B1 blogcsalád



Nem Orbánnak fontos a néppárti tagság, hanem Putyinnak

2019. április 10. - ashwood

73j3gko5yg2lw4gws.jpgLátszólag érthetetlen, miért hunyászkodik meg Orbán Viktor az Európai Néppárt akaratára, és töri meg látványosan állítólag törhetetlen gerincét – miközben mások tárt karokkal és feltételek nélkül fogadnák. Csak a szélsőjobbon nem elég hatékony Putyin számára a Fidesz, mint trójai faló.

Mennyivel kényelmesebb lenne Orbán élete, ha csatlakozna Salvini populistáihoz – az szélsőjobboldal esernyőszervezetének minden tagja tárt karokkal várja a vezénylő tábornokot. Bár kétségtelen, hogy az olasz vezér nem szívesen adná át a marsallbotot magyar kollégájának, de elég van annyira széles sávú az uszítás, hogy ketten is elférnének az élén.

Ehelyett Orbán olyasmikre vetemedik, amiket legnagyobb ellenlábasai se néztek ki belőle. Sőt, a jelek szerint, még a sajátjai sem. Nem csak a kormányzati propaganda zászlóshajója, de maga a keresztes publicista is megírta: a néppárti csúcsjelölt, Manfred Weber egy .... (a kipontozott helyre a legkülönbb, dehonesztáló jelzőket kéretik gondolni), három pontos ultimátuma szereptévesztés, elvégre egy alapból bukott politikus ne parancsolgasson Orbánnak. Zanza: otthagyni ezt a néppárti vircsaftot, és olyanokhoz bújni, akik örömmel fogadják a Fideszt.

Ehhez képest Orbán levetette a plakátokat, ha a maga módján is, de tényleg bocsánatot kért a pártcsaládon belül megbántottaktól, de még a CEU ügye is rendeződni látszik. A jelek szerint még Soros is maradhat – már persze a kormányzati terminológiát használva – ha azt a németek, pontosabban bajorok kérik. Eljátsza az önfelfüggesztéses jogfosztást, vállalja a „három bölcs” átvilágítását – egyszóval bármit, hogy a néppárton belül maradhasson.

Logikátlannak tűnik vállalni a vegzálást olyanoktól, akik lépten kifejezik mély undorukat vele szemben, miközben a szélen tárt karokkal várják. Sőt, kényelmesebb is lenne számára a populista szövetségben új tábort verni, elvégre Orbán kizárólag ellenzékiként képes politizálni. Így ténylegesen ellenzékbe kerülne az EU-ban és szalasztottjai az Európai Parlamentben.

A magyarázat egyszerű: a Gazdának semmi szüksége nincs egy olyan Orbánra, aki ellenzékből, lényegi érdekérvényesítő képesség nélkül ül az Unió különböző szerveiben. Hamarosan a magyar vétó lehetősége is megszűnik, hisz épp a Néppárt kezdeményezi, hogy külügyi kérdésekben elegendő legyen a minősített többség az EU-ban. Orbán, aki ugye a demokrácia lelkes híve, kézzel-lábbal tiltakozik a többségi akarat érvényesítése ellen, makacsul ragaszkodva kisebbségben is mindent vivő vétójához. De nem csak ezt veszíti el, pontosabban veszítené el, ha ténylegesen ellenzékbe vonulna. Nem vehetne részt – ahogy most sem – a néppárti kormányfők egyeztetésén, ahol általában a későbbi döntés is megszületik. Komoly funkciót sem kapna se a magyar uniós biztos, ahogy az EP képviselők is szélre szorulnának.

Ilyen Orbánt már nem érné megtartani Putyinnak. Embere jelentéktelenségbe szürkülne, képtelenül a Gazda akaratának érvényesítésére. Márpedig akkor könnyen oda lehet az oligarchák Balkán felé való terjeszkedése is – idehaza ugyanis elfogyott a konc, a szétosztható iparág, termőföld. A NER fenntartásához pedig elengedhetetlen a fogaskerekek folyamatos kenése – ha nem forinttal, hát bármilyen más valuta is megteszi.

Orbán tehát vagy lenyel mindent, mindenhez jó arcot vág és tűr – vagy nem csupán a Néppártból, de Putyin kegyeiből is kihullana.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9914753331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallus 2019.04.10. 11:53:59

Ez a Putyinozás marha nagy ötlet! Clintonnénak is bejött..... Azóta ott ül a lecsóban....

Aranka1973 2019.04.10. 11:56:53

"Csak a szélsőjobbon nem elég hatékony Putyin számára a Fidesz, mint trójai faló."

Ez egy elég gagyi konteó. Rajtatok, sült marhákon kívül senki nem hiszi el, hogy Orbán Putyin embere. Miért is lenne az? Nem onnan kapja a pénzt.

Aranka1973 2019.04.10. 11:58:42

"Hamarosan a magyar vétó lehetősége is megszűnik, hisz épp a Néppárt kezdeményezi, hogy külügyi kérdésekben elegendő legyen a minősített többség az EU-ban"

Ja, ehheh viszont alapszerződést kéne módosítani! Ahhoz meg egyhangúság kéne.

Back to square one.

Helga Beauty Salon. 2019.04.10. 12:13:47

Tehát akkor Putyin Orbánon keresztül fogja irányítani a néppártot és azon keresztül az EU-t!
Szerintem hogy ilyen pontosan leleplezted, téged el fog vinni a KGB, de hogy leöntenek a gigádon egy novicsokot az a minimum! :D

Lakatos Rodolfó 2019.04.10. 12:24:30

"Komoly funkciót sem kapna se a magyar uniós biztos"

Na mert Navracsics Tibi marha komoly funkciót kapott a "kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi" biztossággal, ami az Erasmust meg a JRC dacára nagyjából teljesen súlytalan portfólió (tekintve, hogy ezeken a területeken döntően a tagállamok kezében van a jogalkotási, szabályozási lehetőség – minimális harmonizációval).

Bár azt se mondhatnánk, hogy mondjuk Andor László biztosi tevékenysége olyan marha mély nyomokat hagyott volna bárkiben is (na, tudja valaki, mit tett le ő az asztalra 4 év alatt?), Kovács Laci bácsiról nem is beszélve (akinek az adózást hagyták meg, ahol szintén morzsák jutnak az uniónak a tagállamokkal szemben).

Secnir 2019.04.10. 12:38:49

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka:
"senki nem hiszi el, hogy Orbán Putyin embere. [...] Nem onnan kapja a pénzt."
hm.
MET?

Aranka1973 2019.04.10. 12:52:11

@Secnir: MIT?

Forintra lefordítva ez mekkora nagyságrend?

Mekkora a teljes költségvetés vagy az uniós támogatások volumenéhez viszonyítva?

Olcsó gázzal még Lukasenkát se lehet megvenni, nemhogy egy uniós kormányfőt!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.04.10. 12:54:42

Tűpontos, bátor, szókimondó elemzés! De nem teljes a kép. Hiszen miért is kell a gonosz Putyinnak a diktátor Zorbán? (Nyilván azon kívül, hogy 874 milliárd eurós vagyonát tovább növelje.) Az cél a globális hőmérséklet növelése, mert Putyin gazdái, a titkos antidemokrata gyíkemberek fáznak.

Secnir 2019.04.10. 13:37:40

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka:
"Forintra lefordítva ez mekkora nagyságrend?"
tldr.444.hu/2015/01/14/a-legtobb-penzt-most-igy-lehet-csinalni-magyarorszagon
2012-ben 55mrd HUF osztalék, MVM megsegítésére 18 mrd HUF, a lakosságnak pedig értelemszerűen drágább gáz, mert 2,2 Ft/MJ helyett 3,9 Ft/MJ -ért adták (első táblázat: rezsicsokkentes.wordpress.com/ )
anno írt ról az index is: index.hu/gazdasag/2014/01/27/mol/ , és ami még érdeklődésre adhat okot: a MET jóban volt angolával is, illetve az angolai -khm- elnökkel, atlatszo.hu/2014/11/28/az-angolai-elnok-csaladjaval-is-uzletelhet-a-titokzatos-met-holding/ kereskedett is angolával állítólag, bár nem tiszta, hogy hogyan. de orbán viktor nagyon szeretett volna már angolába utazni hvg.hu/itthon/20190329_Nem_akart_Orban_Viktorral_talalkozni_az_angolai_elnok , de nem sikerült két hete sem.
rakd össze.

Secnir 2019.04.10. 13:40:29

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka:
ja, és 2012-től 2018-ig tartott a buli.

Helga Beauty Salon. 2019.04.10. 13:49:03

Megvilágosodtam, Orbánt Putyin költöztette a várba, hogy közelebb legyen a Szaljuthoz ahonnan távcsővel tartják szemmel! Tudjátok, így könnyebb a körmére nézni hogy mit csinál!
Erről is kéne poszt!

orbántrollirtó 2019.04.10. 15:39:13

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka: @Helga Beauty Salon: @közíró MAXVAL bircaman:

Te nyomoronc fideszpropagandista troll. Megjelenik egy normális írás és te a nap bármely szakában azonnal igyekszel ráhányni az orbáni moslékot.

Takarodj innen a kurva anyádba, mert senki nem kíváncsi már rátok országtönkretevő, korrupt, hazudozó fideszesekre.

Szégyent hoztatok Magyarországra, szégyent hoztatok a magyar népre. Lezüllesztettétek, kiraboltátok az országot. A kurva anyátokat!

Aranka1973 2019.04.10. 15:44:34

@Secnir: "2018-ig tartott a buli"

Aha, és akkor most mivel is tartja kézben Vlagyimir Vlagyimirovics a Fideszt? Kompromittáló képeket készítettek az Orbán-házaspárról grillezés közben?

Több sebből vérzik ez a konteo.

@orbántrollirtó: Kisfiam, moderáld már magadat, nem a kocsmában vagy.

Örülj neki, hogy nem az én gyerekem vagy, mert mosószappannal mosnám ki a szádat.

putris72 2019.04.10. 15:51:30

Nekem úgy rémlik a Feri futkározott ki mindig Putyinhoz a dácsájába! Putyin itt meg a Ferinél aludt mindig! Söt még aranyos kutyuskát is ajándékozott neki!Szilvásy bácsi még a titkosszolgálathoz is beengedte az FSZB-s ügynököket!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.04.10. 15:55:18

@orbántrollirtó:

@orbántrollirtó:

A nép nem ért egyet álláspontoddal. Gazdáid buktak.

Aranka1973 2019.04.10. 15:59:03

@putris72: Ja, nem is szólva arról, hogy azzal a szélsőjobboldali párttal (Jobbik), amelynek bizonyítottan volt orosz beépített embere (Kovács Béla), éppen most készül összefogni az ún. "demokratikus" ellenzék.

