B1 blogcsalád

Határtalan aljasság: a Fidesz propagandablogjai már azt sulykolják, a migránsok gyújtották fel a Notre-Dame-ot

2019. április 16. - nickgrabowszki

A fakenews rosszabb, mint a tűz. nd.jpg

Már nem kellene meglepődnünk. Azóta semmiképpen, hogy a Fidesz vezérpropagandistája képes volt az 50 mecsetben imádkozó muszlim új-zélandi lemészárlását az Orbán megerősödését ellenző, úm. bevándorláspárti titkosszolgálatok számlájára írni.

De azért az mégis meglepő, hogy milyen gyorsan léptek. Ami komoly profizmusra utal. Meg végtelen aljasságra.

Még egy nap sem telt el, mióta leégett a párizsi Notre-Dame, a Fidesz máris elkezdte felhasználni a kampányában.

  • Először is azonosították a szimbólumot a referenciával, tehát a tűzben nemcsak egy felújítás alatt lévő műemléképület, hanem maga a keresztény Európa szimbóluma semmisült meg csaknem.
  • Aztán elkezdték azt sulykolni, hogy - a rendőrség eddig állításával szemben - szándékos gyújtogatás történhetett.
  • Erre még egy állítólagos videót is felhoztak bizonyítékul, ami szerint valaki a lángoló épületben járkál. (A videón természetesen semmi nem vehető ki, de amennyiben mégis járkál ott valaki, alighanem egy tűzoltó.)
  • A hatóságok balesetről szóló állításait azzal magyarázzák, hogy azért mondják ezt, mert ők is benne voltak.
  • Amit az is bizonyít, hogy nem is akarták eloltani a tüzet.
  • Továbbá, hogy fedezik az elkövetőket.
  • Akikről egyelőre még nem sokat tudni, de azt igen, hogy a muszlim bevándorolók örültek a templom leégésének.

A narratíva egyelőre még nem öntötte el a a fideszes propagandakonglomerátumot, de már tesznek rá utalásokat. A Notre-Dame szimbólumvoltára például a 888. Az oltás ellentmondásaira az Origo. A muszlimok öröméről a Pesti Srácok. Hogy nyomozás indult, lehozta az MTI. (Pedig ez nem hír, hanem egy kötelező eljárás.) 

De a Facebook- és egyéb kommentfolyamokban megjelent hozzászólások is gyanúsan egy irányba mutatnak. Nehezen elképzelhető, hogy sugallat nélkül cselekednének ennyire egyöntetűen.

Annál is inkább, mert az egyik kormányközeli trashblogon már egy az egyben megjelent ez a narratíva. A Mindenszó címei április 16-án:

Lángoló Notre Dame – avagy, volt egyszer egy keresztény Európa…

Szinte biztos, hogy gyújtogatás történt

Az arabok mosolyogva fogadták a Notre Dame megsemmisülését

Exkluzív videó – Bizonyíték: szándékos gyújtogatás volt Párizsban

Nem volt elég helikopter tüzet oltani? Vagy nem akartak tüzet oltani?

Lehet, hogy majd innen átveszik az egészet mások is, és erre indul el a Fidesz teljes propagandája.. De az is elképzelhető, hogy ugyanolyan munkamegosztás történik, mint a christchurchi mészárlásnál, ahol Bayerre bízták az összeesküvés-elmélet terjesztését.

A katedrális minden normális embert megrázó megsemmisülése az Orbán-kormány számára számára csak egy újabb alkalom a konteógyártásra és hírhamisításra, a szélsőjobboldali és/vagy megtévesztett szavazók mozgósítására, valamint a képzelt ellenséggel szembeni uszításra.

Nincs olyan aljasság, amit a hatalom érdekében el ne követnének.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3914767320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ménár Atya 2019.05.02. 07:50:19

@math0:
Igazad van, úszniuk kellett volna!
B+ te hülye vagy.
Amúgy a menekült azért menekült, mert képtelen megvédeni magát, ha még eü segítségre is szorul,akkor halmozottan hátrányos, tehát a beteg,sebesült embereket ,nőket,gyerekeket mentik elsőként mindenhol.
Kivéve a te gyáva kecskebaszó 20 éves férfi szerelmeid a muszlim elvtársak, akik ezt leszarták.
Matyi, ne igyál töményet reggel,mert hülyeségeket beszélsz!
Most megyek, addig gondolkodj kis szociopata kecsketoszó, hogy hogy jössz ki a saját csapdádból!
youtu.be/cv-RRjo1oBs?t=103

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 07:56:52

@Ménár Atya: "Amúgy a menekült azért menekült, mert képtelen megvédeni magát, ha még eü segítségre is szorul,akkor halmozottan hátrányos, tehát a beteg,sebesült embereket ,nőket,gyerekeket mentik elsőként mindenhol."

Akkor miért éhezteti a nácigeci Führered őket a tranzitzónában, és ehelyett 1000 kilométerekről hozat kecskebaszó, keresztény gazdasági migránsokat?!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.02. 08:17:48

@Ménár Atya: és még mindig nem tudjuk, mi a fasz elől menekülnek a kecskebaszó, keresztény selejt gazdasági bevándorlóid, akiket Orbán csempészett be az országba. az, hogy Venezuelában összesen lelőttek egy pár tüntetőt, az mégiscsak röhejes indok ahhoz képest, hogy Aleppóban Putyin lebombázott sok ezer otthon ülő családot, és aki túlélte, az kénytelen volt elmenekülni.

Ménár Atya 2019.05.03. 07:13:54

@math0:
Talán azért van tranzitzóna, hogy ott kivizsgálják, hogy menekült e,aki menekültnek monjda magát.
Persze, nehéz bebizonyítani, hogy mi elől menekülsz ,amikor körülöttünk, biztonságos országok vannak.
Matyika, a náci hazudozásod,már rég megbukott, felesleges erőltetned ezt a menekült kecskebaszókról szóló mesét.
Orbi talán valódi menekülteket hoz 1000 kilométerekről ,és nem ki tudja milyen terroristákat ki tudja honnan ,óriási tömegben.
Na ezért vagy hülye!

Ménár Atya 2019.05.03. 07:34:53

@math0:
"@Ménár Atya: és még mindig nem tudjuk, mi a fasz elől menekülnek a kecskebaszó, keresztény selejt gazdasági bevándorlóid, akiket Orbán csempészett be az országba."

Matyika kisfiam, majd nézd meg újra a videót a kecskebaszókról, jól kivehető hogy azok bíz,a te muszlim tömeggyilkos elvtársaid, nem a keresztények :)
youtu.be/cv-RRjo1oBs?t=105

"az, hogy Venezuelában összesen lelőttek egy pár tüntetőt, az mégiscsak röhejes indok ahhoz képest, hogy Aleppóban Putyin lebombázott sok ezer otthon ülő családot, és aki túlélte, az kénytelen volt elmenekülni."

Az a helyzet, hogy minden úgy kezdődik, hogy lelőnek pár tüntetőt.
Ha nem lenne ennyire csökött agyad, akkor talán felfognád, hogy ez az a pont,amikor már túllépik az erőfitogtatás evolúciós genetikai kódját a terrorista elvtársaid, és utána jön a féktelen mészárlás.
Tehát innen menekülnek akik nem tudnak védekezni.
Putyinnal kapcsolatban is csúsztatsz, mert mire ő beavatkozott, addigra már rég háború folyt az országban.

"Menekülttábor Jordániában, 2013 júliusában
Az egyre súlyosbodó konfliktus elől több százezer szíriai menekült külföldre, 2012 októberében számukat már legkevesebb 470 000 főre becsülték."
Az oroszok viszont 2015 ben kezdtek puffogtatni.
Tehát megint hazudsz matyi!
Arról meg ismét elfelejtkezel, hogy már rég nem is menekültekről, hanem gazdasági bevándorlókról beszél a világ.
Na ezért vagy te hülye!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.03. 08:55:18

@Ménár Atya: "Talán azért van tranzitzóna, hogy ott kivizsgálják, hogy menekült e,aki menekültnek monjda magát."

Na pont ez az, amit Orbánék nem csinálnak, mert köcsög nácik.

"Orbi talán valódi menekülteket hoz 1000 kilométerekről"

talán? mert? te ezt beszopod?! idióta vagy.

"és nem ki tudja milyen terroristákat ki tudja honnan "

egész konkrétan Orbán ki tudja, milyen terroristákat csempészett be az országba, ugyanis nem tudod megmondani, hogy kik ezek, hol vannak, és igazából azt, hogy honnan jöttek, azt se közölték Orbánék, csak bizonyos kiszivárgott információk alapján lehet tudni.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.03. 08:56:08

@Ménár Atya: "óriási tömegben"

Orbán több migránst fogadott be, mint amennyi a kvóta lett volna.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.03. 09:02:29

@Ménár Atya: "Az a helyzet, hogy minden úgy kezdődik, hogy lelőnek pár tüntetőt."

tehát amikor az elvtársaid lelőttek egy pár cigányt, akkor onnantól Magyarország nem biztonságos ország? vagy amikor az elvtársad Norvégiában lelőtt sok tucat embert, akkor onnantól befogadtunk egy csomó norvég menekültet?

és ahogy már mondtam, amikor ezeket a kecskebaszók, keresztény migránsokat Orbán befogadta, akkor nem lőtték le a tüntetőket.

röhej vagy, te kis köcsög, húgyagyú kurafi, pedofil pap!

"Putyinnal kapcsolatban is csúsztatsz, mert mire ő beavatkozott, addigra már rég háború folyt az országban."

ja, értem, tehát ha van egy háború egy országban, és Putyin odamegy, és szétbombáz egy sok milliós várost, akkor az rendben van, akkor nem történt semmi, és akkor azok nem menekültek, akik onnan menekülnek.

"Az oroszok viszont 2015 ben kezdtek puffogtatni."

mikor volt a migrációs válság Európában? 2015-ben. hát, bazdmeg, már megint dupla csőre szoptad a harci faszt, te Fidkány, kis pedofil köcsög pap!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.03. 09:07:13

@Ménár Atya: egyébként hazudsz

Putyin és Assad már minimum 2013 végén bombázott civileket, városokat:

en.wikipedia.org/wiki/Operation_Canopus_Star

és hozzáteszem, terroristákat, Hezbollah harcosokat is alkalmaztak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.03. 21:53:22

@Ménár Atya: amikor a Tahrir téren lőtték a tüntetőket, akkor Orbán valahogy nem fogadott be menekülteket onnan. mert Orbán egy náci geci.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.03. 21:55:28

@Ménár Atya: sőt, amikor Kijevben lőtték a tüntetőket, akkor sem fogadott be Orbán senkit. és ez a példa azt mutatja, hogy azért egy tüntetésbe lövés még nem számít olyan hylezetnek, hogy tömegesen kelljen menekülteket befogadni.

a venezuelai migránsok becsempészése mögött nemcsak az van, hogy keresztények, de valami üzlet is.

Ménár Atya 2019.05.04. 05:33:08

@math0:

"Orbán több migránst fogadott be, mint amennyi a kvóta lett volna."
Na, akkor ezt a kérdést le is tudtuk.
Tehát, akkor a véleményed szerint, a magyar kormány ,egy befogadó kormány.
Ennek alapján , a brüsszeli támadások, a befogadással kapcsolatban, teljesen alaptalanok, voltak, mivel mi, ellenőrzötten, sokkal több menekültet fogadtunk be, mint amit valakik valamilyen kvóta alapján megakartak szabni nekünk, ismeretlen kecsketoszó potenciális terroristák befogadására.
Matyika, köszönöm, hogy te is úgy érzed, hogy hogy akkor magyarország túl is teljesítette önként , ezt a kvótát! :)

Ménár Atya 2019.05.04. 05:44:10

@math0:

"egész konkrétan Orbán ki tudja, milyen terroristákat csempészett be az országba, ugyanis nem tudod megmondani, hogy kik ezek, hol vannak, és igazából azt, hogy honnan jöttek, azt se közölték Orbánék, csak bizonyos kiszivárgott információk alapján lehet tudni."

Csak hát, az élet valahogy nem téged igazol.
Ha igazad lenne, akkor itt most terror cselekmények sora történne, kecskebaszó elvtársaid, hálátlan tevékenysége folytán .
Csakhogy ezek az orbi titkos migránsai, eddig nem robbantották fel a budapest-nagykanizsa vonatot, nem vágták el a Mezőcsáti templom papjának a torkát, nem lőtték agyon a sziget fesztivál bulizóit, nem lőtték agyon az index újságróit, és nem erőszakolták tömegével a nőket semmilyen utcabálon magyarország területén.
Ellenben a te kecskebaszó elvtársaiddal, akik ahol megtelepedtek, ott szinte biztos, hogy a terror is velük telepedik meg.
Na ezért vagy hülye!

