B1 blogcsalád



Az állampárt olyan, mint a kocsmai kötözködő, csak innia sem kell hozzá

2019. március 03. - ashwood

image_aspx_1.jpgA napokban két részeg férfi vert meg nőket, férfiakat vegyesen egy fővárosi szórakozóhely előtt. Mondhatnánk, hogy ok nélkül – de erre amúgy sem létezik indok. Azért bunyóztak, mert ahhoz volt kedvük és megtehették. Épp, mint a Fidesz – de az állampárt még azt sem mondhatja: bocs, részeg voltam.

Persze a Fidesz, és személy szerint Orbán Viktor sem olyan oktondi/bátor, hogy valós ellenfelekbe kössön bele – ahogy a fair harc esélyét általában a kocsmai izomemberek is igyekeznek elkerülni. Azonban elképzelhető – legalábbis erre utal az Európai Néppárt csúcsjelötjének, Manfred Webernek a legutóbbi nyilatkozata –, hogy a társaság megelégeli az oktalan kötözködő jelenlétét.

Kovács Zoltán, nemzetközi szócső-államtitkár vasárnap azzal indokolta a Soros-Juncker plakátok kihelyezését, hogy: „a kormánynak feladata tájékoztatni a magyar embereket arról, hogy miről kell döntést hozniuk a közelgő európai parlamenti választáson.” Lássuk, miről is tájékoztat a mostani plakát, már a kormány szerint: Juncker Soros embere, ő mozgatja a háttérből – ennek láthatjuk ostoba vizuális megjelenítését. Apróbetűs rész – hagyjuk, mennyire hazug minden állítása –: Juncker az állítólagos, kizárólag fidesznyik fejekben létező Soros-tervet akarta/akarja végrehajtani.

A kormány szerint tehát az embereknek tudniuk kell, mit gondol a Fidesz egy három hónap múlva visszavonuló, jobboldali politikusról, aki deklaráltan nem vesz többet részt az EU közéletében. Ez alapján miről is lehet dönteni? A magyar választók ne szavazzanak Junckerre? Hát nem fognak. Részben, mert nem is tudnának, elvégre a leköszönő bizottsági elnök luxemburgi, részben pedig azért – ahogy ezt korábban írtuk –, mert visszavonul. Esetleg arról, hogy a magyar választópolgár ne szavazzon olyan pártra, amely hatalomba segítette Soros emberét? Ez ugye a Fidesz volt mindazon pártok közül, amelyekre idehaza voksolni lehet.

Tehát, miről kell döntést hozni az EP-választásokon e plakát szerint? A visszavonuló Junckerről? A Néppártról és az ahhoz tartozó Fideszről? Utóbbiról biztos nem. No, nem azért, mert a kormány feje a Fidesz elnöke, vagyis nem kampányolna maga ellen. Hanem azért, mert a kormány hivatalosan független a pártok versenyében – ez garantálja, hogy az általa felügyelt eljárásrend pártatlan, minden szereplő számára azonos esélyeket biztosítson. Vagyis a kormány nem vesz részt a politikai kampányban. Elvégre Magyarország jogállam – ugyi?

Minthogy ez bizonyosan így van, arra nem kell készülnünk, hogy aktívan beavatkozna abba a kampányba, amely még el sem kezdődött – vagyis a politikai pártok nem reagálhatnak a kormányzati kommunikációra.

Ez lenne normális egy jogállamban.

Magyarországon azonban március 15-e után Junckert lecserélik Frans Timmermansra a plakáton – a hírek szerint semmi más nem változik majd. A baloldal csúcsjelöltjét ilyen módon támadni közpénzen – minden, csak nem a kampánytól távol maradó kormányzati magatartás. És ha Orbán könnyedén köpi szemen a választások tisztaságának garanciáit ebben, miért nem tenné ugyan ezt bármi másban? Ahogy szokta is tenni – kopaszokkal a választási bizottság épületében, és a látszólag ellenzéki pártoknak gyűjtött aláírásokkal.

Orbán és kormánya józanul, előre megfontoltan köt bele az európai politikai tér szereplőibe – Juncker esetében épp olyanba, aki épp elhagyni készül a porondot.

Mafred Weber, az EPP csúcsjelöltje – s, mint ilyen, Juncker utódja – vasárnap megjelent interjújában kijelentette: "Orbán Viktor rossz úton halad. Különösen a demokratikus rend alapvető kérdéseiben mutat azonosságot Salvinivel és Jaroslaw Kaczynskivel. Ez nem az én utam, ez nem az EPP útja. Aktuális plakátkampányával "súlyos károkat okozott az EPP-nek, ezért is várok tőle bocsánatkérést és a plakátkampány felfüggesztését. ... Már nem térhetünk vissza a normál ügymenethez, ez már új szint, a tiltakozás már nem elég. Hamarosan konkrét lépéseket is teszünk" - mondta, majd újságírói kérdésre megerősíttette: akár még a Fidesz kizárása is szóba jöhet.

Tényleg elég volt a kötözködésből? Weber és elvbarátai ráébredtek volna, hogy kocsmai verekedő nem csak önmagát járatja le, de azt a társaságot is, amellyel érkezett, és amelynek esze ágában sincs leállítani, amikor épp harcképteleneket ütlegel.

Persze a Fidesz kizárása a Néppártból nem lenne más, mint amit idehaza rég tudunk: Orbán garnitúrája az EU-ellenes szélsőjobboldali tömb egyik leghangosabb szereplője. Magyarországon ettől semmi nem változna.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3914665151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paraszthajszal 2019.03.03. 11:49:33

„a politikai pártok nem reagálhatnak a kormányzati kommunikációra”

Már bocsánat, de ekkora ökörségeket te magadtól találsz ki, vagy valaki súg neked?

Attól még, hogy a hivatalos kampányidőszak még nem kezdődött el, miért ne regálhatna egy politikai párt a kormányzati kommunikációra?!

Természetesen reagáltak is, lásd pl. Újhülye performanszát, aki egy másik pártcsalád képviselőjeként (!) lobbizott a Néppártnál, de ez valójában a saját választóiknak szólt, és ezt persze az itthoni soros-csicska médiumok is lehozták:
www.mandiner.hu/cikk/20190226_ujhelyi_szorolapon_tamadja_az_orban_kormanyt_az_ep_ben

Valaki leragasztotta a szájukat? Eltörte a kezüket, hogy ne adhassanak ki közleményt?

paraszthajszal 2019.03.03. 11:56:40

„Különösen a demokratikus rend alapvető kérdéseiben mutat azonosságot Salvinivel és Jaroslaw Kaczynskivel.”

Nagyon helyes, teljesen egyetértek ezzel!

Ha a Néppárt valóban jobboldali lenne, a keresztény európaiak érdekét tartaná szem előtt, akkor a báránybőrbe bújt benelux libsik helyett Salvinivel, Kaczynskivel és Orbánnal tartana a migránskvóták, -vízumok és -bankkártyák ügyében, elzavarná Junckert és Soros brüsszeli ügynökeit, és megálljt parancsolna a muszlim inváziónak.

Ha mindez szélsőjobboldali, akkor én büszkén vállalom a szélsőjobboldaliságot; de valójában ez az egyetlen józan, felelős magatartás, minden más út a pusztulásba, Európa önfeladásához, a keresztény kultúra kipusztulásához vezet.

rallus 2019.03.03. 12:00:21

Az a szerencséje Orbánnak, hogy Sorosnak, Junckernek és Timmermansnak a magyarság érdekében tett lépései könnyen megtévesztik a felületes szemlélőt, akik a nyugaton feleslegessé vált használhatatlan migrik magyarországi lerakójának tervét tévedik be az emberbaráti gesztusok mögé!
A ballibek és a Gyurcsány klán éles elméje, feltétlen hazaszeretete szükséges ahhoz, hogy valaki kristálytisztán lássa a helyzetet. Ők jó emberek és biztosan az otthonukba fogadták már Ahmed H.-t is, a szabadság felkent harcosát!

