B1 blogcsalád



Orbán 3 nap hallgatás után szólalt meg az új-zélandi merényletről

2019. március 18. - nickgrabowszki

Mostanra sikerült neki, hogy egy nyomorult részvéttáviratot küldessen. mass.jpg

Ami Ádernek még pénteken, a christchurchi mészárlás napján sikerült.

Ez legvalószínűbben persze munkamegosztás volt: miközben az államfő letudja a kötelezőt, a miniszterelnök nem rombolja le a híveiben felépített hazug narratívát a keresztény-muszlim háborúról. Hiszen egy háborúban

az ellenség pusztítása éppen nem üldözendő, hanem követendő.

Orbán most mégis eljutott addig, hogy küldessen egy protokolltáviratot az új-zélandi kormányfőnek, ami arra utal, hogy nagy volt a nyomás rajta. Vélhetően nem a szavazói részéről (a szélsőjobbra tolódott Fidesz-bázisnak eszébe nem jutott elítélni a tömeggyilkosságot, sőt, nagyon is tetszik neki), hanem inkább a nemzetközi szereplőktől.

A helyzet alighanem ahhoz hasonlít, amikor 2001-ben Csurka a magyar parlamentben megértette a WTC-t leromboló terroristák indítékait, és Amerika felelősségét emlegette az ártatlan emberek halála ügyében. Orbán akkor - hogy meg ne sértse a MIÉP-től elcsábítani kívánt szavazókat - nem volt hajlandó elhatárolódni Csurkától. Martonyi akkori külügyminisztert tolta maga elé, ám vele a Bush-kormányzat nem elégedett meg,

felismerték Orbán kétszínűségét.

Onnan datálható a Fidesz és az amerikai republikánusok rossz viszonya.

  • Ezúttal először megpróbálták mélyen, a küszöb alatt tartani 50 ember halálát. Miközben a hétfői, egy halottat követelő utrechti ámokfutás kiemelt hír a propagandában. És mindig ez történik, ha legalább feltételezhető, hogy muszlim vagy bevándorló az elkövető. Ha meg nem az, akkor azt hazudják róla.
  • Amikor az agyonhallgatás nem ért célt, kezelni kellett a helyzetet a szavazók felé, hogy el lehessen tagadni az összefüggést a kormány gyűlöletkeltő, szélsőjobboldali uszítása és a mecsetben imádkozó muszlimok lemészárlása között.

Erre szolgált a rasszisták félnótás ikonja által prezentált holdkóros konteó arról, hogy bevándorláspárti titkosszolgálatok szervezték az akciót a májusi, európai(!) választás elé.

A dolog mostanra ért el addig, hogy Orbán már nem hallgathatott tovább, ha őrizni akarta a civilizált ember látszatát. Hogy honnan érkezett a nyomás, arra csak tippelni lehet. Jöhetett Berlinből vagy Brüsszelből éppúgy, mint a Fidesz-szavazók normálisabb hányadától (amennyiben még vannak ilyenek), akik esetleg elvárták Orbántól, hogy ártatlan és vétlen emberek leölését elítélje.

Aki ezt meglehetős felemásan tette meg.

  • A magyarok nevében kifejezte a "mély" együttérzését.
  • Valamint közölte: Magyarország és kormánya elítéli az erőszak minden formáját, és a továbbiakban is támogatja a terrorizmus és az erőszakos szélsőségek visszaszorítására tett nemzetközi erőfeszítéseket.
  • Emellett szerinte a brutális terrortámadás sajnálatos módon ismét bebizonyította, hogy a 21. században a gyűlölet, az erőszak és a terrorizmus nem ismer határokat.

Viszont arról egyáltalán nem tett említést, hogy milyen motívumok vezették a merénylőket, és nem ítélte el a terroristák indokául szolgáló eszméket sem.

Nyilván nem akarja, hogy az uszítás és a tömeggyilkosság kapcsolata legyen a nyilvánosság témája.

