B1 blogcsalád



Weber: elég volt a dumából, a magyar kormány számára eljött a tettek ideje!

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2019. március 14. - Szelestey

• Az egyik svéd konzervatív képviselő szerint a magyar kormány még csak leplezni sem próbálja a demokráciaellenes politikát 

• Orbán Viktor azt mondja, hogy ő ugyan nem antiszemita, mégis egy virtigli antiszemitát tüntet ki, de akkor voltaképpen micsoda? 

• Ilyen az, amikor a Habony-művek politikai csőlátásban szenved és öngólt lő, mivel nem tanulmányozza kellőképpen a közösségi oldalakat

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

A Néppárt frakcióvezetője megismételte Strasbourgban, hogy némi elmozdulást tapasztalt Orbán Viktornál, amikor kedden jó két órára leült a magyar vezetővel, ám. Weber nem hisz a szavaknak, immár bizonyítékokat akar látni. A megbeszélésen addig jutottak, hogy a házigazda jelezte: kész teljesíteni a feltételeket, nehogy a Fidesznek távoznia kelljen az EPP-ből. A beszámoló megemlíti, hogy a Junckert rágalmazó plakátokat átragasztották, amerre csak a bajor politikus elhaladt, ám a másik az állványok másik oldalán   ott maradt az eredeti kép. Weber ezzel szemben a saját twitter oldalán nem tett közzé egyetlen olyan fotót sem, amelyen Orbánnal együtt látható, a látogatást a zsinagógában készült felvétellel illusztrálta.

Viszont hogy Magyarországon továbbra is megjelennek az EU-ellenes hirdetések, az megnehezíti a konzervatívok bizottsági elnökjelöltje számára, hogy ne tűnjön úgy: megválasztásához nagyon is igyekszik támaszkodni a fideszes szavazatokra. A legújabb előrejelzés szerint a Néppártnak 168 helye lesz Strasbourgban, de ha repül a 13 magyar képviselő a frakcióból, azok aligha voksolnak Weberre. Ám kétséges az is, hogy a politikus megkaphatja-e azoknak a pártoknak a támogatását, amelyek szabadulni akarnak Orbántól. A svéd konzervatívok képviselője úgy gondolja, hogy a bizottsági elnöki tisztség várományosának nem kellene hidat építenie a magyar kormányfő felé, mert annak az egész demokráciafelfogása kétséges, legalább 2013 óta. Lásd a sajtószabadságot, az antiszemita retorikát, valamint Putyin dicséretét. Hökmark hozzáfűzte, hogy az ördög gyakran valóban a részletekben rejlik, de itt már a felszínen megjelenik.

Der Standard

der_standard.jpg

Amit Weber Strasbourgban az Orbán Viktorral tartott megbeszélésről mondott, az nem úgy hangzott, mint valamiféle áttörés. Mindenesetre a párbeszéd folytatódik és a bajor politikus a CEU érdekében kötendő egyezménnyel próbálja megszelídíteni magyar partnerét. Épp ezért tett neki ajánlatot a megbékélésre, miközben a Néppárton belül fokozott erőfeszítéseket tapasztalni a sorsdöntő jövő szerdai ülés előtt, hogy ne kelljen kitenni a Fideszt. A Közép-Európai Egyetem kapcsán Weber elképzelése az, hogy a jövőben a müncheni Műszaki Egyetem közreműködik a magyar társintézmény oktatási és kutatási programjában is, mégpedig jeles amerikai iskolák bevonásával. Hogy Orbán miként reagált a lehetőségre, azt a néppárti vezető nem árulta el, csupán annyit mondott, hogy nem is tárgyalást folytattak.   

New York Times/Yahoo/Reuters

new_york_times.jpg

A jövő hónapban Münchenben lesznek az egyeztetések arról, hogy az ottani Műegyetem, Európa egyik vezető felsőoktatási intézménye miként szállhatna be a CEU-n folyó oktatásba. Mint emlékezetes, az együttműködés ötlete Manfred Webertől származik, miután a Néppárt frakcióvezetőjének irodája a bajor fővárosban van. Azért találta ki, mert azt szeretné, ha a Soros György által alapított egyetem továbbra is adhatna ki nemzetközi diplomákat Budapesten. A politikus szóvivője azonban azt közölte: semmiféle politikai garancia nincs arra, hogy a CEU visszakaphatja korábbi státusát, de a részleteket a két iskolának kell kidolgoznia. A jelentés rámutat, ha létrejön a megállapodás, az segíthet rendezni a vitát a Néppárton belül, miután a pártcsalád szeretné lenyomni a populistákat az EP-ben, mert ha a kereszténydemokraták megőrzik jelenlegi befolyásukat, akkor ők jelölhetik a Bizottság következő elnökét, amire éppen Weber pályázik.

Politico

politico_1.jpg

A CEU azt reméli, hogy ha sikerül egyezségre jutnia az egyik legjobb német egyetemmel, amelynek elég sok ilyen együttműködési programja van, akkor kevésbé lesz kiszolgáltatva a magyar kormánynak, függetlenül attól, hogy a Fidesz tag marad-e a Néppártban vagy sem. Weber főként azt tartja fontosnak, hogy a Közép-Európai Egyetem továbbra is kiadhasson nemzetközi okleveleket a végzősöknek, szerinte pont erre szolgál az általa ismertetett javaslat. De ettől még Ignatieff rektor azt közölte, hogy folytatják az áttelepülést Bécsbe. 

New York Times/Yahoo/Reuters

reuters.jpg

A Webernek tett ígéret ellenére a magyar kormány továbbra is nyomatja az EU-ellenes hirdetéseket. A Néppártban pontosan a Junckert és Sorost ábrázoló reklámok miatt vetődött fel, hogy ki kell zárni a Fideszt. A Bizottság, amely kifogásolja a jogállam megsértését, szintén elutasítja a kampányt. Az EPP strasbourgi frakcióvezetője két napja Budapesten követelte az akció leállítását, és Gulyás Gergely közölte is, hogy eleget tesznek a kívánságnak. Több hatalom közeli lapban, valamint az állami tévében mégis megjelentek a kifogásolt képek. A kabinet szóvivője azt mondta, hogy a határidő: március 15. A hírügynökség hozzáteszi, hogy az előrejelzések szerint továbbra is a konzervatívok alkotják majd a legnagyobb frakciót az Európai Parlamentben, noha várhatóan előretörnek a populisták.

Le Monde

le_monde.jpg

Orbán Viktor igyekszik megakadályozni, hogy pártját eltávolítsák az európai konzervatívok soraiból, Weber éppen a kapcsolatok megújítása érdekében járt Budapesten. Igaz ott egyetlen éjszaka lefedték a kifogásolt plakátokat, ilyesmit amúgy a kommunisták szoktak csinálni, de hát a hirdetések meggyőzhették volna a vendéget, hogy Magyarország tartósan megszegi a szavát. A frakcióvezető el is ismerte, hogy nem sikerült megoldani a gondokat, ám ezúttal is azt igyekezett megelőzni, hogy a Fidesznek el kelljen hagynia a pártcsaládot. A CEU egyik diákja, aki az egyetemen kérdőre vonta Webert, nevetségesnek és képmutatásnak tartja, hogy a magyar kormány jó ideje átlépi a vörös vonalakat, a német uniópártok mégis állandóan a párbeszéd fontosságát hangoztatják, csak éppen kecskére bízzák a káposztát. 

Közben Daul elnök folyamatosan válságtanácskozást tart, mert ha megválnának a magyar párttól, az csak még jobban elmélyítené a kelet-nyugati ellentéteket. Ráadásul Webernek szüksége van a keleti pártok támogatására. Másfelől viszont ha megint a szőnyeg alá söprik a kérdést és az újabb és újabb provokációk ellenére bent tartják a Fideszt a Néppártban, az teljesen tönkretenné a frakcióvezető európai kampányát. Jelenleg azonban sem a CDU, sem a CSU nem hajlandó átlépni a Rubikont. 

FT

financial_times.jpg

Erősödik a nyomásra Weberre, hogy térítse jobb belátásra Orbán Viktort a Juncker elleni hadjárat után. A bajor politikus sok éven át kiállt a magyar vezető mellett, ám bekeményített, miután 13 tagpárt kezdeményezte, hogy az európai kereszténydemokraták váljanak meg a Fidesztől. Az EPP jövő szerdán tárgyal a kérdésről, de ha búcsút intenek a magyar képviselőknek, az árthat Weber esélyeinek, mármint, hogy ő legyen a Bizottság következő feje.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Úgy nem tudja elhárítani Orbán az antiszemitizmus vádját, hogy közben kitünteti Döbrentei Kornélt – írja a vezető német konzervatív lap. Mint rámutat, Weber a héten igyekezett elsimítani a dolgokat Magyarország és az EPP között, ám máris itt az újabb botrány, hiszen az immár  babérkoszorúval övezett költő zsidóellenesnek számít és ez meglövi a kormányfő jó pár próbálkozását. A 72 éves irodalmár nem annyira a művészetéről, mint arról ismert, hogy 14 éve hatalmas felháborodást keltett, miután részt vett egy szélsőjobbos tüntetésen, ahol elégették az izraeli zászlót. Mi több, ott alig burkoltan az állította, hogy a zsidók morális holokausztot követnek el a magyar nemzettel szemben és fellépésre szólított fel. Utána több mint 100-an léptek ki az Írószövetségből, köztük Kertész, Esterházy és Konrád, miután a testület nem volt hajlandó lépni a megnyilvánulás láttán.

És most ez az ember kap elismerést a magyar kormánytól, szinte egyidejűleg azzal, hogy Weber a Dohány utcai zsinagógában arról biztosította a magyar zsidóság vezetőit: az európai konzervatívok elvetik az antiszemitizmus minden formáját. Orbán persze pontosan tudja, hogy külföldön mindig felkavarja a kedélyeket, ha olyanokat talál érdemesnek a kitüntetésre, akinek a nevéhez zsidóellenes kijelentések fűződnek. A politikust egyre másra érik a vádak, hogy pártjával együtt antiszemita. Következik ez az olyan szavak használatából, mint az „idegenszívű”, de abból is, hogy meglehetősen ellentmondásosan viszonyul a Horthy-korszakhoz. De a fő ok a Soros elleni kampány, amely összeesküvés elméleten nyugszik. Ugyanakkor a miniszterelnök sokat tett azért, hogy ne tekintsék antiszemitának, de akkor miért éppen most kellett plecsnit adni egy ilyen poétának?  

Washington Post

washington_post_1.jpg

Visszafelé sült el a magyar kormány egyik reklámja a születések támogatására. Orbán Viktor azt szeretné, ha több gyerek jönne világra – természetesen csakis magyar szülőktől, hiszen a bevándorlást elutasítja. Éppen ezért hirdette meg nemrégiben az új ösztönző programot, ám az egyik hirdetésen szereplő szerelmes párt nagyon is ismerősnek tűnt. Kiderült, hogy a fiatalok jó pár olyan fotón szerepelnek a közösségi hálón, amely azt illusztrálja, milyen könnyű elcsavarni egy kan fejét. A mellékelt fényképen a fiatal férfi az utcán éppen elismerőleg fordul meg egy mutatós lány után, miközben ezt roppant mód zokon veszik párja, akinek a kezét fogja.

Csáky Zselyke, a Freedom House európai és ázsiai kutatási igazgatója azt mondja, itt tipikus módon melléfogott a hatalom, ráadásul már mémek sorozata született a képről. Volt, aki azt írta a jelenet fölé, hogy „Londonba emigrálni”, ami mutatja, miként állnak a fiatal magyarok a kérdéshez. A Financial Times budapesti tudósítója pedig azt a megjegyzést fűzte az incidenshez, hogy a pár már ismerős a netről, de nem azért, mert annyira imádja egymást.