Tangooo 2019.03.03. 12:25:14

Valaki tudna mondani legalább EGY dolgot, amiben Weber és Timmermans (de mondhatnám Verhofstadtot is!) ideológiája különbözik?
Csak azt nem értem miért nem tömörülnek egy pártba.

John Brennan 2019.03.03. 12:32:26

A fidesznek volt rossz kampánya, 2006-ban. Ezek a plakátok jók, igazak, informatívak önmagukban is és a róla szóló hírek révén is.

elismert felhasználó 2019.03.03. 12:45:22

látod azsvúd, te egy kigyóválu kicsirigó vagy. nemjárol te kocsmába, mer akor nem a kötöszködőhöz hasonlítanád a fityeszt. te azsvúd, ha te itten a háromlépcsősbe kötöszködné, akor kabnál két maflást, oszt hazamenél a számolósgépedhez interwebezni....vagy mi.
érted?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.03.03. 13:00:30

mára 11 fokot ÍGÉRTEK oszt csak 6van
olyan az időlyárás, mint az álompárt

megamedve 2019.03.03. 13:35:24

Szeretnék fideszgeci lenni, lopni akarok...

Toportyán Zsóti 2019.03.03. 14:10:44

@paraszthajszal: Röhög a vakbelem mikor 1 putincsicska hazaáruló bértrollocskája a néppárton köszörüli a torkát,na mög kereszténydemokráciáról hadovál....Vona Gábort lebuzizó fajtádnak honnan van ehez bátorsága?Önkritika smafu?

Toportyán Zsóti 2019.03.03. 14:13:25

O1G nem bírta ki hogy ne kössön bele Junckerbe és sajátjaiba?Mekkora baromnak kell ehhez lenni?Ép elme nem szarik oda ahonnan a pénzt kapja miközben keletre nyitva lecidázza az összes kgb basit és tienammen téri gyilkos pragmatikussan.

paraszthajszal 2019.03.03. 14:34:12

@Toportyán Zsóti: „Vona Gábort lebuzizó fajtádnak”

1. Hol és mikor buziztam én le Vonát? Soha, semmikor.
2. Egyáltalán miért foglalkoztatna engem egy bukott politikus nemi eltévelyedése (ha történetesen tényleg meleg)?
3. Mi köze ennek a jelen témához? Terelgetünk, terelgetünk, lippsikém?

kolomparlole1114 2019.03.03. 15:10:19

A legjobbat akkor tenné velünk az EU, ha kibaszna minket onnan, mint macskát szarni. Úgyis ezt akarják a széljobberkomcsik, hát kapják meg! Zárják el az EU-s pénzcsapokat, hadd sanyargassák mégjobban a hungarisztáni szavazóikat különadókkal, hiszen valahonnan továbbra is lopni kell. Hátha a megnövelt tarha láttán már felébred a félázsiai birkahorda hogy mégse ezekre a faszszopókra kéne szavazgatni.

2019.03.03. 15:38:18

@paraszthajszal:

"Attól még, hogy a hivatalos kampányidőszak még nem kezdődött el"

nekem úgy tűnik, a Cziggányod elég rendesen kampányol, közpénzből, haveri hirdetési felületen, közpénzt zsákolva.
lölő mennyivel gazdagodott a héten?
Elios?

vagy nem tudni, a főcziggány miből fizeti a lentit??

kep.index.hu/1/0/2663/26632/266327/26632712_6963ad0cc548b0d1ced0b6c7f65f1fd4_t.jpg

morpho 2019.03.03. 15:45:19

@paraszthajszal: „a politikai pártok nem reagálhatnak a kormányzati kommunikációra”

"Már bocsánat, de ekkora ökörségeket te magadtól találsz ki, vagy valaki súg neked?
Attól még, hogy a hivatalos kampányidőszak még nem kezdődött el, miért ne regálhatna egy politikai párt a kormányzati kommunikációra?!"

Talán mert tilos. A kormány plakátolhat, a pártok nem. Te meg úgy csinálsz, mintha nem tudnád. Vagy te azt gondoltad reakciónak, hogy Fletó tart egy sajtótájékoztatót és reagál? Egy plakátkiállításra? Szóban? Aha.

morpho 2019.03.03. 15:51:01

@az EU pénzek zsákolója: Az külön jó, hogy vannak ilyen csereszabatos "ellenségek"! Ha orrba basznak az egyik miatt, akkor gyorsan rájövünk, hogy nem is ő a főellenség, hanem a másik párt jelöltje. Muhaha! Aztán, ha azért is orrba basznak, akkor majd lesz egy harmadik versenyző. Tele vagyunk ellenségekkel, ráadásul mind Soros zsebében vannak. Az összes európai politikus, pártoktól függetlenül. Aha. A legfaszább meg az az egészben, hogy van kétmillió elmeroggyant magyar, aki ezt beszopja. Tök mindegy neki, hogy ki van a plakáton, úgysem ismeri egyiket sem. A narancsbrigád meg közben továbbra is viszi a kasszát. Fasza!

Toller Béla 2019.03.03. 16:18:22

Nem lehet mentegetni orbánékat. Nincs mentség arra, amit csinálnak. Mocskos, erkölcstelen és hazug kampányt indítanak mindenkivel szemben, paraszthajszál választja el őket attól, hogy köztörvényes bűnözőknek nyilvánítsa őket valamiféle bíróság. Erre csak ráfázhatnak, miután egy sereg bajt hoznak kis hazánkra. Nem kell rájuk szavazni, végre értse meg mindenki, nem szabad egyetlen voksot sem rájuk adni. Akinek agya van, nem tesz ilyent ! Akinek erkölcse is van hozzá, az meg pláne nem ! Ne szédítsen meg senkit a 300 jó ötlet, jó kivánság, közgazdasági kifejezéshalmaz, felfelé irányuló vastag nyilak - nem tudnak ezek semmit sem igazából elintézni, helyre tenni. Ehhez azért elég volt a kilenc-tíz év tapasztalat, nem ?

teéjesenmindegy 2019.03.03. 16:48:19

@Toller Béla: Akkor mesélj, kire kell szavazni.
Fletó feleségére aki európai egyesült államokat szeretne? Bernadettre, aki azt sem tudja mit szeretne? Kunhalmira, hátha Brüsszelben nincsenek lengőajtók?

Zoltan Hazafi 2019.03.03. 16:57:58

@paraszthajszal: „a politikai pártok nem reagálhatnak a kormányzati kommunikációra”
- Éppen most pisszentették le őket, mondván: még nincs kampányidőszak...

pofán verjük a lipsiket oszt jonapot 2019.03.03. 17:12:23

A libbantaknak az legfobb problemajuk, hogy Orban elerte, hogy az egesz vilag az illegalis bevandorlasrol beszeljen, hogy az emberek tudnak rolla, velemenyuk van rolla. Mikozben az volt tervuk, hogy az unios osszefogasrol, kozoscselekvesrol elmelkedessel addig huzzak az idot, amig mar visszafordithatatlan, es onfentartova valik Europa megszallassa. Es akkor nyugodtan azt mondtak volna, hogy ennyi emberrel mar nem lehet mit csinalni, hagyni kell oket hogy szabadon jojjenek ahogy akarnak. Orban ezt a tervet akadalyozta meg, azzal hogy evek ota felhivja a figyelmet az illegalis bevandorlasra, nem engedte elaludni az ugyet. Ezert ilyen kurva duhosek a mostani plakatra is.

kenyérdobáló 2019.03.03. 17:13:24

Hagyjunk már fel azzal a retorikával, hogy a részegség mentség más bűncselekmény alól. A részegség nem enyhítő, hanem súlyosbító tényező, mert az illető nemcsak hogy elkövetett egy bűncselekményt, hanem ráadásul képtelen magának felelősen adagolni egy tudatmódosító szert.

paraszthajszal 2019.03.03. 17:46:34

@az EU pénzek zsákolója: „nekem úgy tűnik, a Cziggányod”

Hello nácikám, látom te a „néppártosodás” dacára még mindig büszke rasszista vagy?

