B1 blogcsalád



Orbán addig nem ad pénzt a Notre-Dame újraépítésére, amíg Macron térden állva nem könyörög neki

2019. április 18. - nickgrabowszki

Ilyen ez a régivágású kereszténydemokrácia: se nem keresztény, se nem demokrácia. ovem.jpg

Az Orbán-kormány még nem döntött a hétfői tűzben hatalmas pusztítást elszenvedő Notre-Dame újjáépítésére felajánlott támogatásról – közölte Gulyás Gergely a Kormányinfón. A kancelláriaminiszter szerint az Orbán-kormány várja a franciák jelzését, hogy Magyarország miben tudna segíteni, és ha kapnak ilyet, a következő kormányülésen döntenek a mikéntjéről.

Ugyanezt már két napja elmondta Szijjártó Péter, aki szerint pénzügyi segítség is szóba jöhet a katedrális újraépítésére –

amennyiben a francia állam kéri ezt.

Amiből következik, hogy Orbán Viktor arra vár, személyesen Emmanuel Macron hívja fel őt, és térden állva könyörögjön a segítségért, meg hogy a Fidesz-elnöke mentse meg a kereszténységet, de legalább annak egyik világörökségi műemléktemplomát.

Mindezt az a párt- és nemzetvezető teszi, aki 

De a Notre-Dame-ra, az emberiség kulturális örökségére nem futja.

notre_dame_2.JPGMindeközben mások, akik kevésbé tartják kereszténynek magukat, nem várnak: máris összegyűlt 400 millió euró az újjáépítésre. Adakoztak magánszemélyek, cégek és közintézmények is.

Magyarországról elsőként például a szegedi önkormányzat, amit a fehérvári követett, de adott a Mazsihisz is. Sőt, a szombathelyi (ahol a Mészáros Lőrinc nevén lévő cég éppen akadémiát épít) Fidesz-szervezet is gyűjtésbe kezdett.

Annyira kínos már nekik, hogy pont saját pártjuk kormánya nem ad egy fillért se.

Talán azért nem ad, mert - szemben mindenféle afrikai és latin-amerikai országokkal - a francia kormánytól nem várható, hogy visszaosszon, és egy jelentősen túlárazott beruházásra valamelyik "Mészáros"-céget kérje fel.

Orbán nem keresztényi, hanem politikai szempontból tekint a hétfői tűzesetre. Propagandájával megszórja a szavazói fejét ostoba álhírekkel és sötét összeesküvés-elméletekkel. Továbbá az ateista és szekuláris francia államot okolja a baleset miatt.

Pénzt viszont nem ad, még a közösből sem, nemhogy a sajátjából.  Nem kenyere a szolidaritás. Ami nem baj. Nem kötelező neki adni, szíve joga a döntés.

Csak ne hangoztatná közben, hogy ő mekkora keresztény.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3714773604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.04.19. 12:45:06

Az egész felajánlósdi egy fasság. Ez a templom azon túl, hogy természetesen miséznek bene egy műemlék, ami egy rakat pénzt hoz a francia államnak, amelynek a költségvetésében van elkülönített keret rendkívüli helyzetekre..

darlacko 2019.04.19. 12:51:45

@Buchhalter: a blog neve B1, nem B2, te azt se tudod, hogy hova szólsz hozzá

Amúgy a hozzászólásod igaz, Magyarország le van gatyásodva, nem a franciáknak kellene átjátszani a közpénzt. Meg úgy általában az egyházaknak se.
Meg a határontúli álmagyaroknak se.
A magyarországi magyarok adóit rájuk kellene költeni.

Larry SiIverstein 2019.04.19. 13:01:50

@Ennyi volt lipsikék! Takarodó!: "hogy a kedves apukádban, aki anyut teherbe ejtette a Rákóczi téren, lehetett némi vonó" - Nahát! Megtaláltad a féltestvéred?

Blogolo Blogi 2019.04.19. 13:11:54

@na__most__akkor: Ne legyél már ennyire csóró, néztem neked Budapest Párizs októberi járatot, akkor még nincs túl hideg, városnézésre pont alkalmas. 8051FT+13216FT oda vissza.

Attilajukkaja 2019.04.19. 13:12:29

Megint kiderült, Orbán mennyire egy pitiáner és nagyképű kis senki! Még hogy fontosak lennének számára a keresztény kultúra értékei! Ha-ha-ha!!!!
Nem kellene sokat felajánlania a katedrális újjáépítésére, mert egy relative szegény ország vagyunk, de az adománynak szimbolikus jelentése lenne. És most úgy viselkedik, úgy akar alkudozni, mint egy utolsó lókupec?

Blogolo Blogi 2019.04.19. 13:14:54

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: Jól beszélsz! Köcsög papok újítsák fel a hívők pénzéből, oszt imádkozzanak együtt, amennyit csak akarnak. A többiek már eddig is perkáltak!

Attilajukkaja 2019.04.19. 13:28:39

@Boross Bence:
"miért kellene nekünk, magyaroknak a háromszor gazdagabb Franciaországot anyagilag támogatnunk."
Háromszor? Jóval gazdagabb!