Ménár Atya 2019.05.04. 05:54:24

@math0:

"@Ménár Atya: "Az a helyzet, hogy minden úgy kezdődik, hogy lelőnek pár tüntetőt."

tehát amikor az elvtársaid lelőttek egy pár cigányt, akkor onnantól Magyarország nem biztonságos ország? vagy amikor az elvtársad Norvégiában lelőtt sok tucat embert, akkor onnantól befogadtunk egy csomó norvég menekültet? "

Ajjaj Mátyás, már megint kezd kitörni az elmebajod.
Meséld már el légyszi, hogy ezek a cigányok mikor is akartak polgárháborút?
Kik is lőtték le őket, és milyen kormány volt épp hatalmon, aki ezt képtelen volt megakadályozni?
Tán csak nem épp a töketlen szocialisták, akik politikai érdekből hagyták masírozni a nácikat fel és alá a városban, nem hoztak semmilyen törvényt az antiszemitizmus, ellen.
Bár azt tegyük hozzá, hogy most már egy csapat vagy te is ezzel a náci csoporttal, csak most dk-jobbik nemzeti szocialista összeborulásnak hívják, ezt a csürhét.
Matyi, megint tátott szájjal futottál a náthás faszba a tudatlanságod,meg a hazudozásod miatt!

Ménár Atya 2019.05.04. 06:01:43

@math0:
"Az oroszok viszont 2015 ben kezdtek puffogtatni."

mikor volt a migrációs válság Európában? 2015-ben. hát, bazdmeg, már megint dupla csőre szoptad a harci faszt, te Fidkány, kis pedofil köcsög pap!"

Talán ha ismét nem a kiragadott mondaton lovagolnál,még igazad is lenne, de ha nem lennél ennyire sötét és elvakult, akkor talán képes lettél volna értelmezni azt amikor ezt írtam :

"Menekülttábor Jordániában, 2013 júliusában
Az egyre súlyosbodó konfliktus elől több százezer szíriai menekült külföldre, 2012 októberében számukat már legkevesebb 470 000 főre becsülték."

Tehát már 2013 ban volt ennyi, akik ugye már leléptek gyáván.
Aztán 2 év múlva merkel mami szr kisgyerek simogatása után megindultak felénk.
Tehát nem az oroszok miatt kispofám, hanem a tánti hülyesége miatt.
Szóval ne ferdíts, mert úgy is lebuksz, a kevés eszed a dk gyülin lehet hogy elég a demens nyuggerbázisotok hülytésére, de máshol beégsz vele matyika!
Na ezért vagy hülye!

Ménár Atya 2019.05.04. 06:18:46

@math0:
"@Ménár Atya: egyébként hazudsz

Putyin és Assad már minimum 2013 végén bombázott civileket, városokat:

en.wikipedia.org/wiki/Operation_Canopus_Star

és hozzáteszem, terroristákat, Hezbollah harcosokat is alkalmaztak."

Matyika, az, hogy titokban , milyen hatalmak kinek és miért segítetek, az nem ugyan az,amikor nyíltan beszállnak, egy konfliktusba.
A te kis buta fejedben lehet hogy van jelentősége, az elvakult gondolkodásod miatt, csakhogy a valóságban ez nem így van.
Ha a te gondolatmenetedet követjük, akkor az egész konfliktusért az obama rezsim felelős, ők robbantották ki az arab tavasz című valóság sót , aminek köszönhetjük a kecsketoszó diktátorok bukását, aminek viszont a polgárháborúkat, és a káoszt, tömegmészárlást, és menekültáradatot.
Tehát jó hülye vagy, ha ezért az oroszok titkos tevékenységét hozod fel érvként.
Obamáék fegyvere visszafelé sült el, ők sem számítottak erre a káoszra.
Nem mérték fel, hogy ezek a kecskebaszók, még középkori szinten vannak, és a vallási fanatizmus nagyobb arrafelé,mint a demokratikus gondolkodás.
Amúgy a hezbollah harcosok honnan jöttek, moszkvából, vagy novoszibirszkből?
Jó nagy faszságot hoztál megint össze ezzel matyika.
Mivel világítasz otthon, negrót veszel a szádba, és az világít a sötét összekuszálódott fejedből mi? ! :D
Mondjuk szerintem te a kétlábú negrókat szereted a szádba venni, nem a mentholos cukorkát :D

Ménár Atya 2019.05.04. 06:36:56

@math0:

"@Ménár Atya: sőt, amikor Kijevben lőtték a tüntetőket, akkor sem fogadott be Orbán senkit. és ez a példa azt mutatja, hogy azért egy tüntetésbe lövés még nem számít olyan hylezetnek, hogy tömegesen kelljen menekülteket befogadni."

Ha most ezt én írtam volna, akkor már vernéd a tamtamot, hogy milyen idióta selejt down kóros geci vagyok.
De szerencsére nem én írtam, én nem mondom neked, hogy hülye vagy, és írni sem tudsz, ma más a "hylezet" :)
De a tárgyra térve:
Nem tudom, hogy valaki is adott be ukrajnából menekült kérelmet.
Minden esetre, az ukránok,nem a te kedvenc kecskebaszó néped, ezek mernek harcolni,és megvédeni a családjukat.
Jelenleg is harcolnak putyin titkos háborújában keleten, az agresszor ellen, ahogy tudnak.
De, ha eszkalálódna a helyzet, és az oroszok nyíltan háborúznának,és civileket támadnának , akkor a civil menekülteket kénytelenek lennénk befogadni, mint közvetlen biztonságos ország.
Jelenleg ilyen helyzet nincs.

"a venezuelai migránsok becsempészése mögött nemcsak az van, hogy keresztények, de valami üzlet is."
Hát ezt nem volt nehéz kitalálni.
Általában a polgárháború nyertesei a támogatóiknak hálásak, és nem az ellenségeiknek.
Ez B+ olyan mint a rulett, a magyarok, meg most már az amerikaiak a feketére dobták a zsetont, az oroszok meg a pirosra, a kerék meg forog, és mindenki várja hol áll meg a golyó.
Az oroszoknak jó lenne egy támaszpont délamerikában, az amiknak meg nem , ráadásul ugye annyi olajuk van mint a fél világnak összesen, mi meg bízunk hogy a fekete nyer, és szépen a kis tétből nagy nyereség lehet.
De ez úgy nagyjából minden konfliktusra igaz, valakik mindig hasznot húznak gy vagy úgy.
Meddig gondolkodtál ezen míg kiötlötted, évek mentek rá, vagy a dkjobbik náci párt adta meg a megfejtést telefonon?
Na ezért vagy hülye! :)

Ménár Atya 2019.05.04. 06:44:40

@math0:

Ez Orbán Viktor miniszterelnök hét pontja a bevándorlás megállítása érdekében:

1. A migráció kezelését el kell venni a brüsszeli bürokratáktól, és vissza kell adni a nemzeti kormányoknak!

2. Egyetlen ország se legyen kötelezhető migránsok befogadására akarata ellenére!

3. Senkit ne engedjenek be Európába érvényes igazolvány, dokumentumok nélkül!

4. Szüntessék meg a migránskártyákat és a migránsvízumot!

5. Brüsszel ne adjon több pénzt Soros György bevándorlást segítő szervezeteinek, ehelyett térítsék meg a határvédelem költségeit!

6. Európában senkit ne érhessen hátrányos megkülönböztetés azért, mert kereszténynek vallja magát!

7. Bevándorlást ellenző vezetők legyenek az uniós intézmények élén!

Remélem már aláírtad és elküldted! :)
Na melyik ponttal van ellenvetésed, ebből a remek írásból?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.04. 06:55:18

@Ménár Atya: nem, kis idióta, elmebeteg, kurafi papocska, nem.

a törvényt be kell tartani, a törvény megszegését nem mentesíti az, hogy Orbán a maga módján, máshogy csinált valami hasonlót. például ha te nem fizetsz adót, az alól nem mentesít, ha a fociklubnak adtál pénzt. attól te még egy büdös adócsaló vagy.

azt viszont jelenti, te kis idióta náci, hogy Orbán szájba és seggbe baszott téged, ahol csak ért, te meg élvezed, mert te már csak egy ilyen kis selejt vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.04. 06:58:57

@Ménár Atya: "Ha igazad lenne, akkor itt most terror cselekmények sora történne, kecskebaszó elvtársaid, hálátlan tevékenysége folytán ."

Magyarországon átment 2015-ben több százezer muszlim. egy büdös kurva terrorcselekmény nem történt.

történt viszont olyan, hogy a ti náci fajtátok felgyújtotta a tévé székházat, a fél belvárost, és tankkal ment a rendőrségnek. ez terrorcselekmény. meg történt olyan, hogy teréz körúti robbantás, meg történt olyan, hogy egy másik náci fajtátok lelőtt egy rendőrt, meg történt olyan, hogy a náci fajtátok megölt egy csomó cigányt.

tehát igen, történtek ilyen esetek, de egyiket se muszlim követte el, hanem a ti náci fajtátok, magyarok, fehérek, keresztények. titeket kell kitoloncolni az országból!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.04. 07:02:10

@Ménár Atya:

már megint nem vetted be a gyógyszered, te kis idióta papocska:

"Meséld már el légyszi, hogy ezek a cigányok mikor is akartak polgárháborút?"

miért a venezuelai migránsok akartak? elismered, hogy Orbán polgárháborús terroristákat fogadott be?

"Kik is lőtték le őket"

a náci elvtársaid.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.04. 07:02:47

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.04. 07:10:55

@Ménár Atya: 2015-ben volt a menekültválság Európában.

az oroszok 2014-ben kezdtek el súlyosan civileket bombázni.

de szerinted a faszom tudja miért volt a menekültválság, de nem az oroszok miatt.

azt senki nem tagadja, hogy már 2015 előtt is volt polgárháború, nyilván menekültek is voltak. de ebből a válságból akkor lett olyan válság, hogy Euróbába is elért, amikor az oroszok elkezdtek bombázni. hiába söpröd a szőnyeg alá. 2015 elején ugrott egy kurva nagyot a menekültek száma az orosz bombázások miatt:

cdn.vox-cdn.com/thumbor/o9gkUYxD5DBlehrsh4Ss-mQOwTc=/0x0:1415x612/1320x0/filters:focal(0x0:1415x612):format(webp):no_upscale()/cdn.vox-cdn.com/uploads/chorus_asset/file/4031650/Screen%20Shot%202015-09-04%20at%204.24.13%20PM.png

mint tudjuk, te egy elmebeteg, idióta fasz vagy.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.04. 07:15:35

@Ménár Atya:

"az, hogy titokban , milyen hatalmak kinek és miért segítetek, az nem ugyan az,amikor nyíltan beszállnak, egy konfliktusba."

hát, igazából egy értelmes, rendes embernek az, hogy most az oroszok nyíltan bombázták le Aleppót, vagy titokban, az édes keveset változtat a lényegen

"Ha a te gondolatmenetedet követjük, akkor az egész konfliktusért az obama rezsim felelős, ők robbantották ki az arab tavasz című valóság sót"

mese-mese-meskete, a te delíriumos álomvilágodban. erre nincs bizonyítékod, az nem érv, hogy orrba-szájba hazudsz.

meg neked az Obama-kormány valamilyen képzelt, forradalmakat generáló ügynökösködése csípi a szemed. de az, hogy Putyin totálba bombázza az embereket, az nem.

te nagyon beteg vagy.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.04. 07:18:37

@Ménár Atya: nyilván, muszáj volt Aleppót Putyinnak lebombáznia, mert Tunéziában egy ember felgyújtotta magát kétségbeesésében. a te idióta, beteg agyadban azt képzeled, ezt Obama csinálta, és azt is, hogy emiatt kellett lebombáznia Putyinnak Aleppót.

te iszonyatosan beteg vagy.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.04. 07:22:08

@Ménár Atya:

"Minden esetre, az ukránok,nem a te kedvenc kecskebaszó néped, ezek mernek harcolni,és megvédeni a családjukat."

aha, tehát a venezuelai, kecskebaszó, keresztény migránsok, akiket Orbán becsempészett, azok gyáva keresztények, akik egy lövéstől gyáván megfutamodtak, és mindjárt sok ezer kilométerre menekültek Orbán repülőgépén az óceánon túlra. ilyen kis selejtes, keresztény, kecskebaszókat csempészett be a geci Orbán Magyarországra.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.04. 07:26:27

@Ménár Atya: ez semmi másról nem szól, mint arról, hogy Orbán ordibál, hogy senki ne szóljon bele a disznóságaiba, ő majd uszít a menekültek ellen, és közben becsempészik terrorista, keresztény, kecskebaszó migránsokat üzleti alapon.

ezzel nemcsak, hogy náci, de titeket, náci szavazókat is átbasz. mert fogad ő be arabokat is meg feketéket is, ha neki fizetnek.

itt is arról van szó, hogy Orbán hisztizik, hogy hadd lophasson már a saját kénye-kedvére. titeket meg közben átbasz az agymosásával.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.04. 08:51:00

@Ménár Atya: Találtam egy riport-videót, ami rólad szól. Pontosan a te fajtád, az igénytelen, idióta, tudatlan falusi magyar paraszt jelenik meg benne, az összes idióta ellentmondásaival, és ahogy utoléri a valóság. Ahogy a Fideszt is utoléri a valóság, és pofán szarja magát, meg téged is utolér a valóság, és pofán szarod magad:

1) A téma az, hogy Fehérváron munkásszállót akar egy vállalkozó építeni, ahova leginkább mongol és ukrán vendégmunkások jönnének. Régóta mondom, hogy ez egy elkerülhetetlen valóság. Bevándorlót Magyarországon be kell fogadni, ezt nem lehet kikerülni.
2) A patkányfidesz által feltüzelt rasszizmus és idegengyűlölet viszont működik, és most visszájára sül el.
3) A Fidesz pofán szarta magát, mert hát a Fidesz a munkásszállás mellett van (bizonyára Fideszes a vállalkozó, meg a városnak érdeke a fejlesztés).
4) Az idióta Fideszt tehát utolérte a valóság: hiába gyűlölködik a migránsok ellen, gazdasági és társadalmi szükségszerűség, hogy be kell fogadnunk idegeneket, mert összeomlik az ország, ha nem.
5) A Fideszes városvezetés tehát nagyrészt muszlim arab menekültek helyett most (részben) ázsiai buddhista vagy pogány migránsokat fogad be. Mi a különbség? Hol van ebben logika?!
6) A videóban szerepel egy ember, totál, kiköpött olyan, mint te, aki a szállás mellett lakik (ez van a képen). Ő az, aki, amikor őszintén megkérdezik, akkor kiderül a nagy büdös valóság: a "migráns" szó ugyanis szimplán "bevándorlót" jelent. Migráns az ukrán, a román, a mongol is, de a magyar is, külföldön. Ha az emberek gyűlölik a muszlim, arab migránst, akkor a mongolt is fogják, és az ukránt is. És akkor teljesen logikus, hogy ugyanilyen idióta emberek a magyar migránsokat is fogják gyűlölni külföldön.
8) Az egész történetből egyébként annyi derül ki, hogy azoknak a migránsoknak az a "bűnük", hogy részegek és hangoskodnak. Ahogy a magyarok is csinálnak ilyet, és egy csomó ember húz óriási kerítéseket azért, hogy a magyar szomszédjától elhatárolódjon. Mind a hangoskodás, mind a fóbiás elhatárolódás butaság, de a magyarokra is simán jellemző. Nem a migránsok miatt kezdtek el a magyar emberek bazi nagy kerítéseket építeni.

