B1 blogcsalád



Orbán könnyen pofára eshet a Néppárt miatt

Nemzetközi sajtószemle

2019. február 24. - Szelestey

da.jpg

  • Ha a magyar miniszterelnök nem lép egyet hátra, még az európai választás előtt a Néppárton kívül találhatja magát.
  • Timmermans szerint Orbán Weber Achilles-sarkát jelenti a Bizottság elnöki tisztéért vívott csatában. 
  • A fiataloknak még nincs egzisztenciális vesztenivalójuk és a múltjuk miatt sem lehet zsarolni őket, ezért nagy veszélyt jelenthetnek az illiberális rezsimre nézve, nemtelen eszközökkel azonban le lehet járatni őket - mondja Donáth Anna.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Orbán csúszik lefelé – írja a konzervatív lap kommentárja. A kormányfő a jól bevált módszerekkel akarta lefolytatni a kampányt, miután azok csaknem 50%-ot hoztak neki a legutóbbi választáson. Azaz a Bizottság, az EU migrációs politikája, a muzulmánok és kedvenc ellensége, a Soros elleni harc jelszavával vonult hadba. Csakhogy nála mindig emelni kell a tétet, ez a populizmusból természetéből fakad. Neki mindig fenn kell tartania a nyugtalanság légkörét, amit újabb és újabb tabuk megtörésével lehet elérni. Egy populistának nem lehetnek gátlásai. Orbán ezt pontosan felismerte, szinte mindenki másnál jobban. Így azután az utóbbi napokban radikalizálódott, Messzire vitte országát a jogállamtól, a Fideszt pedig a kereszténydemokrata értékektől.

Ennélfogva jött az újabb provokáció, ezúttal Soroson kívül Junckert is célba vette.  A magyar vezető  szemszögéből volt ebben némi logika. A Bizottság elnöke támogatja a szorosabb uniót, Orbán viszont elutasítja azt. A menekültválság még inkább eltávolította egymástól őket. De most hozzájön még valami: a luxemburgi politikust úgy ábrázolják a plakátok, hogy az a náci időket idézi. Ezt a baljós antiszemita játékot a kormányfő már Soros kapcsán is előadta, az része a saját radikalizálódásának. Csakhogy ezúttal elszámította magát, a Néppárt nem hagyja annyiban. Az „állj!’-kiáltás éppen eddigi legfőbb szövetségesétől, a CSU-tól érkezett. Sőt, Söder a lépést összehangolta a CDU új elnök asszonyával és Weberrel. Nem követelik a Fidesz kizárását, de komolyan mérlegelik a lehetőséget.

Úgy hírlik, hogy ha a magyar miniszterelnök nem visszakozik, akkor elszabadulnak a dolgok és a még a májusi választás előtt jöhet a robbanás. Nem csupán a németek gondolják így. A svédek javaslatot kívánnak előterjeszteni ez ügyben és készen állnak a franciák, a görögök, a lengyelek és a románok is. Vagyis hamar összejönne a többség. Az EPP jelenleg főként taktikai meggondolásokból nem kíván begyorsítani. A kizárás után ugyanis a választási hadjárat átfordulna Európa barátainak és ellenfeleinek küzdelmévé, amit Weber szeretne elkerülni, mert az csak a populisták kezére játszana. Azon kívül Orbán egyfajta Visegrád-pártot hozhatna létre a lengyelekkel, csehekkel, szlovákokkal. Sok konzervatív örülne, ha beadná a derekát, de ilyesmit egyelőre nem tapasztalni nála. Képes egyáltalán még rá?

Spiegel

der_spiegel.jpg

1. Orbán Viktor kisiklásai szorult helyzetbe hozzák a német uniópártokat, ám azok a szakításon azonban még nem gondolkodnak. A „Nem-szeretem barát” címmel megjelent kommentár szerint a Soros és Juncker elleni támadás az orosz trollok álhíreire emlékeztet. A téma kényes a CDU-CSU számára, hiszen mindkettő tagja a Néppártnak, akárcsak a Fidesz. Épp ezért először abban állapodtak meg, hogy óvatos hangot ütnek meg. Elítélik az akciót, de nem követelik a kizárást. Ám ez a taktika könnyen tarthatatlanná válhat, ahogy közeledik az EP-választás. Épp ezért a kereszténydemokraták elnök asszonya eggyel magasabb fokozatba kapcsolt, kilátásba helyezte, hogy megszakítják a pártközi párbeszédet a magyar féllel.

A bajorok számára különösen kínosak a magyar kilengések, hiszen ők a menekültpolitika körüli vitában sokáig szövetségesként udvaroltak Orbánnak. Ám most a keresztény szociálisok 180 fokos fordulatot hajtanak végre. Söder a legszívesebben az egész problémát rátestálná az EPP-re. Csakhogy Weber a konzervatívok jelöltjeként szeretne a Bizottság elnöke lenni és szüksége lehet a Fidesz szavazataira. Ráadásul a magyar politikusnak továbbra is sok támogatója van a CSU-ban.

2. A hetilap anti-Orbánként mutatja be Frans Timmermanst. akit a populisták első számú ellenségképnek tettek meg az európai választási hadjáratban. A cikk szerzője szemtanúja volt, amint Budapesten ismeretlenek magukat újságírónak kiadva provokálták a szociáldemokraták bizottsági elnökjelöltjét, alig két órával azután, hogy a politikus gépe leszállt Ferihegyen. Pár nappal korábban Orbán Viktor Soros zsoldosaként bélyegezte meg a holland politikust. A magyar és a lengyel ellenzék számára viszont ő a reménysugár, részben azért, mert alelnökként a jogállami elvek betartásáért felelt Brüsszelben. A baja nem abból ered, hogy sok ellensége van, hanem a szociáldemokraták súlyos helyzete okoz neki fejtörést. Csakhogy váratlan esélyt is kínál számára a populisták elleni csata, mert az európai jobboldal szét akarja verni az EU-t, a magyar kormányfő immár a végső ütközetről beszél.

