B1 blogcsalád



A Néppárt hamar válaszút elé állíthatja Orbánt: fel is út, le is út...

Nemzetközi sajtószemle

2019. március 02. - Szelestey

web.jpg

  • Idáig 9 párt támogatja, hogy a Néppárt vegyen búcsút a Fidesztől, már a CDU-CSU is megingott. 
  • Weber szerint nagyon gyorsan döntést hoznak a magyar EPP-tagság ügyében, de jó volna, ha Orbán megkövetné Webert.
  • Az európai konzervatívok akár már március 20-án, egyszerű többséggel megszabadulhatnak a magyar kolonctól.

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

A végéhez közeledik Orbán Viktor pályafutása az EPP-n belül, mivel a pártcsalád afelé halad, hogy szakítson legbajosabb tagjával, annak egyre inkább euroszkeptikus hozzáállása miatt. A kereszténydemokraták a választások közeledtével nagyobb elszántságot tanúsítanak, hogy szembeszálljanak a populistákkal, ennek részeként meg akarják vitatni, hogy kizárják-e a Fideszt, illetve felfüggesszék-e annak tagságát, miután elég támogatás gyűlt össze. Manfred Weber kijelentette, hogy minden elképzelhető és igen gyorsan konkrét lépést tesznek. A vita azután robbant ki, hogy a Néppárt éveken át próbálta elkendőzni elégedetlenségét a magyar demokrácia lebontása, a migráció elutasítása és az EU bírálata miatt. Úgy tudni, hogy idáig 6 országból 8 tagpárt támogatja az indítványt, vagyis több mint amennyi minimálisan kellene.

Az EPP szempontjából azért jön rosszkor a vita, mert az előrejelzések szerint az eddigi 29 helyett csupán 26 %-ig jut a választáson, és ugyan megmarad a legnagyobb frakciónak, de csupán 181 helyre számíthat, ami még tovább csökken, ha le kell mondania a Fidesznek jósolt 13 képviselőről. Azon kívül a magyar párt összefoghat más euroszkeptikus csoportosulásokkal, így a Ligával, amely várhatóan jelentősen előretör.

FT

financial_times.jpg

A kizárással néz szembe Orbán Viktor, miután több ország is felsorakozott, hogy elítélje az egyre fokozódó tekintélyelvűséget és a Brüsszel elleni rágalomhadjáratokat. Összesen 8 párt írt az EPP elnökének, kérve, hogy függesszék fel a Fidesz tagságát. Legutoljára a görög Új Demokrácia párt erősítette meg, hogy csatlakozik a svéd, belga, portugál, finn és holland tagpártok akciójához, amely ily módon veszi az előírt küszöböt. Azaz a Néppártnak meg kell vitatnia Orbán kizárását. A pártcsalád jobbszárnyát bírálatok érik, amiért védi a magyar politikust. Egy illetékes szerint most három lehetőség adódik: végleges kizárás, felfüggesztés vagy az, hogy a Fidesz továbbra is tag marad. Bármelyik megszavazásához egyszerű többség szükséges. A döntés március 20-án várható. Weber azt közölte, hogy mindhárom opció az asztalon van. Egyben sürgette, hogy Orbán kérjen bocsánatot Junckertől és fejezze be az áskálódást.

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

Éleződik a vita az Európai Néppárt és Orbán között, így a levegőben lóg, hogy eltávolítják a Fideszt az EPP-ből. De ez 10 helyébe kerülhet a frakciónak Strasbourgban. A magyar kormányfő esetében most is úgy van, mint már annyiszor: hiábavalók még a legóvatosabb próbálkozások is a vita elsimítására, a végén semmi kilátás a javulásra. A héten meglepetésre magas rangú vendégek jártak Budapestről a CDU székházában, de ebből ezúttal is csupán egy nagy kérdőjel lett a végén. Nem mintha bármi kétség lenne afelől, hogy a megbeszélést Gulyás Gergely és Balog Zoltán kezdeményezte Kramp-Karrenbauerral. Ám nem tudni, mit akartak elérni. Az elnök asszony mindenesetre a lelkükre kötötte, hogy Orbánnak végre bizonyítania kellene: változatlanul magáénak érzik a pártcsalád értékeit. Ez persze a helyzeten semmit sem változtat. Ezért bőven elképzelhető, hogy a Néppárt megválik a Fidesztől.

Sok tagpártnál kiverte a biztosítékot, hogy a magyar kormány már nem csupán uniós intézményeknek megy neki, hanem személyesen a Bizottság elnökének is nekirontott. A jövő szerdai frakcióülést alighanem ez az ügy uralja majd. A CDU-n belül is egyre nagyobb a felháborodás. Merkel kijelentette, hogy abszolút szolidáris Junckerral, és ha tudjuk, hogy a kancellár mennyire kritikusan viszonyul a luxemburgi politikushoz, akkor már sejthető, micsoda düh dolgozik benne. Ezzel együtt idáig az az álláspontja, hogy nem szabad kirakni a Fideszt. Nem akarja ugyanis, hogy a magyar vezető mártírt csináljon magából, különösen akkor, amikor az Európa-ellenes és nacionalista erők előretörésére kell számítani. De azért immár a CDU-CSU sem tartja elképzelhetetlennek a kizárást. Weber kifejtette, hogy a viszály új szintre emelkedett. Úgy tűnik, mintha mégiscsak véget érne a Néppárt türelme.  

Politico

politico_1.jpg

1. Manfred Weber úgy látja, hogy Orbán Viktor kijelentései a jelenlegi kampánnyal együtt súlyos károkat okoztak a Néppártnak. A válaszlépésről most tárgyalnak a pártcsaládon belül. A bajor politikus a maga részéről semmilyen következményt nem zár ki. Ezt kiegészítette azzal, hogy a kormányfő rossz irányban halad, és amikor azt nézzük, miként viselkedik, illetve hogyan áll hozzá a demokratikus rend alapkérdéséhez, akkor igen sok mindenben hasonlít Salvinihez, illetve Kaczynskihoz. Ezt azonban nem az az út, amelyen az EPP halad, hangsúlyozta Weber.