Ezt még a liberális média is felkapta anno, amíg ütni kellett a Jobbikot. Mostanság csak lábjegyzetekben említik:
444.hu/2019/04/09/kgbela-lengyel-kapcsolataval-is-egyuttmukodott-a-kemgyanuba-keveredett-nemet-szelsojobbos

Szóval ezek után én a helyükben csöndbe maradnék.

torró 2019.04.10. 16:39:07

Ez olyan duma, mintha azt mondanám, hogy nem az asszonynak fontos a szex, hanem az anyjának. Ha Putyin bele akar szólni valamibe, ahhoz nem kell neki Orbán! Ez az Orbán fóbia már szövődmény ember! Gyorsan orvoshoz!

orbántrollirtó 2019.04.10. 16:51:50

@torró: @putris72:

Te nyomoronc fidesztroll! Ha új nickeket használsz akkor is látni, hogy ugyanaz a szarfaszú hazug orbán propaganda troll vagy.

Nem loptatok még eleget te patkány? Nem elég nektek orbán ráhel 12 milliós karórája, 1 millió forintos váltáskája, és Tiborcz 50 milliós extra terepjárója? Nem elég Lázár vadászkastélya, Rogán pasaréti villája? Meg gázszerelő mészáros 300 milliárdja sem elég?

Csak lopni, lopni, lopni? Még, még, még? Takarodj az orbáni moslékkal a kurva anyádba!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.04.10. 17:20:36

@putris72: De nem ő írt alá vele 10 milliárd eurós hitelszerződést.

Secnir 2019.04.10. 17:41:43

@orbántrollirtó: maxval bircamant ne csapd hozzájuk, ő egy bolgár bértroll, köze nincs magyarországhoz...

Vöv 2019.04.10. 17:41:48

@rallus: Értem, szóval nyalni kell az orosz cárnak,vagy jujj lesz...

Aranka1973 2019.04.10. 17:46:31

@Vöv: Nektek már most is jujj van.
"Nézőpont: A Fidesz 14, a Jobbik 3, az MSZP-P 2, a DK és LMP 1-1 EP-mandátumot szerezhet"
index.hu/belfold/2019/03/01/nezopont_a_fidesz_14_a_jobbik_3_az_mszp-p_2_a_dk_es_lmp_1-1_ep-mandatumot_szerezhet/

Tán el kéne gondolkodni azon, hogy miért.

putris72 2019.04.10. 17:47:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ja azért épül Paks2!Amit Gyurcsány indított el!2006-ban!A Feri csak 20 milliárdos hitelt vett fel az IMF-től és az EU-tol!Mert olyan jól kormányoztak akkor is!A visszafizetést meg szerényen meghagyták Orbánéknak! Pedig azt mondta ,hogy már 2010-re az ők visszafizetik!

taga20 2019.04.10. 17:49:55

@Secnir: szeva haver! minden nap olvasgatlak benneteket és a rohadék fityeszdroidokat, de sokszor már káromkodni sincs kedvem, mert a rohadék fityeszork csapat, fullba nyomja a szemetet.

még az a szerencse, hogy van néhány értelmes nick, köztük te is:)

Aranka1973 2019.04.10. 17:53:49

@taga20: "miért kened a fityeszszarát másra, te fityeszork?"

Először is, kisfiam, velem te nem beszélsz így, mert rácsapok a szádra.

Másodszor, ugye az tiszta, hogy Kovács Béla esetében egy – a gyanú szerint – fedésben (a magyar hatóságok tudta nélkül) az oroszoknak dolgozó, képviselői státusza révén érzékeny, bizalmas dokumentumokhoz hozzáférő ügynökről volt szó, a NBB pedig egy nemzetközi szerződés alapján, teljesen legálisan működő intézmény?

És ugye arról is tudsz, hogy Magyarországon kívül tagja még az NBB-nek a NATO/EU-tagok közül Bulgária, Csehország, de még Szlovákia is?
iib.int/en/countries/slovakia

Vajon, ha az NBB valóban egy FSZB-fedőszerv lenne, akkor a nyugati integrációs tömörülésekben a másik két V4-ország is trójai faló? Vagy szimplán csak oroszfóbiás idiótáknak ültök fel?

Aranka1973 2019.04.10. 17:55:58

@taga20: "hogy váltod a rubelt?"

Neked csak ma, csak jószívűségből 100 forintért 18 rubelt adok.

putris72 2019.04.10. 17:57:46

@orbántrollirtó: Te szerinted mennyi embernek lehet 40 milliós háza? valamint 50 milliós autója,ha így van? Egy 2 szobás panel 15 millió! Tudod ahhoz képest,hogy szétlopták az országot valahogy mindenki sokkal jobban él,és csökkent az államadósság! Bezzeg 94-98 között,és 2002-2010 között.Na akkor dübörgött a gazdaság,csak kár hogy balib szokás szerint a szakadék felé! Tudod,hogy a balib kormányzás alat 2 foci EB-re is pályáztunk,valamint az olimpiát is megvalósíthatónak tartották! Kíváncsi lennék,hogy hol rendezték volna,hiszen a sportcsarnokok,és a focipályák felesleges dolgok!Bár egy foci stadionra befektettek,némi ingyen állami segítséggel,a Questornak! Amúgy én csak egy névvel írok! Ez egy balib szokás,hogy több névvel irkáltok,mert akkor azt hiszitek sokan vagytok!Ajánlanám a signál mentát fogmosáshoz!A büdös szájra pont jó választás!

Vöv 2019.04.10. 17:58:23

@Helga Beauty Salon: Mondja ezt, aki szerint egy amerikai tag dollármilliárdokért akarna milliárd migránst betelepíteni, hogy megtörje az ősi magyar vért , mert gonosz, és vagy mert zsidó vagy mert a vizünket akarja...
Ja, és persze megvette az EU-t, a néppártot, a... hát kb mindenkit.
Egyébként az egyetlen ország ez a koszfészek, amit évente látogat az újszovjetúnió imádott főtitkárja..

Secnir 2019.04.10. 17:59:32

@putris72:
"azért épül Paks2!Amit Gyurcsány indított el!2006-ban"

gyurcsány semmiféle paks2-t nem indított el 2006-ban. 2006-ban kezdték el a teller-projektet, aminek az volt a célja, hogy előkészítsék paks leendő bővítését. a tanulmányt 2009-ben a parlament elé tárták, akik 10 ellenszavazattal(!) megadták a bővítésre az elvi engedélyt. ez azt jelentette, hogy onnantól kezdve a parlamentnek volt joga tárgyalni a bővítésről a megfelelő dokumentációk alapján.
aki aláírta a bővítést tervek, szakmai egyeztetés, pénz és parlamenti jóváhagyás nélkül - az orbán volt.

taga20 2019.04.10. 18:00:39

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka:

oboanéni, az apja fasza a kisfia!

fityeszork! egyszerre kágébéláznod és oroszfóbiáznod nem kéne, me a kettő üti egymást.

index.hu/gazdasag/2019/03/13/ungvary_krisztian_a_nemzetkozi_beruhazasi_bank_az_orosz_kemhalozat_resze/

Secnir 2019.04.10. 18:04:21

@putris72:
"A Feri csak 20 milliárdos hitelt vett fel az IMF-től és az EU-tol!"

12 milliárdot vett fel (és csak az IMF-től), amit átruházott Bajnaira, mert tudta, hogy ő (mármint gyf) képtelen kezelni a válságot, mert nem ért e pénzügyekhez, míg Bajnai igen. Bajnai ebből a 12 mrd-ból "elherdált" 8mrd-ot, 4 mrd-ot nem.
azt orbán 2010-ben eltapsolta, majd rádöbbent, hogy abban a pillanatban vissza is kellene fizetni 2%-os kamattal, viszont így az IMF-nek van beleszólása abba, hogy milyen intézkedéseket hozhat. de orbánnak semmi sem drága, ha nem az ő pénzéről van szó, ezért kibocsájtott magyar államkötvényeket 6%-os kamatra meg vett fel hitelt 85-os kamatra, és abból visszafizette idő előtt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.04.10. 18:06:46

@putris72: "csökkent az államadósság!" - Hazudsz. Az államadósság nőtt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.04.10. 18:11:53

@putris72: Te fasz! Nézd csak meg hogy áll az államadósság és a tartalékok! Na így hazudozz tovább!

2010
államadósság 78 milliárd euró
manyup 10 milliárd euró
valutatartalék 34 milliárd euró

mérleg -34 milliárd euró

2018
államadósság 91 milliárd euró
manyup 0
valutatartalék 24 milliárd euró
Eximbank adóssága 2 milliárd euró

mérleg -69 milliárd euró

Aranka1973 2019.04.10. 18:31:50

"egyszerre kágébéláznod és oroszfóbiáznod nem kéne, me a kettő üti egymást."

Már miért ne lehetne valaki egyszerre realista és pragmatikus?

Attól, hogy az oroszok nem feltétlenül szentek, és az FSZB aktívan kémkedik európai országokban is, még nem azt jelenti, hogy ne lehetne velük üzletelni.

Emlékeztetnélek téged egy másik titkosszolgálati ügyre:

Pár éve robbant ki a botrány, hogy Merkel nénit lehallgatták.

És nem ám az oroszok, nem a kínaiak, hanem a saját állítólagos szövetségesei, az usákok!
24.hu/kulfold/2013/10/31/beismertek-merkel-lehallgatasat/

Na mármost, hát szövetségest lehallgatni azért mégiscsak csúnya dolog, de ettől még pragmatikus megközelítésben nem mondjuk azt, hogy lépjünk ki a NATO-ból, nincs üzlet az amerikaiakkal.

Legfeljebb az amerikai távközlési, hálózati berendezésekkel, eszközökkel (Cisco-routerek [ezekbe bizonyítottan belepiszkált az NSA*], Qualcomm-chipek stb.) lehetne óvatosabb az ember.
* index.hu/tech/2016/08/22/egy_evtizede_lehallgatja_a_titkositott_kommunikaciot_az_nsa/

Persze az usákoknak ezek után is volt pofájuk a Huawei-eszközök veszélyességéről papolni, azzal fenyegetni, hogy nem lesz titkosszolgálati együttműködés, ha valamelyik országban ilyeneket szereznek be, vastag a bőr a képükön.

Ugyanez van az oroszokkal is: attól még, hogy az oroszokkal a kölcsönösen elfogadott feltételek mentén lehet üzletelni, még nem mondjuk azt, hogy az FSZB-sekkel világítsuk át az NBH-t (mint azt Szilvási tette**) vagy tűrjük meg az FSZB-ügynököket, hazaárulókat a magyar/EP képviselők között.
** index.hu/belfold/2019/04/04/gyurcsanyek_orosz_titkosszolgalat_atvilagitas_magyar_nbh/

Aranka1973 2019.04.10. 18:32:53

@taga20: Ja az előző @Furulyás Ferencné Tóth Aranka: az neked szólt, csak véletlen lemaradt az elejéről a @taga20: rész.

Secnir 2019.04.10. 18:39:10

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka:
""egyszerre kágébéláznod és oroszfóbiáznod nem kéne, me a kettő üti egymást."
Már miért ne lehetne valaki egyszerre realista és pragmatikus?
-melyik a realizmus és melyik a pragmatikus? mit jelent eme két kifejezés?

