B1 blogcsalád



Orbán Angolába akart menni, de nem engedték be

2019. március 29. - nickgrabowszki

A páratlan külpolitikai sikersorozat folytatódik. zfsz.jpg

A magyar külpolitika legjelentősebb eseménye a héten kétségtelenül az volt, hogy Orbán Viktor két napra a Zöld-foki Köztársaságba utazott. Ennek ő mag is kellően nagy hangsúlyt adott, az állami tévé élőben közvetítette a  látogatást, és a Facebook-oldalára is csak erről posztoltatott.

Például, hogy szóba se jöhet Skandinávia. 

Ami voltaképpen finom beismerése annak a ténynek, hogy a magyar miniszterelnököt már nem fogadják a nyugati világ fővárosaiban. Se Skandináviában, se Párizsban, se Berlinben, se Londonban.

Amit lehet ideológiai különbségekkel indokolni, de nem fogadják Washingtonban sem, pedig ugyanazon a populista politika vonalon állnak.

Az "deli nyitásnak" nevezett afrikai tapogatózás emellett annak a kudarcnak a beismerése is, amit a korábbi, ún. "keleti nyitás" jelentett. A nyugati világtól a keleti autokráciák felé fordulás teljes és tökéletes baklövésnek bizonyult, amit nemcsak

  • a paksi erőműbővítés mostanra többéves csúszása (a szerződést már több mint 5 éve aláírták, de még egy kapavágás sem történt),
  • hanem a Belgrád-Budapest magyar finanszírozású, kínai építésű vasútvonal lemondása is jelez.

Orbánnak rá kellett jönnie, az autokráciák nem önkéntes jótevők, - Brüsszellel ellentétben - nem hajlandók finanszírozni a rezsimjét, kizárólag saját hasznukat keresik, saját érdekeiket követik a politikában és az üzletben is.

A déli nyitás eredetileg az arab olajmonarchiákkal való gazdasági kapcsolatfelvételt jelentette volna, de az orosz és a kínai után az arab vonal is kudarcba fulladt. (Bár próbálkozások még akadnak; erre utalt Orbán részvétele egy hónapja a sarm es-sejki LAS-EU csúcson.)

Orbán érdeklődése Fekete-Afrika felé fordult. Ezt jelezte Kövér László februári ugandai, Szijjártó márciusi angolai útja, és a saját látogatása Praiában.

Nem kap azonban nagy hangsúlyt az a tény, hogy Orbán nem a mindössze félmillió (negyed Budapestnyi) lakosú 10 vulkáni szigetből álló kis országba indult.

A zöldfoki látogatása eredetileg csak egynapos lett volna, a kis országot mindössze útba akarta ejteni a 60-szor akkora Angola felé menet.

A luandai látogatást Szijjártó készítette elő, ő is jelentette be még Angolából az MTI-n keresztül. A kormánypropaganda ezután fel is plankolta a hatalmas diplomáciai sikerült, ti. hogy Orbán és rezsimje nincs is teljesen elszigetelve a világtól.

A Magyar Nemzet és a Pesti Srácok is interjúkat közölt az angolai magyar követtel, aki kiemelte a két ország között kapcsolatok potenciálját, meg a két rezsim közötti hasonlóságokat. Márhogy mind a kettő utálja a migránsokat, és természetszerűleg illiberális.

  • Azt már nem tette hozzá, hogy - Angolával szemben - Magyarországon  nincsenek migránsok.
  • És hogy a luandai egy exkomcsi állampárti rezsim, ahol parlamenti mandátumok kétharmadát megszerző kormánypárt marxista-leninistából próbálja magát mérsékelt baloldalivá átfazonírozni.

Ide akart látogatni Orbán, de az utolsó pillanatban váratlanul lemondta az érvényes meghívást a luandai kormány. Biztos éppen senki nem ért rá, hogy fogadja a magyar miniszterelnököt. zfsz2.jpg

Indoklás - legalábbis nyilvánosan - nincs, az okokról nagyon még találgatni se lehet, de egy meghívást az utolsó pillanatban alapos ok nélkül lemondani, komoly sértés jelent a diplomáciában.

A dolog annyira váratlanul érte a Fidesz-kormányt, hogy még az agitációs részlegük mindegyikét se tudták értesíteni, ezért az egyik kormánylap tényként közölte az utazást annak eredeti napján, így kaphatott figyelmet a dolog egyáltalán.

Bár Szijjártó kifejezte a reményét, hogy

Afrika a jövő kontinense,

Magyarország, illetve Orbán számára jelen állás szerint már nemcsak Skandinávia, de Afrika se jöhet szóba - tekintve, hogy az Angola helyett kiterjesztetten meg látogatott Zöld-foki szigetek földrajzilag nem tartoznak a kontinenshez. De itt legalább Orbán aláírhatott egy 35 millió dolláros ún. kötött segélyhitel programot, ami magyarul azt jelenti, hogy

a magyar állam Fidesz- és Orbán-közeli cégeket fog finanszírozni magyar közpénzből a zöld-foki kormány közbeiktatásával.

  • A múlt héten az Európai Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagsági jogait, a kizárással megvárják az  EP-választást.
  • Az Orbán-rezsim ezzel elveszíti feje fülül a védőernyőt, a szélsőjobboldali frakciókra - amelyek valamelyikéhez a Fidesz majd csatlakozhat - ugyanis nem lesz szükség az európai parlamenti  többség biztosításához.
  • Magyarország minden bizonnyal elveszíti az uniós forrásokat - vagy legalábbis azok jelentő részét -, mert nem volt hajlandó csatlakozni az azok jogszerű felhasználását ellenőrizni hivatott Európai Ügyészséghez.

Így próbálunk barátokat gyűjteni a világban

- mondta Orbán Viktor sajtótájékoztatón Praiában.

A páratlan diplomáciai sikersorozat ezúttal Afrikában folytatódott.

 

(Képek. Orbán Viktor/Facebook)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6214726617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Greccsi Zsot 2019.03.29. 16:15:27

"hogy Orbán Viktor két napra a Zöld-foki Köztársaságba utazott."

Na ezek is mekkora nacik lehetnek, ha szoba allnak egy fasisztaval.

Greccsi Zsot 2019.03.29. 16:41:06

"Ide akart látogatni Orbán, de az utolsó pillanatban váratlanul lemondta az érvényes meghívást a luandai kormány. Biztos éppen senki nem ért rá, hogy fogadja a magyar miniszterelnököt. "

Az Eszakisarkra is el akart menni, de vegul a jegesmedvek nem fogadtak.
Jellemzo, hogy meg a jegesmedvek is semmibe veszik, lenezik Orbant.

Lakatos Rodolfó 2019.03.29. 16:52:01

"Az Orbán-rezsim ezzel elveszíti feje fülül a védőernyőt, a szélsőjobboldali frakciókra - amelyek valamelyikéhez a Fidesz majd csatlakozhat - ugyanis nem lesz szükség az európai parlamenti többség biztosításához."

Milyen védőernyőt, ha szabadna kérdezni?

Blokkolta a Néppárt a 7-es cikk szerinti eljárás megindítását?

Nem, a javaslat még a Néppárton belül is többséget kapott.

Szóval a Néppárt eddig is egy bevándorláspárti frakció volt, ahonnan sem védelemre, sem szolidaritásra nem számíthattunk.

Ellentétben a nem néppárti lengyel kormánypárttal, amelyik viszont blokkolni fogja az eljárást a Tanácsban. Így ez a pont úgy hülyeség, ahogy van.

"Magyarország minden bizonnyal elveszíti az uniós forrásokat - vagy legalábbis azok jelentő részét -, mert nem volt hajlandó csatlakozni az azok jogszerű felhasználását ellenőrizni hivatott Európai Ügyészséghez."

Ez meg eleve röhej: az ügyészség, és az ehhez kapcsolódó büntetőjogi/vádemelési hatáskörök mindeddig tagállami hatáskörbe tartoztak; e helyzet megváltoztatását az unió egészére nézve egyhangú tanácsi határozatnak kellene támogatnia; ha ilyen nincs, akkor a szervezethez való csatlakozás, az együttműködésben való részvétel csak önkéntes lehet.

M62 187 2019.03.29. 17:37:57

@Lakatos Rodolfó: Az az önkéntes csatlakozást szerencsére kikényszerítheti egy "tagállami" népszavazás. ;-)

Semper Fidelis 2019.03.29. 17:46:17

Csak azt nem értem, ha a B1 mindent ennyire tud, ménem ti kormányoztok? Végtelen bölcsességetek talán jobbá tenné a mi életünket is. Mondjuk, eddig nem sok jó sült ki belőle, pedig 3x szavaztam rátok, utoljára 2006-ban, de 2010-ben eldöntöttem, hogy soha többé.

parDON 2019.03.29. 17:47:19

Ez zöldfoki kirándulás tipikus példája a pénzlenyúlásnak. Az ilyen offshore országokkal megkötött gazdasági egyezmények a magyarországon ellopot pénzek tisztára mosására szolgálnak és nem az ottani szegényebb ország megsegítése a cél!

droID242 2019.03.29. 17:48:30

Észak kiesett. Nyugat és Dél is. Keleten még van egy lehetőség, de szerintem Észak-Korea se fogadná a kis gecit.

taga20 2019.03.29. 18:02:55

a csúti gecinek ide kéne elmenni, hátha neki sikerülne.

én drukkolnék a dagadéknak, vihetné magával lölöt is:)))

444.hu/2018/11/22/mielott-a-szentinelezek-megoltek-az-amerikai-hitterito-azt-irta-a-szuleinek-ne-haragudjanak-a-torzsre-vagy-istenre-ha-nem-eli-tul

mikimackó 2019.03.29. 18:05:41

ez az angólaiak szerencséje, ha nem mondják le, erre az esetre orbán már szorongatta a keziben a lemondó levelet !

Állatbarát62 2019.03.29. 18:18:28

Az amerikai kitiltási botránya után a NAV akkori főnöke is ide utazott másnap, szinte azonnal.

Vida Ildikó ugye, a barátnőjével, aki belekeveredett áfacsalási ügyekbe.