2. Elgennyesedik a néppárti vita Orbán körül, miközben már csak kevesebb, mint három hónap van az európai választásig. Úgy tűnik, hogy a miniszterelnök ellenfelei elegendő támogatást tudnak felmutatni, hogy megkezdődjön az eljárás a Fidesz eltávolítására. Az indítvány mellett idáig 9 párt sorakozott fel, nekik jelenleg összesen 26 mandátumuk van Strasbourgban. A CDU-CSU habozik, de ő a kulcsszereplő. Idáig dorgálta Orbánt, a kizárás ellen volt, ez azonban nincs kőbe vésve. A jelek szerint a keresztény szociálisok hiába ápoltak jó viszonyt a kormányfővel, most már kezdik elveszíteni a türelmüket. Elfogadhatatlannak minősítette a magyar kampányt a másik korábbi nagy pártfogó, az osztrák kancellár is. Nemigen mozgolódnak viszont a kérdésben a francia köztársaságpártiak, valamint a spanyol, az olasz és a balti konzervatívok sem, és bizonytalan, hogy miként szavaznának a közép-európai pártok.

Ha Daul elnök megerősíti, hogy összegyűlt a minimálisan előírt hétpárti indítvány, akkor előreláthatólag az EPP vezetésével tanácskozik, majd napirendre tűzi a kérdést az illetékes testületben, az ülés vagy március 20-án, vagy április 8-án valószínű. A Fidesznek joga van védekezni. Utána jön a szavazás a hozzávetőleg 260 főből álló Politikai Gyűlésben, a jelenlévők egyszerű többsége elegendő a határozathoz. Egyelőre Orbán nem nyilatkozott a kizárás ügyében. Viszont visszautasította a bírálatokat a kampány kapcsán.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Egyre valószínűbb, hogy a Fidesznek távoznia kell a Néppártból. A pártcsaládban fokozódik a felháborodás a plakátkampány miatt. Főleg Daul elnök sokáig védelmébe vette Orbánt, de immár látszik, hogy a pártcsaládban fordulat állt be. Most már Weber sem zárja ki, hogy ajtót mutatnak a magyaroknak. A frakció jövő szerdán foglalkozik a kérdéssel. A legrégebben szolgáló EP-képviselő, a CDU-s Elmar Brok kijelentette, hogy nincs tovább, ha a magyar vezető nem fogadja el teljes egészében a konzervatív alapértékeket.

New York Times/Washington Post/AP

ap.png

Erőteljes lázadással került szembe Orbán Viktor az Európai Néppárton belül, miután több párt is kezdeményezte, hogy szabaduljanak meg a Fidesztől még az EP-választás előtt. Frank Engel, a luxemburgi tagpárt vezetője úgy nyilatkozott, hogy a döntést még a nem egészen három hét múlva esedékes uniós csúcs előtt kellene meghozni, mert nem szeretné, ha a magyar párttal együtt kellene megvívni a kampányt. Hozzáfűzte: bizonyos abban, hogy a jövő hét elejéig további szervezetek csatlakoznak az alapértékek féltése miatt indult felhíváshoz, így frakciónak március 20-án meg kell vitatnia a kérdést. A menedékkérők átvételének elutasítása sokakat felháborított a pártcsaládon belül és ezt csak tetézte a Juncker elleni hadjárat. A jelentés megjegyzi, hogy Orbán azt reméli: a bevándorlás-ellenes erők többséget szereznek az európai intézményekben, így Parlamentben és a Bizottságban is. (A tudósítás nyilvánvalóan még azelőtt kelteződött, hogy immár elegendő párt állt oda a javaslat mellé – a szerk. megj.)

Die Welt  

die_welt.jpg

A baden-württembergi zöldek ifjúsági tagozata igen rossz néven vette, hogy a hely CDU frakcióvezetője hajlandó volt találkozni a magyar külügyminiszterrel, miután a tartomány zöld miniszterelnöke lemondta a tárgyalást Szíjjártóval, tiltakozásul a Juncker elleni plakáthadjárat ellen. A közzétett nyilatkozat nagyon rossz jelnek nevezi, hogy a helyi kereszténydemokrata csoport nem határolódik el a nyíltan Európa-ellenes magyar politikától. Felveti továbbá, hogy a konzervatívok meddig akarják még eltűrni a magyar jobboldali-nacionalisták EU-ellenes támadásait.

Maga Reinhart azt mondta a tanácskozás után, hogy kényes kérdéseket is szóba hozott a magyar vendégnek. Így azt, hogy alapvető az olyan értékeket tiszteletben tartani, mint a hatalmi ágak megosztása, a sajtó- és véleményszabadság, valamint az emberi jogok. Egyértelművé tette, hogy Brüsszel provokációnak tekinti a posztereket. Ugyanakkor azzal érvelt, hogy tanácsosabb fenntartani a párbeszédet, semmint megszakítani.  

New York Times/Washington Post/AP

new_york_times.jpg

Aggályosnak látja a magyar igazságszolgáltatás hitelességét és pártatlanságát az Európa Tanács illetékes testületének vezetője.  Marin Mrcela, aki küldöttség élén jár Budapest azt nehezményezi leginkább, hogy a Handó Tünde vezette Bírósági Hivatal nem hajlandó együttműködni felügyeletét ellátó Bírósági Tanáccsal. Így pl. a vita egyes bírák kinevezéséről, illetve előléptetéséről évek óta gond a jogrendszerben. Azon kívül a huzakodás bizonytalanságot kelthet a bírákban saját helyzetüket illetően. A kormányt hosszú ideje bírálják más lépések miatt is, amelyek szintén korlátozzák a bíróságok hatékonyságát és függetlenségét. A delegáció azért járt Magyarországon, mert megítélése szerint az Orbán-kabinet nem fogadta meg ajánlásait és nem tesz meg minden a korrupció ellen. Az igazságügyi tárca nem kívánt megjegyzést fűzni a szakember véleményéhez, aki egyébként a  horvát Legfelsőbb Bíróság alelnöke.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3314662949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.03.02. 05:20:53

hát már ideje megfingatni a csak sorosmigráncsozó tetűbandát.

ja, remekül harácsolnak is, EU pénzek zsákolói....

havrilla 2019.03.02. 06:05:16

Ha nem jön be, akkor leszopjátok Orbánt?

2019.03.02. 06:53:29

@havrilla:

"Ha nem jön be, akkor leszopjátok Orbánt?"

ha hagyná te már megtetted volna, így marad neked csupán a rajongás, s nyalhatod a seggét a monitoron.

soros soros migráncs migráncs, legyen több stadion, több elios, több lopás!!!

közpénzből hirdesse az állampárt a fidessmócsingok propagandáját, hurrá. lopjatok ott is!

rallus 2019.03.02. 07:39:08

Nyilván a választóik méltányolnák azoknak a pártoknak az igyekezetét, akik kiraknák Orbánt a Néppártból. Mennének a lecsóba....

