B1 blogcsalád



Weber: Orbán múlt szeptemberben mondta fel a konszenzust az Unióval

Nemzetközi sajtószemle

2019. március 22. - Szelestey

manfred_weber.jpg

  • A világsajtó nagyjából egyetért abban, hogy ezúttal Orbán kapta a kokit meg a sallert is. 
  • Károly-díjat Orbán Viktornak - követeli a szélsőjobbos AfD.
  • A magyar családpolitika eszménye a fehér, keresztény társadalom.

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

Manfred Weber szerint Orbán Viktor tavaly szeptemberig hajlandó volt figyelembe venni az Unió véleményét, ám onnantól kezdve megtagadta azt, ez vezetett el azután a Néppárt tegnapelőtti határozatához. Ezek után viszont nem szólhat bele, hogy miként alakuljon az EPP jövője, azt az elnökség szabja meg, benne a bajor frakcióvezetővel. Arra a megjegyzésre, hogy a magyar kormányfő nem kíván változtatni vonalán, Weber úgy válaszolt, hogy ő a politikai paletta közepén akar többséget elérni, a szociáldemokratákkal, a liberálisokkal és a zöldekkel együtt, tehát nem a jobboldallal. Ebből következően kizárta az együttműködés lehetőségét az olasz Ligával, illetve a PiS-szel. Egyben felhívta a szociáldemokratákat, hogy kövessék a példáját. Ő maga harcol azért, hogy visszaszorítsák az AfD-t, vagy Le Pen pártját, mert igyekszik elszigetelni a populistákat.

Amikor az újságíró ezek után azt feszegette, hogy a szociáldemokraták bizottsági elnökjelöltjének vajon ugyanúgy kell-e eljárnia a román tagpárttal, ahogyan azt az EPP tette a Fidesszel, Weber úgy reagált, hogy ezt Timmermansnak kell eldöntenie. De ha nem csinál semmit, akkor veszít a hiteléből. Szerinte a jogállam vizsgálatát ki kell vonni a pártpolitikai erőtérből, ezért is javasolt a minap független mechanizmust. Úgy vélte, a konzervatívok soha nem csukták be a szemüket a Fidesz kapcsán. Ő ugyan sokáig védte Orbánt, de az alapjogok ügyében nem ismer kompromisszumot, ott nincs engedmény. Viszont úgy gondolja, hogy különféle programokkal be kell temetni a Kelet és Nyugat közti árkot, amibe beletartozik a katonai védelem megerősítése az orosz határon.  A migráció kérdését pedig a legfelső szinten kell rendezni.

Wall Street Journal

wsj_logo_jo.jpg

A konzervatív lap vezércikke úgy ítéli meg, hogy Orbán Viktor európai dorgálást kapott a Néppárttól, de a pártcsaládot dicséret illeti meg, amiért végre szembefordult a magyar vezetővel. A tagság önmagában nem segített, hogy a kormányfő felelősebb vonalat vigyen, és ez ártott magas rangú kereszténydemokrata személyiségek hitelének. Hiszen Orbán évek óta nem hajlandó követni az EU értékeit. 2010 óta emberei javarészt megszállták a magánsajtót. Nemzetközi megfigyelők szabadnak, de nem tisztességesnek minősítették a tavalyi választásokat. A miniszterelnök aláásta az igazságszolgáltatás önállóságát. Egyik célpontja Soros, akit példátlanul antiszemita módon támad.

Mindennek ellenére a Fidesz az EPP tagja maradhatott, és a tagság megvédte Brüsszellel szemben. Orbán nem is kíván távozni a kereszténydemokraták soraiból, de most átmenetileg kirakták. A Néppárt bátorságot árul el, még ha a lépés a legtöbb megfigyelő számára logikusnak tűnik is. De mivel várhatóan jelentősen előretörnek a lázadó pártok az EP-választáson, ezért némely politikusok a fő áramlatból attól tartanak, hogy a magyar párt és a 12 strasbourgi képviselői hely elvesztése egy új, euroszkeptikus szövetséget segít életre.

FT

financial_times.jpg

1. Önmagát ünnepli az Európai Néppárt, miután egy időre ajtót mutatott Orbán Viktornak. Az EU-csúcs előtti szokásos konzervatív találkozón a demokratikus normákat megszegő, uniós vezetőket támadó, nacionalista kormányfő már nem is volt jelen. Távolléte jelezte, hogy jó munkát végzett az EPP vezetése, mert legalábbis a választások utánra halasztotta a potenciális szakítást. Az egyik északi képviselő jó kezdetnek nevezte a felfüggesztést. Weber számára a döntés győzelmet jelent, mert sikerült megakadályoznia a pártcsalád megosztottságát, ami végzetesen befolyásolta volna a politikus esélyeit, hogy Juncker örökébe lépjen. Az ár az volt, hogy azt közölték: kölcsönös akarattal jutottak az elhatározásra. Ám a döntés azt igazolta, hogy az európai jobbközép kész megvédeni az alapvető értékeket.

A stratégák gondosan mérlegelték az érveket és ellenérveket, tehát hogy mi történik, ha Orbán kezére vernek, illetve ha kizárják. Mármint hogy ez milyen eséllyel jár Weber szándékaira, illetve az egész pártcsaládra nézve. A következtetés az lett, hogy a középutat jelentő felfüggesztést kell választani, mert az még a magyar vezető számára is jól kommunikálható.. Ugyanakkor Daniel R. Kelemen, a Rutgers Egyetem politológia professzora úgy ítéli meg a kiszabott hármas feltétel alapján, hogy Orbán nem kap büntetést a jogállam lebontása és a sajtó megszállása miatt. Mert amit Weber kikötött, az csupán elterelő hadművelet. Elvonja a figyelmet a lényegről és megint azt történik, hogy a konzervatívok figyelmeztetően felemelik az ujjukat, majd visszavonulnak.

