B1 blogcsalád



Vérig sértődött a Fidesz, mert már a szavazatuk se kell

2019. április 01. - nickgrabowszki

Nincs már szükség Orbánra. fisz.jpg

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és európai bizottsági elnökjelöltje pénteken nyilatkozta azt, hogy 

el sem fogadná az EB elnöki tisztjét, ha arra a Fidesz szavazataival választanák meg.

Az elhatárolódást nagy felhördülést okozott az Orbán-kormányban és a magyarországi állampártban, tekintve, hogy Orbán miniszterelnök többször a támogatásáról biztosította Weber jelöltségét, azzal próbálván meghosszabbítani pártjának néppárti tagságát és ezzel rezsimjének az európai védőernyőt.

A Fidesz úgy tett, mint amelyik meglepődik, pedig a kormány saját mandátumszámításai is világosan mutatták, Weber azért utasíthatja vissza a Fidesz támogatását, mert megteheti, nincs szüksége Orbánék szavazataira, hogy az EB elnökévé válasszák.

Ennek nyilvános deklarálása azonban vérig sértette a Fideszt.

Legelőször a kormány dekázásügyi uniós kapcsolatokért felelős államtitkára, Varga Judit közölte

Az ilyen nyilatkozat megengedhetetlen. Manfred Weber vérig sértette a magyar választókat, akik Európa többi polgárához hasonlóan egy demokratikus választás során fognak képviselőket küldeni az Európai Parlamentbe.

Azután egy másik kormánytag, Novák Katalin fejezte ki reményét, hogy nem véglegesen vannak kidobva. A családügyi államtitkár nem tartja bölcs megközelítésnek, hogy valaki önként lemondjon a neki felajánlott támogatásról:

Manfred Weber, ahogy sok minden mást, úgy ezt sem gondolta komolyan.

Majd az 5-ös számú párttagkönyv birtokosa is kiborult:

Weber nyomorult ember.

(...) gyávák és becstelenek. És kijelentik, hogy nekik immáron a mi szavaza­tainkra sincs szükségük, nem akarnak a mi szavazatainkkal bizottsági elnökök lenni.

A minden állampártot lelkesen kiszolgáló Stefka "Öreg Belügyes" István még tovább ment a Prosti Pesti Srácokon:

ez a sumák német

nagyobb kárt fog okozni az egész európai jobboldalnak, az európai civilizációnak, mint eddig bárki más.

Szerinte tehát Weber nagyobb kárt okoz az európai civilizációnak, mint Hitler vagy Sztálin. De ez nyilván csak nagyotmondás. Jelentősége alighanem annak van, hogy készítik fel a Fidesz bázisát. Mindkét propagandista azt szorgalmazza ugyanis, hogy a Fidesz lépjen ki a Néppártból. 

Ami - a propaganda kézzelvezéreltségét ismerve - valószínűvé teszi, hogy ez lesz Orbán következő lépése:

a nagyobb presztízsveszteséget megelőzendő, maga hagyja el a pártcsaládot, még mielőtt kizárják onnan.

Pillanatnyilag úgy tűnik, a Néppárt elnökségének stratégiája vált be: nem zárták ki a Fideszt, nehogy többen is távozzanak vele, és kettészakadjon a pártcsalád. Megvárják inkább, hogy kilépjen magától. 

Szükség már úgysincs rájuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7914731663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lakatos Rodolfó 2019.04.01. 16:23:47

"Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és európai bizottsági elnökjelöltje pénteken nyilatkozta azt, hogy

el sem fogadná az EB elnöki tisztjét, ha arra a Fidesz szavazataival választanák meg."

Weber látványosan csapta a szelet a balliberális és méregzöod "Saloménak", akik Orbán fejét kérték ezüsttálcán.

Az elvtelen Weber belement a piszkos alkuba, a libbantak meg tapsolnak hozzá.

Sebaj, legalább mindenki láthatja, hogy milyen jobboldali is Weber valójában (semennyire), és milyen irányvonalat képviselhet majd az általa vezetett Bizottság.

Brüsszelben folytatódik a bevándorláspárti ballibbant kurzus, de ez csak annál fontosabbá teszi, hogy a magyar választók világos üzenetet küldjenek számukra: köszönjük szépen, mi ebből nem kérünk, mi továbbra is az Orbán-kormányt és a Fidesz-KDNP-t támogatjuk.

Hogy ez mire lesz elég, összejöhet-e a blokkoló kisebbség a bevándorlásellenes pártoknak, azt majd meglátjuk májusban, de addig is jobb, hogy végre tisztázódott, hogy ki kivel van, és kitől mit várhatunk.

6.Lenin 2019.04.01. 16:41:20

Weber úr rossz politikus, megbízik a zöldekben, és a liberálisokban. Pedig csak tanulmányoznia kellett volna a magyar hasonló pártokat. Bármikor lefexenek a szociknak, mert ők valójában mindig is kevesen vannak ahhoz, hogy önállóan nyerjenek.

A szocik hülyék, de sokan vannak (nem értenek semmihez), a zöldek, meg lipsik könnyen tudják őket irányítani.

Szét kellene verni a néppártot, mert útban van nekik, ha összejön Weber úr is felesleges lesz, gondolhatják ők. Nem értette Orbánt, hogy a pártot nem szabad engedni , hogy szétverjék. Valószínűleg Weber politikai karrierjének is vége lehet, ha bejön a zöld/ lipsik terve.
Mondjuk ezt nem sajnálnám 1 percig sem, gyenge politikus. Alkalmatlan a neki szánt pozícióra.
Szerintem.

A LIPSI UGAT AZ ORSZÁG HALAD 2019.04.01. 17:42:08

"el sem fogadná az EB elnöki tisztjét, ha arra a Fidesz szavazataival választanák meg."

Olyan mint egy durcas hulyegyerek. "Ha ram szavazol mar nem is akarom"
Raadasaul ezek szerint ha ugy alakul, akkor Orban Viktor fogja eldonteni a sorsat.
Nevetseges, ezert kuzd, hogy a vegen megsertodve elszaladjon, mint egy ovodas.

kunzoo 2019.04.01. 17:43:31

A román szocdemeké kell-e?

Tangooo 2019.04.01. 17:47:11

Webernek sikerült a majdnem lehetetlen: hamarabb lejáratta magát, mint Juncker. Még ki sem nevezték, már többször hülyét csinált magából. Lassan már ő sem tudja, hogy ki is ő valójában.

Oxica 2019.04.01. 19:35:26

Remélem lesz valaki aki lefordítja a weréb gyereknek, hogy mit mondanak róla a holdudvarban.

Nem kicsit baszik rá a weréb gyerek, amiért nem vágta ki a néppártból a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigányokat, taknyukon és vérükön.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.01. 19:52:51

@Oxica:

"Nem kicsit baszik rá a weréb gyerek, amiért nem vágta ki a néppártból a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigányokat, taknyukon és vérükön."

ami késik nem múlik, tán rádől a hazugsághegy végre a csuti strómankirály főcziggányra, hogy dőlne a házára a kertje végi STADDION, a gecinek.

6.Lenin 2019.04.01. 19:57:33

@Oxica: @csüngőhasú norvégbáró:

Van egy rossz hírem számotokra...

Bármi történik a csüngőhasúval, ti pontosan olyan seggfejek maradtok továbbra is, amilyenek jelenleg is vagytok.

Próbáljatok meg nélküle is lenni valakik, sokkal előbbre lennétek, talán.

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.01. 20:00:55

@6.Lenin:

"ti pontosan olyan seggfejek maradtok továbbra is, amilyenek jelenleg is vagytok."

én szívesen maradok seggfej, legyen az én gondom, csak fordulna már fel az a tolvaj staddioncziggány stróman mocskod...

6.Lenin 2019.04.01. 20:08:17

@csüngőhasú norvégbáró:

Nincs saját életed? Ennyire szerencsétlen vagy?

Felőlem szidhatod, vagy bármi, de miért nem próbálod a saját életed rendbe tenni?

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.01. 20:21:43

@6.Lenin:

"Nincs saját életed? Ennyire szerencsétlen vagy?"

nem tetszik, hogy a csuti cziggányod a jövőnk is elhordja. persze te barom tapsikolhatsz neki, hogy falutársa lölővel ők szépen gyarapodnak, rajtunk... a holdudvara, kis család se kivétel.

6.Lenin 2019.04.01. 20:45:37

@csüngőhasú norvégbáró:

Én túléltem már Rákosit, Kádárt, és az utánuk jövőket is, akkor is volt saját életem, ahogy most is. Nyilván voltak némi befolyással az enyémre is, de én inkább az enyémmel törődtem. Nem behódolva nekik, vagy meghunyászkodva, csak az első mindig én, és a családom volt /van/lesz. Természetesen jogod van a nemtetszésedet elmondani, leírni, de ennyire ne legyél soha függő senkitől se, szerintem, bár ez valóban a te dolgod.
De visszatérve, ha ők eltűnnek, te akkor az maradsz, amit megteremtesz magadnak.
Amúgy is az irigység ősbűn, bennem hiánycikk.
Mind1.

Secnir 2019.04.01. 21:25:31

hehehe
a sztori a fidesz és az EPP belügye, zongorázzák le egymást közt. minket hagyjanak békén.
:)

látjátok feleim szümtükkel 2019.04.01. 21:29:19

@6.Lenin: "Próbáljatok meg nélküle is lenni valakik, sokkal előbbre lennétek, talán."

Szerintem tőled már is többek, előrébb vannak, mint te, és nem a bérkommentelésből élnek. Mert mi lesz veled, ha becsukják a kommentirodákat, he?

rasztaszív 2019.04.01. 21:31:03

a fideszesek látványosan még mindig nem fogták fel,hogy a juncker-plakáttal mit buktak.ezzel a húzással egész európa figyelmét ráirányították az országban közpénzből folyó pártállami propagandára.az ilyen segítséggel megszerzett mandátumok pedig lényegében nem számítanak tiszta árunak,forgalomképtelenek.

MTA rendes tagja 2019.04.01. 21:35:50

Weber mondhat bármit, kábé leszarják ezt a senkit a fidesznél. Nem tényező, nem érdekes, marginális jelentőségű.

user_man 2019.04.01. 22:00:55

@6.Lenin: "Én túléltem már Rákosit, Kádárt, és az utánunk jövőket is" jól alkalmazkodsz , anno párttag voltál, most fideszes párttag.... vagy pedig nem tanulsz a történelemből... vajon melyik? üdv....

6.Lenin 2019.04.01. 22:21:48

@user_man:

Soha nem voltam párttag. Az igaz, hogy 90-ben majdnem a tagja lettem az SZDSZ-nek.
szerencsére előtte elmentem 1-2 gyűlésükre, és rájöttem, kik is ők valójában. 90-ben rájuk szavaztam. 94 óta a Fideszre, de nem vagyok párttag, nem is leszek. Nincs ma Mo-on jobb tőlük. Hülyékre minek szavaznék?
Tudsz jobbat?
Mellesleg pont az a szerencsém, hogy én tanulok a történelemből.
Pl. a liberálisok lopnak, a maguk által generált csődöt tudják kezelni, a szocik meg hülyék mindenhez, őket irányítani kell. Általában ezt a lipsik szívesen vállalják is, ellopnak mindent, aztán rákenik a szocikra. Ezt nem volt nehéz megtanulni.

Te sem tudod a saját életedet elképzelni másként, mint valakinek a seggében?
Pedig van élet a pártokon kívül is, igaz macerásabb, mert neked kell mindent magadnak megoldani.
ezektől függetlenül azért elismerhetem valakinek a tehetségét, vagy a tehetségtelenségét, a hovatartozásától (politikai) függetlenül.

A jó alkalmazkodás miért jelentené csak a megalkuvást, vagy a kiszolgálását a regnáló rendszereknek?
Végeztem a munkám, lehetőleg tőlük függetlenül, természetesen a lehetőségeket is figyelembe véve. Nem mondom macerás, de megéri.
Kérdezz nyugodtan, ha még valamit nem értesz.

MTA rendes tagja 2019.04.01. 22:23:28

@Nekoashi2005:
neked már nem jut hely a bölcsiben?

Az EREDETI 2019.04.01. 22:26:34

@6.Lenin: Neked annyira van saját életed, hogy minden tetves blognál ahol a főnöködet ostorozák teljesen jogosan, ott vagy és próbálod menteni a menthetetlent posztonként 40 hozzászólással.

szepipiktor 2019.04.01. 22:31:01

Na egyszer a fidesz - egyébként szemrevaló - pcsája alacsonyabbra ment, mint a poszt ellenzéki propagandistája! Pedig még stefka szájába is belehazudta hitlert és sztálint...

szepipiktor 2019.04.01. 22:34:37

@Az EREDETI: Mondjuk érdemes lett volna lenin kommetjére válaszolni, de láthatóan te már besoroltál a karámba! Mondom én, aki a büdös életben nem szavaznék a kiszalapú bm-es csútira.
Csak zavar a semleges sarokban, hogy ti már a habonyi véleményterrort is csúcsrajáratjátok, mivel érv, program, támogatottság már nincs nálatok.

6.Lenin 2019.04.01. 22:36:38

@Az EREDETI:

Én már nyugger vagyok, és baszottul ráérek.

Keresek a youtub-on egy jó válogatást, lehetőleg Blues-t mert azt imádom, és olvasom a sok marhaságot amit ide irkáltok. Azért elvétve vannak értelmes hozzászólások is. A tiéd nem tartozik közéjük, pedig nem lenne semmi akadálya szerintem.

Remek szórakozás, zenei aláfestéssel. Sajnos még mindig túl sok szerencsétlen fasz szaladgál sokat szenvedett kis hazánkban.
Téged miért is izgat az, hogy én itt szórakozom? Vagy valamit cáfolni szerettél volna?
Ne bassz.
Mit mentegetek? 10 éve balfaszkodik a hazai ellenzék, pedig milliók éheznek, minden szar, csúszunk lefelé, éhező milliók tüntetnek a kormány ellen 10-15 percenként.

Nem érzitek, hogy a saját hülyeségeteket reklámozzátok már 10 éve? Tényleg ennyire balfaszok vagytok?

dare 2019.04.01. 22:42:07

„Szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy a 7-es cikkes szavazáson Magyarország ellen szavaztam. Nem a Fidesz, nem Orbán Viktor ellen, hanem az egész ország ellen!”

Innentől kezdve, hogy Weber mit handabandázik össze, számomra teljesen mindegy.
Én lennék a legboldogabb, ha a Fideszt jó alaposan megreguláznák végre, de ha ilyen ember fogja azt megtenni, abban nem lesz majd sok köszönet.

6.Lenin 2019.04.01. 22:46:37

@dare:

Te miért szeretnél törött gerinccel mások segge körül sertepertélni?
Komolyan érdekelne.
A nyugat mikor is küzdött a magyarság jólétéért? Elég 0,5-1 drb esetet megemlítened.

2019.04.01. 23:21:39

@szepipiktor:

Válaszolni, minek?
Elég csak néhány idézet, hogy megvilágítsuk a lényeget, ugye?

@6.Lenin:

"90-ben rájuk szavaztam. 94 óta a Fideszre, de nem vagyok párttag, nem is leszek. Nincs ma Mo-on jobb tőlük. Hülyékre minek szavaznék?"
v.ö.
"Pl. a liberálisok lopnak"

Orbán Viktor:

"Idézetek beszédeiből, 1990–1994
A Fidesznek igenis van elvi kiindulópontja… a modern XX. század végi liberalizmus."

Ez jó válasz piktor? ;)

Peter Götz 2019.04.01. 23:23:57

@6.Lenin: az írásaid alapján te egy idióta vagy pedig fizetett bértollnok, akkor pedig oroszok ügynöke,de ez nyilván nem csoda ,hiszen a Rákosi ,Kádár stb érát csak gyakorlott takonygerinccel tudtad túlélni !

Ménár Atya 2019.04.01. 23:27:11

Szerintem a német is, meg a fidesz is abban reménykedik, hogy a másik bukni fog.
Szimpla politikai játszma az egész, nem kell túlgondolni egyik fél részéről sem, mivel bizonytalan a választások kimenetele európai szinten.
Lehet ,hogy tényleg nem kell a fidesz szavazata, de az is lehet, hogy ha rezeg a léc, akkor a fidesz kerül nyerő helyzetbe, és többen is mellé állnak.
Ez még ismeretlen egyelőre.
Amúgy meg semmi para, holnap már kedd, ilyenkor pedig orbán megbukik, aztán szerdára meg mint a főnix....... :)

kolomparlole1114 2019.04.01. 23:29:39

Az ingyenlóvét is megvonhatnák már ettől a zsici komcsi hazaáruló bűnszervezettől. Az lenne az igazi bünti, nem a felszólalgatás, frakciózás. Az EU-s lóvékat EU-s rendfenntartók kíséretáben, személyesen osszák ki a MAGYAR (= NEM zsideszes) embereknek, ne a cigánykomcsiknak adják oda hogy majd ők továbbítsák amit úgy gondolnak hogy azt már nincs kedvük ellopni se.

kolomparlole1114 2019.04.01. 23:30:51

@6.Lenin: Miért küzdött volna, amikor még mi magunk se akarunk? Nekik van lóvéjuk, minek küzdjenek, nekünk nincs, és láthatóan nem is akarunk. Sírva vigad a hungarisztáni!

kolomparlole1114 2019.04.01. 23:32:24

@6.Lenin: Ha ennyi ideje fidesznyik vagy, az már bűntársnak számít a bűnszervezetben!!!

2019.04.01. 23:38:19

@kolomparlole1114:

"Miért küzdött volna"?

10.000 milliárdot kaptunk az utolsó néhány év alatt az EU-tól.
Nyilván ez nem küzdés Lenin tata szerint, max zsebpénz....

user_man 2019.04.01. 23:41:01

@6.Lenin: én se mai gyerek vagyok.. és nem megalkuvó.. Jelenleg külföldön dolgozom, igaz gyakran hazajárok és szívesen haza is költöznék. Nem kérdezek mert értelek. Úgy tűnik, jelenleg nincs Magyarországon alternativa fidesszel/Orbánnal szemben. Ugyanakkor hajlok arra , hétröl hétre jobban, hogy bármi jobb mint jelenlegi kormány. A kormány profi szinten manipulálja az embereket. Nem véletlen a média országos felvásárlása (mi más indok lenne erre, egyet mondj). Uszitás... 2 napja egy barátom kisfia ,13 éves , fagyiztunk és mellettünk elsétált 4 barnább bőrű férfi, egyik férfin turbán is volt.. A srác "őrjöngve " magyarázta nekem hogy "ezek" mit keresnek itt (kérdeztem honnan, iskolában volt téma gyerekek közt). Történetesen a Kodály módszert tanuló indiai énektanárok voltak... Most 13 éves, 3 év mulva? Lopás , igen, valóban minden kormány "lopott" ..de most állami szintre emelték ,,a "lex" törvények pl..aztán nemrég mesélték ... kis útépítő cég.. jött öltönyös ember , vissza nem térítendő gépvásárlási eu támogatás, megirják a pályázatot, tuti meg is kapja, de a 170 millióból 50 et vissza kérnek zsebbe... Mondom ezt csak úgy mesélték. Elsimitott rendőrségi feljelentések a kormány/Orbánhoz közeli személyekkel szemben. ... Kormánynak (fidesznek) nem tetsző (vagy éppen tulságosan tetsző) cégek nav által vegzálása.. Parlament... Ellenzéki képviselők ellehetlenítése a kétharmadra hivatkozva, holott ő rájuk is szavaztak elég sokan. Jelenleg az ellenzék csak díszlet a parlamentben. Konkrétan ez demokráciának álcázott diktatúra. Ez így jó? Miért is kell ez az új családi program? Mert fogy a Magyar? Mert kevés szülés? Körülbelül félmillió ember költözött el Magyarországról, nagyrészt az utóbbi 10 évben... sajnos nagy része nem fog hazaköltözni... Pont az a 25-40 es , agilis munkaképes korosztály akire legjobban szükség lenne itthon. Őket kellene hazacsábítani , de valahogy ez nem működik... Mert nem érdeke a fidesznek , mert ők nem fideszesek, az ellenzéket erősítenék. Nem véletlen hogy választáskor csak személyesen lehetett szavazni a követségeken, nekem pl 180-180 kmétert kellett volna oda vissza utaznom hogy szavazhassak. Levélben nem engedték... Van még néhány dolog amit nem lehet leírni mert , "szólásszabadság" van...

Sir Galahad 2019.04.02. 00:02:24

Vegyük elő ezt a cikket majd az uniós választás után, és utólag látni fogjuk, mennyire jelentéktelen volt ez a cirkusz.

visóvölgy 2019.04.02. 00:10:55

Érdekes, régen - úgy 40 éve - nem volt ennyi náci/tökfej... Vagy ha voltak is valahol, nem véleménykedtek markánsan. Jó, tudom, hogy a meghülyüléshez kell egy "vezér". De ez a nyombi függés..., ahogy még a hazudozást is másolják, olyan kínos. Ezeknél a nyomorultaknál nem létezik önállóság?

morph on deer 2019.04.02. 00:18:12

“Manfred Weber vérig sértette a magyar választókat...”

Súlyos tévedés, szivi, ráadásul kikérem magamnak ezt a kijelentést!

Némi igazságtartalma esetleg úgy lehetne, ha a mondat így hangzana:

“Manfred Weber vérig sértette a FIDESZES magyar választókat...”

Engem ugyanis NEM sértett vérig, sem egyetlen más jóérzésű magyar választót, ugyanis eszünkben sincs a fideszre szavazni egyébként sem!

Akinek nem inge, ugye, az nem veszi magára, ahogy a népi bölcsesség tartja...

morph on deer 2019.04.02. 00:25:44

@dare:
“...hanem az egész ország ellen”

Végül is mi tartjuk hatalomban ezeket a geciket, nem gondolod?
Ha mi eltűrjük, hogy ilyen aljadékok járassák le az országot, akkor miért érdemelnénk jobb véleményt?

M_R 2019.04.02. 03:34:09

Oly vidám látni a fideszes nicknevek vinnyogva szenvedését :)

Hát bizony tovarisi, lassan konyec...

munkasokolodacsap éjjen a demokracia 2019.04.02. 04:07:12

A fütyesz egyre méjebre süljed, ma még két3ada van, mályusba már csak 3negyede lessz.
utánna őszre márcsak 4/5 öde

babbaba 2019.04.02. 04:23:01

@munkasokolodacsap éjjen a demokracia: Jól van! Mehetsz a tányér levesért! Ma is megdolgoztál érte.

munkasokolodacsap éjjen a demokracia 2019.04.02. 04:28:54

@babbaba: mijjen leveset kapunk ma, ficsi volt?
bár ha Klárika et. Nő osztya már meg éri

chrisred 2019.04.02. 05:31:09

@morph on deer: Igen, Weber nem a magyar választókat sértette meg, hanem csak a Fidesz választókat (illetve a KDNP szavazókat, ha vannak olyanok), vagyis a 8 millióból 2,6 milliót. A többi 5,4 millió magas ívben tesz rá, kinek a szavazatával akar a néppárti jelölt bizottsági elnök lenni.

babbaba 2019.04.02. 06:00:06

@munkasokolodacsap éjjen a demokracia: Én semmit. Nem vagyok éhenkórász, aki egy tányér levesért kampányol. Hogy te mikor és kitől, az kérdés, de a leves biztos. Ne keseredj el, ma sem halsz éhen.

Ménár Atya 2019.04.02. 06:28:17

@user_man:
Tehát úgy mesélték, és nem lehet leírni...........
Na, láthatóan téged manipulálnak akkor :)

Ménár Atya 2019.04.02. 06:31:59

@M_R:
Ja,, ,tényleg a fityeszesek szenvednek éjjel 3 .kor :D:D
De mindegy ma kedd van úgy hogy orbi ma is megbukik :D

lenörd hofstadter 2019.04.02. 06:55:59

"Varga Judit közölte, ... vérig sértette a magyar választókat, "

A ribanc kurva anyádat sértette meg, te ócska fideSSszenny.

Lakatos Rodolfó 2019.04.02. 06:57:33

@lenörd hofstadter: Na, látom a ballibbant választókból megint kibújt a mocskos szájú proli.

Anyáddal is így beszélsz, libsikém?

user_man 2019.04.02. 06:57:39

@Ménár Atya: nem igazán érted úgy látom. "úgy mesélték" .. Ha azt írnám hogy velem történt vagy családban vagy gyerekkori barátom vállalkozásában akkor ez esetleg később problémát okozhat... de nem vele , velem történt, mesélték .... Vagy talán az éjszakában egy részeg vállalkozó nevetve mesélte hogy hogy kapott semmiért 120 millát.... "Na, láthatóan téged manipulálnak akkor :)" persze fideszes (Voldemort nagyúr) Mengyi Roland is kiataláció.. Kicsit túlzásba vitte a lopást , valakinek rálépett a tyúkszemére, beáldozták , de hidd el sok sok "Voldemort nagyúr" van még a háttérben.. még egy példa, keress rá erre gugliban "Egyforma pályázatokkal nyertek uniós pénzt Tállai körzetének települései" ez gyakorlatilag arról szól amire az irod hogy engem manipulálnak. Ugyanúgy visszaosztás (20-50 %) volt a honorárium , vagy valamit lehetett épiteni pályázati pénzből, de csak egy bizonyos céget lehetett megbízni , ahol aztán vastagon fogott a ceruza, jöttek az öltönyös urak és mindent lerendeztek.. Ilyen esetek jó ha 10 % ka kiderül , de akkor se biztos hogy rendőrség vagy nav vagy bárki nyomozni fog. Nyisd ki kicsit a szemed, ha vállalkozó ismerősöd, faggasd ki kicsit... majd te is hallasz "érdekes" történeteket.... minden jót..

Lakatos Rodolfó 2019.04.02. 07:00:40

@M_R: "Hát bizony tovarisi, lassan konyec..."

Konyec?

Ja, csak éppen nektek.

Most még 1-2 képviselőt talán beszenvedtek az EP-be. 2023-ban erre már nem vennék mérget.

magyarnemzet.hu/belfold/nezopont-tovabb-nott-a-fidesz-tamogatottsaga-6421580/

Fidesz-KDNP 14 mandátum (2/3)

(szakadék)

Jobbik 3
MSZP-P 2
DK 1
LMP 1
Momentum 0
MKKP 0.

Ezek közül az ALDE tagpártja ("liberális") a küszöbben megint megbotló Momentum. De ha még fel is jön 5%-ra (hiszem ha látom), még akkor is, hol van ez attól, hogy megszorítsátok a Fideszt? Hát a fasorban sem vagytok.