Most a Fidesz vezérkar is .... érdekes lenne offshore számlákat keresni itt, ha volna rá lehetőség, Panamában már lebukott néhány Fideszes :))

Harun al Rasid · https://www.facebook.com/istvan.ille 2019.03.29. 19:09:53

@Lakatos Rodolfó: ezen még dolgozzál egy kicsit, ugyanis ha velünk egy időben indítják meg a 7-est Lengyelországgal szemben is, nyista blokkolás!

camilló 2019.03.29. 19:16:25

Ha úgy fogalmazok, hogy viktor nem a kedvencem akkor nagyon árnyalt voltam. DE! Jó lenne, ha Pakssal kapcsolatban csak egy kicsit is tájékozott lenne a bejegyzést író. Pontosabban fogalmazva magáról az építkezésekről általában! Egy építkezés nem akkor kezdődik amikor megtörténik a kapavágás! Akkor kezdődik amikor eldöntik, hogy kell jelen esetben egy erőmű. Ezt követi az, hogy forrásokat találjanak, majd tervezőt kivitelezőt, stb. Annyira bonyolult elindítani egy ekkora beruházást, hogy egy kívülálló el sem hiszi. Egy másik bejegyzés kapcsán már írtam erről, de úgy látszik ennek a bejegyzésnek az írója nem olvasta.
Másik ami nyilván való hazugság, hogy Brüsszel "önkéntes jótevő". Bizony ára van a Brüsszeli támogatásnak, ha tetszik ha nem! Ahogy ezerszer elmondta viktor, hogy megnyitottuk a piacunkat, én idesorolnám azt is, hogy lemondtunk a szuverenitásunkat egy részéről is! Lehetne sorolni, de a lényeg az, hogy önzetlenül senki - a tőke pedig különösen - nem ad ingyen semmit. Jelen esetben a tőkét Brüsszel testesíti meg!

látjátok feleim szümtükkel 2019.03.29. 19:17:04

@parDON: "Ez zöldfoki kirándulás tipikus példája a pénzlenyúlásnak. Az ilyen offshore országokkal megkötött gazdasági egyezmények a magyarországon ellopot pénzek tisztára mosására szolgálnak és nem az ottani szegényebb ország megsegítése a cél!"

Ráadásul a hírek szerint turista paradicsom is. Márpedig saját lábon a turizmus körül álldogálnak.;D

Lakatos Rodolfó 2019.03.29. 19:17:15

@Harun al Rasid: Aha, és ha egyszerre 26 ország ellen indítod, akkor persze csak a 27. szavazhat, így a maradéktól mindjárt el is lehet venni a szavazati jogokat. Ahogy azt Móricka elképzeli... :-)))

Lakatos Rodolfó 2019.03.29. 19:20:37

@M62 187: Még ha ki is írnának nálunk a kérdésben népszavazást, szinte biztos, hogy eredménytelen lenne. (De ez teoretikus, mert odáig nem fog eljutni a kezdeményezés.)

Andráska8 2019.03.29. 19:40:06

Lehet, hogy ez volt az eredeti cél, hogy a kis pénzecskéjét eldugja.

Hungryhorse 2019.03.29. 19:59:33

Savanyú a szőlő libbantak.
Sokáig nem utaznak még a kedvenceitek miniszterelnökként sehová.

aranyár 2019.03.29. 20:10:06

O1G azért nem ment Angolába, mert nem is akart!:)
Az előre megírt - látogatást lemondó - levelét előző nap postagalambbal juttatta el az érintettekhez.
Állítólag a hír hallatára az angolai elnököt erővel kellett lefogni, hogy nehogy tökön szúrja magát bánatában...:)

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.03.29. 22:52:05

@aranyár: Bezzeg a Ferikét tárt karokkal fogadja... minden balkáni maffiózó Bulgáriától Észak-Macedónián át Albániáig.

MTA rendes tagja 2019.03.30. 01:03:50

De legalább a hungarofób Szászt kidobták a Hunyadi filmből.

István Tamasi 2019.03.30. 06:38:54

Majd strómanlölő megveszi a zöldfoki turistaipart récsölkének EU pénzből.

csüngőhasú norvégbáró 2019.03.30. 06:54:51

@István Tamasi:

"zöldfoki turistaipart "

mit keresett ott a csuti főciggány? csak nem oda is stadiont építene ez az elmeháborodott?

s hogy viszi oda a lölö tékáit, holdrakétával?

már látom lelki szemeim előtt, ahogy a zöldfokiak az atlanti óceánt átevezve 2 3 nap alatt elérik a magyar határ 40 kilométeres világmegváltó sorosiszta kerítését, és lepattannak róla mint egy darab sirálykula.

amit ma ellophacc, ne halasszad holnapra! csak a fidesss

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.03.30. 09:31:31

@csüngőhasú norvégbáró: "mit keresett ott a csuti főciggány?"

Azt nézte, hogy hová tudnánk lepasszolni a nekünk már terhes, rasszista jobbikos gyökereket, mint amilyen te is vagy.

Ott Praiában kinevelnének téged is a rasszizmusodról, az biztos.

Naponta háromszor kellene a törzsfőnök lábát megcsókolnod, miközben fényesre suvickolod az összes wc-kagylót a praiai elnöki palotában.

István Tamasi 2019.03.30. 09:35:56

@Hungryhorse:
A csüngőhasú suttyó, hátsójában az epp-féle lóf@sszal, már az angolaiaknak sem kell.

2019.03.30. 11:33:40

@Hungryhorse: Nem az a baj, hogy az állítólagos mi kedvenceink nem mehetnek jó darabig sehová, ha nem az a gáz, hogy a jelenleg regnáló miniszterelnök sem igen kívánatos már szinte sehol.

várom a levelet 2019.03.30. 12:11:26

egy néger csókért mindenetek odaadom.

a nagy hohoohooo 2019.03.30. 13:28:51

@Semper Fidelis: Sztem mongyuk azért mert mindig seggem verem a földhöz a röhögéstől amikor ilyen klaviatúrát is kezelő hímvesszőt láthatok ...höhöö...bár még nem vagy azon a szinten ,hogy zongorázz a kankóssal :Pénisz pianó

www.youtube.com/watch?v=rx1CRqWNP-Y

Lakatos Rodolfó 2019.03.30. 14:27:48

@a nagy hohoohooo: Nagyon beindította a fantáziádat ez a péniszzongorista, libsikém.

Csak nem te vagy a Gulyás Marci álnéven?

Hungryhorse 2019.03.30. 14:36:15

@István Tamasi: szerintem a kurva anyáddal, vagy a ribanc húgoddal kevered össze te trágár barom.
Nagy hiba.

Hungryhorse 2019.03.30. 14:37:34

@Thomas Grande: neked nem mindegy?
Gyűlölöd, nem vagy a szavazója sem.
Majd amikor a te kedvenceid mennek, tapsikolhatsz.
Soká lesz.
Addig ne egyél!

2019.03.30. 14:49:17

@Hungryhorse: Hát nem mindegy. Nem szavazok rá de miből gondolod, hogy gyűlölöm? Aki nincs velem az csak ellenség lehet, értem. Az, hogy kik az én kedvenceim, valamint, hogy mikor tapsikolok és meddig nem eszem...nos, fogalmazzunk úgy, hogy az csak én rám tartozik.

István Tamasi 2019.03.30. 17:01:08

@Hungryhorse:
Ha az angolaiaknak nem kell o1g a seggében az epp féle lófasszal akkor miért kellene a halott anyámnak vagy a nemlétező húgomnak?

Hungryhorse 2019.03.30. 18:57:09

@István Tamasi: szerintem a kurva anyáddal, vagy a ribanc húgoddal kevered össze te trágár barom.
Nagy hiba.

morph on deer 2019.03.30. 18:57:18

A jó hír viszont az, hogy ennek örömére a fidesz támogatottsaga több mint 20 fővel nőtt!
De tényleg!
Íme:

index.hu/mindekozben/poszt/2019/03/30/pavian_csalad_erkezett_a_veszpremi_allatkertbe/

morph on deer 2019.03.30. 19:00:47

@Andráska8:
“Lehet, hogy ez volt az eredeti cél”

Valaki tudja, hogy hogy áll a jogsegély egyezmény?
Van kiadatás onnan?

Csak úgy felmerült, semmi komoly...

morph on deer 2019.03.30. 19:03:10

@Kigyozo kigyok:
“tárt karokkal fogadja... minden balkáni maffiózó Bulgáriától Észak-Macedónián át Albániáig”

Nááá, azok már rég nincsenek otthon!
Kérdezd csak meg Gruevszki haverodat, hogy miért!

Hungryhorse 2019.03.30. 19:06:51

@Thomas Grande: a zindexes "életműved" mindenkinek olvasható. Nem a szeretettől fröcsög orbán kapcsán.
Nem csak itt.

Tehát ne mimózáskodj két b1 gyűlöletszeánszotok között, hanem menj el szavazni, mert el lesztek picsázva ismét, mint 2006 ősze óta minden alkalommal az országos választásokon.

morph on deer 2019.03.30. 19:10:41

@MTA rendes tagja:
“De legalább a hungarofób Szászt kidobták a Hunyadi filmből.”

De csak azért, mert ragaszkodott ahhoz a politikailag inkorrekt ötletéhez, hogy Hunyadi valójában emberszabású volt, és 140-nél magasabb!
Tehát nem egy nagyobbra nőtt törp kis tollal díszített pepita kalapban.
Ahogy mondod: ez tisztán nagyarellenes Hozzáállás volt!

Tiszta hülye, ez világos!
Hiszen tudhatná, hogy egy igazi végvári vitéz 140 mély, és hajdan pepita kalapot viselt kis tollal díszítve!

Oxica 2019.03.30. 19:12:44

Tudta?

Mikor már Angolában is egy korrupt, tolvaj gecinek tartják a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigányt.

Azért ez már megint egy szint elvtársak, lefele.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

Bаndibacsi34 2019.03.30. 19:14:43

A narancstálibok gyűlnek imához?

2019.03.30. 19:15:27

@Kigyozo kigyok:

"Naponta háromszor kellene a törzsfőnök lábát megcsókolnod, miközben fényesre suvickolod az összes wc-kagylót a praiai elnöki palotában."

Csak nem onnan jöttél fityiszdroid, hogy ilyen jól tudod?
Vagy csak a szokásos böffentésre futja?

Az a gond veletek fityiszes gyíkarcok, hogy érvek helyett csak okádni tudjátok a maszatolást, a mellébeszélést, a szokott "ballibsizést" e cetera, e cetera.

Jó példa erre a Greccsi Zsot nevű agyhalott ideböfögése, miszerint az Északi sarkon sem fogadják a csúti taknyot a jegesmedvék.

Ez humornak gyönge, beszólásnak még nagyobb gáz, de trollkodásnak is szegényes.
Csak ilyenre és ennyire futja a Habony-művektől?
Ez bizony nagyon karcsú.

morph on deer 2019.03.30. 19:19:50

@Thomas Grande:
“a jelenleg regnáló miniszterelnök sem igen kívánatos már szinte sehol.”

Ez súlyos tévedés!
Mit ne mondjak: felségsértés!

Mert igenis kívánatos, ráadásul több helyen is!
És ezek kőzül csak egy a nagymacskák kifutója az állatkertben, ahol gyakorlatilag naponta kívánatos, minden etetéskor!
Mint eledel!
Miért, az isvalami, nem?

Ugyanez a helyzet Kósa mama farmján is, csak ott a hozzá sokkal közelebb álló háziaertések vágynak egy intimebb kapcsolatra, első sorban ebédidőben!

Naugye, hogy tévedsz!

Erős Jancsi 2019.03.30. 19:25:40

"Orbánnak rá kellett jönnie, az autokráciák nem önkéntes jótevők, - Brüsszellel ellentétben - nem hajlandók finanszírozni a rezsimjét, kizárólag saját hasznukat keresik, saját érdekeiket követik a politikában és az üzletben is."