"Attól, hogy az oroszok nem feltétlenül szentek, és az FSZB aktívan kémkedik európai országokban is, még nem azt jelenti, hogy ne lehetne velük üzletelni.""
-ne haragudj, emlékeztetnélek, hogy NATO-tagállam vagyunk, és valahol lehet velük üzletelni, de ez nem azt jelenti, hogy ideengedem őket egy magánintézménybe, aminek konkrétan full jogot adok bármire úgy, hogy nincs fölötte semmilyen hatóköröm.
ez nem realizmus és pragmatizmus, ez idiotizmus.
vagy hazaárulás.

Aranka1973 2019.04.10. 18:42:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @Secnir:
"kezdő még a fiúcska"

Ja, bizonyára az EU is kezdő, azért állapították meg a maastrichti államadósság-kritériumot (egyben a Stabilitási és Növekedési Egyezményt) százalékosan, nem pedig nominális értékben.

Ferikéék is tudták, hogy van ez, mire kell lőni, csak nekik nem sikerült az EU által is megkövetelt indikátor szerint előremenni, Orbánéknak meg igen:
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdde410.html

Ezért voltak a szocik végig a túlzottdeficit-eljárás hatálya alatt, Orbánék meg kikerültek alóla, azóta se kerültek vissza a szégyenpadra.

Ezek a tények, ti meg magyarázkodhattok, meg hülyíthetitek magatokat a senki által nem figyelt nominális adósságmutatókkal. Van ez így.

Aranka1973 2019.04.10. 18:45:58

@Secnir: "magánintézménybe, aminek konkrétan full jogot adok bármire úgy, hogy nincs fölötte semmilyen hatóköröm."

Már meg ne haragudj, de ez jogi analfabéta megközelítés.

Egy nemzetközi intézmény, akár egy nagykövetség, nem magánintézmény, nem is lehet úgy kezelni.

Most akkor az orosz nagykövetségről meg a kínai nagykövetségről is zsuppoljunk ki mindenkit, és a diplomáciai mentességet azonnal vonjuk meg tőlük?

Vagy ez is csak egy az idióták tudatlanságát kihasználó túlegyszerűsítő hozzáállás.

Ménár Atya 2019.04.10. 18:46:57

@orbántrollirtó: Már mondtam.
Te egy hülye vagy.
És . :)

Ménár Atya 2019.04.10. 18:50:31

Már vártam ezt a putyinozást, minden választás előtt előveszik az okosok, aztán olyat kapnak, hogy az ajtó adja a másikat
youtu.be/031coG37tus
No, meg a 2/3 :)

élveteg 2019.04.10. 18:54:17

"Hamarosan a magyar vétó lehetősége is megszűnik, hisz épp a Néppárt kezdeményezi, hogy külügyi kérdésekben elegendő legyen a minősített többség az EU-ban."

Ehhez nem kell véletlenül módosítani az uniós szerződést ? Amit aztán minden tagállam parlamentjének is ratifikálnia kellene ? Mert akkor azt is kezdeményezheti a néppárt hogy változtassák meg a föld forgásírányát, kb annak is annyi az esélye

Ménár Atya 2019.04.10. 18:55:10

Most olvasom, hogy orbinak amúgy semmilyen befolyása nincs a eu-ban :)
Legalább is a népírtó kommunista ősökkel rendelkezá náci vezér senki dobrev klára szerint.
Azt itt meg mégis orbi a fontos ember :)
Előtte gyeztetni kellene mielőtt kersztebe informálnak minket.
Most tisztára megzavarodott az ellenzéki átlag választó
fontos, vagy nem fontos?
youtu.be/Vfi322f5QF4

Ménár Atya 2019.04.10. 19:14:34

rendelkező,
egyeztetni.
és néha az " Í" is kihagy :D

Európai téridő 2019.04.10. 19:33:29

@orbántrollirtó: Kijött belőled az állat, Baromfiú?
@taga20: Még mindig azt hiszed, hogy undormány trágárkodásod hatékony, Popsikobak?@Secnir: Jó faxságokat állítanod, te agyatlan?

Stenonis 2019.04.10. 19:42:02

Orbán azt felejtette ki a számításból, hogy az ügynökakták a KGB-nél is megvoltak hiánytalanul.
Így változott kemény oroszellenesből egy pillanat alatt Putyin (volt kb-s alezredes) seggnyalójává.

taga20 2019.04.10. 19:46:56

@Európai téridő: mi van agyhalott, mit pofázol?

taga20 2019.04.10. 19:48:30

@Ménár Atya: "legalább is a népírtó kommunista ősökkel rendelkezá náci vezér senki dobrev klára szerint."

te bazdmeg régen nem voltál ekkora fasz, mi a kurvaanyád van veled?

Ménár Atya 2019.04.10. 19:57:42

@taga20: Hát a szívecske, kis cuncimókusom! :D

Ménár Atya 2019.04.10. 20:01:04

@taga20: Túl sokat beszélgetek math-al :D
Amúgy nem írtam hülyeséget, nyugodtan megcáfolhatsz.
Apró antal ugye tudod ki volt és mit tett?
A jobbik ugye meg egy náci párt, legalább is gyurcsány szerint az, most viszont együtt kampányolnak a jobbikkal, hogy dobrev aki eddig politikai senki volt, a dk führer asszonya, bejusson az euba képviselőként, tehát dobrev náci vezér lett :)

taga20 2019.04.10. 20:06:25

@Ménár Atya: "most viszont együtt kampányolnak a jobbikkal,"

hol? miért kell tolnod a lokál, a riposzt, és a tv2 gusztustalan szar stílusát?

többre tartottalak retek!:)

Európai téridő 2019.04.10. 20:06:45

@taga20: Te pofácol öncélúan, nem én vagyok az egyedüli az itteni kommentelők közül, aki téged le akar oltani.

Secnir 2019.04.10. 20:09:32

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka:
te már megint kevered a szezont a faszommal
egy nagykövetség van egy jogi statusa, van egy hatóköre, és bármilyen furcsa, a magyar hatóságoknak is van bizonyos kontrollált jogköre a nagykövetségek felett.
ezekkel ellentétben ennek a "bank"nak csak jogosultságai vannak, erősebbek, mint a nagykövetségeknek, és a magyar államnak (nemcsak a hatóságoknak) nincs felette semmilyen ellenőrzése.
mondok egy példát.
egy nagykövet(ség) kijelenti, hogy szeretné X.Y. nem uniós állampolgárt beutaztatni magyarországra, hogy a nagykövetségen tárgyaljon. ehhez KELL a magyar hatóságok engedélye (BM, AV). a nagykövetségnek meg kell indokolnia a beutazás jogcímét.
a "bank" ki sem jelenti, hogy szeretné X.Y. nem uniós állampolgárt beutaztatni magyarországra, Ő adja meg a beutazási engedélyt a magyar hatóságok helyett.
a nagykövetség által beutaztatott X.Y.-t a magyar hatóságok be- és kilépéskor is ellenőrizheti, igazoltathatja.
a "bank" által beutaztatott X.y-t a magyar hatóságok sem be- sem kilépéskor nem ellenőrizhetik.
a nagykövetség X.Y.-nak nem adhat semmilyen extra jogot, mint ami járna neki, mint turista
a "bank" X.Y.-nak adhat diplomáciai mentességet, az EU teljes területére beutazási vízumot (a magyar hatóságok kontrollja nélkül).

látod már az alapvető különbséget? az ún. bank működésére most ki sem térek...

taga20 2019.04.10. 20:12:57

@Európai téridő: miről pofázol fityeszretek?

bazdmeg te még magyarul se tudsz, te leningrádi kávboj!

mesélj, milyen az esti néva part?

Ménár Atya 2019.04.10. 20:16:41

@taga20:
Hát, március 15.én nagyon jól mutattak egy színpadon, pedig pár éve még uszítottak az euban azzal hogy orbi összeállt a fasiszta jobbikkal.
Most meg jó fasiszták lettek, nem számít a zsidózás, cigányozás,listázós képviselők, ők jó nácik, csak a vérkomcsi ősok ivadéka bejusson :)
Taga, most komolyan, akkor most a dk náci párt lett?
Vagy a jobbik posztkomcsi párt?

Secnir 2019.04.10. 20:21:16

@Európai téridő:
"@Secnir: Jó faxságokat állítanod, te agyatlan?"

már bocs, de melyik állításom faszság? maxval birka egy bolgár, aki szófiában él, szófiában dolgozik, orosz híroldalakból dolgozik, nem magyar, nem magyarországon él, de úgy beszél ,agyarul, mintha egy VI. kerületi főnemes volna, aki a kormánynak dolgozik.
vagy nem igaz?

ruzsa sandor 2019.04.10. 20:24:10

Szamárság!
Orbán az EU választás után fog átülni.
Ha most tenné meg úgy szavazatokat veszitene, mert sokan vannak akik egy nyiltan EU ellenes csoporthoz tartozó fideszre már nem szavaznának.

taga20 2019.04.10. 20:26:34

@Ménár Atya: érdekes, mikor a vona egy polgárikörben volt a gecivel az tetszett.

mikor a magyargárdát létrehozták a fityesz hallgatólagos beleegyezésével az tetszett.

mikor a tévészékházat és a belvárost hetekig szétbaszták a fityesz irányításával az tetszett.

és te pofázol most nekem?

szent kézigránát, most komolyan,te kérsz számon engem?

Ménár Atya 2019.04.10. 20:28:32

@ruzsa sandor:
Melyik az eu ellenes eus párt az eu parlamentben?
Attól hogy valaki nem ért egyet az eu jelenlegi politikájával, még nem eu ellenes.
Ez a szép benne a sokszínűség, pont ezt akarja elnyomni a jelenlegi politika.
Vagy velünk vagy, vagy ellenünk!
Ilyen alapon, macron, vagy merkel is eu ellenes, csak nézőpont kérdése.

Pepibubó 2019.04.10. 20:29:36

Kedves B1! Túl azon, hogy igazad van, kérlek javítsd! Eljátsza = Eljátssza.
Ne tudjanak emiatt poénkodni a hazugok! Azt se bánom, ha javítás után törlöd ezt a hsz-emet.

illaim 2019.04.10. 20:32:06

Na a fidess SA csürhéje megint megszállta a blogot, és vonyítanak rendesen! LOL

Ménár Atya 2019.04.10. 20:42:16

@taga20: Te bben tévedsz, és most mellébeszélsz.
A jobbik sosem tetszett, pont azért amilyenek.
A balhék gyurcsány érdekeit szolgálták ezért nem tett semmit a jobbik ellen, érdeke volt hogy életben legyen ez a párt, így tudott tetszelegni mint aki megvéd minket ettől a fasiszta gyülekezettől, tv székházat inkább hagyd szerintem, az az öszödi böszme hazudozása miatt volt egy spontán felháborodás.
És nem tetszett, főleg, hogy elkúrták nem kicsit nagyon, 4 évig nem csináltak semmit, stbstb.
Ezek után le kellett volna mondania.
Nem gátolta meg a jobbik felvonulásokat, holokauszt tagadást, a homoszexuálisok zaklatását.
A fidesz első intézkedései között volt pl a holokauszt stb elleni törvény.
Szóval ezek után a nagy antifasiszta harcos fletó , kommunista burokban nevelt neje nyltan összeáll a náci jobbikkal mint a gecis bugyi. :)
A hatalomért bármit igaz,?
Mondjuk nem lesz gerinc sérve fletónak és a nejének az biztos, már gerinc nélkül születtek :)
Lehet hogy még adójóváírást is igényelnek rá :)

Ménár Atya 2019.04.10. 20:45:26

@illaim: Na, beléptél a fideszbe mi? :D

csobi2011 2019.04.10. 20:48:20

Vicces a sok ballibsi barmot olvasgatni itt. Nem Gyurcsiferi volt aki Putyinnal parolázott, mert visszaadtak néhány könyvet amit a világháború idején vittek el az oroszok? Napokig volt vezető hír hogy Gyurcsiferi hogy nyalja ki tövig Putyin seggét és mekkora siker ez a dolog. Most meg az a bajuk hogy a Viktor jó viszonyt ápol a Putyinnal. Döntsék már el a ballibbantak hogy mi a jó az országnak: ha jó a viszonyunk Putyinnal vagy ha nem.