" Van a pénznek helye Magyarországon is (gyermekszegénység, tanárok, ápolók bére, pocsék közúthálózat stb.)"
Tényleg lenne. Kell a pénz újabb vesztességes sertéstelepekre, stadionokra, díszburkolatokra, stb. Mert ugye arra megy el!

"felújításra váró katolikus templomból is akad jónéhány az országban"
Így igaz. Orbánék mégis milliárdokat költenek egy templom építésére Mexikóban. Érted, Mexikóban?????????????

moonlight777 2019.04.19. 13:36:45

Semmi szükség arra, hogy bármelyik állam is adjon pénzt, van elég dollár milliárdos a világon, dobják ők össze a zsebpénzükből, ez lenne a minimum...

moonlight777 2019.04.19. 13:40:29

@Attilajukkaja:

Baromság, adjanak nekik pénzt a nagy bankár családok, akiké a világ vagyonának 2/3-a, Rokefeller és társai.... nekik zsebpénz..

a Miniszterelnök Úr nagy tisztelője 2019.04.19. 13:48:30

ma mi a ME Úr nagy bűne?
hogy adott vagy hogy nem?
lényegtelen
a lényeg hogy májusban ismét pofánbassza a nemzetrontó sorosügynököket

sZulamith 2019.04.19. 14:05:47

Talán azért nem ad, mert ez annak az országnak a gondja ahol ilyesmi történik. Személy szerint Orbán Viktor és a 100 leggazdagabb adjon, de ne az én kontomra. Akkor amikor az infláció több lett a tervezettnél, és csak évvégén ismerik el a nyugdijasoknak, addig ők hiteleznek, akkor ne egy kőrengetegnek nyujtsunk segitséget.

Roppant rövid az éelt, és nagyon sok országban borzasztó ahogyan ezt a röpke időszakot megélik, /Madagaszkát, Szomália, Nepál és még sorolhatnám/ oda kell adni a pénzt, ha már annyira máshova szeretnének adakozni.

nemecsekerno_007 2019.04.19. 14:09:50

@_most_: és a rendszerváltáskor a korábbi kommunista vezetők halmoztak fel vagyonokat... Azt meg illik most már elfelejteni??

Közben meg lett 3 millió munkanélküli hirtelen...

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.04.19. 14:17:53

@Blogolo Blogi: Vajon ugyanezt mondanád,hogyha egy nagy mecset égett volna le?

morph on deer 2019.04.19. 14:20:18

@Attilajukkaja:
”És most úgy viselkedik, úgy akar alkudozni, mint egy utolsó lókupec?”

Miért, hát hogyan másképp?
Ezt tudja...
Eleve miért vársz el együttérzést, vagy bármilyen egyéb emberi gesztust ettől a hatalomvágytól elmebeteg aljadéktól?
De most komolyan..!

Remélem, ha mégegyszer ki meri ejteni azt a szót, hogy “keresztény”, valaki végre csak-csak pofánvágja már...!
Valami nagyobb bútorral...

Sötétlelkű kis nyomorult.
Méghogy ő keresztény..!

Na most legyetek rá büszkék, orbánhitű nyaloncok, a ti (horog)keresztény vezéretekre! Most megmutatta ország-világ előtt, hogy mekkora sötét féreg is igazából!

Haverjával a Semjénrózsival egyetemben!
Szégyellnivaló aljadékok.
Pfuj...

morph on deer 2019.04.19. 14:32:42

@Boross Bence:
“Van a pénznek helye Magyarországon is (gyermekszegénység, tanárok, ápolók bére...”

Akkor szerinted MIÉRT szerb stadionokra, román püspöki rezidenciákra, meg mexikói templomokra herdáljuk?
Meg még felsorolni is sok, hogy hány további agyabaszott külhoni célra VAN pénz!

Vagy netán dicső vezérünk nem értesült arról, hogy van a pénznek helye Magyarországon is, lásd gyermekszegénység, tanárok, ápolók bére, hogy csak az általad felsoroltakból emeljek ki néhányat...

Nyilván nem tudja a viktor, mi, hogy itt az országhatáron belül is él pár millió balszerencsés, akik pechjükre nem erdélyben vagy a vajdaságban születtek.
És a Zöldfoki szigeteket még nem is említettem!
Szóval?

Boross Bence 2019.04.19. 14:48:19

@morph on deer: Orbán szavazóit nem érdekli sem a gyermekszegénység, sem a tanárok, ápolók bére, sem a pocsék közúthálózat, de még a szerb stadionok, a román (pontosabban nagyváradi római katolikus) püspöki rezidencia, sőt a mexikói templom sem. Őket az érdekli, hogy ne jöjjenek ide négerek és arabok, akik aztán megerőszakolják az asszonyokat.

2019.04.19. 14:59:42

@Boross Bence:

orbán szavazói a megvezethető buta emberek és miután az országban már ezek vannak többségben a focigeci örökké uralkodni fog.

a normálisak elmenekültek, más országban migránsként jobban, nyugodtabban élnek mint itt.

