyjából 7km2-en, ami alig nagyobb, mint Hollókő területe (kb 400 lakos). Meg sem próbálsz gondolkodni, csak nyomod a faszságokat.

Tényelek 2019.04.28. 21:43:57

@Sir Bates dö Hól: "nigériai haveromnak, biztos jól jön majd, ha 2050-ben hatszázmillióan lesznek;-).." Soha nem írtam, hogy 600 millióan lesznek, de attól még lesznek, a tendenciát nézve 2065-70 környékén. Az EU-hoz viszonyítottam, ahol a britek nélkül ~440 millió ember él.
A nigériaiak azt a szintet ~ 2050-55 környékén fogják produkálni.
Több helyen is vannak előrejelzések én itt szoktam leginkább tájékozódni.
nepesseg.population.city/
Nekik általában bejön már több évtizede, nem szoktak fölé lőni, inkább óvatosak és később korrigálnak. Ekkora időtávban olyan -10-12% lehet a "jóslatukban", tehát annyival több lesz majd akkor.

VIII. Lenin 2019.04.28. 21:44:10

@6.Lenin:

Csak ha tudsz magyarul és megérteted.
A többit is ugye?
Szerinted te olyan hazug vagy mint Orbán vagy olyan hülye mint az a nő a videón?
Tudjuk már meg melyik csoportba tartozol tata?

VIII. Lenin 2019.04.28. 21:46:49

@csüngőhasú norvégbáró:

He?
Te sem vetted fel a fonalat rendesen ha jól látom! :D

6.Lenin 2019.04.28. 21:48:20

@csüngőhasú norvégbáró:

Nem, rólad is, és még sorolhatnám a neveket, de minek.
Mikor fogtok rájönni, hogy nektek ezzel a dumával tök reménytelen a hülyéken kívül bárkit is meggyőzni valamiről is?
B+, és már 10. éve.

Nézz már meg egy pártok támogatását bemutató táblázatot 2010-ből, és 1 jelenlegit.
Mikor fog már leesni, hogy......? Soha?

Tényelek 2019.04.28. 21:48:54

@Blogolo Blogi: "most meg ez az Indonéz népsűrűség "
Az ember sokmindenbe belefut, de én legalább bocsánatot kértem, hogy elnéztem.
De ha valaki nem tud olvasni, az komoly hiányosságra utal, mert gondolom nem a térkép előtt ülve lett Bangladesből Indonézia! Bár csak 6000 km az eltérés a googl szerint, de attól még apró tévedésnek elmegy ez is.

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.28. 21:53:14

@6.Lenin:

téged nem kell meggyőzni, mert fizetett fidesspatkány vagy, szégyen, hogy ennyi a becsületed, meg a többi szaros fidess bértolnoknak.

kinek kell egy staddioncziggány, kinek?

tán én szégyelljem magam, hogy unom a pofátlan lopást és migráncs-ozást? én?

rohadnál már telibe. ELIOS!!!

6.Lenin 2019.04.28. 21:56:08

@VIII. Lenin:

Ritkán nézek meg ilyen videókat. A hülyéknek szól.
Mit hazudtam eddig neked?
Ritka sötét fasz vagy.
Ja, és te hová sorolsz engem? Most írjam le, hogy leszarom?
Seggfej.

Figyeljetek már köcsögök, ha a fideszesek, főleg a csüngőhasú hülyék, és ti ezeket már 10. éve képtelenek vagytok megszorongatni is, akkor ti csak jóval hülyébbek lehettek.
Ez eddig nem esett le nektek?
Akkor mit is kéne még bizonyítani veletek kapcsolatban?

Világít a torony 2019.04.28. 21:56:11

@6.Lenin: Ahogy eddig is írtam, simán és pofátlanul hazudozol.
"1xű kérdésekre képtelenek vagytok válaszokat adni. Minek menjek bele valótlan adatokon folyó értelmetlen vitákba?"
Pusztán arra a jogos kérdésre vártam a választ tőled, hogy miért nem tette közzé a kormány, a vasúttal kapcsolatos hatástanulmányokat, megtérülési számításokat stb.
Ebben mi volt a valótlan?
"Mondjál min. 15 percet az elmúlt 30 évből, amikor így ment az országnak. Lehetne jobban?"
Erre gondoltál ugye?
"Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat legfrissebb jelentése szerint 2017-ben a magyar lakosság 25,6 százaléka élt szegénységtől vagy társadalmi kirekesztettségtől fenyegetetten: ez a nők 26,1 százalékát, a férfiak 25 százalékát, a 18 évnél fiatalabbak 31,6 százalékát és a 65 évnél idősebbek 16,8 százalékát érintette."

"Tudjátok is a megoldást? Akkor miért nem arról beszéltek, meggyőzve a választókat, hogy érdemes rátok szavazni. Mi a fasz ebben olyan bonyolult?"
Én a magam nevében firkázom. Ha te sokan vagy ostoba, az a te bulid. Az agyhalottakat nem lehet meggyőzni. A Fidesz statisztikailag is az agyhalottak pártja.
"Te eldöntötted valahol, valamikor, hogy rajtad kívül mindenki hülye? De akkor miért az ellenkezőjét igyexel bizonyítani?"
Ahogy elnézem, vannak itt még páran, akik orbitálisan ostobának tartanak téged. Ne hegyezd ki rám ezt a tényt.

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.28. 21:58:13

@6.Lenin:

"Akkor mit is kéne még bizonyítani veletek kapcsolatban? "

minek küzdessz itt, ha reménytelen a helyzetünk, te majomláda? :D

szánalmas csuttistrómanstaddioncziggányseggnyaló vagy

küzdeni kell a csutti cziggány ellen, míg el nem lop mindent, az életünket is.....

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.28. 22:00:00

@Világít a torony:

""Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat legfrissebb jelentése szerint 2017-ben a magyar lakosság 25,6 százaléka élt szegénységtől vagy társadalmi kirekesztettségtől fenyegetetten: ez a nők 26,1 százalékát, a férfiak 25 százalékát, a 18 évnél fiatalabbak 31,6 százalékát és a 65 évnél idősebbek 16,8 százalékát érintette."

ez hazugság, tuti soros bérencek. :D csak a csutti cziggány mond igazat

soros migráncs és ELIOS!!!

6.Lenin 2019.04.28. 22:00:22

@csüngőhasú norvégbáró:

Neked nem kell szégyellned magad semmiért sem. Az evolúció kegyetlen is tud lenni. Neked ez jutott.
Hiszel egy másik életben?
Ha igen, ne ragaszkodj hozzá, ha felajánlanák a lehetőségét.

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.28. 22:02:51

@6.Lenin:

fizetném neked a kötelet, a stokit is, nem lenne több bajod az életben, nem kellene fidess pénzért segget nyalnod. na?

ne küzdj, ne nyald a csutit, állj a stokikára.

VIII. Lenin 2019.04.28. 22:05:18

@6.Lenin:

"Mit hazudtam eddig neked?
Ritka sötét fasz vagy."