Guardian

guardian.png

Az újság szintén beszámol arról, hogy a magyar kormány családbarát hirdetéséhez sikerült egy olyan fiút találni, aki csapodár szerepben lett híres (hírhedt) a netezők körében. Úgy hogy most az egész akció gúny tárgya a hálón, pedig eredetileg „a hagyományos” családot és a születések számát akarták megtámogatni vele. Az inkriminált képet egy barcelonai fotós készítette három modellről, különféle helyzetekben, reklámcélokra. Így annak illusztrálására is, hogy milyen könnyű elcsavarni egy férfi fejét. A magyar mémgyártók azután rávetették magukat a témára, kapott a Fidesz rendesen, hiszen Orbán a hagyományos keresztény értékek védelmezőjeként állítja be magát. Szerinte egy igazi család jelenti a megoldást a népességcsökkenés, illetve az elvándorlás megállítására. A washingtoni magyar nagykövet és a emberi erőforrások minisztere ma előadást tart az amerikai Kongresszus könyvtárában „Tegyük ismét naggyá a családokat!” címmel. Az eseményen felszólal több tengerentúli törvényhozó is.    

BBC

bbc.jpg

Budapesten mosolyt csalt az arcokra, hogy a kormány családösztönző programját éppen egy olyan párral sikerült reklámozni, amelyik egy másik fényképen nem éppen a hűség eszményeként tűnik fel, miközben a városban éppen beszedik a Juncker-ellenes posztereket. Mindenesetre a mulatságot kiváltó fotót olcsón meg lehetett venni az egyik ügynökségnél. Ugyanakkor az EU-ellenes hirdetés Brüsszelt háborította fel, sőt odavezetett, hogy a Fideszt el akarják távolítani a Néppártból. Igaz, ezeket a plakátokat két napja letakarták Ferihegy és a belváros között úton, nehogy Weber láthassa azokat. De tegnap még fent voltak az Orbán weboldalán.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2114687402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.03.14. 06:35:30

A Liberális Néppárt múltbéli kacat, az ultraliberális Weber meg örülhet, hogy még van munkája.

Lakatos Rodolfó 2019.03.14. 07:11:07

"Orbán Viktor azt mondja, hogy ő ugyan nem antiszemita, mégis egy virtigli antiszemitát tüntet ki, de akkor voltaképpen micsoda?"

Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, és még marad is jó sokáig, a mi örömünkre, libsik bánatára. Örülök, hogy segíthettem.

Helga Beauty Salon. 2019.03.14. 07:34:38

"Úgy nem tudja elhárítani Orbán az antiszemitizmus vádját, hogy közben kitünteti Döbrentei Kornélt – írja a vezető német konzervatív lap. Mint rámutat, Weber a héten igyekezett elsimítani a dolgokat Magyarország és az EPP között, ám máris itt az újabb botrány, hiszen az immár babérkoszorúval övezett költő zsidóellenesnek számít és ez meglövi a kormányfő jó pár próbálkozását. A 72 éves irodalmár nem annyira a művészetéről, mint arról ismert, hogy 14 éve hatalmas felháborodást keltett, miután részt vett egy szélsőjobbos tüntetésen, ahol elégették az izraeli zászlót. Mi több, ott alig burkoltan az állította, hogy a zsidók morális holokausztot követnek el a magyar nemzettel szemben és fellépésre szólított fel. "

És nem követnek el morális holokausztot a magyarok ellen ezzel az állandó antiszemitázással? 14 éve itt és ott volt valaki ahol ez meg az történt és most aki szól hozzá az is antiszemita? Ha a zsidóknak van egyáltalán normálisan gondolkodó rétege, akkor szólhatnának ennek az állandó ajvék állapotában hisztériázó paranoiás brancsuknak, hogy hagyják abba, mert menthetetlenül és végleg megutálják őket ha így folytatják!

Helga Beauty Salon. 2019.03.14. 07:39:53

"Guardian
Az újság szintén beszámol arról, hogy a magyar kormány családbarát hirdetéséhez sikerült egy olyan fiút találni, aki csapodár szerepben lett híres (hírhedt) a netezők körében. Úgy hogy most az egész akció gúny tárgya a hálón,"

Na persze a gúnyolódókat is egy anya szarta a világra és családban nőttek fel, viszont csak ilyen szefós libsiprolik lettek akik a családtámogatást gúnyolják! Nem baj gyerekek, hamarosan pride lesz, ott is mulattok egy nagyot!

Helga Beauty Salon. 2019.03.14. 07:57:28

• Az egyik svéd konzervatív képviselő szerint a magyar kormány .............

Ki nem szarja le a svéd konzervatív képviselőt!

Secnir 2019.03.14. 08:05:04

@Helga Beauty Salon:
itt arról van szó, hogy a kormány milliárdokat költ el egy plakátkampányra -indokolatlanul-, és nagyon jól látszik, hogy mire megy el - zsebbe. Még arra sincs pénz, hogy keressenek egy, azaz egy darab magyar fiatal párt, elővegyenek egy profi fotóst, aki lő róluk 50 képet, és abból valamelyiket rakják fel. Mert ez belekerülne uszkve 2 kilóba, míg a stockphoto 5$ volt. fontos a haszon, elvtársak, fontos a haszon!

@közíró MAXVAL bircaman:
"A Liberális Néppárt múltbéli kacat, az ultraliberális Weber meg örülhet, hogy még van munkája."
hm. de a fityisz is a liberális néppárt tagja, nem? saját maguk léptek bele.
át.
...a liberálisoktól...

Secnir 2019.03.14. 08:07:01

hazai lapszemle rovatunkból pedig:
index.hu/belfold/2019/03/14/a_kdnp_volt_budapesti_elnoke_csicskai_voltunk_a_fidesznek/

"A folyosón különösen, ott erősen lapogatták a vállam. Bent a teremben viszont lehajtott fejjel ültek. A pártban mindenki félti a megszerzett helyét, és nem alakultak ki demokratikus viselkedési normák. Csicskái voltunk a Fidesznek. Az történik a KDNP-ben, amit a Fidesz diktál"
aztán majd érdekes lesz, amikor a néppárti frakcióból mondjuk kivágják a fideszt, de a kdnp-sek bentmaradnak :D

Secnir 2019.03.14. 08:08:45

külföldi friss hírek:
"Kedden az Európai Parlament 12 fideszes képviselője közül hatan is megszavazták azt a kemény hangú állásfoglalást, ami szerint Oroszország már nem tekinthető stratégiai partnernek, és az Európai Uniónak készen kell állnia újabb szankciók bevezetésére."

:D
www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P8-TA-2019-0157+0+DOC+XML+V0//HU

sZulamith 2019.03.14. 08:11:15

"Erősödik a nyomásra Weberre, hogy térítse jobb belátásra Orbán Viktort..."
Ezek sem ismerik a Kormányfőt, Ő csak megy, se lát se hall. Sajnos!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.03.14. 08:19:54

jön az újabb 2/3ados Fidesz győzelem, alacsonyan bőgnek a marhák

Secnir 2019.03.14. 08:22:09

...és lapszemle:
hu.euronews.com/2019/03/13/weber-szerint-o-nem-targyalt-orbannal-hanem-megmondta-neki-mit-tegyen

Cáfolta a magyar sajtóban megjelent állításokat, miszerint az álláspontok közeledtek, amikor kedden Orbán Viktorral találkozott. Weber leszögezte: nem tárgyalni, hanem a feltételeit közölni utazott Budapestre; hogy megmondja, mit kell tennie a magyar miniszterelnöknek és pártjának, ha továbbra is a Néppártban akarnak maradni.

CEU: "Erre vonatkozóan tettem javaslatot Orbánnak is, és ezt neki el kell fogadnia. Ez az egyetlen módja annak, hogy lezárjuk ezt a témát."

:D

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.03.14. 08:23:43

@Secnir:

"de a fityisz is a liberális néppárt tagja, nem? saját maguk léptek bele.
át. ...a liberálisoktól..."

S hallottál már taktikáról, diplomáciáról, esetleg véleményváltozásról?

Helga Beauty Salon. 2019.03.14. 08:24:00

@Secnir: itt arról van szó, hogy a kormány milliárdokat költ el egy plakátkampányra -indokolatlanul-,......................

A plakátokon egy teljesen alkalmatlan EU vezető van és egy európán kívüli rovott múltú üzletember aki rendszeresen tárgyal az EU-val zárt ajtók mögött! A szövege a plakátnak az, hogy jogod van tudni róla mit terveznek.
Nincs jogod? Világosan elárulják, hogy miről van szó? Felesleges a kampány?
Ja, a milliárdok amibe kerül! Majd vetnek ki hülyeségadót és veled fogják kifizettetni! Tényleg te mennyi adót fizetsz, hogy így sír a szád? Szerintem nem sokat!

Secnir 2019.03.14. 08:41:33

@Helga Beauty Salon:
"A plakátokon egy teljesen alkalmatlan EU vezető van és egy európán kívüli rovott múltú üzletember"
nem. a plakátokon egy stockphotos pár van, akit a propagandaminiszter megpróbált magyar fiatal párként eladni, és hogy milyen jó nekik - csak épp az internetet használók 99%-a már belefutott ebbe és a velük készült képekbe...

Secnir 2019.03.14. 08:43:49

@közíró MAXVAL bircaman:
értem.
orbán résézről, az, hogy a liberális pártból átült a néppártba, csak taktika volt, hogy megtévessze és belülről bomlassza a néppártot, hiszen ő mindig is liberális volt.
vagy nem?
vagy csak taktikából ült át? vagy megváltozott a nézete? akkor miért nem a fideszből lépett ki? el tudod képzelni, hogyha a főnök nézete megváltozik és buzi lesz, akkor az összes emberének is át kell menni buziba?
én nem.

Helga Beauty Salon. 2019.03.14. 10:08:06

@Secnir: Itt most a közlendődből csak annyi jött le hogy hülye vagy.
Nem értem hogy mi a taktika abban, ha játszod a mongolidiótát.

Secnir 2019.03.14. 10:34:50

@Helga Beauty Salon:
"Nem értem hogy mi a taktika abban, ha játszod a mongolidiótát."
én sem értem, mert @közíró MAXVAL bircaman: volt az, aki felvetette, hogy orbán csak taktikázik, őt kéne megkérdezned...

felső határ nincs 2019.03.14. 10:38:44

Tul sokat szajkaratezik ez a Weber, az en izlesemnek nem eleg homofob es nem gyuloli a migrancsot.

Nincs közöttünk csicska 2019.03.14. 10:40:57

Lippshyk megint kitortek a gettobol?

Ideje egy ujabb megalazo valasztasi taknyon csuszasnak.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.03.14. 10:47:05

@Secnir:

A Fidesz egy jobbos, ultraliberális pártnak indult. Liberálisabb volt, mint az SZDSZ.

1988-1995 között az is volt. Én azért léptem ki 1993-ban, mert én már szakítotam a liberalizmussal, különösen annak Fidesz által képviselt progresszív verziójával, szóval nekem már túl liberális volt a Fidesz. Így átálltam a MIÉP-hez. (Ugyanekkor SZDSZ-tag is voltam, abból is akkor léptem ki.)

Sokan mások is kiléptek. S még többen meg 1995-ben léptek ki, amikor a Fidesz a liberális-progresszív irányból liberális-konzervatívvá váltott.

