B1 blogcsalád



Így lépett elő Németh Szilárd „ént fenyegető, veszélyes tartalommá”

2019. április 09. - Mr Flynn Rider

Mi köze a Németh Szilárd-féle sótartónak az elhárító mechanizmusokhoz és a Kétfarkúakhoz?nemethsziard_soszoro1.jpg

A humor az egyik legjobb elhárító mechanizmus, amivel az ember védekezhet a rátörő kényelmetlen valóság ellen.

Valaki brahiból elkészítette Németh Szilárdot sószóróként. A kézműves tárgyakat gyártó vállalkozás 5500 forintért árulja az államtitkár „szimpatikus” arcát és „adoniszi” felsőtestét ábrázoló sótartót, de azért a Blikknek huncutul azt nyilatkozták: a politikus annyira összeforrt a konyhaművészettel, hogy a magyar gasztro arca lehetne. Ezért látják bele sokan az arcát a sószóróba. Hiszen minden tárgy megtalálja az emberi formáját. Még rá is tettek egy lapáttal, amikor hozzátették: csak véletlen a hasonlóság Sziszi és a sótartó között.

Ceglédi Zoltán politológus is nyilatkozott a bulvárlapnak és azt mondta: nem okoz kárt a rendhagyó sótartó piacira dobása Németh Szilárd politikai imázsának. A sószóró ráerősít erre az arculatra, hogy lám, még a konyhaasztalra is odakerült.

Igen és nem, mondhatnánk, ugyanis a jelenségnek nem ez a fonákja. Hanem az, hogy a humor egy elhárító mechanizmus, a pszichológusok szerint méghozzá a legfejlettebb változata. A definíciója szerint az elhárító mechanizmus olyan kognitív eljárás, amelynek segítségével a tudatból kiszoríthatók az ént fenyegető, veszélyes tartalmak. Ez a lélek "immunrendszere"; Freud munkássága nyomán leánya, Anna Freud dolgozta ki. Szorongás esetén az ego két fő módon reagálhat. Egyrészt a probléma megoldására fókuszálva megpróbál tudatosan megküzdeni a fenyegető veszéllyel. Másrészt előfordulhat, hogy az ego nem képes hatékonyan feloldani a szorongást, amely akár traumatikus méreteket is ölthet. (Lásd elmúlt nyolc év, elég traumatikus volt.) Ha az ego racionális módszerekkel nem tud a szorongás fölé kerekedni, akkor lépnek működésbe az elhárító mechanizusok; ezek tehát a belsőnk egyensúlyát szolgálják.

 

Németh Szilárd pedig pontosan ilyen fenyegetés a lelki egyensúlyunkra nézve:

a manifesztációja mindannak a bunkóságnak, beszűkültségnek, ódivatúságnak, amit a magyarok többsége igencsak szeretne levetkőzni. Németh Szilárd tökéletes fegyver a Fidesszel szemben és a Fidesz mellett is, hiszen könnyen lehet vele azonosulni és könnyen lehet meggyűlölni. A falusi párttitkár a hetvenes évekből, az Egészséges erotika főszereplőinek velünk élő mása.

Nem csoda, hogy nagyon sokan Németh Szilárdot, mint jelenséget, elviselni se tudják. (Írhattunk volna Schmitt Máriát, vagy bármelyik szimpatikus politikust, aki szerint Németország borzalmas hely, ahol még wifi sincs.)Ezért készülnek belőle Coub-ok, gif-ek és sószórók: valahogy muszáj őt ellensúlyozni. Muszáj a léleknek védekeznie ellene. El kell viselni, hiszen eltüntetni nem lehet a föld színéről, neki is helye van a magyar közéletben, igaz, valahol félúton a konyha a düledező disznóól és a pottyantós kerti budi között. (Látják, ez is egy elhárító mechanizmus volt, akárcsak a Kétfarkú Kutyapárt tevékenysége, bár ők az egész politikai elittel szemben állnak.)

 

Egyébként a sószóró még egy szerencsés megoldás. Meg a Coub-ok. Az elhárításnak ugyanis rengeteg formája lehet és bármelyiket visszük túlzásba, annak általában nincs jó vége és neurózis alakulhat ki. A rosszabbik verziója az elhárító mechanizusoknak, amikor azonosulunk az agresszorral (jelen esetben Németh szilárd jelenségével), vagy amikor önmagunk ellen fordulunk és inkább leugrunk a tizedikről, mintsem ezt a pasast tovább kelljen hallgatni. Ezeket az elhárító mechanizmusokat senkinek nem ajánljuk.

Van azonban még egy dolog, amire fel kell hívnunk a figyelmet: az elhárító mechanizmusok túl sok alkalmazása neurózishoz vezet. Vagyis túl sok Németh Szilárd következménye a sok elhárító mechanizmus, aminek a közvetkezménye a neurózis. És íme, megtaláltuk az idegbeteg, frusztrált ország egyik okát. (Mielőtt a Rogán-féle propagandaminisztériumból idevezényelt bérkommentelők elkezdenének a migráncsokkal, vagy Gyurcsánnyal, Sorossal dobálózni, eláruljuk: az elhárító mechanizmusok a fideszes agyban is dolgoznak, ebből a szempontból nincs különbség fideszes és ellenzéki agy között. És igen: a Fidesz összes félelem- és gyűlöletkampánya erre játszik rá.)