Ménár Atya 2019.04.10. 20:51:33

@csobi2011:
Ugyan ez volt paks 2-vel is.
Ment a hiszti hogy az milyen rossz nekünk.
Csak azt felejtették el, hogy a fletó kormány találta ki.
Ha ezt tudatod velük akkor jön a negatív visszacsatolás a fejükbe és a zárlat :D:D
Bár hozzáteszem kivételesen ezt jó ötletnek tartottam akkor is,most is.

Secnir 2019.04.10. 20:52:02

@csobi2011:
terelsz.
igen, gyf volt az. viszont ő nem írt semmit alá parlamenti felhatalmazás nélkül.
igen, gyf jó viszonyt ápolt putyinnal. viszont gyf nem akarta idetelepíteni a fél FSZB-t.
gyf-ről megvan a véleményem, viszont orbán olyan nyíltan képviseli putyin érdekeit, hogy az már több, mint nemzetbiztonsági probléma...

Secnir 2019.04.10. 20:57:41

@Ménár Atya:
"Csak azt felejtették el, hogy a fletó kormány találta ki."
írtam fentebb, keresgélj vissza neten: NEM gyf találta ki. a teller-projekt az MVM és a paksiak "titkos" előkészítő projektje volt, amit 2009-ben tálaltak a kormány elé, amit a kormány az országgyűléssel megszavaztattak. és az ogy -10 ellenszavazattal- elfogadta azt.
de ez csak az ELVI jóváhagyás volt. ez azt jelentette (szépen vissza lehet keresni az ogy határozatok között), hogy a kormány elindíthat egy felülvizsgálati projektet, hogy meddig lehet tovább üzemeltetni paks 1-et, mikortól lehet szükséges egy paks 2, mikor kell róla parlamenti határozat, és így tovább.
na ez az, amit orbán semmibe vett azzal, hogy fogta magát, és parlamenti jóváhagyás nélkül bejelentette, hogy aláírta a paksi bővítést. ja, meg hitelt is az oroszok adnak rá.
azóta csak a hitelt fizetjük vissza, a ruszkik még egy épkézláb tervSZERŰ valamit sem tudta benyújtani, hogy jóváhagyjuk (vagy sem).
viszont a hiteleket már fizetjük - a semmire.
/taps

taga20 2019.04.10. 20:59:59

@Ménár Atya: össze-vissza hazudozol. ráadásul te, mint fityeszfan beszélsz gerincről?

döbbenet, hogy milyen pofátlan vagy!:)

ruzsa sandor 2019.04.10. 21:00:21

@Ménár Atya: Le Pen többször hangoztatta hogy ezt az EU-t össze akarja törni. Most egy kissé visszafogta magát, mert nem volt túl lelkes a fogadtatás. Nyiltan ma még nem mernek az EU ellen, a kilé´pésért agitálni. Angliában már kibujt a szög a zsákból,

Secnir 2019.04.10. 21:01:38

@Ménár Atya:
"A fidesz első intézkedései között volt pl a holokauszt stb elleni törvény."
2010. februárjában nyújtotta be mesterházy attila. 197 képviselő igennel (mszp-szdsz), 1 nemmel szavazott és 144-en tartózkodtak (fidesz)

ekkora lukra futást rég láttam...

Ménár Atya 2019.04.10. 21:27:56

@Secnir:
Tehát egy nemzetbiztonsági tényező,mint a paksi erőmű, fejlesztéséről, a kormány tudta nélkül valakik titkos terveket szövögettek, amiről épp csak aláírni vitték a tudatlan kormány elé a projektet :)
Ugye ezt te sem hiszed el :)
A lényeg az, hogy 209-ben fletó és bandája támogatta, amint nem ők szedik a sápot nem támogatja.
180 fokos fordulat :)
De ha figyeltél, azt írtam hogy szerintem ez volt az egyik ötletük, ami jó volt.
Tehát felesleges védened a mundért, nem paksról írtam, hanem a gondolkodásmódotokról .
Úgy is mint a rossz jobbikos nácikok, mostanság meg a jó jobbikos nácikok.
Épp milyen érdeke kívánja a polyáca fletó politikai érdekeit.
Idén pl a kitörés napján, már nem a jobbikos nácik vonulgattak éjszaka, hanem hagyományőrzők , köztük német emberek,horogkeresztes zászlóval.....
És akkor ez már gy szalonképes is , a dk agyatlanjai talán még meg is siratták ezt a szép hagyományt, amikor megemlékeztek az ss alakulatok kitöréséről budán, akik gettókat hoztak létre, hidakat robbantgattak embereket lődöztek a dunába.
Na erre utaltam.

Ménár Atya 2019.04.10. 21:29:01

@Secnir: 2010. május 17-én Dr. Lázár János, Kósa Lajos, Dr. Balsai István, Dr. Rubovszky György Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja és a Kereszténydemokrata Néppárt Képviselőcsoportja nevében a Büntető törvénykönyvről szóló, 1978. évi IV. törvény módosításával kapcsolatban nyújtották be az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűnei nyilvános tagadásának büntetendővé tételére irányult. A törvényjavaslatot a T/25 számon iktatták.[8] A törvényt az Országgyűlés június 8-án 253 igen, 61 nem szavazattal és 45 tartózkodás mellett fogadta el.
Hát tényleg nem láthattál :)

Secnir 2019.04.10. 21:35:55

@Ménár Atya:
" fejlesztéséről, a kormány tudta nélkül valakik titkos terveket szövögettek, amiről épp csak aláírni vitték a tudatlan kormány elé a projektet :)"
www.origo.hu/itthon/20091030-a-paksi-atomeromu-bovitese.html

"azt a törvényjavaslatot, amely a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűnei nyilvános tagadásának büntetendővé tételére irányult. "
te ezt írtad:
"A fidesz első intézkedései között volt pl a holokauszt stb elleni törvény."
lehet, hogy én vagyok az értelmi sérült, de a kettő nem ugyanaz. vagy te vagy idióta, és nem fogod fel a kettő közötti különbséget. más a holokauszt, és más a kommunista rendszerek bűnei.
vagy a te felfogásod szerint a kommunisták bűnei közé tartozik a holokauszt is, akkor viszont szeretném megkérni az ápolókat (már amelyik épp szolgálatban van), hogy kedves Menóra Atyát fektesse le aludni, és majd holnap várjuk egy új cikknél...

arabok balrol 2019.04.10. 22:05:12

Putyin jobb arc, mint Juncker es Weber. Mindig jozan, nem botladozik, nem buzi, gondolom ezert nem tetszik a lipsiknek, nem erzik a magukenak.

Ménár Atya 2019.04.10. 22:07:14

@Secnir:
Hát B+.
Ebben most
tényleg lukra futottam ?
Ja, nem , csak kicsit frissítsd fel a tudásod okoska a NEMZETI SZOCIALISTA eszmékről, bár az a náci dk-jobbik összefogásban alp tézis lesz :)
Csillag virág , a nemzeti szocik bűne a holokauszt, a komcsiké a a diktatúra, elnyomás,és kivégzések.
Én nem tehetek arról hogy te a szocializmust a kommunizmust gondolod nemzeti szocializmusnak.
Szóval mielőtt okoskodsz, próbáld értelmezni a törvénytervezet ide vonatkozó részét.
Kérjük secnir ápolóit, ne adjanak több nyugatatót, mert nem fogja fel az idióta a szocialista és a NEMZETI SZOCIALIZMUS közötti különbséget :D
Ettől függetlenül tartom amít írtam, hogy lószart nem tett semit a 8 év alatt a jobbik ellen, most meg összeáll velük :)
Az ápolóidtól kérj valami kenőcsöt a térdizületeidre, mert ha ilyen hülyeségekkel jössz sokáig foglak térdeltetni a hosszú cici előtt :D:D

Ménár Atya 2019.04.10. 22:09:02

@taga20: Mesélj mi a hazugság.?
De inkább feküdj le fiam, látom megfáradt a lelked a nácivá válás rögös útján :)

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2019.04.10. 23:32:06

@Secnir: azzal riogatni hogy orosz kémek hú meg ha.. Eddig is itt voltak, meg Washingtonban és Berlinben is, pont annyi, amennyit az oroszok akarnak. Amit csináltok az a szarkeverés hivatalos definíciója.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2019.04.10. 23:38:50

@Ménár Atya: tök fölösleges a paksi projekten vitatkozni. Orosz erőművünk van, orosz képzettségű atomfizikusaink és nukleáris mérnökeinek vannak, nyilvánvaló hogy nem fogunk egy jól müködő rendszeren változtatni csak azért mert a fasz franciák vagy az ostoba amerikaiak pénzt akarnak keresni. Lásd a lólábat, pl a Momentum csak az orosz erőmùvet ellenzi, a franciát nem.. Milyen érdekes.

vrana 2019.04.10. 23:39:30

@rallus: Egyetértek. A putyinozás = sorosozás. Copiright by Fidesz. Ez meg itt csak olcsó plágium.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2019.04.10. 23:42:27

@illaim: ha valaki hangosan vonyít ebben az országban, akkor azok az ellenzéki seggfejek akik a következő választáson is szopni fognak.

ember100 2019.04.11. 00:47:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Helló !

Hé hé lassan a testtel !
A nemzet bankára megmondta hogy a negatív növekedés is növekedés .
Legalábbis az illiberális izében.

Vöv 2019.04.11. 00:51:39

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka: Kb amiért Kádárnak is megvolt a 90%-a.
teljes letámadás, százmilliárdos közpénzből finanszírozott fideszpropaganda, lenyelt TV-k, újságok, kizárólagos óriásplakátok, csont fideszes ÁSZ, míg a választási bizottság abban sem talált kivetni valót, hogy kopasz fidesztrollok akadályozták a népszavazási javaslat leadását, vagy hogy 1000 bejelentett ember szavazott 1 lakásból... adjuk hozzá hogy akik itt születtek, de máshol élnek, néha száz km-t utazhattak volna, hogy szavazzanak, míg a román vagy ukrán parasztok levélben feladott narancshéjai is szavazatot jelentenek.
Ja, és még így sem érte el az állampárt az 50 %-ot, de kit érdekel, ha ők írják a választási törvényt?