Aligha tévedünk nagyot, ha úgy gondoljuk, valamilyen kényszernek engedett a 3 napos késlekedés után elküldött távirattal, és egyáltalán nem volt őszinte a részvétnyilvánítás.

Nem gondolt Orbán abból komolyan egy sort sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2414698728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anatolij Ubijca 2019.03.18. 14:37:14

„Hiszen egy háborúban

az ellenség pusztítása éppen nem üldözendő, hanem követendő.”

Egy háborúban igen. De a békésen imádkozó, fegyvertelen hívek lemészárlása közönséges terrorcselekmény.

De az már korántsem érthető, hogy mitől megrázóbb hír az 50 muszlim christchurchi lemészárlása, mint a 120 nigériai keresztényé? Szerintetek, LIPPSIK?
mindenszo.hu/harom-het-alatt-120-keresztenyt-oltek-meg-a-muszlimok-nigeriaban/

Azt utrechti terrorcselekmény pedig nem egy távoli kontinensen történt, hanem itt az EU-ban.

Secnir 2019.03.18. 14:48:58

@LIPPSIGEDDON 2019:
te most komolyan belinkeltél egy 888-as cikket, ami egy másik cikkre hivatkozik, ami hivatkozik egy NGO-ra, ami hivatkozik egy nigériai kormányzóra?
konkrétum? link esetleg? nigériában is van internet, meg híroldal...

rallus 2019.03.18. 14:50:07

Miután ezen az oldalon kristálytiszta logikával már levezették, hogy maga Orbán szervezte a merényletet, kissé megkésettnek tűnik a reakciója...
Nem árulhatta el magát azzal, hogy már a lövöldözés előtt részvétet nyilvánít....

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.03.18. 15:37:44

Mi az a legtöbb amit egy hétköznapi halandó tehet a terrorizmus ellen? Furcsa, de az, ha nem foglalkozik vele, nem olvassa a terrorista bűncselekményekről szóló híreket.

Ugyanis ha mindenki ezt tenné, vagyis senkihez nem jutna el a szabad sajtóban a hír, mert az olvasó is szabad és azt olvassa csak el, ami neki tetszik, nem mellékesen ami a szabad(abb), erőszakmentesebb világ felé vezet. :-) Nyilván nem igaz, de valahogy mégis, a mai szenzációhajhász sajtó a terroristák legbiztosabb "szövetségese". :-(

A másik technika a bolseviki volt, az akkori "szabad sajtó" nem számolt be a hazai terrorista hírekről (1-szer volt a SzU-ban repülőgép eltérítés, az eltérítőket "sebészi pontossággal" egyenként levadászták - meg volt még 65 fő ártatlan áldozat is :-(, de attól fogva nem volt a SzU-ban repcsi eltérítés).

Nyilván nagyon sajnálom az ártatlan áldozatokat. Ha már ártatlan áldozat, idehaza évente húszezer ember hal bele az egészségügyünkbe, pedig megmenthető lett volna, de az eü-nk olyan amilyen. :-( Ilyen. :-(

Anatolij Ubijca 2019.03.18. 15:40:52

@Secnir: „konkrétum? link esetleg? nigériában is van internet, meg híroldal...”

Ez egy NGO-gyűjtés alapján van, LIPPSI, de az egyes cselekményekről vannak külön-külön nigériai újságcikkek, amiket ki lehet keresni.

De hogy lásd milyen jófej vagyok, egyet be is linkelek:
t.guardian.ng/news/suspected-fulani-herdsmen-others-kill-32-in-kaduna-sokoto/

vitéz Beverneky 2019.03.18. 16:23:33

"Orbán 3 nap hallgatás után szólalt meg az új-zélandi merényletről"

"Törőcsiknek többet ért Orbán látogatása, mint egy terápia"

1. a nemzet (új) orvosának fontosabbak a betegei...
2. a művésznő 10 szomszédjának a szavazatára szükség van!!!