Nézd már meg a kérdést!
"Szerinted te olyan hazug vagy mint Orbán vagy olyan hülye mint az a nő a videón?"
Tehát hazug vagy vagy hülye?
Szépen megnézed a videót és rájössz. 10 mp

Blogolo Blogi 2019.04.28. 22:05:38

@6.Lenin: "Már 10. éve szívják a fideszes brokit, semmit nem tesznek ellene. Vagy nem tudnak? Nincs annyi eszük?"

Nem sokat tudnak ellene tenni. A legutóbbi parlamenti választáson a fidesz kevesebb szavazatot kapott, mint a többi párt, mégis Viktor alakíthatott kormányt, sőt, több, mint 2/3-nyi parlamenti hellyel rendelkezik. Nyilván nem várja el senki tőled, hogy felfogd: a fidesz nemhogy az ország kétharmadának, de még többségének támogatását sem élvezte. Az pedig egy magyar unikum, hogy amúgy erre nagyjából mindenki magasról szarik.

VIII. Lenin 2019.04.28. 22:08:00

@6.Lenin:

Azért elmagyarázom!
Orbán a szemünkbe hazudik. EZ TÉNY!
Te itt agitálsz mellette. EZ TÉNY!
Ez vagy azért van mert ez neked nem okoz gondot, ergo te is ugyan olyan hazudozó vagy vagy azért, mert gondot okozna, d hülye vagy ahhoz, hogy észrevedd.

Na tata! Melyik a kettőből?

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.28. 22:09:29

@Blogolo Blogi:

a csutti staddion főcziggány nem azért vásárolgat a határon túlról szavazatokat, mert oly stabil lenne a helye....

remeg a pénzért, egészen Graz-ig.

6.Lenin 2019.04.28. 22:10:23

Tényleg, most jutott eszembe...

Szidjátok a csüngőhasút, lölőt, a fideszeseket, felakasztanátok őket családostól.
Rendben.
De ti mi a faszt védtek?
A nyomorult kis életeteket?

De mi a faszért nem tesztek valamit ellene? Ez az itt zajló epehányás már elég nektek?
Ennyire igénytelenek is vagytok?
Ez tényleg kurvára szánalmas.

Örültem, hogy veletek lehettem (kamu). Erősíti az önbizalmat (ez nem)
Jó8!
Mindenkinek.

Tényelek 2019.04.28. 22:10:49

@Blogolo Blogi: Ezt a hány feleséges témát már egyszer kiveséztük. Nincs annyi nő, mint férfi a muszlim világban, mert ahol jól működik az egészségügy ott nyugati módon, ahol nem ott meg primitív módon oldják meg, hogy inkább fiú szülessen. A saria, gyerekházasság miatt nagyon sok nő meghal gyerekként vagy csak mert. De jelentős kislány áldozatot szed a megcsonkítás , főként az elmaradott területeken.
Az iszlám négy feleséget enged, de ők csak 2-3 feleséget szoktak tartani. /Van, akinek négy, van akinek egy, a többségnek meg, e miatt egy sem.
Az öböl országokban, ahol van pénz ott "szülőcselédeket" alkalmaznak. Feleségül veszik őket, de 30-35 évig nem kapnak állampolgárságot, az idő alatt el is zavarják őket.
pl. Szaud-Arábiában, a nők ahogy idősödnek úgy fogynak, .. nem úgy mint a nyugati társadalmakban!
nepesseg.population.city/szaud-arabia/
Az arány abban a korosztályban kezd kiegyenlítődni, amikor a férfiak el kezdenek tömegesen meghalni 65-70 év körül. Legörgetve lehet látni a változásokat!

Sir Bates dö Hól 2019.04.28. 22:11:52

@VIII. Lenin: mikor elmondtam orbán "kellemes karácsonyi ünnepeket" válaszát a parlamentben, a franciák egyöntetűen azt mondták "itt ilyenért már lángokban állna az ország, ezt most csak kamuzod, ugye? itt azonnal forradalom lenne! te, ilyet nem lehet! ezt nem hiszem el!", majd megmutattam a videót, hápogtak egy sort, majd "ja, akkor most már értem, hogy miért vagy itt"...

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.28. 22:12:29

@6.Lenin:

"Ez az itt zajló epehányás már elég nektek?
Ennyire igénytelen"

te mi a kuvv@@nyádért ugatsz nap mint nap itt? valami nagyon hajt, valami ami nagyon faszistoid fidess-es.

Blogolo Blogi 2019.04.28. 22:16:37

@Tényelek: Megfogtál na, valóban nem tudok olvasni.

Avass már be, hogyan jött ki ez a 7m2-es népsűrűség?

VIII. Lenin 2019.04.28. 22:18:23

@Sir Bates dö Hól:

Ez egyébként jogos.
Az a mondat a parlamentarizmus megcsúfolása volt.

@6.Lenin:
Figyelj NER barom ez neked is szólt.
Egy másik videó a szaros demokráciátokról:
www.google.com/search?client=firefox-b-d&q=orb%C3%A1n+boldog+kar%C3%A1csonyt
Ez már maga a Viktorod, őt megnézheted.

6.Lenin 2019.04.28. 22:19:05

@Blogolo Blogi:

"Nem sokat tudnak ellene tenni. A legutóbbi parlamenti választáson a fidesz kevesebb szavazatot kapott, mint a többi párt, "
Van 5 millió választásra jogosult, akik nem a Fideszre szavaztak.

B+, akkor mi sem 1xűbb, meg kell(ene) őket győzni, hogy kire szavazzanak, és miért.

Nincs kire, nincs miért?
Ez a baj, B+. De miért nem ezen dolgoztok? A lehetőség adott, hiszen te is ezt írtad.

Mi hiányzik hozzá? A tehetség?
Majd hoznak a kínaiak, kicsit, és olcsón. Csak lenne már kész a Bp-Belgrád vasút.
Mindjárt betojok a röhögéstől, ennyi köcsög, édes Istenem.
L

Tényelek 2019.04.28. 22:26:02

@Blogolo Blogi: "Avass már be, hogyan jött ki ez a 7m2-es népsűrűség? " Akkor lenne jelentősége, ha nem tisztáztam volna. De, ha valóban akkora a kíváncsiság szintje, akkor meg kell nézni, milyen területegység lett összekeverve, hagy annyival tér el, egyébként meg arra jó volt!

VIII. Lenin 2019.04.28. 22:26:31

@6.Lenin:

Te NER barom!
Te mi a f.szt akarsz?
Itt mi nem politikusok vagyunk, hanem egymást közt beszélgetünk politikáról?
Te is azt teszed, nem? Vagy te talán propagandát folytatsz?

Ezekkel meg mit kezdjünk?
"De mi a faszért nem tesztek valamit ellene? Ez az itt zajló epehányás már elég nektek?
Ennyire igénytelenek is vagytok?
Ez tényleg kurvára szánalmas."
Mi a tököm közöd van neked ahhoz, itt ki mit csinál, ha nem polititkáról blogol?
He? Ehhez mi közöd NER barom?