Timmermans a fiatalokban bízik, úgy látja, hogy azok megmozdultak. Magyarországról szólva azt mondja, hogy nálunk a légkör a Szovjetunió összeomlásának időszakára emlékezteti, diplomataként Moszkvában élte át a végjátékot. Csakhogy az most Európa szívében zajlik. Alelnökként megpróbálta megakadályozni, hogy Magyarország illiberális demokráciába csússzon át (le). Ennek megfelelően, a magyar kormány igencsak idegesen reagál a politikus választási kampányára. Első pillantásra ideális ellenségnek tűnik, csakhogy ő nem elitcsemete. A nagyapja szénbányászként, az apja nem diplomata, hanem adminisztratív alkalmazott volt több követségen is.

Ismeri azokat, akik a populistákra akarnak szavazni, velük együtt nőtt fel. Nagy Blankával arról beszélt Budapesten, hogy a hatalom lopakodva ássa alá a demokráciát. A kormányellenes tüntetések egyik ikonjának számító lánynak arra a kérdésére, hogy miként lehet feltartóztatni a gyűlöletpolitikát, a vendég úgy válaszolt, hogy az autokraták nem szeretik, ha rajtuk ironizálnak. Be kell mutatni a korrupciót.

A Bizottság elnöki tisztéért zajló küzdelem ezúttal aligha lesz olyan bársonyos, mint 5 éve, ennek részben Orbán az oka, mivel a személyében újabb ellenség jelent meg a színen. Ily módon sorsdöntő a kérdés, hogy megkíséreljék-e jobbról bekeríteni Európa ellenségeit, vagy menjenek nekik frontálisan?  Különben Weber a múlt hónapban megpróbálta személyesen kipuhatolni, hogy Timmermans akarja-e támadni a magyar vezető miatt. Nos, a holland politikus nem kívánja annyiban hagyni, hogy néppárti riválisa ugyan mind egyértelműbben bírálja Orbánt, ám nem hajlandó a végleges szakításra. Ezáltal aki Weberre voksol, az követve a magyar vezetőt is támogatja. Ezzel szemben a szociáldemokrata vetélytárs arra figyelmeztet, hogy a magyar és az olasz példa könnyen fertőző lehet.

Timmermans számára az kínál esélyt, hogy a kereszténydemokraták várhatóan meggyengülnek, ezért előreláthatólag több pártcsaláddal is össze kell fogniuk, ha meg akarják őrizni a vezető pozíciót Strasbourgban. Csakhogy egy ilyen színes kompánia nem fog beállni az Orbán iránt megértést tanúsító Weber mögé. A holland ereje viszont éppen abban van, hogy komolyan gondolja a populisták visszaszorítását. Viszont attól messze jár, hogy olyan népszerű legyen, mint Amerikában Bernie Sanders.

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

Az újság hosszú-hosszú cikkben mutatja be Donáth Annát, a Momentum elnökhelyettesét, az Erasmus-nemzedék képviselőjét. Ez a generáció korban a 20-as és 30-as évek között van, külföldön tanult. Anna is csak három éve tért haza, sokévi hollandiai, illetve brüsszeli tartózkodás után. Pártja jelenleg 2500 tagot számlál. Programjuk egyaránt tartalmaz haladó és konzervatív elemeket. Mint mondja, számukra jelenleg a fő kérdés az, hogy alternatívát kínáljanak az Orbán-kormánnyal szemben, mert a fiataloknak semmiféle kilátásuk sincs a jövőre nézve. Elsősorban azokat igyekeznek megcélozni, akik először szavaznak, egyetemisták, illetve most kezdik a szakmát. A reménytelenség miatt sokan mennek külföldre, egyes számítások szerint már 800 ezren szedték a sátorfájukat. Merthogy biztonságra, jobb munkára, magasabb fizetésre vágynak. És akkor még nem beszéltünk a politikai okokról. Orbán fokozatosan felszámolja a jogállamot.

Donáth Anna azt mondja, az ország egyetlen nagy színház, a kormány demokráciát színlel, csak éppen az új törvények egytől egyik arra szolgálnak, hogy megszűnjön a politikai esélyegyenlőség, a sokszínűség. Az embereknek csak akkor lehet nyugtuk, ha nem avatkoznak bele a politikába, nem bírálnak semmit. Anna szerint ők nyugodtan lehetnek bátrak, mert fiatalok és még nincsen vesztenivalójuk. Nincs múltjuk sem, ami miatt zsarolni lehetne őket. Orbán most pszichológiai hadviseléssel próbálkozik, ezért vették őrizetbe a Momentum alelnökét az egyik tüntetés után, miután magasba tartott egy füstgyertyát. Aki kritizálni merészel a közösségi portálokon, az könnyen elveszheti az állását.

A politikus lehetőséget lát, hogy a tiltakozásokból egységes és hatékony ellenzék alakuljon ki a Fidesszel szemben. Ezért az sem zavarja, hogy a szélsőjobb is ott van a tüntetéseken. Technikai koalíciót kell alkotni a rendszer megdöntésére. Utána ismét fel kell építeni a demokráciát és tisztességes választásokat kell tartani. Azután lehet csak újra a különbségekkel foglalkozni. De a Momentum kész mindent elkövetni, hogy megállítsa Orbánt. Krekó Péter szerint a párt a jó úton halad, mert a magyar párttérképen új arcokra, megközelítési módokra van szükség. A politológus lát eshetőséget arra, hogy a párt képviselőt tud küldeni Strasbourgba.

Az elnök úgy ítéli meg, hogy a helyzetet a magyaroknak kell megoldaniuk, mert minél többet foglalkozik az EU a magyar helyzettel, annál inkább hatásos a Fidesz retorikája, mármint hogy kívülről avatkoznak meg az ország ügyeibe. Viszont fontosnak tartaná, hogy a Néppárt zárja ki Orbánt. Az sokat jelentene idehaza is, bizonyosan ártana a kormánypárt népszerűségének.

