B1 blogcsalád



Caputová sikere megtörheti a populista trendet Közép-Európában

Nemzetközi sajtószemle

2019. április 01. - Szelestey

zc.jpg

  • A szlovák elnökválasztás üzenete: köszönjük az orbáni modellt, de nem kérünk belőle.  
  • Nem árt ha rákapcsol Orbán, mert a magyarok súlyosabb gondnak tartják a kivándorlást és a korrupciót, mint  a migrációt.
  • Nagy bajba kerül a magyar gazdaság, ha nem nem áll rá sürgősen az automatizálásra, mert lejárt a beszélő szerszámokra épülő gazdaságpolitika ideje.

Wall Street Journal

washington_post_1.jpg

A lap szerint az EU-párti és korrupcióellenes Caputova győzelmével liberális fordulatot vesz az Európa nacionalista melegágyának számító Szlovákia. Meglepő, ám elszigetelt politikai eltolódás ez a térségben, amely a földrészen terjedő új nacionalizmus kiindulópontja. Orbán Viktor, illetve a PiS azzal tudott nagy sikert aratni, hogy azt ígérte: távol tartja a muzulmán bevándorlókat és megvédi a keresztény konzervativizmust. Ezzel szemben az új szlovák államfő éppen az ellenkezőjével lett befutó. Esetében a társadalmi liberalizmus annak bizonyítéka volt, hogy ő más, mint az ország politikai elitje, amely nyakig süpped a korrupciós botrányokba. Így pl. az újdonsült elnök azt hangoztatta, hogy a migránsok befogadásával kötelező segíteni a szomszédoknak.

Nagy segítségére volt a rendszerváltás óta nem látott hatalmas tiltakozó hullám, amelyet a kettős újságíró gyilkosság váltott ki. Maga Caputová annak tulajdonítja sikerét, hogy a lakosság kiábrándult az ország vezetéséből, elege van a gyakran erős, unióellenes jelszavakból. Mint mondta, a nagy többség az EU-hoz akar tartozni, és inkább aggódik a korrupció és a napi igazságtalanságok, semmint távoli brüsszeli harcok miatt. Arról is beszélt, hogy az eredményt egyfelől a szlovákiai stabilizálódás, másfelől annak a jeleként lehet tekinteni, hogy talán erősödik az integráció támogatottsága a régióban.  Hogy ez utóbbi mennyire igaz, azt e pillanatban nem lehet tudni, mert a nacionalista pártok továbbra is döntő szerepet játszanak a szomszédos államokban. Orbán liberális ellenfelei tavaly korrupcióellenes üzenettel igyekeztek megverni a Fideszt, ám az a bevándorlás elutasításával kétharmadot szerzett. Amúgy az első fordulóban Szlovákiában 25 % állt a radikális, oroszbarát jelöltek mellé.

Deutsche Welle

dwlogo-print.gif

A kommentár úgy értékeli a szlovák választás eredményét, hogy az a lakosság óhaját tükrözi, mármint hogy elég az orbáni modellből, a populizmusból és a demagógiából. Erre idáig nemigen van példa a térségben, de Caputová győzelme azt támasztja alá, hogy a szlovákok túlnyomó többsége „tisztességes” országban akar élni. Az elemzés fontosnak tartja, hogy az új elnök – akárcsak az első forduló után – ezúttal is köszönetet mondott a támogatásért  - a kisebbségek nyelvén is, így  a többi közt magyarul. A sikert pedig szerényen értékelte, minden hangzatos, győzelemittas retorika nélkül. Örömét fejezte ki, hogy öv alatti ütéseket, és főként populizmust mellőzve tudott felülkerekedni. Ily módon ellenpólust képez a régió jó pár populista-demagóg-nacionalista politikusával szemben, akiket Orbán Viktor egy személyben testesít meg.

