B1 blogcsalád



Teljesen értelmetlen Orbán 7 pontja, de legalább igazi neofasiszta

2019. április 06. - Mr Flynn Rider

Tegnap elindult a Fidesz EP-választási kampánya a budapesti Bálnában. Az elhangzott beszédek alapján egy echte náci párt kampányrendezvényén járt, aki ellátogatott.

fidesz_ep_kampany_balna.jpg

A Magyar Hang a tudósításának például azt a címet adta az eseményről: „Orbán és Szijjártó is azt ismételgette, amit az új-zélandi terrorista”. A lényeg mégis az a 7 pont volt, amit Orbánék kihirdettek a színpadon és azt kell mondanunk, hogy semmit se változtattak se az irányon, se a hangnemen az előző, országgyűlési választások óta. (Dacára az Európai Néppárt felfüggesztésének és az óriási pofonoknak, amit kapnak egész Európától.)

Orbán ugyan kihirdette a 7 pontját, de az egészet két szóban le tudjuk írni:

migráncsok, Soros.

Jött a szokásos gyűlöletkeltés, néphergelés, a klisék arról, hogy be akarnak telepíteni erőszakkal migráncsokat, Brüsszel, meg a migráncskaravánok, amik egyre közelebb érnek, ahogy jön a választás időpontja. Sokatondó az is, hogy Orbánék úgy készülnek az Európai parlamenti választásokra, hogy minden EU-s zászlót, EU-s jelképet évek óta eltűntettek az összes rendezvényükről és évek óta ütik-vágják azt ez EU-t, aminek a szemét is kilopják.

Lehetne ásítani, ha nem a magyar kormány mondaná mindezt. Gondoljunk bele: a magyar miniszterelnöknek egy gyerekmese az üzenete van a magyaroknak és az európai népeknek, ami szerint a gonosz háttérhatalom feni a fogát (mióta is feni? Lassan négy éve? Öt? Nem elég éles még az a fog?) és betelepíti, megerőszakolja, pusztulás, káosz, halál, féljetek, gyűlöljetek, majd mi megvédünk benneteket.  

Ezt ragozzák évek óta, azok a rohadék migráncsok csak nem akarnak jönni és romba dönteni bennünket. Helyettük romba dől az ország magától, hiszen, mint kiderült, napi 100 millió megy el erre a hülyeségre (csak a plakátokra!), hátha végre bekajálják az emberek.

Ez a világtörténelem legszánalmasabb, legértelmetlenebb kampánya:

hiszen várhatóan a napi 100 millió, az összevont propagandacsatornák kézivezérlése, a fake news-gyárak tömött füstje sem lesz elég a kétharmados győzelemhez, annak ellenére, hogy az ellenzék persze megint a saját karjába dől, nem fog össze, mégis összefog, vacillál, egymást döfi hátba és árulja el 20 fillérért.

Hogy ne legyen annyira unalmas az állandó sorosozás és migráncsozás, Orbán Viktor most 7 pontos „akciótervet” hirdetett, aminek se füle, se farka. Így szól: 

  1.  A migráció kezelését „el kell venni” Brüsszeltől, és visszaadni a nemzetállamoknak.

Mindjárt az eleje hibádzik: A migrációt nem Brüsszelből irányítják, se nem kezelik. A beutazási engedélyek kiadása az EU-s államok hatáskörébe tartoznak, akárcsak a határvédelem. Volt három éve egy olyan ötlet, hogy szabályozzák EU-s szinten a menekültügyet, de nem sikerült megállapodni róla.

  1. Egy országot se lehessen „migránsok” befogadására kötelezni.

Egyetlen ország sincs rákötelezve. 2015 augusztusában volt ilyen rendelet, amely Magyarország számára 1294 menekült áthelyezését írta elő, de ebből egyet se vettünk át (emiatt az Európai Bíróság vizsgálódik). Helyette a magyar kormány elindította a letelepedési kötvény programot, ami milliárdokat bukott az ország, gazdagodott Rogán és körei, illetve bejött 6500 migráncs, akiről szinte semmit sem tudunk. 

  1. Akinek nincsenek érvényes iratai, azokat ne engedjék be Európa területére.

Most se engedik be. Meg nem is jönnek, hála az EU és a Törökország közti megállapodásnak. Vagy, ha jönnek is, nem akarnak Magyarországra jönni (van eszük). Aki egyébként iratok nélkül menekül, az vagy jogosult lesz menekültstátuszra, vagy vissza kell küldeni a származási országába. Magyarországon ezeket az embereket éheztetik egy darabig a tranzitzónának elkeresztelt haláltáborban, aztán előbb-utóbb feladják és visszamennek Szerbia felé.

  1. Szüntessék meg a „migránsvízumot” és a „migránskártyákat.”

Nincs olyan, hogy „migránsvízum”, csak a Fidesz-propaganda alternatív valóságában. A propaganda által „migránskártyának” hívott bankkártya csak Görögországban működik, az ENSZ adja és semmi köze az EU-hoz. Csak azok kapják, akik ellenőrizhető módon tartózkodnak Görögországban.  

  1. Brüsszel ne adjon pénzt Soros György „bevándorlássegítő” szervezeteinek.

Soros Györgynek nincsenek bevándorlást segítő szervezeti, emiatt Brüsszel se adhat nekik pénzt. Működnek olyan civil szervezetek, amelyekkel szemben a magyar kormány – valószínűleg alkotmányellenesen és a putyini mintára – hadjáratot folytat, akik segítenének a menekülteknek, de nem sok sikerrel.

  1. Az Európai Unióban senkit se érhessen hátrány kereszténységéért.

Minden tagállamban jogsértés, ha valakit a vallása miatt hátrányosan megkülönböztetnek. A magyar kormány tagjai egyébként a muszlim kisebbségre folyamatosan sértő megjegyzéseket tesznek, terroristának állítva be mindenkit, aki nem „keresztény”. Pont a magyar kormány az, amelyik elnyomóként lép fel a más vallásúakkal szemben, tehát neki van a legkevesebb joga követelni a vallás szabad gyakorlását. E is csak egy ócska kampányfogás.

  1. Az uniós intézmények élén bevándorlást ellenző emberek álljanak.

Az uniós intézmények élén lévő személyeket demokratikusan, szavazással választják az európai polgárok. Azt, hogy ki kerül egy-egy uniós intézmény élére – hál’ isten – nem a Fidesz és nem is Orbán Viktor szabja meg. Ezt kampánycélnak kitűzni pontosan olyan értelmetlen, mint az előző hat pont.

