B1 blogcsalád



Már a legnagyobb szövetségese, a CSU is kifarolt Orbán mögül, a Néppártban többségbe kerültek a kizárás mellettiek

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2019. március 15. - Szelestey
  • Bajban a magyar kormányfő: a CSU is kifarolt mögüle, és változatlanul napirenden van a Fidesz kizárása, ha Orbán nem tesz érdemi engedményeket; 
  • Beérett az uszító propaganda, mivel a magyarok háromnegyede lesújtóan vélekedik a migránsokról, noha azokról nincs is személyes tapasztalata;
  • Megy a szokásos pávatánc: már választás híján a miniszterelnök valamelyest visszakozik az EU-val szemben, de a hazai hívek megnyugtatására plecsnit nyom egy gyakorló antiszemita mellére.

viktor-orban_dictator.jpg

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

A bocsánatkérő levél utolsó próbálkozásnak számít Orbán Viktor részéről, hogy feltartóztassa az egyre növekvő nyomást, mármit hogy az európai konzervatívok tábor ne rakja ki a pártját. Ha ezt nem sikerül elkerülnie, akkor csak még markánsabb lesz a választó vonal a politikai fő áramlathoz tartozó erők, illetve a nacionalisták között a kulcsfontosságú EP-választás előtt. Orbán tüske lett a pártcsalád szemében a bevándorlás elutasítása és a liberális demokrácia korlátozása miatt, amiről még a szövetségesei is azt mondják, hogy az ideológiailag ugyanaz, amit a vetélytárs nacionalisták művelnek.

Az üzenet egy nappal azután kelt, hogy Weber személyesen is átadta a kormányfőnek az ultimátumot, és Orbán az első két feltételt teljesíti is, ám nagy kérdés, mi lesz a CEU-val. A Néppárton belül változik Orbán megítélése, mert az előrejelzések azt jósolják, hogy ugyan a nacionalisták a korábbiakhoz képest jobban szerepelnek májusban, ám a keresztény- és szociáldemokraták kényelmes többségre tesznek szert, ha szövetségre lépnek egy harmadik tömörüléssel. Ám mind a három lehetséges partner azt sürgeti, hogy tessék kemény lenni a magyar politikussal.

 

Yahoo/AFP

yah.png

A magyar miniszterelnök megkövette azokat a konzervatív pártokat, amelyek vezetőit hasznos idiótáknak minősítette. Weber szóvivője azonban azt közölte, hogy a levél csak a kezdet, de ennél többre van szükség, ha Orbán helyre akarja állítani a bizalmat maga iránt. Az egyik finn tagpárt vezetője úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen üzenet nem segít, a magyar politikusnak tettekkel kell bizonyítani, hogy elkötelezett a pártcsalád értékei iránt. Juncker nem kapott üzenetet, de szóvivője megerősítette, hogy a Bizottság elnöke továbbra is nagyon úgy gondolja: a kereszténydemokrata pártoknak tiszteletben kell tartaniuk a közös alapértékeket. Egyébként a kifogásolt hirdetéseket még tegnap is látni lehetett újságokban és internetes oldalakon.

 

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

1. Orbán először olajat öntött a tűzre, amikor komolyan felmerült, hogy pártját eltávolítják a konzervatív pártcsaládból, ám most visszakozott – egy kicsit. Ugyanis a bocsánatkéréssel párhuzamosan egyértelművé tette, hogy nem kíván változtatni politikáján, márpedig a bírálók évek óta azt vetik a szemére, hogy leépíti a demokráciát és a jogállamot. Legutóbb a plakátkampánnyal váltott ki felháborodást, majd hasznos idiótáknak nevezte azokat, akik ellene fordultak. Az ügy vége a jövő szerdán a kizárás lehet. Juncker a levél ellenére változatlanul azt mondja, hogy Orbánnak immár semmi keresnivalója az EPP-ben. Hasonlóképpen foglalt állást Söder, a CSU elnöke is, aki fontosnak nevezte a gesztust, ám azt is kifejtette, hogy a Néppárt értékközösség és az értékek nem képezik vita tárgyát. Vagyis a magyar politikusnak hosszú távra el kell döntenie, melyik úton akar járni. Annak nincsen értelme, hogy minden héten erről menjen a vita.

A kulcskérdés a bizalom és a kárörvendő poszterek csupán a hatalmas jéghegy csúcsát jelentik. Egy idős európai diplomata úgy nyilatkozott Budapesten: ő még olyat nem látott az eltelt évtizedek során, hogy egy tagállam úgy gátolná a vitatott uniós döntéseket, ahogyan azt Magyarország egyre-másra teszi. Lásd, amikor megtorpedózta az EU és az Arab Liga közös állásfoglalásának elfogadását, de ugyanide tartozik, hogy Ukrajna  közeledése ellen lép fel a NATO-ban. A szakember szerint sok híd épült már a magyarok számára, de azok még egyiken sem keltek át. Közben sorra látnak napvilágot a reakciók, hogy a magyar levél nem old meg semmit. Engel, a luxemburgi konzervatívok vezére alapvetően azt nehezményezi, hogy Orbán nem a politikájáért kért elnézést, mert így nem ér semmit sem a dolog.

 

2. A Néppárt két nappal ezelőtti frakcióülése után az terjedt el, hogy a többség a Fidesz eltávolítása mellett van. A tagok ugyanis nagyon kiakadtak – közölték részvevők. Előzőleg a Die Welt azt jelentette, hogy kompromisszumra jutottak Weber budapesti útján, vagyis hogy Orbán beadja a derekát még a jövő szerdán esedékes szavazás előtt. Hivatalos közlemény azonban nem jelent meg ez ügyben.

 

Der Standard

der_standard.jpg

Az Osztrák Néppárt is azon dolgozik, hogy a következő Európai Parlamentben létrejöjjön a jobboldali pártok széles összefogása, de ha ez nem sikerülne, akkor az FPÖ frakciót váltana és Orbán Viktorral szövetkezne. Vilimsky pártfőtitkárnak az az álma, hogy a választás során előretörnek a jobboldali-populista, illetve szélsőjobbos pártok, és olyan erőt alkotnak, amivel egészen új irányt szabhatnak a politikának Strasbourgban. Ideértve az unió reformját, valamint az EP és a Bizottság létszámának csökkentését.  De legelőször is Brüsszel jogkörét akarják megnyirbálni a nemzetállamok javára. Az osztrák szélsőjobb jelenleg a Szabadság és Nemzetek Európája elnevezést viselő frakció tagja, de annak csupán 37 képviselője van. Közülük több mint 20 a Le Pen-féle párthoz tartozik. Rajtuk kívül a Salvini fémjelezte Liga 6 embert delegált.

Egyetlen más pártcsalád sem hajlandó együttműködni velük, mert túl szélsőségesnek tartják őket. Vilimsky ezt igazságtalanságnak véli, de azt elismeri, hogy el vannak szigetelődve. De nagy esélyt lát abban, hogy Orbánt esetleg kizárják a Néppártból. Meg abban is, hogy a brit toryk kiválnak a 3. legerősebb tömörülésből, így az várhatóan megszűnik, akkor pedig a PiS-nek is új helyet kell keresnie. A lengyel párttal is folynak a tárgyalások, de még minden képlékeny. Az osztrák politikus nagy terve az, hogy szövetségre lép Olaszország, Ausztria, Lengyelország és Magyarország. Ez esetben a három képviselőcsoport egyesülhetne, összesen 15 párt részvételével. De ha ez nem megy, mert egyesek nem akarnak összeállni pl. a szélsőséges Le Pennel, az FPÖ elfoglalhatná a britek helyét a valamivel komolyabb frakcióban. Mindenesetre ha együttműködne a Fidesszel és a lengyelekkel, meg esetleg a Ligával, az véget vetne elszigeteltségének.

 

Washington Post

washington_post_1.jpg

Magyarország sereghajtó lett a Pew közvéleménykutató felmérésében, amely 18 országban kérdezett rá, hogy az emberek tehertételnek, vagy előnynek tekinti-e a bevándorlókat. A magyaroknál már csak a görögök borúlátóbbak, de ott 10 % gondolja úgy, hogy az idegenek jót tesznek az országnak, míg nálunk csupán 5 %, ezért azután az utolsó helyre szorultunk. Viszont azokban az államokban, amelyek befogadták a migránsok túlnyomó részét, a lakosság többsége kedvező tapasztalatokat szerzett. Az élen Kanada áll, majd Ausztrália és Nagy-Britannia következik. Az USA a 6. helyet foglalja el. A magyarokat megelőzik még a lengyelek és az oroszok is. A mediánérték 56 %, ennyien mondták az, hogy a bevándorlók kedvező hatást fejtettek ki, ellenben 38 % pont ellenkező véleményen van. Nálunk utóbbi adat: 73 %.

Ugyanakkor jóval inkább szóródnak a nézetek az ügyben, hogy a migránsok hajlandóak-e beilleszkedni. Átlagban 45 % látja úgy, hogy igen, viszont 49 % szerint nem. Magyarországon és Olaszországban csupán 10 % áll hozzá pozitívan a kérdéshez.  A 18 államban 50 % nem gondolja, hogy a bevándorlók bármelyik más rétegnél jobban felelősek volnának a bűnözésért, ezzel szemben 37 % vallotta azt, hogy dehogynem. Ennél sokkal jobban megoszlottak az álláspontok az ügyben, hogy a népvándorlás fokozza-e a terrorveszélyt. 48 % szerint nem, 46 % szerint igen. Ugyanakkor a többség mindenütt amellett van, hogy az illegális migránsokat ki kell toloncolni.