Mások úgy vélik, hogy a feltételek túlságosan is képlékenyek. Csáky Zselyke, a Freedom House kutatója szerint így is, úgy is lehet értelmezni őket. Sok pártnak ugyanis elege van abból, ahogyan idáig mentek a dolgok és ez esetben könnyen azt lehet mondani, hogy a levert cölöpök nem ebbe az irányba mutatnak.

2. A felfüggesztés nem jelent igazi büntetést és a kompromisszum folytán Orbán mondhatja azt, hogy ő nyert. A politikus szokatlan megrovást kapott, de azért még mindig a bírálói előtt jár. Sok konzervatív tagpártot felháborít, hogy a magyar vezető aláássa a fékeket és ellensúlyokat, antiszemita kliséket vet be Soros lejáratására és magas rangú uniós tisztségviselőket ostoroz. De az elnökség tartott a szakítástól a liberálisok és az Orbán-barát konzervatívok között, ily módon a középutat választotta, ám az messze elmarad az alapvető értékek kérlelhetetlen védelmétől, ahogyan azt jó pár tagszervezet szerette volna. A tagság felújításához a magyar félnek igazán nem kell sokat tennie.

Weber örül az általa tető alá hozott kompromisszumnak. Elhárította a törés veszélyét és ebben támogatta a CDU valamint a francia Republikánus Párt. Azt is kivédte, hogy a jobbos, nacionalista pártok karjaiba kergesse Orbánt.  Ezzel szemben mások politikai megalkuvásnak tekintik a felfüggesztést, még akkor is, ha első ránézésre büntetést kapott a Fidesz. Ám képviselői továbbra is a konzervatív sorokban ülhetnek Strasbourgban és támogathatják Weber bizottsági elnöki ambícióit. Arról nem beszélve, hogy a „közös akarat” folytán Orbán kárörvendően kijelenthette, hogy a döntés vereséget hozott liberális bírálói számára. Ám nem látni, hogy mennyiben lenne hajlandó új útra, miután a tagság ténye sem tudta jobb belátásra bírni. Nem valószínű, hogy visszafogná magát a választási kampányban. Minden egyes Brüsszel elleni támadása vádirattal ér fel, amiért az EPP nem hajlandó keményebben fellépni.

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Orbán Viktor győzelemként állítja be a felfüggesztést, miután az alternatíva a kizárás volt, amiért lerombolja a demokratikus normákat. De ez csak arcmentési próbálkozás a részéről, mivel nyitva tartja a lehetőséget, hogy a választás után csatlakozzon a hasonszőrű populistákhoz. A hatalomközeli magyar média úgy tüntette fel, hogy a Fidesz maga fagyasztotta be tagsági jogainak gyakorlását, nem pedig politikai megszégyenítésről van szó. Ám ha a pártcsalád sok szavazatot tud begyűjteni május végén, akkor Orbán nélkül is képes lehet koalíciót létrehozni, a szociáldemokratákkal, liberálisokkal vagy a zöldekkel együtt. A másik eshetőség az, hogy szüksége lesz a magyar képviselőkre, mert az euroszkeptikus erők át akarják alakítani az unió teljes működését.

A Teneo kockázatelemző egyik munkatársa szerint a Fidesz sorsát az dönti el, hogy mi a nagyobb kockázat: az, ha tag marad, mert akkor kilépésre kényszerülhetnek az EPP liberálisabb pártjai, illetve az, ha netán nem a pártcsalád adja a Bizottság következő elnökét. Bíró-Nagy András a Policy Solutions társigazgatója azt mondja, Orbán egészen kivételesen nagy megrovást kapott, de a végső megoldást mindkét oldalt a későbbiekre tolta ki. Ugyanakkor ha el kellene hagynia a pártcsaládot, az meggyengítené Orbán alkupozícióját az uniós költségvetési tárgyalásokon.

Neue Zürcher Zeitung

neue_zurcher.jpg

Miközben a CDU elégedett, a német ellenzék azzal vádolja a Néppártot, hogy az mocskos üzletet kötött Orbán Viktorral.  A szociáldemokraták főtitkára rossz kompromisszumot emlegetett, mivel szerinte a döntésnél nem Európát vagy a demokráciát, hanem a választási hadjáratot tartották szem előtt. És csak a májusban esedékes választásig ásták el a csatabárdot. Hasonlóképpen ítéli meg a helyzetet a zöldek listavezetője, Ska Keller, aki azt hangsúlyozta, hogy ha az EPP ki akart volna állni a demokráciáért és a polgárjogokért, akkor nem lett volna szabad megelégednie a felfüggesztéssel. Úgy hogy most baj a van a hitelességével. Továbbá Webernek is fel kell készülnie arra, hogy pozíciója tovább romlik, amíg védi a Fideszt. És ha továbbra sem mutatkozik határozottnak, az visszahullhat a fejére, amikor a Bizottság elnöke akar lenni. Ezzel szemben a szélsőjobbos osztrák FPÖ vezére felajánlotta a magyar pártnak, hogy az csatlakozzon Strasbourgban az ő euroszkeptikus frakciójukhoz.

Die Welt

die_welt.jpg

A szélsőséges német AfD szerint ha valaki megérdemli az európai összefogás előmozdításáért járó Nagy Károly-díjat, az Orbán Viktor. A párt parlamenti csoportjának külpolitikai szóvivője ezen kívül teljes értetlenséggel fogadta a kizárásról szóló néppárti határozatot. Szerinte Európának boldognak kellene lennie, hogy van egy Orbánja, ahelyett, hogy támadja a politikust, akit kiemelkedő államférfinak nevezett. Mint mondta, az EPP bírálata megalapozatlan, mert itt nem összeesküvési elméletekről, hanem arról van szó, hogy meg kell engedni a különböző vélemények kifejezésre juttatását, hiszen a tét Európa túlélése. Hozzáfűzte, hogy a magyar kormányfő igen bölcsen, konzervatív megfontolásokból nem kér az illegális migrációból. Sorost illetően pedig a nyilatkozó kétségtelennek nevezte, hogy a befektető jelentős összegekkel beleavatkozik bizonyos államok belügyeibe. Mégpedig civil szervezeteken, illetve olyan politikai erőkön keresztül, amelyek osztják álláspontját a tömeges bevándorlás ügyében.