Egyébként ha belegondolunk, elég zseniális húzás ez a Fidesztől: csupa olyat tartalmaz az akcióterv, ami létezik, megvalósult, nem kell küzdeni érte, csak az alternatív valóságban. Ha egyszer valaki fellebenti a fátylat a hívők arca elől, meg fognak döbbenni, mennyi mindent ért el a Vezér (igen, ez irónia).

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7514744391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lakatos Rodolfó 2019.04.06. 17:06:52

Nagyon szépen mosdatjátok a brüsszeli és washingtoni gazdáitokat.

Migráció nincs, de ha mégis van, akkor sem Brüsszelből irányítják, de ha mégis, a szegény jóságos amerikai nyugdíjas Soros Gyuri bácsinak akkor sincs köze hozzá? Aha, persze, libsikéim.

Majd május 26-án kiderül, hogy az emberek a kormánynak hisznek-e vagy a ti szerecsenmosdatásotokban.

HANO 2019.04.06. 17:19:17

"Orbán egy koszos náci, közönséges antiszemita, ugyanolyan, mint az auschwitzi láger őrei, nem különb semmivel. Csak a történelmi helyzet más. Még előbb átadná a zsidó Soros fajtestvéreit Hitlernek, mint Horthy tette. Horthy még féltette a gazdaságot a zsidók nélkül, Orbán megoldotta Mészáros Lőrinccel. Orbán szereti a vallásos zsidót, aki megkülönbözteti magát, és nem akar beleszólni semmibe. Az asszimilált zsidót viszont gyűlöli, mert fél tőle, mert az műveltebb és okosabb nála, akit csak fizikai hatalommal tud legyőzni. Ezért a hozzá hasonló nácik soha nem nyugszanak meg, amíg ezek a zsidók élnek."
nepszava.us/bartus-laszlo-az-unio-elso-naci-allama/

GNDL 2019.04.06. 17:29:19

„Nincs olyan, hogy "migránsvízum", csak a Fidesz-propaganda alternatív valóságában.”

A „humanitárius-vízumot” csúfolják így a fideszes elvtársak, ami egyébként még csak a LIBE bizottságból indult majd az EP által igen nagy többséggel (429 igen, 194 nem, 41 tartózkodás) elfogadott kezdeményezés, de sehol nem tart még a megvalósítása (majd a következő EB fog vele foglalkozni valószínűleg).

Egyébként meg a v̶i̶c̶c̶e̶s̶ tragikomikus az ebben a történetben, hogy gyakorlatilag Orbán egyik sokat hangoztatott ötletezéséről szól: az „ott kell segíteni ahonnan jönnek” kezdetű szlogenek. Nemzetközi védelem iránti kérelmet már az EU-s tagállamok EU-n kívüli konzulátusain is be lehetne nyújtani, így már ott el lehet kezdeni a menedékkérelmi eljárást, és aki megkapná ezt a „humanitárius-vízumot” az így már mint folyamatban lévő menedékkérőként teljesen legálisan elindulhat az EU felé, embercsempészek nélkül és az életét sem kockáztatva a tengereken különböző tengeri átkelésre gyakorlatilag alkalmatlan eszközökben... innen a „humanitárius” jelzője a dolognak. Ráadásul nem kötelező jelleggel, a tagállamok önként dönthetnek hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel a saját konzulátusaikon.

Tehát ennyiről szól, egyébként teljesen jó dolog lenne, de mondjuk próbáld meg egy szerencsétlen ostoba fideszes hívőnek ezt elmagyarázni... :D

GNDL 2019.04.06. 17:40:41

@Lakatos Rodolfó: „majd május 26-án kiderül”

Mert, mi lesz akkor? Jaaaa... már megint egy pofátlanul elcsalt választás.

- A kormányzat csak az elmúlt három és fél hónapban már 20+ milliárdot költött a Fidesz-KDNP melletti politikai agitprop kampányokra.

- Az ellenzéki EP listás jelöltek még egyetlen másodperces műsoridőt sem kaptak a ma már csak nevében közmédiában.

- Az ellenzék pártvezetői idén szintén nem kaptak még műsoridőt a ma már csak nevében közmédiában.

Még csak pár hete hirdette ki a bajszos szar az EP választások időpontját, de már egy demokráciában egyébként nem hogy meglehetősen szokatlan de teljes mértékben elfogadhatatlan önkényuralmi eszközökkel gyakorlatilag el is csalták a fideszes elvtársak... és akkor majd még csak most jönnek az „országjárások”, lesz itt adományosztogatás, élelmiszer osztogatás, a Kubatov-lista frissítése egyébként tiltott adatgyűjtéssel...

Töki, ha már csak választási csalásokkal tudtok „nyerni” akkor ép ésszel azért végre beláthatnád, hogy kibaszott nagy szarban vagytok... :D

Lakatos Rodolfó 2019.04.06. 18:14:11

@GNDL: Nocsak, libsikém, szinte még el sem kezdődött a kampány, de már előre magyarázkodtok a vereség miatt? Ezek szerint éppen ti lehettek nagyon szarban.

Mondjuk az igaz, hogy a közvéleménykutatások adatai alapján tényleg méretes zakót szabnak rátok a kormánypártok.
magyarnemzet.hu/belfold/nezopont-tovabb-nott-a-fidesz-tamogatottsaga-6421580/

Néhányaknak, pl. a már nevükben leglibsibb libsiknek tele is lett a gatya khakkival:
"A Magyar Liberális Párt a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok alapján valószínűleg nem tudná elérni az 5 százalékos küszöböt, így nem is küldhetne képviselőt az Európai Parlamentbe...

A Liberálisok ezért nem indulnak a választáson."
hvg.hu/itthon/20190405_A_Liberalisok_nem_indulnak_az_EPvalasztason

Igen, ez a helyzet a ti szempontotokból valóban nagyon szomorú, de majd küldünk nektek pár 100-as csomag zsepit az eredményvárótokra.

boborján20 2019.04.06. 18:25:23

@Lakatos Rodolfó: mi van vinetu, nem örülsz a rokonaidnak?

te tök olyan vagy, mint a kisgeci gazdád!

:))))

Lakatos Rodolfó 2019.04.06. 18:27:48

@boborján20: Miért ne örülnék a rokonaimnak?

De a rokonaim nem migránsok, hanem magyarországi lakosok, és már századok óta itt élnek Magyarországon.

Egyébként gazdád neked van, nem nekem.

GNDL 2019.04.06. 18:36:40

@Lakatos Rodolfó: „már előre magyarázkodtok a vereség miatt?”

Az MSZMP-s elvtársaitok 102%-os támogatottsággal „nyertek” választásokat anno. És?! :D Tényeket említettem, töki, amiket szándékosan nem veszel figyelembe, mert nem tudsz értékelhető és racionális válaszokat adni az állandó választási csalásaitokra, csak futod az irreleváns propaganda-köreidet, szokás szerint...