Azaz asbdursz az állításod, hogy a Fidesz tábora ma ugyanaz, mint ami volt 30 éve, s mindenki birca módra követte a vezért.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.03.14. 10:54:07

@Secnir:

Az pedig, hogy ki melyik európai pártcsaládban van eléggé esetleg. Az európai pártcsaládok eléggé heterogének.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.03.14. 10:55:45

@Secnir:

Telitalálat a mémes plakát. Így sokkal jobban meg fog maradni az emberekben a plakát üzenete.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.03.14. 10:57:16

@Secnir:

Ha te komolyan veszel egy jelentőség nálküli határozat szavazását egy sóhivatalban, akkor könnyen átverhető vagy bármilyen ügyben.

komplikato 2019.03.14. 11:04:49

@közíró MAXVAL bircaman: Hallottunk már köpönyegforgató szar emberekről, akik még csak halott német katona nem voltak. Véleményváltozás? Lol. Komcsiből Liberális, liberálisból keresztény konzervatív, abból meg illiberális. Ha kbasszák őket a néppártból mehetnek a kispadra a náci legalja közé. Akkor legalább mindenki tudja majd, hogy ezek is Kremlből fizetett statiszták, mint a padtársaik.

Nincs közöttünk csicska 2019.03.14. 11:10:59

@komplikato: Nincs szebb, mint az Orbanert aggodo, doglodo lippshy.

Hanyat kell aludni, mig ujra bucira szopat titeket Orban a valassztason? Iden 2x?

Világít a torony 2019.03.14. 11:12:36

@Helga Beauty Salon:
Csak kiröhögteted magad. Arra is figyelj, hogy az ostoba és indokolatlan düh, nehogy szétdurrantsa a búrádat, mert az komoly károkat okozhat az orcád berendezéseiben is.

Secnir 2019.03.14. 11:13:18

@közíró MAXVAL bircaman:
"A Fidesz egy jobbos, ultraliberális pártnak indult. [...] Én azért léptem ki 1993-ban, mert én már szakítotam a liberalizmussal,"
honnan léptél te ki? :D

"amikor a Fidesz a liberális-progresszív irányból liberális-konzervatívvá váltott."
:D mikor volt a fidesz liberális-konzervatív?

"Így sokkal jobban meg fog maradni az emberekben a plakát üzenete."
:D kurvára nem marad meg az emberekben, csak az, hogy mekkora balfaszok készítik.

"Ha te komolyan veszel egy jelentőség nálküli határozat szavazását egy sóhivatalban,"
speciel van jelentősége. ne feledd, hogy a néppárt nélkül / szemben a néppárttal sokkal nehezebben tudnak mondjuk a hetes cikkellyel kapcsolatban tájékoztatni, meggyőzni a képviselőket, hogy nem kell végigvinni. például.
neked tökmindegy, mert te ülsz a kényelmes szófiai szobádban és hallgatod az orosz híreket, ahonnan tájékozódsz, de itt kell élned ahhoz, hogy tudd, mi a valódi helyzet...

Világít a torony 2019.03.14. 11:16:12

@közíró MAXVAL bircaman:
Jó dolog, hogy elismerted a közismert tényt, miszerint a fityeszmaffia a hatalmi céljai érdekében bármilyen aljasságra képes.
Nem lesz ebből bajod?

Világít a torony 2019.03.14. 11:23:20

@közíró MAXVAL bircaman: Remélem igazad. Nincs annál bájosabb mint egy félredugni vágyó bogárhátúval reklámozni a család fontosságát. Ez olyan Dojcs Tompikás.
A közírót ki kellene már javítsd bértollnokra. Az áll közel hozzád.

dr. mesterséges színezék 2019.03.14. 11:32:30

Jaj, ne már!
Még akkora balfaszt, aki odamegy pitizni ahhoz, akit meg akar fegyelmezni...
Szegénységi bizonyítvány.

konrada 2019.03.14. 11:39:47

...azért bájos valahol, hogy mindenképpen ki kell játszani az antiszemita kártyát, mert az az aduász, sőt egyenesen a fedáksári mindenre,
...miközben - aki követi a politikát, annak egyértelmű - hogy zorbántól az antiszemitizmus igen távol áll, ami érthető is családi okokból....

Secnir 2019.03.14. 11:39:54

@dr. mesterséges színezék:
nem pitizni ment, olvasd el a euronewst. ultimátumot hozott.

Lakatos Rodolfó 2019.03.14. 11:49:11

@Secnir: Ha ultimátumot ad a labanc, akkor ideje, hogy egy levágott lófejet küldjünk neki cserébe.

A Fidesz a májusi választásokon egyetlen EP-képviselői mandátumot sem fog veszíteni akkor, ha netán nem a Néppártban folytatja. A Néppárt mai állás szerint veszítene 13-14-et a Fidesz révén, és még egy csomót a bevándorláspárti politikája miatt.

konrada 2019.03.14. 11:50:05

@Secnir:
...és te meg elhiszed, hogy egy ultimátumhoz szükséges volt személyesen eljönni...;)))

dr. mesterséges színezék 2019.03.14. 11:50:37

@Secnir: Az ultimátum egy olyan műfaj, hogy egyszer fogalmazzák meg, aztán bevasalják.

Amikor hetente többször is megfogalmazzák, az egyenértékű azzal, amikor a szerepét rosszul tudó anya addig fenyegeti a gyerekét azzal, hogy mi mindentől el lesz tiltva, ha nem takarítja ki a szobáját, amíg ő maga ki nem takarítja, és a kitakarított szobában jól megtündibündizi.

Anita Nagys 2019.03.14. 12:10:03

@Lakatos Rodolfó: ugy kitennem orbant a bandajaval egyutt mint macskat sza...ni...

Bravehearth 2019.03.14. 12:11:11

@Secnir: A 'júrónyúzt', mi? Az aztán a valódi 'hiteles' egy szeméthegy brigád! Ja, nem...

"A csatornát az Európai Bizottság azzal bízta meg, hogy többségében EU-val kapcsolatos műsorokat sugározzon." (wiki)

És nyilván semmi 'elvárás' nincs velük szemben a közvetített hírek irányultságával és tálalásával szemben. Ők csak híreket közölnek. Hát persze... Ahogy a 'ceu'-nak sincs semmi köze a szarosgyuri rögeszmés elmebajához, a 'nyílt társadalom' ostobaságához. Ők csak tanítgatnak... Jah.

Ultimátumot hozott? Ez a kis takonytúró véber? Elnézve ezt a kis homokdűnét még azt is kétlem, hogy félelemből húzott először az 'ignatyeff' szoknyája mellé, menjen vele a patáshoz, mert egymagában lefossa a bokáját is! Egy igazi degenerált kis ócska szartarisznya... Pont jó jelölt annak a másik retek társaság élére! Illene az elődjéhez! Szerintem...
B.

Lakatos Rodolfó 2019.03.14. 12:12:27

@Anita Nagys: Csak sajnos neked ebben a kérdésben nem (sem) osztottak lapot.

Ami Orbánt illeti, ő viszont bármikor kiteheti a libsik szűrét innen, mert megkapta a 2/3-ot.

Anita Nagys 2019.03.14. 12:24:42

@Lakatos Rodolfó: való igaz - a lakossag vagy nem kap lapot, vagy meg van erősen vezetve..)

2019.03.14. 12:26:21

@közíró MAXVAL bircaman: "S hallottál már taktikáról, diplomáciáról, esetleg véleményváltozásról?" S te hallottál már kétszínűségről, hazudozásról, sunyiságról?

dr. mesterséges színezék 2019.03.14. 12:29:29

@Anita Nagys: Te kitennéd. De ezek a marhák a néppártban versenyt csinálnak abból, hogy ki tud belőle késsel-villával evő embert faragni, és nem képesek megérteni, hogy amint kilépnek az ajtón, bármit tett, mondott és ígért a jelenlétükben, a sarokba dobja a kést és a villát is. A kést azért nem olyan messzire, hogy kéznél legyen.
Lókupeccel tárgyalni... Eszementek.

Secnir 2019.03.14. 12:30:16

@Bravehearth:
interjút adott weber az euronewsnak. tudod, az interjú az, amikor az újságíró kérdez, weber meg válaszol. na weber ezt válaszolta: "A tegnapi találkozón Orbánnal semmiféle tárgyalásról nem volt szó. Egyszerűen csak megmondtam neki, mit kell tennie. "

"lábhoz viktor, európai körúton jártam, beugrok ide is. coki. megmondom mit kell tenni, ha zabálni akarsz az asztalnál. na szevasz."

Bravehearth 2019.03.14. 12:30:43

@Anita Nagys: "való igaz - a lakossag vagy nem kap lapot..."

Hülyeséget írsz! Mindenki kap lapot. Bejelöli, bedobja, megszámolják. Te is kaptál, ő is kapott, én is kaptam. Ez ilyen.

"...vagy meg van erősen vezetve.."

Ebben az esetben bármely kiválasztott választói közösség is meg lehet vezetve. Egyik sem jobban, mint a másik és a másik sem kevésbé, mint egy harmadik. Ez szubjektív megítélés kérdése. Ha a libbant retkek győztek volna, akkor biztosan nem lett volna megvezetett a nép, mi? Persze a ballibák szépen arcon vették a betont, mert az a 'buta' és ostoba nép nem kért az agybajukból. És meg lettek vezetve...
Nos, tudod mit? Igazad van. A választók bizony meg lettek vezetve. Az ellenzéki közröhej tényleg megvezette őket! Akkor, amikor azok fújták a passzátszelet, annyira megvezették az 'istenadta' népet, hogy azok valamiért azóta sem kérnek belőlük! Hát így jártak ezek a nyomorult ballibák a megvezetett néppel. De kár! Ja, nem... ;-)
B.

Bravehearth 2019.03.14. 12:39:35

@Secnir: "interjút adott weber az euronewsnak."

Ez eddig életszerű.

"tudod, az interjú az, amikor az újságíró kérdez, weber meg válaszol."

Levezetésedből nem következik, hogy az a véber nem hazudozott össze meg vissza. Szerintem dehogynem! Továbbá az sem következik, hogy az a 'megbízott júrónyúz' nem hazudozik. Simán lehet.

"na weber ezt válaszolta": "A tegnapi találkozón Orbánnal semmiféle tárgyalásról nem volt szó. Egyszerűen csak megmondtam neki, mit kell tennie."

Értem. És ez a 'júrónyúz' ott csücsült a Karmelita Kolostorban a terem végében és ott rögzítette, hogy mit mondott ez a kis végbélhuszár, vagy csak azt jegyzetelte le, amit magában álmodott a kis lefosott bokájú alibibajor? Mert ez nem ugyanaz ám!

"lábhoz viktor, európai körúton jártam, beugrok ide is. coki. megmondom mit kell tenni, ha zabálni akarsz az asztalnál. na szevasz."

Álmodozz csak, kisautó...! Egy Putyit vagy Hszi esetében el tudok képzelni egy ilyen jelenetet (sőt, el is hinném). Ennek a kis takonyevőnek nagyjából azt sem hiszem el, amit kérdez. Elnézve a tagot, egy beszari szerencsétlen kis nyomorult köcsög, a Viktor szerintem félgőzzel lekezel egy ilyen fizimiskát rutinból. Ez persze nem azt jelenti, hogy jól is jövünk ki a sztoriból, de abban bizonyos vagyok, hogy ez a véber nevezetű szerencsétlenség úgy hazudozik, mint a vízfolyás. Az a másik brigád, amelyik kérdezgeti, az szintén.
B.