Vigyázz, most éppen nem szabadna kimutatnotok a fogatok fehérjét, mert az újonnan megtalált lyppschy barátaitoknak éppen most kell meggyőznie a filoszemita és antifa szavazóbázisukat, hogy Ti már teljesen megváltoztatok, őszinte megbánással tekintetek a múltatokra, és kebletekre ölelitek az összes romát és izraelita vallású, származású honfitársainkat is.

Szóval csak óvatosan ezzel a czigányozással, nehogy még a nagy közös választási győzelem, a „patás” elűzése előtt kiderüljön, hogy ugyanazok a bigott, előítéletes neonácik vagytok, mint eddig.

@Zoltan Hazafi: @morpho: „A kormány plakátolhat, a pártok nem”

Így van, plakátolni valóban tilos még, de ettől még más, szokásos kommunikációs csatornák felhasználhatóak a választókkal való kapcsolattartásra, de kampányolni még valóban tilos. Remélem ezúttal sikerül is betartanotok a szabályokat, és nem kell visszafizetni a kampánypénzeket, kár lenne, ha azokat a szép pártirodákat el kéne árvereznetek.

„Vagy te azt gondoltad reakciónak, hogy Fletó tart egy sajtótájékoztatót és reagál? Egy plakátkiállításra? Szóban?”

Ha a sajtótájékoztató derogál a kis drágának, akkor tőlem kiadhat írásos közleményt is. Úgyis leszarom, mit gondolnak.

2019.03.03. 17:52:05

@paraszthajszal:

"Hello nácikám, látom te a „néppártosodás” dacára még mindig büszke rasszista vagy?"

ezt mire mondod majomsz@r, hogy a csutti cziggányod éjjel nappal migráncsozik, és félelmet kelt?

attól még van ELIOS lopás, és fura mészaros lölő gazdagodás, nem?

kórházak, oktatás rohad, cziggányod meg a bandája dúskál, rendben van ez így, ugye?

2019.03.03. 18:15:46

tolja a geci közpénzből, tolja.... nemzetállampárt.

nemzeticsaládvédelmiakcióvédelmilopásprogramakció. Soros soros migráncs migráncs!!

lölö a legjobb bahrátom, az önzetlenül segítendő trilliárdos!!

csak a fidess!

kep.index.hu/1/0/2680/26804/268044/26804441_73e42ab75f2b0f16c5f3dbf9aeff0224_wm.jpg

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.03.03. 19:14:59

a Miniszterelnök Úr nagyon jól csinállya
látszik abból is hogyan pukkan a libbantak feje
elégedettek lehetünk mi Magyarok

morpho 2019.03.03. 19:59:23

@paraszthajszal: Édesek ezek a gagyi előremenekülések, de azért mindenki látja, hogy megint hazudoztál pubi :)

élveteg 2019.03.03. 21:17:36

"Magyarországon ettől semmi nem változna."

Szar ügy de a fideszt csak itthon lehet legyőzni De úgy aztán végleg nem megy a dolog hogy el sem indul az ellenzék

Tessék :

index.hu/belfold/2019/03/03/idokozi_kepviselo-valasztas_tolna_fidesz_81_szazalek/

Ugyan mi akadályozta meg az mszp-t a jobbikot hogy itt elinduljon és jól kipicsázza a fideszt ?

Secnir 2019.03.03. 21:36:03

@paraszthajszal:
"miért ne regálhatna egy politikai párt a kormányzati kommunikációra?! "

nem reagálhatnak, az MTI simán elhajtja őket, hogy nem jelentethetnek meg közleményt, kövér nem engedi ilyen témában felszólalni a képviselőket.
kérdés?

kunzoo 2019.03.03. 21:36:15

@az EU pénzek zsákolója:
Működik? Működik! A focit gólra játsszák.

Két napja jártam Hmvhelyen, a várost elkerülő úton 10 lámpából 7 hibás volt. Sehol sem láttam hogy az ellenzék ezt kihasználta volna. Pl. félhomályban tartott sajtótájékoztató, videofelvételek stb. Ugyanis az hogy valami szar, nem politikai kategória. Ki csinálta és mennyiből? ez mind megosztó kérdés. Szar vagy nem? Ez oldaltól független dolog.

kunzoo 2019.03.03. 21:38:32

@Secnir:
Csináljanak netes felületet, az index meg jelentesse meg. Az Origo törzsközönsége úgysem fog másra szavazni, oda minek.

Secnir 2019.03.03. 21:40:38

@élveteg:
6 hónapra minek erőlködjenek?

@morpho:
+1

@John Brennan:
" Ezek a plakátok jók, igazak, informatívak önmagukban is"
aham. és ha lecserélik junckert timmersmannra, akkor ugyanolyan igaz lesz? és timmermannt lecserélik macronra, akkor majd az lesz igaz? és után macron lecserélik, ööö...
...a pápára, mert nem fogadja orbánt romániában, akkor az lesz az igaz?
idióta

John Brennan 2019.03.03. 23:00:55

@Secnir:
igen, és a szövege is igaz

taga20 2019.03.03. 23:02:49

@John Brennan: neked tetszenek ezek a szarok?

John Brennan 2019.03.03. 23:28:44

@taga20:
Igen.
A nemzetközi média beszámol róla, Londontól Fokvárosig, Tokyotól Limáig.
És a hozzászólóknak is tetszik:
Let Orban be the first of many European leaders who refuses to allow alien immigration to destroy the fabric of his country.

Hungary, with Orban at the helm, is a country to be envied.

"It wants to dilute the population of Europe" Viktor Orban is 100% correct this is how they (hostile vindictive Brussels"elite") dilute nation states peoples and force a superstate to be born and it must be stopped or European nations will no longer exist in a few years.
Viktor Orban is one of the few European Leaders actually standing up for his people's safety and heritage. If only our own leader had as much spine.

John Brennan 2019.03.03. 23:30:31

@John Brennan:
The UK needs a committed leader like Viktor Orban, and he is 100% correct in what he says.

Sorry Druncker old son i believe Orban 100%... Now do us all a favour and go and retire quietly…

Well done Viktor, you have pinned the tail on the donkey, soros and the eu are the menace, keep on poking the stick in the eu and with some luck you will mortally wound it.

Toller Béla 2019.03.04. 09:05:26

@teéjesenmindegy: Igen, a legjobb még mindig az első, az Európai Egyesült Államok. Minél szélesebb a kollektívb bölcsesség, annál nehezebb azt félrevezetni és elvenni a jogait. Nálam ez a döntő ! A többi ebből következik !

Willkommenskultur 2019.03.04. 10:27:29

@Toller Béla: Eddig Magyarorszag mindig megszopta, amikor kulfoldon hoztak donteseket az ugyeinkben.