Mert Brüsszel önkéntes jótevő???? Eddig Afrikát gyarmatosították, most meg Kelet-Európát... Aztán a fagyi visszanyal, mert a sok fekete behozatalával azok kezdenek belső gyarmatosításba.
Semmi jótevőség nincs ebben, csak számítás és lehúzás. A magyar mezőgazdaság tönkretétele, az olcsó munkaerő kihasználása. Ha valaki annyira naív, hogy azt gondolja, azért élnek jól Nyugat-Európában, mert okosabbak/szorgalmasabbak, akkor nézzen körül. Dolgozni már nem akarnak, ezért kell a sok bevándorló.

2019.03.30. 19:26:43

@Hungryhorse: Igen, mindenkinek olvasható. Gratula, hogy sikerült rátalálnod. Sokáig tartott. Segíttettem volna ha szólsz. Egy: fröcsögő szeretetről még nem hallottam. Viszont fröcsögő éhes lóról már igen, nap mint nap. Kettő: Nyugodj le és próbáld eldönteni, hogy egyes vagy többes számban beszélsz. Menjek szavazni? Mert miből gondolod, hogy nem mennék? Három: Nyugi, ez a stílus és beszélgetés és az ehhez kapcsolódó modor, csak is neked szól. Mert ennyi is elég neked. Sőt, ez való neked, kisgyerek.Te ezt nem tudhatod de elmondom, hogy azért rejt ám némi veszélyt ennyire döngölt föld szintre lesüllyedni hozzád, legalább annyira, hogy megértsd, hogy mit írok. Eddig nem jártam sikerrel, feladom. Veled ellentétben én nem néztem utána-nyilvánvalóan régebbi-munkásságodnak. Azon oknál fogva, hogy nem hiszem, hogy valami érdemi dolgot találtam volna benne. Ennél fogva így nem érdekel. Na, te orbánmajma-bár talán az anyád majma jobban illik hozzád vagy a B1 majma-akkor további jó "szeretet fröcsögést." Hehehe.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.03.30. 19:27:24

@morph on deer: "a fidesz támogatottsaga több mint 20 fővel nőtt"

:))

Erős Jancsi 2019.03.30. 19:28:36

"De itt legalább Orbán aláírhatott egy 35 millió dolláros ún. kötött segélyhitel programot, ami magyarul azt jelenti, hogy a magyar állam Fidesz- és Orbán-közeli cégeket fog finanszírozni magyar közpénzből a zöld-foki kormány közbeiktatásával."

Tudod, mit jelent a KSH?! Hitel, amit a felevő állam visszafizet!!!Akkor milyen céget finanszírozzon a magyar állam? A Siemenset, vagy az EON-t?

morph on deer 2019.03.30. 19:35:51

@Erős Jancsi:
“Ha valaki annyira naív, hogy azt gondolja, azért élnek jól Nyugat-Európában, mert okosabbak/szorgalmasabbak”

Az evidens, hogy okosabbak, hiszen ők ezt meg tudták lépni, mi meg nem!

Vagy mit gondolsz, ez hogyan máshogy történhetett?

Lehet hőbörögni ezerrel, de ők meg tudták ezt tenni, mi meg ehhez (is) hülyék voltunk!
Szívás?
Az bizony!
De ezt édemrljük, mert erre vsgyunk képesek, nem? Jó étvágyat..!

morph on deer 2019.03.30. 19:44:28

@Erős Jancsi:
“Akkor milyen céget finanszírozzon a magyar állam?”

Azt ugye fogod, hogy eleve ezért mentek ida, ugye?
Hogy lehessen találni egy alanyt a síbolás további folytatásához, mivel emberlakta hekyeken már kezd kifutni a renoméjuk.

Téged zsebelnek ki, okoska! Meg eengem, meg a többieket!
A fideszes hülyéket is, de tapsolj nyugodtan tovább, mert nekik már úgy is mindegy. Ahogy neked is!

Így veszti el az általad is befizetett közpénz a közpénz jelkegét.
De hálisten ez sem külföldi yachtokra megy, hanem magyar tulajdonbsn levő luxusjachtra és magánrepülőgépre!
Halleluja!

Most örülsz, mi? :))

Erős Jancsi 2019.03.30. 19:51:19

@morph on deer: Ha értelmezted volna, amit írtam...
Szerinted melyik ország nem támogatja a saját cégeit? A német KSH programokat nem a német cégek valósítják meg?? De az nem fáj, mert nem látod. Ott kolbászból van a kerítés.

Amikor Merkel elmegy Egyiptomba, lezsírozza, hogy csinálnak egy erőművet, amit a német EXIM pont finanszíroz és a Siemens pont megcsinál, az rendben van? Ki kibál közbeszerzés meg európai verseny után? De ha ugyanezt mi csináljuk, akkor a saját fajtánk háborog: Gratulálok!

Erős Jancsi 2019.03.30. 19:54:49

@morph on deer: Ja, és nem téged, meg engem zsebelnek ki!
Mert neked és nekem mindegy, ki újítja fel az autópályát és ki építi meg a kórházat. Illetve annyiban mégsem, hogyha magyar a cég, akkor nagyobb eséllyel vesz igénybe magyar beszállítót, tehát a pénz és a nyereség itt marad.
Azt megértem, hogy zavar, ha magyart látsz luxusjachtozni és frusztál. Mert akár te is lehetnél ott, ha kellően tehetséges lennél. Nyilván a németek luxusjachtozása nem zavar...

Tomiko 2019.03.30. 20:04:53

@camilló: "Bizony ára van a Brüsszeli támogatásnak"
Igen. És???
A kertésznek is ára van, és ki is fizetem. A kocsim szervizének is ára van. Sok mindennek ára van. De ez nem ördögtől való. Hallottál már arról, hogy win-win?
A korrektségről szól, amit hírből sem ismer a magyar politikus. Pláne a maffia alapú.

morph on deer 2019.03.30. 20:06:19

@Erős Jancsi:
“Mert akár te is lehetnél ott, ha kellően tehetséges lennél.”

Rossz válasz: én tudok úszni!

Egyébként de, téged meg engem zsebel ki a zöldfoki kamu, ami amúgy egyedül a lenyelhetô lóvé miatt jött létre akapvetően.
Semmilyen egyéb racionális ok nincs rá, - szerinem, - de ha te tudsz ilyet, akkor ide vele!

Egy qrva szót nem szólnék, ha egy hazai egészségügyi beruházást finanszírozna a kormány, ha egy kórházat építene Mészáros, - mert az legalább itt van, és az ország népe tudná használni!

De egy szerbiai stadion nem ilyen, egy román fociakadémia nem ilyen, és a zöldfoki akármi - gondolom szálloda lesz - sem ilyen!

Akkor minek örüljek?
Ha NEM az ország gyarapodik, hanem CSAK a piócái?

Tomiko 2019.03.30. 20:15:01

@Erős Jancsi: "Akkor milyen céget finanszírozzon a magyar állam? A Siemenset, vagy az EON-t?"
Isten ments! Ezek se rokonok sem haverok. Csak azok finanszírozhatók.

Erős Jancsi 2019.03.30. 20:17:43

@morph on deer: Nem, nem téged és nem engem. Senkit sem. Gondold át, majd rájössz, ez nem egy hsz. témája.

Jó mantra ez az egészségügy, ami a világ pénzét elnyelné egyébként, de sok kórházat felújítottak (igen, Mészáros cégei is). A ország népe pedig használja.

Stadion miért zavar? Színház nem? Vagy képcsarnok?

Nekem mindegy, ne örülj! Nézegess "Rosszabbul élünk, mint 4 éve" képeket. Sőt, csinálhatsz is saját gyűjteményt. Én úgy érzem, hogy fejlődik az ország, én örülök ennek. Nem értem, hogy egyesek miért fektetnek ekkora energiát arra, hogy azt bizonygatják, milyen rossz nekünk.

Erős Jancsi 2019.03.30. 20:19:30

@Tomiko: Ennek semmi értelme nem volt.

okleveles naiv 2019.03.30. 20:20:13

@parDON: +1

Így utólag már belátom, h nagyon elcsesztem, amikor nem offshore rablólovag sajátláb szakon diplomáztam, most kényelmesen heverészve élvezhetném a zöld-foki-szigeteki dolláreső jötékony hatását... talán még az sem zavarna, h Angolában nem nyit6ok trafikot...

Tomiko 2019.03.30. 20:21:11

Még jó, hogy nem vitt magával minimum egy fékész stadiont. Most hozhatná vissza.
Aztán lehet, hogy pont az volt a baj, hogy nem vitt ajándék kisvasutat sem.

Erős Jancsi 2019.03.30. 20:28:57

@okleveles naiv: Vagy diplomáztál volna gender szakon és Strasburg-Brüsszel között ingázva teljes ellátással meg olyan fizetéssel, ami a versenyszférában nem létezik, hirdethetnéd, hogy a 31-31,5 éves szőrös lábú, de nem leszbikus nők alulreprezentáltak az európai börtönőrök körében...

conchita wurst 2019.03.30. 20:44:40

Orbanek lopasa bocsanatos bun, mig a lipsiskedes nem az. Az megbocsathatatlan.

Igy szavazok a kovetkezo 20 evben is.

taga20 2019.03.30. 20:51:55

@conchita wurst: szerintem téged még a családod is szégyell, annyira barna a rusnya szád!

taga20 2019.03.30. 20:54:56

@Erős Jancsi: jani, most szólt a lölö, hogy menyé kiganézni a röfiket a felcsúti hizlaldában!

na húzzál parazita!

Erős Jancsi 2019.03.30. 21:02:14

@taga20: Köszönöm a válaszod. Neked is minden jót, álmodj szépeket! :)

conchita wurst 2019.03.30. 21:04:25

Pont azt kell csinalni amit a lipsik.

A csalad, a nemzet a minden. Marmint a mienk. A masoke felaldozhato, kamu-egyetem halozatot kell letrehozni orbaneknak, es hollywoodi rendezokkel propaganda filmeket gyartatni a nyugatnak.

Es mikor vegre kigyovallu, ludtalpas, folyos taknyu degeneraltakka valnak, akkor szimplan elkaparjuk oket es atvesszuk a hatalmat.

Ennyi az egesz, ezert meg plusz adot is fizetnek. Harci adot.

2019.03.30. 21:09:15

@morph on deer: Tényleg tévedtem, igaz. (valamiért nem jelenítette meg a gmail az üzenetedet, csak azét a hüle lóét.

kolomparlole1114 2019.03.30. 21:24:46

Már a nigger migránslandba se jó ez a kis kommunista zsici törpe?

kolomparlole1114 2019.03.30. 21:27:45

@conchita wurst: Most is fizetsz, a te nyugdíjadból épült a csúti kisvasút, meg a falusi stadionok. Örülj neki, mert ezzel kell beérned nyugdíj helyett, a rendszerváltás után! A te adódból lesz majd visszapótolva a mi ellopott pénzünk, a mi nyugdíjunk. A tied az ami marad: a kisvasút és a stadion nézése kívülről. Együtt loptátok el (aki ezekre szavazgat, az bántárs), együtt is rakjátok vissza!

illaim 2019.03.30. 21:28:27

@Erős Jancsi: Miért hazudsz te fidesses köcsög?

