B1 blogcsalád



Új államfő-jelölt bukkant fel - újra győzhet a jogállam

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2019. március 17. - Szelestey
  • Teljesen nyitott, hogy mi lesz Orbán sorsa az EPP-ben: kirakják, felfüggesztik a tagságát, de az kevéssé valószínű, hogy minden úgy maradhat, ahogy eddig; 
  • Weber ismét felvetette, hogy az elrettentő magyar és lengyel példa folyományaként kétévente független jogásztestület ellenőrizze a jogállam helyzetét a tagállamokban, a lehetséges következmények között szerepel az uniós pénzek megvonása; 
  • Orbán kidolgozta a szabadalmat, miként kell maga alá gyűrni a demokráciát, ennek ékes bizonyítéka, ahogyan bedarálta a szabad sajtót.

zuzana-caputov.jpg

Frankfurter Rundschau

frankfurter.jpg

A CDU elnök asszonya nyitva hagyta a kérdést, hogy a Néppárt tagja maradhat-e a Fidesz. Kramp-Karrenbauer kijelentette: Weber vele teljes egyetértésben fogalmazta meg, hogy a magyar kormánypárt milyen feltételek teljesítése esetén térhet vissza az EPP-be az EU-ellens választási kampány után. Mint mondta, a tisztesség azt kívánja, hogy Orbán kérjen bocsánatot a kijelentéseiért. Hogy ez azután elegendő lesz-e, azt majd meglátjuk – tette hozzá. A lap megjegyzi, hogy a miniszterelnök ugyan elnézést kért, amiért hasznos idiótáknak minősítette konzervatív bírálóit, de az uniósellenes plakátkampányt nem hozta szóba.

 

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Manfred Weber azt javasolja, hogy a jogállamiság ellenőrzésére állítsanak fel az unióban független szakértői tanácsot, amely szükség esetén objektív szempontok alapján javasolná  szankciós mechanizmusok beindítását, ideértve a szubvenciók visszafogását. A Néppárt strasbourgi frakcióvezetője egy volt német alkotmánybíróval közösen tette közzé elképzelését. Az a véleményük, hogy a jelenleg rendelkezésre álló eszközök nehézkesek és nemigen lehet velük célba találni a jogállam hatékony védelmében. Pedig a demokrácia nyomás alá került Magyarországon és Lengyelországban is, az unió ezért indított eljárás a két kormány ellen. Emellett másutt is bőven akadnak ilyen irányú gondok. A lista hosszú: az uniós jog megszegése, korrupció, az igazságszolgáltatás függetlenségének aláásása, az alapjogok laza értelmezése.

Jelenleg nehéz megmondani pontosan, hogy mi meríti ki a fogalmat, ha egy országban felmerül a jogállam megsértésének súlyos veszélye. A közös értékek túl elvontak. Ilyen esetekben meg lehet vonni az érintett hatalom szavazati jogát, de mi a teendő akkor, ha több delikvens is van, és azok kölcsönösen fedezik egymás hátát? A mostani szankciós eszközök túlságosan hosszadalmasak és megmérgezik az EU-ban a politikai légkört, miközben meg kellene őrizni a szervezet gyors cselekvőképességét, tekintettel az új geopolitikai veszélyekre. Jelenleg úgy áll, hogy a jogállam megóvását sokszor befolyásolják politikai érdekek, kompromisszumok. Ezért kell olyan intézményt létrehozni, amely csakis objektív kritériumok alapján értékeli a jogállam helyzetét.

A tanács legfeljebb 9 tekintélyes jogászból állna, és kétévente minden tagot lupe alá venne, a sajtószabadságot, a bíróságok önállóságát és a korrupciós hajlamot vizsgálva. A jelentést nyilvánosságra hoznák és csatolnák az indoklást is. Indokolt gyanú esetén a Bizottság jogállami eljárást kezdeményezne és súlyos esetben az Európai Bíróság elé citálhatná a vétkes államot. Ezen túlmenően megtorló intézkedéseket javasolna az EP-nek és az Európai Tanácsnak, amit csak (minősített) többséggel lehetne elutasítani. Bírósági ítélet esetén  automatikusan érvénybe lépnének a szankciók.

