B1 blogcsalád



Weber még egyet döng Orbán körül

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2019. március 12. - Szelestey

• A magyar miniszterelnök megint hülyét csinálhat a puha gerincű Néppártból 

• A tüntetések arra jók, hogy megmutassák: a kormány cseppet sem annyira sebezhetetlen, mint amilyennek feltüntetni igyekszik magát 

• A korlátlan többletmunkával ki lehet zsigerelni az embereket, csak éppen emiatt előreláthatólag még többen hagyják el az országot, ami súlyosbítja a munkaerő gondokat, vagyis visszaüt az orbáni gazdaságpolitika 

                                                         Nemzetközi sajtószemle, 2019. március 12.

 

New York Times/Reuters

new_york_times.jpg

Döntő megbeszélés lesz ma Budapesten Orbán Viktor és az Európai Néppárt frakcióvezetője között, mert ahogy a német kancellár közölte: a találkozótól függ, hogy miként alakul a Fidesz sorsa a pártcsaládon belül. Mint emlékezetes, Weber hárompontos ultimátumot intézett a magyar kormánypárthoz, ám az idáig nem kért bocsánatot az unióellenes retorikáért, nem állította le a Juncker-ellenes plakátkampányt és nem is tette lehetővé, hogy a CEU amerikai képzése Budapesten maradhasson. Emiatt tovább szélesedett az árok a konzervatív táboron belül. Merkel mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy különféle szárnyak működnek a tömörülésen belül, de az értékekről zajló vitáknak vannak határai. A CDU titkára pedig kijelentette, hogy pártja készen áll minden opcióra, és most arra várnak, hogy a magyar miniszterelnök jelezze: osztja-e a közös értékeket.

https://www.nytimes.com/reuters/2019/03/11/world/europe/11reuters-hungary-eu-weber-orban.html

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Weber és Orbán mai egyeztetésén az a tét, hogy maradhat-e a Fidesz a legnagyobb európai pártcsaládon belül. E pillanatban úgy tudni, hogy utána nem lesz sajtótájékoztató. A miniszterelnök, aki a földrész nacionalistáinak zászlóvivőjeként illiberális államot épít, a minap elismerte: lehet, hogy pártjának távoznia kell az EPP-ből, de úgy állította be, hogy ez csakis a magyar félen múlik. Azt is megpendítette, hogy akár már a március 20-n esedékes néppárti Politikai Gyűlés előtt elhagyhatják a kereszténydemokratákat.

https://www.bloomberg.com/news/articles/2019-03-11/hungary-s-orban-weber-to-discuss-party-s-epp-membership-tuesday

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

1. Manfred Webernek megvan a maga gondja, mert a Néppárt az eltelt években nem győzött udvarolni Orbán Viktornak, ám a frakciófőnöknek most fel kell mutatnia a piros kártyát és 10 napon belül ki kell paterolnia a Fideszt a pártcsaládból. Az ok a plakátkampány, amely antiszemita hangulatkeltéssel lejáratja az EU-t. Lehet, hogy a bajor vezető ma formális kompromisszumra jut Budapesten, így minden marad a régiben. Mivel a változó erőviszonyok folytán veszélyben van a következő uniós költségvetés elfogadása, Webernek egyben kell tartania a frakciót. Máskülönben ő maga érdemi hatalom nélküli figura lenne Juncker székében. Ennélfogva megállapodásra kell törekednie Orbánnal, és ezt a magyar vezető pontosan tudja. Ráadásul akkor zajlik a vita, amikor a francia elnök felhívással fordult minden európaihoz az unió megújítása érdekében, mert meg kell védeni a közös értékeket.

Weber a minap egy tévévitában kifejtette, hogy legkésőbb március 20-án kiderül, mi lesz a megoldás a Fidesz ügyében. A jogállami eljárást nem tartja valószínűnek, mert ahhoz szükség volna a lengyelek jóváhagyására is. Ezért azt jósolta, hogy várhatóan folytatódik a vita a következő törvényhozási időszakban is a magyar, lengyel és román jogállami elvekről.

https://www.faz.net/aktuell/feuilleton/medien/tv-kritik-zu-anne-will-die-europawahl-und-praesident-macron-16082328.html

