B1 blogcsalád



Komédiás kerülhet az ország élére

2019. április 20. - jdesi

Vasárnap elnököt választ a szomszédos Ukrajna. A több, mint 40 milliós ország helyzete nehéz. A gazdaság romokban, keletről Oroszország támadja folyamatosan. A Krím elszakítása után, Kelet-Ukrajnában folyik a harc.

S bár jelentősgében ehhez nem mérhető, nyugat felől az Orbán-rezsim az, amelyik folyamatosan akadályozza Ukrajna nyugati integrációját. A hivatkozási alap a kárpátaljai magyarok helyzete – amely valóban sokszor okot ad a tiltakozásra -, ám minden valószínűség szerint a magyar politikának fontosabb, hogy így tegyen szívességeket Putyinnak.

img_2060.JPG

Az eddigi elnök, Porosenko az első körben csúnyán alulmaradt, ahogy kiesett Julia Timosenko – a szintén veterán politikus is.

Az esélyes egy a politikában bizonyos szempontból járatlan színész, Volodimir Zelenski, aki több mint 30 százalékot szerzett az első körben, míg Porosenko 16-ot, Timosenko 13 körül végzett.

És miért „bizonyos szempontból járatlan”? Mert Zelenski országos ismertségét egy tévé sorozatban nyerte el – a „Nép szolgája” a népszerű széria címe, és arról szól, hogy egy iskolai tanár véletlenek sorozata után az ország elnökévé válik és megküzd a korrupt ukrán valósággal.

Persze az elemzők mind azt mondják, nehéz megjósolni, hogy a színész a valóságban milyen politikus lesz, miként képes ezt a hatalmas és ellentmondásokkal terhelt országot irányítani.

Pár napja egy nagy kijevi sportcsarnokban, több tizezer ember és a tévé nyilvánossága előtt vitatkoztak egymással. Már ez is szép dolog ebben a  tekintélyelvű világban (mikor vitatkozna Orbán a Kétfarkú kutyapárt vezetőjével?).

Kétségkívül, bátor dolog volt Porosenkótól, hogy kiállt, bár sokat már nem veszíthet. Mindenesetre a vitában leginkább egymás képességét kérdőjelezték meg, valamint a másikat vádolták azzal, hogy oligarchák bábja.

img_4849.JPG

Veterná Ukrajna -- csendélet 

Az biztos, ha az előrejelzéseknek megfelelően Zelenski győz, nem mondhatja azt, nem tudott arról, miként fonódik össze a politika, a gazdaság és a bűnözés az oligarchákkal az országban. Hiszen a sorozat, amiben játszik, jelentős részben erről szól. A Transparency International korrupciós listájában a 120 hely környékén áll az ország. S a mindennapi tapasztalatok is arról szólnak, hogy Ukrajnát kicsiben és nagyban a korrupció működteti.

Ha nem akarsz megbukni az egyetemi vizsgán fizetned kell, ha orvosi ellátást akarsz, fizetni kell, ha el kell intézned valami ügyet fizetni kell. Ha magyar – és ezzel európai uniós – állampolgársághoz akarsz jutni, fizetni kell – de ilyenkor persze nem mindig az ukránoknak, bizony a magyar hatóságok embereinek egy része is szépen igazodik ehhez a világhoz.

Ukrajnában nagy kérdés a nyelv. Az ország lakóinak egy jelentős része, még ha ukránnak is tartja magát, oroszul beszélt.  Porosenko kampányában fontos szerepekt kap az „ukranizáció”, hogy Ukrajna az ukránoké és tessék mindenkinek ukránul beszélni.

Zelenski orosz anyanyelvű, természetesen tökéletesen beszél ukránul. Ellenfelei szokták azért oroszbarátnak nevezni. Zelenski szerint viszont egy ilyen bonyolult történelmű országban az identitásnak nem csak a nyelv lehet az alapja.p1680872.JPG

Az oroszokkal vívott hábotú áldozatai Nagyszőlősön

Porosenko vissza-visszatérően azt mondja, hogy mit sem ér a valódi politika  színpadán egy komédiában eljátszott szerep – különösen, hogy az azt közreadó tévécsatorna tulajdonosa Zelenskit így támogatja, s tette ismerté.