Nyugaton rosszallást váltott ki a legújabb magyar családtámogatási program is, mert annak van némi rasszista felhangja, hiszen mögötte hangsúlyozottan ott van a migránsellenesség. Arról nem beszélve, hogy fiatal, jól képzett magyarokat megfelelő ajánlatokkal az országban lehetne tartani, de úgy tűnik, ez a lehetőség nemigen foglalkoztatja a miniszterelnököt. Amúgy a Számvevőszék a Momentumot is szorongatja a párt ezért nem is tudja elindítani a választási hadjáratot. Anna szerint azonban az a leghatásosabb eszköz pártjával szemben, ha a Fidesz el tudja hitetni az emberekkel, hogy ők is csak ugyanolyanok, mint a több politikai erő, azaz korruptak és tisztességtelenek. Mint az egész elit – állítja a hatalom birtokosa, ami teljesen képtelen, de hat.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6214645571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paraszthajszal 2019.02.24. 08:11:52

Unalmas már ez a Néppárt-saga, ja és erősen túldimenzionált.

Senki nem mondta, hogy egy kormányzó pártnak a négy nagy frakcióhoz kell tartoznia. A brit konzervatívok se voltak benne a Néppártban, aztán ennek mégis milyen jelentősége volt? Nem sok.

Ellenben ez végre lehetőséget adna, hogy az EP-ben létrejöjjön a nagy bevándorlásellenes koalíció. Ezzel az egésszel veszíteni igazán csak a Néppárt veszítene.

Helga Beauty Salon. 2019.02.24. 08:14:48

FAZ
Orbán csúszik lefelé – írja a konzervatív lap kommentárja....................................

A lelytőn nincs megállás! :D

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.02.24. 08:24:19

Vedd, észre, nem Orbán van gyenge pozícióban, hanem a Liberális Néppárt...

Helga Beauty Salon. 2019.02.24. 08:53:47

a Momentum kész mindent elkövetni, hogy megállítsa Orbánt............. fontosnak tartaná, hogy a Néppárt zárja ki Orbánt. Az sokat jelentene idehaza is, bizonyosan ártana a kormánypárt népszerűségének................

Álmodik a nyomor. Amúgy a kész mindent megtenni felajánlkozás hazaárulásra?
(persze tudjuk hogy az)

Helga Beauty Salon. 2019.02.24. 09:01:39

Fiúk ideje lenne elgondolkodnotok néhány dolgon.
Évek óta a fő problémátok Orbán kizárása. Képtelenek vagytok elérni, pedig alapjában véve ez nagyon pitiáner dolog.
Itt jön a gondolkodnivaló! Mennyit értek, mire vagytok képesek, ha ezt a szar ügyet sem tudjátok lerendezni, mit csinálnátok ha valami ténylegesen fontos problémát kellene megoldanotok?
Lássátok már be hogy szart sem értek!

taga20 2019.02.24. 09:25:28

@közíró MAXVAL bircaman:

birka, rosszul írtad!

liberálfaszista néppárt!

ejnye-bejnye, nem lesz ebből ma bónusz.

max. egy csésze polóniumos csája:)))

taga20 2019.02.24. 09:27:03

@Helga Beauty Salon:

mi van cica, kimostad már a símaszkod, me büdösen ne gyere ide nekem!:)))

FCUK5 2019.02.24. 10:43:16

Az Erasmus egy év. Ha a momos picsa éveket volt erasmusos, akkor csalt.

Toportyán Zsóti 2019.02.24. 13:53:19

@közíró MAXVAL bircaman: Kannás bortól gondolod hogy liberális a Néppárt,Vagy genetikailag vagy behatárolt?

Toportyán Zsóti 2019.02.24. 13:55:09

@Helga Beauty Salon: Mióta nem az a hazaáruló aki baksisért terroristákat,maffiózókat telepít ide te észkombájn?

Toportyán Zsóti 2019.02.24. 14:02:03

@Helga Beauty Salon: Mióta tiborczgyerek ostobán maffiás unijós pénztolvajjá degradálta a g csuti csüngőhasút már csak nevetés tárgya szegény...égő vele egy levegőt szívni.Ezt a kakit hiába próbáljátok felnyalni.

Helga Beauty Salon. 2019.02.24. 14:11:16

@Toportyán Zsóti: a g csuti csüngőhasút már csak nevetés tárgya szegény.............

Persze Zsótikám, csak szemmel láthatóan nem őszinte a nevetésetek!

kenu ibrahim 2019.02.24. 15:31:38

@közíró MAXVAL bircaman: a birka tények szerint talán, de azért sokszor érzem rajtad, hogy amiket tolsz az má neked is gáz.

én megerősítelek. tényleg gáz amit tolsz.

István Tamasi 2019.02.24. 16:26:03

@paraszthajszal:
Bezony nem csak a Néppárton kívül hanem az EU-n kívül is van élet.

morpho 2019.02.24. 16:26:32

@közíró MAXVAL bircaman: Már régóta akartam kérdezni tőled, hogy az etalont hogy/hol szerezted meg? Valami moszkvai bolhapiacon, vagy a GUM áruházban?

azigaziraptor 2019.02.24. 19:31:36

@morpho:
Fidel Castrótól és Todor Zsivkovtól!

Sean MacTíre 2019.02.24. 21:20:14

@morpho: szuletese ota nala van. Ezert van mindig igaza, barmikor barminek az ellenkezojet mondja, mint amit mondott valaha. O ezr "fejlodesnek hivja". Gyakorlarilag egy fokhagymasszagukonzervativliberalbolsinacibuzi. Ez mind volt mar, es lesz is . Eselyed sincs.

Sir Bates dö Hól 2019.02.24. 21:32:10

@Helga Beauty Salon: hát tényleg nem szívből jövő;-)...

