B1 blogcsalád



Daul szembefordult a megalkuvó Weberrel: szerdán titkos szavazás lesz a Fidesz néppárti tagságáról

Nemzetközi sajtószemle

2019. március 16. - Szelestey

dw.jpg

  • A nagy német lapok megsemmisítő ítéletet mondanak az orbáni politikáról és ezt az uniópártok sem hagyhatják figyelmen kívül.
  • Az új-zélandi merénylők pont azt az ideológiát képviselik, mint amit Orbán Viktor is hirdet.
  • Iványi Gábor: Orbán Viktor a fasizmus jelképe, fasiszta pártot vezet.

Spiegel

der_spiegel.jpg

A hetilap úgy tudja, Daul, a Néppárt elnöke a három napja tartott frakcióülésen bejelentette: a pártvezetés a jövő szerdán titkos szavazással kíván dönteni a magyar kormánypárt kizárásáról. Hogy azután meglesz-e hozzá a többség, az egyelőre bizonytalan, de nem lehetetlen. Manfred Weber megerősítette, hogy hiába visszakozik némileg Orbán Viktor, egyáltalán nem került le a napirendről, hogy kitegyék a Fidesz szűrét az EPP-ből. Mint a lapnak elmondta, ha a magyar vezető a következő napokban nem tud bizalmat ébreszteni maga iránt a tagpártoknál, illetve a bírálóknál, akkor nehéz dolga lesz.

A luxembourgi konzervatívok elnöke közben csalódását fejezte ki, amiért a német uniópártok ennyire visszafogottak a magyar kormánnyal szemben. Engel szerint sajnálatos, hogy a CDU-CSU nem jön rá, önmagának árt, ha kitart egy ilyen korrupt politikus mellett, aki lábbal tiporja a jogállami elveket. Az osztrák konzervatívok strasbourgi frakcióvezetője, aki korábban felfüggesztést kezdeményezett, kifejtette, hogy Orbánnak a következő hónapokban bizonyítania kell: tényleg abbahagyja antiszemita beütésű kampányokat és követi az Európai Bíróság ítéleteit. Az ígéretek már nem elegendőek.

Die Presse

die_presse.jpg

Szemtanúk szerint Orbán és Weber konkrét ígéreteket tett egymásnak, amikor kedden Budapesten egyeztettek, csak éppen ezt eltérően akarták kifelé kommunikálni, és igazából nem értek el semmiféle áttörést. Azaz téves volt a Die Welt ez irányú értesülése, noha valóban úgy nézett ki, hogy kedélyes megállapodás lesz a találkozó vége. Ily módon egyáltalán változatlanul napirenden van, hogy kipaterolják a Fideszt. Pedig Orbán Viktor közölte, hogy elfogadja a javaslatot, miszerint maradhasson a CEU. Továbbá, hogy leszedik a kifogásolt hirdetéseket, ő maga pedig bocsánatkérő levelet ír. Weber cserében megígérte, hogy jövő szerdán a kizárás ellen fog érvelni.

Orbán olyasmit is felajánlott, amit a másik nem is kért, hogy ti. az európai választásig nem él tagsági jogaival. Az egyezséget telefonon támogatásáról biztosította a CDU új elnöke, viszont Daul elutasította azt. Hírek szerint a pártcsalád első embere azt hangoztatta, hogy mondhat Weber a frakciótanácskozáson, amit csak akar, neki fel kell tennie a szavazásra a kérdést, miután elég támogatás gyűlt össze hozzá. Hogy mi lesz az ügy végkifejlete, az teljesen bizonytalan.  

Die Welt

die_welt.jpg

A kommentár szerint jól teszi az Európai Néppárt, hogy határozottan állást foglal Orbán Viktor ellen. A magyar politikus ugyanis túlfeszítette a húrt, de emiatt most számára fura helyzetbe került: elnézést kell kérnie a Juncker elleni kampány miatt. Hogy ezt megtette, az azt igazolja, hogy a politikus reagál, ha nyomás nehezedik rá. Ezzel együtt harapófogóban van, és ez szokatlan neki. Idehaza nem kell tekintettel lennie kellemetlenkedő ellenzékre és általában újságírók sem zaklatják, erről gondoskodott a sajtó átalakításával és hatalomközeli oligarchák ez irányú szerepvállalásával. Ám most nyilvánosan mentegetőznie kell a plakátok miatt, de a lépés megkésett és nem is saját elhatározásból jön, emellett csak az egyik kisiklásra vonatkozik a sok közül.

Ha a CDU elnökasszonya és más európai kereszténydemokraták komolyan gondolják, hogy megvédik az európai életmódot és az olyan értékeket, mint a jogállam és szólásszabadság, akkor azt a saját pártcsaládjukon belül kell elkezdeniük. Ugyanis már sokszor megvonták a vörös vonalat, amit azután Orbán simán átlépett. A Fidesz még sosem volt ennyire közel ahhoz, hogy távoznia kelljen az EPP-frakcióból. Hogy elkerülje, az csakis a magyar vezetőn múlik. A Néppárnak ugyanakkor nem szabadna egykönnyen engednie a szorításból. Nem mondhatja, hogy a kelet-európaiak maradi álláspontot képviselnek a migráció kérdésében. Sokkal inkább szembe kell néznie az érvekkel és félelmekkel, és lehetőleg el kell ismernie, hogy az EU követett el hibákat a bevándorlás kapcsán. Ez esetben Orbán és a hasonfélék sokkal nehezebben állíthatnák, hogy az unió tudálékos, kettős erkölcsöt hirdető klub.   

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Orbán Viktor úgynevezett bocsánatkérése magyarázza, hogy miért kell a Fideszt kizárni a Néppártból, már ha egyáltalán szüksége van bármiféle további indokra. A levél gyalázatos és nyilvánvalóan az a célja, hogy a másik félre hárítsa a felelősséget a szakításért. Kabaréba illik a szőrszálhasogatás, mármint hogy a miniszterelnök nem bizonyos politikusokra, hanem egyfajta politikára gondolt, amikor hasznos idiótáknak minősítette mindazokat, akik a saját pártcsaládján belül bírálják. És a kitétel hallatán, hogy ti. elnézést kér, ha bárki személyesen sértve érzi magát az „idézet” miatt, nos, itt előjön a kísértés, hogy egyszer ki kellene próbálni, mi az, ami miatt ő maga személyében sértve érzi magát. Az orbáni modortalanság és tabuszegések láttán az EPP-nek nem kellene tovább kéretnie magát. Azzal, amit kihagyott az üzenetből, a politikus elárulja, hogy nem hajlandó változni. A vita tényleges okáról ugyanis egyetlen szót sem ejtett.

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

Hamisnak tartja Orbán bűnbánatát a legnagyobb példányszámú német újság. Mert mézesmázaskodás sem tudja elkendőzni, hogy az általa vezetett Fidesz az EU-n belül a legrombolóbb erők közé tartozik. Épp ezért végre ki kellene tenni a szűrét. Hogy szinte az utolsó pillanatban tényleg jobb belátásra tért, azt csak az hiszi el, aki nem akar sem látni, sem hallani, sem mondani semmit sem. Hiszen Orbán kérhet bocsánatot, ám változtatni egyáltalán nem szeretne. Nem fog sikerülnie Webernek, hogy az EPP-ben megzabolázza a dacos politikust. Még akkor sem, ha a magyar fél szerdáig teljesíti mind a három feltételt.

A kisstílű számításból előterjesztett ultimátumban igazából az tükröződik, hogy a frakcióvezető semmit sem tud tenni. Az csak arra jó, hogy leplezze: sokkal fontosabb dolgokról, a demokráciáról, a jogállamról, az igazságszolgáltatás függetlenségéről, a sajtó és a tudomány szabadságáról van szó. Orbán évek óta módszeresen átalakítja országát és a Néppárt szégyenletes módon végig asszisztált hozzá, mert nem akarta elveszíteni a magyar szavazatokat Strasbourgban. A párttársak úgy tekintettek a teltkarcsú puszta-populistára, mint olyan bohócra, aki elvégzi a durva munkát, noha a magyar helyzet jó ideje véresen komoly. Nyilvánvalóan bocsánatos bűnnek tartották részéről a hatalmas korrupciót, az uniós pénzek eltulajdonítását is. Szintén átsiklottak afölött, hogy kódolt antiszemita és rasszista üzenetekkel játszadozott. Ha most olyan megoldás születik, amelyik mindkét oldal számára elfogadható, az nem volna más, mint a néppárti, sőt uniós értékek folytatólagos elárulása.

Ez a viszály ugyanis messze több mint a pártcsalád belső ellentéte. Az EU fontos útelágazáshoz érkezett, és ily módon nem a pártszínek a fontosak. A lényeg, hogy ki akarja továbbvinni az európai egység tervét, illetve ki igyekszik azt aláásni, vagy netán megtorpedózni. Orbán Viktor a rombolás erőihez tartozik, ezért legfőbb ideje, hogy a Néppárt túladjon rajta. Akár annak az árán, hogy a politikus mártírnak állítja be magát, vagy összeáll más populistákkal. Akkor legalább lehetségessé válik a világos tartalmi elhatárolódás. Mert az sokkal jobb, mint a lopakodó belső mérgezés.

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Orbán Viktor azt kóstolgatja, hol vannak az európai középjobb pártcsalád határai. Mindent elkövet, hogy a tekintélyelvűség és a muzulmán bevándorlás kérdésében vallott kérlelhetetlen nézete ellenére továbbra is úgy tekintsenek rá, mint aki a konzervatívok közé tartozik. Mivel kénytelen a kizárással szembenézni, bocsánatot kért, ami nem sűrűn fordul elő nála, csak éppen nem azért próbálta kiengesztelni a többieket, ami valójában veszélyessé teszi. Valószínűleg a mostaninál karakteresebb formában meg kell ismételnie, hogy megköveti az EPP érintett pártjait, de hogy elfogadják-e a gesztust, az jelzés értékű lesz a Néppárt és Weber részéről. A Fidesz támogatása jól jönne a konzervatívoknak, csak ne lennének Orbán tettei és nézetei!

De csupán a költségvetés dolgában konzervatív, minden másban bevallottan illiberális, lásd az igazságszolgáltatást, a sajtót, a civil szervezeteket, valamint a Soros elleni vérbosszút. Az egyik demagóg beszédet tartja a másik után, és olyan hangon emlegeti az EU-t, ahogyan azt csak szélsőjobbos politikusok merik. Főleg a CSU és Weber azonban sokáig védő ernyőt tartott fölé, ám mivel nekitámadt Junckernek, megszegte a pártfegyelmet, úgy hogy a múlt hónapban ellene fordult a hangulat. Amit bűnbánatképpen az érintett pártoknak üzent, a bántóan gyenge kifogás. Az első reakciók nem ígéretesek Orbán, illetve azon néppárti vezetők számára, akiknek szükségük van a Fidesz voksaira, továbbá azoknak a saját híveknek támogatására, akik egyetértenek a magyar vezető nézeteivel.

Ám ha nem enged a weberi ultimátumnak, akkor már semmivel sem lehet igazolni a magyar párt tagságát. A frontvonalak sokkal világosabbak lesznek Strasbourgban, illetve a közép- és a szélsőjobb között általában véve is. De valószínű, hogy mindkét fél kompromisszumra törekszik, hiszen az európai politika a szövetségkeresésről szól. Orbán azt puhatolja, meddig mérgezhet következmények nélkül. Hasznos és sokat eláruló gyakorlat, bármi is lesz a kimenetele.

New York Times/Washington Post/AP

new_york_times.jpg

Orbán ugyan szenvedélyes beszédet mondott a nemzeti ünnepen, de a korábbiakhoz képest visszafogta magát. Hiszen egykor a szovjet csapatokhoz hasonlította az uniós vezetőket, idén viszont nem nevezte néven kedvenc célpontjait, így sem Junckert, sem Sorost. Azt viszont hangsúlyozta, hogy a magyar új vezetőket akarnak Európa számára, továbbá új kezdetet tartanak szükségesnek, hogy megálljon a földrész hanyatlása a muzulmán bevándorlás közepette. Elutasította a szövetségi állam gondolatát a földrészen és arról beszélt, hogy Európát vissza kell adni az európaiaknak. Büszkén említette, hogy a kerítéssel a magyarok milyen fontos szerepet töltöttek be a migránsinvázió leállításában. Valamint hogy a keresztény kultúra nélkül nem lesz errefelé szabad élet. A tudósítás hozzáteszi, hogy az EPP több tagpártja azt mondja: a bevándorlás elvetésével, az EU-ellenes retorikával és a tekintélyelvű stílussal Orbán modellé vált a szélsőjobb számára és messzire eltávolodott a kereszténydemokrata értékektől.

Der Standard

der_standard.jpg

Változatlanul fennáll a viszály a magyar miniszterelnök és az Európai Néppárt között, nem egészen egy héttel azelőtt, hogy elképzelhető: az EPP kirakja a Fideszt. Orbán Viktor kitart az összeesküvés elméletre épülő unióellenes irányvonala mellett. Tegnap is a liberális európai birodalom ellen hadakozott a Múzeumkertben elhangzott beszédében. Bár alighanem a konzervatívok nyomására ezúttal eltekintett attól, hogy pontosan megnevezze, kikkel is van baja. Korábban új Moszkvának titulálta az EU-t, miközben igencsak szoros kapcsolatot ápol Putyinnal, az egykori szovjet titkosszolgálat németországi rezidensével. Nem szólt ezúttal Sorosról sem, pedig neki azt szokta a szemére hányni, hogy alattomos módon szét akarja verni a nemzeteket és a kereszténységet, továbbá bujtogatja a migránsinváziót.

Ez alkalommal megmaradt a dagályos kijelentéseknél, miszerint erős nemzetállamok kellenek, és erős vezetőknek kell irányítaniuk Európát. Megismételte a szent fogadalmat, hogy feltartóztatja Európa bukását. Jelezte azt is, hogy ragaszkodik vitatott politikájához.  Csak éppen ily módon sokkal inkább az euroszkeptikusok, a jobboldali populisták és radikálisok táborában volna a helye, semmint a mérsékelten konzervatív Néppártban.

Reuters

reuters.jpg

Orbán Viktor azt reméli, hogy a májusi választás erős vezetőket és nemzetállamokat eredményez Európában. A nacionalista kormányfőt, aki erősen bevándorlás-ellenes, a kizárás fenyegeti a Néppártban, ám ha ez bekövetkezik, az veszélyezteti a konzervatívok strasbourgi többségét. Weber e heti budapesti tárgyalásai nem hoztak eredményt, a szavazás a jövő szerdán lesz a Fidesz sorsáról, miután a párt nem tartja tiszteletben a polgári szabadságjogokat és a jogállamot. Ha pártcsalád megválik a magyar képviselőktől, akkor onnantól kezdve nem biztos, hogy ő állíthatja a Bizottság következő elnökét. Orbán hazai sikere és az, hogy szembeszállt Brüsszellel a migráció, valamint a kormányzás jó pár kérdésében, felbátorított más nacionalista, illetve szélsőjobbos csoportokat is a kontinensen.

A miniszterelnök a Nemzeti Múzeumnál tegnap kiemelte, hogy a liberális európai birodalomban mindenki elveszti a szabadságát. A jelenlévők közül többen aggódnak, hogy a magyar vezetés még messzebb kerül a földrész politikai fő áramlatától, mások viszont a végsőkig támogatták Orbánt.

FT

financial_times.jpg

A magyar kormányfő kikelt az „Európai Egyesült Államok ellen, elutasította az EU „liberális birodalmát és szorosabb szövetséget ígért Varsóval. A nacionalista vezető így reagált az egyre erősödő bírálatokra az uniós elit részéről. A politikus a nemzeti ünnepet használta fel arra, hogy utaljon több vitás kérdésre is Budapest és Brüsszel között. A mélyebb európai együttműködést liberális birodalomnak minősítette. Ezúttal azonban még csak nem is említette Junckert. A lengyel kapcsolat azért fontos számára, mert a két ország kölcsönösen megakadályozhatja, hogy előbbre jusson az ellenük indított jogállami eljárás az unióban.

Die Welt

die_welt.jpg

A magyar kormányfő nem hagyott kétséget afelől, hogy negatívan ítéli meg az Európai Uniót. A közösség helyett erősebb vezetőket tart kívánatosnak, és azt követeli, hogy Európa legyen ismét az európaiaké – alig pár nappal azelőtt, hogy esetleg kiteszik a Néppártból.  Közben Litvániában a konzervatív Haza Unió Párt csatlakozott azokhoz, akik számára az orbáni bocsánatkéréssel nem intéződött el a vita. A pártelnök kijelentette, hogy az EPP-nek döntenie kell a Fideszről, mert más tagpártokat is sújt, ha a kereszténydemokraták folyamatosan szemet hunynak a populisták machinációi láttán. Landsbergis továbbra is szükségesnek tekinti, hogy váljanak meg a magyar kormánypárttól, vagy legalább egy időre függesszék fel annak tagságát.

Politico

politico_1.jpg

Orbán Viktor ismét csak nekiment az EU-nak, néhány nappal a döntőnek ígérkező néppárti erőpróba előtt, amelytől az függ, hogy a magyar kormánypárt az EPP tagja maradhat-e. Ezúttal a lengyel miniszterelnök oldalán osztotta ki az uniós intézményeket, amelyek mindkét országot azzal vádolják, hogy aláássák a jogállamot. Azt üzente a „birodalomépítőknek”, hogy mindig vessenek számot Budapest és Varsó erős szövetségével. A pártcsaládon belül a bírálók azt hangsúlyozzák, hogy Orbánnak abba kell hagynia a Brüsszel-ellenes kinyilatkoztatásokat, hacsak nem szeretne kipenderülni a közösségből. A politikus éppen ezt kockázatta a mostani beszéddel. Így azzal, hogy a szoros kapcsolatokat emelte ki Lengyelországgal, noha az európai kereszténydemokrata elnökség egyértelművé tette, hogy nem kíván közösködni a PiS-szel.

Ha Orbán netán átlépne abba a frakcióba, amelyben a lengyel párt is van, akkor egy olyan csoportba kerül, amely sokkal kisebb, euroszkeptikus, és éppen a PiS uralja. Márpedig a migráció ügyében ugyan egyetértenek, de Oroszország erősen megosztja őket.