Erős Jancsi 2019.03.30. 21:37:29

@illaim:
- Miért gondolok, hogy hazudok? A véleményemet írtam írtam le, erre nehéz azt mondani, hogy hazudnék.
- Nem vagyok Fideszes, sem más párt elkötelezettje, de ennek nincs is jelentőssége.
- Köcsög sem vagyok, szexuális értelemben, ha csak az unszinpátiádra utaltál, azzal nem tudok mit tenni.

Ha értelmes hozzászólásod nincs, miért kell okvetlenül írnod? Nehéz nem azt gondoni, hogy valaki számon tartja, esetleg fizet is érte?

conchita wurst 2019.03.30. 21:48:56

@kolomparlole1114: A rendszervaltas 2010ben volt, helyukre vagta a lipsiket.

A jovo parlamentje

fidesz 60%, ellenzek (fidelitas, kdnp) 40%

Erős Jancsi 2019.03.30. 21:49:43

@kolomparlole1114: Te tényleg elhiszed, amit írsz? Nem is tudom melyik a rosszabb, ha igen, vagy ha propagandát nyomsz...

Tudod, mennyibe kerül az EP-t átköltöztetni évente kétszer? Nyilván ez nem érdekel, pedig az európai (ebben mi is benne vagyunk!!!) adófizetők közpénzéről van szó!

"Az Európai Parlament 2013-as tanulmánya szerint évi 103 millió euró megtakarítást jelentene, ha a Parlament strasbourgi működését Brüsszelbe vinnék át (2014-es árakon)."

Azért ebből pár stadion meg lélegeztetőgép kitelne, mégsem zavar senkit...

taga20 2019.03.30. 21:55:26

@Erős Jancsi: most nehogymá megsértődjél!:)

conchita wurst 2019.03.30. 21:58:06

@Erős Jancsi: Ez lofasz osszeg, a bantu negerek zabaltatasa csak Nemetorszagban 50 mrd euro evente (ennek nagy reszet lenyuljak soros szervezetei).

Erős Jancsi 2019.03.30. 21:59:45

@taga20: Köszi, így már jobb! :)

Nagykörúton túli magyar 2019.03.30. 22:03:54

@conchita wurst: Nem lehet 50 mrd, ez több, mint amennyit a magyarok kaptak a csatlakozás óta, 15 év alatt! Évente többet kapnának, mint egy egész ország, egy tagállam?? Brutális egyenlőtlenség lenne ez, gondolj bele!

Erős Jancsi 2019.03.30. 22:08:43

@Ma is mentek gecizni?: Nyilván nincs annyi, még forintban sem. Meg nem is az étkeztetésükkel van a gond, hanem az egész koncepcióval.
A globalizációt nem lehet és nem is kell elkerülni. De szerintem erőteljesen lassítani kell, nem pedig még gyorsítani, mert nincs időnk/nem tudunk alkalmazkodni!!!

Orbán veje 2019.03.30. 22:11:13

Ezt a szégyent! Már Angolába sem mehet a Felcsúti Geci, mert már az afrikai bantu négereknek is ciki! Beszarás!

Ekkora gyomrost kapni, fantasztikus! Orbánnak vége, nemzetközi reputációja nulla, kiírta magát a diplomácia és érdekérvényesítés világából. Bukott politikus.
Persze a propaganda meg kétmillió hülye még hatalmon tarthatja egy ideig, de ez már csak annak a kérdése, hogy milyen hosszú lesz a végjáték, mielőtt végleg eltakarodik a közéletből.
Énszerintem Magyarország érdeke orbán és bandájának minél előbbi elzavarása a hatalomnak még a közeléből is, ez ma már teljesen világos.

taga20 2019.03.30. 22:17:32

@Erős Jancsi: luk, nem vagy menthetetlen, de érzem nálad az erő sötét oldalát.

csak nem a fityeszmaffiára szoktál szavazni?:)

taga20 2019.03.30. 22:19:24

@conchita wurst: virsli, elmész te a kibaszott kurva féknyuzos kurvaanyádba!

conchita wurst 2019.03.30. 22:20:27

Szoval mas tetelek mellett Zorban sporolt nekunk 15000 milliard forintot azzal, hogy a szarabokat leszallitotta Mertkelleknek.

Ezen kivul a kamatszolgalaton is sporolunk ugy evi ezer milliardot a lipsikhez kepest.

Ugyhogy, par szaz milliard ellopasa a fidesz reszerol, teljesen jogos jutalek, amit az orszag szivesen ajanl fel.

Erős Jancsi 2019.03.30. 22:20:34

@Orbán veje: "Énszerintem Magyarország érdeke orbán és bandájának minél előbbi elzavarása a hatalomnak még a közeléből is, ez ma már teljesen világos."
Én ezt ennyire világosan nem látom, sőt... Magyarország érdeke, vagy a tiéd valami miatt? Ha a tiéd, megosztanád?
Nem emlékszem, hogy lett volna magyar politikus ilyen erős Európában. Az ellenzéki propaganda frázisaitól mentesen is leírnád a véleményed?

taga20 2019.03.30. 22:25:04

@conchita wurst: "Ugyhogy, par szaz milliard ellopasa a fidesz reszerol, teljesen jogos jutalek, amit az orszag szivesen ajanl fel."

a fityeszmaffia lop évente pár száz csilliárdot? ne basz! ezek után nem fogok ezekre a szavazni, me anno azt ígérték, hogy aki lop a közösből, annak levágják a kezét.

jut eszembe, te hogy a lopos kurvaanyádba tucc még gépelni, amikor mindkét kezedet le kellett volna vágni már rég!

VT Man 2019.03.30. 22:26:44

@Oxica:
"Mikor már Angolában is egy korrupt, tolvaj gecinek tartják a tolvajpárti felcsúti lótolvaj ...-t."

Roppant vicces, csak van itt egy bökkenő:

Angola korrupciós értéke: 165 (a nagyobb a rosszabb/korruptabb)
Magyarországé: 64
Németországé: 11

Forrás: tradingeconomics.com/angola/corruption-rank

taga20 2019.03.30. 22:27:42

@Erős Jancsi: "Nem emlékszem, hogy lett volna magyar politikus ilyen erős Európában."

ez valami vicc, me komolynak elég komolytalan!

a gecit, európában senki nem látja szívesen. konkrétan úgy néznek rá, mintha leprás lenne.

és az politikailag!

VT Man 2019.03.30. 22:28:48

@taga20:
"ezek után nem fogok ezekre a szavazni, me anno azt ígérték, hogy aki lop a közösből, annak levágják a kezét."

Azért annak, hogy nem vágják le, nagyon örülhet az MSZP és a DK, most nem tudnák mivel nyomni a szavazógépet a parlamentben.

taga20 2019.03.30. 22:29:28

@VT Man: akkor tanulmány útra akart menni a geci gazdád a fekákhoz?

vagy mi hülyegyerek?

Erős Jancsi 2019.03.30. 22:31:02

@taga20: Telefonon is meg tudja oldani az ember, hogy nagybetűket írjon, lécci! Mert a "luk" jó volt, csak így kis betűvel...

Egyébként nem érzem relevánsnak, hogy én kire szavaztam, közelebbről és jobban ismerem a politikát annál, hogy bármiféle illúzióm legyen. Nem is értem az embereket, akik komolyan gondolják, hogy bármi fekete-fehér, az egyik oldal jó, a másik rossz.

Erős Jancsi 2019.03.30. 22:40:22

@taga20:
"Nem emlékszem, hogy lett volna magyar politikus ilyen erős Európában."
ez valami vicc, me komolynak elég komolytalan!
a gecit, európában senki nem látja szívesen. konkrétan úgy néznek rá, mintha leprás lenne. és az politikailag!"

Ha így lenne, akkor nem fosnátok tőle ennyire. Komoly a támogatottság politikai szinten, de talán még fontosabb, hogy a nyugati mainstream media által nyilván nem hirdetett közbeszédben is. Én tényleg büszke vagyok rá, hogy van egy olyan vezetőnk, akinek a szavára hallgatnak - vagy akit küzdelemre érdemesnek találnak.
Csak úgy mellékesen megjegyezve, hogy az elmúlt három évben pont az történt, amit ő mondott...
Érdekes módon már GYF sem sem hívogat meg migráns családokat vacsira, sőt a kommunikációja sem igyekszik feleleveníteni az eseményt. Mert pl. ő, akinek az lenne a dolga, hogy előre lássa a jövőt, ennyire látta...

taga20 2019.03.30. 22:42:50

@Erős Jancsi:

"Nem is értem az embereket, akik komolyan gondolják, hogy bármi fekete-fehér, az egyik oldal jó, a másik rossz."

a csúti geci és bandája pedig erre játszik 9 éve.

ja, hogy észre se vetted?
bakker luk, átbasztak! a lézerkard nem az aminek láccik, a geci kezében:)

morph on deer 2019.03.30. 22:45:11

@conchita wurst:
“Ezen kivul a kamatszolgalaton is sporolunk ugy evi ezer milliardot a lipsikhez kepest.”

Naaa! Viccelsz?
Csak nem azt akarod mondani, hogy ennek a kormánynak bármi köze is lenne a kamatszinthez?
Jelenleg szinte sehol Európában nem látsz magasabb kamatokat, sőt: helyenként még mindig negatív az alapkamat!

Az már csak ráadás, hogy azt mégis miből gondolod, hogy az alkalmazottaidnak a juttatásaikon felül még szabad lopás is jár?
Mert ezt a csürhét te bíztad meg munkavégzéssel, te is fizeted őket, és még véletlenül sem jár nekik több, mint a fizetésük és az egyéb törvényes juttatásaik!

Vagy eleve tolvajokat sikerült alkalmazni már megint? Jól is nézünk ki..!

taga20 2019.03.30. 22:47:12

@Erős Jancsi: "Érdekes módon már GYF sem sem hívogat meg migráns családokat vacsira"

haver, neked rendben van az, hogy embereket éheztetnek a határon?

én ateista vagyok, de ezt nem veszi be a lelkivilágom.
ja és még az istenemmel sem kell elszámolnom.

VT Man 2019.03.30. 22:47:37

@Erős Jancsi:
"Érdekes módon már GYF sem sem hívogat meg migráns családokat vacsira, sőt a kommunikációja sem igyekszik feleleveníteni az eseményt."

GYF együtt vacsorázott Putyinnal jópár éve, google kidobja könnyen a találatokat.

A ballib problémája, hogy az internet nem felejt könnyen.
Még fotó is van:
www.origo.hu/nagyvilag/20091125-valgyimir-putyin-orosz-kormanyfonel-vacsorazott-moszkvaban-gyurcsany-ferenc.html

conchita wurst 2019.03.30. 22:52:50

@morph on deer: "Jelenleg szinte sehol Európában nem látsz magasabb kamatokat, sőt: helyenként még mindig negatív az alapkamat!"

Jelenleg?

