B1 blogcsalád



Orbán egy nap ugyanolyan jelentéktelen politikai figura lesz, mint 25 éve volt

Nemzetközi sajtószemle

2019. március 25. - Szelestey
  • A Fdesz megbukhat, ha nem tud jólétet nyújtani a lakosság többségének.
  • A Rogán-művek még azt is megszabja a közeli média számára, milyen kulcsszavakkal kell propagálni a kormánypolitikát.
  • Orbán ugyan gazsulál a német autógyáraknak, de a CEU ügyében megy tovább a ködösítés.

The Times

the_times_1.jpg

A kommentár azt tanácsolja, hogy senki se értse félre Magyarországot, amely éppen az önelemzés és az áldozatiság felé sodródik a rettenetes 20. század után és nem csupán az EU-val van baja. Persze az ország mind inkább boldogtalan és illiberális. Orbán pedig mára az EU legféktelenebb és megosztóbb szereplője lett.  A keresztény Európa önjelölt megmentője a rabló muzulmán hordákkal, illetve a zsidókkal szemben, akik szerint szerinte rátámadnak a földrészre, miközben az unió tétlenül szemlélődik. Újra meghatározta a nacionalista „erős ember” fogalmát, mint a nép demokratikus akaratának megtestesítőjét. Olyanok bűvölik el, mint Trump és Putyin. A Fideszből a konzervatív nacionalizmus és az urambátyám-kapitalizmus pártját csinálta. Belenyúlt az antiszemitizmus pöcegödrébe, hogy támadja Soros Györgyöt. És közben Brüsszel tényleg csak állt és nézett.

Ezek után néhány európai vezető úgy döntött, hogy ami sok, az sok. Ám szégyen, hogy a Néppárt a felfüggesztés okai között nem említette Soros gyalázását. Könnyű persze gúnyolódni Orbán stílusán, de nem szabad túlbecsülni, vagy démonizálni a politikust. Azt jelképezi, amitől Magyarország szenved. A rendszerváltás egyik nagy rejtélye, hogy a magyarok miként tudták elfuserálni a folyamatot, hiszen a rezsim ma kevésbé demokratikus, ugyanakkor megosztottabb, mint a Fal leomlása utáni időkben volt.  Az elszalasztott lehetőségért részben a szörnyű múlt századot lehet okolni. A két háborút, Trianont, a kommunista uralmat, továbbá azt, hogy a független szellemet és a nemzeti érzést szovjet csapatok taposták el 56-ban. Az uniós csatlakozás sem segített, hogy visszaszerezzék.

Orbánt és Kaczynskit összeköti a migráció és az EU értékeinek elutasítása, de ettől még nem az unióellenesség a legfőbb jellemzőjük. Brüsszel sokkal keményebb volt Varsóval, mint Budapesttel. Vannak bizonyos elvek, amelyek kapán nem lehetséges a kompromisszum. Ám Magyarországon és Lengyelországban a harcok nem Európáról, hanem arról szólnak, hogy milyen országot akarnak. A két vezetőnek sok a támogatója, de sok az ellenzője is. De lehet, hogy a két kormány csupán átmeneti jelenség. Az igazi próbakő az lesz számukra, képesek-e népszerű reformokat végigvinni és gazdasági jólétet teremteni. Nem rombolták le a demokráciát. Orbán egy nap a szavazópolgárok jóvoltából politikusként visszasüllyed arra szintre, ahol 25 évvel ezelőtt volt.

Die Welt

die_welt.jpg

Orbán most éppen a brüsszeli „buborékot” szidja, vagyis folytatja a támadásait az EU ellen, noha kizárták a néppárti frakcióból. Azzal vádolja a brüsszeli bürokrata elitet, az teljesen elvesztette a kapcsolatot a valósággal. Eközben az EPP vizsgálja, hogy a magyar kormány politikája összhangban van-e még az európai és konzervatív értékekkel. A politikus ennek ellenére az állami rádióban arra szólította fel a magyarokat, hogy mutassák meg: az történik az országban, amit ők akarnak, és nem Brüsszel szava számít. Mint emlékezetes, a felfüggesztést kimondó határozatban a pártcsalád azt követelte, hogy Orbán vessen véget a kampánynak az EU-val szemben. Ám alighanem pontosan a Néppártot vette célba a miniszterelnök, amikor most balra sodródó, illetve húzó pártokról beszélt. A hatalom által ellenőrzött sajtó egyre-másra azzal vádolja saját strasbourgi frakcióját, hogy az kiszolgálja a baloldalt és a liberálisokat.

Die Zeit

die_zeit.jpg

Az illetékes szóvivő nem kívánta kommentálni Orbán Viktor vasárnapi rádiónyilatkozatát. Azt mondta, hogy a politikus szavai önmagukért beszélnek. Az újság emlékeztet arra, hogy a Néppárt azért fagyasztotta be a Fidesz tagsági jogait, mert a magyar kormány aláásta a jogállamot és a demokráciát, továbbá plakátkampányt folytatott Juncker és Soros ellen. A hirdetéseket ugyan leszedték, de a miniszterelnök most mégis azt mondta: Brüsszelben egy kicsit dühösek, mert lelepleztük az EU üzelmeit. A hatalomnak pedig kötelessége tájékoztatni az embereket arról, mit forral az unió. Nem szabad engedni, nem szabad félni, mert az ellenfél támad, miután kiderültek a tervei. 

Kurier

kurier.jpg

Az objektív tájékoztatás nem jut el a magyarok többségéhez, így a jelentős demokratikus hiányosságok ellenére nincsenek tömeges tiltakozások. A lap így összegzi a magyar sajtópiacon végzett vizsgálatának eredményét.  Azzal indít, hogy a Magyar Nemzet bezárása után a szerkesztők a Magyar Hang néven kívánták folytatni, csak éppen hat megkeresett cégnek sem akaródzott kinyomtatni a lapot. György Zsombor főszerkesztő szerint valószínűleg féltek, mert ahogy ironikusan mondja: a csókjuk halálos. De hát aki a nyíltan együttműködik a kormánnyal szemben álló médiával, az másutt megfizetheti az árát. Ebből következik, hogy az újságban egyáltalán nincsenek hirdetések. Adományokból, néhány előfizetésből és az utcai eladásokból élnek. Minimálbért fizetnek, de az a túléléshez kevés. Ugyanakkor az emberek félnek megrendelni a hetilapot, nehogy feketelistára kerüljenek.

Vidéken szinte kizárólag a Fidesz-közeli orgánumokat olvassák, nézik, hallgatják. Ezért nem értesülnek arról sem, ha Budapesten több tízezren tüntetnek. A magyarázatok sokrétűek: hiányzik a civil kurázsi, félnek az emberek demonstrálni, a társadalom alulinformált, sokan viszonylag elégedettek a saját helyzetükkel. Stump András úgy érzékelteti a helyzetet, hogy a sok bírálat ellenére Orbán elért egyet s mást. Az adósság csökkent, a növekedés állandó, a bérek ugyan még mindig nevetségesek, de azért lassan emelkednek. György Károly, a szakszervezeti szövetségtől ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy immár csaknem 5 millióan élnek szegénységben. A nagy cégekkel szemben a munkavállaló húzza a rövidebbet.

Ám az érdekképviseletek gyengék és egyre több jogkörüktől fosztják meg őket. Azon kívül nagyon sok elégedetlen ember inkább elmegy külföldre dolgozni. Ugyanakkor a kormánynak kétharmados többsége van és az ellenzék nemigen tud mit tenni. Gergely Márton a HVG-től azt mondja, a lakosság támogatná a kormányellenes erők összefogását, ám ezek a pártok túlságosan is különbözőek, azon kívül önzők. És nincs vezérfigura. A hivatalos sajtó ugyanakkor kommunistákként és nácikként emlegeti az ellenzéket. Ezek az orgánumok egyetlen Fidesz közeli alapítványhoz tartoznak. Orbán már rég rájött, hogy aki a megyei tájékoztatást kézben tartja, az uralja az országot. A tartalmat – amint az egyik kormánypárti újság munkatársa névtelenül elmeséli – Rogán Antal dönti el. Ideértve, hogy milyen kulcsszavakat kell használni. Ezzel szemben a független lapoknak felkopik az álluk a reklámpiacon, ugyanakkor zaklatja őket a médiafelügyelet, illetve az adóhatóság. De nemigen jutnak hivatalos információkhoz sem. Nem hívják meg őket a sajtótájékoztatókra.

Spiegel

der_spiegel.jpg

Ahogyan Magyarország bánik a CEU-val, az annak jelképévé vált, miként alakítják át antidemokratikus módon az országot. Az egyetemet el akarják űzni, vagy mégis maradhat? Ez ügyben immár két éve megy a húzd meg, ereszd meg. A kormányhű sajtó jó ideje csak liberális-szélsőséges előőrsként, a Soros-zsoldosok káderképzőjeként ír az iskoláról. Annak jövője zálog lett a Fidesz néppárti tagsága körüli vitában. Csak éppen nem tudni, mennyire lehet komolyan venni Orbán ez ügyben tett ígéretét. A BMW mindenesetre megerősítette, hogy Weber javaslata nyomán tárgyal a müncheni Műszaki Egyetemmel, valamint a CEU-val is, de végleges döntés még nincs. A háttérben az húzódik meg, hogy Orbán szoros kapcsolatot ápol a magyar gazdaság gerincét adó német autógyárakkal, így az Audival, a Merdedesszel és a BMW-vel. Mind a három jelentős adó- és befektetési kedvezményeket kapott, emellett beszállt a vonatkozó képzés finanszírozásába. Nyíltan nem bírálják az ország átalakítását.

Ahogyan Orbán reagált Weber indítványára, azt többféleképpen is lehet értelmezni, vagyis még minden forgatókönyv elképzelhető. A magyar kormány nem kívánt ez ügyben részleteket elárulni. A Közép-Európai Egyetem meglehetősen visszafogott a fejlemények láttán. De hát a hatalom évek óta módszeresen fellép a kritikus gondolkodás és a független oktatás ellen. Az ellenzék most éppen attól tart, hogy az MTA-t szedik szét. Ebből következően Enyedi Zsolt rektorhelyettes inkább borúlátó. Attól tart, hogy Orbán csak az időre játszik. De ha aláírja a megállapodást New York állammal, akkor Budapesten maradhat az oktatás jelentős része. De ettől még ősztől megnyílik a bécsi kampusz. mert az osztrák főváros Enyedi szerint biztonságos menedék számukra, ahol nem kell attól tartani, hogy kicselezik a jogállamot.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6114714501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lakatos Rodolfó 2019.03.25. 06:38:28

„Orbán egy nap ugyanolyan jelentéktelen politikai figura lesz, mint 25 éve volt”

Ez butaság, Orbán már 25 éve sem volt „jelentéktelen”, csak éppen nem volt hatalmon.

De bármi is történik vele a továbbiakban, már beírta magát a történelemkönyvek lapjaira.

Ellentétben a vele szemben álló percemberekre (pl. Sneider, Karácsony, Kunhalmi, Mesterházi) már 10 év múlva sem fog emlékezni senki.

rallus 2019.03.25. 07:08:40

Jó látni, hogy még vannak olyan független, csak az igazságnak elkötelezett világlapok, mint a The Times!
Ezzel szemben a Kurier mélyen alábecsüli az 5 milliós adattal a magyarországi éhezők számát, a 9,4 millió reálisabbnak tűnik. Gyanítom, hogy NER csicskák ülnek a szerkesztőségben....

kunzoo 2019.03.25. 07:22:56

Igaza van a the times újságnak. Minden és mindenki így jár. Példának felhozhatnánk Angliát, ami világbirodalom lett Nagy Britannia néven, de a dolgok jelenlegi állása szerint 25 év múlva ugyanaz a jelentéktelen Anglia lesz mint egykor volt.

Anatolij Ubijca 2019.03.25. 07:47:50

"Orbán ugyan gazsulál a német autógyáraknak, de a CEU ügyében megy tovább a ködösítés"

Semmilyen ködösítésről nincs szó.

Magyarországon SENKI sem áll a törvények felett, így SOROS GYÖRGY és az ő egyeteme sem.

Amennyiben ők hajlandók végre betartani a magyar jogszabályok rendelkezéseit, akkor maradhatnak; ha nem, akkor mehetnek Isten hírével.

Nekoashi2005 2019.03.25. 08:11:38

Hogy is van a mondás a hazug emberről és a sánta kutyáról?

" Egyetlen példa, ami bizonyítja, milyen hülyeségeket tud beszélni egy politikus, ha mikrofonhoz jut

Orbán Viktor a vasárnapi rádióinterjújában - egyebek mellett - arról beszélt, hogy a Nyugat nem ítéli veszélyesnek a terrorizmust.

Ezzel az állásponttal csak egyetlen baj van: nem igaz.

Vezető hír, hogy a TEK elfogott egy ISIS-harcost. Csakhogy az ISIS-harcos kilétét nem a TEK derítette fel. A férfit a belga titkosszolgálat azonosította be elsőként. A belgák adták át a TEK-nek a bizonyítékokat is. Ebben semmi rendhagyó nincs, az összes ilyen információ külföldi (főleg európai) partnerszolgálatoktól érkezett eddig is és így lesz ez valószínűleg a jövőben is.

Ennyit a Nyugat bénázásáról és arról, mennyire ítélik veszélyesnek a terrorizmust."

Dickon 2019.03.25. 08:47:01

"Orbán pedig mára az EU legféktelenebb és megosztóbb szereplője lett. A keresztény Európa önjelölt megmentője a rabló muzulmán hordákkal, illetve a zsidókkal szemben, akik szerint szerinte rátámadnak a földrészre, miközben az unió tétlenül szemlélődik. "

:DDDDDD
Zsidókkal szemben? Úgy, hogy közben keblére öleli Köves Slomó ortodox rabbit, kinek kezdeményezésére, zsidó közösségi összefogással, megalakult a Tett és Védelem Alapítvány (TEV), amely a romló minőségű közbeszéddel, a kirekesztéssel, az antiszemitizmus táptalaját adó ismerethiánnyal, valamint az atrocitások és törvényszegések elleni erélytelen jogi fellépéssel szemben kíván új alternatívát nyújtani, a pozitív zsidó identitás és a közösségi szerveződés stratégiája mentén?
:)))))

"Ezek után néhány európai vezető úgy döntött, hogy ami sok, az sok. Ám szégyen, hogy a Néppárt a felfüggesztés okai között nem említette Soros gyalázását."
:)))))
Mert "politikai" döntés született, amolyan nesze semmi fogd meg jól, és kár egy ilyen döntésbe Gyuri bácsit is belekeverni, mert még a végén a gyanútlan szemlélődő az hiszi, hogy Orbánnak van igaza.
:)))

"Könnyű persze gúnyolódni Orbán stílusán, de nem szabad túlbecsülni, vagy démonizálni a politikust. ... Orbán egy nap a szavazópolgárok jóvoltából politikusként visszasüllyed arra szintre, ahol 25 évvel ezelőtt volt."