John Brennan 2019.04.28. 22:27:34

Ennyiért nem kellene vasút. Bár jó lenne összehasonlító elemzés mondjuk a TGV költaégeiről, vagyis a B1 terminológiáját használva a francia Mészárosok mennyit loptak el az adófizetők pénzéből a TGV fejlesztésére. Persze a hazudozó B1 től nem várom el, hogy megírja kilométerenkénti 4-7 milliárd forintnyi költséget.
Na mindegy. Pl. a 300 kilométeres Tanger-Casablanca vonal építése 2 milliárd euró lesz, egy Magyarországhoz képest koldusszegény országban.

Sir Bates dö Hól 2019.04.28. 22:27:57

@Tényelek: figyú, ad1/ a haverom katolikus, sz'al nem muszlim, de otthon neki is van hat porontya, viszont nem beszél franciául, mivel angol a hivatalos nyelv, de nem gond, mivel neked a latinókkal sincsen gondod, hisz azok is katolikusok, sz'al minek hozod mindig nigériát, akik különben is a uk-be tendálnak elsősorban?; ad2/ te írtad, hogy az eu népességét méghaladják, már bocs, de uk még itt van, sz'al az kb plusz 100M 30 év múlva; ad3/ azért az oldal az lineárisan számol, sz'al ez akkor lesz, HA semmi változás nincs;-)...
de köszi, az oldalt, bár ettől még nem változik a véleményem: istentelen baromságokat hordasz össze, tényleg gajdics szint, a havat gyűjtöd a teához az alaptáborban, viszont legalább illedelmes vagy, s nem agresszív, ami nagy szó manapság, ellenben sajnos ezen kívül nem találok több pozitívumot;-)...

VIII. Lenin 2019.04.28. 22:28:35

@6.Lenin:

És mivel egymás közt beszélgetünk tedd már meg, hogy elmondod, te ki is vagy?
Olyan hülye fidesz szavazó, mint az a nő a videón vagy olyan hazudozó mint Orbán Viktor.
Ezt még mindig nem tudjuk rólad, pedig hát nem ártana...

6.Lenin 2019.04.28. 22:32:40

@VIII. Lenin:

Szavazásra jogosult polgár vagy.
Mit kéne tennetek?
Meggyőzni egymást, hogy kire igen, és kire nem. Miért is.
HITELESEN.

Bár a szellemi képességeidhez ez így talán kissé bonyolultnak tűnhet. Bocs, ha túlértékeltelek.

Blogolo Blogi 2019.04.28. 22:36:10

@Tényelek: Az, hogy miért épp egy kisebb országot szúrtál ki, nem tudom, de görgessed már a nagyobb muszlim országokat is, ha már ennyire benne vagy. Indonézia, Banglades, Törökország, stb. fele-fele. Szóval hogy jött ki a 600millió? Csak hogy tudjam kitől kell majd rettegnem, ha ideérnek Bivalybasznád alsóra.

6.Lenin 2019.04.28. 22:38:50

@VIII. Lenin:

Egy választásra jogosult szavazó, aki kénytelen a Fideszre szavazni, már 94 óta ( az SZDSZ-ben csalódtam), mert a többi annyira hülye, hogy rájuk szavazni felérne egy öngyilkossággal.
Bonyolult ez neked?

(mellesleg, ha neked van véleményed másokról, nekem is lehet, még ha eltérő is a tiédtől, de ez az igazi demokrácia szerintem)

Sir Bates dö Hól 2019.04.28. 22:40:58

@John Brennan: szevasz haver! már hiányoltam a félcédulásokat!;-) muterod hogy van? még mindig sír utánam? egyébként neked mi a bajod? hidd el, nem én vagyok az apád, az a félnótás az, a sarki ivóból. sajnálom töki, de ez a helyzet: anyád is okos és szép, én is, te ellenben a debilhez korrelálsz, még g fodor is vonzó férfinek tűnik melletted, sz'al marad a szittyós, mint nemződ (szerintem anyád boszzúból állt vele össze, max. ennyiben áll a felelősségem, sajnálom töki)

colonel Tigh 2019.04.28. 22:47:44

Patkányok. És ezért bocsánatot kérek minden tisztességes rágcsálótól.

Tényelek 2019.04.28. 22:48:34

@Blogolo Blogi: Most komolyan, ha van ~2 milliárd muszlim, ahol 45-55 arányban vesszük a nők-férfiak arányát és két feleséggel számolunk mennyinek nem jut feleség?
A muszlim országok a legnagyobb migráns kibocsátó országok, ahonnan az ilyen férfiak jönnek el, nem véletlen, hogy 90% fölötti a részesedésük az idevándoroltak között. Azok a hazai statisztikában már nem jelennek meg /Nigéria, Banglades, Pakisztán, Niger, Szudán, stb./., tehát javítják az ottani nő-férfi arányt.

Blogolo Blogi 2019.04.28. 22:59:34

@John Brennan: "Na mindegy. Pl. a 300 kilométeres Tanger-Casablanca vonal építése 2 milliárd euró lesz, egy Magyarországhoz képest koldusszegény országban."

És milyen szégyen már, hogy a koldusszegény Marokkóban 320km/h-val közlekednek vonatok, Mátészalka-Debrecen viszonylaton meg jelmezes majmok lefutják az ott közlekedő személyvonatot. Lehet Viktornak oda kéne inkább erőket koncentrálni és előbb a magyarokra fókuszálni, aztán majd jöhetnek a kínaiak is, valahol a sor végén.

trabant 2019.04.28. 23:06:23

@6.Lenin:
"Az Európai Ügyészség politikai tisztogató szervezet, nézd miként működtek Romániában."

El vagy tévedve. Az Európai Ügyészség - indokolt - létrehozása még csak a tervekben szerepel. Románaia saját korrupcióellenes ügyészséget hozott létre, ami egészen más.

tpl 2019.04.28. 23:08:46

Milyen jó lett volna ez a projekt, ha a szocik idején jött volna és pl. az osztrák Strabag nyeri a pályázatot. Avval semmi baj nem lett volna. Kár.

Blogolo Blogi 2019.04.28. 23:09:55

@Tényelek: "Most komolyan, ha van ~2 milliárd muszlim, ahol 45-55 arányban vesszük a nők-férfiak arányát és két feleséggel számolunk mennyinek nem jut feleség?"

Ja, értem. Minden muszlimnak két felesége van, így már tényleg világos. Köszönöm, hogy utánanéztél.

trabant 2019.04.28. 23:10:06

A hitelkiváltás újabb hitelfelvételéllel történő törlesztését rüviden csődnek nevezik. Egy ország, ill. Magyarország esetében államcsőd a neve.

A kínai hitelfelvétel a hazai államcsőd újabb beismerése. Hányan veszik észre?