A lipsik altal felvett uzsorat torlesztjuk, ami nem epp negativ kamatu.

conchita wurst 2019.03.30. 22:54:55

@morph on deer: "Az már csak ráadás, hogy azt mégis miből gondolod, hogy az alkalmazottaidnak a juttatásaikon felül még szabad lopás is jár?"

Abbol, hogy ha fakepnel hagynak minket orbanek, akkor lepusztul az orszag, mint azt az elmult30 ev kivaloan mutatja. Hitelbol nem sokaig hagy minket mulatni az IMF, meg Soros.

Erős Jancsi 2019.03.30. 22:57:25

@taga20: "haver, neked rendben van az, hogy embereket éheztetnek a határon?"

Jó párszor jártam Afrikában (nem Egyiptomot értem alatta). Próbálj meg egyszer útlevél nélkül bemenni. Még jobb, ha ezt nem nem reptéren teszed. Kicsit majd emlékezünk rád, hiányozni fognak a hozzászólásaid...

taga20 2019.03.30. 22:59:51

@VT Man: és fityeszretek, fletó mindenévben találkozott kágébés putyinnal?

kötött vele több ezer csilliárdos üzletet, amit titkosított?

meséjj retek! nyalom a hangod!:)

conchita wurst 2019.03.30. 23:01:15

@taga20: Kertem en is a lipsiket, keressenek nekem a neten egy atomeromu-beruhazast, ami nem titkos, hanem nyilvanos.

Eddig meg senki se talalt egyet se.

Erős Jancsi 2019.03.30. 23:03:21

@taga20: "bakker luk, átbasztak! a lézerkard nem az aminek láccik, a geci kezében:)"

A szövegkörnyezetből az derül ki, hogy nem a szűzhártyára gondolsz, mint a luk, amit átbasztak... Akkor meg könyörgöm, nagybetűvel: Luke!!!

taga20 2019.03.30. 23:03:37

@Erős Jancsi: még egyszer kérdezem tőled, nem valami bantunégertől, hanem tőled.
(bár valószínű, hogy egy fekában több empátia szorult, mint beléd)

neked rendben van az, hogy embereket éheztetünk a határon?

conchita wurst 2019.03.30. 23:05:19

"neked rendben van az, hogy embereket éheztetünk a határon?"

@taga20:

Persze. Itt nincs ingyen kaja. Me mas hataron van?

taga20 2019.03.30. 23:09:27

@conchita wurst: virsli, most ne nézz ide!

index.hu/belfold/2019/03/28/paksi_bovites_szerzodes_nyilvanos/

a kurvaanyádat nem baszod meg! ki a tetves geci fogja kiperkálni a lovét?ágynak
a gazdád a geci, vagy a klánja?

a kurvaanyádat nézd jobbágynak, fityeszselejt!!!!!!!!!!!!

taga20 2019.03.30. 23:11:05

@conchita wurst:

virsli, baszd meg! ember vagy?

Erős Jancsi 2019.03.30. 23:17:03

@taga20: Egyébként érdekes a lelkivilágod. A fórumon elég primitíven - ami gondolom az agressszivitást akarja jelenteni - beszólogatsz, de a határon éheztetést (azt hagyjuk is, hogy eddig mit ettek és ki akadályozza meg a zónában evést) már nem tudod elviselni.
A hozzászólásaid azt tükrözik, hogy minden rossz, amit a jelenlegi Kormány csinál. Tényleg érdekelne, hogy mi motívál. Ha még tanulsz, vagy nyugdíjas vagy, akkor számodra semmi jelentőssége, Lőrinc cége épít valamit, vagy mondjuk a Skanska. Ha alkalmazott vagy, szintén mindegy (eltekintve attól, hogy most a magyar cégek több munkát kapnak, így az álláslehetőség még jobb). Közalkalmazottként pozitív az életpálya, vállalkozóként béna az, aki ebben a helyzetben nem növekszik. Aki rosszul járhat, az az ellenzék (azért ők sem nagyon), mert nem ők intéznek mindent.
Szóval tényleg érdekelne, hogy te hová tartozol.

Erős Jancsi 2019.03.30. 23:21:29

@taga20: "bár valószínű, hogy egy fekában több empátia szorult, mint beléd"
Én nem fekázom őket, de a helyén kezelem az empátiájukat. Megnéznélek, Nairobiban kitennénk, hány percet élnél a nagy empátiáddal...

taga20 2019.03.30. 23:24:37

@Erős Jancsi: 50 éves vagyok és vállalkozó. gépipar és semmi közöm a fityesz rabló bandához.

utálom, a kontraproduktív szar szemét szarokat, akik a mi adónkból híznak. lásd simicskát anno, vagy most a mészarost, vagy a tiborcot.

undorodok az ilyen parazitáktól.

ennyi a megfejtésem. remélem érthető voltam.

zenét bírod, te nem menthetetlen fityesz retek? nesze!:)

www.youtube.com/watch?v=tI-InzaNKk8&list=RDvnSwBvOIOVA&index=4

taga20 2019.03.30. 23:28:21

@Erős Jancsi: "Megnéznélek, Nairobiban kitennénk, hány percet élnél a nagy empátiáddal..."

haver, és szerinted ez mire érv?

conchita wurst 2019.03.30. 23:29:26

@taga20: Hat en is ezt mondom, most se nyilvanos semmi.

Nem is lesz.

Magyarorszag nagyon szerencses, ha Orban hajlando ellatni a miniszterelnoki feladatokat 2030ig, ahogy igerte. Persze utana is fideszes valaki lesz, ugyhogy ne orulje.

Szoval van olyan hatar a vilagon, ahova odaviszik a kajat az illegalis negereknek? Me jo hulyek akkor.

Te telerakod cigany-kajaval a kertedet, vagy mi? Szomszedok meg nem jelentettek fel a pogar jeno hivatalba?

taga20 2019.03.30. 23:43:24

@Erős Jancsi: "Egyébként érdekes a lelkivilágod"

abban, mi az érdekes, ha az ember humánus?

ha állatokká válunk, akkor mi különböztet meg minket mástól?

zenét bírod? nesze!:) nekem ezt jelenti európa, ami a gecinek egy szitokszó.

hogy, mit?

olaszország
katolikus templom
szerb zenekar
csajokkal
csaj a karmester
és a cigányok
ráadásul a papok is ott ülnek.

na ez az én európám, a gecié pedig a jobbágy európa.

lehet választani május 26.-án!

ennyi!

zene!:)

www.youtube.com/watch?v=_yer-9MCQG0

taga20 2019.03.30. 23:46:17

@conchita wurst: "Te telerakod cigany-kajaval a kertedet, vagy mi? Szomszedok meg nem jelentettek fel a pogar jeno hivatalba?"

virsli, eszt fejtsd má ki, me én libsi vagyok és nem értelek!

conchita wurst 2019.03.30. 23:51:34

@taga20: hat te csalit raksz ki a kartevoknek? normalis a zilyen?

taga20 2019.03.30. 23:58:19

@conchita wurst: mi van ember? miről pampogsz?

bazdmeg, ha te vagy a geci fityesz szavazó mintapéldénya, akkor má ma éjszaka bepakolom a bőröndömbe az összes cuccomat.

miről brenyogsz?

conchita wurst 2019.03.31. 00:08:30

@taga20: jo 5let, pakolj hosszu idore

taga20 2019.03.31. 00:16:25

@conchita wurst: nektek az jó, ha a kreatív, produktív emberek elmennek ebből az országból?

akkor ki a kurvaanyád fogja összedobni a nyugdíjadat fityeszrohadék?
mészaros, vagy tiborc, esetleg a geci?

conchita wurst 2019.03.31. 00:32:27

@taga20: hat nemtom, 2010 ota elmentek a produktiv emberek, azert teljesitunk egyre jobban?

akko ja, hajra csak igy tovabb

Lakatos Rodolfó 2019.03.31. 00:37:49

@taga20: Légy erős, de Magyarországról jelenleg sem mennek el nagyobb arányban a "kreatív, produktív emberek", mint bárhonnan a baltiak közül vagy akár Romániából.

Valamilyen szintű munkaerő-elvándorlás elkerülhetetlen, mert Nyugaton magasabbak a bérek és az életszínvonal, na persze nem a "geci" vagy a "lölö" miatt, hanem már 80 éve is magasabbak voltak, és a szocializmus még csak eztán jött.

De ha ez a jelenlegi, viszonylag mérsékelt ütem marad, akkor ettől még a nyugdíjrendszer nem fog azonnal összeomlani; sőt a bérek elvándorlás miatt szükségszerű gyorsabb emelkedése (a munkaerőkereslet-kínálat egyensúlyának megváltozása miatt) önkorrekciós folyamatként lassítja az elvándorlási folyamatot, a határontúli magyarok bevándorlását és a visszavándorlást viszont ösztönzi. Mindez már a jelenlegi népmozgalmi statisztikákból is látszik:
"2017-ben a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege 13 200 fővel mérsékelte hazánk természetes fogyásból adódó népességszám-csökkenését. (…)
2017-ben 25 100 magyar állampolgár távozott külföldre, ami 15%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. (…)
2017-ben 18 500 korábban kivándorolt magyar állampolgár vándorolt vissza. A külföldről visszavándorló magyar állampolgárok száma 2014-től folyamatosan növekszik, 2017-ben közel 9%-kal többen jöttek vissza, mint 2016-ban."
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/nepmozg/nepmoz17.pdf

conchita wurst 2019.03.31. 00:40:38

@taga20: de ne fenyegetozz hogy pakolsz, hanem usgyi

mi vagy te CEU?

Bkkzol 2019.03.31. 05:09:54

Az, hogy Brüsszel, mit finanszíroz és miért egy külön érdekesség. Erről az egyes számú nagy pénzmosó Juncker tudna sokat mesélni. Nem azért adják a "támogatásokat", felzárkóztatási pénzeket az új tagállamoknak , mert felzárkóztatásuk a cél. Rendszeresen, évekig német,francia, holland... cégek kapták a megbízásokat a " felzárkóztatásra" ugyan úgy túlárazva és adócsalással (adó ópimalizálással) eltüntetve a pénzt. Azóta romlott meg a viszony az EU és Magyarország között amióta nem fizeti vissza a pénzt nyugati vállalatoknak az ország.
Az angólai elnök nem politikus. Az igazi politikus politizál, nem durcáskodik, hülye gyereket játszik (vagy nem is csak játsza). Sokszor van az, hogy ennél hatalmasabb ideológiai különbség van a két fél között. A szavannán lehet, hogy ez a megoldás meg a megdobálom gyümölccsel. Amíg ilyen vezetői vannak afrikai államoknak addig valóban maradnak ezen a szinten.

Pipas 2019.03.31. 06:59:05

@morph on deer: "Jelenleg szinte sehol Európában nem látsz magasabb kamatokat, sőt: helyenként még mindig negatív az alapkamat!"