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.02. 07:01:39

@morph on deer:

"Végül is mi tartjuk hatalomban ezeket a geciket, nem gondolod?
Ha mi eltűrjük, hogy ilyen aljadékok járassák le az országot, akkor miért érdemelnénk jobb véleményt? "

kíváncsi lennék egy átlagos fidess szavazóra, tudja e, mi az az ELIOS, Sargentini jelentés, tudja e, mennyivel lopja meg a csuti orsós Cziggánya stróman lölővel, vagy csak azon jár az esze, hogy otthon rohadjon már a tv előtt?

Lakatos Rodolfó 2019.04.02. 07:02:15

@chrisred: "A többi 5,4 millió magas ívben tesz rá, kinek a szavazatával akar a néppárti jelölt bizottsági elnök lenni."

Márpedig a tietekével akar, és mivel az alku megköttetett, azzal is lesz. :))))

Lakatos Rodolfó 2019.04.02. 07:04:12

@csüngőhasú norvégbáró: "kíváncsi lennék egy átlagos fidess szavazóra, tudja e, mi az az ELIOS"

Ballib rémmese, aminek már rég lejárt a szavatossága.

Olvass újságot, libsikém, ez anno sajnos nem jött be nektek:
pestisracok.hu/az-ellenzek-egyik-legszomorubb-napja-buncselekmeny-hianyaban-szuntette-meg-a-rendorseg-az-elios-ugy-nyomozasat/

lenörd hofstadter 2019.04.02. 07:04:57

@Lakatos Rodolfó:

Azzal nem, de amikor a tiéd lecummant, hasonló jókat kap.

Ne erőlködj, szarok rád is, mint a többi fideSSbolsevik agitátorra.
Pá, további jó agyatlankodást.

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.02. 07:10:22

@Lakatos Rodolfó:

a prostrisrácok, magyar szenyzet nem a csuti cziggányod fizetett lapja? minr lassan minden?

ez a gondom fidesscigány, hogy az a csuti patkány már mindent ural, az a buta primitív agyad is.

midnight coder 2019.04.02. 07:12:09

Ez az amirõl eddig is beszéltem. Orbánnak már sokkal korábban ki kellett volna lépni a Néppártból, akkor amikor még emelt fõvel tehette.

Ménár Atya 2019.04.02. 07:19:01

@user_man:
Ez azért hiteltelen, mert nem tudod bizonyítani , ha azt írom, hogy a cuclisták autópálya üzletéről "azt mesélték nekem, akkor már egy perc múlva mocskos fideSSesz vagyok :)
Pedig nekem a tervező mérnök mesélte hogy....... :)
Amúgy csak arra írtam hogy mennyire manipuláltak téged, hogy ezt simán a másik szemszögből nézve eladhatod a hasonszőrűeknek.
Minden politikai csoport próbálja eladni magát ez még nem manipuláció, így volt ez a cuclistáknál is.
Ők eladták, a minden vállalkozó tolvaj, rabló műsort, az emberek pedig elakarták hinni, és várták a cuclista kánaánt, aztán az meg nem jött :)
Na megyek gdp-t termelni, jó szórakozást :)

Orbán veje 2019.04.02. 07:27:44

Wébernek igaza van! Orbán egy elvtelen tolvaj, hazug szaralak. Hiszen volt már ő minden: kisz titkár, liberális, konzervatív, szélsőjobboldali, meg persze soros ösztöndíjas.

Orbánnak sem gerince, sem elvei nincsenek. Kinek kell egy ilyen betegesen hazudozó jellemtelen ember? Hiszen csak szégyent hoz arra a társaságra, amelyre tartozik. Normális emberek, normális közösségek csak undorodnak tőle.

A néppárt nagyon okosan csinálta: levegőnek nézi, s informálisan fejezi ki, hogy semmi szükség erre a közösség romboló, a lopáshoz és tolvajláson kívül semmi máshoz nem értő elvtelen, hazug szaralakra.

Blogolo Blogi 2019.04.02. 07:41:44

@csüngőhasú norvégbáró: mivel az atlag fideszbirka az M1en kivul nemigen jut mas hirforrashoz, igy eselyes, hogy nincs teljesen kepben. Ennek ellenere, amit tudniuk kell, azt tudjak es ez a lenyeg.

Blogolo Blogi 2019.04.02. 07:45:14

@midnight coder: te egy meg nem ertett zseni lehetsz. Megmondtad (mar regen) es megsem figyeltek. Szar ugy, de az o hibajuk mostmar, hiszen te megmondtad (mar regen).

user_man 2019.04.02. 07:49:48

@Ménár Atya: félreértés ne essék, minden eddigi kormány lopott ha tehette. De most ezt kicsit magasabb szinten űzik. Mengyi Roland is hazugság, manipuláció? Amúgy miért pont ezen akadtál fel? ami a parlamentben folyik, a demokráciának álcázott diktatúra nem zavar? Csak úgy kérdezem , (és nem kívánom hogy beteg légy) de voltál mostanában kórház közelében? esetleg ügyeletben? . Én voltam otthon is és Németországban is kórházban (szerencsére nem mint beteg, illetve mint járóbeteg igen) . Németországban gdp arányosan kb 2 xeresét fordítják egészségügyre, meg is látszik , német korházban az embert nem a pánik fogja el hogy innen hogy kerül ki, hanem megnyugszik mert tudja hogy jó kezekben van.. Mi inkább stadionokat építünk, és csomó külföldi klubot támogatunk.... Ugy hiszem egészségügy fontosabb lenne mint a stadionok.. TAO meg ugye. adóból leírt pénz, ami akár máshova is mehetne ha bekerülne a kasszába....

citrix 2019.04.02. 07:52:28

A fidesznek nevezett állampárt a történések sodrában igazán átnevezhetné magát. Mivel se nem fiatal, se nem demokratikus. Leginkább a nemzeti parasztpárt illik rá, Kövér emblematikus képe alatt.

midnight coder 2019.04.02. 07:54:51

@Orbán veje: Azért ezt a köpönyegforgatás dolgot annyira nem forszíroznám. Kinek is a jogutódja az MSZP ? És miket is mûveltek õk anno mondjuk az 50-es években ? Ehhez képest a gengszterváltás után milyen szorgalmasan lopták szét az országot a jóelvtársi kapcsolatok révén, hogy megteremtsék magukból azt a tõkés osztályt akiket anno tûzzel-vassal irtottak. És ebbõl a csipet-csapatból vált ki ugye a DK, Fletóval az élen, aki 89-ben még szintén lelkesen (és nyilvánosan) lépett fel az imperialisták ellen. Az SZDSZ-t már nem is említem, mert halottakról vagy jót vagy semmit. A Jobbik pedig derék náci pártból lassan szinte már szocdem lesz, annak minden árnyoldalával.

midnight coder 2019.04.02. 07:57:11

@Blogolo Blogi: Túl nagy zsenialitás nem kell hozzá, csak egy kis józan ész. De valóban megmondtam hogy ez lesz a vége, ha nem tegnap kezdted el a blogok és a hozzászólások olvasását az indexen, te is láthattad.

conchita wurst 2019.04.02. 07:59:11

"Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és európai bizottsági elnökjelöltje pénteken nyilatkozta azt, hogy

el sem fogadná az EB elnöki tisztjét, ha arra a Fidesz szavazataival választanák meg."

Keddre meg is bukott a patas mint rendesen.

conchita wurst 2019.04.02. 08:00:53

@user_man: kutyat nem erdekli, ki mennyit lop, csak hogy mennyi marad

tpl 2019.04.02. 08:06:44

Weber a baloldal és a zöldek seggét nyalja azért, hogy megszerezze az EP többségének támogatását. Szánalmas, amit csinál

has 2019.04.02. 08:06:45

@midnight coder: Gyenge próbálkozás. Ezzel a főnöködet nem mostad tisztára, sőt csak rosszabb lett a kép, mert ez több oldalt járt be, mint az összes többi együttvéve. Megélhetési politikus.

pioneer2016 2019.04.02. 08:07:07

Judit! Téged és Orbán-Fideszt sértette vérig Weber, nagyon helyesen. Nem engem mint Magyar állampolgárt. Ne takarózzatok mindig a Magyar emberekkel, ha szarban vagytok.
Bezzeg mikor jól megy Nektek, leszarjátok a Magyar embereket.

Blogolo Blogi 2019.04.02. 08:10:15

@midnight coder: Draga Baratom, mutass mar csak egy valakit, aki batoritotta oket, hogy bent maradjanak. Oszinten ujra grat, te kis zseni!

Orbán veje 2019.04.02. 08:14:10

@midnight coder: @conchita wurst:

Haver! A szocik, szocik maradtak, a jobbik továbbra is jobboldali, a momentumról pedig még hazudnod sem sikerült.

Viszont olyan ember, aki kommunistából lett szélsőjobboldali csak egy van: a jogállamleépítő, hazug orbán.

Köpönyegforgatás elvtelen gazemberség ügyében Orbán közelébe sem érhet senki. Továbbá, iparszerűen lopja szét az országot, mészáros strómanján keresztül 100 milliárdok vannak s a többiek ehhez képest ma született bárányok.

Ami pedig azt illeti, ezt a sok orbáni bűnt már csak a hozzád hasonló geci trollok védik. Érdekes, hogy egy szavad sincs soha ellene. Így hát te pont olyan szarember vagy mint a geci gazdád, aki mára az egész világon megvetés tárgya lett.

arckönyv 2019.04.02. 08:16:13

ez a Marx féle hasonlat jól mutatja mennyire nézi hülyének a saját szavazóit a főcigány. Marx nem éppen az idegengyűlöletről volt híres (én nem tudok róla, hogy egyáltalán köze lett volna hozzá), a közgazdasági elméletei meg ráadásul elég közel állnak a fideszhez. birkák, mikor fogtok rájönni, hogy visszahoztátok a kommunizmust amitől állítólag meg akartatok szabadulni?

user_man 2019.04.02. 08:18:40

@conchita wurst: Hofi jut az eszembe. "A korrupció az, amiből kihagynak" ... :-) Oké , én biztos hülye luzer vagyok mert nem ügyeskedtem, tisztességesen próbálok (illetve nem próbálok , hanem "proli" vagyok, dolgozom) élni. Valahogy ez Magyarországon nem nagyon sikerült. Külföldön , szakmámban viszont igen. Van egy fixa ideám, ha nem lopnának annyit , ha arra menne a pénz amire kellene hogy menjen. Én pl nagyon jól ellenék stadionok nélkül is jelenleg. Akkor sokkal élhetőbb ország lenne Magyarország. Akkor lassan végre közelednénk a sokat emlegetett osztrák életszínvonalhoz, de momentán inkább távolodunk , ez hivatalos tény (matolcsy féle 2030 as dátum is hazugság). Akkor én is hazaköltöznék (ha csak felét megkeresném annak a pénznek amit kint keresek akkor már jönnék is)...

DeiFlagellum 2019.04.02. 08:19:34

@Lakatos Rodolfó: Ezen szakadva röhögök... :) :) :D A ftyiSS pártmédiára hivatkozni, mint "hiteles " forrásra - nahh ez tipikus fityiSs-nernigger mentalitás. Szerintem a prostisrácokpontu legutoljára akkor írt igazat, amikor leütött a bllentyűzeten egy szóközt. hazug göbbelsi-kimirszeni propagandagyár, semmi más, erre hivatkozással akár arra is hivatkozhatnál komisszár elvtárs, hogy kimdzsongun is ezen a véleményen van. a magyaridők-nemzet dettó, annak a "hitelessége" is egyenlő a nullával, semmi mást nem szajkóz, csak a pártközpontból leadott állami egybites "migráncs-soros-mindmeghalunk-bevándorláspárti-stb" nyilas dumát.
Mi a következő "hiteles" linkelt hírforrásod, nernigger? Origo? Ripost? :D :D :D Mekkora egy balfék vagy, nercsicska.

Lakatos Rodolfó 2019.04.02. 08:27:08

@DeiFlagellum: "Szerintem a prostisrácokpontu legutoljára akkor írt igazat, amikor leütött a bllentyűzeten egy szóközt"

Minden cikkükben használnak szóközöket, jellemzően az összes szó után, szóval ezek szerint az összes cikkükben igazat írnak. :-)

Egyébként meg itt csak egy tényt közöltek, miszerint az Elios-ügyben bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást, azaz kipukkadt a lufitok. Tudom, hogy nektek ez nagyon szomorú, majdnem annyira, mint a május 26-i zakó lesz, de ez van.

Majd adunk nektek zsepit! ;-)

chrisred 2019.04.02. 08:34:08

@Lakatos Rodolfó: 750/14 = 2/3? NER matematika?

konrada 2019.04.02. 08:42:43

...ez magas labda volt!
zorbánéknak már csak annyi a dolguk, hogy mindenhol elmondják, ők Weberre szavaznak, és így szerencsétlennek már a szavazás előtt vissza kéne lépnie...;)))

MTA rendes tagja 2019.04.02. 08:45:40

@chrisred:
te belelátsz a fidesz szavazók agyába?

Lakatos Rodolfó 2019.04.02. 08:47:14

@chrisred: A hazai mandátumok 2/3-a.

A lakosságszámunk alapján Magyarországnak az EP-ben 21 képviselői hely jut, az idézett kk. alapján ennek a 2/3-a (14/21) lehet a Fideszé, 1/3-a (7/21) az ellenzéki pártoké.

Az, hogy pl. Weber maga mögé tud-e állítani 2/3-os többséget az EP-ben (avagy lesz-e 1/3-os bevándorlásellenes blokkoló kisebbség), egy sokismeretlenes egyenlet, amit most még nem feltétlenül lehet megoldani.

De ami a hazai erőviszonyokat illeti, ott egyértelmű a helyzet (még akkor is, ha a végén pl. a Momentum esetleg bejut, és a 14 mandátum helyett "csak" 13-at szerez a Fidesz; ezen az egy mandátumon feltehetőleg semmi nem múlik).

konrada 2019.04.02. 08:48:28

@user_man:
...az a baj, hogy ebben a lopásban speciel az osztrákok is benne vannak - ahogy a többi nyugati ország is, amelyek között nem egynél az pörgeti feljebb a gazdaságukat, amit a gyarmatokról, és egyéb perifériákról elvisznek...
(Szerinted egy MÁV-Cargo, egy Strabag nem lett pont úgy a NER része, ahogyan a szoclib időben a bécsi cukrászdásoké volt?;)

Európai téridő 2019.04.02. 08:50:07

"Álmodik a nyomor", kedves nickgrabowszki? Vagy egy spéci brüsszelita mutyi körvonalazódik? A dekadens brüsszeliták kábé úgy viselkednek, mint a rómaiak Romulus Augustulus idején és várják az ő Odoakerjüket? És ki ez a modern Odoaker? Csak nem a Párhuzamos?

Kivlov 2019.04.02. 08:54:50

Weber is csak dumál. Be akarja húzni a libbantabb szavazatokat is.
Majd amikor a fityisz 14 képviselőjén múlik a sorsa akkor meg jön pitizni.
Másik opció: összefekszik az ördöggel és jön a nagykoala. A ZS tőke úgyis azt szereti legjobban.

chrisred 2019.04.02. 08:56:49

@konrada: Nem sikerült értelmezned. Weber azt mondta, hogy akkor utasitja vissza a pozíciót, ha csak a Fidesz szavazataival sikerülne elnyerni. Tehát először le kell bonyolítani a szavazást, a Fidesz képviselőinek Weberre kell szavazni, és Weber előnyének a második helyezettel szemben kevesebbnek kell lennie, mint a fideszes szavazatok száma. Ami egy elméletileg lehetséges verzió, de sokkal inkább valószínű, hogy ezzel a stratégiával a Fidesz saját magát égeti be.

chrisred 2019.04.02. 08:58:20

@Lakatos Rodolfó: De kit érdekel az EP szavazásnál az egy országon belüli mandátumok eloszlása.?

chrisred 2019.04.02. 08:59:31

@Lakatos Rodolfó: A kétharmad teljesen lényegtelen az EP-ben.

Minden ballib bérretteg 2019.04.02. 09:02:43

Orbánnak vége van.. Kedd van, megbukott.
Megírta a B1 blog.. :DDD

enrikokaruszo 2019.04.02. 09:04:12

@arckönyv: egy csomó dolog van, amiről nem tudsz, és mégis létezik

Lakatos Rodolfó 2019.04.02. 09:11:34

@chrisred: "A kétharmad teljesen lényegtelen az EP-ben."

Kivéve, amikor mégsem, lásd a Szargentini-jelentést. (Pedzegették ugye, hogy esetleg a románok is számíthatnak ilyesmire, de nyilván minden olyan ország, ahol bevándorlásellenes kormány jut hatalomra).

"kit érdekel az EP szavazásnál az egy országon belüli mandátumok eloszlása"

A konkrét EP-n belüli szavazásoknál senkit, a választásokon azért mutatja az országon belüli erőviszonyokat.

rasztaszív 2019.04.02. 09:14:28

a fideszesek látványosan még mindig nem fogták fel,hogy a juncker-plakáttal mit buktak.ezzel a húzással egész európa figyelmét ráirányították az országban közpénzből folyó pártállami propagandára.az ilyen segítséggel megszerzett mandátumok pedig lényegében nem számítanak tiszta árunak,forgalomképtelenek.

6.Lenin 2019.04.02. 09:16:36

@VIII. Lenin:

Mi köze a liberalizmusnak a mai, magukat liberálisnak vallókhoz?
Ha ezt tisztáztad magadban bólints, aztán továbbléphetünk.

konrada 2019.04.02. 09:16:52

@chrisred:
Tudom. Egyértelműen a szocialista-zöld-liberális koalíciós partnerekre hajt.
A poénom csak arról szólt, hogyan kéne neki ezt eladnia azoknak, akiknek most csontig próbál becsókolni....

Brix 2019.04.02. 09:20:12

Orbánra valóban nincs szüksége Webernek, hiszen, a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint az Afd csak 12%-on áll, a Zöldek meg 20% -os , egyre növekvő népszerűséget mutatnak. Ha összeadjuk a "népszerűségeket" : Zöldek-20%, SDP-16%, Baloldal-6%, FDP-10%- akkor láthatjuk, semmilyen szélsőjobboldali áttörésről nincs szó Németországban, sőt, még a kiábrándult CDU/CSU szavazók sem mennek tömegesen az AFD-hez...
Az Európai Unió sorsát meg eddig is és ezután is Németország fogja meghatározni- ahol úgy tűnik , a többség nem vevő a szélsőjobboldali-populista retorikára
Weber valószínű hogy elnyeri az Európai Bizottság elnöki székét és Junckernél sokkal keményebb politikát fog folytatni a renitens tagállamokkal szemben. Erre a legjobb alkalom a következő , 2021-től kezdődő költségvetési ciklus, lesz, ahol német "kérésre" , valószínű meg fogják rendszabályozni Magyarországot.
Orbánnak nem sok lehetősége lesz: vagy betartja az európai játékszabályokat, vagy lecsökkentik, elvonják a strukturális támogatásokat.
Amit tud tenni Orbán az EU közös politika ellen az , hogy tovább nyalja a német nagytőke seggét és olcsóbbá teszi Matolcsival a forintot, mint az elmúlt héten, amikor 3%-os hivatalosan beismert maginfláció mellett , 0,9%-on hagyták az alapkamatot...Azóta 9 ft-ot esett az árfolyam, aminek az euro -elszámolású cégek nagyon örülnek, hiszen olcsóbb lett nekik a magyar munkaerő...
Európa egyik legszegényebb állama vagyunk , mert úgy emeltek eddig bért az elmúlt években, hogy a forint gyenge és esendő volt, így már a román nettó átlagfizetés is közel került hozzánk, nominál értéken...A lengyel , szlovák nettó bérek előttünk vannak, Észtország, Csehország szinte más dimenzió...
Orbánnak most konszolidálni kellene a rendszerét , az lenne a legfontosabb és elfogadni az európai jogállamiság alapelveit. A másik fontos dolog az euro bevezetése lenne (a románok is erre az útra akarnak lépni, a bolgárok az euróhoz kötik a levát..)
Az euróval meg lehetne akadályozni vagy csökkenteni az évek óta tartó implicit, teljesen be nem ismert inflációt, és le lehetne fékezni a pénz elértéktelenedésétől tartó spekulatív tőke ingatlan piacra áramlását.

Lakatos Rodolfó 2019.04.02. 09:23:14

@rasztaszív: "az ilyen segítséggel megszerzett mandátumok pedig lényegében nem számítanak tiszta árunak,forgalomképtelenek"

Basszus, te nagyon sötét vagy még az átlag libbantakhoz képest is.

Megsúgom, csibécske, hogy az EP-mandátumokat, akár az egyházi hivatalt eleve TILOS adni venni (szimónia), azaz SEMELYIK mandátum nem minősül árunak, mindegyik forgalomképtelen.

konrada 2019.04.02. 09:26:35

Ma egyébként egy másik blog is pedzegette azt, amit én is mindig írok:
Az EP választásokon a részvétel markánsan csökken ciklusok óta.
Minél alacsonyabb, annál nagyobb arányaiban a protest-szavazatok száma, azoké akik valami ellen tiltakoznak (ezek állandóak, de ha kevesebb a mérsékelt közép szavazási hajlandósága, akkor a valódi támogatottságuknál több képviselőt juttatnak be.)

...ebből meg lehet meglepetés azoknak, akik nem követik a politikát, csak a maguk véleménybuborékját...

rasztaszív 2019.04.02. 09:26:59

@Lakatos Rodolfó: te tényleg ennyit értesz az egészből...?:)

6.Lenin 2019.04.02. 09:27:29

@user_man:

"Úgy tűnik, jelenleg nincs Magyarországon alternativa fidesszel/Orbánnal szemben. Ugyanakkor hajlok arra , hétröl hétre jobban, hogy bármi jobb mint jelenlegi kormány. A kormány profi szinten manipulálja az embereket."

Nincs jobb, sajnos, pedig mindenkinek szüksége lenne rá. A Bárkit nem ismerem, nem tudok róla semmit.

A többi marhaság, kár is rá szót vesztegetni.

Talán a Mo-ról elvándoroltakról érdemes egy mondatot.

Európai polgárok is vagyunk, szabadon mehetünk munkát, letelepedést választani az unióban. Állampolgári jogunk. Mi a véleményed akkor az EEÁ-ról? (Egyesült Európai Államok).

Ha ma Mo-on minden szar, miért nincs kormányváltó hangulat? Miért nincsenek milliós tüntetések? Miért ilyen kibaszott alacsony az ellenzéknek nevezett balfaszok támogatottsága?

Félnek az emberek? Igen, félnek, hogy ezek a barmok esetleg újra visszajönnének.
Bár én ettől se félek, túl hülyék ahhoz.

Lakatos Rodolfó 2019.04.02. 09:28:45

@Brix: "Az euróval meg lehetne akadályozni vagy csökkenteni az évek óta tartó implicit, teljesen be nem ismert inflációt"

Az euróval egy fontos patrióta gazdaságpolitikai eszköz, a monetáris politika kikerülne a magyarok kezéből, szinte semmi befolyásunk nem lenne a kamatpolitika alakítására, sőt a nemkonvencionális eszköztár (l. növekedési hitelprogram) sem állna rendelkezésre.

A mérsékelt, egyszámjegyű infláció önmagában nem jelent akkora veszélyt vagy költséget, hogy ez megérje.

Ezért mondta azt a kormány is, hogy az euró bevezetéséről majd akkor beszéljünk, ha reálkonvergencia, gazdasági felzárkózás tekintetében ehhez már adottak a feltételek.

Lakatos Rodolfó 2019.04.02. 09:31:23

@rasztaszív: "te tényleg ennyit értesz az egészből...?"

Miből?

Lehet, hogy nálatok ballibbantaknál eddig szokásban volt áruba bocsátani a mandátumokat "Gyuri bácsinak", amilyen korrupt alakok vannak nálatok, ezen se csodálkoznék, de ez akkor is szabálytalan, sőt bűncselekmény volt.

A Fidesz-KDNP pedig sosem akarta áruba bocsátani a mandátumait.

rasztaszív 2019.04.02. 09:34:15

@Lakatos Rodolfó: akkor mire a sértődés...?:)))

midnightcoder2 2019.04.02. 09:35:02

@Orbán veje: Ja, a szocik szocik maradtak, csak szélsõ baloldalról (a kommunista diktatúra üzemeltetésénél és emberek politikai okokból kivégzésénél, koncentrációs táborba zárásánál nemigen van szélsõbb bal) átmasíroztak a liberális térfél közepére. Annál nagyobb köpönyegforgatás mint a gengszterváltás volt, a világon nincs.

chrisred 2019.04.02. 09:35:14

@konrada: Illetve fordítva, a szocdemek és a zöldek azért támadták Orbánon keresztül a Néppártot, hogy a polgári beállítottságú nyugati szavazókat elszedjék tőlük. A Néppártnak két választása volt, bevállalja a riválisok forgatókönyvét, ezzel a Néppárt populista arculatát, vagy pedig kiáll a polgári értékek mellett, és Orbánt kakukkfiókának nyilvánítja. Ez utóbbi mellett döntött.

Móg 2019.04.02. 09:37:56

1,7 %.Ennyi szavazata van Orbánnak aki eldönti az EU sorsát.

Csaba Sz 2019.04.02. 09:39:05

Miért sértődne?Már gyűjti az új pártcsalád tagjait.Nem vettétek észre?Ez egy nagy időhúzás.EPP kb akkora marad mint a zöldségek.Jól van ez így JÓL.

Homo fideszbirkusz 2019.04.02. 09:39:25

@midnightcoder2:

Homo fideszbirkuszom, a komcsik a fideszbe masíroztak át. Erre te vagy a legjobb példa.
Meg az a 15 volt MSZMP-s, aki miniszter meg államtitkár lett a Fidesz kormányokban. Meg a több tucat jól fizetett tanácsadó, MSZMP párttagkönyvvel. Meg a kétmillió komcsi panelporli, akikből a birkatáborotok lett.

chrisred 2019.04.02. 09:40:45

@Csaba Sz: De egyelőre még nincs szüksége mind a két kezére, hogy megszámolja őket. :)

chrisred 2019.04.02. 09:43:47

@6.Lenin: "Igen, félnek, hogy ezek a barmok esetleg újra visszajönnének."

Inkább attól, hogy el se mentek, csak mindig másnak álcázzák magukat.

István Tamasi 2019.04.02. 09:44:31

Kedves lakatosrodolfo, ménáratya, 6.lenin és egyéb nevek alatt írogató Lendvai utcai bértollnok!
További Lendvai utcai instrukció érkezéséig szíveskedjen gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító krémet tenni a nyelvére és azzal kezelni a csüngőhasú suttyó végbélnyílását - már ha odafér a kilógó méretes epp féle lófasztól.