Politico

politico_1.jpg

A Bizottság egyik alelnöke elárulta, hogy a Fidesz beleegyezett a felfüggesztésbe, csak azt kérte, hogy a nyilvánosság számára úgy jelenjen meg: ő maga folyamodott a büntetésért. Katainen szerint ez volt az ár, mert így Orbán mondhatta, hogy számukra senki sem szabja meg a játékszabályokat. A színfalak mögött azonban dráma zajlott szerdán. Órákon át kutatták, hogy mi lehet a kompromisszumos formula, mert az elnökség ragaszkodott a saját ajánlásaihoz, a magyar miniszterelnök viszont azzal fenyegetőzött, hogy felfüggesztés esetén kiválik a pártcsaládból. A döntés semmiképpen sem felel meg az EPP politikai ellenfeleinek. Hogy azután annak révén Weber meg tud-e szabadulni az egész terhes és zavaró ügytől, amely beárnyékolja választási hadjáratát, nem is említve a kereszténydemokrata választókat, az már más kérdés.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Orbán Viktor magyarul beszélt a brüsszeli ülés után tartott sajtótájékoztatón, mondván, hogy elsősorban a magyar sajtóval kívánja megértetni, mi is történt. Az értelmezés olyan finomságok körül forgott, amikért a politikus előtte órákon át harcolt. Azt akarta hazaüzenni, hogy végig ő szabta meg, mi történjen. Szerinte nem a Fidesz, hanem a Néppárt sorsa forgott kockán.  Azt magyarázta, hogy a pártot nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni, mert már előtte kilépne. Ehelyett ezúttal kész volt önként befagyasztani a tagsági jogait. Egyik munkatársa azt fejtegette, hogy a tisztesség miatt ragaszkodnak ehhez a megfogalmazáshoz. De a végső döntés ezek után bizonyosan csak az európai választások után születik meg.

Első reakciójában a német szociáldemokraták utaltak arra, hogy nem támogatják Weber jelölését. Pedig arra a politikusnak alighanem szüksége lesz, akár csak arra, hogy a liberálisok is rá voksoljanak.

Die Welt

die_welt.jpg

Miközben a világ úgy gondolja, hogy Orbán Viktor egyértelműen meggyengült az EPP határozata nyomán, a magyar kormánymédia győzelemként ünnepli a fejleményt. Hatalmas sikerről és az ellenségre mért megsemmisítő vereségről cikkez. A politikus láthatólag már új tervet forgat a fejében. A kérdés az, hogy elért-e bármit is Brüsszelben. Ha a kormánytáborból érkező diszkrét hangokat figyeljük, akkor elég keveset, mert a források beismerik, hogy miniszterelnök elszámolta magát. Nem hitte, hogy a Juncker elleni kampány ilyen heves reakciót vált ki. De éppen a plakátok miatt kényszerült védekezésre, hogy elkerülje a kizárást. De oly mértékben, hogy a 9 nappal ezelőtti budapesti egyeztetésen felajánlotta Webernek a tagsági jogok önkéntes szüneteltetését, ami 3 hónapra szólt volna.

Ám rosszabbul járt, mert a felfüggesztés határozatlan ideig marad érvényben, mint ahogy az is, hogy egyelőre nem jelölhet senkit sem tisztségre a Néppárton belül. Azt viszont elérte, hogy a közleményben közös döntésről van szó, így győztesként ünnepeltetheti magát. Balog Zoltán részleges sikerként értékeli a történteket, bár azt elnapolták, hogy merre is haladjon az EU. Mráz Ágoston Sámuel szerint ugyanakkor Orbán mindenképpen alakítani fogja a kereszténydemokrata szövetséget, csak az a kérdés a Néppárton belül vagy kívül.

Der Standard

der_standard.jpg

Hívei szemében Orbán Viktor győztes hadvezérként tért haza Brüsszelből, a hozzá hű média pedig úgy állítja be a felfüggesztést, hogy az önkéntes áldozat a Fidesz részéről az Európai Néppárt egysége érdekében. Ennek megfelelően ezek az orgánumok nem győzik kiadni az ünneplő jelentéseket. Természetesen a valóság egészen más, az EPP-határozat ugyanis kimondja, hogy a párt azonnali hatállyal elvesztette tagsági jogait.  Orbán azonban ezzel együtt bizonyította, hogy igen rugalmas tud lenni. Hiszen az EU igen népszerű Magyarországon, a fideszes táboron belül nagyjából egyensúlyban van a hívek és ellenfelek aránya. Sokak számára – a gátlástalan propaganda következményekért – a konzervatívokkal kirobbant vita az unióval szembeni konfliktusként jelenik meg. Azzal, hogy megakadályozta a kizárást, a miniszterelnök azok kedvére tett, akik a követői közül Brüsszel mellett vannak.

Másfelől a kormánymédia már napok óta a szakítást követelte, de Orbán a tegnapelőtti tanácskozáson nem húzta elő a zsebéből a kitöltött kilépési nyilatkozatot – így a Magyar Nemzet. A lap a hivatalos szócsőnek számít, így kizárt, hogy szembemenne az ország leghatalmasabb emberével. Orbánnak azonban ki kell szolgálnia azokat is, akik szintén mögötte állnak, de elutasítják mind az EU-t, mind a Néppártot. Egyébként a jobboldali populizmusra jellemző, hogy semmi sem biztos. Bármi átfordulhat az ellentétébe. Az „igazság” metaszinten jelenik meg. Igaz az, ami jól jön a populista führernek. Vagy ahogy egy magyar járókelő megfogalmazta: Orbánék mindig nyernek, akkor is, ha veszítenek.

