B1 blogcsalád



Kegyetlenségből ötösre vizsgázott a Heim Pál Gyerekkórház vezetősége

2019. február 28. - Mr Flynn Rider

Tanítani kellene a „Hogyan szúrjunk ki másokkal” című tréningen ezt a technikát!

anyuka_foldon_alszik.jpeg

Abszurdisztán még mindig virul és létezik: Orosvári Zsolt tavaly év végén indította el az "Ágyat az anyukáknak" nevű jótékonysági akcióját, aminek segítségével 4 millió 800 ezer forintot gyűjtöttek össze az Anyák az anyákért alapítvánnyal összefogva. Ebből körülbelül 4 millióért vettek eddig tábori ágyakat; több, mint 300 darabot osztottak szét vidéki és fővárosi magyar kórházak között.

A férfit az indította erre az akcióra, hogy a szülőknek (családok éve, wtf) ne kelljen a gyerekük mellett a földön fekve / egy sámlin kucorogva az éjszakát tölteniük, ha a gyerek kórházba kerülne.

Nyilván, ezer sebből vérzik az egészségügy naponta halnak meg olyan emberek, akik nem jutottak megfelelő ellátáshoz, vagy nem jutottak hozzá időben. De minden olyan lépés, ami az embertelen körülményeket kicsit emberibbé teszi, méltányolandó és támogatandó – gondolnánk mi. De nem feltétlenül osztja ezt a véleményt a magyar állam, az EMMI, vagy éppen a Heim Pál kórház.

A magyar állam reakciója is tipikusnak mondható: a 444 beszámolója szerint az egészségügyet felügyelő EMMI az akció kezdetén válaszolni sem volt hajlandó az önkéntesek megkereséseire, később pedig mindössze egy Excell-táblázatba nagy nehezen összegyűjtötték, hány ágyra lehet szükség a gyerekosztályokon.

Ha fel is merült valamelyik kontraszelektált fideszes agyban, hogy megkönnyítsék egy kicsit a beteg gyerekek szüleinek az életét, azt lehurrogták gyorsan, hiszen kell a pénz a stadionokra, meg a propagandára.

De a vicces az, hogy 4 millió forint egy állam működésében nem pénz. Ez az egész inkább szándék kérdése. A múlt évben volt elég: 58 milliárd(!) ment el a propagandára. Eszerint az állam inkább szeretné, ha az emberek megdöglenének - hithű fideszesként.

Ide kell másolnunk a 444 cikkéből ezt a részt, mert annyira abszurd:

„Igen, jól érted: a magyar állam, hiába folyik hónapok óta az akció, és hiába derült ki, hogy néhány millió forintból milyen nagy eredményeket lehet elérni ezen a fronton, mostanáig nulla forinttal és egy táblázattal járult hozzá az embertelen helyzet felszámolásához.”

Orosvári Zsoltnak lettek volna még olyan nagyratörő tervei/ ötletei, hogy

  • a minisztérium legalább azt intézze el, hogy valamilyen formában visszakaphassák az ágyakra kifizetett összeg áfáját, hogy abból újabb ágyakat vehessenek;
  • vagy az egészségügyi minisztérium az áfának megfelelő összegből maga venne ágyakat.

(Mi itt a B1 blognál csak halkan megjegyezzük: annak is örülnénk, ha lenne elég orvos, ápoló és műszer a kórházakban.)

"Az akció során szerzett tapasztalataim alapján állíthatom, hogy a gyermekosztályok nagy részén katasztrofális állapotok vannak, és nagyon sok ágyra lenne még szükség. De nemcsak arra. Aki teheti, segítse a helyi osztályokat törölközőkkel, lázmérőkkel és további felszerelésekkel (ezzel kapcsolatban mindenki a saját lakóhelyén tud érdeklődni)"

- írta Orosvári a lapnak.

Az abszurditásnak még nincs vége: sok helyen a férfinak szabályosan meg kellett győznie a kórház vezetőségét, hogy ne utasítsák el a segítségét.

"Még most is vannak olyan intézményvezetők, akik elutasítják a segítséget. Nekik majd a gyermekek szüleivel kell elszámolniuk!"

- mondta a férfi a 444-nek.