 

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

Politikai jelzésnek lehet tekinteni, hogy Orbán Viktor kitüntetés adott Döbrentei Kornélnak, akitől pedig sokan elhatárolódtak antiszemita kijelentései miatt. Ha végignézzük, hogy az utóbbi időben kik részesültek elismerésben a nemzeti ünnep alkalmából, azt látni, hogy egyre kevesebben vannak a köztársaságpártiak, ellenben mind több a nacionalisták száma. Hogy ezúttal a vitatott költő neve is szerepel a listán, az alighanem tudatos politikai provokáció. Úgy hírlik, hogy a kormányfő maga javasolta az irodalmárt, aki miatt 15 éve több mint százan, köztük nemzetközileg elismert alkotók léptek ki az Írószövetségből, miután az megtűr soraiban egy ilyen figurát. Akkori beszéde óta Döbrentei szakmai munkássága igazából nem is igen számít. Sokak szemében vörös posztó, egy kisebbség számára viszont nemzeti mártír a kozmopoliták által beszennyezett világszellem elleni harcban.

Akik már korábban megkapták ugyanezt a Babérkoszorút, azoknak a többsége most tanácstalanul és lesújtottan áll, hiszen immár olyasvalakivel vannak egy platformon, akit jóformán mindenki kerül, mint egy leprást. Hiszen Magyarországon fokról fokra tűnnek el az utolsó menedékek, ahová a politika még nem tette be a lábát. Orbán persze pontosan tudja, miért látta elérkezettnek az időt a kitüntetésre. Hiszen valamelyest meghátrál az EU-val szemben, ám egyidejűleg megnyugtatja híveit, hogy továbbra is nagy ívben tesz a tabukra. Ma átlépi a határokat, holnap egy fél lépést visszatáncol. Ezzel jut sikeresen előbbre az autokrata a hazai pályán. Természetesen ezúttal sem az irodalom a lényeg.

Döbrenteit szinte sajnálni kell, mert ezután sem olvassák, csupán politikai jelzésként használja a hatalom. Azért választotta ki, mert botrányfigurának minősül. Az egyetlen mentsége az, hogy tényleg hiszi, amit mond. Másoknál messze nem ez a helyzet. És már megint kulturkampfról lehet beszélni egy országban, amely lebontja a Tudományos Akadémiát, elűzi a legjobb egyetemet és megvonja az anyagi támogatást a független színházaktól. Ám egy igazi kulturális harcban versengő kultúrák állnának egymással szemben. Ám ez esetben csupán visszaélnek a kultúrával, elzavarják és megsemmisítik azt. Az egyetlen reménysugár az, hogy még van olyan kultúra, amely ezt képes megakadályozni.

 

Daily Telegraph

daily_telegraph.jpg

A lap úgy ítéli meg, hogy a brit miniszterelnök nem sok jóra számíthat Orbán Viktor részéről, amikor a jövő héten előterjeszti kérelmét az EU-csúcson, hogy kitolhassa a Brexit határidejét. Mert bár a budapesti rossz fiú szereti hangoztatni euroszkeptikus beállítottságát és annak idején Cameronnal együtt Juncker kinevezése ellen voksolt, ám hiába bizonygatja nyilvánosan, hogy a tisztességes brit kiválásért kíván küzdeni. Uniós források szerint a magyar erős ember hallgat, mint a sír, amikor a vezetők a szigetország kilépéséről tanácskoznak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2114689186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallus 2019.03.15. 06:58:54

" azokban az államokban, amelyek befogadták a migránsok túlnyomó részét, a lakosság többsége kedvező tapasztalatokat szerzett"
Itt mutatkozik meg nyugati barátaink nagylelkűsége és segíteni akarása! A saját szájuktól vonnák meg a migránsokat és telepítenék őket hozzánk, hogy végre mi is boldogok lehessünk!

Helga Beauty Salon. 2019.03.15. 07:15:24

Beérett a vetés, mivel a magyarok háromnegyede lesújtóan vélekedik a migránsokról, noha azokról nincs is személyes tapasztalata...................

Ha így vagytok vele, akkor másszatok be a krokodilhoz a ZOO-ban, igyatok fagyállót, vizeljetek a konnektorba! Ha megtettétek én is meg vagyok győzve, jöjjenek a migránsok!

élveteg 2019.03.15. 08:56:09

"Beérett az uszító propaganda, mivel a magyarok háromnegyede lesújtóan vélekedik a migránsokról, noha azokról nincs is személyes tapasztalata;"

Hatalmas érv .....Nincs személyes tapasztalata
A Gestapóról meg még többen vélekednek lesújtóan noha nagyjából mára szinte senkinek nincs személyes tapasztalata

taga20 2019.03.15. 09:04:25

nem kell itt sokat baszakodni weberéknek.
ki kell baszni a gecit, mint a taknyot, mert csak szétveri a néppártot.

egy rákos daganattal nem szabad egyezkedni, hanem el kell távolítani.

Helga Beauty Salon. 2019.03.15. 09:24:45

@taga20:
egy rákos daganattal nem szabad egyezkedni, hanem el kell távolítani......................

És akkor miért nem dobják ki? :D Mi akadályozza meg őket?
Szerintem meg Orbán térhetne vissza a dakota közmondásokhoz, miszerint ha döglött lovon ülsz, szállj le róla! :DDDDDDDDDDDDDD

Mi lesz nálatok a mai ebéd? A tegnapi maradék? :P

rallus 2019.03.15. 09:50:29

@taga20: Milyen tisztséget töltesz be a Néppártban?

Helga Beauty Salon. 2019.03.15. 09:54:14

@rallus: Ahogy elnézem a nótafa-udvaribolond poszt az övé! :D

Nincs közöttünk csicska 2019.03.15. 10:05:36

" azokban az államokban, amelyek befogadták a migránsok túlnyomó részét, a lakosság többsége kedvező tapasztalatokat szerzett"

888.hu/article-mecseteket-tamadtak-meg-uj-zelandon-negyvenen-meghaltak

rallus 2019.03.15. 10:08:59

@Helga Beauty Salon: Szerintem nincs az a pénz, amiért a forradalmi ballib oldal lemondana róla! Ő az etalon...

Secnir 2019.03.15. 10:14:23

a nemzetközi helyzet fokozódik...
index.hu/kulfold/2019/03/15/szajert_kifutyultek_a_neppart_frakcioulesen_utana_ketsegbeesetten_hivta_orbant/

Határozottan Fidesz-ellenes hangulat határozta meg az Európai Néppárt (EPP) szerdai frakcióülését. A 444 több, egymástól független beszámolóból úgy értesült, hogy számos képviselő kifütyülte Szájer Józsefet, a Fidesz-delegáció vezetőjét. A lap szerint az incidens után Szájer felhívta Orbán Viktort, hogy jelezze, szerinte nagyon aggasztó a helyzet. A 444 úgy tudja, hogy Szájer "megfontolásra ajánlotta" Orbánnak azt is, hogy a Fidesz lépjen ki a néppártból, még a kizárásról döntő 20-i szavazás előtt.

:D

Nincs közöttünk csicska 2019.03.15. 10:19:03

"A 444 úgy tudja, hogy Szájer "megfontolásra ajánlotta" Orbánnak azt is, hogy a Fidesz lépjen ki a néppártból"

Eletszeru...:) A 444-gyel konfcallozott Szajer meg Zorban.

Helga Beauty Salon. 2019.03.15. 10:27:54

@Secnir: számos képviselő kifütyülte Szájer Józsefet, a Fidesz-delegáció vezetőjét. ......

Csak ennyi? Bábozás, festékszórózás, ajtónak szaladás és ütős képek készítése nem is volt? Akkor nem voltak formában a szellemi fogyatékosok! :D

Secnir 2019.03.15. 10:53:00

@Helga Beauty Salon:
ír-olvas-értelmez: a néppárti képviselőtársai fütyülték ki...

Helga Beauty Salon. 2019.03.15. 11:02:44

@Secnir: Tudom bazmeg! Képzeld, nálam a libsikkel ellentétben a hülyeség az hülyeség, bárki is csinálja! Ezt hívják értékrendnek, de erről te nem sokat tudhatsz!

Helga Beauty Salon. 2019.03.15. 11:10:14

@Secnir: Az Európai Parlamentben egyébként a frakciók szemmel láthatóan nem annyira heterogének mint a magyar parlamentben, ha egyáltalán még beszélhetünk elvekről ! A politikát teljes egészében érdekek, klientúrák és izmusok mozgatják, ebben a "néppártban" is tudnak lenni full libsik akik itt még a megboldogult SZDSZ-ben is megállták volna a helyüket!

Helga Beauty Salon. 2019.03.15. 11:21:24

@Helga Beauty Salon: Az Európai Parlamentben egyébként a frakciók szemmel láthatóan nem annyira heterogének mint a magyar parlamentben,..........

A helyes szó a homogén. (tudatalatti homofóbia miatt lehetett)

Lakatos Rodolfó 2019.03.15. 12:02:37

@Secnir: "A 444 úgy tudja, hogy Szájer "megfontolásra ajánlotta" Orbánnak azt is, hogy a Fidesz lépjen ki a néppártból, még a kizárásról döntő 20-i szavazás előtt.

:D"

Látom nagy az öröm nálatok, libsiknél, bár nem egészen értem, mire fel?

Mondd, ha március 19-én kilép a Zorbán vagy 20-án kizárják, akkor 21-től olcsóbb lesz a csirkefarhát?

Vagy másnaptól visszatérhet Feri a kormányrúdhoz?

Esetleg megúszhatjátok a májusi nagy zakót?