Szóval ilyen az, amikor az idiótaság visszaüt, lehet itt idegenek ellen szítani az embereket, de a valóság erősebb, és akkor a Fidesz kerül a másik oldalra is, és eljön az igazság pillanata. Akkor az ilyen kis idióta, bornírt emberek is csak dadogni tudnak, hogy akkor hogy is van ez?!

Ez vagy te is, ez a videó tükröt tart eléd.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.04. 08:52:35

@Ménár Atya: Találtam egy riport-videót, ami rólad szól. Pontosan a te fajtád, az igénytelen, idióta, tudatlan falusi magyar paraszt jelenik meg benne, az összes idióta ellentmondásaival, és ahogy utoléri a valóság. Ahogy a Fideszt is utoléri a valóság, és pofán szarja magát, meg téged is utolér a valóság, és pofán szarod magad:

24.hu/belfold/2019/05/03/ha-idekoltozik-90-ukran-akkor-ennek-a-teruletnek-vege/

1) A téma az, hogy Fehérváron munkásszállót akar egy vállalkozó építeni, ahova leginkább mongol és ukrán vendégmunkások jönnének. Régóta mondom, hogy ez egy elkerülhetetlen valóság. Bevándorlót Magyarországon be kell fogadni, ezt nem lehet kikerülni.
2) A patkányfidesz által feltüzelt rasszizmus és idegengyűlölet viszont működik, és most visszájára sül el.
3) A Fidesz pofán szarta magát, mert hát a Fidesz a munkásszállás mellett van (bizonyára Fideszes a vállalkozó, meg a városnak érdeke a fejlesztés).
4) Az idióta Fideszt tehát utolérte a valóság: hiába gyűlölködik a migránsok ellen, gazdasági és társadalmi szükségszerűség, hogy be kell fogadnunk idegeneket, mert összeomlik az ország, ha nem.
5) A Fideszes városvezetés tehát nagyrészt muszlim arab menekültek helyett most (részben) ázsiai buddhista vagy pogány migránsokat fogad be. Mi a különbség? Hol van ebben logika?!
6) A videóban szerepel egy ember, totál, kiköpött olyan, mint te, aki a szállás mellett lakik (ez van a képen). Ő az, aki, amikor őszintén megkérdezik, akkor kiderül a nagy büdös valóság: a "migráns" szó ugyanis szimplán "bevándorlót" jelent. Migráns az ukrán, a román, a mongol is, de a magyar is, külföldön. Ha az emberek gyűlölik a muszlim, arab migránst, akkor a mongolt is fogják, és az ukránt is. És akkor teljesen logikus, hogy ugyanilyen idióta emberek a magyar migránsokat is fogják gyűlölni külföldön.
8) Az egész történetből egyébként annyi derül ki, hogy azoknak a migránsoknak az a "bűnük", hogy részegek és hangoskodnak. Ahogy a magyarok is csinálnak ilyet, és egy csomó ember húz óriási kerítéseket azért, hogy a magyar szomszédjától elhatárolódjon. Mind a hangoskodás, mind a fóbiás elhatárolódás butaság, de a magyarokra is simán jellemző. Nem a migránsok miatt kezdtek el a magyar emberek bazi nagy kerítéseket építeni.

Szóval ilyen az, amikor az idiótaság visszaüt, lehet itt idegenek ellen szítani az embereket, de a valóság erősebb, és akkor a Fidesz kerül a másik oldalra is, és eljön az igazság pillanata. Akkor az ilyen kis idióta, bornírt emberek is csak dadogni tudnak, hogy akkor hogy is van ez?!

Ez vagy te is, ez a videó tükröt tart eléd.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.04. 16:49:31

@Ménár Atya: muszlim terroristákat az országba és a parlamentbe Orbán engedett be, a legnevezetesebb Ghaith Pharaon volt.

en.wikipedia.org/wiki/Ghaith_Pharaon

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Ménár Atya 2019.05.05. 07:44:46

@math0:
Mutasd már meg légyszi azt a törvényt, ahol az van leírva, hogy magyarország, köteles befogadni valakiket,akiket majd valakik meghatároznak neki.
Matyi, már megint hülyeséget írtál.
Ilyen törvény nincs, csak a fejedben.

Ménár Atya 2019.05.05. 07:49:05

@math0:
Aham, aztán itt rinyáltatok, hogy a belga kecskebaszó itt szervezte nálunk az átvonuló kecskebaszók között a terroristákat,akik később gyilkoltak.
Tehát megint hülyeséget mondasz .
Magaddal vitatkozz egy kicsit ezen szerintem, amíg felfogod.
Az, hogy egyelőre csak bázis,és nem célpont voltunk, tiszta szerencse csak.
Akik tömegével beengedték ezeket a feudalizmusban élő embereket, meg is szívták rendesen.

Ménár Atya 2019.05.05. 07:59:34

@math0:
"történt viszont olyan, hogy a ti náci fajtátok felgyújtotta a tévé székházat, a fél belvárost,"

Az egy szívből jövő felháborodás volt egy hazug áruló kormány ellen, aki lebukott a hazugságaival, és ennek ellenére nem akart távozni, hanem diktatórikus eszközökkel elakarta nyomni a népet.
Mondjuk el is zavartuk utána a picsába őket, és mára kiderült, hogy igazából nácik báránybőrben :)

és tankkal ment a rendőrségnek. ez terrorcselekmény.
_valami hibbant odavitetett egy múködő tankot, amire nem vigyázott a kutya sem,
Irányított mszp provokáció volt az egész.
Matyi te bedőlsz ilyen blődségnek? :)

meg történt olyan, hogy teréz körúti robbantás,
- Kis hülyegyerek, beteg elmével, elszigetelt eset, megkapja a büntetését.

meg történt olyan, hogy egy másik náci fajtátok lelőtt egy rendőrt,
Nem vagyok sem dkjobbikos, tehát így a te náci fajtád lövöldözött rendőrre.

meg történt olyan, hogy a náci fajtátok megölt egy csomó cigányt.
Az is mind a ti dkjobbikos fajtátok volt.
Az alkalmatlan maszop gyurcsány kormány hagyta , hogy a mostani elvtársai, ártatlan embereket lövöldözzenek, hogy utána hősként ünnepeltesse magát, hogy de azért elfogtuk a haverunkat!
Na ezért kellett megbukni pojáca fletónak!

Ménár Atya 2019.05.05. 08:05:10

@math0:

"azt senki nem tagadja, hogy már 2015 előtt is volt polgárháború, nyilván menekültek is voltak. de ebből a válságból akkor lett olyan válság, hogy Euróbába is elért, amikor az oroszok elkezdtek bombázni. hiába söpröd a szőnyeg alá. 2015 elején ugrott egy kurva nagyot a menekültek száma az orosz bombázások miatt:"

- Nem Matyika, megint faszságokat beszélsz.
Annyira elvakult pöcs vagy, hogy nem látod az összefüggéseket már.
2015-ben a török menekülttáborokból indultak meg.
Ott ugye biztonságban voltak.
De Erdogan elvtársad, nagyon szeretett volna akkoriban belépni az eu-ba, tehát kellett neki a felhajtás, hogy majd ő visszatartja hálából ezeket a menekülteket.
Ezért ránk eresztette a kecskebaszóidat, te meg a csökött agyaddal azt hiszed még ma is, hogy az oroszok miatt volt.
Azért, erdogan okosabb volt nálad, az biztos.
Na ezért vagy hülye!

Ménár Atya 2019.05.05. 08:09:37

@math0:
Nem matyika, te magad írtad, hogy ezek betegek, ezek ezért jöttek.
A venezuelai ellenzék vezetője, nem menekül el a hazájából, ez egy indexes cikk tegnapról :)
Tehát megint hülyeséget beszélsz.
Az ukrán sem menekül, hanem harcol amg van lőszere.
A kecsketoszó meg ideutazik, te fizeted az ellátását, meg amikor hazautazik szíriába családlátogatni szintén a te pénzeden.
Mert olyan hülye vagy, hogy ezt az ingyenélő kecskebaszó csürhét aki rajtad élősködik,, még le is szopod, és a segged is odatolod, ha már kecske nincs felétek! :)

Ménár Atya 2019.05.05. 08:18:24

@math0:
Matyika, már megint csúsztatsz,és hülyeségeket beszélsz.

Senki egy szóval nem mondta, hogy ide senki nem jöhet.
Ez csak a fejedben történik így.
Mindössze arról van szó, hogy az jöhet ide,akit mi jónak látunk.
A kecskebaszóid nem látjuk annak, abban a formában és tömegben ahogy valakik ide akarják telepíteni.
Én is találtam rólad egy videót, pont olyan sok ész érvet hoz fel mint te, épp a színvonaladon van.
youtu.be/qPcDymUo8dU

Ménár Atya 2019.05.05. 08:30:29

@math0:
Gyenge próbálkozás volt.
Ezt a fél világ beengedte, és elmenekült.
Ha ezt te alapnak találod arra, hogy egy tévedés miatt akkor jöhessen akármennyi névtelen és számolatlan, akkor ne csodálkozz, hogy még az 5%-ot sem éritek el. :)
Az oroszokhoz visszatérve, az összes nagyhatalom kussol a mai napig, csak néhány kört futottak szegény civilekért.
Amúgy leszarták mi van.
Az orosz megoldotta a problémát, aminek civil áldozatai is voltak.
Ismerjük a kecskebaszóidat, nagyon szeretnek gyerekek, és nők mögé bújni, élő pajzsként használni őket.
Az oroszok meg a nagyobb veszteség elkerülése érdekében a kisebb veszteséget választják, ezért fostak is az isis terroristák tőlük, mert tudták, hogy nem válik be, ha betelepülnek egy városba a lakosság közé.
Meg is szüntették az iá. fennhatóságot nagyon hamar.
Azért gondolkodtál már azon, hogy a gépágyúval felszerelt toyota terepjárókon bevonuló iá,harcosok honnan jutottak ilyen felszerelésekhez?
Na ezért vagy hülye!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.05. 09:06:14

@Ménár Atya:

net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0500050.tv

en.wikipedia.org/wiki/Dublin_Regulation

A Dublin III szerint Magyarországnak kellene megvizsgálnia sok tízezer menekültkérelmet, mert itt lettek először regisztrálva.

EU tagok vagyunk, az EU szerződések érvényes magyar törvények. Be kell tartani őket!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.05. 09:13:50

@Ménár Atya: ki, hol hány menekült, hány terrorista, hol gyilkolt?

a náciknál én ezt fel tudom sorolni:

Györkös István náci, Bőnyben lelőtt egy rendőrt, 2016 októberben parameter.sk/magyar-neonaci-agyonlott-egy-rendort-gyor-mellett

Kiss Árpád, Kiss István, Pető Zsolt , Csontos István nácik 6 cigányt öltek meg 2008-2009 folyamán
barankovics.hu/cikk/a-romagyilkossagok-rovid-kronikaja

Európában meg már említettem Anders Breiviket, meg azt az angolt, aki muszlimok közé hajtott.

ezek vagytok ti, nácik.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.05. 09:14:56

@Ménár Atya: ki, hol hány menekült, hány terrorista, hol gyilkolt?

a náciknál én ezt fel tudom sorolni:

Györkös István kecskebaszó náci, Bőnyben lelőtt egy rendőrt, 2016 októberben parameter.sk/magyar-neonaci-agyonlott-egy-rendort-gyor-mellett

Kiss Árpád, Kiss István, Pető Zsolt , Csontos István kecskebaszó nácik 6 cigányt öltek meg 2008-2009 folyamán
barankovics.hu/cikk/a-romagyilkossagok-rovid-kronikaja

Európában meg már említettem Anders Breiviket, meg azt az angolt, aki muszlimok közé hajtott.

ezek vagytok ti, nácik.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.05. 09:19:06

@Ménár Atya:

Történt viszont olyan, hogy a ti náci fajtátok felgyújtotta a tévé székházat, a fél belvárost.