Tatai Katalin 2019.04.19. 15:00:28

orbánról ne feledjétek,hogy az egész kompániája más vallásu,ha igaz , a fia muszlim,én alig várom,hogy mikor zárják be egy elmegyógyintézetbe

taga20 2019.04.19. 15:01:45

@vitéz Beverneky: "a normálisak elmenekültek, "

bocsika, de én még nem menekültem el, bár igény lenne rá:)

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.04.19. 15:03:58

@morph on deer: És mennyi ágytálat meg lélegeztetőgépet lehetne venni ebből a pénzből..

2019.04.19. 15:10:25

@Tatai Katalin:
de ha épp szüksége van a szavazatokra lecsókolja a pápa gyűrűjét a kezéről az egész családjával együtt.
aztán a vatikánban milliárdokért szállodát épít a katilukas zarándokokna.
sok gerinctelen vezetője volt már az országnak de ilyen büdösbogár még nem!

Pop40 2019.04.19. 15:12:07

Úgy előttem is van, ahogy Macron remeg az idegtől: Mi lesz most a Notre Dame-mal, így, hogy az Eus pénzből vegetáló maffiaállam lótolvaj cigány "miniszterelnöke" nem küld nekünk egy kis aprót a saját pénzünkből? :DD

Viccen kívül, a tények meg ezek:

A helyi muszlimok adakoztak.
Az "Európát megvédő", " keresztény-konzervatív" fideszes maffiakúrmány nem adakozott SEMMIT a kereszténység legnagyobb jelképének újjáépítésére.

Le lehet vonni a következtetést, más kérdés, hogy a saját retardált szavazóin kívül kb nincs senki, aki bármiben is kereszténynek tartaná a sörhasú tolvaj Gecit, meg a bandáját.

Amúgy a fideszes csürhe szempontjából érthető is a dolog, itt se ellopni nem tudnák a pénzt, se szavazatot vásárolni nem tudnak vele, akkor meg minek? :D
Európában meg eddig is kiröhögték a Gecit, mostantól legalább jót röhögnek majd a "keresztény" hazudozásain is.

taga20 2019.04.19. 15:13:03

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !:

és mennyi stadiont lehetne még építeni, meg hány geci strómant lehetne felhizlalni, mi szargerincű fityeszparazita?

hogy baszodnál meg!

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.04.19. 15:15:56

@Boross Bence: Orbánék biztosítanak ingyenes óvodai étkezést,és iskolai tankönyvet nem a 2010 előtti álbaloldali vezetés..

enrikokaruszo 2019.04.19. 15:24:21

Gondolom, ha adott volna már, arra is kész egy cikk.
LFS :)

Boross Bence 2019.04.19. 15:29:21

@vitéz Beverneky: Nincsenek többségben az Orbán-hívők, csak a szavazók 47%-a, és nem menekültek el a normálisak. A kivándorlók főleg szakmunkások, másodsorban gyerekek, akiket szüleik magukkal vittek, harmadrészt diplomások, egyedülállók és fiatalok-középkorúak.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.04.19. 15:30:06

@taga20: A 2010 előtti Gyárfás-féle futball Eb pályázatban is benne volt a stadionépítési és stadionrenstrukciós program.Akkor miért nem csaholtál?

morph on deer 2019.04.19. 15:31:11

@Boross Bence:
“román (pontosabban nagyváradi római katolikus) püspöki rezidencia,”

Ami ugye attól még egy román(iai) ingatlan!
Ráadásul még csak nem is egy templom, ami legalább valamennyire közérdek lehetne... de nem, ez kizárólag az úrhatnámság céljait szolgálja, ahogy orbán kolostorba vonulása is.

Amúgy igazuk is van az orbánhitűeknek: jobb, ha az asszony soha nem tudja meg, hogy mit is hagyott ki mostanáig! :)
Arról meg nem is beszélve, hogy igenis fenn kell tartani a helyeket a magyar nemzetthy erőszakolóknqk, mert még a végén megváltozna a statisztika..!

Meg jobb tudomásul venni, hogy mivel mi egy “keresztény ország” vagyunk, ragaszkodunk hozzá, hogy a magyar keresztény nőket kizárólag magyar keresztény férfiak erőszakolhassák meg, mert ez az igazi nemzetthy módszer!

És eddig nem is volt ezzel baj, sőt, nagyon is sikeresen működött!
Szóval nehogymááá...!

Attilajukkaja 2019.04.19. 15:32:01

@moonlight777:
"Baromság, adjanak nekik pénzt a nagy bankár családok, akiké a világ vagyonának 2/3-a, Rokefeller és társai.... nekik zsebpénz"
Nem baromság. Mint mondtam, ennek jelképértéke van. Az is elég, ha 2 forintot adunk a keresztény kultúra eme meghatározó épületének újjáépítésére.
A bankárok már adtak, és még adni is fognak. Emiatt ne legyenek álmatlan éjszakáid.