Anita Nagys 2019.03.14. 12:40:20

@Bravehearth: Minden reggel mikor olvasom a híreket, nap nap után csak azt látom, olvasom, hogyan vernek a picsájára milliárdoknak értelmetlen projektekbe...Tengernyi pénzt elherdáltak és elherdálnak, és le sem szarják az ország az emberek valós problémáit....egészségügy, oktatás, szegénység felszámolása...stb. Erre azt mondják sokan demagógia, demagógia a lónak a faszát, csak rossz vagy kellemetlen meghallani az igazságot. Ezek évek óta nem kormányoznak, csak a saját pártjukat éltetik közpénzekből, vagy nemes egyszerűséggel ellopják az adó forintokat (is).... Mert hagyjuk. Ha nem hagynánk, már régen elmenekültek volna a picsába, mert nagyon is jól tudják, hogy minimum fel lennének koncolva... Szégyen, gyalázat a magyar népre, hogy egy tucatnyi egykori Bibó Kollégiumos politikai kalandor, fehér galléros köztörvényes simlis bűnöző sakkban tart egy országot egy népet... Kábé olyan ez - kicsiben -, mint mikor tudomásom van arról, hogy minden nap bejár a házamba lopni a tolvaj, de nem teszek ellene semmit, hanem eltűrőm, hogy napról napra meglopjon és csak nézek ki a fejemből...mert akinek agya van, az oda állít két komondort és mikor besurran a tolvaj, a komondorok minimum cafatokra szedik, vagy fogok egy husángot és a helyszínen kezét-lábát töröm a tolvajnak... Hát ennyi.

Tangooo 2019.03.14. 12:43:42

@Secnir: "nem pitizni ment, olvasd el a euronewst. ultimátumot hozott."
Weber a tipikus esete annak az embernek, akinek csak otthon jut eszébe, hogy mit kellett volna mondania a vitában.
Egy takonygerincű seggfej.

citrix 2019.03.14. 12:54:12

Orbán milliárdokat éget el közpénzből pártpropagandára. A Polt féle fideszes ügyészség lojálisan asszisztál hozzá ahogyan azt a vezér el is várhatja hű pártkatonáitól. Közpénzből éget el csilliárdokat ez a rezsim úgymond "kormányinformáció" címén. Velejéig rohadt, hazug és korrupt rezsim.

Bravehearth 2019.03.14. 12:58:55

@Anita Nagys: "Minden reggel mikor olvasom a híreket, nap nap után csak azt látom, olvasom, hogyan vernek a picsájára milliárdoknak értelmetlen projektekbe..."

Először azt kellene meghatározni, hogy adott beruházás valóban értelmetlen, vagy csak szerinted értelmetlen. A kisvasút és az értelmetlen kalandpark jogos kritikáját kivetíteni nyolc év kormányzására és az azalatt megvalósult projektekre ostobaság, de legalábbis politikai szűklátókörűség. Látszik is az eredménye.

"Ha nem hagynánk, már régen elmenekültek volna a picsába, mert nagyon is jól tudják, hogy minimum fel lennének koncolva..."

Nézd, meglátásom szerint ha igazad volna, akkor a teljes 'ellenzéki összefogás' nem kétezer, de kétszázezer embert tudott volna kivinni a térre januárban is. Ehhez képest az egész úgy fulladt ki, ahogy nem volt! Sanszosnak érzem, ha megcsinálná a 'zellenzék' az általad hőn vágyott balhét, leginkább ők lennének szépen fölkoncolva és lámpára húzva! Ha egyszer észrevennéd, hogy egy elég jelentős tömeg az orbáni korrupciót sem gyűlöli annyira, mint ezt a szakadék ellenzéket, talán rájönnél, hogy hol a hiba a képben. Nem a népet kell okolnod azért, hogy b@sznak kimenni balhézni egy olyan ellenzékért, ami itt most szerencsétlenkedik! Ha magukért, az elveszett jövőért kellene kimenni, akkor már kint lettek volna. De a 'ceu'-ért? Néhány nyomorult kivágott bíróért, szaros pártok ostoba képviselőiért??? Ezeket mind szépen le is szarják a választók. Ez van.

"...mint mikor tudomásom van arról, hogy minden nap bejár a házamba lopni a tolvaj, de nem teszek ellene semmit..."

Nos, a példád szerint az elmúlt kilenc évben az én házamba nagyjából kétszer annyi bevételt tudok hazavinni ugyanazon munkával. Még nyaralni is el tudok menni, autót is gond nélkül tartom fönn, nyílászárót tudtam cserélni, rendbe tudtam tenni a kertet és még értékpapírokat is vettem (hozam is volt). Végre a hűtő és a mosógép is feleannyit fogyaszt, mert már nem 17 éves egyik sem és nem gond a ledvilágítás beruházása sem (igaz, nem a tiborcz csinálta). Bőven a nemzetgazdasági átlagbér fölött 15%-ot adózom, míg előtte átlagbéren 36%-ot fizettem (szuperbrottóval b+!). Tudod, szerintem nem ezek azok a körülmények, amikor feltétlenül utcára kívánnék vonulni. Illetve igen, a patkány balliba ellenzék elkezdene 'lázadót' játszani! Őket kaszálni simán látnám értelmét. A helyükön végre létrejöhetne egy olyan politikai ellenzéki erő (vagy több), ami végre vállalható programmal és politikával kergethetné el a jelenlegi erőt! Hát ennyi...
B.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.03.14. 12:59:00

@komplikato:

Nemigen vannak ma nácik.

Azt mondod, mindenki vallja azt élete végéig, amit születésekor?

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.03.14. 13:00:40

@komplikato:

@komplikato:

Nemigen vannak ma nácik.

Azt mondod, mindenki vallja azt élete végéig, amit születésekor?

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.03.14. 13:02:10

@Secnir:

"honnan léptél te ki?"

A Fideszből. Alapító tag voltam, bár nem vettem részt az alapító gyűlésen.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.03.14. 13:03:24

@Secnir:

"mikor volt a fidesz liberális-konzervatív?"

1995-ben kezdte, s részben még ma is az. De 1998-2009 között keményen az volt.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.03.14. 13:07:14

alapveto jatekelmeleti definicio, h a bevalthatatlan, vagy tobbszor belengetett fenyegetes semmivel egyenlo.
manfréd egy nulla. fogalma sincs mekkora féca lepi el, es azt hiszi nem lesz jeghegy...
hahahaha
szanalom bmeg.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.03.14. 13:08:02

@Thomas Grande:

Nincs hazudozás, félrebeszélés nélkül sikeres politika.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.03.14. 13:12:39

@FILTOL:

A Weber féle másodpercemberkék nem értik, mert ehhez is hülyék. Az ő egyetlen gondolatuk: szolgálni Soros gazdát és társait, mert így lesz aztán kényelmes öregkoruk milliókkal.

Helga Beauty Salon. 2019.03.14. 13:24:04

@Világít a torony: Ki nem szarja le hogy te min röhögsz. Még azok között is az utolsó vagy akiket leszarok! :P

eloi 2019.03.14. 13:40:20

@Secnir: A helyzet az, hogy amikor OV-ék észrevették, hogy bibis a liberális oldal, mindenkor kész lefeküdni a magyar liberális, és baloldal bárkinek, aki erősebb..., és nem a magyar érdekeket szolgálják inkább, akkor átmentek (KOHL kancellár HÍVÁSÁRA!) a Néppártba, amely akkor még konzi-keresztény és nemzeti pártok gyűjtőpárcsaládja volt!!!
A Fidesz maradt ezen a vonalon, sőt, erősített benne, miközben a Néppártból Merkel alatt egy mérsékelt LIBERÁLIS párt lett. Amelyet gyakorlatilag nem lehet megkülönböztetni a többi balos, szoci, liberális pártoktól.

Most tehát az a helyzet állt elő, hogy a Fidesz újra egy liberális formációban találta magát!
Miközben ők maradtak nemzeti-konzi-keresztény vonalon.

OV-nak azt kellene megkérdeznie, hogy a mai Néppárt szerint ugyan mik is azok az értékek, amiket még követnek? KONKRÉTAN és a gyakorlatban! Hogy összevethetőek legyenek azzal, amiket még a Kohl érában követtek (nem beszélve az ő elődei idejéről!), és amelyek valóban konzi-keresztény-nemzeti értékek???? És nem full liberális és baloldali értékek. Ekkor láthatóvá válna, ki az aki eltért.

ARABOKAT KIZÁRNI CEU t BEZÁRNI 2019.03.14. 13:44:51

"hogy a Junckert rágalmazó"

De mi volt a ragalmazas ? Ez egy antialkoholista plakat volt, de hat Juncker TENYLEG alkoholista. Ezt senki sem vitatja, ez nem ragalmazas.

KUHULIN 2019.03.14. 13:52:05

Weber otthon, hogy felbátorodott! :D

felucca02 2019.03.14. 13:52:19

@Helga Beauty Salon: Ki nem szarja le Helgát? Látod, én is tudok barom módon hozzászólni, úgy, hogy semmi ne menjen előre:)

ARABOKAT KIZÁRNI CEU t BEZÁRNI 2019.03.14. 13:52:44

"De ettől még Ignatieff rektor azt közölte, hogy folytatják az áttelepülést Bécsbe. "

HUZZANAK MAR A PICSABA. Nem igaz, hogy meg mindig itt vannak.

dr. mesterséges színezék 2019.03.14. 13:54:47

@Secnir: "Manfred Weber biztonsági megoldása az lenne, ha március 20-án csak arról döntenének, hogy milyen ellenőrzési mechanizmus alá vonják a Fideszt. Ezt kívánnák meg a most zajló választási kampányok is: hogy a következő hetekben csituljon el a Fidesz-téma, lehessen értelmesebb célokra csoportosítani az erőforrásokat, és más irányba fordítani a sajtó figyelmét."

Ez elég távol esik a lábhoz parancsolástól.
Aki puhapöcs, az egyébként sem lesz más egyik napról a másikra.
És tegyük hozzá: ami miatt most áll a bál, az semmi mindazokhoz képest, amiért már régen ki kellett volna vágniuk a fijjukat a hóra, ha egy percig komolyan gondolták volna azt az EU-t, amihez pl. Erdogan Törökországa nem csatlakozhat.

felucca02 2019.03.14. 13:55:50

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Ne is zavarjon, hogy éppen nem erről van szó.
Ez ilyen panel nálatok? Vagy a migráncsok, vagy a kétharmad fokozása?

felucca02 2019.03.14. 13:56:54

@ARABOKAT KIZÁRNI CEU t BEZÁRNI: Erről valami forrás? Nem azért, tudod, csak a pletyka miatt...

chrisred 2019.03.14. 13:58:02

@eloi: Helmut Kohl 1998-ban vesztette el a kancellári posztot és ugyanebben az évben mondott le a CDU elnökségéről. 2000-ben, amikor a Fidesz kilépett a Liberális Internacionáléból és belépett az Európai Néppártba, már Merkel volt a CDU elnöke.

felucca02 2019.03.14. 13:58:36

@eloi: A Kohl-érában ugyanígy vágták volna kia fideszt, mint a macskát szarni. Szerintem. Legutóbb talán a birodalmi kancellárral értették volna jól meg egymást orbánék.

felucca02 2019.03.14. 14:01:55

@Bravehearth: Igen, te vagy az, aki a hűtőn és a mosógépen méred meg az ország morális lerombolását. De neked a hűtőd feleannyíit fogyaszt! Gratulálok, remélem, most boldog vagy!
Azt már hozzá sem akarom tenni, hogy a hűtőd akkor is feleannyit fogyasztana, ha ma Kiss Mikinek hívnák a miniszterelnököt.

A LIPSI UGAT AZ ORSZÁG HALAD 2019.03.14. 14:07:06

"hogy 14 éve hatalmas felháborodást keltett, miután részt vett egy szélsőjobbos tüntetésen,"

14 éves jelentéktelen történeteket emlegetnek, miközben a JOBBIK sokadik antiszemita botrányát bagatelizálják, magyarázzák meg. A jobbik nem tud olyan szélsöségesen náci lenni hogy a balliberálisok ne akarjanak összefogni velük.