Az, hogy a kormányzat tízmilliárdokat költ (ebben a formában lopott) közpénzből a Fidesz-KDNP választási kampányaira a választópolgárok tisztességtelen befolyásolása, ráadásul tiltott pártfinanszírozás többek közt, tehát választási csalás.

Az, hogy a (ebben a formában lopott) közpénzből fenntartott ma már csak nevében közmédiából kirekesztik a fideszes elvtársak az ellenzéki- és független/civil szervezetek és ezek képviselőinek véleményeit, ugyancsak a közvélemény-, tehát a választópolgárok befolyásolása, tehát választási csalás.

Az, hogy (ebben a formában lopott) közpénzből osztogatnak „adományokat” a fideszes elvtársak választási kampányban az egészen konkrétan olyasféle választási csalás, ahol nem csak az „adományt átadó” rohadék követ el igen súlyos bűncselekményt, de az is aki a szavazatáért cserébe elfogadja az „adományt”. Csak mondom, hogy ne legyen brühühü ha rendszerváltás után pár fideszes „szavazó” is az igazságszolgáltatás elé kerül majd. :)

Csak ismételni tudnám magam: ha már csak választási csalásokkal tudtok nyeregben maradni, az már a hitvány történetetek végét jelenti... majd gondolj vissza erre ha képes leszel rá, hogy valaki már említette ezt, amikor majd az eléggé elvékonyodott jég beszakad alattatok, mert több százezer kisemmizett, meglopott, megalázott dühös ember vár titeket alatta... köztük olyan rendőrök is, csak hogy tudd, akiket évek óta béremeléssel hitegettek, de minimálbéren tengődnek és mára még a kedvezményes nyugdíjukat is elvettétek tőlük, mindamellett hogy míg az elvtársaitok milliárdokat lopnak az adófizetőktől még Ráhel naccsasszony milliós kistáskával villog... :D

Szóval választási csalással szerzett „siker” ide vagy oda, hidd el én azért nem lennék egyikőtök helyében sem... nem igazán egy életbiztosítás amit műveltek, töki... :)

Ennyi volt lipsikék! Takarodó! 2019.04.06. 18:48:23

@GNDL: "Csak mondom, hogy ne legyen brühühü ha rendszerváltás után pár fideszes „szavazó” is az igazságszolgáltatás elé kerül majd"

Rendszervaltas? Ezek szerint eroszakos lipsipuccsban gondolkodtok?

Csak ne legyen bruhuhu ha a leleplezett pancserpuccs elharitasa kozben az Orszaggyulesi Orseg friss lipsi verrel ontozi meg a Kossuth ter fait.

GNDL 2019.04.06. 18:51:09

@Ennyi volt lipsikék! Takarodó!: Kanyarodjunk szépen vissza az általam részletezett választási csalásokhoz... :D

boborján20 2019.04.06. 18:52:19

@Lakatos Rodolfó: majd szólok a gazdádnak, a csúti gecinek, hogy letagadtad.

asztán szorulni vagy tágulni fog a kis picsád fityeszszolga!

boborján20 2019.04.06. 18:54:24

@Ennyi volt lipsikék! Takarodó!:

szerintem fityesznyugger, te lennél az első patkány, aki menekülne, amikor a gazdád a csúti geci ledől!

már most látjuk, hogy mekkora féreg vagy.

Kunhallmi Agnes 2019.04.06. 18:56:35

"" Brüsszel ne adjon pénzt Soros György „bevándorlássegítő” szervezeteinek.

Soros Györgynek nincsenek bevándorlást segítő szervezeti, emiatt Brüsszel se adhat nekik pénzt. ""

És azt is tegyük hozzá, hogy Soros György nem is létezik, mert az egy álprobléma.

Renata Raab 2019.04.06. 18:57:35

Ha a magyar ellenzéknek nem megy, remélhetőleg az EUs pártoknak sikerül záros határidőn belül eltakarítani ezt csapatot, amelyik mint egy parazita élősködik az európai és magyar polgárokon. Ellehetetlenítani, lebénítani, elszigetelni, eljelentékteleníteni úgy, hogy minden levegő elfogyjon körülöttük. A mindenkori magyar kormányok és valaha volt rendszerek legszánalmasabbja, legkártékonyabbja és legamatőrebb csapata. Pártzászlóiknak, pártjelképeiknek valahogy úgy kellene majd végezniük a Kossuth téren, ahogy a 200 náci transzparens-zászló végezte 1945 június 24-én az első moszkvai Victory parádén.

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2019.04.06. 19:00:17

"A migrációt nem Brüsszelből irányítják, se nem kezelik. "

Tenyleg akkor hogy lehet, hogy evek ota megallas nelkul fenyegetik zsaroljak az orszagot, amiert nem engedjuk be az arabjaikat ???????????

Kunhallmi Agnes 2019.04.06. 19:06:20

És a migrácio egy álprobléma, nincs nem volt, és ráadásul már rég meg is szünt.

Lakatos Rodolfó 2019.04.06. 19:08:25

@GNDL: "tehát választási csalás"

Ha választási csalást tapasztalsz, akkor értesítheted a Nemzeti Választási Bizottságot. Csak ott nem árt, ha az ilyen hangzatos blöffjeidet valamiféle bizonyitékkal is alá tudod támasztani.

@boborján20: "majd szólok a gazdádnak"

Na akkor még egyszer, mert elsőre ezek szerint nem ment át: nekem nincs "gazdám", még a munkahelyemen is csak főnököm van, akit elég "főnöknek" hívni.

A "gazda" megszólítást kizárólag a te munkaadód, Soros Gyuri bácsi várja el, mikôzben odatartja a nyelved elé az ülepét, hogy nyald fényesre (az ő picsája tágul az izgatóan szőrös kis nyelvedtől), de láthatóan ezt ki szeretnétek vetíteni másokra is, hiába.

A feudalizmusnak itt Magyarországon már vége van, csak a zárványként működő Soros-szervezetekben él tovább, amíg kifüstölésre nem kerülnek az országból.

rallus 2019.04.06. 19:10:48

Marha nagy bajban van a ballib sajtó, ordít belőle a kétségbeesett erőlködés. Minden jel szerint Gyuri bátyátoknak tele lett a pucuja az eredménytelen sz.rkeverésükkel és ezentúl csak sikerdíjat fizet....
Éhen fogtok dögleni....

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.04.06. 19:13:42

Van olyan betegség hogy migráncs-fóbia?