Caputová nincs egyedül, az ún. haladó, balliberális reformpolitikát képviseli, amelynek hívei már egy ideje próbálnak összefogni és támogatókra találni a régióban. Nem egyszerűen a klasszikus liberalizmust hirdetik, vagyis a több jogállamot, átláthatóságot és jobb kormányzást, hanem leginkább társadalmi igazságosságot és átfogó szolidaritást akarnak. A legutóbbi felmérés azt tanúsítja, hogy utóbbi két témára igencsak volna igény a földrészen. Vagyis az olyan demagógokkal szemben, mint Orbán, nem a migrációt, vagy az állítólag hatalmi szándékokkal fellépő Brüsszelt tekintik a legsúlyosabb gondnak. Hanem a hatalmi korrupciót, a rossz gazdaságpolitikát, valamint a gyenge szociális politikát. Ha Caputovának sikerül valóra váltania programja egy részét, az fontos jelzés lesz a térség számára és fordulat nyitánya lehet: el az orbáni modelltől.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Caputová jóformán az ismeretlenségből lett államfő, és elnöksége kísérletnek számít egy olyan országban, ahol idáig a hagyományos értékek és konzervatív nézetek számítottak irányadónak, olyannyira, hogy azokat – szavakban – még a szociáldemokrataként fellépő kormánypárt is hirdette. Az elemzés szintén fontosnak tartja, hogy a győztes külön köszönetet mondott a kisebbségeknek is – azok saját nyelvén. Azt próbálta meg kiemelni, ami összeköt. Így azt, hogy az eredmény igazolja: át lehet törni a gátat a konzervatívok és a liberálisok között. Győzelme politikai szenzáció, de az első forduló után már semmiképpen sem meglepetés. A kampányban azzal keltett feltűnést, hogy pl. az egyházzal és a tömeghangulattal szemben támogatta, hogy meleg párok gyereket fogadhassanak örökbe. Azaz olyasmit képviselt, amit választási stratégák „halálosnak” minősítenek.

Guardian

guardian.png

Kelet- és Dél-Európában az embereket jobban aggasztja a ki-, mint a bevándorlás. Ezt tanúsítja a legfrissebb felmérés, amelyet 14 tagállamban végzett el az Európai Külkapcsolati Tanács nevű elemző intézet. Ez az eredmény jött ki a migráció által leginkább sújtott három déli államban, valamint a magyaroknál, lengyeleknél és románoknál. Ugyanakkor Nyugaton és északon pont fordítva van, ott a bevándorlás az első számú gond. Ám mindent egybevéve az európaiakat nagyon izgatja a korrupció, a nacionalizmus, a terrorizmus és a klímaváltozás is, noha az elmúlt öt év politikáját uralta a migráció ügye.

A kutatás vezetője emlékeztetett arra, hogy a közelgő európai választásokat egyes politikusok úgy adták el, mint olyan csatát, amely a földrész szívéért folyik. Azaz a nacionalisták igyekeznek azt a migrációról tartandó népszavazássá változtatni.  Mark Leonard szerint a legújabb megállapításaik azonban reményt adnak az EU-párti  erőknek, mármint hogy még lehet támogatást szerezni olyan témákkal, mint az életszínvonal vagy az egészségügy. Ily módon stratégiai tévedés lenne azt hinni a részükről, hogy májusban csakis a migráció dönti el az eredményt.

Az olyan populista vezetők, mint Orbán és Salvini próbálják a bevándorlást állítani a választás középpontjába. Magyarországot nemrégiben riasztó plakátok árasztották el, Brüsszel migrációs politikájára figyelmeztetve. A magyar kormány továbbra is elutasítja a kvótákat. A Néppárt nyomására ugyan a miniszterelnök visszafogta ugyan a kampányt, ám jelezte, hogy bármikor felújíthatja azt. Csakhogy az utóbbi két évben jelentősen visszaesett az Európában érkező tömegek száma.  Egyébiránt pedig a többi közt Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában több, mint 50 % a korrupciót nevezte meg a legsúlyosabb gondként.  

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Marokkói látogatása során a pápa igyekezett bátorságot önteni a migránsokba, egyben a felelősségükre emlékeztette az európaiakat, tekintettel az idegenellenes pártok megerősödésére. Úgy fogalmazott, senki sem nézheti tétlenül sok millió ember szenvedéseit, és hogy a menekülteket különleges védelem illeti meg. Továbbá, hogy csak gazdagabbak lesznek azok az államok, amelyek menedékkérőket fogadnak be, ha sikerül megakadályozniuk mindenfajta hátrányos megkülönböztetést és idegenellenes érzelmet. Emlékezetes, hogy az egyházfő igencsak kiállt az ENSZ migrációs csomagja mellett, amelyet azonban az USÁ-n kívül nem szavazott meg Magyarország, Olaszország és Lengyelország sem. Ezúttal úgy fogalmazott, hogy amíg nem teljesülnek a megállapodás előírásai, addig igazságossággal, irgalommal és szolidaritással kell kezelni a rendezetlen népvándorlást.