MrzNur 2019.03.04. 11:15:40

@Willkommenskultur: "Eddig Magyarorszag mindig megszopta, amikor kulfoldon hoztak donteseket az ugyeinkben."
Meg akkor is, amikor a politikusaink (párttól függetlenül) hoztak döntést a külföld nélkül...

Larry Silverstein 2019.03.04. 18:10:38

Erik mar az osszefosas:

444.hu/2019/03/04/a-ner-egyik-politologusa-mesterhazy-attilat-vedte-az-m1-en

zimme zum
zimme zum
rece-fice bumm bumm bumm

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.04. 18:40:58

@paraszthajszal: te idióta faszfej, és azt mégis, hogy magyarázod meg annak a zakkant kis fejednek, hogy mi az oka annak, hogy Orbánt kétharmaddal szavazták le az EP-ben, és most a néppártban már vagy tíz párt akarja kizárni?!

Mindenki szembe megy az autópályán, te elmebeteg barom?! Finnországtól Németországon, Luxemburgon át Görögországig?!

Mi a fasz a ti betegségetek, hogy ilyen baromságban tudtok hinni?!

Larry Silverstein 2019.03.04. 18:42:09

@math0: Na es ha kizarjak, akko miva?

Marad nektek a keseru kenyer az olban.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.04. 18:45:24

@Tangooo: Weber a CSU politikusa, Timmermans szocialista. Így elég sok mindenben különbözik a politikájuk, például biztosan különbözik adózásról, segélyekről, sebességkorlátról az autópályán, autópálya-matricáról, esetleg környezetvédelemről, energia-politikáról, stb.

Az, hogy abban egyeznek, hogy egy se szarik az asztal közepére, mint Orbán, egyik se büdös náci, egyik sem tudomány-ellenes, egyik sem illiberális az orbáni értelemben, vannak minimális európai, liberális, emberjogi értékeik, amik Orbánnak nincs, mindkettő demokrata, Orbán meg nem, na ez mind Orbán ellen szól.

Orbán egyszerűen egy büdös náci, aki már a keresztény néppártnak is büdös, annyira rohadt.

Larry Silverstein 2019.03.04. 18:46:01

@math0: 888.hu/article-elkapta-az-interpol-gyurcsanyek-uzlettarsat

"Az Interpol megtalálta és elkapta Gyurcsányék üzlettársát, egy hosszú ideje bujkáló bolgár bankárt, akit Cvetan Vaszilevnek hívnak."

"Amikor a kínos ügy napvilágra került, Gyurcsányék először még azt is tagadni próbálták, hogy ismerik a nemzetközi körözés alatt álló veszélyes bűnözőt. Csak miután a Ripost közzétette a cégbírósági bizonyítékokat, tettek beismerő vallomást. Több politikus ezután felszólította Dobrev Klárát és Gyurcsány Ferencet, hogy fejezzék be végre a hazudozást."

Ez se lesz gyereknap a lippshyknek

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.04. 18:51:13

@John Brennan: ti Fidióták egy másik univerzumban éltek az elmegyógyintézetben.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.04. 18:51:59

@Larry Silverstein: Gruevszkij Orbán üzlettársa. Elítélték.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.04. 18:52:44

@Larry Silverstein: te tényleg olyan hülye vagy, hogy lehiszed, amit a 888.hu ír?! mást se csinál ez a szennylap, csak hazudik. a legalapvetőbb tényekről is hazudnak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.04. 18:54:09

@Larry Silverstein: a keserű kenyér az ólban Orbánnak marad. Te meg egy hazaáruló fasz vagy, aki még magyarul írni sem tud. Ti vagytok az elmebeteg selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.04. 18:55:51

@Willkommenskultur: "Eddig Magyarorszag mindig megszopta, amikor kulfoldon hoztak donteseket az ugyeinkben."

Ja, mint Buda visszafoglalása. Ellentétben a Muhi csatával, amelyről Magyarországon hoztak döntést magyar idióta főurak.

Te meg szintén nem tudsz magyarul sem írni, egy hazaáruló, idióta fasz vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.04. 19:00:21

@kunzoo: "Sehol sem láttam hogy az ellenzék ezt kihasználta volna. Pl. félhomályban tartott sajtótájékoztató, videofelvételek stb. "

Az, hogy te mit nem láttál, nem jelenti, hogy nem volt. Csak azt, hogy vak vagy és idióta.

www.google.com/search?q=h%C3%B3dmez%C5%91v%C3%A1s%C3%A1rhely+s%C3%B6t%C3%A9t+l%C3%A1mpa&rlz=1C1GGRV_enDE751DE751&oq=h%C3%B3dmez%C5%91v%C3%A1s%C3%A1rhely+s%C3%B6t%C3%A9t+l%C3%A1mpa&aqs=chrome..69i57.4808j1j7&sourceid=chrome&ie=UTF-8

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.04. 19:07:26

@pofán verjük a lipsiket oszt jonapot: "tudnak rolla"

Na, a következő elmebeteg, hazaáruló Fidióta, aki még magyarul sem tud. Ennyi a Fidesz átlag-IQ. Ti vagytok a magyar selejt.

Larry Silverstein 2019.03.04. 19:10:43

@math0: Gruevszkyvel semmi baja az interpolnak, ok a Gyuuurcsany felekre utaznak:

"Az Interpol megtalálta és elkapta Gyurcsányék üzlettársát, egy hosszú ideje bujkáló bolgár bankárt, akit Cvetan Vaszilevnek hívnak."

"Amikor a kínos ügy napvilágra került, Gyurcsányék először még azt is tagadni próbálták, hogy ismerik a nemzetközi körözés alatt álló veszélyes bűnözőt. Csak miután a Ripost közzétette a cégbírósági bizonyítékokat, tettek beismerő vallomást. Több politikus ezután felszólította Dobrev Klárát és Gyurcsány Ferencet, hogy fejezzék be végre a hazudozást."

888.hu/article-elkapta-az-interpol-gyurcsanyek-uzlettarsat

Larry Silverstein 2019.03.04. 19:13:24

@math0: "Az évszázad bankrablásaként emlegetett ügy nemzetközi méretekben is példátlan, egy mexikói drogbárónak is „becsületére” válna. 600 milliárd forintnak megfelelő eurót loptak ki készpénzben, zsákokban(!) a szófiai Corpbank épületéből a főpénztáros vezényletével, éjszaka."

ripost.hu/cikk-az-interpol-elkapta-dobrev-klara-evek-ota-korozott-tarsat

Ajjaj, jobbkor nem is johetett volna.

Bru hu hu

John Brennan 2019.03.04. 19:29:44

@math0:
"Orbán egyszerűen egy büdös náci"

Egyfolytában Hitlert dicséred, isteníted.

Spiritmonger 2019.03.04. 19:42:03

@math0: a fideszt kizáró pártok összes képviselőjének a száma 26. ez a lófasznál is kevesebb.

Fülig José 2019.03.04. 20:11:19

@Larry Silverstein: 888?! ripost?! larry, larry, te szopni jársz ide...

MIx 2019.03.04. 21:22:15

OV 1998 "Oszt Jónapot!"
Semmi nem változott!
Ők a törvényeket nem betartják, hanem kijátsszák.

exterminador 2019.03.04. 21:28:21

@Larry Silverstein: kíváncsi vagyok, mikor jön a helyreigazítás. Mert az jönni fog.

exterminador 2019.03.04. 21:29:51

@Spiritmonger: azóta több lett, már 12 párt. 444.hu/2019/03/04/meginditja-a-fidesz-kizarasrol-szolo-eljarast-az-europai-neppart
Másfelől meg már a 26 is több mint a duplája, mint a Fidesz képviselőinek a száma.
Szóval...

morph on deer 2019.03.04. 22:33:15

@Larry Silverstein:
“...600 milliárd forintnak megfelelő eurót loptak ki készpénzben, zsákokban(!) a szófiai Corpbank épületéből a főpénztáros vezényletével, éjszaka."