Tartok tőle, egyik sem. Szóval örömködjetek, amíg tudtok, május végén úgyis lefagyasztjuk azt a vigyort a képetekről. És ebben sem Weber, sem Daul, se senki más nem tud megakadályozni minket.

Hungryhorse 2019.03.15. 12:05:45

A rosseb.
Még mindig nem rúgták ki a patást?
Pedig itt már két éve megírtátok, hogy másnapra ki lesz rúgva!

Szar lehet nektek, minden nap arra kelni, hogy buktor nem bukott meg ma sem, buktort nem rúgták ki ma sem...
Sehol egy jó kis gazdasági összeomlás, kuszaszem elűzte nagy barátotokat az imf rémet.
Szerintem fogadjátok meg kuncze tanácsát mielőbb!

Sir Bates dö Hól 2019.03.15. 12:27:15

én nagyon nem vagyok oda a ner-ért, de az óriási hátrány lesz az ország számára, ha a kormányzó párt perifériára szorul az ep-ben (már perifériára szorult igazából. lehet, hogy moról nézve az a világ közepe, de valójában három német autógyár összeszerelő és gyártó üzemet működtet itt, mely cca. ⅓-át adja a moi gdp-nek. mo ennyi a világban.)

Nincs közöttünk csicska 2019.03.15. 12:35:09

@Sir Bates dö Hól: Az EPP fog periferiara szorulni valszeg, Orbannak csak azt kell eldontenie, mikor kell kilepnie/kirugnia magat, hogy a leheto legnagyobb kart okozza a liberalis neppartnak.

Ez a kampanyhajra idoszaka lesz.

A nemet cegek pont leszarjak hogy szarabok vagy magyarok szerelik ossze a cuccukat, amig keresnek rajta.

Sir Bates dö Hól 2019.03.15. 12:37:04

egyébként meg, mint magyart, nagyon zavar, hogy leragasztották a junkers-soros plakátokat (milyen beszari tesz ilyet?!)...
múltkor véletlenül láttam a neten a főhős és a sajtóklub2.0 adásait. a lemondatott vargának igaza van: a jó tollú újságírók valóban nem a ner-nél vannak.
persze olyanokra sem szavaznék, akik bangónét vagy kunhalmit gondolják az őket reprezentálóknak.

Lakatos Rodolfó 2019.03.15. 12:44:58

@Sir Bates dö Hól: "már perifériára szorult igazából. lehet, hogy moról nézve az a világ közepe, de valójában három német autógyár összeszerelő és gyártó üzemet működtet itt, mely cca. ⅓-át adja a moi gdp-nek. mo ennyi a világban"

Már bocs, de ez mennyiben is volt más mondjuk 2008-ban?

Ja, annyiban, hogy akkoriban a csőd szélén táncolt a magyar gazdaság, kénytelenek voltak ideküldeni az IMF-es csődbiztosokat, és kipaterolni a magyar miniszterelnököt, akinek sikerült a félperiferiális helyzetből utolsó csődtömeggé tennie az országot.

Ehhez képest most legalább már rend és nyugalom van, az államháztartást felelősen menedzselik, és nem az IMF-nél, hanem a magyar kormányzatnál van a kasszakulcs.

Persze, Svájcból vagy Németországból nézve ez tényleg nem a világ közepe, de nekik sem tíz év volt arra a szintre eljutni, ahol most vannak…

Sir Bates dö Hól 2019.03.15. 12:46:45

@Nincs közöttünk csicska: ez a realitást nélkülöző wishfull thinking: orbán maximum egy enfant terrible, mint deutsch tamás, senki nem számol vele komolyabban; a németeket az valóban nem érdekli, hogy kit csuklóztatnak moon, de az már komoly gondot okoz nekik, hogy orbán ámokfutása miatt a saját választóik előtt kell magyarázkodniuk...

azt egyébként nagyon nem értem, hogy orbán miért erőlteti ezt a "harcot": ha normálisan kormányozna (nyilván ahhoz azért dolgozni kellene, amie képtelen), ha konszolidálna, akkor is nagy valószínűséggel megválasztanák, mert - tetszik vagy sem - tényleg ő van egyedül a páston moon...

Hungryhorse 2019.03.15. 12:48:51

@az EU pénzek zsákolója: nincsen cigányom. Nem is volt soha.
De igen nagy bűvész ez a kuszaszem, ha kitalicskázta a lét, miközben átstruktúrálta az államadósság belső szerkezetét, visszafizette az imf hitelt, kihozta az országot a túlzöttdeficit eljárásból és a GDP arányos államadósságot is csökkentette rekord GDP növekedés mellett.
Valamit tudhat, amit ti meg a petschingmáriazita és vértesandrás nem. :)

Aki itt lopott az a komcsi bagázs volt 45 éven át, majd az utódaik azóta is.
Ebben nincs nagy különbség, ha csak azt nem tartjuk annak, hogy most legalább fejlődik is az ország, míg a pufajkás, d209, elqró alatt nem sikerült ezt elérni.
Nyugdyjad pedig nem lesz.
Elviszik a migránsok és az európai polgárháború, ahogy a nagyszüleimét elvitte a proletárdiktatúra, a dédnagyszüleimét a világválság, az üknagyszüleimét a nagy háború és trianon. A vagyonukkal együtt persze.

Nincs közöttünk csicska 2019.03.15. 12:51:07

@Sir Bates dö Hól: "orbán maximum egy enfant terrible, mint deutsch tamás, senki nem számol vele komolyabban"

....:)

Teljesen biztos 2 dolog: az EPP mandatumokat fog veszteni, Orban meg mandatumokat fog nyerni

"azt egyébként nagyon nem értem, hogy orbán miért erőlteti ezt a "harcot""

Pedig egyszeru, mert nem akarunk szarabokat, nyugatra se.

"ha normálisan kormányozna (nyilván ahhoz azért dolgozni kellene, amie képtelen), ha konszolidálna, akkor is nagy valószínűséggel megválasztanák"

Meg igy is megfogjak, szoval kozod?

Sir Bates dö Hól 2019.03.15. 13:02:22

@Lakatos Rodolfó: ;-) miért gondolod, hogy azért, mert elutasítom a ner-t, azzal az ún. ellenzéket támogatom?

semmivel sem volt más a helyzet ebből a szempontból, s ez a '90-től regnáló valamennyi kormány közös felelőssége (ebben a témában lásd tldr.444.hu/2019/03/12/ebben-az-ertelemben-a-rendszervaltas-kudarc-volt, mely korrekt elemzés), de ez van; 2010-ben ezért kapott a fidesz mindenféle program nélkül ⅔-ot, mellyel a világot válthatta volna meg, de ahelyett, hogy mo javára fordította volna ezt a példátlan felhatalmazást, semmi mással nem törődik, csupán a hatalom mindenáron történő megtartásával, mely biztosítja számára a szabadrablást...
az államháztartás menedzselése pedig tiszta neoliberális alapon történik, mely ellen állítólag küzdenek...
(azért az imf-nél ne felejtsük el a manyup-einstandot, ezt ugye bajnai is megtehette volna)

Nincs közöttünk csicska 2019.03.15. 13:09:06

@Sir Bates dö Hól: "2010-ben ezért kapott a fidesz mindenféle program nélkül ⅔-ot, mellyel a világot válthatta volna meg, de ahelyett, hogy mo javára fordította volna ezt a példátlan felhatalmazást, semmi mással nem törődik, csupán a hatalom mindenáron történő megtartásával, mely biztosítja számára a szabadrablást..."

egy keresore juto realber emelkedese 1990-2010 1%/ev (allando adossagnovekedes mellett)

2010-2018 6%/ev (allando adossagcsokkentes mellett)

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

taga20 2019.03.15. 13:16:45

@rallus: milyen tisztséget töltesz be a fityeszmaffiában?

taga20 2019.03.15. 13:19:29

@Helga Beauty Salon: haver, te meg a rudasban vagy fürdőmester, me nincs hét, hogy ne emlegetnéd:)))

Sir Bates dö Hól 2019.03.15. 13:21:46

@Nincs közöttünk csicska: "Meg igy is megfogjak, szoval kozod?"
normális hangnemben nem menne?

én arra számítok, hogy a fidesz-kdnp több mandátumot nyer, mint legutóbb.

én speciel bevándolói háttérrel rendelkezők között is élek -magam is az vagyok- froban: amit az itteni helyzetről és a feszültségek okairól írnak moon, az nem igaz; nem vallási, ideológiai kérdés, hanem anyagi okai vannak a problémának, a banlieue-k nem vallási, hanem vagyoni helyzet alapján alakulnak ki; s valójában senki sem akarja, hogy tömegesen települjenek be az eu-n kívülről...

a "szarabok"-kal magadat teszed vitaképtelenné, enélkül is megértem, hogy miért támogatod a ner-t...

taga20 2019.03.15. 13:22:04

@Helga Beauty Salon:

várnyuleves és ürgepöri. ha nincs mit kajálnod, szívesen látlak:))))

Sir Bates dö Hól 2019.03.15. 13:24:40

@Nincs közöttünk csicska: ezzel most mit akarsz? kijött az 5G is, miközben az első mobilom '97-ben még netezni sem tudott...

taga20 2019.03.15. 13:25:20

@Sir Bates dö Hól: sir, ne erőlködj nem fog menni vele sem, ahogy az erdésszel sem ment.

ezek így vannak beprogramozva.

Nincs közöttünk csicska 2019.03.15. 13:43:16

@Sir Bates dö Hól: "amit az itteni helyzetről és a feszültségek okairól írnak moon, az nem igaz; nem vallási, ideológiai kérdés, hanem anyagi okai vannak a problémának"

Minket nem erdekelnek a franciak problemai. Nem importalunk problemakat.