Erre te arra válaszoltál, hogy mi volt a motivációtok. A muszlim terroristáknak is van szívből jövő motivációja.

És tankkal ment a rendőrségnek. ez terrorcselekmény.
Erre azt írtad, hogy "irányított mszp provokáció volt az egész", ami egy paranoiás tévhit.

"meg történt olyan, hogy teréz körúti robbantás,
- Kis hülyegyerek, beteg elmével, elszigetelt eset, megkapja a büntetését."

Ahogy a muszlim terroristák is.

A hungarista rendőrgyilkosra és a cigánygyilkosokra is csak hasonlóan elmebeteg képzelgéseket tudsz mondani.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.05. 09:20:27

@Ménár Atya: 2015-ben volt a menekültválság Európában.

az oroszok 2014-ben kezdtek el súlyosan civileket bombázni.

de szerinted a faszom tudja miért volt a menekültválság, de nem az oroszok miatt.

azt senki nem tagadja, hogy már 2015 előtt is volt polgárháború, nyilván menekültek is voltak. de ebből a válságból akkor lett olyan válság, hogy Euróbába is elért, amikor az oroszok elkezdtek bombázni. hiába söpröd a szőnyeg alá. 2015 elején ugrott egy kurva nagyot a menekültek száma az orosz bombázások miatt:

cdn.vox-cdn.com/thumbor/o9gkUYxD5DBlehrsh4Ss-mQOwTc=/0x0:1415x612/1320x0/filters:focal(0x0:1415x612):format(webp):no_upscale()/cdn.vox-cdn.com/uploads/chorus_asset/file/4031650/Screen%20Shot%202015-09-04%20at%204.24.13%20PM.png

mint tudjuk, te egy elmebeteg, idióta fasz vagy.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.05. 09:24:25

@Ménár Atya: A venezuelai keresztény kecsketoszók gyávák, elmenekülnek, nem küzdenek, és szerinted még fertőző betegségeket is hoznak Magyarországra. Mi fizetjük az ellátásukat, de még a repülőjegyüket is.

Te ennek örülsz, de ha muszlimoknál nem kell fizetni a repülőjegyet, akkor hisztizel, és egyetértesz, hogy kitoloncoljuk őket. Mert elmebeteg idióta vagy. Az egyetlen különbség, hogy a venezuelai élősködő sokkal többe kerül nekünk.

Ilyeneket csempész az Orbángeci Magyarországra.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.05. 09:25:14

@Ménár Atya: A venezuelai keresztény kecsketoszók gyávák, elmenekülnek, nem küzdenek, és szerinted még fertőző betegségeket is hoznak Magyarországra. Mi fizetjük az ellátásukat, de még a repülőjegyüket is.

Te ennek örülsz, de ha muszlimoknál nem kell fizetni a repülőjegyet, akkor hisztizel, és egyetértesz, hogy kitoloncoljuk őket. Mert elmebeteg idióta vagy. Az egyetlen különbség, hogy a venezuelai élősködő sokkal többe kerül nekünk, és messze nagyobb eséllyel hoz be fertőző betegségeket.

Ilyeneket csempész az Orbángeci Magyarországra.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.05. 09:27:18

@Ménár Atya: "az jöhet ide,akit mi jónak látunk."

A faszt. Az jöhet ide, aki Orbán maga választ és csempész be, és ez nemcsak nácizmus, hanem az alkotmányt is sérti, és az EU szerződéseket is.

Orbán egy utolsó, bűnöző embercsempész.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.05. 09:32:12

@Ménár Atya:

"Ezt a fél világ beengedte, és elmenekült."

óvodás szint, hogy a szomszéd Julcsi is csalt a játékban.

"Az oroszok meg a nagyobb veszteség elkerülése érdekében a kisebb veszteséget választják, ezért fostak is az isis terroristák tőlük, mert tudták, hogy nem válik be, ha betelepülnek egy városba a lakosság közé."

Az ISZlám Állam legnagyobb városait NEM az oroszok szabadították fel. Aleppó NEM volt az Iszlám állam fennhatósága alatt. Az oroszok ellenzéki szír civileket bombáztak, és a menekültek jelentős része ezek közül került ki.

Ha szerinted ez a jó megoldás volt, akkor szorgosan vedd ki a részed az aleppói menekültek befogadásából, kis geci!

"Azért gondolkodtál már azon, hogy a gépágyúval felszerelt toyota terepjárókon bevonuló iá,harcosok honnan jutottak ilyen felszerelésekhez?"

Rendkívül sok államtól, köztük az oroszoktól prominens helyen, és a magyaroktól is.

en.wikipedia.org/wiki/Military_equipment_of_ISIL

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.05. 09:33:00

@Ménár Atya: Te azért küzdesz, kis elmebeteg, büdös náci, hogy

1) Fehér keresztények öljenek meg az utcán:

444.hu/2019/04/19/eszak-ir-terrortamadasban-gyilkoltak-meg-egy-29-eves-ujsagironot

2) Te azért küzdesz, hogy fehér, keresztény emberek elverjenek az idősek otthonában

168ora.hu/itthon/az-ombudsman-azert-rendelte-el-a-vizsgalatot-a-mozsgoi-otthonban-mert-sulyos-bantalmazas-gyanuja-merult-fel-166684

3) te azért küzdesz, hogy fehér, keresztény emberek megöljenek a kórházban

444.hu/2017/08/28/legalabb-122-beteget-olt-meg-az-orult-nemet-korhazi-apolo

De valószínűleg egyáltalán nem lesz ápolód, és meg fogsz dögleni egy kórházban ápoló hiányában.

Mert idióta vagy, mint a főd.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.05. 09:33:50

@Ménár Atya: Anders Breivik puszipajtásod, náci és keresztény 77 embert ölt meg egymaga:

en.wikipedia.org/wiki/Anders_Behring_Breivik

Brenton Tarrant náci puszipajtásod 50 embert ölt meg egymaga

en.wikipedia.org/wiki/Christchurch_mosque_shootings
az ír terrorista, rohadt keresztény puszipajtásaid 3500 embert öltek meg, köztük 1800 civilt.
en.wikipedia.org/wiki/The_Troubles

a szerb és horvát keresztény terrorista patkány társaid 30 ezer ártatlan embert öltek meg, te náci, patkány fasz!

ateistaklub.blog.hu/2016/09/18/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

A ruandai népirtásban 800 ezer tutsit öltek meg, azzal a váddal, hogy vallástalanok, és a keresztény egyházak vaskosan támogatták ezt.

en.wikipedia.org/wiki/Religion_in_Rwanda#Role_of_religion_in_1994_genocide

erre jön még az indiánok irtása, a rabszolga-kereskedelem, egy csomó középkori háború, köztük például a 30 éves, amely vaskosan vallási háború volt, és Németország 40%-át irtották ki. aztán inkvizíció, boszorkányüldözés.

a keresztény vallás a világtörténelem legnagyobb népirtó vallása.

tudatlan, idióta barom vagy, mint minden keresztény pap. és ezért is vagy náci.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.05. 09:35:29

@Ménár Atya:

a faszt, te elmebeteg barom, Orbán egyszerűen egy kereszténybuzi náci, aki keresztényt akkor is csempészik, ha nincs miért, és kurva drága. ez pedig alkotmányellenes, vallási megkülönböztetés.

1) A keresztényeid a kecskebaszók.
2) a te elvtársaid, keresztény papocska!
3) Szíriából is nehéz gyalog, szárazföldön idejönni.
4) Venezuelának vannak szomszédos országai, amelyek biztonságosak. de egyébként Venezuela is biztonságos, senki nem bombáz civileket, mint Putyin Szíriában.

szóval a kis keresztény, kecskebaszó gazdasági migránsaid, akiket a bűnöző Orbán csempészett az országba, gyávák, mert ahelyett, hogy egy szomszédos országba mentek volna, repülőztették magukat.

ennyik vagytok, selejtek vagytok.

azt, hogy az oroszok Szíriában voltak, azt még ők maguk se tagadták, általában akkor buktak le a leginkább, amikor meghaltak a katonáik, lelőtték a gépeiket:

pestisracok.hu/az-oroszok-pearl-harborja-sziriaban-foldon-bombaztak-szet-harci-gepeket/

azt, hogy az oroszok disznóságot követtek el, meg szintén abból lehet tudni a legegyértelműbben, ahogy viselkedtek. amikor Trump lebombázta őket, akkor kicsit tiltakoztak, meg erőt demonstráltak, de nem támadtak vissza. márpedig ha ártatlanul támadtak volna meg orosz katonákat, akkor nem lehetett volna ennyiben hagyni. Putyin behúzta a farkát, és elsomfordált, mert tudta, hogy bűnös.

youtu.be/pb15Z2h4KZg

Hangsúlyoznám, hogy Aleppóban, Damaszkusz külvárosai, Idlib NEM az Iszlám Állam területei volt.

az oroszok civil szír lakosságot bombáztak. klórgázzal.

Putyin egy utolsó háborús bűnös.

Te azért küzdesz, kis elmebeteg, büdös náci, hogy

1) Fehér keresztények öljenek meg az utcán:

444.hu/2019/04/19/eszak-ir-terrortamadasban-gyilkoltak-meg-egy-29-eves-ujsagironot

2) Te azért küzdesz, hogy fehér, keresztény emberek elverjenek az idősek otthonában

168ora.hu/itthon/az-ombudsman-azert-rendelte-el-a-vizsgalatot-a-mozsgoi-otthonban-mert-sulyos-bantalmazas-gyanuja-merult-fel-166684

3) te azért küzdesz, hogy fehér, keresztény emberek megöljenek a kórházban

444.hu/2017/08/28/legalabb-122-beteget-olt-meg-az-orult-nemet-korhazi-apolo

De valószínűleg egyáltalán nem lesz ápolód, és meg fogsz dögleni egy kórházban ápoló hiányában.

Mert idióta vagy, mint a főd.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre

Anders Breivik puszipajtásod, náci és keresztény 77 embert ölt meg egymaga:

Tehát azt mondod, A NEVEDDEL HAZUDTÁL?! Vagy mégis pedofil pap vagy, aki ministránfiúkat szop?

Figyusz, te kis büdös, kurafi (te vallottad be, hogy az vagy), náci papocska!

1) A papok pedofilek.
2) Te pap vagy.

3) Ergo, te pedofil vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.06. 08:21:06

@Ménár Atya: egyébként aki segílykéből él, az nem ugrál, hogy saját lábán áll, senki ne szóljon bele, hanem kussol!

Ménár Atya 2019.05.09. 06:50:49

@math0:

"A Dublin III szerint Magyarországnak kellene megvizsgálnia sok tízezer menekültkérelmet, mert itt lettek először regisztrálva. "

Ugye te is érzed azért ,hogy hol a hiba.
Európa közepén, mi vagyunk ezek szerint az első szíriával, kongóval,afganisztánnal stb határos állam..............
Matyi, te nagyon hülye vagy.

Ménár Atya 2019.05.09. 07:01:39

@math0:
Alapvető hülyeségeket mondasz megint.
Semmiféle segélyek nincsenek.
Ha jól emlékszem, hatalmas üzlet a mai napig hogy megnyitottuk a piacainkat, és szarért dolgoztatják az itteni munkaerőt ezért cserébe.
Ne is beszéljünk, pl az élelmiszeres átbaszásról, ahol kiderült, hogy mást kapunk mi, mint a régi eu tagok.
Ilyenkor nem sír a hülye fejed mi, hogy ha minket basznak át.
Ha nem ugrálnánk, hanem tátott szájjal várnánk a faszt, mint a köcsög náci gyurcsány, már rég csak egy szám lenne rajtunk .
Azt sem tudod mi a bajod, csak egy a lényeg a hülye fajtádnál, orbi a gonosz.
De azt még egy magadfajta idióta nem tudta megmondani hogyan tovább, ha orbi nem lenne.
Gondolom a te fejedben ismét egy gyurcsány féle hazaáruló jönne, aki megint taccsra vágná az országot.
De az a helyzet, hogy erre vajmi kevés az esély , mert kurvára nem akarják az emberek azt a gittegyletet ahova te is tartozol.
Kiscsillag, fordítva ülsz a lovon, mi adjuk a zenét, te meg arra táncolsz :)
Na szociopata kecsketoszó, most őrjönghetsz :)

Ménár Atya 2019.05.09. 07:04:48

@math0: Fingod nincs a hadviselésről.
Egy város felszabadítása nem úgy kezdődik, hogy odamegyek és elfoglalom.
Marhaságokat beszélsz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.09. 08:23:37

@Ménár Atya: @Ménár Atya:

1) kértél egy törvényt, megkaptad,te idióta Fidkány! mi a faszt ugrálsz, bazdmeg?! amikor elkaptak pedofíliáért, akkor is így magyarázkodtál, szánalmas volt.