Súgok: Észak-koreában sem nyert a Kim Dzsong család ellen senki évtizedek óta.

ember100 2019.04.11. 00:58:44

@Ménár Atya:
Helló !

Atya úgy tudom a plébánián megtanítanak pucsítani és olvasni :)
Nézzük Paks 2 őt , csak nem a Fényességes Vezető volt aki kiment Moszkvába és azzal jött haza hogy micsoda fényes üzletet kötött ?
De igen ő volt az !
Csak nem ő volt aki egy orosz banknak olyan jogokat adott meg hogy ihaj-csuhaj.
Éljenek az oroszok .
Ruszkik haza .

tpl 2019.04.11. 04:03:32

Ritka ostoba ez a poszt. Az index alatt futó blogok közül messze a legostobább. Cirka méltatlan az index amúgy minőségi ellenzéki újságírásához és neghaladta a prosztó origo kormányt ostobán védő fröcsögését is.

chrisred 2019.04.11. 05:34:10

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka: Igen, az FSZB pénzelte a Jobbikot, egészen addig, amíg szüksége volt rá. Ki is nőtte magát országos szervezetté. De aztán 2014-ben Orbán bepucsított Putyinnak, onnantól dobták Vonáékat, minek nekik egy ellenzéki párt, ha magát az állampártot tudják kézivezérlés alatt tartani?

chrisred 2019.04.11. 05:35:38

@vrana: A sorosozás meg copyright by Putyin, szóval a kör bezárult.

BiG74 Bodri 2019.04.11. 06:11:15

Ork úr keményen tolja a putyini szekeret. Tekintve, hogy az illiberalizmus az nagyon szeretne putyinizmus lenni. Viszont a miniducének se több tízmillió embere, sem hatalmas gazdag területei, sem mérvadó hadserege nincs. Igy onnan koldul pénzt ahonnan kap. Jelenleg pedig ez az Eu. De a stilusa az nem európai. Viszont putyinka ennyi jattot akkor sem adna, ha jó illiberális módon Magyarország önkéntes ruszki dácsává válna.

Ménár Atya 2019.04.11. 06:20:12

@ember100:
Helló!
Nem is erről írtam, fuss neki még egyszer, de most kérj segítséget vágó istvántól telefonon vagy a közönségtől :D

Aranka1973 2019.04.11. 06:45:59

@chrisred: "A CEU nem nemzetközi intézmény?"

A Közép-Európai Egyetem úgy szeretne viselkedni, mintha az lenne, de nem.

Egy közönséges, alapítványi formában működő magánegyetem.

A CEU pedig ennek az intézménynek az offshore leánya, amelyik a dupla ír-holland szendvics (gyk. a Google Europe által kihasznált adózási kiskapu) felsőoktatásbeli megfelelőjét akarja megvalósítani a tényleges USA-beli oktatási tevékenység nélküli magyar-amerikai kettős diplomákkal.

Ennek a vircsaftnak véget kellett vetni.

Aranka1973 2019.04.11. 06:50:55

@Vöv: Itt van az összes hülye mítosz, amivel a baloldal előszeretettel jön.

Ukrán, román levélszavazók (a fenéket, azok kárpátaljai, erdélyi magyarok), totális ellenőrzés alatt lévő média (ahhoz képest az RTL Klub, ATV, Népszava, index, hvg vidáman működik).

Egyébként az egy lakcímen sok szavazóban semmi meglepő vagy csalás nincs, ha ez pl. egy nyugdíjasotthont jelent.

Ménár Atya 2019.04.11. 06:57:05

@MaxwallBircawoman:
Hát te! :D
Bocs, de ez magas labda volt :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.04.11. 07:06:35

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: "Orosz erőművünk van, orosz képzettségű atomfizikusaink és nukleáris mérnökeinek vannak, nyilvánvaló hogy nem fogunk egy jól müködő rendszeren változtatni" - No látod! Ebben egyetértünk.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.04.11. 07:09:26

@Ménár Atya: "Csillag virág , a nemzeti szocik bűne a holokauszt, a komcsiké a a diktatúra, elnyomás,és kivégzések." - Először is mi az hogy csillagvirág? Nem a bérmálkozó kisfiúk seggét simogatod most. Másrészt a nemzetiszocik alatt nem volt kivégzés, elnyomás, diktatúra?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.04.11. 07:12:05

@Ménár Atya: "polyáca" - Na! Amikor valaki erőlködik, hogy helyesen írjon. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.04.11. 07:14:10

@Ménár Atya: De, pontosan arról írtál. Szenilis vagy már. A kémiai kasztrálás amit a az egyházi vezetés előírt neked, hogy ne zaklasd a kisfiúkat, a pontszerű agyadra is hatott.

Ménár Atya 2019.04.11. 07:16:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ne is törődj vele, ettől még polyáca :D
Ha nem tetszik szrtájkolj megint :D

Ménár Atya 2019.04.11. 07:20:46

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Olvasd vissza, próbáld értelmezni, tudom ez neked magas ,mint az államadósság értelmezése :)
Nekem legalább van pontszerű agyam.
Neked barátom ,még ez a pici pont is egy elérhetetlen álom marad :)

Ménár Atya 2019.04.11. 07:29:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Már megint meghaladta az értelmezés a képességeidet :)
Nem érted miről vitatkoztunk.
Fuss neki megint.
De segítek, a kedves honfitársam nem tudta értelmezni a szocialista,és a nemzetiszocialista közötti különbséget.
A benyújtott törvény ezekre és a komcsikra is vonatkozott.
Remélem így már menni fog, ha nem akkor kérj segítséget a polyáca fletó irodájától, a náci vezéredtől
Tényleg, most milyen lesz a zászlótok, vörös alapon sarló kalapács, a másik oldalon meg horogkereszt ? :D
Na ugye milyen buta vagy csillag virág?! :)
Most megyek termelek gdp-t hogy nehogy éhen halj, és csökkenjen az adósság amit felhalmoztatok!
Üdv

lenörd hofstadter 2019.04.11. 07:39:01

A koszos kangecigány most sikeresen túltaktikázta magát. Májustól kiül az EU perifériájára, szava nem lesz és putyin cárevics bátyuskától sem kap többé túrós fütyköst az éves látogatásokon.
Újabb komoly tétel orbánkengecigány bukásának eróziós folyamatában.

HaD 2019.04.11. 07:39:38

Huuu de qrva naiv egy cikk(bár inkább csak egy újabb blöff...gumicsont).
1. A "rendszerváltó" "elit" teszi a dolgát. Magyarország sorsa a nagyhatalmi játszmákon múlik,az aktuális "elit" az aktuális nagyhatalmi érdek kiszolgálója....a magyar(?) "elit" nagyantistól hornostól orbáncostól gyurcsányostól de pl. torgyáncsurkavona féle mellékszereplők is erre "szerződtek".
2. Amikor az amcsik buktatták a ruszki gazdasági modellt...a tesók meneteltek meg katonásdit játszottak és hadiipari konjukturára játszottak miközben a "tábor" meg gürcölt hogy eltartson-valamilyen szinten-300 millió "felszabadítót"...szóval mikor ez bukta volt akkor a "kapitalista" irányváltásnak a célja az ország tönkretétele majd szarérhugyér kiárusítása és ezt követően a 10 millió fogyasztó kussoltatása valamint a 4-5 millió melós munkára bírása volt. Semmi más.
3. Az viszont más kérdés hogy az elvtársakról rendesen van infója a putyin féle rezsimnek és ezt fel is használják. A kettős játszmára berendezkedésnek ez az oka,meg talán sajátos,a zsidó felmenők miatt genetikailag kódolt vonzódás a kapjátokbegojok stílusú népvezérkedéshez.
4. A "rendszerváltáskor" a módszer egyrészt a vagyonka leértékelése két év alatt volt melyet ez a tetves csányi meg e mégtetvesebb demján vezényelt le a 40%-os kamatokkal kivéreztetve villámgyorsan a magyar gazdaságot. Ezt követte a privatizációra a 80-as évektől kiképzett matolcsi elvtárs kormánybiztossága. És itt jönnek képbe az oroszok. A zs-t ők "adták" ennek a tetves "elitnek" ide értve a bal meg jobb oldalnak kikiáltott(amúgy qrvára egy tőről eredt és egy céllal megbízott bandát)...egyrészt az olajszőkítősdiben a ruszkik voltak a szállítók és a "számlagyárosok" másrészt konkrét pénztőkét adtak a régi cimboráknak,a szarérhugyér felvásárlásra, azzal hogy egyszer majd lesz egy kérésük....a magdet rahimkulov féle szerepvállalás ma is létezik Magyarországon. A stróman(ez a tetves csányi) meg szép lassan felvásárolja a fél országot a lopott pénzből...a másik felét meg odahagyják a jelenleg még kényszerből nyugati segget nyaló aktuális "elitnek" .
5. orbáncék és korábban az un baloldal(ilyen persze nincs csak fosztogatók másik felét így nevezik a hülye gyerekek szórakoztatására) meg szépen tejel rendszeresen a ruszkiknak...egy kis állam adósság elengedés(dunaiimrus) egy kis bebukott leningrádi meg moszkvai ingatlan biznisz(demján/csányi) egy kis metró egy kis(?) paksi bővítés ...
Konkrét hazaárulókkal van tele az ország vezetése akiknek semmi de semmi más dolga nincs mint hogy valahogy féken tartsanak 10 millió embert másrészt szarérhiugyér dolgoztassák őket...miközben ők-a "vezérek"- megszedik a kis tetves zsebüket....aki most azzal jön hogy itt a gazdasági csoda azzal nincs is mit vitatkozni...elég ha párhuzamot von azzal hogy csányi hogyan tarolja a magyar élelmiszer termelést(ez az orosz megbízóinak továbbra is fontos) hogyan emelnek árakat nyelik be az áfa csökkentést, a másik kezükkel meg a világpiaci kamatok többszörösével bszák haza a dolgozók megélhetését akik épp most vásárolnak maguknak a támogatások miatt túlárazott lakásokat a krva drága hitelekből..és még tapsikolnak is hogy mennyit keresnek...de azt hogy már ki is vették a zsebükből a tetves zsidók észre se veszik...ehhe meg pont elég hogy beetették őket a "barbárokra várva" trükkel....hát ennyike...amúgy további szép egymásnak ugrást kedves gojok:)

Aranka1973 2019.04.11. 07:40:00

@Secnir:
Ja persze, a magyar (akármilyen) hatóságok a nagykövetségeken bármit megtehetnek, azért menekült Julian Assange is a Nagy-Britanniában lévő ecuadori kôvetségre, amelynek immár évek óta élvezi a vendégszeretetét. Meg persze a diplomata útlevél és a diplomata rendszámú autó is csak a menőzésre vágyó diplomaták által megvillantható collector's item, ami semmi többletjogot nem biztosít a használóinak.