Ferenc Rabatban arról is beszélt, hogy ki kell bővíteni a megszokott menekülő utakat, hiszen az év eleje óta már több mint 100-an haltak meg, Európába tartva. Egyben sürgette, hogy parancsoljanak megálljt az emberkereskedőknek. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az uniós országok kormányai igyekeznek ugyan elejét venni a migrációnak, ám közben fegyvereket ad el a háborúban álló Jemennek, amivel csak gerjesztik a menekülthullámot.

Independent

independent.jpg

Az egységesebb Európáért kíván harcba szállni a májusi választáson Berlusconi. A volt olasz miniszterelnök közölte, hogy azt támogatja, amit egykor az unió alapító atyái tűztek ki célul. A Forza Italia azonban az utóbbi években jelentősen vesztett támogatottságából, az olaszok inkább a migránsellenes és euroszkeptikus Liga mellé álltak. Annak vezetője, a keményvonalas Salvini a nacionalista erőkkel igyekszik összefogni a kontinensen és azt reméli, hogy jelentősen előretörnek a választáson. Fő törekvésük, hogy feltartóztassák az integráció folyamatát és ismét több jogkörhöz juttassák a nemzetállamokat. Berlusconi ezzel szemben az egyesült EU-t szorgalmazza, közös kül- és védelmi politikával.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Az egyik bécsi gazdaságkutató intézet szerint lassan elfogy a levegő a gazdaság számára Kelet-Európában, amely pedig sokáig a fejlődés éllovasa volt. A Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító intézet egyik szakértője úgy foglalta össze legfrissebb elemzésük lényegét, hogy a bulinak vége. Merthogy még az idén is jelentős lesz ugyan a fejlődés üteme, de utána búcsút lehet inteni a konjunktúrának. Ráadásul hosszú távú veszélyek is fenyegetnek. Így a viszonylag alacsony technológiai szint, a politikai intézmények gyengesége, a korrupció és a tekintélyelvűség nyomulása, valamint a lakosság számának gyors csökkenése. Utóbbi pedig csak súlyosbítja a munkaerőhiányt.

Ezzel együtt a WIIW 2,9-3,2 % közti növekedést jósol 2021-ig a 11 államnak, ami azonban csökkenő irányzatot jelent, de még mindig magasabb lesz, mint az EU nyugati felében. Csakhogy a fejlett partnerek gyengélkedése az egyik fő ok, hogy Keleten lehűl a gazdaság. Kína is megtorpan, és nem éppen kedvezően hatnak a fenyegető amerikai védővámok sem. Utóbbiak főként Magyarországot, Szlovákiát és Csehországot fenyegetik. A visszaesés elsősorban a magyar és a lengyel kilátásokat sújtja. Nálunk a szakértők szerint 3,3 %-ra megy vissza a tempó. Ráadásul a béremelések rontják a versenyképességet és arra ösztönözhetik a külföldi befektetőket, hogy másutt próbáljanak szerencsét. Hogy ezt megakadályozzák, ahhoz a termelés sürgős automatizálására volna szükség.  

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6214730841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.04.01. 06:59:48

"Nem árt ha rákapcsol Orbán, mert a magyarok súlyosabb gondnak tartják a kivándorlást és a korrupciót, mint a migrációt"

Hát, ha a CEU végzi a felmérést, akkor biztos.

Én a magam részéről nem bánnám, ha még néhány lipsi valamely multikulti paradicsomba való kitántorgás mellett döntene.

Ez igazi győztes-győztes helyzetet eredményezne: ők együtt lehetnének az imádott migránsainkkal, mi pedig eldönthetnénk, kikkel NEM akarunk együtt élni.

