B1 blogcsalád



Leila hercegnő is innen kereste meg a saját lábra valókat

2019. március 01. - b1 blog

Marslakó elégedetten csettintett mind a 3 nyelvével, amikor észrevette, hogy a Margitszigeten milyen praktikus leszállópályát alakítottak ki neki a fák és bokrok kiirtásával. Amikor legutóbb itt járt még minden ronda zöld volt és a lombok beleakadtak a leszállóegységbe, alig tudta földre manőverezni magát. Most meg ugye, sima az ügy. Letarolva minden. (Itt azért jegyezzük meg, hogy Marslakó nem a legügyesebb pilóta volt a galaxisban. Azért is növesztett 3 nyelvet, hogy jobban tudjon bizonyos marsi ülepeket nyalni. Úgy érezte, hogy a két nyelvvel nyalás csak azokon segít, akik azért maguktól is át tudnak jönni a Plutóra és vissza. Szerencsére egy volt iskolatársa, egy ügyeskezű gáz- és atomerőmű szerelő, akinek 15 nyelve volt, cserében nem maradt hely az agyának, igaz nem is volt rá nagy szüksége, meglehetősen jelentős karriert csinált és az bevitte a bizniszbe. A Tejutat kellett tovább építeni, háromszoros áron, persze kellett rendesen visszacsorgatni, de aztán az már senkit nem érdekelt, hogy savanyú tejből, nem egyszer íróból dolgoztak,. Később innen került át az idegenforgalomba, ami a legbizalmasabb munkakörök közá tartozott, lévén Leila hercegnő is innen kereste meg a saját lábra valókat. Százlábú volt mondjuk.)

marslako.jpg

Marslakó egy zökkenővel leszállt, kikötötte az űrhajót egy cölöphöz. (Itt jegyezzük meg, hogy másnapra a cölöp is eltünt a járművel együtt,de a rendőrség már keresi, a malomtulajdonos kulákot, semmi izgalom.)

Marslakó felfedező útra indult. Taxival ment, szép sárgával, hivatalossal, mert azt hallotta, ez így biztonságos. Előbb a Városligetet tekintette meg, az is szépen alakul, rövidesen ott is lesz ám hely rendes leszállópályának, a hülye fákat végre elviszik . Aztán tovább hajtatott a Népligetbe. Körülszimatolt, hogy ott mi a helyzet, megnyugtatták, hogy rövidesen itt is eltünnek a fák, s lesz helyette rendes, tisztességes stadion, ahogy az kell.

Marslakó elégedetten bólintott. Mint a Vörös Bolygó lakója pontosan tudta, hogy a fák és a bokrok teljesen feleslegesek. Náluk sincsenek és tessék, milyen fejlett a kultúrájuk.

A stadionokat meg kifejezetten szerette, mert abban jó sok betont lehetett beleönteni, mondta is a gáz- és atomszerelő barátja, hogy rövidesen ebbe a buliba is beveszi.

És arra is kérte, ha már a Földön jár, akkor kérdezze meg milyen trükkel tiltották ki a lakókat a stadionokból. Ugyanis az üres stadionok, amelyek még a Marsról is jól látszanak, sokkal praktikusabbak, ugyanis úgy nem derül ki, hogy mennyi betont, játékost, labdát spóroltak ki az egészből.

Marslakó megigérte, s feltárcsázta Németh Szilárdot, vele értették meg egymást a legjobban. Marslakó nem tudott embernyelven, sőt Németh Szilárd esetében még a gondolatátvivő rendszere sem működött, valószínűleg azért mert Német Szilárdnak nem termettek gondolatai sem. Ráadásul úgy termetében, mint nyelvszerkezetében, mind agyi kapacitásában jelentősen hasonlított 15 nyelvű marsi barátjára.

Szilárd azt akarta mondani, hogy ő például isten haza család feliratú pólóban szokott elmenni Felcsútra és ott fotografáltatja magát, ha valamit el akar érni

. De nem jutott eszébe se az isten se a haza se a család szó – a fogalmak értelmét pedig sosem tudta. Ezért fénypostán elküldött egy jó babos-káposztás körmöspacal receptet, amit Marslakó nyomban továbbadott –s a Marson ma is ebből a bonyolult, de jól dokumentált tervből építik a stadionokat. Nincs is bennük egy lélek sem.