Che21 2019.02.24. 21:57:35

"Nyugaton rosszallást váltott ki a legújabb magyar családtámogatási program is..."

Anyám, borogass.

Ekrü 2019.02.24. 21:58:34

Szerintem túlértékelitek a Néppárt szerepét.Most úgy őszintén ,ha a Fidesz nem lenne a Néppárt tagja akkor mi lenne?Nem szavazhatna? (Dehogynem,pont úgy mint ahogy a Jobbik tette.) Jelenleg a Néppárt sokkal inkább a kerékkötője a Fidesznek,mint fordítva,hisz ha a nem lenne tagja,nem kéne tekintettel lennie sok mindenre.Ami pedig a kizárást illeti,kétlem,hogy bekövetkezne.Nem egy szocialista lépviselő fogja megmondani ki legyen a Néppárt tagja.De nem is egy liberális.Ugyanis semmi közük hozzá,még beleszólási joguk sincs.

enrikokaruszo 2019.02.24. 22:05:42

a momentum kész mindent elkövetni...mégis, mire gondoltak a fiúk, még több épület vagy járdafestés. ilyesmi?
vagy előkerülnek a nagyszülők relikviái....gondolom, töltény már nincsen, eljátszották a gyerekek

önhordó 2019.02.24. 22:28:36

Gyerekes, minősíthetetlen. Itt tartunk hogy leírjuk vágyainkat? A törpe sajnos ennél okosabb

2019.02.24. 22:39:20

@Helga Beauty Salon:

Szeva!

Mi a helyzet a Nagy Helga sztorival?
Toltad itt ezerrel, hogy lógós és bukásra áll, de kiderült, hogy ismét szarba nyúltál, és megint csak helybe jöttél a lófaszért. Csak nem a BDSM a kedvenced baby?

DeiFlagellum 2019.02.24. 22:47:44

@Ekrü: Nana... A Néppárt nagyon sok szarból kimosta O-t és a fityiszt is, nagyon sokszor megakadályozta az EU-t, hogy komoly szankciókkal büntesse a fityisz-rezsimet (így sajnos MO-t), szóval ha kibaszarintják, akkor nem lesz akkora erő mögötte, ami az EU-n belül ki nem mondottan, de elnézte-elsikálta az éveken át tartó disznóságait. Tud szavazni, de feltehető, komoly szankciók elé nézhet(ünk). A terv egyértelmű az EU-n belül: csak azok az országok kaphatnak támogatást, amelyek megfelelnek a EU demokratikus elvárásainak, és belépnek az EU Ügyészségbe. Ha O és a fityesSS bennmarad a Néppártban, akkor esetleg kikerülhetik ezeket a dolgokat, megúszhatják, stb., de ha kibaszarintják őket, akkor nem. Ez ilyen egyszerű. AKkor meg O 3 dolgot tehet: 1. visszaállítja a demokratikus rendet (ami nála kizárt, hogy 9 év rombolását, autokrata diktatúrájából egy centit is engedjen), 2: nem kapunk pénzt, és akkor még jobban felkopok a plebs álla, 3. HUXIT.
Tehát sokkal többről van itt szó, mit szavazati jogról. Eddig a Néppárt elnézte-elsikálta O disznóságait, ha nem tagja a Néppártnak, akkor már senki nem szemet hunyni a rezsim felett.

paraszthajszal 2019.02.24. 22:55:53

@Látens Inszinuáció: „Mi a helyzet a Nagy Helga sztorival?”

Blanka, nem Helga.

És egyébként azóta sem posztolta senki a félévi bizonyítványát, nem derült ki, hogy ténylegesen mennyire jó tanuló (vélhetően semennyire), csak az, hogy ő tagadta, hogy három tárgyból bukásra állna, a suli erről a tanuló személyiségi jogaira tekintetel hivatalosan nem adhat ki infót, és mindenki eldöntheti, hogy a mocskos szájú csajnak hisz, vagy a Riposzt informátorának.

Ami biztos, hogy Nagy Blanka maga is azt nyilatkozta, hogy „augusztusig kivonja magát a politizálásból”*, NEM pedig pl. júliusig, ami azért azt sejteti, hogy nyáron a saját várakozása szerint is lesz még dolga a tankönyvekkel?

* nepszava.hu/3025786_augusztusig-nem-politizal-nagy-blanka

morph on deer 2019.02.24. 23:24:35

“Ezzel szemben a szociáldemokrata vetélytárs arra figyelmeztet, hogy a magyar és az olasz példa könnyen fertőző lehet.”

Lófax, mama!
Nem “fertőző LEHET”, hanem egy rákos góc, ami BIZTOSAN megfertőz és tönkretesz mindent, amivel csak kapcsolatba kerül..!

Ott dagad a tumor mindenki szeme előtt, és mi csak nézzük, hogy milyen szépen is nő, és hatalmasodik el a kis gömböc.

Rohadt jó..!

Sajnos a kezelhetőség határát már régen átlépte, ma már csak a szike alkalmas az eltávolítására, de félő, hogy már ahhoz is késő. Olyan helyrehozhatatlan károkat okozott az egészséges, - vagy annak hitt -szervekben, hogy az egész szervezet pisztulása sem kizárt!

Sajnos nem elég a diagnózist felállítani, ha azt nem követi az azonnali beavatkozás, a beteg menthetetlen!
Bár az igaz, hogy így legalább tudjuk az okát, már jóval az autopsy előtt is.
De jó.

simonpali 2019.02.25. 00:01:32

Szerintem ezek a hejes fiatalok a monemtumban meg foglyák álíttani Orvánt!Szeretném ha a némettek is végre megfigyelmeznék, mert ő a lekkeményeb diktátor, aki valaha élt az ejuban!Ne csinálhasa álandóan amit akar!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.02.25. 00:41:28

@simonpali: lekaláp a nonemtum nebét tanúd + leínri geciszarfideSStrollnázifaszista

simonpali 2019.02.25. 01:03:08

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: osztán mér te szarlyankó?csak mer te is egy monemtumos csíra ganéj vagyol, aki idelyekorán besérült szelemileg?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 01:33:31

@paraszthajszal: "nem derült ki, hogy ténylegesen mennyire jó tanuló"

Fasz közöd van hozzá.