New York Times

new_york_times.jpg

A Velencei Bizottság szerint a vonatkozó törvény túl nagy felhatalmazást ad vezető személyiségek kezébe a kialakulóban lévő közigazgatási bíróság kapcsán, ráadásul úgy, hogy nincs semmiféle fék és ellensúly a rendszerben. Az Európa Tanács tanácsadó testülete azután hozta nyilvánosságra véleményét, hogy Budapesten találkozott Trócsányi Lászlóval. A testület elvárja, hogy a magyar kormány vezesse át a jogszabályba az ajánlásait. Az állásfoglalás különösen problematikusnak tartja, hogy az igazságügyi miniszter hozhatja meg a döntést arról, ki lehet közigazgatási bíró. A Helsinki Bizottság úgy látja, hogy nem szavatolják a bíróságok függetlenségét azok a módosítások, amelyeket a Fidesz a héten jelentett be.  

FT

financial_times.jpg

A vezércikk arra figyelmeztet, hogy a világ túlságosan is sokáig figyelmen kívül hagyta a szélsőjobbot, ám a populista vezetők felbátorították a szélsőségeseket, akik ráadásul igencsak járatosak a műszaki dolgokban. Az új-zélandi merényletet olyanok követték el, akik a fehér felsőbbrendűséget hirdetik és az összeesküvés elmélet hívei. A gyalázatos eset mutatja, hogy feljövőben van a radikális jobboldal. Ezeknek az erőknek lökést adnak azok a nyugati politikusok, akik eltolták az elfogadható politikai közbeszéd határait. A radikális nacionalisták emellett fegyverré változtatták a médiát. Immár nem lehet lebecsülni romboló ideológiájukat, annak terjedését. A siker érdekében elhagyták a múlt nyílt jelképeit, de érintetlen maradt a gyűlölet mögött meghúzódó eszmerendszer. És kapóra jönnek nekik a populisták, akik túllépnek az eddigi normákon. Orbán Viktor ki szokott rohanni a „keresztény identitást” fenyegető állítólagos veszély ellen, amit szerinte a muzulmánok beözönlése okoz.

A radikális jobboldal azért is eredményes, mert tudja, miként lovagolja meg a közösségi, illetve hagyományos sajtót. A világhálón nem könnyű kiszűrni a veszedelmes tartalmakat. De a fellépés csak akkor lehet sikeres az ilyen erők ellen, ha sokan összefognak. Azoknak a politikusoknak, akik az iszlámellenséggel és a bigottsággal kereskednek, túl kell lépniük azon, hogy cinkosként falaznak a szélsőjobbnak. Ezzel párhuzamosan meg kell rendszabályozni a nagy technológiai cégeket. A hagyományos sajtó pedig a látogatottság igézetében sem adhat nyilvánosságot terroristáknak. Itt az idő, szembe kell szállni a nyílt társadalom elleni halálos fenyegetéssel.

Guardian

guardian.png

A kommentár kiemeli, hogy ha nem akarunk még egy olyan tragédiát, mint a csaknem 50 áldozatot követelő új-zélandi terrorakció, akkor fel kell lépni a gyűlölet jobboldali hirdetőivel szemben. Merthogy a támadást olyan populisták ihlették, akik szerint az iszlám a Nyugatot fenyegeti. A tettesek pedig nem magányos, fura figurák, esetleg pszichopaták, bár lehetnek azok is. Átfogó, habár szétaprózott mozgalmat képviselnek, határozott ideológiával. Erőt és támaszt merítenek akár a legfelső szintű politikai vezetőkből. Ami az új-zélandi főkolompos ún. nyilatkozatát illeti, az arra épül, hogy a keresztény népesség veszélyben van az erőltetett mohamedán bevándorlás miatt. Ugyanezt mondják a neonácik, valamint a Charlottesville-i mészárlást végrehajtó Ku Klux Klanosok is.

A gyűlöletet azok a jobboldali populista politikusok terjesztik, akik egyre jobban nyomulnak a demokratikus világban. Sokan közülük jelentősen előre akarnak törni a májusi EP-választáson. Tessék csak megnézni, mit üzent Orbán Viktor, aki visszatérően a keresztény európai civilizáció védelmezőjeként lép fel, mert szerinte a földrészt halálos veszedelem fenyegeti a muzulmán bevándorlás miatt. Ugyanebben a cipőben jár Salvini is. Ha ők legitimálják a tézist, miszerint népességcsere zajlik Európában, akkor nézetüknek a legfőbb felhatalmazást Trump adja meg. Az amerikai elnök, valamint Orbán és Salvini is természetesen rituálisan el fogja ítélni a christchurchi mészárlást és elutasít minden erőszakot. De ha egyesek azt prédikálják, hogy az iszlám nem fér össze a Nyugattal, és hogy veszélynek van kitéve a nyugati életmód, akkor előbb-utóbb lesznek emberek, hogy úgy vélik, hogy itt lépni kell. A „gyűlölet ökoszisztémájának” részese a világ több, legbefolyásosabb személyisége is. Hatalmas és sürgető feladat, hogy leküzdjük ezt a rendszert.

Independent

independent.jpg

Az új-zélandi tömeggyilkosság mögött is ugyanaz rejlik, mint a közelmúlt annyi más terrortámadása mögött: álhír, összeesküvés elmélet, és ami még sokkal alattomosabb: egy-két olyan politikus, aki állítólag a politikai fő áramlathoz tartozik – állapítja meg a vezércikk. Úgy folytatja: most már biztos, hogy a christchurchi barbár cselekedetet a szimpla gyűlölet vezérelte.  Az egész civilizált világ támadás alatt áll, de még a legtragikusabb körülmények közepette is meg kell erősítenie ígéretét, hogy megőrzi a toleranciát és a szabadságot. Legelőször is a muzulmánoknak kell védelmet nyújtani, meg kell nyugtatni őket. Ami a világ túlsó sarkában most történt, az emlékeztet arra, hogy globalizálódik mind az iszlamista, mind a szélsőjobbos terror. Senki sem bújhat el a fenyegetés elől, egyetlen társadalom sem gondolhatja, hogy biztonságban van.

Nem véletlen, hogy Trump neve felbukkan az elsőszámú tettes fejtegetéseiben.  De magukba kell nézniük azoknak az újságíróknak, is, akik ördögnek állítják be a menekülteket, akik a titokzatos és gonosz „globális elitről” szövegelnek. A belőlük áradó rosszindulat, ami megfigyelhető egyes politikusok megnyilvánulásaiban is, éles ellentétben áll azzal, hogy a felszínen demokráciát, jogállamot, biztonságot akarnak. Mert honnan veszik elméletüket a sárga mellényesek. Honnan erednek az Orbánt és Salvinit támogató voksok? Nyugaton egyre inkább jobbos, tekintélyelvű és populista légkör szabja meg a közvélekedést. Cinikus vezetők, véleményformálók és sajtóorgánumok kiaknázzák a jogos aggodalmakat. Ezt azután felerősíti a közösségi média, és az eredmény egy zavaros, ám annál mérgezőbb elegy lesz.

A terrorizmust kétféleképpen lehet legyűrni: egyfelől a hírszerzésre épülő akciókkal, hogy megelőzzenek bármiféle támadást. Másfelől hosszú távú és fáradságos feladat, hogy ki kell ütni a nyeregből a gyűlöletet és a rasszizmust. Még akkor is, ha az a mostanihoz hasonló helyzetben reménytelennek tűnik. A fasiszta erőszak a 2. világháború óta nem látott szintet ért el és ez lehangoló. De meg lehet futamítani a rasszizmust, az antiszemitizmust és az iszlámellenességet, ha tisztességes eljárásban vonják felelősségre a bűnösöket. Új-Zélandon erős a közösségi érzés, erőteljes a demokrácia. Példát nyújt a világ számára.

Le Monde

le_monde.jpg

Orbán Viktor célkeresztjébe került az MTA. A kormány véget akar vetni a legtekintélyesebb tudományos intézet önállóságának. A Bizottság lassan már másfél éve az Európai Bíróság elé vitte a CEU ügyét, a hatalom mégis folytatja a kulturkampfot. Ezúttal a Tudományos Akadémiát pécézte ki, noha az a nemzeti megújulást jelképezi. Pénzügyi eszközökkel igyekszik megfosztani az intézményt és annak 5 ezer alkalmazottját az autonómiától. Tekintélyes összeg: 40 milliárd forint sorsa forog kockán. Az ellentábor azt gondolja, hogy az illiberalizmus bajnoka saját hűséges elitjét kívánja megjutalmazni ily módon. Szűcs Zoltán Gábor politológus úgy látja, hogy a hatalom nem tudja elviselni még a legkisebb szellemi önállóságot sem és ellenséges a tudással szemben. A Velencei Bizottság már 2017 végén kimondta, hogy tanszabadság elleni támadás súlyos gond a jogállamiság szempontjából.     

New York Times

new_york_times.jpg

Iványi Gábor egykor szövetségesének tartotta Orbán Viktor, ma azonban a fasizmus jelképének nevezi. A lap ezzel vezeti fel a lelkészről megjelentetett hosszú portrét. Fontos, hogy az Evangélikus Testvérközösség vezetője szerint, aki kimagasló erkölcsi iránymutató a rendszerváltás óta, a kormánynak semmi köze a kereszténységhez. Iványi az eltelt 30 évben csaknem mitikus tekintélyre tett szert más vallások vezetői körében. Ezt megerősíti Frölich Róbert, a Zsinagóga főrabbija is. De a pap életútja sokat elárul a világ egyik első számú populistájának, Orbánnak a pályafutásáról is. A bírálók szerint ahogyan a miniszterelnök viszonyul az egyházi vezetőhöz, az mintaszerűen illusztrálja, miként ásta alá a demokráciát és használta ki a vallást a saját céljaira.

Iványi azt mondja, az ellentétek forrása az, hogy Orbán immár egy szélsőjobbos, fasiszta párt vezére. Azon kívül, mivel ő maga egy multietnikus család sarja, nem ért egyet azzal sem, hogy Magyarország kizárólag magyar volna. Úgy fogalmaz, olyan nincs, hogy magyar faj, vagy etnicitás. Egyébiránt, amikor a politikus felfedezte magának Istent, a lelkipásztort kérte meg, hogy templomban is eskesse össze a feleségével. Találhatott volna e célra egy befolyásosabb egyházat is, így Iványi szerint ez volt valószínűleg Orbán utolsó őszinte gesztusa a vallással szemben. A viszony akkor romlott meg közöttük végletesen, amikor a miniszterelnök – még első kormányzása idején – hiába kért nyilvános támogatást Iványitól. Majd a lelkipásztor nyílt levélben utasította el, amikor 2010-ben, az immár jobboldali nacionalistaként meghívta egy megemlékezésre.

A bosszú egy évvel később következett el, hiszen a metodista egyház (is) elveszítette az állami elismerést. Pedig 18 ezer követője van és Beer Miklós váci püspök szerint azt csinálja, ami a Bibliában áll: segíti a hajléktalanokat, a szegényeket, a menekülteket. Ezért a főpap úgy látja, hogy politikai döntésről van szó, amelynek semmi köze a keresztény valláshoz. Ugyanakkor arra is kitért, hogy a bejegyzett egyházak óvakodnak a kényes kérdésektől, mint amilyen a migránsok segítése is. Iványi ezzel szemben nem fogta be a száját. Szóval és tettel is szembement Orbán politikájával, mert meg van győződve arról, hogy amit a miniszterelnök csinál az ellentétes Krisztus tanításával.

Die Welt 

die_welt.jpg

Schilling Árpád úgy gondolja, Orbán Viktor politikája azért sikeres idehaza, mert azt mondja az embereknek, hogy már nem kell igazodniuk a Nyugathoz. A rendező, akiről a konzervatív lap azt írja, hogy a kormány két éve az állam ellenségévé nyilvánította, abból az alkalomból nyilatkozott, hogy a Berliner Ensemble-ban tegnap volt „Az utolsó vendég” németországi bemutatója. Mint ismeretes, a darab azzal foglalkozik, milyen is idegennek lenni egy társadalomban. Az alkotó, aki családjával együtt Franciaországba költözött, miután összerúgta a patkót a hatalommal, felhívja azonban a figyelmet, hogy a miniszterelnök hamis szabadságot kínál, mert nem lehet bezárkózni. Az említett színmű egyik mondandója az, hogy a jobboldali pártok azért tudnak felemelkedni, mert az elején látják a sok szerencsétlen embert, ám amikor hatalomra jutnak, már nem törődnek velük. Ehelyett arra bíztatják őket, hogy ne foglalkozzanak a valósággal, ne gondolkodjanak. Boldogságot hazudnak nekik. 

Schilling szerint a magyar színházak megnyugtatják a lelkiismeret, amit tanúsít, hogy egyáltalán nem vittek színre olyan kérdéseket, mint pl. a migráció. Pedig állást kellene foglalniuk a legfontosabb társadalmi-politikai ügyekben. De esetükben a függetlenség azt jelenti, hogy nem tartoznak sem ide, sem oda, vagyis nem autonómok. És egyáltalán nem álltak a rendező mellé, amikor annak viszálya támadt a kormánnyal. Pedig a szolidaritás fontos, mert különben mindig lesznek olyanok, akik idegennek érzik magukat a saját hazájukban. Miközben politikusok a nyugati értékekről papolnak. A művész már csak azért is lényegesnek tartja az összefogást, mert Magyaroszágon annyi a szegény és oly sokan élnek az utcán. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3214691970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga Beauty Salon. 2019.03.16. 09:09:31

Daul szembefordult a megalkuvó Weberrel: szerdán titkos szavazás lesz a Fidesz néppárti tagságáról................

Daul a következő messiásotok? :D Elég sűrűn váltogatjátok, hol Pompeo, hol Weber, most pedig Daul a csodafegyver? Vadászok vadászok, megint az erdőt járjátok!

Helga Beauty Salon. 2019.03.16. 09:26:25

a támadást olyan populisták ihlették, akik szerint az iszlám a Nyugatot fenyegeti............

Akkor az USA és Izrael arabirtásait is a populisták ihlették? Értem!
Az iszlám fenyegetésbe most nem is mennék bele, mert összetett, viszont mégiscsak terjedhet egy kicsit, ha Új-Zélandban mecsetek vannak tele iszlámhívővel imaidőben.
És igen! Jó lenne a politikusokat felelősségre vonni a tetteikért, például az EU-s vezetőket a betelepítettek által elkövetett öldöklésekért!

Helga Beauty Salon. 2019.03.16. 09:28:22

a támadást olyan populisták ihlették, akik szerint az iszlám a Nyugatot fenyegeti............

Akkor az USA és Izrael arabirtásait is a populisták ihlették? Értem!
Az iszlám fenyegetésbe most nem is mennék bele, mert összetett, viszont mégiscsak terjedhet egy kicsit, ha Új-Zélandban mecsetek vannak tele iszlámhívővel imaidőben.
És igen! Jó lenne a politikusokat felelősségre vonni a tetteikért, például az EU-s vezetőket a betelepítettek által elkövetett öldöklésekért!

rallus 2019.03.16. 09:55:13

Feltehetően az Európába áramló migrációt ugyanazok pénzelik, akik anno Hitlert... Aztán majd nem győznek felháborodni amikor európai hittestvéreiket hajkurásszák a mohamedánok az utcán, miközben kiszámolják, hogy mennyit keresnek ezen...

Anatolij Ubijca 2019.03.16. 10:02:25

"A nagy német lapok megsemmisítő ítéletet mondanak az orbáni politikáról és ezt az uniópártok sem hagyhatják figyelmen kívül."

A magyar kormány politikájáról nem a német lapoknak, hanem a magyar választóknak kell ítéletet mondaniuk.

A magyar választók ezt a Gyurcsányi-kormánnyal meg is tették, beárazták őket permanensen 5-10 % közé, ahogy a volt utódpárt eredményei is lassan ehhez a sávhoz közelítenek.

Az Orbán-kormány politikájáról mondott ítéletük viszont a harmadik kétharmad, amit májusban a magyar EP-helyek kétharmadával egészíthetünk ki.

Ezek után a német sajtómunkásoknak csak azt üzenjük: Fogják be a lepénylesőjüket, mielőtt mi fogjuk be!

István Tamasi 2019.03.16. 10:10:09

Szerdán kiderül, hogy a néppárti politikusok önmagukat köpik le vagy o1g-t köpik le.

István Tamasi 2019.03.16. 10:12:44

@LIPPSIGEDDON 2019:
Na arra kíváncsi lennék amikor a fideszmaffia bértollnokai próbálnák befogni a német sajtómunkások lepénylesőit.
Én már csak egy jó konyakot és egy kávét kérek.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.03.16. 10:12:54

Nertársak. Ez a 3. két harmad már lejárt lemez. Mi ad megdönthetetlen legitimációt nertársak és különösen moszkoVitya számára ha nem a négy harmad? :-) A nemválasztási csalási bizottság (néhány száz szavazókör közmetikázásával feljavítja 5 harmadra), ez lesz a legitimáció csimborasszója. :-)

István Tamasi 2019.03.16. 10:20:15

Nulla agysejtű fideszbirkának kell lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa a rögvalóságot: Európa lakossága csökken és öregszik, a csökkenő-öregedő humánerőforrás képtelen lesz működtetni a gazdaságot.
A másik oldalon viszont fiatalodik és növekszik a lakosság azokban az országokban amiket a fejlett országok kizsákmányolnak és háborúkba hajszolnak.
Ezeket a súlyos ellentmondásokat és problémahalmazt nem lehet megoldani falakkal, ki- és bezárkózással.
Aki a globalizációt akarja megállítani az olyan mint aki a homokviharnak tátott szájjal áll szembe.

Anatolij Ubijca 2019.03.16. 10:23:02

@István Tamasi: "Na arra kíváncsi lennék amikor a fideszmaffia bértollnokai próbálnák befogni a német sajtómunkások lepénylesőit."

Ha nem is a "fideszmaffia bértollnokai", de a magyar emberek szívesen megismertetnék a "magyar virtust" ezekkel a kedves, önzetlen, picit sem elfogult német sajtómunkásokkal.

De sajnos viszonylag ritkán merik idetolni a képüket az országunkba.

Sebaj, ehelyett akár a magyar választók is erős üzenetet küldhetnek számukra, most 2019 májusának utolsó vasárnapján!

Ákos Weress 2019.03.16. 10:25:32

@rdos: imádom, amikor egy libsinek habzik a szája....:)

Helga Beauty Salon. 2019.03.16. 10:31:17

Schilling szerint a magyar színházak megnyugtatják a lelkiismeret, amit tanúsít, hogy egyáltalán nem vittek színre olyan kérdéseket, mint pl. a migráció. Pedig állást kellene foglalniuk a legfontosabb társadalmi-politikai ügyekben..........