Sehol egy karakán migráncs karaván, túl kedves vezetőnk meg ezen aggódik? :-( Piciátriai eset. :-( Ha csak nem a paraván megett settenkedik az a migráncs karaván? :-) A háttér6alaomtól kitelik az ilyen csalafinta teleportálás. :-)

Magán?Véleményem? 2019.04.06. 19:17:22

@GNDL: " ... „majd május 26-án kiderül”
Mert, mi lesz akkor? Jaaaa... már megint egy pofátlanul elcsalt választás. ... "

Sz@r van a palacsintában? Előre mentegetőzöl azért, mert a liberálfasiszták arcra veszik a flasztert?

GNDL 2019.04.06. 19:22:27

@Épüljön STADION a CEU helyére..: A Görögországban és Olaszországban veszteglő menedékkérők kvóta szerinti szétosztását a tagállamok közt az Európai Unió Tanácsa szavazta meg igen nagy többséggel (tehát a tagállamok és nem „Brüsszel”), és bár Orbán kisebbségben maradt a véleményével a tanácsban, ettől teljesen függetlenül ez úgy működik, hogy a tanács bármiféle jogerős döntését tiszteletben- és magára nézve is kötelezőnek tartja egy tagállam, majd az EU-s normáknak (és egyébként szerződéseknek) megfelelően együttműködik más tagállamokkal.

Egyébként a magyar állam el is bukta ezt a „kvótapert”: hu.wikipedia.org/wiki/Kv%C3%B3taper

Valamint nézz utána, hogyan vélekedik a másik fasiszta ikonotok erről a menedékkérők kvóta szerinti elosztásáról, Salvini szerint konkrétan meg kell(ett volna) vonni minden támogatást azoktól a tagállamoktól, amelyek nem teljesítik a rájuk eső kötelezettségüket.

Ennyit itt röviden arról is, mekkora esélye van annak hogy az európai fasiszták bármikor is egy egységes, meghatározó tömbje lehetne az EP-nek... nulla, azon kívül hogy mindenkit gyűlölnek (még egymást is), nincs semmi közös bennük, így meg nehéz lenne szövetségre lépniük. :D

De egyébként mára (mivel a 2015-ös menekültválság előtti „békeidőkhöz” képest is csökkent mára a menedékkérők aránya) ez a kvóta szerinti elosztás le is került a napirendről... de mindez nem teszi meg nem történtté azt, hogy Orbán és kormánya gyakorlatilag szartak magasról az uniós kötelezettségeikre és a tanács többsége által hozott döntésre, plusz még egy jogerős bírósági ítéletre is.

Ha lenne kérdés még azzal kapcsolatban, miért tartjuk Orbánt és tolvaj bandáját kulturálatlan, az európai kultúrkörbe beilleszkedni képtelen sötét bunkó parasztnak... :D

Magán?Véleményem? 2019.04.06. 19:23:26

@GNDL: " ... Az ellenzék pártvezetői idén szintén nem kaptak még műsoridőt ... "

A jelenlegi nevetséges liberálfasiszta kollaboráció vezetőinek nem műsoridő, hanem 20 év fegyház jár!
Amíg a maszopiták és a kurcsányiták lopják az ellenzék szavazatait, megosztják és elrettentik a szavazókat, addig a fidesznek gyöngy élete van, a Csuti Vízszintes Napóleon marad a trónon, és különösen odafigyel, hogy a maszop és a kurcsánypárt megkapja az alamizsnáját, mert ők garantálják azt, hogy a Csuti Rablóbanda hatalmon marad!!!

Amíg a maszopiták és a kurcsányiták el nem tűnnek a történelem szemétdombján, addig itt marad a kleptokrácia, mert ez a két politikai hulladék tartja a Csuti Rabló Bandáját hatalmon.

boborján20 2019.04.06. 19:23:39

@Kunhallmi Agnes: amit a geci generált itt ebben a szutyokországban, több tíz csilliárdért!

coub.com/view/1k8os2

rasztaszív 2019.04.06. 19:24:35

@Magán?Véleményem?: a többi párt esetleg kevesebb szavazatot kap,de a flasztert a fidesz fogja arcra venni,amikor a pártállami propagandával összecsalt mandátumainak meginog a legitimitása.vannak jelei,webber,nem véletlenül idegenkedik.

boborján20 2019.04.06. 19:27:18

@Lakatos Rodolfó:

"A feudalizmusnak itt Magyarországon már vége van, csak a zárványként működő Soros-szervezetekben él tovább, amíg kifüstölésre nem kerülnek az országból."

vinetuuuuuuuu, a gazdád a geci mekcsinálta!

bazdmeg, te akkora jobbágy vagy, hogy észre se veszed, hogy a geci seggét tükör simára nyalod 20 éve!

GNDL 2019.04.06. 19:28:30

@Lakatos Rodolfó: „akkor értesítheted a Nemzeti Választási Bizottságot”

Muhahaha... a mit?! :D Emlékszel arra, hogy a tavalyi „választás” napján menet közben kellett lecserélni a választási informatikát? Emlékszel arra, hogy az urnazárás után tökéletesen törvénytelenül 19 és 23 óra között egyetlen tizedesvesszőnyi feldolgozottsági adatot sem hoztak nyilvánosságra? Emlékszel arra, hogy a választás után egy hétre eltűntek a szavazóköri jegyzőkönyvek, majd úgy kerültek elő hogy a 10-15%-uk gyakorlatilag olvashatatlan/értékelhetetlen volt, majd sürgősen meg is semmisítették azokat? Emlékszel, hogy voltak olyan szavazókörök ahol a választás előtt az egyébként pár száz fős körzetek lakossága a duplájára hízott?

Emlékszel arra, hogy mi volt ezzel kapcsolatban az NVB vagy az NVI határozata? Na... erre nem is emlékezhetsz, mert szarták le magasról, az NVB és az NVI közvetlen fideszes irányítás alatt ál...

„Csak ott nem árt, ha az ilyen hangzatos blöffjeidet valamiféle bizonyitékkal is alá tudod támasztani.”

Ja, mint legutóbb: index.hu/belfold/2019/04/04/341_ajanlas_fidesz_lendulettel_part_a_rendorseg_megallapitotta_a_valasztasi_csalast_majd_szettarta_a_kezet/

Bár megállapították a választási csalást, de mivel fideszes érintettjei voltak, gyorsan megállapították hogy nem tudják megállapítani kik az elkövetők. :D

Jogállamiság level 999

GNDL 2019.04.06. 19:30:24

@Magán?Véleményem?: „Előre mentegetőzöl”

A barátnődnek fentebb már válaszoltam erre a faszságára, nem fogom minden egyes idevezényelt fideszes trollgecivel lefutni ugyan azokat a köröket...