 

Neue Zürcher Zeitung

neue_zurcher.jpg

„Bevezető az illiberalizmushoz” címmel a hat év után távozó bécsi tudósító arról ír, hogy Orbán Viktor olyan rendszert épített ki Magyarországon, amelyben pártja mindent keresztülnyom és csak igen-igen nehezen képzelhető el demokratikus hatalomváltás. Ráadásul Lengyelország igyekszik gyorsan a példakép nyomába érni. Mindenesetre a magyar kormányfőnek nem lehet a szemére vetni, hogy nem mondta volna meg előre, mit is akar, lásd az 5 évvel ezelőtti tusványosi beszédet. Azóta pedig már messzire jutott az illiberális állam megteremtésében. A Freedom House nemrégiben csak részben szabadnak minősítette Magyarországot, amire egy EU-tag esetében idáig nem akadt példa. De a kormány azt állítja, hogy migránsok – Sorossal a háttérben - szét akarják rombolni az országot és ebből a groteszk összeesküvés elméletből államdoktrina lett. Jelenleg a kultúra és a tudomány van a célkeresztben.

Ez ellenzék nem csupán saját hibái miatt tehetetlen, Orbán Soros-zsoldosoknak minősíti ezeket a pártokat és évek óta kerül minden politikai vitát velük. A Fidesz teljhatalma társul a miniszterelnök bizalmasainak látványos meggazdagodásával, a korrupciós botrányok a politikus családjáig érnek. De következmények nélkül, mert a főügyészt szintén a kormány tartja kézben. A hatalmat ilyen körülmények között nemigen lehet megbuktatni, szakértők ezért beszélnek illiberális demokráciáról, illetve hibridrezsimről.

Orbán az egész térség számára kidolgozta a forgatókönyvet, miként kell tekintélyelvű államot létrehozni. Románia és Szlovákia máris utánozza, de egyik szomszéd sem jutott ez ügyben olyan messzire, mint Lengyelország. Csak ott a PiS-nek nincs kétharmada. Ezért a pártnak radikálisabb eszközöket kell alkalmaznia, ám ez tömegtiltakozásokat váltott ki. A csapás mindkét államban a pluralizmus ellen irányul – a népakarat nevében, amit Magyarországon manipulálnak. Egyben leépítik a sokszínű sajtót, valamint a harcos polgári társadalmat. Közben kiderült, hogy alkalmatlan eszköz a 7-es paragrafus, amely alapján Budapest és Varsó ellen is mozgásba lendült a szankciós mechanizmus. Eredményesebbnek bizonyultak a szerződésszegési eljárások. Az EU-nak köszönhető a többi közt, hogy az egyéni polgárjogok nem sérültek vészesen. De a demokrácia jelenlegi formája arra szolgál mindkét országban, hogy hatalmi érdekeket érvényítsenek általa - önkényes módon.

 

Die Welt

die_welt.jpg

A fehér felsőbbrendűség hirdetői, mint amilyen az új-zélandi mészárlás tettese is, antiszemiták és iszlámellenesek, elképzeléseik mégis sokfélék, ám összeköti őket, hogy elutasítják a bevándorlást. Szakértők szerint a fehér nacionalizmus éppen olyan súlyos fenyegetést jelent, mint a militáns iszlám. Hívei félnek a demográfiai átalakulástól, azt állítják, hogy a fehér faj népirtásnak van kitéve, és félő, hogy kisebbségbe kerül az adott társadalomban. Az interneten lépnek kapcsolatba egymással, és a magányos tettesek által végrehajtott látványos akciók csak további lendületet adnak nekik.

A fehér szélsőségesek erőt merítenek abból is, hogy olyan politikusok kerülnek előtérbe, mint Le Pen, Orbán, Putyin és Trump, akik rendkívül konzervatív álláspontot képviselnek és harcolnak a migráció ellen. Az amerikai elnök a kampány során azzal tűnt ki, hogy nem ítélte el egyértelműen a szélsőjobbos erőszakot, pl. Charlottesville-ben. A fehér nacionalisták hatalmas lehetőséget látnak a Fehér Ház lakójában, hogy kiterjesszék befolyásukat. Trump két napja is elítélte az új-zélandi tömeggyilkosságot, de kijelentette, hogy nem tekinti erősödő veszélynek a fehér nacionalizmust. Szerinte csupán egy kis csoportról van szó.