2. A lap úgy látja, ügyes húzás volt Weber részéről a hármas feltétel megfogalmazása, tekintve, hogy neki az az érdeke: benntartsa a Fidesz a Néppártban, de a végén a CEU-n múlik minden. A lavírozás oka az, hogy 12 magyar EP-képviselő van, továbbá Orbán jelentős befolyást gyakorol a térségben. A kikötések egyáltalán nem teljesíthetetlenek, ugyanakkor nem érintenek semmi lényegeset a magyar miniszterelnök szemszögéből. A frakcióvezető az utóbbi napokban többször is megfogalmazta a kívánságait, ezek mindannyiszor eltértek egymástól, úgy hogy széles tér marad az értelmezés számára, mármint hogy akkor most teljesülnek vagy sem. Ezzel párhuzamosan Orbán kijelentette, hogy a migráció és a keresztény értékek védelme ügyében nincs semmilyen lehetőség a kompromisszumra, ám ez alighanem elfogadható a bajor politikus számára.

A gusztustalan plakátok a héten eltűnnek az utcákról, ami igazából nem engedmény, viszont még mindig benne van a pakliban, hogy jön helyette a Timmermans elleni kampány. Annál is inkább, mert ő szociáldemokrata, tehát lehetne azt mondani, hogy ezúttal pártalapon folyik a hadjárat, miközben a hatás nagyjából ugyanaz volna. Ami a bocsánatkérést illeti, Orbán megtalálhatja a formát, hogy azt megtegye, minden különösebb hajlongás nélkül. Viszont itt van még a CEU ügye, miután az egyetem a kormány nyomására kénytelen az amerikai képzést Bécsbe átvinni. A hatalom azt állítja minden rendben, ám a rektor szerint ez egyáltalán nem így van, és elűzetésük csapás a felsőoktatásra, támadás a tanszabadság ellen. Webernek magának kell eldönteni, hogy elfogadja-e a hivatalos változatot, vagy pedig ragaszkodik az intézmény teljes jogú működéséhez.

Kurier

kurier.jpg

Weber azt próbálja kipuhatolni a magyar fővárosban, hogy ki lehet-e még védeni a nacionalista és EU-ellenes Fidesz eltávolítását az Európai Néppártból. A konzervatívok elnöksége a jövő szerdán határoz arról, mi legyen a magyar párttal, beleértve a végén a kizárást is. Az Osztrák Néppárt bírálta Orbánt, de idáig nem csatlakozott ahhoz, hogy a politikust tegyék ki a pártcsaládból.

https://k.at/archiv/spitzenkandidat-weber-wegen-evp-streit-am-dienstag-bei-orban/400431481

Der Standard

der_standard.jpg

Paul Lendvai szerint Orbán Viktor szerencsejátékos, és egymaga dönt arról, kiprovokálja-e a Néppártnál pártja eltávolítását, illetve, hogy áldozatként tünteti-e fel magát. A kormányfő az utóbbi 10 évben Európa legismertebb és legvitatottabb politikusa lett. A legfontosabb nyugati sajtóorgánumok taglalják, hogy kirakják-e a nemzeti-populista Fideszt az EPP-ből. Hogy a hangulat Németországban is megváltozott, azt tanúsítja, hogy az FAZ, amely éveken át inkább Orbán-barátnak számított, ám most azt írja, hogy nagyon is itt az ideje megválni a magyar párttól, mert a kereszténydemokrata értékek oszthatatlanok. A kaput a Juncker elleni poszterek tették be.

Hogy Weber a kulcsfontosságú konzervatív tanácskozás előtt mégiscsak Budapestre utazik, Orbán pedig a lengyel kártyára játszik, sokatmondóan jelzi, hogy a kocka még nincs elvetve. Mindkét fél a pártérdekeket tartja szem előtt az európai választások közeledtével. És minden látszat ellenére a rafináltan cinikus magyar vezetőnek vannak jobb aduk a kezében. Nem kell tekintettel lennie sem szabad sajtóra, sem erős ellenzékre, azokat gyakorlatilag már kikapcsolta. Tőle függ, hogy netán mégiscsak elfogadja-e a Weber által annyira áhított rossz kompromisszumot.