Homo fideszbirkusz 2019.04.02. 09:46:15

@Lakatos Rodolfó: "A Fidesz-KDNP pedig sosem akarta áruba bocsátani a mandátumait."

Tudjuk Homo fideszbirkusz, a te fidióta pártod nem eladja, hanem veszi a szavzatokat. Megveszi tüzifával, rezsicsökkentéssel, közmunka elvonás fenyegetéssel, és így tovább.

Ennek ellenére Orbán Bolhafing Viktornak NULLA a jelentős´sege nem csak Európában, hanem szerte a világban.

konrada 2019.04.02. 09:49:35

@chrisred:
Rossz értelmezés.
Ha azért tették volna, akkor erősödnének, de a szocik még a néppártnál is nagyobb lejtmenetben vannak.

A politika praktikus dolog: egyértelműen azért támadják, mert ha néppárt is hozzájuk hasonló mértékben gyengül, akkor fennmaradhat a mostani koalíciójuk kiegészülve a liberálisokkal. Ezért számukra az nem probléma, ha a néppárt konzervatív szavazói leszakadnak, és vagy nem szavaznak, vagy átpártolnak a populistákhoz.

6.Lenin 2019.04.02. 09:50:28

@chrisred:

Soxor hallom ezt a polgári érték nevezetű faszságot.

Az az, amikor megmondja neked valaki, hogy kit választhatsz, mit kell csinálnod, hogyan kell élned, mik lehetnek a gyerekeid, kikkel kell együtt-élned?
Te meg tudomásul veszed?

rasztaszív 2019.04.02. 10:02:30

@6.Lenin: a fideszeseknek az csak egy elavult politikai termék.de valahol a fiók mélyén még csak van valahol egy leírás...

Orbán veje 2019.04.02. 10:03:10

@midnightcoder2:

Haver! Aki soros ösztöndíjasból soros ellenes lesz, és orosz ellenesből Putyin bérenc, kisz tiktkárból szélsojobboldali, az egy gericntelen politikai kalandor, akire a kutyánkat nem lehetne bízni, nemhogy egy országot.

A fenti köpönyegforgatásból egy is sok normális embernek, nem hogy mindhárom! Márpedig a Geci orbán gazdád mindhármat megcsinálta.

Te meg itt mentegeted te szarházi, hazug troll! Menj a kurva anyádba.

jajdehülyevagyok 2019.04.02. 10:04:01

A Fidesznek igaza van, Weber egyszer alkudozik, majd köpköd. Az ok feltehetőleg az, hogy akavarása nyomán elvesztette a választást, mert ennyi felé nem fog tudni megfelelni, mint amennyi irányzat van a néppártban, s ezt a kudarcot a Fideszre akarja kenni.
Nem elhanyagolható kérdés, hogy mi zajlik a háttérben, mert könnyen lehet, hogy ez az egész egy nagy parasztvakítás, egy kamu választás, mert a vezetők és vezetőjelöltek nem riválisok, hanem cimborák.

törppicur 2019.04.02. 10:04:57

Weber szerint nincs a szuksege, pontosabban, ha szüksége lenne rá, nem él vele
Ez ugye teljesen hihető attol, aki azon pörgött 2 hetig, hogy kizárja a fideszt, mejd még a felfüggeszteshez is gyáva szar volt
Érdekes más részről a ballib mentaltás - nem arra gyúrnak hogy megerősödjenek, hanem hogy a centrum gyengüljön, egy perc csodálkozni valonk nincs azon, hogy a mi ballibjeink sem l€pnek egy fél konstruktivat se, csak áskálodnak
Még abban is hasonlitanak a mi meg nem értett politikai 5%-osaink az europai gazdáikhoz, hogy mindenhol külsősegitséget várnak az aknamunkájukhoz
Valaki hallott már pozitiv gondolatot, ami mondjuk önálloan az övék, és nem a jobbközéphez képest, vagy a külső manipuláció mentén határozza meg a célokat?
Az meg, hogy weber felült ennek, az vagy a konytruktivitás hiányát vagy komoly anyagi előnyöket jelez

6.Lenin 2019.04.02. 10:05:46

@rasztaszív:

Ez nem válasz a kérdésre.

2019.04.02. 10:06:24

@6.Lenin:

Te most hülyének tetteted magad?
:D
Figyelj! Ha már égsz égsz.
Leírtad, te tudod, hogy a liberálisok tolvajok, aztán 1994-ben egy liberálisra szavaztál.
magyarul egy magad által tolvajnak definiált valakire.

Na most TATA áruld már el nekem, ha azzal hülyíted magadat egyébként, hogy ezek a liberálisok nem is liberálisok vagy nem is olyanok, mint Orbán volt, akkor minek is hívod őket liberálisnak?

De ennek sincs sok jelentősége, miután nem teszel mást, csak mellébeszélsz.

Orbán liberális volt? Igen!
Szerinted a liberálisok tolvajok? igen!
Rá szavazol? Igen!
Tehát BUTA VAGY, MINT A FÖLD? IGEN!
De lehet, hogy csak szenilis vagy TATA?

rasztaszív 2019.04.02. 10:09:05

@6.Lenin: de erre a kérdésre neked kellene tudnod a választ.

chrisred 2019.04.02. 10:13:20

@6.Lenin: Nem, de az ellenkezője sem, ha valaki megmondja, hogy ki az, aki nem élhet vele együtt egy közösségben. Polgári érték, ha a közösség értésére adja az idegennek, hogy milyen módon kell viselkednie, hogy a közösség része lehessen, de olyasmi miatt nem lehet kizárni valakit a közösségből, amiről nem tehet, és amit nem áll módjában megváltoztatni (pl. etnikuma, bőrszíne).

törppicur 2019.04.02. 10:13:21

@Orbán veje: hagyd már ezt az Orbán szélső jobbos mantrát
Értem, nem mszp-s, nem cigány, nem antiszemita, nem is akar megbukni, többnyire eltalálja a jo irányt (még ha az illiberális is ), valamit ki kell rá találni, de ez a szélsőjobbos ez netto faszság
Amugy még a populista is egy hasonlo baromság - ha valaki a többséget képviseli az demokrata, nem populista, ilyen tóbbsége meg keveseknek van Europában. Akkor aki 20-25 %-os párt éléről irányítja az országot micsoda, anarchista szerintetek?
Szánalmas

arckönyv 2019.04.02. 10:14:12

@enrikokaruszo: erről nem csak én nem tudok hanem más sem. többek között te sem, csak birkaként benyeled amit a birkapásztorod elédböfög.

conchita wurst 2019.04.02. 10:15:00

@Orbán veje: lehet hogy egyszer meg is bukik

fontosabb ennel, hogy ti sose keruljetek hatalomra

arckönyv 2019.04.02. 10:17:11

@törppicur: a populista azt jelenti, hogy felméri mit akarnak a birkák és azt mantrázza. egész életében ez volt rá jellemző, nem véletlenül lett kisz tagból liberális majd jobboldali. ilyen hülyék voltak mindig is a fidesz szavazók.

törppicur 2019.04.02. 10:18:57

@chrisred: milyen közösség milyen értékei?
Vannak értékek megfogalmazva pl az alapdokumentumokban
Amikről egyes vezetők most azt mondják - ezek az EU alapértékei nem léteznek, nincsenek megfogalmazva, elfogadva, emiatt igazából a hivatkozások is ködösek

conchita wurst 2019.04.02. 10:18:57

@user_man: "Oké , én biztos hülye luzer vagyok mert nem ügyeskedtem, tisztességesen próbálok (illetve nem próbálok , hanem "proli" vagyok, dolgozom) élni. Valahogy ez Magyarországon nem nagyon sikerült. Külföldön , szakmámban viszont igen. "

Oszinte gratulaciom, de azert itthon is akad akinek jol megy.

Ugyeskedes, lopas mindig is volt, mindig is lesz. Attol hogy levaltom a kormanyt meg nem en fogom kapni a milliardos kozbeszerzeseket, ergo egy dolog erdekel: mi MARAD, mi az amit latok

chrisred 2019.04.02. 10:19:35

@törppicur: "Akkor aki 20-25 %-os párt éléről irányítja az országot micsoda,"

Szerintem tehetséges politikus.

Orbán veje 2019.04.02. 10:22:00

Íme a mai napra szóló orbáni mocsok!

1. Tiborcz István 50 milliós, német rendszámos Mercedes-AMG G63 terepjáróval közlekedik.

2. Bayer Zsolt lebukott: pofátlanul 32 ezer forintért bérel önkormányzati lakást a Várban.

A fidesznél gecibb bandát nem sokat hord a hátán a föld.

6.Lenin 2019.04.02. 10:22:01

@VIII. Lenin:

Nem keresem vissza, de elfogadom, hogy esetleg tévesen írtam véletlenül.

Szóval vannak a liberálisok-én is-és vannak a ballibálk, lipsik. A lipsik lopnak, a ballibák balos része meg a hülyék társasága. Alipsi oldal meg kihasználja őket.

Miért ballibák? Mert összetartoznak, de semmi közük a baloldalhoz, meg a liberalizmushoz. Az egyik fele a hülyék tömege, a másik meg az őket irányító tolvajoké.

90 előtt elég felületesen érdekekelt a politika, ezért elhittem az SZDSZ-nek, hogy ők a liberálisok pártja. Becsaptak.
Akkor talán még Orbán is hitt abban, hogy a mai világban létezhetnek liberális értékek is. Szerintem ő is tévedett.

A ma liberalizmusa azt jelenti, hogy valahol valakik mindent eldöntenek, és a te dogod csak annyi, hogy ezt elfogadod, vagy kirekesztenek, mint nácit, fasisztát.

Ugye milyen érdekes, hogy ma a liberálisok a legnagyobb kirekesztők? Ezért inkább lipsik, és nem liberálisok a helyes megnevezésük.
Vagy elfogadod, vagy véged.

Kérdezz nyugodtan, ha valami még nem tiszta.

törppicur 2019.04.02. 10:24:17

@arckönyv: nem tudom, kit értesz birkák alatt, ha a szavazókat, állampolgárokat, akor elég hitvány, beképzelt, de ostoba alak lehetsz
Ezért most szarul érzed magad
Ha mégsem ránk gondoltál, elnézésedet kérem, félreértés volt
A demokratikus többséggel kormányzó és a populista között nálad mi a különbség? Az világos, hogy mindkettőt utálod, de hátha....

6.Lenin 2019.04.02. 10:25:37

@chrisred:

Akkor ma Mo-on inkább a polgári érték dominál, ha a közösség joga a saját értékeinek eldöntése, amik szerint szeretne élni.
És már 3x elég egyértelműen döntöttek is.

chrisred 2019.04.02. 10:28:26

@törppicur: Annak, aki polgári társadalomba született bele, nincs is szüksége erre. Csak a szovjet blokkban szocializálódott emberek érzik szükségét, hogy az állam kihirdesse az aktuális jelszavakat, amihez igazodnia kell.

chrisred 2019.04.02. 10:32:40

@6.Lenin: Nem döntöttek semmiről, nem is volt rá módjuk, hiszen semmilyen értékrend nem került meghirdetésre. Korlátlan fellhatalmazást adni valamilyen biankó csekk formájában egy politikai erőnek, nos, hát ez is valamilyen értékrend, de tuti, hogy nem polgári.

6.Lenin 2019.04.02. 10:35:48

@chrisred:

Akkor a nyugati társadalmak nyilván nem a polgári értékrend szerint működnek, ma.
Hiszen ott nem a polgárok döntenek az értékrendjükről, hanem csak kénytelenek elfogadni egy mások által kitaláltat.
Ezt itt le is zárhatjuk.

István Tamasi 2019.04.02. 10:40:41

@törppicur:
hitlernek 1933-ban sokkal nagyobb többsége volt mint a mi csüngőhasú suttyónknak a XXI. sz.-ban tehát szerinted hitler is demokrata volt???

chrisred 2019.04.02. 10:42:28

@6.Lenin: Bármilyen vitát le lehet zárni egy bizonyítatlan állítással.

törppicur 2019.04.02. 10:43:22

@chrisred: bocs. Nem jelszavakról, henem alapértékekről beszélnek
Olyan nincs, hogy,ezeket az értékeket, érezzük, sejtjük, meg mindenki tudja
Ezek olyan dolgok, amik megfoghatók, megfogalmazhatók, különösen ha később hivatkozni akarnak rá, sőt számonkérni
Nem olyan bonyolult - vannak értékek, definiáljuk őket, rögzítjük, alkalmazzuk. Az Eu-ban az első kettő hiányzik, a harmadik meg akkor müködik, ha annak kedvez aki hivatkozik rá - egy lekvár az egész (van más i ami képlékeny, csak te sem szoktad cifrázni)

törppicur 2019.04.02. 10:45:23

@István Tamasi: szerinted 20 vagy 15 % alatt kezdődik a demokrata, vagy igazából az az igazi, amelyik küszöb alatti?

conchita wurst 2019.04.02. 10:46:40

@chrisred: iszlamot tamogato ideologiat vicc polgarinak hivni

egyetlen iszlam allamban sincs se polgarsag, se tolerancia, se emberi jogok

conchita wurst 2019.04.02. 10:47:15

@István Tamasi: "hitlernek 1933-ban sokkal nagyobb többsége volt mint"

nem volt

meg valami?

6.Lenin 2019.04.02. 10:49:23

@chrisred:

Bocs, de szerintem tisztáztuk a kérdést.
Ma Mo-on inkább a polgári értékrend szerint működik a közösség, nyugaton meg nem.
Mi itt a bizonytalan szerinted?
Nyugaton akik nem állnak be a sorba, rögtön kirekesztődnek, mint fasiszták, nácik, mucsai bunkók. Haladó csak az lehet, akik beáll a sorba.
Mit kéne még ebben részletezni? Vagy mi a bizonytalan?
Vagy igaz, lehet, hogy májusban ott is buknak a haladók? Tényleg bizonytalan a haladók jövője az EU-ban. Várjuk ki.

2019.04.02. 10:50:51

@6.Lenin:

"A ma liberalizmusa azt jelenti, hogy valahol valakik mindent eldöntenek, és a te dogod csak annyi, hogy ezt elfogadod, vagy kirekesztenek, mint nácit, fasisztát."

Nem, a liberalizmus ne ezt jelenti.
Ezt csupán te (igazából a magadfajták, mert ez nem önálló gondolatod) írják a liberalizmusról.
Mint ahogy a liberálisok nem lopnak (sokan lopnak közülük persze, tolvajok mindenhol vannak). Ez a bullshit is csak a saját fejedben létezik.
És kérdésem sincs hozzád.
A lényeget ugyanis már leírtam rólad.
Azért ismételjük meg:

Orbán liberális volt? Igen!
Szerinted a liberálisok tolvajok? igen!
Rá szavazol? Igen!
Tehát BUTA VAGY, MINT A FÖLD? IGEN!
De lehet, hogy csak szenilis vagy TATA?

Vagyis egy kérdés tényleg maradt bocsi!
Buta vagy szenilis?

Ja és még egyet utolsónak!
A ballibák tudod, mit mondanának neked, mikor tolvajlással vádolod őket?
Hogy ez nem más, mint az ő politikájuknak a része.
Emlékszel, hogy ki mondta ezt, mikor az egész Orbán rendszert korruptnak minősítették?
Ha nem, az internet a barátod....

Mert ugye Mészáros Lőrinc (miután Simicskával összeveszett az istened, akire te mindig ugye szavazol) nem azért lett a FÖLD 2059-IK LEGGAZDAGABB EMBER pár év alatt a senkiből, mert Orbán istened egy tolvaj korrupt szar alak és Mészárost gazdaggá tette.
Neeeeem Leninem!
Azért lett, mert ez a fidesz politikája.
Hát igen.
De ehhez sajna kellenek az olyan balfaszok, akik rájuk szavaznak már 1994 óta!
Ismersz te ilyet?

chrisred 2019.04.02. 10:52:47

@6.Lenin: Semmi nem bizonytalan, ez egy téves állitás. Nyugaton polgári demokráciák működnek, itt meg egy leplezett egypártrendszerű populista önkényuralom.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 10:57:38

@Lakatos Rodolfó:
Megsúgom, csibécske, hogy az EP-mandátumokat, akár az egyházi hivatalt eleve TILOS adni venni (szimónia), azaz SEMELYIK mandátum nem minősül árunak, mindegyik forgalomképtelen."

Húha! Neked kár volt iskolába járni, elvesztegetett idő.

6.Lenin 2019.04.02. 10:57:58

@VIII. Lenin:

Persze, Gizike is azt mondta Matildnak a kocsisoron...

-Képzed Matild, most tudtam meg, hogy ez a Lujza mekkora ribanc.

Ha nem érted, kérdezz.

dare 2019.04.02. 11:00:05

@6.Lenin: A gerincemmel semmi gond.
Vannak gerincek, amik a nemzeti vagy a nemzetközi burzsoázia előtt sokat vesztenek a tartásukból, azoké miatt aggódj.

@morph on deer: Kétségtelen, hogy biztosan tudnánk még valamit tenni a Fidesz leváltása érdekében, csak azt nem tudom, hogy pontosan mit is kéne még.
Az ellenzéki politikusok nem hallgatnak ránk, akik meg hallgatnak, azokat pedig teljes mértékben lejáratják a médiájukkal.
Ráadásul sokak valóban csak annyit érzékelnek a napi politikából, hogy most ennyit keresek, akkor meg annyit kerestem.
Esetleg súghatna Weber, hogy mit kéne még csinálni, mert kezdek kifogyni az ötletekből.

6.Lenin 2019.04.02. 11:02:56

@chrisred:

Az előbb meg ennek az ellenkezőjét írtad, amikor leírtad, hogy szerinte mit is jelent a polgári . Rájöttél, hogy elcseszted?
Ma már nyugaton nincs polgári demokráciák, hacsak nem újradefiniáljuk az elnevezéseket.

Demokrácia=ha a lipsik vannak hatalmon
Polgári= ha ezt az ott élő massza elfogadja.

Így már elfogadható, amit írtál.

6.Lenin 2019.04.02. 11:04:53

@dare:

OK! De akkor miért írsz másról?

Helga Beauty Salon. 2019.04.02. 11:10:45

Manfred Weber vérig sértette a magyar választókat, ...................

A magyar választók leszarják Webert.
Egyébként nagyon belemerültetek a fantáziálásba libsik a néppárti akció, meg a Caputova siker után, csak szólok hogy ez lehet vigasz a választásokig, de utána minek fogtok örülni?

Sean MacTíre 2019.04.02. 11:10:55

Szerintem Weber akkor sertette verig a magyar valasztokat, amikor kozolte, hogy Orban a baratja, o Magyarorszag ellen van inkabb, mint Orban ellen.

chrisred 2019.04.02. 11:11:26

@6.Lenin: Nem, pont ezt írtam le, nyilvánvalóan félreértetted. Vagy neked mit jelent a szovjet blokkban szocializálódott emberek államra utaltsága?

polgári= a társadalom berendezkedése a polgári szabadságjogok tiszteletben tartására épül.
demokrácia= a polgárok maguk választják a vezetőiket.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 11:14:39

@6.Lenin: Demokrácia=ha a lipsik vannak hatalmon
Polgári= ha ezt az ott élő massza elfogadja"

Látod, ebből látszik, hogy nem vagy elfogulatlan. Hazudod a semlegességet, kőkemény fideszes világnézeted van. Mint egy ex komcsinak.

6.Lenin 2019.04.02. 11:15:25

@dare:

Könnyebb lenne visszakeresni, ha arra kattintanál, amire válaszolni akarsz. Így nincs kedven újra keresni.

Sean MacTíre 2019.04.02. 11:15:38

@törppicur: ciganynak egeszen biztosan cigany. MSZPs ugyan nem, de az egesz csaladja komcsi volt, es o is KISZ titkar volt. A jo iranyt ketfelekeppen lehet definialni: ez lesz a norma, es jo ebben elofutarnak lenni (ez lehet, bar a tendenciak masfele mutatnak EU szerte es csak ez szamit) - ez a valodi jo (na, ez vitatott).

conchita wurst 2019.04.02. 11:15:48

@chrisred: ez mar kinos a lippsik bebuktak az orosz temaval, nem olvastad?

6.Lenin 2019.04.02. 11:17:05

@chrisred:

Pont erről írok én is, ma nyugaton nem ez van.

conchita wurst 2019.04.02. 11:19:38

@Sean MacTíre: A tendenciak a fidesz 2/3 fele mutatnak a kov. valasztason is

szoval lehet meg sokaig orbant buktatni a B1en

2019.04.02. 11:20:07

@6.Lenin:

Van az úgy Tata, hogy valakinek már csak a mellébeszélés marad!
De ismételjünk, mert az a tudás nagymamája.
A lipsik tolvajok.
Orbán Istened meg egy Szent.
Mészáros Lőrinc nem azért lett a föld 2059-ik leggazdagabb embere, mert Orbán egy hazaáruló korrupt senki (pedig az), hanem azért, mert egyszerre megnyerte a jackpotot vagy 100 lottóhúzáson a komolyabbakból.

Ugye Lenin?
Írd már le a kedvünkért, mi a véleményed erről?
Annyira várjuk az élet bölcse tata tudását.
Hogyan lehet Lőrinc barát ilyen gazdag?

Vagy válaszold azt,amit Orbán Istened!
"Én nem foglalkozom üzleti ügyekkel"

Hát hogyne! Ő aztán nem. Sohaaaaa.
És vajon te? Minden lopók tudora?

István Tamasi 2019.04.02. 11:21:41

@conchita wurst:
Legalább a történelmi tényekkel tisztában lehetne. hitler választáson nagy többséggel került hatalomra 33-ban.

dare 2019.04.02. 11:22:18

@6.Lenin: Milyen kis önérzetesek vagyunk. :D
Na jól van, nem beszélek más nevében, mindenki gerince remekül működik, ez az ország a szupergerincesek országa. :D

conchita wurst 2019.04.02. 11:22:35

@István Tamasi: nem, egyaltalan nem volt tobbsege...:)

egesd magad meg

6.Lenin 2019.04.02. 11:23:17

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Vagy a Fidesz is 1etért az én véleményemmel. De amit írtál az nem cáfolat.

Semmit nem cáfoltál.

Ma Mo-on kik szeretnék egy kétharmaddal megválasztott kormánynak megmondani, hogy miként kormányozzon?

Nem az a lelkes kis csapat, akik megtámadták az MTVA székházat?
Nem ők a NÉP, és a haladók? Mindenki más fasiszta , náci?

martineden 2019.04.02. 11:24:32

@6.Lenin: ,,Pl. a liberálisok lopnak, ".....nem hallottam meg.h ujra liberalisnak vallana magat o1g.Csak ra gondolhattal,hisz profibb modon meg nem loptak meg a magyar allamot,mint ahogy orban teszi.

chrisred 2019.04.02. 11:26:51

@6.Lenin: Itt meg pláne nem ez van.

chrisred 2019.04.02. 11:29:05

@conchita wurst: Mármint nem levedlett orosz szerelvények fognak járni a hármas metró vonalán, és nem a Roszatom épiti a paksi erőművet? Nem, még nem olvastam.

6.Lenin 2019.04.02. 11:30:04

@dare:

Nem kell elviccelni a kérdést.
Sokkal 1xűbb elfogadni, hogy van létjogosultsága mások véleményének is.
Aztán, ha nem értek vele 1et, megpróbálom megcáfolni, és nem a másikra kényszeríteni az enyémet. Ha meg a szemét nem hajlandó elfogadni, akkor simán kirekesztem az általam elképzelt csodálatos világból.
Én csak azt nem értem, olvasva az itteni "vitákat", hogy mi olyan kurva bonyolult ebben?

chrisred 2019.04.02. 11:30:35

@6.Lenin: Mert kik támadták meg a TV székházat 2006-ban?

conchita wurst 2019.04.02. 11:31:41

@chrisred: Es ezzel mi a gond?

A libbantak alatt elloptak 170 milliardot, es nem volt metro, ehhez kepest most van 4es es 3mas.

A Paksi eromuvet meg minden kormany a ruszkikkal inteztetne, hiaba hazudoznak ossze-vissza. Es jelenleg jopar europai eromuvet epit a roszatom.

chrisred 2019.04.02. 11:33:59

@6.Lenin: Ja, Magyarország a polgári szabadságjogok fellegvára, ahol az állampárt a polgári jelzőt hivatalosan is elavult politikai terméknek minősítette.

6.Lenin 2019.04.02. 11:34:50

@chrisred:

Ez 1 jó kérdés. Néztem élőben. Elég gyatra módon volt megszervezve a rendőrség részéről. Nagyon kilátszott a lóláb.

6.Lenin 2019.04.02. 11:37:48

@chrisred:

Ma Mo-on azt csinálhatsz, amit akarsz. Azt nem írtam, hogy tökéletes minden, de inkább szabadabb, mint ma nyugaton.
Ne akarj olyasmibe belekeverni, amiről nem írtam.

Helga Beauty Salon. 2019.04.02. 11:38:36

@M_R: Oly vidám látni a fideszes nicknevek vinnyogva szenvedését :)
Hát bizony tovarisi, lassan konyec....................

Az egész libsi oldal kurvára be van szarva a közelgő nagyon valószínű EU-s pofáraesésük miatt és ilyen felfüggesztésekkel meg Caputovákkal lelkesítik szánalmas módon magukat de te nem ott látod meg a szenvedést? A konyecról meg csak annyit, hogy ha a Fidesz a mostani jelek szerinti még több szavazat helyett esetleg nem győzne szokás szerint elsöprő erővel, szénné oralizálva újra a szopós szájatokat, itthon akkor is maradna a kétharmad és Orbán is még három évig!
Szerintem ezt te is tudod és itt inkább te szenvedsz!

chrisred 2019.04.02. 11:40:16

@6.Lenin: Szabad polgár szabad országban az teszi, amit szabad. De ha már ketten vannak, azt a hatalom bármikor betilthatja.