@morph on deer:
"Miért, hát hogyan másképp?
Ezt tudja..."
Úgy látszik, tényleg csak ezt tudja. :o((((

"Eleve miért vársz el együttérzést, vagy bármilyen egyéb emberi gesztust ettől a hatalomvágytól elmebeteg aljadéktól?
De most komolyan..!"
Komolyan? Nem várok el tőle együttérzést, de azt igen, hogy adjon a kereszténymentő imázsára, amit annyira szeretne kialakítani magáról. Már csak ezért is felajánlhatna néhány forintot a szerény vagyonából. Még akkor is, ha két napig csak zsíros kenyeret ehetne a családja.

"Remélem, ha mégegyszer ki meri ejteni azt a szót, hogy “keresztény”, valaki végre csak-csak pofánvágja már...!"
A magyar egyházi emberek (tisztelet a kivételnek) mind Orbán mögé állnak, annyi kedvezményt kapnak tőle. Annyit, mint senki más. Elsősorban az ő dolguk lenne kimondani azt a bűvszót, hogy ÁCSI!

"Méghogy ő keresztény..!"
Soha nem volt az. Csak egykor még büszke is volt rá. :o)

taga20 2019.04.19. 15:32:21

@enrikokaruszo:

szerintem, ha a geci, a gazdád felajánlotta volna a biznicdzsetjét, vagy mészaroslölöt, egy rossz szavunk nem lenne rá, retek!:)))

wolves84lb 2019.04.19. 15:33:05

@Ennyi volt lipsikék! Takarodó!:
"Nem fenyegetőzünk, csak barátilag figyelmeztetünk, hogy ne rázzátok ilyen hévvel azt a pofonfát.

Aztán, ha a figyelmeztetés nem használ, akkor magatokra vessetek..."

Te vagy az, izmosbátor bajerzsóti? Te keresztény magyar, te...pffff.

taga20 2019.04.19. 15:34:29

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !:

a kertvégébe szargerincű? elmész te a kurvaanyádba!

Boross Bence 2019.04.19. 15:35:43

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: Kár volt megráznod a pofonfát! Tapasztalatból tudom, hogy az óvodások étele pocsék, mert kilopnak belőle mindent a fideszes önkormányzattal megállapodott bűnözők, a menü főleg felnőtteknek való kajákból áll (pl. paradicsomos káposzta), ellenőrzés pedig elvétve van. Az ingyenes tankönyvek is a legvacakabbak, csókos fideszes háziszerzők művei, amiket senki sem rendelne, ha megengednék a szabad tankönyvválasztást.

morph on deer 2019.04.19. 15:39:51

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !:
“És mennyi ágytálat...”

Te csak ne ábrándozz ilyesmiről!
Méghogy ágytál..!
Vécépapír nem kéne?

Hát mit gondolsz te, lopjuk mi a pénzt?
Na jó, de nem ágytálra..!
Vécépapír helyett meg inkább becsüld meg, hogy a miniszterelnök rendszeresen küld neked e célra papírt, a saját aláírásával!

Hát hol van még egy ilyen ország, most viccen kívül..!

wolves84lb 2019.04.19. 15:42:59

@gaston:
"Ez a blog számomra az uszítás és a rosszindulat csimborasszója! "

De minden rosszérzésed ellenére te hősiesen ide jársz, ugye? Fantasztikus, mennyire ostoba egy troll vagy te, baszod.

Boross Bence 2019.04.19. 15:47:06

@morph on deer: A hangvételedből úgy látom, téged nem érdekel a külhoni magyarok sorsa, de azért leírom ide, hogy a katolikus és a protestáns felekezetek magyar nemzetmegtartó erővel bírnak Romániában, és az ortodox egyházzal összefonódó román állam sosem fogja támogatni a magyar érdekeltségű egyházi intézmények rendbetételét.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.04.19. 15:56:20

@taga20: Mert ha nem a vályog"palota" mellett van, akkor ugye olcsóbb az egész program.Tényleg ez a lényeg ugye te debil? Hogy kotródnál vissza a retkes valagú büdös kurva anyád ótvaros végbelébe..

Balambér Kovács 2019.04.19. 15:56:49

Azé' nem, mer nem tud franciául ez az MSZMP párttitkár gyerek!
Monnyuk, ha stadion, vagy Bözsi néni malacóla lett volna, az más!
Akkor megint találkozhatott volna az övéivel.
Hello Röfik!