Maradjunk tehát a humornál, mindaddig, míg a rendszer össze nem dől. Legalább ki tudjuk kapcsolni a tévét, nem úgy, mint az 1984 című könyvben. Bár a tíz perc gyűlölet című adás már megvan, Híradó címmel sugározzák a közmédiában, a mi milliárdjainkból. Ez is egy elhárító mechanizmus volt, figyelték?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2314751843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallus 2019.04.09. 19:43:27

Az a baj, hogy a Fidesz nem szépség alapján válogatja ki a politikusait, hanem hozzáértés alapján! Amúgy is reménytelen lenne egy cicanadrágban a parlamentbe futó Gyurcsánnyal, vagy egy felhevült Bangónéval esztétikai szempontból megmérkőzni...és akkor még Gurmai Zitáról nem is beszéltünk...

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.09. 20:31:12

@rallus:

"Az a baj, hogy a Fidesz nem szépség alapján válogatja ki a politikusait, hanem hozzáértés alapján!"

mesélj, mihez ért a hájgenerátor? nyalja a staddionbáró valagát, és még?

www.youtube.com/watch?time_continue=7&v=FZ1-C1O8WJU

rallus 2019.04.09. 20:41:40

@csüngőhasú norvégbáró: Többek között a te rezsid csökkentéséért is ő felelt....
Sajnos a kultúremberré alakításodat nem vállalta, pedig arról még papírja is van, ami ehhez kevés...

sZulamith 2019.04.09. 20:42:38

@rallus:" Az a baj, hogy a Fidesz nem szépség alapján válogatja ki a politikusait, hanem hozzáértés alapján!" Ezt komolyan mondod, vagy csak felhivás keringőre, vagyis vitára:) Utóbbira gondolok.

chrisred 2019.04.09. 21:51:26

@rallus: "Az a baj, hogy a Fidesz nem szépség alapján válogatja ki a politikusait, hanem hozzáértés alapján!"

Ez már feltűnt, a hozzáértés náluk kizáró ok. :)

Ennyi volt lipsikék! Takarodó! 2019.04.09. 22:17:18

Még egy kis könnyedebb tartalom, a köztévé humoristája szerint ezeket a koszhadékokat kellene befogadnunk "szolidaritásból", cserébe az EU-támogatásokért:
mindenszo.hu/ez-a-muszlim-videoban-tanitja-hogyan-kell-szakszeruen-asszonyt-verni/

F1 L M 2019.04.09. 23:17:10

@csüngőhasú norvégbáró: Ez egy elég gyengén összevágott anyag. Valld be.

F1 L M 2019.04.09. 23:25:00

@csüngőhasú norvégbáró: @chrisred: @sZulamith: Mihez is értettek a tieitek, a földön fetrengő versenyen, liftajtónak futkosáson, infarktus megjátszáson,... kívül?
Segítek nektek. Az ország tönkretételéhez. Ahhoz értettek.

Uni1002 2019.04.10. 06:35:24

@F1 L M: Mi volna az, amit ebben az országban a Fidesz mellett még tönkre lehetne tenni? Lebontani az üres stadionokat?

Látens Inszinuáció 2019.04.10. 08:20:02

Hol vannak a kirendelt fityiszhuszárok?
Hja, hogy most megy a felkészítés!

Tegnap olvastam az UNICEF magyarországi jelentését a gyermekszegénységről.
62.000 gyereknek gyakorlatilag nem jut napi egy meleg étel sem.

De az ország gazdasága dübörög!
A stadionok épülnek, a pálya fűthető.
Hogy rohadna meg a csúti takony az összes fityiszhívővel együtt...

István Tamasi 2019.04.10. 08:28:10

@rallus:
Nagyon nagy a baj a fideszmaffián belül ha kupaklala, rezsikamu sziszi, sivalkodó kakadu a hozzáértő politikusok.

István Tamasi 2019.04.10. 08:33:06

@rallus:
A legfrissebb alakítás hulladékszállítási rezsi csökkentésben: Korábban mintegy 120 Pest és Nógrád megyei településről a váci cementgyárba szállították a szemetet és a gyár fizetett érte /éghető szemét= tüzelőanyag/ miután az állami kukaholding átvette a szemétszállítást a szemetet a sokkal távolabbi gödöllői lerakóba szállítják és még fizet is a kukaholding a lerakásért. Na ilyen az illiberális rezsicsökkentés.

István Tamasi 2019.04.10. 08:35:56

@Ennyi volt lipsikék! Takarodó!:
A csüngőhasú suttyó vezérkéd szívesen haverkodik, zabál egy vályúból muszlimokkal - még nemzetközi körözés alatt állóval is aki muszlim terroristák bankárja (volt a haláláig) - és üzletel is velük. Úgyhogy hívő fideszbirka létedre neked is sürgősen el kell kezdeni tanulni a koránt.