https://derstandard.at/2000099351745/Orban-der-Pokerspieler

FT

financial_times.jpg

A magyar ellenzék küszködik, hogy folytassa a közös harcot Orbán Viktor ellen, miután alábbhagytak a tiltakozások, eltérnek a meghirdetett célok, ráadásul erősödik a pártokra nehezedő pénzügyi és sajtónyomás. Berg Dániel a Momentumból úgy látja, hogy nem lehet kint tartani az embereket az utcákon, a kisebb megmozdulásoknak meg nincsen értelmük. A következő kulcsfontosságú próbatétel a csütörtökre meghirdetett nagy sztrájk lesz, amikor is a diákokkal, szakszervezetekkel és civilekkel fognak össze, csak éppen fogy a lendület. Tóth Csaba a Republikon Intézettől úgy értékeli, hogy túlságosan is sokrétűek a törekvések, és ha elvész az energia, akkor kifulladnak a tüntetések és nincs is megfelelő szervezeti keret, hogy újabbakat hozzanak tető alá. Ami a munkabeszüntetéseket illeti, az érdekképviseletek mást akarnak, mint a pártok, mert előbbiek a béremelést és a jobb munkafeltételeket szorgalmazzák, utóbbiak viszont politikai változást szeretnének.

Csáky Zselyke a Freedom House-tól úgy értékeli, hogy az ellenzék nem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel, pedig egy időben a lakosság csaknem kétharmada elégedetlen volt a hatalommal. Ez az arány december óta mostanra visszaesett 51 %-ra. A kormány különösen a Jobbikot igyekszik lejáratni, hogy megakadályozza az összefogást. A pártok vezetői azonban hetente találkoznak és közös listát terveznek az őszi önkormányzati választásokra. Csakhogy a Momentumra, a Jobbikra és a Párbeszédre súlyos bírságot vetett ki a hatóság és ez a létüket veszélyezteti. A Számvevőszék cáfol minden politikai szándékot. A Fidesz hívek szerint a gyengülő ellenállás azt tükrözi, hogy az ellenerők nem tudnak hatást gyakorolni a szavazópolgárokra. Tóth Csaba szerint ezzel együtt igen fontosak a demonstrációk, mert mutatják, hogy sebezhető a kormány.

https://www.ft.com/content/0d8ede18-3f61-11e9-9bee-efab61506f44

Die Zeit

die_zeit.jpg

Orbán Viktor mindenféle kedvezménnyel és szinte határtalanul rugalmas munkaidővel csalogatja Magyarországra a német autógyárakat, ám gazdaságpolitikájának megvannak a maga következményei. 2010 óta a magyar valóságnak szerves részét képezik az olyan nacionalista és antiszemita összeesküvés elméletek, mint amit a Juncker elleni hadjárat is tükröz. Azonban a Néppárt immár megelégelte, úgy hogy a Fideszt napokon belül kitehetik a pártcsaládból. Az olyan liberális vezetők, mint Macron, már évek óta elkerülik Budapestet. Ezúttal Weber is elhatárolta magát Orbán gyűlölettel teli jelszavaitól. Vagyis a politika reagál, sok nyugati nagyvállalat számára azonban továbbra is kedvelt célpontot jelent a magyar piac.

A Bosch most jelentette be, hogy jelentősen kibővíti hatvani üzemét. Még becsvágyóbbak a BMW tervei. Az állami támogatásokon és az alacsony adókon kívül vonzó tényező a földrajzi közelség is. Ám egyre kevesebb a szakképzett munkaerő. 10 év alatt legalább 600 ezren hagyták el az országot, mert elégedetlenek voltak a munkakörülményekkel, bár azok nagyon is tetszenek a befektetőknek. Az Eurostat szerint Magyarországon egy munkaóra két éve valamivel több mint 9 euróba került, járulékokkal együtt, Németországban ez az érték: 34 euró. A megélhetés ugyanakkor egyre drágább. Így érthető, hogy az Audi kénytelen volt belemenni a 18 %-os béremelésbe. De a győri munkások így is csak harmadát keresik meg annak, mint amit a német kollégák. És akkor még nem beszéltünk a túlórákról. Kérdés, hogy a túlmunka képes megoldani a munkaadók gondjait. Várható ugyanis, hogy a rabszolga törvény miatt csak még többen vándorolnak ki Nyugatra.

https://www.zeit.de/wirtschaft/2019-03/ungarn-autoindustrie-deutsche-unternehmen-arbeitsgesetze

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1514683626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamedve 2019.03.12. 05:38:32

Orbán jól átbassza Webert jó szokása szerint.
Megígér fűt-fát, aztán tojik az egészre.

