• Valami érlelődik a Néppárton belül a Fidesz miatt, de senki se gondoljon küszöbön álló szakításra
• Nem ártana, ha Németország tekintettel volna Európa jövőjére és belemenne bizonyos kompromisszumokba Macron tervének valóra váltására, mert különben széteshet az unió
• Közép-Európa lényegesebb a német gazdaság számára, mint Kína, de a jó kilátásokba belezavarnak az illiberális rendszerekből következő hátulütők, lásd a korrupciót
A CSU elnöke nyitva hagyta a kérdést, hogy mi lesz a Fidesszel az Európai Néppártban, miután a magyar párt újból nekiment Junckernek, mondván, hogy az Soros embere. A német uniópártokon belül fokozódik a harag Orbán Viktor idegenellenes kirohanásai miatt. Söder szerint egyáltalán nem biztos, hogy a magyar kormánypárt maradhat a konzervatív pártcsaládban. Csak annyit mondott, hogy majd meglátjuk a végén. A CDU főtitkára pedig kijelentette, hogy a Bizottság elnöke elleni támadások semmiképpen sem felelnek meg a német kereszténydemokraták álláspontjának. Arról azonban még nincs döntés, hogy követeljék-e ultimátumban a magyarok kizárását.
A helyzet igen kényes főként az uniópártok számára, mert ha kirakják a Fideszt, az ronthat a Néppárti jelölt, Weber esélyein, mármint hogy ő legyen a Bizottság következő első embere. Maga az érintett Prágában megismételte, hogy elfogadhatatlanok a Junckert és Sorost ábrázoló plakátok, de nem tartja szükségesnek, hogy megváljanak a magyar tagszervezettől. Ebben egyetért vele a cseh kereszténydemokraták vezére is. A magyar kormányt azonban nem érdeklik a bírálatok, Szíjjártó ismét azt állította, hogy a Bizottság elnöke a Soros-tervet valósítja meg. Ugyanakkor az Európai Tanács korábbi vezetője, Van Rompuy kijelentette, hogy ha Orbán folytatja a jelenlegi politikát, akkor semmi kétség sincs afelől, hogy nincs helye az EPP-ben.
Paul Lendvai szerint senki se tévesszen meg, hogy a legújabb orbáni provokáció miatt úgy tűnik: véglegesen kiéleződött a feszültséget a megosztott Európai Néppárton belül, a felháborodás csupán látszat. Hiába ábrázolják Magyarországon Junckert Soros szövetségeseként, azaz az ország ellenségeként. A kereszténydemokrata többség nem meri eltávolítani Orbán pártját, mert szüksége van a 12 magyar voksra, amikor meg kell választani Webert. De nem hiteles az sem, amikor a szociáldemokraták, Timmermansszal az élen, a konzervatívok képmutatását kifogásolják. Ők sem mennek a szomszédba egy kis alakoskodásért, amikor az Orbán-rezsimet vagy a lengyel kormányt ostorozzák a jogállam megsértése miatt. Hiszen lehetséges volna egy jogállamban az a gusztustalan színjáték, amit a hatalmon lévő, magát szociáldemokratának nevező román párt művel? Még Johannis államfő is tehetetlen az apparátust uraló korrupt klikkel szemben.
Hogy Timmermans, aki Budapesten járt az MSZP támogatására, tudta-e, hogy a magyar párt vezetői vesztegetési ügyekbe keveredtek és független sajtóforrások szerint budapesti vezérük, továbbá ismert képviselők titokban együttműködnek a Fidesszel? Bukarestben, Budapesten és Pozsonyban az ún. szociáldemokratáknak semmi közük azokhoz az értékekhez, amiket egykor Kreisky, Brandt és Palme testesített meg. És amíg a baloldali, illetve liberális EU-politikusok nem foglalkoznak olyan behatóan keleti pártbarátaik erkölcsi és jogállami alapelveivel, mint a nacionalista jobboldali populisták üzelmeivel, addig rossz címke alatt lépnek fel.
