B1 blogcsalád



Puzsér erkölcsi forradalma: egy megbundázott meccsen az ellenfél mezében játszik

2019. március 02. - nickgrabowszki

Az új Schmuck Andor.pr2.jpg

Azzal, hogy Puzsér Róbert pénteken deklaráltan is elindította a főpolgármester-jelölti kampányát, alighanem 2 dolog is biztossá vált:

  1. a celeb elindul az őszi választáson;
  2. Tarlós István marad a főpolgármester.

Az első állítás már korábban borítékolható volt. Először akkor, amikor az LMP - Ungár Péter - beállt mögé. Azután meg akkor, amikor Puzsér közölte, nem vesz részt az ellenzéki előválasztáson, csak annak második fordulójában.

Erről még egy megállapodást is aláírt, amit első pillanatban láthatóan esze ágában nem volt betartani. Azóta csak az alkalmat keresi, hogy valami hihető indokkal léphessen vissza.

Puzsérnak ugyanis mindenképpen el kell indulnia a választáson,

mert különben kétségessé válik, hogy Tarlós maradhat a főpolgármester.

Eleve, ha Tarlós nem indul, nem is lett volna közvetlen főpolgármester-választás - ezt ő maga is elismerte néhány interjúban. A tavaszi választási eredmények megmutatták: Budapesten sima többségben vannak az ellenzéki szavazók, tavasszal minden körzetet elvihettek volna a Fidesz elől, ha az ellenzéki pártok hajlandók megegyezni, és egyetlen jelöltet állítani.

Ősszel ugyanez lesz a helyzet: ha az ellenzék megállapodik, a Fidesz veszít, ha nem, a Fidesz nyer.

Ez éppen úgy igaz a kerületekre, mint a fővárosra. Orbán számára ezért még a Közgyűlés által választott főpolgármester sem volt igazán jó megoldás, mert mi van, ha a testületben - a kerületi polgármester-választások eredményeképp - ellenzéki többség létre. Minden kerületbe nem lehet elküldeni Kubatovot.

A Fidesznek tehát az kellett, hogy

  1. Tarlós induljon bármi áron, mert ő népszerűbb a Fidesznél;
  2. az ellenzéki szavazatok egynél több induló között oszoljanak meg.

Ez Puzsér szerepe,

akit egy pénteki interjúban még a jelenlegi főpolgármester is próbált belehergelni az indulásba:

Puzsér viszont gyáva blöffölő. Úgysem mer elindulni októberben a választáson. Valamilyen trükkel kimagyarázza magát. Azt mondom: nem lesz ott a startvonalnál ősszel. Miközben arról beszél, hogy ő főpolgármester akar lenni. Az meg nem megy másképp, csak ha elindul.

Klasszikus negatív pszichológia, hátha ezzel is lehet hatni Puzsérra. Nem Tarlós irányítja ugyanis a kampányt, nem kell neki feltétlenül tudnia, hogy milyen megállapodás köttetett. 

  • A közvéleménykutatások alapján nincs esély a jelenlegi főpolgármester leváltására, ha egynél többen indulnak ellene.
  • Az adatok szerint nem Puzsér a legesélyesebb jelölt, hanem Karácsony Gergely.

Puzsér indulása egyértelműen Tarlósnak kedvez. Ezt nyilvánvalóan Puzsér is tudja, már az indulása tavaly őszi meglebegtetésekor azzal kezdte, hogy nem akar nyerni, illetve nem is érdekli, tud-e győzni.

A Fidesz helyzete meglehetősen egyszerű: csak akkor tud nyerni, ha vele nem egyértelműen azonosított jeöltet indít és megosztja az ellenoldalt. (Ez pont így történik az EP-választásnál is, ahol a Jobbik nyírása abban a pillanatban leállt, amint kiderült, hogy nem lesz közös ellenzéki lista.)

Az ellenzéki oldalt csak úgy lehet megosztani, ha a jelölt egyszerre képvisel népszerű álláspontot (autómentes Budapest) és közben (finoman szólva) vitatott személyiség. Máskülönben megtörténhetne az, ami tavaly áprilisban megesett velük az I-V. kerültben, ahol az ellenzékiek sorban visszaléptek, és a megosztást feladatul kapó LMP-s Csárdi megnyerte a választókörzetet a fideszes Hollik előtt.

Puzsér nem ilyen, neki hiába lépnének vissza, Tarlós simán nyerne. A Fidesz ezúttal biztosra ment. 

Indíthatta volna Schmuck Andort ismét, vagy a kommunista vőfélyt, de kétségtelenül jobb választás volt egy még nem kiismert figura szereplési vágyára alapoznia.

A médiafigura részt vesz egy megbundázott meccsen az ellenfél mezében, hogy öngólt szerezzen. 

Még szerencse, hogy erkölcsi forradalmat hirdetett.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9914663439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2019.03.02. 20:07:51

@taga20:

Tökéletes, ez a te színvonalad. Még hozzáképzelem, hogy ilyenkor a nyálad is csorog.
Taga20, miért jó ez neked ? Ez tényleg érdekelne.
(valaki foggal-körömmel harcol azért, hogy hülyének mutassa magát)

taga20 2019.03.02. 20:13:58

@6.Lenin:

Tökéletes, ez a te színvonalad. Még hozzáképzelem, hogy ilyenkor a nyálad is csorog.

öreg, miért jó ez neked ? Ez tényleg érdekelne.

te már lehetnél bölcs, vagy nagyvonalú, de te inkább egy kibaszott fityeszretek szerecc lenni. szerinted hány európai ország van, ahol ilyen plakát kampány megy több 10 milliárd közpénzből?

és te ugacc nekem szarházi?

azé szeretlek, me néha vannak értelmes villanásaid gyökér!:)

dare 2019.03.02. 20:16:00

@6.Lenin: Dk-s verziók?
Most én is írhatnék ilyet, hogy komolyabbnak gondoltalak, de akkor se tenném ezt, ha úgy is gondolnám.
Azt azért leírom újra, hogy a tehetség nem egyenlő azzal, hogy ki milyen pozíciót tölt be.
Hátha jobban rögzül.

6.Lenin 2019.03.02. 20:23:15

@dare:

Sehol nem írtam ilyesmit. Valami becsípődött nálad.
Mind1, már lényegtelen.

Itt van neked taga20, a te szinted. Beszéljétek meg.

dare 2019.03.02. 20:27:41

@6.Lenin: Ezt már tanítani kellene szerintem, amit most csinálsz.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.02. 20:32:02

@morpho: " ... Hozzá képest Karácsony kifejezetten alkalmas jelölt! ... "

Vannak dolgok, amit az ember nem felejt el, pl a maszopiták rendőrattakja 2006-ban. Ezzel nem vagyok egyedül, BÁRKIRE hajlandó vagyok szavazni, csak arra nem, akit a maszopita szarházi kurafik támogatnak, na arra soha!

Rühellem a Csuti Rablót, de a 2006-os akasztófára való gazembereket sokkal jobban.

Jacob von Gibbs 2019.03.02. 20:44:18

akkor nyugodtan kiállhat a második fordulóra, nem kell már most szitkozódva ürügyet keresni a kimaradásra, bátran megmérkőzhet az erkölcsi hulladékkal , onnan a magaslatról..

taga20 2019.03.02. 20:45:09

@Magánvéleményem: ne szarakodj ember! valld be, hogy elélvezel, ha meglátod a gazdádat, a gecit.

itt mórikálod magad hónapok óta, de ha szóba kerül a szerelmed, akkor itt olvadozol!

kevés képmutatóbb retket olvastam nálad.

de semmi személyes, csak a gumigerinceddel van bajom.

azigaziraptor 2019.03.02. 20:46:53

@Jacob von Gibbs:
Ahhoz beszari, nem lesz belőle semmi!