2) EU határos ország vagyunk, te húgyagyú! nézd már meg a térképet, te baromállat!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.09. 08:36:39

@Ménár Atya:

"Semmiféle segélyek nincsenek."

HAZUDSZ, Fidkány! 11 ezer milliárd támogatást kaptunk az EU-tól

hu.euronews.com/2019/01/24/11-ezer-milliard-forintnyi-unios-tamogatast-kapott-magyarorszag-15-ev-alatt

a piacok meg kölcsönösen nyitottak. valójában ugyebár a Magyarországon gyártott audikból alig valamennyit vesznek meg magyarok, a sokkal többet vesznek meg némete, és a többségét harmadik ország országbeliek.

"Ha jól emlékszem, hatalmas üzlet a mai napig hogy megnyitottuk a piacainkat, és szarért dolgoztatják az itteni munkaerőt ezért cserébe."

senki nem kényszerít senkit sem semennyiért dolgozni, nyugodtan maradhatsz otthon munkanélkülinek, te meg úgyse dolgozol, kis ingyenélő, pedofil papocska, úgyhogy ne ugrálj! ilyenekért nem jár támogatás.

"Ne is beszéljünk, pl az élelmiszeres átbaszásról, ahol kiderült, hogy mást kapunk mi, mint a régi eu tagok."

nem kötelező megvenni. ilyenekért nem jár támogatás. képzeld el, Kínából is más minőséget kapsz!

"Ilyenkor nem sír a hülye fejed mi, hogy ha minket basznak át."

nem hát, mert engem nem basznak át. én nem dolgozok olcsón, mert van tudásom, és amikor megveszek valamit, azt azért veszem meg, mert olyan minőségű, amilyen nekem megéri annyi pénzért. pontosan tudom, hogy mikor veszek olcsón valamit, mert nem szükséges a jobb minőség.

"Ha nem ugrálnánk, hanem tátott szájjal várnánk a faszt"

ti tátott szájjal ugráltok, és a fasz pontosan ezért kapjátok a szátokba a faszt. senki nem szereti az antiszociális, agresszív, pszichopata betegeket, mint amilyenek ti vagytok. ki szokták közösíteni őket, meg szokták verni őket, fel szokták akasztani őket, ha nagyon agresszívek. Hitler is ugrált, nem lett jó a vége, pedig kurvára sokkal erősebb volt Orbánnál. viszont Orbán pontosan ugyanolyan ostoba náci paraszt, meg te is az vagy.

az ilyeneket fel szokták akasztani a végén, ha nem ölik meg magukat hamarabb. szánalmas vége lesz annak, hogy milyen ostobák vagytok, az a baj, hogy mi is szívunk veletek, de ezt kurvára el fogjuk rajtatok verni!

"De azt még egy magadfajta idióta nem tudta megmondani hogyan tovább, ha orbi nem lenne."

de. az ellenzék jobban kormányozna Orbánnál.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.09. 08:37:52

@Ménár Atya: Rakkát és Mekkát, a két legnagyobb ISIS várost NEM az oroszok foglalták el. Aleppo nem ISIS város volt. ezek a tények, ne hazudozz, te kis pedodil, kuafi, náci köcsög, Fidkány papocska!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.09. 08:38:22

@Ménár Atya: Rakkát és Mosult, a két legnagyobb ISIS várost NEM az oroszok foglalták el. Aleppo nem ISIS város volt. ezek a tények, ne hazudozz, te kis pedodil, kuafi, náci köcsög, Fidkány papocska!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.09. 08:39:07

@Ménár Atya:

a faszt, te elmebeteg barom, Orbán egyszerűen egy kereszténybuzi náci, aki keresztényt akkor is csempészik, ha nincs miért, és kurva drága. ez pedig alkotmányellenes, vallási megkülönböztetés.

1) A keresztényeid a kecskebaszók.
2) a te elvtársaid, keresztény papocska!
3) Szíriából is nehéz gyalog, szárazföldön idejönni.
4) Venezuelának vannak szomszédos országai, amelyek biztonságosak. de egyébként Venezuela is biztonságos, senki nem bombáz civileket, mint Putyin Szíriában.

szóval a kis keresztény, kecskebaszó gazdasági migránsaid, akiket a bűnöző Orbán csempészett az országba, gyávák, mert ahelyett, hogy egy szomszédos országba mentek volna, repülőztették magukat.

ennyik vagytok, selejtek vagytok.

azt, hogy az oroszok Szíriában voltak, azt még ők maguk se tagadták, általában akkor buktak le a leginkább, amikor meghaltak a katonáik, lelőtték a gépeiket:

pestisracok.hu/az-oroszok-pearl-harborja-sziriaban-foldon-bombaztak-szet-harci-gepeket/

azt, hogy az oroszok disznóságot követtek el, meg szintén abból lehet tudni a legegyértelműbben, ahogy viselkedtek. amikor Trump lebombázta őket, akkor kicsit tiltakoztak, meg erőt demonstráltak, de nem támadtak vissza. márpedig ha ártatlanul támadtak volna meg orosz katonákat, akkor nem lehetett volna ennyiben hagyni. Putyin behúzta a farkát, és elsomfordált, mert tudta, hogy bűnös.

youtu.be/pb15Z2h4KZg

Hangsúlyoznám, hogy Aleppóban, Damaszkusz külvárosai, Idlib NEM az Iszlám Állam területei volt.

az oroszok civil szír lakosságot bombáztak. klórgázzal.

Putyin egy utolsó háborús bűnös.

Te azért küzdesz, kis elmebeteg, büdös náci, hogy

1) Fehér keresztények öljenek meg az utcán:

444.hu/2019/04/19/eszak-ir-terrortamadasban-gyilkoltak-meg-egy-29-eves-ujsagironot

2) Te azért küzdesz, hogy fehér, keresztény emberek elverjenek az idősek otthonában

168ora.hu/itthon/az-ombudsman-azert-rendelte-el-a-vizsgalatot-a-mozsgoi-otthonban-mert-sulyos-bantalmazas-gyanuja-merult-fel-166684

3) te azért küzdesz, hogy fehér, keresztény emberek megöljenek a kórházban

444.hu/2017/08/28/legalabb-122-beteget-olt-meg-az-orult-nemet-korhazi-apolo

De valószínűleg egyáltalán nem lesz ápolód, és meg fogsz dögleni egy kórházban ápoló hiányában.

Mert idióta vagy, mint a főd.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre

Anders Breivik puszipajtásod, náci és keresztény 77 embert ölt meg egymaga:

en.wikipedia.org/wiki/Anders_Behring_Breivik

Brenton Tarrant náci puszipajtásod 50 embert ölt meg egymaga

en.wikipedia.org/wiki/Christchurch_mosque_shootings
az ír terrorista, rohadt keresztény puszipajtásaid 3500 embert öltek meg, köztük 1800 civilt.
en.wikipedia.org/wiki/The_Troubles

a szerb és horvát keresztény terrorista patkány társaid 30 ezer ártatlan embert öltek meg, te náci, patkány fasz!

ateistaklub.blog.hu/2016/09/18/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

A ruandai népirtásban 800 ezer tutsit öltek meg, azzal a váddal, hogy vallástalanok, és a keresztény egyházak vaskosan támogatták ezt.

en.wikipedia.org/wiki/Religion_in_Rwanda#Role_of_religion_in_1994_genocide

erre jön még az indiánok irtása, a rabszolga-kereskedelem, egy csomó középkori háború, köztük például a 30 éves, amely vaskosan vallási háború volt, és Németország 40%-át irtották ki. aztán inkvizíció, boszorkányüldözés.

a keresztény vallás a világtörténelem legnagyobb népirtó vallása.

tudatlan, idióta barom vagy, mint minden keresztény pap. és ezért is vagy náci.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Tehát azt mondod, A NEVEDDEL HAZUDTÁL?! Vagy mégis pedofil pap vagy, aki ministránfiúkat szop?

Figyusz, te kis büdös, kurafi (te vallottad be, hogy az vagy), náci papocska!

1) A papok pedofilek.
2) Te pap vagy.

3) Ergo, te pedofil vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.09. 08:40:57

@Ménár Atya: Ha az EU nem ad segílykét, és a GDP nagy részét adó multik kivonulnak az országból, akkor mit csinál Orbán?! nem tud semmit csinálni, akkor összeroppan az ország. Mészáros Lölő nem fog munkát adni, Orbán Récsöl nem fog nyugdíjat adni.

Ménár Atya 2019.05.10. 06:57:53

@math0:
1) kértél egy törvényt, megkaptad,te idióta Fidkány! mi a faszt ugrálsz, bazdmeg?! amikor elkaptak pedofíliáért, akkor is így magyarázkodtál, szánalmas volt."

Milyen törvényt, amiben az van leírva hogy magyarországnak kell minden eljárást lefolytatni, mert mi vagyunk az első biztonságos állam, aki határos a krízis sújtotta állammal?
Te tényleg nem érted amit olvasol............

2) EU határos ország vagyunk, te húgyagyú! nézd már meg a térképet, te baromállat!
"
-Te tényleg nem érted amit olvasol.
Még mindig nem tudod megmagyarázni, hogy egy biztonságos országból érkezőnek, miért kellene nekünk menedékjogot adni.
Jelenleg európa közepén ücsörgünk , nem az EU. közepén.
Tehát szövegértelmezésből egyes, leülhetsz kisfiam :)
Amit te állítasz, az kb annyi, hogy mára egy szuper hatalom lettünk, határaink valahol mongólia és közép afrika mentén állnak.

Te húgyagyú! nézd már meg a térképet, te baromállat!

Ettől függetlenül, nincs komoly konfliktus a közelünkben, tehát semmi nem indokolja, hogy kecskebaszókat telepítsenek ide, bár tudom, hogy az neked bejönne ,mint a vastag Ali, aki ellazította a záróizmaidat :)

Ménár Atya 2019.05.10. 07:05:04

@math0:
Ne álmodozz.
Annyira fognak kivonulni,mint a bankok, amikor az idióta szocik ezzel riogatták a népet.
Jujj, nem szabad megadóztatni őket mert kivonulnak......
Ájemeff nélkül nincs élet csak a csőd, csak megszorítások lehetnek, 2012-re csődbe megy az ország............
Hát kisfiam, valahogy nem így lett :)
Ez sem!
Ezért viszont 2/3 lett
Háromszor, mert nem akarják az alkalmatlan szoci hulladékot .
A Bolond náci fletót meg 95% nem akarta!
De cáfolj , de szánalmasan buta hívő vagy, és csak indulatból tudsz bármit írni erre, a 95% az 95%! :)
Most olvasom hogy védi a gyurcsány klán a tolvaj ügyvédjét, ez a betyárbecsület mi, egyik bűnöző védi a másikat, nehogy rá valljon :)
Na szociopata kecsketoszó, most görcsölhetsz!

Ménár Atya 2019.05.10. 07:07:54

@math0: Hülyeségeket beszélsz.
Az oroszok semmit nem foglaltak el.
Támogatást adtak.
Nem érted te a hadviselést,
Dugós puskád biztos volt, csak gondolom azt is félreértetted és feldugtad magadnak :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.10. 07:11:43

@Ménár Atya: az megvan, te ütődött faszfej, hogy a legutóbbi francia terrorista akciót egy sárga-mellényes tüntető követte el?! nem akarsz a sárga mellényesek kitoloncolásáért tüntetni, te idióta, elmebeteg? addig is szétlopja alólad Orbán az országot, mert egy mamlasz, bamba fasz fagy, akinek a figyelmét ilyenekkel el lehet terelni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.10. 07:13:13

@Ménár Atya: az megvan, te idióta faszbarom, hogy a piacokon basznak át téged a gyümölcsök átcsomagolásával? magyarok basznak át téged, kis, magyar vállalkozók. de te a multik miatt sírsz, te idióta, Orbán meg addig is szétlopja alólad Orbán az országot, mert egy mamlasz, bamba fasz fagy, akinek a figyelmét ilyenekkel el lehet terelni.

index.hu/gazdasag/2019/05/09/epres_atveres_laboratoriumos_vizsgalatot_is_tervez_a_nebih/

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.10. 07:15:10

@Ménár Atya: az megvan, te idióta kurafi, pedofil papocska, hogy Orbán kétszer annyi támogatást ad a multiknak? ha nem szereted a multikat, ne szavazz Orbánra, te ütődött fasz!

www.napi.hu/magyar_gazdasag/megduplazta_a_multiknak_adott_tamogatast_az_orban-kormany.656027.html

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.10. 07:16:40

@Ménár Atya: "Az oroszok semmit nem foglaltak el."

na látod, erről van szó. nem az oroszok pusztították el az Iszlám Államot, az oroszok csak lebombázták a szír lakosságot, menekülteket csináltak. ezt állítottam, te fasz!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.10. 07:19:14

@Ménár Atya: az EU meg fog vonni segílykét Magyarországtól Orbán miatt, már elvesztettük Tiborcz 13 milliárdját, mert ellopta a kis köcsög Orbángecivej.

kivonulni is fognak cégek, mert bazdmeg, lesz olyan cég, amelyik mégiscsak adni fog arra, hogy ne egy náci országban termeljen. meg egyébként nem is lesz már jó Magyarország, mert itt egyre kevesebb az olcsó szakképzett munkaerő, Orbán szétbaszta az oktatást.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.10. 07:22:59

@Ménár Atya:

"Még mindig nem tudod megmagyarázni, hogy egy biztonságos országból érkezőnek, miért kellene nekünk menedékjogot adni."

