B1 blogcsalád



Két beszéde között nagyot fordult a világ Orbán Viktorral

2019. március 25. - nickgrabowszki

Egészen visszavett az arcából, mert kiderült, mégse ők Európa jövője. ov_3.jpg

Az első beszédet 2018 júliusában mondta. Tusnádfürdőn még hallatlan önbizalommal nyilatkozott:

Végül is mindannyiunkat ugyanaz a kérdés érdekel, a mai hallgatóságot is gondolom, hogy mi lesz, mi történik majd a következő egy év múlva esedékes szabadegyetemi találkozónkig. Mi történik 2019. júliusáig. (...)

Az európai elit csődöt mondott és ennek a csődnek a szimbóluma az Európai Bizottság. Ez rossz hír. A jó hír, hogy az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva. Én meg is számoltam, mintegy háromszáz napjuk van hátra, és lejár a mandátumuk. (...)

Tisztelt hölgyeim és uraim, vegyünk tehát magunkon erőt, vállaljuk ezt a szellemi vitát és az európai parlamenti választásokra így vértezzük fel magunkat! Nagy pillanat előtt állunk, meglátjuk, bekövetkezik-e, az esély itt van, de nem egyszerűen a liberális demokrácia, az arra fölépült liberális nem demokratikus politikai rendszereknek mondhatunk búcsút a következő év májusában, hanem a ’68-as elitnek is úgy, ahogy van. Tisztelt hölgyeim és uraim, ha a ’68-as elit megy, akkor már csak egyetlen kérdésre kell válaszolnunk, hogy ki jön? És erre azt a szerény választ kell adnunk, hogy

mi jövünk,

higgadtan, nyugodtan, visszafogottan azt kell mondanunk, hogy jönnek a ’90-esek, a ’68-asok helyett jönnek a ’90-esek, az antikommunista, keresztény elkötelezettségű, nemzeti érzelmű nemzedék következik most az európai politikában. Harminc éve még azt gondoltuk, hogy Európa a jövőnk, ma pedig azt gondoljuk, mi vagyunk Európa jövője. Hajrá! Köszönöm szépen a figyelmüket!

Azután viszont történt egy s más.

Igazi vesszőfutás volt az utóbbi bő fél év Orbán számára. Annyira, hogy ez még neki is feltűnt. Ha - a Magyarországon kétségkívül sikeres - hangnemet nem is fogta vissza, a politikai ambícióit radikálisan csökkentette.

Hol van már az, hogy illiberális Kelet-Európa jelentené az Unió jövőjét, meg hogy ő maga vezetné a Néppárt kampányát?

A második beszédét 2 napja, szombaton egy migrációs konferencián mondta, amit még az eredeti stratégiába illően szerveztek. Azt mondta például, hogy semmi nem indokolja, hogy Magyarország ma egy vezető szerepet játszon a migrációról szóló vitában. Se az ország lélekszáma, se a gazdasági, se a katonai ereje.

mi, magyarok tudjuk, hogy persze európai egyenjogúság van, de azért a méret számít, és mindenkinek megvan a maga helye a világban. És ez a hely, ami a mienk, ez a méret nem predesztinál bennünket arra, hogy mi bármilyen európai vitában, különösen egy összeurópai vitában olyan kiemelkedő szerepet játsszunk, mint a migrációs vitában. Az első dolog, amit szeretnék mondani, hogy a helyzet természetellenes. (...)

Sem Magyarország, sem Magyarország politikai vezetői

 – ideértve engem is – nem akarnak semmilyen vezető szerepet játszani Európában.

(...) olyan rossz reputációja Nyugat-Európában miniszterelnöknek és országnak, mint nekem és Magyarországnak, talán még sosem volt.

Bár persze azt tagadta, hogy az egész helyzet az ő hibájából alakult volna ki, mert ez a "Jóisten akarata", meg a politikai think-thankeké, meg amiatt van, mert

Európában egy erős vezető ahelyett, hogy elismerést kapna, a mainstream sajtótól automatikusan „veszélyes” titulust kap. (...)

Nekünk kell egy nagy ország, aki végre Nyugat-Európából ugyanazt mondja, amit mi. Ellenkező esetben hiába tartunk mi ki közép-európaiak, Európában vereséget fogunk szenvedni.

Magyarország demográfiai, gazdasági és katonai ereje persze már tavaly is ismert volt. De az mindenesetre figyelemreméltó, hogy legalább magát a tényt elismerte: Orbán eljutott a "mi jövünk"-től, az elitcserétől és az illiberális hatalomátvételtől addig, hogy magyar miniszterelnöknek (és vele az országnak) soha nem volt ilyen rossz reputációja Nyugaton, és hogy semmiféle vezető szerepet nem akar már játszani.

Az utóbbi bő fél évben voluntarizmus akkora nagyot bukott, hogy még maga Orbán se tudta már letagadni a kudarcot.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1014715105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallus 2019.03.25. 13:52:40

Orbán téved, nem mi jövünk!
Aki a szorzásig eljutott általánosban, az is ki tudja számolni, hogy a fejlett nyugat a migráció áldásos hatására előbb-utóbb iszlamizálódik. Vége lesz a langyos viselkedésnek, szorgosan járnak majd a mecsetekbe és erőszakkal terjeszteni fogják felénk is Mohamed tanait, akár akarjuk, akár nem... Övék a jövő!

Nekoashi2005 2019.03.25. 13:56:26

m.facebook.com/121560831247Ez a Soros ez a Soros......
Soha nem tudott lenyugodni...... Még a fideszt is képes volt támogatni!

609/photos/a.231749750228716/2558708037532864/?type=3

Nekoashi2005 2019.03.25. 14:25:29

@rallus: Ez pont annyira igaz, mint az hogy 2030-ra utolérjük Ausztriát meg Magyarország az EU top5 országába kerül, ahol jó élni és dolgozni........

benne lesz Magyarország

Renata Raab 2019.03.25. 14:34:56

Hiába ismerte el szavakban, ez nem jelenti azt, hogy a konszolidált szavakat konszolidált tettek is követnék. Nincs minek örülni. Ő már most bejelenti, hogy nem hajtja végre az ENSZ migrációs csomagját. Ő sehonnan nem fogad el "utasításokat." A közösség szabályainak betartása az ő szótárában alárendeltséget és utasításteljesítést jelent. Ha nem ő diktálhatja a szabályokat, ráborítja a társasjátékot asztallal együtt a résztvevőkre. Tovább élezi a helyzetet, tovább feszíti a húrt a racionális előnyök teljes kilátása nélkül és sodorja magával a semmibe az egész országot.

Nekoashi2005 2019.03.25. 14:51:49

@Renata Raab:
Így van!

"Azt sugallják, ez az a terep (foci), ahol Orbán igazán komfortosan mozog. A cikkben megemlítik, hogy a 90-es években Orbán,illetve Áder János és Kövér László is, kispályás focit játszottak – Fojikasör nevű baráti csapatukkal. Akkori ellenfeleket is megtaláltak, Komáromy Zsolt például azt mondta, Orbán a futballpályán vezette le a feszültségét. Szerinte a kormányfő azonban már ekkor is átírta a szabályokat.
„Egyszer kiment a labda a pályáról, mindenki megállt, Orbán azt mondta, nem volt kint, folytatta a játékot és gólt lőtt. Azt sugallta, hogy majd ő megmondja, kint volt-e vagy sem.”"