Elképzelhető, hogy felbomlik a német-francia szövetség, mert a két ország nem tud megegyezni abban, merre vezesse tovább Európát. Az EU kemény időket él át a Brexit, a különutas olasz kormány, valamint amiatt, hogy Magyarország és Lengyelország lassan a tekintélyelvűségbe csúszik át. A májusi választásokon még inkább nyomulhatnak a populisták. Ilyen körülmények között kísértő, hogy reménysugárnak tartsuk a Berlin és Párizs által közzétett tervet, miszerint közös költségvetése lenne az euroövezetnek. Ezt mindenképpen úgy kell tekinteni, hogy a két állam lépéseket tesz a látszólag megállíthatatlan szétesés megállítására.
Csakhogy a német és a francia vezetés egyre inkább szembekerül egymással, főként amiatt, hogy alapvetően eltér egymástól az Európa jövőjéről vallott képük. Abban egyetértenek, hogy a földrész békéjét fenyegető veszélyek kívülről jönnek, csakhogy tökéletesen különbözik a véleményük a követendő politikáról. Legyen szó az Amerikával zajló kereskedelmi vitáról, az Északi Áramlat 2-ről, vagy a védelem- és biztonságpolitikáról. Nyilvánosan persze Macron és Merkel roppant barátságos, egyikük sem figyelmeztet politikai válságra, legalábbis jelenleg. De mivel a kancellár elveti az új európai szerződés tervét, a két állam óhatatlanul más irányba megy. A felbomló unióban Franciaország és Németország feladata volna, hogy egyben tartsa a dolgokat. Ehhez német részről kompromisszumra volna szükség, ami egyetértést és tetteket jelent.
Az illiberális demokrácia hamis, ennél fogva nem is demokrácia. Ezt fejti ki vendégkommentárjában a bécsi egyetem egyik jogfilozófia professzora. Alexander Somek szerint Orbán felfogásának lényege, hogy csudába az alkotmányos fékekkel és ellensúlyokkal, a nép hangja felülírja a jogot. A tömegek akaratát a karizmatikus vezetők jelenítik meg. Az egység alapját a führer iránt érzett szeretet adja. A közösség felszabadul az emberi jogok és a bírósági ellenőrzés jelentette kötelékek alól. A többség felülkerekedik a normákon, kiszorul a vitákból az ésszerű érvelés. Ami Orbán és lengyel barátainak szeme előtt lebeg, azt az Ókorban a zsarnokság előszobájának nevezték volna. Nem véletlenül beszélt Madison és Tocqueville a többség zsarnokságáról.
Hogy itt pontosan erről van szó, azt könnyen be lehet látni. A demokrácia elemi elve az egyenlőség. A többség szava dönt, de a kisebbséggel szembeni diszkrimináció nem demokratikus, ám ezt az illiberális demokraták nem hajlandók belátni. Az ő szemükben a többségnek akkor is igaza van, ha kirekeszt és aláássa a jogállamot. Vagyis nem demokraták. És Ausztria pont ehhez a világhoz, a Visegrádi Csoporthoz közeledik. Utóbbi a nemzeti érdekeknek ad elsőbbséget, az unió fő feladatát a közös biztonságra és a határvédelemre korlátozná. Az osztrák kormány könnyelműen feladná ideáljait, ha csatlakozna a négyekhez.
Kelet-Európa igen fontos a német gazdaság számára, amely a visegrádi államokba másfélszer többet exportál, mint Kínába, noha utóbbi jelentősége kiemelkedő. A térség kissé háttérbe szorul az orosz politikával kapcsolatos hírek miatt, de hogy mennyire számít, az kiderül a tavalyi külkereskedelmi statisztikából. Eszerint Csehország és Lengyelország messze megelőzi felvevő piacként Oroszországot, a két államba lebonyolított kivitel 6 %-kal nőtt, hasonló arányban, mint Magyarországra és Romániába. A magyar forgalom értéke 54 milliárd euróra emelkedett. Berlinben ezt egy illetékes úgy foglalta össze, hogy a régió az egyik legfőbb növekedési motor a német külgazdaság számára.
Az árucsere értéke egy év alatt 6,5 %-kal lett magasabb, miközben a külső feltételek egyre kedvezőtlenebbül alakulnak a német külkereskedelem számára, így az tavaly összesen 4,2 %-kal bővült. De hogy Kelet-Európában idén is folytatódnak-e a kedvező irányzatok, az erősen kétséges, mert a nyugati cégek mind inkább panaszkodnak a munkaerőhiányra, az állami megrendeléseknél tapasztalható korrupcióra és az őket sújtó külön terhekre.