New York Times/Reuters

new_york_times.jpg

Az Európa-ügyi német államminiszter szerint az uniónak vissza kellene fognia támogatásokat, egyidejűleg pedig szankciókat kellene elrendelnie az olyan tagállamok ellen, amelyek megszegik az EU alapértékeit, mint pl. a független igazságszolgáltatás és a sajtószabadság. Maas név szerint is megemlítette, hogy Magyarország, Lengyelország és Románia nettó kedvezményezettek, ily módon jelentős hatást lehetne elérni náluk, ha kevesebb pénzt utalnának számukra Brüsszelből. Sőt, csak azt értenék meg, ha megkurtítják számukra a lehívható összegeket. De vannak olyan elvek, amiket mindenkinek tiszteletben kell tartania. Ezért a szociáldemokrata politikus felvetette, hogy jogsértés esetén vizsgálják meg a pénzügyi szankciók lehetőségét. A jelentés a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztése kapcsán megemlíti, hogy Orbán az utóbbi 9 évben megszigorította a bíróságok, a média, a gazdaság,  de még az oktatás központi ellenőrzését is, most pedig a kutatás van soron.

Washington Post

washington_post_1.jpg

Obama még gyakorlatilag kiközösítette Orbán Viktort, ám a magyar politikus a Trump-kormányzatban talál szövetségeseket. Ezt bizonyítja, hogy a Fehér Ház megbízottja ott volt a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényén, amelyen sürgették a nőket, hogy szüljenek több gyereket. Miközben a nemzetközi politikában általános a felháborodás a magyar kormány politikája miatt. Lásd két napja az Európai Néppárt példátlan döntését. Ám az elnöki hivatal stratégiai kommunikációs igazgatója, valamint több törvényhozási képviselő is részt vett a Kongresszus Könyvtárában tartott konferencián, ahová csak a meghívottak mehettek el, és ahol Orbán hétpontos családtámogatási programját méltatták.

A vendégek utána nem győzték dicsérni a magyar családpolitikát a szintén jelenlévő Novák Katalin közösségi oldalán. A támogatás 180 fokos fordulatot jelez az Obama-adminisztrációhoz képest, hiszen az elutasította a szólásszabadság korlátozását, az alkotmányos biztosítékok meggyengítését, a bevándorlás akadályozását. Az egyre szorosabb kétoldalú kapcsolatok kiváltják a civil társadalom aggodalmát. A Human Rights First egyik munkatársa, aki az előző elnök alatt a demokrácia és az emberi jogok felelőse volt a State Departmentben, így foglalkozott Magyarországgal is, azt mondja, hogy az új magyar terv nem segíti az anyák visszatérését a munkába. Egy másik civil szervezet megbízottja azt kifogásolja, hogy a magyar családpolitika célja a kizárólag fehér, keresztény lakosság kialakítása, és roppant zavaró, hogy egy ilyen eseményen képviselteti magát a hivatalos Amerika.  

Die Presse

die_presse.jpg

Orbán Viktort baráti szálak fűzik Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellárhoz, aki a Néppárt képviseletében tagja lesz a magyar helyzetet vizsgáló Bölcsek tanácsának. Kérdés persze, hogy politikusok között mennyire lehetséges a szoros viszony, mindenesetre őket összeköti a kölcsönös megbecsülés. A magyar kormányfő 4 éve ott volt a Schüssel 70. születésnapján rendezett ünnepségen, de tavaly is találkozott vele, amikor Bécsbe látogatott. 2006-os visszavonulása óta a konzervatív osztrák vezető a külpolitikára összpontosít, tagja a Bertelsmann-alapítvány kuratóriumának, valamint a RWE energiakonszern felügyelő bizottságának. Nemrégiben derült ki, hogy hasonló posztot kap az orosz Lukoilnál is, miközben már tag a legnagyobb orosz mobilszolgáltató felügyelő testületében. Továbbá benne van az Európai Külkapcsolati Tanácsban, és ott Magyarországot is képviseli. Az elemző intézetet amúgy Soros György alapította.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9314708369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga Beauty Salon. 2019.03.22. 07:37:54

• A világsajtó nagyjából egyetért abban, hogy ezúttal Orbán kapta a kokit meg a sallert is..................

Így is lehet mondani, csak nem ad teljes képet. A valóság az, hogy a néppárt nyakon öntötte Orbánt egy nagy vödör liberális szarral, de közben a felét magára zúdította!
Ezt a csatát Soros nyerte, illetve neki nyerték meg. Apropó, Alex mit csinált aznap, kikkel találkozott? Nem hinném hogy csak gandzsázni ugrott be.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.03.22. 07:48:35

@Helga Beauty Salon: "a néppárt nyakon öntötte Orbánt egy nagy vödör liberális szarral, de közben a felét magára zúdította"

Ha a liberális jelzőt kihagyod, egyet is tudok érteni veled kivételesen.

Helga Beauty Salon. 2019.03.22. 07:56:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ha a liberális jelzőt kihagyod, egyet is tudok érteni veled kivételesen...................

Tudod hogy bírlak, de annyit azért nem ér! :P

Anatolij Ubijca 2019.03.22. 08:35:02

„A magyar családpolitika eszménye a fehér, keresztény társadalom.”

Nagyon helyesen, így érez a magyar társadalom is.

Akik pedig a fehér, keresztény gyerekek születésének ösztönzése helyett inkább erősebben pigmentált, illetve muszlim vallású idegen népesség betelepítésében látják a jövőt, azok próbálják ezt először eladni a magyar választópolgároknak.

Május 26-án kiderül, hogy ők melyik vízióval szimpatizálnak inkább.