Így igaz. Pont úgy jár majd, ahogy Gordon Brown, David Cameron és ahogy Theresa May is fog járni. De ezt tudják jól ott a The Times-nál...
:)

2019.03.25. 08:48:13

@LIPPSIGEDDON 2019: "Magyarországon SENKI sem áll a törvények felett, így SOROS GYÖRGY és az ő egyeteme sem." Nyolc évig felette állhatott? Vagy ennyi volt a türelmi idő?

Naki vagyok kerdojel 2019.03.25. 08:55:25

@LIPPSIGEDDON 2019: szevasz geddonka. Jogodban áll hülyének lenni és ezt hangoztatni. Élj ezzel a jogoddal minél gyakrabban, hülyegyerek.

Dickon 2019.03.25. 08:55:57

"Orbán most éppen a brüsszeli „buborékot” szidja, vagyis folytatja a támadásait az EU ellen, noha kizárták a néppárti frakcióból."

:DDDD
Vagyis felfüggesztették...nem kizárták. Az majd a májusi EP választások után jön...ha jön...de ne szaladjunk ennyire előre.
:))

" Azzal vádolja a brüsszeli bürokrata elitet, az teljesen elvesztette a kapcsolatot a valósággal."

Ja, kurva sokan vádolják őket ezzel. Ezért is van pánik így a májusi választás előtt, és ezért nem lehetett "most" kizárni a Fideszt.
:)))))))))

"Eközben az EPP vizsgálja, hogy a magyar kormány politikája összhangban van-e még az európai és konzervatív értékekkel."

:))))
Van még ezen mit vizsgálni? Vagy csak az időt tetszenek húzni? Na ugye!

"A politikus ennek ellenére az állami rádióban arra szólította fel a magyarokat, hogy mutassák meg: az történik az országban, amit ők akarnak, és nem Brüsszel szava számít. "

:DDDDD
A kis rohadék! Pedig ugye az egyértelmű, hogy kurvára nem számít, hogy mi mit akarunk, mert úgy is az lesz, amit Brüsszel diktál. Ez már csak így működik, és ezt kellene már megérteni végre itt a kelet-európai gyarmatokon is.
:))))

Dickon 2019.03.25. 09:14:54

"Vidéken szinte kizárólag a Fidesz-közeli orgánumokat olvassák, nézik, hallgatják. Ezért nem értesülnek arról sem, ha Budapesten több tízezren tüntetnek."

:DDDDDDDDDDD
Budapest egy kétmilliós város, ahol nem kizárólag a Fidesz közeli orgánumokat olvassák, nézik, hallgatják, mint a buta, ostoba, tanulatlan és képzetlen vidékiek. Sőt!!! Látják is, ha több tízezren tüntetnek. Azt is látják, hogy miért, ki ellen! És mégsem mennek ki tízezernél többen tüntetni ebből a kétmillióból. Persze ahogy írják, "a magyarázatok sokrétűek"...és utólagos magyarázatokban a balliberális oldal mindig nagyon jó volt....majdnem olyan jó, mint vesztes meccs után a vereséget szenvedett csapat focistái.
:))))):

"a bérek ugyan még mindig nevetségesek, de azért lassan emelkednek. "

:)))))
Itt a kelet-európai gyarmatokon nem szabad és a nyugat-európai cégek nem is szeretnének sokat fizetni. Nem ezért vettek fel minket az EU-ba.

"A nagy cégekkel szemben a munkavállaló húzza a rövidebbet."

:)))))
Ez a világon mindenütt így van.

"Gergely Márton a HVG-től azt mondja, a lakosság támogatná a kormányellenes erők összefogását, ám ezek a pártok túlságosan is különbözőek, azon kívül önzők. És nincs vezérfigura. "

:DDDDD
Azt hiszem ezzel a gondolatsorral a legtöbb ellenzéki párt vezéralakja tiltakozna. És amúgy mi ez az elhajlás a HVG-nél? Éberség elvtársak, éberség!!

Dickon 2019.03.25. 09:16:39

@Dickon:
Így jobb:
"Azt hiszem ezzel a gondolatsorral a legtöbb ellenzéki párt vezéralakja vitatkozna."

De mindegy, mert szarom le és fosom ketté amúgy....
:))))

Dickon 2019.03.25. 09:28:27

" Az egyetemet(CEU) el akarják űzni, vagy mégis maradhat? Ez ügyben immár két éve megy a húzd meg, ereszd meg. A kormányhű sajtó jó ideje csak liberális-szélsőséges előőrsként, a Soros-zsoldosok káderképzőjeként ír az iskoláról."

De ha egyszer az, azaz janicsárképző, akkor mégis mi mást írjanak?
:))))

"A BMW mindenesetre megerősítette, hogy Weber javaslata nyomán tárgyal a müncheni Műszaki Egyetemmel, valamint a CEU-val is, de végleges döntés még nincs. A háttérben az húzódik meg, hogy Orbán szoros kapcsolatot ápol a magyar gazdaság gerincét adó német autógyárakkal, így az Audival, a Merdedesszel és a BMW-vel. Mind a három jelentős adó- és befektetési kedvezményeket kapott, emellett beszállt a vonatkozó képzés finanszírozásába."

:)))
Talán a himi-humi szakok után végre lenne valami értelmezhető, használható képzés is a CEU-n és nem csak ilyen diplomamunkák születnének:
- Megfosztás és jövőtlenség: a marxizmus és a queer elmélet találkozási pontjánál
- Játék az identitással: tanulmány a budapesti szado-mazo közösségről
- A blaszfémia mint az intézményi kritika eszköze
- Az anya nevében: médiadiskurzus, nacionalista ideológia és a reprodukcióval kapcsolatos politika a posztszocialista Macedóniában
- Létrejönni és létezni: fiatal feminista férfiak tapasztalatai Izlandon
- A queer elmélet és a Korán: hogyan artikulálják a nem heteroszexuális londoni muszlim férfiak a szexuális narratívájukat
- Migráció a Földközi-tenger térségében: az embercsempészek mint bűnbakok

Dickon 2019.03.25. 09:31:30

Három évvel ezelőtt a Közép-európai Egyetem az alábbi mesterképzési szakokat kínálta hallgatói számára:

Közgazdasági elemző:
Gazdaságelmélet és gazdaságelemzés specializáció
Globális piacok gazdaságpolitikája specializáció

Történelem:
Késő antik, medievisztika és reneszánsz tanulmányok specializáció
Összehasonlító történettudomány 1500-tól napjainkig specializáció

Kisebbségpolitika

Filozófia

Politikatudomány

Társadalmi nemek tanulmánya:
MATILDA: Nők és társadalmi nemek története specializáció
GEMMA: Nők és társadalmi nemek tanulmánya specializáció

Közpolitika

Környezetpolitika és menedzsment

Három évvel ezelőtt a Közép-európai Egyetem az alábbi területeken kínált szakirányú továbbképzéseket hallgatói számára:

Közgazdasági modellező

Összehasonlító történettudomány

Világpolitika tanulmányok

Nemzetiségi szakember

Összehasonlító politikatudomány

István Tamasi 2019.03.25. 09:40:11

A CEU elleni hajcihő színtiszta figyelem- és közbeszéd- elterelő művelet.

werecke 2019.03.25. 09:46:26

@rallus: Hol van nálunk éhezés? Szociális éhezés van, nem azonos a fizikális éhezéssel. Az hogy én szívesen ennék királyrákot de nem telik rá , helyesebben telne rá de annyit nem adok érte , akkor én is éhező vagyok ?

elismert felhasználó 2019.03.25. 09:53:08

@werecke: én mek szívesen duknék modelcsajokat, de itten vidéken a fityeszes médija propaganda miatt nincsenek. így marad asz aszony meg az új közértes csajszi, irén. bárcsak a magyar gaszdaság álna ojan stabill lábakon mint ő....pasztmek.

élveteg 2019.03.25. 10:03:10

Igen szép dolgokat írnak ezek a mérvadók Csak az a helyzet Szelestey, -gondolom a hasonszőrű lapszemlézők legnagyobb bánatára- még nem lehetett a fejlődés magasabb fázisába juttani a demokráciát ahol a választáson a The Times meg a Spiegel dönti el hogy ki legyen itt hatalmon Aprópó......... Valami rapid magyarázatot arra hogy mi is volt az az intergalaktikus erő ami megakadályozta az ellenzék bármelyik pártját hogy elinduljon a tegnapi polgármester választáson Száron ?

rallus 2019.03.25. 10:21:55

@werecke:" Az MSZP szerint 208 ezer rászoruló gyermekből 100 ezer nem kap napi egy tál meleg ételt az őszi szünetben a jogszabályok ellenére, mert a Fidesz-KDNP az idén 2-2,5 milliárd forintot "spórol ki" a szociális gyermekétkeztetésből."
És ezt nem akárki, hanem maga a nagytudású Bangóné Borbély Ildikó jelentette ki!
Nincs kedvem összeadogatni a többit így éhezés közben....

Helga Beauty Salon. 2019.03.25. 10:45:57

A BMW mindenesetre megerősítette, hogy Weber javaslata nyomán tárgyal a müncheni Műszaki Egyetemmel, valamint a CEU-val is, de végleges döntés még nincs. .........

Nagyon jó javaslat, nem értem a határozatlanságot a BMW részéről, egyértelmű hogy CEU diplomással kell terveztetni a jövő autóját.

Helga Beauty Salon. 2019.03.25. 11:08:16

. Belenyúlt az antiszemitizmus pöcegödrébe, hogy támadja Soros Györgyöt. ..............

Hát ugyebár kiért hova kell nyúlni.
Annyira elegem van isten kiválasztott népéből amiért minden disznóságuk következmények nélkül marad, mert alappá vált a fosás az antiszemitizmustól.
Mostanra körülbelül uralkodói sérthetetlenséget és pápai tévedhetetlenséget követelnek maguknak, ám korántsem a kölcsönösség elve alapján, lásd Kertész Ákosok és társaik viselkedését.

Helga Beauty Salon. 2019.03.25. 11:16:06

@rallus: Az MSZP szerint 208 ezer rászoruló gyermekből 100 ezer nem kap napi egy tál meleg ételt az őszi szünetben a jogszabályok ellenére,...............

Akkor azoknak a gyerekeknek a szüleit jól el kell kapni hogy mi a jó édesanyjukat csinálnak. A családi pótlékból őszi szünetben legalább főzhetnének a gyerekükre.
Én sem mással tartatom el a kölykeimet, hanem a fizetésemből veszek nekik ennivalót.

Zoltan Hazafi 2019.03.25. 11:38:34

@Lakatos Rodolfó: - Viktor lesz az elrettentő példa a történelemkönyvekben: hogyan tehet meg valaki büntetlenül, látszólag arcvesztés nélkül politikai utat a szélső balos Liberális Internacionálétól, annak alelnökségétől - a szélső jobbos illiberális autokratáig.

Tangooo 2019.03.25. 11:41:54

Üdítően hatnak rám ezek a lapszemlék. Ezekből általában megtudom, hogy 8 millió koldus között nyomorgok magam is és lassan nincs mit ennem, aztán kimegyek a konyhába és egy más világ tárul elém délben. (Az asszony marha jól főz.)

törppicur 2019.03.25. 11:57:23

@rallus: Hogy szabad ezt az 5 millió magyar éhezőt komolyan nem értem, hogy szabad leírni (kurier). Van ugye egy menő európai közösség és hagyják egy ország felét éhezni? Mikor kell szociális alapon csomagolni az adományokat, ha nem ilyen vészhelyzetben?
Ki az az elmeroggyant, aki egy éhező országgal akar még éhesebb menekülteket befogadtatni? Ha meg az 5 millió még nem éhező (ők ugye a hatalom közelében lévők, fidesz-szavazók) azt mondja nem kér belőlük, a fejlett nyugat az élelmiszercsomag küldésehelyett a szerződés szerinti alapjuttatásokat akarja megvonni.
Valami itt nem kerek, vagy Szelestey kedvenc lapjai palira vesznek minket.

Helga Beauty Salon. 2019.03.25. 12:02:18

@Tangooo: kimegyek a konyhába és egy más világ tárul elém délben. (Az asszony marha jól főz.)..............

Ja, hogy főz az asszony! Úgy nehéz éhezni!

6.Lenin 2019.03.25. 12:59:07

@Zoltan Hazafi:

Hogyan lesz maoistákból neoliberális, kommunistából kapitalista?
Náciból liberálisok kedvence?
Lenne itt kérdés dögivel.

rallus 2019.03.25. 13:13:54

@törppicur: A "demokratikus szocializmus"-nak egyetlen előnye volt, megtanultuk, hogy minimum gyanakvással fogadjuk az információkat.
A jólétbe belehülyült nyugati demokráciák egy jóllakott óvodás szintjén rekedtek meg agyilag és szörnyülködve olvassák az ő pénzükből életben tartott "civil szervezetek"-től származó, külön nekik kiötlött baromságokat.
Itthon meg a ballibek hivatkoznak a külföldi, objektív sajtóra...

törppicur 2019.03.25. 13:49:16

@rallus: de hát Szelestey mester is élt akkor, ha jól gondolom, pont sajtódezinformációs tevékenységet végezve. Lehet megragadt benn valami.

rallus 2019.03.25. 13:58:16

@törppicur: Nem könnyű kenyér az övé.....

rasztaszív 2019.03.25. 14:37:00

@Dickon: ha a ceu janicsárképző,mit írjunk az államilag finanszírozott egyházi képzésekről?per pillanat a fidesz második vonalát egy az egyben az egyházi fenntartású oktatási intéznények termelték ki - közpénzből!látsz ilyesmit a másik oldalon?!