A LIPSI UGAT AZ ORSZÁG HALAD 2019.03.14. 14:07:41

"hogy 14 éve hatalmas felháborodást keltett, miután részt vett egy szélsőjobbos tüntetésen,"

14 éves jelentéktelen történeteket emlegetnek, miközben a JOBBIK sokadik antiszemita botrányát bagatelizálják, magyarázzák meg. A jobbik nem tud olyan szélsöségesen náci lenni hogy a balliberálisok ne akarjanak összefogni velük.

Bravehearth 2019.03.14. 14:12:02

@felucca02: "Igen, te vagy az, aki a hűtőn és a mosógépen méred meg az ország morális lerombolását."

Látom, az értő olvasás nem volt benne anno a tervben. Ok. Segítek!

Anitával azt próbáltam megértetni, hogy van egy jelentős tömeg, amely nem olyan körülmények között érzi magát, ami miatt egyenes kaszával kellene kirohannia az utcákra. Életkörülményekről beszélünk. A morális romlást illetően szerintem elég jó 'edzésen' van túl a társadalom. Tudod: a jó kis 2000-es évek egész komoly morális 'felvirágzása' után ezt már valamiért nem árazza a tömeg.

"De neked a hűtőd feleannyíit fogyaszt! Gratulálok, remélem, most boldog vagy!"

Mindenképp. Azért is boldogabb vagyok, hogy ugyanannyi munkával, körökkel értelmesebb jövedelmet keresve javítani tudtam a magam és családom körülményein. Miért ne örülnék? Még időm is jut esetleg másra is, mint a hétvégi meló...

"Azt már hozzá sem akarom tenni, hogy a hűtőd akkor is feleannyit fogyasztana, ha ma Kiss Mikinek hívnák a miniszterelnököt."

Ha nem tudom lecserélni, akkor miért fogyasztana feleannyit??? Tudod, '12-ig gyakorlatilag vegetálás folyt. Akkor is volt jobb hűtő, csak nem tudtam megvenni. Szerintem nem bonyolult...
B.

nu pagagyí 2019.03.14. 14:13:41

Kezdenek az EU-ban besokallni a saját fészkébe piszkító Orbántól. Elég türelmes a Néppárti Szövetség, hogy eddig is elviselte ezt a Fidesz nevű neofasiszta képződményt. Itthon viszont nekünk kellene megszabadulni ettől a bűnszervezettől, megakadályozandó a későbbi tragédiákat,

Helga Beauty Salon. 2019.03.14. 14:15:34

@felucca02: . Legutóbb talán a birodalmi kancellárral értették volna jól meg egymást orbánék.................

Na megérkeztünk a degenerált non plus ultra agyfasz Hitlerezéshez bő hetven évvel a nevezett halála után is! Hát vitathatatlanul nagy ember lehetett ha nálatok még mindig etalon valamilyen szinten. Nekem személy szerint semmi nézeteltérésem nem volt vele.

A LIPSI UGAT AZ ORSZÁG HALAD 2019.03.14. 14:25:06

"ám az egyik hirdetésen szereplő szerelmes pár nagyon is ismerősnek tűnt.
tipikus módon melléfogott a hatalom, "

Tényleg rettentöen melléfogott a hatalom. Mert a forgatás után azonnal ki kellett volna végezni a szereplöket, hogy sehol másutt többet nem szerepelhesenek. Hiszen ezt mindig igy szoktak a szinészekkel, modelekkel.

Kicsit sem szánalmasak a libbantak, hogy ilyennel probálnak támadni.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.14. 14:53:43

NA!

Vizsgáljuk meg, hogy áll az ultimátum dolga!

1. kampány leállítás: Ez meg lett ígérve, folyamatban van
2. bocsánatkérés: Nem hittem volna, de a Csuti küldött levelet a "hasznos idióták"-nak
index.hu/kulfold/ep/2019/03/14/orban_levelet_irt_a_nepparti_ellenfeleinek/
vagy elég lesz nekik, vagy nem... egy részüknek biztos elég.
3. CEU: Weber kigondolt egy olyan kiskaput, amin keresztül Orbán ki tud csúszni a kutyaszorítóból... jövő héten eldől, hogy elfogadja-e a felkínált egérutat.

Hát, van egy olyan érzésem, hogy jövő héten az EPP nem fogja kizárni O1G pártját... Megint megússza a dolgot.... folytatódik a pávatánc.

törppicur 2019.03.14. 14:55:06

Kedves lajos
Hol es mikor mondta weber a cimben szereplő mondatot?
Vagy csak te költői túloztál 1 durvát?
Qrva erős vágókép van hozza?

Habony.Arpad. 2019.03.14. 15:02:01

"Az újság szintén beszámol arról, hogy a magyar kormány családbarát hirdetéséhez sikerült egy olyan fiút találni, aki csapodár szerepben lett híres (hírhedt) a netezők körében. "

Már megint magukat szopatják a lipsik. Ez ugyanis, így volt megtervezve. Azt akarták bemutatni, hogy egy korábban csapodár megbízhatatlan ember, meghalva Orbán Viktor 7 pontos akciotervét, megváltozik, megházasodik, családot, gyerekeket szeretne. Ez a családvédelmi kampány lényegi üzenete.

chrisred 2019.03.14. 15:25:01

@Habony.Arpad.: Jogos, csak egy lipsi találhat ki olyan ostobaságot, hogy a kormány közpénzből tisztességes, becsületes embereknek nyújt támogatást.

enrikokaruszo 2019.03.14. 15:29:57

@felucca02: a demokrácia egyik alapvetése hogy az egyes emberek közérzete jelenik meg és adódik össze szavazáskor...neki a hűtője nagy, neked kicsi a pöcsöd, számláláskor kiderül, a plusz vagy a mínusz győzött

Lémusz 2019.03.14. 15:39:52

A mai sajtószemléhez csak néhány megjegyzésem lenne.
Weber ultimátumot adott:
Weber eljött Magyarországra, tárgyalt, majd haza érve nagy hangon elmondta, milyen kemény volt. Nekem ez ismerős valahonnét. Azt hiszem ilyenek miatt szokták miniszterelnökünket kétszínűnek nevezni. Weber viszont valójában a megegyezésre törekszik, hiszen egy sikertelen egyeztetés csak ártana a politikai megítélésének.
CEU:
Magyarországon millió gond van a demokráciával, azonban furcsa módon a reflektorfénybe mindig azok kerülnek, amelyek sarkkövei Orbán „összeesküvés elméletének”. Jelen esetben már megint Soros. Az én szemszögemből a CEU legfeljebb oktatási kérdés, de semmiképp nem alapja a demokráciának, hiszen más országban nincs is egyeteme, mégis demokratikusak.
A születési támogatás plakátja:
The Washington Post megírta, hogy „Visszafelé sült el a magyar kormány egyik reklámja a születések támogatására.” Nem hiszem el. Ez egy nagy múlttal rendelkező mérvadó újság a szememben. A hír viszont a Blikk szintje. A Washington Postban az ügy kapcsán legfeljebb azt kellene, elemezni, hogy a kelet-európai kis ország kormányának intézkedései logikusak-e, vagy egyáltalán van-e olyan eleme, amelyet a fejlett országokat sújtó népességfogyás ellen be lehetne vetni.

Mintha az egész világ a bolhák nemi szervével volna elfoglalva, amíg az oroszlánnal amin él senki sem foglalkozna.

dr. mesterséges színezék 2019.03.14. 15:47:34

@nu pagagyí: index.hu/kulfold/ep/2019/03/14/a_szlovenek_is_kilepnek_a_neppartbol_ha_a_fideszt_kizarjak/

Ennyi. Kivártak, aztán megint kivártak, miután most megint kivárnak, és jön a meglepi, hogy a probléma ahelyett, hogy megoldaná végre magát, csak komplexebbé válik.
Egy vállalati középvezetőben több dörzsöltség van, mint ezekben a szánalmas patópálokban.

dr. mesterséges színezék 2019.03.14. 15:52:15

@Lémusz: - Vádlott, igaz, hogy leütötte?
- Leütöttem.
- ... és elvágta a torkát?
- Elvágtam.
- ... és kicsontozta?
- Kicsontoztam.
- ... és megsütötte?
- Megsütöttem.
- Hová tette a csontokat?
- A kommunális hulladékba.
- MICSODA???

enrikokaruszo 2019.03.14. 15:52:42

@dr. mesterséges színezék:pl. ezért kéne másokra bízni az eut:)

dr. mesterséges színezék 2019.03.14. 15:54:58

@enrikokaruszo: Megsúgom: nincs EU.
Ha volna, akkor azon belül pont ugyanazt kéne teljesíteni, mint befelé törekedve.

Nincs közöttünk csicska 2019.03.14. 16:06:34

@dr. mesterséges színezék: nincs kompromisszum a globalista internacionaleval

lenörd hofstadter 2019.03.14. 16:07:10

Az roppant jól látszik, hogy a hazai agymosott hülyéken kívül a normális világban már senki sem hisz a hazug tolvaj hájdisznó kangecigánynak.

enrikokaruszo 2019.03.14. 16:10:27

@dr. mesterséges színezék: annyira van, amennyire tervek, szabályok, kommunikáció szintjén kívülről létezőnek látszik, de szerintem ez bármire igaz

Nincs közöttünk csicska 2019.03.14. 16:14:01

@dr. mesterséges színezék: Idei program lippshyknek

1 EP valasztasi szopas
2 butapesti valasztasi kiszopas

Lesz meg vmi jelentosebb?

Minden ballib bérretteg 2019.03.14. 16:21:13

A bevándorláspárti erők ezt megint beszopták. A néppárt Soros csicska ejtőernyősei visszakozni kénytelenek.

index.hu/kulfold/ep/2019/03/14/a_szlovenek_is_kilepnek_a_neppartbol_ha_a_fideszt_kizarjak/
A szlovének is kilépnek a Néppártból, ha a Fideszt kizárják

dr. mesterséges színezék 2019.03.14. 16:25:09

@Nincs közöttünk csicska: Nem értek hozzá. Én még azt sem tudom, hogy Putyinnal fogjátok megünnepelni Sztálin születésnapját, vagy nélküle.

Bambano 2019.03.14. 17:04:12

egy rakás angol újság tolja itt az észt, hogy mi ne legyen az európai néppártban.
két hét múlva meg outsiderek lesznek európában. nem lenne indokolt otthon sepregetni kicsit?

martineden 2019.03.14. 17:18:44

@Secnir: Ugzan! Weber ep olyan takonygerinc,mint 01g.Ketsegbeesetten munkalkodik azon,h ne kelljen kirugni a fideszt.Azert erolkodik a CEU ugy megoldasan,de csalodott,mert a csuti csungohasu abbol nem akar engedni.Ezert jott most a dumaval,h o nem targyalt,hanem ultimatumot adott.

Nincs közöttünk csicska 2019.03.14. 17:21:22

@martineden: Pedig konnyen megoldhatna a CEUt, mer nem hivja meg az orszagaba?

ha ha ha

martineden 2019.03.14. 17:30:22

@Bravehearth: ,,és nem gond a ledvilágítás beruházása sem (igaz, nem a tiborcz csinálta). "...pedig egy ilyen fillerekkel megveheto takonygerincu fideszesnek,illet volna vele csinaltatni ,nem gondolod?Mikozben a judaspenzedet szamolod,azt is szamold ki ,miert mennyivel fizetsz tobbet`Kezd az AFA-val,az utdijakkal.az ertektelen forinttal ect..ect.