Hát igen, a játék közben lehet legjobban látni, ki milyen ember.......

Anatolij Ubijca 2019.03.25. 17:04:36

@Nekoashi2005: Minden bizonnyal "apokrif" tortenetrol van szo (jut eszembe, az ELTE-n, ahol ez a Komaromy oktatott, mikor lesz mocsarlecsapolas?), de valoban jol jellemzi, a helyzeteteket, lippsik.

Orbannak van 2/3-a, ezert o irja a szabalyokat, amelyeknek a betartasat/alkalmazasat is szorosabb ellenorzes ala vonhatjuk a kozigazgatasi kulonbirosag reven.

Nektek meg marad az az dilemma, hogy megszoktok vagy megszoektoek.

Nekoashi2005 2019.03.25. 17:05:51

index.hu/video/2019/03/24/kunszentmarton_lakossagi_forum_boldog_istvan_fidesz_migracio/

Volt ahol röhögtem, volt ahol sírtam, volt ahol sírva röhögtem!

"Vannak ismerőseim, akik kint dolgoznak és elmondják, hogy este már nem járnak az utcán"

mandiner.hu/cikk/20190226_nincs_ketto_harminc_nelkul

Nekoashi2005 2019.03.25. 17:24:47

@LIPPSIGEDDON 2019:
Kéri László mesélte ezt: „Ez a fiú komolyan el tudott keseredni elsőéves hallgató korában, amikor alkotmányjog órán értesült róla, hogy csak az lehet az Amerikai Egyesült Államok elnöke, aki született amerikai állampolgár, tehát hogy van korlát előtte az életben.”

"Kéri László, a látnok

Abban az időben az egyetemeken divat volt szakkollégiumokat szervezni. Ezeket elsősorban azért szervezték, hogy kivonják a hallgatókat a mértéktelen ivászat, a kollégiumi szobákba zárkózás, vagy a folytonos hazajárás monotóniájából, és helyette olyan szakmai programokat szervezzenek, amivel kiegészíthetik az egyetemi oktatást. Az első ilyen programot 1977-ben Kéri László indította el még a Budaörsi úton lévő óriás kollégiumban mintegy 20-40 fő részvételével. Ezek közzé került Orbán is.

1983 tavaszán aztán a Ménesi út 12. szám alá költözött a szakkollégium, amelyik korábban apácazárda volt. Nekik sikerült belőle kuplerájt csinálni. Ez a villa sokkal nagyobb kényelmet biztosított a lakóinak. Ennek a kollégiumnak Stumpf István MSZMP-s tag volt az első igazgatója. A Jogász Szakkollégium alakuló ülésére meghívta Kéri Lászlót is, aki azonban kezdetben szabadkozott, de végül mégis elment oda.

Az ülés vége felé az elnöklő Stumpf hátraszólt az utolsó sorba:

– Kéri Laci még nem szólt hozzá!

– Mert nem is akarok! – húzta el a száját Kéri.

– Ugyan már, Laci, micsoda dolog ez, miért nem akarsz? – erősködött Stumpf.

– Mert ha én itt hozzászólok, akkor életem eddigi legnépszerűtlenebb beszédét fogom előadni!

– Mondjad csak! Rajta! Tessék! Halljuk! – kiabáltak be többen.

– Az a helyzet, hogy nekem ebben a szakkollégiumban, abban, hogy ebből egyáltalán lett valami, az életemből benne van jó három- négy év. De ebből a szakkollégiumból – ha itt laknék – én holnap kiköltöznék. Ez szörnyű, ami itt folyik, tiszta hülyék vagytok! – Dermedt csönd ülte meg a termet. Mindenki elhallgatott.

– Miért? – kérdezte Orbán.

– Hát, elnéztem itt ezt a három fiatalembert – felelt Kéri, Orbánra, Simicskára és Vargára mutatva –, és mindegyiküket kizárólag felszólító módban hallottam megszólalni. Ilyennek meg olyannak kell lenni! – szólnak –, demokratának kell lenni, műveltnek kell lenni, toleránsnak kell lenni! Nem veszitek észre, hogy ezek csak parancsolni tudnak? Agresszívak, kirekesztők és ellenségkeresők! Azért költöznék ki innen holnap, mert nekem ne írja elő senki, milyen legyek.

Ez nemigen illett bele a már- már pátoszos hangulatba, többeknek nagyon rosszul esett, s csak annyit értettek meg belőle, hogy Kéri most bántja őket. Olyan rumli lett, hogy majdnem fölbomlott az egész alakuló ülés. Többen arról suttogtak: Kéri már korábban is összeütközött az Orbán–Simicska kettőssel, s Orbán közölte vele: nem bízik meg benne, mert a hatalmat képviseli. Nos, Orbán most odapattant Kéri elé, és tizenkilenc éve minden lendületével üvöltve nekirontott: – Öreg, most boldog vagy, hogy öt perc alatt tönkre kúrtad három hónap összes munkáját, az egész megalakulást? – Ha három hónap munkája annyit ér, hogy öt perc alatt tönkre lehet tenni, akkor az olyan is! – válaszolt a szakkollégium-alapító.

De mondok én neked valamit, Viktor. Ahogy itt elnézlek titeket, rosszabbak vagytok ti a Kun Béla- féle Lenin- fiúknál. És tudod, mit? Ha egyszer hatalomra jutsz – mert látom, az Isten sem menti meg az országot attól, hogy egyszer majd te dirigálj itt –, a Stumpfot, meg engem akasztass föl elsőként, mert mi még tudjuk, te ki voltál egykoron! – azzal sarkon fordult, és faképnél hagyta nemcsak az együtt álldogáló kis csoportot, Orbánt, Stumpfot, Fodort, Kövért, Schmidt Pétert, de az egész szakkollégiumot is!"

Nekoashi2005 2019.03.25. 17:31:10

@LIPPSIGEDDON 2019:

Most mondhatnám, hogy ha megtetszik a csutinak a te házad, és majd átírja a szabályokat, akkor majd mit fogsz mondani, de te úgyis külföldről pofázol!

"Orbannak van 2/3-a, ezert o irja a szabalyokat, amelyeknek a betartasat/alkalmazasat is szorosabb ellenorzes ala vonhatjuk a kozigazgatasi kulonbirosag reven."

Jól hangzik, de ez nem demokrácia, hanem kommunizmus! Persze nektek mindegy, ti úgyis a kommunizmusba vágytok vissza.

Csak úgy jelzem, hogy 1994-98 között is bőven megvolt a kétharmad, mégsem írták át az alkotmányt, vagy más fontos kétharmados törvényeket.

Oxica 2019.03.25. 17:41:18

Lófaszt vett vissza.

Amíg egy eurót el tud lopni a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány, addig nem vesz vissza. Ha majd egyszer a hülye nyugat elzárja előle a pénzcsapot, akkor visszavesz és eltakarodik a felcsúti szemétdombjára.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

John Brennan 2019.03.25. 18:02:06

@Oxica:
Anyád dögszagát bírod még?

Nekoashi2005 2019.03.25. 18:19:56

@John Brennan:
Inkább cáfold, amit írt! Ja, azt nem tudod........

index.hu/belfold/2019/03/25/nepliget_eroszak_kulfoldi_no_negy_ev_borton/

Mocskos migráncsok! Ja nem........