2019.03.12. 06:32:44

@megamedve:

"Orbán jól átbassza Webert jó szokása szerint."

ez mindenkit átbasz, kint benyal térdig és járja a pávatáncot, itthon közpénzből a haveri plakáthelyeken uszít, félelmet kelt, és földig mocskol mindent, hogy választást nyerjen.

sosor soros migráncs migráncs!!

nagyon szeretjük lopni az EU pénzeket, legyen sok stadion kisvasút és lölő!!

rallus 2019.03.12. 07:23:44

Mi a bánatos rosseb miatt olyan fontos egy leendő EU vezetőnek egy amerikai spekuláns magánegyetemének sorsa? Lehet, hogy Gyuri bácsi nem csak rágógumit osztogatni járkál Brüsszelbe?

Toportyán Zsóti 2019.03.12. 07:36:36

Politikusaink döntő többsége a multik zsebében van,azok mög a nácikokat szeretik és pénzelik még nem nyíltan mert legutóbb csúnyán beégtek a kábszeres hitlerkével.

Nekoashi2005 2019.03.12. 08:24:51

24.hu/belfold/2019/03/12/palkovics-laszlo-onkormanyzati-lakas-budai-var/

Ez számomra fontosabb mint a néppárt-balhé...... Nettó másfél millió nettó mellett a várban 63 m2 lakásért 32 ezer bérleti díjat fizetni...... Pofátlanság!

Csak összehasonlításként. Debreceni panel 99 ezer/hó

www.startapro.hu/hirdetes/ingatlan-lakas/kiado_63_m2_es_3_2_szobas_felujitott_panel_lakas_debrecen/debrecen/5478764

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.12. 09:12:12

" ... A tüntetések arra jók, hogy megmutassák: a kormány cseppet sem annyira sebezhetetlen, mint amilyennek feltüntetni igyekszik magát ... "

Ja, persze a tüntetések... mikor is volt utoljára tüntetés.... nem 2000 fős tüntike, hanem rendes tömegmegmozdulás... talán a netadó ellen... Azóta csak tüntikék voltak, és performanszok, ahol az ellenzék rendszeresen lejáratta magát.

Ja persze a kormány sebezhetősége... Kunhalmi "alytónindzsa" Áginéni lyól megmutatta....

Ami meg az EPP vs. fidesz hisztit illeti, estére kiderül, hogy mi lesz a várva-várt kizárásból....
Szerintem ma ül össze a jó zsaru a rossz zsaruval taktikát egyeztetni... Előveszik az EP térképüket, tologatják rajta a zászlócskás tankfigurákat, megnézik, hogy mire volt elég a jóféle sajtókampány....
Megállapodnak a következő lépésben, amivel maximalizálni tudják a szavazatokat... mondjuk a felfüggesztés pont ilyen... aztán majd látványosan lezárják a témát a választás után.

Helga Beauty Salon. 2019.03.12. 09:19:09

A magyar miniszterelnök megint hülyét csinálhat a puha gerincű Néppártból ...........

Ugyebár az alapanyag dönti el, hogy mit lehet csinálni belőle! :D

Nekoashi2005 2019.03.12. 09:25:25

@Helga Beauty Salon:

Ebben teljesen igazad van! A néppártiak puha gerincűek!
Nézzük pl Orbánt! A csuti volt 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé, 2002-től 2012-ig az Európai Néppárt egyik alelnöke. most meg csábítják EU-szkeptikusok - szélsőjobboldali, putyin pénzén és kegyelméből létező - csürhéje! Ez már tényleg gumi gerinc!

Helga Beauty Salon. 2019.03.12. 09:30:51

@Nekoashi2005: Marha érdekes amit írsz, de a poszthoz esetleg hozzá tudsz szólni?
Olyan vagy mint egy koalamaci, az kizárólag az eukaliptuszon hajlandó rágódni, te meg ezen a hülyeségen.

Helga Beauty Salon. 2019.03.12. 09:39:39

@Nekoashi2005: Ez már tényleg gumi gerinc!............

Jelen pillanatban elég jól beintett a néppárti csicskáknak, ami nem a gumigerinc jele. Webernél annál inkább beszélhetünk ilyesmiről, a múlt héten még ment a "kibasszuk Orbánt", meg ultimátumokat küldözgetünk, most meg jön gazsulálni!

Nekoashi2005 2019.03.12. 09:58:16

@Helga Beauty Salon:
Megint igazad van! A csuti nem gumi gerincű! Nincs neki semmilyen.......