Anatolij Ubijca 2019.03.25. 17:11:40

@Thomas Grande: „Nyolc évig felette állhatott? Vagy ennyi volt a türelmi idő?”

Sajnos a ballibeknel ki tudta lobbizni, hogy csak ra, az o egytemere irjanak egy kulon torvenyt (ma mar nincs hatalyban):
mkogy.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0400061.TV

Mi megszuntettuk a kivaktsagokat, nincs kivetelezes a Soros-egyetemmel, mindenkire ugyanazok a szabalyok, ugyanazok a torvenyek vonatkoznak. Akarhanyan lobbiznak a Soros-csicskak kozuk, akarhany vezetot fizetnek le Brusszelben es a Neppartban, ez akkor is igy marad. A Soros-egyetem vagy betartja a torvenyeket, vagy kirakjuk innen oket, mint macskat szarni!

Anatolij Ubijca 2019.03.25. 17:14:07

@rasztaszív: "per pillanat a fidesz második vonalát egy az egyben az egyházi fenntartású oktatási intéznények termelték ki"

Ja, en is lattam, ahogy Gulyas Gergely az Opus Dei titkos tagavatojan huseget fogadott a papanak, hamarosan visznek is titeket, ateistakat a Hosok terere a maglyan elegetni </irony>

István Tamasi 2019.03.25. 17:18:20

@LIPPSIGEDDON 2019:
Az epp is hasonlóképpen döntött: nincs kivételezés, vagy betartja o1g a klub írott és íratlan szabályait vagy kivágják mint macskát szarni. A csúti suttyó május végéig kapott gondolkodási időt.

István Tamasi 2019.03.25. 17:34:21

@Helga Beauty Salon:
1. A családi pótlékot egy évtizede nem emelték.
2. Téged nyilván jól megfizetnek a Lendvai utcából bértollnokságért és abból el is tudod tartani a kölykeidet.

rasztaszív 2019.03.25. 17:46:26

@LIPPSIGEDDON 2019: tökéletes példa.világi oktatási intézménybe szinte nem is járt,és valószínűleg tényleg opus dei-es.

John Brennan 2019.03.25. 17:56:10

"György Károly, a szakszervezeti szövetségtől ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy immár csaknem 5 millióan élnek szegénységben."

az egy főre eső nettó jövedelem 2010 és 2017 között több mint 37 százalékkal emelkedett. Tehát 2010-ben kb 9,6 millió szegény volt.
2018-ban a 16 éves és annál idősebb lakosság egy tízes skálán – ahol a nagyobb értékek az egyre jobb általános közérzetet jelölik – átlagosan 6,51 pontra értékelte saját elégedettségi fokát, ami már érzékelhető növekedést jelentett az előző évek 6,10-es mutatójához képest.
2014 végén is a 90 napon túl késedelmes jelzálogkölcsönök a teljes jelzáloghitel-portfólió negyedét tették ki, 1100 milliárd forint értékben. 2018 június végére a háztartási szektor összes (beleértve a 90 napon belül késedelmes) nemteljesítő hiteleinek aránya 8,4 százalékra mérséklődött, ezzel a nemteljesítő állomány 496 milliárd forintos szintre süllyedt. 2018 szeptember végén már csak a háztartásoknál lévő, 6032,4 milliárd forintnyi hitel 7,9 százaléka tartozott a nem teljesítő kategóriába.

2013 óta kevesebb, mint a felére, 73 milliárdról 33 milliárd forintra csökkentek a lakossági fogyasztók közmű-tartozásai.

John Brennan 2019.03.25. 17:57:43

@István Tamasi:
"1. A családi pótlékot egy évtizede nem emelték."

Öcsi, milliószor meg lett indokolva, hogy miért nem: aki dolgozik, az évi többszázezer forint adócsökkentést kapott.

John Brennan 2019.03.25. 18:00:26

@rasztaszív:
Fordulj az egyházi oktatással kapcsolatos prodlémáiddal az Enszhez, te vallásgyűlölő primitív senki.

Helga Beauty Salon. 2019.03.25. 18:03:45

@István Tamasi: 1. A családi pótlékot egy évtizede nem emelték.
2. Téged nyilván jól megfizetnek a Lendvai utcából bértollnokságért és abból el is tudod tartani a kölykeidet..................

Én nem cigány vagyok mint te, én tartom el a gyerekeimet nem az állam.
Bértollnok a sorosfaszszopó proli kurva anyád.

rasztaszív 2019.03.25. 18:08:22

@John Brennan: gondolom,ha lenne egy értelmes gondolatod,hogy mitől kevésbé janicsárképzők azok az intézmények,ahová például gulyás is járt,nem lennél rest azzal jönni...:)

John Brennan 2019.03.25. 18:14:03

@rasztaszív:
Egy olyan végletekig dogmatikus agymosott senkinek, mint te, felesleges.

rasztaszív 2019.03.25. 18:28:56

@John Brennan: más is olvassa,győzz meg mindenki mást...:)

István Tamasi 2019.03.25. 18:36:55

@John Brennan: Az adókedvezménnyel azok járnak jól akiknek amúgy is magas a jövedelmük. Viszont az alacsonyabb jövedelműek - akiknek igazán jól jönne a segítség már sokkal kevésbé tudják igénybe venni. Tehát o1g nem az alacsony jövedelműeket hanem az amúgy is magas jövedelműeket támogatja az adónkból.

István Tamasi 2019.03.25. 18:38:40

@Helga Beauty Salon:
Tehát jól megfizeti o1g azt hogy a nyelveddel fényesíted az ánuszát.

2019.03.25. 18:54:53

@Dickon: "De ha egyszer az, azaz janicsárképző, akkor mégis mi mást írjanak?" Akkor azt hiszem elég sok úgynevezett "janicsár" van jelenleg a kormányban.

2019.03.25. 18:57:25

@Dickon: "De ha egyszer az, azaz janicsárképző, akkor mégis mi mást írjanak?" Azt hiszem elég sok úgynevezett "janicsár" szolgál a jelenlegi kormányban.

2019.03.25. 18:58:26

Eltünt a kommentem, most meg előjött. Azémentkécce.

Hungryhorse 2019.03.25. 18:58:30

A die welt konkrétan hazudik, amikor azt hírszteli fake newsként, hogy a fidezst kizárták.

Balfasz a külügy és a német nagykövet, hogy nem pereli ezért szarrá őket.

Willkommenskultur 2019.03.25. 19:00:54

@Hungryhorse: felesleges, az atlag nemet soha nem hitt a die weltnek, ez a lap volt a migrisimogatas elharcosa

Willkommenskultur 2019.03.25. 19:10:07

@rasztaszív: Engem meggyozott.

Az egyhazi iskolak az oktatas top-elitjebe tartoznak ma Magyarorszagon, es oda tartoztak a haboruig folyamatosan. Igaz, az egyetemeknel ez ma mar nem igaz, de az alsobb oktatasban meg mindig. Es aki ott vegez, az egyaltalan nem biztos hogy vallasos, vagy az iskolaban azza valik. Te viszont szimplan vallasgyulolo vagy, ami pont ugyanaz, mint a bigott fanatikus vallasossag.

Szalay Miklós 2019.03.25. 19:13:01

Majd akkor bukhat meg, ha lesz helyette más. Lesz szíves az ellenzék összeszedni magát. (Aminek mintha bizonyos jelei mutatkoznának újabban. Kár, hogy nem egy éve tartottak itt. Vagy jóval előrébb...)

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.03.25. 19:18:45

orb´ánbol nem jelent´éktelen figura lesz, hanem hős! Pont olyan mint CEAUCESCU!

Hungryhorse 2019.03.25. 19:20:03

@Willkommenskultur: ebben nem értünk egyet.
Egy halom nagyseggű bemtéri patkány azért kapja a fizetését, hogy a Magyarország érdekeit védje, nem azért, hogy bazsalyogva, eltartott kisújjal koktélozgatva asszisztáljon a magyargyalázáshoz és a kormánya fikázásához, a magyarokról terjesztett fakenews terjesztőivel.

Őket pont azért tartaná az ország, hogy ilyen esetekbe ne a gerinctelen féreg kcskeszakáll jeszenszky módján álljanak be a ballibbant kórusba, alájuk tercelni.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.03.25. 19:20:29

@Willkommenskultur: "ami pont ugyanaz, mint a bigott fanatikus vallasossag."

A te bigott fanatuikus orbán f.szszopó vallásoddal tényleg te tudod ezt a legjobban.

teéjesenmindegy 2019.03.25. 19:23:32

"György Károly, a szakszervezeti szövetségtől ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy immár csaknem 5 millióan élnek szegénységben."
Óóó, hát már megint itt tartunk? És az újság ezt így le is közli, nem gondolkodik, nem néz utána, megírja. Rém hiteles. :D:D:D

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.03.25. 19:24:27

@John Brennan: "Egy olyan végletekig dogmatikus agymosott senkinek,"

Nicsak, nicsak, tükörbe n´éztél kis tipikus nímand fidióta?
Agymosás nélkül nem is lenne fidesz szavazó, te is SZDSZ-es szavazó lennél. Vagy MSZMP-s, mint a régi szép időkben.

midnightcoder2 2019.03.25. 19:25:19

"György Károly, a szakszervezeti szövetségtől ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy immár csaknem 5 millióan élnek szegénységben."

És ezt a Kuriernél el is hiszik... Mi ez, Ufómagazin ?

MrzNur 2019.03.25. 19:26:00

@John Brennan: "Fordulj az egyházi oktatással kapcsolatos prodlémáiddal az Enszhez, te vallásgyűlölő primitív senki."
Csak remélni tudom, hogy a kölköd egyházi iskolába járatod! Én azért aggódnék, hogy a pap bácsi mikor ültetik az ölébe..."
Te maradi idióta!

MrzNur 2019.03.25. 19:29:05

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: "orb´ánbol nem jelent´éktelen figura lesz, hanem hős! Pont olyan mint CEAUCESCU!"
Ej, mily szépen is fejeződött be az a történet.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.03.25. 19:29:41

@Hungryhorse:

jaj de szépen felszopod azt a m´ásik fidesznáci elvtársadat te nagyonhülye fidióta.

Nem elég erős a tempó, többet kéne lőni a migránsra meg Brüsszelre? 24 ór´ában kellene Nyugatra sugározni a Szabad Orbanisztáni Rádiót, hogy meg legyenek győzve, hogy a felcsúti elmebeteg diktatúrája Európa hasznára fog válni és csatlakozzon hozzá a Nyugat?
Ti metélt agyú illibbant úgymond magyarok, ti tényleg "A világ leghülyébb népe" címre pályáztok?

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.03.25. 19:30:51

@MrzNur: "orb´ánbol nem jelent´éktelen figura lesz, hanem hős! Pont olyan mint CEAUCESCU!"
Ej, mily szépen is fejeződött be az a történet."

Pedig annak a diktátor elvtársnakl is hány cikluson keresztül volt kétharmada!!!

midnightcoder2 2019.03.25. 19:32:49

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: Amíg aztán a Securitate úgy nem gondolta, hogy ha a magyar kommunisták ilyen ügyesen szét tudják lopni az országot, akkor ez nekik is menni fog.

rasztaszív 2019.03.25. 19:33:41

@Willkommenskultur: a kérdés az volt,hogy mitől lennének kevésbé janicsárképzőnek minősíthetők az egyházi oktatási intézmények?miközben tök nyilvánvalóan közpénzből az egyik politikai oldal elitjét képzik csak ki...?
egyébként pedig jogomban áll utálni a parazitizmusotokat,kevés lesz az,hogy "vallásgyűlölő",ha nem akartok nevetségessé válni,idővel meg kéne próbálni érvelni is...:)

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2019.03.25. 19:39:20

A lakosság eleve jobban él mint bármikor a szocialisták alatt.
Az egy számjegyű SZJA pedig még jobban megdobja majd a fizetéseket, amiből se a multik se a kis cégek nem tudnak elvenni majd.
A baloldali liberális hőzöngés már a kutyát sem érdekli. Az Orbán gyűlölet nem program.
Niggereket és homoki buckalakókat meg senki nem akar itt látni, még a keményvonalas DK-s Irma nénik sem. Szóval érdemes lenne valami munka után nézni a jelenlegi ellenzéknek, mert itt és úgy ahogy ők "politizálnak" nem fognak egyhamar választást nyerni :)

Hungryhorse 2019.03.25. 19:40:36

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: összekeversz a kurva anyáddal ávosfattyú.
A magadfajta mesüge jobban tenné, ha alijázna bibihez, a kocsisorra zavart húgával és a kurva anyjával együtt, az apja után.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2019.03.25. 19:40:47

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: Orbanisztán??? Tényleg??? Menj már a kurva anyába te arab seggnyaló gyökér.

teéjesenmindegy 2019.03.25. 19:45:25

@rasztaszív:
"közpénzből az egyik politikai oldal elitjét képzik csak ki...?"
Tehát DK vagy LMP szavazó nem juthat be? Hát hogyhogy?

midnightcoder2 2019.03.25. 20:03:00

@teéjesenmindegy: Bejuthat, de egy egyházi iskolában nyilván alapvetõen nem hiszteroateista elitet nevelnek.

enrikokaruszo 2019.03.25. 20:06:56

1. valóban.
2. nahát!
3. leszarom

teéjesenmindegy 2019.03.25. 20:08:36

@midnightcoder2: Tehát ő nem akar odamenni. Akkor mi a problémád?

dare 2019.03.25. 20:11:04

@rasztaszív: Szerintem az a fő probléma itt, hogy míg a kormány támogatja az egyházi iskolákat, azzal szemben az a probléma, hogy teszem fel a CEU intézményébe ( a másik janicsárképző ebben az olvasatban) nem tol bele hasonló nagyságú összegeket.
De abban meg a kormánynak van igaza, hogy külföldi befektetők nem nagyon támogatják az itteni egyházi iskolákat, míg pl a CEU támogatására épp most jelentkezett be a BMW.
Ha külföldi tőke támogathatja az egyik intézményt, akkor a hazai kormány miért ne támogassa a másikat, ha úgy gondolja?
Most azt mondják azért, mert az egyházi iskolák a szegregációt erősítik hazánkban.
Persze a CEU nem.
Ha viszont a kormány a CEU-ba öntené a milliárdokat, és az egyházi iskolákat üldöztetné itt a csahosaival, akkor vajon a hazai baloldal és a külföldi nagytőke akkor is kiállna a mindenki azt tanul amit akar véleményük mellett.
Én kiállnék, mivel én azt is támogatom, hogy a CEU ne szűnjön meg itt, de nem vagyok biztos abban, hogy a szabad ország szabad egyetem akkor is ilyen hangosan zengene a baloldali véleménynyilvánítók soraiból, ha az egyházi iskolákat vegzálná a kormány.
Én úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy amíg a CEU-n vannak elég komoly fizetős szakok, addig nem kell a szegregációs táblát olyan magasra tartani a tüntetéseken.
Abban viszont igazat adok a kormánykritikusoknak, mivel én is ezt vallom, hogy a kormány jó lenne ha abbahagyná a CEU vegzálását végre, mert amint a helyzet is mutatja, többet vesztett ezzel a produkcióval, mint amit nyert vele.
Még 1-2 külföldi cég bejelentkezik a támogatásukra, és nyitnak a végén még több intézményt is itt. :D

enrikokaruszo 2019.03.25. 20:11:59

@rasztaszív: nem kell érvelni
egyre több keresztény értékrendű család járatja egyházi iskolába a gyerekeit
ezért nyígtok, haha
jól van ez így

Visceroid 2019.03.25. 20:26:11

"A Fidesz megbukhat, ha nem tud jólétet nyújtani a lakosság többségének."