John Brennan 2019.03.25. 18:21:18

@Nekoashi2005:
Ez az ízléstelen történet nagyon is illik a hazudozó Kérihez, köszönjük.

Nekoashi2005 2019.03.25. 18:29:28

@John Brennan:
Ezt a történet megerősítették többen, és a megnevezettek közül senki sem cáfolta.......

Azért szar lehet neked, hogy ilyen szemeteket kell védened bármennyi pénzért! Remélem, én soha nem kerülök ilyen rossz helyzetbe!

FCUK5 2019.03.25. 18:57:53

ez a nick orvosi eset, komolyan mondom. nem ért valamit, ok (leginkább egyáltalán nem érti a körülötte lévő világot), de akkor legalább kussolna, minek ezt híresztelni?

Baszod, nick, Kunhalmi hozzád képest egyetemi tanár, pedig ugye.

Nekoashi2005 2019.03.25. 19:15:04

A közvagyon fidesses értelmezése: ami a közé, az az enyém!

magyarhang.org/belfold/2019/03/25/mar-a-nav-is-nyomoz-a-demecseri-onkormanyzatnal/

Mi lesz ősszel, ha sok helyen megbuknak a fidesses polgik?

Anatolij Ubijca 2019.03.25. 20:16:40

@Nekoashi2005: „Mi lesz ősszel, ha sok helyen megbuknak a fidesses polgik?”

„Sok helyen” miért buknának meg? Egy-két helyen lehet új polgármester vagy új képviselőtestületi többség, de ilyen tekintetben a magyar lakosság mindig is nagyon konzervatív volt, a korábbi polgármestert mindig nagy arányban választották újra.

Ráadásul minden polgár tudhatja azt is, hogy ha „rosszul választ”, akkor ez azzal is jár, hogy kevesebb fejlesztés valósul meg a településen öt évig. Kétlem, hogy ezt nagyon sok helyen bevállalnák.

Nekoashi2005 2019.03.25. 20:21:49

@LIPPSIGEDDON 2019:
Miért buknának meg? Mert bűnözők! És mert sok helyen csak egy ellenzéki jelölt lesz!

Hogy is mondta Pokorni? Aki a közvagyonhoz nyúl, annak le kell vágnia a kezét!

Ha ez bejött volna, akkor a fidess nevében az "f" nem fiatalt jelentene, hanem félkezűt!

John Brennan 2019.03.25. 20:23:07

@Nekoashi2005:
Tőlem lehet igaz, de nm azt jelenti, amit gondolsz. Kéri odamegy külsősként, majd odaszarik egyet a padlóra, elmegy és évekkel később elmeséli, mit szart oda.

Nekoashi2005 2019.03.25. 20:29:30

@John Brennan:
Nem külsős volt, hanem alapító!

John Brennan 2019.03.25. 20:40:11

@Nekoashi2005:
77-ben alapította és utána még 3 vagy 4 évig volt tag. 83-ban nem tagként ment oda, hanem egy megtisztelő felkérésre, akkor és ott ismerte meg az akkori tagokat.
Majd évtizedekkel később azzal henceg, hogy egy megtisztelő felkérésre odaszar a padlóra.

Nekoashi2005 2019.03.25. 20:48:26

@LIPPSIGEDDON 2019:
Kevesebb fejlesztés? Nem épül több stadion? Már megéri elzavarni az összes fidessnyiket!

2019.03.25. 20:54:51

Ki finanszírozza a b1 blogokat, és milyen céllal? Szabad tudni?

Nekoashi2005 2019.03.25. 20:55:00

@John Brennan:
"Megtisztelő felkérés?" Fel akart szólalni? Nem! Erőszakoskodtak vele, hát megkapták! Egyébként Kéri tényleg független és szókimondó, mert nem csak a csutiról, hanem Gyurcsányról sem mond szép dolgokat, és úgy általában a politikusi garnitúráról sem.

m.hvg.hu/itthon/20131114_Keri_Laszlo_mindenkit_elkuldott_a_francba

John Brennan 2019.03.25. 20:57:35

@Nekoashi2005:
Senki nem kényszerítette Kérit, hogy személyeskedjen.

Anatolij Ubijca 2019.03.25. 21:04:06

@Nekoashi2005: „Miért buknának meg? Mert bűnözők”

Egy-két férges alma.mindenhol akadhat, dehát tolvajokért speciel a szocik se mennek a szomszédba, sőt!

Pl. a VII. ker. a jogerősen elítélt Hunvald Gyurit indítaná:
„ősszel a hivatali visszaélésért és magánokirat-hamisításért elítélt korábbi polgármester, Hunvald György lehet az MSZP erzsébetvárosi polgármester jelöltje, miután a párt VII. kerületi munkatársai arról beszéltek Gulyás Márton egyik videójában, hogy ezt már a taggyűlés is jóváhagyta”
index.hu/belfold/2019/02/03/hunvald_gyorgy_mszp_erzsebetvaros_polgarmesterjelolt/ ~ 444.hu/2019/02/03/hunvald-gyorgy-nem-arulja-el-hogy-tenyleg-hunvald-gyorgy-lesz-az-mszp-erzsebetvarosi-polgarmesterjeloltje-avagy-sem

„@LIPPSIGEDDON 2019:
Kevesebb fejlesztés? (…) Már megéri elzavarni az összes fidessnyiket”

Azért erről speciel a budapestieket, hódmezővasárhelyieket, esztergomiakat (stb.) kérdezd meg, hogy szeretnék-e, hogy öt évig fű se nőjön a városban.

A fejlesztés persze nemcsak új dolgokat (pláne sportlétesítményeket) jelenthet, hanem felújított kórházakat, iskolákat, színházakat is.

Persze, ha valahol a helyi proliknak megfelel a jelenlegi omladozó, málló vakolatú kórház, ott szavazzanak nyugodtan „az ellenzéki” jelöltre, persze az már gondolom az alkufolyamat eredményeként kialakuló zsákbamacska lesz, hogy hol kell a holokauszt-túlélő zsidó dédnagymamának a „megtért zsidóverő” jobbikos jelöltre szavaznia, és hol pedig az Andrássy út 60-ban az ávo által halálra vert áldozatok unokáinak a „körmös” Bauer fiára.

Nekoashi2005 2019.03.25. 21:16:55

@John Brennan:
Nem személyeskedet! Ha azt mondta volna, hogy a csuti alacsony, az személyeskedés! Elmondta a véleményét, és a történelem őt igazolta!

168ora.hu/itthon/keri-laszlo-orban-viktor-egy-hepciaskodo-hos-a-legrosszabb-fidesz-korszak-csak-most-johet-143813

Nekoashi2005 2019.03.25. 21:34:13

@LIPPSIGEDDON 2019:
"A fejlesztés persze nemcsak új dolgokat (pláne sportlétesítményeket) jelenthet, hanem felújított kórházakat, iskolákat, színházakat is."

Pláne, ha pénztáros lölö építi másfélszeres-kétszeres áron.....

Ha meg egy politikai párt eszerint méri a közpénzt - mintha a sajátja lenne - megérdemli, hogy lámpavasra kerüljön!

Hunvald indulását meg semmilyen komoly vezető nem erősítette meg!

Hogy ki kire fog szavazni? Én emlékszem 1998-ra amikor a csuti azt nyilatkozta hogy sem ő sem a fidess soha nem fog együttmüködni Torgyánnal! Aztán mégis!