Toportyán Zsóti 2019.03.02. 08:07:22

@rallus: Van ahol okos dolgokra használják az adóeurómilliárdokat,nem bukott nemzetikonzíliumokra bértrollocskákra,nemzeti offshorkkokkal viszik ki az országból....

Toportyán Zsóti 2019.03.02. 08:08:36

@havrilla: Mucsa az mucsa,nagyot dobtál.

...a szomszéd tehene... 2019.03.02. 08:33:02

"A Néppárt hamar válaszút elé állíthatja Orbánt" Aha, ahogy eddig... Szart nem ér a néppárt, nem kár értük.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.03.02. 08:36:00

Az eu-s néppárt problémája nem a fityesz, hanem az "ellenzéke". Ugyanis ha az eu-s választásokra meglenne az ellenzéki összefogás, akkor szinte biztos hogy nem lenne fityesz parlamenter az Euban. :-)

Ami pedig nincs, azt kizárni sem kell ugyebár. :-)

élveteg 2019.03.02. 09:33:48

" Az indítvány mellett idáig 9 párt sorakozott fel, nekik jelenleg összesen 26 mandátumuk van Strasbourgban. "

Aha... A nagy fideszkizárás delíriuma mellet azért érdemes a számok mögé nézni A 9 pártnak van összesen 26 mandátuma!! Vagyis ezek a saját országukban a bejutás környékén ingadozó pártok , amelyikek közül több is lehet hogy be s jut többet az eu parlamentbe, mert majd a saját választóik "kizárják" onnan öket

MTA rendes tagja 2019.03.02. 09:37:10

az egész világ a körmét rágja izgalmában, kizárják-e a Fideszt,
hahahahaha

pofán verjük a lipsiket oszt jonapot 2019.03.02. 09:48:56

"nekik jelenleg összesen 26 mandátumuk van Strasbourgban. "

Tehat a jelentektelen 10 %-rol van szo, akik ugyan ugy mint magyarorszagon, kijelentik, hogy ok a "tobbseg" :)))))))
Nem csoda hogy az Orban rohog rajtuk, folleg hogy az egesz kizarasdinak, nalunk NULLA jelentosege van.

István Tamasi 2019.03.02. 10:10:05

@pofán verjük a lipsiket oszt jonapot: A néppárti szövetség pedig illiberális vagy unortodox (értsd eltolcsi féle) matekkal kiszámolja, hogy a 26 mandátum kevesebb mint a fideszmaffia által megszerzett-megszerezhető 20 alatti.

Oxica 2019.03.02. 10:33:33

Pedig kibaszott jó ötletnek tűnt Junckert betámadni a saját pártcsaládból, erre tessék, ez a weréb gyerek meg március 15 után leszedeti a fasza plakátjainkat, pedig 10 milliárdba került a cucc, aztán mehet a kukába.
Akkor a lápi hülyemagyarok, vajon honnét fognak tájékozódni elvtársak?

A Néppárt beavatkozik a szuverenitásunkba elvtársak, állítsuk meg a Néppártot elvtársak.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

paraszthajszal 2019.03.02. 10:46:18

Gyerekek, egy pillanatra jáccunk el a gondolattal, hogy mi történne, ha holnapután a Fidesz és a Néppárt útjai elválnának!

Ettől Magyarországon változna valami? Eltöröknék az Alaptörvényt? Nem Dr. Orbán Viktor lenne a miniszterelnök? Elfogyna a 2/3? Magyarországot kizárnák a zunióból?

A nagy fenéket!

Az EP-ben egy másik frakcióba ülnének át, ahogy – szintén jobboldali pártként – a lengyel Jog és Igazság és a brit Konzervatív Párt sem a Néppártban, hanem egy másik pártcsaládban volt jelen.

Szóval túl van ez az egész probléma dimenzionálva – és az még korántsem biztos egyébként (sőt), hogy a kizárásról szóló javaslat az EPP-ben átmegy.

taga20 2019.03.02. 11:10:50

@Oxica: haver, sorost kihagytad a sorból!:)))

István Tamasi 2019.03.02. 11:15:22

@paraszthajszal: Annyi bizonyára történik, hogy még a saját maga elképzelt esélye is elszállna O1G-nek, hogy egyszer meghatározó vezére lehetne Európának. Ettől olyan idegroham kapja el hogy mehet vissza a grazi klinika gumiszobájába.

paraszthajszal 2019.03.02. 11:27:17

@István Tamasi: „Annyi bizonyára történik, hogy még a saját maga elképzelt esélye is elszállna O1G-nek, hogy egyszer meghatározó vezére lehetne Európának.”

Ezt a butaságot amúgy mégis honnan veszitek? A b1 élénk fantáziával megáldott szerzőcskéin, néhány lippsikén kívül senkitől nem olvastam olyat, hogy Orbán bizottsági elnöki tisztségre vágyna.

De egyébként ha lennének is ilyen törekvései, ezek megvalósítására a túlfejlett liberális, bevándorláspárti szárnnyal rendelkező Néppárton belül pont nem lenne (lett volna) sok esélye; sokkal inkább egy új pártcsalád tagjaként lehetne erre halvány esély, ha az európai pártok erőviszonyai a liberális vonal kárára rendeződnek át radikálisan. (De ehhez még minimálisan 8-12 év kellene.)

kunzoo 2019.03.02. 11:47:07

@taga20:
Azért ezt könnyű megígérni, nyilván nem hagysz kint egy plakátot évekig. Ők is boldogok lesznek, Vityáék is.
Mondom, ez egy jó zsaru rossz zsaru páros játék. Mindenkinek megvan a szerepe a kampányban, sokan megeszik ezt és a valóságnak vélik. Az tény hogy az EU-s politikai közép jobbra tolódik. Nagy baromság lenne a néppártnak széllel szemben pisálni. Junckert is ezért lehet ütni mert egyrészt lelép, másrészt a balszárnyat teszesíti meg a néppárton belül. Az már kolonc.