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.28. 23:12:08

@6.Lenin:

"Egy választásra jogosult szavazó, aki kénytelen a Fideszre szavazni, már 94 óta ( az SZDSZ-ben csalódtam), mert a többi annyira hülye, hogy rájuk szavazni felérne egy öngyilkossággal."

helyettük egy tolvaj soros soros migráncs migráncs staddioncziggány kiváló választás...

tpl 2019.04.28. 23:12:08

@csüngőhasú norvégbáró: csak keményen! Jól áll neked a suttyóság.

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.28. 23:14:49

@tpl:

he? staddion kell majomláda? ott a cziggányod, kérned sem kell.

Sir Bates dö Hól 2019.04.28. 23:17:36

@John Brennan: ez bizony előfordul, de azt nem várhatom, hogy azt is lenyald, elég, ha a seggem tisztítod;-)...

Tényelek 2019.04.28. 23:25:10

@Blogolo Blogi: Nem lehet minden muszlimnak két felesége maximum a felének (sem!).
Nem értem mit nem lehet ezen nem érteni, minden hadi társadalomnak ez az alapja, így volt ez a vikingeknél és valószínűleg a magyaroknál is. De, ha a szükség hozta, akkor a keresztényeknél is, pl. a 100 éves háború idején.
Az iszlám része a dzsihad, már az óvodában tanítják a fiúknak /Csak a fiúknak!/, Bécsben nemrég tiltották be a kisharcos képzéseket pár muszlim óvodában. Gondolom a hírekből ez még megmaradt....
Van egy-két üde színfolt a muszlim országokban is, ahol nem ez a természetes, de pl. Törökország most vívja a csatáját az egyfeleséges-többfeleséges szemléletnek /Meg, ami ezzel jár!/. A keleten az ortodox muszlim felfogás kezdi túlszaporodni a nyugati egyfeleséges rendszert. Erdogan ezért keményített be, ahogy Nyugat-Európában mondják diktatúrát épített ki, de ha nem sikerül neki győzni, akkor még a líbiai társadalom szétesésnél is rosszabbul járunk mi itt Európában.

Sir Bates dö Hól 2019.04.28. 23:36:10

@Blogolo Blogi: és ebből egyenesen következik, hogy az a muszlim, akinek nincs neje, az kivándorol, hogy nőt szerezzen, s természetesen európába vándorol ki. sz'tem itt nem igazán az iszlámmal van baja a kollégának, ez egyszerű pinairígység;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.04.28. 23:37:43

@Sir Bates dö Hól: bár megjegyzem, hogy nem értem, akkor miként van itt froban annyi jó kis arab csaj, ha a férfiak vándorolnak ide...

vajdasagi 2019.04.28. 23:38:36

@Blogolo Blogi: Én nagyon szeretném, ha Szerbia hamarosan az EU tagja lenne, de ez sajnos még legalább 10, de inkább 20 évig nem következik be. Azután a schengeni övezethez csatlakozás aránylag gyorsan fog menni nekik. Az orosz befolyás amúgy igaz sajnos.

Attól tartok, hogy mire Szerbia csatlakozna az EU-hoz, addigra a viktor-félék miatt minket kivágnak onnan.

És végül: a Belgrád-Budapest vonal akkor nyerhetne (esetleg) értelmet, ha Szalonikiből Belgrádig is megépülne a vasút, valamint Észak-Macedónia is a schengeni övezet része lenne. De annak még se híre se hamva. Tehát igen: tudok valamit.

Sir Bates dö Hól 2019.04.28. 23:48:40

@Tényelek: nebassz! tehát erdogán nem azért tisztogat, hogy szultán legyen, hanem nekünk védi a keresztény muffot?! az isten áldja meg érte! sz'al eljutottunk ahhoz, hogy van jó muszlim (persze az mind üzleti partnere a ner-nek!) és van a rossz muszlim (aki többnyire menekült)... nagyon mész ma!...

Tényelek 2019.04.29. 00:05:11

@Sir Bates dö Hól: Erdogannak nagyjából akkora hatalma van otthon, mint a francia elnöknek Franciaországban. Az ő küzdelmeinek semmi köze ahhoz, hogy bennünket védenek vagy sem, az csak nekünk fontos. Ha Erdogan veszít, akkor lehet, hogy lesz szultán egyébként biztosan nem. A nyugat fordítva ül a lovon ebben a témában és majdhogy nem, nem csak képletesen.
Ahhoz viszont komoly agymosáson kell átesni, hogy valaki még ebbe is hazai pártpolitikát keverjen, .. NERbasszameg!
A menekült muszlimok szinte mindegyike a családostól jön /Logikus, ki hagyná ott a családját, ha valóban veszélyben van!/, a többinek csak az ingyen ebéd kellene.
Az Európába jövő migránsok jóval kevesebb, mint 10 %-a családos, 2015-ben is csak 8% volt, pedig azok közül sokan a háború sújtotta Szíriából jöttek.

Sir Bates dö Hól 2019.04.29. 00:12:51

@Tényelek: milyen érdekes, én itt csak olyan szíriai menekülttel találkoztam (s nem kevéssel találkoztam!), akik családdal jöttek;-)... de én vagyok az agymosott, nem az, aki még életében nem látott élő arabot;-)...

Tényelek 2019.04.29. 00:19:41

@Sir Bates dö Hól: ~150.000 ember érkezhetett családdal Szíriából.
Ennél többel sikerült találkozni személyesen?

Hamihami 2019.04.29. 00:30:43

@tpl: latod ez a baj, hogy a fidesz azt mantrazta be a hivoinek, hogy aki nincs veluk, az szoci vagy gyurcsany. Az, hogy van meg ott egy jobbik is, az nem erdekes, ok is balosok. A valosag pedig ettol igencsak elter. Se erre a tolvaj bandara, se a szocikra nem szavaznek, ugyhogy az, hogy jonnek a fideszhivok ezzel a "gyurcsany is lop" mantraval az arra jo, hogy legyen valasz (a kellemes karacsonynal mindenkepp jobb), viszont ugyanugy nem fedi a valosagot, mint a tobbi legyartott egybites kommunikacios panel marhasag.
Ha gyurcsany lop, neki is ugyanugy bortonben a helye, mint a cigicsempesznek, orbannak, a drogarusoknak vagy a rogan fele fehergalleros tolvajoknak.