A Heim Pál kórház a jelek szerint ezt is tudta fokozni: kaptak ugyan 20 ágyat, de nem rendezik be velük a kórtermeket. Az indoklásuk szerint az anyukáknak jobb egy sámlin görnyedezni egész éjszaka, vagy éppen a földön egy törölközőn aludni, mintsem egy kinyitható ágyon. A kórház a HVG-nek először nem válaszolt, a 444-nek küldött válasza szerint mindez azért van, mert az ágyak “betegbiztonsági szempontból” nem megfelelőek.

“Ezek az ágyak méretük miatt nem férnek el és akadályozzák a beteg gyermekek megközelítését és ellátását, szerkezetük miatt sérülés és botlást veszélyt jelenthetnek az ellátó személyzet és gyermekek számára, emellett nehezítik a kórtermek takarítását.”

Első pillantásra logikus is lehetne a válasz, de azért gondoljunk bele: éjszaka nem takarítanak kórtermet sehol; nem mászkál senki; az ágyakat össze lehet csukni (tehát nem akadályoz semmit); ahol a gyerek élete folyamatosan veszélyben van, ott pedig a személyzet állandóan jön-megy, tehát ott elég nehezen alszik bárki is az ágy mellett.

Ráadásul Orosvári Zsolt egy csomó képet is összegyűjtött az alvó szülőkről: némelyik összetolt székeken, némelyik matracokon, némelyik pedig a padlón töltötte az éjszakát – így ugyanúgy megvolt a „botlásveszély” és idáig is ugyanúgy „akadályozták a gyerekek megközelítését”, mintha egy tábori ágyon aludtak volna.

A levélben egyébként azt állítják, hogy ma már megtiltották a kórházban a földön alvást, helyette ülve lehet aludni:

“Azok az édesanyák, akiknek a gyermekét nem tudjuk, férőhely hiányában, anyás szobában elhelyezni, éjjel a betegágyak mellett elhelyezett ülőalkalmatosságokon pihenhetnek”.

Empátiából megbukott, kegyetlenségből viszont ötösre vizsgázott a Heim Pál kórház vezetése.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6514659387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GNDL 2019.02.28. 11:37:48

Nem értitek...

A fideszes párhuzamos univerzumban a magyar egészségügy világszínvonalú, tehát ebbe a „valóságképbe” nem passzol az, hogy közadakozásból kéne ágyakat beszerezni.

Na, megvan?! :)

FCUK5 2019.02.28. 12:35:27

éjjel ugyan nem takarítanak, de ha ki van nyitva az ágy, és hirtelen kell a segítség, akkor majd szépen lassan összecsukják? agyatlan barmok, kórházba nem való kinyitható ágy.

jut eszembe, a probléma valós, de pont nektek volt rá 12 évetek, meg előtte 40, hogy legyen ott ágy. nem lett. akkor most kuss.

Ápozitív 2019.02.28. 14:11:40

@FCUK5: Véded a védhetetlent, a legalja vagy. Harminc ezüstkopekért!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.02.28. 14:41:40

Hát igen, már rég át kellett volna építeni a gyerekkórházat, hogy kb 4000 egy+egyágyas szoba legyen, és legyen személyzet is, ami ezt takarítja, fertőtleníti, és persze szükség lenne egy kórházi étteremre is, ahol együtt ebédelhet a család, és full extrás felszerelés, hogy mindenkit meg lehessen gyógyítani, és és és és...

De természetesen nincs, és ez a Csuti Csüngőhasú Dőzsölő Maffiafőnök kapzsisága miatt nincs.
Így ezért mennie kell ... Csak az a ciki, hogy a kórházat több mint 100 éve alapították, és nem lehet rá azt mondani, hogy mindenkor minden rendben volt vele, csak hirtelen ahogy a Csuti Fattyú hatalomra jutott, egyik napról a másikra minden lepusztult, és eljött a világvége....

Aztán meg, ez egy GYEREK KÓRHÁZ, nem a szülőket gyógyítják, hanem a gyerekeket. Hát, nem szabad a szülőknek megengedni, hogy koszos kutyaszaros cipővel bemenjenek, sőt ne is menjenek be inkább, így nem kell ott aludniuk, és nincs probléma. Ez működött akkor is, amikor gyerek voltam. Hetente egyszer (kedden) volt látogatási nap, és csak azokat a gyerekeket lehetett meglátogatni, akik nem voltak ágyhoz kötve (néha szó szerint is) hanem már lábadoztak, és volt egy látogató terület, ott lehetett csöndben családozni 1 órácskát, utána a kölköt visszakísérték a kórterembe, és várhatta a következő hetet, illetve azt a napot amikor a szülők hazavihették. A szülők semmilyen körülmények kötött nem léphettek a "kórházi" területre, csak a látogató térben tartózkodhattak.