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.04.19. 15:59:17

@Boross Bence: Inkább a hazugság fát ráztam meg. A ballibsi média által terjesztett álhírek, hazugságok, amiket írsz. Mindenesetre a tény tény marad: Orbánék idején van INGYENES óvodai étkezés és ingyen tankönyv, nem a híres baloldali kormányok idején. Bajnai az iskolatej programot is megszüntette..

taga20 2019.04.19. 15:59:40

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !:

"Hogy kotródnál vissza a retkes valagú büdös kurva anyád ótvaros végbelébe.."

mi van szardarab feltörtek nálad az emlékek? nem mindenki úgy született, mint te, és a szargerincű fityeszes bandád, a geciddel az élen!

förtelem, hogy milyen ostoba állatok vagytok ti fityeszdroidok!

smilan1 2019.04.19. 16:05:11

Legnagyobb kepmutatoak azok a keresztenyek akik ennyire hangoztatjak a hituk. Pont mint a radikalis muszlimok, akik a vallasukat pont ugy ertelmezik, ami nekik epp megfelelo a celjaikhoz. De talan jobban ertheto pelda, ha azt mondom, mikor LeBron James -KICSODA??!!-kijelentette, hogy o a valaha elt legjobb kosarlabdazo. Michael Jordan ilyet sosem allitott. Rola mondtak. Kosaras-kosaras. Kereszteny-kereszteny. Van kulonbseg. Itt lehet kiszurni.....

Nagyorrú Barbi 2019.04.19. 16:10:12

@kolomparlole1114: Zsidó és cigány a qrva édesanyád, akinek (sajnos) nem folytál végig a lábán...

Isaac Milo Mendez 2019.04.19. 16:29:24

Szargyártó nem akar térden csúszva könyörögni Macronnak, hogy vonja vissza Trianont?

kolomparlole1114 2019.04.19. 16:30:53

@Nagyorrú Barbi: Tudtam én, de legalább már te is bevallod hogy zsidó fajú a cigánykurva kommunista felszopó anyád. Legalább mostmár tudjuk hogy miért vagy te is zsidó cigány. A kérdés csak az hogy minek kell itt kérkedned vele? Nem baszott meg a buzi apád este, és most frusztrált vagy, zsici kisköcsög?

Világít a torony 2019.04.19. 16:31:13

@Ennyi volt lipsikék! Takarodó!: " De tekintve, hogy már a Medián is 56%-ra mér minket a biztos pártválasztók körében, nem sok jóra számíthattok."
Hogy finoman fogalmazzak, a legyek vannak mint a méhek.

kolomparlole1114 2019.04.19. 16:32:48

@Nagyorrú Barbi: Mondjuk a nagy orrod eléggé beszédes, önvallomás nélkül is kitaláltuk volna melyik fajba tartozol...

Boross Bence 2019.04.19. 16:33:42

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: Igen, én is pontosan erről írtam. A megvezetett embereknek annyi duma elég, hogy valami ingyenes (azaz az adófizetők állják a cechet és közben meglopják őket), a többi már nem érdekes. A gyerekeknek vacak étel és tankönyv jut, de az nem érdekes. Szarul élünk, de nem érdekes. Lényeg, hogy a négerek és az arabok nem jönnek ide asszonyokat erőszakolni.

georgenius 2019.04.19. 16:35:37

Az állam ne adjon a közösből a templom felújítására. Adományozzanak a hívők a saját pénzükből.

vénkujon 2019.04.19. 16:38:08

hahahaha. a Miniszerelnők Ur azonnal utalja a lovét, mihelyst megtudgyja, hogy stadioná alakitják a franciák a nyomi kis plébániájukat. haha

kolomparlole1114 2019.04.19. 16:39:22

@Világít a torony: Majd amikor a nyugdíjadat is stadion részvényben fogják kifizetni pénz helyett, akkor legyél ilyen büszke magatokra! Mert a rendszerváltás után először a magyarok nyugdíját kell folyósítani, aztán ami marad, abból kaphatttok ti fidesznyikek. Már ha hagytak nektek valamit a tolvaj gazdáitok. Offshore Luxustónit és Stróman Lölőt elnézve túlsokra azért ne számíts, talán befizetned azért nem kell majd, de ki tudja.

taga20 2019.04.19. 16:40:05

@Nagyorrú Barbi: barbi, látom kurvára elkapott a húsvét szelleme.

cica a nyúllal vigyáz, nehogy mögéd kerüljön!:)))

kolomparlole1114 2019.04.19. 16:41:00

@georgenius: Én is így vagyok a magyar közpénzzel, az általam befizetettből ne adjanak Helikopteres Tóninak, Kokainos Árpinak, meg Stróman Lölőnek, dobják össze a kommunista fideszhívők az ellopnivalót!

taga20 2019.04.19. 17:03:44

@georgenius: én ateista vagyok, de szerintem be kéne szállnunk a helyreállításba, mert a notre-dame több, mint egy templom.

Eastwater 2019.04.19. 17:04:53

Szükségük van ennek az alaknak és hordájának a felajánlására?

fda 2019.04.19. 17:25:11

Kedves cikkíró! Ha olyan fontosnak érzed, hogy cikket is írsz róla, adakozz! Ne másra mutogass, hogy más adjon!

Egyébként az elsődlegesen becsült felújítási összeg már összegyűlt, bár nem is értem, miért nem inkább a károkozón verik le a kár összegét, vagy a biztosítóján.

taga20 2019.04.19. 17:34:11

@fda: ki a károkozó te szerencsétlen? meséjj!

te adakoztál már, vagy csak idejöttél a arcodat járatni?