"(vélhetően semennyire),"

Vélhetően te egy barom vagy.

"csak az, hogy ő tagadta, hogy három tárgyból bukásra állna"

Nem csak ő tagadta, de a gazdád láncos kutyái is. :))

"A Nagy Blankáról terjesztett álhíreik miatt helyreigazítást tett közzé kedden a kormánybarát Figyelő. Azt írják: "a Ripost alapján valótlanul híreszteltük, hogy Nagy Blanka három tárgyból is bukásra áll, illetve, hogy kifejezetten gyenge tanuló. Valótlanul híreszteltük továbbá, hogy Nagy Blankának annyi hiányzása van, hogy az már meghaladta azt a mértéket, amit a törvény még egyáltalán lehetővé tesz"."

nepszava.hu/3026159_hazugsagot-irt-a-figyelo-nagy-blankarol-helyreigazito-kozlemenyt-tettek-kozze

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.25. 05:10:27

@paraszthajszal: "A brit konzervatívok se voltak benne a Néppártban, aztán ennek mégis milyen jelentősége volt?"
Végülis csak annyi hogy most a britek a béka seggén vannak nem az unióban, és felmerült britannia széthullása. Orbán is így porlasztja szét az országot s teszi szennygödörré.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.25. 05:28:05

Orbán egy kommunista spicli volt a katonasága idején. Be volt szervezve, ezt simicska is elmondta, csak nem volt bizonyítéka. De nem is kell bizonyíték, mert több körülmény is erre utal: Anyja, apja(mszmp) és ő maga(kisz) is kommunista titkár volt, ami előnyt jelentett beszervezésekor. A jelenlegi, volt kgb főnök, putyinhoz dörgölőzés is azt mutatja, hogy putyinnak bizonyítékai, dokumentumai vannak orbán spicli múltjáról, amivel zsarolja. Másképpen elképzelhetelen lenne, hogy egy antikommunista ilyen mélyen benyaljon egy kgb-snek, és ezzel visszalökje országát a jogállamból a feudalizmusba.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.25. 05:37:09

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: És azt orbán is nagyon jól tudja, hogy ha kiderül spicli multja, elpártol tőle nagyon sok ősfideszes fasiszta:deutsch, szájer, áder, bayer. Jelenleg az fidesz a legmegosztottabb párt ma magyarországon mivel tele van volt antikommunista és fasiszta szavazóval. És ezeknek elég egy szikra hogy másra szavazzanak. Orbán spicli múltja ehhez pont elég lenne, a rendíthetetlen antikommunista führer képe hamar összeomlana.

paraszthajszal 2019.02.25. 06:52:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: „Fasz közöd van hozzá”

Ha már ő az új lángoszlop, a fény az éjszakában, akit az ellenzéki választók csodálnak, azért számukra is informatív lehet, ha kiderülne, hogy a mocskos szájú azért Blankácska mégse lehet akkora vátesz, ha a középiskolás matek is túl nagy falat neki.

„Nem csak ő tagadta, de a gazdád láncos kutyái is”

Te hülye vagy, basszus!

A helyreigazítás közzététele nem jelenti azt, hogy valójában ne gondolnák igaznak az eredeti cikket, ez csupán egy jogi kötelezettség, amelyet bíróság vagy bírósággal való fenyegetés révén értek el náluk.

Ha pl. a fülest az érintett tantestület egy névtelenséget kérő tagjától kapták, de tárgyi bizonyítékot (pl. azt a bizonyos bizonyítványt) nem kaptak hozzá, akkor közvetlenül bizonyítani nem tudják ugyan a rossz tanuló voltát, de továbbra is meg lehetnek győződve arról.

Valódi választ csak akkor kapnánk, ha Blankácska (vagy egy jóakarója) kiposztolná a szkennelt bizit a nyilvános internetre, hadd lássuk benne a jeleseket; de van egy olyan érzésem, hogy azért a hökgy annyira mégse érzi az eredményeit dicsekvésre alkalmasnak.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.02.25. 07:07:38

ja...pofara esik...
aha
mint az elmult 12 evben ujbol es ujbol.

törppicur 2019.02.25. 07:11:43

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: Orbán apja-anyja hol és mikor volt párttitkár? Tényszerűen légyszi
Az ismert, hogy Orbán fél évig volt alapszervezeti (ld. osztály) kisztitkár. Emlekeim szerint meg több éves ipyen uralkodashoz sem járt sem ország, sem korona

Sir Galahad 2019.02.25. 07:12:03

Ez a néppártos csikicsuki így közvetlenül a választás előtt teljesen jelentéktelen, értelmetlen sztori. A voksolás után majd minden letisztul. Hanem amit a momentumos csaj mond, azzal érdemes vitázni. Amit mond, hogy a fiataloknak kevés a perspektívája itthon, az sajnos igaz. Abban téved, hogy ez egy kormányváltással megoldható. A helyzet az, hogy aki elmegy, az egyszerűen az alacsony bérek miatt távozik. Az meg nem a kormány miatt van (volt, az előzőek idején is), hanem általános kelet-európai probléma. Meg lennék lepve, ha Kelet-Európa általános gondját meg tudnák oldani a momentumosok.

törppicur 2019.02.25. 07:15:24

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: gondolom, ha Simicska valamit elmondott, csak nincs bizonyítéka, az már tény nektek

Ekrü 2019.02.25. 08:40:54

@DeiFlagellum: "A Néppárt nagyon sok szarból kimosta O-t és a fityiszt is, nagyon sokszor megakadályozta az EU-t, hogy komoly szankciókkal büntesse a fityisz-rezsimet "-A Néppárt bizony nem mosott ki senkit sehonnan.Az EU ugyanis a tagországok EGYENRANGÚ szövetsége,a különböző szankciók és határozatok megszavazásánál ezen országok egyöntetű szavazata kell.Tehát nem a pártoké.Pld. a sokat emlegetett 7-es cikkely esetében is teljesen mindegy ,hogy a Néppárt mit gondol,hisz elég csak egy ország (akár Lengyelország,akár Olaszország) aki megvétózza és bizony megy a levesbe.Szóval az ,hogy a Fidesz melyik frakcióban ül vagy sem teljesen érdektelen.Viszont a Fidesznek van a Néppárton belül az egyik legnagyobb frakciója .(14 szemben pld. az osztrákok 6 db emberével.)Ráadásul várhatóan ez az arány bizony a választások után is megmarad.