István Tamasi 2019.04.02. 11:41:09

@conchita wurst:
A fideszmaffia élén a csüngőhasú suttyóval 3000 milliárd ellopásával kezdte és tovább folytatja a lopást azóta is.

chrisred 2019.04.02. 11:41:25

@6.Lenin: Például miben szabadabb, mint nyugaton?

dare 2019.04.02. 11:41:41

@6.Lenin: Nem szoktam mások véleménye miatt befeszülni.
Rendszerint az enyémre szoktak, majd reagálok rá, mire megkapom azt a választ, hogy másoknak miért nem lehet más véleménye.
Felőlem mindenki azt gondol a világról amit akar, csak ezt a világnézetét ne erőltesse rám.
A kirekesztés a társadalomból pedig nem az én vesszőparipám, ezen rendszerint a hithű pártkatonák szeretnek lovagolni.

conchita wurst 2019.04.02. 11:42:00

@chrisred: nem Magyarorszagon visznek be gondolatbunert a rendorok, hanem nyugaton

nem Magyarorszagon vernek agyba-fobe a rendorok, es lovik ki a szemed, hanem nyugaton (kiveve ha itthon libbant kormany van)

nem Magyarorszagon van napi antiszemitizmus, hanem a nyugati moszlim koztarsasagokban

nem Magyarorszagon szamuznek az orszagodbol a provinciakra, hanem nyugaton (ha ballib kormany van)

errol ennyit

6.Lenin 2019.04.02. 11:43:46

@martineden:

Miért buktak 90-ben, 98-ban, (2004,2008) 2010-ben? Mi maradt mindig utánuk?
Bólints, ha ezeket átgondoltad, aztán tovább is léphetünk.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 11:46:52

@6.Lenin: igen, ez lehetséges. Te vagy a fidesz véleményvezére...
Nem, ahol egy ember akarata érvényesül, az nem demokrácia.
Sem polgári, sem liberális.
Lehet, neked az a véleményed, hogy attól jobb nincs, mint Mészáros gazdagodjon. Gondolom, szintén te álltál elő a gondolattal, hogy fasza lenne a forintot beborítani. Azt is te találtad ki, hogy legyünk jók a keleti kvázi diktatúrákhoz, engedjük el az azeri baltást. Legyen Erdogan a barátunk, hisz a török gazdaság majd segítségünkre lesz. Az is a te ideád, hogy ócsároljuk a németeket, miközben anyagilag támogassuk az itteni beruházásaikat.
Az is a te ideád lehetett, hogy egy olasz szélsőjobb párthoz kell dörgölődni, noha épp szenved, mint a kutya.
Kiváló gondolatok ezek

Orbán veje 2019.04.02. 11:47:09

@chrisred: @Helga Beauty Salon:

Haver! Jó látni a vergődésedet. Ennél jobb már csak a gazdád megroggyan pofáját látni, ahogyan himbálódzik az akác fán.

Bizonyára te is hallottál róla, március 20-án felfüggesztette magát. Énszerintem ha valóban a legkiválóbb orbánseggnyaló akarsz lenni, neked is követni kéne a példáját. (Ha nincs erős köteled, csak szójjá!

Helga Beauty Salon. 2019.04.02. 11:48:20

@chrisred: Mert kik támadták meg a TV székházat 2006-ban?..........................

Provokátorok, mert szükség volt egy ilyen űrügyre a későbbi aljas akciókhoz!
Amennyiben vitatnád, akkor magyarázd meg hogy miért baranyai dagadt irodista rendőrökkel és rendőrnőkkel "védték" a fontos épületet és többszöri segítségkérésük ellenére sem vezényelték oda a REBISZ néhány utcával arrébb tétlenül várakozó profin felszerelt és tömegkezelésre kiképzett egységeit? Tudtommal REBISZES parancsnokok is könyörögtek azért hogy segíthessenek, de "magasabb" helyről ezt elutasították!
Epedve várom az állásfoglalásodat. Ja, az "ostromlók" között tényleges rendőrtisztet ismertek fel, úgyhogy a fedett nyomozó provokátoruk is szépen megbukott.

Helga Beauty Salon. 2019.04.02. 11:50:51

@Orbán veje: (Ha nincs erős köteled, csak szójjá!..................

Dehogy nincs és az egyik a tiéd lesz! Hintázhatsz rajta amíg a bomlás miatt le nem esel!

6.Lenin 2019.04.02. 11:52:14

@dare:

Mi az, hogy hithű pártkatona?
Aki elfogadja a párt irányvonalát, vagy az, akinek fogalma sincs a párt elveiről, csak szimpi a vezér? De akkor nem lehet hithű.
Vagy az lenne az ideális, hogy mind1 milyen elveket vall a párt, de rá kell szavazni, mert az a haladó? Akkor senki nem foghatná rám, hogy katonája vagyok a pártnak, sem hithűen, sem anélkül.
Én sem vagyok pártkatona, csak inkább elfogadhatónak tartok valamit, mint a semmit, vagy az olyan valamit, amit soha nem bizonyítottak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 11:55:28

@Helga Beauty Salon: érdekes, hogy 2006 óta eltelt 12 év nem volt elég ezzel a leleplező ténnyel előállni...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 11:57:24

@6.Lenin: tehát neked fogalmad sincs a párt irányelveiről(nem is lehet, hisz nem koherens), de szimpi a vezér...hisz nem vagy pártkatona.

6.Lenin 2019.04.02. 11:59:43

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"Nem, ahol egy ember akarata érvényesül, az nem demokrácia.
Sem polgári, sem liberális."
Ez igaz.
De elfogadhatom is önként más véleményét, annak ellenére, hogy van aki azt nem tudja elfogadni, és akkor van polgári, vagy liberális, vagy demokrácia.

Természetesen olyan nincs, hogy mindenki azonos véleményen legyen, mert akkor az azt jelenti, hogy senki sem gondolkodik, egy kivételével.
Én azt fogadom el, amikor a polgárok (aktív, tenni is szándákozó) többsége dönti el, hogy az adott közösségnek mi a jó. Aki nem hajlandó résztvenni a döntésben, az fogadja le, hogy másra bízta a döntés jogát. Szerintem nem olyan bonyolult ez, csak kurva nehéz sokaknak elfogadni.

chrisred 2019.04.02. 12:01:17

@conchita wurst: Erről ennyit, most inkább jöjjenek a tények.

6.Lenin 2019.04.02. 12:02:35

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Én a gyakorlatban végzett munkáját értékelem csupán. Amennyiben főbb vonalakban el tudom fogadni, akkor támogatom, a többi az én dolgom, hogy miként rendezem be a saját életemet, a saját elveim alapján.

Sean MacTíre 2019.04.02. 12:04:02

@conchita wurst: más ország állampolgára vagyok, különösebben nem izgat már a trágyadombotok. Az EU érdekel.

chrisred 2019.04.02. 12:04:45

@6.Lenin: Ha arra az elvre épül a társadalom, hogy minden kérdésben kizárólag a többség akarata érvényesülhet, az fogalmilag bolsevizmus.

Orbán veje 2019.04.02. 12:05:46

@Helga Beauty Salon: @chrisred:

Örülök, hogy van! Akkor már csak egy jó magas fát kell találnod, s végre együtt himbálódzhatsz a tolvaj gazdáddal.
Bizonyára hallottál róla, ő már két hete felfüggesztette magát.

István Tamasi 2019.04.02. 12:09:18

@conchita wurst:
Látom, te viszont ragaszkodsz a témádhoz, ahhoz, hogy sűrű nyelvcsapásokkal fényesítsd a csüngőhasú suttyó végbelét.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 12:10:46

@6.Lenin: mi van, ha a neked tetsző döntéseket elfogadod, a nem tetszőeket kritizálod?
Mert akkor mondhatnád, hogy független vagy. Ha elfogadod a döntéseket, mert többségében tetszenek, akkor beálltál mögé.
Tehát fideszes vagy, elfogult, pártkatona, vagy szimpatizáns, tök mindegy, más véleményének bólogatsz.

dare 2019.04.02. 12:11:35

@6.Lenin: Pl aki azt mondja, amit a tv-ben hall, vagy amit valami csoda folytán valahol olvas, és azt szajkózza vissza.
Itt van pl az uniós ügyészség ügye.
Ezzel kapcsolatban 2 alternatíva létezik csak, vagy lesz, vagy nem lesz.
Elég kevés fideszest látok megnyilatkozni úgy ebben a témában, hogy lehet kéne valami, mert azért ezek az uniós fejlesztési pénzek egy része elég érdekesül van elköltve, de inkább mondják helyette azt, hogy ne dumáljon senki bele.
Pedig ebben a kérdésben a fideszre a saját szavazóinak kellene nyomást gyakorolni, viszont őket ez a kérdés annyira nem hatja meg.
Akkor válik hithűvé valaki, ha kritikátlanul figyeli a saját pártja ámokfutását.
Ilyen személyek minden pártnál vannak, de mivel a Fidesznek van harmadszor is 2/3-a, ezért úgy gondolom itt vannak a legtöbben ilyen emberek.

Blogolo Blogi 2019.04.02. 12:12:20

@chrisred: soros emberei csinaltak a fesztivalt mar akkor is. Vagy migransok. Vagy lipsik.

arckönyv 2019.04.02. 12:12:41

@törppicur: birkák alatt azokat értem akikre a populizmus épül. a hitvány és ostoba pont a birkákra jellemző, meg az a fajta beképzeltség amitől nem látod mennyire hülyére vagy véve. ez így szép csokorban a saját magad jellemzése. orbáni retorika ez is, hogy azzal vádolod a másikat ami te magad vagy. csak orbán okos te meg sötét vagy. most, hogy üdvözöltük egymást azzal próbálj meg mit kezdeni, hogy orbán már végigjárta a politikai palettát de szerinted nem populista. stadiont mindenkinek de nem populista. évek óta az ide nem érkező migránsokkal (más néven terroristákkal) vagytok riogatva akiket Brüsszel akar ránk kényszeríteni de azon kívül a nem túl nagy nyilvánosság előtt átvett 1300-on kívül egy sem jött ide. nem is akartak, de a birkákat ezzel el lehet szórakoztatni pár évig. mi ez ha nem populizmus? meg minek neveznéd a birka fajtádat? mert gondolkodónak biztos nem.

Az EREDETI 2019.04.02. 12:14:24

@6.Lenin: 'A nyugat mikor is küzdött a magyarság jólétéért? Elég 0,5-1 drb esetet megemlítened. '
A sok milliárdnyi eu-s támogatás elég 1 esetnek?

egyébként hányszor hallottad már, hogy aki nemszereti a vezéredet az nem feltétlenül mszp-s?És nem is feltétlenül kedveli akármelyik ellenzéki pártot? ti csak így tudtok gondolkodni mert nálatok így működik a hitegylet...

Helga Beauty Salon. 2019.04.02. 12:14:36

@Igazamvanvagyigazamvan?: érdekes, hogy 2006 óta eltelt 12 év nem volt elég ezzel a leleplező ténnyel előállni........................

Minden köztudott volt már akkor is. Egyébként vitatod valamelyik részét? Nyugodtan írhatod, nem tiltja meg senki, ne ezzel a miért most, miért ez miért azzal gyere, mert ez így karcsú még egy libbanttól is.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 12:15:54

@6.Lenin: a gyakorlatban végzett munka ?
Mészáros strómannsága???
Értékeled?
A társadalom megosztása? Értékeled?
Pharaon? Értékeled?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 12:21:32

@Helga Beauty Salon: 2006-ban az volt a kérdés, miért volt a tv székháznál csupán egy közvetítőkocsi.
Most kaptunk rá választ.
Miért volt oly szervezett az egész. Most kaptunk rá választ.
Miért támadtak rendőrökre, miért támadtak csak és kizárólag az rtl kòzvetítőkocsijára.
Erre még nincs válasz, de nyilván Gyurcsány szervezte így. Már tudjuk, a fidesz ártatlan bárány, nem állt érdekében a rendbontás, Gyurcsány akart mindenáron megbukni.

ogli dzsí 2019.04.02. 12:35:24

@Igazamvanvagyigazamvan?: gurcsany nem bukott meg 2006ban, megint hazudsz

Helga Beauty Salon. 2019.04.02. 12:35:39

@Igazamvanvagyigazamvan?: Miért támadtak rendőrökre, miért támadtak csak és kizárólag az rtl kòzvetítőkocsijára.
Erre még nincs válasz, de nyilván Gyurcsány szervezte így.....................

Igen komám, pontosan ezt írtam, pontosan ezt támasztják alá a tények, hogy Gyurcsány szervezte így és azon egyszerű okból, hogy indok lehessen a későbbiekre!

ogli dzsí 2019.04.02. 12:39:23

@Az EREDETI: Aki azt gondolja, hogy barmelyik nyugati polgar ad 1 fityinget is az ovebol mas orszagnak, az menthetetlenul hulye. Az EU-transzfer a vambeveteleinknek es a piacnyitasunknak a megvaltasa, ha az EU megtehetne, hogy ne fizesse, akkor nem fizetne. De nem teheti meg.

Mi sem adunk penzt a hataron tuli magyaroknak, meg az angolaiaknak meg a zold foki negereknek, ezek befektetesek a sajat erdekunkben.

6.Lenin 2019.04.02. 12:47:02

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Igen. Eddig más se csinált még ennyit sem. Az ország e1re inkább a saját lábán áll. Nem kellett volna mindent eladni a ballibáknak. Aki akar, dolgozhat, meg is fizetik.
A nagy része a te torz véleményed csupán. Megosztottság? Miért, létezik valahol egységes társadalom? Szerencsére nem vagyunk egyformák.

sírjatok 2019.04.02. 12:49:38

@arckönyv: "a populista azt jelenti, hogy felméri mit akarnak a birkák és azt mantrázza. "

lol tehát aki a nép akaratát képviseli, az a populista?

Szerinted meg az a jó demokrata, aki a néppel szembemegy?

Öreg, te nem nagyon érted ezt a szavazásos izét, mi?

sírjatok 2019.04.02. 12:51:28

@arckönyv: "nem látod mennyire hülyére vagy véve."

Most döntsük már el, hogy az történik, hogy
1. a populista politikus megcsinálja, amit a "birkák" akarnak
2. a populista politikus hülyére veszi a "birkákat"

mert ez a kettő egyszerre aligha lehet igaz :D

csedo 2019.04.02. 12:51:35

Mivel nekem hiányzik birca, ezért most ideírom helyette:

Az egyetlen fontos dolog, hogy a liberalizmus halálát felismertem, majd röviddel utánam OV is.

chrisred 2019.04.02. 12:51:38

@ogli dzsí: "Az EU-transzfer a vambeveteleinknek es a piacnyitasunknak a megvaltasa, ha az EU megtehetne, hogy ne fizesse, akkor nem fizetne."

A kettőnek semmi köze egymáshoz. Vámot a nettó befizető országok sem szedhetnek.

Az EREDETI 2019.04.02. 12:54:01

@ogli dzsí: mi az hogy megtehetné? 27 tagállam szavazza meg a támogatásokat, nem a Juncker bagy Weber dönti el egy személyben vagy a brüsszel, te szerencsés. 9 milliós ország ahol milliós nagyságrend létminimum alatt tengődik az aztán jelentős piac.

nem adunk pénzt valóban, csak templomokat újítanak fel és szavazatot vásárol a fidesz. Pl milyen megtérülése lesz a horváth stadionoknak? nevezzük a nevén a pénzmosást.

6.Lenin 2019.04.02. 12:55:53

@Az EREDETI:

Nincs semmiféle támogatás, az szerződésben megállapított összeg. Feltétel volt.

sírjatok 2019.04.02. 13:01:45

@István Tamasi: "hitler választáson nagy többséggel került hatalomra 33-ban. "

Választás 32-ben volt, ott 33% körül szerezte a helyeket, azért ez az óriási többségtől elég messze van.
en.wikipedia.org/wiki/Adolf_Hitler%27s_rise_to_power#Seizure_of_control_(1931%E2%80%931933)

Az eredeti állítás az volt, hogy Hitler nagyobb többséget szerzett, mint Orbán, ez meg pláne hamis.

Az, hogy még emellé ki is oktatsz másokat, pláne lol.

sírjatok 2019.04.02. 13:03:13

@Az EREDETI: "a horváth stadionoknak"

priceless, "voltunk horváthba kicsymmel" kategória

chrisred 2019.04.02. 13:05:46

@6.Lenin: Milyen szerződésben? Az Unió hét éves költségvetési keretét az Europai Tanács határozza meg, és abban döntenek a támogatások mértékéről is.

www.google.com/amp/s/index.hu/belfold/2013/02/08/jo_lett_a_magyaroknak_az_eu-s_alku/amp

Magyarország az egy főre jutó támogatások alapján a második legnagyobb kedvezményezettje lesz az EU következő költségvetésének. Az eredeti javaslathoz képest többet kapunk. Orbán Viktor szinte mindent elért a csúcs előtt megfogalmazott magyar célok közül.

6.Lenin 2019.04.02. 13:06:24

@dare:

Az uniós ügyészség az egy nagyon aljas lipsi dolog. Láthattuk mire használták Romániában. Szerintem ezzel az egyik oldal hívei sincsenek teljesen tisztában, hogy mire is találták ki.
Az uniós források felhasználása....
index.hu/gazdasag/magyar/2010/08/10/hogy_kerultunk_ekkora_szarba/
más, annak a nagy része visszamegy. Lásd még Görögország megsegítése címen a német bankokat mentik inkább, a görögöknek csak a tartozás összege emelkedik.

Láttad a Van aki forrón szereti című filmet? Senki sem tökéletes, mondja az egyik szereplő a film végén. A politika meg főleg nem, mert azt is emberek csinálják.

6.Lenin 2019.04.02. 13:11:00

@chrisred:

És meddig is járnak ezek az "adományok", míg annak az összegnek egy részét vissza nem adják, amit előtte kivittek ezekből az országokból.
Finomabban fogalmazva, míg el nem érünk egy bizonyos szintet, amit a csatlakozáskor megállapítottak.
Melyik régiókban nem lehet uniós pénzeket felhasználni? Nem önállóan rendelkezünk az összeg felett? Ne vidd félre a dolgot.

Minden ballib bérretteg 2019.04.02. 13:14:40

@sírjatok:

Az agyatlan ballibeket azzal vígasztalják, hogy aki mást gondol mint ők azok birkák, és hülyék.

Szegények meg tényleg annyira segghülyék, hogy a világ fennállása óta ezen legpopulistább uszító marhaságot is csont nélkül benyalják.

Az EREDETI 2019.04.02. 13:19:37

@6.Lenin: rátok jellemző ez a nekünk jár gondolkodás.
valóban nem a magyar népet támogatják, hanem a viktort és a közeli "vállalkozókat".

chrisred 2019.04.02. 13:24:32

@6.Lenin: Semmit nem vittek ki az országból, ellenben tőkét hoztak. És hát azon siránkozni, hogy előbb-utóbb le fognak állni az ajándékok osztogatásával, nekem ízléstelennek tűnik.

chrisred 2019.04.02. 13:27:42

@6.Lenin: És persze, nem, a magyar kormány nem önállóan rendelkezik az összeg felett, ahogy ők sem, az az ottani adófizetők pénze, amivel nekik is el kell számolni.

Sean MacTíre 2019.04.02. 13:32:10

@conchita wurst: ez annak az oldalnak a blogja, ami Fidesz ellenes. Szoval te mit keresel itt? (Alnaiv akademikus kerdes, nem kell megvalaszolnod, de ha megteszed, akkor sem erdekel kulonosebben :) ).

Sean MacTíre 2019.04.02. 13:33:36

Egyebkent, ami a tendenciakat illeti (az europai torteneseket), nem igazan erositi meg az elvarasodat a jovovel kapcsolatosan. Persze, lehet ez meg maskepp.

ogli dzsí 2019.04.02. 13:43:21

@chrisred: Ha nem vagyuk EU tagok, akkor meg szedhetunk.

A kettonek az a koze egymashoz, hogy a piacnyitas nem a mi erdekunk volt, hanem az eredeti tagoke. Ergo nem tehetik meg hogy nem fizetnek, mert akkor vamot szednenk.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 13:43:54

@6.Lenin: egyre inkább kiderül, hogy nem vagy korrekt. Egyetlen szemszögből látod a dolgokat, ami a fideszé.
Eladtak mindent? Igaz. És?
A fidesz is. Ami volt még. De az indulás sem volt egyszerű. Joszip Tot, Kaja Ibrachim.
Ezek bizony bűncselekmények.
De neked ezzel nincsenek gondjaid.
Én meg elítélem mindkét oldalt.

Bár szeretném látni a gondolatmenetet: ha nem adjuk el a "nemzeti vagyont", ha saját lábra állunk, miből éltünk volna meg?
Dunai vasmű? Vagy Digép?
Esetleg Kaposvári cukor? Burgonya? Alma?
A híres magyar kukorica?

Ballib vagyok mert rettegek 2019.04.02. 13:45:34

Ti Soros bérenc ballibek, ugráljatok csak, nincsen egy darab szavazótok se.

Épp most jött ki a Századvég felmérése a pártok támogatottságáról. Eszerint a legfeljebb 8 osztályt végzettek és írástudatlanok körében a Fideszre 98% szavaz és csak 2% baloldali pártokra.
A 8 osztály és középfokú végzettség közötti rendelkezőknél a Fideszre 33% szavaz és csak 12% a baloldali párokra. A többi bizonytalan.
A felsőfokú végzettek között a Fideszre 22% szavaz, a baloldali pártokra 21%. Ez az egyetlen csoport az ahol a ballibek valamennyire erősek, hiába, ez a csoport tele van lippsivel. Viszont mivel a felsőfokú végzettek a lakosság 5%-át teszik ki, így a Fidesz akár az összes kamudiplomást is átadhatná a ballibeknek.

A Fidesz tehát legyőzhetetlen mert a magyar társadalom legszélesebb csoportjában, a szak- és közmunkás osztályban a győzelmi arányunk 90% feletti.

ogli dzsí 2019.04.02. 13:46:33

@Az EREDETI: "9 milliós ország ahol milliós nagyságrend létminimum alatt tengődik az aztán jelentős piac"

Latod, eleg jelentos ahhoz, hogy fizessenek a tagsagunkert.

" nem adunk pénzt valóban, csak templomokat újítanak fel és szavazatot vásárol a fidesz.

Igen, a partok altalaban ezt csinaljak. Ha a libbantak nem allamcsoddel probaltak volna szavazatot vasarolni, nem lenne a Fidesznek folyamatosan 2/3-a

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 13:50:03

@6.Lenin: adják, amit előtte kivittek ezekből az országokból.
Finomabban fogalmazva, míg el nem érünk egy bizonyos szintet, amit a csatlakozáskor megállapítottak."
Ez már a szenilitás?

Magyarország olyan gazdag volt , hogy annyi mindent vittek ki, hogy nem bírják visszafizetni?

Te, gondolkodtál már azon, hogy saját iparunk, mezőgazdaságunk nem volt versenyképes?
Hogy nem volt piacunk?
Ja, sorolhatsz ellenpéldákat, de ne tedd.
Sem az Ikarus, sem a magyar cukor, brojler csirke nem jelent mennyiséget, ráadásul hamar túlléptek a versenytársak rajta.

6.Lenin 2019.04.02. 13:51:02

@chrisred:

Meg van határozva, hogy milyen fejlettségű régiókban, és milyen célokra használható fel az uniós fejlesztési támogatás, vagy inkább felzárkózási. Amennyiben az adott régió már elért egy uniós szintet, ott már nem használható fel, még felzárkózáshoz sem.
Vagy valami ilyesmi.

Ballib vagyok mert rettegek 2019.04.02. 13:52:23

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Nekem sokkal szimpatikusabb hogyha a Fidesz adja el az országot mint ha a ballib. Mert a Fidesz nem elkótyavetyéli a magyar hazát, hanem annak adja aki arra ki van választva.

Épp ugyanígy nekem sokkal szimpatikusabb hogy ha a fideszesek nyúlják le a közpénzek száz milliárdjait, mert azokból legalább Magyarországon teremtenek munkahelyeket, megyényi földbirktokokat, szálloda birodalmakat, nem pedig kiviszik a profitot az országból mint a Strabag.

Sose értitek meg Soros bérencek, hogy Orbán Viktort semmire nem cseréljük le, ha megdöglöttök akkor se. Akár száz millió migránst is küldhet ránk, akik az összes anyánkat nagyanyánkat megerőszakolják - ha Orbán Viktor így akarja, akkor önként ajánljuk fel az asszony népeinket,és rendkívül büszkék vagyunk Orbán Viktorra hogy ezzel megint sikerült megmenteni Európát és a magyarokat a kihalástól.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 13:52:38

@Ballib vagyok mert rettegek: tehát jól látszik, hogy a szellemi kihívással küszködők a fidesz szavazói...
Ettől jobban nem írhattad volna le magad.

chrisred 2019.04.02. 13:52:56

@ogli dzsí: A piacnyitás közös érdek volt, és nem az Unió csatlakozott Magyarországhoz, hanem Magyarország az Unióhoz.

Nekem valami azt súgja, hogy a vámsorompó fenntartását nem a világ legfejlettebb többszázmilliós gazdasági térsége szívta volna meg, hanem a posztkommunista, ipari termelés nélküli 10 milliós Magyarország.

ogli dzsí 2019.04.02. 13:54:11

@chrisred: Ok, akkor probaljanak meg nem fizetni...:)

A hangemberkedest mar ismerjuk.

6.Lenin 2019.04.02. 13:54:23

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Komplett iparágakat vettek meg, közműveket, piacot, olcsó munkaerőt. Banki szektorokat.
Stb.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 13:56:05

@Ballib vagyok mert rettegek: szimpatikusabb hogy ha a fideszesek nyúlják le a közpénzek száz milliárdjait, mert azokból legalább Magyarországon teremtenek munkahelyeket, megyényi földbirktokokat, szálloda birodalmakat, nem pedig kiviszik a profitot az országból mint a Strabag."

Nekem pedig az szimpatikus, ha nem nyúlják le.
Azért ne légy annyira naiv, hogy a lopott pénz nem külföldön landol...

midnightcoder2 2019.04.02. 13:57:17

@Igazamvanvagyigazamvan?: Már mi a fenéért bukott volna meg emiatt Gyurcsány ? A királyi TV akkoriban is centire ugyanolyan jelentéktelen pártszócsõ volt mint most, csak más párt kezében. De 2006 nem 1956 volt, akkor már régen volt net az átlagpolgárnál és ha egy üzenetet el akartál juttatni az ország népéhez arra már rég nem a közmédia volt az ideális eszköz. Igazából a legjobb bizonyíték arra, hogy ezt az egészet a baloldal szervezte pont ez. Õk élnek még ma is az 50-es években, amikor a média az az állami rádió és a tévé, és a világon a legfontosabb dolog harcolni a gonosz nácikok ellen. Csak közben létrejött a kereskedelmi média, majd a net, majd a közösségi oldalak, a nácikok pedig jelenleg kb. a legkisebb veszély ami Európára leselkedik.

chrisred 2019.04.02. 14:00:58

@6.Lenin: Megvették, és utána még egyszer kifizetik, és még mindig ők járnak jól?

dare 2019.04.02. 14:01:49

@6.Lenin: Rendkívül alias dolog.
Nem is értem hogy juthatott ilyen hülyeség egyáltalán az eszükbe.
Esetleg valami konstruktív a Fidesztől e téren?
Ha van valami jobb ötletük erre, azt jó lenne ha tartanák magukba.
www.consilium.europa.eu/hu/policies/eppo/

ogli dzsí 2019.04.02. 14:04:39

Amugy az a rengeteg EU tamogatas 200 Ft naponta, per fo. A netto kb. a fele, 100 ft a befizetesek levonasa utan.

tldr.444.hu/2016/06/08/naponta-2-milliard-forint-joett-magyarorszagra-az-elmult-12-evben-hol-van

De ebben meg benne van a sajat cegeiknek szant tamogatas.

chrisred 2019.04.02. 14:05:18

@ogli dzsí: Szerintem ez a rendszer eleve elhibázott volt, mert tálcán kínálta a komcsi rendszerek túlélő elitjének a lenyúlást. Nem véletlen, hogy olyan országokban profitált belőle a társadalom, mint Észtország, ahol a korábbi orosz gyarmati bürokráciát egy az egyben kipenderitették az országból.