Sir Bates dö Hól 2019.04.29. 00:44:15

@Tényelek: nem, maximum 300-400 fővel. te mennyivel beszéltél?;-)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.04.29. 01:37:08

@Hamihami: van meg ott egy jobbik
oszlóban
valamiért nem vette be a gyomruk a szemkilövető lopcsánnyal való ölelkezést

Tényelek 2019.04.29. 02:08:15

@Sir Bates dö Hól: "a haverom katolikus, sz'al nem muszlim, de otthon neki is van hat porontya, viszont nem beszél franciául, mivel angol a hivatalos nyelv, de nem gond, mivel neked a latinókkal sincsen gondod, hisz azok is katolikusok, sz'al minek hozod mindig nigériát, akik különben is a uk-be tendálnak elsősorban?"
Az egyetlen hódításra kitalált vallás az iszlám, a többi vallású az a társadalmi berendezkedése, életfelfogása szempontjából nem veszélyes.
Persze ha sokan vannak, akkor eleszik a kaját, de egyébként lehet bármilyen vallású.nemzetiségű, bőrszínű, semmi gond vele. A katolikus haver hat gyereke nincs versenyben a muszlim nigériaiak átlag nyolc gyerekével, ezért szorulnak egyre délebbre.
A nigériaiak főként Olaszországba mentek eddig, most éppen a spanyolokat boldogítják. Olaszországból ruccantak át a franciákhoz, őket paterolták vissza birkatereléses módszerrel, nem hivatalosan Olaszországba éveken keresztül. Amióta Salvini van, azóta őrzik a határt és nem megy a franciák ilyen irányú spórolása.
A britekhez hivatalosan nem nagyon mehetnek, oda a Brit Nemzetközösség országaiból van szabad kártya, de Nigéria nem tartozik oda, a létszámot meg a jogosultak bőven kitöltik.
Azért hozom fel rendszeresen Nigériát, mert a legtöbb illegális bevándorló a tenger irányából onnan érkezik Európába, egyedül álló muszlim férfiak. Ha lehetőségük van rá, akkor hoznak magukkal útközben összeszedett nőt, prostituáltnak, Szicília tele volt velük.

VT Man 2019.04.29. 02:18:59

@csüngőhasú norvégbáró:
"téged nem kell meggyőzni, mert fizetett fidesspatkány vagy,"

Megjött a patkányozó Bangóné, álnéven!

Tényelek 2019.04.29. 02:41:16

@Sir Bates dö Hól: Elnéztem, a bevándorlási összetétel alapján gondoltam, hogy nem tagja Nigéria a Nemzetközösségnek, de de. Nem tudom miért nem mennek oda többen /A feketék aránya mindössze 3% és a zöme dél-afrikai. Valami speciális oka lehet annak, hogy miért szeretnek csónakázni a Földközi-tengeren.

tpl 2019.04.29. 06:55:23

@Hamihami: félreértesz. Pont az ellenkezőjét mondom. Miért nem volt baj, amit szocik csináltak? Hol volt az index, hol volt az RTL annak idején? De egyáltalán hol voltak a befejtetések, mi épült az EU-s pénzekből? 2010 óta épül az ország. Azon lehet vitatkozni, hogy jók-e a hangsúlyok, hogy kell-e ennyi sportlétesítmény, hogy hova vezet a fővárosi ingatlan boom, hogy mennyire káros az állami protekcionizmus. De ez egy másik beszélgetés.

6.Lenin 2019.04.29. 09:51:24

@csüngőhasú norvégbáró:

Ez csak a te torz véleményed. Több millió embernek meg más. Győzd meg őket is, hogy mégis neked van igazad, ha nem tudod, vagy nem tudsz jobbat kínálni, akkor szívsz.
A te életed neked kell berendezni, hogy elfogadható legyen, ez nem mások feladata.

Köcsög ballibák, mindig összekeveritek a véleményeteket a tényekkel.

Jelenleg a tény az, hogy alkalmatlanok vagy egy jobb megvalósításához, csak a pofátok jár, minden eredmény nélkül.

Patkányozzatok, rohanjatok ajtóknak, vagy másszatok korlátokon, de ettől még hülyék maradtok ezután is.

felucca02 2019.04.29. 09:55:11

@nemecsekerno_007: Például a hódmezővásárhely és szeged közötti tramtrain az egy kurva jó dolog. Túl van árazva az is, rendesen, de ennek ellenére azt mondom, hogy emiatt le a kalappal!
És, hogy még egy kicsit egyensúlyozzak, a szocik alkotásai közül megbocsáthatatlan bűnnek tartom a völgyhidat és az alagutakat, sőt, az egész M7-es balaton menti vonalvezetését.
Nagyon drága volt a Szajol-Püspökladány közötti vasútfejlesztés, ez már a Fidesz-érában, de egyrészt az egy nagyon fontos vonalszakasz, másrészt a jelenlegihez képest aprópénz volt.
Remélem, kiegyensúlyozott voltam!

felucca02 2019.04.29. 10:04:57

@6.Lenin: Na, oké, van ilyen, hogy az ember kénytelen erre, vagy amarra szavazni, mert nincsen más, ettől még nem megyünk a falnak.
De, hogy kiálljon és megvédjen egy beruházást, ami
a) hazaárulás,
b) felesleges, megalapozatlan
c) tízszeresen túlárazott,
d) a korrupció mintapéldánya
ahhoz már gyomor kell!

Nekem bőven elég lenne, ha odaszavazol, ahová akarsz, te dolgod. De, hogy eleve reménytelen dolgot akarsz megvédeni, abban nem látom a rációt. Mondhatnád például, hogy ez neked is büdös már, de ez a politikai preferenciád és kész. Tök életszerű és hiteles lenne.

6.Lenin 2019.04.29. 10:21:53

@felucca02:

Nem vitatom, hogy le tudnál rakni néhány méter sínpárt, tökéletesen, de itt többről is szó lehet.
Miután a 80-as években visszajöttem külföldről, egy számomra eddig ismeretlen környezetbe, és vállalkozásba kezdve, első lépsem a konkurencia visszaszorítása volt, hatalmas veszteségek árán, de betervezve.
4-5 év után kezdett csak a haszon is jelentkezni.

egy ilyen beruházásnak nagyon sok vonzata is lehet, hiszen a környékén rengeteg új munkahely is keletkezhet, amire ráépülhetnek más szolgáltatások is, szintén sokaknak megélhetést biztosítva, és ez összességében csak nyereség a közösségnek.

Több munkahely, nagyobb fogyasztás, több ÁFA, stb. Ez hosszútávú dolog, nyilván kezdetben esetleg inkább veszteséges lesz, de hosszútávon lehetnek óriási előnyei is (a konkurencia visszaszorítása)

A korrupció pedig akkor van, ha nem te lophatsz, ha te, akkor annak rengeteg más elnevezését is kitalálták már.
Nyilván annak is megvan a magyarázata, hogy az ellenérdekelt oldalnak miért is rosszak az ilyen beruházások.
Túlságosan szűk metszetben vizsgálod a dolgokat, azt is elfogultan, de érthető, hiszen ez neked veszteség minden oldalról. Csökkenti az esélyét, hogy te fújd a passzát szelet.

Nem olyan bonyolult dolgok ezek.