Ezen már kissé túl vagyunk. Az ország nagyobbik része (amelyik a Fideszre szavaz egyébként) egyik napról a másikra él és közben azt motyogja magában, hogy "ennél már csak jobb jöhet". Nem jön. Viszont alternatíva sincs, a médiából pedig ömlik a propaganda. A nép teljesen el van varázsolva, közben pedig elhullik, de ez végül is már lényegtelen.

teéjesenmindegy 2019.03.25. 20:34:15

@Visceroid: Hát persze. A nép olyan hülye, hogy nem érzi, hogy sokkal rosszabbul él, hogy éhezik, csak hallgatja a propagandát.

Kezded már kapisgálni, hogy miért estek pofára folyamatosan? Mert ennyire hülyének nézitek a népet.

2019.03.25. 20:39:12

O1G
Ezek a szaros nyelvű kommunista fideszes propagandisták nem szeretik a nyugati sajtót. Rákosi és Kádár sem szerette, Horthy sem. Sőt, Ceausescu sem kedvelte, nem beszélve a geci gazdájáról, Putyin elvtársról. Nem furcsa ez nektek, fideszbolsik?

2019.03.25. 20:43:19

Nagyon sok a félrevezető butaság de ami a legmeghökkentőbb: az antiszemitizmus vádja. Ez a kormány kifejezetten zsidópárti, tehát a semlegességen túl, diszkriminatív módon más csoportok kárára (mint egyébként a nyugati kormányoknál ez szokás). Teljes mellszélességgel beáll a sorba ebben a kérdésben. Honnan lehet akkor ekkora hülyeséget kitalálni? Vagy ez jó hívószó, clickbait?

John Brennan 2019.03.25. 20:44:21

@Visceroid: "Az ország nagyobbik része (amelyik a Fideszre szavaz egyébként) egyik napról a másikra él"
Az egy főre eső nettó jövedelem 2010 és 2017 között több mint 37 százalékkal emelkedett. 2018-ban további kb. 10%-al. Nem Svájc szintje, de a túlnyomó többség érzi, hogy jobb lett a helyzete. Ezt visszaigazolja az anyagi helyzet szubjektív megítélésének változása is: 2018-ban a 16 éves és annál idősebb lakosság egy tízes skálán – ahol a nagyobb értékek az egyre jobb általános közérzetet jelölik – átlagosan 6,51 pontra értékelte saját elégedettségi fokát, ami már érzékelhető növekedést jelentett az előző évek 6,10-es mutatójához képest.
2014 végén is a 90 napon túl késedelmes jelzálogkölcsönök a teljes jelzáloghitel-portfólió negyedét tették ki, 1100 milliárd forint értékben. 2018 június végére a háztartási szektor összes (beleértve a 90 napon belül késedelmes) nemteljesítő hiteleinek aránya 8,4 százalékra mérséklődött, ezzel a nemteljesítő állomány 496 milliárd forintos szintre süllyedt. 2018 szeptember végén már csak a háztartásoknál lévő, 6032,4 milliárd forintnyi hitel 7,9 százaléka tartozott a nem teljesítő kategóriába.

2013 óta kevesebb, mint a felére, 73 milliárdról 33 milliárd forintra csökkentek a lakossági fogyasztók közmű-tartozásai.

John Brennan 2019.03.25. 20:45:58

@randomgenerator:
Ráadásul Magyarországon nem köpik le, nem szúrják le, nem diszkriminálják a munkaerőpiacon a zsidókat.

John Brennan 2019.03.25. 20:47:29

@dare: "a kormány támogatja az egyházi iskolákat"

Nem támogatja. Ugyanazt a normatívát kapják, mint a nem egyházi iskolák.

teéjesenmindegy 2019.03.25. 20:48:20

@kutyás majmok:
Na, te vérkomcsi fideszgyűlölő. Mondd meg, de tényleg őszintén, hogy véleményed szerint tényleg 5 millió szegény van ebben az országban?
Esküszöm, komolyan érdekel, hogy te tényleg azt látod, hogy minden második ember szegény?

2019.03.25. 20:49:18

@enrikokaruszo: "egyre több keresztény értékrendű család járatja egyházi iskolába a gyerekeit"

Magyarisztánban soha nem volt "keresztény értékrend" és nem is lesz soha. Pogány bevándorlókból nem lettünk keresztény szalonna. Amire te gondoltál, az a képmutatás értékrendje, arra volt és van igény. A gyerekedet meg mindegy, hogy otthon dugják meg vagy a papi iskolában, a lényeg az, hogy jó fideszes bolsevik legyen, mint a szülei.

morph on deer 2019.03.25. 20:51:11

@MrzNur:
“Ej, mily szépen is fejeződött be az a történet.”

Pedig ő is csak “elment a falig”, ha jól emlékszem. Nagy szokás az itt a balkánon, pedig általában az “adja a másikat” is.:)

2019.03.25. 20:51:58

@teéjesenmindegy: Hülye vagy? Hol olvastál tőlem ilyet?

illaim 2019.03.25. 20:52:49

A fidess SA csürhéje vonyítva mentegeti a menthetetlent! LOL

VT Man 2019.03.25. 20:53:36

@István Tamasi:
"1. A családi pótlékot egy évtizede nem emelték."

Annak, aki nem dolgozik.
Aki dolgozik, annak emelték, úgy hívják, adókedvezmény.

Mivel alacsony a munkanélküliség, szinte csak az nem dolgozik, aki nem akar.

enrikokaruszo 2019.03.25. 20:54:19

@kutyás majmok: tudod, nekem még a te gyerekeddel sem mindegy, mi történik
ez az, amit soha nem fogsz felérni ésszel
és ez az, ami a különbségre rámutat
te kis szar:)

ember100 2019.03.25. 20:54:28

Helló !

Nincs itt semmi látnivaló :)
A Fényességes Vezető el fog tűnni mint ceausescu , rákosi , horti , szálasi , hitler ,sztálin .... mint általában a diktátorok.
Egy idő után elveszti a hatalmát , meghal .... és akkor felnyílik az emberek szeme , kiderül hogy NEM felépítette az országot hanem szétrabolta a bandájával.
Na akkor lesz nemulass, le fogják vésni , ki fogják törölni a nevét mindenhonnan .
El fog tűnni a történelem szemétdombján , és a neve szitokszó lesz.
Meg fogom élni és talán majd táncolok egyet a sírján , ha nem a temetőárokba névtelen sírba temetik , vagy szétszórják a hamvait , mint a nürnbergieknek .

illaim 2019.03.25. 20:54:59

A fidess SA csürhéje vonyítva mentegeti a menthetetlent! LOL

yourmomtits 2019.03.25. 20:56:02

"A Fdesz megbukhat, ha nem tud jólétet nyújtani a lakosság többségének."

woooow, erre nem is gondolt eddig senki..

2019.03.25. 20:56:47

@teéjesenmindegy: "te vérkomcsi fideszgyűlölő"

Büdösgyökér bolsevik orbánista, elárulnád nekem, hogy miért kellene szeretnem a tolvaj fideszes bandádat? Fogadjunk, hogy nem tudsz egy becsületes fideszest mutatni nekem. Akkor meg miért vergődsz?

enrikokaruszo 2019.03.25. 20:58:58

@kutyás majmok: szerintem ezzel a szeretetdologgal már ne próbálkozz, összeomlik a gyűlöletre épített torz kis lelked, te

VT Man 2019.03.25. 21:01:55

@illaim:
"A fidess SA"

Jelzem, hogy ez a nácizás már a 2000-es évek közepén lejárt lemez. Akkor divat volt nácizni a Fideszt, utána jött a Jobbik, és tudathasadásuk lett a baloldaliaknak, pláne, hogy most a jobbikkal haverok, nácikkal meg mégse lehetne haverkodni.

2019.03.25. 21:05:00

@enrikokaruszo: Kenheted a szart továbbra is a szájad ízére. Én is odaszarok neked, hogy legalább finom legyen.

@VT Man: Anyádpicsája, fidesztolvaj. Miért kevered a családi pótlékot az adókedvezménnyel? Úgy látom, téged kockaházért hoztak össze Kádár idején, most meg te szaporodsz pénzért és autóért az Orbán-pártnak.

kutyás malymok 2019.03.25. 21:07:06

Remélem, kipusztulnak a képmutató, szemét, aljas magyarok minél hamarabb az utolsó szálig. Négereket és arabokat szeretnék látni, még a hírét is eltörölni, hogy itt magyarok éltek. Trianon és Mohács évfordulója a két fő ünnepnapom.

2019.03.25. 21:09:11

O1G
Ugyanolyan jelentéktelen szar volt, mint mindig és az is marad. Csak gyerekkora óta nem hajlandó ezt tudomásul venni.

enrikokaruszo 2019.03.25. 21:10:09

@kutyás majmok: a helyére kerül csak, de ne félj, sose hal ki a fajtád, a legalja újratermelődik....szükség is van rád....meg arra, ami a lelkedben terem, olyan vagy társadalmi szempontból, mint egy emlékeztető oltás:)

2019.03.25. 21:10:17

Nem tudom, hogy ki az, aki a The Times magazinnál a megmondóember és szagértő,
ezért csak halkan szólok:

A Fityisz egyenlő a csúti takonnyal.
Ha az valamely oknál fogva - legyen az a skizofrénia elhatalmasodása vagy egy nagyon komoly válság, amikor elfogy a lóvé, illetve ha végre - elpatkol, akkor a fityisz olyan gyorsan fog erodálódni, mint az MSZP. És ugyanolyan kis pártocska lesz.

Mert - és ebből is látszik - hiába a fityiszdroidok általi istenítés, ha még annyi esze sincs, hogy a megfelelő utódlást megoldja.

Lássuk be: egy Rezsi Szilárd, egy Helikopter Tóni, egy Rogán vagy egy Semjén erre abszolúte nem alkalmas. Talán a Lézer Jani lehet(ne) az egyetlen, aki össze tudná tartani ezt a konglomerátumot, de Ő kifelé politikailag annyira súlytalan, a hívőknél pedig annyira gyenge, hogy sokáig vele sem húzná a fityisz.

Ezt (is) túltolta a csúti takony.
Oly annyira kiépítette az autoriter államot, hogy légüres tér marad utána.
Ez persze csak látszólag(!) jön jól a fityiszhívőknek.
Később pont ezért fog szopni mindenki.
"Vezére" nélkül a magyar még a birkánál is birkább...

John Brennan 2019.03.25. 21:10:38

@dare:
Nagyon helyes, hogy a kormány támogatja, hiszen ezzel mind közfeladatokat finanszíroznak. Csak azt már elfelejti megírni a manipulatív hírforrásod.

2019.03.25. 21:13:09

@kutyás malymok: Ez az! Igyál kacatejet és szopjál lovat.

rasztaszív 2019.03.25. 21:13:42

@teéjesenmindegy: játszd csak a hülyét...csak nehogy úgy maradj...:)

rasztaszív 2019.03.25. 21:15:41

@dare: szerintem meg az a fő probléma itt,hogy a kitartott egyházi oktatási intézmények közben tényleg janicsárképzőként működnek,méghozzá közpénzből.

2019.03.25. 21:15:48

@enrikokaruszo: Néha olvass is, gyökér. Eddig csak a szart kenegetted. Nagyon szereted.

TPK 2019.03.25. 21:15:50

@John Brennan: ez nem így van. Nézzen utána.

rasztaszív 2019.03.25. 21:17:31

@enrikokaruszo: tényleg,minek is...

de ne legyél meglepődve,ha fordul a kocka.mert fordulni fog.

Willkommenskultur 2019.03.25. 21:18:34

@rasztaszív: Ugyanolyan janicsarkepzok, csak a mi janicsarkepzoink, nem sorosei.

enrikokaruszo 2019.03.25. 21:18:36

@rasztaszív: gyenge ellensúly még, de minden év nyereség, igen
pár év, és pozícióba kerülnek ezek a fiatalok, akik nem fossák le a lábuk szárát, ha a liberális sajtó a szemöldökét összevonja
tetszik:)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.03.25. 21:20:30

@teéjesenmindegy: Te faszfej!
www.napi.hu/magyar_gazdasag/kiderult_mekkora_a_letminimum_ennyien_elnek_ennel_is_kevesebbol.663483.html

"Mindezek alapján 2017-ben a magyar háztartások: 48 a tartozott a társadalmi minimum alatt élők közé. Továbbá kijelenthető, hogy a lakosság 53 százalék olyan háztartásban él, ahol nem éri el a társadalmi minimumot a jövedelmi szint. 2016-ban a társadalmi minimum összege 112 136 forint volt."

enrikokaruszo 2019.03.25. 21:21:32

@kutyás majmok: kitartóan szarozol, hiába, a neveltetés nagy úr...mondd, anyukád mosolyogna, ha olvasná milyen kemény legény vagy?

kutyás majmok (törölt) 2019.03.25. 21:22:31

Addig jó, ameddig az EU-ban van sajtó. Hogy mindig helyre tudják tenni balkáni tolvaj, náci és komcsi szutykokat. Meg a csüngő hasú cigó hitlereket. Ettől kapnak agyvérzést a fideszes tolvajok.