Oxica 2019.03.12. 10:24:27

444.hu/2019/03/12/manfred-weber-varhato-utvonalan-mar-takaritjak-a-juncker-plakatokat

Hát ja, a nácik is leszedték a horogkereszteket az olimpia idejére.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

Azért remélem, vidékre nem viszik el ezt a weréb gyereket, mert ott még dúl a Brüsszel elleni háború, főleg a lápi hülyemagyar fejekben.

Helga Beauty Salon. 2019.03.12. 10:28:15

@Nekoashi2005: Megint igazad van! A csuti nem gumi gerincű! Nincs neki semmilyen.......

Akkor miért nem tudjátok legyőzni? Gerinctelenségben verhetetlenek vagytok! :D

2019.03.12. 10:35:36

@Oxica: "Azért remélem, vidékre nem viszik el ezt a weréb gyereket, mert ott még dúl a Brüsszel elleni háború, főleg a lápi hülyemagyar fejekben."

Ilyen ez a vidék... valahogy ösztönösen irtózik a hatalmi központokból érkező direktívák kényszerétől. Hol Bécs, hol Moszkva..hol meg a fél világ.. Brüsszel, Berlin, Tel Aviv, Washington lát el minket életvezetési tanácsokkal..Ja.. Párizst majd' kifelejtettem...

Nekoashi2005 2019.03.12. 10:42:55

@Helga Beauty Salon:
Hát így van ez..... Ha valaki a szabályok szerint, becsületesen akar játszani, az mindig veszít a gecivel szemben.......

Helga Beauty Salon. 2019.03.12. 10:46:13

@Oxica: Az nem a mi szégyenünk, hogy az EU két emblematikus arca egy szellemileg leépült, hivatalos alkalmakkor magas rangú állami vezetőket pofozgató alkoholista és egy amerikai spekuláns, aki Ázsiában persona non grata!
Inkább meg kellene állítani Weber konvoját és egy plakát előtt sajtótájékoztatót kellene tartatni vele hogy mesélje el, mit gondol az ilyen emberekről!

Secnir 2019.03.12. 11:22:32

@Helga Beauty Salon: "az EU két emblematikus arca egy szellemileg leépült, hivatalos alkalmakkor magas rangú állami vezetőket pofozgató alkoholista és egy amerikai spekuláns, aki Ázsiában persona non grata!"

juncker mióta az emblematikus arca az EU-nak? és soros? sorosnak mi köze van az EU vezetéséhez?

2019.03.12. 11:41:39

@Secnir: "sorosnak mi köze van az EU vezetéséhez?"

Na, ez nagyon jó kérdés!! Azt azért látjuk, hogy egészen bensőséges kapcsolata van a technokrata elit emblematikus alakjával.. lehet, egy helyen gyógyíttatták az isiászukat..

Ha nekem kellene tippelnek, azt gondolnám, valami független tanácsadó féle lehet az öreg, aki a pénzügyeken túl a migrációs kérdések terén is szemmel láthatóan aptudét :) Mondhatni, első kézből vannak infói ;)

Helga Beauty Salon. 2019.03.12. 11:43:36

@Secnir: juncker mióta az emblematikus arca az EU-nak? és soros? sorosnak mi köze van az EU vezetéséhez?

Képzeld, Juncker az Európai Bizottság elnöke.
Soros pedig az, akinek a nyílt társadalom nevű ötlete van és azt akarja megvalósítani Európában, az Európai Parlamentben listázott emberei vannak és Junckerrel szokott tárgyalni zárt ajtók mögött!
Van még akiket nem ismersz és nem tudsz róluk semmit? Szívesen segítek!

rallus 2019.03.12. 12:04:58

"Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje kedden érkezett Magyarországra, és egyik első útja rögtön a CEU-ra vezetett."
Elvileg ez az ember a mi érdekeinket képviseli és nem Soros Györgyét... Gyakorlatilag.....

Nekoashi2005 2019.03.12. 12:53:32

@rallus: Hogy is volt?
Soros adott pénzt a Ceu indulására, majd hagyta működni.
Soros adott pénzt a fidess indulására.......

Kérdés?

Nekoashi2005 2019.03.12. 13:01:23

24.hu/kulfold/2019/03/12/pedofil-papok-lelkeszek-nemetorszag/

Nem hiszem hogy itt jobb lenne a helyzet.