Jézusom! Ki fog vetkőzni ő, vagy az asszony?

Anatolij Ubijca 2019.03.16. 10:32:24

@István Tamasi: "Nulla agysejtű fideszbirkának kell lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa a rögvalóságot: Európa lakossága csökken és öregszik, a csökkenő-öregedő humánerőforrás képtelen lesz működtetni a gazdaságot."

Ez így van, ezért volt égetően fontos, hogy az Orbán-kormány immár kilencedik éve, egyre erőteljesebb eszközökkel támogassa a családokat, a gyermekvállalás.

"A másik oldalon viszont fiatalodik és növekszik a lakosság azokban az országokban amiket a fejlett országok kizsákmányolnak és háborúkba hajszolnak."

Na ez viszont már legyen az ő problémájuk, nem mellesleg a fogamzásgátláshoz ma már viszonylag fejlett és olcsó eszközök állnak rendelkezésre, tessék felvilágosítani a tisztelt lakóságot arról, hogy érdemes ezeket használni!

Ha Kínában meg tudták oldani, akkor máshol is meg kell tudniuk oldani!

"Ezeket a súlyos ellentmondásokat és problémahalmazt nem lehet megoldani falakkal, ki- és bezárkózással."

A falak nem a demográfiai problémákat kell, hogy megoldják, hanem a bevándorló hordákat tartják távol az országunktól, a magyar népet védik.

A demográfiai problémákat a családok támogatása, a gyermekvállalás ösztönzése révén kell megoldani, ahogy ezt az Orbán-kormány is teszi.

"Aki a globalizációt akarja megállítani az olyan mint aki a homokviharnak tátott szájjal áll szembe."

A globalizációt értelmes politikus valóban nem akarja megállítani.

Kívánatos és elérendő cél, hogy Magyarország be tudjon kapcsolódni, fontos szerepet játszhasson a globális és európai termelési és logisztikai rendszerekben, hálózatokban.

Ennek érdekében fontos a tőkevonzó képesség, exportképesség és a versenyképesség folyamatos erősítése, ahogy ezt az Orbán-kormány is teszi.

Az viszont semmiképpen nem megoldás semmilyen problémára, ha a saját országunkra, népünkre tőlünk vallásilag és kulturálisan idegen, terroristákkal is megtűzdelt migránshordákat szabadítunk rá.

Azok az európai politikusok, politikai vezetők, aki ezt szeretnék vagy teszik, a történelem fekete lapjaira fogják magukat beírni, az önfeladáshoz viszik közelebb a nemzetüket és az EU-t.

Ákos Weress 2019.03.16. 10:32:56

@István Tamasi: ezek szerint vadember-importtal kéne megoldani a demográfiai problémákat? Nem működik a dolog, mert a bevándoloknak esze ágában sincs integrálódni. Végülis tökmindegy , hogy az elöregedett, impotens nyugat hogyan semmisül meg.....kihal magától, vagy a beözönlő élősködők pusztítják el, számunkra egyik sem követendő példa ...

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.03.16. 10:41:23

@Ákos Weress: Ezzel vigyázz nertárs, mert a főni is emberből van és volt ő főlibsi is, konkrétan a liberális internacionálé alelnöke. :-) Habzószájú főnertárst a falra festeni az álmoskönyv szerint nem jelent jót szotyialista kishazánkban a nertásaknál. :-( Ezért kevesebbért is esett már ki a pikszisből jónertárs. :-(

Hát Ákos? Nem lennék most a helyedben. :-)

rallus 2019.03.16. 10:52:38

Iványi végre felismerte, hogy Gyurcsány és Krisztus tanításai esnek egybe....
Ha ilyen iramban okosodik, még csodarabbi is lehet belőle!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.03.16. 10:56:21

A fidesztől miért a leggyatrább közmunkásokat küldik ide???

élveteg 2019.03.16. 11:17:48

"Iványi az eltelt 30 évben csaknem mitikus tekintélyre tett szert más vallások vezetői körében. Ezt megerősíti Frölich Róbert, a Zsinagóga főrabbija is."

A főrabbi is megerősíti ? Akkor rendben is vagyunk. Ha valamit már a főrabbi is megerősít, az ellen apelátta nincs ám.

Anatolij Ubijca 2019.03.16. 11:30:09

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "A fidesztől miért a leggyatrább közmunkásokat küldik ide???"

Ne alyvékolj, LIPPSIKÉM, 2019. május utolsó vasárnapján nem a gyatra közmunkások, hanem a magyar választópolgárok fogják feltörölni veletek a padlót!

Ákos Weress 2019.03.16. 12:41:39

@rdos: néhány évtizeddel le vagy maradva libsike......méltán habzik a szád, nálunk egyhamar nem leszel nyerő típus, sőt kihalásra ítélt állatfajtához tartozol...

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.03.16. 13:17:16

Most, hogy egy zorbánista új-zélandi békésen allahakbározó muszlimokat gyilkolt, már biztos Zorbán kizárása a Liberális Néppártból!

cuharee 2019.03.16. 13:29:00

Ugyan ki a szart érdekelnek már a liberálfasiszták?
Szétverik az Uniót. Hála istennek.

DeiFlagellum 2019.03.16. 13:34:29

Nahh ezt is megírtuk, már csak a teljesen írástudatlan, tulajdonképpen funckionális analfabéta Helga Salon nyomja itt a ner-rizsát... :) :D :D
kezd nagyon kínossá válni az egécs nercsicska brigád számára, hogy hogyan próbálják meg menteni a teljesen menthetetlent...
szarevő szarosszájú ner-droidok, egytől egyig, ennyire tellik: helga nyom egyből 3 "cáfoló" kommentet, rallus nernigger egy rövidet, aztán várják a népet, és próbálják lenyomni az emberek torkán azt a faszt, amit ők cumiznak nap mint nap, egy kis bözsutalványért, meg az esti kannásborért...
legalább elszórakoztatnak, minket "lippsiket", én fetrengve röhögök erőlködésükön... igaz, hogy a legtöbbször ugyanazt a göbbelsi-kimirszeni propagandát tolják csak: 2/3-ad, felhatalmazás, migráncssorosmindmeghalunk, és társai, ettől még egy nyomorult náci fasiszta totalitárius elmebeteg szekerét tolják csupán

sZulamith 2019.03.16. 13:39:16

A Néppárt nem zárja ki a Fideszt, jól jön még az ilyen nagyhangú párt. Egyébként meg az a véleményem, hogy a fagyi vissza nyal:)

Anatolij Ubijca 2019.03.16. 13:40:49

@DeiFlagellum: "hogyan próbálják meg menteni a teljesen menthetetlent"

Szeva, LIPPSIKÉM. Tudod mi lesz a teljesen menthetetlen?

A ti májusi szereplésetek.

Előre látom magam előtt, ahogy magzatpózban sírtok, alyvékoltok az újabb "kétharmados" vereségetek láttán.

De sajnos nem segít rajtatok senki, ősszel is ugyanez várható. Szopás szopás hátán!

Amin most el kéne gondolkodnotok, az az, hogy vajon miért van az, hogy nálatok ennyire kevesen vannak: mindenszo.hu/most-kaptuk-teljes-erdektelenseg-szanalmasan-kevesen-vannak-az-ellenzeki-tuntetesen/ , miközben mi megtöltöttük a Kálvin teret: mindenszo.hu/hatalmas-tomeg-varta-orban-viktort-a-nemzeti-muzeumnal-a-kormanyfo-teljes-beszede/

Ha erre megtaláltad a megoldást, akkor jelentkezz be újra, LIPPSIKÉM! Addig is adieu!

Helga Beauty Salon. 2019.03.16. 15:45:27

@DeiFlagellum: én fetrengve röhögök erőlködésükön...

Tudom! Már 9 azaz kilenc éve röhögtök fetrengve ti, mi meg erőlködünk! :D :P
Persze hogy nem hagyom szó nélkül a hülyeségeteket, tök jó móka ráírogatni, a másik szórakoztató pedig a sok hozzád hasonló "röhögve fetrengő" tud lenni! Na ez a majomcirkusz!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.03.16. 16:03:07

Szépséges szalonkám. Amit te "tök jó mókának" hívsz (meg nertársaid, nem baj ha nem sorolom nickjeiket), azt úgy nevezik, hogy trollkodás. Magyarul az agresszió egy formája. Szóbeli agresszió csupán, de pontosan olyan agresszió, amit a bolsevikok, a nácikok és egyéb agyatlan szélsőségek csinálnak, putyingazdátok érdekében, valójában és végső soron az amik érdekében, de ez most messzire vezetne. :-( Mert ugye csak egy maradhat (hegylakó impériumi logika). :-(

A piszkos munkát a szojvetek, újabban a vérvörösből bebarnult oroszok és csatlósaik (kishazánkban túl kedves moszkovita vezetőnk) végzik, saját maguk, illetve országuk, népük szétverésével. Őszintén gratulálok az erőszakosságotokhoz a kollaborációtokhoz. :-(

Nincs kétszáz éve hogy 4 alkalommal gázolt le minket a muszka (épp 15o éve), majd a bolsevik utódaik (1919, 1945, 1956). Csak hogy tudd szépségem hova tartozol. :-(

És én vagyok a libsi, mert próbálom megőrizni ebben az őrületben a normális eszme csere látszatát. Kakukkos óra kakukkjával minek is állok szóba? Lehet hogy a fakakukknak inkább lenne értelme bármit is mondanom? Ha csak úgy nem? :-)

Helga Beauty Salon. 2019.03.16. 16:18:05

@rdos: úgy nevezik, hogy trollkodás. Magyarul az agresszió egy formája. ...........

Először szépen rászólsz akkor az itteni libbant arrogáns és közönséges pöcsfejekre és ha megvagy, akkor erre visszatérhetünk.

Helga Beauty Salon. 2019.03.16. 16:22:31

@rdos: 19-ben nem volt orosz (szovjet) intervenció, elhiszem hogy felhevült vagy, de precíz légy ha fölényeskedsz, mert még rosszul sül el! :D

Helga Beauty Salon. 2019.03.16. 16:31:03

@rdos: És én vagyok a libsi, mert próbálom megőrizni ebben az őrületben a normális eszme csere látszatát. Kakukkos óra kakukkjával minek is állok szóba? Lehet hogy a fakakukknak inkább lenne értelme bármit is mondanom? Ha csak úgy nem? ............

Ahha! Szóval ez nálad a normális hangnem látszata! Értem.
Ha már a vallomásoknál tartunk, nekünk is van kakukkos óránk, abban egy műanyag kakukk van, de még nem próbáltam beszélni vele, úgyhogy ebben a problémádban nem tudok segíteni!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.03.16. 16:41:06

@Helga Beauty Salon: Ja. A leninfiúk biztosan azért kapták a nevüket, mert közük nem volt a szojvet-bolsevik világforradalomhoz.

Akik a káempét alakították (kommunisták magyarországi pártja) nem is titkolták hogy ők nem magyarok (még ha formaiiag magyar állampolgárok voltak is ekkora már), hanem a világforradalmat csinálják! A 18 alapító tagból 17 Dél-Oroszországból származó, nem túl régen bevándorolt személy volt. Szerinted akkor mi 1919, ha nem szojvet-orosz bolsevik puccs?

chrisred 2019.03.16. 16:51:19

@rdos: ezzel most szerintem is túlszalatál kicsit.

chrisred 2019.03.16. 16:56:16

@rdos: A trollkodás az agresszió egyik formája?
Tényleg nem vagy ma formában.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.03.16. 16:59:54

@Helga Beauty Salon: :-) Kijelentő módban felszólításod "tetszett". :-) Hogy kihez és mit szólok? Ma még dönthetek róla magam. :-) Köszönöm hogy megengeded. :-)

Az igazi ellen(tét) az nem az ilyen - olyan politikai oldalak mentén van, hanem a "mi? politikumunk" között és az adózó és néha legalább társalgás szintjén közéletet élni próbáló egyszerű népek között van. :-(

Így "csépeljétek egymást" verbálisan. Ha nem baj, én ebből kimaradok. :-)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.03.16. 17:01:15

@chrisred : Már ezt is tudom. Csak azt nem hogy miért?

chrisred 2019.03.16. 17:12:02

@rdos: Én tudjam?
Nem szívtál, vagy nem szúrtál?

Helga Beauty Salon. 2019.03.16. 17:24:41

@rdos:
Az igazi ellen(tét) az nem az ilyen - olyan politikai oldalak mentén van, hanem a "mi? politikumunk" között és az adózó és néha legalább társalgás szintjén közéletet élni próbáló egyszerű népek között van. :-( .............

Ez eléggé zavaros, de ha jól értettem nagyjából, akkor az a válaszom hogy adózom, leginkább társalogni akarok és nem politikai meggyőződésem van, hanem értékrendem. Azt viszont nem titkolom hogy jelenleg a rendelkezésre álló választékból a fidesz áll a legközelebb az értékrendemhez, de nem is ez a leglényegesebb, hanem hogy az ellenzék az, ami teljesen elfogadhatatlan a számomra a jelenlegi állapotában.

Fertótám 2019.03.16. 17:27:42

Mit vártok a Néppárttól? Holló a hollónak nem vájja a ki a szemét.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.03.16. 17:34:51

@Helga Beauty Salon: Nyilván ízléseken nem fogunk vitatkozni. Véleményem elmondtam, szerintem mind ellenünk vannak és nem értünk. :-( Ebben szerintem és sajnos nincs különbség egyik párt között sem. :-(

Mondtad. "a rendelkezésre álló választékból a fidesz áll a legközelebb az értékrendemhez".

Légy résen, túl közel ne állj hozzájuk! Politikusból vannak ők is, ezért az a tanácsom, hogy vigyázz a javaidra! :-(

Harry Hole 2019.03.16. 17:40:25

@rdos:

"A 18 alapító tagból 17 Dél-Oroszországból származó, nem túl régen bevándorolt személy volt."

Tipikus jobbikos retorika, és nem meglepő, hogy használod, hisz már közétek, az igaz demokraták közé tartoznak ezek derék legények. Az idézett mondatod egy nagyon gyenge, félszeg zsidózási kísérlet, amiért egyébként ne szégyelld magad, mert hozzászoktunk már, hogy a "demokrata" oldalon cigányoznak, zsidóznak. A Jobbik ezért illeszkedik könnyedén soraitokba a rasszista, kirekesztő és antiszemita hátországával. Összenő, ami összetartozik.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.03.16. 17:47:45

@Harry Hole: Itten te zsidóztál egyedül. "Szívből gratulálok" hozzá, nincs elég árok, újabbat nyitsz? Nem fogok veled árkot ásni, bármennyire is szeretnéd.

Szándékosan nem említettem a vallásukat (mert nem számít, egyébként is magánügy a 17-ek vallása), de ellenben megemlítettem hogy mely országhoz kötődtek, mert az igenis lényeges volt! Röviden, nem azért voltak gazemberek mert zsidók voltak hanem "csak" azért mert hazaárulók voltak. Új hazájukat árulták el a régi kedvéért. :-(

Ha ez neked zsidózás akkor beteg vagy.

Harry Hole 2019.03.16. 17:51:02

@rdos:

Az alábbi alapító tagok közül kik tartoznak a tizenhetekbe?

Chlepkó Ede, Hikádé Aladár, Jancsik Ferenc, Szaton Rezső, Pór Ernő, Kellner Sándor, Seidler Ernő, László Jenő, Szántó Béla, Fiedler Rezső, Lékai János, Mosolygó Antal, Feczkó Árpád, Matuzsán Béla, Vántus Károly, Rabinovits József, Korvin Ottó, Sipos Erzsébet, Révai József, Sallai Imre, Kun Béla, Hirossik János, Bokányi Dezső, Kelen József, Mikulik József, Rudas László, Somló Dezső, Szamuely Tibor, Szántó Béla, Vágó Béla, Varga Jenő, Rákosi Mátyás, Hevesi Gyula, Lengyel Gyula, Láday István, Rónai Zoltán, Horovitz Jenő, Garbai Sándor, Kunfi Zsigmond, Hamburger Jenő...

Harry Hole 2019.03.16. 17:55:33

@rdos:

Az idézett mondatod ásónyoma nem egy új árok. Ássátok ti ezt már rég. És nem tudod a zsidózásodat másra, például rám kenni, hisz hozzászólásod itt van bizonyítékul.
Hol van pontosan az a dél-oroszországi terület, ahonnan a tizenhetek ideérkeztek?

Helga Beauty Salon. 2019.03.16. 18:04:39

@Harry Hole: mert hozzászoktunk már, hogy a "demokrata" oldalon cigányoznak, zsidóznak. ..................

Hát ebbe könnyű beleesni, jelenleg az a legjobb, ha úgy teszel mintha nem vennéd észre hogy mi a származása, de kurvára tudnod kell, nehogy szidj véletlenül egy ilyet amikor bűncselekmény követ el, mert rádverik hogy csak rasszizmusból teszed!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.03.16. 18:19:40

@Harry Hole: Amennyire tudom, a vallási, faji és nemi meggyőződés magánügy. Ezért nem kevertem bele a vallást a káempébe. Ezt csak és kizárólag te kezdted!

A leninfiúkat biztosan azért nevezték így mert nem 6.leninnek dolgoztak. :-( De menedéket a szojvetek oroszországában kaptak. Biztosan csak véletlen. Persze. hogy nem!

Nem érdekel a vallásuk, csak az, amit tettek. Nem mellékesen polgárosodást hoztak úgy általában az Oroszországból menekült zsidó vallású új honfitársaink, ami Mo-ra, igencsak ráfért, nem mellékesen vallási toleranciában részesültek, ami az orosz pogromok után megkönnyebbülés lehetett az asszimilálódó hazai zsidóság tömegei számára, akik ezért nyilván hálásak is voltak új hazájuknak.

Ez pont nem igaz sajnos az alapító 18 gazemberre, akiből történetesen 17, nem hazai gyökerű gazember volt, ami ugyan tény, de ebből nem kellene semmilyen következtetést levonni. Nekik fontosabb volt régi hazájuk új embertelen eszméje, mint az új hazájuk. Ellentétben a majdnem millióra tehető többi hajdani oroszországi zsidóval.

Ennyike és semmi több. Ha ez neked még így is zsidózás akkor tényleg beteg vagy. Itt fejeztem be.

Harry Hole 2019.03.16. 18:25:18

@rdos:

Mentegesd csak magad. Lényegtelen....