Ha belepofázol egy nyilvános fórumon egy vitába, előbb olvasd el az előzményeket, paraszt...

Magán?Véleményem? 2019.04.06. 19:34:15

@rasztaszív: Hát, ez gyenge érv, majd ha az Ájrópai Bíróság köteléezi a Csuti Csüngőhasú Fényesseggű Vezetőt arra, hiogy új választást tartson az ország, igen erős nemzetközi felügyelet mellett, akkor lesz igazad a legitimitással kapcsolatban. Addig viszont a kihirdetett eredmény a legitim.

Tudom, elcsalják, ez az önigazoló mantra a brutális vereséghez....

DE, ehhez nagymértékben asszisztál a leszerepelt senkiháziakkal felturbózott kurafi ellenzék, amelyik nem delegál minden választási és szavazatszámláló bizottságba tagot, illetve felügyelőt....

GNDL 2019.04.06. 19:35:55

@Magán?Véleményem?: Akkor kanyarodjunk szépen vissza az általam részletezett választási csalásokhoz... a frusztrált hőbörgésed senkit nem érdekel. :D

„maszopiták és a kurcsányiták lopják az ellenzék szavazatait, megosztják és elrettentik a szavazókat, addig a fidesznek gyöngy élete van”

Emlékszel a 2010-es kampányban Orbánék által beígért Nagy Elszámoltatásra? Na... eltelt kilenc év, hol is tartunk? :D

Pedig Orbánék mindent megtettek hogy felszámolják a hatalmi ágak szétválasztását, lecserélték az egész ügyészséget és rendőri vezetőiket saját talpnyalóikra, ráadásul a bíróságokat is Szájerné Handó Tünde kézi vezérlése alá terelték, tehát gyakorlatilag semmi akadálya nem lett volna annak, hogy minden MSZP-SZDSZ korrupt gecit börtönbe juttassanak pár év alatt...

Szerinted miért nem sikerült?

Tudod kik szavazták le a Jobbik lusztrációs törvényjavaslatát kétszer és az LMP állambiztonsági múlt feltárására vonatkozó javaslatait 18 (!!!) alkalommal a Fidesz-KDNP mellett?

Mikor veszed észre, hogy Gyurcsány a ti emberetek? :D

Magán?Véleményem? 2019.04.06. 19:37:12

@GNDL: " ... belepofázol egy nyilvános fórumon egy vitába, előbb olvasd el az előzményeket ... "

Elolvadtam az előzményeket, mások is felróták neked, hogy előre mentegetőzöl, mert egy ostoba kis köcsög liberálfasiszta vagy.

Amúgy nekem itt nincs barátnőm, mert itt mindenkinek te vagy a köcsögje :-)

Taga20 nincs itt, Ő az én barátnőm, Te csak egy kis szarházi vagy :-)

Magán?Véleményem? 2019.04.06. 19:41:55

" ... Emlékszel a 2010-es kampányban Orbánék által beígért Nagy Elszámoltatásra ... "

Hogy a picsába nem emlékeznék, DE már akkor is tudtam, hogy holló a hollónak nem vájja ki a szemét,
Tolvaj gazemberek mindahányan, hiszen mindegyik politikus. Az lett volna kisebb csoda, ha az elszámoltatás megtörténik... És tudod mi lesz amikor a fidesz is megy a történelem szemétdombjára?
megsúgom, ugyanígy elmarad az elszámoltatás, mert a jelenlegi politikai elit a kormánypártokkal és az ellenzékkel együtt senkiházi kurafiakból áll.

GNDL 2019.04.06. 19:44:24

@Magán?Véleményem?: „mások is felróták neked”

Lehet te voltál mindegyik, mert érdekes módon igencsak hasonlítanak itt a hozzád hasonló fideszes/muszka trollok véleményei, tekintve a már általános iskolában is hitványnak számító fogalmazási készséget és a jellemzően egyforma helyesírási hibákat.

De akkor kanyarodjunk szépen vissza az általam fentebb részletezett választási csalásokhoz... állítólag elolvastad az előzményeket, akkor rajta, adhatnál valami magyarázatot, töki. :D

Magán?Véleményem? 2019.04.06. 19:48:01

@GNDL: " ... Mikor veszed észre, hogy Gyurcsány a ti emberetek? ... "

Nem a mienk, nem az MKKP kitartottja :-) hanem a fideszé....
Sokszor leírtam már, de úgy néz ki TE nem is olvasod el amiket írok a maszopiták és a kurcsányiták Á-tól Zett-ig a fidesz fizetési listáján szerepelnek. Amig ezek a férgek megosztják az ellenzéki szavazókat, addig itt fűsem fog nőni, nem hogy kúrmányváltás lesz....

Ja és ne tévesszen meg a nickem, az a fasszopó köcsög liberálfasiszta söpredék MrFingRájder az egyik kényelmetlen beszólásom miatt kitiltotta az eredeti nickemet (MAGÁNVÉLEMÉNYEM) a blogról...

GNDL 2019.04.06. 19:48:01

@Magán?Véleményem?: „tudod mi lesz amikor a fidesz is megy a történelem szemétdombjára? ”

Már 2012 óta vannak a fideszes elvtársak, amikor az önkényes alaptörvényükkel és önkényes választási rendszerükkel felszámolták az alkotmányosságot és a parlamentáris demokráciát... innen már nincs visszaút Orbánnak és söpredékének a demokratikus közéletbe.

„ugyanígy elmarad az elszámoltatás”

Hülyeséget írsz. Amikor itt bármi legapróbb jele lesz annak hogy jön az összeomlás és a rendszerváltás, Orbán és „kötélbarátai” már ugyan ott lesznek ahol jelenleg a hozzá hasonlóan moszkovita geci Janukovics haverja van... Putyin valamelyik villájában. :)

Ők is tudják, hogy ezt nem úszhatják meg, nem véletlenül védik ebül szerzett hatalmukat már konkrétan önkényuralmi eszközökkel.

Magán?Véleményem? 2019.04.06. 19:54:20

@GNDL: " ... Ők is tudják, hogy ezt nem úszhatják meg ... "

Hidd el, megússzák. Ez az egész, amit csinálnak teljesen törvényes és alkotményos... ők hozták a szabályokat. Nincs olyan bíróság, ahol pl Orbánt el lehetne ítélni...

Al Capone egy adócsalásba bukott meg. Ilyesmit a Csuti Vízszintes Napóleonra nem lehet rábizonyítani.... csak és kizárólag koncepciós perekkel, de aki ezt meg meri kockáztatni, az tudja jól, hogy előgg utóbb ő is ugyanott végzi majd....

rasztaszív 2019.04.06. 19:55:30

@Magán?Véleményem?: láthatod,nem kell hozzá bírósági ítélet,hogy webber már idegenkedjen.már leértékelődtek azok a mandátumok.