Nincs közöttünk csicska 2019.03.14. 17:31:31

@martineden: Ez van, a magyarok szeretnek egyre tobb adot fizetni, csak nem a lippsiknek

#dealwithit

ha ha ha

felucca02 2019.03.14. 17:35:29

@Bravehearth: Értelek én! Te azért tudod megvenni az új hűtőt, mert orbi úgy viselkedik, ahogy. Ha normális lenne, hűtőd sem lenne. Teljesen világos az összefüggés a gazdasági szárnyalás és a jogállami leépítés, nagyüzemi korrupció között. Remélem, folytatják!

Secnir 2019.03.14. 17:37:08

@Minden ballib bérretteg:
"A szlovének is kilépnek a Néppártból, ha a Fideszt kizárják"
mind a hárman?

Bambano 2019.03.14. 17:41:51

@felucca02: úgy érted, hogy teljes összefüggés van aközött, hogy a gazdaság toporog, mint a szaró galamb meg aközött, hogy viktor a góré? igazad van.

Habony.Arpad. 2019.03.14. 17:56:29

@Secnir: Jottek nagypofaval, hogy Orbanek csak 14-en vannak. Igen de ha kizarjak, akkor magaval visz meg minimum 30 embert, es ugy mar egyertelmuen kisebbsegbe kerulne a neppart.
Fognak meg Orbannak konyorogni, hogy nehogy ki akarjon lepni.

Secnir 2019.03.14. 18:11:50

@Habony.Arpad.:
"Igen de ha kizarjak, akkor magaval visz meg minimum 30 embert, "

eddig az sds szólt, ez 3. nem látom a többi 27-et. viszont ha orbán marad, akkor a beterjesztést jegyző 41 tuti megy.
az összes ír: fine gael 4, az összes portugál: cds-ppp 1, psd 3, az összes holland: cda 5, belgákból CD&V 2, a belga CDH 1, az összes luxemburgi CSV 3, az összes finn NCP3, az összes litván 4 fő, az összes görög ND 5 fő, az összes svéd 4 fő, és a bulgároktól 6 a 7-ből, azaz 41 fő, míg a fidesz 12-t foglal az EPP-ben.
tehát jelen állás szerint a 271 fős EPP dönthet. vagy meggyengül a frakció 15 fővel vagy 41-el. (és ugyanennyivel erősödhet az alde, stb.)
szerinted?

felucca02 2019.03.14. 18:27:43

@Habony.Arpad.: Ti tulajdonképpen mire játszotok?
1. A fidesz mindenképpen maradjon bent a néppártban, mert nektek az a jó.
2. A fidesz mindenképpen lépjen ki a néppártból, mert nektek az a jó.
3. Mindegy, mi lesz, csak a néppártnak szar legyen, mert csak.

Nu, ezt előbb egyeztetni kellett volna a főnökséggel, azok ugyanis valamiért leszarták a bokájukat, mikor weber idejött, és gyorsan, suttyomban leragasztották az összes plakátot.

Tehát mégis, mit szeretnétek, azonkívül, hogy éljen viktor?

felucca02 2019.03.14. 18:30:31

@Bambano: Ezt nem teljesen értettem, de úgy gondolom, hogy a gazdaság nem attól szárnyal, hogy viktor úgy lop, ahogy a csövön kifér, hanem egyébként. Ebből arra következtetek, hogy ha mondjuk én lennék a minielnök, akkor sem szárnyalna kevésbé, plusz az a húsz százalék ellopott jav hirtelen megjelenne a köz számláján, ami érezhető lenne.

Secnir 2019.03.14. 18:34:37

@felucca02:
"Tehát mégis, mit szeretnétek, azonkívül, hogy éljen viktor?"
:D
nem tudják, nincs központi direktíva. az a nagy büdös van, hogyha valami nem a fidesz szája íze szerint alakul, illetve olyan történik, amire nem voltak felkészülve, arra nincs forgatókönyv, nincs válasz. ilyenkor a médiában teljes kétségbeesés van, megjelenik a zavar az erőben. nézd meg, nincs egy egységes üzenet, hogy mit KELL kommunikálni weber látogatása kapcsán. bayer, gajdics, a 8 ment a saját feje után, majd fél nap múlva orbán kvázi szájbaszarta az egész bagázst.
az ide (is) írogató jobboldali (nevezzük trollnak) is zavarban vannak, mert nem tudják, hogy a saját médiájukban fellelhető információk alapján mihez nyúljanak, mi az igaz (nekik)?
a külföldiekről most ne is beszéljünk, bircaman még nem olvasta az orosz médiában a saját álláspontját, az neki meg különösen kínos, hogy saját népe (a bolgárok) szavaztak orbán ellen, akt most dicsőítenie kellene.
tehát meg vannak makkanva, azért írogatnak hülyeséget, azért terelnek (gyurcsány. soros. meg a szokásos sztereotípiák).

:D

Habony.Arpad. 2019.03.14. 18:39:42

@Secnir: Ez nem ilyen egyszeru. Eloszor is a nagyreszuk egyszeruen csak politikai haszonszerzes miatt fenyegetozik. Nem akar kilepni, csak kell neki a felhajtas a nepszeruseg miatt.
A masik resze meg, dehogy fogja elorre a nyilvanosag elott bejelenteni, hogy beinduljon ellenuk a liberalis terror.
Szoval eleg nagy kaosz, hogy melyik jobb a neppartnak, ha Orban marad, vagy ott hagyja oket. Webernek is ezert kelett idejonni egyezkedni.

felucca02 2019.03.14. 18:40:13

@Secnir: Jó, akkor most segítek nekik:

Figyu, trollok, legalább Szombathelyből tanuljatok, mit kell ilyenkor mondani.
1. bevándorláspártiak
2. szivárványkoalíció

Ha ezeket a fogalmakat szinte tetszés szerinti mondatokban keveritek össze-vissza, akkor biztos a siker.
Na, ne én mondjam már meg...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.03.14. 19:16:25

@Helga Beauty Salon: "Tényleg te mennyi adót fizetsz, hogy így sír a szád?" - Te sem vallod be mennyit kapsz egy szopásért. Ha csak egy doboz cigit kapsz, azt is be kell vallanod!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.03.14. 19:17:33

@Helga Beauty Salon: Végre te is eljutottál oda hogy birca a hazaárulás mellett még idióta is.

engedélyes pinaellenőr 2019.03.14. 19:18:41

Milyen hülyén fog bámulni maga elé a sok hülye libsi, amikor rájönnek, hogy Fideszt mégse zárják ki a néppártból..:) Már-már április 8-a szintű hülyén maguk elé bámulás lesz..:)))

6.Lenin 2019.03.14. 19:18:53

Emléxem, hogy ápr. 8.-án délután valaki megfenyegette a KE-t.

Talán most is okosabb lenne megvárni az eu-s választás végeredményét.
szerintem Orbán is arra vár, nyugodtan.
a kis pöcsök (Weber) + ugráljon addig, + fenyegessen (megint feleslegesen). itt + csurogjon a nyál (szintén feleslegesen).

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.03.14. 19:20:05

@közíró MAXVAL bircaman: birca! elég kusza az életrajzod. Voltál fideszes, miépes, egyházi tisztségviselő, szovjet iskolába jártál, törzsvendég a Bratovan utcai gőzfürdőben, adócsalásért és pedofiliáért köröztek. Nem semmi!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.03.14. 19:23:03

@Thomas Grande: " S te hallottál már kétszínűségről, hazudozásról, sunyiságról?" - A hazaáruló @közíró MAXVAL bircaman: ezekkel a tulajdonságokkal szoros kapcsolatot ápol.

Orbán veje 2019.03.14. 19:30:46

@6.Lenin: Haver! Inkább a plakátvakárasban lettél volna serényebb. Akkor most nem főne a geci gazdád feje, és nem nem könyörögne levelekben, hogy há mégse basszák már ki, mint a macskát szarni.

6.Lenin 2019.03.14. 19:40:11

@Orbán veje:

Látom nem értetted. Május végén nem biztos, hogy a probléma még ez lesz.
Ki, kit is basz ki, és honnan.

Dzseem 2019.03.14. 19:59:09

@engedélyes pinaellenőr: a merev távolbanézés amúgy kifejezetten egészséges. :-)) de nem ez az, ami a gáz. Kizárják, nem zárják .. a gond a nagyon nagy gond, a ciki, az űbergáz a brutálfos az az, hogy egyáltalán a Hajráfidesz idáig jutott. Mert .. olyan ez, mint a suliban. Kihúzhatod az egész évet úgy, hogy nem tanulsz és hülye maradsz, mint a segg. Ha nem szólítanak fel, akkor ki sem derül. Nem az a gáz, ha 1-est kapsz, hanem ha az egész osztály előtt kiderül, hogy mennyire buta hülye vagy. Na itt most ez a sztori.

Orbán veje 2019.03.14. 20:08:29

A Nemzeti Geci egész életében csak rombolt. Kicsiben kezdte. Előbb szétverte a Kisgazdákat, majd az MDF-et. Majd szétverte az országot élen az egészségüggyel meg Magyar Tudományos Akadémiájával.

De itt nem állt ám meg ez a baromállat. Most éppen szétveri az Európai Néppártot, de ezzel egyidejűleg szétverni próbálja magát az Uniót is.

Tör, zúz, rombol,amit csak lehet. De most hogy küszöbön áll a kirúgása, elkezdett csúszni, mászni, bocsánatot kérni azoktól akiket hasznos idiótáknak nevezett. Gerinctelen szaralak ez na. Még talán a Rákosi - Farkas - Gerő trióban is több volt a becsület, mint ebben a nemzeti fideszes geciben.

felucca02 2019.03.14. 20:21:05

@engedélyes pinaellenőr: Na várjál, akkor mégis arra játszotok, hogy ne zárják ki a fideszt?
Kicsit ellentmondásban vagytok...
Viszont az elárulom, hogy nekem, mint libsinek, édesmindegy, hogy honnan zárjátok egymást és hová, én a zavarotokon derülök.

felucca02 2019.03.14. 20:23:30

@6.Lenin: Orbán biztosan tök nyugodt, akkor valamilyen alattvaló pörögte túl a helyzetet a nagy plakátleragasztással.
Szerintem felháborító, hogy vannak még önállóan cselekvő alattvalók, nem kellene kicsit szigorítanotok?

6.Lenin 2019.03.14. 20:34:10

@felucca02:

Weber 1 pitiáner pöcs-szerintem-belekeverte magát egy rossz kampányba, és nem tud kiszállni belőle. Csapkod össze-vissza.
Orbán meg szerintem a végeredmény kivárására játszik.
Teljesen értelmetlen izmozás zajlik az eu részéről. Soxor maguk ellen fordítják a saját kampányukat is.
Nemsokára eldől ki is a fasza gyerek. Weber nem fog jól kijönni ebből, otthon NO-ban.
Orbánt itthon egyik verzió se fogja komolyabban érinteni. Nagyobb játékos annál.

chrisred 2019.03.14. 20:44:28

@joska dks: Ne ugas te mocskos orbanista, remélem hamarosan bevonul a NATO és a rohadt magyarokat végre megszopatják. Alig várom már, hogy jöjjenek az arabok!

Orbán veje 2019.03.14. 20:46:23

Ha Petőfi ma élne, aligha találna olyan nyomdát, ahol ki tudná nyomtatni a 12 pontot.

Sajtószabadság, meg cunzúra eltörlés! Na persze. Ki vállalná ennek kinyomtatását a hazug propagandát toló orbáni diktatúrában? Egy vállalkozót sem találna erre.
Úgy járna, mint a Magyar Hang nevű ellenzéki újság. Szlovákiában kell nyomtatni, itthon senki nem merte vállalni.