Hungryhorse 2019.03.18. 16:31:26

Igazi b1 bullshitgyűjtemény.
Minden szava hazug.

Secnir 2019.03.18. 18:00:07

@LIPPSIGEDDON 2019:
tökéletes, köszönöm, és a cikket elolvasva kiderült, hogy NEM a keresztények ellen irányult a támadás. a fulani támadók felgyújtottak egy falut -ahol meghaltak 32-en-, és egy szó sincs arról, hogy kifejezetten AZÉRT ölték meg őket mert keresztények, és arról sincs szó, hogy CSAK keresztények volnának az áldozatok.
nem mellesleg az utolsó mondat a legszebb:
"The governor [...] commiserated with the victims and their families, praying Allah to grant them fortitude to bear the loss."

ennyit a fake news 8-ról, leülhetsz, elégtelen.

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.03.18. 18:33:33

"el lehessen tagadni az összefüggést a kormány gyűlöletkeltő, szélsőjobboldali uszítása és a mecsetben imádkozó muszlimok lemészárlása között."

Errol az oszzefugesrol azert lehetetett volna irni par szot.Breton Tarrantat vajon ennyire befolyasolta volna a magyara politika ? :)))))

Anatolij Ubijca 2019.03.18. 18:50:26

@Secnir: Esetleg nem ártott volna ugyanabban az újságban a szomszédos cikket is elolvasnod, hogy rájöhess, miért is öknek azok a fulani pásztorok:

„Movement for the Actualisation of the Sovereign State of Biafra () has condemned the incessant killings in Christian communities in some parts of the country immediately after the general elections. (…)

The pro-Biafra group noted that prior to the presidential election, mostly within the campaign period, the terrorism by Fulani herdsmen suddenly reduced.

The statement read in part: »It is very disheartening that overwhelming evidences abound on the incessant, systematic and well coordinated attacks, killings and ethnic cleansing of Christian-dominated villages of Kaduna, Taraba, Benue, Plateau and Ebonyi states recently by Fulani herdsmen after the presidential election”
t.guardian.ng/news/massob-condemns-post-election-killing-of-christians-by-herdsmen/

Ahogy abban sincsen amúgy semmi furcsa, hogy egy vegyes, de muszlim többségű terület muszlim kormányzója Allahtól kér segítséget az áldozatok családjának. Ha zsidókat öltek volna, akkor sem Jahvétől kérne.

John Brennan 2019.03.18. 19:50:02

Mocsadék egy cikk.
Mindenki elítélte a terrortámadást, az ártatlan emberek lemészárlását.
Ezen túl elítélem azt, ahogyan a baloldali szennysajtó értelmezi a terrortámadást.
Elítélem azt, hogy nem mutat rá a baloldali szennysajtó, hogy Szilágyi Mihály és Hunyadi János a magyar hazát védte a akkori legnagyobb legagresszívebb militáns erőtől, a törököktől. Elítélem az indexet, hogy ezt egybe akarja mosni a terorrtámadással.

yourmomtits 2019.03.18. 21:55:36

és? ettől még ugyanúgy vesztesek vagytok

vitéz Beverneky 2019.03.18. 22:00:08

viszont nem tülexük, hogy naponta keszophassuk.

Helga Beauty Salon 2019.03.19. 14:14:51

Mostanra sikerült neki, hogy egy nyomorult részvéttáviratot küldessen....................

Hétvége volt te hülye, zárva van a posta!

DR. Smit Pal 2019.03.19. 15:25:17

Alandoan megy a duma, hogy az internet nem felejt, hat manus felvetelet, megis csak sikerult elfelejteni. Ezek szerint megis csak megtudjak oldani kozpontilag, hogy valamit letoroljenek, mert sehol nem nincs font a video.

Ramil Safarov 2019.03.19. 19:01:53

A bologo vajon direkt gunyolodik az arabokon ???
Es ezert tett ki egy olyan kepet, ami pont ugy nez ki, mintha egy oriasi segg lenne. :)))