Nincs közöttünk csicska 2019.03.15. 13:44:55

@Sir Bates dö Hól: Azt, hogy Zorbanon kivul mindenki mas 6xosan lopta meg a magyarokat, az elmult 30 evben.

egy keresore juto realber emelkedese 1990-2010 1%/ev (allando adossagnovekedes mellett)

2010-2018 6%/ev (allando adossagcsokkentes mellett)

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Willkommenskultur 2019.03.15. 13:49:01

@Sir Bates dö Hól: "valójában senki sem akarja, hogy tömegesen települjenek be az eu-n kívülről..."

Csak, Zorbannal ellentetben, nemakarva telepitenek millioszam szarabokat az EUba.

"amit az itteni helyzetről és a feszültségek okairól írnak moon, az nem igaz; nem vallási, ideológiai kérdés, hanem anyagi okai vannak a problémának"

Azert van terror-szuksegallapot mar 3 eve, mert anyagi problemaik vannak a szaraboknak? Nem kene emelni a segelyt? Meg lefejeznek, ha rossz napjuk lesz.

Francia sajto meg teleszarta fejedet migransszarral.

Sir Bates dö Hól 2019.03.15. 13:52:12

@Nincs közöttünk csicska: miért linkelsz statisztikát, ha nem tudod olvasni?

tehát azt állítod te is, hogy orbán egy tolvaj. te egy tolvajt támogatsz ezek szerint.

@taga20: az erdész legalább olvasott;-)...

Nincs közöttünk csicska 2019.03.15. 13:53:09

@Sir Bates dö Hól: "miért linkelsz statisztikát, ha nem tudod olvasni? "

miva?

morpho 2019.03.15. 14:17:42

Szegény narancskullancsoknak azért elég nehéz dolguk van. Megpróbálják győzelemként eladni, hogy Orbánt éppen kibasszák a néppártból :) Nem lesz könnyű srácok, de kétségkívül szép feladat. Én drukkolok nektek! :)
Egyébként arra azért figyeljetek oda, hogy Orbán a Wéber látogatás óta folyamatos mrghunyászkodásban van. Bocsánatot kért, leszedte az ócska plakátjait és a mai beszédje semmiről se szólt. A kirekesztő soros/migráncs/brüsszel vonal teljesen eltünt. Nem akarja ő, hogy kibasszák, mert akkor ordibálna. De ki fogják.

morpho 2019.03.15. 14:20:35

@Nincs közöttünk csicska: "Minket nem erdekelnek a franciak problemai. Nem importalunk problemakat"

Akkor mi a faszért hivatkoztok évek óta a francia terrortámadásokra, mint Magyarországot érintő problémára? A Junkeres plakáton is rajta volt. Mazsolázgatsz pubi? :)

Sir Bates dö Hól 2019.03.15. 14:22:21

@morpho: ami szép, az az, hogy nem is az alapértékek erodálása miatt, hanem azért, mert már nem tudnak eleget pingvinezni a saját otthoni választóik előtt;-)...

@Nincs közöttünk csicska: nem gondoltam volna, hogy ez meghaladja interpretációs nívód...

Willkommenskultur 2019.03.15. 14:23:01

@morpho: Annyibol erint, hogy a francia allampolgarok utlevel nelkul johetnek ide, a ruhes szarabokat is beleertve.

Nincs közöttünk csicska 2019.03.15. 14:24:35

@Sir Bates dö Hól: Interpretald

egy keresore juto realber emelkedese 1990-2010 1%/ev (allando adossagnovekedes mellett)

2010-2018 6%/ev (allando adossagcsokkentes mellett)

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Sir Bates dö Hól 2019.03.15. 14:33:33

@Willkommenskultur: tényleg úgy véled, hogy mindezt egy olyannal fogom megvitatni, aki még az anyanyelvén kommunikálva is kihívásokkal szembesül? s akkor még a gondolati tevékenységek kivitelezése terén lévő hiátust nem is említem. anyád megsimogatta a fejed "nem is igaz, hogy hülye vagy!" vígasztalással, s ennyi elég is, hogy megértsd miért is fordulnak már itt született és szocializálódott egyének a szélsőséges tanok felé? hogy milyen szociókulturális okai vannak ennek?
(én nem beszéltem semmilyen segélyről, erre csak te asszociálsz, mint igazi egybites)

Nincs közöttünk csicska 2019.03.15. 14:33:42

@morpho: Ez veszelyes! Nezd micsoda kalamajkat okoztak a szarabok megint Zeelandon.

Helga Beauty Salon. 2019.03.15. 14:35:52

@taga20: várnyuleves és ürgepöri. ha nincs mit kajálnod, szívesen látlak:)))).......

:DDDDDDDD Mindkettő védett, majd viszek elefántcsontból készült evőeszközt hogy teljes legyen feeling!

Willkommenskultur 2019.03.15. 14:36:15

@Sir Bates dö Hól: Ki nem szarja le?

Ki a faszom akarja megerteni a szarabot?

A franciak csak azert rizsaznak megertesrol, meg integraciorol mert gyava szarok kikergetni oket a gecibe, Martell Karcsi forog a sirjaban.

taga20 2019.03.15. 14:37:11

@Sir Bates dö Hól: lehet, de nem mindegy, hogy mit:)

lehet, kicsit erős lesz a példám, de polpot is a szorbonra járt, meg rákosi is több nyelven pofázott művelt ember volt.

sőt hitler és sztálin is bécsben szívták magukba a kultúrát, asztán kissé félrementek.

és?

Sir Bates dö Hól 2019.03.15. 14:37:34

@Willkommenskultur: miként a most beengedett orosz"bankárok" is... a francia állampolgárok között különbséget teszel bőrszín szerint? te rasszista vagy. tényleg azt hiszed, hogy jézus európai volt?

Harry Hole 2019.03.15. 14:40:37

@morpho:
:)
Igen, tényleg nehéz dolog lesz.
Mennyivel könnyebb az ellenzéki oldalnak, ahol már most kész a májusi EP választási buktát magyarázó kézikönyv.
Hiába no, a felkészültség sokat jelent.
:))))

Willkommenskultur 2019.03.15. 14:42:04

@Sir Bates dö Hól: Tudta?

Franciaorszagban temerdek orosz bank van, de egyik se fejezett le senkit, meg nem is el segelyen.

István Tamasi 2019.03.15. 14:42:54

Tessék mondani hol volt az a fenenagy mimagyarok nemzetthy önérzet amikor putyincsicska beengedte az országba az FSZB előretolt támaszpontját - fedőnevén beruházási bank - és abszolút diplomáciai mentességet adott az embereinek, teljes területenkívüliséget és semmilyen magyar hatóság, szerv be se teheti a lábát a támaszpontra???? Tarthat ott mindenféle titkosszolgálati eszközt, lehallgatót, fegyvert, mérget (novicsok és társai). Szabadon járhatnak-kelhetnek a katonái, bérgyilkosai, akárki akit csak ők akarnak

Sir Bates dö Hól 2019.03.15. 14:45:29

@taga20: a végeredmény szempontjából igazad van...

morpho 2019.03.15. 14:50:55

@Harry Hole: Attól, hogy a nem létező ellenzék felé próbálsz terelni, még nem mondasz semmit. Kis huncut :)

Harry Hole 2019.03.15. 14:52:12

@morpho:

Hogyne létezne!!
Ne mondj már ilyet!
:)

Sir Bates dö Hól 2019.03.15. 14:53:16

@Willkommenskultur: hülye vagy, @István Tamasi: ismerteti az "orosz bank" jogállását: ez mindenhol hazaárulásnak minősül, majd nézd meg a reakciókat és konzekvenciákat...

@Nincs közöttünk csicska: én például azt látom, ha akarom, hogy 2006-ig emelkedett, majd a fidesz szervezte októberi események miatt onnantól csökkent;-)... te szopni jársz ide?

Willkommenskultur 2019.03.15. 14:53:30

@István Tamasi: TUDTA?

"Russian bank Sberbank briefly became the RICHEST BANK IN CONTINENTAL EUROPE on Monday, leaving Spain’s Banco Santander in second spot. By the end of the day, the Spanish bank, however, had reclaimed the top ranking.
The value of Sberbank's ordinary shares exceeded 285 rubles per share, while the preferred shares fetched the price of 235 rubles each, at the Moscow Stock Exchange. The top Russian bank’s capitalization reached 6.3 trillion rubles, or 91.73 billion euros."

Willkommenskultur 2019.03.15. 14:54:16

@Sir Bates dö Hól: Teleszartak megint a fejedet?

"Russian bank Sberbank briefly became the RICHEST BANK IN CONTINENTAL EUROPE on Monday, leaving Spain’s Banco Santander in second spot. By the end of the day, the Spanish bank, however, had reclaimed the top ranking.
The value of Sberbank's ordinary shares exceeded 285 rubles per share, while the preferred shares fetched the price of 235 rubles each, at the Moscow Stock Exchange. The top Russian bank’s capitalization reached 6.3 trillion rubles, or 91.73 billion euros."

Willkommenskultur 2019.03.15. 15:11:01

Tudta?

A nemet topmenedzserek a magyar oktatasi rendszerbe menekitik a gyerekeiket a Nemet Kalifatusbol

444.hu/2019/03/13/biztonsagi-orok-vertek-meg-egy-nemet-topmenedzsert-a-bulinegyedben

Helga Beauty Salon. 2019.03.15. 15:16:31

@morpho: Szegény narancskullancsoknak azért elég nehéz dolguk van. Megpróbálják győzelemként eladni, hogy Orbánt éppen kibasszák a néppártból :).................