Anatolij Ubijca 2019.03.16. 18:25:30

@rdos: "A 18 alapító tagból 17 Dél-Oroszországból származó, nem túl régen bevándorolt személy volt."

Ezt eléggé benézted, nácikám, mert Galícia azokban az időkben, amikor a bevándorlás zajlott (1772-től az I. VH-ig) speciel osztrák tartomány volt és nem orosz (a nyelvük sem orosz volt, hanem jiddis); ezeknek a "galíciai bevándorlóknak" a többsége már az akkori Magyarországon született.

Szóval hiába próbálod leplezni, lebuktál, hogy te is csak egy sunyi antiszemita "listázós" nemzeti radikális vagy, aki most a néppártosodás jegyében kicsit már szégyelli, át akarja fazonírozni a nézeteit, de nem nagyon megy neki.

Rád fog sülni az antiszemitizmus bélyege, nácikám. Látod már a saját fajtád is megvetéssel néz rád, pl. @chrisred :

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.03.16. 18:49:07

@Harry Hole: Érveid súlya alatt meghajlok. Leninfiú! :-(

@LIPPSIGEDDON 2019: Én is szeretlek barátom. :-)

Toller Béla 2019.03.16. 18:58:37

@Helga Beauty Salon: Nem messiás, hanem a következő, akit megcsapott a felismerés ! Te még nem vagy a sorban. Te még a kisfasiszták között lébecolsz, jó az neked ?

midnightcoder2 2019.03.16. 19:24:07

@István Tamasi: "Európa lakossága csökken és öregszik, a csökkenő-öregedő
humánerőforrás képtelen lesz működtetni a gazdaságot."

Amin rengeteget segít ha betelepítesz egy rakás afrikai kecskepásztort, akik az elmúlt pár millió évben kb. odáig jutottak kulturálisan, hogy hülyén tudnak ugrálni a tûz körül. Azok annyi GDP-t termelnek majd, hogy csak na. Ja, hogy odahaza valahogy sehogyan sem megy nekik a GDP termelése... Sebaj, majd itt, ahol nem ismerik a kultúrát, a nyelvet majd menni fog. A dolog másik oldala pedig az, hogy a jövõ arról fog szólni, hogy még kevesebb ember melójára lesz szükség.

torró 2019.03.16. 19:37:35

Orbánt összemosni a New Zeeland-i lövöldözőre, mit lehet erre mondani. Hülye vagy fiam leülhetsz egyes. Amúgy én az Orbán helyében kilépnék azonnal a néppártból. Menjenek migránst ölelgetni!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.03.16. 20:17:37

@Harry Hole: Na. Vénségemre munkásmozgalom történetet olvastam, pedig ezt akkor sem tettem, amikor piros pont járt volna érte. :-(

Tévedtem. Elnézésedet kérem.

Rá emlékeztem, pontosabban a lányára? Vagy unokájára? Rabinovits Nádjára (kádárjanibá Moszkvából delegált titkárnője volt, úgy emlékezetből 1961-től haláláig illetve pártfőtitkári tisztsége betöltéséig?).

hu.wikipedia.org/wiki/Rabinovits_J%C3%B3zsef

A káempé első központi bizottságának (a 18-ból) az egyetlen tagja aki oroszországi felmenőkkel rendelkezett. Konkrétan odesszaiak voltak.

Szóval a helyzet sokkal rosszabb, mint gondoltam. A 18 db KB-tagból 1 db kimutathatóan oroszországi gyökerű. :-( A többi szimpla hazai kollaboráns gazember volt. :-(

Most már jobban érzed magad? :-(

taga20 2019.03.16. 20:39:51

@torró: bele kéne lépnünk a kágéestébe vagy a varsóiszerződésbe. mi retek?

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2019.03.16. 21:15:25

hat nem tudom, en sokkal tobb sunyisagot nezek ki orbannek amokfutasabol, ez is (tavlati) terv tudatos resze, a kozvelemeny elott devalvalni az unio intezmenyet es a lakossagot szepen szisztematikusan ellene hangolni (lasd brexit), hogy aztan zokkenomentesen lehessen az orszagot kivezetni az EU-bol, es mindezet tapsikolo nepi felhatalmazassal. es ez nem puszta konspiracio, szamos jele volt mar ennek.. varhatoan az unios penzcsapok is szep lassan alapadnak a kontrollalhatatlan korrupcionak koszonhetoen es nemsokara orbaneknak nem eri mar meg latszat-szabadsagharcot vivni a nep neveben, mikozben jogallaisag szetbarmolasat kerik kulfoldrol a kormanyzaton szamon.

Spiritmonger 2019.03.16. 21:45:10

Libbantkáim, teli van már most a pelusotok?
Nyugodjatok meg, lesz ez nektek még sokkal rosszabb. 2019. május 27-én majd szivárványosra cserélitek a faceboo-profilképeiteket, benne egy fekete csíkkal, hogy az "európai eszme", a "demokrácia", a "haladás" elbukott, győztek a populisták és nacionalisták, és már menekülni sincs sehova.
A hivatkozott cikkek és orgánumok ezt vetítik előre...

Világít a torony 2019.03.16. 21:49:43

Az agyatlan fideszdroidok a fuldoklók kétségbeesésével kapaszkodnak az egyetlen megmaradt, ám ßarrá ázott kötélbe. Szemüket behunyják, hogy ne lássák, fülükbe önként öntik a forró viaszt, hogy ne is hallják azt az apróságot, hogy a menekült ügy csak egy sok közül, ami miatt a Fideszt immár fasiszta pártként emlegetik.
Ha májusban a Fidesz kapja a legtöbb szavazatot, az csak annyit jelent, hogy az agyhalottaké még mindig az aktív többség.

Világít a torony 2019.03.16. 21:50:20

Az agyatlan fideszdroidok a fuldoklók kétségbeesésével kapaszkodnak az egyetlen megmaradt, ám ßarrá ázott kötélbe. Szemüket behunyják, hogy ne lássák, fülükbe önként öntik a forró viaszt, hogy ne is hallják azt az apróságot, hogy a menekült ügy csak egy sok közül, ami miatt a Fideszt immár fasiszta pártként emlegetik.
Ha májusban a Fidesz kapja a legtöbb szavazatot, az csak annyit jelent, hogy az agyhalottaké még mindig az aktív többség.

fitsport 2019.03.16. 23:08:43

Migráció és határvédelem
Ha az Uniós intézmények és az Európai Bizottság elzárkóznak attól a magyar véleménytől, hogy az Unió intézkedései a migrációt támogatják, valamint ragaszkodik a ahhoz a kijelentéséhez, hogy az Unió a határainak megvédését tartja szem előtt, akkor tegye meg a következő lépéseket:
Az illegális migráció visszaszorítása:
- Azonnali hatállyal szűntesse meg az Unió az anonim bankkártyák kibocsátását és azok uniós pénzzel történő feltöltését!
- Haladék nélkül tiltsa le a már forgalomban lévő bankkártyákat, hogy azokról pénzforgalmat ne lehessen bonyolítani!
- Szüntesse be a migrációt támogató NGO-k finanszírozását, s vonja vissza a migrációt támogató NGO-k számára a jelenlegi háromszorosára tervezett támogatások megítélésének napirendre vételét! Minden ország maga döntse el, hogy honnan, mennyi migránsra van szüksége, vagy éppen nem kér, főleg illegális migránsokat!
- Vegyék le a napirendről az agrártámogatások legalább 15 %-os csökkentését, amelynek összegét szintén a bevándorlást támogató NGO-k támogatására fordítanának, s helyette fordítsák a komparatív előnyökkel nem rendelkező országok mezőgazdaságának felzárkóztatására!
- Szüntesse meg az Unió a migrációt ellenző országok elleni tevékenységet, s fogadja el azt a tényt, hogy a tömegesen bevándorló, bizonytalan integritású, más kultúrájú, más vallású embertömegek veszélyeztetik az európai emberek érdekeit, értékeit, s hosszú távon megváltoztatják a lakosság összetételét, így az európai népek kisebbségbe kerülhetnek.
- - Nem jelenthet „európai értékrendet”, az őshonos lakosság idegen kultúrájú népességgel történő elárasztása.
- - Nem jelenthet „európai értékrendet”, hogy az európai őshonos népességnek legyen szükséges alkalmazkodni az illegális migránsokhoz, vagy éppen jelképeiket kelljen eltávolítani, mert az esetleg sérti a bevándorlók érdekeit!
- - Nem jelenthet „európai értékrendet” tömegével beengedni a muszlim vallást, közöttük dzsihadistákat, szalafistákat, mert történelmi tény, ahol a muszlim vallásúak többségbe kerülnek, ott a keresztényeknek vagy át kell térni, elüldözik, vagy rosszabb esetben legyilkolják őket. Az is tény, hogy még a muszlim vallású siiták és szunniták sem tudnak békében élni egymással. Ez nem „Európai értékrend”, hanem Európa halála: Eurábia!
- Európai értékrend lenne viszont a keresztény kultúra megtartása, viszont az Európai Unió baloldali többsége és a liberálisok tevékenysége ezzel szembe megy és abba az irányba hat, hogy sok Nyugat-európai általános iskolában már alig van keresztény vallású gyermek, s a leggyakoribb keresztnév a Mohamed!
- A „humanitárius vízum” ügyét szintén azonnali intézkedéssel vissza kell vonni, mert az illegális bevándorlás eszköze. Lehetőséget ad illegális migránsok vízummal történő beutazására, akiknek a jogosultságát már Európában kellene elbírálni. A gyakorlat azonban azt bizonyítja, hogy akik beutaztak Európába gyakorlatilag lehetetlen a kitoloncolásuk. Az illegális migrációval kapcsolatos humanitárius okoknak, vagy keresztényi szeretetre való hivatkozásnak is megvannak a maga határai: nem veszélyeztethetik az őshonos népesség jogait, szokásait, életkörülményeit és nem lehet ez a fajta migráció tömeges jellegű!
- Határolja be az Európai Bizottság, hogy a humanitárius vízumot csak olyan országok bocsájthatnak ki, amelyek a humanitárius vízummal beutazókat országukban tartják, s nem akarnak azoktól kvótákkal, vagy kvóták nélkül megszabadulni, más uniós országokba áttelepíteni!
- Helyezzék arra a hangsúlyt az Unió szervezetei, hogy más földrészeken, nehéz körülmények közé került embereket a lakóhelyükön segítse élhető környezetbe, s ne a bajt igyekezzen Európába hozni, mert az idegen integritású emberek magukkal hozzák a békétlenséget, továbbá elenyésző mértékű az integrálódásuk. Hosszú távon és súlyosan megterhelik a szociális és egészségügyi rendszert, s nemhogy előnyt nem hoznak a gazdaságnak, hanem leszegényítik a társadalmat!
(pl.: Beszédes, hogy Olaszországba 2 év 360 ezer migráns érkezett, de csak 120-nak sikerült munkát találni, a többit el kell tartani.)
- Különösen fontos, hogy az Unió a születésszabályozás területén nyújtson a szegény, a túlszaporodott lakosságú országoknak segítséget, hiszen a túlnépesedés csak Afrikában is százmilliós nagyságrendű, s az óriási többletnépesség talán mégsem költözhet át Európába!
(Akkor még Ázsiát meg sem említettem!)
- Szólítsák fel az Unió intézményei azokat az uniós országokat, akiknek állampolgárai az Iszlám Állam tagjai között tevékenykedtek, vagy egyéb dzsihadista szervezetek tagjai voltak, hogy vonják meg ezen személyektől az állampolgárságot, s tiltsák meg Európába történő belépésüket!

MACISAJT 2019.03.17. 00:38:49

Magyarország a 20. században kétszer is csatlakozott egy Németország által vezetett szövetséghez.A következmények ismertek: két vesztes világháborúban való részvétel, kétharmada az országnak és egyharmad a lakosságnak oda, 45 év bolsevizmussal spékelve, közte 1956-al…
Ilyen alakok fémjelezték ezt a szövetséget:
hu.wikipedia.org/wiki/Edmund_Veesenmayer

Most Magyarországra egy újkori Veesenmayer érkezett, Weber Manfred személyében.
Elhozta az „ultimátumot”, illetve az „európai értékeket”.
Rohant egyből a soros-egyetemre és a mazsihiszhez. ( Kérdezni tetszik hogy a bajor Spitzenkanditat miért nem az országos német nemzetiségi önkormányzathoz ment , aminek amúgy demokratikus választásokon megválasztott parlamenti képviselője is van? Ugyan kérem. Apróságok, azok nem számítanak.). Aztán átadta az ultimátumot és hazament a jó Weber , onnan üzenget, óberkedik, ha valahol mikrofont lát , rögvest odaaugrik és elmondja hogy most aztán már nem nyugszik míg meg nem fekteti Orbánt.. Most éppen Bukarestból ízent hogy az „ejrópai értékek”.Mert Magyarországon példátlan ami folyik. Plakátgate. Ki látott már ilyet? Borzalom.( Ha Verhofstadt plakátozik Orbán ellen, az „európai érték” és demokrácia).

Weber/veesenmayer számára bizonyára az az „ejrópai érték”, ha a német autógyárak évtizedekig csaltak és verték át világszerte a környezetet meghamisított méréseikkel.
Orbán a „putyinista” és oroszokkal, kínaikkal üzletelni nem szabad, bezzeg a németek már az ÉSZAKI Áramlat 2-én tartanak, mert az viszont „ejrópai érték”..Ahogyan a „ wilkommenskultur” is, a 2015-ös merkeli „minden irakit befogadunk” c. szabadkártyája, aminek nyomán elindultak a hordák Afrikából és Ázsiából..
Mert az az „ejrópai érték” ha a soros egyetemen csalással a szokásosan kijáró magyar és EU-s oklevél helyett akciósan még egy amerikai diplomát is osztogatnak, ehhez a sorosokon kívül a Weber/Veesenmayerék is valamiért nagyon ragaszkodnak. Hogy miért,. fejtse meg valaki.

Mint ahogy ragaszkodnak mindenáron ahhoz is hogy bocsánatot kell kérni amiért Orbán megtámadta az alkoholista vén luxemburgi adócsalót, azok után hogy az tavaly októberben képes volt a Fidesz kizárását kérni a Néppártból, megvárva míg Orbán elhagyta az ülés termet…(mert ez „ejrópai megoldás, sőt érték” volt).
Ragaszkodnak a bocsánatkéréshez olyan „néppártiak” mint frank engel, aki képes volt Budapestre utazni, hogy egy gyurcsányok által szervezett konferencián Orbánt savazhassa.(mert ez is amolyan „ejrópai/néppárti érték”)
Ragaszkodnak az „ejrópai értékekhez” a néppárt azon tagjai, élükön weber/veesenmayerrel, akik nemrég képesek voltak a minden részletében hazug szar hentini jelentést megszavazni, saját párttársuk országa ellen. És most hörögnek hogy emiatt is „lehasznosidiótázták” őket, a közismert lenini távdiagnózis alapján.

És itt áll szerencsétlen Magyarország ismét szemben a weber/veesenmayerekkel illetve az „ejrópai értékekkel” ( Ne röhögjenek: a túloldalon pedig timmermans van, aki Európában az utódbolsevizmus apró családjainak „európai értékeit” képviseli, gyurcsány ferencnével, most éppen „haza, szeretet, Európa” jelszóval.) . És örülhetünk ha megint a nyilasokat nem hozzák a hatalomba( ha így megy, de), illetve ha nem csinálnak Budapestből ismét csatateret , illetve ha nem robbantják be újra a Dunába a hídjainkat.

Megbűnhődte már e nép, mi? Egy frászkarikát. Hol van még a vége.

Válasszuk BRETON TARRANT Európai Bizottság elnökén 2019.03.17. 00:41:01

@mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu:"hogy aztan zokkenomentesen lehessen az orszagot kivezetni az EU-bol, es mindezet tapsikolo nepi felhatalmazassal."

Csak szolok, hogy elteveszteted a napot. Csutortokonkent szoktunk kilepni,(neha kizarnak) az uniobol. Mar 9 eve igy van, hogy minden heten csutortokon kilepunk vagy kizarnak. Ezt mar mindenki ismeri, hozzaszoktunk ne valtoztasunk.

Ismert heti rend:
Kedden Orban bukik.
Csutortokon kilepunk/kizarnak az uniobol.
Penteken allamcsod.

Az emberek szeretik, megszoktak ezt a rendet.

MACISAJT 2019.03.17. 00:47:57

Adok egy példát az un Európai Néppártból( és azon belül juncker egyik cimborájáról, Orbán egyik legnagyobb ellenségéről, frank engelről-aki fent is szerepel ma, naná):

Gyurcsányékat dicsérte egy néppárti politikus
2017. május 6. 16:42

Üdvözölte a Demokratikus Koalíció EU-pártiságát egy budapesti konferencián Frank Engel néppárti EP-képviselő, aki több ízben is keményen kritizálta már Orbán Viktor politikáját. A luxemburgi politikus elmondta: szeretné meggyőzni a fideszes európai parlamenti képviselőtársait, tanúsítsanak újra európai hozzáállást.

Az Orbán Viktor politikáját többször is kritizáló Frank Engel luxemburgi EP-képviselő az Európai Néppárt frakciójának tagja egy szombati budapesti, egy Európa jövőjéről szóló konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón kijelentette, a migráció nem krízis, hanem egy helyzet, amelyet meg kell oldani. Van elég probléma, ne akarjuk az EU-t is problémává tenni, tette hozzá. A Fidesz európai pártcsaládjához tartozó politikus üdvözölte, hogy a DK megpróbálja keresztülvinni azt az üzenetet, hogy az EU nem Magyarország ellen van.

Hozzátette, hogy szeretné meggyőzni a fideszes európai parlamenti képviselőtársait, tanúsítsanak újra európai hozzáállást, és reméli, a magyarok rájönnek arra, hogy Európában nem minden rossz. Engel megjegyezte:
Ideális esetben Magyarországot Európa-párti erő vezeti, legyen az a Fidesz, vagy más párt.

A Soros Györgyre vonatkozó újságírói kérdésre megjegyezte, hogy a üzletembernek felelőssége van például azért, hogy a font elleni évtizedekkel ezelőtti támadás idején sok százan öngyilkosok lettek, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy például oktatási intézményeket is támogat.

Az EU jövője - perspektívák - remények - veszélyek - 60 éves a Római Szerződés című konferenciát az Új Szövetség Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége EP-képviselőcsoportja szervezte. A sajtótájékoztatón beszélt többek közt Ulrike Lunacek, az Európai Parlament alelnöke, a zöldek európai szabadszövetsége képviselőcsoportjának tagja, Josef Weidenholzer, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége európai parlamenti képviselőcsoportjának alelnöke és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is.