Dzseem 2019.02.25. 09:15:29

@FILTOL: nézz rá az arcára és nézd a viselkedését .. elég komoly nyomai vannak rajta. Mint a homokban a lábnyom, nyomot hagy.

Kivlov 2019.02.25. 09:48:26

Szeretnétek, h pofára essen, mi? :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 09:56:12

@paraszthajszal: "A helyreigazítás közzététele nem jelenti azt, hogy valójában ne gondolnák igaznak az eredeti cikket"

Aha. Akkor az eredeti cikk közzététele sem jelenti azt, hogy valójában igaznak gondolnák. Valójában egyetértek veled, semmi se igaz, amit ezek a hazug propagandakiadványok leírnak. Zavart érzek az erőben. Már a saját fideSSfasszopójuk se hisz nekik. Van ennél lejjebb? :))

Pipas 2019.02.25. 10:01:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Már a saját fideSSfasszopójuk se hisz nekik. Van ennél lejjebb? :))"

Hogyne! Például ha elvesztik a választást. Vagy kétszer egymás után. Vagy még lejjebb van, ha háromszor elvesztik a választást. Vagy...

Még lejjebb van annál is, amikor valaki a B1 propagandablogban fasszopózik egész nap. :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 10:07:50

@Pipas: "ha elvesztik a választást."

Kubatov nem fog örülni, ha itt a fideSS választási vereségét hirdeted. Ezért nem fogsz fizetést kapni. :))

"amikor valaki a B1 propagandablogban fasszopózik egész nap"

Hmmm... Ez erős önkritika volt. Akkor miért szopjátok a geci faszát itt egész nap, ha már ti is alja dolognak tartjátok? :))

Helga Beauty Salon. 2019.02.25. 10:09:48

@Látens Inszinuáció: Mi a helyzet a Nagy Helga sztorival?
Toltad itt ezerrel, hogy lógós és bukásra áll, de kiderült, hogy ismét szarba nyúltál, és megint csak helybe jöttél a lófaszért. .........................

Mármint a Blankára gondolsz? Csak tippelek, mert nem toltam semmit, pláne nem hogy lógós meg bukásra áll. Két okból sem. Egyrészt mert nem tudom és nem is érdekel hogy mit csinál az iskolában, másrészt mert egy ostoba kis liba, aki számomra érdektelen. Blanka a ti saratok, jellemző a ballib jellemóriásokra hogy kiállítanak egy gyereket céltáblának és mögüle vitézkednek. Ahogy most te is.
Ja, keresd ki már hogy hol ígértem ilyen sztorit, vagy legalább azt, ahol egyáltalán a személyével foglalkozok.

nemecsekerno_007 2019.02.25. 10:56:45

Orbán és a pofára esés?!?! Gyerekek, ez hihetetlen :))))))

A Kari Gerinek meg a pofára esés volt a jele az oviban :)))))

2002-ben esett utoljára pofára a patás, akkor egy életre megtanulta a leckét, ti azóta sz@ptok...

nemecsekerno_007 2019.02.25. 11:02:40

@Sir Galahad: Be kéne árazni a külföldi munkát, mert ha kevesebb embernek kell megtermelni, ugyanannyi nyugdíjat itthon, akkor nem lehet csökkenteni a munkabér terheit. Tudom, hogy ez nem népszerű vélemény, de ez egy finanszírozási anomália az EU-ban: a magyar melós a német nyugdíjakat fizeti, a képzése se került semmibe nekik, nekünk meg maradnak a magyar kiadások, egyre több, egyre kevesebb felé osztva.

vajdasagi 2019.02.25. 11:23:56

@Sir Galahad: Kelet-Európa általános gondját nyilván nem tudja megoldani a Momentum, de ezt nem is ígérik, sőt nem is az a dolguk. A román, lengyel, stb. fiatalok elvándorlásával törődjenek az ottani pártok. De a magyar fiatalok elvándorlását nyilván csökkenteni tudnák. Azonban megszüntetni ezt sem lennének képesek.

Hogyan csökkenne az elvándorlás? Igen sok képzett fiatal nem menne el az országból, ha esélyt látna arra, hogy az itteni urambátyám rendszer és a kormány általi gyűlöletszítás helyett egy meritokrácián alapuló rendszer jönne létre. Ahol nem próbálja a kormány kontrollálni a sajtót, ahol nem politikai szimpátiákon és seggnyaláson alapul, hogy ki kap állami kitüntetést vagy állami megrendelést. A lényeg: épp a képzettek azok, akik inkább emiatt költöznek ki, és nem csupán az életszínvonalbeli különbségeket nézik. A képzetlenek valóban inkább a zsebük és hasuk alapján döntenek. De nekünk talán nagyobb hasznunk van azokból, akiket inkább a szívük vezérel, mert olyan képzettek, hogy pénzügyileg itt is úgyis bodolgulnak. No: ezek egy része itt maradna.

vajdasagi 2019.02.25. 11:30:02

@nemecsekerno_007: Nem "mi szovunk" hanem az ország. Csak egyesek annyira együgyűek, hogy ezt nem veszik észre. Majd már orbitális bajnak kell lennie, hogy az ilyenek is érezzék a bajt. A kérdés csak az: akkor az még megállítható lesz-e, vagy addigra már véglegessé válik a lecsúszásunk. Hát nem látod hogy a körülöttünk lávő országok mind jobban fejlődnek, mint mi? És nem látod, hogy az EU központi pénzeiből majd a következő körben sokkal kevesebbet kapunk, mint mások, mert itt "makrancoskodunk"? Nagyon meglep, hogy hogy lehet valaki ennyire rövidlátó.

zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt 2019.02.25. 11:35:10

Nahát, Dzsordzsi bácsi szerint összeomlik az EUCCP, mint a Szovjetunió?