6.Lenin 2019.03.02. 21:15:40

@Jacob von Gibbs:

Ez azt jelenti, hogy ezt a két fazont valakik komolyan is veszik?

taga20 2019.03.02. 21:30:15

@6.Lenin: miért a kibaszott szargerincű tarlóst kéne komolyan venni????

bazdmeg ez a faszparaszt eddig hol élt?

index.hu/belfold/budapest/2019/03/01/tarlosnak_nem_tetszik_a_fovarosi_parkolasi_rendszer/

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.02. 21:37:25

@taga20: Te melyik hányadék csapattestet erősíted? Maszopita-e vagy kutcsányita-e vagy?

Vallj színt hímringyó!

6.Lenin 2019.03.02. 21:41:37

@Magánvéleményem:

A Fidesz szekerét tolja, mint mindenki. Ma Mo-on mindent, mindenkit a Fidesz irányít.

taga20 2019.03.02. 21:53:04

@Magánvéleményem: fityeszparazita kicsit nagy a pofád szardarab!

6.Lenin 2019.03.02. 21:59:36

-Doki, a pacák magához tért, kérdezheti.
-Mitől ájult el? Mit csinált az utóbbi percekben?
-A B1-en olvastam taga20 hozzászólásait, és 1x csak minden elsötétült.
-Ha most vasárnap szavaznia kellene, kire szavazna?
-Csak a Fideszre. Nem tudom kit is támogatna ez a fasz, de tuti nem lehet normális az a párt. Tehát csak a Fidesz jöhet szóba.
-Gizike, a beteg hazamehet, teljesen normális már a viselkedése, gondolkodása.

taga20 2019.03.02. 22:04:14

@6.Lenin: bakker, te egy rejtőjenő vagy retek!:))

zenét bírod fityeszork? nesze!:))

www.youtube.com/watch?v=F2EmzbPkSIE&list=RDF2EmzbPkSIE&start_radio=1

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.03. 00:06:58

@taga20: hiába terelsz gyökérke, nem szavazok a kedvedért a Csuti Fattyú pártjára..

inkább hallgass zenét: www.youtube.com/watch?v=JwSDn_kALjQ

taga20 2019.03.03. 00:11:51

@Magánvéleményem: nem vagy menthetetlen gyökér, ezt én mondom bugajózsi!:)))

zenét bírod sérült? nesze!:)))

www.youtube.com/watch?v=bglBke8JxLQ&list=RDbglBke8JxLQ&start_radio=1

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.03. 00:51:34

@taga20: A rap nem az én világom, azzal ne traktál mert kiütésed lesz tőle :-)

ez jobb, legalább humora van, de tényleg!!:
www.youtube.com/watch?v=rpBV46Qb3kA

taga20 2019.03.03. 01:10:41

@Magánvéleményem: nem rossz a belga:)

azé ez remélem teccik!:) nesze!

www.youtube.com/watch?v=hd_6_I-pPz8

havrilla 2019.03.03. 04:24:46

@taga20:
Geci a kurva anyád és a családod minden tagja.

havrilla 2019.03.03. 04:29:51

@taga20:
Te fasszopó senkiházi szarevő anyabaszó, neked a Hazád az retek? Egyél sok szart, mert a pofádba csak az való.

Ellenzéki BOHOC kommandó 2019.03.03. 04:44:56

@taga20: Te tényleg egy szarházi, szarevö, pöcegödörszáju libbant sorosbérenc vagy. És senkit sem érdekelnek anyáddal készült szexvideoid.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.03.03. 07:45:55

Puzsér hasznos ember. A ballibek utolsó erődjét, Budapestet veszi el éppen tőlük.

belevauvau 2019.03.03. 09:23:37

@Magánvéleményem: A 2006-os rendőrattak kvázi Orbánon verte el a port. Mert, hogy ő miatta történt, ami történt. Hatalma visszaszerzése érdekében nem átallott pénzt, paripát, embert feláldozni, hogy a kormányrúd bármi áron való megszerzésével a 2006-tól meginduló úniós forrásokra rátehesse a kezét. Igazából ez jobban fájt neki, mint bármilyen más veszteség.
Naszóval, ha ebből a szemszögből nézzük a dolgokat, akkor az a rendőrattak valahogy más képet mutat.

rallus 2019.03.03. 10:59:43

@belevauvau: A hozzászólásod alapján te belülről láttad a 2006-os eseményeket. Az biztos, hogy rendőrló vagy....

John Brennan 2019.03.03. 11:59:00

@közíró MAXVAL bircaman: 2006-ban a szémét mdf-es jelölt demsszkit segitette, puzsér most a jó oldalt, ha indul

elismert felhasználó 2019.03.03. 12:40:47

pasztmek, hoty sír a sok csicska itten!
há csimotáim, győszködjétek meg a sumérpuzsért, hoty ne indujon! hoty támogassa a kalácsony gergőt. vagy csakk ő indujon asz öszelenzéki jelöltesként. há pasztmek! esz az elenzék porblémája! olgya mek az elenzék! nekeljen mán esztis a fidesznek csinálnija, mer esz mán tulzás.
nem izlik a demokrácija? sok a jelölt?
negteg semisenem jó pasztmek.....

kolomparlole1114 2019.03.03. 13:34:55

Ezek nem képesek összefogni, a Jobbikból is kivált a Ti Romániátok kurucinfós hőbörgőbanda a zsideszes gazdáik utasítására, mert a Jobbik már lassan erősebb párt lett mint a zsidesz. Először ezeket a zsideszbérenc álellenzékieket kéne eltakarítani MSZP-LMP-Ti Romániátok, stb, hogy legyen hely a hazafiaknak.

Szóra kész Szókratész 2019.03.03. 19:21:02

Karigeri már sok politikai küzdelmet elvesztett. Egy igazi lúzer. Bukott főpolgármester jelölt még nem volt. Na majd most..! :)

exilis 2019.03.03. 19:56:43

Szánalmasak vagytok, még karaktegyilkolni is olyan átlátszóan tudtok, mint egy egybites fideszbirka. Ez a baloldal? Lassan kénytelen leszek én is a Fideszre szavazni, ha ennyire telik tőletek, ennyire inkompetens bagázs vagytok. Nekem nem kell a se Tarlós, se Karácsony, marad Puzsér, mint az egyetlen a jelöltek közül, aki akár még jó is lehet, legalábbis politikusként még nem bizonyította az ellenkezőjét.

vajdasagi 2019.03.03. 22:42:22

Nem is értem, miért kell ezzel a témával foglalkozni. Tarlós egy viszonylag jó főpolgármester. Megérdemli, hogy kapjon még egy ciklust. Különösen azért, mert karigeri meg egy senki. Amúgy Puzsér vicces és intelligens, de nyilván nem egy politikus alkat. A NER-t persze le kell váltani, de a józan észre hallgatva nem a legerősebb bástyát kell támadni, mert az csak még egy kudarc. Hiába, van egy velejéig romlott és kártékony csoportunk, amelyik hatalmon van, és egy ellenzék, amely töketlenek gyülekezete. így a hazánkra szomorú jövő vár. És ezt a sok NER-hívő örömmel üdvözli. Pedig az ő gyerekeik is megszívják majd. De hát vakok ezek.

MTA rendes tagja 2019.03.03. 23:05:59

@Szóra kész Szókratész:
Ráadásul Zugló polgármestereként már bizonyította Geri, milyen klientúrát épít ki (persze kerületi polgármesterként korlátozottat, de mégis, 8 milliárdos költségvetési hiánnyal) és milyen panamákba megy bele.

szepipiktor 2019.03.04. 00:05:55

Azért nem semmi, hogy a neoliberális kotyvasz napi szinten szűköl, hogy a fidesz karaktergyilkol, lejárat stb.
és közben ők ugyanezt teszik.
Szerintem meg bárki elindulhat és majd a VÁLASZTÓK döntenek.
Sem a fideszeseknek, sem az ellenzékieknek nincs joguk, erkölcsi alapjuk el/megítélni.
Mert ők is feketék és hiteltelenek, amit az eltelt 28 év igazol vissza.

LAM 2019.03.04. 04:48:32

Tegyük fel, hogy Puzsér tényleg elindul ősszel Karácsony ellen (ebben nem vagyok teljesen biztos).