DeiFlagellum 2019.03.02. 11:48:49

@paraszthajszal: Semmi "lippsihiszti", meg egyebek, komisszár elvtárs?
A lényeg ismét NEM a "kizárás-nem kizárás"
A EPP-nek tudtommal kb. 45 tagja van, ebből már 9 kérte a kizárását a fityisznek, ami "csak" 20%- de ezt már nem lehet a szőnyeg alá söpörni vagy soros-migráncs-bevándorláspárt propaganda dumával "fake-nws"-olni...
A lényeg az, hogy O1G és a fityisz pofán köpte a saját pártcsaládját, hiszen aláírta, kötelezte magát: nem indít ilyen lejárató kampányt. A lényeg MEGINT az, hogy O1G és a fityisz megent elherdált tízmilliárdot egy hatalmas hazugságra. A LÉNYEG megint csak az, hogy már a saját falka sem tűri el O1G és a fityisz szemétkedéseit, aljasságait.
AZ EPP elég sok szarból kihúzta O1G-t és a fityiszt, elsikált neki sok szemétséget, és mindig elsikálta a dolgokat, ha már az EU akart fellépni a fityisz aljasságai és lopásai miatt.
Ha kizárják, akkor a legnépesebb és legbefolyásosabb pártcsalád nem fog segíteni nekik, nem lesz, aki elnézze és elsikálja a disznóságaikat.
Kvázi a kérdésedre a válasz, "apa" (ha már gyermekeid vagyunk :) ), igen, ha kizárják, attól még O1G a hatalmon marad, marad a 2/3-is, marad az összetákolt Alaptörvény is, sőt a sok-sok lopás-segítő törvény is - de valszeg jönnek majd az uniós szankciók. Sokkal keményebben, sokkal erőteljesebben és sokkal fájóbban. Kemény pénzmegvonások, stb., stb., stb., ami sokkal jobban fáj majd O1G-nak, mint bármi más. EZ A LÉNYEG!

taga20 2019.03.02. 12:02:26

@kunzoo: sok krimit olvastál ember.

szerinted a 9 párt az játékiból kezdeményezi a fityeszmaffia kibaszását?

szerinted nincsenek olyan pártok, emberek európában, akinek kinyílik a bicska a zsebében?

szerinted minden miniszterelnöknek európában a kertje végében stadion épül?

ne bassz fel, mert ahogy eddig olvastalak, nem vagy egy ostoba fityeszork!

remélem zöd voltam!:)

FCUK5 2019.03.02. 12:38:27

Nem akarok senkit elkeseríteni, de ha a fideszt nem hagyja békén a néppárt, akkor még több képviselője lesz, mert a hazai választók azt látják, hogy bántják a fideszt. Ezzel mondjuk megint a hazai ellenzék szopik, de ez a természetes.

paraszthajszal 2019.03.02. 12:48:36

@DeiFlagellum: „A lényeg ismét NEM a »kizárás-nem kizárás«”

Ja, a lényeg még mindig az, hogy Magyarországon ki adja a főnit, márpedig ezen a téren most se álltok jól: mindenszo.hu/most-erkezett-50-felett-a-fidesz/

„AZ EPP elég sok szarból kihúzta O1G-t és a fityiszt, elsikált neki sok szemétséget, és mindig elsikálta a dolgokat” „Ha kizárják, akkor a legnépesebb és legbefolyásosabb pártcsalád nem fog segíteni nekik”

Ja, „szarból kihúzta”, „mindig elsikálta”, aha, persze, mint a 7-es cikkelyes szavazásnál is, mi…? Szóval szolidaritási érv kilőve, ez eddig se működött így.

„jönnek majd az uniós szankciók”

Sajnálatos módon lippsikém, a 7-es cikkes eljáráshoz még mindig konszenzus kellene a Tanácsban, márpedig a lengyelek ezt nem fogják megszavazni (btw. a kormánypártjuk a PiS, ami nem néppárti, mégis, ők viszont tényleg szolidárisak velünk).

„Kemény pénzmegvonások, stb., stb., stb., ami sokkal jobban fáj majd O1G-nak, mint bármi más”

Hát erre azért várhattok még egy darabig, ui. erre (a 7-es cikkes eljáráson kívül, ami nem fog átmenni) egyelőre még a jogalap sincs meg nektek, a következő ciklus uniós pénzelosztása pedig a britek kiszállása miatt egyébként is kemény meccsnek ígérkezik – nem csak Orbán számára.

Ráadásul az esetlegesen kieső pénz egy részét akár más forrásból is pótolhatjuk, pl. Budapestre költözik a Nemzetközi Beruházási Bank is. Na meg ideje lenne a lippsi NGO-k pénzecskéit is megcsapolni picit, mert a madarak azt csicsergik, hogy mindeddig elfelejtettétek befizetni a bevándorlási különadót, ugyika? Pedig a NAV türelme nem tart majd örökké…

sZulamith 2019.03.02. 13:56:47

Mint a nagypofájú szomszédasszony. Csak akkor veszi észre, hogy nem kedvelik amikor senki nem áll vele szóba. A környezete tehetne érte, de pénzért mindent, ahogy Hofi mondta +Szopok, nyalok, gombot varrok" :)

Le Orme 2019.03.02. 14:04:26

@paraszthajszal: az uniós forrásmegvonásnak inkább pozitiv hatásai lennének. Egyre nehezebb értelmesen elkölteni.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.03.02. 14:40:18

több dobre dobrevet ejrópába!
ha másként nem megy, hülye kvótát az ep-be

taga20 2019.03.02. 14:47:35

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

szerintem inkább több dajcstompika kéne oda meg jó sok kokó!

gondolom erre minden nap kivered/kivernéd te szerencsétlen fityeszparazita!

morpho 2019.03.02. 15:36:19

@colly002: "átértelmezik az Eu jogokat és és az európai emberek véleménye ellenére lecserélik a lakóságot. semmit érő láblóbáló ingyenélőkre"

Az ilyen hülyeségeket, te komolyan gondolod és elhiszed, vagy az a feladatod, hogy ezt írd le?

rallus 2019.03.02. 15:46:37

@morpho: Bocsáss meg neki, ő még nem olyan tájékozott, mint te!
Azt hiszi, hogy Juncker és Soros úr nem az erdélyi, ukrajnai magyarok jogaiért küzd oroszlánként, hanem azért, hogy ismeretlen eredetű bakokkal fedeztessék be a jólétbe beletunyult nyugat európaiak asszonyait....

rasztaszív 2019.03.02. 16:27:13

@rallus: baszod,már olyan kifacsartan savazol,hogy senki sem érti...:)

kunzoo 2019.03.02. 17:19:52

@taga20:
Az a kilenc párt nem kamuzik, de a forgatókönyvet a CDU és a CSU írja. Ott mi volt? Semmi! A mutti idejött smúzolni a v4 találkozóra. Szerinted idejött volna ha ki akarná a csútidúcsét dobni? Szerepelne vele egy fotón?

kunzoo 2019.03.02. 17:26:33

@taga20:
Az afd viszi el a voksokat a német jobboldalról. Balra nem mennek voksok, ez jól látszik a szocdemek zsugorodásán. A németek ha meg akarják állítani ezt a folyamatot akkor most nem húzhatnak be középre. Húlyén jönne ki ha a választások előtt kidobnák Orbánt. Azzal az afd nyerne voksokat, ráafásul a saját soraik ritkulnának meg. Az afd nem a szocdem és zöld zavazókra hajt.