2019.03.22. 09:00:58

@LIPPSIGEDDON 2019: ha már kerszténység lazán kapcs:
24.hu/belfold/2019/03/18/felhaz-marcius15/
már csak az a kérdésm , ki és miből finanszírozza ezt az "egyházat"?

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.22. 09:16:32

A szemle szemléje:
" ... Orbán nem kap büntetést a jogállam lebontása és a sajtó megszállása miatt. Mert amit Weber kikötött, az csupán elterelő hadművelet. ... A felfüggesztés nem jelent igazi büntetést és a kompromisszum folytán Orbán mondhatja azt, hogy ő nyert ... a német ellenzék azzal vádolja a Néppártot, hogy az mocskos üzletet kötött Orbán Viktorral. ... német AfD szerint ha valaki megérdemli az európai összefogás előmozdításáért járó Nagy Károly-díjat, az Orbán Viktor. ... mert így Orbán mondhatta, hogy számukra senki sem szabja meg a játékszabályokat. ... Azt akarta hazaüzenni, hogy végig ő szabta meg, mi történjen ... Orbán mindenképpen alakítani fogja a kereszténydemokrata szövetséget, csak az a kérdés a Néppárton belül vagy kívül. ... a valóság egészen más ... egy magyar járókelő megfogalmazta: Orbánék mindig nyernek, akkor is, ha veszítenek. ... csak azt értenék meg, ha megkurtítják számukra a lehívható összegeket. ... "

Azért mindennek van határa! Fosköcsög senkiházi ótvaros embercsempész civilszervezet akarja megmondani, hogy mi legyen Magyarország lakosságának etnikai összetétele. Kifogásolják, hogy a kormány a Magyar állampolgárokat támogatja a családalapításban...
" ... Egy másik civil szervezet megbízottja azt kifogásolja, hogy a magyar családpolitika célja a kizárólag fehér, keresztény lakosság kialakítása, és roppant zavaró, hogy egy ilyen eseményen képviselteti magát a hivatalos Amerika ... "

2019.03.22. 09:36:47

@Helga Beauty Salon:
erről kérdezd a gazdádat és
hány kiló rézkábelt vett belőle nyugdíj előtakarékosságnak.
mert a 30 év kemény munkája után a megtakaritott jövedelme 1 millió huf és 40 milla adósság.
magyarország legszegényebbjei közé tartozik.

Anatolij Ubijca 2019.03.22. 09:47:58

@vitéz Beverneky: „a 30 év kemény munkája után a megtakaritott jövedelme 1 millió huf és 40 milla adósság.
magyarország legszegényebbjei közé tartozik.”

Te ne féltsd a Viktort, ő még öregkorában sem fog szűkölködni.

Ha a piacról akarna megélni, egyetlen beszédért, egy óra motivációs tréning vezetéséért több pénzt kaphatna, mint a te egész havi jövedelmed.

Te öröo vesztes, ócska, irigykedő proli

2019.03.22. 10:22:06

@LIPPSIGEDDON 2019:
hát ezaz a piacon nem tud lopni ott fizetni kell.
de, ha a maffia megbukik (és megfog) nem tud lukat beszélni az olyan ostoba fidesz zombik hasába mint ti.
én vagyok irígy?
csak sajnálom ezt a becsületes, szent embert!

Nekoashi2005 2019.03.22. 10:52:31

@LIPPSIGEDDON 2019:
Motivációs tréning csuti g. módra:

Tisztelt rabtársak.......

István Tamasi 2019.03.22. 11:04:37

@Helga Beauty Salon:
A valóság az, hogy o1g a fejével védte az epp-ben a pofont.

István Tamasi 2019.03.22. 11:24:20

@Helga Beauty Salon:
o1g suttyó libapásztor módján addig feszegette a pofonládát amíg sikerült kinyitnia.

Helga Beauty Salon. 2019.03.22. 11:42:39

@István Tamasi: o1g suttyó libapásztor módján addig feszegette a pofonládát amíg sikerült kinyitnia......................

Meg fogsz lepődni, de ezért tartjuk (nagyra) ! Emiatt szavazzuk meg újra és újra!
Nem kell szervilis szar Kovács merjünk kicsik lenni Laci! Az második Orbán kormány idején mondta az egyik miniszter, hogy az EU-ból 29. senkik telefonálgattak "le" hogy mit csináljanak, mert ezt szokták meg! Aztán leállították őket!
Széllel szemben nehéz tudjuk, de értékeljük a küzdelmet és kitartunk mellette! Már az elején is világos volt hogy ki akarnak baszni vele, ki is basztak, nem jelent semmit, nem mindig a győztesnek van igaza. Az hogy ti ennek örültök? leszophattok, az ilyenek akik ilyesminek örülnek, meg a válogatott vereségének, csak szánalmas patkányok, semmi több!

István Tamasi 2019.03.22. 12:09:06

@Helga Beauty Salon:
Igen, mi normális gondolkodású emberek tudjuk, hogy ti agyatlan fitymaszbirkák akkor is a csüngőhasú suttyóra szavaztok ha ő a pofátokba szar.

Nekoashi2005 2019.03.22. 12:16:23

@Helga Beauty Salon:
Nagyra tartani egy kisvonat tolvajt..... Ez aztán színvonal!

2019.03.22. 12:59:28

beszéljünk arról is a tegnapi meccs után, hány stadiont és futball akadémiát kéne még felépíteni, merthogy a magyar tudományos akadémiára nincs szüxsége a kárpátmedence géniuszának az redben.

Helga Beauty Salon. 2019.03.22. 13:12:59

@Nekoashi2005: Nagyra tartani egy kisvonat tolvajt.............

Ne!!!!!!!! :DDDDDDDDDDD Most tényleg? Baszki beszarok annyira gyerekes már amit csináltok! Kisvonat tolvajjjj!
Ellopta Orbán a Thomas a gőzmozdonyodat szegény hülye horpadt fejű Pistike?