MERT NEM AZ. mióta biztonságos ország Szerbia egy muszlimnak, az a Szerbia, amelyik nemrég 30 ezer muszlimot irtott ki, te köcsög, pedofil, kurafi fasz?!

"Jelenleg európa közepén ücsörgünk , nem az EU. közepén."

"Európa" nem jogi fogalom, te fasz! Európa semmiféle menekültekről szóló jogi szerződésben nem szerepel, mint kritérium.

"Ettől függetlenül, nincs komoly konfliktus a közelünkben, tehát semmi nem indokolja, hogy kecskebaszókat telepítsenek ide"

akkor mi a fasznka telepített be ide Orbán egyiptomi és venezuelai kecskebaszókat, te idióta, pedofil, kurafi pap?!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.10. 07:24:08

@Ménár Atya: a faszt, te elmebeteg barom, Orbán egyszerűen egy kereszténybuzi náci, aki keresztényt akkor is csempészik, ha nincs miért, és kurva drága. ez pedig alkotmányellenes, vallási megkülönböztetés.

1) A keresztényeid a kecskebaszók.
2) a te elvtársaid, keresztény papocska!
3) Szíriából is nehéz gyalog, szárazföldön idejönni.
4) Venezuelának vannak szomszédos országai, amelyek biztonságosak. de egyébként Venezuela is biztonságos, senki nem bombáz civileket, mint Putyin Szíriában.

szóval a kis keresztény, kecskebaszó gazdasági migránsaid, akiket a bűnöző Orbán csempészett az országba, gyávák, mert ahelyett, hogy egy szomszédos országba mentek volna, repülőztették magukat.

ennyik vagytok, selejtek vagytok.

azt, hogy az oroszok Szíriában voltak, azt még ők maguk se tagadták, általában akkor buktak le a leginkább, amikor meghaltak a katonáik, lelőtték a gépeiket:

pestisracok.hu/az-oroszok-pearl-harborja-sziriaban-foldon-bombaztak-szet-harci-gepeket/

azt, hogy az oroszok disznóságot követtek el, meg szintén abból lehet tudni a legegyértelműbben, ahogy viselkedtek. amikor Trump lebombázta őket, akkor kicsit tiltakoztak, meg erőt demonstráltak, de nem támadtak vissza. márpedig ha ártatlanul támadtak volna meg orosz katonákat, akkor nem lehetett volna ennyiben hagyni. Putyin behúzta a farkát, és elsomfordált, mert tudta, hogy bűnös.

youtu.be/pb15Z2h4KZg

Hangsúlyoznám, hogy Aleppóban, Damaszkusz külvárosai, Idlib NEM az Iszlám Állam területei volt.

az oroszok civil szír lakosságot bombáztak. klórgázzal.

Putyin egy utolsó háborús bűnös.

Te azért küzdesz, kis elmebeteg, büdös náci, hogy

1) Fehér keresztények öljenek meg az utcán:

444.hu/2019/04/19/eszak-ir-terrortamadasban-gyilkoltak-meg-egy-29-eves-ujsagironot

2) Te azért küzdesz, hogy fehér, keresztény emberek elverjenek az idősek otthonában

168ora.hu/itthon/az-ombudsman-azert-rendelte-el-a-vizsgalatot-a-mozsgoi-otthonban-mert-sulyos-bantalmazas-gyanuja-merult-fel-166684

3) te azért küzdesz, hogy fehér, keresztény emberek megöljenek a kórházban

444.hu/2017/08/28/legalabb-122-beteget-olt-meg-az-orult-nemet-korhazi-apolo

De valószínűleg egyáltalán nem lesz ápolód, és meg fogsz dögleni egy kórházban ápoló hiányában.

Mert idióta vagy, mint a főd.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre

Anders Breivik puszipajtásod, náci és keresztény 77 embert ölt meg egymaga:

en.wikipedia.org/wiki/Anders_Behring_Breivik

Brenton Tarrant náci puszipajtásod 50 embert ölt meg egymaga

en.wikipedia.org/wiki/Christchurch_mosque_shootings
az ír terrorista, rohadt keresztény puszipajtásaid 3500 embert öltek meg, köztük 1800 civilt.
en.wikipedia.org/wiki/The_Troubles

a szerb és horvát keresztény terrorista patkány társaid 30 ezer ártatlan embert öltek meg, te náci, patkány fasz!

ateistaklub.blog.hu/2016/09/18/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

A ruandai népirtásban 800 ezer tutsit öltek meg, azzal a váddal, hogy vallástalanok, és a keresztény egyházak vaskosan támogatták ezt.

en.wikipedia.org/wiki/Religion_in_Rwanda#Role_of_religion_in_1994_genocide

erre jön még az indiánok irtása, a rabszolga-kereskedelem, egy csomó középkori háború, köztük például a 30 éves, amely vaskosan vallási háború volt, és Németország 40%-át irtották ki. aztán inkvizíció, boszorkányüldözés.

a keresztény vallás a világtörténelem legnagyobb népirtó vallása.

tudatlan, idióta barom vagy, mint minden keresztény pap. és ezért is vagy náci.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Tehát azt mondod, A NEVEDDEL HAZUDTÁL?! Vagy mégis pedofil pap vagy, aki ministránfiúkat szop?

Figyusz, te kis büdös, kurafi (te vallottad be, hogy az vagy), náci papocska!

1) A papok pedofilek.
2) Te pap vagy.

3) Ergo, te pedofil vagy.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.10. 07:27:59

@Ménár Atya:

ezt most a szokásosnál is jobban beszívtad.

"Ettől függetlenül, nincs komoly konfliktus a közelünkben, tehát semmi nem indokolja, hogy kecskebaszókat telepítsenek ide"

akkor mi a fasznka telepített be ide Orbán egyiptomi és venezuelai kecskebaszókat, te idióta, pedofil, kurafi pap?! Orbánék, otthon pálinkázás közben rajtad röhögnek a legjobban, mert úgy átbasztak, mint a macskát a kerítésen. uszítanak olyan dolgok ellen, ami kurvára tök mindegy, nem rontja el az életedet, te uszulsz, mert egy náci elmebeteg vagy, aki nem gondolkodik. közben meg ki is rabolják az országot alólad, meg közben egyébként még migránsokat is csempésznek be az országba. abban is átbasznak, ami valójában az érdeked (hogy ne lopják szét az országot), meg abban is átbasznak, amire rá vagy fixálva, mint a faszra (hogy ne jöjjön migráns), duplán basznak át téged, te kis köcsög, kurafi, pedofil papocska. de hát te ezt szereted, ugye, minden lyukadba egy faszt.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.10. 17:54:24

@Ménár Atya: hogy a multik kivonulnak-e, az egy jóslat. de, hogy az EU meg fog vonni segílykét, az már eléggé terv. és Orbántól. meg 13 milliárdot már megvontak Tiborcz miatt. ha többet vonnak meg, akkor Orbánék vinnyogni fognak, ha jelentősen, vagy egészben, akkor Orbanisztán válságba zuhan.

ide visz Orbán minket, de te idióta fasz mégis rá szavazol, mert azt hiszed, hogy megállítja a migránsokat, de közben abban ás átver, te faszfej, mint macskát a kerítésen.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.10. 18:32:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: igen, de most az EU által visszatartott segílykéről beszélünk, amit a csuti patkány ellopott. az, hogy ezen felül a magyaroktól is loptak, egy súlyosbító dolog.

Ménár Atya 2019.05.16. 07:03:26

@math0:
Azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük, és megértetted.
Figyelj faszfej, akkor még egyszer:
Ha, leellenőrzöm, és saját akaratból hozom, repülővel, akkor semmi gond, ha olyan kecsketoszó fasszopók mint te, akarnak nem tudjuk kiket, ide telepíteni, akkor maradjanak csak ott ahol a te segged használhatják kecskék helyett.
Na érted már te egybites?

Ménár Atya 2019.05.16. 07:09:30

@math0: Te buta ember, már 9 éve jósolgattok, nem vetted még észre faszfej, hogy nem igen jön be ez a kuruzslós ráolvasós módszer? :)
B+, te hiszel a jóslatokban, matyika, te hívő vagy akkor.
Várod a világvégét,mint anyád a falud templomában mi? :D
Szoci metrón mekkorát is buktunk okoska?
Kicsit tanulj meg számolni.
De, hát matyi, hajrá, biztosan igazad van, a te kis szociopata világodban.
A való világ viszont mást mutat,mint amit itt összehordasz .

Ménár Atya 2019.05.16. 07:14:32

@math0:

"Még mindig nem tudod megmagyarázni, hogy egy biztonságos országból érkezőnek, miért kellene nekünk menedékjogot adni."

MERT NEM AZ. mióta biztonságos ország Szerbia egy muszlimnak, az a Szerbia, amelyik nemrég 30 ezer muszlimot irtott ki, te köcsög, pedofil, kurafi fasz?!"

Látod faszfej milyen tudatlan vagy.
A háborúnak már rég vége hülye gyerek.
Szerbia már az eu-ba készül.
Az ensz szerint biztonságos.
De csak jelzem a tudatlan fejednek, hogy szerbia sem határos szíriával, tehát ők is kibaszhatják a muszlim kecskebaszóidat.
Te honnan szeded a marhaságaidat, a hahotából bammeg?
Nézz már át egy térképet.
Na most görcsölhetsz szociopata köcsög :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.16. 23:43:21

@Ménár Atya: a jó édes kurva anyádat se utaztasd repülővel a mi pénzünkön, te köcsög, idióta, pedofil, elmebeteg, pszichopata, inygenélő náci pap!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.16. 23:44:52

@Ménár Atya: hogy a multik kivonulnak-e, az egy jóslat. de, hogy az EU meg fog vonni segílykét, az már eléggé terv. és Orbántól. meg 13 milliárdot már megvontak Tiborcz miatt. ha többet vonnak meg, akkor Orbánék vinnyogni fognak, ha jelentősen, vagy egészben, akkor Orbanisztán válságba zuhan.

ide visz Orbán minket, de te idióta fasz mégis rá szavazol, mert azt hiszed, hogy megállítja a migránsokat, de közben abban ás átver, te faszfej, mint macskát a kerítésen.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.16. 23:47:10

@Ménár Atya: Venezuelában és Egyiptomban soha nem volt háború, te te köcsög, idióta, pedofil, elmebeteg, pszichopata, ingyenélő náci pap!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.16. 23:51:16

@Ménár Atya: ezt most a szokásosnál is jobban beszívtad.

"Ettől függetlenül, nincs komoly konfliktus a közelünkben, tehát semmi nem indokolja, hogy kecskebaszókat telepítsenek ide"

akkor mi a fasznka telepített be ide Orbán egyiptomi és venezuelai kecskebaszókat, te idióta, pedofil, kurafi pap?! Orbánék, otthon pálinkázás közben rajtad röhögnek a legjobban, mert úgy átbasztak, mint a macskát a kerítésen. uszítanak olyan dolgok ellen, ami kurvára tök mindegy, nem rontja el az életedet, te uszulsz, mert egy náci elmebeteg vagy, aki nem gondolkodik. közben meg ki is rabolják az országot alólad, meg közben egyébként még migránsokat is csempésznek be az országba. abban is átbasznak, ami valójában az érdeked (hogy ne lopják szét az országot), meg abban is átbasznak, amire rá vagy fixálva, mint a faszra (hogy ne jöjjön migráns), duplán basznak át téged, te kis köcsög, kurafi, pedofil papocska. de hát te ezt szereted, ugye, minden lyukadba egy faszt.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.16. 23:52:23

@Ménár Atya:

a faszt, te elmebeteg barom, Orbán egyszerűen egy kereszténybuzi náci, aki keresztényt akkor is csempészik, ha nincs miért, és kurva drága. ez pedig alkotmányellenes, vallási megkülönböztetés.

1) A keresztényeid a kecskebaszók.
2) a te elvtársaid, keresztény papocska!
3) Szíriából is nehéz gyalog, szárazföldön idejönni.
4) Venezuelának vannak szomszédos országai, amelyek biztonságosak. de egyébként Venezuela is biztonságos, senki nem bombáz civileket, mint Putyin Szíriában.

szóval a kis keresztény, kecskebaszó gazdasági migránsaid, akiket a bűnöző Orbán csempészett az országba, gyávák, mert ahelyett, hogy egy szomszédos országba mentek volna, repülőztették magukat.

ennyik vagytok, selejtek vagytok.

azt, hogy az oroszok Szíriában voltak, azt még ők maguk se tagadták, általában akkor buktak le a leginkább, amikor meghaltak a katonáik, lelőtték a gépeiket:

pestisracok.hu/az-oroszok-pearl-harborja-sziriaban-foldon-bombaztak-szet-harci-gepeket/

azt, hogy az oroszok disznóságot követtek el, meg szintén abból lehet tudni a legegyértelműbben, ahogy viselkedtek. amikor Trump lebombázta őket, akkor kicsit tiltakoztak, meg erőt demonstráltak, de nem támadtak vissza. márpedig ha ártatlanul támadtak volna meg orosz katonákat, akkor nem lehetett volna ennyiben hagyni. Putyin behúzta a farkát, és elsomfordált, mert tudta, hogy bűnös.

youtu.be/pb15Z2h4KZg

Hangsúlyoznám, hogy Aleppóban, Damaszkusz külvárosai, Idlib NEM az Iszlám Állam területei volt.

az oroszok civil szír lakosságot bombáztak. klórgázzal.