És ezt a győzelemként eladást látod is valahol, vagy csak szokás szerint arról beszélsz amit látni szeretnél?
Én nem adok el semmit, viszont a ballib meg a néppárt is mélyen szánalmas ezzel a hónapok óta tartó most aztán ki lesznek baszva műsorral! Nem eszik olyan forrón a kását, az események most azért gyorsultak fel, mert a Weber csicska kapar a pozícióért a libbantaknál. Akik a kidobás mellett vannak, mind törpepártok, jórészt az északi agyhalott agyondemokratizált felvilágosodottat játszó országokból, a nagy pofájuk és a súlyuk ugyanaz mint az itthoni LMP, Kutyapárt, DK buziklubé! Egyedül a németeknek van súlyuk, de őket becsicskították a múltjukkal és most ilyen megfelelési kényszeres kipában fellépő antiszemitázó versenyzőket indítanak a régi jó frontharcos elitjük helyett! :D
Fogadunk hogy a választásig nem lesz itt kibaszás és utána meg már végképp nem, mert okafogyottá válik a műsor és kellenek a képviselők a frakciólétszámhoz!
A jobbik példájából is látni lehet hogy a rasszista antiszemita nácifasiszta mindennek elmondott bagázs is egyből kedves lesz ha úgy kívánja a matematika!

Willkommenskultur 2019.03.15. 15:26:04

Tudta?

58 atomreaktor mukodik Franciaorszagban. Francia atom jo, magyar atom Putyin.

"Électricité de France (EDF) – the country's main electricity generation and distribution company – manages the country's 58 power reactors.[4] "

en.wikipedia.org/wiki/Nuclear_power_in_France

Willkommenskultur 2019.03.15. 15:27:25

@taga20: Tudta?

Ezek 2 honapja azt hazudtak, hogy 3 ev mulva fizetik ki a melosok tulorajat....

F1 L M 2019.03.15. 15:29:40

"a magyarok háromnegyede lesújtóan vélekedik a migránsokról, noha azokról nincs is személyes tapasztalata;"

Addig jó amíg nincs velük semmilyen tapasztalatunk.

taga20 2019.03.15. 15:33:05

@Willkommenskultur: meséjj, milyen az idő leningrádban, szutyok!

taga20 2019.03.15. 15:36:00

@F1 L M: "Addig jó amíg nincs velük semmilyen tapasztalatunk."

te is így vagy a közoktatással, má 60 éve, mi?:)))

Sir Bates dö Hól 2019.03.15. 16:03:39

@Willkommenskultur: te most a "nap hülyének" címre gyúrsz ezekkel a random linkekkel?...

nyugi, moon még marad a ner egy ideig, még nyalhatsz ner-lovag segget egy jó ideig... utána meg gyorsan találsz másikat, kis ország, egy csőcselék...

Willkommenskultur 2019.03.15. 16:07:53

@Sir Bates dö Hól: Tudta?

A franciak adoztatjak a gyarmati negereket

afrolegends.com/2017/05/01/the-11-components-of-the-french-colonial-tax-in-africa/

In March 2008, former French President Jacques Chirac said: “Without Africa, France will slide down into the rank of a third [world] power.”

Veszelyben a LYogallamisag!

morpho 2019.03.15. 16:09:52

@Helga Beauty Salon: "És ezt a győzelemként eladást látod is valahol, vagy csak szokás szerint arról beszélsz amit látni szeretnél?
Én nem adok el semmit, viszont a ballib meg a néppárt is mélyen szánalmas ezzel a hónapok óta tartó most aztán ki lesznek baszva műsorral!"

Azt hittem, rá kell keresnem, de a második mondattal megoldottad a problémát. :) Köszi :)) Szép volt! :))))

morpho 2019.03.15. 16:11:28

@Sir Bates dö Hól: A nap hülyéje címért Helgacica is versenyben van. Ne hamarkodjuk el a döntést :))

Willkommenskultur 2019.03.15. 16:17:09

Tudta?

Franciaorszagban megint olik a zsidokat

www.nytimes.com/2018/03/30/opinion/jews-murder-paris-knoll.html

"Two suspects, a 29-year-old and a 21-year-old, have been arrested. The older man is a neighbor Ms. Knoll has known since he was a child. The younger, according to reports, is homeless. One of the suspects told the investigators that the other had shouted “Allahu Akbar” while killing Ms. Knoll, according to Le Monde. "

Ez veszelyes!

Helga Beauty Salon. 2019.03.15. 16:53:54

@morpho: Azt hittem, rá kell keresnem, de a második mondattal megoldottad a problémát. :) Köszi :)) Szép volt! :)))).......................

Mondtam már hogy ez csak a vágyálmaid kivetülése, de a lényeg hogy jól elvagy!
Gondolom már boldogan recskáztál is egyet! :D

István Tamasi 2019.03.15. 16:57:14

@Willkommenskultur:
Tudta?
Az ön által említett egyetlen országban, egyetlen bank sem kapott olyan immunitást, mint amit putyincsicska adott az orosz titkosszolgálatok előretolt bázisának.

taga20 2019.03.15. 16:59:17

@Helga Beauty Salon: haver, te március 15.-én is a recskázásról álmodozol?

neked semmi se szent?:)))

Willkommenskultur 2019.03.15. 17:13:33

@István Tamasi: "Az ön által említett egyetlen országban, egyetlen bank sem kapott olyan immunitást"

Tudta?

Ezt a brusszeli immunitasugyi hivatalban kell feljelenteni, nem itt a blogon.

Sir Bates dö Hól 2019.03.15. 17:23:03

@morpho: esélye sincs @Willkommenskultur: -ral szemben;-)... a cikke a francia gyarmati adókról meg a tipikus jereváni osztogatnak-fosztogatnak... érvényesíti velük szemben gazdasági erőfölényét, miként kína is, ami nekem nem tetszik személy szerint, de ez van...

Willkommenskultur 2019.03.15. 17:36:17

Amugy gondolkoztam rajta, kik a leggusztustalanabb fergek Europaban, mert en is vagy 20 nacioval dolgozom egyutt

1/ francia-roman
2/ belga-vallon
3/ koszovoi alban
4/ holland

Tudta?

Harry Hole 2019.03.15. 17:37:40

@Willkommenskultur:

Ez hülyeség. Igénytelen idióták mindenütt vannak, de ebből általánosítani kár. Annyit azonban hozzátennék, hogy ha jártál már Indiában, akkor...

Willkommenskultur 2019.03.15. 17:39:27

@Harry Hole: Most Europa fergeirol volt szo.

István Tamasi 2019.03.15. 17:43:37

@Willkommenskultur:
Tudta?
Brüsszelben megkezdték kipofozni a klubból o1g-t.

morpho 2019.03.15. 17:57:29

@Sir Bates dö Hól: Hát igen, belenéztem én barom. Willkommenskultur gyári hibás. Helgacica meg tudja, hogy hazudozik. Jogos! Legalább is most.

@taga20: Ráadásul arról, hogy én verem ki! :)) Ez hülye! :) A csajom is nagyon röhög! :))))

Sir Bates dö Hól 2019.03.15. 18:27:28

@Willkommenskultur: "Amugy gondolkoztam rajta, kik a leggusztustalanabb fergek Europaban, mert en is vagy 20 nacioval dolgozom egyutt."

mind feletted áll a london-alsói meki mosogató-hierarchiában? még mindig nem süthetsz krumplit, ez a baj?

@morpho: ott a pont: az egyik tudja, hogy hazudik, a másik csak simán hülye;-)...

Willkommenskultur 2019.03.15. 19:29:52

Tudta?

Az egyesult ellenzeki "mi vagyunk a tobbseg" tunti technikai okokbol nem a majusi EP-valasztas elott, hanem utana kerul megrendezesre.

Veszejben a lyogallamisag!

taga20 2019.03.15. 20:12:52

@morpho: azé ne mond má, hogy mikor a csajod előadja, hogy fáj a feje, akkor nem vered ki!?

tanulj a mestertől!:)))

www.youtube.com/watch?v=eHQ1dA6bM2M

morpho 2019.03.15. 21:48:58

@taga20: :) Köszi, de nem meri mondani, hogy fáj a feje! :) Tudja, hogy úgyse hinném el! :)

taga20 2019.03.15. 23:23:28

@morpho: rendes csaj. nem adod köcsön?:)

csak hülyülök!:)

zene? mehet?:)))

www.youtube.com/watch?v=d4N8BafitOw

morpho 2019.03.15. 23:39:28

@taga20: Hm, lengyel tangó!!! Kitűnő időzítés!
Ha rá tudod dumálni a csajt, akkor viheted! :)
Ha meg nem, akkor nem :)

Helga Beauty Salon. 2019.03.16. 07:53:19

@morpho:
@taga20: Ráadásul arról, hogy én verem ki! :)) Ez hülye! :) A csajom is nagyon röhög! :))))...........

Ezen röhög hogy kivered? Őt meg többen kúrják gondolom. :D
Ez valami cikizős alapdumaféle szeretne lenni nálad? A múltkor a barátaid röhögtek az elmondásod szerint, most a barátnőd, olyanok lehettek mint a vigyorgó kertitörpék a falusi díszkertben vazze!

Anatolij Ubijca 2019.03.16. 10:11:01

@taga20: "egy rákos daganattal nem szabad egyezkedni, hanem el kell távolítani."

A balliberális ellenzékre gondolsz esetleg?

Hát, sajnos demokratikus országokban nem szokás ezeket a pártokat csak úgy feloszlatni, a tagjaikat munkatáborba küldeni, bár az egyéni teljesítményük alapján nem érdemelnének sokkal jobbat.