Így néz ki ez a rohadó orbáni ország.

taga20 2019.03.14. 20:46:50

@6.Lenin:
a geci 1 pitiáner pöcs-szerintem-belekeverte magát egy rossz kampányba, és nem tud kiszállni belőle. Csapkod össze-vissza.
weber meg szerintem a végeredmény kivárására játszik.
Teljesen értelmetlen izmozás zajlik az gecimaffia részéről. Soxor maguk ellen fordítják a saját kampányukat is.
Nemsokára eldől ki is a fasza gyerek. a geci nem fog jól kijönni ebből.
a gecit itthon egyik verzió se fogja komolyabban érinteni, mert az olyan selejtes fasz, mint amilyen te is vagy, életbe tartja. egy felcsúti játékos színvonalán áll.

felucca02 2019.03.14. 20:53:02

@6.Lenin: Biztosan úgy van, ahogyan mondod. De ettől még a geci köreiben összetörik magukat annak hangsúlyozásában, hogy csak a néppárt.
Aztán a plakátokra is a tavaszi szellő sodort véletlenül kék papírt. A geci meg annyira nyugodtan várt ki, hogy ma olyat tett, amit soha életében.

6.Lenin 2019.03.14. 21:03:14

@felucca02:

Várjuk ki május végét. Ma szerintem senki Európában nem tudja megjósolni a választás kimenetelét. Nagyon rossz taktikát választott Weber. Gyenge politikus. Annyira epekedik a pozícióért, hogy nem tudta jól irányítani az dolgot.
Orbán mindenképpen a nyerő oldalon áll. Ebből a nyugat (ballib része) nem fog semmiképpen jól kijönni ( migráció).

martineden 2019.03.14. 21:27:28

@Orbán veje: Beletrafaltal.Nem kinyomtatni,de meg elmondani sem engednek Petofi verset,ezek a hulladek fideszesek.
,,Ki akarták hagyatni a kínosnak vélt versszakot Petőfi verséből"
2019.03.14. 16:19 Index

felucca02 2019.03.14. 21:43:39

@6.Lenin: Milyen migráció? Mi van a migrációval?

martineden 2019.03.14. 21:50:54

@taga20: Igen,ez nyilt hazaarulas es nagyon hasznos az orban klannak.Lopott penzek kifeheritese indul nagyuzemi modban,igy mar az orsos unokak is nyugodtan allhatank a sajat labunkra..

dr. mesterséges színezék 2019.03.14. 22:50:17

@Orbán veje: "Aki nem épít, annak rombolnia kell. Régi dolog ez, akár a történelem vagy a fiatalkorú bűnözők."
/Ray Bradbury/

2019.03.15. 00:13:26

@Bravehearth: "lábhoz viktor, európai körúton jártam, beugrok ide is. coki. megmondom mit kell tenni, ha zabálni akarsz az asztalnál. na szevasz." Jól látod, ez szinte pontosan így történt. Alázzák elég rendesen, egy darabig fent lesz a szopó rolleren. Ehhez az égéshez képest egy 100 hektáros erdőtűz csak cserkész melegedő. Na de hát, saját magának kereste a bajt. Az okos ember más kárán tanul, a hülye meg a sajátján. (nézz utána, hogy Weber kinek adott még interjút és abban mit mondott, orbán eme remekbe szabott csicskáztatása után)

Helga Beauty Salon. 2019.03.15. 08:02:49

@Orbán veje: Még talán a Rákosi - Farkas - Gerő trióban is több volt a becsület, mint ebben a nemzeti fideszes geciben............

Naná! Mindhárman talpig becsületes kiváló emberek voltak, nagyszerű időket köszönhet nekik a magyarság!
Nem is fogjuk elfelejteni soha bazmeg és ezért most a kései, másnak kinéző de teljesen ugyanolyan utódaikat és leszármazottaikat nem engedjük a hatalomba!

Helga Beauty Salon. 2019.03.15. 08:06:34

@Thomas Grande: (nézz utána, hogy Weber kinek adott még interjút és abban mit mondott, orbán eme remekbe szabott csicskáztatása után).............

Ne aggódj, mindent láttunk, hallottunk és megértettünk!
Egy német, kipával a fején, a mazsihisz udvarán kioktatta a magyarokat az antiszemitizmus helytelenségéről!
Érdekes időket élünk! :D

6.Lenin 2019.03.15. 09:11:57

@felucca02:

Semmi. Majd békésen belebukik néhány ország. Sorban buknak, bukdácsolnak a kis skandináv, és más "hős" országocskák, de akár NO-is előbb-utóbb kénytelen lesz adókat emelni, fizetéseket csökkenteni.
Nagyon hülye taktika azt hinni, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is.

Bravehearth 2019.03.15. 10:13:37

@martineden: Nézd, ahogy a rántott jóqrvaanyád véleménye, úgy egy magadfajta ostoba lúzer balliba patkány véleménye sem nagyon érdekel. Ez van, kicsirigó.

"Mikozben a judaspenzedet szamolod,azt is szamold ki ,miert mennyivel fizetsz tobbet`Kezd az AFA-val,az utdijakkal.az ertektelen forinttal..."

Munkaviszonyból származó, munkáért (versenyszférában) kapott jövedelmet csak egy magadfajta ostoba szartarisznya hív júdápénznek. Ami pedig a számolást illeti, veled és a fajtáddal ellentétben nekem az is megy (ahogy az írás is). Kiszámoltam. Körökkel jobban járok. A gyengébb forintot dollár- és europapírokkal, illetve devizaszámlával védtem ki. Tudod, egy fajtádbéli számára lehet, hogy meglepő, de akinek volt agya az '10-ben számított a forintgyengülésre. Elhiszem, ha nem érted, csak lesz@rom. A csótányferi vagy a kunhalmi csak megvigasztal majd, te kis nyomorult!

@felucca02: "Értelek én!"

Dehogy értesz! Ahogy a mellékelt ábrátok mutatja, szart se értetek.

"Te azért tudod megvenni az új hűtőt, mert orbi úgy viselkedik, ahogy."

Azért tudom megvenni, mert az elvégzett munkáért kapott jövedelem körökkel elfogadhatóbb, kisebb rajta a közteher (tudod: a fogyasztási adóztatás felé elmozdulás ezt jelenti) és tervezhetőbb a közeli jövő.

"Ha normális lenne, hűtőd sem lenne."

Vagyis, haa olyan lenne, mint a csótányferi vagy a libajnai kis szarevő imádottjaid? Egyetértek. Ha azok a patkányok fújnák még a passzátszelet, lehet, hogy már rég nem volna hűtőm sem. Ezt jól látod.

"Teljesen világos az összefüggés a gazdasági szárnyalás és a jogállami leépítés, nagyüzemi korrupció között."

Ha a jogállam azt jelenti, amit '10 előtt jelentett, akkor építsék is le a picsába és soha többé faszom jogállamot! Ha ez az ára, akkor pusztuljon a jogállam, teszek rá.

"Remélem, folytatják!"

Meglátjuk. Azért vannak fenntartásaim...

@Thomas Grande: "Jól látod, ez szinte pontosan így történt. Alázzák elég rendesen, egy darabig fent lesz a szopó rolleren."

Ha figyelmesen olvastál volna, láthattad volna, hogy én is csak idéztem. Ami pedig a jövőt illeti, nem lennék meglepve, ha esetleg ez a véber nevű takonytúró kis senkiházi csókolná meg a flasztert. Már a saját berkein belül is vannak, akik egy gyenge, jellemtelen és karakternélküli kis 'kompromisszumos' jelöltnek tartják. Annyi a mázlija, hogy a maradék két hónap alatt már esélytelen volna egy másik, normálisabb jelöltet felépíteni! Így marad ez a kis nyomorult...

"Az okos ember más kárán tanul, a hülye meg a sajátján."

Ezt jól látod. Az utóbbi évek mégis azt mutatják, hogy ezt leginkább Orbán értette meg.

"nézz utána, hogy Weber kinek adott még interjút és abban mit mondott, orbán eme remekbe szabott csicskáztatása után"

Szerintem totál irreleváns, mit nyilatkozgat ez a kis szartarisznya a 'júrónyúzhoz' hasonló eurovezérelt ballibbant nyugati patkányhorda számára. Ahogy te sem, úgy a júrópatkányok és a többi hasonló tollforgató kisegér sem volt ott a szobában. Vagyis azt írnak le, amit ez az alibibajor gagyog nekik. Senki sem tudja igazolni, vagy cáfolni, hogy mit és hogyan hazudozik az a parazita! Szerintem...
B.

Hungryhorse 2019.03.15. 12:53:20

A rosseb.
Még mindig nem rúgták ki a patást?
Pedig itt már két éve megírtátok, hogy másnapra ki lesz rúgva!

Szar lehet nektek, minden nap arra kelni, hogy buktor nem bukott meg ma sem, buktort nem rúgták ki ma sem...
Sehol egy jó kis gazdasági összeomlás, kuszaszem elűzte nagy barátotokat az imf rémet.
Szerintem fogadjátok meg kuncze tanácsát mielőbb!

engedélyes pinaellenőr 2019.03.15. 13:00:22

@Dzseem: Igen a jól ismert ballibsi gondolkodásmód: a nyugati bácsik überistenségek, mindenben meg kell nekik felelni, mint egy szigorú tanár bácsinak. Ti libsidióták eredendően kollaboránsok vagytok, más magatartást el sem tudtok képzelni.
Ez a néppárti szavazás nem a Fidesz vizsgája lesz, hanem a néppárté: hogyha kizárják a Fideszt, az azt jelenti, hogy többségüket már befertőzte a kártékony libsizmus. Ez esetben nem is szabad maradni egy ilyen álkonzervatív pöcegödörben, hanem Európa megerősödött bevándorlásellenes pártjaival kell egy új frakciót alapítani, és minden lehetséges eszközzel tovább blokkolni Európa erőszakos iszlamizációját..

Dzseem 2019.03.15. 14:17:33

@engedélyes pinaellenőr: ha ezt te Magad is elhiszed, akkor ennyi erővel mindig van “menekülő útvonal” aminek ki tudja, hogy hol a vége. Szapulhatsz másokat, mert minden szavadból ez süt. De ezt Forrest Gump is tudta .. az a hülye, aki mondja. Nincs itt papi semmilyen összeesküvés meg hadszíntér. Mi és köztük én is persze egyszerűen normálisan akarunk élni. Baromi sokan. Nem harcolni, nem ellenséget kreálni és állandóan tartozni valahova. Állandóan a “győztesekhez” sorolni magunkat és buta háborúkat vívni. Sok sok ilyen van, mint Te is. Akinek mindig az a jó, amit szemből lát és, ha elfogy a kenyér, akkor jó a kifli, ha az is elfogy, akkor jó a tegnapi kenyér sarok .. de az is jó, ha estére nem eszel semmit .. mert tulajdonképp az az egészséges. Sosem tudnám hagyni, hogy vezessenek .. főképp nem az orromnál fogva. Neked egyszerűen FÁJ, ha valaki nem úgy gondolkodik, mint Te. Pedig az életnek pont az a lényege, hogy mindenki másképp gondolkodik és ezt hagyják is.

Világít a torony 2019.03.15. 15:43:16

@Helga Beauty Salon: Nem veszed észre, de saját lábaidra kakálsz. Arra azért figyelj hogy sose kerülj magad alá, mert akkor a szádba pottyantasz!

Világít a torony 2019.03.15. 15:51:09

@közíró MAXVAL bircaman: A Fidesz és számodra valójában mindenhol. Ez a létezés alapja berkeitekben.