Secnir 2019.04.01. 07:08:07

...itt érdemes mellétenni a török helyhatósági választásokat is, ahol a nép megköszönte erdogan pártjának, az akp-nek az eddigi munkásságát (úgy, hogy a kurd munkáspárt több helyen még jelöltet sem indított, és el sem mentek szavazni). erdogan szomorú, de azt mondta, most akkor ráfordul a kampányra(?)...

rallus 2019.04.01. 07:09:56

Caputovát a szlovákok elsöprő 24%-a választotta meg!
Orbán sosem jut idáig.....

kunzoo 2019.04.01. 07:34:52

Reméljük valóban tisztességes. Mindjárt kifejthetné a véleményét a Benes dekrétumokról, ott majd kiderül ki is ő valójában.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.04.01. 07:56:39

@Secnir: "itt érdemes mellétenni a török helyhatósági választásokat is, ahol a nép megköszönte erdogan pártjának, az akp-nek az eddigi munkásságát"

Te melyik fake news csatornáról tájékozódsz?

Ugyan a választás szorosabb volt, mint néhány korábbi, de Erdoğan pártja országosan szavazattöbbséget vitt, és úgy tűnik, még Isztambult is viheti:
"Nationally, the president's AKP-led alliance has won more than 51% of the vote in the municipal elections. (…)

There is a saying in Turkish: whoever wins Istanbul wins Turkey.

The biggest prize in the local elections is still too close to call, with a few thousand votes between the governing AK Party and the opposition CHP in a city of 18 million people.

The AKP candidate has declared victory, but there are still votes to count."
www.bbc.com/news/world-europe-47764393

Azt hiszem ti lipsikék nagyon szeretnétek már így (51%-kal) választást "veszíteni", ahogy ezt az AKP tette... (Egyébként a helyhatósági választásokon egyébként sem az a tét, hogy ki legyen az elnök vagy ki legyen kormányon, itt a polgármesterek személye dől el.)

megvagyhadnagy 2019.04.01. 08:15:18

" A szlovák elnökválasztás üzenete: köszönjük az orbáni modellt, de nem kérünk belőle "
Ezt honnan sikerült levezetni? Volt a szavazólapon bármi ami Orbánra utalt? Vagy hogy gondoltátok? Az átlag szlovák szavazópolgár bement a szavazófülkébe és miközben ikszelt azt gondolta magában, hogy "nesze neked Orbán, most jól megmondom neked"?
Ne nevetessük már ki magunkat. Szánalmas hangulatkeltés ez, semmi más.

megvagyhadnagy 2019.04.01. 08:17:26

@kunzoo:
" Mindjárt kifejthetné a véleményét a Benes dekrétumokról..."
Nem hinném, hogy tudná mi is volt az...

Helga Beauty Salon. 2019.04.01. 08:46:09

A szlovák elnökválasztás üzenete: köszönjük az orbáni modellt, de nem kérünk belőle..........

Végül is tényleg ez az üzenete, mert senki sem szavazott Orbánra.

Helga Beauty Salon. 2019.04.01. 08:54:18

csak gazdagabbak lesznek azok az államok, amelyek menedékkérőket fogadnak be, .........

A menedékkérők otthonából származó aranyat, gyémántot, olajat nem akarják ugyanígy a "szolidaritás"és a gazdaggá tétel jegyében erőszakkal befogadtatni?

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.04.01. 08:59:01

" ... Caputová sikere megtörheti a populista trendet Közép-Európában ... "

Valaki szólhatna az újságíró uraknak, hogy a populizmus <> korrupció! Az, hogy a szlovákok egy korrupcióellenes csajra szavaztak, és ez a csaj véletlenül libsi, nem azt jelenti, hogy a szlovákoknál lejárt a populizmus ideje.

Szerintem :-)

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.04.01. 09:00:05

@Helga Beauty Salon:

Zorbán 0 %-ot kapott Szlovákiában. Ezt még mi, fideszes bérkommentelők se fogjuk tudni kimagyarázni...

Helga Beauty Salon. 2019.04.01. 09:04:19

Caputová jóformán az ismeretlenségből lett államfő, és elnöksége kísérletnek számít egy olyan országban, ahol idáig a hagyományos értékek és konzervatív nézetek számítottak irányadónak,........................