Igaz, ez még a 70-es évek eleje volt, de túléltük.

cleanwater 2019.02.28. 15:29:33

@FCUK5: Igazi fidesz barom vagy.Mindent megvédeni, még akkor is, az egy bődületes ökörség.Azt az ágyat kb, 5 másodperc alatt össze lehet csukni.Ne hogy már a fejlödő egészségügyet civilek adományai tegyék elviselhetőbbé...

Béla61 2019.02.28. 15:30:24

Kislányom térdét 2003-ban vagy 2004-ben műtötték a Heim Pálban. Sebész főorvos neve nem ugrik be, zárójelentéseken nyilván rajta van. A műtét előtt a többi szülő, és a nővérek is gondosan "tájékoztattak" hogy a műtét után a főorvos úrnak 20- 25.000 Ft-ot, vagy 100 EUR-t "illik" átadni. Borítékban. A műtét után a főorvos "úr" nagyon szívélyesen fogadott bennünket, 6 szemközt a feleségemmel. Részletesen beszámolt a műtétről stb, volt ránk 10-15 perce. Nagyon szivélyes volt. Ez igazi gyerek KÓRHÁZ gondoltuk, borítékot átadtuk. Főorvos "urat" soha többé nem láttuk. Több utókontrollra is mentünk, soha többlé nem volt ránk 2 perce sem. Pedig próbálkoztunk. Ennyit a Heim Pálról, és a magyar egészségügyről. Valaki Dunaújvárosból.

FCUK5 2019.02.28. 15:33:59

@cleanwater: nem védtem, rámutattam egy problémára. tegyük fel, a te porontyod épp rosszul lesz éjszaka, mellette meg alszik valaki egy ágyon, amit össze kell csukni. rohan be a doki meg a nővér, és megállnak, 5mp, összecsukják az ágyat. te közben nem őrjöngsz, hogy várniuk kell 5mp-et, ugye? baszod, te tényleg hülye vagy.

2019.02.28. 17:01:25

@FCUK5: Vegyél vissza az arcodból birkákgyöngye ! Egyben megegyezhetünk, halvány lila gőzöd sincs miről bégetsz. De segitek, jó ?!

A szülő pontosan azért volt régen is bent a kórházba, hogy a gyerek nyugodt legyen és ne sírjon. Ha beteg --mert nem nyaralni vannak ott a "csemeték "--akkor egy ANYA meg tudja nyugtatni és ha kell segiteni is tud, mondjuk egy injekciós tűt meglátó gyereknél.
Mert eddig is bent maradt , a földön fekve és ezután is bent marad--a földön fekve--ha a gyermeke betegsége olyan súlyos és szeretne vele együtt lenni, amig és ameddig csak lehet !
Csak akkor ki volt az a baromarcú segg, aki megvetette az ágyakat ?! És az hogyan lehet hogy az egyik kórházban jók az ágyak, könnyen tisztithatók, a másik helyen--mert biztosan nem tudtak lopni a vásárlásra szánt pénzből--nem megfelelő ?

Ha neked más a véleményed, az nem baj. De ne légy marha, mert ha jól emlékezem, akkor gyerekkoromban az ilyen birkákat, akiknek kolomp volt a nyakában--de volt köztük marha is--mint te is--azokat én legeltette ostorral a kezemben és a kis puli kutyámmal együtt, a Hortobágyon. Igy ha kérhetem, akkor taku van, te reketekfejű kerge kos . Inkább menjetek Kásler-rel egerészni, legalább valami hasznot is hoztok ennek az országnak !