Az esélyes elnökjelölt erre így vágott vissza: ”nem vagyok politikus. Egyáltalán nem vagyok. Csak egy emberi lény vagyok, egy áltagos ember, aki meg akarja törni ezt a mostani rendszert.”.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2314776826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallus 2019.04.20. 16:31:15

Tök mindegy, hogy ki lesz a fő-fő nacsalnyik Ukrajnában, mert ami onnan ellopható volt, azt a demokráciát beszállítók már úgyis ellopták.... Valamit valamiért....

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.20. 17:34:56

@rallus:

"mert ami onnan ellopható volt, azt a demokráciát beszállítók már úgyis ellopták.... Valamit valamiért.... "

hát, mi annyival vagyunk előrébb, hogy kapunk az EU tól még pénz, még, de szorgos csutti staddionbáró és bandája szorgosan hordja haza a zsét... a demokráciát már baxát szét.

taga20 2019.04.20. 17:41:16

@rallus: többek között a krímet, a putyin haverodék!

darlacko 2019.04.21. 03:14:48

@rallus: Ukrajna talán az utolsó szétlopható ország Európában. Meg ott van még Fehéroroszország. Hatalmas földterületek, amikre vágynak a nyugati agrárcégek (Monsanto). Stratégiai elhelyezkedés, nyersanyagok. És végső soron piacok. Az biztos, hogy az ukrán embereket még jobban elintézte a rendszerváltásuk és a politikai elitjük, mint a magyarokat.

élveteg 2019.04.21. 08:00:41

Ahogy a képek mutatják idáig is móka kacagás volt az ukránok élete Most meg komédiás lesz az elnökük Hajajjj.....

Nagykörúton túli magyar 2019.04.21. 21:55:15

@csüngőhasú norvégbáró:
"hát, mi annyival vagyunk előrébb, hogy kapunk az EU tól még pénz"
Milyen pénzről tetszik beszélni?
Arról a napi 170 forintról? Cserébe meg napi 30 ezerrel kevesebb bért kapunk?
Jó üzlet! Na nem nekünk!

Sir Galahad 2019.04.21. 22:10:42

Furcsán tálalja a szerző a magyar-ukrán viszonyt. Eleve csak pár mondatban, mintha számukra mellékes lenne. Ráadásul azt sugallva, hogy a magyar kormány azért akadályzza Ukrajna európai integrációját, hogy szívességet tegyen az oroszoknak, és ennek csak ürügye a magyar kisebbség helyzete. Nos, szerintem a magyar kormány számára a magyar kisebbség helyzete egy ilyennel rendelkező ország esetében kulcskérdés kell, hogy legyen, és nagyon helyes, ha ettől teszi függővé az együttműködést. Az mellékes, hogy ez az oroszoknak épp kapóra jön vagy sem. Az új ukrán elnöknek azt lehet javasolni, hogy ha ez számukra fontos, akkor toljon ki jól az oroszokkal oly módon, hogy a kárpátaljai magyaroknak biztosítson példás kisebbségi jogokat, mi által máris megnyerik Magyarország támogatását az európai integrációhoz.

moonlight777 2019.04.22. 03:19:25

@rallus: ellopták a demokráciát? onnan ahol soha nem volt??? hát e jó.... :)))

rallus 2019.04.22. 06:51:00

Látom, hogy két szavas mondatokon szocializálódtál... Kérjél meg valakit, hogy értelmezze neked....

Hungry horse 2019.04.22. 14:44:58

Zsidó tolvajt cseréltek zsidó tolvajra, a hoholoknak vége.

Putyin röhög, remélem a halvány emlékét is kitörlik pár év alatt, ennek a történelmi kisiklásnak.

Magán?Véleményem? 2019.04.22. 21:08:21

" ... Komédiás kerülhet az ország élére ... "
Ezek a fasz ukránok, még nem is sejtik, hogy a komédiás majd szétvereti a tüntetéseket, nálunk már volt 2006-ban egy tánczos komikus a kormányfő, jó szét si verette a tüntetést október 26-án.