Sean MacTíre 2019.04.02. 14:05:29

@ogli dzsí: az igen nagy teher lenne a jelenleg 500 millos, Brexit utan 440 millios EU-nak, ha a magyarok nem hajlandok vasarolni toluk... valoszinuleg sirva kernek a vamok eltorleset.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 14:08:40

@6.Lenin: jujj.
Az energiaszektor visszaállamosítása politikai okból tòrtént. Óriási a lemaradás. Mint a kórházaknál.
A bani szektorokat nem tudták megvenni..
Gondolj bele, abból egy van. Ha azon az egy piacon több szereplő van, azok versenyeznek egymással. Mindezt úgy, hogy direktben az állam szabâlyozza. Indirekt módon pedig a jegybank...
Ez mondjuk igaz a közművekre is, az állam szabályozza.
A munkaerő olcsósága pedig egy buta hazugság, hülyéknek.
Az ugyanis relatív.
De ismét kíváncsian várom a levezetésed, ha marad a kádári örökség, ha nem engedik be a ranló nyugatiakat, mit termeltünk volna, és hogyan lett volna a magyar munkaerő drága???

Ne égesd magad, a fidesz propot böfögöd fel, el sem gondolkozol azon, hogy Orbán személyesen nevezte a Coca Colát stratégiai partnernek, a Mercedes, Audi, és mindenki más pedig állami támogatást kap a fidesztől...

Hisz nincs rájuk szükség, igaz?
A magyar Rába versenyképes lenne a világpiacon, akkor is leverné az európai gyártókat, ha vám lenne az árain...
A Márka meggy pedig reális konkurrencia lenne a Cocának...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 14:13:09

@midnightcoder2: teljesen igazad van, a szélsőjobb, a fradi hulligánok, a fidesz mind a maszop kezében volt....

2019.04.02. 14:14:04

Mi ez a szűkölés meg vergődés a tolvaj fideszes trolloknál? Kiderült, hogy a geci vezérük már egy kalap szart sem ér külföldön? Nyugi, itthon még annyit sem ért soha. Ugorjatok a Dunába, nyomorult komcsik!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 14:16:48

@ogli dzsí: az a 200 ft hogy jött ki??? Tíz millióval felszorozva az 200 millió.

Ha 2000 Ft, az már szebb. Csak ne a lakossággal oszd le, hanem az adófizetők számával.
Hupsz, mennyi is az átlag fizu?

2019.04.02. 14:19:43

Miket hazudott az a narancsfejű ribanc? Én most beszéltem a magyar néppel a kávézóban, aki azt mondta, hogy nincs megsértve, tehát ezek a bolsik megint hazudtak egy ordasat. Vagy valamelyik libsiszopó, szarfejű Bájer-palánta másképp gondolja?

6.Lenin 2019.04.02. 14:21:20

@chrisred:

Tanulmányozd Görögország megmentése nevezetű mesét.

Magyarázd el nekem, hogy a volt gyarmattartók mit ettek, hogy hirtelen mindenki Teréz anyu lett?
Vagy egy egyenrangú, egyenjogú szövetségben hogy a picsában vannak egyenjogúbbak?

Az egész izmus nevezetű faszág is csak egy kamu. Mese hülye gyerekeknek.
Miért van a jelenlegi migráció? Kik bombázzák a hazájukat, kik fosztották ki őket? Miért menekülnek? Nagyon süt a Nap?

Gyuri bá is az egyik reggel felkelt, éhes volt, szeretett volna egy lekváros kenyeret majszolni. Kiment a spejzba és majdnem belehalt amikor ráomlott a sok lóvé, fogalma se volt hogyan került oda. Majdnem belerokkan a felelősségbe, miként osztja szét a szegény népek közt.

6.Lenin 2019.04.02. 14:25:06

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Azért jönnek hozzánk a gyáraikkal, mert minden áron többet szeretnének fizetni a szegényeknek, mint otthon?
Azért olcsóbbak otthon a szolgáltatásaik, mert itt nálunk még olcsóbb és a vesztességből finanszírozzák az otthonit?
A bankok szintén?

n3spr3ss0 2019.04.02. 14:25:09

Engem bizony nem sértett meg, sőt fülig ért a szám.

2019.04.02. 14:27:18

@6.Lenin:

Beléd fojtódott a tudás tata?
Lőrinc barátról már nincs is vélemény?
Hát őt már senki nem akarja elrabolni se?

Vicc ember vagy te is.
A fideszes szart le is tüdőzöd ha kell, ugye kicsi hívő?

6.Lenin 2019.04.02. 14:38:23

@VIII. Lenin:

Mi a baj Lőrinccel? Működnek a cégei? emberek ezreinek ad munkát?

A nyomorult még 1et se tönkre? Bajnai ilyenkor már többet is tönkretett, mert nem értett hozzá, meg is mondta. Vagy a füttyös petya többet is taccsra tett ennyi idő alatt.
Fáj, hogy nem a kedvenceid lophatnak?

Megértelek, szar lehet már 10 éve a szopóágon vergődni, de hát hülye vagy, mit szeretnél, ha kapnál?
Zavard el ezt a tolvaj bandát, és te lophatsz. Mi az akadálya?
Hülye vagy hozzá? Senki nem akarja helyetted elzavarni őket? Akkor mi a faszért sírsz?

Pop40 2019.04.02. 14:41:07

"Manfred Weber vérig sértette a magyar választókat"

Nem újdonság, hogy
1, minden fideszes hülye, mint a segg
2, imádják magukat "Magyarországnak" hazudni.

De szerencsétlen liba, ha lenne 2 agysejtje: ugyan mégis mi a franccal tudná megsérteni a MAGYAR állampolgárokat a néppárt azzal, hogy nem tart igényt a lótolvaj cigányra, meg a bandájára?
Mégis, mennyiben érint ez a fideszes csürhén kívül mást? Mennyiben érint pl egy szocit, egy jobbikost, egy bizonytalant, hogy egy olyan pártcsalád, akire SOHA ÉLETÉBEN NEM SZAVAZOTT, kihajít a tagjai közül egy köztörvényes bandát?
Juditka: MAGYARORSZÁG SOHA (!!!) NEM VOLT A NÉPPÁRT TAGJA. CSAK A FIDESZ.

Ebből (is) látszik, mennyire segghülye a fideszes állatfaj.
És ez az ostoba tyúk valami államtitkár.

Innentől fogva el lehet képzelni, mennyi esze lehet az átlagnak, ha ennyivel már államtitkárnak neveznek ki. :D

arckönyv 2019.04.02. 14:43:59

@sírjatok: el is hiszem, hogy nem érted. ezért vagy birka. ha azt akarja viktor, hogy rettegjen a hülye fajtád a migránsoktól akkor reggeltől estig ez megy a tv-ben rádióban és kész. akkor vajon kinek az akarata érvényesül?

ogli dzsí 2019.04.02. 14:44:21

@Igazamvanvagyigazamvan?: "az a 200 ft hogy jött ki??? Tíz millióval felszorozva az 200 millió."

vmi libbant matekkal biztosan..:)

ogli dzsí 2019.04.02. 14:45:55

@Sean MacTíre: Ezert mondom, mit hangemberkednek evek ota, hogy nem kuldenek penzt?

Probaljak ki nyugodtan.

6.Lenin 2019.04.02. 14:46:17

@Pop40:

Izé...

Ha jelenleg hülyék vannak hatalmon, ráadásul már lassan 10 éve, és ezeket képtelenek elzavarni a sunyiba, kik is?
Hát azok akkor csak hülyébbek lehetnek náluk. Más, logikus magyarázat?

chrisred 2019.04.02. 14:47:17

@6.Lenin: Mi köze ennek Görögországhoz?

A volt gyarmattartók országában azota jókora társadalmi változás történt, például már nem dolgoznak 10 éves gyerekek a bányákban.

"Miért van a jelenlegi migráció? Kik bombázzák a hazájukat, kik fosztották ki őket? Miért menekülnek?"

Putyin meg az ő ottani kesztyűbábja.

chrisred 2019.04.02. 14:48:52

@6.Lenin: A Kádár-rezsim harmincvalahány éven át fennállt, a logikád szerint akkor voltak igazán hülyék errefelé az emberek.

Pop40 2019.04.02. 14:49:14

@MUIE Orban:

Nézd el nekik, nagy szarban vannak most.

Eddig ugye azt nyomták mindenhol, hogy a vajda Európa közepe, ájultan lesi mindenki minden szavát, akkora tényező, hogy csak na.

Most meg ugye azt kell kommunikálni, hogy a tolvaj gazdájukat épp úgy bassza ki még a saját pártcsaládja is (!!) hogy a taknyukon csúsznak vissza Felcsútra.

Bármilyen olajozottan hazudik a fideszes banda, azért ilyen 180 fokos fordulatokat még a gyorsnaszáddal is nehéz egyik napról a másikra megtenni. :D

Képzeld csak el az átlag bugris tahó fideszest: eddig azt hallgatta, hogy Viktorka a király Európában, most meg azt hallgatja, hogy mindenki libsi meg Soros Európában, ezért rühelli az istenét még a saját pártcsaládja is.

Nem csoda, hogy ezekbe a váltásokba belezavarodik az egy agysejtje.

ogli dzsí 2019.04.02. 14:49:38

Tehat az EU annyoira bokezu, hogy szemelyenkent, naponta netto 30 eurocenttel tamogat minket, keleti parasztokat.

tldr.444.hu/2016/06/08/naponta-2-milliard-forint-joett-magyarorszagra-az-elmult-12-evben-hol-van

ogli dzsí 2019.04.02. 14:50:57

@ogli dzsí: Ehhez kepest a nyugat-europaban taborozo szub-szaharai migrincseknek a 100xosat is kifizetik, csak hogy ne vagjak le a fejuket

Ha ha ha

chrisred 2019.04.02. 14:54:47

@ogli dzsí: Ez meg valami unorthodox árfolyamrendszer?

chrisred 2019.04.02. 14:56:30

@ogli dzsí: Na, neked is vannak azért hungarofób párhuzamaid.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 14:58:17

@6.Lenin: ez buta érv. Minden vállalkozás nyereségre törekszik. Ugye, nem várod el egy nyugati vállalattól, hogy veszteségesen üzemeljen, csak azért, hogy a magyaroknak jó legyen?
Na ugyanígy nem várod el egy magyar vállalattól sem.
Tehát, ha azt mondja neked a fidesz, hogy államosítottuk az energiaszektort, és nyereség helyett veszteségesen üzemeltetjük, mert az neked jó, ne hidd el.
Az olcsó munkaerő pedig pont fordítva működik. Azért olcsó a munkaerő, hogy a nyugati ide jöjjön.
Ha itt drága, megy a szlovákhoz, lengyelhez, románhoz.
Valamiért Orbán ezt nem akarja. Pedig könnyen megvalósíthatná álmaidat, a tökéletes magyar gazdaságot.

Megemelt munkabérek, a mocskos nyugati eltirhul, csak a büszke magyar vállalkozások maradnak, átveszik a nyugatiaktól a piacot, mindenki boldog...

Pop40 2019.04.02. 14:58:52

@6.Lenin:

A te agyi kapacitásoddal elhiszem, hogy nehéz felfogni, de annak, hogy egy diktátor mennyi ideig van hatalmon, vajmi kevés köze van ahhoz, béna e az ellenzéke. Ceausescu pl nem azért volt ám hatalmon jó hosszan, mert béna volt az ellenzék. (Még ha a magyar ellenzék 1-2 kivétellel valóban béna is.)

Ahhoz, hogy a vajdád még hatalmon van, több köze van a state capturenek: megszállta az államot, a csahosai főügyészként elmeszelnek minden, rájuk nézve kínos ügyet, más csahosai mondvacsinált okokkal pénzügyileg tönkretszik az ellenzéket, stb stb. Ehhez jön egy lopott ezermilliárdokból működő nonstop hazugságipar, ami a legutolsó falusi bugrisra kiterjedően mossa a fideszes majmok nem létező agyát.

S ha mindez nem lenne elég, szimplán elcsalják a választást, mint legutóbb. A buszoztatott ukránokkal, az egyetlen határmenti putriba bejelentett 100-200 "választóval", a direkt erre gründolt kamupártokkal, a " kreatívan" a fideszhez könyvelt ellenzéki szavazatokkal - s amikor ez sem elég, akkor leáll addig a szerver, míg a fidesznek kétharmada nincs. (Hisz elődötök, Sztálin et is megmondta anno: nem az a lényeg, hogy szavaznak, hanem az, ki számolja a szavazatokat.)

Na, EZÉRT van a maffiád még kormányon, és nem pedig börtönben.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 15:00:08

@ogli dzsí: mégis kell ez az alamizsna?
Miért nem mondja Orbán, hogy ne adjatok segíjt, megalázó, megállunk mi a saját lábunkon?

Minden ballib bérretteg 2019.04.02. 15:01:30

@Ballib vagyok mert rettegek:

Megint csak az agyatlan ballib marhákat sikerült beszopatnod.

Komolyan mondom élvezet látni, hogy a magadfajta mocskos tetves nickhamisítók is csak a tejjesen hülye Gyurcsnyista gyűlölködőket képesek átverni, nekik meg már úgyis teljesen mindegy.. :DDD

Minden ballib bérretteg 2019.04.02. 15:04:06

@Pop40:

Marhaság.. Itt egyedül a ballibek csaltak a választásokon..

Demszky-ről felvétel van, ahogy a szavazófülke elött agitál, és próbálja befolyásolni a váalsztókat.
Mikor meg látta hogy veszik, akkor idegbeteg módjára locsolkodni kezd.. :DDD

De a tetves ballib csalók csalásai ellenére is, a választók elküldték ez elkúrókat a picsába, ahogy fogjuk tenni még évtizedekig.

Tesszük ezt a magadfajta Gyurcsány seggnyaló ÁVH-s gecik haláláig.

konrada 2019.04.02. 15:04:35

@Igazamvanvagyigazamvan?: " tehát jól látszik, hogy a szellemi kihívással küszködők"
Valóban, mert nem veszed észre, hogy a közismert nickátíró troll egy újabb - egyébként szvsz. szellemes - szarkaszta paródiájára válaszoltál...;)
...ja és ez estben a második ö is rövid!;-P, ;))

2019.04.02. 15:05:11

@6.Lenin:

Te Tata!
Itt nehéz mellébeszélni, ez nem a parlament tudod.
Ha hazudozol vagy, ha hülyeségeket beszélsz, elkapnak és megesznek.

Tehát megint.
Mészáros Lőrinc hogyan lehet a föld 2059-ik leggazdagabb embere?
A tehetségéből vagy azért, mert Orbán Viktor egy KORRUPT TOLVAJ és gazdaggá tette a mi pénzünkből?
Bajnainak a kérdésemhez ugyan már mi köze?

Ha karóba húzod magad az a te bajod.
Te azt írtad a libsik lopnak. Gondolom azért, mert ezzel gondod van.

"Fáj, hogy nem a kedvenceid lophatnak?"
Aztán ilyen süket dumával arra akarsz célozni, hogy lehet más is lop?

Aztán FASZFEJ!
Ez illik tudod az olyanra, aki a másik szemébe hazudik blöffként (ja igen ez vagy TE)

Szóval honnan is tudod te, hogy kik a kedvenceim édes drága Tata bogár?
Én talán istenítettem itt bárkit is, ahogyan te?
Én talán elárultam neked, kikre szavazok?
Én talán jeleztem, hogy szeretem, ha ellopják a pénzt politikusok bárkinek hülye gyerek?
A szánalmas stílusod alapján tudod hol éltél te a rákosi korban?
Egy hetvenéves ember sokkal bölcsebben válogatná meg a szavait baromarc.
És nem vetemedne olyanra, hogy megpróbál egy hazugságot blöfföl másik szemébe.

És te próbálod itt az észt osztani?
Istenem?
Mi a baj a Mészáros Lőrinccel???

Ez, hogy egy másik klasszikus agyhalott fideszessel bemutassam.
Nézd meg ezt a videót, hogy meglásd a saját szintedet...

coub.com/view/14wmvi

6.Lenin 2019.04.02. 15:05:55

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Szerintem nem sokat értesz te ezekhez, bár mintha már 1-2 dolgot kezdenél elismerni, szerintem estére már 1etértenél velem mindenben.
Vagy véletlenül közben néhány pillanatra elgondolkodtál 1 picit?
Nagyon meg lennék lepődve.

6.Lenin 2019.04.02. 15:07:53

@Pop40:

Próbálkozol, hátha beveszem? Nem, nem veszem be, hiszen te is tudod, hogy amit írtál, az 1 jó nagy marhaság.
(vagy, ha próbálkozol, kicsit ravaszabban kéne)

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 15:09:01

@ogli dzsí: azért az nem kevés. Az éves gdp növekedés olyan 3800 milliárd ft, az eu támogatás 2400 milliárd.

Bizony, a magyar gazdaság naponta 50 eurocenttel nő, egy főre lebontva.

Orbán veje 2019.04.02. 15:09:20

@Minden ballib bérretteg:

Haver, te egy hülye nickhamisító vagy! Még a tiborcz gyereknél, meg a mészáros gázszerelőnél is hülyébb vagy mert azok nem nickeket lop hanem pénzt. Te viszont a fidesz hasznos idiótájaként nicket lopsz, nálad nagyobb marhát sem találni sokat.

Minden ballib bérretteg 2019.04.02. 15:10:21

Muszlim seggnyaló köcsögök..

Itt van nektek.. Minden napra egy mese.

Napi bontásban olvashatjátok, milyen sorsot szántok az országunknak is, a Soros terv végrehajtásával:

www.origo.hu/nagyvilag/20190402-nagy-britannia-migracio-bunozes-iszlamizacio.html

Február 1-jén egy 37 éves ugandai háromgyermekes anyát ítéltek el azért, mert hároméves lányán nemiszer-csonkítást hajtott végre. A nő korábban azt hazudta, hogy a kislány egy fémes tárgyra esett, és emiatt szerezte a sérüléseit. Később a hatóságok a házkutatás során derítettek fényt arra, hogy valójában mi történt. A hír kapcsán jelent meg egy tanulmány, miszerint Nagy-Britanniában 137 ezer olyan nő élhet, akik nemiszerv-csonkításon estek át.
...
Február 28-án a 37 éves Mohammed Amint bűnösnek találták abban, hogy abban a kórházban, ahol dolgozott, a saria előírása szerinti öltözködési szabályokra próbálta rávenni a nőket.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 15:11:13

@6.Lenin: ne terelj, fideszes agyhalott cagy, nem semleges szemlélô.
Bizony, ha a béreket megemelnénk és kimenne a nyugati tőke, Albánia előttünk járna.

chrisred 2019.04.02. 15:11:25

@Minden ballib bérretteg: Vagy a neres kommentelők azért nem reagálnak rá, mert minden szavával egyetértenek. Manapság már egyre nagyobb kihívás a kormánypropagandát torzítani, mert önmagában is groteszk jelenség.

Minden ballib bérretteg 2019.04.02. 15:11:39

@VIII. Lenin:

Azért valahol röhejes, hogy a lopásból meggazdagodott Gyurcsány és Bajnai féle hazaárulókat hoznátok vissza, Simicskára, meg Mészárosra hivatkozva... :DDDD

Pop40 2019.04.02. 15:15:20

@Minden ballib bérretteg:

"Demszky-ről felvétel van, ahogy a szavazófülke elött agitál,"

Hú, igazad van. Ez tényleg BŐVEN veri a vajdád ezrével buszoztatott ukránjait, százasával egy szem putriba bejelentett kamuszavazóit, ellenzéktől a maffiádhoz könyvelt szavazatait, leállított szervereit. :-))))))))))))))))))))))))))))))))))

Hülye vagy, csak nem forogsz, bazdmeg.

Halibuli 2019.04.02. 15:16:33

"Nincs már szükség Orbánra. "
Eddig sem volt.

Minden ballib bérretteg 2019.04.02. 15:17:05

@chrisred:

Semmiféle torzítás nincs.

Az Index, 444, RTL meg a többi ballib hírhamisító éveken keresztül a Soros Terv puszta létezését is tagadták, miközben önmaga publikálta azt 2015-ben és 2016-ban is.
A wikipédiáról Soros cenzorai a szócikket (Soros-Terv) is eltüntették.
Soros által listázott 224 db EP képviselőről, amit heckerek loptal el az Open Society szerveréről, mélyen kussolnak szintén a ballib hírhamisítók.

Ma is mantrázza az egyik Index cikk, hogy hogyan rémisztget a bevándorlókkal a kormányzati média, mindeközben a lebukást igazoló Facebook oldalakat máris törölték Soros csicskásai, és a migránsok meg úton vannak és jönni fognak.
index.hu/kulfold/2019/04/02/migranskaravan_epvalasztas_kampany/
(Érdemes ezt a cikket elmenteni, hogy elküld a picsába az indexes hírhamisítókat, mikor kiderül hogy hazudnak, mint a vízfolyás, mint tették a Soros Tervnél ! )

Fél év és az INdexes hírhamisító, aki ma a kormányzati médiát szapulja, itt fogja megmagyarázni, hogy miért jó nekünk hogy jönnek azok a migránsok, akiknek ma a létezését és szándékát is letagadja.

Röhejes balfaszok vagytok, mert a valóságot nem lehet letagadni !

Pop40 2019.04.02. 15:18:11

@6.Lenin:

Ennyi, kiscsillag? Ezt szántad cáfolatnak? :D
Nem vártam tőled sokat, de ennyire könnyen azért ne add fel.

Mesélj, melyik része is marhaság, és miért is?

2019.04.02. 15:18:27

@Minden ballib bérretteg:

Na már csak te kellettél? :D
Figyelj ide!
Próbálok a nem létező értelmesebb énedre hatni.
Nehéz lesz, de talán lehetetlen.

Szóval: aki elküldené az egész fideszt nert orbánt a halál f.szára, arról miből gondolod, hogy Gyurcsányt vagy Bajnait vagy bárkit is vissza akar hozni?

Minden ballib bérretteg 2019.04.02. 15:19:26

@Pop40:

Természetesen semmiféle leállított szerver nem volt, ahogy átkönyvelt szavazat se.
Minden körzetben éppen olyan arányban verték rommá a ballib elkúrókat, akár ült ott ballib megfigyelő, akár nem. A Demszkí féle tetves csalók választási csalásai ellenére is.

(Hosszú bájtok éjszakája se létezett soha, csak a ballib hazudozó seggfejek fejébe, ahogy ezek is csak ott léteznek)

6.Lenin 2019.04.02. 15:19:40

@VIII. Lenin:

Mi van, megint elmerdt az ebéd? Vagy szar volt a sitten?

Figyelj, te faszfej, mindenhol a világon, bármilyen rendszerben, az állam azokat támogatja, akik őt hatalomba juttatják. Azok nyerik az állami megrendelések nagyon nagy %-át.
A ballibák alatt ezt saját magukra költötték. az országot még + eladósították.
Most legalább az országra is jut, sőt a polgárokra is. Nagy különbség.

Az, hogy kik a kedvenceid, kire szavazol, a te dolgod, leszarom.

Ha nem tetszik a rendszer, dolgozz, kirándulj, törődj a családoddal, és várd ki, míg megbuknak. Vagy tegyél ellenük, mutasd meg, hogy te jobb lennél.

Ne marhaságokat írjál ide, hanem a tutit, hátha megkedvellek, és rád szavazok.
Mi a fasz ebben olyan bonyolult, hogy képtelen vagy ezt felfogni?

Hülyeségekkel szeretnél elkábítani? Akkor legyél ravaszabb, hátha bejönne. Vagy nem, a kis kutya is próbálkozik, nm adja fel az első sikertelen kísérlet után.
Próbálkozz, bár már kurvára kezdelek unni.

Minden ballib bérretteg 2019.04.02. 15:21:33

@VIII. Lenin:

Az ő meggazdagodásokat nem kifogásoltad ugyanis, és jelenleg úgy tudom, ők térnének vissza elsősorban.

Szóval amíg ezt az alternatívát állítod ide, MSZP-s tolvasojtul, és tolvaj elkúró Gyurcsányustol, ex-SZDSZ-estül, addig szopni fogtok.

Ha nem, akkor majd segítek én is a Fidesz leváltásában. De addig coki !

2019.04.02. 15:24:30

@Minden ballib bérretteg:

"Az ő meggazdagodásokat nem kifogásoltad ugyanis, és jelenleg úgy tudom, ők térnének vissza elsősorban."

Te biztos tudtad, csak nem sejtetted.
Na hanyagolj engem te sötét troll!

Pop40 2019.04.02. 15:26:12

@Minden ballib bérretteg:

Persze, bolsi. Ezt még Habonyék mesélték neked, vagy te találtad ki, az okos kis buksi fejecskéddel? :D

Ha te mondod, neked természetesen elhiszem, hogy a vajdád nem csalta el kompletten az egész választást.
Sőt, tulajdonképpen a 10 éve visszavonult Demszky miatt könyvelték az ellenzéki szavazatokat a fideszhez, meg állt le a szerver. :D

Egyél inkább egy banánt.

6.Lenin 2019.04.02. 15:29:00

@Pop40:

Az egész marhaság, minek megismételni.

Ismered avt-t? A nyertes mindent visz.

Namármost, akkor mi is a teendő? Választást kell nyerni. Adott a lehetőség? Na ez jó kérdés.

Van majdnem 8 millió választásra jogosult polgár.
Ebből kb 3 millió szavaz a tolvaj bandára. Marad 5 millió.
Az országban minden szar, vagy 9 millió ténfereg a vitarájával az autópályákon kiéhezve. Munka, lóvé nuku. Hatalmas elégedetlen tömeg.

Mi kell a győzelemhez még?

1 párt, pártszövetség nagyobb támogatottsággal, mint a jelenlegiek.