Akkor lehet igazán nagyokat shortolni...
Jól jött neki az amerikai külügy által is támogatott fedett NGO- kon keresztül szervezett terrorista, mérsékelt fegyveres lázadó és egyéb katonakorú férfiak millióinak EU- ba hozatala.

Így kell igazán spekulálni: az amerikai kormány által támogatva ő maga generálja a folyamatokat, amiből majd profitál.

morph on deer 2019.02.25. 11:40:13

@Kivlov:
“Szeretnétek, h pofára essen, mi? :D”

Ó dehogy!
Én inkább a fejre esésre szavazok, az sokkal hasznosabb.

Homo fideszbirkusz 2019.02.25. 11:53:29

A Néppárt ünnepnapja lesz, amikor kivágják a soraikból ezt a Soros bérenc, Putyin csicska, EU bomlasztó felcsúti kishülyediktátort.

Azt meg ki le nem szarja, hogy a kétmillió agyamputált Homo fideszbirkusz utána hónapokig fog zokogni a lelki traum´ától.

Homo fideszbirkusz 2019.02.25. 11:54:36

@zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt:

Mi van te Moszkvai fake news gyáros idióta, hétfö van, megint bejött 100 millió afrikai bevándorló, ugye?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.02.25. 11:56:13

KÖVETELLYÜK AZ ELYURÓPAI ÜGYÉSZSÉGHEZ VALÓ CSATLÓSODÁST !

nemecsekerno_007 2019.02.25. 12:00:42

@vajdasagi: ez amit írsz egyszerűen nem igaz, de mindegy...

Ekrü 2019.02.25. 12:53:52

@Homo fideszbirkusz: "kétmillió agyamputált Homo fideszbirkusz utána hónapokig fog zokogni a lelki traum´ától. "-Hát persze...Vörösre fogjuk sírni a szemeinket,hogy nem vagyunk egy olyan pártszövetség tagja aki képes volt az EB elnökének megtenni egy totál alkoholista embert.No ne vicceljünk már....

citrix 2019.02.25. 12:56:43

Orbán célja az ország kiléptetése az EU-ból és csatlakozni a FÁK-hoz vagyis Moszkvához. Ez a napnál is világosabb, nem is rejti véka alá hanem nyíltan kampányol az EU ellen és Moszkva mellett.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.02.25. 13:02:43

@citrix: Úgy biza..! Egy úly Szovlyetunilyó formálódik..

citrix 2019.02.25. 13:10:57

@Veszéjben a lyogállamiság !:
Ez nem olyan vicces mint amilyennek hangzik. Pont elég volt a kényszerházasság velük 40 évig, elég volt az elvtársi csókokból.

Sir Galahad 2019.02.25. 13:19:31

@vajdasagi: Mellébeszélés. A fiatalok igenis a magasabb fizetésért mennek külföldre, az csak üres mentegetőzés, amikor politikai okokat neveznek meg. Érdekes módon kivétel nélkül mindegyik olyan országba távozik, ahol a magyarnál lényegesen nagyobb a kereseti lehetőség. Ha az Orbán-rendszer elől mennének, hogyhogy nem egy szegényebb országba mennek, ahol nem Orbán kormányoz? Érdekes, ugye?

Az igazság az, hogy Magyarországról is, meg egész Kelet-Európából úgyszintén, egyszerűen azért távozik sok fiatal, mert itt alacsonyak a jövedelmek. Ennyi. Pont.

Az, hogy épp melyik párt van hatalmon és tömi a zsebét, egy nagyon szűk réteget érdekel ennél jobban. A fiatalokat azzal lehetne itthon tartani, ha Magyarországon nyugat-európai béreket adnának, semmi mással - tök mindegy, hogy közben ki kormányoz. Lehetne az a Momentum is, de ők se tudnák egy csapásra megnégyszerezni a magyar fizetéseket.

Sir Galahad 2019.02.25. 13:28:48

@nemecsekerno_007: Van benne logika, a kérdés, hogy ezt hogyan lehetne kivitelezni?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 13:38:29

@Sir Galahad: "hogyhogy nem egy szegényebb országba mennek"

Ööö... Még Magyarországnál is szegényebb országba? Azt meg hogy?

Lécci, ha van egy kis időd, sorold már fel a Magyarországnál szegényebb EU országokat, hogy tudjuk, milyen készletből választhatunk. :))

1. ....................

2. ....................

3. ....................

4. ....................

5. ....................

6. ....................

7. ....................

Bátran hosszabbítsd meg a listát, ha túl rövidnek találod. :))

konrada 2019.02.25. 13:43:30

@citrix:
DE!;))))

(...sírni annak volna ezen oka, aki téged okított...;)

Kivlov 2019.02.25. 13:57:46

@morph on deer:
Más esélyetek úgysincs, mint kivárni, hogy felbukjon.
Önerőből csak sz*pni tudtok. :D

Sir Galahad 2019.02.25. 14:04:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Szeretném két apróságra felhívni a figyelmedet.