Semjén Zsolt 2005. 02. 19. : " az szavazzon a liberálisokra, aki szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze"

A valóság kissé meghazudtolta.....

2019.03.12. 14:29:05

@Nekoashi2005: Micsoda német precizitás... osztottak, szoroztak.. oszt kigyütt egy kellően nagy szám.. 70 év távlatában is precízen nyilván vót tartva itt minden..

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.03.12. 14:31:31

" A tüntetések arra jók, hogy megmutassák: a kormány cseppet sem annyira sebezhetetlen, mint amilyennek feltüntetni igyekszik magát"

Tenyleg, a 100 fos tuntetesek pont ezt bizonyitjak. Meg veletlenul sem azt, hogy tobb evnyi hergeles, lazitas ellenere, a kulfodrol penzelt ellenzek meg mindig nem tud par tucat SZELLEMILEG LEEPULT nyugdijason kivul masokat az utcara vinni.

megvagyhadnagy 2019.03.12. 14:34:28

" A korlátlan többletmunkával ki lehet zsigerelni az embereket, csak éppen emiatt előreláthatólag még többen hagyják el az országot, ami súlyosbítja a munkaerő gondokat, vagyis visszaüt az orbáni gazdaságpolitika "
Hihetelten, hogy még mindig ezen rugóztok. Az általatok rabszolgatörvénynek mondott törvény bevezetése óta volt már fizetés. Ha úgy lenne, ahogy vizionáljátok, akkor milliónyi melós lenne a Kossuth téren...de nincs. Merthogy szépen mindenki megkapta a túlmunkájáért járó pénzt. Úgy ahogy eddig is. De ti csak továbbra is lázítsatok, keltsétek a hangulatot. A karaván meg halad...ugyebár.

Helga Beauty Salon. 2019.03.12. 14:36:54

@Nekoashi2005: Ne haragudj, de neked gyerekkorodban le kellett cuppantanod a harangozót, hogy ilyenek jutnak az eszedbe amikor Weber látogatásáról kellene értekezni? Megsúgom egyébként, hogy a libsik között rengeteg az aberrált állat, csak arról nem nagyon van kedvük beszélni! Nem is sejted gondolom, de van olyan egyetem ahol diplomázni lehet belőle! :D

2019.03.12. 15:56:46

@Womb Raider: Annyi köze van sorosnak az eu-hoz, mint orsósnak. De segitek ha nem érted, mert soros nem kapott 100 milliót orsóstól , de orsós kapott a 100 misin kivül még sok sok dolgot és havi apanázst is. Tudod, ezt úgy hívják hogy baksis ! De lehet júdáspénznek és lehet tarhálásnak is nevezni. De segits ki, ha jól emlékezem akkor nem csak orsós, kovácsszófosó és sok sok lakáj kapott ingyenpénzt--még Birka is, de ő legalább nem tagadja le ! Te mennyit kaptál, mesélj ? A libsizésen és a kurva@nyázáson kivül, valami mást talán van a válaszban --esetleg ?

A LIPSI UGAT AZ ORSZÁG HALAD 2019.03.12. 16:21:33

"Weber még egyet döng Orbán körül"

Eljott bocsanatot kerni Orbantol, mert erezte, hogy a beszolasaival tultolta.

2019.03.12. 16:29:49

@Helga Beauty Salon: Helguci ! Kicsit vegyél vissza az arcocskádból, mert ha jönnek a migráncsok, akkor egy tevehajcsárnak adnak majd ajándékba, és nem ágyas leszel, csak gyalogosan tevegelő homokba tipegő tevevezető ! Ott majd kedvedre homokozhatsz !

Azt pedig ne felejtsd el, hogy amikor a Hortobágyon legeltettelek , ott a 9 lyukú híd környékén-- ostorral és a puli kutyámmal együtt, akkor még csak barom voltál , mára amint látom aberrált állat lettél. Hiába , azóta sokat fejlődtél amint olvasom.

De ha már itt libsizel--ami nem zavar, mert magasról leszarom őket is és téged is, na mesélj, a templom kápolnájában, a szekrestye hátsó szegletében hányszor és hogyan csókolgattad a kedves papocska vagy kedvenc lelkész tökét--két marékra fogva ?