A LIPSI UGAT AZ ORSZÁG HALAD 2019.04.06. 19:59:47

Szánalmas, hogy miközben a blogolo, a szokásos modon ÉSZNÉLKÜL tagad mindent az illegális bevándorlással kapcsolatban, közben az egész magyar baloldal Europai Egyesült Iszlám államot akar létrehozni. Meg akarják szüntetni az országokat, a nyelveket de leginkabb a keresztény kulturát, hogy minden, az Europát elfoglalo arabok kivánságának megfelelö legyen.

GNDL 2019.04.06. 20:15:34

@Magán?Véleményem?: „amit csinálnak teljesen törvényes és alkotményos... ők hozták a szabályokat. Nincs olyan bíróság, ahol pl Orbánt el lehetne ítélni...”

Hát most erre már nincs sok időm mert jön a Barca - Atleti, de: az alaptörvényük maga teljesen alkotmányellenes, kezdjük itt.

Ráadásul hiába írtak át jogszabályokat a saját kényük-kedvükre, a büntetőjogi definíciókat nem írhatták át, tehát a hatalommal és/vagy befolyással való visszaélés, a vesztegetés/hivatali vesztegetés valamint többek közt a hűtlen kezelés, illetve még számos korrupciós bűncselekmény tényállása megáll velük szemben. Különben nem számolták volna fel teljesen a transzparenciát, és nem szállták volna meg az elméletileg egymástól független hatalmi ágakat, és nem akarnának saját maguknak létrehozni közigazgatási bíróságokat... félnek, bizony. :)

A bíróság ítélete pedig elsősorban a vádemeléstől függ. Nem a bíróság itt a legfőbb kérdés, hanem egy jó ügyész. :)

Nézz utána annak, hogy korrupciós ügyekben történt feljelentések nyomán a „látszatnyomozásokban” miért nem hallgatnak ki feltételezett gyanúsítottakat, mondjuk lásd miért nem hallgatták ki Tiborczot akkor, amikor az OLAF jelentésében név szerint van említve. Köze van a hamis tanúzáshoz, ennyit segítek... :)

Bár mint említettem, sokuk valóban nem lesz elszámoltatható, mert ahogy repedezik majd a lábuk alatt a jég, már tankolják is a luxusrepcsijeiket és irány Oroszország. :)

boborján20 2019.04.06. 20:34:40

@Magán?Véleményem?:

mi van köcsög, viszket az ánuszrózsád?:)

zenét bírod retek? nesze fityeszparazita!:)))

www.youtube.com/watch?v=OhlVBpEnjig&list=PLcpBBg8UA1Oxz7973OVcCzyBR-caH7hCQ&index=1

Magán?Véleményem? 2019.04.06. 20:49:57

@boborján20: Mivan főliberálfasz!

Mivel húztad ki a gyufát a B1-es köcsögöknél?
Vagy csak simán álcázod a gyökér oldalmotoros pofádat? :-)

Nesze libsi egy kis rusdzki zene :))
www.youtube.com/watch?v=ZEtfqTb0iZI

Oxica 2019.04.06. 20:52:32

A tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány pont úgy viselkedik, mint hitler a bukás előtt, mikor a ruszkik már Berlint lőtték.
Majd jön stremmer a 9. hadsereggel, csak hát már nem volt 9. hadsereg.

A 7 pontos akcióterv is egy ilyen handabanda, de a lápi hülyemagyaroknak jó lesz rágódni rajta.
Ezzel választást lehet nyerni (csak lápi hülyemagyarországon) és hát pont ez a cél, csak a hatalom és a tolvajlás maradjon meg, lehetőleg mindörökké.
Az hogy generációk jövőjét teszik tönkre, kit érdekel, csak a "kiccsálád" gyarapodjon.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

boborján20 2019.04.06. 21:27:07

@Magán?Véleményem?:

csak a tartalék nickemet is néha mozgatnom kell, hogy az olyan kollaboráns retkek, mint te is ne legyetek biztonságban!:)

zenét bírod ártány?:) nesze!

www.youtube.com/watch?v=CVH7zI3QFtY&list=PLF4C445D6E234A0F6&index=5

kunzoo 2019.04.06. 21:39:12

Egyszer már akkora pofáraesés volt ez a nincsenek is migrik álláspont hogy már a helyükben nem kísérteném meg mégegyszer a szerencséjúket. Nyerni ezzel a szöveggel nem lehet, de ha megint benézik akkor bizonyosan örökre vége a karriernek.

Magán?Véleményem? 2019.04.06. 22:11:23

@boborján20: Hát akkor rázzad gyökér!

Nesze egy régiség, anno még a csapból is ez folyt, a gazdáid vasfüggönye sem állta az útját :-)

nesze, rázd a segged!

www.youtube.com/watch?v=HSNSTerj2Kc

Greccsi Zsot 2019.04.06. 22:16:01

"Teljesen értelmetlen Orbán 7 pontja, de legalább igazi neofasiszta"

Nem a 7 pont az igazán sulyos, hanem az, hogy egyáltalán merészelnek kampányolni, europa ellen. Ahelyett hogy Orbánék az egész világtol bocsánatot kérnének magyarország eddigi létezéséért, és önként felajánlanák az araboknak az országot. Eltakarítanák innen a náci magyarokat, eltörölnék a határokat és Szlovákiához hasonloan betiltanák ezt a fasiszta nyelvet. Egy normális liberális kormánynak ezt kéne csinálni.

arabok balrol 2019.04.06. 22:27:49

szerintem akkor ez eleg jo fenyt vet a fasizmusra

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.04.06. 22:53:21

@boborján20: Na, azt a mocskos szájú bukott tanuló hülye picsa Trágárkát aztán nagyon kell sztárolni, jó mint a fiatalságnak a maga 10 egyesével. Viheti majd annyira, mint az ő példaképe, a szintén érettségi nélküli Martin Schulz; vagy akár a kommunizmusban a Ratkó Annák vagy a Kádár Jánosok. Komcsiknál a tanulatlanság sosem volt akadály az érvényesülés szempontjából!

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.04.06. 22:59:41

@GNDL: "A Görögországban és Olaszországban veszteglő menedékkérők kvóta szerinti szétosztását a tagállamok közt az Európai Unió Tanácsa szavazta meg igen nagy többséggel"

Lipsikéim, ha nektek ennyire hiányoznak ezek az agysebészek, miért nem költöztök TI hozzájuk Germanisztánba vagy akár Szarábiába?