Kivlov 2019.03.22. 13:25:10

Várjuk ki a végét.
Ha esetleg a választás úgy alakul, hogy kellene a fityisz is az EPP többségéhez, akkor majd oda-vissza szopkodja weber viktort.
Ha meg nem így lesz, akkor viktor összeáll salvinivel meg még egy-két realistábbal és kész. Nincs itt semmi látnivaló...

nemecsekerno_007 2019.03.22. 13:31:50

"Fehér, keresztény társadalom"
Hát látom fullba toljátok a kretént!!! :)))))
Nem baj, legalább a jókedv meglesz Muhahahaha :))))

Nekoashi2005 2019.03.22. 13:39:39

@Helga Beauty Salon:
Nem tőlem lopott, hanem a nyírségiektől, te nagyon hülye!

szabolcsihir.hu/kaktusz/2017/07/nyirvideki-kisvasut-megis-van-remeny

Nem is kell nekem beleverni a pofád a betonba, megteszed te önként......

nemecsekerno_007 2019.03.22. 13:46:34

@vitéz Beverneky: Kisvasút, stadion, összeszerelő-üzem, maffia-állam, fékek-ellensúlyok, Putyin-pincsi, tolvajgeci, O1G...
Mindezek lóf@szt nem érnek.
Az EPP cirkuszban a magyar ellenzéknek nem osztottak lapot, májusban kiderül, hogy mennyit osztanak EU-s szinten. Meg az is, hogy az európai "ballibek" mennyit kapnak.
A magyar ellenzék addig gondoskodik a jókedvről, ennyit tud...

KUHULIN 2019.03.22. 13:47:48

Nagyon hiányzol a Klub Rádióból Lajos! :)

nemecsekerno_007 2019.03.22. 13:52:44

@Nekoashi2005: Elég vicces ahogy a "ballibek" 9 éve az adóm miatt aggódnak, mikor kormányon voltak nem aggódtak, símán lenyúlták. Egyre többet és többet.
Abból fizeték az olyan ballib prédikátorokat mint Helle, Tóta W., Lengyel László...

Helga Beauty Salon. 2019.03.22. 13:53:12

@Nekoashi2005:
Nem is kell nekem beleverni a pofád a betonba, megteszed te önként......

Orbán lopta elszerinted, de amit belinkeltél abban az van hogy 2009-ben állították le. Akkor ki is volt hatalmon? Segiccs! :D Az is van, hogy valószínűleg újraindítják.
Te egy akkora primitív balfasz vagy, hogy szerintem Soros mára nem ad neked ZOO csemegét, mert szarral dobálóztál a majomketrecből és az libsipofán csattant!
Szerintem ezzel a felkészültséggel tegyél le a betonbadöngölésről, mert kevés vagy.

TanBá · http://istenteszt.blog.hu/ 2019.03.22. 13:56:16

Magyar fiatalság kétharmada nem kér a vallásokból

A valós és nem kozmetikázott felmérések szerint a magyar fiatalság 16-29 évesek köre nem tudja magát egyik vallással sem azonosítani. A tanulmány két évnyi (2014-2016) adatgyűjtés eredményét elemzi. A felmérés egyértelművé teszi, hogy a magyar fiatalság a judeokereszténységet propagáló F.MPSZ-ből és KDNP-ből sem kér. Főként az utóbbiból nem, mert egy idegen, internacionalista vallás és Vatikán állam és nem a magyarság érdekeit szolgálják.

Lásd grafikonon a felmérést:

erkolcstan.blog.hu/2019/03/21/magyar_fiatalsag_ketharmada_nem_ker_a_vallasokbol

Willkommenskultur 2019.03.22. 13:59:43

A vilagsajto szerint Orban megbukott.

A vilagsajto szerint Trumpnak eselye sincs az elnokjeloltsegre.

index.hu/kulfold/2016/01/22/soros_trumpnak_nincs_erelye_arra_hogy_amerikai_elnok_legyen/

Hungryhorse 2019.03.22. 14:01:09

Eldönthetnéd szestey, hogy nap nap után mit hazudozol.
Tegnap te majom még azt szemlézted, hogy (idézem):
"Az Economist a néppárti tagság felfüggesztéséről: vajúdtak a hegyek...
Az európai konzervatívok időt nyertek miután éveken át tartó engedékenységükkel magukat hozták nehéz helyzetbe"

Most ez a pár szennylap nem "világsajtó"?
Vagy a "világsajtó" mára magához tért a kizárás elmaradása miatti megdöbbenésből?
Hülye-e vagyol szelestey?

Orbán kompromisszumot kötött, maga dönt arról, hogy a választásokat követően a vörösök valagába bújó epp-t 3bölcsestől otthagyja, vagy megerősített tagként röhögve nézze, amint weberék eltűnnek a soros által kijelölt seggben derékig - mindezt alaposan bemutatva a hazai közönségnek nagytotálban és intim részleteiben is.
Jó esélyekkel veri szét a pofátokat sokadjára 2006 ősze óta május végén és ősszel is:
www.kozvelemenykutatok.hu

A legerősebb ep. legitimációval rendelkező párt lesz az ep-ben és az epp-ben is - hazudhattok bármit.

Ősszel pedig majd az önkormányzati választások előtt a hazai közönségének megtartja a kontra autodafét timmermans/weber plakátokkal és migránsellenes konferenciával a posztokért akkor még mindig sárbirkózást folytató komisszároknak és sameszaiknak.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2019.03.22. 14:01:25

@István Tamasi:

Pontosan. Vagy még inkább jó hasonlat, amikor a seregben egy fontos vezető megkapja a lehetőséget, hogy nyilvános kivégzés helyett fejbe lőheti magét a saját pisztolyával.

OrBán ezt tette. Golyót lőtt a saját fejébe.