De valóban a lipsik az aberrált állatok, akik kisgyerekeket rontanak meg és teszik tönkre az életüket, csupán keresztényi szeretet jegyében ! Helguci ! A libsik mióta keresztények ? Mióta is molesztálnak gyerekeket a templomba ? És ők az aberráltak , mert a hivő
és keresztény papok lelkészek pedók ? Na ne röhögtess már !

És ha már az aberrált állatoknál tartunk, akkor ki az aberrált állat? Az a libsi, aki nem molesztál gyerekeket csak az ellenségetekké tette orsós,a sorosgyurkó pénzén-- vagy az a keresztényi értékeket valló és pedofil, gyerekmolesztáló "oltári segédmunkás", aki gyerekeket ront meg ? És mindezt teszi a keresztényi elveket követve és a keresztényi értékeket magáénak vallva ? Nos, akkor ki is az aberrált állat ?
Na lehet anyázni, ne fogd vissza magad!

Helga Beauty Salon. 2019.03.12. 17:12:53

@jános515: Na komám, te vagy a kannásbortól elhülyült libsiproli mintapéldánya! Ez a sok debilség a szegénységi bizonyítványod kiállításához bőven elég!
És még ti csodálkoztok hogy nem nyertek választást? Senkik vagytok!
Pedofil papokról nem tudok, az utolsó pedó Keró volt aki porondra került, valamint az Alföldi és Kulka félékről köztudott hogy ratyik, a CEU-n van ezzel foglalkozó szak, úgyhogy ne emlegessetek nagyon ilyesmit mert csak újabb öngól lesz belőle szokás szerint!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.12. 17:23:48

index.hu/kulfold/ep/2019/03/12/manfred_weber_sajtotajekoztato_neppart_epp_orban_fidesz/
" ... A tájékoztatón az egyetlen konkrétum az volt, hogy Weber állítása szerint egy új konstrukciót javasolt arra, hogyan adhatna továbbra is a CEU amerikai diplomát Magyarországon. Ebbe a konstrukcióba szállna be a müncheni egyetem a BMW-vel együtt. ... "

Úgy néz ki, hogy nagyon kell az EPP-nek a fidesz, még fizetni is hajlandók, csak hogy a Csuti Törpe Napóleon teljesítse az ultimátum feltételeit....

- kampány (megoldva)
- bocsikérés (már nem kötelező, de jó néven vennék)
- CEU (beszállnak a buliba, csak hogy ne legyen gond a teljesítéssel...)

Hát ennyi, Téma lezárva, ha a Csüngőhasú nagyduzzogva elfogadja a felpuhított ultimátum feltételeit.

Tanulság: Egy kompromisszumkész EPP politikus még saját magával is alkuszik....

Secnir 2019.03.12. 17:24:09

@Helga Beauty Salon:
"Van még akiket nem ismersz és nem tudsz róluk semmit? Szívesen segítek!"
van, kb. 7.5 mrd ember, kezdd el légyszíves, ABC sorrendben, addig ne puffogjál itt, köszi

@Womb Raider:
"Azt azért látjuk, hogy egészen bensőséges kapcsolata van a technokrata elit emblematikus alakjával."
hm. tehát az európai néppárt a technokrata elit -> tehát orbán viktor is a technokrata elit tagja. miket nem beszél itt össze.
vissza.

Tangooo 2019.03.12. 17:59:45

Trumpnak az USA az első, Orbánnak Magyarország, Webernek Soros.
Ilyen idióta, hogy még csak nem is próbálja leplezni, hogy ki a kenyéradója.

Helga Beauty Salon. 2019.03.12. 18:03:59

@Secnir: van, kb. 7.5 mrd ember, kezdd el légyszíves, ABC sorrendben, addig ne puffogjál itt, köszi................

Eddig azt hittem hogy csak játszod a hülyét.

morpho 2019.03.12. 18:16:04

@Tangooo: "Trumpnak az USA az első, Orbánnak Magyarország, Webernek Soros."

Így van! Németországot is leszarja a hazaáruló bitang, hogy Soros zsoldjába állhasson! Szörnyű, hogy ilyen emberek vezetik Európát, amikor Orbán Viktor is itt van! Valójában ő védi meg Európát és a kereszténységet, a mindent ellepő migrációtól, a beözönlő terroristák millióitól! Orbánt EB elnöknek! Én támogatom!

morpho 2019.03.12. 18:17:58

@Magánvéleményem: "Úgy néz ki, hogy nagyon kell az EPP-nek a fidesz, még fizetni is hajlandók, csak hogy a Csuti Törpe Napóleon teljesítse az ultimátum feltételeit...."