"Egyébként az elsődlegesen becsült felújítási összeg már összegyűlt,"

mennyi az? persze, ha a geci és lölö csinálná, akkor meg kéne szorozni kettővel, kedves fityeszparazita!

Helga Beauty Salon. 2019.04.19. 17:37:42

@taga20: én ateista vagyok, de szerintem be kéne szállnunk a helyreállításba, ...........

Nem autistát mondott az orvos? Azt mondta hogy elmebeteg, te meg azt értetted hogy elmehetek! :D

taga20 2019.04.19. 17:41:45

@Helga Beauty Salon: a bőr hűlne rád, te kis te!:)

neked semmi sem elég?:)))

n3spr3ss0 2019.04.19. 17:53:23

Egy fideszes geci sem fog egy fillért sem adni, még soha senkinek nem adtak, lopott pénzekből pedig futná.

grafoguru 2019.04.19. 17:54:26

Úgy látom, mindenki meghülyült.
Volt már ilyen ilyen, sok bánat és sírás lett belőle. Egymásnak estek akkor is az emberek, néhány hasonló senkiházi miatt.
Persze ti erre nem emlékezhettek.
Rátok fér az emlékeztető... sajnos.

georgenius 2019.04.19. 17:57:12

@taga20: Mitől több mint egy templom? Szép, nagy és kész. Milyen fontosabb esemény történt ott? (Napóleon császár lett? Ez nagyon fontos esemény?) Szerintem ugyanolyan templom, mint a többi.

Helga Beauty Salon. 2019.04.19. 18:00:14

Orbán addig nem ad pénzt a Notre-Dame újraépítésére, amíg Macron térden állva nem könyörög neki........................

Igényeljen CSOK-ot és majd el lesz bírálva! Jók vagytok libsik, miért ad családi otthon támogatást, azt ne adjon, de a franciáknak aztán......! A Trianon kastélyt ne tapétáztassa ki?

taga20 2019.04.19. 18:02:29

@georgenius: jó! te így gondolod, én meg úgy.

szerintem nem egy a templomok között, hanem a templom.

valami ilyennek gondolom, mint ez.

www.youtube.com/watch?v=GG2jench7Kg&list=RDGG2jench7Kg&start_radio=1

bekov 2019.04.19. 18:04:31

kevés embert ismerek, aki nálam is jobban gyűlöli orbánt és a sleppjét, de ha megfeszülök se értem mi a faszért kéne pénzt adni egy francia katedrális újjáépítésére. még akkor se ha ez egyik legismertebb épület a világon. oldják meg a francik maguknak

a liberalizmus meg nem feltétlenül abból áll, hogy mindenért (akár ok nélkül is) fikázzuk a nekünk nem tetsző kormányt. azt a fidesz csinálta 2006 és 2010 között. elég szomorú is, hogy ezzel be lehetett húzni három 2/3-os győzelmet a választásokon

kolomparlole1114 2019.04.19. 18:11:09

@bekov: Én azt se értem minek kell stadionra, főleg külföldire, mégis adnak. Ha van felesleges pénz ablakon kidobásra, akkor valódi országimázsra miért nem futja? Mert ez éppen az. Még afrikai niggerek meg iszlámok is adnak. Nem ciki ez egy "keresztény" kommunistának?

taga20 2019.04.19. 18:13:09

@Helga Beauty Salon: kósa anyjának ne adjon disznóhizlaldát?

récsölnek ne adjon egy egész iparágat?

lölönek ne adjon.........kukoricát?

neked, te ostoba állat, ne adjon üveggyöngyöket?

látom megcsapott a húsvét szele. de látom téged csak a hús szaga csapott meg!:)))

taga20 2019.04.19. 18:16:03

@bekov: erről olvastál, te állítólagos fityesz gyűlölő?

24.hu/fn/gazdasag/2019/04/16/szeged-notre-dame/

na ezé!

2019.04.19. 18:22:10

@Helga Beauty Salon:

Trianon esetén melyik kastélyra tetszik gondolni?
Mer' hogy kettő is vagyon ott. Van ugye a kis Trianon - amelyet XV. Lajos építtetett az elhíresült szeretőjének -, és van a nagy Trianon, ahol megköttetett a gyalázatos országrablás -, amit viszont az előző fia, XIV. Lajos francia király építtetett.

Mert azé' nem mindegy ám!

2019.04.19. 18:50:47

@Látens Inszinuáció:
szerintem teljesen mindegy, csak adják vissza trianont!
sőt borneó és celebesz, magyar volt és magyar lesz!!!

különben meg akkor lenne nagy szarban a sok hülye irredenta, ha erdélyt, vajdságot, kárpátalját stb. visszacsatolnák, mert már csak románokat, szerbeket, szlovákokat stb kapnánk a területekkel.
a magyarok már rég lefalcoltak onnan, aztán jöhetne a háborúzás a nemzetiségekkel...