Jó kísérletezést kívánok kedves Szlovákok!
Elmondanám, hogy az ismeretlenségből feltörés a háttérhatalomnak köszönhető, ép elmével ugyebár nem gondolhatjátok hogy szinte az utcáról lehet államfői választást nyerni! A polgárjogi aktivizmusával, a zöldpárti környezetvédőségével is tisztába fogtok jönni, meg a korrupció elleni harca is kellemes lesz higgyétek el, élvezzétek a liberális áldást, csak bele ne dögöljetek!

Secnir 2019.04.01. 09:15:06

@Kigyozo kigyok:
ugyanazt a cikket nézzük?:

"Meanwhile, Mr Erdogan, speaking to supporters in Ankara, hinted that the AKP may have lost control of Istanbul."

ezt a mondatot értelmezd, ha nem megy, szólj.

Helga Beauty Salon. 2019.04.01. 09:15:43

@közíró MAXVAL bircaman:
Zorbán 0 %-ot kapott Szlovákiában. Ezt még mi, fideszes bérkommentelők se fogjuk tudni kimagyarázni...

Fogalmam sincs hogy mit írjak, a Lendvayban nem veszik fel a telefont! Lehet hogy baj van, gyorsan foglalok egy repjegyet Moszkvába, hátha menekülni kell! :D

Helga Beauty Salon. 2019.04.01. 09:18:08

@Secnir:
"Meanwhile, Mr Erdogan, speaking to supporters in Ankara, hinted that the AKP may have lost control of Istanbul."
ezt a mondatot értelmezd, ha nem megy, szólj...................

Ha így tudnék angolul, már régen Londonban mosogatnék hidd el!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.04.01. 09:23:45

@Helga Beauty Salon:

Az elöbb hívott Habony, a központban is nagy az idegesség. Fontolgatják, hogy mindenki lemond és a Zöld-foki-szigetekre menekül.

Helga Beauty Salon. 2019.04.01. 09:26:03

a lakosság óhaját tükrözi, mármint hogy elég az orbáni modellből, a populizmusból és a demagógiából.........................

A népnek elege van a rezsicsökkentésből és a családtámogatásból, inkább magasabb kamtlábakat, tisztességes haszonhoz jutó külföldi befektetőket és a versenyképességet javító alacsonyabb béreket akar! A válságövezetekből származó aranyosabbnál aranyosabb emberekről már nem is beszélve, nem élet az élet nélkülük!

Helga Beauty Salon. 2019.04.01. 09:28:30

@közíró MAXVAL bircaman: Az elöbb hívott Habony, a központban is nagy az idegesség. Fontolgatják, hogy mindenki lemond és a Zöld-foki-szigetekre menekül..............

Az nem jó, mert köztársaság! Menjünk inkább valami autokráciába!

Secnir 2019.04.01. 09:31:35

@Kigyozo kigyok:
"Te melyik fake news csatornáról tájékozódsz?"

de itt egy orbitális fake news, a fake world szívéből:
www.dailysabah.com/elections/2019/04/01/some-ballot-boxes-still-not-open-in-istanbul-ysk-head-says
There are some ballot boxes remaining unopened due to objections in Istanbul, but CHP's candidate Ekrem Imamoğlu currently leads with 4,159,650 votes, top electoral board head Sadi Güven says.

de persze az AKP máris választási csalást kiált (? pont ők?) www.yenisafak.com/en/world/turkeys-ruling-party-to-object-invalid-votes-in-ankara-3477875

na mindegy, itt követhető: www.yenisafak.com/en/ vagy a hurriyet oldalán www.hurriyetdailynews.com/secim/31-mart-2019-yerel-secimleri/secim-sonuclari

ami érdekes, hogy bár a választási bizottság tagjai már tudják, hogy imamoglu győzött, valahogy nem akarózik kiadni a végleges információkat a népnek...

Helga Beauty Salon. 2019.04.01. 09:37:32

Az egyik bécsi gazdaságkutató intézet szerint lassan elfogy a levegő a gazdaság számára Kelet-Európában, amely pedig sokáig a fejlődés éllovasa volt. A Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító intézet egyik szakértője úgy foglalta össze legfrissebb elemzésük lényegét, hogy a bulinak vége..........................