Ősszel sok helyen nem pártok fognak indulni, hanem egyesületek, mint pl. Egerben az Egységben a Városért Egyesület.

Greccsi Zsot 2019.03.26. 01:49:09

@Nekoashi2005: "Egyszer kiment a labda a pályáról, mindenki megállt, Orbán azt mondta, nem volt kint, folytatta a játékot és gólt lőtt."

És az még semmi. Egy ovodáskori ismeröse mesélte, hogy az ovodában vonatosat játszott a csoport. Egy kis fa vonatot tologattak a sinen. Orbán Viktor egyszer csak odament, és lerugta sinröl a vonatot, elvette, és azt üvöltötte:"EZ AZ ÉN VONATOM, ÉS ARRA FOG MENNI AMERRE ÉN AKAROM !" És hiába szolt rá az ovonéni, nem adta vissza, nem hagyta játszani a többieket.
Szoval már ovodás korában is ilyen volt, egyáltalan nem csodálkozhatunk a jelenlegi viselkedésén. Most is csak Ő játszhat a vonatokkal.

megamedve 2019.03.26. 06:05:12

(nagyon)Hosszútávon amúgy is teljesen össze fog keveredni a világ népessége.
Nem lesznek fehérek, feketék, sárgák (meg ne fogd a viktor farkát).

Nekoashi2005 2019.03.26. 06:26:28

@Greccsi Zsot:
Micsoda humor!
Csak az a baj, hogy ekkora a csuti g. személyisége már kialakult! Hogy is hívják azt, aki azért, hogy ő nyerjen megszegi, vagy magára írja a szabályokat? Csalónak!

1bitang 2019.03.26. 07:58:30

@rallus: Ha ENNYI muszlim ("migráncs") képes megváltoztatni ANNYI ember "klasszikus" világnézetét (az arányokat megállapíthatod, nem kell még érettségi "képesítés" sem hozzá) nekem azt mondja, hogy a "klasszikus" világnézet körül nem stimmel valami.

2019.03.26. 08:17:26

@Nekoashi2005: Hagyd már a francba, nem látod, hogy a szánalmas erőlködésen kívül nem tud semmi épkézláb érvet felhozni az általad és mások által is megerősített tények ellen. A következő az lesz, hogy "de Kéri bal lábbal lépett be a terembe és így nem is igaz az egész mert jobbal kellett volna". Csak a lufit hámozza folyamatosan.

Zoltan Hazafi 2019.03.26. 10:23:19

@rallus: Viktornál még ez is jobb. A félkereszténynél - majdnem hitetlennél - a vallásos, hívő muzulmán.

Zoltan Hazafi 2019.03.26. 10:24:53

@rallus: Viktornál még ez is jobb. A félkereszténynél - majdnem hitetlennél - a vallásos, hívő muzulmán.

Ballib vagyok mert rettegek 2019.03.26. 11:25:02

@LIPPSIGEDDON 2019:

Te Soros bérenc nickhamisító, mi bajod van azzal hogy ma meg Mészáros Lölő lopja a közpénzeket? Inkább ő mint a Strabag, mert a Strabag kivitte a profitot, Mészáros Lölő meg ehelyett itthon épít több száz stadiont a magyar családoknak.

És tudod mit lippsikkém? Az se érdekel, hogy Mészáros Lölővel annyi milliárdot lopatnak el, hogy az már be se fér a házába, ezért most már a családjának a többi tagj´ára kell ráiratni a magyar GDP-t. Mert azok legalább magyar emberek, nem úgy mint a Strabag amelyik kivitte a profitot, Mészáros Lölő családja meg ehelyett itthon épít több száz stadiont a magyar családoknak.

Minden ballib bérretteg 2019.03.26. 11:26:17

@Nekoashi2005:

Hányan indultak, ki tette a legalacsonyabb ajánlatot, kiket zártak ki, kiket fizettek le, ... ? ...

Szóval mi teszi ezt a közbeszerzást elfogadhatatlanná ?

Ballib vagyok mert rettegek 2019.03.26. 11:27:02

@John Brennan:

Lippsikkém, látom óriási gond nektek Gyurcsány csicskáknak, hogy a bérrettegésetek szart se ér, hisz az emberek nap mint nap tapasztalják, hogy 2010-hez képest duplájára nőtt a vagyonuk. Egymillió magyar már most euróban, angol fontban, svéd márkában kapja a fizetését. Ezzel még annál is több a megtakarításuk mint amit a KSH meg a Határátkelő hazudik és még annál is sokkal könnyebb az életük.

A bérrettegés befürdött, a magyar emberek nem fognak bérretegni Orbán Viktor ellen hogy diktatúrát csinálna. Ehelyett a magyar emberek a nap minden percében boldogok hogy Orbán Viktor megvédi őket a hordákban a hazánkra támadó migránsoktól, akik tömegével erőszakolják meg a magyar asszonyokat és akikből Soros 100 millió afrikait akarna betelepiteni Magyarországra, ha Orbán Viktor engedné.

A ballibek tehát elbukták a bérrettegési versenyt Orbán Viktor ellen, marad nekik Orbán Viktor komcsi apjának a felmelegetése, a baltás gyilkosozás, a Putyin bérencezés, a gázszerelő strómanozás meg a hazaárulózás a szovjetek titkos szolgáltokkal való együttmüködés és letelepítésük miatt.

Minden ballib bérretteg 2019.03.26. 11:28:20

@Nekoashi2005:

Kéri, akár csak te is, egy Gyurcsány seggnyaló ostoba kis ostoba fajankó.

S mint ilyen véleménye leszarható, ignorálandó.

Kevesen vagytok, és így is maradtok.. :DDD

Minden ballib bérretteg 2019.03.26. 11:29:33

@Nekoashi2005:

A ballib elkúrókra csak az agybeteg szuicid barom szavaznak.

Na meg a tolvaj klientúrájuk, akik kínjukban már a falat kaparják.. :DDD

rallus 2019.03.26. 11:32:06

@1bitang: !0-50 hízott ökröt 1 db. (egy) puli oda terel, ahova a gazdája akarja....

rallus 2019.03.26. 11:34:43

@Zoltan Hazafi: Legyen hozzájuk szerencséd! Annyiban már most kezedre játszik a valóság, hogy nem is kell már annyit utazni! Vidd az asszonyt is!

konrada 2019.03.26. 11:45:08

...ezek szerint a bloggernek megvannak az EP választások eredményei, és tudja milyen felállású lesz az EP a nyárra...

magyarparaszt 2019.03.26. 11:58:35

@Minden ballib bérretteg: Csak egy hazug, hazaáruló, orbánista ruszkibérenc vagy. Se gerinced, se tudásod. Sajnálom a családodat, és sajnállak téged is, amiért kénytelen vahy ilyen nyíltan "bérrettegni" a ruszki baksisért.

konrada 2019.03.26. 11:59:37

A svéd választások meg azt mutatták meg, hogy miközben a hagyományos erők mind 10-20%-kal csökkentek, az SD 45%-kal nőtt, és a mostani EP választási előrejelzések szerint ehhez képest is nőni fog a támogatottsága, miközben a mérsékeltek, szocdemek tovább veszítenek támogatottságukból.