Amúgy nyilvánvaló, hogy ezek a látszólag túlzásnak tűnő többletjogosítványok miért kellenek. Amerika immár hosszú évek óta él vissza a nemzetközi politikában, a globális gazdaságban elért domináns pozíciójával, és minden piszkos trükköt bedobna (az interpol-körözésektől a politikai nyomásgyakorlásig), hogy az NBB itteni működését ellehetetlenítse vagy legalábbis megnehezítse, hamis vádakkal (háborús bűnök a Krímben, Kelet-Ukrajnában, homályos kémvádak) lefogassa az NBB munkatársait, az ide látogató orosz üzletembereket, politikusokat, diplomatákat (ilyenekkel nem orosz ügyekben, pl. a Huaweinél is élnek). Nyilván ez az oroszoknak nagyon nem tetszene, ez ellen kell nekik egy kellően erős biztosíték.

Amúgy vicces az, hogy egyfelől itt a balliberális közírók, blogolók, kommentelők hónapok óta követelik, hogy bizonyos keleti tagországokat, pl. Magyarországot az EU homályos, rosszul definiált, szubjektív kritériumok alapján fossza meg az összes támogatástól (az ítélkezést egy teljesen más célokra létrehozott, döntéseit politikai alapon hozó, politikusokból álló testületre bízva); másfelől éktelenül sivalkodnak, amikor nem kis részben ennek hatására a kormány olyan alternatív lehetőségeket keres, amelyek segítségével az uniós pénzcsapok elzárása esetén is finanszírozhatók a gazdasági fejlődés érdekében szükséges nagyberuházások.

Persze a logikus gondolkodás sosem volt (vagy lesz) nagy erősségük...

lenörd hofstadter 2019.04.11. 07:42:48

@Ménár Atya:

"Dr. Lázár János"

No. Az Ecserin már doktorit is árulnak?

Lakatos Rodolfó 2019.04.11. 07:48:20

@lenörd hofstadter: "»Dr. Lázár János«

No. Az Ecserin már doktorit is árulnak?"

Lázár végzett jogász, az azzal járó előtagot használhatja (doctor iuris), nem pedig tudományos fokozata (PhD-je van).

"koszos kangecigány"

Na, ez az egy kifejezés is híven mutatja a jobbikosított ballibbantak szellemi színvonalàt, tűpontos, szofisztikált érvkészletét...

Csaknígy tovább a 2/22-es 4/5-höz!

Lakatos Rodolfó 2019.04.11. 07:50:23

@lenörd hofstadter: "»Dr. Lázár János«

No. Az Ecserin már doktorit is árulnak?"

Lázár végzett jogász, az azzal járó előtagot használhatja (doctor iuris), nem pedig tudományos fokozata (PhD-je) van.

"koszos kangecigány"

Na, ez az egy kifejezés is híven mutatja a jobbikosított ballibbantak szellemi színvonalát, kifinomult érvkészletét...

Csaknígy tovább a 2022-es 4/5-höz!

lenörd hofstadter 2019.04.11. 08:07:56

@Lakatos Rodolfó:

Párszor már elmondtam az ostoba (nem keresem vissza, de szerintem már neked is, csak hülye vagy ahhoz, hogy megjegyezd), buta fajtádnak, hogy bayer párttagkönyves elvtársad szókincsét alkalmazom veletek szemben, a hozzád hasonló agyalágyult állatok csak ezt értik.

Tudod, mint amikor te "ballibbantozol". Csak ahhoz is hülye vagy, hogy észrevedd, neked csak az számít mocskolódásnak amivel a tetves koszos tolvaj kangecigányodat kezelik, ha a te ócska fajtád mondja akkor semmi bajod vele. Ezért lettél fideSSes állat, ennyit tudsz, ennyire vagy képes, és gazdidnak nem is kell több, értelmes emberekre nincs szüksége, azokat nem irányíthatja pórázon.

Hajrá, hőbörögj megint egy jót, majd estefelé megnézem mit alkottál. Kb. ennyire érdekel az ostoba fideSSbolsevikok ajvékolása.

Lakatos Rodolfó 2019.04.11. 08:15:07

@lenörd hofstadter: "bayer párttagkönyves elvtársad szókincsét alkalmazom veletek szemben"

OK, akkor csak EGY olyan cikket, írást mutass, ahol Bayer a "tetves koszos tolvaj kangecigány" kifejezést használja.

Ha nem tudsz (persze nem tudsz), akkor leleplezed magad, hogy egy közönséges hazudozó rasszista ballibuska vagy.

Persze mit is várhatnánk tőletek, szellemileg leépült gyurcsányi hívektől. Ahogy írtam, engem ez nem is zavar, hogy megtesztek mindent a Fidesz 2022-es 4/5-ért. Csak így tovább, libbantkák!

chrisred 2019.04.11. 08:19:00

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka: Az IIB meg közönséges kereskedelmi pénzintézet részvénytársasági formában, hiába szeretne másnak látszani.

Aranka1973 2019.04.11. 08:21:55

@chrisred: A NBB egy nemzetközi pénzügyi intézmény, amely tevékenységét az ENSZ titkárságnak is bejelentett kormányközi megállapodás alapján végzi (ugye a CEU ügyében a Trump-kormányzat nem volt hajlandó nenzetközi szerződést kötni).

chrisred 2019.04.11. 08:49:50

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka: "A Közép-európai Egyetem (angol nevén Central European University, magyarul is használt rövidítése: CEU) az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország működési engedélyével és akkreditációjával rendelkező, budapesti központú nemzetközi egyetem."

Úgy érted, ahhoz kellett Putyin és Orbán megállapodása, hogy ez a bank diplomáciai védettséget élvezzen? Miért lett volna erre szüksége erre a CEU-nak, és egyáltalán miért lenne szüksége erre bármilyen banknak vagy egyetemnek, hacsak nem valamilyen más tevékenység fedőszerveként működik, és nem akarják, hogy erre más is rálásson?

Beer Monster 2019.04.11. 08:58:04

Putyin kegyeiből nem hullhat ki, hiszen Putyinnak nincsen kegye, csupán érdekei.

Aranka1973 2019.04.11. 09:24:44

@chrisred:
"Úgy érted, ahhoz kellett Putyin és Orbán megállapodása, hogy ez a bank diplomáciai védettséget élvezzen?"

Nem, a Nemzetközi Beruházási Bank egy 1970-es kormányközi egyezménnyel, már eleve nemzetközi pénzügyi intézményként, fejlesztési bankként jött létre (nem pedig közönséges kereskedelmi pénzintézetként, ahogy te állítottad), ebből adódik számos fontos eltérés a kereskedelmi bankoktól (nem fizet adót, nem köteles alávetni magát az MNB szabályozásának).

A célja többek között az, hogy nemzetgazdasági jelentőségű infrastrukturális beruházásokat finanszírozzon, nyilván erre akkor tényleg nagy szükségünk lesz, ha valóban megcsappannak az EU-támogatások. A különleges státuszra (pl. adómentesség) azért van szükség, mert így biztosítható, hogy ezek a közérdekű projektek kedvező finanszírozási feltételek mellett valósulhassanak meg.
iib.int/en/about

"Miért lett volna erre szüksége erre a CEU-nak"?

Úgy érted, miért lett volna szüksége nemzetközi szerződésre? Mert a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény törvény 76. § (1) azt írja elő, hogy hazánk területén külföldi felsőoktatási intézmény akkor folytathat oklevelet adó képzési tevékenységet, ha erről a külföldi kormány Magyarország Kormányával nemzetközi szerződést köt. Ehhez pedig arra lett volna szükség, hogy hitelt érdemlően bizonyítsák azt, hogy Amerikában valódi egyetemi képzést folytatnak (nem csak habiszti tanfolyamokat szerveznek egy kulipintyóban).

Ez vonatkozik a külföldi felsőoktatási intézményekre, akik közül mások (pl. a McDaniel College) simán tudták ezeket a feltételeket teljesíteni; vonatkozik az amerikai diplomát kiadni kívánó CEU-ra is, amely nem tudta; de nem vonatkozik a Közép-Európai Egyetem csak magyar diplomát adó képzéseire, azok továbbra is szabadon működhetnek ilyen szerződés nélkül, a magyar akkreditációval, mert ez nem minősül külföldi felsőoktatási intézménynek.

Magyarulaszlo 2019.04.11. 09:28:33

@putris72:
Ajj,

Az államadósság nominálisan nő, a GDP-t viszont megdobja az EU-pénz, ezért %-os arányban csökkenést mutat.
hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1ga#/media/File:Hungarian_government_debt_to_GDP_ratio_1995-.png

Az viszont érdekesebb, hogy 201-ben még Csehország és Szlovákia volt a VERSENYTÁRS, most pedig már csak Bulgária, mert Románia már elhúzott mellettünk...
A nyomorgók, szegények aránya jelentősen nőtt, a közszolgáltatások színvonala a béka segge alatt, légszennyezettség a topon, kórházba csak meghalni mész be...
és akkor a munka adóztatása kimaxolva, az EURO 323, és csak a büntetések kapcsán százmilliárdokat szór el a kormány, arra, hogy csak a Haverok jussanak bulikhoz.

Mondjuk abban feltétlenül igazad van, hogy arányaiban több a BMW, Audi meg a Porsche mint régebben... meg azért van pár magánklinika ami jobban megy. És persze ott van az a sok stadion, meg az a sok térkő...

De tudod, azért NAGY BÜDÖS PARASZT aki ebben látja az ország jólétét és a közös céljaink kiteljesedését!

rasztaszív 2019.04.11. 09:41:25

hát igen,lassan el kell gondolkodni,kinek mi a fontos

"A változás nem jelenthet csak kozmetikázást, a Fidesz hozzáállásában és politikájában valódi átalakulásra van szükség. A legtöbb Fidesz-tag, akivel találkoztam, készen is áll erre, Orbán viszont szerintem nem. Én ezért úgy látom, a miniszterelnök nemcsak Magyarországnak, hanem a Fidesznek is problémát jelent."

hvg.hu/itthon/20190411_gunnar_hokmark_interju_fidesz_epp

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.11. 09:59:08

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka:
Gondolkozz el a Putyin által felújított kgst-bank magyarországi helyzetén...
KGBéla csak unalmas előjáték.
De te nyilván tudod, miért ad ilyen lehetőségeket Orbán Putyinnak.
A gazdasági előny nem ér, mert nincs.

arabok balrol 2019.04.11. 10:04:35

@Magyarulaszlo: Marha

2018ban a magyar atlagber magasabb volt mint a szlovak. Ujabb libbant botlas lett kijavitva.

Aranka1973 2019.04.11. 10:07:25

@Igazamvanvagyigazamvan?: "A gazdasági előny nem ér, mert nincs."

Szóval nincs, oké.

Akkor miből fogjuk finanszírozni az infrastrukturális beruházásokat, ha a b1 és az itteni kommentelők nagy örömére az uniós pénzcsapokat (incl. EIB) bezárják előttünk?