Egy "nemzetközi intézet szakértője" nem is fogalmazhatna szakszerűbben, gondolom aranysújtásos bőrkötésben adta ki ezt a mindenre kiterjedő szak és tényszerű megállapítást, amiről már messziről ordít a nagy mennyiségű háttértudás!

rallus 2019.04.01. 09:42:33

"....lassan elfogy a levegő a gazdaság számára Kelet-Európában, amely pedig sokáig a fejlődés éllovasa volt."
És Szelestey úr volt annyira korrekt, hogy ezzel az "éllovas" dologgal nem aggasztott bennünket!

"...lejárt a beszélő szerszámokra épülő gazdaságpolitika ideje.."
A demokratikus kormányok megint ránk vernek egy kört! Rengeteg magas minőségű, önjáró, gyors reprodukcióra képes automatát importálnak Afrikából...

Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja ! 2019.04.01. 09:47:50

@megvagyhadnagy: Tudod,ők tavalyi, a hódmezővásárhelyi eredményekből is levezették,hogy mekkorát fognak nyerni április 8-án.Csúnya szopás lett a vége..:)

Helga Beauty Salon. 2019.04.01. 10:16:24

@Nem anyja Nikolics..Nikolicsné az anyja !: Tudod,ők tavalyi, a hódmezővásárhelyi eredményekből is levezették,hogy mekkorát fognak nyerni április 8-án.........................

Az még így is hagyján, mert legalább itt volt és fidesz vs. ellenzék párharc volt!
Most viszont minek is örülnek, miből vonják le Orbán közelgő bukását?
Szlovák szoci vs. libsi meccs volt, a hazai viszonyokra vetítve kb. egy Botka- Bősz Anett összecsapás. Ennek Orbánra nézve nagyjából annyi a jelentősége, mint egy Sturovo-Dunajska Streda meccsnek a Felcsút bajnokságára! Persze a magyar libsi már ezerszer bebizonyította, hogy nála debilebb fajankó nincs a földkerekségen!

John Brennan 2019.04.01. 11:33:01

Orbánt szombaton a szlovák, vasárnap az urán elnökválasztás buktatta meg.

John Brennan 2019.04.01. 11:36:00

"a béremelések rontják a versenyképességet és arra ösztönözhetik a külföldi befektetőket, hogy másutt próbáljanak szerencsét"

A béremelések a javuló versenyképességet mutatják.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.04.01. 11:48:23

@John Brennan:
Sőt, Orbán állítólag Törökországban is megbukott. Pedig kedd még csak holnap van!

"béremelések rontják a versenyképességet"

Hol az a baj, hogy alacsony, hol az a baj, hogy nő? Lipsikkel nem lehet jót tenni.

@Secnir: "ugyanazt a cikket nézzük"

Nem, nem ugyanazt a verziót néztük, a cikket időközben frissítették.

Mindenesetre, ha a lipsik imádnak is mindent a demokrácia-narratívára felfűzni, ez a választás sokkal inkább Törökország közelmúltbeli gazdasági problémáit tükrözte, mint a "libsi eszmék" általános térnyerését; számunkra sokkal relevánsabb lesz az, hogy május 26-án az EP-választáson mi történik (meglesz-e a 14 mandátum a Fidesznek, vagy meg kell-e elégedniük 13-mal).

HabonyArpi 2019.04.01. 13:17:25

A legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények.

FIDESZ = 56 %
JOBBIK =12 %
MSZP= 11 %
DK= 6 %
LMP = 5 %

Nem akarok tul aggodo lenni, de ezek az eredmenyek, nem veszelyeztetik Orban es a kormany holnapi bukasat ?

Helga Beauty Salon. 2019.04.01. 13:52:16

@HabonyArpi:
A legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények.

FIDESZ = 56 %
JOBBIK =12 %
MSZP= 11 %
DK= 6 %
LMP = 5 %

Ezzel ne is gyere, mert nagy része félt a TEK-től és kamuból mondta csak hogy a Fideszre szavazna amúgy is csalás ez a közvéleménykutatás, az 56% még mindig nem kétharmad és akiket nem kérdeztek meg azok sem Orbánra szavaztak volna és akik mégis, azok meg agymosott vidéki birkák akik beszopják naponta a kormánypropagandát!
Tessék kimenni a Kossuth térre és megkérdezni mind a 28 tüntetőt hogyha az igazságra vagy kíváncsi!