John Brennan 2019.03.25. 21:24:20

@TPK:
Engem nem zavar, ha többet kapnak az egyházi iskolák, legalább a rasztaszív idegeskedik miatta.

kutyás majmok (törölt) 2019.03.25. 21:25:47

Orbán-csicskák, akik ide jöttök firkálni: szakadjatok meg, mint a véres hurka, amikor hazudtok. Vagyis mindig.

enrikokaruszo 2019.03.25. 21:25:50

@rasztaszív: szokott néha, olyankor megvárom míg dugába dől az új kártyavár...elosztják ami maradt, és jön az új fordulat
mint a rövid betegségek, tudod, valójában edzik az embert

dare 2019.03.25. 21:27:04

@John Brennan: Az állami iskolák a közfeladat.
Az egyházi nem az.

@rasztaszív: Ahogy a másik is.
2014-ig pl nagyon elemükben voltak a CEU-s hallgatók is.

John Brennan 2019.03.25. 21:27:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"A létminimum számításnál ismert módszertan alapján meghatározható a különböző háztartástípusok társadalmi minimum értéke, amely alapján egy aktív korú háztartás két felnőtt és két gyermek esetében: 341 388 forint a társadalmi minimum értéke."

Én pedig havi 1 millióban állapítom meg a társadalmi minimumot. Ez alapján a háztartások 99%-a társadalmi minimum alatt él.

rasztaszív 2019.03.25. 21:27:55

@enrikokaruszo: az oktatásban nincs helye a politizáló egyházaknak,ezt most bizonyítjátok be,egy új rezsim első dolga kell legyen az egyházak oktatási előjogainak felszámolása.

kutyás majmok (törölt) 2019.03.25. 21:28:21

@enrikokaruszo: El lehet takarodni innen fideszes blogra, ha valami nem tetszik. Addig is kinyalhatod a seggem a többi fideszes majommal együtt.

rasztaszív 2019.03.25. 21:29:25

@dare: össze sem hasonlítható.

enrikokaruszo 2019.03.25. 21:30:35

@rasztaszív: nem tart sokáig
dicsőséges 133 napok, pfejjjj :)

TPK 2019.03.25. 21:31:31

@VT Man: főleg a minimálbéreseknek, akiknek hiába nőtt a bruttó bérük az adó elvitte a növekményt éveken át.

dare 2019.03.25. 21:32:03

@rasztaszív: Dehogynem.
1 éve se volt még a Fidesz kormányon, mikor már ilyen nótákat írtak.
youtu.be/GSP81Che1X0

John Brennan 2019.03.25. 21:32:43

@dare: "Az állami iskolák a közfeladat.
Az egyházi nem az."

A közoktatás a közfeladat, a működtető pedig lehet egyház, mint pl. a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola vagy a Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános, Közép- és Szakiskola esetében a Mazsihisz. Egyéb esetekben, ha a katolikusok működtetik, az annyit jelent, hogy lehet hitoktatás. Nem vallási fanatikusokat nevelnek, hanem normális embereket, akikben nincs olyan izzó gyűlölet, mint rasztaszivben.

enrikokaruszo 2019.03.25. 21:32:49

@kutyás majmok: volt urológus a családban, vagy esetleg egy gyakorló homár nagybácsi?
honnan az anális fixáció?
barátilag kérdem:)

kutyás malymok 2019.03.25. 21:36:29

@rasztaszív:
Egyetértek, a papok a társadalom selejtje, akiket ők nevelnek, azok is azok lesznek, a templomokat le kell rombolni, az egyházakat feloszlatni, mint a francia forradalomban. Igazad van.

rasztaszív 2019.03.25. 21:36:58

@dare: és ez a klip szerinted összemérhető az egyházak oktatási nyomulásával...?már bocs,de te normális vagy...?!

teéjesenmindegy 2019.03.25. 21:37:46

@kutyás majmok: "Ugyanolyan jelentéktelen szar volt, mint mindig és az is marad. Csak gyerekkora óta nem hajlandó ezt tudomásul venni."
Te legalább észrevetted magadon.

rasztaszív 2019.03.25. 21:38:53

@kutyás malymok: igen,meg lesztek baszva,te büdös kaméleon-troll,készülj.

teéjesenmindegy 2019.03.25. 21:39:11

@kutyás majmok: "@teéjesenmindegy: Hülye vagy? Hol olvastál tőlem ilyet?"
Nem olvastam tőleg ilyet, hanem itt a lapszemlén olvasom. És megkérdeztelek mint fideszutáló komcsit, hogy tényleg így gondolod te is, vagy a kurir meg szelestey hazudik.

BALTAZÁR 2019.03.25. 21:46:39

"Vidéken kizárólag a kormányközelu médiát olvassák, ezért az emberek nem értesülnek arról, hogy a fővárosban több tízezren tüntetnek."
Ezt akik leírták tényleg átgondolták? Szerintük 2019-ben mennyi idő kell ahhoz hogy mondjuk Kunhalmi Ágika "több tízezres tüntetése" bejárja a világot. Szenegálban is láthatom nemhogy Szegeden, Debrecenben vagy Miskolcon. Komolyn mondom wzek jönnek azzal, hogy Putyin ontja a fakenewsokat...? Ezen cikkek mindegyikeke minimum 80%-ban kamu. Pont mint a Fidesz hírek, de akkor miben jobb egyik mint a másik?

rasztaszív 2019.03.25. 21:46:51

@John Brennan: a ceu-t janicsárképzőzni,de az egyházi iskoláknál ezt nem észrevenni nem kettős mérce...?vagy azt nem erre találtátok ki?:)

dare 2019.03.25. 21:50:07

@John Brennan: Lehet az, arról írtam, hogy ezzel janicsárképzőnek címkézik fel feleslegesen az egyházi iskolákat, amire jelen szituációban semmi szükség nem lenne.
De hát a Fidesz nem így gondolkodik, inkább azt szereti, ha úgy gondolkodnak az emberek, mint pl te is.

@rasztaszív: Milyen nyomulással?
Azt akartam szemléltetni, hogy a CEU nyomulásához képest az egyházi iskolák körökkel le vannak maradva.
Azért egyházi hallgatók nem csináltak még eddig ekkora palávert itt.
medwe.blog.hu/2010/04/08/vacpaor

rasztaszív 2019.03.25. 21:54:38

@dare: körökkel le vannak maradva?!mit nézel te,a cseh kettőt?!általános iskolák,középiskolák,egyetemek,százas nagyságrendben!KÖZPÉNZBŐL!!!

enrikokaruszo 2019.03.25. 21:56:14

@rasztaszív: és mit csinálnak, elmeséled?

John Brennan 2019.03.25. 21:58:15

@rasztaszív:
Sok ismerősöm gyereke, köztük testvéremé is, jár egyházi iskolába. Nincs ideológiai különbség, a tanítás színvonala és a jobb tanárok minősége miatt választották az egyházi iskolát. Még egy bentlakásos intézmény, mint a pannonhalmi bencés gimnázium, sem agymosoda.
Azt is látom, hogy a Ceu fojtogató légkörű oktatási intézmény, elnyomja az egyéni véleményt, belesulykolja a diákokba azt az erőszakos dogmatizmust, ami téged jellemez.

dare 2019.03.25. 22:00:25

@rasztaszív: Igen, erre írtam azt korábban, hogy a CEU-nak sincs semmi oka a panaszra, mivel ha a hazai kormány nem is támogatja, azért a nyugati demokráciaféltők azért pumpálnak bele egy kis pénzt a miheztartás végett.
ZSEBPÉNZBŐL!!!

rasztaszív 2019.03.25. 22:02:03

@John Brennan: az ellenzéki képviselők hány százaléka végzett a ceu-n?és vajon a fideszesek hány százaléka valamilyen vallási iskolában...?

Belzebubo 2019.03.25. 22:02:04

@kutyás malymok: Hiába reménykedsz, először is, képmutató még mutatóban sincs, az általad és vezéred szerinti magyarok minden képmutatás nélkül simán rasszisták, külföldiül széljobb nacionalisták, magyarul nácik. Szemét, na az sose pusztul ki, erről gondoskodik vezéred. Az araboknak és négereknek pedig több eszük van annál, hogy ebbe a lepusztult országba jöjjenek, amikor pár száz méterrel odébb már pl Ausztriába is mehetnek. Sőt, a helyiek közül is, akinek esze volt, az is oda ment...

rasztaszív 2019.03.25. 22:04:57

@dare: lehet,hogy erre írtad,csak nem válasz rá.

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2019.03.25. 22:13:45

@Belzebubo: ritka nagy geci lehetsz. Gondolom családi vonás lehet..Apád nem volt véletlenül helyi párt funkci???

talán mégis... 2019.03.25. 22:17:30

@István Tamasi: jó ideje nem csak adókedvezmény van, hanem járulék kedvezmény is. Az is jól jár, aki nem magas jövedelmű. Ha valakinek van három gyereke,és keres bruttó 200 ezret, az 197 ezret visz haza. Ugyanez a jövedelem 2010-ben a libajnai féle szuperbruttóval 149 nettó volt. A családi pótlékot meg kellene szüntetni. Meg mindent, ami alanyi jogon "jár".

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2019.03.25. 22:18:28

@John Brennan: hagyd a picsába, retardâlt szocialista csonovnyikokkal nem lehet szót érteni. Olyanok mint az index.hu csak hajtják a baromságokat. Tegnap az olaszokat szapulták hogy miért kereskednek kínával ma még a franciák seggét nyalják mert kínával üzletel. Ezek mind ostoba faszfejek, nem értik mi a különbség Pannonhalma és a CEU közt ,sose értették soha nem is fogják.

rasztaszív 2019.03.25. 22:27:34

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: akkor magyarázd el végre,mi az a különbség,ami magyarázza,hogy orbánék az egyházit pénzzel tömik,a liberálist elüldözik.

Belzebubo 2019.03.25. 22:38:07

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: Nohát, csak személyeskedésre futja? :-) Egyébként hivatalosan az országban csak egy geci lehet, nem akarom elvenni tőle a dicsőséget. És ha az volt? A vezéred apja is az volt én viszont nem voltam soha semmilyen titkár, nem úgy mint a vezéred. És apám kőbányát se újított magának, (mást sem). Apám egyébként párttagként is egész életében liberális volt, nem váltogatta az elveit, mint más a gatyáját...

LebensraumamOsten 2019.03.25. 22:56:19

@Hungryhorse: Csak nagypofájú népnyomorító élősködő hazaárulók vagytok.Még vonyíthattok egy kicsit, de nem örökké. Élvezd a munkátlan pénzszívás pillanatát pióca!

dare 2019.03.25. 22:58:25

@rasztaszív: Ez egy valóságértelmezés, amit sokan elfogadnak, és sokan pedig nem.
Mondjuk én sokkal dühösebb lennék, ha közpénzből a kormány a CEU-t támogatná, van akit meg az zavar, ha az egyházit támogatja a kormány.
Persze az lenne a jó, ha egyik se lenne támogatva, de erre semmi esély nincs a jelek szerint.
Tehát ha most a kormány a CEU-t támogatná közpénzből, és egyházi iskolákat támogatnák külföldről, akkor az majdnem az a szitu, mintha egyik se lenne támogatva.
Vagy mindkettő, vagy egyik sem.
De csak az egyik a másik ellenében, az nekem se tetszene.

rasztaszív 2019.03.25. 23:10:28

@dare: az lenne jó,ha a támogatásra méltó lenne támogatva.
nézzük például azt,ki mögött milyen szervezet áll.a ceu mögött egy alapítvány,ami csak adni szokott,és nem is kér pénzt.az egyházak ezzel szemben eltartatják magukat,így,vagy úgy.nekik mindig kéne a pénz.na,vajon melyikre bízzam...?
vagy ítéljük meg az ideológiákat?melyik ér többet?és legyen a választás a mérce?mint most...?

HgGina 2019.03.25. 23:13:47

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: Mármint ugyanúgy, ólommal megspékelve? Már ha el tudják kapni és majd visszahozni őket felelősségre vonni, ahogy Eichmannt a zsidók.

rasztaszív 2019.03.25. 23:14:22

@dare: az lenne jó,ha a támogatásra méltó lenne támogatva.
nézzük például azt,ki mögött milyen szervezet áll.a ceu mögött egy alapítvány,ami csak adni szokott,és nem is kér pénzt.az egyházak ezzel szemben eltartatják magukat,így,vagy úgy.nekik mindig kéne a pénz.na,vajon melyikre bízzam...?
vagy ítéljük meg az ideológiákat?melyik ér többet?és legyen a választás a mérce?mint most...?

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2019.03.25. 23:17:13

"Orbán egy nap ugyanolyan jelentéktelen politikai figura lesz, mint 25 éve volt"

Nem egy nap, hanem egesz pontosan holnap. Tudjuk mi lesz holnap, kedd lesz a szokasos bukas napja.

dare 2019.03.25. 23:18:53

@rasztaszív: Pont ezt akarnám valahogy szemléltetni, hogy ne nézzük ki mögött milyen szervezet áll.
Fordított esetben se kellene ezt néznünk.
Vagy mindkettő, vagy egyik sem.

alöksz róz 2019.03.25. 23:21:57

@midnightcoder2: ja. még hogy szegénység.
má a cigányok is dógoznak, ki a faszom hitte volna el ezt 10 éve, mi?

felucca02 2019.03.25. 23:26:19

@LIPPSIGEDDON 2019: Mit tudsz? Milyen jogszabályt nem tartanak be éppen?

felucca02 2019.03.25. 23:29:02

@John Brennan: Ezt te hol, hogyan, mikor láttad? A ceu-ra jártál?

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.03.25. 23:33:34

@Hungryhorse:

jaj de szépen felszopod azt a m´ásik fidesznáci elvtársadat te nagyonhülye fidióta.

Nem elég erős a tempó, többet kéne lőni a migránsra meg Brüsszelre? 24 ór´ában kellene Nyugatra sugározni a Szabad Orbanisztáni Rádiót, hogy meg legyenek győzve, hogy a felcsúti elmebeteg diktatúrája Európa hasznára fog válni és csatlakozzon hozzá a Nyugat?
Ti metélt agyú illibbant úgymond magyarok, ti tényleg "A világ leghülyébb népe" címre pályáztok?