Aki rá szavaz majd, az soha, semmilyen körülmények között nem szavazna Karácsonyra. Soha nem nyer a baloldal választást, ha már hónapokkal előre meg akarja magyarázni, hogy miért veszít.

Tessék már felfogni: nem azért van ennyi párt, mert a politikusaik nem fértek be egybe. Hanem azért, mert a baloldal ennyire szétverte saját magát. Még mindig vannak, akik nem hajlandók szavazni senkire, aki mögött ott áll Gyurcsány, még akkor is, ha ez a pesti belvárosi pártirodákban, meg az ATV stúdiójában annyira hihetetlen.

Egyetlen értelme lenne a teljes ellenzéki összefogásnak ősszel. Hogy végre mindenki felfogja, hogy ez nem vezet sehova, csak a bukáshoz. Az értelme egy új ellenzéki erőnek lenne, ami az összes többit lenyomja, elveszi tőle a szavazóit. A Gyurcsány és Kunhalmi tárgyal Karácsonnyal meg Vonával (vagy faxom tudja kivel kell most ott) teljesen értelmetlen.

Pop40 2019.03.04. 05:03:09

Őfelsége udvari ellenzéke, az lmp, miután tavaly is összehozta a kétharmadot a fideszes hordának, most sem akar változtatni a jól bevált módszeren. Ismét elindít egy tökesélytelen jelöltet, aki ugye szokás szerint győzni nem fog, esélye nincs rá, de szokás szerint elvisz annyit az esélyes ellenzékitől, hogy szokás szerint a fidesz győzzön.

Röhej, hogy vannak olyan ellenzéki szavazók, akik ezt az lmp-t még az ellenzékhez sorolják. (Az egy szem Demeter Márta kivételével, neki respekt.)

Puzsér meg a fidesz szekerét tolja. Akár felfogja, akár nem.

Pop40 2019.03.04. 05:09:51

@LAM:

Baromság.
Hogy mennyire az, csak meg kell nézni a lengyel példát, ahol összefogott az ellenzék.

"Hogy végre mindenki felfogja, hogy ez nem vezet sehova, csak a bukáshoz"

Ezt az orbitális faszságot meg már igazából értelmezni se lehet. A bukáshoz, baszod? Az tényleg vétek lenne, tényleg jobb, ha maradnak a külön indulásnál, az fényesen bevált eddig is.

Nyilván az összefogás lenne a bukás, az eddigi külön-külön meg (lassan már 10 éve) a siker, mi?

Akkor is megdöglesz ha a fára mászol 2019.03.04. 08:14:36

"Ősszel ugyanez lesz a helyzet: ha az ellenzék megállapodik, a Fidesz veszít, ha nem, a Fidesz nyer."

Ugy latom a B1-nel mar tudjak hogy jon az ujabb bukfenc.

Minden ballib bérretteg 2019.03.04. 08:18:24

Puzsér bejelentette hogy nem fogja hagyni hogy Gyurcsány leszalámizza, mint eddig mindent a baloldalon.
Ezért hát a Gyurcsnyista gyűlölködő B1 blog rárepült és megpróbálja kicsinálni.

Mondjuk ezt a blogot csak a teljesen hülye ballib exmunkásőrök szopják be, és eddig se járt semmiben sikerrel, de dícséretes a Gyurcsnyisták kitartása.

Minden ballib bérretteg 2019.03.04. 08:23:53

@LAM:

"Még mindig vannak, akik nem hajlandók szavazni senkire, aki mögött ott áll Gyurcsány"

Sokkal többen vannak ilyenek, mint ahányan a Fideszt utálják. Gyurcsány ma is a legnépszerűtlenebb politikus.
Vele csak veszíteni lehet.
Lehet persze LMP-zni, de az összes bűnük az volt hogy 2010-ben úgy indultak, hogy se Gyurcsány se MSZP se Fidesz.

Akkor is megdöglesz ha a fára mászol 2019.03.04. 08:24:27

@morpho: Tokmind1, a belpestieknek savanyu lesz a szolo mindenkepp. Ha karacsony nyer, akkor nem kapnak penzt, ha Tarlos, akkor epul a varos de fuuj gumicsizmas...:)

en meg csak egy KVt kerek

nemecsekerno_007 2019.03.04. 09:07:43

Már csak jókedv kell, arról meg az ellenzék gondoskodik... :)

Szóra kész Szókratész 2019.03.04. 09:59:28

Azért Ramadán Gerő sem válaszolt egyértelműen, hogy mi lenne akkor, hogyha Puzsér kapná a legtöbb szavazatot az előválasztáson. "Nincs ilyen lehetőség.." Ezt tudta válaszolni a mélyen demokratikus elkötelezettségű égimeszelő..

luis5 2019.03.04. 10:02:06

Áh. A demokrácia nevében csak Karácsonyfa indulhat mindenki más áruló, megvett ügynök. Gratulálok a bolsi logikához. Mi a francnak tobbpartrendszer?

Szakadás 2019.03.04. 10:18:31

Szerintem nagy tévedés azt gondolni, hogy ha van egyetlen ellenzéki közös jelölt, az megnyeri a választásokat, mert a szavazók többsége nem akarja újra a Fideszt/Tarlóst.
Ehhez kellene ugyanis annak a jelöltnek a személye is, hogy általános elfogadottsága legyen.
Példa: Budán a hagyományosan vaskos jobboldali III. választókerületben simán bukott volna a Fideszes jelölt a kormány politikájának elutasítottsága miatt, ha nem a szélsőségesen megosztó Bauer Tamást indította volna a DK.
Ahhoz, hogy változás legyen, a DK/MSZP/Jobbik triónak kellene nyelnie egy nagyot, és a köreiken kívül kellene alkalmas jelöltet találni, aki elfogadható a Fideszben csalódottak számára is.

kávésdoboz 2019.03.04. 10:35:25

Hiteles jelölt (önazonos, magabiztos, nagytudású, nem baj, ha vannak elvei, ami szerint él és viselkedik), jó és meggyőző program (hogyan szeretné egy budapesti néhány év múlva látni és élni (!!) az ő városát), ez lenne az alap, ebből indulunk felfelé szövetségi politika meg ilyenek felé. Vaaagy nem?

kávésdoboz 2019.03.04. 10:40:15

Hiteles jelölt (önazonos, magabiztos, nagytudású, nem baj, ha vannak elvei, ami szerint él és viselkedik), jó és meggyőző program (hogyan szeretné látni és élni (!!) egy budapesti néhány év múlva az ő fővárosát), ez az alap és innen indulunk felfelé szövetségi politika meg ilyenek felé. Vaaagy nem?

Willkommenskultur 2019.03.04. 10:58:29

@kávésdoboz: programokat mindenki tud irni, de fopolgikent vmit be is fejezni csak akkor, ha a fidesz megengedi

Sir Galahad 2019.03.04. 11:05:19

Nagyon egyszerű ez. Az országos választáson a Fidesz nyert kétharmaddal, és legközelebb bő 3 év múlva lesz parlamenti voksolás. Addig Orbán osztja a lóvét, akár tetszik, akár nem. Lehet ellenzéki főpolgármestert választani, de előbb tessék megnézni, hol tart mondjuk Hódmezővásárhely, mennyi pénzt kapott Márki-Zay óta, meg egyáltalán mi megy ott. Kell ez a pestieknek? Ha igen, akkor hajrá, több pénz marad a vidéknek - ennek úgyis ideje már.

andrásúr 2019.03.04. 11:14:40

Puzsért a városházára ! Udvarost keresnek !

kávésdoboz 2019.03.04. 11:37:04

Willkommenskultur: a "meggyőző"-be szerintem a gazdaságilag és politikailag is megvalósítható fogalma is beletartozik, nem ideákról beszélek.

Így akkor a Sir Galahad által írt peremfeltételek mellett mindjárt nehezebb a programírás, meg annak a széles közönséggel való elhitetése, hogy az megvalósítható lesz.