Helga Beauty Salon. 2019.04.19. 19:05:53

@Látens Inszinuáció: Természetesen mindkettőre, kerül amibe kerül!

moonlight777 2019.04.19. 19:28:34

@Attilajukkaja:

Nem, nem és nem, jelképesen sem..... egy lóf...t.....

taga20 2019.04.19. 19:42:18

@moonlight777: vagy a geci és mészaroslölö, me övék az ország!

te egyébként hülye vagy?

bekov 2019.04.19. 20:01:53

@taga20: tkp pont leszarom, hogy a francik hogy segítettek ki minket egy kis áradástól. ha ők ennyire marhák voltak, hogy 800 éve ekkora kőhalmokat és farakásokat pakoltak egymásra, amik aztán egy katedrálist adtak végeredményül (ráadásul mennyit, akad még egy pár a párizsi medencében, még nagyobbak is) önnön hülyeségük nagyszerűsítésére és önigazolására, akkor oldják meg maguknak a felújítást is. ahogy egyébként meg is oldják, és ez így van jól. nem látom semmi értelmét, hogy mi is ott tolongjunk az adományokkal. ha már segítség, akkor max szaktudással támogatnám, de gondolom vannak ott is jól képzett építészek.

és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a felújítás már régóta érett, csak folyton halasztották, hát így bosszulta meg magát. a lényeg, hogy nem sérült/halt meg senki, lehet tovább haladni, nincs itt semmi látnivaló

persze az is lehet, hogy csak az ateizmus beszél belőlem, engem az se érdekelt volna különösebben ha a földdel válik egyenlővé ez a templom, amíg nem temet maga alá senkit

Helga Beauty Salon. 2019.04.19. 20:18:18

Küldjenek nekik a környező országok hálájuk jeléül Trianonért, de tényleg mindegyik, mert még a faszszopó Ausztria is kapott! Verjék a csigazabáló anyjukba és ha már történelem, a törökök anno francia ágyúkkal lőtték Egert (meg minden mást) mert jó üzlet volt eladni!

Attilajukkaja 2019.04.19. 20:24:59

@moonlight777:
"Nem, nem és nem, jelképesen sem..... egy lóf...t....."
Miért? Mi bajod a Notre Dame-mal?
Vagy te is ezt a bugyuta Trianonos "érvelést" = gyűlölködést nyomod?

taga20 2019.04.19. 20:28:58

@bekov: "persze az is lehet, hogy csak az ateizmus beszél belőlem, engem az se érdekelt volna különösebben ha a földdel válik egyenlővé ez a templom, amíg nem temet maga alá senkit"

jó rendben, csináljunk, úgy mintha értelmes érző ember lennél.

téged mi rázna meg, mi lenne az amitől te is megremegnél?

Blogolo Blogi 2019.04.19. 20:32:41

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: "Vajon ugyanezt mondanád,hogyha egy nagy mecset égett volna le?"
Gyujts fel egyet es utanna megmondom.

Helga Beauty Salon. 2019.04.19. 20:48:03

@taga20: téged mi rázna meg, mi lenne az amitől te is megremegnél?..................

Egy értelmes komment tőled. :D

bekov 2019.04.19. 20:51:51

@taga20: mondjuk ha csak egyszer lennének glamour napok egy évben

komolyra fordítva, mivel láthatóan képtelen vagy elfogadni, hogy vannak más gondolkodású emberek is rajtad kívül, így aztán teljesen felesleges példákat sorolnom neked, mint értelmes érző embernek :)

mindbender2 2019.04.19. 20:58:22

Ha ad az a baj, ha nem ad akkor meg az.
Nagyon hitelesek vagytok ám.
Függetlenobjektívek.

taga20 2019.04.19. 21:37:59

@Helga Beauty Salon:

anyád hogy van fityeszretek?:)

taga20 2019.04.19. 21:38:51

@bekov: próbáld meg, hátha!:)

bekov 2019.04.19. 21:54:28

@taga20: mondjuk ha terrortámadás miatt égett volna le, meg bent ég vele még 268 ember, az megrendített volna. így csak annyit mondok, hogy a természet rendje. átmentem a teszten?

taga20 2019.04.19. 22:00:23

@bekov: mivel nem ez történt, ezért nem tudom, hogy mi lett volna.

"mondjuk ha terrortámadás miatt égett volna le"

az azért fontos információ lett volna, hogy az ira, vagy a kágébé, vagy binláden az a terrorista támadó.

ja és milyen teszten? ha csak ember vagy, az nem teszt, hanem állapot:)

bekov 2019.04.19. 22:17:56

@taga20: hűűűű, hát ez most bebaszott. nem tudom mit szívtál az elmúlt fél órában, de adhatnál nekem is :)

taga20 2019.04.19. 22:20:50

@bekov: hűűűű, hát ez most bebaszott.
nem tudom mit szívtál az elmúlt negyed órában, de adhatnál nekem is belőle:)

mi van?

bekov 2019.04.19. 22:39:58

@taga20: hát, először én is ezt kérdeztem magamtól. de akkor leírom

"mivel nem ez történt, ezért nem tudom, hogy mi lett volna." -> ez mi? nem értem minek írtad ezt, egyszerűen nincs kontextusa