Hamihami 2019.04.29. 10:27:24

@tpl: hogyne lett volna baj, amikor a szocik loptak! Pl en szurkoltam a legjobban, amikor az index(!) szo szerint a varoson at uldozte a csavot, akinek a neven talaltak par szaz milat Ausztriaban. Mikor tenne ilyet szerinted a tv2 most egy fideszes eseten? Ennyit tehat a "balos" jelzorol az index eseteben. Latod, ezt is eloszeretettel benyomja a fidesz kommunokacioja az ellenzekiek koze, csak mert nem a habony kozpontbol lekuldott anyagokat hozzak le. Aztan komoly arccal beszelnek a balos mediatulsulyrol.... ertem, hogy ez csaknapolitika, de mar abbol is a legcinikusabb es legpofatlanabb. Aztan meg fake news-oznak, hogy erre hivatkozva ne kelljen valaszolni a kerdesekre, mert ugye azt azert latjuk, hogy amikor nem a kozponti kommunikaciobol szemezgetunk, hanem egyes fideszeseket allitunk meg az utcan, osszevissza beszelnek, mert nem tudjak, eppen aznap mit kell mondani.

felucca02 2019.04.29. 10:42:59

@6.Lenin:
"Nem vitatom, hogy le tudnál rakni néhány méter sínpárt, tökéletesen, de itt többről is szó lehet."

Nem tudnék, nem szakmám.

"Miután a 80-as években visszajöttem külföldről, egy számomra eddig ismeretlen környezetbe, és vállalkozásba kezdve, első lépsem a konkurencia visszaszorítása volt, hatalmas veszteségek árán, de betervezve.
4-5 év után kezdett csak a haszon is jelentkezni."

Riszpekt! De miért érdekelne ez engem? Miért jó, ha Mészáros olyat szorít ki, aki olcsóbban megcsinálná?

"egy ilyen beruházásnak nagyon sok vonzata is lehet, hiszen a környékén rengeteg új munkahely is keletkezhet, amire ráépülhetnek más szolgáltatások is, szintén sokaknak megélhetést biztosítva, és ez összességében csak nyereség a közösségnek."

Ez igaz, de elfelejted, hogy ott most is van vasút, ugyanolyan gyors a teherszállítás, mint majd lesz az ezermilliárd elköltése után, kapacitásfelesleg van a vonalon. Ha a rengeteg új munkahely szeretne keletkezni, már eddig is keletkezhetett volna, vagy akár ma is keletkezhetne, nincsen semmi akadálya. Ez a mesemondás kategóriája.

"Több munkahely, nagyobb fogyasztás, több ÁFA, stb. Ez hosszútávú dolog, nyilván kezdetben esetleg inkább veszteséges lesz, de hosszútávon lehetnek óriási előnyei is (a konkurencia visszaszorítása)"

Ugye az történik, hogy a miniszerelnök haverja leszámláz, a háttérben meg visszaosztják a pénzt a megállapodás szerint. Milyen konkurrenciát fog ez visszaszorítani? Azt, amelyik piaci, és nem mutyi alapján szeretne versenyezni?

"A korrupció pedig akkor van, ha nem te lophatsz, ha te, akkor annak rengeteg más elnevezését is kitalálták már."

Oké, ne nevezzük korrupciónak. Nézzük csak a dolog meztelen vázát. Itt most egyetlen, kisebb fontosságú vasútvonalra annyi pénzt akarnak elkölteni, amiből az ország teljes törzsvonalhálózatát gatyába lehetne rázni. Jó üzlet ez? Miért nem ott lopnak, ahol mér értelme is lenne? Budapest és Bécs között is lehetne lopni, talán még többet is.

"Túlságosan szűk metszetben vizsgálod a dolgokat, azt is elfogultan, de érthető, hiszen ez neked veszteség minden oldalról. "

Nem csak nekem, mindenkinek. Neked is.

citrix 2019.04.29. 10:50:03

És ugye a hitelben "megújuló" kommunista (Kína dedikáltan kommunista ország) vastat ki más, mint a nemzeti gázszerelő mindenhez értő cége építi magyar részről. Ez az ember egy világ csodájának is mondható, de pontosabb megnevezés a fogalmatlan tökfilkó aki 10%-ért vállalja a stróman szerepét. Viszont megbízhatóan lojális, nem kavar, nem fordul szembe gazdájával (lásd Simicska) és egy ostoba fajankó vagyis nem lesz vele gondja a gazdinak.

6.Lenin 2019.04.29. 11:09:34

@felucca02:

Már csak le kéne venned a szemellenzőt. A világ másként működik, sajnos.

Valahol, valakik eldöntötték, hogy Európát el kell árasztani teljesen más kultúrájú tömegekkel, hogy évekig vergődjön olyan gondokkal, ami lehetetlenné teszi, hogy gazdaságilag valakik fölé nőhessen. Vagy valami hasonló.

Akkor mi is a megoldás? Mivel az emberek csak úgy basznak kimozdulni otthonról, le kell bombázni a kérójukat, és ha még akkor sem, akkor fanatikus barmokkal levágatjuk a fejüket. ezek a lépések eddig bejöttek, sok millió ember halálát okozva. A többség elindult, vagy ezután teszi, hiszen erős a kényszerítés.

Van, akiknek ez is üzleti kérdés. Tisztességes? Kinek lesz nyereséges?

Kínának ez a beruházás picsa összeg. Nekünk lehetőség. Szinte tök mind1, hogy kiknek a rabszolgái leszünk, hiszen mindenki ezt a szerepet szánja nekünk. A nyugat is.
De Kína egyenlőre nem követel cserébe olyasmit, amit a másik oldal igen, hogy adjuk fel a teljes szabadságunkat, mindenben. Melyik a jobb( kevésbé rosszabb)?

Túlságosan hiszel a mesékben. Én nagyon korán megtanultam, hogy nem azt kell figyelni, mit mondanak az emberek, hanem amit mond, azt vajon miért mondja. Hamarább rájöttem a valódi szándékokra. Nagyon hasznos.

Nyilván ebben az esetben is lehetne találni racionális szándékot, ha ismernénk a háttérben meghúzódó valódi érdekeket, ezt viszont ritkán veri nagydobra bárki is.

A USA is a demokrácia nevében gyilkol, rombol le társadalmakat, ha sértik az érdekeit.
A viálág már csak így működik több ezer éve.. És valószínűleg fog is, sajnos.

Az evolúció lényege is az, hogy az életképesebbnek kell győznie. A kipusztulás nem lehet célja senkinek sem. Még az emberek által irányított hatalmaknak sem.

Nekem sok minden nem jelent vesztességet, mert fel tudok rájuk készülni, ha nem elfogultan követem az eseményeket. Veszteség csak azoknak, akik mindent másoktól várnak, én nem.

(mellesleg ezeken a felületeken pont az érdekel, hogy mások miért másként látják ezeket. Nem zárom ki, hogy esetleg nekik lehetne igazuk, bár erre még nem találtam magyarázatot, de kitartó vagyok)

atomic power 1986DucaDuca 2019.04.29. 11:22:14

@felucca02:

A megtérülési számítások a jelenlegi teherforgalom mértékén alapulnak.
Az viszont szimulációs eljárásokkal prognosztizálható, hogy a vonal hogyan növeli az árucsere volument, értéket.

A beruházás összetett módon térülhet meg, semmi esetre sem a tényleges forgalom alapján.