@Magánvéleményem: Tudod, már a 80-as évek elején, a gyerekosztályra, csak papucsban--egyszerhasználatos műanyagzsákban lehetett bemenni. Sőt a fertőzőre sehogy ! De az nem azt jelenti, hogy aki látogatóban volt odabent, annak kutyaszaros volt a cipője. Bár volt ilyen valószinű--de az igénytelen retkeket és kosztól bűzlőket akkor be sem engedték ! Tudod, akkor még volt kórházi rend és nem azt kiabálta hogy neki joga van . Mert volt--csak a kórházi keritésen kivül ! Ezt azért nem kell elfelejteni !
Ma pedig aki nem fizet semmilyen tb-t annak van joga, a többinek pedig joga van fizetni a potyázók, drogosok és léhűtők gyógyitási költségeit ! Akkor miről is beszélünk ?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.28. 17:04:19

@Béla61: "Részletesen beszámolt a műtétről stb, volt ránk 10-15 perce. Nagyon szivélyes volt. Ez igazi gyerek KÓRHÁZ gondoltuk, borítékot átadtuk. Főorvos "urat" soha többé nem láttuk."

Egy példából ne vonj le messzemenő következtetéseket, a legtöbb orvos nem ilyen. A többi elteszi a pénzt, sokkal többet, és nem ül le veled negyedórára.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.28. 17:07:38

@Magánvéleményem: "szükség lenne egy kórházi étteremre is, ahol együtt ebédelhet a család"

Ez megoldott, a Gundel jó minőségben, olcsón meg tudja csinálni, és még havi kétmillió bérleti díjat is fizet, és még valami profitja is marad. Minden kórháznak csak ajánlani tudom.:))

Oxica 2019.02.28. 17:41:54

A tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány meg azzal kábítja a lápi hülyemagyarokat, hogy 2030 ra kurvára utolérjük Ausztriát, meg Európa 5 legélhetőbb országa között lesz lápi hülyemagyarország.

Addig meg az anyukáknak tessék csak a földön aludni. Elrepül hamar ez a pár év és 2030 ra már lesz ágy az anyukáknak. Mérget azért nem vennék rá.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

taga20 2019.02.28. 18:23:19

@FCUK5: fákk, az ágynak két oldala van. a doki a szabad oldalon simán be tud avatkozni. egy perc múlva, ha összecsukják az ágyat, akkor már a másik oldal is szabad lesz.

szerintem, te még a fityeszgeci orkok között is a legturhább vagy!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.02.28. 18:37:02

mangalica ágikát a zegésségügybe!
mégtöbb trezort belélyük!

taga20 2019.02.28. 18:40:52

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

gecit a várba, mégtöbb mészaroslölöt a csúti disznóhizlaldába!

ja és, soros mek junkersz ábcukk!

rallus 2019.02.28. 18:47:54

A kórházakba vizitdíj automata és páncélszekrény kell, nem pedig sápítozó családtagok, akik segíteni nem, csak akadályozni tudják az orvosok munkáját. Na meg visznek be némi fertőzést, hogy lehessen visongani, mert rühatkát találtak a kórteremben. Túlságosan elnéző a kórházi beléptetés. Tapasztaltam én is, amikor a szülészeten előbulit tartott a tágas rokonság...

taga20 2019.02.28. 18:50:19

@rallus: "Tapasztaltam én is, amikor a szülészeten előbulit tartott a tágas rokonság..."

ha nem bírod a rokonságodat, akkor ne hívd meg őket more!:))

A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd 2019.02.28. 19:31:35

Majd a Helsinkiék beperlik az államot 1 milliárd forint kártérítésre, mert a hülyéknek mindhez joguk van.

éteIízesítő 2019.02.28. 19:34:00

"Eszerint az állam inkább szeretné, ha az emberek megdöglenének - hithű fideszesként."

Akkor mégiscsak jó ez a kormány. A magyarokat megdögleszti, jöhetnek az arabok helyükre.

taga20 2019.02.28. 19:35:56

@A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd:

"mert a hülyéknek mindhez joguk van."

te vagy az élő példa rá! itt is kommentelhetsz:)))

rovid 2019.02.28. 19:40:07

@Oxica: azért azt a mérget vedd csak meg!, és a konzultációs válaszlevélben küldd el , a címet lehet sejteni!

taga20 2019.02.28. 19:51:10

@éteIízesítő: jaffa, meg faraon má itt van/volt. örülj rohadék!