Nesztek, itt van egy kis ízelítő, hogy milyen is, amikor ezek a kis cukorfalatkák kimutatják a foguk fehérjét:
"Bántották a kislányt a frankfurti iskolában muszlim osztálytársai, az igazgató szerint a szőke lány inkább vegyen fel fejkendőt

„Adjanak rá inkább egy muszlim fejkendőt” – mondta a szülőknek az iskolaigazgató, akik azért fordultak hozzá, mert bántalmazták a kislányukat a muszlim osztálytársai – írja a Bild.

A német Bild járt utána azoknak az eseteknek, amikor a berliniek – vagy más német települések lakosai – olyan vallási indíttatású iskolai bántalmazásról, megalázásról számoltak be, amelynek elkövetői muszlimok, az áldozatok pedig kizárólag német nevet viselő gyerekek.

Michael Müller, Berlin bevándorláspárti szociáldemokrata polgármestere azt állította a Tagesspiegelnek, hogy ezek elszigetelt esetek. A Bild ugyanakkor alapos elemzésében arra a következtésre jutott, hogy nem egyedi, hanem tömegesen előforduló esetekről, valós társadalmi problémáról van szó.

A berlini és más német nagyvárosi iskolákban rohamosan terjednek az iszlám szokások, így a lányok részére az arcot elfedő nikáb használata, és aki ezt nem viseli, azt sok esetben megtámadják, összeverik."
https;//www.origo.hu/nagyvilag/20190404-adjanak-ra-inkabb-egy-muszlim-fejkendot-mondta-a-szuloknek-az-iskolaigazgato.html

Ideje lenne tudomasul vennetek, hogy ezt a világot Magyarországra mi magyarok NEM szeretnénk elhozni, de ha ti ilyesmire vágytok, akkor ti azért nyugodtan elhúzhattok oda! De alaposan pakold be azt a bőröndöt, nehogy vissza kelljen jönnöd!

boborján20 2019.04.06. 23:22:23

@Magán?Véleményem?:

ne égess má! te ilyen kibaszott öreg retek vagy?:)))

boborján20 2019.04.06. 23:25:47

@Kigyozo kigyok:

kilgyó, baszd telibe mészaroslölöt vagy tállaievtársat!

a kurvaanyádat baszd telibe!

és ezt ne vedd sértésnek!

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.04.07. 00:10:45

@boborján20: OK, akkor minek vegyem?

Bizonyítéknak, hogy te, túl az 50. életéveden is még képes vagy új trágárságokat tanulni egy 19 éves, mocskos szájú, rossz tanuló diáklánytól?

Taps. Függöny.

jajdehülyevagyok 2019.04.07. 07:15:08

Az ellenzéki populista programok?

rasztaszív 2019.04.07. 07:55:32

ha viszont kimondjuk,belátjuk,hogy ez egy fasiszta program - úgy akkor mindjárt értelmes,a maga módján.

arabok balrol 2019.04.07. 08:13:42

@rasztaszív: kedvelem a fasisztakat, es a fideszt is

ez mit jelent? majusban is taknyon csusztok?

rasztaszív 2019.04.07. 08:22:40

@arabok balrol: ez csak annyit jelent,hogy tisztul a kép.azt meg majd meglátjuk,mennyien állnak bele hozzád hasonlóan.

n_dy 2019.04.07. 08:28:01

de rohadt fárasztó már ez a "fasiztázás" .....

rasztaszív 2019.04.07. 08:31:40

@n_dy: az igyekezetek fárasztó,hogy nehogy a nevén legyen nevezve a dolog.pedig nem kell új szavakat kitalálni,ha valaminek már van neve.

Ennyi volt lipsikék! Takarodó! 2019.04.07. 08:37:05

@rasztaszív: "meglátjuk,mennyien állnak bele hozzád hasonlóan"

Sokan állnak be, már tavalyhoz áprilishoz képest is többen támogatnak minket:
"Masszív lejtőn az ellenzék – Tovább nőtt a Fidesz támogatottsága
Az Európai Néppárt egyes pártjaival folytatott vita nem ártott, hanem használt a kormánypártoknak"
mindenszo.hu/massziv-lejton-az-ellenzek-tovabb-nott-a-fidesz-tamogatottsaga/

A Fidesz nagy májusi győzelem kapujában, a ballibbant törpepártok zsugorodnak. Hamarosan már nagyítóval kell keresni a támogatottságukat.

Szerintem éppen itt az ideje annak is, hogy kicsit keményebben lépjünk fel a lipsi hőbörgőkkel, a bevándorlás támogatásával szemben szemben. Ha ez fasizmus, akkor én büszkén vállalom, hogy fasiszta vagyok.

Ennyi volt lipsikék! Takarodó! 2019.04.07. 08:39:49

@GNDL: "Kanyarodjunk szépen vissza az általam részletezett választási csalásokhoz..."

Csalás nem volt, csak szeretsz konteókat gyártani meg álmodozni, de ez a te bajod.

Mindenesetre a "reménybeli rendszerváltóknak" innen is üzennénk, hogy nem annyira jó ízű, kissé fémes karaktere van a vér ízének a szájban.

rasztaszív 2019.04.07. 08:49:27

@Ennyi volt lipsikék! Takarodó!: akinek van egy csöpp rálátása,vagy csak józan paraszti esze,az tudja,hogy kb májusban lesz az első hiteles mérési pont,ahol informálódhatunk az orbáni ámokfutás hatásáról a közvéleményre.

a falig már elmentetek,már csak az van hátra,hogy módszeresen beleverjétek a fejeteket.legyél csak büszke fasiszta...:)de szerintem idővel majd lekattansz róla.

arabok balrol 2019.04.07. 08:50:26

@Ennyi volt lipsikék! Takarodó!: "Szerintem éppen itt az ideje annak is, hogy kicsit keményebben lépjünk fel a lipsi hőbörgőkkel, a bevándorlás támogatásával szemben szemben. Ha ez fasizmus, akkor én büszkén vállalom, hogy fasiszta vagyok."

Drain the swamp!