Na, megyek főpolgármesteri programokat böngészni.

kocsisj 2019.03.04. 11:50:53

@Sir Galahad: Át kellene már a Fideszt keresztelni Hazafias Népfrontra és akkor mi idősebbek is rögtön értenénk, hogy kire kell szavazni. Mert lenne a HN-es és talán ellene egy másik HN-es. Ahol meg nem így van az a sarokba kukoricára térdel és nem kap új stadiont. Ti tényleg ezt akarjátok? Szerintem, ha kicsit keletebbre költöztök ott hamarabb megvalósul. Szerintem Putyin et. nincs már messze tőle.

GyMasa 2019.03.04. 12:00:44

Tessek, itt egy eleg friss eredmeny az "osszefogas"sikererol:
index.hu/belfold/2019/03/03/idokozi_kepviselo-valasztas_tolna_fidesz_81_szazalek/
Ez is kivaloan illeszkedik az eddigi mintaba.

Zabalint 2019.03.04. 12:12:23

@Sir Galahad:
Ez egyáltalan nem ilyen egyszerű. Tarlós Orbánnal jó rendőr - rossz rendőr játékot játszik a budapesti baloldali szavazóknak, de egyre többen látnak át a szitán, hogy hiába van itt Fideszes főpolgi, valójában nem jár jól vele a főváros.

Másrészt nagyon szervilis hozzáállás csak azért kormánypárti önkormányzatot választani, mert akkor majd több pénz érkezik. Ezen az alapon soha nem lehet elmozdulni, mert ugyanezen logikát országgyűlési egyéni képviselő választáskor is le lehet vezetni.

Harmadrészt nagyon sok ellenpélda van arra, hogy jót tesz az állami kegy egy városnak. Inkább épp ellenkezőleg, Szeged is sokat fejlődött szoci vezetéssel Fideszes kormányzás alatt, meg Debrecen is szoci kormányzás és Fideszes vezetés alatt. Hosszútavon meg a támogatás könnyen megbosszulhatja magát, mert a helyi reálgazdadág attól még nem fog fellendülni, az állami beruházasokból felépített dolgokat meg fenn kell tartani.

Zabalint 2019.03.04. 12:15:47

Egyébként Puzsér Sétaló Budapest programja nekem tetszik. Az már nem, hogy már celebként regeteg baromságot összehordott olyan dolgokról, amikre semmi ralátása. Meg hogy celebként negatív reklámmal mégiscsak hirdette a legalja szennycelebeket. Az sem tetszik, hogy egy idegileg labilis, beteg ember. Meg az sem, hogy a Fidesz szatelitpártja, az LMP futtatja. Össszességében ha ő nyeri az elővalasztást, vagy nem megyek el szavazni vagy egy faszt rajzolok a szavazólapra, csak nehogy azt gondolják, hogy ez a fasz Tarlóst szimbolizálja, és oda számolják...

John Brennan 2019.03.04. 12:24:33

Tolnán megvalósult az ellenzéki összefogás.
Az eredmény a Fideszre leadott szavazatok aránya a korábbi 45 %-ról 81%-ra növekedett.

Pop40 2019.03.04. 13:31:43

@GyMasa:

Igen, Mucsajpuszta alsón 20% részvétel mellett mind a 160 fideszes munkásőrt sikerült mozgósítani.

Ez valóban kitűnően illeszkedik az eddigi mintába, hogy nincs, amitől jobban fosnának a fideszes bolsik, mint attól, hogy összefog az ellenzék.

GyMasa 2019.03.04. 13:35:03

@Pop40:
Nyugodtan altasd magad, hogy az osszefogas a fidesz legyozesenek az eszkoze.
2010 ota pontosan ugyanez zajlik az osszes valasztason.
Eddig csak ujabb es ujabb 2/3-okra volt eleg az osszefogas.

Pop40 2019.03.04. 13:36:25

@Sir Galahad:

Na ja, van, aki genetikusan jobbágynak születik. Csak ne nagyon reklámozd.

Ha a fideszes csürhe esetleg nem adna pénzt az új bp-i polginak, simán csak vissza kell tartaniuk az adóbevételek egy részét a bp-ieknek.
Ott képződik a gdp zöme, nehogy már egy lótolvaj cigány zsebführer, meg a bugris tahó szavazói döntsék el, hogy nagy kegyesen visszaadnak e belőle valamit.

Mellesleg a vajdád nagyon szeret a "népakaratról" hazudozni.
Ez akkor csak olyankor érvényes, ha rátok szavaznak?

Pop40 2019.03.04. 13:38:31

@GyMasa:

Milyen összefogás, te nyomorék?

Melyik választáson valósult eddig meg, hogy országosan egy ellenzéki indult el a maffiáddal szemben?

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.04. 14:20:57

@Pop40: " ... csak vissza kell tartaniuk az adóbevételek egy részét a bp-ieknek ... "

Ezt fejtsd ki bővebben légyszíves... Az a gyanúm, hogy nem igazán vagy képben, hogyan működik az adóhivatal...

Minden ballib bérretteg 2019.03.04. 14:23:20

@Pop40:
A magadfajta 5%-nyi Gyuurcsnyista csürhéből se a Budapestiek nem kérnek, se a vidékiek, és ez így van jól.

Frusztrációd örömmel tölt el mindne normálsi embert.. :DDDD

GyMasa 2019.03.04. 14:38:20

@Pop40:
"Milyen összefogás, te nyomorék?"
Oh, latom, mar veled is magasroptu vitanak nezek elebe!
"Melyik választáson valósult eddig meg, hogy országosan egy ellenzéki indult el a maffiáddal szemben?"
ELoszor is, nekem ugyan nem maffiam, mert en 2010-ben szavaztam rajuk utoljara.
Azota viszont engem nem kepvisel senki a magyar politikai palettan, igy egyik balfasz nepsegre sem vagyok hajlando szavazni!
Masodszorra pedig igen jol latod, NEM valosult meg az osszefogas, mert ertelmetlen, es nem az a modja a fidesz levaltasanak!
Annak az a modja, hogy ertelmes alternativat kell nyujtani a szavazoknak.
Es az nem ertelmes alternativa, amit eppen te is csinalsz itt azzal, ahogy gondolkodas nelkul lefideszbirkazol mindenkit, aki nem ert veled egyet.
Ugyanis matematikai ertelemben minden masodik ilyen ember NEM fideszbirka, es ezzel a hozzaallaassal szembesulve eszebe sem jut az ellenzekre szavazni.
Szoval, nyugodtan eroltessed csak az osszefogast, de ahogyan eddig, ezutan sem fog mukodni.

csakférfi 2019.03.04. 14:48:54

Nem tudom Puzsért komolyan venni.
Szàjhös...duma...kritika..bla-bla-bla.
Nem komoly ember. Csak bàbnak jò.Meg ballasztnak.
A poszt meg jòl làtja ezt.

Zabalint 2019.03.04. 15:11:21

@GyMasa:
Egy tényleg értelmes alternatíva el sem érné az 5%-os küszöböt. A legtöbben kompromisszumokat kötve megyünk el szavazni, gondolom te is ezt tetted 2010-ben.

De összefogás még valóban nem volt, elég kevés körzetben állt egyetlen ellenzéki jelölt a Fidesz jelöltjével szemben. Márpedig hiába lenne egy erős, akár 30-40%-os alternatíva, ha egy 20%-os elindul ellene, míg a Fidesz közel felét viszi a szavazatoknak. A választási rendszer az, ami megakadályozza az alternatívak létrejöttét.

Csak ugye ezzel az MSZP meg konkrétan visszaél, mert meglátásom, hogy fele annyian sem szavaznának rájuk, ha a baloldali pártok közül nem őket értékelnék legerősebbeknek. Bízok benne, hogy az EU parlamenti választásokon, ahol akkora tétet nem éreznek a szavazók, lesz ebben egy átrendeződés.