 

NZZ

neue_zurcher.jpg

Kelet-Európában a politika megpróbálja elhallgattatni a magánsajtót, aminek végzetes következményei vannak. 30 elteltével a liberális média ismét ellenzékbe szorult, csak ezúttal a jobboldali, tekintélyelvű kormányokkal szemben. Népszabadság a legnevesebb áldozata annak a ténynek, hogy Budapesten megfordult a politikai széljárás. A külföldi befektetők sorra hagyják el a piacot, ezzel párhuzamosan helyi oligarchák felvásárolnak mindent, amit csak elérnek. Ily módon érdekcsoportok kvázi információs monopóliumhoz jutnak – mondja Simon Krisztián, aki Berlinben a kelet-európai sajtóviszonyokról írja doktoriját. De mint kimutatta, a hatalom a reklámokon keresztül is nyomást tud kifejteni. A leginkább Magyarország példáján érzékelni ezt. Az állami reklámokat tekintve az első húsz helyen olyan orgánumokat találni, amelyek így vagy úgy, de kapcsolatban vannak a hatalommal. A Mérték Médiaelemző szerint a kormány ily módon már rég átlépte a vörös vonalat, hiszen a hivatalos propaganda felszámolja versenyt és szétrombolja a közbeszédet.

Az idegen sajtóházak azért vették a kalapjukat, mert erősödött a politikai nyomás, és mivel sokszor  olyan szerkesztőségek tartoznak hozzájuk, amelyeket – kritikus alapállásuk folytán - gazdasági hátrányok fenyegetnek. Ehhez Simon szerint a versenyhatóságot vetik be ellenük. Viszont a befektetők elsősorban pénzt akarnak keresni, számukra nem annyira lényeges a társadalmi demokratizálódás, jelenlétük mégis nagyban hozzájárult a szakmai színvonal emelkedéséhez, a piac gazdasági stabilitásához és függetlenségéhez. Ám menetközben felbukkantak a jobboldali, autoriter kormányok.

Hogy azután mi történik, arra ékes példával szolgál az Origo esete. A hírportál mára a hatalom szócsöve lett, viszont lubickol a hivatalos hirdetésekben. Egykori főszerkesztője, Pethő András csupán abban bízik, hogy az emberek egy nap beleunnak, hogy mindennap csakis propagandát olvassanak.

 

Spiegel

der_spiegel.jpg

Sok szlovák választó számára a jogállam és a demokrácia reményét jelenti az elnökválasztások első fordulójának győztese. A 45 éves jogász, Zuzana Caputová újonc a politikában, fellép az állami maffia ellen, viszont támogatja a nemzeti kisebbségek és a melegek jogait. Pedig az ország alapvetően konzervatív beállítottságú, csak éppen alaposan megrázta a Kuciak-gyilkosság, amely politikai válságot idézett elő. A jelölt azt mondta a lapnak, hogy alapvető változást szeretne, elsősorban az igazságszolgáltatásban és az államigazgatásban, mert jó volna, ha a jövőben tisztességesek lennének a viszonyok. Az újságíró és menyasszonyának megölése után ugyanis kiderült, hogy kapcsolat van a kormány és korrupt hálózatok, illetve a szervezett bűnözés között. Az eset felrázta a túlnyomórészt passzív közvéleményt, a hivatalos politika mégsem sokat változott.

Jelen helyzetben egy rendszerellenes jelölt száll szembe az elittel. Caputová már 17 évesen egy polgárjogi szervezetnek dolgozott. Jó egy éve lépett be az újonnan alakult baloldali liberális „Haladó Szlovákia” pártba, mert jogászként csak keveset tudott tenni az állam átalakításáért. Nem csupán a koalíció, hanem a szélsőjobb is támadja, amibe beszállt a katolikus egyház is. Vetélytársa, a párton kívül uniós biztos, Sevcovic, aki kifejezetten baloldalinak számít, óvakodik az ilyen közvetlen támadásoktól, viszont utalt arra, hogy riválisának nincsenek politikai tapasztalatai. Ám annak legerősebb fegyvere, hogy semmi köze korrupt és bűnöző politikusokhoz, akik az elmúlt időszakban a hatalmat gyakorolták.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6314693708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.03.17. 06:55:08

szerdáig semmiképpen sem retteghet a Miniszterelnök Úr, hiszen kedden már megbukik
mint minden KEDDEN

élveteg 2019.03.17. 07:04:50

"Ezen túlmenően megtorló intézkedéseket javasolna az EP-nek és az Európai Tanácsnak, amit csak (minősített) többséggel lehetne elutasítani."

Háááát ez valami óóóóriási Akkor tegyük fel egy ország parlamentjében nincs meg még a sima parlamenti mandátumtöbbsége sem Ennek ellenére bármit meg tud szavaztatni mert mínősített többség kellene a javaslat elutasítására Ezek pofáznak jogállamról meg demokráciáról

Helga Beauty Salon 2019.03.17. 07:07:34

• Weber ismét felvetette, hogy az elrettentő magyar és lengyel példa folyományaként kétévente független jogásztestület ellenőrizze a jogállam helyzetét a tagállamokban,....