éteIízesítő 2019.02.28. 20:16:42

@taga20: arab bűnözők (a magyarokat a kihalásukig rettegésben tartó nehézfiúk) jobbak lennének

1papa 2019.02.28. 20:35:26

@FCUK5: Éjszaka senki nem rohangál ilyen összeállításban. Azért gondolom, gyermekkorodban Téged is szerethettek......

látjátok feleim szümtükkel 2019.02.28. 20:55:05

Elgondolkodtam ezen az ágy témán, és közben eszembe jutott, hogy hol is alszanak összecsukható ágyon? Hol? Hát az óvodákban. Egymás melett, egymásra lehölve, oszt csudálkozik mindenki, hogy a 120 gyerekből 100 beteg. Egymás után kétszer is. Mert amikor gyógyulttá nyulványtották, újra elkapta a mellette lehölő gyerektől, akiben még csak lappangot. Mégsem zavar senkit.

A látogatási tilalomról meg annyit, hogy sebészeten a frissen műtött beteget is látogatják akkor,a mikor a bejáratra nagy táblán kiírták, hogy látogatási tilalom van. Persze portás az nincs, így az nem megy be csak, aki nem akar.Ezt ma láttam saját szemeimmel.

taga20 2019.02.28. 20:57:49

@Gábris szomszéd: hát haver, a geci haverjaiból má kijön egy börtön válogatott:)))

nsxtom 2019.02.28. 23:13:47

@A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd: neked is te senkiházi fidesses féregnyúlvány!
hisz sajnos ide okádod az OStobaságod teeee fééreg

FCUK5 2019.03.01. 00:36:54

@jános515: A Heim Pál kórház a jelek szerint ezt is tudta fokozni: kaptak ugyan 20 ágyat, de nem rendezik be velük a kórtermeket. nem vették, kapták. érted a különbséget? na ennyit rólad.

FCUK5 2019.03.01. 00:39:41

@taga20: feltéve, hogy hozzá fér az egyik oldalhoz, és az ágy nem egyik oldalával van a falnak tolva. te mikor voltál utoljára hazai kórházban? csak mert nem mostanában volt :)

megamedve 2019.03.01. 06:03:43

@FCUK5:
Figyelj spermahű:
Egy kórház normál kórtermében így történik egy éjszakai rosszullét:
1, gyerek hirtelen felébred és okádni kezd
2, orvos, nővér, beteghordó 2mp-en belül ott toporog az ágya végénél és tördeli a kezét, hogy jajj istenem nem tudunk segíteni szegénynek,mert ezek a gaz anyukák csak most hajtogatják az ágyaikat.

Hülye.

Baldrick68 2019.03.01. 08:14:52

@Magánvéleményem:
" csak hirtelen ahogy a Csuti Fattyú hatalomra jutott, egyik napról a másikra minden lepusztult, és eljött a világvége...."
Figyelj Öcsisajt!
Ha nem tűnt volna fel, akkor a Csuti Megváltó lassan 9 éve boldogítja a nemzetet méghozzá 2/3-os teljhatalommal.
Bármit megtehetnek amit csak akarnak akár még figyelembe is vehetnék az emberek érdekeit.
Az egyszeri adófizető állampolgár vércukrát az bassza az egekbe, hogy ha arról van szó, hogy stadiont építsenek minden szaros faluba sőt fociakadémiát még a határon túlra vagy templomot újítsanak fel Mexikóban vagy rendezzünk olimpiát, vagy rendezzünk vizes VB-t akkor olybá tűnik a pénz nem számít.
Ha meg az van, hogy nincs egy szaros ágy amire a szülő le tud feküdni, akkor hát ja nincs pénz ilyenekre.
Hát a kurva anyjukat és baszódjanak meg!!

mikimackó 2019.03.01. 08:19:07

@FCUK5: tévedsz, paraszt, anno voltak a kórházakban anyaszobák......., de egy ilyen kreténnek ez nem számít !

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.03.01. 09:05:20

@Baldrick68: " ... Hát a kurva anyjukat és baszódjanak meg!! ... "

Legyen így, felőlem nyugodtan, de ettől még nem fogom támogatni, hogy a kórházakat szállodává alakítsák, ahova a szülő beköltözhet, ha a gyerek kórházi kezelésre szorul. A szóbanforgó kórház is szépen fel lett újítva, most meg körül lehet nézni, hogy hogyan néz ki... Nem a beteg gyerekek amortizálták le abban biztos vagyok, hanem a bentalvó szegényszerencsétlen szülők, akiknek a földön kell aludniuk, és senki nem olvas nekik mesét, és senki nem ad nekik jóéjtpuszit elalvás előtt!! Ki kellene őket terelni az épületből az esti vizit előtt, és bevezetni, hogy látogatás 14:00 és 17:00 között van, bentalvás nincs, ez kórház, nem pedig szálloda.