Zabalint 2019.03.04. 15:14:02

@GyMasa:
Egyébként a másik, hogy a Fidesznek meg nagyon bejött a párt hívein kívüliek lehülyézése, lebirkázása, hazaárulózása, mindezt programok nélkül. Szóval nem gondolom, hogy az ellenzéki pártok amiatt lennének sikertelenek, mert kicsiben ők is ilyenek valamennyire. Szerintem aki a Fidesznél hazai pályán lenne jobb, az verné a Fideszt.

csakférfi 2019.03.04. 15:19:53

@Zabalint:
"Szerintem aki a Fidesznél hazai pályán lenne jobb, az verné a Fideszt."
Manapsàg nem tud senki a fideSS-el mint ...politikus....mit kezdeni.
Mert

"a párt hívein kívüliek lehülyézése, lebirkázása, hazaárulózása, mindezt programok nélkül. "

Ez lett a "divat". A "közbeszéd". A màsik...alàzàsa...karakterének kikezdése...szavahihetöség alààsàsa.
Olvasgasd a kommentelöket!
:)
Ugyanaz a retorika.
Te szövetkeznél velem?
:) :)

Zabalint 2019.03.04. 15:21:52

@LAM:
"Egyetlen értelme lenne a teljes ellenzéki összefogásnak ősszel. Hogy végre mindenki felfogja, hogy ez nem vezet sehova, csak a bukáshoz. Az értelme egy új ellenzéki erőnek lenne, ami az összes többit lenyomja, elveszi tőle a szavazóit. A Gyurcsány és Kunhalmi tárgyal Karácsonnyal meg Vonával (vagy faxom tudja kivel kell most ott) teljesen értelmetlen."

És melyik? Egy ideig az LMP is erre pályázott, aztán 2-3 hónappal az előző választások előtt leamortizálták magukat, pedig simán 10% feletti listás eredmény is benne lett volna, ha nem égetik le magukat az egyszerre dugni akarunk de szűzek is maradnánk hintapolitikájukkal. Onnan pedig már fél lépés és átvették volna az ellenzéki vezető szerepet. Ehelyett belebuktak, majd kibasztak minden értelmes embert, most pedig agyalágyultakkal éy Fideszesekkel nyomulnak.

Vagy ott van a Momentum. Tudom, szerintem is új Fidesz, de olyan párt sosem lesz, ami mindenkinek a szája íze szerint fog politizálni.

Eből a legyen egy új, erős alternatíva, lesz 4-5 új kicsi alternatíva, ha mégis egyik kiemelkedne, azt a Fidesz fogja kicsinálni esetleg a régiek.

Habony Árpád 2019.03.04. 15:27:15

Puzser a megfelelo hasznos idiota.

Zabalint 2019.03.04. 15:29:25

@csakférfi:
Teljesen más a világnézetünk, de bizonyos helyzetekben a szélsőségeseken kívül bárkivel szövetkeznék, aki a saját elveiben következetes, tehát veled is. Csak nem vagyok politikus, így ennek nincs sok jelwntősége.

csakférfi 2019.03.04. 15:32:04

@Zabalint:
Köszönöm....ez jòl esett!
Diplomatànak "elmennél".......a vàlaszod alapjàn.
:)

Sir Galahad 2019.03.04. 15:34:36

@kocsisj: Nem azt írtam, hogy ezt akarom. Azt írtam, hogy ez van.

Sir Galahad 2019.03.04. 15:39:02

@Pop40: "Ha a fideszes csürhe esetleg nem adna pénzt az új bp-i polginak, simán csak vissza kell tartaniuk az adóbevételek egy részét a bp-ieknek." És azt meg hogy? Mondd már el, mert én is szívesen visszatartanám az adóm egy részét :)

GyMasa 2019.03.04. 15:43:53

@Zabalint:
"Egy tényleg értelmes alternatíva el sem érné az 5%-os küszöböt."
A nem ertelmes alternativa pedig nem eleg a legyozesukhoz!
Ezt minden egyes valasztason demonstralja a magyar ellenzek.
" A legtöbben kompromisszumokat kötve megyünk el szavazni, gondolom te is ezt tetted 2010-ben."
Igen, de en pl. hulye nem vagyok, eszem agaban sincs olyan formaciora szavazni, amelyiknek barmi koze van a volt mszmp utodpartokhoz, es hasadvanyaikhoz.
"De összefogás még valóban nem volt, elég kevés körzetben állt egyetlen ellenzéki jelölt a Fidesz jelöltjével szemben."
Igen, mert van egy nagy problema ezzel az "osszefogassal".
Megpedig az, hogy matematikailag kizarolag papiron mukodik!
(ugye kb egy picivel tobben szavaztak nem a fideszre, mint a fideszre, 70%-os reszveteli arannyal) Tehat a jelenlegi eroviszonyok kozott kizarolag a TELJES ellenzeki osszfogasnak van egyaltalan matematikai eselye a gyozelemre. Ez viszont nyilvanvaloan nem teljesulhet, amiatt az ideologiai szakadek miat, ami az ellenzeki oldalon van!
Hivatalos kozvelemenykutatasi adatok tamasztjak ala, hogy NEM 100% az ellenzeki szavazok atszavazasi hajlandosaga.
(most hirtelen a DK-Jobbik viszonylatot tudom felidezni, ahol a DK-sok talan 70%- lett volna hajlando a jobbikos jeloltre szavazni, es a jobbikosok 25%-a a DK-sra.)
Es, innentol kezdve az egesz osszefogas hamvaba halt otlet, hiszen meg a kozos jeloltek inditasa eseten sem lenne meg az elegendo szavazat.
" Márpedig hiába lenne egy erős, akár 30-40%-os alternatíva, ha egy 20%-os elindul ellene, míg a Fidesz közel felét viszi a szavazatoknak."
Nem, az osszefogas eroltetese, es azon belul az mszp-s hatteremberek karaktergyilkossaga (Lasd Bajnait, meg tavaly Botkat) az, ami akadalyozza.
A fidesznek SEMMIT nem kellett csinalnia Botkaval, mert ot a sajat emberei karaktergyilkoltak le meg a startvonalnal...
"A választási rendszer az, ami megakadályozza az alternatívak létrejöttét. "
Nem. pl. az ellenzek mar tavaly majusban elkezdhetett volna dolgozni az osszefogason, es nem 6 honappal az egyes valasztasok elott.
Ugyanis eddig mindig ez volt a forgatokonyv:
- Semmi nem tortenik a valasztasok elott 6 honapig.
- Akkor elkezdodik az okoskodas, hogy "ossze kellene fogni"
- Termeszetesen erre semmi esely nincs, hiszen akkorra mar kesz programmal, es felepitett jelolttel kellene a rajthoz allni, es nem akkor elkezdeni keresni egy hasznos hulyet, aki az elmult 9 ev ismereteben is hajlando a fejet beledugni a hurokba.
- AZtan a valasztasi kudarc utan mindig megvan az aktualis bunbak, meg a keserges, es par honap mulva - ahelyett, hogy tennenek valami eloremutatoto - visszasulyednek ugyanabba a punnyadtsagba, amiben azelott voltak.
"Csak ugye ezzel az MSZP meg konkrétan visszaél,"
Igen, mert azt hiszik magukrol, hogy ok a legerosebbek a baloldalon.
Pedig nem.
"... mert meglátásom, hogy fele annyian sem szavaznának rájuk, ha a baloldali pártok közül nem őket értékelnék legerősebbeknek."
Ja, mar fele annyian sem szavaznak rajuk, mint anno...
Regebben a mszp egy 40%-os part volt.
Ma a 10% mar igen jo eredmenynek szamit a reszukrol.
" Bízok benne, hogy az EU parlamenti választásokon, ahol akkora tétet nem éreznek a szavazók, lesz ebben egy átrendeződés."
Az EU valasztasok eseten, mivel 100%-ban listas a szavazas, ZERO ertelme van az osszefogasnak.
Ezert is teljesen felesleges eroltetni, mert a fentebb emlitett atszavazasi hajlandosag miatt az ellenzek csak veszitene vele, pont ugyanugy, mint 2010 ota az osszes valasztason.