(MTI)
--------------------

Na. Ez a "néppárti" phereg képes volt Budapestre utazni és gyurcsányéknál fellépni csak hogy Orbánt savazhassa. És Orbán a "bomlasztó"...
Vagy. Itt van az egyik juncker-soros találkozó, ami a brezsnyev-honecker találkozásokat és nyálas csókokat idézi:
www.youtube.com/watch?v=Nu2w38j5TwA

De Orbán bomlaszt...

Muhaha

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.03.17. 01:06:49

@MACISAJT: kedves kis engels ez is
a libbantak teret is neveznének el róla, ha a Magyarok a hatalom közelébe engednék ezeket (nem fogják)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.03.17. 01:16:26

@MACISAJT: lyó hogy idetetted a vidit, utub ajánlotta is rá az év reumatológiai vidilyét

www.youtube.com/watch?v=mrZc3EkVWdk

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2019.03.17. 01:16:41

@MACISAJT: Hogybasznád szájba a halott kurva anyádat a ravatalán te fasszopó fideSS bérenc fizetett geci !
Lassan szorul a hurok az elmebeteg dagadt kis köcsög gazdád nyakán...
Hogy baszódjon meg a lopós mocskos férges cigány !

2019.03.17. 01:33:51

@fitsport: Ezt a hozzaszolast angolra kene forditani es betenni sok relevans yourube video kommentbe.

havrilla 2019.03.17. 01:46:45

@maxval bircaman szeredőci anyabaszó:
Te rohadt fasszopó geci barom anyabaszó! Hogy szarjon a szádba Soros és Gyurcsány, mocsok . Ilyen szar alakok akarnak választást nyerni, mint te? Na ne röhögtess.

István Tamasi 2019.03.17. 07:14:43

@LIPPSIGEDDON 2019: Először is egy fitymaszos bértollnok fenyegetőzött azzal, hogy majd ő befogja a német sajtómunkás lepénylesőjét. Másodszor: tudjuk, hogy vannak pénzért mindenre kapható "kopaszok" - például választás rendjének megsértésére - akik képesek lennének az ország hírnevének további rombolására és külföldi ujságírók megverésére is régi "jó" náci szokás szerint.

Helga Beauty Salon. 2019.03.17. 07:17:16

@Világít a torony: Az agyatlan fideszdroidok a fuldoklók kétségbeesésével kapaszkodnak az egyetlen megmaradt, ám ßarrá ázott kötélbe. .............

Ja! 9, azaz kilenc éve hajtogatjátok naponta hogy holnapra megbukik Orbán! Ki kapaszkodik itt és mibe? :D

István Tamasi 2019.03.17. 07:27:16

@LIPPSIGEDDON 2019:
- Nem kellene támogatni a fiatal családalapítókat, ha olyan lenne a gazdaságirányítás, hogy a fiatalok a fizetésükből képesek lennének családot alapítani.
- A fideszmaffia tízezerszám szabadított rá országunkra és Európára ellenőrzés nélkül mindenféle embereket, lehetett az anyagyilkos, kábítószer vagy fegyverkereskedő, bérgyilkos, titkosszolga, stb a letelepedési kötvénnyel, moszkvai vízumgyárral, könnyíttet és gyorsított honosítással, hogy a legutóbbi venezuelai akciót ne is részletezzem.
- o1g már jó ideje beírta magát a történelem fekete könyvébe régi náci módszerek alkalmazásával (például gyűlöletkeltés).

István Tamasi 2019.03.17. 07:30:08

@Ákos Weress:
A vadember importot a fideszmaffia már kitalálta csak letelepedési kötvénynek, könnyített honosításnak meg moszkvai vízumgyárnak nevezik.

István Tamasi 2019.03.17. 07:41:50

@midnightcoder2:
Afrikai kecskepásztorokban megvan az a törekvés, hogy tanuljanak, fejlődjenek, de agyatlan fitymaszbirkák csak addig jutottak, hogy minél többet lopni.
Valóban abba az irányba fejlődik a gazdaság, hogy minél képzettebb intelligens emberek minél okosabb robotokat, gépeket alkossanak és működtessenek. De akkor miért rombolja le a magyar oktatásügyet a csüngőhasú suttyó??? Képzetlen, a XVIII-XIX századi szintre lezüllesztett oktatási rendszerből kikerülő magyarok mire leszlenk képesek azon kívül, hogy a csavarkulcsot forgassák vagy mosogassanak Ausztriában, Németországban?

Ákos Weress 2019.03.17. 07:47:04

@István Tamasi: Fogalomzavarban szenvedsz.....a vadember az a primitiv előlény, akinek szakképzettsége, iratai, civilizációs tapasztalatai, nyelvismerete, munkakultúrája, stb nincsen. A globalizáció főnökei az embercsempész bandákon keresztül , szervezetten árasztják el velük a fejlett európai országokat....Amiken hisztizel , az egy teljesen más tészta....de amúgy imádom, amikor habzik a szád, jól áll neked..:)))

István Tamasi 2019.03.17. 08:15:34

@Ákos Weress:
A vadember az a csúti mezítlábas vagy gumicsizmás libalegeltető suttyó aki
- 6-7 év alatt dollármilliárdost csinál - közpénzből persze - egy falusi gázszerelőből
- trottyos nadrágban jelenik meg protokolleseményeken
- ott és úgy "csókol" kezet ahol és ahogy nemhogy nem szokás hanem visszatetsző
- lerohasztja egy ország egészségügyi rendszerét
- szétveri, lezülleszti egy ország oktatási rendszerét az elemitől az MTA-ig
- baltás gyilkost ad-vesz
- nemzetközi körözés alatt álló, terroristákat pénzelő muszlimmal zabál egy vályúból és üzletel vele /lányán-vején keresztül/
- folyamatosan hazudozik

Willkommenskultur 2019.03.17. 08:28:58

Ma is szar napjuk lesz a lippsiknek.

István Tamasi 2019.03.17. 08:42:56

@Ménár Atya:
Bödőcs: putyincsicska, legódúcse

Ménár Atya 2019.03.17. 09:14:17

@István Tamasi:
Láthatóan nem értetted meg a lényeget.
Mondjuk nem is vár az ember tőletek mást.
Amit te írsz, az egy humorista munkájának gyümölcse.
Amit én idéztem, az meg a balfasz ellenzék baromságaira adott válasz a valóságban, humoros formában :)

grafoguru 2019.03.17. 09:17:26

"Ha nem is a "fideszmaffia bértollnokai", de a magyar emberek szívesen megismertetnék a "magyar virtust" ezekkel a kedves, önzetlen, picit sem elfogult német sajtómunkásokkal. "
Magyar virtus? Ne röhögtess... Mondjuk kolbásztöltésben valóban verhetetlenek vagyunk. Azzal jól odasózunk nekik.

wolves84lb 2019.03.17. 09:35:07

@LIPPSIGEDDON 2019:
"Ez így van, ezért volt égetően fontos, hogy az Orbán-kormány immár kilencedik éve, egyre erőteljesebb eszközökkel támogassa a családokat, a gyermekvállalás."

De mivel az elmúlt 9 évben is csökkent a lakosság száma, nagyon úgy néz ki, ezt is elkúrták, nem kicsit, nagyon. Vagy a magyar családok mind soros-bérencek, és direkt nem vállalnak több gyereket. Ugye, kicsi troll?

wolves84lb 2019.03.17. 09:39:15

@LIPPSIGEDDON 2019:
LIPPSIGEDDON 2019
0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2019.03.16. óta tag.

MUHAHAHAHAHAHAHA

wolves84lb 2019.03.17. 09:42:39

@Helga Beauty Salon: majomcirkusz, mi? Mindig mindent megköpködsz, mindig mindennel bajod van, de te hősiesen visszajársz ide. A faszért nem vallod be, hogy fizetnek ezért? Hidd el, úgy még talán kevésbé gerinctelen szarnak is tűnhetnél az emberek szemében. Szarnak szar vagy, de ha felvállalod, legalább emberi szar lehetsz.

Ménár Atya 2019.03.17. 09:51:53

@wolves84lb:
Persze ez is a szokásos baromság a fajtádtól, mint 2010 ben, amikor a választások előtt nagy jó lét volt, a választások más napján pedig hirtelen éhező gyermekek milliói lettek a rossz fasiszta fidesz miatt.
Európa lakossága csökken, öregszik, ez tény.
Az orbi kilenc évéből kb 5 a kármentés volt ,annak a szarnak az eltakarítása, amit az elvtársaid itt hagytak.
A te elvtársaid lószarral nem támogatták a családokat, ennek következménye az elvándorlás, és a születések csökkenése.
Ami kárt okoztak 8 év alatt, azt kb 20 év helyrehozni.
De ha te tudsz valami érdemi családtámogatásról, a segélyt mindenkinek,mert mindenkinek biztosítjuk az adómentes minimálbért amitől éhenhalhat-on kívül, akkor írd meg légyszi.
Mert anno a szocik első lépései között volt a megszüntetett gyed például.
B+ te olyan hülye vagy, mint hat másik.
Tolod az ATV baromságokat aminek köze nincs a valósághoz.

wolves84lb 2019.03.17. 09:56:06

@Helga Beauty Salon:
"Először szépen rászólsz akkor az itteni libbant arrogáns és közönséges pöcsfejekre és ha megvagy, akkor erre visszatérhetünk."

Ez megy neked, a másikra mutogatás. Tudod, majd ha te beszólsz valamelyik retardált nertársadnak, na majd akkor legyenek feltételeid.

István Tamasi 2019.03.17. 10:01:21

@Ménár Atya:
Láthatóan nem értetted meg a lényeget:
o1g csak a hozzád hasonló birkái megvezetésére, további hülyítésére találta ki a sorosozást és a migráncsozást.

rallus 2019.03.17. 10:09:52

@Ménár Atya: Elfelejtetted azt a két vívmányt, aminek köszönhetően 2002-ben sok új szavazót nyert az MSZP!
1. Nem kellett iskolába járni a gyerekeknek a családi pótlékért.
2. 20 000 forintra emelték a "megélhetési bűnözés" összeghatárát.

Willkommenskultur 2019.03.17. 10:14:52

En a magam reszerol, Europa erdekeben remelem, hogy a beszivargast leallitjak.

Magyarorszag miatt szerencsere nem kell aggodni, itt 10 ev magas konjunktura nez ki. Tobb penz lesz lippsimentesitesre.

wolves84lb 2019.03.17. 10:23:07

@Harry Hole: nahát, a fidesznek már mennyire zavaró a Jobbik...évekig nem volt ezzel bajuk, sőt, ők hozták létre, de most már finnyásan befogják az orrukat. Szánalmasak vagytok.

Willkommenskultur 2019.03.17. 10:27:43

@Harry Hole: Rendes patriota zsidozik, fuggetlenul attol, hogy balik vagy jobbik.

Vicces ahogy a kormanymedia latvanyosan a zsido seggekbe bujik, holott a kartekonysagukat meg az arabok se kozelitik meg.

Ettol meg a Fideszre szavaztam, nem a bamba balfaszokra, csak mondom, vicc ez a filoszemitaskodas, meg nem is hiteles.

wolves84lb 2019.03.17. 10:33:25

@Ménár Atya: maraggggyámámagadnakcsaje....kb ennyit tudok a sok faszságodhoz hozzátenni. Szegény kis orbángeciviktorka, neki aztán annyira nehéz dolga van, hogy 100 év alatt sem tudja helyrehozni, amit a rohadékszocik elbasztak. Ugyan ő maga a kárpátok géniusza, a felcsúti augusztusz, pannónia és isten ostora, a nagy vadász főnöke és barátja...akit maga isten küldött a béna jézus helyett, hogy végre kiválassza az igazi választott népet. Pedig szegény, még takarékoskodni is alig tud, láccik ebbű is, micsoda rendes embör az...igaz, a csicskája 5 év alatt a leggazdagabb magyar lett, de ez nem zavar téged, a kurva anyádat, ugye? Pfejj, te szar...

wolves84lb 2019.03.17. 10:34:49

@Helga Beauty Salon: mi van kistáska, nem tetszik valami? Szóval, nem vallod be, hogy egy hazaáruló geci szar vagy, picike gerinc-csökevénnyel? Na, így vasárnap, miután voltál már a templomban? Hm?

MACISAJT 2019.03.17. 10:37:10

"Az néppárt romániai tagpártjai közül a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) határozottan ellenzi a Fidesz kizárását, a Traian Basescu volt államfő által alapított Népi Mozgalom Pártja pedig úgy döntött, hogy megszavazza a kezdeményezést. A jobboldali pártszövetség legerősebb romániai tagja, a Klaus Iohannis államfőt támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL) még nem döntötte el, hogy megszavazza-e a Fidesz kizárásáról szóló javaslatot. Ludovic Orban, a PNL elnöke pénteken azt mondta: azt követően hoznak végleges döntést, miután egyértelművé válik számukra, hogy a Fidesz „visszatér-e vagy sem” az EPP által fontosnak tartott értékekhez."

Ja. Vagyis a Néppárt tagja a román"Nemzeti Liberális Párt (PNL).És ez fogja eldönteni hogy a Fidesz „visszatér-e vagy sem” az EPP által fontosnak tartott értékekhez."

Uram, irgalmazz.

taga20 2019.03.17. 10:38:30

@Willkommenskultur:

mi van kisfityesznáci, templom meg volt? gyóntál is, te romlott lelkű parazita?

Willkommenskultur 2019.03.17. 10:43:03

Weber fog meg ideutazni hatszelert.

Felteve, hogy a KEE-t is viszi magaval a CEU utan, es betartja az europai ertekeket, felolem segithetunk neki.

Helga Beauty Salon. 2019.03.17. 10:47:06

@wolves84lb: mi van kistáska, nem tetszik valami?..................

Sok minden nem tetszik, de te speciel igen!:D Meg a megnyilvánulásaid! Annyira jó amikor egy libsiproli az ordenáré stílusában reklámozza a saját hülyeségét!

taga20 2019.03.17. 10:52:33

@Helga Beauty Salon: mi van migráncs, ma nem kell melóznod a gőzben?:)))

Ákos Weress 2019.03.17. 10:57:54

@István Tamasi: Fröcskölj csak libsi, ezen a gyönyörű napon különösen jól áll a hab a szád szélén ...:))))

wolves84lb 2019.03.17. 11:01:56

@Helga Beauty Salon: kistáska, nem egy hajóban evezünk, szóval hiába tetszem neked...de sebaj, ott van birka, lenin, batyufasz, macisajt, midnájkóder és a többiek, sztem minden ujjadra akad egy kuki :)

Libsináci, libsiproli...van még valami a tarsolyban? :) Az meg, hogy pont te teszed szóva a stílust, hát...na látod, az tényleg megmosolyogtató :)

apro_marosan_petergabor 2019.03.17. 11:14:32

NEM vártunk mást a német lapoktól, ez UDO Ulfkotte munkái után egyáltalán nem meglepetés.
A néppárt egy ideig tartotta magát, aztán szívós aprómunkával a Soros ügynökök és a hálózat zsebre tette. Az megint eg y másik kérdés, hogy a néppárt "mozgása" mennyire fedi le a választói elvárásokat? Gyanítom, egyre kevésbé.
Itt tényleg csak az a kérdés, hogy mikor érvényesülnek legjobban a FIDESZ-KDNP keresztény kultúra védelmi, és bevándorlást elvető elvei? Belülről próbálja megreformálni a pártot - igen-igen sok kompromisszum árán, vagy kívülről? - kompromisszumok nélkül, olyan pártok támogatásával, amelyekre bizton számíthat.

Helga Beauty Salon. 2019.03.17. 11:14:52

@wolves84lb: Most az a humor hogy visszautasítottál egy képzeletbeli homoszexuális ajánlatot? Elég gyenge vagy akkor is amikor nem vagy közönséges.

Blogolo Blogi 2019.03.17. 11:14:57

@Helga Beauty Salon: "Az iszlám fenyegetésbe most nem is mennék bele, mert összetett, viszont mégiscsak terjedhet egy kicsit, ha Új-Zélandban mecsetek vannak tele iszlámhívővel imaidőben."

Hülye kivik, nemhogy kerítést építettek volna, most baszhatják.

wolves84lb 2019.03.17. 11:18:02

@Helga Beauty Salon: de szerencsére itt vagy TE, fénylő csillag a libsi sötétségben, ugye? Mind mondanivalót, mind a kellő humor-faktort TE határozod meg, egyedül. Mert csak.

Ménár Atya 2019.03.17. 11:24:48

@István Tamasi: Ki a fasz beszélt itt migránsokról meg sorosokról te agyhalott? :)
Családtámogatásról beszélünk cimbora, azt meg a fajtád leszarta magasról.
Jó, tudom a tények zavarnak mi? :D
Amúgy tényleg nincs soros, se migráns, sem semmi, és a föld lapos, csak a hülye orbán szerint gömbölyű :)
Azért ajánlom figyelembe az index cikkét:
index.hu/video/2018/03/18/tengeri_frontvonal_teljes_film_menekult_hajo/
Mert ugye nincs migráncs és csak szírek jönnek.
Te igen buta tök vagy!

Helga Beauty Salon. 2019.03.17. 11:25:27

@wolves84lb: Meséld már el hogy mi a terv? Fel akarsz idegesíteni? Nem jött még le hogy leszarom amit írsz?

Blogolo Blogi 2019.03.17. 11:27:30

@Ménár Atya: Aggaszt, hogy semmit nem tisztultak a gondolataid tegnap óta Drága Gyermek! Vissza kéne fogni magad ebben a fene nagy seggnyalásban, máskülönben végleg elönti az agyad a szar.

Blogolo Blogi 2019.03.17. 11:29:03

Vicces lesz, mikor a Fidesz a nacionalisták internacionális pártcsaládjában erőlködik majd az olasz vagy francia fasisztákkal. Na ott lesznek majd vidám viták, hogy az egyre globalizálódó világban hogyan osszák szét egymás között a bevándorlókat. Yipiiiii:)

wolves84lb 2019.03.17. 11:30:18

@Helga Beauty Salon: kistáska, az, hogy folyamatosan reagálsz, és próbálsz fogást találni, nem, nem azt mutatja. Sokkal inkább azt, hogy görcsösen próbálsz egy már elbukott verbális csatát megfordítani. Csak ahhoz némi humorérzék, egy cseppnyi intelligencia és pici gerinc kellene.

