- Macron: Schengen ára a menedékkérők befogadása.
- FT: a nemzeti külön utak csak felnyitják a sorompót a kínai nyomulás előtt.
- Netanjahu a mai populizmus prototípusa, aki messze megelőzte korát, de hogy hatalmon maradhat-e, az érettségi vizsga a demokrácia számára.
A vezércikk azt ajánlja az uniós tagállamoknak, hogy egységesek lépjenek fel Kínával szemben, mert nem sokat tudnak elérni, ha mindenekelőtt a saját érdekeiket erőltetik. Az ázsiai ország persze rendkívül fontos gazdasági partner az EU számára, de egyben kiemelkedő vetélytárs is. A szervezet által a minap elfogadott „stratégiai kitekintés” először mondja ki, hogy Pedig módszeres rivális, amely alternatív kormányzási modelleket támogat és verseng Európával a technológiai vezetésért zajló küzdelemben. Az integráció magas rangú tisztségviselői és a nagy cégek egyaránt boldogtalanok, amiért csak korlátozottan jutnak be a kínai piacra, illetve a kínai állami vállalatok agresszív és tisztességtelen gyakorlata láttán. Vagyis rendkívül fontos tényezőről van szó, ám annak értékrendje és magatartása aláássa a szabályokra épülő nemzetközi rendszert.
A mai Kína odahaza elnyomóbbá vált, külföldön pedig még erőszakosabb. Az EU vezetői aggódnak, hogy a selyemút-program az ország erejét hivatott megerősíteni, beleértve kis és nagy európai államokat. Félnek, hogy az unió külpolitikájának gyengesége a Peking „oszd meg és uralkodj” taktikájának kezére játszik. Meg az a gond is felmerült, hogy Európa beszorul az USA és a kínaiak közé. Ám nem sokat tud tenni, ha a nemzeti kormányok jelentős számban elfogadják a közvetlen kínai befektetéseket, vagy jelentősen támogatják az ázsiai nagyhatalomnak szánt kivitelt. Bűnös, aki a saját érdekeit helyezi előtérbe: a görögök, magyarok, csehek, olaszok, franciák, németek. Az uniónak nagyobb egységet kell tanúsítania. Ha a világ egyik vezetője akar lenni, akkor stratégiaibb megközelítést kell alkalmaznia, nem szabad hagynia, hogy megosszák. A nagyobb tagoknak át kell venniük az irányítást.
FAZ
A lap úgy látja, hogy a Frontex ügyében megfigyelhető huzavona példaszerűen illusztrálja: kudarcot vallott az unió menedékpolitikájának reformja. Pedig állítólag az egyik legfontosabb témáról, a külső határok védelméről van szó. Ennek ellenére csak 2027-re töltik fel 10 ezer emberrel a határőrizeti erőket, mert jó pár tagállamnak túl gyors volt a Bizottság által javasolt tempó. Így most az embercsempészek nyugodtak lehetnek, mert van idejük, hogy kidolgozzák a megfelelő üzleti modellt. Ráadásul a mostani döntés nem ér semmit, ha nem határozzák meg, hogy mi legyen a menedékérőkkel. Ki az illetékes, hová küldjék ezeket az embereket? Nagyon igaza van Macronnak, aki kijelentette: ha valaki fenn akarja tartani a szabad mozgást, mint Magyarország és Lengyelország is, akkor az nem vonhatja ki magát állandóan a közös felelősségből, ha a migránsok befogadásáról van szó.
Az újság szégyen-gyalázatnak tartja, hogy az EU leállítja a Földközi-tengeren a Sophia-műveletet, noha az idáig csaknem 50 ezer embert mentett meg a vízbefulladástól. A döntő csapást azt mérte rá, hogy Olaszországban hatalomra került a karizmatikus, ám rendkívül veszedelmes Salvini, illetve az újfasiszta kormány. Így maradt a program beszüntetése, ahelyett, hogy a tagállamok megállapodtak volna: megosztják a költségeket, együtt dolgozzák fel a kérelmeket, illetve elosztják a befogadott menekülteket. Csakhogy a szélsőjobbos olasz vezetés egyértelművé tette, hogy nem fogad be senkit. Ily módon megpecsételődött a Sophia sorsa. A fájdalmasan kicsi és rosszul felszerelt líbiai partvédelemre marad a feladat, hogy védje az unió hatalmas déli határait.