Ehelyett sovány vígaszként arra van lehetőség, hogy a választópolgárok jelöljék ki a helyüket a történelem szemétdombján május utolsó vasárnapján.

taga20 2019.03.16. 10:13:48

@LIPPSIGEDDON 2019: rád gondoltam és a fityeszmaffiádra, fityesztalpas!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.03.16. 10:21:55

@taga20: Szia tezsvír! Képzeld, nagy öröm érte barátnőmet, a nagyobbik fia férfikorba lépett: nagy adag beszáradt Orbán Viktort talált a mosásba dobott alsógatyáján. :))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.03.16. 10:35:33

@Helga Beauty Salon: Azt a tetves kurva hazug elvtelen gerinctelen kurva anyádat te féreg!Képes voltál ilyet leírni?!

taga20 2019.03.16. 10:40:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

gratulálok! de ez azé kicsit több információ, mint ami kellett volna:)

viccet bírod, nesze more!:)))

www.youtube.com/watch?v=IOq92MkcIG8

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.03.16. 10:45:10

@taga20: :))

Csak nem vagy idegenszívű? Hogy nem örülsz Szeretett Miniszterelnökünk újabb sikerének? :))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.03.16. 10:54:52

Lyééé.. hihi

www.youtube.com/watch?v=TCQK_yxYO9A

Bruhahaha..!!!

Májusban nyerünk !! Lyéééééééé..

taga20 2019.03.16. 11:08:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

annyi siker van, hogy csak kapkodom a fejem:)

egyébként, néha tényleg úgy érzem, hogy idegen vagyok a saját hazámban, mikor olvasom itt a sok rohadék fityeszorkot.

petrovics sanyinak igaza volt anno, és most.

"„Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
– Ha vert az óra – odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!”

itt tartunk, ahol mindig:(

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.03.16. 11:16:28

Azért jó,hogy fideszbirkák szín ötösök voltak helyesírásból!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.03.16. 11:20:35

Lyééé.. hihi

www.youtube.com/watch?v=TCQK_yxYO9A

Bruhahaha..!!!

Májusban nyerünk !! Lyéééééééé..

Novák Aircraft Ferencné 2019.03.16. 11:27:12

@taga20: Lehet hogy ti az alábbi sorokat töröltetnétek szívesen?

"Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!"

/József Attila/

taga20 2019.03.16. 11:37:10

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

mielőtt elkezdesz nyelvtannáciskodni, azelőtt elárulom, hogy vessző után szóközt kell hagynod.

feketehajúcsajokkal mi van, meséjj!:)))

Blogolo Blogi 2019.03.16. 11:40:14

@Veszéjben a lyogállamiság !: Pontosan mit "nyerünk" mályusban? 10-15 hejet az európai nacionalisták internacionáléjában? Vidám kis klub lesz az, ahogy a magyar fasiszta győzködi a szlovákot.

taga20 2019.03.16. 11:40:21

@Novák Aircraft Ferencné: lehet.

de amit én beraktam, azt a fityeszesbandád letiltotta a héten.

evan fityeszszutyok. remélem a segged a földhöz verted örömödben!

uploads.disquscdn.com/images/7392e97c2d69ddaccd9f48b2120743ebde564d9e3c3309e9adbec54d2e4103b3.jpg?w=800&h=450

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.03.16. 11:42:57

@taga20: Majd rájuk nézek.
De mivel most elkezdtek baszogatni a stílusom miatt,így inkább hagyom őket.
Amúgy sincs sok időm.
A tippmixet alig tudom megcsinálni.
Ráadásul köcsög Inter is kibaxott velem.:((

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.03.16. 11:48:13

@taga20: Kézírásban mindig hagyok,de ez gépelés!:))

Helga Beauty Salon. 2019.03.16. 12:17:19

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: : Azt a tetves kurva hazug elvtelen gerinctelen kurva anyádat te féreg!Képes voltál ilyet leírni?!.................

Igen. Én olyat írok, te meg ilyet. Ki ki képességei szerint. Nálad ez a maximum, már megszoktam és látod nem is haragszom rád.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.03.16. 12:23:55

@Helga Beauty Salon: Azé fideszesként ilyet leírni.
De mondom vastag a bőr a pofátokon.
Azért tényleg ilyen férgeket még nem hordott a hátán a föld.

taga20 2019.03.16. 12:32:38

@Helga Beauty Salon: mirr-murr, azé valljuk be, krokodilbőr van a pofádon.

de nincs harag?:)))

Tangooo 2019.03.16. 13:00:11

"Beérett az uszító propaganda, mivel a magyarok háromnegyede lesújtóan vélekedik a migránsokról, noha azokról nincs is személyes tapasztalata;"
Ezt az idióta megállapítást!
Hitlerről sincs személyes tapasztalatom, valahogy mégsem kedvelem.

enrikokaruszo 2019.03.16. 13:30:44

@taga20: valóban aktuális
a franciák megint mozgolódnak, a katalánokat már leverték, ellenünk meg össze akarnak fogni a császári erők....nem hagyjuk, hiába vannak itthon is szószólóik:)

taga20 2019.03.16. 13:35:52

@enrikokaruszo: bakker, végre egy művelt fityeszjobbágy!:)))

ez, hogy teccik retek, ha má március 15 van? a gazdád ezt mikor fogja letiltatni?

www.youtube.com/watch?v=5UxjWISWslg&list=RD5UxjWISWslg&start_radio=1

enrikokaruszo 2019.03.16. 14:06:54

@taga20: nem tudom, miért kéne letiltani, mást gondolok arról, kik azok a nagyurak, és mást gondolsz te is, bizonyára
hogy reteknek szólítasz, külön megtiszteltetés, bizonyára valamiféle családi tréfa ez, nálatok a putriban:)

taga20 2019.03.16. 14:11:42

@enrikokaruszo: miért kéne letiltani? te nem ismered a csúti vajdád putriját?

retek, azé ne csináld a hülyét, me elég, ha a fityeszre savazol!:)))

enrikokaruszo 2019.03.16. 14:19:24

@taga20: te írtad, hogy vajon mikor tiltják le Mácsait, vagy Petőfit, (nem tudom, mire gondoltál, de ezek szerint te se tudod követni, hány helyen okoskodsz)

morpho 2019.03.16. 14:20:49

@Helga Beauty Salon: "olyanok lehettek mint a vigyorgó kertitörpék a falusi díszkertben vazze"
Pontosan így van. Vigyorogva nézzük az akváriumban úszkáló narancssárga halakat és néha beszórunk nekik egy kis száritott bolhát. Jó étvágyat Helgacica! Lassan meg kéne dugatnod magad valakivel, mert határozottan frusztrált vagy.

MACISAJT 2019.03.16. 14:22:50

Magyarország a 20. században kétszer is csatlakozott egy Németország által vezetett szövetséghez.A következmények ismertek: két vesztes világháborúban való részvétel, kétharmada az országnak és egyharmad a lakosságnak oda, 45 év bolsevizmussal spékelve, közte 1956-al…
Ilyen alakok fémjelezték ezt a szövetséget:
hu.wikipedia.org/wiki/Edmund_Veesenmayer

Most Magyarországra egy újkori Veesenmayer érkezett, Weber Manfred személyében.
Elhozta az „ultimátumot”, illetve az „európai értékeket”.
Rohant egyből a soros-egyetemre és a mazsihiszhez. ( Kérdezni tetszik hogy a bajor Spitzenkanditat miért nem az országos német nemzetiségi önkormányzathoz ment , aminek amúgy demokratikus választásokon megválasztott parlamenti képviselője is van? Ugyan kérem. Apróságok, azok nem számítanak.). Aztán átadta az ultimátumot és hazament a jó Weber , onnan üzenget, óberkedik, ha valahol mikrofont lát , rögvest odaaugrik és elmondja hogy most aztán már nem nyugszik míg meg nem fekteti Orbánt.. Hogy az „ejrópai értékek”.Mert Magyarországon példátlan ami folyik. Plakátgate. Ki látott már ilyet? Borzalom.( Ha Verhofstadt plakátozik Orbán ellen, az „európai érték” és demokrácia).
Weber/veesenmayer számára bizonyára az az „ejrópai érték”, ha a német autógyárak évtizedekig csaltak és verték át világszerte a környezetet meghamisított méréseikkel.
Orbán a „putyinista” és oroszokkal, kínaikkal üzletelni nem szabad, bezzeg a németek már az ÉSZAKI Áramlat 2-én tartanak, mert az viszont „ejrópai érték”..Ahogyan a „ wilkommenskultur” is, a 2015-ös merkeli „minden irakit befogadunk” c. szabadkártyája, aminek nyomán elindultak a hordák Afrikából és Ázsiából..
Mert az az „ejrópai érték” ha a soros egyetemen csalással a szokásosan kijáró magyar és EU-s oklevél helyett akciósan még egy amerikai diplomát is osztogatnak, ehhez a sorosokon kívül a Weber/Veesenmayerék is valamiért nagyon ragaszkodnak. Hogy miért,. fejtse meg valaki.
Mint ahogy ragaszkodnak ahhoz is hogy bocsánatot kell kérni amiért Orbán megtámadta az alkoholista vén luxemburgi adócsalót, azok után hogy az tavaly októberben képes volt a Fidesz kizárását kérni a Néppártból, megvárva míg Orbán elhagyta az ülés termet…(mert ez így „ejrópai megoldás, sőt érték”)
Ragaszkodnak a bocsánatkéréshez olyan „néppártiak” mint frank engel, aki képes volt Budapestre utazni, hogy egy gyurcsányok által szervezett konferencián Orbánt savazhassa.(mert ez is amolyan „ejrópai/néppárti érték”)
Ragaszkodnak az „ejrópai értékekhez” a néppárt azon tagjai, élükön weber/veesenmayerrel, akik nemrég képesek voltak a minden részletében hazug szargentini jelentést megszavazni, saját párttársuk országa ellen. És most hörögnek hogy emiatt is „lehasznosidiótázták” őket, a közismert lenini távdiagnózis alapján.