morpho 2019.03.02. 17:34:13

@rallus vs @colly002

Majd ha felkoncoltátok egymást buta narancskullancsok, akkor szóljatok, addig szundítok egyet :)

@rallus: Látod pubi. Ilyen az, amikor annyira szarul ironizálsz, hogy még a tettestársad sem érti :) Azért így persze vicces lett, de ez nem a te érdemed, hanem az elmeroggyant colly002 zsenialitása hozta le a poént :))

morpho 2019.03.02. 17:34:49

@rasztaszív: Ez mekkora volt már! :)) A két hülye! :))

kunzoo 2019.03.02. 17:52:04

@taga20:
Ja még valami. A németeknek, osztrákoknak teljesen mindegy mit épít Viktor viktorovics a túkólak mellé, akár a saját szobrát aranyból. A lényeg hogy a strabag és társai építsék, a szolgálati autó audi legyen stb.

taga20 2019.03.02. 19:41:26

@kunzoo:

"A németeknek, osztrákoknak teljesen mindegy mit épít Viktor viktorovics a túkólak mellé, "

neked viszont mindegy, ahogy olvasgatlak!

kunzoo 2019.03.02. 19:44:17

@taga20:
Arra céloztam hogy mo-n kívül kár azért retorziót várni a fidesszel szemben.

taga20 2019.03.02. 19:53:27

@kunzoo: nem! te arról beszéltél, hogy a németek és a labancok ugyan olyan szar darabok, mint a fityeszes kutyák.

Oxica 2019.03.02. 20:32:36

444.hu/2019/03/02/orban-bejelentette-junckert-timmermansra-cserelik-a-kormanyzati-plakatokon

Akkor a Néppártnak így már rendben lesz? Maradhat a g..i?

A tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány kibaszott nagy vermet ásott a Néppártnak, kíváncsi vagyok belesétálnak e.

Ühümm, most nem lennék a helyükben. :)

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

Oxica 2019.03.02. 20:32:36

444.hu/2019/03/02/orban-bejelentette-junckert-timmermansra-cserelik-a-kormanyzati-plakatokon

Akkor a Néppártnak így már rendben lesz? Maradhat a g..i?

A tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány kibaszott nagy vermet ásott a Néppártnak, kíváncsi vagyok belesétálnak e.

Ühümm, most nem lennék a helyükben. :)

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.02. 20:41:19

@Oxica: Igen, a néppártnak meg fog felelni. Ebben biztos vagyok :-)
Az EPP-nek nagyon nagy szüksége van arra a tizenegynéhány szavazatra, amivel őket támogatja a fidesz.
Mondhatom úgy is, hogy az NPP-nek nagyobb szüksége van a fideszre, mint a fidesznek az NPP-re...

Sajnos ez az egész affér nem fog kormányváltást okozni, még akkor sem, ha az összes maszopita hétrét görnyedve leszopja saját magát. A kormány leváltásához egy erős és egységes ellenzékre van szükség, kollaboráns féreg maszopiták és kurcsányiták nélkül. Ez egyelőre a fasorban sincs. A parlamenti helyeket füttyös madárkák bitorolják, akik rajta vannak a fidesz fizetési listáján, ha nem is közvetlenül de áttételesen.

kunzoo 2019.03.02. 20:46:08

@taga20:
Hááát őőő ja.
Vigasztaljon (vagy dühítsen?) az a tudat A többi pártcsaládnál, országnál is így megy. Macron nem papol a románok miatt, amíg hozza a dohányt a retyó/dácsia autógyár.
Merkel tánti simán bizniszel a ruszkikkal meg a kínaiakkal ahol aztán vastagon le vannak szarva az úgynevezett fékek és ellensúlyok.
semmi értelme innen várni a változást, megváltást.

morpho 2019.03.02. 20:46:25

@Magánvéleményem: "az NPP-nek nagyobb szüksége van a fideszre, mint a fidesznek az NPP-re..."

Erre azért nem vennék mérget...

taga20 2019.03.02. 20:55:47

@Magánvéleményem: "akik rajta vannak a fidesz fizetési listáján, ha nem is közvetlenül de áttételesen."

szerintem te az első lapon vagy.

taga20 2019.03.02. 21:00:21

@kunzoo: "Merkel tánti simán bizniszel a ruszkikkal meg a kínaiakkal ahol aztán vastagon le vannak szarva az úgynevezett fékek és ellensúlyok."

merkel, hol mond olyan melegszarig benyalásos dumákat ezeknek a szutykoknak, amit a csútigeci szokott mondani?

hol te isten barma???

kunzoo 2019.03.02. 21:12:49

@taga20:
Nem mond, tesz. Pl. Északi áramlat gázvezeték megépítése, amivel szar helyzetbe hozta a lengyeleket és az ukránokat. Ha mi tesszük ezt (déli áramlat) akkor Putyin szekerét toljuk. Na akkor az Északi áramlattal kinek a szekerét tolják?

taga20 2019.03.02. 21:26:30

@kunzoo: a gazdád a geci, teszi és mondja!

ki vett fel ruszki hitel paksdvára? amit most próbál a csútigeci leváltani.

te tényleg ekkora szervilis fasz vagy, vagy csak fiatal vagy és kellett a pénz?

ne légy má nagyobb állat, mint vagy!:)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.02. 21:40:40

@taga20: Nem nyert, rólad viszont nem tudom eldönteni, hogy a kurcsányék pénzelnek, vagy a maszopiták fizetnek a szolgálataidért....

kunzoo 2019.03.02. 21:44:09

@taga20:
Látod, megint félrementél. Nem azt mondom hogy ez jó, hanem -az általam is mellékelt példám alapján- illúzió azt várni hogy elvi alapon a néppárt kizárná a fideszt. Főleg a választások előtt. utána is csak akkor ha nagy fölénnyel győz a néppárt. A b1 mindig ilyenbe fut bele. a vágyait próbálja beleilleszteni a valóságba, de ez nem megy. aztán jön a frusztráció mikor valamelyik politikus nem hozza a várt viselkedést. (pompeo)

taga20 2019.03.02. 21:47:14

@Magánvéleményem: nem nyert, rólad viszont tisztán láccik, hogy a geci fizet a hosszú nyelvedért!

ja majd elfelejtettem! ..................................