GyMasa 2019.03.04. 15:56:15

@Zabalint:
"Egyébként a másik, hogy a Fidesznek meg nagyon bejött a párt hívein kívüliek lehülyézése, lebirkázása, hazaárulózása, mindezt programok nélkül."
Hat, ezt pontosan nem ertem, hogy hogyan erted.
Ez elsosorban az ellenzeki erzelmu (es itt most pont nem a konstruktiv ellenzeki erzelemrol beszelek, akik ajanlanak valamit, nem csak a "MINDEN, amit a fidesz csinal szar" narrativat) emberektol latom itt a "fideszbirka"-zast.
" Szóval nem gondolom, hogy az ellenzéki pártok amiatt lennének sikertelenek, mert kicsiben ők is ilyenek valamennyire."
Nezd, az orszag szavazoinak 1/3 NEM szavaz rendre. Van ennek a retegnek egy olyan resze, aki pont lekakkintja a politikat, es SOHA nem megy el szavazni. De van egy igen nagy reszuk (ne feledd, majdnem 3 millio emberrol van szo!) akiknek egyszeruen tele van a zsakjuk ezzel az egesszel, es ha lenne egy ertelmes alternativa, akkor arra igenis elmennenek szavazni.
" Szerintem aki a Fidesznél hazai pályán lenne jobb, az verné a Fideszt."
Ahogy tobben megirtak mar elottem:
- Kell egy hiteles, karizmatikus vezeto, aki moge be lehet terelni a partokat.
- Kell egy program, a leheto legreszletesebben kidolgozva (pl. "a jelenlegi alkotmannyal ezen-es-ezen a ponton nem ertunk egyet, es itt van a mi altalunk javasolt szoveg helyette"
- El kell kezdeni - mar ma - az egesz orszagos jelenleg kiepiteset.
- Amit a fidesz eppen jol csinal, azt igenis el kell ismerni, es csak azt megvaltoztatni, amit rosszul csinal.
- El kell felejteni azt a kommunikaciot, ami szerint aki nem rajuk szavaz, az az ellenseguk, mert ha igy nezed, akkor a fidesznek valoban 2/3-os tamogatottsaga van, es eppen az ellenzek miatt, hiszen az 1/3 biztos fidesz szavazo melle az ellenzeki narrativa az 1/3-os nem szavazokat is a fideszhez rendeli hozza.
- Szerintem csak egy olyan part veheti fel a versenyt a fidesszel, amelyik mereven elzarkozik az (volt) msz(m)p es hasdvanypartjaival valo egyuttmukodestol! Termeszetesen ez az ero egeszen biztosan nem 2022-ben fog valasztast nyerni, hiszen felepiteni egy partot nem egy het...

csakférfi 2019.03.04. 16:01:24

@GyMasa:
"mert a fentebb emlitett atszavazasi hajlandosag miatt az ellenzek csak veszitene vele, pont ugyanugy, mint 2010 ota az osszes valasztason."

:)
Vagyis ....a demokràciàban megvalòsul egy "anomàlia"...egypàrt rendszer,immàr több mint egy évtizede.

GyMasa 2019.03.04. 16:04:23

@csakférfi:
"Vagyis ....a demokràciàban megvalòsul egy "anomàlia"...egypàrt rendszer,immàr több mint egy évtizede."
Igen, de errol nem a fidesz tehet...

Zabalint 2019.03.04. 16:10:05

@GyMasa:
Az EU parlamenti választásokra a félreértések elkerülése érdekében megjegyzem, én is a külön indulásra gondoltam, hiszen csakis akkor történhet átrendeződés.

Egyetértek az okokban, miért nem működne az összefogás (bár még nem próbálták), de a helyzet az, hogy a matematika miatt az általad vélt út sem működik, pontosan amiatt, mert sok eltérő nézetet kellene összehangolni, amelyek nem kompatibilisek egymással. A Fidesznek az elvtelensége az előnye, hogy egyrészt egyszerre tudja sokféle arcát mutatni, másrészt a szavazók eleve nem elvek alapján követik. Ekkora tömböt csak hasonló elvtelenséggel lehetne összeszedni. Vagy de, mégiscsak összefogással, csak nem a régiek összefogásával, és kizárólag konkrét célok mentén összefogva, hogy későb egymás ellenfelei maradjanak. A magyaroknak egy új Honfoglalásra van szükségük, elzavarni a Fideszt, de közben az MSZP-t is, de mégsem egy új egypártrendszert alkotva.

Zabalint 2019.03.04. 16:15:45

@GyMasa:
"Hat, ezt pontosan nem ertem, hogy hogyan erted.
Ez elsosorban az ellenzeki erzelmu (es itt most pont nem a konstruktiv ellenzeki erzelemrol beszelek, akik ajanlanak valamit, nem csak a "MINDEN, amit a fidesz csinal szar" narrativat) emberektol latom itt a "fideszbirka"-zast."

Akkor neked kimaradt a 2002-2006 közötti Fideszes retorika. Panelprolizás, az akkori kormánypárti szavazók lenézése még jobban játszott, mint most. 2006-ban ez annyit változott, hogy elkezdtek felelőtlenül ígérgetni és szajuk íze szerint populista szólamokat előadni az addig lenézett tömegnek. De addig is eléggé erősek voltak, és így is úgy is előbb-utóbb hatalomra jutnak, az MSZP nyugdíjasainak kihalásával, az MSZP folyamatos gyengülését csak Gyurcsány rövid felívelése és hanyatlasa törte meg pár évre.

"Nezd, az orszag szavazoinak 1/3 NEM szavaz rendre. Van ennek a retegnek egy olyan resze, aki pont lekakkintja a politikat, es SOHA nem megy el szavazni. De van egy igen nagy reszuk (ne feledd, majdnem 3 millio emberrol van szo!) akiknek egyszeruen tele van a zsakjuk ezzel az egesszel, es ha lenne egy ertelmes alternativa, akkor arra igenis elmennenek szavazni."

Annak az 1/3-nak a többsége soha nem ment el szavazni, legutóbb épp hogy az átlagosnál magasabb részvétel volt.

6.Lenin 2019.03.04. 16:17:10

@Zabalint:

Egyszer talán te is felnősz.

GyMasa 2019.03.04. 16:28:46

@Zabalint:
"Az EU parlamenti választásokra a félreértések elkerülése érdekében megjegyzem, én is a külön indulásra gondoltam, hiszen csakis akkor történhet átrendeződés."
OK, akkor ebben egyet ertunk!
"Egyetértek az okokban, miért nem működne az összefogás (bár még nem próbálták),"
vegul is igazad van... Valoban nem probaltak meg igazibol...
"de a helyzet az, hogy a matematika miatt az általad vélt út sem működik, pontosan amiatt, mert sok eltérő nézetet kellene összehangolni, amelyek nem kompatibilisek egymással."
Igen, az a kovetkezo problema az osszefogassal, hogy amennyiben valami csoda folytan megszereznek az 50%+1 szavazatot, amire egyaltalan matematikai eselyuk van, akkor vajon mennyi ido alatt tudnanak megegyezni barmiben is?
Ja, es a masik nagy kerdes, amit eddig semelyik ellenzeki nem tudott nekem megvalaszolni az az, hogy hogyan kepzelik a magukat demokrataknak vallo erok, hogy egy egyszeru tobbseggel nekiallnanak alkotmanyozni, es a szinten 2/3-os valasztasi torvenyt modositani?
Es, mibol gondoljak azt, hogy amennyiben ezt csak egyszeru tobbseggel verik keresztul a torvenyhozason, akkor mennyivel kulonbek a fidesznel? Azok legalabb a latszatat megadtak annak, hogy a 2/3-os torvenyeket valodi 2/3-dal valtoztassanak meg.
Vegul az utolso nag kerdesem az volt, hogy vajon ha a fidesz megnyeri az atalakitott "igazsagossa" tett valasztasokat, akkor vajon az ellenzek elfogadna-e azt az eredmenyt (Mert a jelenlegi partpreferenciak alapjan egy tisztan aranyos valasztast is a fidesz nyerne meg, csak nem 2/3-dal, hanem 49%-kal) legitimnek? (mert ebben erosen ketelkedek!)
" A Fidesznek az elvtelensége az előnye, hogy egyrészt egyszerre tudja sokféle arcát mutatni, másrészt a szavazók eleve nem elvek alapján követik."
Mondjuk itt ismet elojon az a szomoru teny, hogy az ellenzek nagy resze is pontosan ugyanolyan elvtelen, csak nekik legalabb meg az inkompetencia emlekevel is egyutt kell elniuk.
" Ekkora tömböt csak hasonló elvtelenséggel lehetne összeszedni."
Es, ki mondta, hogy szukseg van egy "ekkora tomb"-re?
Szerintem boven eleg lenne 2, max. 3 db, 10-20% kozotti tamogatottsagu politikai ero, akiknek koalicioban kellene kormanyozniuk.
" Vagy de, mégiscsak összefogással, csak nem a régiek összefogásával, és kizárólag konkrét célok mentén összefogva, hogy későb egymás ellenfelei maradjanak."
Igen, en is ezt mondom!
Csakhogy az elmult 8 ev "osszefogasa" egy elvtelenul eroltetett dolog volt, ami mogott nem all semmifele ertekelheto igeret, csak az "orbantakaroggy!" lozung.
" A magyaroknak egy új Honfoglalásra van szükségük, elzavarni a Fideszt, de közben az MSZP-t is, de mégsem egy új egypártrendszert alkotva."
Igen.