Putyin egy utolsó háborús bűnös.

Te azért küzdesz, kis elmebeteg, büdös náci, hogy

1) Fehér keresztények öljenek meg az utcán:

444.hu/2019/04/19/eszak-ir-terrortamadasban-gyilkoltak-meg-egy-29-eves-ujsagironot

2) Te azért küzdesz, hogy fehér, keresztény emberek elverjenek az idősek otthonában

168ora.hu/itthon/az-ombudsman-azert-rendelte-el-a-vizsgalatot-a-mozsgoi-otthonban-mert-sulyos-bantalmazas-gyanuja-merult-fel-166684

3) te azért küzdesz, hogy fehér, keresztény emberek megöljenek a kórházban

444.hu/2017/08/28/legalabb-122-beteget-olt-meg-az-orult-nemet-korhazi-apolo

De valószínűleg egyáltalán nem lesz ápolód, és meg fogsz dögleni egy kórházban ápoló hiányában.

Mert idióta vagy, mint a főd.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre

Anders Breivik puszipajtásod, náci és keresztény 77 embert ölt meg egymaga:

en.wikipedia.org/wiki/Anders_Behring_Breivik

Brenton Tarrant náci puszipajtásod 50 embert ölt meg egymaga

en.wikipedia.org/wiki/Christchurch_mosque_shootings
az ír terrorista, rohadt keresztény puszipajtásaid 3500 embert öltek meg, köztük 1800 civilt.
en.wikipedia.org/wiki/The_Troubles

a szerb és horvát keresztény terrorista patkány társaid 30 ezer ártatlan embert öltek meg, te náci, patkány fasz!

ateistaklub.blog.hu/2016/09/18/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

A ruandai népirtásban 800 ezer tutsit öltek meg, azzal a váddal, hogy vallástalanok, és a keresztény egyházak vaskosan támogatták ezt.

en.wikipedia.org/wiki/Religion_in_Rwanda#Role_of_religion_in_1994_genocide

erre jön még az indiánok irtása, a rabszolga-kereskedelem, egy csomó középkori háború, köztük például a 30 éves, amely vaskosan vallási háború volt, és Németország 40%-át irtották ki. aztán inkvizíció, boszorkányüldözés.

a keresztény vallás a világtörténelem legnagyobb népirtó vallása.

tudatlan, idióta barom vagy, mint minden keresztény pap. és ezért is vagy náci.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Tehát azt mondod, A NEVEDDEL HAZUDTÁL?! Vagy mégis pedofil pap vagy, aki ministránfiúkat szop?

Figyusz, te kis büdös, kurafi (te vallottad be, hogy az vagy), náci papocska!

1) A papok pedofilek.
2) Te pap vagy.

3) Ergo, te pedofil vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.17. 08:19:06

@Ménár Atya: Venezuelában és Egyiptomban soha nem is volt háború a közelmúltban, te te köcsög, idióta, pedofil, elmebeteg, pszichopata, ingyenélő náci pap! Orbángeci mégis csempészi be onnan a kecskebaszó, keresztény migránsokat.

ELmentek a jó édes kurva anyátokba, ti idióta, selejtes anyabaszók!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.17. 08:30:03

@Ménár Atya: két oltári idiótaságot szoptál be Orbántól és akarsz nekünk bemesélni:

1) Hogy az a szír menekült, akit Orbán kirúgdosott a tranzitzónából, pedig Putyin lebombázta a házát klórgázzal és romboló bombákkal, az szerinted kevésbé menekült, mint az a venezuelai, akinek semmi baja, csak az országban valahol tüntetnek.

2) Hogy a szír menekült, aki 2000 kilométerről jön, az túl messziről jön, miért pont mi fogadjuk be? Ellenben a venezuelai, akit 9000 kilométerről reptet a geci Orbán, annak pont hozzánk muszáj jönnie.

Mindkettő agyament baromság, bármelyik 10 éve ministránsfiú megmondja, akit le szoktál szopni, te pedofil kis selejt!

Ménár Atya 2019.05.17. 11:53:37

@math0:
Matyika drága, nem én utaztatom a menekülteket, hanem a magyar kormány, és milyen helyesen teszi, hogy valódi menekülteket menekít ki válság övezetből, és nem ingyenélő kecskebaszókat biztonságos országokból :)
Na, látod milyen hülye vagy?!

Ménár Atya 2019.05.17. 12:05:51

@math0:
Matyika kisfiam, ahhoz hogy menekült legyél, nem kell háborúnak lennie, de te olyan korlátolt vagy, hogy ezt sem vagy képes felfogni.
Elég egy olyan rendszer,mint a náci kurva dobrev nagypapi vezetése alatt volt, és máris indokolt a kimenekítésed.
De neked csak a kecskebaszók a menekültek, akik egy biztonságos görögországból jönnek, vagy török országból, vagy horvátországból, vagy szerbiából, bulgáriából, romániából .
De mi elöl is menekülnek innen a nem tudjuk kik? :)
Amúgy majd nézz utána az egyiptomi kecskebaszóidnak háborúk terén, úgy rémlik hogy szíriai meg jordán ,meg iraki kecskebaszókkal karöltve azért volt próbálkozásuk háborúra, de 6 nap alatt megszívatták a fityma nélküliek őket :)
A keresztényeket is üldözik ezek a muszlimok.
Látod, mondtam, hogy a törinek nézz utána, mert hülyeségeket beszélsz.
Na ezért vagy hülye!

Ménár Atya 2019.05.17. 12:16:47

@math0:

"1) Hogy az a szír menekült, akit Orbán kirúgdosott a tranzitzónából, pedig Putyin lebombázta a házát klórgázzal és romboló bombákkal, az szerinted kevésbé menekült, mint az a venezuelai, akinek semmi baja, csak az országban valahol tüntetnek."

Mellébeszélsz matyika.
A szír, beadhatja a kis papírkáját, törökországban, hogy ide vagy oda akar települni, nem kell egész európán átvágtatni, és összeszarni mindent ezért.
Aztán majd a befogadó országok, eldöntik, hogy jöhet,vagy nem jöhet.
Venezuela éhezik, az alapvető dolgokhoz nem jutnak hozzá a helyi gyurcsány ferenc miatt, tehát jöhetnek.
Ráadásul, nem akarnak hittéríteni sem, mint a kecskebaszó muszlim csürhéd.

"2) Hogy a szír menekült, aki 2000 kilométerről jön, az túl messziről jön, miért pont mi fogadjuk be? Ellenben a venezuelai, akit 9000 kilométerről reptet a geci Orbán, annak pont hozzánk muszáj jönnie."

- Megint csúsztatsz.
Nem az a baj, hogy jött, hanem az, ahogy jött.
És az, hogy ők meghatározzák, hogy hova akarnak menni.
Hát ez nem illik a mi rendszerünkbe.
Itt vannak törvények, eljárások, amiket tartaniuk kellene, ha nem tartják, mehetnek a picsába vissza kecskét baszogatni.
Ráadásul, olyan segg hülye vagy, hogy még mindig ezt a szír vonalat tolod, amikor már senki nem beszél erről, mert már rég elismerték, hogy szimpla gazdasági bevándorlók akarnak számolatlanul betelepedni.
Ezeket meg had nézzük már át, és válogassuk, nehogy már a nyúl vigye a puskát B+!
Na ezért vagy te sötét hülye, mert nem a valóságról, hanem valami párhuzamos univerzum valóságáról nyekeregsz!

Ménár Atya 2019.05.17. 12:24:02

@math0:
Sok marhaságot hordtál itt össze, látod, még Trump sem szólt orbánnak, hogy nem jó az út, sőt, nagy haverok lettek :D
Szar érzés lehet ez,most a buta fajtádnak, amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy a vágy vezérelt kis világotokban elképzeltétek :)
Matyi, térj vissza a valóságba, ahol orbi a vezetőd, és úgy ugrálsz,ahogy ő fütyül, az atv, meg a heti hetes nem alkalmas a valós helyzet tükrözésére :)
Valóságban orbi 2/3
Dk 5%.
Na most görcsölhetsz kis szociopata kecske ! :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.17. 20:49:25

@Ménár Atya: a jó édes kurva anyádat se utaztassátok repülővel a mi pénzünkön, te köcsög, idióta, pedofil, elmebeteg, pszichopata, inygenélő náci pap!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.17. 20:53:05

@Ménár Atya: "ahhoz hogy menekült legyél, nem kell háborúnak lennie"

köszönjük, faszfejkém, megint pofán szartad magad. akkor ezt a böffenésedet:

"A háborúnak már rég vége"

feldughatod a jó édes kurva anyádnak, és megbeszélheted vele, hogy miért születtél te ennyire selejtes elmebetegnek

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.17. 21:00:26

@Ménár Atya: "nem akarnak hittéríteni sem"

no látod, kibújt a szög a zsákból, pontosan ez az, amiért te is, és Orbán is náci. Magyarországon még Orbán büdös kis tákolmánya szerint is vallásszabadság van. tehát szabad hittéríteni, és nem szabad vallásuk szerint megkülönböztetni az embereket.

1) Orbán tehát megint csak az derült ki, hogy egy geci kis utolsó bűnöző
2) ha ti, kecskebaszó keresztények ebbe az irányba mentek, hogy Magyarországra a keresztény hitet erőltetik rá, akkor nem a muszlimokkal, hanem velünk, nem keresztényekkel fogjátok összeakasztani a bajszotokat, és úgy el lesztek zavarva, a jó édes kurva anyátokba, ahogy kell. erőszakkal is.

az egyházállamot erőszakkal is meg fogjuk dönteni, ha kell.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.17. 21:01:57

@Ménár Atya: a 6 napos háború még jóval a boszniai háború előtt volt, megint pofán szartad magad, te elmebeteg idióta!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.17. 21:04:05

@Ménár Atya: két oltári idiótaságot szoptál be Orbántól és akarsz nekünk bemesélni:

1) Hogy az a szír menekült, akit Orbán kirúgdosott a tranzitzónából, pedig Putyin lebombázta a házát klórgázzal és romboló bombákkal, az szerinted kevésbé menekült, mint az a venezuelai, akinek semmi baja, csak az országban valahol tüntetnek.

2) Hogy a szír menekült, aki 2000 kilométerről jön, az túl messziről jön, miért pont mi fogadjuk be? Ellenben a venezuelai, akit 9000 kilométerről reptet a geci Orbán, annak pont hozzánk muszáj jönnie.

Mindkettő agyament baromság, bármelyik 10 éve ministránsfiú megmondja, akit le szoktál szopni, te pedofil kis selejt!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.17. 21:07:09

@Ménár Atya: "Nem az a baj, hogy jött, hanem az, ahogy jött."

aha, tehát az a baj szar menekülttel, hogy nem volt pénze repülőre. túl szegény ahhoz, hogy menekült lehessen.

mondom, eszement, selejtes idióta vagy. elmegyógyintézetbe való.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.17. 21:07:48

@Ménár Atya: "Nem az a baj, hogy jött, hanem az, ahogy jött."

aha, tehát az a baj szír menekülttel, hogy nem volt pénze repülőre. túl szegény ahhoz, hogy menekült lehessen.

mondom, eszement, selejtes idióta vagy. elmegyógyintézetbe való.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.17. 21:08:54

@Ménár Atya: a faszt, te elmebeteg barom, Orbán egyszerűen egy kereszténybuzi náci, aki keresztényt akkor is csempészik, ha nincs miért, és kurva drága. ez pedig alkotmányellenes, vallási megkülönböztetés.

1) A keresztényeid a kecskebaszók.
2) a te elvtársaid, keresztény papocska!
3) Szíriából is nehéz gyalog, szárazföldön idejönni.
4) Venezuelának vannak szomszédos országai, amelyek biztonságosak. de egyébként Venezuela is biztonságos, senki nem bombáz civileket, mint Putyin Szíriában.

szóval a kis keresztény, kecskebaszó gazdasági migránsaid, akiket a bűnöző Orbán csempészett az országba, gyávák, mert ahelyett, hogy egy szomszédos országba mentek volna, repülőztették magukat.

ennyik vagytok, selejtek vagytok.

azt, hogy az oroszok Szíriában voltak, azt még ők maguk se tagadták, általában akkor buktak le a leginkább, amikor meghaltak a katonáik, lelőtték a gépeiket:

pestisracok.hu/az-oroszok-pearl-harborja-sziriaban-foldon-bombaztak-szet-harci-gepeket/

azt, hogy az oroszok disznóságot követtek el, meg szintén abból lehet tudni a legegyértelműbben, ahogy viselkedtek. amikor Trump lebombázta őket, akkor kicsit tiltakoztak, meg erőt demonstráltak, de nem támadtak vissza. márpedig ha ártatlanul támadtak volna meg orosz katonákat, akkor nem lehetett volna ennyiben hagyni. Putyin behúzta a farkát, és elsomfordált, mert tudta, hogy bűnös.

youtu.be/pb15Z2h4KZg

Hangsúlyoznám, hogy Aleppóban, Damaszkusz külvárosai, Idlib NEM az Iszlám Állam területei volt.

az oroszok civil szír lakosságot bombáztak. klórgázzal.