Nekoashi2005 2019.03.22. 14:01:35

@nemecsekerno_007:
Az eu-s választás egy nagy mintán elvégzett közvéleménykutatás. A lényeg, hogy ősszel egy fidessessel szemben egy ellenzéki induljon!

Nekoashi2005 2019.03.22. 14:09:02

@Helga Beauty Salon:
Úgy látom, nem megy az olvasás....
1. 2009-ben melyik párt vezette Nyíregyházát és a környékbeli településeket? Fidess
2. 2017-ben ki is kormányzott, amikor a kisvasútat gyorsan felújították és suttyomban elszállították?

Komolyan mondom, unalmas titeket, fidesspatkányok, rendre lepofozni.. ..

rallus 2019.03.22. 14:11:12

@Nekoashi2005: Akkor legyetek éberek, mert ha nem figyeltek, az ellenzéki pártok egy kupac szamócáért is boldogan hátba döfik egymást...

Anatolij Ubijca 2019.03.22. 14:15:28

@Nekoashi2005: „kisvasútat gyorsan felújították”

Látom lippsik, zavar titeket, hogy épül-szépül az ország. Helyes, hadd bosszankodjatok. Én támogatom azt is, hogy a Vál-völgyi kisvasutat hosszabbítsák meg Lovasberényig, hadd sivalkodjatok egy kicsit azon is.

Sivalkodhattok majd májusban és ősszel is, amikor menetrendszerűen feltöröljük veletek a padlót a választásokon.

Minél jobban sivalkodnak a lippsik, annál jobban megy az országnak!

Nekoashi2005 2019.03.22. 14:16:59

@rallus:
Ahhoz képest szépen összeálltak Pécsen, Szombathelyen, Komlón és Újpesten! És akkor hol van még Miskolc, Szolnok, Salgótarján, Nyíregyháza, Békéscsaba stb.......

Nekoashi2005 2019.03.22. 14:22:39

@LIPPSIGEDDON 2019:
"Látom lippsik, zavar titeket, hogy épül-szépül az ország." Szépül, te nagyon hülye? Egy lófaszt! Max a csuti geci faluja!

hirtv.hu/ahirtvhirei_adattar/felcsut-minden-lakosara-nagyjabol-26-millionyi-tamogatas-jut-2460001

Nem veszitek észre, hogy mindig leverlek titeket?

Helga Beauty Salon. 2019.03.22. 14:26:01

@Nekoashi2005: Úgy látom, nem megy az olvasás....
1. 2009-ben melyik párt vezette Nyíregyházát és a környékbeli településeket? Fidess
2. 2017-ben ki is kormányzott, amikor a kisvasútat gyorsan felújították és suttyomban elszállították?........................

Megy az olvasás hülye geci, 2009-ben a tulajdonos, a MÁV állította le, a másik bajod meg hogy 7 év után a csuti vasút átvett rohadó vagont meg mozdonyt, neked ez nem tetszik, de ki nem szarja le!
Menj el csutra ott felülhetsz ha annyira akarsz, ha nincs pénzed befizetlek, csak viselkedj fehér ember módjára, ne firkálj az ülésre O1G-t mint valami vadbarom proli! (ami egyébként vagy)

Anatolij Ubijca 2019.03.22. 14:31:06

@Nekoashi2005: „Szépül, te nagyon hülye? Egy lófaszt! Max a csuti geci faluja!”

Bizony, hogy szépül, lippsikém.

Én annak is örülök, hogy Felcsút és Alcsútdoboz is bővült pár nevezetességgel, arrafelé többségében rendes, a lippsiket megvető magyar emberek élnek.

De épül-szépül az ország többi része is, nem véletlenül kapott tavaly áprilisban harmadszor is kétharmados felhatalmazást a nemzeti kormány.

Ti meg megpukkadtok az irigységtől, de sajnos még a következő 10 évben is csak a nyálatokst csorgathatjátok majd a húsos fazék láttán, a közelébe nem engedünk titeket.

Helga Beauty Salon. 2019.03.22. 14:35:08

@Nekoashi2005: Nem veszitek észre, hogy mindig leverlek titeket?.......

De! www.youtube.com/watch?v=axkW5jVDJKg

Nekoashi2005 2019.03.22. 14:35:52

@Helga Beauty Salon:
1. Az önkormányzatok kérték a leállltást, mert nem tudtak seftelni a sínek melletti ingatlanokkal.

2. Itt lettek volna utasok.

3. Ha szénfekete lennék, akkor is kultúrember lennék, ellentétben veled, te fidesspatkány fasiszta!

index.hu/tudomany/brittudosok/2012/02/03/a_rasszistak_ostobak/amp

Willkommenskultur 2019.03.22. 14:36:18

@Nekoashi2005: Peldaul mesterseges sziget is epult Csuton.

Ami nagyon jo, megyunk nemsokara a haverokkal. Ha Orban otthon lesz, bekoszonunk hogy szevasz, szep a stadion, old a lippsit|!

ennyi

Nekoashi2005 2019.03.22. 14:37:29

@LIPPSIGEDDON 21019:

A szomszéd faluban meg járda sincs, az éves támogatás meg 0 Ft. Hú de buta vagy!

Nekoashi2005 2019.03.22. 14:42:05

@Helga Beauty Salon:

Belinkeltél magadról egy videót? Nem érdekel! Láttalak már ekeget a földön leverve!

Helga Beauty Salon. 2019.03.22. 14:48:02

@Nekoashi2005:
A szomszéd faluban meg járda sincs, az éves támogatás meg 0 Ft. Hú de buta vagy!......

Átmennek csutra és ingyen sétálhatnak a járdán és ha kész lesz te is beúszhatsz a csuti Lőrinc-szigetekre, legalább lesz ott egy kannibáljuk is mint Robinsonnak!