...szóval nem kéne a bloggernek előre inni a medve bőrére, főleg ha olyan példát kerít hozzá, ami nem őt igazolja...

magyarparaszt 2019.03.26. 12:01:58

@Ballib vagyok mert rettegek: Minden szavad hazugság. Egy náci kölke lehetsz, aki komcsivá lett. Hozzászólásaid undorítóak, és nem méltóak egy magyarhoz, ergo te is bérrettegő lehetsz a ruszki baksisért.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.03.26. 12:04:55

remelem a b1 szerkesztőségben megnyugodva irtatok le...
olyat bukott hogy maga is beismerte...
ez jj mozzanaz orban eddigi bukas sorozataban.

konrada 2019.03.26. 12:35:49

@FILTOL:
...mi mást csináljon zorbán, ha kedd van...

Halibuli 2019.03.26. 12:37:42

O1G! Verjük ki! Verjük ki!

colonel Tigh 2019.03.26. 13:05:43

Az ex-komcsi KISZ titkár Európa vezetéséről álmodik. Halálra röhögném magam, ha ez az identitáskrízisben szenvedő majom nem az országom miniszterelnöke lenne....

"politikai rendszereknek mondhatunk búcsút a következő év májusában, hanem a ’68-as elitnek is úgy, ahogy van. Tisztelt hölgyeim és uraim, ha a ’68-as elit megy, akkor már csak egyetlen kérdésre kell válaszolnunk, hogy ki jön?"
Viktor, Viktor, drága Viktor! Ti még a saját országotok exkomcsi elitjének sem tudtatok búcsút inteni, mivel annak az egyik része ti magatok vagytok, a másik részét meg fölemeltétek magatok mellé mamelukoknak, ellopatva velük az ország vagyonából mindent ami mozdítható, megcsinálva a saját bejáratú klientúrátokat. A saját kommunista múltatokkal nem tudtatok -mert nem akartok- elszámolni! És te vezetnéd Európát? MUHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAH MUUUUUUUHAHHAHAHAHAHAHA!
És te osztod azt észt Európában? A történelem szemétdobján vagy, de ezt te tudod nagyon jól, csak még a nagypontenciálú antipszichotikumok valamennyire egyben tartanak, csak hát tudod a mellékhatásait, a nyelvöltögetést, és egyéb tikkeléseket mindenki látja. Európa nagyembere? Halálra röhögném magam, ha nem lenne ennyire tragikus. Az győzelem, hogy elvesztette minden jogát a néppárt testületében, nem szólhat bele semmibe? Viktor! Soha ne arass ennél kisebb győzelmet! Viktor, Európa jövőjének záloga - dögöljek meg, ha kiváltom!

predike 2019.03.26. 13:08:33

@Ballib vagyok mert rettegek: Hú baszki te nagyon sötét vagy.
- "2010-hez képest duplájára nőtt a vagyonuk". Tudod mi a különbség vagyon meg fizetés között?
- "svéd márkában". Én csak koronáról tudok
- "Egymillió magyar már most euróban, angol fontban, svéd márkában kapja a fizetését" . Ezek szerint akkor az nem gond hogy a fiatalok elvándorolnak innen (ezek szerint a lakosság 10 %-a) és a nagy részük soha többet nem jön vissza....

2019.03.26. 13:28:44

Viszont megnyugtató, hogy itthon azért maradnak barátai, mint pl. Birca és Minden ballib bérretteg. Komolyra fordítva a szót, Orbán amit nylltan tagad, az a valós célja. Amivel megvádolja a másikat, azt akarja ő megvalósítani. Hogy ekkorát változott a világ, az annak tudható be, hogy van egy másik arca is, aki azonnal behódol annak, akit a legerősebbnek lát. Nagyon úgy fest, onnan szóltak rá.

yspadden penkaur 2019.03.26. 13:40:22

@Nekoashi2005: Fene tudja, de nekem jobban tetszenek Elek apó meséi...

Attilajukkaja 2019.03.26. 13:43:38

Orbán össze-vissza beszél. Az a legnagyobb baj vele, hogy perceken belül tud 180 fokot változtatni a véleményén. Már csak a fanatikus hívei hiszik el, amit mond. Más senki.

Minden ballib bérretteg 2019.03.26. 13:51:20

@magyarparaszt: @predike:

Ma még csak két ballib marhát vert át a nickhamisító haverom..

Várom a további jelentkezőket ! :DDD

Ja és Orbán ma is megbukott !
Ma kétszer is, csak a B1 nem elég jól informált néha... :DDD

lenörd hofstadter 2019.03.26. 13:52:15

Minél többet bukik ilyen apróságokban a kangecigány, annál kevésbé hatnak a gyógyszerei, a beteg agya lesz a domináns. És ez jó, egyre több hűséges seggnyalóba fog itthon bosszúból belekötni, és el fogja érni azt a NER lovagot aki a saját bőre mentése miatt kicsinálja a csúti génselejtes főtitkárt.

vg123 2019.03.26. 13:54:42

Milyen erős vezetőre gondolhat Orbán? Erős vezetō volt Hitler, Sztálin, stb. Mert Orbán nyílván ilyesmire gondol. Aki demokratikus, az szerinte nyílván gyenge, mert nen csak az van, amit ő mond. Az ilyet nem volna jó engedni, elismerni.

nemecsekerno_007 2019.03.26. 13:57:51

Muhahahahahahaha!!!! Látom komolyan vettétek a patás intelmeit és gondoskodtok a jókedvről...

:)))))))))))

nemecsekerno_007 2019.03.26. 14:00:07

"Egészen visszavett az arcából, mert kiderült, mégse ők Európa jövője."

Most akkor bedönti az EU-t vagy teljesen jelentéktelen lesz??? Döntsétek már el :)))))

Vagy úgy vagytok mint a két öreg a viccben:

- Emlékszik amikor együtt lőttük a pártházat?
- Mikor? Melyiket?
- Hát mikor, melyiket.....

:))))))))))))))

Attilajukkaja 2019.03.26. 14:37:56

@nemecsekerno_007:
"Most akkor bedönti az EU-t vagy teljesen jelentéktelen lesz??? Döntsétek már el"
Miért kellene ezt nekünk eldönteni? Szerintem egyik sem következik be.

MIx 2019.03.26. 14:44:38

Karafiáth Orsolya jól mondta:
Ide a pénzt aztán kuss!

Lassan azért Brüsszel is felébred, s ellenlépéseket tesz.
Azért sajnos ott is (ld. Néppárti frakció) az "üléspontjuk határozza meg az álláspontjukat"