Milyen érdekes, hogy a független és a jogállam is liberálist jelent ha egy ilyen faszfej mondja.

rallus 2019.03.17. 07:34:24

A "magánsajtó" elhallgattatása bűn, hiszen a soha senki által meg nem választott tulajdonosok érdekeit az életük árán és jó fizetésért képviselő újságírók kizárólag a teljes igazságot írják meg! Fel sem merülhet, hogy azért költenek milliárdokat ezekre az orgánumokra, hogy saját zsebeiket megtöltsék! Ezek az emberek a vérüket adnák a mi felvilágosításunk érdekében és ha kell, saját családjuk szájától vonják meg a betevő falatot!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.03.17. 08:13:59

mostan látom csak a buzi1 blogot már 136-an követik a twitán
azér ez már hö egy független médiától

Helga Beauty Salon 2019.03.17. 09:09:50

A néppőárt címeres ökreinek a választások előtt ez a kizárogatásosdi a legfontosabb, mert meg akarnak felelni a nagy büdös liberális demokratikus maszlagba bújt globalistáknak.
Orbán lépjen ki!

Oxica 2019.03.17. 10:53:56

Már tök mindegy, hogy kizárják e vagy felfüggesztik. A tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány az észak olasz fasiszta ligába megy.
Lehet hogy már kedden kilép a néppártból.

Amúgy meg, az Európai Egyesült Államok megalapítása után, ilyen kommunista országoknak, mint lápi hülyemagyarországnak már nem lesz szerepe Európában, az EEÁ ba már nem fogják felvenni, mert gondolom nyugaton tanultak a hibákból.

Tehát az ország és a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány is jelentéktelenné válik Európában.
A tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány, csak kívülről, a felcsúti szemétdombjáról tud kukorékolni, de a kutyát nem fogja érdekelni.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok.

Anatolij Ubijca 2019.03.17. 11:45:20

"Sok szlovák választó számára a jogállam és a demokrácia reményét jelenti az elnökválasztások első fordulójának győztese. A 45 éves jogász, Zuzana Caputová újonc a politikában, fellép az állami maffia ellen, viszont támogatja a nemzeti kisebbségek és a melegek jogait"

Szemrevaló kis MILF ez a Zsuzsika, de azért maradhatna inkább a konyhában a fakanál mellett.

@Oxica: "Amúgy meg, az Európai Egyesült Államok megalapítása után, ilyen kommunista országoknak, mint lápi hülyemagyarországnak már nem lesz szerepe Európában, az EEÁ ba már nem fogják felvenni, mert gondolom nyugaton tanultak a hibákból."

Ilyen nevű szervezetbe nem is kérnénk a felvételünket, meghagyjuk ezt a magadfajta libbantaknak, meg a "kecskehágó" arab barátaitoknak. Nem mellesleg igen hamar "Europisztánná" fognak átkeresztelni titeket.

"A fehér felsőbbrendűség hirdetői, mint amilyen az új-zélandi mészárlás tettese is, antiszemiták és iszlámellenesek, elképzeléseik mégis sokfélék, ám összeköti őket, hogy elutasítják a bevándorlást. Szakértők szerint a fehér nacionalizmus éppen olyan súlyos fenyegetést jelent, mint a militáns iszlám"

Szépen, ügyesen próbáljátok a szélsőséges, erőszakos nácizmust összemosni a józan, bevándorlásellenes patriotizmussal, bravó!

Miközben ezek a szélsőséges megnyilvánulások pont a túltolt migráció sajnálatos következményei.

Mivel mi eleve nem engedünk be százezresével arabokat, muszlimokat, nem engedünk mecseteket építeni, ezért itt nálunk nem is lesznek ilyen gyűlöletbűncselekmények.

Mi nem gyűlöljük ezeket a muszlim kecskehágókat, csak azt szeretnénk, hogy maradjanak meg a seggükön ott Szarábiában, és ide legfeljebb átmenetileg (turistaként vagy üzleti úton stb.) akarjanak jönni, ne itt akarjanak megtelepedni, rajtunk élősködni.

2019.03.17. 12:20:06

@LIPPSIGEDDON 2019:

Hála az égnek a szlovákiai szavazópolgárok veled ellentétben gondolkodnak. Čaputová toronymagasan nyer az első körben /40, 91%/.
Kíváncsi vagyok Magyarország mikor él el arra a szintre, hogy legesélyesebb köztársasági elnökjelöltje egy civil szférából érkező korrupcióellenes jogásznő legyen, aki 21,91 %-kal megelőzi a kormánypárt jelöltjét.