Pedig minden nemzetnek jogi és erkölcsi kötelessége, hogy kimentse a tengeren bajbajutott embereket. A Sophia látványosan jelenítette meg az európai egységet, egyben hatékony módszer volt a példátlan menekültválság kezelésére. A többieknek azután segíteniük kellett volna a déli államoknak, ám erre csak a németek és a svédek voltak hajlandóak, a magyarok, lengyelek és csehek egyszerűen visszautasították még az igen minimális kvótát is. De nem tündököltek a franciák sem. A Sophiával Európa a legjobb arcát mutatta. Hogy kudarcot vallott, azért leginkább az ingatag olasz vezetés a felelős. De az is tény, hogy az EU rosszul kezelte a válságot, azaz itt mutatkozott a leggyengébbnek és a legönzőbbnek.
Egész Kelet- és Dél-Európa számára iránymutató lesz, ha a polgárjogi aktivista, Caputová nyeri holnap a szlovák elnökválasztást, márpedig minden jel az ő sikerére utal. A tétet egy pozsonyi újságíró úgy fogalmazta meg, hogy mi kerekedik fölül: a maffia vagy a jogállam. Az előrejelzések arra mutatnak, hogy a politikai újonc jogásznő akár 60%-ot is szerezhet párton kívüli vetélytársával, az uniós biztos Sefcoviccsal szemben, utóbbit a névlegesen szociáldemokrata, de voltaképpen jobboldali-nemzeti, populista kormánypárt, a Smer támogatja. Hogy mekkora a változás iránti igény, az kiderül abból, hogy egy igazából konzervatív országban egy elvált nő számít favoritnak, aki ráadásul liberális nézeteket vall és baloldali szociálpolitikát hirdet. De a felmérések azt támasztják alá, hogy az egész régióban növekszik az igény a több jogállamiságra, átláthatóságra, a jobb kormányzásra.
Caputová felemelkedését a hatalmat gyakorló elit korrupciós és bűnügyei által kiváltott tömeges felháborodás magyarázza, de belejátszik az is, hogy a kettős újságíró gyilkosság nyomán távozott ugyan a kormányfő és a belügyminiszter, de érdemben nem változott semmi. Ezzel szemben az elnöki poszt várományosa olyan nézeteket hirdet, amely nem felel meg a nagy pártoknak, ám ez csak erősíti a képet róla, mármint hogy megvesztegethetetlen és kikezdhetetlen személyiség. Sefcovic ugyanakkor egyre inkább hiteltelennek tűnik, és nem tesznek jót neki Fico kirohanásai sem. A korábbi miniszterelnök legutóbb azt állította, hogy a sajtó jelenti a legnagyobb fenyegetést a demokrácia számára. Az országban uralkodó hangulat azonban nem kedvez az ilyen kijelentéseknek.
Az elemzés úgy mutatja be az izraeli miniszterelnököt a másfél hét múlva esedékes választás előtt, mint a korszerű populizmus mintapéldányát, aki zavarba ejtő módon vegyíti a tisztességes politikát az intézmények cinikus lebontásával. Nemzedéke legtehetségesebb politikusa. Már akkor az erőteljes nacionalizmust, a sovinizmust és az elit sértettségét testesítette meg, amikor ez a fajta populizmus még egyáltalán nem volt divatban. Barátai és szövetségesei közé számítanak olyan nacionalisták, mint Trump, vagy az indiai elnök, nem is beszélve Orbánról és Salviniról.
Amint veszélybe került a hatalma, egyre hangosabban rohant ki a szabad sajtó, igazságszolgáltatás és a sötét hatalmak ellen. Most nagyban van a korrupciós vádak miatt. De azt reméli, hogy a szavazópolgárok megmentik a rendőröktől, ügyészektől, bíráktól. Aki aggódik a demokrácia miatt, annak érdemes odafigyelnie. Olyasvalakiről van szó, aki tehetségesebb és intelligensebb, mint sok más populista. Ám egyben aggasztóan dogmatikus. Csak elmélyített egy sor törésvonalat a zsidók és arabok, a külföldön élő zsidók és az izraeliek, az askenázik és szefárdok, a világi és vallásos emberek között. Mivel magát tekinti egyedül alkalmasnak, hogy megvédje az országot, gyakran lekvárként vagy árulókként kezeli azokat, akiknek más a véleményük. Kokettált a Soros elleni összeesküvés elmélettel is. A korrupciós gyanúról azt állítja, hogy az a vérváddal ér fel. Csak éppen ő emelte hivatalba azokat, akik megindították ellene az eljárást.
Ily módon az izraeliek sorsdöntő választás felé közelednek, mert kiderül, mennyire ellenálló a demokrácia. Ha maradhat Netanjahu, az jutalom lesz számára, amiért aláásta a független intézményeket. Ha kidobják, abban a reményben, hogy sikerült helyreállítani a demokráciába vetett hitet, az fény lehet a nemzetek számára.