Helga Beauty Salon. 2019.03.17. 11:44:17

@wolves84lb: kistáska, az, hogy folyamatosan reagálsz, és próbálsz fogást találni, nem, nem azt mutatja. Sokkal inkább azt, hogy görcsösen próbálsz egy már elbukott verbális csatát megfordítani..................

Ja, már meg is nyerted a "verbális csatát" ? Van baj!

wolves84lb 2019.03.17. 11:48:17

@Helga Beauty Salon: ügyesen bizonyítod, mennyire leszarod, mit írok :) és még mindig nem látod, miért is szálltál fel a szopórollerre :)

A verbális csatát nem most nyertem meg veled szemben - mondjuk az, hogy még erre sem jöttél rá, ismét bizonyítja, elég ostoba kis bot vagy te.

taga20 2019.03.17. 11:49:49

@Helga Beauty Salon: cica, te szopni jársz ide, nem röhögni!:)))

szepipiktor 2019.03.17. 11:51:32

@midnightcoder2:
Döbbentem olvasgatom az itteni szánalmas kommenteket és örömmel találtam rá a te írásodra!!!
Pontosan fogalmaztál.
Tegyük még hozzá, hogy ez a hatalmas halmaz szaporodása a fejlett világnak köszönhető, hiszen a korábbi 10 gyerekből már nem eszik meg hatot az oroszlán, nem halnak meg gyerekek tömegesen betegségekbe.
De ezen kívül mást nem kapnak, viszont van már internet, műholdas tévé, mobiltelefon, látják, hogy máshol milyen jól lehet élni.
De ők nem élik végig az evolúciós folyamatokat, nem játják be a fejlődési szakaszt, hanem azonnal elindulnak és ők is követelik azt, amiért más országokban évszázadokon át tettek.
És ebben támogatja őket a balliberális aktivista közösség, hiszen ha a hatalmat nem tudják normális úton megszerezni, megpróbálják a "felhígitással", a folyamatos társadalmi problémák generálásával.
Ráadásul ez a sokmilliós új halmaz nagyobb mértékben felelős a Föld erőforrásainak feléléében, a környzetszennyezésben, hiszen ők hirtelen tömegesen veszik használatban az olxcsó, régi, máshol már nem használható technológiákat, eszközöket.
Én nem tudom mi a megoldás, hiszen minden alternatíva valójában náci módszer, mert kényszeríteni kellen őket a szaporodás visszafogására és a megfelelő fejlődési idő megélésére (tanulás!!!)
Tehát jól írtad, az onnan "emberbaráti" okokból idevezényelt tömeg maximum olcsó munkákra jók, takarítani, egyszerűbb szolgáltatásokra vagy betanított munkáéra, mert olcsóbbak mint a robotok....
Számomra az az aljas, hogy a balliberális szekták, aktivisták engem, családomat, szeretteimet akarják olyanra kényszeríteni, amit nem akarunk!
Én ismertem olyan hölgyet, akinek házát elvették a kommunisták, de őket, a teljes családot kötelezték a cselédszobában élni. És nézhették, ahogy a család tulajdonát suttyó gumicsizmás pártgcik lakták, tették tönkre.
Hát én sem akarom a "fészerben" végignézni, hogy rámerőltetettek törnkreteszik azt, ami az én és családom tulajdona, munkájábnak eredménye.
Menekültek = megfelelő menekülttáborok.
És ha már nincs vész, irány haza!
De ez a "tábor" ne a lakásom legyen és ne nekem kelljen elmennem innen.

Anatolij Ubijca 2019.03.17. 11:52:13

@wolves84lb: Te meg min röhögsz, te féleszű lippsi? Meg mi a faszt is akartál ezzel egyébként?

Ezek szerint mindenki csak akkor kezdhet itt kommentelni, ha már a regisztráció napján 2000 Soros-segget nyaló kommentje van, mint neked? Vagy?

wolves84lb 2019.03.17. 11:56:58

@szepipiktor:

Ugyan már a többi is eléggé a WTF kategória, de az ilyenek miatt vagy te is komolytalan fidesztroll:

"És ebben támogatja őket a balliberális aktivista közösség, hiszen ha a hatalmat nem tudják normális úton megszerezni, megpróbálják a "felhígitással", a folyamatos társadalmi problémák generálásával."

Ezt honnan veszed, áruld már el? Hm? Ha tudsz rá valami hitelt érdeklő bizonyítékot hozni, esküszöm, mea culpázni fogok, és megkövetek minden itteni fideszfaszt. Ha tényleg nem fizetett droid vagy, akkor kérlek próbáld meg ezt megmagyarázni.

wolves84lb 2019.03.17. 12:02:26

@LIPPSIGEDDON 2019: aham, szóval akkor te melyik vagy:

- ma életében először idetévedő, amúgy mélymagyar-nemzeti-konzervatív-kereszténydemokrata átlagolvasó vagy...aki vasárnap reggelizés közben olvasgatott, és teljesen véletlenül ide került. És annyira felzaklatták az olvasottak, hogy gyorsan regelt egy LIPPSIGEDDON 2019 nick-et.
- már évek óta erre a blogra jársz, de eddig csak ártatlan nézelődő-olvasó voltál. Ma viszont, reggelizés közben, olyan durva dolgot olvastál itt, hogy megragadtad a klaviatúrát, regeltél egy LIPPSIGEDDON 2019 nick-et, és kiöntötted a lelked. És hát mivel mélymagyar-nemzeti-konzervatív-kereszténydemokrata átlagolvasó vagy, a véleményed nem is lehetett más, mint amit idehánytál.

Nos, TE melyik vagy a kettő közül?

Helga Beauty Salon. 2019.03.17. 12:06:10

@wolves84lb: A verbális csatát nem most nyertem meg veled szemben............

Ja hogy ez olyan verbális csata amit már régen elvesztettem!
Elmondanál most már erről mindent egyszerre ahelyett hogy csak csöpögteted az infókat, mert esküszöm megőrülök az izgalomtól!

wolves84lb 2019.03.17. 12:08:18

@Helga Beauty Salon: szóval akkor mégis érdekel, amit írok? Ejj, nehéz eldönteni, mikor mondasz igazat, HBS :)

Anatolij Ubijca 2019.03.17. 12:11:47

@wolves84lb: "De mivel az elmúlt 9 évben is csökkent a lakosság száma, nagyon úgy néz ki, ezt is elkúrták, nem kicsit, nagyon. Vagy a magyar családok mind soros-bérencek, és direkt nem vállalnak több gyereket. Ugye, kicsi troll?"

Nos, agyhalott libbantkám, ez azért van, mert a demográfiai trendek megfordítása évtizedeket igényelhet, nemcsak nálunk, hanem máshol is.

Főleg, ha annyira mélyről indulunk, mint az Orbán-kormány 2010-ben, amikor is a Teljes Termékenységi Arányszám (TTA) 1,25 volt (a népesség fenntartásához szükséges kb. 2,1 helyett). Az Orbán-kormány sikeres családtámogatási intézkedései, mint a családi adózás, révén ezt sikerült 2016-ra 1,53-ra feltornázni, ami dicséretes eredmény, pláne ahhoz képest, hogy több európai országban ez az arányszám még csökkent is. www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdde220.html

Persze elégedettségre semmi ok, a célt még nem értük el, pláne ha a médiatérben meg kell küzdenünk a "ne szülj magyart ezeknek!" és a "tested a tiéd, te döntöd el, mit csinálsz vele" libbant és femnáci propagandával is.

Az új intézkedésekre, a nagycsaládosok kiemelt támogatására azért van szükség, mert sajnos mindig lesznek a társadalomnak olyan deviáns szegmensei, mint a libbant nőknés férfiak, akik a gyereknevelés helyett az élvhajhászást, a magasabb életszínvonalat részesítik előnyben, ezért a többi, normális magyar családra aránytalanul magasabb teher, több gyermek felnevelésének feladata hárul.

A kormánynak ebben a helyzetben kutyakötelessége, hogy ha már a reménytelenül meglibbantakkal nem is tud kezdeni semmit, legalább a többieket támogassa úgy anyagilag, mind erkölcsileg a hazafias kötelességeinek teljesítésében.

Helga Beauty Salon. 2019.03.17. 12:11:55

@wolves84lb: szóval akkor mégis érdekel, amit írok? .....................

Amit eddig írtál nem igazán, most próbállak rávenni hátha sikerül.

Ménár Atya 2019.03.17. 12:12:45

@Blogolo Blogi: A fidesz nem állt össze a fasisztákkal .
Ellenben a fasiszta Jobbikkal most összeállt posztkomcsi maszoppal és a Dk val, aki épp most indítja fletó nejét,akinek a rokona aktív résztvevője volt az 56-os események megtorlásaként végrehajtott bebörtönzésekben és kivégzésekben.
Apró " hiba csúszott a gépezetbe mi? :)

wolves84lb 2019.03.17. 12:17:36

@LIPPSIGEDDON 2019: szóval a fideszes médiatúlsúly, a mindent beborító urambátyám viszonyok...semmi nem volt elég, hogy a gaz libbantak aknamunkáját megfordítsák. Basszus, hogy nektek milyen nehéz dolgotok van...és ezek a geci magyarok csak nem akarnak rabszolgákat elleni a nagyságos elitnek. Pofátlanok. Pedig micsoda jó dolguk van.

"Persze elégedettségre semmi ok, a célt még nem értük el, pláne ha a médiatérben meg kell küzdenünk a "ne szülj magyart ezeknek!" és a "tested a tiéd, te döntöd el, mit csinálsz vele" libbant és femnáci propagandával is."

Erre hoznál néhány példát, pls? :)

wolves84lb 2019.03.17. 12:19:38

@Helga Beauty Salon: sajnos nem vagy túl szavahihető, és ezzel együtt komolyan-vehető, így nem mennék bele semmi mélyebbe veled. Sajnálom, ha megőrülsz az izgalomtól, bár így legalább van némi izgalom a silány kis droid-létedbe.

Szívesen.

Anatolij Ubijca 2019.03.17. 12:22:24

@wolves84lb: „»Persze elégedettségre semmi ok, a célt még nem értük el, pláne ha a médiatérben meg kell küzdenünk a "ne szülj magyart ezeknek!" és a "tested a tiéd, te döntöd el, mit csinálsz vele" libbant és femnáci propagandával is.«

Erre hoznál néhány példát, pls? :)”

Parancsolj, libbantkám:
"Tömeges szülesztést rendezni ma, anélkül hogy minőségi, sőt világszínvonalú képzést tudnánk adni a legszegényebb cigány gyereknek is, nemzeti öngyilkosság lenne. A ma kikényszerített gyerekeket holnap el kell tartani, vagy éhen halnak. Nem erősek leszünk velük, hanem rosszabbul járunk, mint a muszlim tömegekkel.
hvg.hu/itthon/201820_ne_szulj_robotot_te_szuz

wolves84lb 2019.03.17. 12:35:05

@LIPPSIGEDDON 2019: nem tudom, elolvastad-e egyáltalán. Mert ha igen, akkor kifejthetnéd, mi is a bajon TótaWé írásával. Melyik része nem igaz, és miért? Szerinted 2019ben tényleg szinte csak kétkezi munkás kell, mert az a JÖVŐ? Talán nem az egészségügyet, oktatást kellene-e előbb rendbetenni, és utána várni, hogy a boldog és elégedett, optimista magyar szívesen szüljön? Talán nem áll fent az a lehetőség, hogy az általatok is lenézett cigányság előbb-utóbb "öntudatra kel", és belső migrációs nyomás lesz? Jelenleg ők messze többen vannak, pl, mint bármilyen más náció. Szerinted tényleg a feudális viszonyokat kell visszaállítani, hogy Magyarország élhető és fejlődő ország legyen?

Ménár Atya 2019.03.17. 12:38:54

@taga20:
Tehát ha azt írja valaki rólad, hogy buzi vagy, akkor az tény................
:)
Csillagvirág, a fidesz nem bútorozott össze a jobbikkal, ellenben a főnököddel aki ugye a fő demokrata és jurópér, és bárkivel seggbe kúratná magát csak mégegyszer ő lehessen a fő elkúró :)
Semmit nem tett a jobbik ellen amikor hatalmon votl, vonulgattak a nácik le fel, ő pedig életben tartotta őket,politikai érdekből.
Kellett egy ellenséges fasiszta jellegű párt,akit összemoshat az ellenfeleivel.
Miután 2010 után a fidesz betiltotta a vonulgatást,büntethetővé tette a náci eszmék terjesztését, kihúzta a széket fletóék alól.
De azért most a választások előtt azért összeállna velük, igaz már cicasimogatók lettek a zsidózó cigányozó, listázó jobbikosok, de azért mi tudjuk kik ők.
Na erről dumálok pubi.
Olyanok vagytok mint a szélkakas, és szelektív az emlékezetetek kissé.

Anatolij Ubijca 2019.03.17. 12:43:46

@wolves84lb: Elolvastam, de kár volt. Selyempapírba csomagolt családellenes (gyermekvállalás-ellenes) propaganda.

Bagatellizálja a demográfiai problémákat és hamis dilemmákat állít fel.

Azt írja, hogy addig ne is szüljön egyetlen gyermeket se magyar nő, amíg a legszegényebb cigánygyerek is nem jut világszínvonalú oktatáshoz.

Hát basszus, ők aztán nem is igénylik az ilyesmit, jól elvannak ők a 8 osztállyal.

A világ legnagyobb baromsága, hogy mindenkinek egyetemi papír kellene, a nagy lófaszt!

Azoknak kell az egyetem, akiknek a képességei ehhez megvannak!

Aki meg kissé butácska, de mondjuk jó a kézügyessége, az meg tanuljon inkább egy tisztességes kétkezi szakmát, ács, asztalos, kőműves stb.

Azzal is lehet tisztességes keresete, és a társadalomnak nem kell egy vagyont rááldoznia, mire 30 éves korában kézhez kapja az elégséges andragógia szakos diplomát!

taga20 2019.03.17. 12:47:51

@Ménár Atya: "Tehát ha azt írja valaki rólad, hogy buzi vagy, akkor az tény................
:)"

nálatok, mi ez az állandó buzizás?

"Olyanok vagytok mint a szélkakas, és szelektív az emlékezetetek kissé."

ti gerinctelen fityeszorkok, ti pofáztok? döbbenet, hogy te is nap-nap után pofánszarod magad a projektálásoddal!

coub.com/stories/4122-fidesz-idogep

wolves84lb 2019.03.17. 12:50:03

@LIPPSIGEDDON 2019: tudod, azért, mert valami/valaki nem támogatja az orbáni elgondolást a "szarjuk teli jobbágyokkal az uradalmamat"-ról, még nem gyermekvállalás-ellenes. Csupán leírta, amit sokan gondolnak, hogy csak úgy a vakvilágba nem szabad gyereket szülni.

De igazából még mindig várom a választ, te melyik is vagy a két verzió közül...mert arra azóta sem reagáltál, ellenben azt kikérted magadnak, hogy kiröhögtelek. Mondd el inkább, kinek a sokad-nikkje vagy, egyszerűbb és egyenesebb megoldás.

Blogolo Blogi 2019.03.17. 13:00:14

@szepipiktor: Teljesen jogos a félelmed, mert valóban ide fognak jönni és az még a jobbik eset lesz, ha valóban a fészerben fogod végezni!

Anatolij Ubijca 2019.03.17. 13:03:22

@wolves84lb:
„Csupán leírta, amit sokan gondolnak, hogy csak úgy a vakvilágba nem szabad gyereket szülni.”

Nagyon aranyos ez az idealista libbant vágyálom, hogy legyen itten világszínvonalú egészségügy, oktatás meg tellej-mézzel folyó Kánaán, és akkor esetleg meggondoljuk, hogy kéne-e esetleg gyerek

Sajnos, libbantkáim, a világ egyszerűen nem így működik!

A nyugati országokban azért engedhetik meg maguknak a világszínvonalú egészségügyi ellátást és oktatást, mert ott van az ország mögött egy világszínvonalú, erős, versenyképes gazdaság; amit nem tíz év munkája elérni, hanem még kedvező körülmények között is 50-100.

Sajnos az állam szintjén ezek a jóléti rendszerek, közszolgáltatások rövid távon csak rengeteg kiadással járnak, amit jelen pillanatban sajnálatos módon nem engedhetünk meg magunknak. Nincs mibűl!

Viszont ha gyermekek nem születnek, hanem elöregszik a társadalom, akkor nem is lesz senki, aki a jobb ellátáshoz szükséges többlet-GDP-t előállítsa, sőt, már a szinten tartásuk sem fog menni, se Szarábiából importált kecskehágókkal, se azok nélkül!

Ezért vagy teleszülik a magyar anyák az országot, vagy menthetetlenül a vesztünkbe rohanunk!
mindenszo.hu/baj-van-elfogy-a-magyar-veglegesen-ha-fel-even-belul-nem-lepunk-ez-matematika/

Ménár Atya 2019.03.17. 13:04:40

@taga20: Csak egy sarkos példa volt, írhattam volna kurvát is :D
A fidesz még mindig nem állt össze a jobbikkal , ellenben a nagy ellenzéki összeborulással simicska szárnyai alatt :)
Tehát kapálózhattok , ettől ez még így van.
Ráadásul a legundorítóbb egy fletó féle majomtól, aki ugye cigány meleg és bevándorló,és harcol a fasiszták ellen.
De a jobbik az ugye kivétel, ők a jó fasiszták :)
Ti B+ minden szart képesek vagytok lenyelni amit a párt elétek tol.
Egy nap alatt 180 fokos fordulat, nem számít, belefér az is.
Árpádsávos ,nyilaskeresztes karszalagod van e már?, mert szerintem előbb utóbb fel kell venned, de hülyén néztek majd ki a kezetekben vörös lobogóval, persze az egyik oldalán majd sarló-kalapács,a másikon meg horogkereszt lesz, és mindenki boldog mi? :D:D
Néha amikor felköptök próbáljatok elugrani, de már nem nagyon megy, ahogy látom :D:D
Na nincs harag azért remélem! :)

Blogolo Blogi 2019.03.17. 13:12:12

@Ménár Atya: Drága Gyermekem, azt már tegnap is bizonyítottad, hogy a szüleid vajmi kevés erőforrást fektettek mentális képességeid fejlesztésébe - és sajnos magaddal szemben sem támasztottál túl sok elvárást, azonban még így is ledöbbentem, hogy képtelen vagy különbséget tenni jelen és jövő időben megfogalmazott mondatok között.