Tehát kell:

1 hiteles vezér
1 hiteles vízió
1 lista
106 hiteles egyéni jelölt

És lophattok 1000-el, ezek meg mennek a picsába.

Mi a problémátok valójában?

Orbán veje 2019.04.02. 15:31:52

@Minden ballib bérretteg:

Haver!

EU által betelepített migránsok száma: 0

Orbán által betelepített migránsok száma: 40 ezer!

Szóval takarodj a kurva anyádba te hazug nickhamisító orbántroll.

morph on deer 2019.04.02. 15:32:19

@Igazamvanvagyigazamvan?:
”Bizony, a magyar gazdaság naponta 50 eurocenttel nő, egy főre lebontva.”

Vagyis kábé 150 forintnyi a növekedés naponta?
Hűha!
Azaz €182,5 per fő, évente, vagyis mondjuk 9 millió lakost alapul véve ez 1642,5 milliárd euróra jön ki!

Szinte hallani, ahogy süvítünk ettől qrvanagy sebességtől..!
Már csak az irányt kéne látni, mert az sem igazán mindegy, hogy le vagy fel...

ogli dzsí 2019.04.02. 15:33:19

@Igazamvanvagyigazamvan?: Az EU tamogatas fele befizetes...

Egy atlagkeresetu magyar befizetesei az allamkasszaba havonta (munkaado es munkavallalo): 185ezer forint

www.hrportal.hu/berkalkulator_2019.html?edt_brutto=340000&edt_elt=0&edt_gyerekek=0&edt_egyedulnevel=0&edt_frisshazas=0&edt_kedvezmeny=0&edt_munkaido=40

EU netto tamogatasa havonta/fo 3000 forint

tldr.444.hu/2016/06/08/naponta-2-milliard-forint-joett-magyarorszagra-az-elmult-12-evben-hol-van

2019.04.02. 15:33:51

@6.Lenin:

Figyuli!
Te most akkor leírtad, hogy a fidesz is lop, csak az téged nem zavar!

Mit is írtam rólad? ja igen. SÖTÉT VAGY, MINT A FÖLD!? :D

Na várj várj várj! Csak egy keresztkérdés.
"Figyelj, te faszfej, mindenhol a világon, bármilyen rendszerben, az állam azokat támogatja, akik őt hatalomba juttatják."

Mészáros Lőrinc KIT IS JUTTATOTT HATALOMRA? :DDD
Veled egy élmény beszélgetni komolyan mondom.
Forest Gump hozzád képest egy csúcs zseni.

Szóval az állam (hát mondjuk inkább a politikusok) kedveznek valakinek.
Kinek is, Ja igen, aki hatalomba segítette őket!

Ebben az esetben Orbán kedvez Mészárosnak úgy hogy szerencsétlen gázszerelő több száz milliárdos vagyonra tett szert.
Na most mit is tudunk Lőrincről? Hát kurvára nem juttatta hatalomra Viktort sehogy.
És tudod kire emlékszem (ez kurva jó lesz), aki segített a fiatal Orbánnak, na ki, na ki, hogy politikus lehessen belőle?
Hát a Soros György!
Komolyan csatak halálra röhögöm magam rajtad.! :DDDDD

Ízlelgessük: Lőrinc barát azért lett az ország leggazdagabb embere, mert hatalomba segítette Orbán Viktort.
Megzabálom a logikádat Tata! :D

Minden ballib bérretteg 2019.04.02. 15:34:10

@Pop40:

Nem kell elhinni semmit.
A magadfajta agyhalott GYurcsány seggnyaló képtelen elviselni, hogy az álláspontja a többségi társadalom által mereven elutasított, és hogy az elkúrókat soha a büdös életben nem szavazzák vissza.
De ettől ez a valóság.
Persze Gyurcsány kitalálta az agyhalott zombijainak ezt a csalásos mesét, hogy ne köpjék szemen magukat, de ez már csak tényleg a leghülyébbeknek szól !

:DDDD

chrisred 2019.04.02. 15:41:47

@Minden ballib bérretteg: Számodra az jelenti "A Soros terv" létezését, hogy Soros két különböző alkalommal két teljesen más megoldási javaslatot jelentetett meg a migrációs válság rendezésére? Logikusan gondolkodó ember számára az számít tervnek, amihez a kiagyalója az adott formában változatlanul ragaszkodik. Ráadásul a második megoldási javaslat részleteiben annyira hasonlít Orbánnak a nagyjából ugyanakkor megjelentetett meoldási javaslataira, hogy abban az esetben, haökomolyan tervnek nevezzük, kis túlzással Soros-Orbán tervre is lehetne keresztelni.

Miért, a kormánypropagandának nem az a célja, hogy ijesztgessen a migránskonvojjal? Vesztenivalójuk nincs, mert ha bekövetkezik, akkor jöhetnek azzal, hogy lám, megmondtuk. Ha meg semmi nem történik, akkor az lesz a konklúzió, hogy Pártunk és Kormányunk szakszerű intézkedésekkel újra halálos veszélyből menekítette meg a magyar népet.

6.Lenin 2019.04.02. 15:45:14

@VIII. Lenin:

Most már tényleg nagyon kezdelek unni.

Az állami támogatást csak te, és a hozzád hasonlók nevezik lopásnak, most, amikor ők vannak hatalmon, akkor az jogos természetesen.
A véleményedet ne vedd ténynek.

Soros nem juttata hatalomba Orbánt, csak próbálkozott a vén gazember, de nem jött össze. Ő egy befektető, megvesz politikusokat, aztán lerabolják az országot, ha bejön, ha nem, hát elbukta. ez egy befektetőnél nem ciki.

Most már tudom, hogy mekkora segg vagy, nem szükséges továbbiakban még bizonyítanod., de ha nagyon ragaszkodsz hozzá, nem gátollak benne.

Orbán veje 2019.04.02. 15:49:32

A Német Szövetségi Köztársaság parlamentje - Bundestag -, és a francia nemzeti gyűlés - Assemblée Nationale - megalapították a német - francia közös parlamentet.

A Bundestag elnöke Wolfgang Schäuble úr, és az Assemblée Nationale elnöke, Richard Ferrand 2019. március 25-én aláírták a megfelelő szerződést. A német-francia parlamenti gyűlés Párizsban megtartotta az első közös gyűlését.

Az egésznek van egy rendkívül szégyenteljes magyar vonatkozása. A franciák és a németek az összes európai uniós kormányt értesítették, csak a náci magyar Orbán kormányt, és a szintén náci lengyel kormányt, valamint a választások miatt a szlovák kormányt sem.

2019.04.02. 15:51:19

@6.Lenin:

Állami támogatás?
mészáros Lőrinc állami támogatásból lett az ország leggazdagabb embere?
Megáll az ész! :DDDD
Az én véleményem?
Hát a te sületlenségeidet vesézem ki édes drága bogaram.
De komolyan, te vagy az egyik legröhejesebb fidesz troll, akit valaha láttam.

2019.04.02. 15:51:44

@dare:
"Ilyen személyek minden pártnál vannak, de mivel a Fidesznek van harmadszor is 2/3-a, ezért úgy gondolom itt vannak a legtöbben ilyen emberek."

Szerintem ez rossz matematikai kovetkeztetes. Nem kovetkezik a 3*2/3-bol hogy ott vannak a legtobben "ilyenek". Persze lehet hogy igy van, csak a kovetkeztetes rossz.
Egyebkent velemenyem szerint a DK-s szavazotaborban vannak a legtobben "ilyenek". Meg azt is meg merem kozkaztatni hogy nemhogy aranyaiban, hanem abszolut ertekben ott vannak a legtobben "ilyenek". Persze bizonyitani nem tudom.

Viszont amire celzok, hogy MO-n akkor lesz politikai elit valtas, ha a fideszes szavazotaborbol szivja el a tobbi part a szavazokat, nem egymastol. Es nem az "ilyeneket", mert azt definicio szerint nem tudja, hanem az "olyanokat", amibol ahogy emlitettem, szerintem sokkal tobb van. Persze a kommenttarsadalom nagy resze (tisztelet a kivetelnek) eloszeretettel "ilyenezi" le a teljes fidesz szavazotabort.

Helga Beauty Salon. 2019.04.02. 15:52:36

@VIII. Lenin: És tudod kire emlékszem (ez kurva jó lesz), aki segített a fiatal Orbánnak, na ki, na ki, hogy politikus lehessen belőle?
Hát a Soros György! ......................

Ha nincs Soros, akkor most Orbán sincs? Nabazmeg! Egyszerű az élet, minek komplikáljuk!

6.Lenin 2019.04.02. 16:00:26

@VIII. Lenin:
Nem közbeszerzésekből? Mindent a szádba kellene rágni?
Nyilván Lőrinc megbízható, ez a politikában nagy kincs.
Apropó politi8ka. Mi a faszért foglalkozol ilyen kérdésekkel? Fingod nincs hozzá.
Láttam már nagyon szép lepkék jönnek elő valahonnan, miért nem azokat kergeted?

6.Lenin 2019.04.02. 16:03:21

@Helga Beauty Salon:

Némelyik olyan sötét, mint egy két végén berobbantott alagút közepén álló néger segge lyuka, éjfélkor.

2019.04.02. 16:05:40

@6.Lenin: "Most már tényleg nagyon kezdelek unni."

Akkor miért nem takarodsz innen a kurva ávós anyádba? Senki nem kért meg rá, hogy itt szopjad a libsik farkát. Ez vonatkozik a többi fideszes faszfejre is, aki itt nyalogatja Orbán seggéről a szart. Ha nem tetszik, amit Nyugaton mondanak a kancigány vezíredről, szedd össze a munkásőr békamenetet és támadd meg Németországot. Vidd a többi itt kommentelő faszcibáló fideszest is, köcsögbura.

2019.04.02. 16:08:26

@6.Lenin:

Értékeljük ki mai napi teljesítményed, zseniális!

A liberálisok lopnak ezért (vagy ezért is) 1994 óta a fideszre szavazol, amelyik akkor éppen liberális párt volt, de ez téged nem zavart, mert az nem az a liberális, az más liberális.
Mikor szembesítenek, hogy ezt az országot (hát igen a miénket) megeszi a korrupció (lásd ML nevű gázszerelő tündöklése, akkor)

- a másikat az zavarja, hogy nem ő lophat? (ergo beismerted, hogy ezt is tolvajnak gondolod)
- az állam (nyilván nem, hanem a politikusok) azoknak kedveznek, akik őket hatalomba segítik, amivel ML tekintetében hogy mire utaltál még isten se tudhatja, ez akkora baromság
- amikor az előző baromságoddal szembesítenek, akkor meg ML állami támogatásból lett az ország leggazdagabb embere, ami ugye nem lopás.

Hát ez fantasztikus!!
Mondjuk ne csodálkozzunk.
Kósa Lajosnak, a fidesz top tízes emberének közjegyzői papírja van róla, hogy ő az egyik leghülyébb politikus (csengeri sztori, Orbán szerint kampánylyuk). Na most, ha ő ennyire hülye, akkor egy sima forum trollnak, mint te is mennyi agya lehet ebben a NER rendszerben szerinted?
Csak költői kérdés volt....

6.Lenin 2019.04.02. 16:11:14

@MUIE Orban:

Na, még egy sötét segg lyuk. Engem nem zavar, hogy egy hülyével több van ezen a blogon. Írd le nyugodtan, mi bánt. Zavarlak?
Én miért ne írhatnám le a saját marhaságaimat, faszfejkém?

6.Lenin 2019.04.02. 16:17:27

@VIII. Lenin:
Ha neked ez jött le, hát őszintén, én nem vagyok szakorvos, nem tudok segíteni.
Írtam már, hogy a saját véleményed nem tény, csak neked esetleg.
Már vagy 3-an álltok a kétoldalt berobbantott alagút közepén éjfélkor.
Nem félsz?

2019.04.02. 16:17:37

@6.Lenin:

Jajj!
A közbeszerzés az állami támogatás? :DDDDD
Komolyan megáll eszem.
Te figyu!
A közbeszerzés NEM EGYENLŐ állami támogatás.

A "megbízható emberből" milliárdos csinálni azért, mert valaki azt gondolja róla, hogy megbízható azt KORRUPCIÓNAK HÍVJÁK!
JÓ REGGELT BALFASZ!

Mit gondolsz? És most erre válaszolj!
Viktor Istened miért hazudja azt a szemünkbe nap, mint nap, hogy:
- Ő nem foglalkozik üzleti ügyekkel
meg
- a korrupcióra zéró a tolerancia
ha
Te magad azt szajkózod, hogy több 100 milliárdos vagyonnal normális valakit megdobni adófizetői pénzből, csak azért, mert POLITIKAILAG MEGBÍZHATÓ!
Atya ég, ekkora balfasz hogy lehet valaki!? Ezért Gyurcsányt keresztre feszítette a nép majdnem!
Minek hazudja a szemünkbe Orbán ezt, ha te pedig teljesen természetesnek tartod?

Szánalmas vagy, de rettenetesen!

2019.04.02. 16:20:09

@6.Lenin:

"Ha neked ez jött le, hát őszintén, én nem vagyok szakorvos, nem tudok segíteni.
Írtam már, hogy a saját véleményed nem tény, csak neked esetleg."

Ki beszél itt arról, hogy a véleményed tény?
Arról van szó, hogy a véleményed egy baromság.
Tata! Egy pillanatra sem gondoltam azt, hogy van értelme annak a fosnak ami az agyadban van.
Ez a beszélgetés köztünk arról szól, hogy a sötét fejedben lehet e némi fényt gyújtani.
Kapísí?

6.Lenin 2019.04.02. 16:23:38

@MUIE Orban:

Van a közeledben valaki, aki orvost tudna hívni, ha tovább romlik az állapotod?
Nem, mintha aggódnék, de nehezen viselném, ha miattam ugranál le a 4.-ről (ez tényleg kamu, mármint az elviselés, talán még a tököm se viszketne többet az átlagos 0 érték felett)

Szerintem most kurvára rácsesztetek, mert igen csak ráérek, bár tényleg uncsik vagytok itt egy páran. Mind1, belefér.

6.Lenin 2019.04.02. 16:26:39

@VIII. Lenin:

B+ én nem járkálok alagútban éjfélkor. Te szeretnél fényt gyújtani?
Ez jó volt.
Ezért kér volt nicket váltanod.

Homo fideszbirkusz 2019.04.02. 16:27:52

@6.Lenin:

Látom Homo Fideszbirkusz, ma táppénzen van az elmeorvosod, ezért egész nap felügyelet nélkül maradtál.

Reméljük azért, hogy estére már rád adják a kényszer zubbonyt, mert marha unalmas hogy egész nap egy funkcionális fidióta analfabéta orbán farkának a leszopásával tölti ki az egész blogszférát.

2019.04.02. 16:36:22

@6.Lenin:

Tudod, ha valaki megkritizál én nem írok ilyen sületlenséget le:
"Írtam már, hogy a saját véleményed nem tény, csak neked esetleg."
Ennek, amit itt idézőjelbe raktam öregem semmi értelme nincs.
Nagyjából annyi info tartalma van, hogy a nap nem a hold.
Ezenkívül elég sok baromságoddal lettél itt szembesítve, amire újabb baromsággal reagáltál.
Az előzőt úgy elfeledve, mintha nem is létezett volna.
Megmutatom az egyik gyöngyszenet:

"Figyelj, te faszfej, mindenhol a világon, bármilyen rendszerben, az állam azokat támogatja, akik őt hatalomba juttatják."

Most azt felejtsük el, hogy ebben a mondatodban az állam az egy személy szerinted (valami általános iskolai nyelvtan probléma, ez van töki)
No de és itt volt kérdés:
"Mészáros Lőrinc KIT IS JUTTATOTT HATALOMRA? :DDD"
Hisz ő lett az ország leggazdagabb embere, mert szerinted valakit a hatalomba segített.
Miközben ez egy hülyeség, csak amikor leírtad az érvelésed ebbe bele sem gondoltál.
No de szembesítve lettél vele.

Aztán mint a tipikus agyhalott kommüntelők, mikor szembesítve vannak saját hülyeségükkel, ezt úgy elfeledted, átléptél rajta, már nem is számít, meg se történt.

Hogy is hívjuk ezt a típust normálisak magunk közt!?
Egy vitaképtelen NULLA!

lenörd hofstadter 2019.04.02. 16:36:54

Ne aggódjatok tetves fideSSférgek, egyre többen dobják el a kiürült csúti gecit, lesz kedvenc gazdátokból még heteske a rácsos ágyon,.... ha nem húzzátok fel egy fára a koszos kancigányt amikor már benneteket is elér a nyomor amit neki köszönhet az ország.

6.Lenin 2019.04.02. 16:39:13

@Homo fideszbirkusz:

Rendben. A gép kész lett, minden feltelepítve, most már nem érek rá, mert egy másikat kell előkészítenem. Majd a telepítésnél megint jövök, esetleg.
Tiéd a terep, lökjed Zsiga.

Azért közben minden marha belém kötött, ma se éltem hiába.
Pá!

2019.04.02. 16:42:52

@6.Lenin:

És tudod, miért kapod ezt a szívatást?
Mert egyébként titeket le sem érdemes HÁNYNI!

Többek közt ezért:
"Az Orbán Viktor miniszterelnök által nemzetstratégiai közérdekűnek nyilvánított Ripost, Lokál és Origo közölt részleteket ma a kiskunfélegyházi gimnazista lány, Nagy Blanka ellenőrzőjéből."

Mert a szaros "NER"-t támogatod, ami úgy korrupt, dilettáns és undorító ahogy van!
Úgyhogy ha meglátlak és olyan kedvem lesz és időm, cafatokra szedlek itt a blogon, mint ma is mert annyira hülye vagy, hogy ez nem több egy ujjgyakorlatnál....

6.Lenin 2019.04.02. 16:43:40

@VIII. Lenin:

Hú, B+, te vitáztál velem? Eszre kellett volna vennem?
Bocs, azt hittem simán hülye vagy.
Ne haragudj, de az írásaidból nekem ez jött le. Kár, hogy nem hamarább szóltál.

nemecsekerno_007 2019.04.02. 16:50:12

Muhahahaha!!!

Oszt rátok kinek van szüksége...

dare 2019.04.02. 16:59:52

@CaptainG: Mivel 4-szer is idézőjelbe tetted az ilyen szót, ezért gondolom joggal vélhetem azt, hogy Fideszes szavazó vagy.
Látod milyen terelés az amit csinálsz, mivel az előző mondatomban leírtam világosan kikről is beszélek (hithű pártkatonák), de te abba az irányba akarsz terelni engem, hogy én a Fidesz teljes szavazóbázisára használom az "ilyen" szót.
Pedig szerintem egyértelműen fogalmaztam, és csak azok érthették félre mire is gondolok, akik szándékosan félre is akarták érteni.
Én se az "ilyenekre", hanem inkább az "olyanokra" gondolok, amikor valódi rendszerváltást szeretnék a segítségükkel, de mikor az "olyanok" is csak lapulnak mint sz.r a fűben, és az "ilyenek" diktálják a tempót, akkor már nem tudom én se kire is lehet itt még számítani az ország sorsát illetően.
Tehát ha oda akarsz kilyukadni, hogy én is a teljes Fideszes szavazótáborra mondom azt hogy "ilyenek" (hithű pártkatonák), akkor abból az utcából ki kell hogy hozzalak.
(Viszont a következtetésem a nagy számok törvénye alapján vélhetően igaz).
Nem, vannak az "olyanok" is, akik szintén egy nagyon heterogén massza, az elvetemült bűnözőtől a teljesen tisztalelkűig mindenki megtalálható benne.
Az itt megbúvó Fideszes "olyanokra" van egy sokkal jobb szavam, ami tökéletesen jellemzi az itt lévők nagy többségét.
(azért csak ide írom zárójelbe, hogy a többség alatt nem az egészet értem, viszont aki magára veszi, az vegye fel rendesen).
Szóval az olyanokra inkább azt mondom: gyávák

Minden ballib bérretteg 2019.04.02. 17:07:53

@chrisred:
A 2015-ös Soros Terv részleteit hajtja végre az EU ma is, a 224 darab Soros által listázott, az országunkat támadó Sargentini, Verhofstadt féle hazaáruló majmok segedelmével.

Éppen mostanába fogják a migrációt támogató civilek pénzét az megnövelni, és büntetni azokat az országokat, akik a Soros féle migrációs terv útjában állnak.

Szóval ahoz képest hogy csak egy papírra vetett firkálmyának titulálod Soros 2015-ben leírt tervét, ahoz képest az öreg hvagy a fia havonta jön a fizetett csicskásaikkal egyeztetni, és cserébe a 224 darab fizetett csicskása pontról pontra azt hajtja végre.

Minden ballib bérretteg 2019.04.02. 17:10:51

Íme a Soros által megbízhatónak titulált és listázott bevándorláspárti köcsögök :

legacy.gscdn.nl/archives/images/soroskooptbrussel.pdf

A nevekben a hasonlóság az országunkat támadó Sargenti, Verhofstadt, és a migrációt pártoló Muizikens, Timmermans féle fasszopókkal nem a véletlen műve !

Minden ballib bérretteg 2019.04.02. 17:13:58

@dare:

Tudod a valóság ezzel szemben az, hogy a Fideszre szavazók nagyrésze jó okkal soha a büdös életben nem szavaz az MSZMP utódpártjaira, mint MSZP és DK, vagy az SZDSZ szerű hazaárulók utódaira.

Azaz amíg ezek a hazaárulók adják az alternatíva színét és javát, addig bizony a Fidesz fog kormányozni.

Mert Soha többé az elkúrók !

Helga Beauty Salon. 2019.04.02. 17:17:41

@dare: "ilyenek" diktálják a tempót, akkor már nem tudom én se kire is lehet itt még számítani az ország sorsát illetően..............................

Van itt mindenféle nevetséges hülye libsi, de ezzel az ország sorsa dumával még nem találkoztam. Tudod az ország sorsát a többség, illetve az általuk megválasztott kormány irányítja. Mostanában éppen a szerintetek nem létező migráció, a szintén csak a képzeletben létező nyílt társadalmat erőltető Soros és az EU komplett idiótái és aljas libsijei próbálják nem túl jó irányba terelni az ország sorsát. Tehát ne aggódjanak az ország sorsáért se Sorosok, se sorstalanok!

dare 2019.04.02. 17:24:27

@Minden ballib bérretteg: Nem kell rájuk szavaznia, de bizonyos esetekben azért nem ártana kritikát gyakorolni a párthűség mellett.

@Helga Beauty Salon:
Ettől a relativizálástól meg már rosszul vagyok.

Blogolo Blogi 2019.04.02. 17:28:23

@Helga Beauty Salon: a libsik, soros, migrans szentharomsag probalja rossz iranyba terelni az orszag sorsat.
remelem nem fog nekik sikerulni. szerencsere vannak olyanok, mint te, a helgabutaszalon, akik folyton azon dolgoznak, nehogy megtortenjen a legrosszabb!

Blogolo Blogi 2019.04.02. 17:32:33

@Minden ballib bérretteg: 224. Se tobb, se kevesebb. Meg szerencse, hogy legalabb mostmar tudjuk mivel allunk szemben.
De ugye nem sikerul nekik a soros terv. Mi megalljt parancsoltunk neki, itt nem lehet baj, ugye?

inteligencs elenzeki 2019.04.02. 18:40:35

"el sem fogadná az EB elnöki tisztjét, ha arra a Fidesz szavazataival választanák meg."

Egyértelmű, most már rá kell szavazni, és ezt deklarálni is, kib.szásból .

sZulamith 2019.04.02. 19:03:33

Jó a fotó, tökéletesen illeszkedik a poszthoz. Novák Katalin annyit még mondhatott volna, hogy Weber jobb képű, de okosabb semmiképen:)

Sir Bates dö Hól 2019.04.02. 19:15:05

én csupán egy konzekvens és koherens kommentet szeretnék látni bármely ner-cseléd részéről, s akkor támogatom a ner-t;-)...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.02. 19:30:02

@6.Lenin: nyilván Lőrinc megbízható, és a legokosabb befektető is. Mindenhez ért. Sőt, azon túl is!
Te, ha Lőrinc megbízható, ezért nyer ő, akkor az nem közbeszerzés. Azon ugyanis versenyezni kéne. Az korrupció. Szép volt!

6.Lenin 2019.04.02. 19:55:24

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Látom nem tudsz lenyugodni.

Talán azt akarod mondani, hogy létezik a világon olyan ország, ahol nem azok nyernek, akik a hatalom megszerzésében is részt vettek, vagy a hatalom számára teljes mértékben megbízhatóak?
Nyilván léteznek kifinomultabb, és primitívebb módszerek, ahogy ezt levajazzák.
Miről szól a hatalom?

A Porbafingó Jánosok nyomorult kis életéről?
Ezért költenek milliárdokat kampányokra, fizetnek le politikusokat vagy éppen hozzásegítik, hogy közlekedési balesetben fejezze be földi pályafutását, némelyik nem kívánatos szarjankó?

Nem tűnt még fel neked, hogy nyugaton is minden bukott politikusról utólag derül ki, hogy korrupt volt ?
Természetes(?) hogy az ellenzék szerint minden kormány korrupt.

A lényeg valójában az, hogy ezeket a pénzeket mire költik, hány %-a megy a kormányon lévő pártok kasszájába, mennyi a politikusok zsebébe, és mennyi a köznek.

Természetes, hogy az irigy, és balfasz Porbafingó Jánosok ezt a süket dumát mindig beveszik.
Annak is természetesnek kéne lenni, hogy ez ellen fellépjen a köz, ha túl durva a visszaosztás, de megszüntetni soha nem lehet. Minden szentnek maga felé hajlik a keze, és emberek művelik, az ember meg ugyebár gyarló lény (drágán szopnak a kurvák).
Mi a faszért lődörög Soros az EU környékén egy zsák lóvéval? Szerelmes lett az isiászos faszba?
Nyilván, hogy a céljai érdekében megvegye a lehető legtöbb korrupt politikust.

Tényleg beveszed, hogy filantróp, vagy otthon gatyában a Teréz anyut játssza a vén gazember?
A Momentum még a hatalom közelébe se került, de eltapsoltak fél milliárd Ft-ot. Vagy Szél elhitte, hogy me lesz, és közpénzből százezreket költött kozmetikusokra. Hatalmon talán visszafogná magát?