Zabalint 2019.03.04. 16:29:00

@GyMasa:
"- Amit a fidesz eppen jol csinal, azt igenis el kell ismerni, es csak azt megvaltoztatni, amit rosszul csinal."

Csak az a probléma, hogy ha 10 szavazót megkérdezel, 10 félét mondana erről.

Pl. szerintem amiket pl. jól csináltak:
- Egykulcsos adó bevezetése
- Dohányzás korlátozása vendéglátóhelyeken
- Társasági adó csökkentése
- Alapvetően egyetértettem, hogy a felsőoktatásban 16 szak kvázi fizetőssé vált, csak ne lett volna anno a tandíjellenes butítókampanyuk

De pl. amit "menekültpolitika" címen művelnek, arra szokták egyesek azt mondani, hogy jól csináltak, noa valójaban semmit nem csináltak, csak hazudoztak össze-vissza a kérdésben, miközben a legalacsonyabb emberi mércével nézve is felhaborító gyűlöletkampanyt csináltak. Vagy erre lehet mondani, hogy jól csináltak, mert hozta a szavazómat? És az a bizonyos fiktív ellenzéki párt értsen ezzel egyet, csak azért, mert népszerű? Szamomra teljesen vállalhatatlan lenne egy ilyen párt, ami seggéből szájat csinálna ezzel.

Zabalint 2019.03.04. 16:31:08

@GyMasa:
Ja, meg a csaladpolitikáját szoktak még sokan emlegetni. Szerintem annál károsabb nincs, gyakorlatilag sellemileg kivégzi a középosztályt vele.

John Brennan 2019.03.04. 16:42:09

@Zabalint:
gyűlöletkampányt az ellenzék csinál egyfolytában minden téma kapcsán (kórházak, oktatás, Ráchel pelenkája, Gruevszki, venezuelai magyarok stb)

6.Lenin 2019.03.04. 16:48:32

" A magyaroknak egy új Honfoglalásra van szükségük, elzavarni a Fideszt, de közben az MSZP-t is, de mégsem egy új egypártrendszert alkotva."
Igen. "

Ez kb 3+1-1,5+20-30% soha nem szavazó, közel 6-6,5 millió választásra jogosult.
Maradna 1,5-2 milluió 10-20 féle Értékrenddel, 6 millió meg kirekesztve.

Ez a színt már talán óvodában sem elfogadott.
Szerintem.

GyMasa 2019.03.04. 17:21:11

@Zabalint:
"Akkor neked kimaradt a 2002-2006 közötti Fideszes retorika."
Nem tudom, nekem abbol az idobol azok az emlekeim vannak, ahomint fleto "barnaeso"-zik, illetve, hogy polgarhaborus helyzet volt az orszagban.
Persze, ez nem tartott tul sokaig, mert fleto 2006-ra gondoskodott rola, hogy legyen mas tema.
" Panelprolizás, az akkori kormánypárti szavazók lenézése még jobban játszott, mint most."
OK, ahogy gondolod.
" 2006-ban ez annyit változott, hogy elkezdtek felelőtlenül ígérgetni és szajuk íze szerint populista szólamokat előadni az addig lenézett tömegnek."
Meg, hogy konkretan az EU jotekonyan nem hozta nyilvanossagra az orszag valodi anyagi helyzeterol az informaciokat, aminek a birtokaban volt...
" De addig is eléggé erősek voltak, és így is úgy is előbb-utóbb hatalomra jutnak, az MSZP nyugdíjasainak kihalásával, az MSZP folyamatos gyengülését csak Gyurcsány rövid felívelése és hanyatlasa törte meg pár évre."
MOndjuk szerintem gyurcsany a fo felelose a jelenlegi helyzetnek.
Mert ertem en, hogy elkurta, de akkor, 2006-ban allamferfihoz meltoan fel kellett volna allnia, es lemondania, es uj valasztasokat kiirni.
Azon a fidesz nyert volna, valoszinuleg egy egyszeru tobbseggel, es a fidesz kapja anyakkaba a 2008-as valsagot is, amibe valoszinuleg bele is buknak.
Es, akkor a mszp visszakerulhetett volna a kormanyhoz.
Nem lenne fideszes 2/3.
"Annak az 1/3-nak a többsége soha nem ment el szavazni, legutóbb épp hogy az átlagosnál magasabb részvétel volt."
Ezt en ertem, de annak a 3 millio embernek mar a 10%-a is egyenlo a DK szavazatainak a szamaval.

GyMasa 2019.03.04. 17:28:15

@Zabalint:
"Csak az a probléma, hogy ha 10 szavazót megkérdezel, 10 félét mondana erről."
Egyeniseg...

"Pl. szerintem amiket pl. jól csináltak:
- Egykulcsos adó bevezetése
- Dohányzás korlátozása vendéglátóhelyeken
- Társasági adó csökkentése
- Alapvetően egyetértettem, hogy a felsőoktatásban 16 szak kvázi fizetőssé vált, csak ne lett volna anno a tandíjellenes butítókampanyuk"
En meg ehhez hozzatennem a gazdasag feheritese iranyaba tett lepeseiket is (online penztargepek, EKAER, stb.)
"De pl. amit "menekültpolitika" címen művelnek, arra szokták egyesek azt mondani, hogy jól csináltak, noa valójaban semmit nem csináltak, csak hazudoztak össze-vissza a kérdésben, miközben a legalacsonyabb emberi mércével nézve is felhaborító gyűlöletkampanyt csináltak."
Ez az egesz menekult hiszti csak a penzszivattyu miatt kell...
Akinek egy csepp esze is van, az tisztaban van vele, hogy az egesz csak gumicsont...
" Vagy erre lehet mondani, hogy jól csináltak, mert hozta a szavazómat?"
Nem KELL azt mondani, hogy jol csinaltak! Pont ez a lenyeg!
" És az a bizonyos fiktív ellenzéki párt értsen ezzel egyet, csak azért, mert népszerű?"
Nem kell egyet ertenie vele.
Lehet pl semleges is az allaspontja a temaval kapcsolatban!
(Pl. tamogatjuk a legalis munkavallalast a kepzett, a tarsadalom szamara hasznos tudassal rendelkezo, beilleszkedni hajlando emberek eseten.)
Ki mondta, hogy valamelyik oldalra kell allni?
" Szamomra teljesen vállalhatatlan lenne egy ilyen párt, ami seggéből szájat csinálna ezzel."
Azert kell ovatosnak lenni a temaban!
Es semlegesnek maradni a temaban...