Anatolij Ubijca 2019.03.17. 12:36:15

@Ms.Cunnesburry: Nálunk nem lenne sok esélye egy buta MILF-nek, mert nálunk nem közvetlen elnökválasztás van. Bár ha a szlovák KE-nek is annyira csak főként protokolláris feladatai, szimbolikus szerepe van, mint a magyarnak, akkor olyan nagyon sokat ez nem is számít.

Nálunk az aktuális KE ugyan egy 60-hoz közelítő, kissé uncsi férfi, de azért az újévi köszöntő beszédhez be is tesznek mellé egy csini siket-jeltolmácsot (Weisz Fannit), hogy azért a magányos uraknak is adjanak valamit…

2019.03.17. 12:59:03

@LIPPSIGEDDON 2019:

Buta MILF. Hmmm..
Olvastad a programját? Oppá! Jut eszembe, ez arrafelé nem szokás. Elég a Soros-migrács-brüsszelita-lippsi kombó ahhoz, hogy a birkák urna elé járuljanak.
Nem nevezném épp kirakatpozíciónak a KE szerepét.
A legnagyobb szlovák kormánypárt épp azért küzd ilyen elkeseredetten Čaputová ellen, mert pontosan tudja, hogy megválasztása esetén nem tudja megvédeni az újságíró gyilkosságban sáros volt kormánytagjait.
A mečiari diktatúra után szavaztuk meg a közvetlen elnökválasztást, nagyon helyesen. Elég volt abból a gyakorlatból, hogy szervilis apparátcsíkokat, bólogató jánosokat ültessen egy parlamenti többség ebbe a funkcióba.

taga20 2019.03.17. 13:08:19

@LIPPSIGEDDON 2019: "fellép az állami maffia ellen, viszont támogatja a nemzeti kisebbségek és a melegek jogait"

mi van fityeszork, ráismertél a gecidre, aki ellen ez a hölgy is küzd?

és egyből itt vergődsz szardarab, mi?

taga20 2019.03.17. 13:11:58

@Ms.Cunnesburry: cica, komolyan mondom lassan eljutok oda, hogy miért nem szlováknak születtem.

döbbenet, hogy mi folyik itt nálunk, ebben a putris országban 9 éve!

2019.03.17. 13:45:45

@taga20:

Nem kell ahhoz szlováknak születni. :)
Ez a gyorselemzés elég pontos képet ad a szlovákiai helyzetről. Vannak ám riasztó jelek.

trafik.sk/12352/totalis-valtozas-elott-allunk/

Anatolij Ubijca 2019.03.17. 13:55:15

@taga20: „»fellép az állami maffia ellen, viszont támogatja a nemzeti kisebbségek és a melegek jogait«

mi van fityeszork, ráismertél a gecidre, aki ellen ez a hölgy is küzd?”

Téged kicsit sem zavar, hogy ez a Zsuzsika nem is Maďarskóba, hanem északi szomszédunkban indul a választáson? Ott hogy akar a „geci” ellen küzdeni, he?

Gondolom az ottani állami maffia a célpontja, amiről én ugyan semmit nem tudok, de nem is nagyon érdekel, amúgy mi közünk van hozzá?

Az viszont érdekes, hogy szerinted a melegek jogai ennyire kritikus kérdést jelentenek itt kis hazánkban is. Ezt kifejtenéd bővebben, hogy mi baj van ezzel? Az a csúnya fasiszta biológia nálunk sem engedi nektek, hogy gyereket szüljetek, vagy mi?

„cica, komolyan mondom lassan eljutok oda, hogy miért nem szlováknak születtem.”

Ha születni nem is tudtál szlováknak, akár még átköltözhetnél oda, ezzel emelhetnéd az átlagos IQ-t mindkét országban.

2019.03.17. 14:39:13

@LIPPSIGEDDON 2019:

"amúgy mi közünk van hozzá?"

Teljesen igazad van. De ez jusson eszedbe akkor is, mikor a magyar kormány nemzetegyesítés címén híveket/szavazatokat akar vásárolni magának Szlovákiában.

Semmi köze hozzá!

John Brennan 2019.03.17. 17:23:07

@Ms.Cunnesburry:
Már megint oltári hülyeségeket írsz.
Szerencsétlen beteg vagy, aki csak szavazatvásárlásban képes gondolkodni, bármiről.