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.03. 00:12:30

@taga20: Szerezz szemüveget, mert kurvára rosszul látsz!

taga20 2019.03.03. 00:56:40

@Magánvéleményem: szerintem te diablo haverom vagy a p1-ről, me az szereti ezt.

egyébként baba szám, csak egy kicsit kárcos:)

na ezt hallgasd meg! tekerj a 38 perchez, és élvezkedj!
döbbenetes, hogy hogy hangzik egy másik náció tagjától ez a liberális nóta:)

www.youtube.com/watch?v=jPWcf3U4oHs&list=RDjPWcf3U4oHs&start_radio=1

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.03. 01:17:12

@taga20: Érdekes, nehezen fejtettem meg, de sikerült.:-) érdekes volt a néni ákcentusa, és eléggé szerbesre vette a figurát a zenekar, így akár Boban Marković is előadhatta volna :-)

Nesze egy altató dal, ha már a szélnél tartunk:
www.youtube.com/watch?v=B1HlzfF0w78

taga20 2019.03.03. 01:23:53

@Magánvéleményem: érdekes egy szám:)

metált bírod búza? akkor nesze egy igazi altatódal! de lehet, hogy kettő lesz:)))

www.youtube.com/watch?v=tbODwqGZNTU

www.youtube.com/watch?v=v-YzdvmD2aQ

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.03. 01:39:02

egész jó, ez meg a pirosruhás néniről jutott eszembe, rántsál rá, oszt húzz alunni :-)

www.youtube.com/watch?v=af59U2BRRAU

Tangooo 2019.03.03. 12:49:19

Vicces felvetés ez, hogy Orbán megkövesse Webert. Azt a Webert, aki közölte, hogy nem Orbán, vagy annak kormánya ellen szavazott, hanem MAGYARORSZÁG ELLEN.
Majd, ha Weber megköveti a magyarokat, akkor folytatható a diskurzus.

rrc122 2019.03.03. 13:47:14

Ugyan! Nem lesz ebből semmi.
Majd húzzák az időt, hogy a választások utánra kerüljön a döntés, vagy szavaznak ugyan de minden marad a régiben.

Csak arra jó az egész cirkusz, hogy kifogja a szelet az EPP elleni kampányolásból miszerint semmit nem tesz a FideSS és O1G ellen., vagyis elfogadja - esetleg támogatja - azt.

Ugyan az az eljárás amit a 7-es cikkely elindításával játszottak. Abból is mi lett? Hová haladt?

Politika ez a legrosszabb fajtából. Weber-nek az a célja, hogy elnök legyen. Ezt nagyban támogatja a FideSS képviselők szavazata. Minden mást figyelmen kívül lehet hagyni.

Az egésznek akkor lenne igazából jelentősége ha úgy vetődne fel, hogy vagy a FideSS vagy a kilenc párt távozik az EPP-ből.
Addig csak színjáték az egész.

rrc122 2019.03.03. 13:48:06

@Tangooo: Ugyan! Nem lesz ebből semmi.
Majd húzzák az időt, hogy a választások utánra kerüljön a döntés, vagy szavaznak ugyan de minden marad a régiben.

Csak arra jó az egész cirkusz, hogy kifogja a szelet az EPP elleni kampányolásból miszerint semmit nem tesz a FideSS és O1G ellen., vagyis elfogadja - esetleg támogatja - azt.

Ugyan az az eljárás amit a 7-es cikkely elindításával játszottak. Abból is mi lett? Hová haladt?

Politika ez a legrosszabb fajtából. Weber-nek az a célja, hogy elnök legyen. Ezt nagyban támogatja a FideSS képviselők szavazata. Minden mást figyelmen kívül lehet hagyni.

Az egésznek akkor lenne igazából jelentősége ha úgy vetődne fel, hogy vagy a FideSS vagy a kilenc párt távozik az EPP-ből.
Addig csak színjáték az egész.

rrc122 2019.03.03. 13:48:53

Mi a francért vitte fel kétszer a kommentet???

rrc122 2019.03.03. 13:52:01

@Tangooo:
Magyarország felelőssége nem elhanyagolható abban, hogy O1G kilencedik éve páváskodik az EU-ban. Ilyen szempontból jogos Weber megjegyzése.

A másik oldalról meg ők fogadták be a brancsba, ők tudják kidobni onnan ha nem megfelelően viselkedik.Ez meg az ő felelősségük.

Szóval egyik oldal sem makulátlan. (Így kár is ilyesmit egymás szemére hányni.)

2019.03.03. 13:54:09

Ismét jól szórakoztam. Éppen fordítva van a helyzet: a néppárt hamarosan a Fideszen kívül találja magát. Azután ők is eltűnnek.

Sir Galahad 2019.03.03. 14:15:10

Korábban az index egy cikkben levezette, hogy Orbán azzal is jól jár, ha kizárják, meg azzal is, ha nem. Innentől érdekes egyáltalán még ez a szappanopera?

dunántúli gyerek 2019.03.03. 14:38:58

elavult

Orban becsicskitotta a Neppartot

megint

dunántúli gyerek 2019.03.03. 14:41:31

@DeiFlagellum: "A EPP-nek tudtommal kb. 45 tagja van, ebből már 9 kérte a kizárását a fityisznek, ami "csak" 20%- de ezt már nem lehet a szőnyeg alá söpörni vagy soros-migráncs-bevándorláspárt propaganda dumával "fake-nws"-olni..."

Mar a szonyeg ala soportek...:DDD

dunántúli gyerek 2019.03.03. 14:44:15

@Oxica: Nem tul valoszinu, hogy a Neppart megbuntizi Zorbant amiert a legundoritobb szocit felrakja a plakatokra.

Viszont valoszinu beszall a ktgbe a Neppart, elvegre a szocik a neppart fo ellensegei.

Zorban megint hulyet csinalt a lippsimediabol, priceless.

Willkommenskultur 2019.03.03. 14:51:53

Kb. ongyilkos merenylet lenne a Neppart reszerol a 3. legnagyobb, legbevandorloellenesebb part kizarasa.

1. Orbant nem gyengitenek vele, sot a belpolitikaban meg meg is erositenek.
2. Salviniek nepszerusege az egekben van, ugyhogy egy bevandorloparti gesztus jo nagy ontokonszuras lenne a Neppartnak
3. A 9 part aki kerte Orbanek kizarasat, mind ellenzekben van az orszagaban szoval kb. leszarhato a velemenyuk, plane hogy vagy 5 partnak egyetlen kepviseloje sincs az EP-ben

nemecsekerno_007 2019.03.03. 16:13:03

Nem vitás, a média teljesen a hatalom szolgálatába állt...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2019.03.03. 17:24:01

A nagymellényű O1G vajda fülét farkát behúzta, ahogy rápirítottak Brüsszelből a plakátos aljaskodása miatt. Most meg a saját szavazóit nézi teljesen hülyének. Eddig Juncker volt a plakátellenség, most sutty, kicserélik. Ócenia mindig is Kelet Ázsia ellen viselt háborút. Szerintem ezt még Orwell sem gondolta komolyan, de az ostoba fidesz-birkákkal tényleg meg lehet csinálni.