És itt áll szerencsétlen Magyarország ismét szemben a weber/veesenmayerekkel illetve az „ejrópai értékekkel” (Túloldalon pedig timmermans, aki Európában az utódbolsevizmus apró családjainak „európai értékeit” képviseli, gyurcsány ferencnével, most éppen „haza, szeretet, Európa” jelszóval.) . És örülhetünk ha megint a nyilasokat nem hozzák a hatalomba( ha így megy, de), illetve ha nem csinálnak Budapestből ismét csatateret , illetve ha nem robbantják be újra a Dunába a hídjainkat.
Megbűnhődte már e nép, mi? Egy frászkarikát. Hol van még a vége.

morpho 2019.03.16. 14:24:02

@Helga Beauty Salon: Az én faszverésemről álmodozol cica? Bocs, de a csajomat most nem cserélem re egy narancsribancra, aki pénzért kommentel. Ez nálam kizáró ok. Kérj meg egy narancskertészt, talán ő az arcodra is ráveri.

Novák Aircraft Ferencné 2019.03.16. 15:24:42

@taga20: Nem minden vers alkalmas minden alkalomra. Az a hibás, aki kiválasztotta ezt a verset.Másik verset kellett volna..Valszeg József Attila fenti sorait sem szívesen szavalná Galkó Balázs..

taga20 2019.03.16. 15:37:17

@MACISAJT: má csak te hiányoztál szargerincű!

ez a 400 órában benne vagy, vagy ezt külön fizetjük, mi adófizetők?

taga20 2019.03.16. 15:40:25

@Novák Aircraft Ferencné:
francinéni, egyre több vers lesz alkalmatlan a fityeszmaffiádnak.

nesze bazdmeg, lassan ezt is betiltjátok!

www.youtube.com/watch?v=8Btn0MAqfW0

Helga Beauty Salon. 2019.03.16. 16:11:18

@taga20: Ja, pedig a libsik biztosan kiverték volna gyönyörükben ha elszavalják!
Szerintem ezt a sort a libsikről írta, azt el kellett volna szavalni hogy
:S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét."
Bár kicsit sántít, mert testvéretek a hóhér, ti csak egyszerűen itt laktok az országban.

enrikokaruszo 2019.03.16. 16:24:21

@taga20: ja, értem
a mórickák miatt, tudod, akiknek mindenről ugyanaz jut az eszükbe...föl ne robbanjon az az egyszerű kis agyuk

taga20 2019.03.16. 16:31:33

@enrikokaruszo: enriko! nem válaszoltál szardarab!

taga20 2019.03.16. 16:33:23

@Helga Beauty Salon:

mirr-murr, rólad szól és a geci maffiádról.

ezt te is vágod, ezért szarod magad össze itt nap-nap után!

enrikokaruszo 2019.03.16. 16:45:58

@taga20: nem szólított meg senki:)

taga20 2019.03.16. 16:48:38

@enrikokaruszo: mi van senki, önérzetes lettél?

a geci nem bírja az olyan szardarabokat, mint te, aki szól:)

neked tetszik ami ebben az országban folyik?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.03.16. 16:52:54

@enrikokaruszo: Mint a fideszköcsögök,ahogy csak sorosozni meg brüsszelezni tudnak...?

enrikokaruszo 2019.03.16. 16:59:13

@taga20: nos, vannak kifejezetten viszolyogtató alakok, de sokat lehet megtudni a viselkedésükből, ha pár szót vált velük az ember...így aztán könnyebb felismerni és érintkezési távolságon kívül tartani őket, elkerülni azokat a helyeket, amelyek vonzzák őket...egyébként téged mi vonz ezekben a beszélgetésekben? gondolom, nem a szókincsbővítés:)

Bkkzol 2019.03.16. 17:00:47

Jó is azt hallani egy európai keresztény demokrata párt vezetésétől, hogy tuti lesz muszlim kancellár.... eddig az angoloknál is bejött miniszternek és polgármesternek. "szép " jövő vár Európára.

taga20 2019.03.16. 17:10:21

@enrikokaruszo: nigger, szerintem mi tesók vagyunk, me kurvára ezt kérdeztem magamtól rólad:)

egyébként, téged mi vonz a fityeszmaffiába?

enrikokaruszo 2019.03.16. 17:22:57

@taga20: a magadfajták taszítottak oda

taga20 2019.03.16. 17:25:25

@enrikokaruszo: én? neked egyébként teccik a csúti maffia?

nemá! nem vagy te ekkora szardarab!

zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt 2019.03.16. 17:31:04

Elvtársak, a britek maradnak az EjU- ban, akkor a májusi választásokon is részt kell venniük.
Vajon kib@szósdiból beszavaznak- e 72 db Nigel Farage- t, az EjUnak, szeretettel...

Most kell megalakítani a V4+ euroszkeptikus frakciót.
Aztán majd később leszámolni azon belül is az amerikai ügynökökkel.

Még mindég jobb, mint a CIA- fedett CEU- Néppárt.

enrikokaruszo 2019.03.16. 17:58:46

@taga20: erről beszélek, látod? nem látod...vannak barátaid, gondolom....no, ők értik, és lereagálják, amit mondasz...ugyanazt a párszáz szót használjátok, mindenki jókat röhög, a többi mind szardarab, ésatöbbi, jól érzed magad, nem bonyolult ez...nekem is van társaságom, ennek a világnak a politikáról is (zömmel), más véleménye van, másképp gondolkozik kultúráról, jövőről, nincs más varázslat, ennyi csak

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2019.03.16. 18:02:30

Lesz egy erős euszkeptikus platform a brittekkel, meg a fidesszel meg a többi országéval, akik átveszik az eu irányítását. ha balos hülye lennék, én aggódnék hogy kizárják a fideszt, mert akkor, és onnantól szabad lesz a pálya nekik. gratulálok! most érthetitek miért vagytok kevesebben egy tüntin, mint egy mtk meccsen a szurkolók...

taga20 2019.03.16. 18:05:36

@enrikokaruszo: enriko te nem vagy akkora fasz, mint ahogy előadod itt magad.

zenét bírod, fityeszszar? nesze!

:)

www.youtube.com/watch?v=oMXznC8laT8&list=RDoMXznC8laT8&start_radio=1

enrikokaruszo 2019.03.16. 18:09:52

@taga20: hiába törleszkedsz, nem én vagyok az apád, azt sose látod többet, húzz a picsába mostmár
így érted?:)
szeva

taga20 2019.03.16. 18:16:56

@enrikokaruszo: mi van te ostoba fityeszszar? az apámmal melózok nap, mint nap.

te rohadt lelkű szardarab fityeszes hulladék! szeva!

Helga Beauty Salon. 2019.03.16. 18:24:38

@taga20: mi van te ostoba fityeszszar? az apámmal melózok nap, mint nap............

:DDDDDD múltkor írtad hogy a feleségeddel együtt mentek munkába, most meg ez!
Csak úgy vettek fel ha valaki felügyel? :D

enrikokaruszo 2019.03.16. 18:26:25

@taga20: kapaszkodj az állványon, mikor húzzátok föl a maltert, nagy a szél...örülök, hogy végül megtaláltuk a közös nyelvet, végig tudtam, hogy ez az én dolgom lesz:)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.03.16. 18:30:09

Lyééé.. hihi

www.youtube.com/watch?v=TCQK_yxYO9A

Bruhahaha..!!!

Mályusban nyerünk !! Lyéééééééé..

taga20 2019.03.16. 18:30:46

@Helga Beauty Salon: haver, egyszerűen meg tudsz győződni, arról amit mondok.

szívesen látlak:)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.03.16. 18:31:32

@taga20: Lyól beleszálltál, mint én az alytóba..:)

taga20 2019.03.16. 18:32:23

@enrikokaruszo: enriko, tíz témából nyolcban megeszlek.

így látatlanban mondom:)

taga20 2019.03.16. 18:33:57

@Veszéjben a lyogállamiság !:

annyira vicces vagy, mint kövérlaca és áderjani:)))

döbbenet, hogy van bőr a pofádon!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.03.16. 18:44:28

@taga20: Lyééé.. hihi

www.youtube.com/watch?v=TCQK_yxYO9A

Bruhahaha..!!!

Mályusban nyerünk !! Lyéééééééé..

taga20 2019.03.16. 18:49:11

@Veszéjben a lyogállamiság !:

a saját szádba szarsz fityeszretek!

enrikokaruszo 2019.03.16. 18:51:17

@taga20: szerintem te vagy a Fekete Lovag

Pop40 2019.03.16. 19:06:35

Helyes.
Ki a lótolvaj cigány Gecivel, meg a bandájával a Néppártból!

Pop40 2019.03.16. 19:11:06

@zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt:

"Vajon kib@szósdiból beszavaznak- e 72 db Nigel Farage- t, az EjUnak, szeretettel"

Valószínűleg. Hisz azzal az egy darabbal is milyen jól jártak.
:DDDDD

Azzal viszont egyetértek, hogy ki a Soros-ügynökökkel az euból.

Kezdjék azzal a lótolvaj cigánnyal, meg a bandájával, akit Soros személyesen vakart ki a disznószarból az ösztöndíjával, és tette neki lehetővé, hogy fidesz néven maffiát alapítson.

taga20 2019.03.16. 19:11:09

@enrikokaruszo: szerintem, te vagy kiszeltünde és pákó szerelemgyereke!

az votmá fityeszretek, hogy bazd telibe a lölöt?