MHGA

taga20 2019.04.07. 09:10:16

@Ennyi volt lipsikék! Takarodó!:
"Szerintem éppen itt az ideje annak is, hogy kicsit keményebben lépjünk fel a lipsi hőbörgőkkel, a bevándorlás támogatásával szemben szemben. Ha ez fasizmus, akkor én büszkén vállalom, hogy fasiszta vagyok."

te fiatal demokrata, má viszket a tenyered mi? aztán a fasiszta rendszeretek végén, majd leesik, hogy mekkora fasz vagy!

www.google.hu/imgres?imgurl=https%3A%2F%2Fm.blog.hu%2Fb1%2Fb1%2Fimage%2Forban-hitler-bajusz-kerites.jpg&imgrefurl=https%3A%2F%2Fb1.blog.hu%2F2018%2F05%2F30%2F10_pont_amiben_orban_rendszere_hasonit_hitlerehez&docid=3faelu2aXPfzDM&tbnid=tTJP2VBSYoHJOM%3A&vet=10ahUKEwi4tarftb3hAhViDGMBHXm7BiMQMwhPKBkwGQ..i&w=700&h=378&bih=629&biw=1239&q=hitler%20vicces%20k%C3%A9pek&ved=0ahUKEwi4tarftb3hAhViDGMBHXm7BiMQMwhPKBkwGQ&iact=mrc&uact=8

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.04.07. 10:07:46

@Ennyi volt lipsikék! Takarodó!: "Csalás nem volt"

Neked mi a baj a fejeddel? Az, hogy a fideSS tízezermilleárdokból kampányol, az persze nem csalás. Az, hogy a közmédia, és az egész államapparátus a fideSS kampányát szolgálja, az nem csalás.

István Tamasi 2019.04.07. 10:08:05

@Kigyozo kigyok:
A te törpe vezérkéd - leánykori nevén csüngőhasú suttyó - az aki illetékes magyar hatóságok véleménye ellenére behívott az országba, egy vályúból zabált vele, a lánya-veje révén üzletelt muszlim terroristák nemzetközi körözés alatt álló bankárjával. Úgyhogy jó lesz ha gyorsan felveszed a muszlim szokásokat hogy igazhítű fitymaszbirka maradhass.

István Tamasi 2019.04.07. 10:12:39

A csüngőhasú suttyó kisebbségi érzéséből - mélynövésű, potrohos, görbelábú, csámpás - és mentális betegségeiből eredően úgy sivalkodik az EU-ban mintha ő fújná a passzátszelet.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.04.07. 10:23:41

@arabok balrol: "Ilyen a demokracia"

Valami fura kibicsaklott világképetek van nektek fideSSfasszopóknak. :))

taga20 2019.04.07. 10:40:54

@arabok balrol: te szóljál má a főnöködnek, hogy valami frissebb fordító programot adjon má neked rohadék!

egyébként, nézz már ki az ablakon, és áruld el, milyen az időjárás ott nálatok leningrádban!

Anatolij Ubijca 2019.04.07. 12:49:07

@taga20: Nem rossz az idő, sajnos kissé talán túl meleg is, ilyenkor jobban bűzlenek a gyorsan oszló politikai hullák is, pl. a te kedvenceidé.

Persze nektek is meleg lesz a helyzet májusban, amikor a magyar választók ismét kiállítják rólatok a bizonyítványt.

taga20 2019.04.07. 13:04:03

@Anatolij Ubijca:

mi van szergej, ti hányan vagytok mára beosztva?

látom a kágébésputyin és a pincsije, a csúti geci, nem sajnálja rátok a rubelt!:)))

Anatolij Ubijca 2019.04.07. 15:16:54

@taga20: Jaj, mán libsikém, te kevered a gizikét a gőzekével!

Szergej az az FSZB-s srác volt, akivel a Szilvási Gyuri és a Gyurcsány Feriék világították át a Nemzetbiztonsági Hivatalt. Tudod, ezt még a libsi sajtó is megírta:
index.hu/belfold/2019/04/04/gyurcsanyek_orosz_titkosszolgalat_atvilagitas_magyar_nbh/

Én viszont Anatolij vagyok, a jobbikos Kovács "KGBéla" Béla összekötője! Tudod, az a jobbikos külpolitikai felelőse, akit a mi titkosszolgálatunk szervezett be, és akinek a barátai nemrég tettek vallomást (reméljük mellébeszéltek!):
888.hu/article-jobbikosok-alltak-birosag-ele-kgbela-ugyeben

taga20 2019.04.07. 16:07:14

@Anatolij Ubijca: én meg már aszt hittem, hogy a szergej az volt, akit a geciék kágébésputyinéknek adtak ki, és nem a szövetségeseinknek az usának.

vagy a fszb-s bank fedett ügynöke, akit idetelepített a főgeci, aki kis geci farkcsóválása közepette.

szerintem fityeszork, ne forszírozd a témát, me kapsz a fejedre a koszpontból!:))

taga20 2019.04.07. 16:55:50

@arabok balrol: ibrahim, írásjelekkel, hogy állsz?

Anatolij Ubijca 2019.04.07. 17:48:54

@taga20:
Nyugi, a központ mindenről tud, arról is, hogy hány oroszóráról lógtál annó (ejnye, libsikém); de még arról is, hogy honnan lett milliomos a szoci politikus-üzletember Kapolyi László, vagy miről tárgyalt egymással Vlagyimir Vlagyimirovics, és a ti kedvenc Feritek.

Addig volt nekünk aranyéletünk, amíg ő volt a kormányrúdnál, hiszen őt már a KISZ-ben is a feltétlen párthűségre és a mi kiszolgálásunkra idomították, a felesége, Klárika révén a családban is megvan a szláv kapcsolat.

De minderről egy pisszenést se, mert ha eljárna a szád, sajnos kénytelenek lennénk eltenni téged láb alól. Ugye értjük egymást, libsikém?

taga20 2019.04.07. 18:01:20

@Anatolij Ubijca: kösz, hogy szóltál haver.

egyébként az anno rövid o, de erről te se szójj senkinek:)

ja és szerintem most sincs rossz dolgotok, me a geci is kisztitkár volt, az apja meg párttitkár. szerintem fél szavakból megértitek egymást;)

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.07. 18:24:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

senkit nem zavart, hogy a csuti cigány fidess pártkampányát magyarország kormánya fizette, azaz mi. teljesen szabályosan, ezt is. :D

hol nem lop meg minket ez a geci?

index.hu/video/2019/04/07/unicef_mosoda_hevesaranyos_viz/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.04.07. 18:59:17

@csüngőhasú norvégbáró: "hol nem lop meg minket ez a geci?"

Huh. Nehéz kérdés. Ilyet nem tudok.

John Brennan 2019.04.07. 22:04:05

@Oxica: Anyád dögszagát hogy bírják a szomszédok?

Aranka1973 2019.04.08. 20:38:00

"Az elhangzott beszédek alapján egy echte náci párt kampányrendezvényén járt, aki ellátogatott."

Na, akkor lennétek ti bajban, ha tényleg náci párt lennének!

Akkor titeket szerintem elsők között vinne el a Gestapo!

De szerencsétekre erről szó sincs, ezért nácizhattok évente 543 cikkben. Mondjuk kissé már nevetséges.
süti beállítások módosítása