Ha nem tudnád a pártoknak szánt támogatások is közpénzből vannak. Vagy a képviselői fizetések, juttatások is azok.
Nőj már fel!

taga20 2019.04.02. 19:58:40

@Sir Bates dö Hól: haver, te kevered ezt a blogot a szájenszfiksönös blogggal!

luk, jó vagy?:)))

Sir Bates dö Hól 2019.04.02. 20:11:15

@taga20: soha jobban;-)

@6.Lenin: ezek szerint a te világodban vannak a korrupt politikusok, a porbafingók és a szarjankók. Lajosom, te hova sorolod magad?

morph on deer 2019.04.02. 20:15:00

@6.Lenin:
”Nyilván, hogy a céljai érdekében megvegye a lehető legtöbb korrupt politikust.”

Ezek szerint a viktort kihagyhatta, azért óbégat szegény feje, hogy Soros így, Soros úgy..!
Te egy zseni vagy, hogy így rávilágítottál a lényegre, komolyan!

Azt meg ugye Gejza* óta tudjuk, hogy “az a korrupció, amiből kihagynak”!
Ezért zajlik a hadjárat, semmi kétség.

*Gejza a talapzaton látható, pl itt:
misogakazimir.weebly.com/hofi-geacuteza/hofi-gza-els-menet-album1

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2019.04.02. 20:16:09

@csedo: birca elvtárs pénzhiány miatt nem kapott fizetést. Kárpótlásként szibériai gőzfürdős homopornó kazettákat kapott és most duzzogva azokat nézi valószínűleg.

taga20 2019.04.02. 20:17:22

@Sir Bates dö Hól: ennek örülök cimbi!:)

azé néha ugorj má be gumához, hiányol te anyaszomorító!:)))

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2019.04.02. 20:18:17

@morph on deer: A vén komcsi már teljesen elitta az eszét, már nem is alkalmazzuk.

Helga Beauty Salon. 2019.04.02. 20:22:46

@dare: Ettől a relativizálástól meg már rosszul vagyok......................

Elhiszem, mert Einstein óta tudjuk hogy minden relatív, így te sem vagy hülye egy tuskóhoz képest!

Helga Beauty Salon. 2019.04.02. 20:28:53

@Sir Bates dö Hól: én csupán egy konzekvens és koherens kommentet szeretnék látni bármely ner-cseléd részéről, s akkor támogatom a ner-t;-)...

Volt egy pár, csak konzekvens és koharens gondolkodásmód kellene a befogadásához!
Persze ezt minden hátsó szándék nélkül írtam, ne kezdd el keresni, mert nem szorulunk rád, maradj csak a NER-en kívül, mindenkinek jó így! :D

6.Lenin 2019.04.02. 20:29:37

@morph on deer:

Orbán legdurvább kijelentése Sorosról a tehetséges spekuláns volt eddig, amit hallottam.

Nem értem, hogy sokan miért is védik ennyire a vén gazembert,mert szerintem az. Lelkiismeretlen. Racionálisan gondolkodik, tudja, hogy a pénzzel mit lehet elérni.

Ha nekem nem hiszel, olvasd el a saját magáról írtakat:

"– Mi kell ahhoz, hogy az ember elégedett legyen a világban a helyével?
– Nekem úgy látszik, nagyon sok pénzt kellett keresnem. Nekem a sikerre szükségem volt. A külvilág egy kis jelentéktelen, szegény, félszeg fiatalembernek látott. Én zseninek tartottam magam, messiásnak. "

"– Önkéntelenül adódik a kérdés, hogy ha választhatna vagy cserélhetne, hogy elismert filozófus legyen, aki viszonylag szerényen él, vagy a jelenlegi helyzete marad, akkor mit választana?
– Ha olyan filozófus lennék, aki befolyásolni tudja a világ sorsát, akkor inkább lennék filozófus, mint pénzember. Most, hogy elég közel kerültem ahhoz, hogy befolyásoljam az események menetét, fontosabbnak tartom, hogy meg is értsem, hogy tulajdonképpen mi az a folyamat, amiben részt veszek. A mostani életemben az a szép, hogy nemcsak gondolkodni tudok, de cselekedni is..."

gervaiandras.hu/koenyvekm/emigrans-/51-soros-gyoergy-.html

Az egészet érdemes elolvasni, hogy megismerd, miként gondolkodik magáról, a világról.

Helga Beauty Salon. 2019.04.02. 20:32:42

@taga20: azé néha ugorj má be gumához, hiányol te anyaszomorító!:)))............

LMBTQ szekció kölcsönös faszfényesítés! Émelyítő, nem itt kéne, társaságban vagytok!

taga20 2019.04.02. 20:34:23

@Helga Beauty Salon: mi a kurvaanyád van? ki a fasz szólt hozzád fityeszretek?

MTA rendes tagja 2019.04.02. 20:46:25

@Sir Bates dö Hól:
Tessék:
Kibaszott egy nagy szemétláda undorító leköpnisevaló geci vagy, akitől undorodik a környezete.
Ez egy konzekvens, koherens és igaz komment volt.

MTA rendes tagja 2019.04.02. 20:49:52

@taga20: mi a kurvaanyád van? ki a fasz szólt hozzád fityeszretek?

taga20 2019.04.02. 20:54:00

@MTA rendes tagja: na húzzál anyádba papagáj!

Helga Beauty Salon. 2019.04.02. 20:56:03

@taga20: Persze persze, nem szóltál, csak a figyelmedet akartam felhívni, mert a nejednek kéne átadni egy üzenetet! Annyi csak, hogy ha a faszfej nem lesz otthon, beugrok megint egy fél órára! Előre is köszi!

taga20 2019.04.02. 21:07:16

@Helga Beauty Salon: a riasztó kódját tudod, me egy helyen melózunk a nejemmel, reggel együtt megyünk, délután együtt jövünk, és csak a kutyánk és a macskánk van otthon.

na jó, a kecskénket megcsinálhatod:)

haver, veled az a baj, hogy egész nap, hétfőtől-vasárnapig itt vered a faszodat, és azt hiszed, hogy mindenki ekkora fityeszhere, mint te!

morph on deer 2019.04.02. 21:09:17

@6.Lenin:
“Az egészet érdemes elolvasni, hogy megismerd, miként gondolkodik magáról, a világról.”

A jelek szerint a bűvészinas itt is úgy gondolta, hogy mindent tud már, amit a mestere, sőt!
Azt azért megvárom, amig majd az inas is kijön valamilyen egyes szám első személyben előadott morfondírral, hátha megismerem azt is, hogy ő miként gondolkodik magáról, a világról.

Amúgy részleteket már olvastam belőle, kösz a linket!

Nálam nem arról van szó, hogy a Sorost akarom védeni, én egyszerűen nem állom ezt a primitív stílust ami most “politika” címen zajlik.
Na meg a célját sem.
A vezért meg végképp, már vagy harminc éve. Ezt összeadva már elég is, szerintem.
}:€

MTA rendes tagja 2019.04.02. 21:11:19

@taga20: mi a kurvaanyád van? ki a fasz szólt hozzád fityeszretek? na húzzál anyádba papagáj!

Helga Beauty Salon. 2019.04.02. 21:21:40

@taga20:
na jó, a kecskénket megcsinálhatod:).........

Már beidomítottad hogy megálljon? A család meg húzza a pofáját, hogy furcsa ízű a kecsketej! :D :P !

6.Lenin 2019.04.02. 21:26:52

@morph on deer:

Nem kell mindig törekedni az egész megismerésére, mert az egészben sok a salak is. Az eltitkolni szándékozott is.
Elég, ha egy megfelelő körülmények közt elhangzott mondatot sikerül elcsípni, átgondolni, mire is gondolhatott közben a pacák. Mindenkinek vannak őszinte (nagyon ritkán) pillanatai, amikor véletlenül elengedi magát.
Persze ehhez az is kell, hogy az előítéletet a ruhatárban kell hagyni.

Természetesen mindenkit kényszerítenek a génjei, körülményei, eddig megélt, bejárt útja, hogy valamelyik sorba beálljon, akár akarja, akár nem.
Persze ritkán vannak olyanok is, akik képesek kívül maradni, kívülről szemlélni, de a legjobb, ha ismered azt is, hogy a másik miért gondolkodik úgy, ahogy. Akkor jobban meg tudod érteni, mit, miért.

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.02. 21:31:23

@taga20:

"@Helga Beauty Salon: a riasztó kódját tudod, me egy helyen melózunk a nejemmel, reggel együtt megyünk, délután együtt jövünk, és csak a kutyánk és a macskánk van otthon.

na jó, a kecskénket megcsinálhatod:)

haver, veled az a baj, hogy egész nap, hétfőtől-vasárnapig itt vered a faszodat, és azt hiszed, hogy mindenki ekkora fityeszhere, mint te! "

tényleg, ezt a helga nevű fidesstetűt ki fizetheti?

taga20 2019.04.02. 21:32:04

@Helga Beauty Salon: "Már beidomítottad hogy megálljon?"

eddig csak zöldet kapott, de szóltam neki, hogy jön helga, és becserkészed:)

taga20 2019.04.02. 21:33:23

@csüngőhasú norvégbáró:

a fasz tudja, de ha ingyé csinálja az még gázabb!

MTA rendes tagja 2019.04.02. 21:35:11

@taga20:
mi a kurvaanyád van? ki a fasz szólt hozzád fityeszretek? na húzzál anyádba papagáj! eddig csak zöldet kapott, de szóltam neki, hogy jön helga, és becserkészed:)

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.02. 21:35:33

@taga20:

"a fasz tudja, de ha ingyé csinálja az még gázabb! "

nagyon elszánt, mindenáron el akarja hitetni, hogy nekünk kell a csuti staddion cziggánya.

nem kellett a néppártnak, nekünk se kell. :D de amig 1 eurót is pofánvághat, addig nem szabadulunk tőle!

ELIOS, lölő, staddionok, lopás!

MTA rendes tagja 2019.04.02. 21:35:59

@taga20: mi a kurvaanyád van? ki a fasz szólt hozzád fityeszretek? na húzzál anyádba papagáj! eddig csak zöldet kapott, de szóltam neki, hogy jön helga, és becserkészed:) a fasz tudja, de ha ingyé csinálja az még gázabb!

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.02. 21:37:39

@MTA rendes tagja:

te miért nem bújsz vissza anyukád mellé a szalmazsákra és csinálsz magadnak tesót, mint minden rendes nóórvég?

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.02. 21:43:40

@taga20:

á, ez nem hiteles forrás, hisz nem a tv2 prostisrácok vagy a századvég fidesskutató zrt esetleg m1 vagy magyar idők mocsokmédia tudatta a csóringer néppel.

hisz mi imádjuk a loppást és a staddionokat!! éljen a főcziggány, éljen a halszagú madzsarhon.

MTA rendes tagja 2019.04.02. 21:45:15

@csüngőhasú norvégbáró: te miért nem bújsz vissza anyukád mellé a szalmazsákra és csinálsz magadnak tesót, mint minden rendes nóórvég? mi a kurvaanyád van? ki a fasz szólt hozzád fityeszretek?

MTA rendes tagja 2019.04.02. 21:53:06

@taga20: irigykedik az Orbán, hogy a genderképző már Bécsben képzi a gendertudósokat, hát persze, persze
De: ki a fasz szólt hozzád fityeszretek?

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.02. 21:53:10

@MTA rendes tagja:

mondom, irány a szalmazsák, te torzszülött.

Blogolo Blogi 2019.04.02. 21:58:01

Amugy tenyleg megsertod7tek. Majdnem 400 hozzaszolas, altalaban 200 hozzaszolas korul kap egy-egy kenyesebbnek tartott topic.
Sebaj birkak, attol, hogy a fidesz be fog lepni a nacionalistak internacionalekaba, meg akar a szavazatok 3/4 et vagy 4/5et is megkaphassa, mert az atlagbirkat ez nem erdekli (ld. azt sem tuggya mi az - sorosmigranslibsi forever) .

taga20 2019.04.02. 22:02:00

@csüngőhasú norvégbáró:

az miért van, hogy az ilyen szervilis fityeszparaziták, mint ez is itt, kostolgat minket,
és nem a csúti geci maffiáját ekézi?

Lakatos Rodolfó 2019.04.02. 22:09:52

@taga20: "csúti geci maffiáját ekézi"

Szerinted ez egy értelmes kérdés?

Miért akarná egy Fidesz-szimpatizáns a Fideszt ekézni éppen most?

Tavaly rekordszintű gazdasági növekedést értek el
www.google.com/amp/s/www.portfolio.hu/gazdasag/a-tobb-evtizedes-rekord-utan-tudott-meg-nagyot-robbantani-a-magyar-gazdasag.313937.html%3famp

A Fidesz-KDNP népszerűsége az egekben, tehát jól megy a kampány is:
magyarnemzet.hu/belfold/nezopont-tovabb-nott-a-fidesz-tamogatottsaga-6421580/

Nincs okunk panaszra, sőt – minden okunk megvan elégedettnek lenni.

Lakatos Rodolfó 2019.04.02. 22:14:09

@Blogolo Blogi: "attol, hogy a fidesz be fog lepni a nacionalistak internacionalekaba, meg akar a szavazatok 3/4 et vagy 4/5et is megkaphassa"

Valóban, a Fidesz szavazóit baromira nem érdekli se a ballibeknek benyaló Weber, se az új identitását kereső Liberális Néppárt, ami pedig az itthoni fejleményeket illleti, a Fideszt kedvelők közül senkinek nincs oka panaszra: nő a gazdaság, hatásosak a kampányüzenetek, egekben a Fidesz népszerűsége.

Sosem volt még ilyen jó fideszesnek lenni!

Lakatos Rodolfó 2019.04.02. 22:15:35

@taga20: Szeretnél te is ilyen jó verdát?

Dolgozz keményebben, hajts rá agresszíven az új üzletekre, bővítsd az ügyfélkörödet.

Minden ballib bérretteg 2019.04.02. 22:18:02

A Gyurcsány seggynalókra rájár a rúd erősen megint..

A gazdaság egyre jobb állapotba, a migránspárti Soros bérencek száma az EP választásokon alaposan megfigyatkozik, és az ellenzék a náci Jobbikkal együtt is tök esélytelen... :DDDD

A karaván halad a ballib kutya ugat ! ;)

taga20 2019.04.02. 22:20:53

@Lakatos Rodolfó: soha nem vennék ilyen ostoba szar verdát.

ha neked ez a közpénz lopás, amit a geciklánod csinál, rendben van, akkor te beteg vagy!

Sir Bates dö Hól 2019.04.02. 23:11:33

@MTA rendes tagja: ellenben családod nőtagjai nem ezt mondják, mikor mélyen a szemükbe nézek;-)... igaz, ők mind a konzekven, mind a koherens jelentésével tisztában vannak;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.04.02. 23:18:16

@Helga Beauty Salon: ne féltékenykedj, van neked is hely a nap alatt;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.04.02. 23:21:50

@Lakatos Rodolfó: élvezd ki minden pillanatát, mert lassan véget ér a hét bő esztendő;-)...
(abból a hihetetlen gdp-emelkedésből pontosan mennyi is jutott rád?;-)... kiröhögnek a gazdáid is;-))

Sir Bates dö Hól 2019.04.02. 23:30:48

@Blogolo Blogi: én kifejezetten jól szórakozom rajtuk, igaz én froban vagyok; ellenben mikor lefordítottam a legutóbbi sallert, hogy mit mondott bakos a provanszi borvásárlási tilalomról, először mindenki röhögött, azt hitték vicc, majd megállapították, hogy komplett elmebeteg mo jelentős része, a no-go-zone említésekor viszont döbbenten közölték, hogy a B13 (Banlieue 13) az csak egy mozifilm;-)...

az valahogy nem jön össze, hogy tényleg behúzzák az ep-helyek minimum ¾-ét, ennek ellenére milyen frusztráltak;-)...

2019.04.02. 23:35:52

@dare: Nos, a "tisztelet a kivetelnek" szavaimmal pont rad gondoltam.
Na most ha visszaolvasod a 3 hozzaszolast a linkek menten figyelmesen (tied=>enyem=>tied), talan meg tanulhatsz is magadrol valamit.
Udv!

Lakatos Rodolfó 2019.04.02. 23:41:04

@Sir Bates dö Hól: "élvezd ki minden pillanatát, mert lassan véget ér a hét bő esztendő"

Tisztában vagyok vele, hogy az 5%-os gazdasági növekedési ütem valószínűleg csak egy egyszeri "csoda" volt, és idén már egy jelentősebb lassulás sem zárható ki (külső recesszió esetén), de az előző ballib vezetés ilyen egyszeri csodákkal sem nagyon ajándékozott meg minket.

Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy nekem mindebből mi jutott – köszönöm, én is kaptam béremelést.

Lakatos Rodolfó 2019.04.02. 23:42:56

@Sir Bates dö Hól: "az valahogy nem jön össze, hogy tényleg behúzzák az ep-helyek minimum ¾-ét"

Azért a 3/4 az sok lenne, a most prognosztizált 13-14 mandátum viszont egy erős jelzés arról, hogy Magyarországon mit gondolnak az emberek a politikai vezetésről, kire szeretnék bízni hazánk sorsát.

Blogolo Blogi 2019.04.02. 23:43:48

@Lakatos Rodolfó: Draga Baratom, ha valoban a csucsra ertel, kivanom, hogy maradj is ott.

Blogolo Blogi 2019.04.02. 23:46:41

@Lakatos Rodolfó: ne szerenykedjetek sracok, maholnap 4/5, 2020ig meg eszak koreai magassagokba is erhettek. Milyen izgi lesz, mar nagyon varom!

Lakatos Rodolfó 2019.04.02. 23:48:15

@Blogolo Blogi: A 4/5 2022-ben nem lenne rossz, ti és a ballibbant elkúró gazdáitok tesznek is róla, hogy mindez reális várakozás lehessen számunkra, és ne csak álom.

Blogolo Blogi 2019.04.02. 23:53:34

@Sir Bates dö Hól: egyaltalan nem ertem miert hasznalsz ilyen szavakat, hogy frusztraltak. Miert akarod osszezavarni oket ezekkel a flancos idegen szavakkal, most hogy a soroslibsimigrans szentharomsag mar egesz jol megy nekik. En pl. nagyonis buszke vagyok rajuk, hogy ezt ilyen szepen megtanultak, franc se nezte ki a legtobbjebol. Pluszplane a tamogatas es a nepszeruseg is az egekben. Mit nekik ketharmad, meglesz ott a 4/5od is. En pl. rajuk szavazok, a nagyi is megmondta.

Blogolo Blogi 2019.04.02. 23:56:51

@Lakatos Rodolfó: ne legyel kishitu Draga Baratom. En magam mar most 4/5ot prognosztizalok, 2022re meglepodik az oreg kontinens, mert 98%os eredmenyt kommunistakon vagy azok kolykein kivul nemigen szoktak elerni. Talan 2022ben sem lesz ez egeszen veletlen. Ugyebar. Viszont en rajuk szavazok majd, mert megvedenek sprostol, a lipsiktol meg a migransoktol is.

Sir Bates dö Hól 2019.04.02. 23:59:22

@Lakatos Rodolfó: froban 1240 körül van a nettó minimálbér, 35 óra/hét munkaidővel, ehhez még jönnek a szocpol juttatások; sz'al a gdp emelkedése maximum a hitelkihelyezőknek érdekes, de alapvetően nem kellene túlmisztifikálni, arról nem is beszélve, hogy a segélynek köszönhető;-)...

(tudod, az a legnagyobb gond, hogy orbán tehetett volna jót is moval, maradhatott volna demokrata is, s akkor is megválasztanák, nem kellett volna eladnia az országot sem a nagytőkének, sem a moszkovita birodalomnak, ellenben kormányozni kellett volna, s nem lopni csupán; s a legszebb az egészben az, hogy még ezzel az összeharácsolt vagyonnal sincsenek sehol sem, sehol nem veszik őket komolyan, s még csak működtetni sem tudnak semmit;-)... ellenben az összes költséget veled fizettetik majd meg, ezért egyébként sajnállak titeket)

Sir Bates dö Hól 2019.04.03. 00:20:34

@Lakatos Rodolfó: konkrétan arra akarjátok bízni hazánk sorsát, aki pont elszigetelődik az eu-ban;-)... ami nem lenne gond, ha mo nem csupán összeszerelő üzem lenne, 3% alatti hozzájárulással a közös gdp-hez... így viszont elég kicsi a mozgástér...

Sir Bates dö Hól 2019.04.03. 00:25:21

@Blogolo Blogi: hát, nem gondoltam, hogy ez ennyire idegennek számít, igaz, én már rég voltam otthon;-)... ellenben ez a soros-migráns-brüsszel olyanná vált, mint az isten-haza-család, igaz az is a parasztoké volt, mint ez is;-)...

chrisred 2019.04.03. 05:25:38

@Minden ballib bérretteg: Semmi olyasmi nincs a 2015-ös Soros tervben, hogy a migrációt támogató civil szervezetek pénzét növelni kellene. Éppen ellenkezőleg, azt tartalmazza, hogy meg kell teremteni a legális és biztonságos állami csatornákat a migrációhoz. Az van benne, hogy az integrációhoz és az asszimilációhoz igénybe kell venni a civil társadalom közreműködését, és anyagilag finanszírozni.

rasztaszív 2019.04.03. 06:35:21

a fideszesek látványosan még mindig nem fogták fel,hogy a juncker-plakáttal mit buktak.ezzel a húzással egész európa figyelmét ráirányították az országban közpénzből folyó pártállami propagandára.az ilyen segítséggel megszerzett mandátumok pedig lényegében nem számítanak tiszta árunak,forgalomképtelenek.

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.03. 07:11:06

@rasztaszív:

"az ilyen segítséggel megszerzett mandátumok pedig lényegében nem számítanak tiszta árunak,forgalomképtelene"

csuticziggány esetében, korrektség, politikai korrektség?

a pártállamban nem csak a köztévé, de a "magánkézben" lévő TV2 is rommá nyalja a fidess seggét, de még hányan.
aki nem nyal, az megszűnik, lásd ClassFm.

ebben az országban a főcziggány dönt, és minden szolgalelkű -a pénzért- neki nyal.

tényleg ez kell nekünk.

csüngőhasú norvégbáró 2019.04.03. 07:15:58

@MTA rendes tagja:

"irigykedik az Orbán, hogy a genderképző már Bécsben képzi a gendertudósokat, hát persze, persze
De: ki a fasz szólt hozzád fityeszretek? "

Magyarországon képzés sincs, melós se, ezért kellett a csuttisdattionbárófőstrómanctiggányod rabszolgatörvénye, te gyökér.

midnight coder 2019.04.03. 07:22:58

@Igazamvanvagyigazamvan?: Valószínûleg csak pár provokátor volt a kezükben akik a huligánokat irányították. A TV székházas buli azért nagyon nem volt tömegmozgalom.

midnight coder 2019.04.03. 07:33:52

@Homo fideszbirkusz: "Homo fideszbirkuszom, a komcsik a fideszbe masíroztak át. Erre te vagy a legjobb példa."

Én a komcsikhoz kb. akkor álltam a legközelebb, amikot 89-ben beléptem az SZDSZ-be. De ez a lelkesedés csak úgy a taxisblokád magasságáig tartott.

"Meg az a 15 volt MSZMP-s, aki miniszter meg államtitkár lett a Fidesz kormányokban. "
Birkuci, ha eddig nem tetted és nem éltél még akkor, picit olvass utána, hogyan is jött létre az MSZP:
hvg.hu/itthon/20111121_mszp_mszmp_utodpart

midnight coder 2019.04.03. 07:41:43

@Orbán veje: "Továbbá, iparszerűen lopja szét az országot, mészáros strómanján keresztül 100 milliárdok vannak s a többiek ehhez képest ma született bárányok."

A gengszterváltás elõtti 3 évben, majd az utána következõ két ciklusban lényegében egy ország vagyonát lopták szét. 86-ban még a polgárok autóján és lakásán kívül max. pár butik és balatoni palacsintasütõ bódé volt magántulajdonban, 98-ra pedig már kevesebb volt az állami tulajdon aránya mint a régi nyugat-európai országokban.
És ez a vagyon úgy vált semmivé, hogy közben sem saját gazdaság nem épült ki - ami lett az szinte csak zöldmezõs multi volt mint a Suzuki, vagy a MÉH teleprõl megmentett ócska szocialista gépekkel indított kényszervállalkozás. Az emberek életszínvonala durván leesett, egy rakás ember öngyilkos is lett emiatt, szóval még azt sem lehet mondani, hogy a nagy jólétre költötték az elpárolgott állami vagyont. És közben az államadósság is szépen megnõtt a Kádári örökséghez képest.

Nem mondom. Orbánék keze is tolvaj gazemberek, viszont azt a két ciklust elég nehéz überelni.

lenörd hofstadter 2019.04.03. 08:23:04

Így van. Nincs rá szükség. A tetves kangecigány a történelem szemétdombjára kerül.

O1G = orbán egy GECI

lenörd hofstadter 2019.04.03. 08:34:52

@midnight coder:

De azért orbánkangecigánynak sikerült.
Az MDF (jobboldal, tudod, amit a buta fajtád ajnároz) alatt sikeresen meglépték azt amit felsoroltál, kiárulták az országot. Aztán 98-ra a szocik rendberakták, beindult valami, majd hála a buta fajtádnak jött a kengecigány népvezéred, és elkezdte az első rablási ciklusát. 2012-re sikeresen felélte a 94-98-as időszak közötti hozadékot, akkor szerencsére még nem jött rá az ostoba barma, hogy a hozzád hasonló nulla bites agyhalottakat kell két kiló krumplival megvásárolni, így ment a kukába, és a diliházba, ahol a mostani helye is lenne.

A második rablási ciklusát már jobban ismerjük, 2010-től felszántva a jogállam, felszántva a demokrácia, egészségügy romokban, gazdaság romokban, oktatás romokban, művészet romokban, ellopva a teljes EU támogatás, és cserébe a buta fajtád csak annyit tud felmutatni a Suzuki mellé (a többit a szocik hozták), hogy a fideSStetű oligarchák állami erőszakszervezetek támogatásával megszerezték azokat a cégeket, amik már akkor is futottak, új és EU-ban is termelőképes nagyvállalatok az ellopott EU pénzekből nem jöttek létre, szóval nem kicsit szánalmas az eszmefuttatásod, hanem nagyon.
Annak fényében meg pláne, ha el lesz zavarva a kangecigány, a csodálatos oligarcháid vállalatbirodalma valós piaci körülmények között, a beléjük pumpált állami pénzek nélkül azonnal fog felborulni, mert gazdaságilag mind egy nagy nulla, valódi, az EU-ban is eladható minőségi terméket nem állítanak elő.

O1G = orbán egy GECI

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.03. 08:41:11

@6.Lenin:
Nem értem, hogy sokan miért is védik ennyire a vén gazembert,mert szerintem az. Lelkiismeretlen. Racionálisan gondolkodik, tudja, hogy a pénzzel mit lehet elérni."