Willkommenskultur 2019.03.22. 14:56:56

@Nekoashi2005: Erdekes hogy a szomszed faluban is Orban/FideszKDNP az Isten

Nekoashi2005 2019.03.22. 15:16:07

@Helga Beauty Salon:
"Átmennek csutra és ingyen sétálhatnak a járdán"

Ha éhes vagy, nézed, hogy más eszik, és jól laksz, ugye? Elmebetegek vagytok, fidesspatkányok!

Helga Beauty Salon. 2019.03.22. 15:16:32

@Nekoashi2005: No komment, no beton! Van ez így, még fejlődnöd kell hozzám! :D

Nekoashi2005 2019.03.22. 15:18:52

@Willkommenskultur:
Még csuton sem isten, legfeljebb annak hiszi magát a párttitkár geci!

Willkommenskultur 2019.03.22. 15:22:05

@Nekoashi2005: Evente csak egy valasztason csicskithatja be a retek fajtad...mar nem kell sokat aludni

Nekoashi2005 2019.03.22. 15:25:43

@Helga Beauty Salon: Fejlődni? Hogy is van a hülye fokozása? Hülye, hülyébb, leghülyébb, fidesses, schmitt pál

Nekoashi2005 2019.03.22. 15:27:09

@Willkommenskultur:
Leírtam már idióta, hogy az eu-s nem érdekel! A lényeg az őszi egy-egyezés lesz!

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2019.03.22. 15:51:47

:: Manfred Weber szerint Orbán Viktor tavaly szeptemberig hajlandó volt figyelembe venni az Unió véleményét

Ezt valaki magyarázza már el nekem. Amíg csak a haveroknak csatornázza ki a lóvét, központosítja a sajtót és fizetett trollhadsereget tart fent, igyexik átvenni a hatalmat az igazságszolgáltatásban, nincs sima többsége a választásokon, de 2/3-nak állítja be, fasiszta diktatúrát épít,addig haver, de a CEU miatt már nem haver?

Mért pont ez csípte Weber szemét?

Nekoashi2005 2019.03.22. 15:53:10

@Willkommenskultur:
Az ékezeteket hol hagytad Kgb-s elvtárs?

CSOKKI MÁLNA 2019.03.22. 15:56:35

Libsike nem érti mi történik.. Neki nem ezt ígérték..:)

Nekoashi2005 2019.03.22. 15:56:48

@Willkommenskultur:
És ezzel most mit akarsz? A kivégzettek családtagjai kapnának menedéket Magyarországon? Egyébként hülye vokt a csávó! Letelepedési kötvényt kellett volna vennie, és a kutya sem vizsgálná!

Willkommenskultur 2019.03.22. 16:10:11

@Nekoashi2005: "Letelepedési kötvényt kellett volna vennie, és a kutya sem vizsgálná!"

feknyuz

"A kivégzettek családtagjai kapnának menedéket Magyarországon?"

nem, ez lippsi belugy

amugy ez is

"Az AI-n belüli munkakörülményeket azután vizsgálták felül, hogy a szervezet két alkalmazottja tavaly öngyilkosságot követett el. A vizsgálat megállapította, hogy „a szervezeti kultúra és a vezetés hiányosságai” vezettek a munkatársak elkeseredéséhez."

"Öngyilkos lett az Európai Bizottság egyik vezető jogtanácsosa, Laura Pignataro."

Nekoashi2005 2019.03.22. 16:42:53

@Willkommenskultur:
Helyesírást nem tanítanak a kgb trollképzőben?
Nem feknyuz hanem fake news!

index.hu/aktak/ghaith_pharaon_orban_viktor_fbi_interpol/

Tanulság? Körözhet az FBI, de ha a csuti geci üzlettársa vagy.......

""A kivégzettek családtagjai kapnának menedéket Magyarországon?"

nem, ez lippsi belugy"

Elesettek segítése nem "lippsi belügy", hanem keresztényi cselekedet. De ezt magyarázni egy kommunistának......

Willkommenskultur 2019.03.22. 16:49:57

@Nekoashi2005: DANCE

888.hu/article-becsbe-koltozik-soros-egyeteme

Zorban maradt a Neppartban, kirugta a Soros egyetemet (Weber ultimatuma)

SING

Eli Gold 2019.03.22. 16:59:07

Hé szarszagúak!
Ha ez a zakó amit most a Fidesz kapott, akkor mit mondtatok magatokról magatoknak, tavaly április 8-án este?
Mert az még Cristiano Ronaldo sem mutathatta jobban
:-* :-* :-*
i2-prod.mirror.co.uk/incoming/article14126388.ece/ALTERNATES/s615b/0_FBL-EUR-C1-JUVENTUS-ATLETICO.jpg

2019.03.22. 17:40:41

@Willkommenskultur:
van ilyen...
máskor majd tudni fogja ku nél kell a ""kötvényt" megvenni!
valamiből meg kell élni a nemzeti maffiózóknak.

Willkommenskultur 2019.03.22. 17:46:43

@vitéz Beverneky: Ennek nem kell kotveny, voltak - hamis - papirjai Sorostol

De a TEKet nem verte at!

Eli Gold 2019.03.22. 18:04:40

@Nekoashi2005:
és?
attól még szoptok libbsi csicska

Nekoashi2005 2019.03.22. 19:18:42

@Eli Gold:
Nektek mindegy, csak hazugság legyen!

CSOKKI MÁLNA 2019.03.22. 20:57:43

@Nekoashi2005: Kihagytad, hogy amikor az EPP-ben megtudták, hogy a Fidesz felfüggesztés esetén otthagyja őket, akkor átírták a határozat szövegét arra, hogy nem ők függesztik fel a Fideszt, hanem a Fidesz az Osztrák Néppárt korábbi eljárásához hasonlóan felfüggeszti az EPP-ben való tagságát a háromtagú bizottság vizsgálatának végéig..(A bizottság egyik tagja az a Schüssel, akinek pártja korábban éppúgy függesztődőtt fel mint a Fidesz..)
süti beállítások módosítása