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.04.01. 14:47:44

@Helga Beauty Salon: "56% még mindig nem kétharmad"

A mandátumoknak viszont pont a 2/3-át kapnák a küszöbön elhasaló Momentum, Kutyulik és a Mi Hazánk miatt:
"Mindez azt is jelenti, hogy egy most vasárnap esedékes európai parlamenti választáson 14 mandátumot szerezne a kormánypárti EP-lista.
Az országgyűlési választásokhoz képest kilenc százalékponttal érne el jobb eredményt májusban a Fidesz–KDNP."
magyarnemzet.hu/belfold/nezopont-tovabb-nott-a-fidesz-tamogatottsaga-6421580/

conchita wurst 2019.04.01. 15:01:18

Hat, szerintem Caputovarol most hallottunk utoljara.

Azt tudta valaki, hogy a mostani szlovak elnok is korrupcioellenes es ficoellenes (*aki balos de bevandorloellenes), akarcsak caputova? Tudja a nevet esetleg valaki?

conchita wurst 2019.04.01. 15:06:11

"béremelések rontják a versenyképességet"

Ez abbol is latszik, hogy elfogyott a melos, mindenkinek van mar munkaja.

Lakatos Rodolfó 2019.04.01. 16:36:31

@conchita wurst: "Azt tudta valaki, hogy a mostani szlovak elnok is korrupcioellenes es ficoellenes"

LOL, én nem, de most azért megnéztem az elnök honlapját, azt írja "Andrej Kliska volt vállalkozó (pénzügyi szféra), filantróp, a civilek jelöltje volt a 2014-es választásokon". Basszus, egy igazi szlovák Soros György.

De sebaj, mert legalább most Soros jelöltje követi. De szerencsére a tótoknak kell most pár évig elviselniük, nem nekem. Hát, ők tudják...

conchita wurst 2019.04.01. 16:57:48

@Lakatos Rodolfó: Igazabol a szuleim Revkomaromban elnek, de nem voltak szavazni, meg alt. elnokvalasztasokra nem jarnak.

Kiskanak az volt a fo vonzereje, hogy a politikan kivulrol jott, ez most Caputovanal is ugyanaz. Nemileg ellensulyozni probalta Ficot, persze annyi joga van kb. mint a magyar ALAMfonek, igy ez max. sajtobeszolasokban manifesztalodott. Es meg mindig Fico embere a miniszterelnok, igy valtozasra nem sok esely van.

Persze, minek/mire valtsanak, megy a szeker normalisan, mint Magyarorszagon.

Tangooo 2019.04.01. 17:55:47

A szemle összeállítója eljutott arra a fokra, hogy ha kirügyeznek a fák, az Orbán ellenére történik, tehát a tavasz egy Orbán-ellenes évszak (ahogy a többi is).
Móricka kutyafasza hozzá képest.

MTA rendes tagja 2019.04.01. 19:45:00

Csaputovról van fürdőruhás fotó?

munkasokolodacsap éjjen a demokracia 2019.04.02. 04:15:03

Végetek van fityiszes bértrolnokok ked van már menekülhettek a zsebdiktátorokkal mockbába444

n_dy 2019.04.02. 09:23:47

ezt a hülye cikket ...

Willkommenskultur 2019.04.03. 17:55:38

"szlovák elnökválasztás üzenete: köszönjük az orbáni modellt, de nem kérünk belőle"

szelestyei nem tudja, hogy Orban nem koztarsasagi elnok?

ankica 2019.04.03. 22:04:52

@kunzoo: Ettől a nőtő semmi jóra nem számíthatunk. Most olvastam éppen hogy májustól nem énekelhetik a magyar himnuszt, a magyarok mert ha igen 7000 euróra büntetik őket.Szép kilátás, a tótoktól félnünk kell nem csak a románoktól.

ankica 2019.04.03. 22:08:16

@munkasokolodacsap éjjen a demokracia: Miért vagy ennyire ideges, csak nem ettől a tyúktól?
süti beállítások módosítása