Tudjuk: ezt mind Gyurcsány csinálta. ‘Maxval the Bircaman’ álruhában, mert én nem értem rá.

Amúgy van 600 eladó zsákom, érdekel valakit?

morph on deer 2019.03.04. 22:43:21

@Larry Silverstein:
“Amikor a kínos ügy napvilágra került, Gyurcsányék először még azt is tagadni próbálták, hogy ismerik a nemzetközi körözés alatt álló veszélyes bűnözőt.”

Nem úgy, mint például egy orbán viktor nevű bűnöző, aki köztudotan nem ismerte a körözés alatt áló Graith Pharaon nevű, többek közt terroristákkal is üzletlő muszlim üzletembert.
Az, hogy együtt vcsoráztak, meg hogy szinte egymás szomszédságában is laktak, csupán az ellenzék aljas cselszövésének következménye, nem egyéb.
Igen, ezt mind tudjuk.

legális 2019.03.04. 22:55:42

@math0: annak a 10 pártnak van 20 képviselője
Azok a törpék is kell, hogy valamit mutassanak, ha idén is be akarnak jutni.
Nekik ez jutott eszükbe, ezért van pártonként csak 2 képviselőjük.
A magyar mikrofrakciók sem sokkal okosabbak, ők nem a fideszt akarják kipicsázni, hanem az országot besározni. Újhülye, Kapitány és Niedermüller is azért veri a habot, hogy maradhasson.

hobb 2019.03.05. 06:17:33

Ez a blog nagyon fájhat a párközpontnak. Akármi is kerül fel ide, rögtön sereglenek a bértollnokok vagy a maguktól síkhülyék. Gratulálok a szerzőnek :-)

Bkkzol 2019.03.05. 06:44:14

Nagyon jó, tetszik a kocsmás hasonlat. Weber nyugodtan körülnézhetne, hogy ki van még a kocsmába. Például szökött fegyenc ( Junckert euró milliárdokat mosott tisztára luxemburgi pénzmosásokkal, hálából (illetve a börtön helyett) kapta ezt a poziciót) aki folyamatosan ünnepli (isiáz) a szabadlábon töltött perceket. Valószínű Juncker is kap egy amerikai banknál, befektetési cégnél egy "tanácsadói" címet , mint Barosso.
Mit tesz az EU az adóelkerülő, pénzmosó hatalmas cégek és személyek ellen?

Bkkzol 2019.03.05. 06:53:32

A görög vendég meg nyitva hagyta az ivó ajtaját!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 07:44:19

@legális: @legális: Orbánt a Sargentini jelentésben az EU-t képviselők majd 70%-a szavazta le. Azok kb 350 millió embert képviselnek, ezzel szemben Orbán mögött csak 2,8 millió magyar idióta paraszt van.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 07:45:58

@Spiritmonger: Orbánt a Sargentini jelentésben az EU-t képviselők majd 70%-a szavazta le. Azok kb 350 millió embert képviselnek, ezzel szemben Orbán mögött csak 2,8 millió magyar idióta paraszt van.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 07:49:35

@Spiritmonger: akkor a Fidesz meg a fél lófasznál is kevesebb a 12 képviselőjével.

Semper Fidelis 2019.03.05. 07:55:12

@math0: Ti lennétek a "demokrata" oldal? Ömlik a szádból a mocsok. Én már automatikusan görgetek tovább, ha meglátom a nickedet.
Ezzel akarjátok felnyitni a "fidióták meg agyhalottak" szemét? Szánalmas.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 07:55:38

@Larry Silverstein: "A macedón bíróság szerdán két év börtönre ítélte az ország korábbi, konzervatív miniszterelnökét, Nikola Gruevszkit, mert törvénytelenül befolyásolta a belügyminisztérium hivatalnokait, hogy melyik golyóálló kocsit vegyék meg. "

444.hu/2018/05/23/ket-ev-bortonre-iteltek-orban-macedon-szovetsegeset

Orbán még be is csempészte az országba ezt a bűnöző, illegális migráns puszipajtását.

brühühü

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 07:56:17

@Larry Silverstein: Magyarul mikor tanulsz meg, te hazaáruló Fidióta elmebeteg?!

törppicur 2019.03.05. 07:57:03

@math0: a 70% nagyobbik része azokhoz a pártokhoz tartozik akik nem szavaznak a fidesz tagságról
A 70% tenyszerűen nem igaz - nem szavazott mindenki, voltak tartozkodok es ugy sem volt 70, es mint tőletek tudjuk,az itthoni valasztasi logikátok szerint, aki nem tamogatja a kezdemenyezest, vagy el sem megy, az mind ellene van
Ha a 70% eseteben kivetitetted a teljes lakossagra a letszamot rosszul, az ellenző 50%-ot is kivetithetned PC modon
Olyan valoszerutlen, hogy szerinted 350 millio buzinak van képviselete az euban

törppicur 2019.03.05. 08:01:15

@math0: az eu parlament nyomokban ballib magyar politikusokat is tartalmaz
Rajtuk a ballibség jobban látszik a magyarságnál, ezt májusban értékelni fogjuk, demokratikusan, szavazatokkal

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 08:05:23

@Larry Silverstein: a Ripost vesztette el al egtöbb helyreigazítási pert 2017-ben

atlatszo.hu/2018/03/24/53-helyreigazitasi-pert-vesztett-tavaly-a-kormanykozeli-media-sokkal-tobbet-mint-egy-evvel-korabban/

majd jön ez is.

nektek Fidióta patkányoknak semmi nem drága, hazudtok éjjel-nappal

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 08:06:49

@törppicur: Orbánt a Sargentini jelentésben az EU-t képviselők majd 70%-a szavazta le. Azok kb 350 millió embert képviselnek, ezzel szemben Orbán mögött csak 2,8 millió magyar idióta paraszt van.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 08:07:47

@törppicur: "A 70% tenyszerűen nem igaz - nem szavazott mindenki, voltak tartozkodok "

ha így számoljuk, akkor a Fidesz 35%-kal diktátorkodik Magyarországon. elmentek ti a jó édes kurva anyátokba a 35%-otokkal!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 08:09:27

@törppicur: az EU-parlamentben messze több ballliberális politikus van, mint Fideszes, vagy náci vagy euroszkeptikus, vagy szélsőjobb, vagy hasonló kreténekből.

törppicur 2019.03.05. 08:15:16

Egyreszet meg mindig neveletlen vagy es indulatos
Másrészt a nem szavazok hovatartozását illetőn csak átvettem a ti logikátokat, bár nem értek vele egyet
Amugy a 70%-ot tudnád valamivel igazolni?
És a te kutva anyád

törppicur 2019.03.05. 08:18:51

@math0: a hugyagyú buzisimogatok száma fog nőni a nemzeti érzelműek mellett sajnos es a szocik fognak csokkenni szerencsere
Majusban meglátjuk - de a fidesz gyengulesere kevesen szamitanak

törppicur 2019.03.05. 08:27:33

@törppicur: durvan meg fog változni az euparlament párttérképe
Lesznek nagy pártok amelyek 6-10 főt veszitenek mások nyernek - ezért a partcsaládokon belul es azok kozott is lesz mozgas
Itthon a fidesz 1-2 plusz helyet szerez a szociktól lmp-tol
Hogy melyik szociktol az klaraasszonybmegitelesen fog mulni