"az azért fontos információ lett volna, hogy az ira, vagy a kágébé, vagy binláden az a terrorista támadó." -> nem tök mindegy melyik szervezet a támadó, meg milyen indíttatásból? bármilyen terrortámadás borzalmas dolog. és még te kérdőjelezed meg, hogy érző, értelmes ember vagyok-e? kuncogok ^^

"ja és milyen teszten?" -> te feltételezted nagyon előzékenyen, hogy érző, értelmes ember vagyok, és ennek igazolására kérted írjam meg milyen esemény rendítene meg, ha már egy szimpla tűzvész nem váltott ki belőlem letargikus sokkot. leírtam, erre te zagyvaságokat kezdesz el hadoválni. bocs de itt komolytalanná váltál számomra :)

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.04.19. 23:04:06

@Boross Bence: Miről beszéltél te szerencsétlen hülye?A ballib hülyeségeket nyomod,amit azért találtatok ki mert valamit mondanotok kell arra a nyilvánvaló tényre,hogy nem a 2010 előtti kormányok biztosítottak ingyenes óvodai étkezést és ingyen tankönyvet(igen adófozezői pénzből,mi másból te idióta balfasz),hanem Orbánék.Nem maradt más,minthogy kialálni,hogy szar a kaja meg a könyv.Szánalmasak vagytok..

taga20 2019.04.19. 23:13:19

@bekov: "bocs de itt komolytalanná váltál számomra :)"

ez annyira szép volt. ne haragudj, hogy mek mertelek szolitani.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.04.19. 23:32:01

@vitéz Beverneky: Csak a tájékozatlanságodra hívta fel a figyelmedet.Semmi olyat nem írt,ami megpróbálsz belemagyarázni.
Egyébként meg senki nem akarja már visszaszerezni az elcsatolt területeket. A cél a minél szélesebb körű autonómia kivívása a magyarlakta régiókban..

taga20 2019.04.19. 23:40:39

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: de nem az van, hogy nemzetállamok jurópájaikat akarjátok?

szerintem ott, hol vannak olyanok, amit előbb idehánytál?

Világít a torony 2019.04.20. 00:05:37

@kolomparlole1114: Bánatomra, valahogy kimaradt egy lényeges szó, a "többen".
Pontosan így hangzott volna:
"Hogy finoman fogalmazzak, a legyek többen vannak mint a méhek."
Remélem, így már sikerül elhelyezni a palettán a hozzászólásom.

Európai téridő 2019.04.20. 09:29:55

@Blogolo Blogi: A franciaországi templomok állami tulajdonban vannak, az Egyház csak használja azokat.

Bálint László Hatfaludy 2019.04.20. 11:00:27

Hát én pedig úgy vélem, hogy regnáló kormányunk nagyon bölcs álláspontra helyezkedett, mert egyelőre LEBEGTET és illetékes káderein keresztül figyeli a reagálásokat, külföldről , belföldről, még a 'FÉSZBUK' beírásokat is talán, de Jeruzsálem a Kreml, és a Fehér Ház véleményét mindenképpen kivárva. Mert igaz, hogy az "ÖREG HÖLGY" a világörökség része, ráadásul az Európa nevű fölkdrész egyik legmegbecsültebb keresztény műemléke, de a mai Franciaország szekuláris ország, ráadásul nem érzékeli a minálunk rettegett migránsveszélyt, de észlel mifelénk antiszemitizmust, meg demokráciahiányt. Antiszemitizmus márpedig erre felé nincsen, NETA szerint sem, legfeljebb 'sorosozás', de az meg nem az.Demokráciahiánytól meg ne dumáljanak, akik a sárgamellényeseiket éleslőszerrel fenyegetik.Ráadásul regnáló kormányfőnk bizony kereszténynek vallja magát, de kálomista, meg hát van amit jobban szeret mifelénk építeni, mint a Trianont minékünk összebuheráló csigaevőknél bármit;

2019.04.20. 13:23:34

Ehhez a viselkedéshez, majd azon keresztül ehhez az emberhez már nincs mit nagyon hozzá tenni.

Zsiga Károly 2019.04.23. 10:49:49

Azt gondolom,hogy a fidesz párt egy vallási egylet. Hiszen a hívők agya valami változáson esett át amit Orbán főideológus stílusa okozott: folytonos harc,harcrabuzdítás,aki nem velünk van az gonosz,más népek elleni gyűlölet,törekvés a partner átverésére(pávatánc),összevissza beszél hazugságokat(ne azt nézzék mit mondok hanem azt mit cselekszek). Van azért jó cselekedete is,de összességében az államot sajátította ki. De ehhez bőven akad seggnyaló igaz magyar ember.

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.04.24. 10:49:55

@taga20: Olyan értelemben nemzetállamok Európája, hogy az adott államnak meg marad az önálló mozgástere, és nem valósulnak meg Macron elmebeteg integrációs elképzelései. Ettől még egy adott állam adhat autonómiát a saját területén belül. Katalónia pl. eddig is autonóm helyzetben volt. Ebből akar továbblépni az önálló nemzetállamiság szintjére.
süti beállítások módosítása