John Brennan 2019.03.17. 17:32:39

Bugár bukása örvendetes a magyar országrész elnökválasztásán.
A korrupcióellenesség a legnagyobb blöff, még a kórházak és az oktatás rendbehozásánál is nagyobb.

rallus 2019.03.17. 17:39:24

@Ms.Cunnesburry: A szépségkirálynők meg valamennyien a taposóaknák ellen és a világbékéért küzdenek... Mexoktuk....

2019.03.17. 17:51:57

@taga20:

Ha történetesen szlovákiai szlovák lennél, akkor sem kerülnének ki Orbánék ocsmányságai. Ma délelőtt a magyar köz tv és rádió arról értekezett hosszú órákon át szakértők bevonásával, hogy Čaputová migrációpárti és betelepítéseket tervez Szlovákiában.
Mindezt úgy, hogy a kampányban nem volt téma a migrációs kérdés.
Gondolom Fico kért egy szívességet Orbántól, mint egyik maffiózó a másiktól, hogy masszírozza át a szlovákiai magyar szavazók agyát a két hét múlva esedékes második kör előtt.
Ugyanis, ha Čaputová nyer, Ficoból nem lesz alkotmánybíró. Mentesség nélkül nagy eséllyel vizsgálat indul ellene, mivel az újságírógyilkosság megrendelésének vádjával letartóztatott vállalkozó hangfelvételeket készített , amelyekben az ő neve is többször felmerült.

John Brennan 2019.03.17. 18:37:09

@Ms.Cunnesburry:
"Gondolom Fico kért egy szívességet Orbántól, mint egyik maffiózó a másiktól, hogy masszírozza át a szlovákiai magyar szavazók agyát a két hét múlva esedékes második kör előtt."
Fico reggel telefonált Orbánnak, majd délelőtt már be is hívtak valakit, akinek megmondták, hogy mondja azt, amit Fico kért Orbántól.
Szerencsétlen barom, aki ilyenekben hisz.

6.Lenin 2019.03.17. 18:41:36

@Ms.Cunnesburry:

Nekem ebben a hölgybe az tetszik, hogy harcol a korrupció ellen (ügyvéd), miközben egy külföldi pénzember elkötelezett híve (nyilván nem ingyen).
Mint a momentumosok, elfüstöltek fél milliárd közpénzt egymás közt.

Vagy a bazi nagy független képviselők. milliós fizetésekért (közpénz) rongálnak, és nem dolgoznak a választóikért.

A tótok mindig is szolgalelkűek voltak, mellesleg, de ez az ő dolguk.

A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd 2019.03.17. 18:52:51

@Ms.Cunnesburry:
"Ma délelőtt a magyar köz tv és rádió arról értekezett hosszú órákon át szakértők bevonásával, hogy Čaputová migrációpárti és betelepítéseket tervez Szlovákiában.
Mindezt úgy, hogy a kampányban nem volt téma a migrációs kérdés."

Attól még lehet róla értekezni, egy választásnak lehet sokféle tétje, miért lennének tabu témák az elemzők számára.
Egyébként pedig igenis kampánytéma volt a migráció.

2019.03.17. 19:01:15

@John Brennan:

Magyar országrész. :D :D
Mondtam már, hogy nem szabad elhanyagolni a gyógyszerek bevételét?

Bugáron kívül indult még az MKP elnöke is. De ő visszalépett, miután még 2%-t sem mértek nála az előzetes felmérések.
Azt hiszem a magyar szavazók keményen megbüntették politikusaikat, akik képtelenek a szlovákiai magyar-magyar összefogásra.
Úgy látszik nem perspektíva számunkra sem a fidesz által pénzelt, etnikai politizálást képviselő MKP, sem a kormányzati pozícióhoz görcsösen ragaszkodó Híd. Unjuk a kettőjük csatáját.
Remélem vették az adást mindkét pártban.

2019.03.17. 19:30:17

@A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd:

Čaputová ellen kemény kampány folyt. A magyar közmédia ezek szerint ismertette az összes hoaxot.
Azt nem értitek meg a migráncsos csőlátás miatt, hogy a Szlovákiában élő embereket leginkább a Kučiak-gyilkosság, politikát átszövő korrupció felderítése érdekli jelenleg.
Ez az elsődleges cél.
Ehhez szükséges egy olyan köztársasági elnök, aki nem a Smer tagja.

2019.03.17. 19:39:20

@6.Lenin:

"egy külföldi pénzember elkötelezett híve"

Ezt gondolom abból szűrted le, hogy elkötelezett unió-párti.
Viszont van egy rossz hírem. :D
Az ellenfele, a smeres Šeftovič is az, hisz volt uniós-biztos.