John Brennan 2019.03.25. 23:34:20

@felucca02: tudom és kész
sok egymástól független, különböző forrásból

felucca02 2019.03.25. 23:37:30

@John Brennan: Ach, so! Vagy úgy! Értem!

rasztaszív 2019.03.25. 23:38:49

@dare: miért ne nézzük?tök mindegy?jöhet a szcientológia is?

egyébként pedig most az van,hogy az állampárt ideológiai alapon megkülönböztet.ehhez képest a fordított eset nem az lesz,hogy mindkettő...csak szólok...

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.03.25. 23:39:51

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta:

A lakosság szarabbul él mint bármikor a szocialisták alatt.
Az egyszámjegyű SZJA pedig még jobban megdobja a megszorításokat, amiből a kisember lakást se tud venni magának 30 év alatt.
A fideszn´áci hőzöngés és gyülölet propaganda már a kutyát sem érdekli. Az Orbán gyűlölet ma már felülírja a migráns gyűlöletet.

Fideszes retkes tolvaj gengsztereket és híveit meg senki nem akar Magyarországon látni, még a keményvonalas Csókolom a kezét Viktor elvtárs! agyhalott Mari nénik sem.

Szóval érdemes menekülési útvonal után néznie a fidesz maffiának, mert itt és úgy ahogy ők "politizálnak" nagyon hamar a fegyház fogja őket várni.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.03.25. 23:41:55

@Épüljön STADION a CEU helyére..: "Tudjuk mi lesz holnap, kedd lesz a szokasos bukas napja."

Nem nem torzagyú illibbant, a kedd az a felfüggesztés napja. Azt még nem tudjuk hogy a Néppártból vagy a lámpavasra. Neked vannak infóid?

dare 2019.03.25. 23:49:39

@rasztaszív: Ahogy a másik is ideológiai alapon különböztet meg.
Liberális vagy keresztény legyen az a demokrácia?
Felőlem lehet liberális is, de ne úgy, hogy a kereszténységet kikukázzák vele.

dukeekud 2019.03.25. 23:54:42

" Azzal indít, hogy a Magyar Nemzet bezárása után a szerkesztők a Magyar Hang néven kívánták folytatni, csak éppen hat megkeresett cégnek sem akaródzott kinyomtatni a lapot. György Zsombor főszerkesztő szerint valószínűleg féltek, "
"György Károly, a szakszervezeti szövetségtől ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy immár csaknem 5 millióan élnek szegénységben. A nagy cégekkel szemben a munkavállaló húzza a rövidebbet."

Imadom ezeket a cikkeket. :))) Fantasztikus hogy magyarorszagot, egyszerre mutatjak be harmadik vilagbeli katasztrofa sulytotta orszagkent, ahol az emberek ehhalalal kuzdenek, doghalal, kilatastalan nyomor van, es ezzel parhuzamosan meg totalis fasiszta onkenyuralmi rendszer uralkodik.
Itt mindenki fel, menekul, ehenhal !! :)))
Elkepeszto, hogy egy atlagos joleti demokraciabol hogyan teremtenek apokaliptikus viziot. :))

Nem mondom hogy ez normalis , de en csak rohogni jarok ide, mert elvezem ezeket az eszement szelsoseges allatsagokat.
Es kozben meg azon gondolkodok, hogy amikor mas, altalam nem ismert orszagokrol hasonlokat olvasok, abbol vajon MENNYI LEHET AZ IGAZ ????

rasztaszív 2019.03.25. 23:58:46

@dare: tehát majd a másik oldal is megteheti ugyanezt ellenkező előjellel?amit most a fideszesek megtesznek?

dare 2019.03.26. 00:03:15

@rasztaszív: Ha lehetősége lenne rá, meg is tenné.
Miből gondolom ezt?
Volt azért itt élet 2010 előtt is, akkor már látszottak ennek a körvonalai.

ember100 2019.03.26. 00:03:27

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!:
Helló !

Éljen a 27 % áfa .
Elvtársak :)
Jobban élünk mint......1222 ben pedig akkor írták az aranybullát :)

rasztaszív 2019.03.26. 00:05:26

@dare: tehát jogosan megtehetik?

rasztaszív 2019.03.26. 00:10:39

@dare: ha orbán megtehette ezt,mert az ellenzéktől már látta a körvonalait,meddig mehet el az ellenzék,miután orbán megtette...?szerinted...?

A LIPSI UGAT AZ ORSZÁG HALAD 2019.03.26. 00:11:02

"Ezzel szemben a független lapoknak felkopik az álluk "

Ezt talan Soros uron kene szamonkerni. Ugy tudom a FUGGETLEN ujsagokat O tartja el.

dare 2019.03.26. 00:11:55

@rasztaszív: Nem.
Csak mióta a CEU ilyen védernyő alá került, azóta az, hogy a kormány egyházi intézményekre is költ, bennem akkora lavinákat ez nem tud megindítani.

dare 2019.03.26. 00:13:14

@rasztaszív: Ebben a kérdésben ugyaneddig, ha az egyházi iskolákat külföldről fogják majd támogatni

A LIPSI UGAT AZ ORSZÁG HALAD 2019.03.26. 00:18:11

"A BMW mindenesetre megerősítette, hogy Weber javaslata nyomán tárgyal a müncheni Műszaki Egyetemmel, "

Azt nem ertem, hogyha a nemeteknel alapitanak egyetemet, hogy lesz abbol nekik aAmerikai diplomajuk ? Annyira meg senki sem hulye, hogy sok millio dollarert, Amerikaban tenyleg felepitsen egy valodi egyetemet, csak azert trolkodjon Orbannal.

rasztaszív 2019.03.26. 00:22:07

@dare: aha.tehát,ha bukik orbán,akkor majd jöhet az egyenlősdi...?te tényleg nem vagy magadnál...:)mondjuk,pár évig még eltarthat.akkor meg majd rájössz.

dare 2019.03.26. 00:27:07

@rasztaszív: Kérlek erre most őszintén válaszolj.
Ezt értetted az eddigiekből, vagy csak szórakozól most velem?
Ha szórakozol, akkor hagyjuk az egészet, de ha félreértettél valamit, arra kérdezz rá inkább újra.

rasztaszív 2019.03.26. 00:30:57

@dare: amit előadtál,az ezt jelenti,gondold csak végig.

alöksz róz 2019.03.26. 00:44:40

@ember100: nem az áfától drága, papám. ennyire lehúznak a kereskedők.

dare 2019.03.26. 00:47:52

@rasztaszív: Nekifutok még egyszer.
Van két ideológia.
Az egyiket az állam, a másikat külföld pénzeli.
Nem az van, hogy az egyik nincs pénzelve, és a másik meg igen, hanem mind a kettő kap pénzt, csak az egyik külföldről, a másik meg az államtól.
Hagyjuk a fenébe az ideológiát, hogy melyik melyik.
Mind a kettő pénzelve van, ez az én olvasatom.
Kiállok bármelyik mellett, ha a kettő közül úgy érzem, hogy elnyomás alatt van.
A CEU-ért is kiálltam ( pedig egyáltalán nem állnak közel hozzám azok az ott vallott értelmezések), mivel nem akarom, hogy bármi is megszűnjön itt állami közbenjárással.
Jelen pillanatban nem látom annak a jelét, hogy a CEU megszűnjön hazánkban, ezért ennek örülök is.
Ha a CEU külföldtől kap pénzt azért, hogy itt tovább üzemeltethesse az intézetét, akkor én nem látok semmi kivetnivalót abban, hogy a kormány a "saját ideológiáját" akár állami pénzből is finanszírozza.
A fordított esetet arra értem, ha itt a Momentum lenne most kormányon, és súlyos milliárdokat ölne a CEU-ba, akkor nem szólnék egy szót sem akkor, ha az egyházi iskolák külföldről lennének pénzelve ezzel párhuzamosan.
Tehát ha mind a kettő pénzelve van, az jó.
Ha egyik sincs pénzelve, az is jó, sőt a legjobb.
De ha az egyik pénzelve van, a másik pedig nincs, az nagyon nem jó.
Erre szeretnék valahogy kilyukadni.

HabonyArpi 2019.03.26. 01:01:09

"Az objektív tájékoztatás nem jut el a magyarok többségéhez, így a jelentős demokratikus hiányosságok ellenére nincsenek tömeges tiltakozások."
". Ugyanakkor az emberek félnek megrendelni a hetilapot, nehogy feketelistára kerüljenek."
"Vidéken szinte kizárólag a Fidesz-közeli orgánumokat olvassák, nézik, hallgatják. "

Ugye hogy évek ota mondjuk, hogy hiába veritek magatokat, hogy semmi nem jut el az emberekhez, higyétek el SEMMI. Ekkora média fölény mellett esélyetek sincs.
Az emberek nem ismerik a mostanra jelentéktelen számu ellenzéki médiumot, és aki ismeri az sem meri olvasni, mert könnyen listára kerülhet, aztán a fekete autoba.

ember100 2019.03.26. 01:16:20

@alöksz róz:
Helló !

Na ne viccelj :)
Azért a 27 % csak világ-európai rekord :)
Ja és a kereskedő alatt a Nemzethy CBA ra gondolsz ?
Szerinted melyik országban NEM akar hasznot egy kereskedő ?

rasztaszív 2019.03.26. 01:51:56

@dare: bocs,de én meg nagyon is látok benne kivetnivalót,ha egy kormány a saját ideológiáját közpénzből finanszírozza.nem kis csavar,hogy ez egyben egy idegen állam ideológiája is...ha közben mást még vegzálnak is,úgy ezen ideológia kiszolgálói ne számítsanak egyenlősdire,ha fordul a kocka,mert ők már megmutatták a foguk fehérjét.

darlacko 2019.03.26. 04:20:02

Persze, Orbán megbukik. Már holnap. Kétszer is.

Orbán már 25 éve is jelentős politikus volt.
És haláláig jelentős politikus lesz, hisz olyan hosszú ideig volt már hatalmon, hogy képtelenség elvitatni a jelentőségét.

Még az alig pár évig hatalmon lévő, majd a hatalom közelébe soha többé nem kerülő Gyurcsányra se mondanám, hogy jelentéktelenné vált volna. Ő mindig össze tudja trombitálni a nyugdíjasait, fel tueja jelenteni Magyarországot Brüsszelben, aztán válaszul a Fidesz tudja mozgösítani a híveit.

tpl 2019.03.26. 04:35:29

A népet sajtó a sajtószabadság sárbatiprása. Több, mint szégyen az, amit a németek sajtószabadságnak hívlak. Részben érthető a totális liberális kontroll a német médián a hitleri idők visszatérésével kapcsolatos félelmek okán, de az, hogy mind a hivatalos baloldali, mind a jobboldal ugyanazt fújja, ugyanúgy hazudik és ugyanúgy manipulál, az szégyenletes.

Bаndibacsi34 2019.03.26. 06:03:34

@John Brennan: "Azt is látom, hogy a Ceu fojtogató légkörű oktatási intézmény" - a papok után megtetszett a genderszak, hogy ennyire ismered a CEU-t belülről, kis buzikám?

Bаndibacsi34 2019.03.26. 06:05:10

@John Brennan: Azt viszont látom, te gyengeelméjű, hogy a többiek felmosták veled a padlót, mert az hazudtad hogy az egyházi iskolák ugyanannyit kapnak.

Bаndibacsi34 2019.03.26. 06:06:46

@TPK: A hülyék azt hiszik hogy kevesebbet adóznak. Pedig a fenét, a GDP arányos adó nőtt a szocikhoz képest.

megvagyhadnagy 2019.03.26. 06:38:37

@ember100: Jajjj....rendszeres időközönként felböfögitekezt az ÁFA kérdést. 2009-ben emelték az ÁFÁ-t 20-ról 25 százalékra és ez nem az Orbán volt. Majd 2012-ben lett 27 százalék. Nem beszélve, hogy azóta lett egy halom kedvezményes ÁFA kulcs 0-tól 18 százalékig. De tudod mit? Legyen 25 százalék az általános kulcs. Szerinted ezt a 2 százalékot észre vennéd? Szépen benyeléné mindenki, az állam meg elesne egy halom bevételtől.
Na, mindegy, további kellemes hőbölgést prolik.

megvagyhadnagy 2019.03.26. 06:41:08

@gigabursch:
:D
"Kedd.jó reggelt "

Elérkezett a bukás x+1.-ik napja.
:D

Ménár Atya 2019.03.26. 06:44:28

Láthatóan előakarják venni a fasiszta kártyát.
Tehát ezek szerint jönnek a zsidó hordák akitől orbi megvéd.............
Ok.
Ha ekkora blődségeket olvasok, akkor minden rendben, kezd elmenni a maradék esze a súgóknak.
:)

Ménár Atya 2019.03.26. 06:49:09

@megvagyhadnagy:
Hát persze, minden bizonnyal, hetente legalább háromszor :)

2019.03.26. 06:51:26

Köszönöm! Ismét jókat derültem ezeken a vicceken. Mondjuk az már unalmas, hogy Orbán ezen a kedden is megbukik. Próbálj újabb fajta vicceket beszerezni. Például ilyeneket: 50-es években idős néni házának ajtaján dörömbölnek. Néni kérdi: Ki az? Válasz: ÁVH. -Mit akar? -Beszélgetni. -Hányan vannak? -Öten. -Akkor beszélgessenek.

Pipas 2019.03.26. 06:52:16

Már a liberális sajtó sem a régi. Reggel az ember leül a gép elé, kedd van, számít a jó kis "mekkbukottazorbán" cikkecskére, aztán ezt találja.

Mi az, hogy "megbukhat"?! Kedd van, megbukott, pont. Ne cifrázzátok, elvesztitek a törzsközönséget. Az emberek a megbízható, jól ismert dolgokat kedvelik!

Ménár Atya 2019.03.26. 06:55:01

@Illibsi:
Látom megvan az új csapásirány, többet adózunk gdp arányosan és rosszabbul élünk mint a szocik alatt:)
Biztos létezik ez a párhuzamos univerzum valahol az ATV,és a DK valóságában.
De valahogy itt ebben a valóságban az állítólagos többlet adó mellett ,több marad a zsebünkben a végén.
De ez biztos propaganda a fidesztől, hogy jól megvezessen! :D:D

lenörd hofstadter 2019.03.26. 07:10:58

"Ezek után néhány európai vezető úgy döntött, hogy ami sok, az sok."