Helga Beauty Salon. 2019.03.05. 08:38:37

Ez az egész kizárásos cirkusz nagyon jól rámutat a libsik alapvető hibájára! Semmi nem jó nekik, szar piti ügyekkel tudnak csak foglalkozni és ami a lényeg, NEM TUDNAK DÖNTENI! Még rosszul sem és ez kurva nagy hibájuk, mert még egy viszonylag rossz irány is jobb, mint az egy helyben toporgás és a bizonytalanság!
Persze ez nekünk jó!

kunzoo 2019.03.05. 08:40:58

@math0:
Amiket mutatsz azok pártok? Szavazhat valaki a nyugatifény blogra? Most a baloldalon az újságírók politizálnak, a politikusok meg....balfaszkodnak. blogolással nem lesznek új szavazók. Tessék szamizdatot nyomtatni, bedobni minden postaládába. A meglevő szavazóbázis kevés lesz. A jobbik is így futtatta fel magát anno.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 08:43:20

@törppicur: itt a 70%, és az is, hogy a néppártban is igen nagy többséggel szavazták meg a Sargentini jelentést.

hu.euronews.com/2018/09/14/igy-szavaztak-a-kulonbozo-orszagok-kepviseloi-a-sargentini-jelentesrol

te tátott szájjal rohansz a faszerdőbe, Fidióta elmebetegkém!

Helga Beauty Salon. 2019.03.05. 08:44:21

@törppicur: Hogy melyik szociktol az klaraasszonybmegitelesen fog mulni............

Én már nagyjából azért sejtem azt a megítélést! :D + hogy a pozícióéhes DK-sok elestek egy helytől! :D Lesz kavarás!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 08:55:32

@kunzoo:

1) pártok is
2) egy normális országban a normális újságoknak is feladata az, hogy kritizáljanak valamit, beleértve a kormányt, vagy egy pályázatot. sok esetben jobb, ha ilyen dolgokat nem pártok kritizálnak, mert hitelesebb

ha te ezt nem fogod fel, nem érted, bajod van ezzel, az a te saját elmebajod. de minek reklámozod ezt?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 08:57:13

@kunzoo: "Tessék szamizdatot nyomtatni, bedobni minden postaládába."

vagy füstjelekkel hirdetni, hogy O1G! figyusz már, bazdmeg, ne okoskodj, hogy szerinted hogy kéne csinálni! senkinek nem vagy hiteles szakértő, ostobaságokat mondasz. ha komolyan hiszed, csinálj pártot, mutasd meg!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 08:58:41

@Helga Beauty Salon: a néppárt liberális párt? akkor mit keres ott az illiberális Fidesz?Í!

szépen mutatod, hogy ti Fidióták totál agyirokkant, elmebeteg pszichopaták vagytok. ti vagytok a magyar selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 08:59:17

@Helga Beauty Salon: a néppárt liberális párt? akkor mit keres ott az illiberális Fidesz?Í!

szépen mutatod, hogy ti Fidióták totál agyirokkant, elmebeteg pszichopaták vagytok. ti vagytok a magyar selejt.

Bkkzol 2019.03.05. 09:08:56

Szar-gentinit és társait nem kell ide keverni. Látszik mennyire komolyak, következetesek. Bohóckodtak, demonstráltak Ahmed H.-ért.... MOST VALAKI HAZA AKARJA VINNI?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 09:28:42

@Bkkzol: Gruevszkijt valaki haza akarja vinni?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 09:29:27

@Bkkzol: a venezuellaiak nálad laknak, otthon?

Helga Beauty Salon. 2019.03.05. 09:53:52

@math0: a néppárt liberális párt? akkor mit keres ott az illiberális Fidesz?Í!

szépen mutatod, hogy ti Fidióták totál agyirokkant, elmebeteg pszichopaták vagytok. ti vagytok a magyar selejt.......................

A néppárt tele van liberálisokkal, akik most át is vették a kezdeményezést szépen!
És eleve leszarom hogy minek nevezik magukat, ha vérliberális álláspontot képviselnek!
De ezt mit magyarázzam egy doktori fokozattal rendelkező hülyének?

törppicur 2019.03.05. 09:54:52

@math0: már megint hazudsz - de legalabb jo hangodan
448 igen volt 750 képviselőből
Az utobbi 70%-a 525 a matematika mai állása szerint - a 448 még 60 sincs
Te mavad irtad hogy majd 70 %-a a képviselőknek megszavazta es ebbol vezettél le 350 milla szavazot
Gyanitom otthon erzed magad a faszerdőben buzikám

Helga Beauty Salon. 2019.03.05. 09:56:59

@math0: a venezuellaiak nálad laknak, otthon?.......................

Hű de ismerős ez a duma és hogy ugattatok érte amikor javasoltuk hogy vigyétek haza a migrit ha annyira kell!
Hozzám jöhet egy pár, inkább ők mint valami tevebaszó, vagy egy bantu!

kunzoo 2019.03.05. 17:35:46

@math0:
Már megbocsáss de ahogy most csinálják az nem jó, elég megnézni a közvéleménykutatási adatokat. Persze ha ez nekik elég, az más. A választók felé az jön át hogy összefogás, mégse, mégis, mégse......
Amúgy nem csak neked lehet a dolgokról véleményed, lehet másnak is, sőt, eltérhet a tiedtől. Viseld el valahogy vagy ne olvass kommenteket ha ideges leszel tőle.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 17:36:50

@Helga Beauty Salon: ha így lenne, akkor kérdés, hogy mi a fasznak nem lép ki a néppártból a nyomorult Fideszed, te idióta?! nincs gerince, vagy mi a fasz?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 18:13:17

@kunzoo: 1) a közvélemény-kutatásokból nem következik, hogy rosszul csinálják
2) de ha rosszul csinálják, abból sem következik, hogy az a hiba, amit te hiszel, vagy, hogy úgy lenne jó, ahogy te hiszed
3) egész pontosan az összefogás kapcsán sem következik. volt már nagy összefogás 2014-ben, semmit nem hozott. az összefogást meg kell gondolni, nehéz dolog.

4) az EP választások kapcsán az összefogás totál hülyeség, mert egy tisztán listás, arányos választás.

lehet véleményed, de ha csak nagy hangon előadott hülyeségekre futja, akkor inkább ne reklámozd, hog yidióta vagy!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 18:21:42

@Helga Beauty Salon: azt tudod, náci baromkám, hogy a venezuelai, az simán lehet bantu?

nem tudod, mert azért vagy náci, mert egy idióta, húgyagyú selejt vagy. mint az összes Fideszes.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.05. 18:22:49

@törppicur: a Fideszre csak 2,8 millió szavazott, az nincs kétharmad, de még 49% sem, csak 35%. úgyhogy elmentek a jó édes kurva anyátokba a 35%-otokkal!

kunzoo 2019.03.05. 18:23:37

@math0:
Ját eddog a káromkodáson és a hülyézésen kívül nem tettél hozzá a dologhoz. Az összefogás, a közös EP lista hiányán meg a B1 blog kesergett, ezzel ne engem találj meg hanem az itteni nagytudásúakat.

John Brennan 2019.03.05. 19:19:53

@math0:
Mivel Hitlert Orbánhoz hasonlítottad, ezért Hitlert relativizáltad, valójában Hitlert dicsérted

törppicur 2019.03.05. 21:57:08

@math0: kicsicsira tudjuk a fideszre hányan szavaztak, semmi ujat nem mondtál, még az anyázással sem
Amit viszont csunyán bebuktál, az a nem létező 70%

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 07:19:24

@kunzoo: @kunzoo: mit nem fogtál fel, te idióta ebből?!