Talán jobban örülnél neki, ha a migráncsolósak jutottak volna a második körbe. A volt komcsi Harabin és a magyargyűlölő Kotleba.
Viszont a szlovákiai szavazópolgárok nem ennyire hülyék. :D

6.Lenin 2019.03.17. 19:42:55

@Ms.Cunnesburry:

Kannásbory, hülye az ükapád!

Én csak annyit írtam, hogy tetszik, amikor egy ügyvéd harcol a korrupció ellen, és úgy, hogy esetleg külföldről pénzelik. Hát nem édes?
Mellesleg felőlem a tótok azt csinálnak, ami nekik jólesik.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.03.17. 19:47:30

@6.Lenin: Várjál...ki az a pénzember...,csak nem..?:))

6.Lenin 2019.03.17. 19:49:15

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Miért ne lehetne egy szabad országban néven nevezni egy gazembert?

2019.03.17. 19:52:50

@6.Lenin:

Ides! Ne Farkas Örs " elemzésére " hagyatkozz! Szintén a Mandineren jelent meg Mózes Szabolcs összefoglalója, ami tárgyilagos képet ad a helyzetről.
Már amennyiben ez nálad szempont.

"A második körbe az első két legeredményesebb jelölt jut tovább, a két hét múlva sorra kerülő forduló látszólag lefutottnak tűnik. Pedig még szoros lehet a küzdelem. A nagy kérdés az, a rendszerellenes és szélsőjobbos szavazók – Harabin és Kotleba választói – hogyan fognak viselkedni. Ha beállnának a Smer jelöltje mögé, kevésen múlhat a siker.

Ficóék minden meg fognak tenni azért, hogy Čaputovát szélsőliberális, az ország szuverenitását és nemzeti érdekeit veszélyeztető jelöltként fessék le. Esélyeiket két tényező rontja. Egyrészt Šefčovič nem egy tipikus Smer-politikus, hosszú brüsszeli karrierje sok kormánypárti választó szemét is csípi. A baloldali-nacionalista szavazók számára sem hiteles, ahogy
az eurokrata, „brüsszeli liberális szocialista” Šefčovičból pár hét alatt keresztény nemzeti jelöltet próbáltak faragni."
mandiner.hu/cikk/20190317_mozes_szabolcs_a_rendszerellenesek_gyoztek_szlovakiaban

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.17. 19:57:01

" ... Egyben leépítik a sokszínű sajtót ... "

Ez a kedvencem, a fidesz leépíti a független sajtót...

Elmagyarázná valaki, azt, hogy hogy a faszba tudják ezt megoldani akkor, ha az ellenzék tulajdonában van egy adott termék... hogy mi a taknyos faszért adják át önként és dalolva a fidesznek, persze némi júdáspénzért, az adott napilapot, rádiót, TV-t stb? Miért nem tartják meg, és tájékoztatják a lakosságot a nagyvilág dolgairól, a hiteles történésekről stb. Ha meg eladták a fidesznek, miafaszér rinyálnak, hogy nincs szabad sajtó, ami Magyarországon terjesztené a liberálfasiszta propagandát? Mégis mire számítottak, amikor eladták a sokszínű sajtót a narancsmaffiának? Miért gondolták, hogy majd merő jópofaságból fideszellenes propagandát fog majd terjeszteni?

6.Lenin 2019.03.17. 19:59:58

@Ms.Cunnesburry:

Akkor még 1x utoljára, magyarul.

Leszarom, ki lesz a KE Szlovákiában, nem az én dolgom. Azt választanak, aki nekik tetszik.

Én csak leírtam a véleményem, hogy egy ügyvéd ugrál a korrupció ellen, hiszen, de ....mind1, ha nem érted. Ráadásul híve egy (állítólag ő is többször találkozott egy gazemberrel) pénzért megvett politikusokat felhasználó önjelölt messiásnak.

Természetesen mindenkinek a saját gazembere a legkedvesebb.

2019.03.17. 20:11:53

@6.Lenin:

"Ráadásul híve.."

Magyarra is lefordították Samuel Gdovin cikkét? :D

A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd 2019.03.17. 20:13:57

@Ms.Cunnesburry:
migráncsos csőlátás miatt? Nabazdmeg ez meg mi? Ez érv akar lenni?

6.Lenin 2019.03.17. 20:20:38

@Ms.Cunnesburry:

Kannásbory!

ezt írtad te is:

"Ezt gondolom abból szűrted le, hogy elkötelezett unió-párti.
Viszont van egy rossz hírem. :D
Az ellenfele, a smeres Šeftovič is az, hisz volt uniós-biztos."