Marslakó elégedetten kászálódott ki a szép sárga taxiból, amikor a sofőr utánaszólt. Figyelj migránskám. Az, hogy az óra 4700 forintot mutat nem azt jelenti te szalajtott réti nigger, hogy ennyit fizethetsz. Este van és este a dupláját kell ám nekem adnod, különben leverem a sorosista buzi pofádat. És húzd be a nyelved ha velem beszélsz, mert  rátaposok.

Marslakó próbált érvelni a pesti taxisnak, hogy azt még ő is tudja, hogy annyit kell fizetni, amennyit az óra mutat. És eszébe sincs feltételezni, hogy a kedves sofőr úr előre tekerte volna az órát.

De a pesti szép sárga taxis – akinek állami engedélye volt a külföldiek módszeres fosztogatására, ugyanis úgynevezett független, más néven hiéna taxis volt, akire nem vonatkoznak a szabályok és nem is ellenőrzi éppen ezért senki őket – egy csavarkulcsot lóbálva kijelentette, hogy letöri az antennáját és behúz egyet a migráns fekete pofájába, és a borravalót is kéri és neki ilyen alak többet be nem ül a kocsijába és takarodjon ahonnan jött, ja és húszezresből sajnos nem tud visszaadni. Ezzel bevágta az ajtót és elszáguldott.

A Marslakó csak annyit mormolt az orra alatt: Budapest, Budapest, te csodás.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4414661235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.03.01. 12:20:39

Pállott, izzadtságszagú.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.01. 14:14:06

" ... más néven hiéna taxis volt ... "

Hát igen, a Csuti Mini Napóleon idején minden rosszabb, már a hiénataxis sem kérdezi meg, hogy elindítsa-e az órát... Bezzeg amikor még magyar taxiórákat használtak, nem volt ilyen gondjuk, hogy keveset mutat... megkocogtatták időnként a térdükkel az órát, és az hirtelen egy százassal többet mutatott egy félórás úton szépen hozzá lehetett kocogtatni 2-3 ezer pézt, aztán amit mutat az óra azt kell fizetni... A régi szép időkben... ugye

De hát az a Csuti Csüngőhasú Raboló elrontotta a világot, a marslakókat mostanság verni kell hogy fizessenek többet, mint amennyit az óra mutat.... egyre több önérzetet mutatnak ezek a koszos marslakók...

"Önélzet, bátolság vagy inkább melészség?"

paraszthajszal 2019.03.01. 15:19:21

„Figyelj migránskám. Az, hogy az óra 4700 forintot mutat nem azt jelenti te szalajtott réti nigger, hogy ennyit fizethetsz. Este van és este a dupláját kell ám nekem adnod, különben leverem a sorosista buzi pofádat.”

Viccesnek gondoltátok magatokat (nagyon erőltetett), de speciel az irománynak ez a része fején találja a szöget. Mert azt csak a hülyék gondolják, hogy ezek a szegény „szírek” (akiknek papírjuk persze nincs a szírségükről) idáig gyalogolnak majd Aleppóból. Erre pedig egy egész iparág épült rá, akik hasonlóan lehúzós, rossz arcok, mint a mesebeli hiéna taxis.

„More than 90% of these irregular migrants used facilitation services at some point during their journey. In most cases, these services were provided by migrant smuggling networks. (…)
A migrant’s journey takes them from their country of origin through a number of transit countries to their eventual country of destination. Migrant smugglers and other criminals offer a wide variety of often highly priced services throughout this journey. These facilitation services include the provision of transportation, accommodation and fraudulent documents. (…) Migrant smuggling is a highly profitable business. In most cases, migrant smuggling services require limited investment by the networks involved and are in persistent high demand.

A rough estimate of the yearly turnover of migrant smuggling can be produced by multiplying the approximate number of irregular migrants reaching the EU, most of whom were facilitated, with the average cost of the facilitation services provided by migrant smuggling networks. Overall, the estimated criminal turnover associated with migrant smuggling to and within the EU is between EUR 3 - 6 billion for 2015 alone.”
www.europol.europa.eu/sites/default/files/documents/migrant_smuggling__europol_report_2016.pdf

Gyanús, hogy akik itt nálunk nagyon propagálnák ezt a bizniszt (Migration Aid – Éjjeli Őrjárat”; Helsinki Bizottmány, Amnesty stb.), azoknak részesedésük lehet ezekben a hálózatokban…

eßemfaßom meg áll 2019.03.02. 17:11:31

Én úgy tudtam, hogy Leila egy arab démon volt akinek a kor és egy ideges bennszülött zsebkése mély nyomokat hagyott az arcán

TheSaurus 2019.03.02. 17:29:11

Gyakoroljon, fiam, gyakoroljon. Fog ez menni.