Konkrétan hazugság.

www.tozsdearnyek.hu/kamatlab-kozep-kelet-europa

A legtöbb régióbeli országban, pl. lengyelországban, csehországban magasabb, sehol sem negatív.

kolomparlole1114 2019.03.31. 07:30:22

@Kigyozo kigyok: Nahát, ez pont a te idomítási programod volt a cigánymaffiában...

kolomparlole1114 2019.03.31. 07:35:09

A csúti cigány és strómanja a legjobb példa arra mekkorát hazudott a zsidesz, és hogy Gyurcsány alatt nem csődben, hanem ereje teljében volt az ország. A Pénztáros & Elios Művek bizonyítja hogy van még mit ellopni az államkasszából, nem is keveset, a Fortune szerint a világ leggazdagabbjai közé lehet kerülni a magya államkasszával.

felucca02 2019.03.31. 07:59:08

@Hungryhorse: Természetesen. Kedvencedet nem fogadták Angolában, de nekünk savanyú a szőlő.
Hülyüljek meg, ha értem, amit közölni akartál...azaz sejtem: a benned dúló érzéseket próbáltad meg kivetíteni másra.
Nem volt túl sikeres...

camilló 2019.03.31. 08:53:53

@Erős Jancsi: Teljesen mindegy ki az aki kizsákmányol. Főleg a mai globális világban. Nem mindegy, hogy Lőrinc, vagy valamelyik külföldi Lőrinc?? Egyik se hízzon az én, mi munkánkon!
Fletó nem hívogat migráns családokat? A teljes politika migránsellenes, és kerítés fan. Egy olyan ember van, aki következetesen kiáll a kerítés lebontásáért és a migránsok ellátásáért! Ezen nincs mit csodálkozni, amikor az Ózdi cigány gyerekek a migránsoktól rettegnek, mert annyira elbutította őket a propaganda. Nem érzed a párhuzamot a náci propaganda és a viktori propaganda között?? Az élet igazságtalanságainak az igaz bűnösök megnevezése helyett valakiknek a nyakába akarják varrni. Akkor a zsidók, kommunisták, most a migránsok és persze a kommunisták a felelősek a társadalmi egyenlőtlenségekért, Világért sem a tőke, és legyen ez hazai, vagy külföldi!

camilló 2019.03.31. 09:02:06

@Lakatos Rodolfó: Te hiszel a statisztikában?? Ki az aki bejelenti, hogy kimegy külföldre? 100-ból 99-en nem tudják, hogy be kellene ballagni a társadalombiztosítóhoz, elkérni egy Eu-s nyomtatványt és bejelenteni, hogy kimegy dolgozni. Kint ezzel a nyomtatvánnyal jelentkezni. A saját környezetemben is látom, mennyien hiányoznak az országból, az országnak.

apro_marosan_petergabor 2019.03.31. 09:26:26

A vágyvezérelt libero újságírás folytatódik.
Zöldfoki szigetek: a lakosság 80% keresztény, az állam rendezett, stabil. OV elég tudatosan építkezik, azzal épít ki jó kapcsolatokat, ahol a kereszténység megecsült. Hídfőállásnak, minának jó lehet Afrikában. Angola elég bugyuta módon állt a kérdéshez - meg ki tudja, milyen súgást kapott, mikor... Az az Angola ahová Kuba anno 20000 katonát küldött, hogy harcoljon a kommunizmusért, lévén ki a fene aki megmondja egy katonáról, hogy az kubai vagy helyi néger. Úgy látszik Angola vezetése még nem nőtt fel a feladathoz, amit a nemzetközi diplomáciai mozgásnak és rugalmasságnak nevezünk - s amit a 70 éves amatőr Trump elég gyorsan megtanult...
Védőernyő?
Európának valóban szüksége lenne egy védőernyőre - ez lehetne a néppárt is, de az teljesen korrumpálódónak látszik - Weberrel együtt.
OV-ék okos döntést hoztak - zsebükben a kilépési nyllatkozattal - csigavér alapon.
Azaz nézzük meg, mit hoz a májusi EP választás, s annak fényében gondoljuk át újra a dolgokat. Felesleges latolgatni azt, hogy Weber ma olyanokat szól, amitől kinyílik a bicska az ember zsebében, egy politikusnak ettől a szeme se kell rebbenjen.
Érjünk el a hídig, azután menjünk át rajta. Ha közben összeomlott, keressünk eg másikat, de az is lehet, hogy nem is érdemes átmenni...
Sem OV sem a FIDESZ nem rabja illúziókna,realista politikát folytat, amit a választók kijelőltek. Kétségkívül szükség lenne egy nagyország támogatására - ezt is világosan kiemelte OV a migrációs konferencián. Olaszország már félig beleállt, de ez kevés Németország jó lenne ha beleállna, meglátjuk...

Pipas 2019.03.31. 09:53:17

@camilló: "Te hiszel a statisztikában?? Ki az aki bejelenti, hogy kimegy külföldre? "

A statisztikák *természetesen* nem azt tartalmazzák, aki itthon bejelenti, hogy "kimegy külföldre".

Mondjuk ősi magyar szokás kitalálni valami butaságot, hogy "merastatisztikusok biztosasztcsinájjákhogy" aztán pedig bőszen hirdetni, hogy milyan marhaságot is csinálnak a statisztikusok.

"100-ból 99-en nem tudják, hogy be kellene ballagni a társadalombiztosítóhoz,"

Öreg. Ez is statisztika!

"A saját környezetemben is látom, mennyien hiányoznak az országból, az országnak."

Meg ez is.

Mondjuk megint ősi magyar szokás a statisztikákat szidni, majd előjönni olyan statisztikákkal, amiket te magad csináltál és amik ezerszer megbízhatatlanabbak.

Pipas 2019.03.31. 09:57:02

@kolomparlole1114: "és hogy Gyurcsány alatt nem csődben, hanem ereje teljében volt az ország."

Az, b+! Az IMF pont olyan országoknak szokott gyorssegélyt folyósítani, amik erejük teljében vannak. Ahogy maga gyurcsány is elmondta, "nincs tovább, ereje teljében van az ország, mert ek.rtuk, nem kicsit, nagyon".

camilló 2019.03.31. 10:14:57

@Pipas: Amikor mentem külföldre dolgozni, én bementem a Tb-hez. Azt sem tudták, milyen űrlapot kell adni. Biztosan azért mert minden nap többet adnak ki!! Építőiparban dolgozom, és látom, hogy kik voltak 10 éve akikkel dolgoztam, és látom azt ki van most! Látom a lakókörnyezetemben ki maradt és ki ment ilyen-olyan okból külföldre. Ez ha Te statisztikának nevezed objektívabb, mint a KSH "mérése". Ha nem azt tartalmazzák a hivatalos statisztikák, amit bejelentenek, akkor mit??? Nincs határellenőrzés, hogy ott a "stat lapot" kitöltve bármire is lehetne következtetni!

camilló 2019.03.31. 10:17:41

@apro_marosan_petergabor: A Zöldfoki szigetek valóban világpolitikát meghatározó ország:)

conchita wurst 2019.03.31. 10:19:23

@Pipas: A statisztika szerint minden szomszedunkbol tobben vandoroltak ki, meg az osztrakoktol is...:)

www.indy100.com/article/map-europe-number-people-living-abroad-emigration-jakub-marian-7556876

Pipas 2019.03.31. 10:22:00

@camilló: "Ha nem azt tartalmazzák a hivatalos statisztikák, amit bejelentenek, akkor mit???"

Ha nem tudod nyugodtan nézz utána. Három perc, ne tőlem várd, hogy utánanézzek!

"Ez ha Te statisztikának nevezed objektívabb, mint a KSH "mérése"."

Nem, nem "objecktív", mert nem reprezentatív a minta.

"mint a KSH "mérése"."

A KSH nem a saját, hanem EU minták alapján mondja a külföldi munkavállalásról ami mond. Nem a KSH "mérése".

Pipas 2019.03.31. 10:23:05

@conchita wurst: "A statisztika szerint minden szomszedunkbol tobben vandoroltak ki, meg az osztrakoktol is...:)"

Ergo baromság azon nyvajogni, hogy az orbán miatt mindenki külföldre megy. Kezded érteni, ugye?

Pipas 2019.03.31. 10:40:05

@conchita wurst: "mindig is ertettem"

Az jó, kevesen értik. Bejön a németektől a satisztika, hogy ennyi és ennyi osztrák dolgozik németországban, a magyarok azt mondják, hogy jó, okés. Bejön a németektől, hogy ennyi és ennyi magyar dolgozik németországban, mire a magyarok közlik, hogy a KSH hazudik, mert nekik három szomszéduk négy ismerőse németországban dolgozik és különben is o1g.

Ha szólsz nekik, hogy így nem lehet statisztikát csinálni, akkor te is 1g lettél. :D

camilló 2019.03.31. 10:43:21

@Pipas: Ha kijelentetted, hogy a statisztikák másként működnek, mint amit én írtam, akkor nyilván Neked kapásból tudni kell, hogy mi a módszertana mindenféle utána nézés nélkül. ha nem így van, akkor bizony csak véded pártunk és kormányunk álláspontját, mindenféle alap nélkül! Ráadásul a statisztika szerintem konkrét adatokra kell, hogy épüljön, nem pedig közvélemény kutatásokra meg reprezentatív mérésekre! Van konkrét adat vagy nincs? Ha van adat, akkor honnan?

camilló 2019.03.31. 10:46:51

@Pipas: Én nem minősítettelek! Azt ugye tudod, hogy amikor kint bejelentkezel, véletlenül sem kérdik, hogy honnan jöttél! Na és ne is beszéljünk arról aki feketén dolgozik, megjegyzem nem jószántából.

conchita wurst 2019.03.31. 11:00:36

@camilló: "Azt ugye tudod, hogy amikor kint bejelentkezel, véletlenül sem kérdik, hogy honnan jöttél! Na és ne is beszéljünk arról aki feketén dolgozik"

te mi a faszomrol beszelsz?

senkitol nem kerdik, azaz nem csak a magyaroktol nem...akkor mia faszt haluzol?

statisztikus is vagy nem csak okleveles hand-troger?

Pipas 2019.03.31. 11:08:10

@camilló: "Ráadásul a statisztika szerintem konkrét adatokra kell, hogy épüljön, nem pedig közvélemény kutatásokra meg reprezentatív mérésekre! "

A statisztika mindig reprezentatív mintára kell, hogy épüljön. Ha nem minta, akkor nem statisztika, ha nem reprezentatív, akkor meg rossz statisztika.

"Neked kapásból tudni kell, hogy mi a módszertana mindenféle utána nézés nélkül."

Tudom, de neked nem fogom elmagyarázgatni, mert te nem tudod mi az a statisztika, azaz az alapfogalmakkal sem vagy tisztába, ráadásul nem megérteni akarod, csak veszekedni akarsz.

"Ha van adat, akkor honnan?"

Na látod. Te azt mondod, hogy a magyar hatóságok szolgáltatnak adatokat arról, hogy hányan dolgoznak külföldön. Ez butaság, a magyar hatáságok arról szolgáltatnak adatokat, hogy hányan dolgoznak magyarországon, nem feladatuk külföldön adatokat gyűjteni.

Pipas 2019.03.31. 11:12:24

@camilló: "Én nem minősítettelek! Azt ugye tudod, hogy amikor kint bejelentkezel, véletlenül sem kérdik, hogy honnan jöttél!"

