B1 blogcsalád



Maga Szájerné ismerte el: Magyarország nem jogállam

2019. április 12. - ashwood

d_kos20170303021-1024x575.jpgNincs semmi baj a magyar jogállamisággal, hiszen a demokrácia sértetlen, választások vanna, senkit nem tartóztatnak le a véleményéért – ez a szokásos hárítás a kormányoldalról minden kritikára. De most belülről jött a beismerés: a jog nem uralkodhat az állam felett.

A demokráciát lehet imitálni – ezzel próbálkozott a konszolidált kádárizmus is a nevetséges Hazafias Népfornttal. Volt választás, parlament, egyéb rekvizítumok. A népi demokrácia azonban minden volt, csak valódi demokrácia nem. Pont ebbe az irányba halad a NER is – most még(!) viszont tényleg nem lehet klasszikus diktatúráról, a demokrácia felszámolásáról beszélni.

Mindez már nem mondható el a teljesen más jelentéstartalommal bíró jogállamiságról. (Halkan tesszük csak hozzá: az angolszász politika liberalizmus alatt a jog uralmát érti, nem pedig a kormányzati propagandában ráhúzott, hazug aggatékok bármelyikét.) Hogy Magyarországon mennyire nem érvényesül – Orbán és az állampárt akaratából – a mindenkire egyformán kiterjedő joguralom, mi sem bizonyítja jobban, minthogy maga a bírósági igazgatás első számú vezetője, Szájer Józsefné Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke mondta azt egy kaposvári fórumon: „a jog uralma az állam felett, mint például az Egyesült Államokban, nem jó út. A bíróságok számára ez persze népszerű, de nem járható út”.

Petőfi még abban reménykedett, hogy „a jognak asztalánál mindenki egyformán foglal helyet”. A NER ezt a jelek szerint túlhaladta. Handó és NERtársai szerint nincs szükség jog előtti egyenlőségre – az állam, jelentsen az bárkit és bármit, kihúzhatja magát az amúgy mindenki másra érvényes jog alól.

Vajon kit vagy mit ért Handó „állam” alatt, amely felett ugye nem uralkodhat a jog? Az USA-ban, ha már ezt a példát hozta, a jog mindenkire érvényes, így például az elnökre, mint a végrehajtó hatalom – úgyis mint állam – fejére. Ez nagyon nem tetszik Trumpnak. De úgy tűnik, a NER tagjainak sem. Mert hát hogy jön ahhoz bárki, hogy a magyar végrehajtó hatalom fejét a jog által korlátozza? Hol van az megírva, hogy Orbánnak bármilyen gátat lehet szabni?

Tehát Handó lázálma szerint Orbán a jog felett áll. Sőt, ő maga a jog, elvégre a Fidesznek nevezett kesztyűsbáb-gyűjtemény pontosan úgy nyomkodja a gombot a törvényhozásban, ahogy azt a vezénylőtábornok diktálja. A kérdés a továbbiakban: ki vagy mi számít még államnak – amelyet ugye a jog nem korlátozhat?

Esetleg az államigazgatás? Az adóhatóság? Az összes állami szerv? Ők is mind a jog fölött állnának? Vagyis az adóigazgatás – élén egy fidesznyik képviselővel –, hoz egy neki tetsző határozatot bárkivel szemben, akkor az gránitba vésett szentség lesz? Jog, bíróság ahhoz nem szólhat? Persze nem lenne újdonság, hisz egy másik, ugyancsak fidesznyik által vezetett testületnél ez már megvalósult.

Aztán a rendőrség és az ügyészség is kikerül a jog uralma alól? Az ő döntéseik, tetteik is érinthetetlenek lesznek a jog, a jogorvoslat által?

De ugye, amikor megvalósul Handó és Orbán álma, Magyarország akkor is jogállam lesz? És aki ezt meg meri kérdőjelezni, az migráncsokat akar betelepíteni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9314760712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.12. 15:40:47

persze hogy nem az, a csutti staddioncziggány mit művel a suttyó pártjával a parlamentben?

a kamu 2/3 nem a nép érdekeit, hanem a strómankirályét szolgálja.

ELIOS üggyel mi van? hallom nyomoz az OLAF, csak elkenik a pereputty pofáját, ha már a számlát nem merték benyújtani az EU nak.

férgei

Toportyán Zsóti 2019.04.12. 18:40:59

Pár évezred letöltendő vár a g narancstolvajseregletre mivel saját törvényeiket sem tartják be,ezért kell sajátosan értelmezni a jogot most hogy erdogan pajtás is eltaknyolt jó pár nagyvárosban.

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.12. 19:02:00

köszönjük a legfőbb staddionvezér strómankirály legfőbb programját és üzenetét:

kep.index.hu/1/0/2736/27369/273695/27369577_97ddb961d5f81b71f4162c654fe17d0d_x.jpg

csak a fidess, csak a staddionok, csak lölő és a milliárdjai!

Európai téridő 2019.04.12. 20:58:23

Azért történnek visszaélések a jogállamiság nevében nemcsak nálunk, egyebütt is.

Lakatos Rodolfó 2019.04.12. 20:59:25

@csüngőhasú norvégbáró: "ELIOS üggyel mi van? hallom nyomoz az OLAF, csak elkenik a pereputty pofáját, ha már a számlát nem merték benyújtani az EU nak."

Te ebbe a staddionozásba meg a czigányozásba kezdel belebolondulni, rasszista barátom.

Olaf barátod is bizonyára jobban tenné, ha a jegesmedvék után nyomozna.

Magyarország Europa jövője. 2019.04.12. 23:03:21

Na már megint diktatura van. Unalmas, ásit, lapozzunk.

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.13. 06:26:28

@Lakatos Rodolfó:

"Olaf barátod is bizonyára jobban tenné, ha a jegesmedvék után nyomozna."

neked bejön az ELIOS lopás, roma gyerek?

Lakatos Rodolfó 2019.04.13. 06:59:28

Az ELIOS ügyében a magyar hatóságok lefolytatták a nyomozást, bűncselekményre utaló jelet nem találtak: pestisracok.hu/az-ellenzek-egyik-legszomorubb-napja-buncselekmeny-hianyaban-szuntette-meg-a-rendorseg-az-elios-ugy-nyomozasat/

Ti meg a brüsszeli nagyurak viszont azóta is ütlegelitek a döglött lovat, mert azt hiszitek, a miniszterelnököt a családján keresztül tudjátok lejáratni.

De pechetekre, ezek a próbálkozások egyre izzadtságszagúbbak, most már illene valami újat kitalálnotok? Bár nekem igazából megfelel hogy mindig 2/3-dal töröljük fel veletek a padlót... Tudod mit? Rágódjatok még a lámpákon sokáig!

István Tamasi 2019.04.13. 10:34:37

Mindenki nyugodjon le. Hamarosan nem csak zárt körben hanem nyilvánosan is viselni fogja a koronát o1g.

Chang Beer 2019.04.13. 11:01:47

@Európai téridő: akkor jól van ez így, megnyugodtam!

Európai téridő 2019.04.13. 21:27:21

@Chang Beer: Nincs jól, mert az ilyen visszaélők bírálnak minket amiatt, amit ők is elkövettek, vagy elkövetnek. Igaz, hogy ezek egy része az "elévüléshez" hasonlatos módon már a múlt ködébe vész és ezt ezek a nyikhajok is kihasználják.
süti beállítások módosítása