Sajnálom, de az ország lakosságának jelentős része még éretlen az ilyesfajta szociális/kulturális szolgáltatásra, de a pofájuk kurva nagy, és minden szarházi politikus ebből akar tőkét kovácsolni.

2019.03.01. 12:30:47

..érdeklődnék, hogy mikor lesz végre vegetáriánus de legalábbis Norbiápdét menü? Mert nem elég, hogy éjjel elfeküdtem a derekam és a hólyaghurutom is kiújult... de én azt a szar párizsit, amit reggelire adtak a gyereknek, azt én meg nem szem még egyszer!

Hungryhorse 2019.03.01. 13:07:08

Senkinek nem tűnt fel eddig, hogy a kórházainkat nem hotelnek építették az elődeink?
Senkinek nem tűnt fel, hogy évszázadokon át el volt a pulya betegen a kórházban a hisztériás szülei nélkül, míg meg nem gyógyították, vagy el nem vitték a hullaházba?

No akkor csaxólok.
Ideje felébredni.
Akinek nem kóser a Heim Pál és a szarrá kényeztetett beteg porontya nem bírja ki a az ót elkényeztető seggfej családja nélkül, húzhat maszek kórházba hotelezni all inclusívval.
Saját pénzen.

Le Orme 2019.03.01. 23:56:01

Nem szabadna a bentalvást megengedni. Az egész cikk egy oltári demagógia.

kolomparlole1114 2019.03.03. 13:19:26

@GNDL: Ja, az előző kommunizmusban se volt munkanélküliség, hajléktalanság, kórház helyett megdöglés. Legalábbis a pártlapokban. Most is ez a helyzet. Nem hiába volt KISZ titkár a Viktor meg a Luxustóni (együtt Gyurcsánnyal: www.youtube.com/watch?v=1fVIWQNlavI), ezek a fidesznyikek Rákosi alatt tanulták az agitpropot az ÁVH-ban.

kolomparlole1114 2019.03.03. 13:21:07

@Le Orme: Sőt, a betegnek se szabadna megengedni... Inkább dögöljön meg mindenki a járdán a minuszokban! Zsidesz = Tajgetosz!

kolomparlole1114 2019.03.03. 13:22:56

@Womb Raider: És az isiászod rendben van, Blájen anyuka?

kolomparlole1114 2019.03.03. 13:26:00

@Hungryhorse: Évszázadokkal ezelőtt áram se volt, meg klotyó se, azokat is tépjük ki a falból! Csak azt használjuk amit Árpád vezér is Levédiában! Ide posztolni is csak pergamenről szabad!!!

2019.03.03. 13:37:46

@kolomparlole1114: Rémesen ostoba vagy..

Szánalmas műbalhé-gumicsont a fogyatkozó ellenzék hangulatának szítására...és rendre rás is haraptok. vhrrrrr...rrrhhhhrrrr. ooorrbáhhhhnnnrrrrr..

Hungryhorse 2019.03.03. 19:27:44

@kolomparlole1114: seggfej vagy kolompár.
Neked ma sincs angolvécéd, a magadfajta cigányok nyáron az udvarra szarnak, télen a szobáikba.
Árpád népe hozzátok képest szuperfejletten civilizált volt.
Ti őshazátokhoz, az utcáraszás világbirodalmához tartoztok ma is.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2019.05.05. 07:31:03

@FCUK5: Remélem a szaros kölyköd egyszer kórházba kerül és akkor majd te is alhatsz a földön vagy egy széken görnyedezve. Akkor majd elgondolkozol az ilyen lehetőségek elmulasztásán. Mert azt az ágyat összecsukni vagy félretenni kb. egy pillanat ami nem akadályozza a sürgős beavatkozást az osztályon.Ha pedig annyira rossz állapotban van a gyerek, akkor úgyis az intenzív osztályonfekszik.
süti beállítások módosítása