Azért erre nem vennék mérget. Attól tartok, hogy ez éppen fordítva van. De engem nem igazán érdekel, a néppárt belügyének tekintem az egészet.

2019.03.12. 18:33:07

@morpho:

"Orbán Viktor is itt van! Valójában ő védi meg Európát és a kereszténységet, a mindent ellepő migrációtól, a beözönlő terroristák millióitól! Orbánt EB elnöknek! Én támogatom!"

iggen, ettől a cziggánytól és a 40 kilométernyi kerítésétől hugyozza magát össze Afrika.

mindenesetre tőlünk elég hatékonyan lop, más se kéne az EU nak, mint egy ilyen vezető, bár akkor kétségkívül pénzszaros lölö lenne a galaxis leggazdagabb strómanja.

fidess_patkányok.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.03.12. 18:43:30

@az EU pénzek zsákolója: "ettől a cziggánytól és a 40 kilométernyi kerítésétől hugyozza magát össze Afrika"

:))

Helga Beauty Salon. 2019.03.12. 18:52:05

@az EU pénzek zsákolója: igen tehetséges emberek, ....................

Tartsátok meg ezeket a tehetségeiteket, okádékok veletek együtt!

rallus 2019.03.12. 18:55:07

Volt értelme Weber Canossa járásának, hiszen ORBÁN VIKTOR KÉSZ BOCSÁNATOT KÉRNI, HA ÉS AMENNYIBEN A „HASZNOS IDIÓTÁK” KIFEJEZÉSSEL MEGSÉRTETT VALAKIT A NÉPPÁRTBAN.!!!
Amennyi eszük van ott Brüsszelben azoknak a génhibás léhűtőknek, sorban fognak jelentkezni....

sZulamith 2019.03.12. 20:04:00

"Paul Lendvai szerint Orbán Viktor szerencsejátékos,..."Nem hizelgő ránk nézve, hogy szerencsejátékosnak titulálja az általunk választott vezetőt:)

morpho 2019.03.12. 20:54:11

@rallus: "ORBÁN VIKTOR KÉSZ BOCSÁNATOT KÉRNI, HA ÉS AMENNYIBEN A „HASZNOS IDIÓTÁK” KIFEJEZÉSSEL MEGSÉRTETT VALAKIT A NÉPPÁRTBAN"

Megint a szokásos mellébeszélés. Nem a "hasznos idióták" miatt kell bocsánatot kérnie, hanem a kibaszott hazug, EU-t mocskoló ócska plakátjai miatt! Erről szólt a felszólítás! A hasznos idióták terelés csak ezután jött. Már megint játssza Orbán az angolnát.

Helga Beauty Salon. 2019.03.13. 07:54:53

@morpho: Nem a "hasznos idióták" miatt kell bocsánatot kérnie, hanem a kibaszott hazug, EU-t mocskoló ócska plakátjai miatt! ....................

A plakát alapból mindössze két embert ábrázol és az a felírat, hogy jogod van tudni, mire készülnek! Semmi állítást nem tartalmaz, így hatalmas önleleplezés egyből kézzel lábbal tiltakozni, persze amikor a zsákot cipelő cigánynak jó estét kívánt a rendőr, az is ijedten azt válaszolta, hogy - "én malacot" ? :DDDDDDD

Helga Beauty Salon. 2019.03.13. 07:58:44

@sZulamith: "Paul Lendvai szerint Orbán Viktor szerencsejátékos,..."Nem hizelgő ránk nézve, hogy szerencsejátékosnak titulálja az általunk választott vezetőt:)...............

Hát igen, ilyen bolsevik-ávós múltú liberális emberkék bármit is mondanak valakiről az kínos, de pláne kínos lenne ha dicsérnék! :D

2019.03.13. 09:07:41

@Secnir: "hm. tehát az európai néppárt a technokrata elit -> tehát orbán viktor is a technokrata elit tagja. miket nem beszél itt össze.
vissza."

??? ..én az EB-ről beszélek, bogyókám... a senki által nem választott, ám annál nagyobb hatalommal/befolyással rendelkezik.. ennek arca a kedves reszketeg, megnyerő mosolyú vén pénzmosó bácsi.
süti beállítások módosítása