Hol kint? Merthogy én elég sokat dolgoztam külföldön és bizony amikor adószámot igényeltem, akkor megkérdezték, hogy milyen az állampolgárságom, sőt elkérték az irataimat.

"Na és ne is beszéljünk arról aki feketén dolgozik, megjegyzem nem jószántából."

Tehát a magyarok feketén dolgoznak angliában, németországban, meg szerteszét európában. Az osztrákok meg nem, a szlovákok sem, a lengyelek sem, senki más nem.

Te, te elvárod, hogy ezt elhiggyem, de a hivatalos EU statisztikáknak egyáltalán ne higgyek csak azért, hogy azt hihessem, hogy tőlünk sokkal többen mentek ki dolgozni mint a többi országból? És akkor azt hihetném, hogy mi magyarok sokkal rosszabban állunk mint ők? Azért, hogy az hihessem, hogy az o1g?

Elég hosszú összeesküvés elméletet gyártottál. :D

MTA rendes tagja 2019.03.31. 11:17:42

@camilló:
"amikor kint bejelentkezel, véletlenül sem kérdik, hogy honnan jöttél"

Dehogynem kérdezik a munkavállalási engedély és egyéb adminisztratív dolgoknál. Igen, a külföldön hivatalosan dolgozó magyar állampolgárokról az adott fogadó országban létezik statisztika, ezt szokták is használni, szoktak rá hivatkozni. Csak ez sem pontos, mert sokkal több engedélyt adnak ki, időközben hazajönnek, más országba utaznak stb.

Pipas 2019.03.31. 11:18:39

@camilló: "Na és ne is beszéljünk arról aki feketén dolgozik, megjegyzem nem jószántából."

Azok, akik kinn voltak és visszajöttek általában a "kimentek" kategóriába vannak besorolva, mint ahogan azok is, akik néha kimennek pár hónapra. Én magam is a "kimentek dolgozni" statisztikát bővítem, pedig már elég régóta visszajöttem. Sőt, aki pár hónapot németországban van, pár hónapot meg angliában, az kétszer szerepel a statisztikába mint külföldön dolgozó magyar.

A statisztikák ezeket az anomáliákat statisztikikai módszerekkel szokták kompenzálni. Az ilyen "mert biztos sok a feketén munkát vállaló" csak egy duma. Nem érv. A statisztikákban ezekkel számolni kell, nem dobálózni.

MTA rendes tagja 2019.03.31. 11:21:10

@Pipas:
vannak teljes körű statisztikák, amik adminisztratív forrásból származnak (például az adófizetésről, iskolába iratkozott gyerekekről), valamint teljes körű felmérések (pl. népszámlálás)

Pipas 2019.03.31. 12:04:01

@MTA rendes tagja: "vannak teljes körű statisztikák, amik adminisztratív forrásból származnak"

Hát nem tudom. Ha egy populáció minden eleméről rendelkezel információval, akkor azt miért is neveznéd statisztikának? De legyen.

"(például az adófizetésről, iskolába iratkozott gyerekekről), valamint teljes körű felmérések (pl. népszámlálás)"

Én például nem szepeltem a legutóbbi népszámlálában, mert nem szeretem, ha a magánéletem felől érdeklődnek. Persze, a népszámlálás a nagy többséget összeírja, de szigorú értelemben véve nem teljeskörű.

camilló 2019.03.31. 12:30:27

@conchita wurst: A faluvégi kocsmában sem beszélnek ilyen stílusban mint te! Sőt kevesebbért leverik a zománcot a polgár arcáról. Újra bebizonyosodott, hogy szitkozódással azok érvelnek akiknek nincsenek érveik. Javaslom, hogy ÉRTŐEN olvasd el amit írtam.

camilló 2019.03.31. 12:48:41

@Pipas: Konkrétan Dél-Tirolban dolgoztam, meg Ausztriában. Dél-Tirolban az Eus. nyomtatványt adtam, be, valóban elkérték a személyit, de sehol nem rögzítették, hogy magyar vagyok. Amikor hazajöttem és vittem a nyomtatványt a Tb-be ott megint nem tudták mit kell vele kezdeni. Ez a nyomtatvány arra szolgál, hogy elkerülhető legyen a kettős adóztatás, és csak egy helyen fizesd a tb járulékot. Ha nem jelented be, hogy kimentél, akkor itthon úgy tartanak nyilván, hogy nem fizetted be a járulékot magad után. A statisztika nem reprezentatív felmérésekből dolgozik, hanem konkrét számokkal. Ha nem vettél részt a népszámláláson akkor törvényt sértettél, mert az bizony nem szabadon választott. Nincs semmi összeesküvés elmélet. Összeesküvés elméletet pont viktor és bandája gyárt, lásd migránsok, jobban élünk, hazakarnak jönni a kint dolgozók stb.:)

camilló 2019.03.31. 13:29:20

@conchita wurst: A kétkezi munka csak az olyanoknál szégyen mint te!:)

conchita wurst 2019.03.31. 13:59:58

@camilló: miert lenne szegyen?

De nem kene beleokoskodnod az okosok dolgaba, attol meg.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.03.31. 14:01:32

@camilló: Szégyennek nem szégyen, de aki nem tud arabusul, az ne próbáljon beszélni, pláne ne másokat tanítani rá.

Azt mondod, elkérték a személyidet, de nem írták fel milyen állampolgárságú vagy.

Nem is kell külön felírniuk. A Magyarországon kiállított személyi igazolványod alapján az egész EU-ban tudják azonosítani, hogy magyar állampolgár vagy. (Egyébként rá is van írva.) Ha modern, chipes személyid van, akkor csak simán beolvassák géppel az adatokat róla, nem is kell begépelni semmit.

Ha megkérdezik a céget, nekik is tudniuk kell, hogy kikkel dolgoztatnak, jogszerű volt-e a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létrehozása.

Neked viszont azt nem kell tudni, hogy az adóhatóságnak, statisztikai hivatalnak miről hogyan jelentenek. Ehhez még a GDPR korában sem kell a te engedélyed, mivel törvény írja elő a jelentések, elszámolás adattartalmát; valamint arról is tudniuk kell a hatóságoknak, hogy ki, hol, milyen módon veheti igénybe a helyi társadalombiztosítási szolgáltatásokat.

Pipas 2019.03.31. 16:20:25

@camilló: "A statisztika nem reprezentatív felmérésekből dolgozik, hanem konkrét számokkal."

Az megvan neked, hogy olyan mondatokat mondasz, aminek nincs semmi értelme? Soha nem mondtam, hogy "reprezentatív felmérésekből", azt mondtam, hogy "reprezentatív minta".

"valóban elkérték a személyit, de sehol nem rögzítették, hogy magyar vagyok."
Ahhoz, hogy dolgozhass adózónak kell lenned. Ahhoz, hogy adóalany legyél kellenek a személyi adataid. A személyi adataid egyik legfontosabb eleme az állampolgárságod.

Ne mond már, hogy munkahelyed volt, fizetted az adót meg a járulákokat, de a hivatal nem tudta, hogy te milyen állampolgár vagy.

"Ha nem vettél részt a népszámláláson akkor törvényt sértettél, mert az bizony nem szabadon választott."

Nem hinném, hogy törvénysértés lenne, legfeljebb szabálysértés.

"Összeesküvés elméletet pont viktor és bandája gyárt, lásd migránsok, jobban élünk, hazakarnak jönni a kint dolgozók stb.:)"

Ezen a ponton már olyan tájékozatlanságot árultál el a világ dolgairól, hogy nem hagyatkoznék rád annak eldöntésében, hogy amit viktor mond az igaz -e vagy nem. De:

1) Én nem akarok muszlim migránsokat.
2) Én jobban élek.
3) Én hazajöttem.

camilló 2019.03.31. 16:48:11

@Kigyozo kigyok: Azt nyilván tudták, hogy mi az állampolgárságom, de külön nem rögzítik. Ha visszaolvastál akkor látnod kell, hogy arról folyik a vita (?)honnan kap adatokat a KSH ahhoz, hogy meg tudja mondani, mennyien mennek külföldre dolgozni. Én azt vitatom, hogy vannak adatai. Ha lennének, akkor azok akik az ominózus űrlapot nem töltik ki, nem jelentik be, hogy külföldre mennek dolgozni, számonkérhetőek lennének. Mivel nincs ilyen számonkérés, így a "statisztika" erősen kérdőjeles. Akkor szoktak utána menni az adatoknak az adóhatóságtól, ha ellenőrzik a polgárt. Ekkor sem mindig. Ez akkor is így van, ha kételkedsz benne.

camilló 2019.03.31. 17:05:43

@Pipas: Statisztikában nincs reprezentatív minta! Arról készíthetnek statisztikát, hogy mennyi reprezentatív felmérést végeztek, ott milyen reprezentatív mintával dolgoztak, de az ebből készült statisztikából legfeljebb következtetni lehet arra, hogy valójában hány ember ment ki. Statisztika akkor lehetne, ha mindenki aki kimegy nyilatkozik róla. Minden más fikció! A népszámlálásról törvény rendelkezik!
Tudták persze, hogy milyen állampolgár vagyok. Erről adatot legfeljebb az adóhatóságnak adnak ki. Igen ha kéri akkor a magyar adóhatóságnak is kiadják, pontosan a csalások és a kettős adózás elkerülése érdekében. Én nem hallottam még olyanról akiről kikérték volna. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy nincs ilyen.
Más vallású migráns jöhet?? Az számít, hogy mi a vallása?? Viktorod tudatosan mosta össze a migrációt a menekültek kérdésével, és megette őket bűnbaknak. Teszi mindezt azért, hogy leplezze valódi tevékenységét. Így nem azzal foglakozik a honpolgár, hogy rabszolgát csinál belőlük, hanem retteg, nehogy rátörjenek a migránsok. Arról nyilatkozzon, hogy milyen szerződéseket kötött a nyugati multikkal. mennyi adót fizetnek be ezek a cégek, milyen kedvezményeket kapnak a magyar vállalkozásokhoz képest. Úgy harcol szóban a multikkal, hogy közben az itt megtermelt pénzt szinte adózás nélkül viszik ki. Mit gondolsz miért nem rúgták ki a Néppárti frakcióból: Azért mert kiszolgálja a német tőkések érdekeit. A saját polgárai kárára. De te csak rettegjél a muszlim bevándorlóktól továbbra is!:) Nincs épeszű migráns aki ide akar jönni!!

Pipas 2019.03.31. 20:02:25

@camilló: "Statisztikában nincs reprezentatív minta!"