Az EEÁ híveinek közös a gyökere (érdeke), és a kiinduló pontja is.

Látom valamit még nagyon nem értesz. Általában követem az eseményeket a világban, többféle forrásból is, de a döntéseik már nem rám tartoznak, csak az a része, hogy vajon miért úgy döntöttek. Ennyi a lényeg. A döntés következményeit főleg (mi is esetleg) ők viselik.

6.Lenin 2019.03.17. 21:00:37

@Ms.Cunnesburry:

Mivel nem vagyok közvetlen érintett, nem nekem kell viselnem a következményeket, de valójában nem is befolyásolhatom az eseményeket, hiszen Szlovákiában nincs szavazati jogom, csak a saját nézeteim szerint tudom "értékelni" az eseményeket.
Milyen gondolati fényévekről hablatyolsz?

Engem itthon is, ott is esetleg a háttérben meghúzodható érdekek érdekelnek. érzelmileg nem kötődöm se ott, se itt senkihez (nem imádok senkit).
Elismerem a tehetségét, vagy tehetségtelenségét. Hülyéket soha nem szoktam támogatni, itthon se.

Mellesleg nagyot tévedsz (vagy másokat szeretnél hülyére venni), hogy nálatok az EEÁ huszadrangú kérdés lenne. Az alap mindenhol az, csak másként közelítenek hozzá. Becsomagolják egy másik ügybe (hol nem korruptak a politikusok? Persze mindig a hatalmon lévők azok, aztán forduláskor már nem szabad ezt emlegetni).

Szinte mindenhol azonos forgató könyv szerint zajlanak az események, csak nem mindenhol sikeres. Van, ahol beveszik a polgárok, van, ahol nem. Semmi fényévek.
Szerintem.

6.Lenin 2019.03.18. 09:12:09

@Ms.Cunnesburry:

A buta, szolgalelkű emberek még a saját hibájukból is ritkán tanulnak. Vagy még utólag sem, amikor már rájöttek, hogy megint átverték őket.

Olvastam olyan szlovák könyveket, ahol leírták, hogy Európa legtehetségesebb népe a szlovák, de valamiért 900 évig mások uralkodtak felettük.
Ha a csehek lettek volna a gazdáik, szlovákok már régen kihaltak volna.

Ennyit fényévnyi különbségről.

Mi az a "köztünk"? (a nagypapa, drótozott, vagy üvegezett?)

John Brennan 2019.03.18. 09:27:23

@Ms.Cunnesburry:

"Több fényévnyi távolság van köztünk."

Még jó. Az úgynevezett Szlovákia/úgynevezett szlovákok a legnagyobb történelmi sikerüket a jéghokiban érték el.

Le Orme 2 2019.03.18. 19:12:54

@Ms.Cunnesburry: @taga20:
régi idegenszívű libis-bolsi hagyomány a trianoni utódállamok dicsérése, a magyarok gyalázása

Le Orme 2 2019.03.18. 19:20:03

@6.Lenin:
"Ha a csehek lettek volna a gazdáik, szlovákok már régen kihaltak volna."
Vagy ha a németek, akiknek kétszáz év elég volt az Elba és Odera közötti szlávság kiirtására a 14-15 században. A magyarok 1020 év alatt nem kívánták se kiirtani, se elűzni, se asszimilálni őket.
1910-ben Szlovákia mai területén élt:
886 ezer magyar
1688 ezer tót

Ma: kb 400 ezer magyar (elűzve, asszimilálva a többi)
kb 4,5 millió tót (azét kb, mert a cigányok száma bizonytalan)

6.Lenin 2019.03.18. 19:44:02

@Le Orme 2:

A különválásig (Cseh-Szlovákia) a tv műsor igen nagy %-a cseh nyelvű volt, szakkönyvek csak cseh nyelven jelentek , néhány jelentéktelen újság kivételével szintén csak cseh nyelvűt lehetett kapni. A csehek mindig is lenézték a szlovákokat, stb.
Amennyiben ez zajlott volna 900 évig, ma már csak emlék lenne a szlovák nyelv, vagy bármi.
Apropó nyelv. Utazz körbe Szlovákiában, ahány település, szinte annyi nyelv. A közép-szlovákiában használt nyelv lett anno kiválasztva az irodalmi szlováknak.

Mellesleg csodálom, hogy a V4-ben aránylag elég jól megvagyunk egymással. Bár azt hiszem, hogy nem véletlenül szeretnék elsőnek kilőni Szlovákiát a V4-ből. Ők a gyenge láncszem. Szerintem, ha ez megtörténik, ők fognak elsőként eltűnni.