TheSaurus 2019.03.02. 17:31:47

@eßemfaßom meg áll: Leila, Rackhel, R'ban, Tbrcz, fene se ismeri ki magát ezekben a sémi-hámi nyelvekben. ;)

Ad Dio 2019.03.02. 21:38:05

A hercegnő Leia... Leila az arab démon...

BiG74 Bodri 2019.03.02. 22:38:57

@Magánvéleményem:
Inkább melészség! Bár könnyen elkaptuk!

2019.03.02. 23:42:56

@Womb Raider:

Te jobbat tudsz amfora?
Akkor hajrá...

Pipas 2019.03.03. 06:37:07

Hányszor írtad le, hogy "Leila" te szerencsétlen? Minek ír, aki nem tud?

mindbender2 2019.03.03. 07:23:59

@Pipas: Van az a színvonal amit csak propagandisták vállalnak, oda meg nem kell ilyen irányú tudás, csak a betűk ismerete meg szektahit és elvetemültség.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2019.03.03. 09:45:20

@Womb Raider: Jó, hát van akinek ez tetszik, van akinek meg az, amikor az Echo tv-n a nyalonc sajtósok szopogatják egymást. Ez van.

midnightcoder2 2019.03.03. 09:54:06

Mondjuk a hiéna taxisokkal kapcsolatban nagy igazsága van az írónak, más kérdés, hogy ennek semmi köze a migrikhez, ez már fletóék alatt is centire így mûködött, sõt a taxisblokád idején is.

www.youtube.com/watch?v=gDEEFzto518

midnightcoder2 2019.03.03. 10:00:16

Amúgy, ha már mindeképp építeni akarnak a Népliget környékén, akkor inkább a volt katonai fõiskola helyén létrejött szavannával kezdhetnének valamit ahol nem fákat kellene kivágni, csak parlagfüvet.

dunántúli gyerek 2019.03.03. 10:49:49

Orulunk az orszag fejlodesenek, hajra Fidesz, hajra magyarok!

sírjatok 2019.03.03. 10:56:57

Nagyon jó ez a Leila hercegnős szösszenet, bár beletehetted volna Replay-t, a félelmetes alien-irtót, Zeldát, a zöld sapkás szőke herceget, Sonikot, a kék sünit, meg Doom Nukemet, az akcióhőst is.

2019.03.03. 11:19:23

@Látens Inszinuáció: Tojást tojni sem tudok, ám meglehetős biztonsággal állapítom meg , ha éppen záp...
@Orbán egy Palpatine: Most nem teszem szóva a cseppet sem comme il faut a homofóbiád ;)
Másrészt .. egészen biztos, hogy az Echo-t nézted?

anyadmajma 2019.03.03. 14:06:56

@dunántúli gyerek: mi van te hazaáruló bolsevik geci terrorista birka, már megint itt vagy?
Vasárnap se állnak már szóba veled az arabok? nagy lúzer vagy te, gyökérke:)

mindbender2 2019.03.03. 15:15:21

@Orbán egy Palpatine: Én objektív vagyok, egyik se tetszik. Ez a rémisztő, hogy ez lenne az alternatíva, amit pl. ezen a szektablogon is előadnak.
Néha olyan érzésem van, hogy a fidesz működteti ezt a blogot, mert egyszerűen annyira abszurd, hogy csak a leghülyébbek nem látják ezt.

Joffrey, a pöcs 2019.03.03. 15:37:08

Leia... bmeg! Persze csak ha Star Warsban gondolgodsz. Mondjuk minden 6 évesnél idősebb tudja.

nemecsekerno_007 2019.03.03. 15:56:48

Szánalmas szócséplés, már csak ezt tudjátok. Apropó!
Hallottátok, hogy Hermann Göhring unokája indul az EP választáson?!?!

Ménár Atya 2019.03.03. 17:05:56

Úgy látom, valahol ingyen adták a füves spanglit...............................
De ez így is gyenge lett :)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2019.03.03. 17:27:05

@mindbender2: Igen, sajnos elég nagy csapdában van az ország. Vagy ez a manipulatív tolvajbanda, vagy a béna lúzerek. Ami zavar, hogy a tolvajbanda teljhatalomra került, vissza is él vele és így megakadályozza, hogy bármilyen alternatíva "fejlődjön ki".
süti beállítások módosítása