aszekelyek 2019.03.26. 15:08:25

@Nekoashi2005: Az első Orbán kormány -koalícióban bár , nagyon jól végezte a feladatát. Igaz , hogy akkor a koalíciós partnerei akadályozták meg, hogy már akkor kivezessék azt a már akkor tudhatóan csak a nyugdíjkassza megrövidítését szolgáló manyup rendszert , amit a szocik még kötelezővé is tettek.Horn kormánya. Több komoly szakember már a bevezetésekor is tiltakozott.De fittyet hánytak rájuk , ahogy a ballib szokása az általában. Pedig eleinte azt mesélték be , hogy az önkéntes... Most hasonlóan állunk és hasonlóan költséges dolgot akarnak ránk kötelezővé tenni. Az a belátható időn belül is igen költséges dolog.Több szempontból költséges és több módon nagy költséggel járó.
Mindvégig hagyták érintetlenül , megint csak a szoc-lib kormányok , pedig már 2006-ban az IMF tanácsolta , hogy kezdjenek azzal valamit, mert csak viszi a pénzt. Ténylegesen csak vitte a pénzt és tudható volt, sosem teljesítheti az eredetileg elmesélt funkcióját. A válság előtt már két évvel tudható volt a szoc-lib kormánynak az IMF megmondta, de ők figyelmen kívül hagyták és kölcsönből fizették inkább a beígért 13.havi nyugdíjat ... -nincs alibizés ! - még messze volt a válság. Máig nem feltárt az oka, hogy Ők miért csak 2011-re akarták a végelszámolással megszüntetését megcsinálni. Mondom a véleményemet erről.Szerintem azok működése eleve egy sor káder állás volt és a nyugdíjkasszából finanszírozták. Mindegy , milyen káderek voltak , mert koalíció volt , szerintem kiegyeztek, innen hányan, onnan hányan kapnak ott zsíros állásokat. Ez is séma volt náluk, ami sosem változik, ma is ezen marakodnak folyvást.Bár a rendszerváltás idején , azt hazudta az szdsz , hogy a szocik politikai ellenfele és kérlelhetetlenül. Aztán kiderült ,hogy korántsem. De hogy mégis mit óhajtana ön a szemére hányni Orbán kormányának , az elsőnek , az talány. A leírtak fényében pedig még nevetséges is.

Attilajukkaja 2019.03.26. 15:12:11

@aszekelyek:
"Több komoly szakember már a bevezetésekor is tiltakozott.De fittyet hánytak rájuk , ahogy a ballib szokása az általában. "
Vicces vagy, Pubi! Még hogy ez egy ballib szokás lenne. Ha-ha-ha!
Amúgy én manyupos maradtam, gyarapodik is szépen az egyéni számlám.

konrada 2019.03.26. 15:21:59

@Attilajukkaja:
Aham.
...s az megvan, hogy mennyi lesz abból a havi kifizetés?
(Nem sok esélyét látom, hogy lesz azzal annyi a nyugdíjad 75%-kal, mint aki nincs benne, mert a valorizációnak, nominálbér növekedésének közelében sincs a hozama...)

konrada 2019.03.26. 15:23:12

@konrada:
Bocs, visszavonom. Nem akartam belegyalogolni tényszámokkal a te kis rózsaszín világodba...;)

Attilajukkaja 2019.03.26. 15:27:32

@konrada:
"...s az megvan, hogy mennyi lesz abból a havi kifizetés?"
Már hogy lenne meg????? Még bőven van időm a nyugdíjig. :o))))

"(Nem sok esélyét látom, hogy lesz azzal annyi a nyugdíjad 75%-kal, mint aki nincs benne, mert a valorizációnak, nominálbér növekedésének közelében sincs a hozama...)"
Nem tudhatod. Senki sem tudja. Amúgy lesz ilyen és olyan nyugdíjam is, mivel Orbán kötelezett arra, hogy az eddigi befizetéseimen túl, már ne fektethessek be a manyupba, csak az állami kasszába.

aszekelyek 2019.03.26. 15:32:24

@nemecsekerno_007: ez az amit csinálnak de nem a szenilitás az oka. Hanem a zavaros fejűek még jobban összezavarása. Pl a Dávid Ibolya féle módszer. Ha ide ütök , jobbra , nekem fütyül, ha ide ütök , balra ,..nekem fütyül... Ami érthető is most még inkább, , hogy összehordanak hetet ,havat és annak az ellenkezőjét is egyszerre. Ami nyilvánvalóan a hazugság biztos jele. De ezt csak a magasabban képzettek tudják.Ők meg láthatóan opportunisták az ellenzékben. Mert a célcsoportjuk is pontosan olyan , kaotikus, mindenfelé küldenek üzenetet , mert mindegyikre utaznak , bárhol is van az Orbán gyűlölő , egykori táboruk most. Összesepregetik őket , legalábbis azt látom , hogy próbálnák.

aszekelyek 2019.03.26. 15:37:40

Nagyot fordultak a kétkulacsosok. Szerintem ez történt.

Attilajukkaja 2019.03.26. 15:44:10

@aszekelyek:
"összehordanak hetet ,havat és annak az ellenkezőjét is egyszerre. Ami nyilvánvalóan a hazugság biztos jele. De ezt csak a magasabban képzettek tudják."
Akkor Orbán ezt miért csinálja? Talán, mert a fanatikus híveinek már olyan mindegy, mit hazudozik össze-vissza?

Ennyi volt lipsikék! Takarodó! 2019.03.26. 17:11:42

@Attilajukkaja: "Amúgy lesz ilyen és olyan nyugdíjam is, mivel Orbán kötelezett arra, hogy az eddigi befizetéseimen túl, már ne fektethessek be a manyupba, csak az állami kasszába."

Kivéve, ha netán csődbe talál menni a nagyszerű magánnyugdíjpénztárad. Akkor fogsz szívni, mint a torkosborz.

Ennyi volt lipsikék! Takarodó! 2019.03.26. 17:14:50

@vg123: "Aki demokratikus, az szerinte nyílván gyenge, mert nen csak az van, amit ő mond. Az ilyet nem volna jó engedni, elismerni."

A gyenge vezető olyan, mint a ti drágalátos megyótok, akit a háta mögött puccsoltak meg, és aki hagyta, hogy az 5%-os törpepárt SZDSZ diktálja a követendő útirányt.

Attilajukkaja 2019.03.26. 17:16:22

@Lipsimentes Magyarországért Mozgalom:
"Kivéve, ha netán csődbe talál menni a nagyszerű magánnyugdíjpénztárad. Akkor fogsz szívni, mint a torkosborz."
Ez így igaz. De ennek semmi jelét nem látom, mert a jövőt senki nem látja. Nem igaz?
Szerintem így is, úgy is szívni fogok, ahogyan te is, ha nem gondoskodsz előre a nyugdíjas éveidről. Én megteszem, ami tőlem telik, például azt is, hogy fenntartok egy egyéni manyupos számlát. Mert a kormánytól nem várok semmi jót.

Ennyi volt lipsikék! Takarodó! 2019.03.26. 17:16:51

@lenörd hofstadter: "Minél többet bukik ilyen apróságokban a kangecigány, annál kevésbé hatnak a gyógyszerei, a beteg agya lesz a domináns"

Szeretnétek, mi, lipsikém?

De sajnos a rosszhír az, hogy te csak egy rosszindulatú irigykedő proli vagy, aki a kedvenc pártjaiddal együtt csak sóvároghatsz a húsos fazék iránt, mert a magyar választók többet nem engednek oda titeket.

Ennyi volt lipsikék! Takarodó! 2019.03.26. 17:19:24

@Attilajukkaja: "Én megteszem, ami tőlem telik, például azt is, hogy fenntartok egy egyéni manyupos számlát. Mert a kormánytól nem várok semmi jót."

Hát ha a kormánytól nem vársz, akkor bízzál csak a mindenható piacban, és a cégek mindig tiszta kezű, tisztességes tulajaiban.

Ez már Quaestor-ügyfeleknek is nagyon bevált, ugye?

Ennyi volt lipsikék! Takarodó! 2019.03.26. 17:22:46

@Zoltan Hazafi: "Viktornál még ez is jobb. A félkereszténynél - majdnem hitetlennél - a vallásos, hívő muzulmán"

Ha te ezekkel szeretnél élni, akkor nyert ügyed van, hamarosan már nem is kell Szarábiába menned hozzá, elég lesz egy barátságos Germanisztáni gettót felkeresned.