Borzasztó még csak rágondolni is, hogy a magadfajták szaporodását egyes elemek kívánatosnak látják, sőt a többségi társadalom rovására még támogatják is.

Blogolo Blogi 2019.03.17. 13:27:52

@LIPPSIGEDDON 2019: Aszondod:
"A nyugati országokban azért engedhetik meg maguknak a világszínvonalú egészségügyi ellátást és oktatást, mert ott van az ország mögött egy világszínvonalú, erős, versenyképes gazdaság; amit nem tíz év munkája elérni, hanem még kedvező körülmények között is 50-100.

Sajnos az állam szintjén ezek a jóléti rendszerek, közszolgáltatások rövid távon csak rengeteg kiadással járnak, amit jelen pillanatban sajnálatos módon nem engedhetünk meg magunknak. Nincs mibűl!"

Ez teljesen baromság! Egyrészt nem kell 50-100 év, épp múlt héten derült ki, hogy 2030-ra utolérjük Ausztriát. Másrészt országunk már most Európa motorja, vagy ahogy a másik pöcs mondta bő évtizede: dübörög a gazdaság, sosem volt még ilyen jó.

taga20 2019.03.17. 13:31:47

@Ménár Atya: "Csak egy sarkos példa volt, írhattam volna kurvát is :D"

bazdmeg, de nem aszt írtad!

na megadom magam, me nincs kedvem, a hülyeségeidet mondatról mondatra való szétcincálásához.

ja és mekszerettem a focit:))

a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fstatic.posters.cz%2Fimage%2F750%2Fposter%2Ffootball-girls-i12197.jpg&key=XLJxnYGnUl6EJbzWUjJy8A&w=800&h=400

István Tamasi 2019.03.17. 13:39:34

@Ménár Atya: Tehát leszóltak a Lnendvai utcából, hogy szigorúan tilos sorosozni meg migráncsozni hátha nem b..ák ki csúti suttyó vezérkédet mint a szaros macskát, ugye?

Ménár Atya 2019.03.17. 13:41:06

@Blogolo Blogi:
Látom amikor a kellemetlen valósággal szembesítenek,akkor a szokásos személyeskedés jön :)
Érdemben nem nagyon tudtál nyilatkozni a DK-jobbik összeborulásról, gondolom kínos,amikor pofán szart a vezetőd.
Szerencsére lassan elfogytok, a hazugságaitok sorra buknak, az emberek már nem kíváncsiak rátok.
Ne aggódj a neveltetésem ,és képességeim miatt, valószínűleg a te színvonalad veri.
Te csillagvirág , egy elképzelt univerzumban vagy értelmiségi nagyágyú.
A valóságban meg itt szenvedsz, mert összeomlott a világod, az elvtársaid megbuktak, és bár kapálóznak, és a nácikkal is összeállnak akkor sem jutnak vissza a hatalomba.
Szóval örülök, ha látom a magadfajta megcsömörlött okostojást vergődni, okoskodni, addig minden rendben van :)
De rettegj, mert mi, akik dolgozunk, tanulunk, adót fizetünk, szaporodni fogunk, hiszen ezt támogatják most, és nem a családi pótlékot meg az adómentes minimálbért,mint az elvtársaid.
Tudom, ez szomorú.......nektek :)
Na van még valami amit tudni szeretnél az Apró család tevékenységéről, akik most a fasiszta jobbikkal állnak össze? :)

Ménár Atya 2019.03.17. 13:44:14

@István Tamasi:
Mond te tényleg hülye vagy?
Családtámogatásról beszéltünk, te meg jössz ezzel a baromsággal.
Amúgy ha ez érdekel, akkor nincs soros,meg migráns, nem is értem miért foglalkozik egész európa ezzel, biztos mert orbi kitalálta.................

2019.03.17. 13:45:49

Megállapodtak Weberrel? Chamberlain jut erről eszembe. Amúgy itt van egy részlet egy kiszivárgott megbeszélésről, amiben elemzik a helyzetet.

"Orbán kifejezetten harcos alkat, aki a küzdelem élére állva érzi a legjobban magát. Mélyen lenézi azokat, akik komolyan veszik a tárgyalóasztaloknál elhangzottakat, és elnéző mosollyal konstatálja, ha valakik számon kérik rajta a kötelezettségeit, vagy a vállalásait."

Anatolij Ubijca 2019.03.17. 13:46:03

@Blogolo Blogi: „ahogy a másik pöcs mondta bő évtizede: dübörög a gazdaság, sosem volt még ilyen jó”

És Te hittél neki, LIPPSIKÉM?

A Mikulásban is hiszel, vagy csak a gyurcsányita propagandákban?

István Tamasi 2019.03.17. 13:51:17

@Ménár Atya: Valóban a családtámogatás - mármint a Mészáros, Tiborcz, Kósa, Lázár családok támogatása - miatt indult a számtalan 7-es cikkely szerinti eljárás.

2019.03.17. 13:51:32

"Ha a CDU elnökasszonya és más európai kereszténydemokraták komolyan gondolják, hogy megvédik az európai életmódot és az olyan értékeket, mint a jogállam és szólásszabadság, akkor azt a saját pártcsaládjukon belül kell elkezdeniük."

Aztán azonnal folytathatják is a bevándorlóiknál.

2019.03.17. 14:02:27

"A miniszterelnök a Nemzeti Múzeumnál tegnap kiemelte, hogy a liberális európai birodalomban mindenki elveszti a szabadságát."

Orbán csak felhasználja a muszlim bevándorlást valódi célja felé, mert Európa első embere akar lenni. Ugyanazt akarja, amit Magyarországon csinál, hogy mindent megígér, amit a nép hallani akar, aztán tesz egészen mást. Van még egy jellemzője, mindig megvádolja a másikat azzal, ami az ő valós célja. Erről is szól a kiragadott idézet.

Ménár Atya 2019.03.17. 14:08:45

@István Tamasi:
Ha tudsz értelmesen vitatkozni tőlem bele is mehetünk.
Az általad felsoroltak , valóban léteznek, és szemet szúróak.
Azért ne felejtsük el, hogy a maszop idejében ez ugyan így ment.
A különbség csak annyi, hogy őket nem fenyegették 7 es cikkellyel, mert lefeküdtek a nyugatnak, eladták az országot,és elszegényítették.
Talán még emlékszel a dübörgő gazdaságra,meg a pannon pumára, amiról kiderült, hogy nem dübörög, csak nyekereg szétesés előtt, és a puma csak egy kitömött döglött házi macska volt.
Ki is dőlt be elsőként a válság idején?
Hol is volt akkor a szakértő kormány?
Miért is jöttek létre várólisták a maszop-szadesz idejében?
Stbstb
Ami pedig a valódi családtámogatásokat illeti, mivel támogatta a maszop szadesz kormány a családokat a regnálásuk alatt, a gázáremeléssel, a devizahitelek engedésével, vagy az ország mértéktelen,és gátlástalan eladósításával?
Nem emlékszem, hogy lett volna ingyenes étkezés, tankönyv, adókedvezmény a gyerekek után, viszont a gyedet azonnal megszüntették.
Gondolom,téged már ez nem érint,és leszarod.
Én viszont nem felejtem el amit ez az álbaloldali horda művelt anno.

István Tamasi 2019.03.17. 14:23:50

@Ménár Atya: Ha tudsz értelmesen vitatkozni akkor bele is mehetünk. A probléma az, hogy nem vita tárgya hanem tény, hogy o1g elmúlt 9 éve alatt nem csak a többi visegrádi ország, de Még Románia is lehagyta Nemzetthy Szotyialista Mutyisztánt és már csak Bulgária áll mögöttünk.
"Magyarország jobban teljesít." Mármint az óriásplakátokra költött tíz- és százmilliárdokkal.
A NER kedvenc családjait valóban támogatja a fideszmaffia elqrmánya és hogy védje ezt a fajta "családtámogatást", ellenzi az európai ügyészséghez csatlakozást is.
A deviza alapú hitelt a csúti suttyó első kormánya találta ki és a hitelesek bajai, problémái is akkor kezdődtek amikor a második kormányzása kezdetén elszállta forint árfolyama!!!
Volt ingyenes étkezés és ingyenes tankönyv a csúti suttyó uralkodása előtt is azokank akik tényleg rászorultak!
Az adókedvezményt az amúgy is magas jövedelműek tudják igénybe venni és akiknek tényleg szükségük lenne rá, az alacsony jövedelműek, nem tudják igénybe venni.
Gondolom a rézletek és tények zéged már nem érdekelnek és leszarod.

MACISAJT 2019.03.17. 14:24:09

@Ménár Atya: "A fidesz még mindig nem állt össze a jobbikkal , ellenben a nagy ellenzéki összeborulással simicska szárnyai alatt :)"

zsidó-náci dvá brátánki...
Sőt, ma már szegedi chanadtól jákób lajtorjától apró/bovrev gyurcsánynéig, dvá
testvír...:P
világ zsidai, egyesüljetek...

Muhaha

Belzebubo 2019.03.17. 14:46:24

@Ménár Atya: Atya, gyenge a memóriád, mint már sokszor. várólisták már a legelsô vitya-kormány idején is voltak, de az elmúlt ~10 évben csak nôttek. Hogy is van ez? Ki is emelte az áfát 27 %-ra? Kinek is segit az abrengeteg csalládtámogatás? A Pesti Srácok nagy büszkén harsogta: EGYMILLIÓ embernek! Ja a másik 8 m. meg le van szarva, mint mindig. Ki is árusította ki az országot? Úgy hivták, hogy Antall József, de erre már aligha emlékszel. Ahogy arra sem, hogy a fidesz meg tapsolt hozzá. Sôt, a saját cégeit is kiárusitotta. De neked a Kaja Ibrahim név nem mond semmit, sajnos az Alzheimer már csak ilyen... A még régebbi, Kádár féle dolgojat már nem is emlegetem, neked az már rég kiesett, ha volt egyáltalán, de egy Aczél György még mindig kulturáltabb volt, mint ez a 10parancsolatos Kásler. Még a 3 T-bôl is ellopott a fityisz egyet: ma már csak „támogat“ és „tilt“ van - na mindjuk a támogatásban is csak a minimum

Ménár Atya 2019.03.17. 15:05:20

@István Tamasi:
Ez a lehagyja duma ez kb addig áll meg amíg kicsit körül nem nézel a világban.
A visegrádi országok amúgy épp a szoci -szadesz kurmány alatt mentek el, az első orbán kormány alatt bőven előttük voltunk, de félelmetes baklövéseiknek köszönhetően olyan hátrányba kerültünk, amit 20 év behozni alsó hangon.
Úgy mint a magas adók,és járulékok, amik nem épp vonzóak a befektetőknek sem, a hazai vállalkozókat pedig jelentős hátrányba hozták a visegrádiakkal szemben.
Kicsit sarkítva, előbb eljátszom a családom pénzét ruletten, aztán felelősségre vonom az utódom, hogy miért él jobban a szomszéd.........
A saját pereputty támogatása ennyire nyíltan valóban irritáló .
De az eu ügyészség, az előző évek brüsszeli politikáját nézve, nem hiszem, hogy pártatlan lenne.
A deviza alapu hitelt nem a csuti suttyó találta ki.
Mivel beléptél az euba, és a valuta unióba, így konvertálhatóvá tették a forintot, bármilyen devizában vehetsz fel hitelt, tudod ez közösségi szinten megy.
Viszont pénzügyi eszközökkel megakadályozható lett volna.
Arról nem is beszélve, hogy orbiék idejében a gazdaság messze jobb mutatókkal rendelkezett, mint gyurcsányék ámokfutása alatt.
Amikor csak nőtt a külső adósság, és leéptették a gazdaságot nullára, úgy hogy egy jó gazd.környezet volt.
Az eurót sem vezették be.
Ha bevezetik, nincs árfolyam probléma.
A forint elszállása az előző évek rossz gazdasága és a leértékelés miatt következett be.
Ingyenes étkezés meg tankönyv? hiszen 2010 ben minden gyerek éhezett :)
Adókedvezményt mindenki igénybe tudja venni, ne magyarázd meg, gyerekeim vannak, tudom mit beszélek.
Mindenkinek jár, fogalmad sincs róla, mert nem érint, csak ATV-ből tájékozódsz láthatólag.
Nem is beszélve az alacsony szja-ról, az alacsony rezsiről, és ha esetleg szülni támad kedved, akkor a több 10 millió támogatásról, és kedvezményes hitelről.
Ezzel szemben mit adott a családoknak a maszop-szadesz: hát adómentes minimálbért, meg ami a csődör lába között fityeg, és itt hagyott mellé egy gazdaságilag lepusztult országot eladósítva.
Na ezek a tények, de gondolom ezt figyelmen kívül hagyod, mert kínos mi? :)

Sir Bates dö Hól 2019.03.17. 15:11:04

sz'tem maradjunk annyiban, hogy mo népességének cca. 80%-a 1/azonnali öngyilkosságot követne el; 2/zombilétbe menekülne, amennyiben a Teremtő úgy döntene, hogy megszünteti a kognitív disszonanciát...

Ménár Atya 2019.03.17. 15:13:42

@Belzebubo: Nem voltak, szoci kormány vívmánya.
Ki is emelte 20-ról 25 re az áfát? :)
Kinek segít a családtámogatás?
Hát a családoknak, nem egymilliónak, hanem mindenkinek, ugyanis ez nem segély, hanem kedvezmény a munkádból megtermelt jövedelmed után, a gyerekeid száma alapján.
Ez pedig nem egymillió , marhaságot írtál.
Az Antall féle politika nem tudom hogy jön a mostani családtámogatáshoz, vagy kádárelvtársad, de biztos igazad van :):)
A fidesz akkoriban még egy jelentéktelen kis pötty volt a magyar politikában.
Inkább arról mesélj, hogy miért akkor megy az ország tönkre mindig amikor a nagytudású szocik regnálnak.
89"
2009"
Amikor pedig valami gonosz másik irányítás van pl orbi, akkor valahogy kezd működni minden :)
Mit is tett a családokért az előző szoci kormány?..............
Ja, semmit :)

Blogolo Blogi 2019.03.17. 16:00:00

@Ménár Atya: Drága Gyermekem, távol áll tőlem, hogy személyedben sértselek. Sajnálom, ha magadra vetted, nem volt célom azt éreztetni, hogy mekkora senkinek gondollak. Mindösszesen arra szerettem volna felhívni a figyelmedet, hogy amiről én írtam, az a Fidesz jövőjéről szól, a Te válaszod első mondata pedig kapásból a múltra referált. Ez volt az a pont, ahol inkább abbahagytam az olvasást és úgy döntöttem, felhívom rá a figyelmedet, hogy ne beszélj mellé.

A posztod többi részében végül igen érdekes témát feszegetsz, az ezzel kapcsolatos hallgatásomat egész nyugodtan veheted egyet értésnek, ha máshogy éreztem volna, hidd el, hogy tudnál róla.

Blogolo Blogi 2019.03.17. 16:22:35

@LIPPSIGEDDON 2019: Drága Barátom, olyan pályára merészkedtél, olyan észt akarsz osztani, amivel kapcsolatban halvány fingod sincs. Az egészségügy csak a magadfajta szűk látókörű fideszbirkának valami úri passzió, amire nem is érdemes költeni, mert hát ugye "nincs mibűl". Nálunk fejlettebb országokban rég rájöttek, hogy ha támogató egészségügyi rendszert működtetnek, akkor az ápolt hamarabb visszamehet értéket teremteni). Ez csak a kis saját világodban kidobott pénz, Te agyhalott!

A Te színvonalad a Soros-migráns-lipsi szentháromság és hidd el nekem, tök jól csinálod! Csak ne tedd magasabbra a lécet, mert mindig le fogod verni.

Ménár Atya 2019.03.17. 16:26:19

@Blogolo Blogi:
Annak gondolsz aminek akarsz, ez már nem a kommunizmus, hogy büntetnék a gondolataidat.
De kb kölcsönös a viszonyunk egymás felé :)
Amúgy pedig már az is elmond mindent , hogy az alapján ítélkezel, amit el sem olvastál.
Talán láttál már filmet, ami felvezeti az előzményeket, hogy megvilágítsa a közönség számára, mi okozta azt a következményt ami majd a jövőt változtatja meg, de lehet hogy ez neked magas, és ilyenkor elkapcsolsz, vagy kimész a vetítésről :)
Szóval most ez alapján akkor mit is gondoljon az ember az ilyen vitáról, hát kb értelmetlen,.
Amúgy meg ami a fidesz jövőjét illeti, hát megfog bukni, ezt hallgatom már 2010-től, meg hogy itt minden rossz.
Azért engedd meg, hogy én emlékezzek arra a sok jóra amit a szocik idején kaptunk, talán ezért nem is szavaz rájuk még sok ember, mert ők is emlékeznek, még ha ez a magadfajta gondolkodóknak nem is tetszik :)

Larry Silverstein 2019.03.17. 16:40:14

@Blogolo Blogi: A nyugatiak mo-ra jarnak egeszsegugybe, de higgyunk inkabb a doglodo lippsiknek, hogy mindenszar.

Blogolo Blogi 2019.03.17. 16:44:53

@Ménár Atya: Dehát elolvastam amit írtál, mondtam is, hogy egyetértek, most mit lehet ezen nem érteni? Ne bosszantsál már légy szíves!

Nem gondolom, hogy a Fidesz esetleges kizárást bukásként kéne értékelni, inkább vegyük úgy, hogy helyükre kerülhetnek a dolgok.

Blogolo Blogi 2019.03.17. 17:02:59

@Larry Silverstein: Drága Barátom, rögvest feltűnt, hogy Te magad is a téma neves szakértője lehetsz. Amiről agyhalott elvtársad offolt, az az állam által működtetett ellátórendszer. Véleményed szerint azt pontosan mennyi külföldi állampolgár veheti igénybe legálisan? Merthogy azt írod - és nem kételkedek benne, hogy ezt akár számokkal is alá tudod támasztani - "A nyugatiak mo-ra jarnak egeszsegugybe". Így e.

A lippsizés megvolt, ezek szerint ismered helyed és szereped a világban. Terveznek veled a sorosozós-migránsozós témakörben is vagy előbb még bizonyítanod kell, hogy az alapok már rutinszerűen mennek?