Éljen. Jön a következő sokéves etap, a sok ingyenélő politikus elkezdett helyezkedni. orbánkangecigányból és az ostoba fajtájából van bőven az EU politikai palettáján, csak azok tudják hol a helyük és egy 500 milliós népességben nem akarnak a tizedszázalék alatti rajongói táborukkal az EU vezetőjének szerepébe lépni. A mi koszos kancigányunk meg elfelejtette, hogy a koszlott putriban úgy nagyjából semmit sem tanult amíg meg nem szökött belőle, és utána sem az intelligenciája növelése volt a feladatai között a legfontosabb. A tanulatlan tahó lassan, de oda kerül ahová való. Az összelopott 100 milliárdokból épített szemétdombjára, ami a hatalmának elvesztése után látványosan fog elfolyni a szélrózsa minden irányába.

lenörd hofstadter 2019.03.26. 07:19:09

@Ménár Atya:

",több marad a zsebünkben a végén."

Stimm, mivel a fideSS agymosása a nagyon egyszerű agyakkal, mint pl. a tiéd, el tudja hitetni azt, hogy a fizetésemeléssel kapott X összeg és a 8 év alatt durván megemelkedett havi rezsi kifizetése után megmaradó X-Y végösszeg az neked jó.
Segítek, hogy felfogd:
Ha kapsz havonta 30 ezer forint fizetésemelést, miközben a piacon, a rezsiben, a megélhetésben azaz a való életben történt áremelésekkel, új adókkal egy hónap alatt visszavesznek tőled 90 ezret, akkor csak a nagyon ostoba fideSSbolsevik fajtád hiszi el, hogy jól jártál.

Ménár Atya 2019.03.26. 07:26:31

@lenörd hofstadter:
:D:D
B+ te olyan hülye vagy mint hat másik :D
Tudod van egy egyszerű módszer, ami még a te szinteden is érthető.
Az emberek a következőt tapasztalják, emelik a fizetést 30 e-el, áremelésekkel visszavesznek,meg adókkal 90 ezret, és mégis minden bevan fizetve, és még fagyira is maradt, Míg a szociknál adómentes minimálbér volt, és nem volt gázáremelés, és alacsonyak voltak az adók :D:D:D:D, és lehetett sakkozni a csekkekkel, mit ne fizess be, hogy ne halj éhen, és jól is járt az ember ezzel :D:D:D
Te, tényleg elhiszed amiket írsz, vagy diktálják neked?
Na megyek, termelek GDP t, legyen mészárosnak már egy újam milliárdja! :D:D

lenörd hofstadter 2019.03.26. 07:33:31

@Ménár Atya:

Értem. Tehát te is a fideSSmatematika szerint éled az egyszerű és ostoba életed. Téged sem az eszedért tartanak.

Vagyis ha 2010 előtt volt 180 ezer a fizetésed, és abból elköltöttél 100 ezret a havi megélhetésre akkor maradt 80 ezer
Most, az orbánisteni kánaánban, az orbánkangecigány által megemelt 210 ezres fizetésedből elköltött 100 + 90, azaz 190 ezres minusz után maradó 30 darab ezres az több mint az elnyomó Gyurcsány alatt maradt 80 db. ezres.

Ostoba vagy, de miért reklámozod, anélkül is tudja mindenki.

orbánkangecigányod kb. 130 új adónemet vezetett be, amivel téged húz le, csak a nagyon ostoba fajtád hiszi pl. el, hogy a bankok nem hárítják rád a rájuk kivetett adót.

Pipas 2019.03.26. 07:34:54

@lenörd hofstadter: "Segítek, hogy felfogd:
Ha kapsz havonta 30 ezer forint fizetésemelést"

Én is segítek, hogy felfogd: neked csak arról van fogalmad, hogy te mennyi pénzt keresel és mennyi adót fizetsz. Lehet, hogy te rosszul jártál, de nekünk meg arról nincs fogalmunk, hogy te hogy jöttél ki anyagilag.

Minimálbéres vagy? Nyolc általános megvan? Mit kell tudnunk a te nagyon nyomorult sorsodról, mesélj! Vénségedre elkezdtek adót fizettetni veled?

Én ugyan soha nem éltem ilyen jól mint most, de szívesen megtudnék többet arról, hogy a bolsevik proletárok hogy jöttek ki a rendszerváltásból. Tudod nekem a ti rendszeretek nem jött be, ezért aztán szívesen hallgatom a sírás-rívást amit rendeztek.

Pipas 2019.03.26. 07:38:45

@lenörd hofstadter: "130 új adónemet vezetett be, amivel téged húz le"

Amit te magyarázol, azt már feltalálták, úgy hívják, hogy reálbér meg infláció. Elég jól ismerik, akik jártak iskolába. Mit ad isten ezekben is az mszp volt a bukó. Persze, te azt magyarázod, hogy a reálbérnövekedés alacsony, sőt a reálbér csökkent és neked most nagyon rossz... sőt nekünk most nagyon rossz.

Elárulok egy titkot: a reálbér soha nem nőtt így, az infláció alacsony, mindenki jól járt. Csak te nem. Téged, meg pár haverodat kihagytunk, nektek ott volt gyurcsány elvtárs, most kimaradtok a dobásból. ;)

gigabursch 2019.03.26. 07:40:26

@megvagyhadnagy:
Lassan ez megy 9 éve.
Az egyszerűség kedvéért 9×50, azaz ~450 hete.

lenörd hofstadter 2019.03.26. 07:43:06

@Pipas:

Attól vagy ilyen buta, hogy esténként túl sokat pipázod orbánkangecigányt.
Az ostoba fajtádnak szóló hazugságokkal propagandaszinten mesterségesen alacsonyan tartott, elbújtatott infláció sehol nem jó egy gazdaságnak. Erre majd akkor jössz rá, amikor az orbánkangecigányod pöcséhez csak a szomszéd zárka rácsán keresztül férhetsz hozzá egy jó pipázáshoz.

gigabursch 2019.03.26. 07:44:33

Lassan egy évtizede olvasom folyton azt hogy fideSS, így két nagy S betűvel.
Magyarázza már el nekem valaki értelmesen - legyen olyan jó - , hogy ez mit akar pontosan jelenteni!

Amúgy azt látom, hogy egyazon kultur(?)körhöz tartozók használják rendszeresen ezt az írásmódot és egyik legfőbb jellemzőjük, hogy irgalmatlan tahó módon fejezik ki magukat. A másik, hogy fröcsög belőlük a gyűlölet.

Anatolij Ubijca 2019.03.26. 07:54:53

@gigabursch: Bukott balliberálisok "fideSS-eznek", így öntik ki a frusztrációikat, miután a Fidesz-KDNP minden választáson feltörli velük a padlót.

Orbán veje 2019.03.26. 08:04:16

@Pipas:

Haver! Bocs hogy megzavarlak a hazudozásban, de kiderült, hogy a reálbérek ügyében is akkorát hazudtok, mint a kínai nagy fal.

www.napi.hu/magyar_gazdasag/mellar_harmadannyival_nonek_a_berek_mint_amit_a_ksh_kozol.676485.html

lenörd hofstadter 2019.03.26. 08:04:55

@gigabursch:

Összefoglalva ez azt jelenti, hogy a fideSSesek elhiszik, hogy a szar amit eléjük tesznek az francia krémes, és úgy is eszik, mintha franciakrémest tolnának a pofájukba. Ettől még a normális ember látja azt, hogy szart zabálnak, mint ahogy azt is látja, hogy az ócska fajtád mindig kiborul ha az általatok imádott és az egekig magasztalt Bayer elvtársadtól átvett szavakat használnak rátok.

Anatolij Ubijca 2019.03.26. 08:14:20

@lenörd hofstadter: Ami a ti bajotok, lippsikéim, hogy nektek 9 éve tényleg csak a pofátokba tolt szar, az önámítás („O1G – e jelben győzni fogsz”, kár, hogy a felnőtt magyar választók többsége számára a durva proli közönségesség annyira mégse vonzó?), meg a négyévente a választásokon menetrendszerűen kapott csicskalángos jut.

Valahol már sajnállak benneteket, itt szenvedtek látványosan, miközben Londonban annyi remek mosogatói állást hirdetnek meg…

Anatolij Ubijca 2019.03.26. 08:16:39

@Orbán veje: Ja, hogy Mellár mondja? Akkor biztos hihetünk neki, elvégre ő annyira objektív és független, hogy a Parlamentben sem az MSZP-, hanem a lippsipártok maradékából összetoldozott „Párbeszéd-frakcióban” ül a kicsit sem mszp-s Burány Sanyival és Kocsis-Kék Olívióval.

Orbán veje 2019.03.26. 08:20:18

@LIPPSIGEDDON 2019:

Haver! Igazán hazudhatnál arról is valamit, hogy a fidesz demokráciában miért is nem látni, hallani ellenzéki képviselőt a köztévében? És miért nincsenek ellenzéki plakátok a köztereken? Az ország több mint fele ellenzéki, s még sem jut el az őket képviselő pártok hangja a néphez ilyen csatornákon?

Haver! Énszerintem ti patkány, diktatúraépítő szaremberek vagytok.

alöksz róz 2019.03.26. 08:27:38

@ember100: csak nem mindegy hogy mekkora hasznot...
pl. úgy benyelték mind az áfacsökkentéseket, hogy öröm volt nézni :D
vagy pl. 7% különbség az áfában mennyire indokol 20-30-40% árkülönbséget?

Ménár Atya 2019.03.26. 08:28:08

@lenörd hofstadter: Ne ragozd már tovább a hülyeséged hülye gyerek.
Had tudjam már én jobban mi marad a kasszámban mint a bolond fletó meg a sleppje.
Márpedig a helyzet az, hogy az új adóknak köszönhetően, annak a senki nem tudja milyen 130 adó :) valahogy mégis csak nőnek a megtakarításaim, de nem csak az enyémek hanem úgy általában is.
Ha úgy lenne ahogy mondod, akkor eladósodnék, ezzel szemben pedig pont megtakarítok.
De erőlködj csak, nyugodtan az ilyen marhaságaiddal, jelzem, semmire nem mész vele, mert csak a magadfjta atv huszárok hiszik el ezt a sok baromságot amiket összehordtál :D

enrikokaruszo 2019.03.26. 08:36:51

azt hittem mára lenyugodnak a kakihuszárok

Minden ballib bérretteg 2019.03.26. 08:51:25

@Ménár Atya:

Hát igen..

Óriási gond a Gyurcsány csicskáknak, hogy a bérrettegésük szart se ér, hisz az emberek nap mint nap tapasztalják, hogy 2010-hez képest duplájára nőtt a vagyonuk, a megtakarításuk, és sokkal könnyebb az életük.

A bérrettegés befürdött. Marad a komcsik óta nonstop mantrázott nácizás, antiszemitázás, diktatúrázás..

:DDD

Minden ballib bérretteg 2019.03.26. 08:55:33

@LIPPSIGEDDON 2019:

Valahol röhejes, hogy az a Mellár áll össze a Gyurcsány féle elkúrókkal, akinek annak idején az MSZMP KB telefonált le, mikor Guyrcsány elftárs vizsgázni ment, miután jelnentgetéseket firkantott a Pécsi Dialógus csoportról... :DDD

www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA

Orbán veje 2019.03.26. 09:08:25

Haver! Képzeld múlt héten a tolvaj gazdád azt hazudta a nemzetközi sajtótájékoztatón, hogy nem folytattak Juncer ellenes kampányt.

Bár ezt már himbálódzva mondta! Bizonyára te is hallottál róla, miután saját pártcsaládja azt mondta orbánról, hogy "Repülj Geci" ezért orbán felfüggesztette magát!

Minden ballib bérretteg 2019.03.26. 09:13:05

@Orbán veje:
Konkrétan azt mondta, hogy nem lejárató, hanem tájékoztató kampányt folytattak.
Ami pedig igaz.

Hogy a Timmermans, meg Junker által elmondott bevándorlás seggnyaló mantrák, és előkészített EU-s tervek, lejáratják őket, arról csak ők tehetnek.

John Brennan 2019.03.26. 09:15:15

@Orbán veje: Mellár hazudik. Ráadásul a linkelt cikkben le is leplezi magát.

Willkommenskultur 2019.03.26. 09:25:53

@Orbán veje: A lejaratokampany az meg csak most kezdodik.

Ballib vagyok mert rettegek 2019.03.26. 09:31:25

@Ménár Atya:

Óriási gond a Gyurcsány csicskáknak, hogy a bérrettegésük szart se ér, hisz az emberek nap mint nap tapasztalják, hogy 2010-hez képest duplájára nőtt a vagyonuk. Egymillió magyar már most euróban, angol fontban, svéd márkában kapja a fizetését. Ezzel még annál is több a megtakarításuk mint amit a KSH meg a Határátkelő hazudik és még annál is sokkal könnyebb az életük.

A bérrettegés befürdött, a magyar emberek nem fognak bérretegni Orbán Viktor ellen hogy diktatúrát csinálna. Ehelyett a magyar emberek a nap minden percében boldogok hogy Orbán Viktor megvédi őket a hordákban a hazánkra támadó migránsoktól, akik tömegével erőszakolják meg a magyar asszonyokat és akikből Soros 100 millió afrikait akarna betelepiteni Magyarországra, ha Orbán Viktor engedné.

A ballibek tehát elbukták a bérrettegési versenyt Orbán Viktor ellen, marad nekik Orbán Viktor komcsi apjának a felmelegetése, a baltás gyilkosozás, a Putyin bérencezés, a gázszerelő strómanozás meg a hazaárulózás a szovjetek titkos szolgáltokkal való együttmüködés és letelepítésük miatt.

Minden ballib bérretteg 2019.03.26. 09:36:26

@Ballib vagyok mert rettegek:

Szia nickhamisító !
Megint jöttél átbaszni az agyatlan ballibeket ? Mert azt már te is tapasztalhattad, hogy csak őket sikerüll átverned !? :DDD

Szóval a szovjet titkosszolágálatozás az remek téma pl egy 5 darab EU-s ország tulajdonolta bank kapcsán.