Putyin egy utolsó háborús bűnös.

Te azért küzdesz, kis elmebeteg, büdös náci, hogy

1) Fehér keresztények öljenek meg az utcán:

444.hu/2019/04/19/eszak-ir-terrortamadasban-gyilkoltak-meg-egy-29-eves-ujsagironot

2) Te azért küzdesz, hogy fehér, keresztény emberek elverjenek az idősek otthonában

168ora.hu/itthon/az-ombudsman-azert-rendelte-el-a-vizsgalatot-a-mozsgoi-otthonban-mert-sulyos-bantalmazas-gyanuja-merult-fel-166684

3) te azért küzdesz, hogy fehér, keresztény emberek megöljenek a kórházban

444.hu/2017/08/28/legalabb-122-beteget-olt-meg-az-orult-nemet-korhazi-apolo

De valószínűleg egyáltalán nem lesz ápolód, és meg fogsz dögleni egy kórházban ápoló hiányában.

Mert idióta vagy, mint a főd.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre

Anders Breivik puszipajtásod, náci és keresztény 77 embert ölt meg egymaga:

en.wikipedia.org/wiki/Anders_Behring_Breivik

Brenton Tarrant náci puszipajtásod 50 embert ölt meg egymaga

en.wikipedia.org/wiki/Christchurch_mosque_shootings
az ír terrorista, rohadt keresztény puszipajtásaid 3500 embert öltek meg, köztük 1800 civilt.
en.wikipedia.org/wiki/The_Troubles

a szerb és horvát keresztény terrorista patkány társaid 30 ezer ártatlan embert öltek meg, te náci, patkány fasz!

ateistaklub.blog.hu/2016/09/18/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

A ruandai népirtásban 800 ezer tutsit öltek meg, azzal a váddal, hogy vallástalanok, és a keresztény egyházak vaskosan támogatták ezt.

en.wikipedia.org/wiki/Religion_in_Rwanda#Role_of_religion_in_1994_genocide

erre jön még az indiánok irtása, a rabszolga-kereskedelem, egy csomó középkori háború, köztük például a 30 éves, amely vaskosan vallási háború volt, és Németország 40%-át irtották ki. aztán inkvizíció, boszorkányüldözés.

a keresztény vallás a világtörténelem legnagyobb népirtó vallása.

tudatlan, idióta barom vagy, mint minden keresztény pap. és ezért is vagy náci.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Tehát azt mondod, A NEVEDDEL HAZUDTÁL?! Vagy mégis pedofil pap vagy, aki ministránfiúkat szop?

Figyusz, te kis büdös, kurafi (te vallottad be, hogy az vagy), náci papocska!

1) A papok pedofilek.
2) Te pap vagy.

3) Ergo, te pedofil vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.17. 21:12:04

@Ménár Atya: akkor mi a fasznak telepített be ide Orbán egyiptomi és venezuelai kecskebaszókat, te idióta, pedofil, kurafi pap?! Orbánék, otthon pálinkázás közben rajtad röhögnek a legjobban, mert úgy átbasztak, mint a macskát a kerítésen. uszítanak olyan dolgok ellen, ami kurvára tök mindegy, nem rontja el az életedet, te uszulsz, mert egy náci elmebeteg vagy, aki nem gondolkodik. közben meg ki is rabolják az országot alólad, meg közben egyébként még migránsokat is csempésznek be az országba. abban is átbasznak, ami valójában az érdeked (hogy ne lopják szét az országot), meg abban is átbasznak, amire rá vagy fixálva, mint a faszra (hogy ne jöjjön migráns), duplán basznak át téged, te kis köcsög, kurafi, pedofil papocska. de hát te ezt szereted, ugye, minden lyukadba egy faszt.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.17. 21:13:11

@Ménár Atya: na látod, erről van szó. nem az oroszok pusztították el az Iszlám Államot, az oroszok csak lebombázták a szír lakosságot, menekülteket csináltak. ezt állítottam, te fasz!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.17. 21:20:33

@Ménár Atya:

Arra, hogy Orbán egy biztonságos országból, sok biztonságos országon keresztül egy elítélt bűnözőt csempészett be Magyarországra, nevezetesen Gruevszkijt, arról hallgatsz, arra nem is mersz válaszolni. mert tudod, hogy nincs igazad, tudod, hogy erre még valami szar "érvet" sem tudsz kierőlködni.

A Dublin III szerint Magyarországnak kellene megvizsgálnia sok tízezer menekültkérelmet, mert itt lettek először regisztrálva.

EU tagok vagyunk, az EU szerződések érvényes magyar törvények. Be kell tartani őket! úgyogy ne gyere nekem a törvényekkel, Orbán nem tartja be a törvényeket. Orbán egy utolsó, embercsempész bűnöző.

az megvan, te ütődött faszfej, hogy a legutóbbi francia terrorista akciót egy sárga-mellényes tüntető követte el?! nem akarsz a sárga mellényesek kitoloncolásáért tüntetni, te idióta, elmebeteg? addig is szétlopja alólad Orbán az országot, mert egy mamlasz, bamba fasz fagy, akinek a figyelmét ilyenekkel el lehet terelni.

az megvan, te idióta kurafi, pedofil papocska, hogy Orbán kétszer annyi támogatást ad a multiknak? ha nem szereted a multikat, ne szavazz Orbánra, te ütődött fasz!

www.napi.hu/magyar_gazdasag/megduplazta_a_multiknak_adott_tamogatast_az_orban-kormany.656027.html

akkor mi a fasznak telepített be ide Orbán egyiptomi és venezuelai kecskebaszókat, te idióta, pedofil, kurafi pap?! Orbánék, otthon pálinkázás közben rajtad röhögnek a legjobban, mert úgy átbasztak, mint a macskát a kerítésen. uszítanak olyan dolgok ellen, ami kurvára tök mindegy, nem rontja el az életedet, te uszulsz, mert egy náci elmebeteg vagy, aki nem gondolkodik. közben meg ki is rabolják az országot alólad, meg közben egyébként még migránsokat is csempésznek be az országba. abban is átbasznak, ami valójában az érdeked (hogy ne lopják szét az országot), meg abban is átbasznak, amire rá vagy fixálva, mint a faszra (hogy ne jöjjön migráns), duplán basznak át téged, te kis köcsög, kurafi, pedofil papocska. de hát te ezt szereted, ugye, minden lyukadba egy faszt.

na látod, erről van szó. nem az oroszok pusztították el az Iszlám Államot, az oroszok csak lebombázták a szír lakosságot, menekülteket csináltak. ezt állítottam, te fasz!

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe, kis kurafi, pedofil papocska! Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.17. 21:21:07

@Ménár Atya:

a faszt, te elmebeteg barom, Orbán egyszerűen egy kereszténybuzi náci, aki keresztényt akkor is csempészik, ha nincs miért, és kurva drága. ez pedig alkotmányellenes, vallási megkülönböztetés.

1) A keresztényeid a kecskebaszók.
2) a te elvtársaid, keresztény papocska!
3) Szíriából is nehéz gyalog, szárazföldön idejönni.
4) Venezuelának vannak szomszédos országai, amelyek biztonságosak. de egyébként Venezuela is biztonságos, senki nem bombáz civileket, mint Putyin Szíriában.

szóval a kis keresztény, kecskebaszó gazdasági migránsaid, akiket a bűnöző Orbán csempészett az országba, gyávák, mert ahelyett, hogy egy szomszédos országba mentek volna, repülőztették magukat.

ennyik vagytok, selejtek vagytok.

azt, hogy az oroszok Szíriában voltak, azt még ők maguk se tagadták, általában akkor buktak le a leginkább, amikor meghaltak a katonáik, lelőtték a gépeiket:

pestisracok.hu/az-oroszok-pearl-harborja-sziriaban-foldon-bombaztak-szet-harci-gepeket/

azt, hogy az oroszok disznóságot követtek el, meg szintén abból lehet tudni a legegyértelműbben, ahogy viselkedtek. amikor Trump lebombázta őket, akkor kicsit tiltakoztak, meg erőt demonstráltak, de nem támadtak vissza. márpedig ha ártatlanul támadtak volna meg orosz katonákat, akkor nem lehetett volna ennyiben hagyni. Putyin behúzta a farkát, és elsomfordált, mert tudta, hogy bűnös.

youtu.be/pb15Z2h4KZg

Hangsúlyoznám, hogy Aleppóban, Damaszkusz külvárosai, Idlib NEM az Iszlám Állam területei volt.

az oroszok civil szír lakosságot bombáztak. klórgázzal.

Putyin egy utolsó háborús bűnös.

Te azért küzdesz, kis elmebeteg, büdös náci, hogy

1) Fehér keresztények öljenek meg az utcán:

444.hu/2019/04/19/eszak-ir-terrortamadasban-gyilkoltak-meg-egy-29-eves-ujsagironot

2) Te azért küzdesz, hogy fehér, keresztény emberek elverjenek az idősek otthonában

168ora.hu/itthon/az-ombudsman-azert-rendelte-el-a-vizsgalatot-a-mozsgoi-otthonban-mert-sulyos-bantalmazas-gyanuja-merult-fel-166684

3) te azért küzdesz, hogy fehér, keresztény emberek megöljenek a kórházban

444.hu/2017/08/28/legalabb-122-beteget-olt-meg-az-orult-nemet-korhazi-apolo

De valószínűleg egyáltalán nem lesz ápolód, és meg fogsz dögleni egy kórházban ápoló hiányában.

Mert idióta vagy, mint a főd.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.
Válasz erre

Anders Breivik puszipajtásod, náci és keresztény 77 embert ölt meg egymaga:

en.wikipedia.org/wiki/Anders_Behring_Breivik

Brenton Tarrant náci puszipajtásod 50 embert ölt meg egymaga

en.wikipedia.org/wiki/Christchurch_mosque_shootings
az ír terrorista, rohadt keresztény puszipajtásaid 3500 embert öltek meg, köztük 1800 civilt.
en.wikipedia.org/wiki/The_Troubles

a szerb és horvát keresztény terrorista patkány társaid 30 ezer ártatlan embert öltek meg, te náci, patkány fasz!

ateistaklub.blog.hu/2016/09/18/amikor_par_eve_meg_keresztenyek_irtottak_muszlimokat_europaban

A ruandai népirtásban 800 ezer tutsit öltek meg, azzal a váddal, hogy vallástalanok, és a keresztény egyházak vaskosan támogatták ezt.

en.wikipedia.org/wiki/Religion_in_Rwanda#Role_of_religion_in_1994_genocide

erre jön még az indiánok irtása, a rabszolga-kereskedelem, egy csomó középkori háború, köztük például a 30 éves, amely vaskosan vallási háború volt, és Németország 40%-át irtották ki. aztán inkvizíció, boszorkányüldözés.

a keresztény vallás a világtörténelem legnagyobb népirtó vallása.

tudatlan, idióta barom vagy, mint minden keresztény pap. és ezért is vagy náci.

Már megint tátott szájjal rohantál be a faszerdőbe. Ezek a tények, te Fidióta, istenhívő, agyhalott fasz, te a kurva anyádat is letagadnád, ha a Führered azt mondaná! Pontosan ezért vagy náci, Fidióta, hívő fasz! Mert tudatlan vagy, mert elmebeteg vagy, ti vagytok a magyar társadalom legalja, a selejt.

Tehát azt mondod, A NEVEDDEL HAZUDTÁL?! Vagy mégis pedofil pap vagy, aki ministránfiúkat szop?

Figyusz, te kis büdös, kurafi (te vallottad be, hogy az vagy), náci papocska!

1) A papok pedofilek.
2) Te pap vagy.

3) Ergo, te pedofil vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.05.18. 05:35:17

@Ménár Atya: azt nem sikerült felfognod, te kis büdös náci faszfej, hogy amikor azt mondom, hogy Orbán egy náci, akkor:

1) Orbán náci, mert a törvényei is nácik
2) és Orbán a törvényein felül is náci, mert a törvények nem köteleik őt venezuelai luxusmigránsok becsempészére, és igazából szíriai, igazi menekültek kirugdosására sem kötelezik

a törvényektől függetlenül pedig az egy eszement hülyeség, hogy 9000 kilométerről luxusmigránsokat csempészik be a mi pénzünkből, akik meg itt vannak a határon, és nulla forintba kerül az idehozataluk, azokat kirugdossa. és még egyszer ismétlem, te gyenge felfogású, agyatlan faszbarom, ne hivatkozz arra, hogy Orbánnak muszáj ezt tennie, mert a törvények, muszáj a faszt, a törvényeket is ő hozta, és a törvények egyébként sem kötelezik őt erre!