Helga Beauty Salon. 2019.03.15. 16:35:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ez a két sor mindent elmondana rólad, csak az a baj, hogy már eddig is tudtam, hogy egy szerencsétlen hülye buzi vagy! :P

engedélyes pinaellenőr 2019.03.15. 17:57:48

@Dzseem: Ti egyetlen magatartásformát ismertek: beleomlani a szent nyugat valagába, és kritika nélkül teljesíteni a brüsszeli és berlini direktívákat. Jelenleg a Fidesz külpolitikájának lényege a bevándorlás, Európa iszlamizációjának visszaszorítása, és ennek megfelelően akarja befolyásolni Európa politikai erőit is, jelesül a néppártot.Ezt a politikát képviseli . Mellesleg már AKK is a német határok esetleges lezárásáról beszél, és közép -Európa országainak tiszteletére szólít fel. Kurzék mecseteket záratnak be, és imámokat utasítanak ki. Szóval, változnak a dolgok..;)

Világít a torony 2019.03.15. 18:38:38

@Helga Beauty Salon:
Örülök, hogy tetszett.
Ja...mégsem.

Dzseem 2019.03.15. 20:01:36

@engedélyes pinaellenőr: fura ez a “Ti” .. akkor van olyan is, hogy “Mi”? Egyáltalán milyen alapon mondod bárkire azt, hogy Ti? És akkor vannak az ők is!? Tiszta gyogyi dolog. Magad rekeszted ki .. bárhova is sorolod magad. Bár őszintén szólva ez a része egyáltalán nem érdekel. Szűk dobozban élheted az életed, ha ilyen a világ látásmódod. Sosem fogod megérteni, mert nem tudod külső szemmel olvasni azt, amit írsz. A dolgok változnak persze ez világos. De az ilyen fideszhuszárok, mint Te is egy teljesen beszűkült életet éltek. Napi ki tudja hány órát szántok az életetekből nyamvadt politikusokra. Belülről látod Te is a dobozt. Várod a csodát, ami sosem jön el. Amire meg büszke vagy, az az, hogy valahova tatzozónak érzed magad. Azt hiszed, hogy minden profi terv alapján megy és készül a mestermű. Pedig tényleg csak egy álmába beleragadt szociopata bolond az, aki ezt az egész mókát kavarja maga körül. Isten mentsen, hogy bármiről meg legyél győzve. Elég baj neked az hidd el, hogy ebben a beszűkült világban élsz. Pedig a világ jó papi.

Anatolij Ubijca 2019.03.16. 10:19:43

@martineden: "ez nyilt hazaarulas"

Mármint, amit a balliberálisnak nevezett ellenzék tagjai csinálnak?

Hát ez talán egy kicsit erős kifejezés, de hasznosnak valóban nem nevezhető a tevékenységük.

Itt lenne az ideje annak, hogy egy kicsit magukba nézzenek, és elgondolkodjanak azon, hogy nem akarnak-e esetleg inkább másik szakmát választani maguknak.

A magyar választópolgárok is segíthetik ezt a fajta önvizsgálatot, ha egy elbocsátó szép üzenetet küldenek nekik 2019. május utolsó vasárnapján!

engedélyes pinaellenőr 2019.03.16. 11:10:24

@Dzseem: Liberált vagy, én meg nem vagyok az. Ilyen alapon. A liberált támogatja a bevándorlást én meg nem. Beszéljünk világosan.
Az meg érveid hiányát mutatja, hogy elkezdesz a vitapartnerrel foglalkozni. Most én is kezdjek bele ebbe a szánalmas, átlátszó taktikába?

"Napi ki tudja hány órát szántok az életetekből nyamvadt politikusokra. "

Hihi erről kérdezd meg Tagát, meg többi hozzá hasonló szociopata ballibsi trollt. Aki már-hozzád hasonlóan érveket meg sem próbál megfogalmazni-csak a kötelező zorbányellenes paneleket nyomatja, míg be nem áll az agyhalál..:)

"Várod a csodát, ami sosem jön el. "

Te is vártad a csodát április 8-an, aztán csak a jól megérdemelt pofánverődésben lett részed, a vereség szokásos ízét kellett érezned már oly sokadjára, és fogod is még ezt érezni jó sokszor. Szánalmas politikai oldalad szép lassan elrohad a történelem szemétdombján..:)

engedélyes pinaellenőr 2019.03.16. 11:11:29

@Dzseem: "Mellesleg már AKK is a német határok esetleges lezárásáról beszél, és közép -Európa országainak tiszteletére szólít fel. Kurzék mecseteket záratnak be, és imámokat utasítanak ki. Szóval, változnak a dolgok..;) "

Erre elfelejtettél reagálni.;)

martineden 2019.03.16. 19:40:40

@Bravehearth: Nézd, ahogy a rántott jóqrvaanyád véleménye, úgy egy magadfajta ostoba lúzer fideszes tolvaj patkány véleménye sem nagyon érdekel. Ez van, kicsirigó.
Munkaviszonyból származó, munkáért (versenyszférában) kapott jövedelmet egy magadfajta ostoba szartarisznya fideszes nem kap.csak júdáspénzt. Ami pedig a számolást illeti, veled és a fajtáddal ellentétben nekem az is megy (ahogy az írás is). Kiszámoltam. Körökkel rosszabbul jár mindenki a fideszes bunbanda garazdalkodasa miatt. A gyengébb forintot dollár- és europapírokkal, illetve devizaszámlával cska a benfentes fideszes patkanyok tudtak kivédeni. Tudod, egy fajtádbéli számára lehet, hogy meglepő, de akinek volt agya az '10-ben számított a forintgyengülésre, a fideszesek altal elkovetkezo lopasokra es ezert jo idoben elhagyta a szemetdombot,amin most tolvaj fideszesek hada kapirgal.Elhiszem, ha nem érted, csak lesz@rom. Az orsos o1g vagy a szarjarto csak megvigasztal majd, te kis nyomorult!

@felucca02: "Értelek én!"

Dzseem 2019.03.16. 22:39:10

@engedélyes pinaellenőr: nem a vita partnerrel foglalkozom. Hanem a stílussal. És ez független ám bármilyen “oldaltól”. Nem azzal foglalkozom, hogy valaki liberális vagy nem az. Ez azt gondolom egy olyan dolog, amit az ember - bárki - hoz magával úgy 8 éves kora óta. Tanárok és főképp család által. Környezeti hatások és emberek. Engem - érdekes vagy nem - de hasonló és sokszor azonos felfogású emberek vesznek körül. És ez baromi jó. A STÍLUS viszont alap. Bárhonnan is jön. Annak amit képviselsz nincs stílusa .. sőt stílustalan. Sajnos. Másik kérdés .. hova vezet a kirekesztő világ? Baromi sokat járok külföldön. Többet vagyok ott, mint itthon. Valahogy az van itthon, amit az írásodból is érzek. Mintha minden reggel egy jó nagy levegőt kellene venni és feszíteni egész nap. Bizonyítani egész nap mindenkinek, hogy “gyenge fostalicska” ha un. másképp gondolkodó. Ez az egész baromi negatív. Én speciel rosszul vagyok ettől. Ezért leginkább siman figyelmen kívül hagyom az életemben. Talán írtam már, hogy politikusra semmilyen formában nem látom értelmét felnézni. Olyan életet élek, ami az életfelfogásommal harmóniában van. Meg teszed ezt Te is. Nálam ennek semmi de semmi köze nincs a menekültekhez. Ezt biztosan tudom. Ahogyan sok más 1000 és több hasonló arcnak sem. Ennyiben látom ezt másképp. Hála az égnek!
Az AKK dologhoz .. persze megy az agyalás, hogy végső esetben mi lehet egy végső megoldás. De a legnagyobb gond nem egy szimbólikusan kiemelt homokszem ebben. Globálisan a túlnépesedés iszonyatos. Amikor általánosban tanultuk volt 5 milliárd ember a Földön. Most több, mint 7.5 milliárd. 30 év alatt. Mit számít ehhez bármilyen határ lezárása? Meg ilyen politika meg olyan? Nem lehet Disneyland-et csinálni .. főképp nem ilyen eszközökkel és stílussal. Meg a másiknak a pokolba kivánásával.

Bravehearth 2019.03.16. 22:52:10

@martineden: Ez még tőled is fantáziátlan és szánalmasan gyenge volt, te kis abortuszmenekült!

"es ezert jo idoben elhagyta a szemetdombot,amin most tolvaj fideszesek hada kapirgal"

Remélem is, hogy sem téged, sem a retekszar fajtádat és a qrvaanyádat sem látjuk itt soha többé! Azzal, hogy eltakarodtál innen, csak jobb hely lett ez az ország. És ha esetleg feldobod a pacskered, a Világegyetem is jobb hely lesz nélküled, te parazita picsagyümölcs! ;-)
B.

engedélyes pinaellenőr 2019.03.17. 14:03:00

@Dzseem: Ó te kis mimóza. Mi a gondod a stílusommal? Nem foglalkozol velem? Csak velem foglalkozol, miközben semmit nem tudsz rólam, csak a hülye kis sztereotípiáid mentén gondolsz valamit.( Ha továbbra is ezt csinálod, én is leírom rólad a személyes véleményemet, elképzeléseimet és nem lesz túl kedves, elhiheted.)

"Most több, mint 7.5 milliárd. 30 év alatt. Mit számít ehhez bármilyen határ lezárása?"

Épp ezért kell védeni Európa határait. Csak így lehet megállítani az ide irányuló illegális migrációt, másképpen nem.Hiába próbáljátok meg ezt egy megállíthatatlan folyamatnak beállítani, nem az, és ezzel magad is kénytelen leszel szembesülni a következő évtizedekben. Már az elmúlt 3-4 évben rengeteg kedvező változás történt, és ez csak fokozódni fog..:)

Bravehearth 2019.03.18. 05:19:27

@Dzseem: "Globálisan a túlnépesedés iszonyatos. Amikor általánosban tanultuk volt 5 milliárd ember a Földön. Most több, mint 7.5 milliárd. 30 év alatt."

Jól látod. Már csak meg kell vizsgálni, mely régiók és milyen népesség az, amely a rendelkezésre álló erőforrások ellenére is bármely indokolható ok ellenére is eszetlenül szaporodik. Leginkább Afrika (fekete-Afrika) és Ázsia egyes régiói.

"Mit számít ehhez bármilyen határ lezárása?"

Rengeteget! MINDENT! Nem egy, de lehetőleg több tucatnyi határ lezárása is! Ez némely nemzet túlélésének a kulcsa. Vagyis nem csak magának az országának, hanem a nyelve, élettere, kultúrája, bőrszíne (a hontandrás után!) túlélésének a kulcsa.
Pár hónapja egy libsi blogger a kommentemre azt írta válaszként, hogy jó lenne, ha nem feledném a természet törvényeit. Nos, az volt a kérdésem, hogy ha egy olyan országban, ahol a 20 milliónak sincs elegendő erőforrás, akkor a természet törvényei szerint mi a sorsa 190 millió embernek...? Erre lettem kitiltva. Tehát a kérdésem adott továbbra is: ha olyan területek vészesen túlnépesednek, ahol még a kezdeti létszámnak sincs elegendő erőforrás (termőterület, víz), akkor ott mi a sorsa az adott népességnek?
Az én tippem nagyjából az éhhalál, a szomjhalál, betegségek és erőszak tombolása. Aki ezt migrációval kívánja kezelni, az minimum egy ostoba, eszetlen idióta, de legalábbis liberális. Szerintem...

@engedélyes pinaellenőr: Ott a pont.
B.
süti beállítások módosítása