GyMasa 2019.03.04. 17:34:39

@Zabalint:
"Ja, meg a csaladpolitikáját szoktak még sokan emlegetni. Szerintem annál károsabb nincs, gyakorlatilag sellemileg kivégzi a középosztályt vele."
Bocsass meg, de ezt sem ertem...
Marmint a "szellemi kivegzes"-es reszt...
Alapvetoen en egyet ertek azzal, hogy az alanyi jogon jaro csaladi potlekot elmozditottak az adokedvezmenyek iranyaba.
Es, itt jon az ellenzek egy masik ordenare bune, amikor arrol papolnak, hogy "bezzeg a csaladi potlek nem nott 8 eve", es azt meg elfelejtik hozzatenni, hogy azert mar egy gyerek utan is jar a 12200 HUF CSP melle 10000 HUF adokedvezmeny.
Azaz mar 1 gyerek eseten is majdnem megduplaztak az igenybe veheto tamogatast, mar 2011-ben.
Es, a 10kHUF-ot azert ma mar barki igenybe tudja venni... (merugye ahhoz 66 000 HUF jovedelemmel kell rendelkezni, ami ma mar kifejezetten alacsony fizetesnek szamit)

Larry Silverstein 2019.03.04. 18:13:02

Erik mar az osszefosas, sutik mar a rantott bekat:

444.hu/2019/03/04/a-ner-egyik-politologusa-mesterhazy-attilat-vedte-az-m1-en

zimme zum
zimme zum
rece-fice bumm bumm bumm

csakférfi 2019.03.04. 18:39:56

@GyMasa:

"2 órája
@csakférfi:
"Vagyis ....a demokràciàban megvalòsul egy "anomàlia"...egypàrt rendszer,immàr több mint egy évtizede."
Igen, de errol nem a fidesz tehet"

Ja.....benne vagyunk "vastagon".
Ellenzék,értelmiség,parasztsàg,munkàsok,pénzügyi elit,arisztokràcia,tudòsok.....stb.
Mindegyik "osztàly" ,kaszt ,megosztott.
Fura......nem?

GyMasa 2019.03.05. 09:15:12

@csakférfi:
"Mindegyik "osztàly" ,kaszt ,megosztott.
Fura......nem?"
Igen, megosztott, mert az emberek nem egyformak, es minden egyennek sajat velemenye lehet.
Es ennek vannak eldurvult esetei, amikor egyesek nem hajlandoak sem elfogadni, sem toleralni azt, hogy masok maskeppen gondolkodnak.
Na, ebbol ered a megosztottsag. Az intoleranciabol.

Zabalint 2019.03.05. 13:18:40

@GyMasa:
Elsősorban a CSOK és társaira gondoltam. Ezekkel eléri a kormány, hogy öngondoskodás helyett immár a középosztály is az állami juttatások rabja legyen.

Zabalint 2019.03.05. 13:20:28

@GyMasa:
Ha akkor Gyurcsány lemond, nem a Fidesz hibájából, de pusztán a megszorítások hosszabb átfutási ideje miatt 2008-ban valódi államcsőd lett volna (nem az, amit jobbról annak mondanak, hanem tényleg nem lettek volna kifizetve az államkötvényesek). Innen is nézhető a dolog. Perszeca Fidesz akkor megbukik, és?

Zabalint 2019.03.05. 13:24:52

@GyMasa:
"En meg ehhez hozzatennem a gazdasag feheritese iranyaba tett lepeseiket is (online penztargepek, EKAER, stb.)"

Egyetértek, kár hogy ennek másik oldalán ott van a tranzakciós adó, a kedvezményes készpénz felvétel, amivel sikerült a készpénz felé terelni a lakosságot, ezzel ellensúlyozni a fehérítést.

A menekültkérdésben egyetértek veled, csak közbe sok olyan embert ismerek, akik akkor szavaznának egy ellenzéki pártra, ha a Fideszt hátbaveregetné a "menekültpolitikája" miatt, de a Fideszes lopásokat elítéli.

GyMasa 2019.03.05. 13:33:05

@Zabalint:
Nem kotelezo igenybe venni...
Es, szerintem a jelenlegi rendszer az adokedvezmenyekkel sokkal jobb, mint a pusztan CSP alapu rendszer.
Eppen ez a rendszer motivalja az embert arra, hogy keressen eleget, hogy igenybe vehesse a teljes adokedvezmenyt.
AMugy pedig a CSOK-kal en sem ertek egyet.
(lathattuk is, hogy mi lett az eredmenye neki, amikor bevezettek. De pont ugyanigy nem ertek egyet a rohadt rezsicsokkentessel sem! Szerintem hagyni kell az ambiciozus embereket, hogy gazdagodjanak (kizarolag torvenyes keretek kozott!) es majd a sajat penzukon vallaljanak gyereket, meg vegyenek otthont maguknak.)
Csak, ugye a mindenkori magyar kormanynak semmifele erdeke nem fuzodik, az onallo gondolatokkal rendelkezo, es onmagarol teljes mertekben gondoskodni kepes allampolgarokra, hiszen azok sajnos onallo velemennyel is rendelkeznek, es sokkal nehezebb megvasarolni a szavazataikat.

GyMasa 2019.03.05. 13:36:47

@Zabalint:
"Ha akkor Gyurcsány lemond, nem a Fidesz hibájából, de pusztán a megszorítások hosszabb átfutási ideje miatt 2008-ban valódi államcsőd lett volna (nem az, amit jobbról annak mondanak, hanem tényleg nem lettek volna kifizetve az államkötvényesek)."
Ez egy teljesen masik dolog.
Az a penzugyi vonzata a dolognak. En kifejezetten a politikai/emberi vonalrol beszelek.
Es, ezen felul en nem hiszem, hogy valodi allamcsod lett volna. Az az EU-nak pont nem erdeke. Bar, amit a gorogokkel muveltek, az azert nem nevezheto szolidarisnak.
Szerintem a gorogok sokkal jobban jartak volna egy allamcsoddel, es az EUR kivezetesevel meg a Drachma ujboli bevezetesevel.
De, ez csak az en velemenyem...
" Innen is nézhető a dolog. Perszeca Fidesz akkor megbukik, és?"
Es...
Akkor ma nem a 4. 2/3-ara keszulne a fidesz barmifele erdemi ellenzeki ellenallas nelkul...

GyMasa 2019.03.05. 13:45:57

@Zabalint:
"Egyetértek, kár hogy ennek másik oldalán ott van a tranzakciós adó, a kedvezményes készpénz felvétel, amivel sikerült a készpénz felé terelni a lakosságot, ezzel ellensúlyozni a fehérítést."
Igen, a tranzakcios ado nem tul jo otlet, de politikailag az volt jobban eladhato a nep iranyaba...
Raadasul, ugye azert ebben van egy pici lehetoseg a bankok fele is, mert nekik meg lehetoseguk van emiatt az aado miatt egy picit meg tobbet legombolni az ugyfeleikrol, es vegeredmenyben tulajdonkeppen keresni ezen IS.
Azert a tenyek azt mutatjak, hogy (joval) tobbet feheredett a gazdasag, mint amekkora feketito hatasa a megemelkedett keszpenzallomanynak lett.
De, ez csak az en velemenyem.
(pont pl. az online penztargepek bevezetese tette sokkal nehezebbe a keszpenz feketen valo elkolteset.)
"A menekültkérdésben egyetértek veled, csak közbe sok olyan embert ismerek, akik akkor szavaznának egy ellenzéki pártra, ha a Fideszt hátbaveregetné a "menekültpolitikája" miatt, de a Fideszes lopásokat elítéli."
Akkor azok az emberek NEM azok, akikhez egy ilyen leendo partnak szolnia kell.
Raadasul, nem a fideszes lopasokat kell elitelni, hanem MINDEN lopast!
Es itt van egy oriasi deficitje az egesz ellenzeknek!
- Az mszp-dk-nak azert, mert ok aktiv, tevoleges resztvevoi a lopasnak mind a mai napig (lasd pl a Budapesti parkolasi panamat)
- Az osszes tobbi part meg, aki belemegy az osszefogasba, partolja ennek a helyzetnek a fennmaradasat.
Es, amig nem lesznek olyan partok, akik mereven elzarkoznak barmifele osszefogastol ezekkel a levitezlett alakokkal, en nem sok eselyt latok arra, hogy a helyzet valtozzon.