Ti majd összedobjátok rá a pénzt?

arabok balrol 2019.04.11. 10:12:44

@rasztaszív: az idezett sved ex-valakinek pl. orban a problemaja

bar ketlem, hogy orban tudja ki ez a faszi

Secnir 2019.04.11. 10:15:04

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka:
"ugye a CEU ügyében a Trump-kormányzat nem volt hajlandó nenzetközi szerződést kötni"

ugye megint terelsz, mert amerikában a kormányzat nem köthet ilyen nemzetközi szerződést, csak az államok. ezt már akkor tudták, amikor meghozták a törvényt - ha nem, akkor az, aki kitalálta, egy ostoba fasz.

"Amúgy nyilvánvaló, hogy ezek a látszólag túlzásnak tűnő többletjogosítványok miért kellenek. Amerika [...blablabla...] hogy az NBB itteni működését ellehetetlenítse vagy legalábbis megnehezítse, hamis vádakkal (háborús bűnök a Krímben, Kelet-Ukrajnában, homályos kémvádak) lefogassa az NBB munkatársait, az ide látogató orosz üzletembereket, politikusokat, diplomatákat [...blablabla...] Nyilván ez az oroszoknak nagyon nem tetszene"

ezt értelmezted is? az oroszok ellen a krím és ukrajna miatt szankciók vannak életben. pénzügyi is. jónéhányuk ellen körözés van kiadva, amit az oroszok nem sietnek teljesíteni. viszont pont emiatt NEM utazgathatnak a világban kedvükre. viszont így simán beutazhatnak magyarországra azzal a jogcímen, hogy bank behívta, majd ugyanazon a jogcímen oda megy az EU-n belül, ahová akar.
továbbmegyek: ugyanezen orosz illetőségű egyedek például a kajmán-szigetekre vagy egyéb off-shore szigetecskékre sem utazhatnak el. viszont magyarországról diplomáciai mentességet élvezve simán. ugyanezen egyedek egy része mondjuk megbukna egy angliai reptéri ellenőrzésen, így nem mehetne be moszkvába, míg budapestről angliáig kényelmesen elautózik, mint banki szakember, ahol kis novicsokozás után hazatér.

arabok balrol 2019.04.11. 10:16:48

@Secnir: "ugye megint terelsz, mert amerikában a kormányzat nem köthet ilyen nemzetközi szerződést, csak az államok. "

Ez se a mi problemank, Orbannak nem kell a CEU. Oldja meg Soros otthon.

Secnir 2019.04.11. 10:20:36

@arabok balrol:
"Orbannak nem kell a CEU."
orbánnak miért kellene? ott csak tudást lehet kapni...

arabok balrol 2019.04.11. 10:24:21

@Secnir: Eddig nem sok tudast nyert Magyarorszag a CEUn. Vagy . feltalaltak ott valamit, elert valaki kulfoldon sikert aki CEUs volt, senki.

Ellentetben a Muegyetemmel, ELTEvel, JATEvel akik a magyar elitet adjak itthon es kulfoldon

arabok balrol 2019.04.11. 10:26:58

@Magyarulaszlo: bruttora ertettem

A netto magasabb szlovakiaban, koszonhetoen a nepnyuzo elQro ellenzeknek.

Helga Beauty Salon. 2019.04.11. 10:30:30

@Secnir: "Orbannak nem kell a CEU."
orbánnak miért kellene? ott csak tudást lehet kapni..............

Hát öcsém, én ezen nem is vitatkozom, hanem törvénybe iktatnám és szigorúan ellenőrizném, hogy mindenki csak és kizárólag az ott szerzett tudásából éljen meg!

Secnir 2019.04.11. 10:47:57

@arabok balrol: @Helga Beauty Salon:
utolsó siker: a Rényi Intézettel közösen (amit most fog szétbaszni palkovics) kapot 10m€-t lovács és barabási egy közösen elnyert ERC keretében.
a műegyetem, az elte és a jate az elmúlt 15 évben konkrétan 0 ERC-t nyert el...

chrisred 2019.04.11. 10:51:17

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka: Az nem vitás, hogy a szovjet blokkban1970-ben szükség volt kormányközi szerződésre egy bank létrehozásához, miután kereskedelmi bankok, magán befektetési intézetek ezekben az országokban nem létezhettek. A kérdés az volt, hogy piacgazdasági körülmények között minek egy pénzintézetnek diplomáciai mentesség. Az nem válasz, hogy adókedvezmények miatt, mert azt bármelyik multi megkaphatja.

Azt meg korábban megválaszolták, az oktatási megállapodások megkötése Amerikában nem szövetségi, hanem tagállami hatáskör, nem hiszem, hogy a magyar államnak van joga felülbírálni más országok alkotmányos berendezkedését, egyedül csak azt van joga vizsgálni, hogy a jogosulttal köt-e kétoldalú megállapodást.

Aranka1973 2019.04.11. 11:12:47

@chrisred: "egyedül csak azt van joga vizsgálni, hogy a jogosulttal köt-e kétoldalú megállapodást"

Ez nagy hülyeség. A kormány e törvény alapján nem köteles nemzetközi szerződést kötni a "jogosulttal" sem (legyen az akár New York állam, akár egy központi kormányzat).

Ha a kormányzat az Oktatási Hivatal vizsgálatának eredményétől teszi függővé, hogy hajlandó-e szerződést kötni, akkor attól teszi függővé. Az OH-nak pedig a kormányzat instrukciói szerint azt kellett vizsgálnia, hogy a külföldi felsőoktatási intézmények a külföldi székhelyén, telephelyein (stb.) végez-e érdemi egyetemi oklevelet adó képzést. Nem bonyolult.

"A kérdés az volt, hogy piacgazdasági körülmények között minek egy pénzintézetnek diplomáciai mentesség."

Erre pár hozzászólással korábban már leírtam, hogy miért van szükség:

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka: "Amerika immár hosszú évek óta él vissza a nemzetközi politikában, a globális gazdaságban elért domináns pozíciójával, és minden piszkos trükköt bedobna (az interpol-körözésektől a politikai nyomásgyakorlásig), hogy az NBB itteni működését ellehetetlenítse vagy legalábbis megnehezítse, hamis vádakkal (háborús bűnök a Krímben, Kelet-Ukrajnában, homályos kémvádak) lefogassa az NBB munkatársait, az ide látogató orosz üzletembereket, politikusokat, diplomatákat (ilyenekkel nem orosz ügyekben, pl. a Huaweinél is élnek). Nyilván ez az oroszoknak nagyon nem tetszene, ez ellen kell nekik egy kellően erős biztosíték."

Helga Beauty Salon. 2019.04.11. 11:15:21

@Secnir: Mi köze a más intézmények euróban kapott támogatásának ahhoz a kérdéshez amiről írtam? A CEU-n szerzett tudás minőségét misztifikáltad, amire azzal érveltem, hogy akkor váltsa pénzre azt a tudást ha képes és éljen meg belőle ha tud!...... Már ha nem emlékeznél........ Ami nagy baj, mert akkor vetekszel az aranyhallal........ Ami nekem amúgy nem gond, csak kérlek, hogy ne fárassz!

arabok balrol 2019.04.11. 11:16:37

@Secnir: es milyen informaciot tartalmaz az hogy hany erc-t nyert el?

"nem sok tudast nyert Magyarorszag a CEUn. Vagy . feltalaltak ott valamit, elert valaki kulfoldon sikert aki CEUs volt, senki."

BiG74 Bodri 2019.04.11. 11:21:47

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka:
" Akkor miből fogjuk finanszírozni az infrastrukturális beruházásokat, ha a b1 és az itteni kommentelők nagy örömére az uniós pénzcsapokat (incl. EIB) bezárják előttünk?

Ti majd összedobjátok rá a pénzt? "

Gondolom a b1 blog és az ellenzéki kommentelők hozzák össze a pénzcsapok elzárását?
De bárhogy is lesz mindenről a sorossss, a migráncs, és az ellenzék tehet, ugye?

citrix 2019.04.11. 11:23:04

Egy kép többet ér száz szónál: Összenő ami összetartozik.

BiG74 Bodri 2019.04.11. 11:25:05

@Secnir:
Ez a trolláradat hány tényleges személyhez köthető vajon?

benko 2019.04.11. 11:36:55

Hatalomért a Putyint is leszopja

chrisred 2019.04.11. 11:38:27

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka: Nem hülyeség, éppen csak nem tudtad értelmezni a leírtakat. Nem azt mondtam, hogy a magyar kormány köteles kétoldalú megállapodást kötni, hanem azt, hogy nem írhatja elő, hogy csak a szövetségi kormánnyal hajlandó megkötni, New York állammal nem.

chrisred 2019.04.11. 11:42:12

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka: Jó, ezt írja a Komszomolszkaja Pravda, de ettől még tényleg simán igazak lehetnek az amerikai vádak, akkor meg a magyar kormány a szovjetázsiai katonabirodalom Európa elleni hírszerző tevékenységét segíti.

citrix 2019.04.11. 11:42:42

@Ennyi volt lipsikék! Takarodó!: Tényleg, ez nagyon fain. Megvan az édeshármas :-)

Secnir 2019.04.11. 11:52:03

@BiG74 Bodri:
szerintem kb 5-8. maximum.

Aranka1973 2019.04.11. 12:01:22

@chrisred:
"nem írhatja elő, hogy csak a szövetségi kormánnyal hajlandó megkötni, New York állammal nem"

Még egyszer: a kormány nem köteles megkötni a szerződést senkivel, dönthet arról, hogy köt-e ilyennszerződést vagy nem, és nyilván a partner állam kormányát sem kötelezi arra semmi, hogy kössön ilyen szerződést. Csak ha nem köttetik meg a szerződés, annak jogkövetkezménye, ahogy annak is, ha megkötik.

Egyébként az előírást nem a kormányzat tette, hanem az Nftv-t módosító 2017. évi XXV. törvény (és törvényeket tudvalevőleg Országgyűlés hozhat vagy módosíthat, nem a kormány).

Ezt a rendelkezést egyébként, pont a CEU és külföldi ill. uniós politikai vezetők javaslata, kérése alapján az eredeti tervezettel ellentétben a Parlament által végül elfogadott törvényben úgy szövegezték meg, hogy szövetségi államok esetében, ha az ottani alkotmányos berendezés miatt ez szükséges, akkor meg lehessen kötni "tagállami" kormánnyal is (jelen esetben New York állammal), de ez nem változtat azon, hogy a magyar kormány a szerződés megkötését feltételekhez kötheti (pl. az OH-vizsgálat eredményéhez), és ne legyen hajlandó szerződni, amíg e feltételeknek az adott egyetem nem felel meg.

Márpedig ez a vizsgálat egy jogszabályi követelmény teljesülését hivatott ellenőrizni, amelyet az Nftv. rögzít ( "76. § (1) * Magyarország területén külföldi felsőoktatási intézmény akkor folytathat oklevelet adó képzési tevékenységet, ha (…)
b) a székhelye szerinti országban működő, és ott ténylegesen felsőoktatási képzést folytató államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősül"; az Nftv. további rendelkezéseiben találhatod, hogy az OH mit és hogyan vizsgálhat).

chrisred 2019.04.11. 12:02:51

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka: Megint mellébeszélsz, nem erről volt szó.