Rettegek mert ballib vagyok 2019.04.10. 08:41:52

@Ennyi volt lipsikék! Takarodó!:
A balfasz ballibekből a kutya se kér.

Éppelméjű ember csak köp egy nagyot, ha a Gyurcsány csicskák okádnak ! :DDD

Rettegek mert ballib vagyok 2019.04.10. 09:09:03

Érdekes látni, hogy a blogszférában egyébként Netanjahu-t szakmányban fikázó ballib bloggerek, mennyire kussban vannak az Izralei választásokról.

Ami nem csoda, hogy egyrészt Netanjahu rommá verte a ballib Soros brigádot, akik természetszerűleg ott is meg szerették volna puccsolni a választásokat, mint tették Macedóniában, Ukrajnában sikeresen, és Magyarországon és immár Izraelben is sikertelenül.

Ennek következménye az a sajnálatos tény is, hogy Soros támadása okán antiszemitázni legalább annyira röhejes lesz, mint Netanjahut náci bűnük miatt támadni !

Szóval a ballibek ma is szoptak egy hatalmasat ! :DDD

Helga Beauty Salon 2019.04.10. 09:50:11

A sziporkázó elméjű, kulturáltságban mindenkin túltevő, de méltatlanul alulmaradó ellenzék legújabb csodafegyvere, a "Németh Szilárd sótartó" !!!!!!
Vegyék, vigyék, itt a vissza nem térő alkalom, az első száz vásárló CEU professzorok által aláírt szegénységi bizonyítványt is kap hozzá! Telefonáljon, még most!

arabok balrol 2019.04.10. 10:17:44

Juncker fejevel meg dugohuzot kene arulni, bar gondolom az antiszemita lenne.

szepipiktor 2019.04.10. 11:00:10

Köszi a napi NSz reklámot.
Gyakorlatilag ha nem írnál róla, nem tudnék semmit a fickóról...
Mondom, hogy a b1 a fidesz blogja...

szepipiktor 2019.04.10. 11:04:15

@Rettegek mert ballib vagyok:
Erre írom sokszor, hogy a neoliberális ellenzék felelős a szélsőjobb terjedéséért!
Az ilyen próbálkozások minden államban kiváltja a védekezési ösztönt.
Az embereknek dönteniük kell a jövőjükkel kapcsolatban, ami mára a nacionalizmus, nemzetállamiság, múlt-történelem, nemzeti kultúra kontra internacionalista bolsevizmus viszonylatot jelenti.
Mindenhol addig jutnak el az aktivisták,amíg nem magát az adott nemzetet akarják felszámolni.

arabok balrol 2019.04.10. 11:09:00

@szepipiktor: Hitler is pont ezt mondta.

Az internacionalista bolsevizmus ellen kuzdott, ami minden allamban kivaltja a vedekezesi osztont. De nem nyert.

konrada 2019.04.10. 11:14:18

@Uni1002: "Mi volna az, amit ebben az országban a Fidesz mellett még tönkre lehetne tenni?"
Kérdezd meg Fletóékat, nekik bőven volt-van erre ötletük....

István Tamasi 2019.04.10. 12:04:46

A rezsikamu sziszi formájú sótartó egy dologra kiváló: fogyókúrára, mert aki meglátja nem csak az étvágya megy el, de még a belét is kihányja tőle.

Helga Beauty Salon 2019.04.10. 12:20:08

@István Tamasi: A rezsikamu sziszi formájú sótartó egy dologra kiváló: fogyókúrára, mert aki meglátja nem csak az étvágya megy el, de még a belét is kihányja tőle...................

Kihányod tőle a beledet? Az baj, mert te vagy a célközönség, ilyen bunkó prolikra alapozták az üzleti tervet, neked kéne megvenni!

konrada 2019.04.10. 12:26:07

@Helga Beauty Salon:
Akkor máris megvan a célközönség: a túlsúlyos ellenzékiek!;)

konrada 2019.04.10. 12:32:28

@István Tamasi:
...egyébként a te helyedben vennék az egész családban mindenkinek ilyent karácsonyra, és közölném is velük, mennyire drága ajándékot kaptak, hogy megint meggyőződjenek, milyen vagy...;)

sZulamith 2019.04.10. 15:22:21

@F1 L M: Inkább érvelnél, mint szitkozódsz. Például felhozhatnád az észcsoporton belül Némeht Szilárdot, Rogán Antalt, vagy a minden területhez értő Palkovics Lászlót, hogy a többi szakembert már ne is említsem:)

F1 L M 2019.04.11. 10:50:23

@sZulamith: Mikor szitkozódok az nem ilyen. A kérdésemre pedig nem tudtál válaszolni. Pedig a helyes válasz csak 1 szó lett volna: Semmihez.

István Tamasi 2019.04.11. 17:07:07

@Helga Beauty Salon:
Csakhogy nekem annál sokkal jobb az ízlésem. a rezsikamu sziszi féle sótartó az agyatlan fitymaszbirka droidoknak készült.

István Tamasi 2019.04.11. 17:08:22

@konrada: Ugyan már, nekem abból már nem jut. Az agyatlan fitymaszbirka droidok mind felvásárolják.