1) a közvélemény-kutatásokból nem következik, hogy rosszul csinálják
2) de ha rosszul csinálják, abból sem következik, hogy az a hiba, amit te hiszel, vagy, hogy úgy lenne jó, ahogy te hiszed
3) egész pontosan az összefogás kapcsán sem következik. volt már nagy összefogás 2014-ben, semmit nem hozott. az összefogást meg kell gondolni, nehéz dolog.

4) az EP választások kapcsán az összefogás totál hülyeség, mert egy tisztán listás, arányos választás.

lehet véleményed, de ha csak nagy hangon előadott hülyeségekre futja, akkor inkább ne reklámozd, hog yidióta vagy!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 07:20:02

@kunzoo: " Az összefogás, a közös EP lista hiányán meg a B1 blog kesergett, "

te keseregtél, ne másra mutogass, kis görénygeci!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 07:20:57

@törppicur: amit csúnyán bebuktál, hogy a Fidesz koszlott kis 35%-kkal diktátorkodik, játszik kétharmadot. elmentek a jó édes kurva anyátokba, büdös kis patkányok ezzel!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 07:22:26

@John Brennan: lehet, hogy neked az elmegyógyintézetben ilyeneket mondanak, de idekint, a normális embereknek semmi értelem és logika nincs a hozzászólásodban. attól nem lesz igazad, hogy nettó illogikus hülyeségeket írogatsz be, hanem csak azt reklámozod, hogy milyen elmebeteg vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 07:25:00

@kunzoo: ez hülyeség, az EP arányos, listás szavazás. teljesen ostobaság olyan pártoknak összefogni, amelyek nem természetes szövetségesek, amelyek nincsenek egyébként közel egymáshoz.

ez egy logikus, tényeken alapuló érv. ezzel szemben neked nincs érved. az, hogy a b1 blog mit ír, nem érv, a b1 blog nem valami bölcsek köve, vagy Nobel díjes egyesület, hanem ugyanolyan hülyék írják, mint amilyen te vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 07:25:31

@kunzoo: ez hülyeség, az EP arányos, listás szavazás. teljesen ostobaság olyan pártoknak összefogni, amelyek nem természetes szövetségesek, amelyek nincsenek egyébként közel egymáshoz.

ez egy logikus, tényeken alapuló érv. ezzel szemben neked nincs érved. az, hogy a b1 blog mit ír, nem érv, a b1 blog nem valami bölcsek köve, vagy Nobel díjas egyesület, hanem ugyanolyan hülyék írják, mint amilyen te vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 07:34:57

@kunzoo: ennek a postnak két bődületes hibája van:

1) évek óta játsszuk már ezt, és 2014-ben már demonstrálódott, hogy az összefogás nem feltétlenül növeli a szavazatokat, a Jobbikkal való összefogás kifejezetten problémás. a Közös Ország Mozgalom felmérései mutatták, hogy a Jobbik-Demokratikus ellenzék összefogás nem nagyon működik, mert a Jobbikosok fele akkor a Fideszre szavaz át.

2) különösen nem működik az összefogás és a szavazás, ha igazából nincs tétje a dolognak. egy Jobbikos még lehet, hogy befogott orral átszavaz az MSZP-re, ha ezzel leválthatja a Fideszes strómant a feje felett. és vice versa. de az EP választásoknál semmi ilyen nincs, nem fogja a Jobbikos az MSZP-s képviselőt Brüsszelbe küldeni, és vice versa.

idióta vagy te is meg a b1 is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 07:38:00

@kunzoo: az EP választáson az, hogy a Fidesz-ellenzék meccsnek mi az eredménye, jelképes dolog, ezért kurvára totál mindegy az, hogy az ellenzéket jelképesen adjuk össze, vagy jelképesen tényleg összefogtak.

a NER attól nem roppan meg, hogy az ellenzék 52%-ot kap az EP választáson.

ami viszont nem kurva tök mindegy, hogy a Jobbikos akarja a faszt Dobrev Klárát küldeni Brüsszelbe,

felfogod, te kis értelmi fogyatékos selejt?!

kunzoo 2019.03.06. 07:59:53

@math0:
Én azt írtam hogy az ellenzék részéről megy ez az összefogás mégse mégis mégsem. Egy szóval nem írtam olyat amit nekem tulajdonítasz. Nem keseregtem ennek hiányán. Ezt te találtad ki. Korábban már volt erről szó, akkor azt mondtam erre hogy itt nem érvényes az 1+1=2 mert nincs kőbe vésve hogy átszavaznak egymásra. Az azért vicces hogy kifogásolod a b1 komentfelületén azt hogy véleményt mondok egy b1 blogbejegyzésről.

kunzoo 2019.03.06. 08:04:30

@math0:
Ember, ugyanezt írtam az átszavazásról három blogbejegyzéssel odébb. Ezt nem kell nekem megmagyaráznod, értem. A hülye b1 nem érti, meg GNDL.

Helga Beauty Salon. 2019.03.06. 08:18:49

@math0: azt tudod, náci baromkám, hogy a venezuelai, az simán lehet bantu?.....

9% fekete, az annyira nem sima szerintem, egyébként is érthető hogy milyen okból írtam, te is érted, csak hivatalból már megint te akarsz a legokosabb lenni!
Elhiszem hogy a doktorság kötelez, de szerintem helyesebb lett volna eltitkolnod a fokozatodat mert így még nagyobb szégyen ekkora baromnak lenni! :D

törppicur 2019.03.06. 08:20:51

@math0: ervek helyett a te kurva anyad

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 08:57:14

@kunzoo: az ellenzék sok pártból áll, többféle vélemény van, felmerül ez és az. értelmes ember számára ez pozitív dolog, úgy nevezik, hogy demokrácia, vélemény-szabadság, plurális közösség, stb.

az olyan idiótáknak, mint neked, ez gond, mert neked egy bit van az agyadba, ahova vagy azt kell beállítani, hogy összefogás van, vagy azt, hogy nem, de ha vannak különféle vélemények, akkor az idióta fejeddel ezt nem tudod feldolgozni.

és már elnézést, addig jó ez az ország, amíg nem a teféle idiótákra van optimalizálva.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 08:57:59

@törppicur: Hát igen, ennyit tud az idióta Fideszes. érvek helyett kurva anyázol. Magyarul meg nem tudsz, mert egy hazaáruló orosz ügynök vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 09:01:55

@Helga Beauty Salon: 16% fekete, 23% indián. nem tudom, az indiánokat leszopod, kis nácikám? mindenesetre Orbán befogadott pár feketét, és még fizettünk is érte egy csomót.

szopd le a kis idióta csuti parasztodat, büdös kis nácikám, eddig Magyarországra csak ő telepített be feketéket! megsúgom, arabokat is csak ő telepített be Magyarországra.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 09:03:10

@kunzoo: az ellenzék sok pártból áll, többféle vélemény van, felmerül ez és az. értelmes ember számára ez pozitív dolog, úgy nevezik, hogy demokrácia, vélemény-szabadság, plurális közösség, stb.

az olyan idiótáknak, mint neked, ez gond, mert neked egy bit van az agyadban, ahova vagy azt kell beállítani, hogy összefogás van, vagy azt, hogy nem, de ha vannak különféle vélemények, akkor az idióta fejeddel ezt nem tudod feldolgozni.