Aranka1973 2019.04.11. 12:23:15

@chrisred: "Megint mellébeszélsz, nem erről volt szó"

Figyelj, szerintem nem én beszélek mellé, hanem éppen te beszéltél félre, amikor azt írtad, hogy [a magyar államnak] "csak azt van joga vizsgálni, hogy a jogosulttal köt-e kétoldalú megállapodást"

Nem csak azt van joga, az Nftv. meghatározza, hogy még mi mindent jogosult az Oktatási Hivatal (=a magyar állam) vizsgálni, és mindez nem elhanyagolható, hanem éppenséggel nagyon is fontos abból a szempontból, hogy a kormány miért nem volt hajlandó nemzetközi szerződést kötni. Ez van – akár tetszik nektek, akár nem.

Aranka1973 2019.04.11. 12:24:07

@BiG74 Bodri: Szerintem 0, egy robot kommentel mindegyikük helyett.

arabok balrol 2019.04.11. 12:29:41

@chrisred: A magyar allamnak mindenhez van joga, vili? A CEUnak meg semmihez.

A CEU akar itt vmit, nem a Magyarallam.

Ennyi.

chrisred 2019.04.11. 12:34:45

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka: Nem, mert én erre reagáltam: "(ugye a CEU ügyében a Trump-kormányzat nem volt hajlandó nenzetközi szerződést kötni)". A Trump kormányzatnak semmi dolga ezzel, hiába próbálkozott a magyar kormány, le lettek pattintva tagállami szintre.

Aranka1973 2019.04.11. 12:53:05

@chrisred: Ja, de mivel egy szerződéshez két fél kell, és ráadásul a 76. § (1) b. szerinti feltétel meglétét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, a CEU (+ New York állam) is hiába próbálkozott, le lettek pattintva. Minden jó, ha a vége jó.

Magán?Véleményem? 2019.04.11. 13:25:29

@lenörd hofstadter: " ... Májustól kiül az EU perifériájára, szava nem lesz és putyin cárevics bátyuskától sem kap többé túrós fütyköst az éves látogatásokon.
Újabb komoly tétel orbánkengecigány bukásának eróziós folyamatában. ... "

És mit fogsz akkor csinálni, ha nem jönnek be a vágyvezérelt gondolataid?
Maradjunk a realitásnál, egyelőre több az esélye annak, hogy a Csuti Vízszintes Napóleon jól tud majd helyezkedni, és az egész EP erősen jobbra tolódik, ami neki kedvező.

chrisred 2019.04.11. 13:38:49

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka: Nem sikerült bizonyítani, hogy New York állam Közép-Európában van?

Aranka1973 2019.04.11. 14:02:25

@chrisred: Hát kb. :)

Ezzel a névvel valóban furcsa lenne ugyan ott kint oktatniuk, de ugyanannyira furcsa az is, hogy amerikai oktatás vagy tényleges (=nem csupán falazó) partnerintézmény nélkül "amerikainak mondott" diplomát adnak ki, ráadásul a magyar mellett pluszban, 2 for the price of 1.

Az, hogy NY állam hajlandó az USA-ban soha nem oktató offshore egyetemekhez adni a nevét meg az akkreditációját végülis az ő dolguk; az meg a miénk, hogy szeretnénk-e, ha ilyen offshore diplomakiadó "műintézmények" Magyarországon működnének.

Nem, mert ez a többi Magyarországon működő egyetemmel szemben nem tisztességes.

chrisred 2019.04.11. 14:36:38

@Furulyás Ferencné Tóth Aranka: Ők nem azt igazolják, hogy az illető amerikai képzésben vett részt, csak azt, hogy olyan szintű képzést kapott, ami megfelel egy egyetemi szintű amerikai képzésnek. Maga az általad emlegetett Oktatási Hivatal is végzi a külföldi diplomák magyarországi akkreditálását, ami nem azt jelenti, hogy azt a képzést Magyarországon is el lehet végezni, hanem hogy egyenértékű egy Magyarországon szerzett felsőfokú végzettséggel.

Secnir 2019.04.11. 14:53:49

@Helga Beauty Salon:
"Mi köze a más intézmények euróban kapott támogatásának ahhoz a kérdéshez amiről írtam? A CEU-n szerzett tudás minőségét misztifikáltad, amire azzal érveltem, hogy akkor váltsa pénzre azt a tudást ha képes és éljen meg belőle ha tud!"

erről beszélek én is. a CEU-n tanult szakemberek simán elnyernek egy ekkora összeget, amiből nemcsak ő, hanem mások is meg tudnak élni. viszont a ceu elkergetése után esély sincs rá, hogy mások is megkapják ezt a tudást - idehaza. ugyanígy esély sincs rá, hogy mások is elnyerjenek kutatási pénzeket - idehaza.

Ménár Atya 2019.04.11. 14:58:28

@Secnir:
Helló.
Megfejtettem a tegnapi vitánkból, hogy akkor mégis csak te vagy idióta :)
Hát B+.
Ebben most
tényleg lukra futottam ?
Ja, nem , csak kicsit frissítsd fel a tudásod okoska a NEMZETI SZOCIALISTA eszmékről, bár az a náci dk-jobbik összefogásban alp tézis lesz :)
Csillag virág , a nemzeti szocik bűne a holokauszt, a komcsiké a a diktatúra, elnyomás,és kivégzések.
Én nem tehetek arról hogy te a szocializmust a kommunizmust gondolod nemzeti szocializmusnak.
Szóval mielőtt okoskodsz, próbáld értelmezni a törvénytervezet ide vonatkozó részét.
Kérjük secnir ápolóit, ne adjanak több nyugatatót, mert nem fogja fel az idióta a szocialista és a NEMZETI SZOCIALIZMUS közötti különbséget :D
Ettől függetlenül tartom amít írtam, hogy lószart nem tett semit a 8 év alatt a jobbik ellen, most meg összeáll velük :)
Az ápolóidtól kérj valami kenőcsöt a térdizületeidre, mert ha ilyen hülyeségekkel jössz sokáig foglak térdeltetni a hosszú cici előtt :D:D

Lakatos Rodolfó 2019.04.11. 15:14:38

@Secnir:
"ugyanígy esély sincs rá, hogy mások is elnyerjenek kutatási pénzeket - idehaza"

Ja, mert Magyarországon a CEU-n kívül nincs kutatás? Lószart, mama!

"Több mint 140 millió eurót (42 milliárd forint) nyertek el magyar intézmények, vállalkozások az Európai Unió kutatási, fejlesztési és innovációs, Horizont 2020 (H2020) programjában - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) az MTI-vel pénteken.

A magyar kutatók a régiós élmezőnyben vannak, mivel a H2020 programban, az Európai Kutatási Tanács (EKT) pályázatain több támogatást nyertek el, mint amennyi a nemzeti kutatási, fejlesztési és innovációs ráfordítások alapján a többi országgal összehasonlításban arányos lenne – hangsúlyozta összegzésében NKFIH.

Az elnyert pénz 34 százaléka kerül vállalkozásokhoz, 33 százaléka felsőoktatási intézményekhez, 26 százaléka pedig kutatóintézetekhez. A felsőoktatási intézmények közül az elnyert támogatások nagysága alapján a Semmelweis Egyetem, míg a támogatott projektek száma alapján a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem áll a vezető helyen." www.hirado.hu/2017/06/16/a-horizont-2020-programban-42-milliard-forint-unios-forrast-nyertek-a-magyar-szervezetek-innovaciora/

Persze GENDER témában a londoni muszlim homokszexuálisok szerelmi életét kutatva valószínűleg kevesebb pályázatot fogunk elnyerni. Van ez így!

putris72 2019.04.11. 17:58:43

@Magyarulaszlo: 2002-2010 között bruttó 50.000-ről 73.500-ra változott a minimálbér! 2010-2018 között meg felment 149.000 -re! Mond melyik volt a nagyobb emelés?Valamint a Baloldali kormányok alatt a gáz ára menyit nőtt?hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1ga hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_gazdas%C3%A1ga_1989-t%C5%http://jobbtur.atw.hu/boszmesegek/foldgaz.html

putris72 2019.04.11. 18:10:25

@Secnir: Itt a cáfolat:www.portfolio.hu/gazdasag/hatalmas-tehertol-szabadulunk-meg-mire-koltottuk-az-imf-hitelt.229691.html Mivel Gyurcsány 2004-től volt miniszterelnök igy a Paksi bővítést ők indították el!Gyurcsány Ferenc,és Szigetvári Viktor cége,még a Paks2 megépítésének népszerűsítésére is kapott állami pénz! Mesterházy Attila,meg megmondta az USA nagykövetének,hogy az erőmű bővítését az Oroszok csinálják majd,és max a technikai megoldásokba vonnak bele külföldieket! Tehát elég nehéz azt mondani,hogy nem ők indították el!

Anatolij Ubijca 2019.04.11. 19:55:03

Azért az itteni kommentelők helyében én megnézném, hova mit írok. Just in case, ahogy a művelt francia mondaná...

Toportyán Zsóti 2019.04.13. 10:44:04

o1g mélyrepülése ma már csak a g narancstolvajok hasznos idiótáinak nem világos,tiborczgyerek lejtőre tette szegényt....napi 100 milkába kerül nekije hatalmon maradását meghosszabbítani de már látszik hamarosan taknyol őkigyelme.

Toportyán Zsóti 2019.04.13. 10:45:48

@putris72: Nem kicsit vagyol böszmefóbiás,felüthetnéd a naptárt hányat írunk.

Toportyán Zsóti 2019.04.13. 10:50:16

@citrix: Töröd a madzsart szegénykém.Lipsikézés mutassa szellemi kapacitásod,félázsiai gyűlöletgombócz.

Toportyán Zsóti 2019.04.13. 10:51:31

@Lakatos Rodolfó: Hasznos idiótának lenni manapság már lúzerkedés.

putris72 2019.04.13. 11:33:39

@Toportyán Zsóti: Mondjuk egy cáfolata a tényeken nem lett volna rossz!De te is csak élsz tovább az alternatív valóságodba,és a gyűlöletedben! Nincs böszmefóbiám!De megkérdezném tőled,ha vennél többször egy csilli villi csomagolású nagy kalap szart,folyamatosan ragaszkodnál hozzá,hátha most majd nem lesz az?Vagy váltanál mert tudnád,hogy ha egy,ha több szép csomagba kapnád,mindig ugyan az a szar van benne!Na ez a jelenlegi ellenzék!A többség váltott!Nem a legfinomabb,de legalább nem egy nagy kalap szar!! Remélem érted mire gondoltam! Ti az adatokkal,és a tényekkel nem tudtok vitatkozni,ezért marad a mocskos száj,meg a gyűlölködés!

citrix 2019.04.15. 07:18:28

@Toportyán Zsóti: Kedves Toportyán Zsófi! Tanulni, tanulni, tanulni. Nem a pálinkában van a tudás. A kisebbségi származású nagyvezér mondja meg ki a magyar? Zsír. A munka világáról az papol aki életében egy napot se dolgozott de betegre lopta magát, pereputtyát és a nemzet gázszerelője a strómanja? Zsír.
süti beállítások módosítása