Attilajukkaja 2019.03.26. 17:23:14

@Lipsimentes Magyarországért Mozgalom:
"ízzál csak a mindenható piacban, és a cégek mindig tiszta kezű, tisztességes tulajaiban."
Ezt teszem. Te is ezt teszed, csak áttételesen.

"Ez már Quaestor-ügyfeleknek is nagyon bevált, ugye?"
Hogy jön ide ez a Fideszes által támogatott maffia?

Ennyi volt lipsikék! Takarodó! 2019.03.26. 17:24:53

@megamedve: "Hosszútávon amúgy is teljesen össze fog keveredni a világ népessége.
Nem lesznek fehérek, feketék, sárgák"

Tőlünk te nyugodtan alijázhatsz Germanisztánba vagy Hollandisztánba, ha multikulturalizmust szeretnél átélni, de légyszi csak egyirányú vonatjegyet vegyél, és a bőröndöt jól pakold be, hogy ne kelljen visszajönnöd!

Attilajukkaja 2019.03.26. 17:29:54

@Lipsimentes Magyarországért Mozgalom:
"csak egyirányú vonatjegyet vegyél, és a bőröndöt jól pakold be, hogy ne kelljen visszajönnöd!"
Sajnálom, hogy a magyarok elvándorlására buzdítod az embereket. Aki most bepakol, annak szerintem esze ágában sincs visszajönni a közeljövőben. Ne aggódj!

Anatolij Ubijca 2019.03.26. 17:39:12

@Nekoashi2005: "Csak úgy jelzem, hogy 1994-98 között is bőven megvolt a kétharmad, mégsem írták át az alkotmányt"

Hát a komcsi Hornnak biztos megfelelt az 1949. évi XX. törvény, biztos szép emlékeket ébresztett benne az évszám.

De az évszázad röheje volt, hogy egy elvileg már demokratikus országban a kommunista Alkotmányt hagyták meg (mégha tartalmilag néhol módosítva is).

Attilajukkaja 2019.03.26. 17:47:12

@LIPPSIGEDDON 2019:
"a komcsi Hornnak biztos megfelelt az 1949. évi XX. törvény, biztos szép emlékeket ébresztett benne az évszám."
A Horn kormány alatt már egy jelentősen módosított Alkotmány működött. Nem tudtad?

taga20 2019.03.26. 17:52:53

@Lipsimentes Magyarországért Mozgalom:

mi van nigger, mekcsináltad az ezredik nickedet?!
gratulálok fityeszork, nyertél egy egyhetes leningrádi továbbképzést!

taga20 2019.03.26. 17:55:18

@LIPPSIGEDDON 2019: "Hát a komcsi Hornnak biztos megfelelt az 1949. évi XX. törvény, biztos szép emlékeket ébresztett benne az évszám.

De az évszázad röheje volt, hogy egy elvileg már demokratikus országban a kommunista Alkotmányt hagyták meg (mégha tartalmilag néhol módosítva is)."

TE OLYAN OSTOBA FASZ VAGY FITYESZORK, HOGY SZAVAK SINCSENEK RÁ!

Anatolij Ubijca 2019.03.26. 17:55:54

@Attilajukkaja: És miért is volt jó meghagyni a totális komcsi hatalomátvételre emlékeztető, ily módon szimbolikus 1949-es évszámot? Ha már a címét is át kellett írni, miért is nem lehetett újat?

Anatolij Ubijca 2019.03.26. 18:00:18

@taga20: "TE OLYAN OSTOBA FASZ VAGY FITYESZORK, HOGY SZAVAK SINCSENEK RÁ!"

Ne hergeld bele magad, lippsikém, ráérsz majd május 26-án bosszankodni.

Btw. az @Attilajukkaja: barátodnak feltett kérdést te is megválaszolhatod!

vg123 2019.03.26. 19:55:37

@Lipsimentes Magyarországért Mozgalom:
Ti? Ismetjük egymást? Megyóm? Nincs ilyen ismerōsöm, de még szimpatizánsom sem. Nem mindenhol igaz, hogy aki nem ért velem egyet, az az ellenségem barátja. Sajnálom, hogy ön ilyen kétbites aggyal rendelkezik. De ez alapjog. Sok van ilyenből, ne szégyellje.

vg123 2019.03.26. 19:58:47

@Lipsimentes Magyarországért Mozgalom: Lipsimentes? Nyelvújítás? Lips, ajkak angolul? Lipótmentes? Lipótmező már bezárt, de önnek nem szóltak?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.03.26. 20:56:53

Gyerünk gyerekek véggyétek a sorosbérencz orbánt!:))

Ennyi volt lipsikék! Takarodó! 2019.03.27. 06:41:15

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Orbán sosem volt Soros-csicska, ezt Gyuri bácsi legfeljebb csak szerette volna. Ellenben téged, ahogy elnézem, a jó öreg Schwartz bácsi fizethet.

chrisred 2019.03.27. 08:27:18

@Lipsimentes Magyarországért Mozgalom: Mindig is Putyin csicska volt, csak ezt sokáig titkolnia kellett?

Attilajukkaja 2019.03.27. 11:36:30

@LIPPSIGEDDON 2019:
"És miért is volt jó meghagyni a totális komcsi hatalomátvételre emlékeztető, ily módon szimbolikus 1949-es évszámot?"
Nem tudom, ki és hol hagyta meg, de az Alkotmány már eléggé át lett írva. Ez a lényeg.

"Ha már a címét is át kellett írni, miért is nem lehetett újat?"
Minek a címét?

"az @Attilajukkaja: barátodnak feltett kérdést te is megválaszolhatod!"
Miből gondolod, hogy @taga20 -al barátok vagyunk?

Anatolij Ubijca 2019.03.27. 14:09:47

@Attilajukkaja: „Nem tudom, ki és hol hagyta meg, de az Alkotmány már eléggé át lett írva. Ez a lényeg.”

Átfogó alkotmánymódosításra még a rendszerváltást megelőzően került sor, az Ellenzéki Kerekasztal (EK) és az MSZMP közötti megállapodás alapján, ezt még nem az 1990-ben szabadon választott magyar országgyűlés fogadta el, hanem a komcsi, bohócválasztásokon bejutott képviselők.

Az EK ezt ideiglenes megoldásnak szánta, alapvetően taktikai okokból maradtak a módosítás mellett (új Alkotmány elfogadása népszavazás útján lett volna lehetséges), azzal, hogy majd a szabadon választott magyar országgyűlés elfogad ehelyett a toldozott-foldozott exkomcsi Alkotmány helyett egy újat.

Ehhez az MSZP-SZDSZ kormánynak egyedül megvolt a többsége is, csak a politikai akarat/bátorság hiányzott (na meg az őskomcsikban, mint Horn, vélhetőleg a szándék is).

„»Ha már a címét is át kellett írni, miért is nem lehetett újat?«
Minek a címét?”