Tehát Soros gazember, mert racionálisan gondolkodik, a pénzével befolyásol, felvásárol. Orbán Mészárost hizlalja, a pénzzel manipulál. De ő nem gazember, nemzeti hős.

Igen, látom már, ki vagy. A mindenkori hatalom szervilis hódolója. Igazi megalkuvó. Kápó.
Nem, haver, nem akkor nőttél fel, amikor kollaboránssá váltál.
Csak te. Romániában is lőttek agyon pártvezért, pedig Ceausescu mindent a te elveid szerint tett, tehát felnőtt mód gondolkodott.
Nem is értem, mi a gond Zumával Dél-Afrikában, vagy hogy Ghanában újságírót öltek meg, hisz a korrupció a felnőtté válás velejárója.

Nem kéne büntetni sem, nem is értem, miért vannak a BTK-ban ilyen tételek...
A gyilkosság is emberi tulajdonság, nőjj

kutyás malymok 2019.04.03. 08:52:28

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Soros nem gazember, most kapott egy kitüntetést Bécsben
kicsit kései díj ez a tapsóaknagyártásiparban végzett tevékenységéért és a zsidó vagyon elkobzásában játszott 1944-es szerepért (amiről ő maga beszélt egy interjúban)

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2019.04.03. 08:52:34

@Igazamvanvagyigazamvan?: Óóóó! Még a rendszerváltás előttről ismerjük. Sokszor idézik amikor a munkásőr évekről nosztalgiázik. Fizetni sem kell neki, megkapja birca agyonhasznált és megunt homopornó kazettáit.

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2019.04.03. 08:54:56

@kutyás malymok: Hát igen. 14 évesen hatalmas szerepe lehetett. Ja és léteznek a tündérek! Te magadtól vagy ennyire hülye, vagy génterápia?

Kreml propaganda osztály szófiai összekötő 2019.04.03. 08:57:24

@rasztaszív: Ez jó meglátás. bircát aktiválnunk kell. Elvetetem tőle a sok homopornó kazettát, mert azóta nem dolgozik mióta megkapta őket.

morph on deer 2019.04.03. 09:06:29

@Sir Bates dö Hól:
“igaz, én már rég voltam otthon;-)... ”

És milyen rengeteget vesztettél, baxky..!
Nem is tudom, hogy lehet élni a bigott kreténség minden szinten uralkodó jelenléte nélkül! Vagy, hogy kilépsz az utcára, és nem degeneráltaknak szóló, ocsmány óriásplakátok fogadnak, dedósok által megfogalmazott üzenetekkel...!
Ez egyenesen borzasztó lehet!

Javasolni is fogom, hogy minden külhoni magyar kapjon pár óriásplakátot, amit kirakhat a lakóhelyén,- természetesen EU-s támogatásból!
Az, hogy nem értik amúgy sem számít, hiszen nálunk a külföldieknek szánt információkat is magyarul írjuk, (már amennyire sikerül,) emlékezz csak a migránsoknak szóló tanácsokra.
Tanuljanak meg magyarul, ha tudni akarják, hogy mit pofázunk nekik, nem igaz? Szóval ez nem lehet gond.

Egyébiránt azokkal a fránya külföldi szavakkal meg az a helyzet, hogy csak addig nem értjük, amíg orbán viktor nem mondja meg, hogy mit jelentenek, aztán már menni fog.
Tudod, ahogy elmagyarázta a hülye amerikai riporternek, hogy nálunk minden mást jelent.
Például nálunk a populista egy pozitív jelző, azt jelenti, hogy népszerű..!
Bizony!
Tehát ezzel az erővel még az is kiderülhet, hogy a “frusztrált” nálunk egy pozitív jelző, és azt jelenti, hogy “vidám, mint egy fideszes”, vagy valami hasonló!
De ezt még ma nem dudjuk, mivel a viktor még magyarázta el, hogy ez így van...

Látod, mennyi mindenről lemaradsz!

szkeptikus vekker 2019.04.03. 09:17:07

@kutyás malymok: Igazi nyomi fideszes vagy, aki bevesz minden propagandát. 1944-ben egy 14 éves fiúnak ugyan milyen szerepe volt? Komplett idióta vagy!

6.Lenin 2019.04.03. 09:33:06

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Már csak 1 lényeges dologban tévedsz.
A pénzt lehet használni mások javára, pl családok segítésére, és lehet használni mások kárára, hogy újabb pénzt fialjon, amit szintén gazemberségre használunk.

Ezt a lényeges különbséget nem értitek.

A ballibák is elloptak mindent, miközben az ország eladósodott, az emberek egyre szegényebbek lesznek/lettek.

Vagy szerintetek a mostaniak sokkal többet lopnak, de az ország fejlődik, emberek egyre jobban élnek.

igaz, szar lehet rájönni, hogy nem ti vagytok a mindent tudók, hanem valójában a semmihezsemértők, már lassan 10 éve.

Majd szép lassan megszokjátok. Főleg 22 után.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.03. 09:34:57

@kutyás malymok: látom, megértetted . Nem vagy te fideszes?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.03. 09:40:54

@6.Lenin: már megint hülyeséget beszélsz. Én nem sztárolom Gyurcsányt, nem várom vissza a maszopot, a szadeszt kimondottan kártékonynak tartom.
Az, hogy Mészáros az általa kezelt vagyont a nép megsegítésére használná, pedig sírvaröhögős állapotba hozott, ne csináld, kérlek!
Mondjuk további bizonyítást igényel, hogy a cba dolgozók jobban élnének, mint a Lidl dolgozók...
Mellesleg a magyar gazdaság növekedése az eu támogatásoknak köszönhető, ami nem kimondottan a fidesz érdeme...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.03. 09:41:50

@6.Lenin: az adósságról meg annyit, hogy sosem volt még ilyen magas.

MTA rendes tagja 2019.04.03. 09:48:40

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Milyen magas? GDP arányosan 12%-al csökkent 2010 óta az államadósság.
És ha valakinek 2010-ben volt 60 ezer forint törlesztője, ma meg mondjuk 80 ezer, akkor neki is csökkent a törlesztés reálértéke.
Tudom, ez kellemetlen a magyarok ellendrukkereinek, dehát ez van.

6.Lenin 2019.04.03. 09:51:26

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Ki beszél itt Gyurcsányról, az egy bukott, elmebeteg Senkiházy fasz.
Sorosról, és az ő pénzéről volt szó, hogy kilóra veszi a politikusokat, ami természetesen nem korrupció, mert a ballibák csinálják.

Mészáros sok ezer magyar embernek ad munkát, senki nem ment tönkre miatta eddig (libások pl)
Ma, aki akr dolgozhat, és 1re jobban meg is fizetik a munkáját., de nem sorolom, ha jársz az országban, látni a fejlődést.

Hasonlítsd már össze a támogatások összegét a teljes bevétellel. Nézz utána, hogy Bajnaiék mikor, és mire használták fel, mennyit. Miközben szépen eladósodott az ország.

Nyilván voltak, vannak, és sajnos lesznek is visszaélések, fel kell lépni ellene, ez nyilvánvaló, de a nagyságrendek mutatják, hogy jól, vagy rosszul vannak felhasználva akár a bevételek, akár az uniós fejlesztési támogatások (szerződésben meghatározva, és nem adományként)

Ha már erőlködsz, akkor legalább ne vidd mindig félre a témát.

rasztaszív 2019.04.03. 09:58:43

@6.Lenin: "Ha már erőlködsz, akkor legalább ne vidd mindig félre a témát."

valóban.jobb lenne arról beszélni,mit is fog érni a fidesz akárhány mandátuma az európai parlamentben.

Minden ballib bérretteg 2019.04.03. 10:03:42

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Soros egy spekuláns pöcs, aki rájött, hogy ha bábkormányt üzemeltet, mint teszi azt Ukrajnában, Macedoniában pl, akkor bagóért felvárásolhatja klientúrájának az osrzág erőforrásait (pl Ukrán Naftogáz), kifoszthatja kénye kedve szerint azt a ballib ideológiai maszlag égisze alatt.

Pusztán és kizárólag csak ezért pénzeli és listázza az általa megbízhatónak titulált politikusokat.
legacy.gscdn.nl/archives/images/soroskooptbrussel.pdf

A listán szereplő fazskalapok feladata az EP-ben a nemzetek felszámolása, nemzeti identitástudat gyengítése, a kontrol nélküli migráció megtereemtésével, a nemzeti kormányok büntetése, és politikai ellenfelek börtönbe zárása, az Európai ügyészségnek nevezett kivégzőosztag segedelmével.

Minden ballib bérretteg 2019.04.03. 10:05:14

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Közismert Gyurcsány seggnyaló vagy.
Lépten nyomon ugyanazokat a kliséket büfögöd vissza, mint a Gyurcsány nevű hazaáruló elkúró pöcsfej.

Dehát ez van.

A karaván halad a ballib kutya ugat. :DDD

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.03. 10:13:13

@MTA rendes tagja: agyhalott. Az adósságról beszéltem, nem egy viszonyszámról.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.03. 10:14:38

@Minden ballib bérretteg: megnyugszik a beteg.
Nem beszéltem Sorosról.

Helga Beauty Salon. 2019.04.03. 10:25:09

@Konteó Béla: Csak éppen nem én döntök róla........................

Nem bizony! Ezt hívják parlamentáris demokráciának, ahol a többség által megválasztott képviselők döntenek, a libsik meg a kevés képviselőjükkel, csak tátják a bamba nyáladzó pofájukat és jobb híján egész nap lopnakoznak! Uncsik vagytok nímand!

rasztaszív 2019.04.03. 10:29:36

@6.Lenin: szerintem a salvinihez való esetleges csatlakozással a fideszes mandátumok értéke kerül meghatározásra,a választáskor meg a száma.és van összefüggés.

6.Lenin 2019.04.03. 10:37:39

@Konteó Béla:

Fogadni mernék, hogy még soha nem fizettél adó, vagy nem annyit, amennyit kellene.
Amit megvesz Mészáros cégeket, felszámolja? A szállodáit lebontja?

A hülye ellenzéki parlament képviselőket is közpénzből fizetik. Ők hasznosabbak?

6.Lenin 2019.04.03. 10:41:51

@rasztaszív:

A szövetség nagysága a lényeg, és a trend, a jövő. Ennek a mostani vezetésnek nincs jövője. Bukta van barétom, el kell(ene) fogadni.

rasztaszív 2019.04.03. 10:43:58

@6.Lenin: ezt magatok közt kellene megbeszélni...:)

6.Lenin 2019.04.03. 10:53:49

@rasztaszív:

Mit kell ezen megbeszélni? Nem látod a trendet?
Alkoholista, puhagerincű, megvett politikusokkal mire menne Európa?
Sorba buknak, vagy még csak billegnek a kormányok nyugaton. Mit kell ezen megbeszélni? Ezt látni kell (főleg előre, és időben kell lépni). Ebben verhetetlen Orbán.
Nem dícsérem, csak elismerem ezt a képességét, másokból pont ez hiányzik. Ennyi.

Nektek harangoztak (hogy a kedvenc témádnál maradjak)

6.Lenin 2019.04.03. 10:55:59

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Én megvárom vele a helyreigazítást. 1-2 nap, és majd tisztábban látjuk a helyzetet.

rasztaszív 2019.04.03. 10:58:16

@6.Lenin: látom a trendet.orbán kisodródott a jobbszélre,és már nincs neki visszaút.és épp a csodafegyver,a migráncsozás szigeteli el.

6.Lenin 2019.04.03. 11:04:49

@rasztaszív:

Ez egy megalapozatlan torz vélemény, úgy is kezelem.

rasztaszív 2019.04.03. 11:07:30

@6.Lenin: ha az lenne,könnyedén cáfolhatnád.mégsem ezt teszed...:)

6.Lenin 2019.04.03. 11:11:21

@rasztaszív:

Ha cáfolni próbálnám, csak azt igazolnám vele, hogy valódi problémáról van benne szó.
Nincs mit cáfolni. A helyén kezelem.

rasztaszív 2019.04.03. 11:14:16

@6.Lenin: ok,bocs,nem piszkálom a szemellenződ...:)))

6.Lenin 2019.04.03. 11:30:34

@rasztaszív:

Rossz példát írtál. A szemellenző pont azt akadályozza meg, hogy oldalról esetleg hamis információk is zavarhatják a lényegre figyelést.
Pont ezért tesznek a lovakra is pl szemellenzőt, hogy csak arra figyeljenek, amerre menniük kell, más infó ne zavarja.
A migráció kérdésében sok a zavaró, mindenhonnan érkező hamis infó. A lényeg, hogy rossz az irány, katasztrófába vezet, a helyes út, ahol most haladnak Salviviék,Orbánék.
Csak arra kell koncentrálni.

Harangoztak rasztaszív, vége.

rasztaszív 2019.04.03. 11:34:45

@6.Lenin: hát téged nem fog megzavarni semmilyen más infó...gratulálok,jól működik nálad...:)

6.Lenin 2019.04.03. 11:38:39

@rasztaszív:

Hamis, lényegtelen biztosan nem, bármennyire is erőltetitek.

A lényeg, hogy zúgnak a harangok, rasztaszív, mennetek kell.

rasztaszív 2019.04.03. 11:44:23

@6.Lenin: bocs,egy kicsit még maradnék:)de nem fogom elfelejteni.

6.Lenin 2019.04.03. 11:48:32

@rasztaszív:

Maradhatsz, ha szeretnéd látni, amikor a kócerájotok összeomlik. Nem lesz valami szép látvány, de ha neked ez jelent valamit, legyen. Remélem a látványt soha nem fogod elfelejteni, és többet nem baszakodtok hülyeségekkel.

Legyen meg a te örömöd.

rasztaszív 2019.04.03. 11:54:56

@6.Lenin: azért még ne lovald bele magad a világvége-hangulatba...:)az orbánod után is lesz itt élet.

Sir Bates dö Hól 2019.04.03. 15:19:28

@morph on deer: egyébként ez valós probléma, megváltoztatják a betűsorok jelentéstartalmát, így egy új nyelvet hoznak létre gyakorlatilag... amin röhöghetünk, de ha valami, ez okozza majd a "nemzet" vesztét...

morph on deer 2019.04.03. 16:16:41

“Alkoholista, puhagerincű, megvett politikusokkal mire menne Európa?”

Ezzel szemben egy absztinens, talpig becsületes gerincoszlop, = orbán az igazi, - ezt akarod mondani?
:)
Az rendben van, hogy valahol már biztosan elmúlt öt óra, és indokolt a teázás, na de itt még dél sincs!

Azaz: mitől sikerült erre a következtetésre jutnod?

Mert a jelek szerint csak az számít, hogy éppen most ki a vevő. Mert volt már Szeva bácsi, a Soros, Ali, Aliyev, és még sokan mások, de jelenleg Vlagyimír a gazdi, így aztán mindenki más tisztességtelen ahogy látom.

Szó ami szó, kell is az a (páva)tánctudás, hogy eligazodjon a különféle vásárlók között. Bár egyre inkább a kötéltáncra kezd hasonlítani az attrakció, a gravitáció meg még érvényben van, csak szólok.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.03. 16:17:23

@6.Lenin: talán, ha értelmeznéd a nacionalizmus fogalmát, rájönnél, hogy pont az ő győzelmük jelent veszélyt Orbánra és az országra.. Egy nacionalista vezető ugyanis nem tudja eladni a szavazóinak, hogy idegen országot tömjenek pénzzel. Egy nacionalista vezér mellett Orbán legfeljebb csatlós lehetne...

morph on deer 2019.04.03. 16:22:33

@Sir Bates dö Hól:
“amin röhöghetünk”

Eszemben sincs! Épp azért szoktam óbégatni miatta, mert ugyanúgy látom mint te.

6.Lenin 2019.04.03. 16:32:36

@morph on deer:

A régi egy alkoholista, az újnak kinézett meg puha gerincű, és már nem csak szerintem.
Weber politikai gerince meglehetősen puha,....írjí Szelestey úr fentebb.
B+, ha a kocsiron 1 macáról ír valaki, minek hozd be hozzá az egész bagázst? Ez valami mánia?
Merkel lenne Putyin kurvája? Rossz hatással van rád a Feri imádat.

MTA rendes tagja 2019.04.03. 19:42:06

@Igazamvanvagyigazamvan?:
pedig viszonyszámról van csak értelme beszélni. Vagy ha nem úgy gondolod, akkor tessék:
2010: GDP értéke 27224 milliárd forint
2017: GDP értéke 38355 milliárd forint
Tehát 41%-al nőtt a GDP. Az államadósság pedig csak 32%-al.

Blogolo Blogi 2019.04.03. 19:49:58

@Béla Horvát: Apu nem akasztott be este vagy miafasz van veled, Bécike?

Ennyi volt lipsikék! Takarodó! 2019.04.04. 07:38:45

@Blogolo Blogi: Nagy a pofád lipsi.

De majd május 26-án "mi akasztjuk be" nektek, akkor majd pofázhatsz (bár inkább bőgni fogtok)

Ennyi volt lipsikék! Takarodó! 2019.04.04. 07:40:36

@morph on deer: "Ezzel szemben egy absztinens, talpig becsületes gerincoszlop, = orbán az igazi, - ezt akarod mondani?"

Orbán sem absztinens, de tudja a mértéket, ellentétben az El Qró Ferkóval és a luxemburgi csáléfogú isiászos vénemberrel.

Ennyi volt lipsikék! Takarodó! 2019.04.04. 07:43:13

@rasztaszív: "az orbánod után is lesz itt élet"

Csak szeretnétek!

De 200 év múlva, amikor Germanisztánban és Svédisztánban már az utolsó keresztényt is elüldözik, és se nyugaton, se nálunk nem marad már egyetlen lipsi sem, a budai várban még mindig Orbán Viktor kései utódai fognak törvénykezni!

Ennyi volt lipsikék! Takarodó! 2019.04.04. 07:46:43

@Konteó Béla: "Én fizetem az adót. Azt lopja el a kormány és adja oda Mészárosnak. És abból kapod Te a fizetésed. Ergo a főnököd vagyok."

A kormánynak a közpénzt (amit részben az adóból, részben más forrásból szerez be) nem kell ellopnia, hiszen mandátumot kapott arra, hogy rendelkezzen vele.

Te meg nem vagy senkinek a főnöke.

Attól még, hogy adót fizetsz (bár kíváncsi lennék, mennyit is), te még ugyanúgy csak egy örök beosztott csicska irigykedő proli maradsz.

Ennyi volt lipsikék! Takarodó! 2019.04.04. 07:49:55

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Tehát Soros gazember"

Így van.

A magyarok közűl senki se kérte, hogy itt beleavatkozzon a politikába, ránk akarja erőltetni a tanulatlan kecskepásztorokat, hogy legyen kit eltartani a cigányék mellett.

Fogadja be őket a saját házába!

Blogolo Blogi 2019.04.04. 07:55:34

@NO LIPPSCHY NO WORRY: speciel engem a pina jobban erdekel, mint a segg, dehat izlesek es pofonok, ha te erre gerjedsz, akkor az enyrmet is kinyalhatod, ugyis mindig szaros a szad szele.

Ennyi volt lipsikék! Takarodó! 2019.04.04. 08:01:56

@Blogolo Blogi: Nagyon vicces, lyppschykém.

A ti seggetekbe speciel egy nagy lófasz illik, amelyet szállítunk is nektek május 26-án.

Csak nehogy aztán aranyeretek legyen tőle!

chrisred 2019.04.04. 08:22:59

@NO LIPPSCHY NO WORRY: Csak arra kapott felhatalmazást, hogy közfeladatokat finanszírozzon belőle, és nem arra, hogy magánvagyonokat gyarapítson. Ha te egy intézmény pénztárosa vagy, és a kassza tartalmát szétosztogatod a barátaid között, akkor sikkasztasz.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.04. 09:40:07

@NO LIPPSCHY NO WORRY: egy javaslatot tett, hogy szerinte hogyan lehetne megoldani az akkori humanitárius válságot.
Nem kell elfogadni, az EU sem fogadta el, inkább arra áldoz, hogy ott tartsa őket.

Mellesleg a sorosozás egy amerikai zsidó agytröszt politikai áruja, el is adták néhány országban.
Orbán megvette jópénzért, és igaza volt, működik. Az agyhalottak el is hiszik, mint a laposföld ötletet. Túl sok chemtrailt szívsz, haver.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.04.04. 09:42:07

@NO LIPPSCHY NO WORRY: ha lippsizel, legalább áruld már el, mit jelent. Hisz te nem vagy bunkó, ismered a szavak jelentését, amit használsz. Igaz, jobbágy?

2019.04.04. 10:01:10

@6.Lenin:

Nézd csak te agyhalott, mutatok neked valamit!

444.hu/2019/04/04/a-fideszes-onkormanyzat-ket-evig-nem-kert-berleti-dijat-sot-rezsit-sem-az-mszp-tol-az-irodajukert-a-ferencvarosban

Most lépjünk túl a Mészáros féle vergődéseden, no de a fideszed összeáll azokkal ballibákkal, akik szerinted lopnak?
Bakker, ezek a halál faszára szívatnak téged Tata.
Nagyon úgy tűnik, itt mindenki lop, csak te választottál egyet, amelyikben hiszel, mint istenben.
Aztán ki tudja, lehet a választottad az, amelyik a legtöbbet lopja?
Te szánalmas fidesztroll!

2019.04.04. 10:15:45

@MTA rendes tagja:

"pedig viszonyszámról van csak értelme beszélni"

Igazából még ez sem igaz.
Mindig a számok mögé kell nézni, hogy mi miért van, mert meglepő dolgokat találhatsz.
Pl. Ha a fidesz, mikor megszüntette a manyupot, nem államosítja azt a 3000 Mrd felhalmozott vagyont, akkor most azt írtad volna, hogy az adósság meg 45%-kal nőtt. Pedig az a lépés gyakorlatilag nem több, mint egy könyvelés, ami a nettó államadósság (leegyszerűsítve:hitel-követelés) terhére javított a bruttó államadósságon (csak a hitel).
És ez egy elég súlyos tétel, ami egyszeri és megismételhetetlen.

Blogolo Blogi 2019.04.04. 10:33:00

@NO LIPPSCHY NO WORRY: Draga Baratom, csak nem tudsz leszallni errol a segg-vonatrol. En elhiszem, hogy ha valaki egesz nap csak ezt nyalja, mason sem jar az esze es nyilvanvalo, hogy masra egyebkent sem lenne igenyed, de ezt a fetist legyszi tartsd meg magadnak es ne terhelj vele minket, heterokat.

6.Lenin 2019.04.04. 11:51:30

@VIII. Lenin:

Először is tisztázni kéne, hogy mit is nevezünk lopásnak.
Az már kurvára unalmas, ha ti csináljátok az lopás, ha mi, azt mi megérdemeljük.

Én 1xűen azokat támogatom, akik vissza is osztanak. Most az ország, és a polgárok is fejlődnek (néhány balfasz ballibát kivéve, de azok alapból hülyék).

Mindenhol kb azonos ez a dolog, a mértéken lehetne vitázni, de a lényegesebb, hogy mire használják fel. Bizonyítani meg kurva nehéz, hogy azért drágább valami, mert hülyék, vagy azért, mert a pártot is abból támogatják, meg a hűséges lakájokat, mert azok is mindenhol vannak.

Kergess inkább lepkéket, az egészségesebb, és nem kell hozzá túl sok ész.

6.Lenin 2019.04.04. 13:13:57

@VIII. Lenin:

Írtam, hogy kergess inkább lepkéket, sokkal egészségesebb és a te szellemi színvonaladnak se lesz túl megterhelő.

Mi a faszért mennék bele olyan értelmetlen szócséplésekbe, amiről itt már több ezer balfasz kurvaanyázott egy egészségeset?

Neked hiányzik még néhány? Maradjunk annyiban, ma szinte minden egy jelentéktelen, elszigetelődött országról, és annak vezetőjéről szól. ennyire unatkoznak a ballibák nyugaton is?

Minden szarul megy, rohanunk a szakadék felé, de mindenki fizetés emelésért ácsingózik? Miből? Vagy nem is a szakadék, hanem a csúcs felé tartunk?

Ha nagy általánosságokat írsz, aminek a valóságban az ellenkezője igaz, akkor csak a hülyeségedet reklámozod.

Ha valakit /valamit minősíteni akarsz, akkor meg kell nézni, hogy egy másik időszakban hol tartott, és most hová jutott. sokkal valóságosabb képet kaphatsz, mint ha almát, és egy kocsikeret szeretnél összehasonlítani.

Pl "Most az ország, és a polgárok is fejlődnek"
"Valóban? Hát mindjárt berosálok."

Ezt valamire cáfolatnak szántad? Akkor nagyobb barom vagy, mint gondoltam. A többi hasonló "érvedről" nem is beszélve.

Tényleg jobban jársz, ha lepkéket kergetsz a réten.

6.Lenin 2019.04.04. 15:37:13

@VIII. Lenin:

"Az emberek jobban érzik magukat, az ország is fejlődik, oszt jó napot.
Ezért szavaznak a fideszre. "

És már Budapesten is. Ezt írtam én is.

Miért is Budapest a leggazdagabb? A vidék miért nem?

A szegénység = butaság, vagy a gazdagság= a magasabb intelligencia?

"Mikor megkérdezték ezeket a derék embereket, hogy ugyan már miért szavaznak a fideszre, tudod mi volt a válasz fidesznyik?"
Azért, mert nem akarják, hogy a migránsok megerőszakolják a feleségeiket."

És azért szavaznak másra a budapestiek, mert ezt elhiszik, hogy a vidékiek tényleg ezért? Akkor nagyon nagy barmok lennének (én nem általánosítanék azért ebben, mert nyilván sokan Bp-en se veszik, de vidéken sem) Te, ha komolyan gondolod (nyilván ezért írtad) akkor te 1 drb nagy barom vagy.
Még egyszer nem írom ,hogy kergess inkább lepkéket.

Mellesleg az emberek is fejlődnek, nem csak anyagilag, de szellemileg is, hiszen pont ezért szavaztak már 3x kétharmaddal a Fideszre.

"Ha ez a fejlődéses dolog úgy van ahogy mondod, akkor minek is kell nekem Soros meg Junker fejét néznem plakátokról milliárdokért?"

Hogy tudd, mit veszíthetsz, ha ezekre hallgatsz.

6.Lenin 2019.04.04. 16:37:12

@VIII. Lenin:

Vagy mert az egyikbe belenyomnak mindent, hiszen helyben lehet lopni, a másikkal meg nem törődik senki, mert az olyan mucsai.
Hülye is vagy, nem csak 1 drb barom a sok ballibant közül.
süti beállítások módosítása