Larry Silverstein 2019.03.17. 17:10:46

@Blogolo Blogi: 1 soros, migrancs

2 barki kap ellatast mo-n aki megfizeti a honorariumot

Gösser söralátét 2019.03.17. 17:16:56

Heteske miniszterelnök elvtárska törzsvendéget szeretettel várják a szavazás végeredménye után a grazi klinikán szoftverfrissítésre.

Anyikó asszony vagy hogy a takonyba hívják, jobb ha pár hétre elköltözik otthonról, a kangecigány a szerdai narancsos bukta után még idiótább lesz mint eddig volt.

Ménár Atya 2019.03.17. 17:25:07

@Blogolo Blogi: Lehet, hogy most már akkor nem egy malomban örlünk :D
Bocs, de közben dolgozok, és már sok a papír körülöttem, kicsit káoszos, de még átlátom, viszont itt már lehet hogy másról beszélgetünk,mint amit gondolok :D:D

Belzebubo 2019.03.17. 17:34:16

@Ménár Atya: Az 1 milliót nem én találtam ki, hanem egy igazán autentikus forrás, a Pesti Srácok címû kormánypropaganda kiadvány. „Akkor ment tönkre, amikor a szocik“ - 89 hogy jön ide? Egyébként hogy simán lement a rendszervâltás, az a szociknak köszönhetô, nem véletlenül kapott Horn kitüntetést a németektôl. 2009-ben pedig (ami 2008-ban volt) volt egy világgazdasági válság, amibôl Vicki segítségével a leglassabban jött ki Mo. Amibe azért keveredett, mert Medgyesi idejében egy csomó szociális intézkedédt hoztak: 50% fizuemelés a közalkalmazottaknak, 13. havi nyugdij,13. havi fizu, a frankhitel is segitett, mivel a fideszes mnb elnök a forinthitel kamatát a dupláján tartotta - itt mondanám, hogy 2002-ben még € sem volt, már erre is rosszul emlékszel. Na mindegy. Láthatóan fogalmatlan vagy mindennel kapcsolatban, ami 2010 elôtt történt, ezért nem veszed észre, hogy egy ugyanolyan hazug, elnyomó diktatúrában élsz, mint Kádár alatt, és ne gyere azzal, hogy a V alatt mennyit fejlôdött az ország, nem többet, mint Kádár utolsó 10 évében. Várólisták meg már akkor is voltak, csak hogy felvilágosítsalak, csak azóta még nôttek is. És ma is ugyanolyan messze vagyunk Európától, mint akkor, pedig már akkor is, meg korábban még jobban „pusztult“, ahogy most is szajkózzátok. Szegényeknek mindig le kell oltani a villanyt az autópályákon. Az egyetlen „siker“, hogy akkor elismerôen kezeltek, most elutasîtóan-lesajnálva. Na nem Mo-t, a Viktátor rezsimjét

Ménár Atya 2019.03.17. 17:34:20

@Larry Silverstein: Ezt mikor álmodtad meg?
Max gyógyfürdőkbe, amúgy nem hiszem hogy nagy mennyiségben feltudnánk venni a versenyt azzal az ellátással.
Esetleg még talán a fogászat jöhet szóba.
De pl egy János kórházba, a nyugatiak, még a tojó tyúkot sem vinnék gyógyítani, nem hogy embert :D:D
Az EÜ-ből,minden hatalom csak szivattyúzza,és mossa a pénzt, pedig inkább tolni kellene bele, 25 év alatt azért már egész jó lehetne, de valahogy nem megy, pedig én fizetek mindent, aztán amkor kellet volna egy algopyrin injekció , úgy kért kölcsön egyik osztály a másiktól..............hát azért ez gáz.
És tök mindegy melyik szín uralkodott, mindegyiknél ezt tapasztaltam.
Nincsenek meg a feltételek, és most nem is a fizetésekről beszélek, az csak a következő lenne.
Motiválatlan kedvtelen személyzettel nem lehet gyógytani.
Mindenki szarul érzi magát, a beteg a nővér az orvos.
Tudod foci helyett pl ide is tolhatták volna a zsét, akkor talán jönnének a nyugatiak, addig viszont szerintem maradnak a saját ellátásuknál.

Ménár Atya 2019.03.17. 17:56:42

@Belzebubo: Nem sok értelmét látom ennek a vitának, de legyen.
A szocik meglepődtek 89-ben, hogy nem oszlopon végezték.
Nem nekik volt köszönhető a békés átmenet, hanem a józan ellenzéknek.
Én örülök, hogy nem kellett akasztgatni senkit.
Gyulád azért kapott kitüntetést, mert kb épp ott volt, nem volt nagy érdeme semmiben a vén pufajkásnak, a történelem épp fordult, nem tudta mit tegyen, vagy lövet és akkor nálunk forradalom ő meg oszlopon, vagy elengedi a keletnémeteket, így viszont benne volt hogy esetleg az oroszok viszik és oszlop moszkvában.
19, re lapot húzott és nyert, szerencsére az oroszok már leszarták.
Amiből a leglassabban jöttünk ki szerinted, az a leg gázabb, mivel talán feltűnt, hogy a legsúlyosabban a világon minket érintett, pedig dübörgött a gazdaság, de közben négy évig nem csináltunk semmit , hazudtunk reggel délben stb stb.
Amelyik min elnök ilyet mond azonnal távoznia kellene egy demokratikus jogállamban, nálunk inkább táncolt a bolond fletó még 4 évig.
A 13. havi és egyéb baromságokat nem megyó erőltette, ő ellene volt, a szoci vezetés tolta át, erre mondta bokros, hogy elköltötték azt a pénzt amit még meg sem kerestek.
Az euróra nem azt írtam hogy 2002 ben az volt, hanem hogy a szoci kormányok nem vezették be, azzal meg ne is törődj, hogy épp most 20 éves az euró tehát kis matek és kiderül hogy 2002 ben létezett :D
Láthatóan fogalmatlan vagyok mi okostojás :D:D
A kádári diktatúrát pedig bocs, de csak a tanulatlan hülyék hasonlítgatják akármelyik rendszerváltás utáni kormányhoz is.
Fogalmad sincs róla mi a diktatúra.
Ha az lenne, már rég ott állna a fekete autó a házaink előtt,és kopogtatnának, mint jani bácsi idejében.
Te egy buta ATV huszár vagy, aki csak DK gyüliken szerzi az infóit.

Anita Nagys 2019.03.17. 18:34:06

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: a tamogatasokert pedig menjen a hasonlo ideologiaju emberekhez..

Sir Bates dö Hól 2019.03.17. 18:44:51

@szepipiktor: "De ők nem élik végig az evolúciós folyamatokat, nem játják be a fejlődési szakaszt, hanem azonnal elindulnak és ők is követelik azt, amiért más országokban évszázadokon át tettek."

te pontosan milyen evolúciós folyamatot éltél végig személyesen? követve logikád innen froból csak annyi látszik, hogy a rablóhorda mentalitású félcigány keletiek azt követelik, amiért más országokban évszázadokon át tettek, nem végigélve az evolúciós folyamatokat, nem bejárva a fejlődési szakaszt, hanem azonnal elindulnak!

szerintem tényleg kimaradt nálad néhány lépcsőfok, praeanthropus...

Anatolij Ubijca 2019.03.17. 18:53:34

@Blogolo Blogi: „Nálunk fejlettebb országokban rég rájöttek, hogy ha támogató egészségügyi rendszert működtetnek, akkor az ápolt hamarabb visszamehet értéket teremteni). Ez csak a kis saját világodban kidobott pénz, Te agyhalott!”

Értéket teremteni, aha. Csak kinek?

Vegyük pl. Mari nénit, tisztes 82 éves özvegyasszonyt, akinél inoperábilis daganatot diagnosztizáltak.

Nálunk nem nagyon tudnak segíteni rajta, felírnak neki pár fájdalomcsillapítót, leszedálják, ha nagyon jajgat, időnként cserélgetik az ágytálját.

Szerencsére Nyugaton egy gyógyszergyár kifejleszt egy új kemoterápiás szert, amelyet más gyógyszerekkel kombinálva akár fél évvel meghosszabbíthatnák Mari néni életét, a lánya, a fia és öt unokája nagy örömére.

Sajnos ez a csodaszer évi másfél millióba kerülne, így – mivel a beteg meggyógyítására ezzel együtt sem nyílna esély – a hazai szűkös gyógyszerkassza nem teszi lehetővé a kezelést, ellentétben mondjuk a némettel.

Szóval, feltéve, hogy mégis akadna pénz valahol a családnál, és Mari néni mondjuk Németországban megkaphatná ezt a kezelést, kinek is termelne ez értéket?

A nyugati gyógyszergyárnak biztos! Bár a gyógyszer kikutatásának, előállításának is van költsége, ők azért nem hülyék, tesznek rá árrést is bőven. Az unokái is nagyon örülnének, hogy tovább láthatnák a nagyit. De mi a helyzet a nemzetgazdasággal?

Hát az a helyzet, hogy ebből a szempontból plusz hat hónap, az ennyivel több kifizetett nyugdíjat jelent, amelynek a nagy része ráadásul nem is a hazai keresletet növelné, hanem a kezelésre menne rá.

Úgyhogy, ha az emberi oldalt nem nézzük, csak a számokat, Mari néni hosszabb élete az állam számára tisztán ráfizetés – szomorú, de ez van. (Persze ennek ellenére is, ha gazdagabb lenne Magyarország, erre is juthatna pénz, elvégre a nagyival töltött minden óra „megfizethetetlen”. Csak ne akard forintra váltani…)

midnightcoder2 2019.03.17. 19:09:51

@szepipiktor: Alapvetõen az a probéma, hogy a ballibek abban a naiv hitben élnek, hogy idejön a kecskepásztor Kunta Kinte afrikából és egyik napról a másikra GDP termelõ, az emberi jogokat és az európai értékeket maximálisan tiszteletben tartó polgárrá válik. A határon leveti a kultúráját, vallását, világnézetét, néhány hét alatt megtanulja a nyelvet, szerez egy diplomát és máris pótolni tudja a nyugdíjba vonuló német mérnököt. Csak az a fránya valóság nem igazán így mûködik. Egy népcsoportot nem lehet egy-két generáción belül átvinni a kõkorszakból az ûrkorszakba. Lásd hazai cigányság, akiknek jó pár generáció kellett ahhoz, hogy úgy-ahogy integrálódjanak, és így is sokaknak nem jött össze. Pedig a putriból induló hazai cigánygyerek is kb. 500x jobb eséllyel indul mint a frissen beérkezett afrikai kecskepásztor.

midnightcoder2 2019.03.17. 19:14:58

@LIPPSIGEDDON 2019: A gond ott kezdõdik, hogy azt a rákot te is megkaphatod holnap, sõt bármelyik hozzátartozód is. És amíg Pl. olyan hülyeségekre szórjuk ki az állami pénzt mint stadionok és a falábú magyar focisták, és általában az élsport állami támogatása, miközben pénzhiány miatt emberek halnak meg a kórházban, addig Orbán bácsi szarhatna egy szép nagy kövér sünit. Farfekvéssel.

midnightcoder2 2019.03.17. 19:16:41

@István Tamasi: "Afrikai kecskepásztorokban megvan az a törekvés, hogy tanuljanak, fejlődjenek, de agyatlan fitymaszbirkák csak addig jutottak, hogy minél többet lopni."
Ja. Tele van Európa mesterséges intelligenciát programozó afrikai kecskepásztorokkal. A napszemüveget meg az indaiak árulják a tengerpartokon...

Blogolo Blogi 2019.03.17. 19:36:55

@LIPPSIGEDDON 2019: Az általad vázolt példa a politikai döntések tipikus esete. Tudod, itt jönnek képbe a fociakadémiák, kisvasút és társai, napestig lehetne sorolni. Az aktuális elit gondosan mérlegeli és eldönti, hogy Mari néni tyúkszaros élete a fontosabb vagy a kútba öntött csilliárdok. A társadalom tagjai pedig szavazataikkal értékelik, hogy mennyire felelt meg aktuális igényeiknek a mutatvány.

Blogolo Blogi 2019.03.17. 19:45:05

@midnightcoder2: "Pedig a putriból induló hazai cigánygyerek is kb. 500x jobb eséllyel indul mint a frissen beérkezett afrikai kecskepásztor."

Ezzel azért vitába szállnék. A hírek arról szóltak, hogy a kormány által befogadott migránsok 1 évig ingyen kapnak koszt és kvártélyt, valamint beillesztő tréningeket (sajnos részletesebb infókat nem tettek közzé azzal kapcsolatban, hogy hogyan használják fel az adóforintokat). A romák kapnak/kaptak hasonlót? Tovább megyek: az a magyar melós, aki elveszíti a munkáját a 3 havi segélyen kívül kap hasonló segítséget?

Larry Silverstein 2019.03.17. 20:02:30

@Blogolo Blogi: "Ezzel azért vitába szállnék."

Felesleges. Ha a lippsik szeretnek kitanitani a szarabokat, menjenek szarabiaba, es csinaljak ott. Vagy csinaljanak egy lippsi mintaallamot, azt jol mutassak meg.

A sema a kovetkezo: a nyugati ballib partok elertek a celjaikat, kiuresedtek, feher ember nem szavaz rajuk

ergo kell nekik a migri

Soros nyilt tarsadalmat almodott nekunk (de neki varfal van a haza korul), es szeretne lefejni a nyugati adofizeto penzet, allami garanciaval. evi 50 mrd euro-rol van szo, csak NEmetorszagban, a dolgozo nemettol el, a segelyes arabnak - soros ngo kozvetitesevel - oda.

Olyan dolog a migriimport, amivel a hazatlan ballibek csak kereshetnek: friss libbant szavazok, aztan ha megse valnak be, azt mar nem soros fizeti, hanem az adofizetok, vagy ha ok se akkor lehet menni a zsidohoz uzsoraert (ala Gyuuuurcsany Feri)

Belzebubo 2019.03.17. 20:39:46

@Larry Silverstein: tényleg felesleges vitázni, mert olyan sötét vagy, hogy hozzád képest a laposföld-hivôk NASA szakértôk. A „lippsi mintaállamokban“ - a Lajtától nyugatra mindegyik az - ugyanis csak úgy lehet szavazó állampolgár valaki, ha ott él 10-15-20 évig letesz egy felsôfokú nyelvvizsgát, állampolgársági vizsgát, van állása-lakása. Nem úgy mint orbanisztánban, ahol a választás elôtt 2nappal bejelentik valami helyrajzi számra az ukránt-románt, az se baj, ha az a ravatalozó, aztán a választàs után felmarkolja a lóvét és megy vissza Csopra, meg Munkacsevóba, mert azt se tudja, hogy hivják magyarul ezt a falut-várost

Larry Silverstein 2019.03.17. 22:33:19

@Belzebubo: Ez pontosan igy van, szavazok nelkul a ballibek nem elnek meg, hisz nem mindenki buzi vagy transznemu.
A migribetelepites, hatarok lebontasa az utolso eselyuk a vilagkommunizmus megteremtesere.

Anatolij Ubijca 2019.03.18. 07:28:45

@Blogolo Blogi: „A társadalom tagjai pedig szavazataikkal értékelik, hogy mennyire felelt meg aktuális igényeiknek a mutatvány.”

Jól mondod, a Fidesz-kormány teljesítményét, na meg az ellenzékét is, majd a választópolgárok fogják beárazni az EP-választásokon. Májusban jön a bizonyítványosztás, és egyelőre úgy néz ki, hogy a színjelesek állhatnak majd szemben az évismétléssel…

@midnightcoder2: „A gond ott kezdõdik, hogy azt a rákot te is megkaphatod holnap, sõt bármelyik hozzátartozód is”

Ez így van, sőt bárki más is. De valamiben, valamikor meg kell halni.

És speciel én inkább távoznék hetvenesként egy szívrohamban, mint egy alzheimeres százévesként, aki már képtelen az önellátásra, és jelentős teher a környezetének.

István Tamasi 2019.03.18. 09:35:34

@Ménár Atya:
A legalja duma az amikor a fideszmaffia demagóg propaganda sablonjait kevered csúsztatásokkal.
Én belementem a részletekbe, de azokra nem válaszoltál: A forint árfolyamának elszállása pontosan követhető kupaklala és zseléskakadu ostoba nyilatkozataihoz (lásd a forint árfolyamát az MNB honlapján).
A deviza alapú hitel - amit csúti suttyó pénzügyminisztere talált ki - nem devizahitel tehát vagy csúsztatsz(hazudsz) vagy olyasmiről beszélsz amiről fogalmad sincs! A deviza alapú hitel esetén forintot vesz fel és forintban törleszt csak éppen össze van kapcsolva (lásd még kapcsolt ügyletek) határidős devizaárfolyam ügylettel (ami egyrészt a legkockázatosabb ügylet másrészt nem is kell hozzá deviza) az által, hogy a törlesztőrészlet mértéke függ az aktuális devizaárfolyamtól.
Ingyen étkezés, ingyen tankönyv már több évtizede járt a valóban rászorulóknak (többgyerekes vagy egyszülős illetve alacsony jövedelmű) - tudom, mert a feleségem pedagógus, iskola igazgató helyettes később 10 évig igazgató volt - a csúti suttyó a magasabb jövedelműeknek is fizeti az adóbevételekből.
Az adókedvezmény úgy van megállapítva, hogy azt a magasabb jövedelműek tudják teljes mértékben kihasználni, az alacsony jövedelműek csak csekély mértékben részesülnek a támogatásból. Ezen két utolsó tételnél is vagy csúsztatsz (hazudsz) vagy nem tudod mit beszélsz.
A rezsikamuról már többször tételesen bebizonyították, hogy propaganda kamu: Például a gázt a MET (garancsi és társai tulajdona) először jól felárazza és azután jut el a fogyasztóhoz vagyis garancsi nélkül és propaganda kamu nélkül a gáz olcsóbb lenne - külön9ösen ha figyelembe vesszük, hogy a gáz (aminek ára a kőolajhoz kötődik) 1/3--1/4-e annak mint amennyi 2008 körül volt. Azonkívül a szemétszállítás államosításának következményeit mindenki láthatja.

Világít a torony 2019.03.18. 11:23:12

@Helga Beauty Salon: Nem várom el, hogy értelmezni tudj egy, 1 mondatnál hosszabb firkát, ezért a végéből kiemelek egy neked kissé bonyolultnak tűnő, összetett mondatot.
" Ha májusban a Fidesz kapja a legtöbb szavazatot, az csak annyit jelent, hogy az agyhalottaké még mindig az aktív többség."
Talán megérted, de emiatt a kávém az utolsó kortyát sem kockáztatnám.
süti beállítások módosítása