és már elnézést, addig jó ez az ország, amíg nem a teféle idiótákra van optimalizálva.

törppicur 2019.03.06. 09:17:35

@math0: érvekkel nem foglalkozol, lertam, hogy szar a gondolatmeneted az eu szavazok - eu képviselők vonatkozásában, leirtam, hogy a %-ok konkretan nem igazak, amit ordibálsz, tudjuk mennyi az itthoni fidesz szavazok szama, arra már nem is reagáltam, hogy a 35 % az éretelmezéstől függően 49 vagy 50%, mivel,úgy sem érted meg sem a tényeket sem a számokat
Most,jössz ezzel az orosz ügynök dumával - milyen alapon, mi tudsz te rólam a fejedben kialakult torz világképen túl?
És végül édesanyámat nem szeretném, ha még egyszer emlegetnéd, 10 éve halott, meg egyebkent is neveletlenség

kunzoo 2019.03.06. 09:37:27

@math0:
Virágozzék száz virág, ez nem gond, az a gond hogy a baloldal osztódással szaporodik, a jobbikkal hol össze kell fogni hol be kell tiltani. A fidesz hatalmát ezzel be is betonozza az ellenzék akár évtizedekre.
A választás egy meccs, valamiféle taktikát illene kidolgozni rá. Ezt nem árt kommunikálni a választók felé. Az pártszimpátia kérdése hogy jó vagy rossz ez. Az vicc amikor két balos jelölt választási küzdelméből a fidesz jön ki nyertesen. A jobbikhoz való viszony hab a tortán, előbb a baloldal tisztázza a saját elvbarátaihoz való viszonyát. Mi szükség volt az együttre? A momentumra? Ki húzott hasznot belőle? A fidesz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 11:16:41

@törppicur: te nem foglalkozol az érvekkel.

1) a nem szavazók ignorálása az EU szerződés szerinti törvény ennél a szavazásnál. itt a törvény ellen ugráltok.
2) arra is rámutattam, hogy abszurd volna bevenni a nem szavazókat, akkor a Fidesz 35%-ot kapott volna áprilisban, és ezzel a lófasszal diktátorkodni még nagyobb parasztság

mikor fogod ezt fel, te elmebeteg idióta?!

ráadásul a tartózkodókkal együtt kurvára elküldték Orbánt a büdös picsába az EP-ben és a néppártban

szóval mi a faszomat akarsz, kis debil Fideszes selejtke?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 11:18:31

@kunzoo: megint ott tartunk, hogy az EP választásnál ez mind nem igaz. mi a fasznak jössz most ezzel, te idióta barom?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 11:20:11

@törppicur: "mi tudsz te rólam "

Hogy idióta vagy. Az ékezetes betűk hiányából meg azt, hogy egy hazaáruló, igénytelen fasz is egyben. De közben nagy magyarkodó náci. Ezért is megint idióta vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 11:21:09

@törppicur: "a 35 % az éretelmezéstől függően 49 vagy 50%"

ha nem számoljuk a tartózkodókat. csakhogy te pont ez ellen érvelsz, te idióta, pofán szartad magad!

törppicur 2019.03.06. 14:10:39

@math0: fogalmatlan vagy és előitéletes, ja és persze idióta hontalan senki
Amiről beszelgetunk, csak te alkalmatlan vagy más álláspont befogadására az a nem szavaz és tartózkodik fogalmának keverése
Azt irod a képviselők 70 %-a rohadt egyszerű kiszámolni, 750*0,7 es az nem 448, de meg a leszavazottakra sem igaz a 70, de ha másként ki tudod számolni, te vagy a Lobacsevszkij
Azt mondod 35%, ilyen nincs, 49,ha a szavazatokat nézed és 50 , ha a bejutottakat nézed - ez sem felsőbb matematika
Ha egyszer legalább a saját agyad nem basznád fel eltérő vélemény olvasásakor, könnyebb lenne veled
Az ékezeteimmel ne foglalkozz, van aki egész betűket kever előrenyomott formában. Azt hittem vagy annyira kreatív, hogy így is megy

törppicur 2019.03.06. 14:13:15

@math0: a tartozkodokkal együtt?
Gondolkozz, jobarát - a tartozkodokat SOHA nem szamoljak igennek, legfeljebb kinaszosdibol nem számolják szavazonak sem, de igennek soha

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 17:54:01

@törppicur: ti Fideszes idióták csak a szarkavaráshoz értetek, és a legegyszerűbb dolgokat sem fogjátok fel.

A Sargentini jelentés szavazásénak eredménye ez volt:

igen: 448
nem: 197
tartózkodás: 48

1) Ha a tartózkodó, nem szavazókat kizárjuk, akkor

A) a Sargentini jelentés 69,47%-ot kapott, kurvára kétharmad felett

B) A Fidesz a választásokon akkor 48-49%-ot ért el (ezt se fogadjuk el, mert persze csaltak, és fair sem volt a választás, de ez most nem volt kérdés)

2) ha a tartózkodókat is beleszámítjuk, akkor

A) a Sargentini jelentést 64,65%-ot kapott, ez kicsivel kevesebb lenne, mint kétharmad. ezen ugráltok ti, viszont kurvára sokkal több 50%, és mint amit a Fidesz valaha is elért.

B) A Fidesz ebben az esetben 35%-ot ért el

Tehát vagy azt mondod, hogy a tartózkodókat nem számítjuk, akkor Orbán kapott 48-49%-ot, de Sargentini 70%-ot, vagy beleszámítjuk, akkor a Sargentini jelentés még mindig kurva nagy többséget kapott, de Orbán kurva messze vana többségtől.

A törvény egyébként úgy szól mindkét esetben, hogy NEM Számítjuk bele, mert faszom se tudja, mit szavaztak volna, te elmebeteg, Fidióta selejt!

Csak azt mutatod be, hogy ti Fidióták vagytok Magyarország legalja, a selejt.

John Brennan 2019.03.06. 21:00:56

@math0:
A 2018-as választáson valóban csaltak, ezért a Fidesz egy mandátummal kevesebbet kapott.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 22:10:59

@Bkkzol: a Magyarországra érkezett menekültek közül nagyjából egy se volt terrorista. te legalábbis szerintem egyet se tudsz megnevezni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 22:11:43

@John Brennan: ennyit tudtok, ti Fideszesek, van képetek bármekkorát hazudni.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 22:13:01

@John Brennan:

hazudsz, Fideszes patkány, épp ellenkezőleg.

A Kúria kimondta, a Fidesz győzelme érdekében csaltak a választásokon Pécsen

168ora.hu/itthon/a-kuria-kimondta-a-fidesz-gyozelme-erdekeben-csaltak-a-valasztasokon-pecsen-149233

John Brennan 2019.03.06. 22:20:38

@math0: 1 mandátumot elvettek a Fidesztől, ez tény.
Pécsen meg provokáció történt, egyébként is ott a provokálást megrendelő Mellár győzött.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.06. 23:31:16

@John Brennan:
hazudsz, Fideszes patkány, épp ellenkezőleg.

A Kúria kimondta, a Fidesz győzelme érdekében csaltak a választásokon Pécsen

168ora.hu/itthon/a-kuria-kimondta-a-fidesz-gyozelme-erdekeben-csaltak-a-valasztasokon-pecsen-149233

John Brennan 2019.03.07. 00:11:53

@math0:
nem vagy normális, öcsi
nem csak hétköznapilag, hanem elmekórtani értelemben sem

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.07. 06:15:29

@John Brennan: számodra, az elmegyógyintézetből a normális emberek nem normálisnak tűnnek. de valójában te vagy a beteg.
süti beállítások módosítása