Az 1949. évi XX. törvényét. Tudniillik az eredeti címe „A Magyar Népköztársaság Alkotmánya”. Az első néhány sora, önmeghatározása pedig:
„A nagy Szovjetunió fegyveres ereje felszabadította országunkat a német fasiszták igája alól, szétzúzta a földesurak és nagytőkések népellenes államhatalmát, megnyitotta dolgozó népünk előtt a demokratikus fejlődés útját. A régi rend urai és védelmezői ellen vívott kemény küzdelmekben hatalomra jutva, a magyar munkásosztály, szövetségben a dolgozó parasztsággal, a Szovjetunió önzetlen támogatásával újjáépítette háborúban elpusztult országunkat. Évtizedes harcokban megedződött munkásosztályunk vezetésével, az 1919. évi szocialista forradalom tapasztalataival gazdagodva, a Szovjetunióra támaszkodva népünk megkezdte a szocializmus alapjainak lerakását s országunk a népi demokrácia útján halad előre a szocializmus felé. E küzdelem és országépítő munka már megvalósult eredményeit, országunk gazdasági és társadalmi szerkezetében végbement alapvető változásokat fejezi ki és a további fejlődés útját jelöli meg: A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA.” net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=94900020.TV&timeshift=fffffff4&txtreferer=00000001.TXT

Nem kell mondani, hogy már maga a törvény évszáma, a Magyar Közlönyben való megjelenési ideje (1949. VIII. 20 – hogy Szent István, az Államalapítás és az Új Kenyér helyett az Alkotmány ünnepét kelljen ünnepelni aznap), törvényszáma (XX. – azaz szintúgy 20) mind-mind szimbolikus értelemű-jelentőségű; evidencia, hogy egy ilyen Alkotmánnyal egy demokratikus ország alaptörvénye semmilyen kontinuitást nem vállalhat. (Hornéknak nem volt kínos.)

„Miből gondolod, hogy @taga20 -al barátok vagyunk?”

Hasonlóan mosdattátok a toldozott-foldozott komcsi Alkotmányt.

Attilajukkaja 2019.03.27. 15:31:06

@LIPPSIGEDDON 2019:
"Ehhez az MSZP-SZDSZ kormánynak egyedül megvolt a többsége is, csak a politikai akarat/bátorság hiányzott (na meg az őskomcsikban, mint Horn, vélhetőleg a szándék is)."
Nem hiszem, hogy Hornék bátorságán múlott volna. Inkább azon, hogy felismerték, nem ez a legsürgősebb meló, hiszen az Alkotmányon már 1990 óta is sokat módosítottak.

"az eredeti címe „A Magyar Népköztársaság Alkotmánya”"
És azt mondod, hogy még 98-ban is ez volt a címe? Ha igen, az tényleg nem hangzik jól.

"Hasonlóan mosdattátok a toldozott-foldozott komcsi Alkotmányt."
Akkor te is mindenkinek a barátja vagy, akivel bizonyos kérdésekben egyetértesz?

Anatolij Ubijca 2019.03.27. 16:35:17

@Attilajukkaja: „Nem hiszem, hogy Hornék bátorságán múlott volna”

Hornnál valóban nem, hanem a szándék hiányán, de én is ezt írtam.

„Inkább azon, hogy felismerték, nem ez a legsürgősebb meló”

Hát nekik nem volt sürgős, hiszen ők nagyon szívesen vállalták a kontinuitást a kádár-rendszerbeli önmagukkal, így az Alkotmány kontinuitását sem bánták.

Horn, egy volt pufajkás és komcsi politikus nyilván a lehető legalkalmatlanabb személy lett volna a komcsi rendszerrel való szakításhoz. A bátorság és a szándék hiánya miatt maradt el a valódi rendszerváltás már 1990-ben is, de az MSZP hatalomra kerülése azt a kevés eredményt is zárójelbe tette. Maradtak a „reformkomcsik” a kormányrúdnál.

„És azt mondod, hogy még 98-ban is ez volt a címe?”

Nem, a címet a Nép- eltávolításával módosították, a szimbolikus (a Tanácsköztársaság 30 éves évfordulójára emlékeztető, a teljes kommunista hatalomátvételt megörökíteni hivatott 1949-es évszám megmaradt, akár a szintén szimbolikus XX. törvényszám).

Persze érthet, hogy miért így csinálták a rendszerváltáskor kapitalistává, demokratává „avanzsáló” reformkomcsik: ez egyfajta összekacsintás volt a volt pufajkásokkal, munkásőrökkel, meggyőződéses komcsi, kádárista ötvenes és nyugdíjas korosztályokkal, hogy „a cégért ugyan ki kellett cserélnünk, de azért a boltvezető és az áru maradt a régi.”

Anatolij Ubijca 2019.03.27. 16:43:25

@Attilajukkaja: Ja, de amúgy a világ röheje, hogy valamely jogszabályszövegnek (jelen esetben az Alkotmányénak) a 90%-át és még a címét is módosítják, ahelyett, hogy egy világos cezúraként bedarálnák és írnának egy újat.

Jellemző, hogy a törvény normaszövege előtti bevezetést (amit beidéztem) persze teljes egészében ki kellett gyomlálni, de ezt nem válthatta fel az alkotmányozó olyan új deklarációja, amely már a szabad, demokratikus Magyarország mellett áll ki; ehhez (a szimbolikus gesztushoz) új alkotmány kellett volna. Maradt nekünk egy ráncfelvarrt, steril és technikai normaszöveg, amivel se a régi, se az új rendszer hívei nem tudtak igazán azonosulni.

Nagy, két évtizedes mulasztásokat kellett pótolnia a II. Orbán-kormánynak 2011-ben.

Attilajukkaja 2019.03.27. 16:47:43

@LIPPSIGEDDON 2019:
"ők nagyon szívesen vállalták a kontinuitást a kádár-rendszerbeli önmagukkal, így az Alkotmány kontinuitását sem bánták."
Ha valaki megpróbálta visszahozni eddig a Kádár korszakot, az az újkori Orbán, nem Horn volt!

"Horn, egy volt pufajkás és komcsi politikus nyilván a lehető legalkalmatlanabb személy lett volna a komcsi rendszerrel való szakításhoz. "
Mégis sokat tett a vaskerítés lebontása érdekében. Többet, mint az ujfidesznyik Pozsgay vagy más volt MSzMP-s.

" ez egyfajta összekacsintás volt a volt pufajkásokkal, munkásőrökkel, meggyőződéses komcsi, kádárista ötvenes és nyugdíjas korosztályokkal"
Lehet. Kár, hogy ezzel a "jó szokással" Orbán sem szakított.

Attilajukkaja 2019.03.27. 16:49:04

@LIPPSIGEDDON 2019:
"Nagy, két évtizedes mulasztásokat kellett pótolnia a II. Orbán-kormánynak 2011-ben."
Igaz. Kellett VOLNA, de a mai napig nem tett rá kísérletet.

csüngőhasú norvégbáró 2019.03.30. 06:46:59

@Attilajukkaja:

"de a mai napig nem tett rá kísérletet. "

mire tett?? csak a lopáson jár az esze a csuti cigányának.

kinyitotta a száját a kancsal kutyája, 312 ről 321 ig szalad máig az euró, gondolta a paraszt, hogy a nagy bérkiáramlás mögött gazdaság van? csak a tolvajok szutykos hazugságai, és szalagmunkások.

éljen a halszagú csuti vajda!

Attilajukkaja 2019.03.30. 10:21:00

@csüngőhasú norvégbáró:
"gondolta a paraszt, hogy a nagy bérkiáramlás mögött gazdaság van? csak a tolvajok szutykos hazugságai, és szalagmunkások."
Az EU-s pénzeket kihagytad.
süti beállítások módosítása