Ha a tényleges forgalommal számolnánk, akkor Magyarországon nem épülhettek volna autópályák.
Az autópályák nélkül magyarország elesett volna sok munkahelyteremtő beruházástól.
A német autógyárak nem fektettek volna be Magyarországon. Most nem lenne itt a Mercédesz, BMW.

A Belgrád-Budapest tranzitfolyosó növeli Kína és Magyarország között a bizalmat, ami önmagában újabb befektetéseket eredményezhet Magyarországon kínai részről.

A kárt az okozta volna Magyarország számára, ha a beruházástól elálltunk volna.

A legrövidebb út KKE-ba Magyarországon keresztül vezet. Az Adria tenger kikötői nem tudnak nagy teherszállító hajókat fogadni. Ez csak Görögországban lehetséges.

Az egyik legmértéktartóbb kutatóintézet, a brüsszeli Bruegel intézet elemzésében arra jutott, hogy a magyar kereskedelem akár 8,7 százalékkal is nőhet a transzázsiai infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően. A GDP jelentősen nagyobb lehet.
Magyarország a projekt 10 kereskedelmi győztese között lehet az uniós országok között.

bruegel.org/wp-content/uploads/2016/09/WP-05-2016.pdf

Figure 5: Who wins and who loses in the transportation scenario
Panel A: Top 10 winners in trade

felucca02 2019.04.29. 11:26:54

@6.Lenin: "Valahol, valakik eldöntötték, hogy Európát el kell árasztani teljesen más kultúrájú tömegekkel"

Na, idáig olvastam. Összeesküvéselméletekre nem vagyok vevő. Ezeket azoknak találták ki, akik szerint mindig más a hibás. Sötét hatalmak működnek és össze akarják kutyulni a mi csodálatos életünket.

Csodálatos ív a fejlevágástól a kelebiai vonalig, mi? Lófaszt! Fel kellene már nőni!

6.Lenin 2019.04.29. 11:34:20

@felucca02:

"Patai Mihály jelenlegi MNB-alelnök nemrég azt nyilatkozta,

az államháztartást fegyelmezetten menedzselik, a fizetési mérleg és a külkereskedelmi mérleg pozitív. Ez a három mérleg soha nem volt így kézben tartva az elmúlt száz évben."

Itt egy példa, hogy ki, miként is magyaráz meg dolgokat.

Patai Mo-ot hasonlítja Mo-hoz. Mit csinál az index? Hosszú cikkben összeszed tücsköt-bogarat, hogy ezt a megállapítást Patainak rontsa.
Miért?
Mert rontaná a ballib oldal esélyeit. Cáfol? Nem, csak elferdít egy megállapítást. Lesznek, akiknek elfogadható módon, mert nekik is ez az érdekük.

Tisztességes? Döntsd el.

index.hu/gazdasag/2019/04/29/gazdasagpolitika_makrogazdasag_gdp_100_ev/

felucca02 2019.04.29. 11:38:44

@atomic power 1986DucaDuca: Oké, legyen így! Erre a bizalomerősítésre egy megfelelő válasz a 150-es vonal kismértékű kikalapálása, részleges kétvágányúsítás, vízzsákok megszüntetése, aláverés, néhol síncsere. Vmax 100 km/h.

Ez kijönne hetvenmilliárdból, Kína pedig iszonyatos mértékben kezdene bízni bennünk. Vonat sem több, sem kevesebb nem lenne, de az mindegy, a Szabadka-kelebiai vámolás meg maradna 24 óra, de hát ez van.

A Pireuszig hátralévő további kilenctizedet meg majd a jóisten meg- és átépíti valamikor.

Kína meg valószínűleg megvakult, amikor nekünk ad pénzt arra, hogy egy százas vonalat százhatvanra tornásszunk fel, amikort relatíve jobban járna, ha a Szabadka és Újvidék közötti, negyvennel járható vonalszakaszba öntené a pénzét.

Ugye, az még mindig megvan, hogy a tehervonatok max százzal mennek, a százhatvanas pályán is?

6.Lenin 2019.04.29. 11:44:58

@felucca02:

Attól egy probléma még létezni fog, ha te megpróbálod elmismásolni.

Akkor mivel magyarázod azokat a jelenségeket, amikről írtam?
Mi a fő téma jelenleg a világon, ENSZ,EU? Miről tárgyalnak, és miért?

Szívesen elolvasom a te verziódat, hátha tényleg én tévedek, Győzz meg erről.

(Afrika esetében a felmelegedést egy problémaként el is fogadom, de Szíria,Líbia, Afganisztán esetében már nem)

felucca02 2019.04.29. 11:55:07

@6.Lenin: A globalizációval magyarázom.
A liberális piacgazdasági rendszerek számos olyan technikai eszköz használatát tették mindennapivá, ami a világot összenyomta. A birkákat terelő pakisztáni az okostelefonján ma online látja, hogy mi történik hollandiában és svédországban, tehát el fog indulni arrafelé a túlnépesedő országából. Pláne, hogy utazni mindennél egyszerűbb ma.

A probléma létezik, igen, lehet és kell is róla beszélni. Ahogy orbán ezt teszi, az nem a megoldást célozza, hanem a megoldatlanság fenntartását, mert neki, hatalomtechnikailag az a jó. Neki az kell, hogy a nógrádi nénik rettegjenek a migráncsoktól, és semmiképpen ne oldódjon meg a helyzet.

6.Lenin 2019.04.29. 12:39:40

@felucca02:

OK! Egy biztos, nem te fox megdönteni abban a hitemben, hogy én látom jól a dolgokat.
Igen globális szempontból rendkívül meghatározó lehet a nógrádi nénik hozzáállása a világpolitikai eseményekhez.
Azért kösz, hogy az igyekezet megvan benned.

VIII. Lenin 2019.04.29. 17:22:28

@felucca02:

Sok sikert a szélmalomharchoz.

Sir Bates dö Hól 2019.04.29. 18:37:29

@6.Lenin: "A korrupció pedig akkor van, ha nem te lophatsz, ha te, akkor annak rengeteg más elnevezését is kitalálták már."

Lajosom, a korrupció az korrupció! a többi csak szarmaszatolás! én elég sokszor vesztegettem meg embereket, de nem is néztem őket szarba se! gyökér kis geci mind, aki hagyja magát megvesztegetni! ez a normális morális álláspont! aki mást mond, az meg morálisan nulla!

6.Lenin 2019.04.29. 18:58:26

@Sir Bates dö Hól:

B+, ez jó!

" normális morális álláspont! "
"én elég sokszor vesztegettem meg embereket, de nem is néztem őket szarba se! "

Ők is így lehettek veled, ha csak pénzért tudtál valamilyen előnyhöz jutni, szart se értél nekik, de pénzért ezt elnézték.