Willkommenskultur 2019.03.03. 17:40:44

@Orbán egy Palpatine: Hat igen az erdekes lenne, ha Zorban a sajat parttarsa, Juncker ellen folytatna valasztasi kampanyt, ezert megy a helyere a szoci lista ronda vezetoje.

De barki lesz a plakaton, kiszopnak az europai lippshy-komcsik.

Che21 2019.03.03. 17:44:12

@Orbán egy Palpatine: Ti olyan ostobák vagytok, hogy dobni se lehet veletek.
Azért volt először juncker a plakátokon, hogy legyen miből alkudni.
Most kialkudták, hogy juncker le, balos csöves megy a helyére, oszt senki sem sikongat.

Fel is csút, le is csút, válasz is csút, a libsik meg ugyanolyan hülyék, mint eddig.

Killary Fucking Clingon 2019.03.03. 18:25:17

@István Tamasi: Eltolcs féle matek? :) Olyan kis bájos gyerek vagy. Szoci szavazó e vagy? Matolcsy az egyike annak a 3 legfontosabb magyarnak akik az elmúlt 100 évben tettek is valamit a hazájukért. A másik kettőt rád bízom :)

morph on deer 2019.03.03. 19:48:42

@Willkommenskultur:
“De barki lesz a plakaton, kiszopnak az europai lippshy-komcsik.”

Szerinted mekkora (szegénységi) bunkósági bizonyítvány, ha egy politikai párt személyes szintű, ad hominem támadásokkal kampányol állítólagos politikai célok elérése érdekében?

Mennyire primitív gondolkodású emberek állnak ilyen gyökér megoldások mögött, és milyen szánslmasan ostobák a támogatóik!

Holott mindez csak egy “felcsúti” stílúsú, kisstílű bosszú, a “itt jön a diktátor” élmény miatt, ez egészen nyilvánvaló.
Annál is inkább, mivel még nincs legális kampányidőszak.

Remélem, legalább a felcsúti talponállóban nagy lesz a siker, mivel ez az a színvonal.

m54 2019.03.03. 19:56:29

"Senki sem tudja megmondani, hány bevándorló érkezett 2015 óta Németországba. 2018 augusztusáig 1,6 millió kérvényt nyújtottak be menekültstátus elismerésére. A családegyesitési programm alapján 350 ezer ember vándorolt be ezen felül (ezek a számok nem tartalmazzák azokat, akik illegálisan tartózkodnak az országban). A legálisan itt tartózkodók közül sokról nem tudjuk, kicsoda is valójában."

"a kérvényezők 0,5 százalékát ismerték el menekültként. De a bevándorlás tovább folytatódik. Konzervatívan számolva valószinűleg több mint kétmillió, többségében arab és afrikai iszlám országokból származó bevándorló érkezett az országba 2015 óta, többségükben fiatal férfiak."

"A költségek hatalmas méreteket öltenek. Egymillió bevándorló különböző számítások szerint 30-50 milliárd euró éves költséget okoz. Ez több mint a családügyi minisztérium (9,52 mrd. €), az oktatási és kutatási minisztérium (17,65 mrd. €), valamint a közlekedési minisztérium (27,91 mrd. €) együttes évi költségvetése."

"a bevándorlók számukhoz viszonyítva hatszor annyi bűncselekményt követnek el, mint a német állampolgárok."

stb.
neokohn.hu/2019/03/01/merkel-oroksege-a-hatar-a-mai-napig-tarva-nyitva-all/

Ekrü 2019.03.03. 20:02:52

Végigolvasva a hozzászólásokat (no nem teljesen csak nagyjából)arra jöttem rá,hogy az ellenzéki kommentelőket jobban érdekli a kizárás lehetősége,mint a Fideszeseket.Ők ugyanis (velem együtt) csak jól szórakoznak a feltevésen. :))) Tegyük fel,hogy kizárják ,ugyan mi fog változni?Elárulom semmi.Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor ,és 2022-ig 100% ,hogy ő is marad ,függetlenül attól ,hogy a Fidesz frakció melyik pártcsoportban ül éppen.(Remélem utána is :)) ) Amúgy meg nem teljesen mindegy?Ha ettől majd azt várjátok,hogy hű,de megijedünk és már nem is szavazunk a Fideszre ,hát ki kell ábrándítsak mindenkit,de bizony fogunk.Még inkább. :)))

Willkommenskultur 2019.03.03. 20:57:08

@morph on deer: "Szerinted mekkora (szegénységi) bunkósági bizonyítvány, ha egy politikai párt személyes szintű, ad hominem támadásokkal kampányol állítólagos politikai célok elérése érdekében?"

Mitol ad hominem, hogy onmaga allitasa szerint soros berenc arabszoporol elmondja a plakat, hogy soros-berenc arabszopo?

"Holott mindez csak egy “felcsúti” stílúsú, kisstílű bosszú, a “itt jön a diktátor” élmény miatt, ez egészen nyilvánvaló. "

Juncker olcson meguszta, en nyomtam volna a TVben az osszes iszakos jelenetet reggel delben meg este. De nyugdijba megy, ugyhogy megbuktattuk, johet a kovetkezo senkihazy,

MTA rendes tagja 2019.03.03. 21:22:54

@morph on deer:
orbánfóbiás monomániás baromságaid kuncogtatók!

LebensraumamOsten 2019.03.03. 22:07:28

@pofán verjük a lipsiket oszt jonapot: Pofán lettetek verve és ez még csak a kezdet. Jáhúúú! Kezdjetek a saját vagyonotokból adakozni orsós vajdának, hogy a szent család fenn tudja tartani az életszínvonalát. Nemsokára ez úgysem megy másként. Hihihi!
Munkásököl vasököl, beveri a fideszes orrt ha köll!

Kukubenko 2019.03.03. 22:36:54

Csodálatosan hülye állatok vagytok. Baloldali libsi újságok cikkeit akarjátok valóságnak beállítani.

NekemNemEzKell 2019.03.03. 22:42:13

@az EU pénzek zsákolója: Te tényleg ennyire buta vagy? Ne írj kommentet, ne járasd le magad.