JohnnyRebel 2019.03.16. 19:26:38

Ha az a jobboldali keresztenydemokrata partszovetseg erdeke, hogy arasszak el Europat muzulmanokkal es a harmadik vilag nyomoraval, akkor nem sok keresnivalo van ebben a partszovetsegben. Ez direkt utja a keresztenyseg megsemmisitesenek. A baloldali, liberalis erokrol mar nem is beszelve, ezek ellensegei az europai nepeknek.

enrikokaruszo 2019.03.16. 19:27:30

@taga20: elkerültem eddig az ilyen fajta embereket, úgyhogy nem...de, megvallom, csalódott vagyok, és unom is ezt a beszélgetést...kizárólag az altesti humorra reagálsz, láthatóan ebben mozogsz otthonosan...talán tényleg egyszerűen szellemi színvonal kérdése a közéleti kérdésekben való állásfoglalás, mindegy, ezért a tanulságért megérte, de most már lelépek, vacsorázunk a családdal, oda már nem hívlak meg:)

taga20 2019.03.16. 19:53:19

@enrikokaruszo: enriko, az a te bajod, hogy magadat is becsapod.

egy kibaszott szar fityeszesork vagy, és még büszke is vagy magadra.

egyébként, guten appetit szutyok!:))

én nézem a bakancslistát, helyetted.

élhetetlen 2019.03.16. 22:32:38

@Hungryhorse: „miközben átstruktúrálta az államadósság belső szerkezetét, visszafizette az imf hitelt, kihozta az országot a túlzöttdeficit eljárásból és a GDP arányos államadósságot is csökkentette rekord GDP növekedés mellett.”. Te is csak vizionálod a sikert, hadd tegyem meg az ellenkezőjét. Az átstruktúrált államadósság az is jelentheti, hogy míg a deviza hitelt vissza kell fizetni, a magyar tulajdonú állampapírra elég egy törvény, hogy ne kelljen. Lásd, békekölcsön. IMF hitel vs. letelepedési kötvény, ne köss bele, nem tudom az összegeket, de azt írta az újság, hogy az IMF hitel nagy részét nem az előző kormány hívta le. Hogy miből fizették vissza, persze, a piacról, ami szintén hitel, de az nem az, csak megélünk a piacról. A GDP növekedésbe benne van az összes stadion, meg minden polgármester vendégháza, és Mészáros adópénzekből fizetett összes fejlesztése is. De mesélj már, hol fejlődik az ország? A nyugdíjat meg elviszik a migránsok, akik közül a gyalogok nem jönnek ide, de a Párizsi udvar, Klotild paloták, és a fél belváros arab felvásárlói nem visznek el semmit, abból fogunk megélni, mert azt Orbán adta el. Na, ezt nem azért írtam, mert azt hiszem, hogy megérted, csak úgy.

Hungryhorse 2019.03.17. 07:49:26

@élhetetlen: a tényekkel szemben marhaságokkal maszatolsz.
Az állampapír nem békekölcsön, ahogy orbán sem rosenfeld.
Az imf hitel vissza lett fizetve, miután az MNB-ben dekkolt pár évet devizatartalékként.
Ma pedig az èves exporttöbblet több, amint az imf hitele volt. Kuszaszem (és az ecb) brutálisan lezúzott kamatai pedig alacsonyabbak, mint amit az imf-nek, templetonnak csengettünk évtizedeken át. Valóban, a letelepedési kötvény - utólag - nem volt jó bolt.
Nekünk.
Másoknak igen.
A 2013 óta tartó GDP és foglalkoztatás növekedést nem lehet összehozni stadionokkal és eu. támogatásokból lopott pénzekkel, ezt nem nehéz belátnod.

Hungryhorse 2019.03.17. 07:54:42

@élhetetlen: még valami.
A ki, mit adott el kérdéskörét ne feszegesd, mert a rablóprivatizáció mesterei nem orbánék voltak, hanem német, martonyival és antallek, no meg a pufajkás, bokrossal.
Orbánék a maradékkal mutyiztak 1998 után és minimum annyit visszaszereztek a komcsik által elkótyavetyélt köztulajdonból, mint amennyit maguk adtak el.

enrikokaruszo 2019.03.17. 08:00:40

@élhetetlen: az átstrukturált államadósság elsősorban azt jelenti, hogy az érte fizetett kamat itt marad....másodsorban persze főállású riadozók írhatnak róla bármi hülyeséget, ami eszükbe jut

kocsisj 2019.03.17. 11:47:58

@taga20: Ez nagyon jó volt! Mászott a hátamon a hideg. Köszi!

kocsisj 2019.03.17. 12:02:46

@enrikokaruszo: Azt hiszem nem marad itt semmi. Mármint a Zorbánék után. Kifosztott puszta!!! A megtakarított pénz már rég át van mosva a Kajmán-szigeteki meg a túró tudja hovavalósi off-shore cégekben és svájci anonim számlákon várja tolvaj gazdái valamikori bukását. Majd valamikor biztos bukik. Hogy a Rogán szúrja-e hátba vagy egy még most ismeretlen Fidelitasos üstökös, az a kimenetel szempontjából egykutya. A lényeg az, hogy itt maradunk és sz.punk. Ti is meg mi is! A lényeges különbség, hogy mi már tudjuk, hogy ez jön, Ti meg hisztek még a tündérmesékben meg messiásban. Fölösleges!

élhetetlen 2019.03.17. 12:41:11

@Hungryhorse: „Az állampapír nem békekölcsön”. Nem is mondtam, hogy az. Csak arra céloztam, hogy a forint alapú állampapírokat könnyebb elinflálni, stb. (Tudom, elmondták sokszor, hogy alig van infláció, csak az élelmiszerek, lakások drágulnak). És azért megesett már, hogy adott bank becsődölt, előtte nap a Szijjártó féle csapat „véletlenül” kivette a pénzét, a „tájékozatlanok” meg futhattak a befektetésük után. „A 2013 óta tartó GDP és foglalkoztatás növekedést nem lehet összehozni stadionokkal”. Nem tudtam. Azt hittem, hogy az építőipar teljesítménye számít, függetlenül attól, hogy stadiont, vagy bérlakásokat építenek. Szerintem a bérlakások jobban kellenének, de mindegy.
„a rablóprivatizáció”. Biztosan baj volt, de miért kell folytatni az elkótyavetyélést? Az más, hogy volt olyan privatizáció, aminek örültem, lást Telekom. 10 évet várni egy vezetékesre, aztán jöttek a németek, madzagoltak egy kicsit, aztán, ha kérted, két nap múlva bekötötték. A szolgáltatások egész jól ketyegtek a multiknál. Lehet, hogy kiviszik a hasznot, de annyit mindig befektetnek, hogy jövőre is legyen hasznuk.

élhetetlen 2019.03.17. 12:48:09

@enrikokaruszo: „az érte fizetett kamat itt marad”. Ez igaz. Csak azt nem tudod, hogy a visszafizetéskor egy garzont, vagy egy bugyit tudsz venni. A forint alapú tartozást könnyebb elinflálni. Tudom, ez az adósoknak jó, csak a megtakarítónak nem. Lásd lakásárak.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.03.17. 13:10:23

@taga20: Mocsok fityiszdroid! Én az m esz pé edlyik vezetőlye vagyok Te orbán apádat szolgálod..hazalyáruló!! A fidessmaffilya része vagy..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.03.17. 13:11:29

Lyééé.. hihi

www.youtube.com/watch?v=TCQK_yxYO9A

Bruhahaha..!!!

Mályusban nyerünk !! Lyéééééééé..

enrikokaruszo 2019.03.17. 13:30:17

@élhetetlen: szóval AZÉRT baj, hogy a pénz nem áramlik ki az országból, mert ellopja a zorbán
gyakorlatilag elérkeztünk az ország és az eu valós érdekellentéteinek egyikéhez, igen
eddig más karmos ujjak csaptak le a pénzünkre
hagyjuk tehát a fékekellensúlyoksajtószabadság, megatöbbi marhaságot, ez a beszéd

élhetetlen 2019.03.17. 14:56:01

@enrikokaruszo: Jó vagy! Talán nézd meg, mit írtál. „az átstrukturált államadósság elsősorban azt jelenti, hogy az érte fizetett kamat itt marad.”. Erre a „fékekellensúlyoksajtószabadság” témát ragozva kellett volna válaszolnom?

enrikokaruszo 2019.03.17. 17:11:04

@élhetetlen: kérdezd meg a főnöködet, mit kell válaszolni, baszod
annyit írtam csak, hogy az ország nyomás alatt tartása nem elvi, hanem nagyon is gazdasági okokra vezethető vissza
a bevándorlás is az

élhetetlen 2019.03.17. 18:15:14

@enrikokaruszo: Nem azt írtad, baszod. Azt írtad: „az érte fizetett kamat itt marad”, és csak erre válaszoltam, a többi hablatyodra nem, és nem is fogok. Főnökfüggő meg úgy látszik te vagy, mert nekem eszembe sem jutna ilyet írni. Ennyi.

enrikokaruszo 2019.03.17. 18:33:27

@élhetetlen: megértem ha nem akarsz válaszolni, elég ha elgondolkodsz kicsit rajta

F1 L M 2019.03.18. 20:17:57

@taga20:
"te is így vagy a közoktatással, má 60 éve, mi?:)))"

Látom nem tanítottak meg írni. Ne is törődj vele. Bangóné meg az árnyékkormányotok oktatásért felelős minisztere, Kunhalmi liftajtónak futkosó Ágika sem tud. :-)
süti beállítások módosítása