Sir Bates dö Hól 2019.04.29. 19:26:46

@atomic power 1986DucaDuca: ja, a bruegel arra jutott, hogy

Scenario I: Simulating the impact on trade of a reduction in transportation costs
"In this exercise, we take this information and apply the reduction of transportation costs across the board within the Belt and Road area. IT SHOULD BE NOTED THAT WE DO NOT INCLUDE THE COST OF OF SUCH IMPROVEMENTS IN TRANSPORT INFRASRUCTURE BECAUSE OF LACK OF DATA. More specifically, we reduce railway transportation costs by 50 percent and sea transportation costs by 5 percent, for the geographical area under the Belt and Road project."

illetve
Scenario II: Simulating trade gains from establishing a free trade agreement within the Belt and Road area
"EU countries, whose trade gains were the largest under the reduced transportation cost scenario, would now experience weak losses. The result is intuitive, because the EU countries would be outside the Belt and Road free trade agreement, so EU trade would be expected to be substituted to some extent by enhanced trade within the Belt and Road region. This is true even for EU countries formally included in the Belt and Road initiative, such as Hungary and Poland. This is because EU members cannot strike separate trade agreements with China, so they could not take part in a potential Belt and Road free trade agreement."

Sir Bates dö Hól 2019.04.29. 19:30:46

@6.Lenin: nem töki, én megcsináltam a magam pénzét, csakhogy én nem árultam el senkit és semmit, szemben azzal, aki a pénzt kapta;-)... aki korrupt, az eladja magát, az egy megvett árúcikk, mint egy prostituált;-)...

6.Lenin 2019.04.29. 20:15:01

@Sir Bates dö Hól:

Megkaptál tőle egy árút, amit a magad tehetsége révén nem tudnál megszerezni, vagy mások ától lopott árút szeretnél, mint orgazda. Ők csak közvetítik neked az óhajtottat.
Pont annyira szart érsz te is, de ezt pénzért elnézik.
Kár vergődnöd ezen, pláne morális kérdésként kezelned.
Nem volt egy jó 5let ezt szóba hoznod, pláne nekem címezve.
Én se nézlek többre, de ezt már régebben is megírtam neked.
Nem kellett volna még sokadszorra bizonyítanod is.

Sir Bates dö Hól 2019.04.29. 20:33:46

@6.Lenin: Lajos, most még nincs szalonnasütés, akkor vesszük hasznát majd a lángeszednek;-)! töki, én sosem voltam kereskedő, minek foglalkozzam bármivel, amit el kell adni, ha pénzt akarok? Mondhatjuk, hogy nekem az árum a pénz volt mindig is;-) van ilyen is, töki, még ha te nem is hallottál róla:-DDD... hülye vagy Lajosom?! még, hogy én fizessek, hogy dolgozhassak?! hogy megnyerjek egy munkát? Lajos, te így csináltad? nebassz'má'meg!:-DDD

az viszont óriási különbség, hogy én elítélem a korrupciót, te viszont megengedő vagy azzal szemben, ezért vagy morálisan nulla...

6.Lenin 2019.04.29. 20:41:47

@Sir Bates dö Hól:

Te tényleg köcsög vagy. Te dicsexel, hogy korrumpáltál másokat mert a sarki ribanc a két szép szemedért nem volt hajlandó leszopni, lefizetted a stricijét.

Aztán elítéled. Be vagy füvezve?
Egy rakás szar moralizál.

B+, ez a hónap legnagyobb dobása eddig a B1-en.

Sir Bates dö Hól 2019.04.29. 20:59:36

@6.Lenin: Lajosom, ebből már nem jössz ki jól, bárhogy is kapálódzol!:-DDD
te támogatod a korrupciót, én használtam, a különbség ég és föld;-)...

Anatolij Ubijca 2019.04.29. 21:31:46

@Sir Bates dö Hól: A használat is egyfajta támogatás. Ha egy nyugat-európai cégvezetőről bebizonyosodik, hogy keleti, balkáni politikusokat korrrumpált, akkor általában esni szokott az árfolyam, ezt sem a részvényesek, sem a tőkepiaci felügyelet nem veszi jó néven.

A korrupciós bűncselekményekért az is büntethető, aki veszteget, nem csak az, akit megvesztegettek, sőt. A vesztegetésnek már a kísérlete is bűncselekmény, ami akár letöltendő szabadságvesztéssel is büntethető.

Sir Bates dö Hól 2019.04.29. 21:46:48

@Anatolij Ubijca: persze, de itt kimondottan hivatali vesztegetésről illetve annak elfogadásáról van szó, ahol az elfogadót súlyosabban is büntetik. s nem jogi, hanem morális szempontból minősítettem. aki adja, az nem szeg meg semmilyen kvázi eskűt, aki eldogadja, az ellenben igen, nem hűséges a cégéhez, az üzleti életben. de az, aki hivatalt visel, az nem csupán egy csoportot, hanem az egész társadalmat árulja el.

én nem állítottam soha, hogy fehér lovas grál-lovag vagyok, de eskűt még nem szegtem, s eskűszegőket sem mentegettem;-)...

6.Lenin 2019.04.30. 09:02:59

@Sir Bates dö Hól:

"te támogatod a korrupciót, én használtam, a különbség ég és föld;-)..."

Sehol nem írtam, hogy támogatom, sőt. Annyit írtam, hogy mióta ember létezik, azóta ez is van, és mindenhol, létezni is fog, csak másként nevezik.

Semmi ég és föld, pontosan szart érsz te is , aki használja, és az is, aki elfogadja.

Én csak ennyit írtam. Te vergődsz, hogy megmagyarázd magadnak, de erről is írtam.

Ha te lopsz, akkor jogos, ha más, az jogtalan. Ez nem az elfogadását jelenti, csak az olyan szarrakásokról szól, mint te is vagy, meg akit megkentél egy szopásért.

Sir Bates dö Hól 2019.04.30. 09:26:24

@6.Lenin: "A korrupció pedig akkor van, ha nem te lophatsz, ha te, akkor annak rengeteg más elnevezését is kitalálták már."

ezt te írtad, te bagatellizálod el azt, hogy valaki bizalommal él vissza. és pont.

6.Lenin 2019.04.30. 09:51:04

@Sir Bates dö Hól:

Próbáld meg többx elolvasni amit előzőleg írtam. Ugyan egy szarrakásnak tartalak, de nem hülyének (eddig), hátha megérted. Én abban bízom, hogy menni fog.

Sir Bates dö Hól 2019.04.30. 12:18:44

@6.Lenin: látod Lajos, én meg alapvetően nem szarrakásnak tartalak (csupán egy kissé képmutató opportunistának), hanem egy meglehetősen korlátolt ostobának. jól kiegészítjük egymást;-)...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.04.30. 14:57:52

még megvárnám taga véleményét, hogy tudjam mimerre
gondolom kibaszták azt a nikkjét
taga milyen néven nyomod most? csüngő?

taga20 2019.04.30. 18:26:42

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

veled ellentétben fityeszpatkány, én egyel nyomom.
te viszont hetente váltod, mint a szaros gatyádat!

Alex62 2019.08.08. 00:32:49

@Tényelek: Ezek szerint Bangladesben 21 milliárd ember él. 20x annyi mint Kínában