BiG74 Bodri 2019.03.03. 23:38:55

Ez mekkora baromság! Kizárjuk, nem zárjuk? 9 éve megy a viktátor egyre messzebb, és? Hiába a határok nélküli eu, valójában pont leszarják, hogy a miniduce mi a faszt csinál, amíg oda viszi a szavazatait. Most sem a konkrét plakát a lényeg, hanem az, hogy a vitya túlszaladt egy határvonalon. Ki talált tévedni az eus nagyvadak területére. Tizenx képviselőjének ellenére, nem a pártcsaládból való kizárás a lényeg, hanem az, hogy ezzel együtt jár sok más csatorna bezárulása is.
Mondják, csak összenő, ami össze tartozik. A baj az, hogy az eu ellenes populista pártok soha nem fognak összetartozni. Logikai nonszensz. Az ilyen egyesülések max egy konkrét célig élnek, mely jelen esetben, csak az eu szétverése lehet. De az eu szétverése egy ilyen kis országnak nem lehet értelmes célja.

Akkor is megdöglesz ha a fára mászol 2019.03.03. 23:49:35

@BiG74 Bodri: "valójában pont leszarják, hogy a miniduce mi a faszt csinál, amíg oda viszi a szavazatait. "

Kulfoldrol meg soha senki nem hozott Magyarorszagra se demokraciat, se semmi elonyt, 1000 ev alatt. Ilyet varni hulyeseg.

Masreszt a nemet nagytokenek tokeletesek vagyunk, es a brusszeli politikaban ok a legbefolyasosabbak. Lathatoan meg Sorossal szemben is fedezik Orbant. Ez az alaphelyzet minden szomszednal is, szoval Orban lecserelese semmit nem valtoztatna, a nemet nagytoke lenne az ur utana is.

"Most sem a konkrét plakát a lényeg, hanem az, hogy a vitya túlszaladt egy határvonalon. Ki talált tévedni az eus nagyvadak területére. Tizenx képviselőjének ellenére, nem a pártcsaládból való kizárás a lényeg, hanem az, hogy ezzel együtt jár sok más csatorna bezárulása is. "

Mondja a szocialista sajto, akiknek a valasztasi ellenfele a Neppart...:)) Ugyhogy semmi se fog tortenni, nyugi.

"Mondják, csak összenő, ami össze tartozik. A baj az, hogy az eu ellenes populista pártok soha nem fognak összetartozni. Logikai nonszensz."

Nem is kell, az EUnak semmilyen celokra nincs szuksege. Toke-munka szabadon aramlik, ennyi eleg. A lippsik ideologiai celjaira meg plane nincs szuksege normalis embereknek, csinaljak otthon a 4 fal kozott, ahol erre igeny van.

Szerintem.

BiG74 Bodri 2019.03.04. 00:17:52

@Akkor is megdöglesz ha a fára mászol:
Sehová nem vitt még senki demokráciát. Viszont az eu-n belül deklarált egységes rendszer van, nincs demokrácia export, import. Azaz, nem Magyarországról beszélünk, hanem az eu-ról, mikor a fidesz kizárásáról szó esik. Ezért olyan hülyeség lihegni azon magyar szemszögből, hogy mi lesz?
A csatornák bezárulása, pedig egyértelmű ráció. A néppárti egységnek oka van. Nem a demokrácia és az általános emberi jogok védelme, hanem a politikai és gazdasági hatalom. Ha az egység megbontásával orkúr ezt támadja, a még meglévő hatalmi pozíciók zárni fognak. Ha a vitya erre száguld, csak két oka lehet. Hülye, és egy lapra tesz fel mindent, vagy egyértelmű destabilizáló tényezőnek szánj valaki.
Továbbá egy szót nem ejtettem arról, hogy szerintem az eu-nak kellenek-e célok, vagy nem. ( Amúgy természetesen kellenek). Teljesen másról beszéltem.

Akkor is megdöglesz ha a fára mászol 2019.03.04. 00:26:26

@BiG74 Bodri: "Azaz, nem Magyarországról beszélünk, hanem az eu-ról, mikor a fidesz kizárásáról szó esik. "

A szocialista sajtoban, ami a Neppart valasztasi ellenfele. A Neppart nem orult meg hogy kizarja a legsikeresebb politikusat, akinek raadasul nem artana semmit a kizaras.

"A néppárti egységnek oka van." - nincs egyseg, hiszen az orszagok erdekei es hagyomanyai, a bevandorlassal kapcsolatban teljesen elteroek.

BiG74 Bodri 2019.03.04. 00:38:58

@Akkor is megdöglesz ha a fára mászol:
Hogy a népárt mit fog tenni, majd kiderül. Különösebben nem is érdekel ennek a kimenetnek a jósolgatása. Az az érdekes, hogy a megtett lépések, melyik verziót támasztják alá.
Az hogy nincs néppárt egység, mert... értelmezhetetlen kijelentés, pláne a fentebbi mondatod tükrében. A kohéziós erő, mely a néppártot alkotókat összehozza, elemezhető, de mindenképp egy egységet teremt. A jelenlegi orbáni kérdés is az, hogy a fityisz befér még ebbe, vagy nem. Itt pedig visszakanyaródnék a kommentem elejére, a jövő történései alátámasztják, a egység ideológiai, vagy szimpla gazdasági?

István Tamasi 2019.03.04. 08:28:24

@Killary Fucking Clingon:
Megmondom ki az a három és azt is, hogy miért:
- a rohadék horthy akinek a glasszékesztyűjére 1 millió magyar vére száradt rá
- O1G aki annyit lopott az emberektől mint 10 másik politikus együttvéve
- eltolcsi /leánykori neve kuszaszem/ aki eltapsolja a devizahitelesek által kiizzadt százmilliárdokat

Akkor is megdöglesz ha a fára mászol 2019.03.04. 08:46:21

@István Tamasi: Pedig a kov. 100 evben mind3 szentte lesz avatva

ti meg az Uri Szalon melletti sikatorban, a nyirkos macskakovon nyaladzotok majd, hatha dobnak vmi csontot az urasagok

István Tamasi 2019.03.04. 08:52:06

@Akkor is megdöglesz ha a fára mászol:
Persze. Ha ótvaros, penészes neonácik és újnyilasok - akik még csak nem is Magyarországon élnek hanem valahol a nagyvilágban bujkálnak - mondják, hogy a takony, nemzetáruló horthy szentté lesz akkor az biztosan nem úgy lesz. Ugyanez érvényes o1g /leánykori nevén putyincsicska/ és eltolcsi vonatkozásában is.
süti beállítások módosítása