Sokkal kevésbé volt félelmetes gondolom, hogy Gyurcsány-MSZP alatt a teljes Nemzetbiztonsági Hivatalt a KGB minaktársaival világították át !

valasz.hu/itthon/fordulat-a-kemugyben-41766
Az NBH-tisztikar poligráfos átvilágításán túl technikai támadás is érhette orosz részről a magyar államot az előző ciklusban – derül ki a holnap utcára kerülő Heti Válaszból. A behatolást segítő Zömök Kft. anno Gyurcsány Ferenc anyósának környezetében, az Apró család kvázi társvállalkozásaként alakult.

Ballib vagyok mert rettegek 2019.03.26. 09:39:51

@Orbán veje:

Ne hazudj Soros bérenc, a magyar bérek Orbán Viktor alatt a dupajával nőnek. Az én szomszédomnak ugyanúgy csak 6 osztálya van, de a szupermarket most adott neki ajánlatot udvari seprésért meg kuka ürítésért havi félmilliós fizetésért.

Minden nap lehet olvasni, hallani hasonló esetek ezreiről, hogy ma már iskola se kell és a kezdő fizu félmillió bármilyen munkára. És ezek után te még meghazudtolod hogy Orbán Viktor országában a jólét soha nem látott magasságokban jár?

Pont ezért van ma már nettó bevándorlás mert a magyarok 100 ezrei ma már nem elfele mennek mint az elmúlt nyolc évben, hanem visszajönnek. Ha kell, küldök hozzá linket.

Orbán veje 2019.03.26. 09:46:01

@Minden ballib bérretteg:

Haver! Már a nickeket is hamisítod? Hát nem szégyelled magad? Énszerintem neked is fel kéne függesztened magad mint a gazdádnak. Ha nincs elég erős köteled csak szóljál!

Ballib vagyok mert rettegek 2019.03.26. 09:46:20

@LIPPSIGEDDON 2019:

Te Soros bérenc nickhamisító, mi bajod van azzal hogy ma meg Mészáros Lölő lopja a közpénzeket? Inkább ő mint a Strabag, mert a Strabag kivitte a profitot, Mészáros Lölő meg ehelyett itthon épít több száz stadiont a magyar családoknak.

És tudod mit lippsikkém? Az se érdekel, hogy Mészáros Lölővel annyi milliárdot lopatnak el, hogy az már be se fér a házába, ezért most már a családjának a többi tagj´ára kell ráiratni a magyar GDP-t. Mert azok legalább magyar emberek, nem úgy mint a Strabag amelyik kivitte a profitot, Mészáros Lölő családja meg ehelyett itthon épít több száz stadiont a magyar családoknak.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.03.26. 09:52:38

@lenörd hofstadter:
"Attól vagy ilyen buta, hogy esténként túl sokat pipázod orbánkangecigányt."
A fidesz legnagyobb vívmánya, hogy Magyarországon miniszterelnöke végre egy roma származású ember!!!!
Ha több meleg, transzszexuális és/vagy cigány lenne a parlamentben már ott tartanánk mint Svédország!!!!

gigabursch 2019.03.26. 09:53:55

@LIPPSIGEDDON 2019:
Ezt én is leszűrtem, de az a két nagy S betű mi a szent szart jelent?

@lenörd hofstadter:
Te nem vagy véletlenül Brendel Matyika egyik klónja?
Csak azért kérdezem, mert a stílus ugyanaz, csak épp nem a Math0 nicket olvasom, hanem épp ezt.
Nem szégyen, végülis annak a retek bolsevik ságráti büdös féreg endrének is volt 32 neve.
Nálatok ez nem ritka...

Ugyhogy, ha nem sértelek meg:
Matyika! Dugulj el!

gigabursch 2019.03.26. 09:54:31

@LIPPSIGEDDON 2019:
Ezt én is leszűrtem, de az a két nagy S betű mi a szent szart jelent?

@lenörd hofstadter:
Te nem vagy véletlenül Brendel Matyika egyik klónja?
Csak azért kérdezem, mert a stílus ugyanaz, csak épp nem a Math0 nicket olvasom, hanem épp ezt.
Nem szégyen, végülis annak a retek bolsevik ságráti büdös féreg endrének is volt 32 neve.
Nálatok ez nem ritka...

Úgyhogy, ha nem sértelek meg:
Matyika! Dugulj el!

citrix 2019.03.26. 09:57:04

Születésnapja alkalmából munkaversenyeket hirdettek országszerte. Ekkoriban alapították meg a felcsúti Tanulmányi Versenyt, a nemzeti kupát és még számos elismerést, amit tiszteletére alapítottak. Minden magyarnak kötelező volt valamivel hozzájárulnia a nagy ünnepséghez: az óvodások rajzokat készítettek, az általános iskolások első fogalmazásukat neki írták, a felnőttek terítőkbe hímezték nevét.

MTA rendes tagja 2019.03.26. 09:58:41

@Orbán veje: "Mellár Tamás szerint lehetne árnyalni a képet azzal, ha az átlagok helyett a keresetek mediánját hasonlítanánk össze, az valószínűleg kisebb növekedést mutatna."

Vagy nagyobbat.

"Ennél is fontosabb az, hogy a bruttó átlagkereseteket a KSH az öt főnél többet foglalkoztató vállalkozásoknál méri - írta a statisztikai hivatal egykori elnöke. (A cikk ajánlóját közzétette a hvg.hu.) Vagyis kimaradtak a mikro- és kisvállalkozások, ahol vélelmezhetően lassabb a bérek növekedése."

Vagy gyorsabb.

"A valóságnak sokkal megfelelőbb képet tudunk felrajzolni akkor, ha a reálbérek meghatározásához egyfelől a nemzeti számlák (vagyis a forrásokat a felhasználásukkal összevető statisztikai rendszer) által rögzített bruttó béreket, másfelől pedig a ténylegesen ledolgozott munkaórákat használjuk."

A nemzeti számlák is a munkaügyi statisztikákat használják a bérmeghatározáshoz. Nevetséges amatőrizmus. A munkaórákra jutó bérnövekedésnek meg kell egyeznie az átlagbérnövekedéssel, ez egy azonosság.

Willkommenskultur 2019.03.26. 10:06:34

@MTA rendes tagja: Ja, ezt en is birom....

A medianberrol 2010 elottrol nincs semmi info, igy gyorsan megtalalta maganak a lipsimedia, mert arrol lehet szamok nelkul hazudozni.

MTA rendes tagja 2019.03.26. 10:25:48

@Willkommenskultur:
Mos évekig majd Mellárra hivatkoznak, hogyhát nem is olyan nagy a reálbérnövekedés. Pedig könnyű ellenőrizni, Mellárnak van-e akár egy kicsit igaza: mennyi volt az alapbére 2010-ben és 2017-ben
egy BKV buszsofőrnek
egy MÁV jegypénztárosnak
egy banki ügyintézőnek
egy általános iskolai tanárnak
egy építőipari segédmunkásnak.
Hát nagyot koppanna a Mellár.

Pipas 2019.03.26. 10:52:58

@MTA rendes tagja: "Ennél is fontosabb az, hogy a bruttó átlagkereseteket a KSH az öt főnél többet foglalkoztató vállalkozásoknál méri - írta a statisztikai hivatal egykori elnöke. (A cikk ajánlóját közzétette a hvg.hu.) Vagyis kimaradtak a mikro- és kisvállalkozások, ahol vélelmezhetően lassabb a bérek növekedése."

Tudom, hogy nem te írtad, de...

Nekem egy fős vállalkozásom van, kijelölt KSH mérési pont vagyok. Pár havonta eljönnek hozzám, kifaggatnak, mennyit kerestem, mire költöttem. Kizárt, hogy csak az öt fősnél nagyobb vállalkozásokat vizsgálnák, statisztikai nonszensz és elsó kézből tudom, hogy nem igaz.

Maximum az lehet, hogy a speckó statisztikáknál máshová sorolják a vállalatokat a méretük alapján.

élveteg 2019.03.26. 11:07:05

Hogy hozzászóljak az eszetlen vitához hogy a medián jövedelem így a nemzetiszámlák úgy Én 2006 ban tök ugyanilyen munkakörben dolgoztam úgyanilyen profilu cégnél ( logisztikai cég raktáros/ targoncás ) Akkor a bruttó alapbértem 240 euró körüli volt az akkori árfolyamon ( mert a minimálbért fizették nekem is meg mindenkinek ebben a pozicióba ? Most a bruttó alapbérem a mostani euró árfolyamon 1140 euró Ja és még valami Akkor bonusz semmi ellenben kifizetetlen túlórák rakásszám Most van 13 havi fizetés meg az éves bruttó alapbérem 12 ,5 százalékát kitevő teljesítmánybónusz Tavaly 10 túlórám volt amit az utólsó fillérig a törvénynek megfelelően kifizettek egy csomó plusz van A cég adott a törvényin kivül plusz 4 nap szabit Kötött céges flotta szerződést a dolgozóknak a telójára stb stb Akkor mi az apja vérvörös faszát bizonygat itt a Brendel hogy mikor volt jobb

élhetetlen 2019.03.26. 11:53:09

@dare: „a CEU-nak sincs semmi oka a panaszra”. Érdekes agymenésed van. Nem kapta meg a működési engedélyt, mert csak, nem tudott diákokat felvenni a 2019-es tanévre Budapestre, de semmi oka a panaszra.

élhetetlen 2019.03.26. 12:22:07

@A LIPSI UGAT AZ ORSZÁG HALAD: „Azt nem ertem, hogyha a nemeteknel alapitanak egyetemet, hogy lesz abbol nekik aAmerikai diplomajuk ?”. Úgy, hogy a CEU-nak érvényes amerikai akkreditációi vannak. Azt Orbán nem tudja visszavonni, New York államnak meg eszébe sem jutott visszavonni, csak azért, mert a köv. évfolyam Bécsben indul. Ha egy német egyetemmel folytatja, annak az egyetemnek a diákjai is járhatnak az amerikai diplomát adó szakokra. Csak akkor már a CEU nem magyar, hanem német egyetem lesz, pl.. Akár vissza is jöhet, már EU-jogon, amíg EU tagok vagyunk, ha ez a partnerének megfelel.
„tenyleg felepitsen egy valodi egyetemet”. Nincs is rá szükség. Még a magyar törvény is csak azt írja elő, hogy folytasson oktatást Amerikában is, azt meg lehet bérelt helyen, húsz diákkal is.

Pipas 2019.03.26. 12:26:29

@élhetetlen: "Nem kapta meg a működési engedélyt, mert csak, nem tudott diákokat felvenni a 2019-es tanévre Budapestre,"

Egy képzésre egy diplomát adhat, mint a többi egyetem, de ez nekik nem felel meg, mert ők abból élnek, hogy két év alatt két egyetemi oklevelet adnak ugyanarra az egy tananyagra. Üzleti döntés, hogy nekik megfelel -e egy képzésre egy oklevelet adni.

élhetetlen 2019.03.26. 12:43:02

@Pipas: Írtál valamit, csak nem tudom, mi az alapja. Itt egy ellenpélda.
www.infodunaujvaros.hu/hirek/olvas/egyszerre-ket-diplomat-miert-is-ne-2012-05-15-213410 . Attól, hogy megfejelik egy külföldi tanulmányúttal, azért az még ugyanaz a képzés.

Pipas 2019.03.26. 13:01:31

@élhetetlen: "Itt egy ellenpélda. "

Csak itt egyetlen egyetemi oklevelet sem kapnak, hanem két főiskolait, nem ugyanarra a képzésre, a másodikért egy évet pluszba le kell húzni, ráadásul külföldön. Szóval nem, nem ellenpélda.

élhetetlen 2019.03.26. 13:35:36

@Pipas:
www.u-szeged.hu/sztehirek/2018-oktober/egyszerre-ket-diplomat?objectParentFolderId=19355 Tudom, ez is más eset szerinted, mert egy év itt, egy év ott, mert az nem mindegy, hogy Magyarországon kap olyan angol nyelvű képzést, amit elfogad Lengyelország is, mert egy egyetemnél a tanterem földrajzi elhelyezkedése a fontos. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy szerintem lehet egy képzéssel két diplomát szerezni, szerinted meg nem. Itt abba is hagyhatjuk.

Pipas 2019.03.26. 13:59:03

@élhetetlen: "Nem ez a lényeg, hanem az, hogy szerintem lehet egy képzéssel két diplomát szerezni, szerinted meg nem. Itt abba is hagyhatjuk."

Nem mondtam, hogy nem lehet egy képzéssel két oklevelet kapni. Azt mondtam, hogy eddig egyképzéssel adtak kettőt. Most egyet tudnak mint a többi egyetemen. A "mint a többi" úgy értendő, hogy "mint a legtöbb" vagy "mint a normális".

Egyébként az egy képzés két diploma trükk klasszikus esete az volt, amikor a szakpáros tanárszakos hallgatók elhalasztották az egyik szakjukon a diploma védését és így két egyszakos diplomát kaptak. Igen, vagy húsz éve én magam javasoltam pár embernek, ismerem.

"Itt abba is hagyhatjuk."

Ó, abbahagyhatjuk, nem sok kedvem van azt hallgatni, ahogy mentegeted a ceu-t, hogy "de más is trükközni szokott" :D

MTA rendes tagja 2019.03.26. 17:01:01

@Pipas:
Igaz, Mellár szerint nem nézi a KSH az 5 fő alatti cégeket. De nézi, csak nem teljeskörűen, hanem mintavétellel. Mellárnak, mint KSH egykori elnökének (az első Orbán kormány alatt) ezt illene tudnia.

ember100 2019.04.01. 22:04:33

@alöksz róz:
Helló !

Ja , ja persze hogy lehúznak .
És a 27 % áfa sem létezik ugye.
Ne kelljen megmagyaráznom hogy a 127 Ft toll az csak 100 Ft :) a többi az államé.
De igen tudom kell az a 27 Ft hogy stadion épülhessen belőle :)

ember100 2019.04.01. 22:09:04

@megvagyhadnagy:
Helló !

Persze a fidesznyikeknél az elvek NEM számítanak.
Az hogy világrekorder az áfa büszkeséggel tölt el minket :)
Olyan gazdagok vagyunk hogy 320 Ft ért is tudunk eurót venni meg 370 Ft ért benzink , 46 Ft ért tojást stb.
süti beállítások módosítása