A "reprezentatív minta" a matematika egy szakkifejezése. Tessék, itt például utánaolvashatsz:

"Reprezentativitás

Mintákra vonatkozó fogalom. Egy minta bizonyos változók mentén akkor reprezentatív, ha a mintába került elemek (emberek) ugyan olyan arányban vannak jelen, mint az alapsokaságban. Tehát egy minta csak bizonyos szempontok alapján nevezhető reprezentatívnak. Ha más szempontokat veszünk figyelembe, akkor mintánk lehet, hogy nem reprezentatív."

statisztikus.hu/fuggelek/statisztikai-fogalmak/

"Tudták persze, hogy milyen állampolgár vagyok. Erről adatot legfeljebb az adóhatóságnak adnak ki. Igen ha kéri akkor a magyar adóhatóságnak is kiadják"

A különböző hatóságoknak, sőt a magánvállalatoknak is statisztikai adatközlési kötelezettsége van az állami hatóságok felé. Azt persze nem mondják meg, hogy konkrétan ki az ügyfelük, ki kért adószámot, mik a személyes adataid, de statisztikai adatokat közölnek a hatóságokkal. Például megmondják, hogy abban az évben vagy negyedévben hány magyar állampolgár kért és kapott adóazonosítót.

Egy nagyon-nagyon triviális dolog. Tudnod kellene. Lehet, hogy tudod is, csak trollkodsz.

"Más vallású migráns jöhet?? Az számít, hogy mi a vallása??"

Számomra igen fontos, hogy valaki vallásos -e vagy nem. Vallástól mentes emberek ellen sokkal kevésbé tiltakoznék, vallásos emberek betelepítése ellen sokkal inkább. Szélsőséges, fanatikusok emberek ellen jobban tiltakozok. Ha olyan keresztény, aki ószövetségi törvények alapján akar élni éppen úgy tiltakoznék, mint azok ellen a muszlimok ellen, akik a sária alapján akarnak élni. Szerencsére a keresztények elsöprő többsége nem akar ószövetségi törvényeket, a muszlimok nagy többsége viszont támogatja a sáriát.

"Viktorod tudatosan mosta össze a migrációt a menekültek kérdésével"

Nem az én viktorom. Viszont ő az, aki a kezdetek óta azt mondja, hogy válasszuk szét a menekültek és a migránsok kérdését, ő az, aki azt állítja, hogy hiba a migránsokat menekültként kezelni. Menekülteket befogadunk, migránsokat pedig nem feltétlenül.

"hogy rabszolgát csinál belőlük, hanem retteg, nehogy rátörjenek a migránsok"

Elvesztetted a valósággal való kapcsolatod. Senki sem csinál senkiből rabszolgát.

"Úgy harcol szóban a multikkal, hogy közben az itt megtermelt pénzt szinte adózás nélkül viszik ki."

Még most is ott tartasz, hogy nem érted a statisztika alapfogalmait. Meddig tartana még azt is elmagyaráznom, hogy hogyan működik az adórendszer?

"De te csak rettegjél a muszlim bevándorlóktól továbbra is!:)"

Képzelődsz, szó nem volt arról, hogy bárkitől is rettegnék.

"Nincs épeszű migráns aki ide akar jönni!!"

Közismert terelés. Tessék, itt egy cikk például magyarorságon élő afrikaiakról:
hirhatar.com/magyarorszagon-elo-afrikaiak-meseltek-eletukrol/

Mint mindenben, ebben is teljesen tájékozatlan vagy.

Hungryhorse 2019.03.31. 20:32:24

@Thomas Grande: feleslegesen hazudozol, heherészel.
Leszarlak.
Elmehetsz a kurva anyádba!

Hungryhorse 2019.03.31. 20:34:26

@felucca02: ti nem vagytok sikeresek 2006 ősze óta.
Ezen járasd a 2 neuronodat az agyad helyén.

Nzoltan 2019.03.31. 21:03:54

Hát, nagy érvágás lehet nem találkozni egy olyan emberrel, akit még a mesterséges intelligencia is összetéveszt egy orángutánnal.

2019.04.01. 06:03:32

@Hungryhorse: Gondolom ismered a medúzás példát? Több száz millió évet átvészeltek agy nélkül. Mert köztudott, hogy nincs agyuk. Így is lehet létezni, erre te vagy itt a legjobb példa.Ez a tény neked is reménykeltő és vigasztaló lehet. Nekem meg (gondolom) sok mindenki másnak pedig az lenne reménykeltő ha elköttetnéd magad. Utána meg fel. Majd kitömetünk és mutogatunk mint az élet elő hajnalának elő hírnökét. Hehehehehe.

camilló 2019.04.01. 20:41:35

@Pipas: Leírom még egyszer, hogy ha statisztikát készítenek, akkor konkrét számokkal dolgoznak! Hogy megértsd! Annak idején amikor kilépett az országból egy kamion, akkor un. statisztikai adatlapot kellett kitölteni. Ezen olyan kérdések voltak, ami alapján be tudták határolni, hogy az adott határállomáson milyen árut és hová vittek. Ha statisztikát csinálsz, nincsenek minták! Azt vizsgálod - pl. a mi esetünkben - hogy mennyi magyar állampolgár ment ki dolgozni, mennyi jött haza. Ezt csakis konkrét számokkal lehet kifejezni! Nem a külföldi hatóságok, csak konkrét kérésre adnak ki információt, és csakis az adóhatóság, esetleg rendőrség részére. A KSH nem ilyen hatóság. Ezért nincs pontos szám arról, hogy hány magyar dolgozik kint. Csak becslések vannak, amik kutatások alapján készülnek. Ez nem tekinthető sem statisztikának, sem hitelesnek!
sajnálom, hogy a kereszténység alapjaival sem vagy tisztába! Légy szíves idézz már olyat a Bibliából, ahol nem a felebaráti szeretetről, segítségről stb írnak. Bár ugye a Biblia kanonizált és korántsem tükrözi a keresztény vallás minden nézetét, de fogadjuk el. Az előkerült Holt-tengeri tekercsek és más vallási iratok nem tükrözik a katolikus egyház elfogadott álláspontját, bár Ferenc pápa számomra úgy tűnik, mintha a vallást tekintené elsődlegesnek az egyházzal szemben. Látom a Koránnal is hadilábon állsz! A muszlimoknál legalább annyira megosztott a vallás mint a keresztényeknél. (Ugye nem kell felsorolnom mennyi irányzata van a keresztény vallásnak és ez mennyi háborúhoz vezetett a felebaráti szeretet jegyében) Nos a szunniták, pont úgy gyűlölik egymást a síitákkal mint a Római katolikusok a Görög.keleti vallást gyakorlókkal, esetleg a reformátusokkal. Mindegyik a másik szemében eretnek! Tudod az a baj, hogy a vallás (a monoteista vallásokról beszélek most) nem az emberek ellen lenne, hanem azért, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Ezt a vallások vezetői a saját hatalmuk érdekében elvitték olyan irányba, hogy két ember gyűlölje egymást csak azért mert az egyik katolikus a másik meg muszlim, holott ugyan ahhoz az Istenhez imádkoznak! Kicsit gyomorforgató amikor fidesznyikek ( pl. Bayer) próbálják Ferenc pápát kioktatni a kereszténységről. Semmit nem értesz Te sem a Bibliából!
Viktor ha annyira szét akarta volna választani a migráció, és a menekültek kérdését, akkor az emlékezetes plakátokat nem itthon, hanem Görögországban rakta volna ki, és nem magyarul, hanem arabul, perzsául stb. Ugye tudod melyik kampányra gondolok. Ez a plakátolás a két bites magyar polgárnak szólt! Nyilván a magát ellenzéknek nevező alakulatnak sem volt válasza a tömeges menekültekre és migrációra, de ez nem menti viktort!
De igen viktor már rabszolgát csinált a magyar emberekből. A nyugati multik rabszolgáját! Annyi szolgál a mentségére, hogy ő csak lelkesen folytatta azt amit az elődei elkezdtek. Az viszont ellene szól, hogy tovább butította a népet. Akadályozza a szakszervezetek szerveződését. A Munka Törvénykönyvét úgy íratta át, hogy az teljes egészében a munkaadókat védje. nem folytatom, pedig lehetne. Te ezt nem látod? "Csak az az igazán süket, aki nem is akar hallani!"
Ki az az épeszű migráns aki úgy indul el teszem azt Bangladesből, hogy nálunk akar kikötni, amikor mehet a németekhez?! Elolvastam a linket. Menekültekről beszélnek benne, és nem migránsokról!" Az afrikai kontinensről a legtöbben háborús, polgárháborús, vagy más, ember által okozott katasztrófa elől menekültek Európába" Ugye azt tudod, hogy azok a magyarok akik kimennek dolgozni teszem azt Angliába, azok migránsok. Én is az voltam, amikor kint dolgoztam. Amúgy megkérdem már, hogy Te miért mentél ki? Kalandvágyból ugye?:)

seepheerd 2019.04.01. 21:16:12

Afrika mér régen Kínáé, bár az oroszok is próbálkoznak. Mit akar ott ez a paprikajancsi?

MTA rendes tagja 2019.04.01. 21:22:08

@camilló:
Ezek szerint te a zöldhatáron mentél át Angliába, papírok nélkül, majd elvártad, hogy adjanak lakhelyet és lássanak el! Ejha!!

MTA rendes tagja 2019.04.01. 21:26:26

@Pipas:
"Egy minta bizonyos változók mentén akkor reprezentatív, ha a mintába került elemek (emberek) ugyan olyan arányban vannak jelen, mint az alapsokaságban."

Ez egy naiv megfogalmazás, népszerű, de statisztikusfejjel elfogadhatatlan.
A minta akkor reprezentatív, ha a mintavételi elemek mintába kerülése véletlen módon történik. Amit írtál (másra hivatkozva), az inkább egy következmény.

camilló 2019.04.02. 19:02:48

@MTA rendes tagja: Értem már mit akarsz mondani! Én nem Angliában voltam, és voltak papírjaim. Azért képzeld már magad egy olyan ember helyébe, akit a rossz karmája miatt nem a világ gazdagabbik felében született. Lát egy olyan gazdagságot amit még elképzelnie is nehéz és nem lát más esélyt az emberhez méltó életre, csak a migrációt! Nos, a magyarok sem kalandvágyból mentek ki, hanem mert egy jobb életet reméltek, remélnek. Az, hogy ehhez voltak papírjaik csak annak köszönhetőek, hogy politikai döntések születtek. Ilyen döntéseket a klasszikus értelemben vett migránsok hazája nem tud és nem is akar kötni az Európai országokkal. Tudod nem is olyan régen innen is menetek zöldhatáron keresztül nyugatra...

Hungryhorse 2019.04.03. 10:55:45

@Thomas Grande:feleslegesen hazudozol, heherészel.
Leszarlak.
Elmehetsz a kurva anyádba!

2019.04.03. 12:12:13

@Hungryhorse: Hehehe. Mindenhol beégeted magad előember? Tudod, a görény is olyan büdös, hogy csak puskával lehet megközelíteni. Hehehe. Téged is. Hehehe. Gyerek vagy még agyilag. Hehehe. Tanulj, olvass, művelődj. Hehehe.

Hungryhorse 2019.04.04. 16:41:06

@Thomas Grande: feleslegesen hazudozol, heherészel.
Leszarlak.
Elmehetsz a kurva anyádba!

MTA rendes tagja 2019.04.04. 21:53:50

@Thomas Grande: Naháp! Naháp! Egy papucsállatka!
süti beállítások módosítása