1. A külföld nem csak Európából áll.
2. Tőlünk keletre még Európában is szerényebbek a jövedelmek.

És most jöhet a lista azokról a fiatalokról, akik az Orbán-rezsim elől felkerekedve mondjuk Moldáviába vagy Ugandába távoztak... mert ugye ott nincs ez a fojtogató Fidesz-rendszer :)

citrix 2019.02.25. 14:04:18

@konrada: Konkrétan kire és mire gondolsz okítás szempontjából? Már csak azért mert elég sokan és elég sokfélére próbáltak okítani. A szocializmusban nőttem fel, éltem át annak skizofrén hétköznapjait és látványos pártállami ünnepnapjait. Okítottak a dialektikus materializmus légkörében, legjobb barátunk és példaképünk a Szovjetunió volt ahol csupa boldog szocialista család él... KGST piac, Varsói szerződés, aki megkérdőjelezte nyilvánosan a szentháromságot, nos az megnézhette magát. Valahogy ez a keleti orientáció, oroszközpontúság cseppet se hiányzik. Bőven sok volt annyi amennyi jutott belőle.

konrada 2019.02.25. 14:14:41

@citrix:
Na látod. Ennyien próbálkoztak, és mégis képes vagy ilyen hülyeséget leírni:
"Orbán célja az ország kiléptetése az EU-ból és csatlakozni a FÁK-hoz vagyis Moszkvához. Ez a napnál is világosabb"
;)))))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 14:19:19

@Sir Galahad: "A külföld nem csak Európából áll."

Tehát azt várnád természetesnek, hogy a magyar migráncsok nem az EU-ba migrálnak, ahol ugye szabad mozgásuk és munkavállalási lehetőségük van, hanem keressenek egy messzi, nehezen elérhető országot, ahol problémába ütközik a munkavállalás. Orvos látott már? :))

@Kubatov_anyád_picsája: Külgy már rendes trollokat, minimum 80 IQ-val, amiket eddig küldtél, azoknak teljesen elment az eszük!

citrix 2019.02.25. 14:24:25

@konrada: Ember, menj ki az utcára (nem is kell sokat lépni) és nézz körül, mit is látsz óriásplakátokon? Kapcsold be a tv-t, rádiót: mit látsz, hallasz mint fizetett kormány (párt) propagandát? Ki jár ide fél évente "baráti" látogatásra és ki jár az oroszokhoz és posztszovjet tagköztársaságokba bratyizni évente sokszor? Kiszolgálja-e Orbán az orosz érdekeket lojálisan? Mi a beállított ellenségkép?
remélem nem állítottalak megoldhatatlannak látszó kérdések elé.

teéjesenmindegy 2019.02.25. 14:26:08

"Viszont fontosnak tartaná, hogy a Néppárt zárja ki Orbánt. Az sokat jelentene idehaza is, bizonyosan ártana a kormánypárt népszerűségének."
bruhahaha. Igen! Ezzel akkora pofont kapna a rendszer, mint Ágnes asszony az ajtótól.

Bárki tudja, hogy jelen pillanatban a szocik milyen pártnak a milyen frakciójában ülnek?
Ki a bús faszt érdekel ez az egész baromság?

Gandosz 2019.02.25. 14:34:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Bulgária, Románia, Horvátország, Lettország, Görögország szegényebb EU tagok Magyarországnál.

teéjesenmindegy 2019.02.25. 14:35:54

@vajdasagi:
"Igen sok képzett fiatal nem menne el az országból, ha esélyt látna arra, hogy az itteni urambátyám rendszer és a kormány általi gyűlöletszítás helyett egy meritokrácián alapuló rendszer jönne létre. Ahol nem próbálja a kormány kontrollálni a sajtót, ahol nem politikai szimpátiákon és seggnyaláson alapul, hogy ki kap állami kitüntetést vagy állami megrendelést."
Tehát a képzett fiatalok állami megrendelésekre, állami kitüntetésekre vágynak.
Faszom, én azt hittem, hogy mondjuk munkahelyre, meg magas fizetésre, és nem azt nézi, hogy X cég, aki felveszi dolgozni az urambátyám rendszerben kap-e megrendeléseket. Na meg a gyűlöletszítás :D

Pipas 2019.02.25. 14:35:57

@Sir Galahad: "Az igazság az, hogy Magyarországról is, meg egész Kelet-Európából úgyszintén, egyszerűen azért távozik sok fiatal, mert itt alacsonyak a jövedelmek. Ennyi. Pont. "

Az ilyen egyszerű és közismert tényekkel nem fogsz nagy népszerűségre szert tenni a B1 blog rajongói körében. Persze érdekes lesz olvasgatni, hogy mit találnak ki válaszul. :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 14:41:16

@Gandosz: Horvátországban többet tudsz venni az átlagkereseten, mint Magyarországon.

Lettországban többet tudsz venni az átlagkereseten, mint Magyarországon.

Görögországban többet tudsz venni az átlagkereseten, mint Magyarországon.

Nyilván félreértetted a kérdést, de nem okollak, 80 alatti IQ-val, amiket ma küldött ide Kubatov, nem is várható, hogy egy egyszerű kérést megértsél. Nem a Magyarországnál GAZDAGABB államokat kérdeztem, hanem a SZEGÉNYEBBEKET. :))

Tehát, ha van egy kis időd, sorold már fel a Magyarországnál SZEGÉNYEBB (!!!) EU országokat, hogy tudjuk, milyen készletből választhatunk. :))

1. ....................

2. ....................

3. ....................

4. ....................

5. ....................

6. ....................

7. ....................

Bátran hosszabbítsd meg a listát, ha túl rövidnek találod. :))

n3spr3ss0 2019.02.25. 14:43:53

@törppicur: Tájékozódj, nem maradsz tudatlan. Orbán fater a munkahelyén volt párttitkár, a mutter nem volt az.

Sir Galahad 2019.02.25. 14:44:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ha az az egyetlen szempont, hogy megszabaduljanak ettől a szörnyű diktatúrától, nem mindegy minden más körülmény? :)

Most komolyan: te tényleg azt gondolod, hogy aki kimegy, az nem a nagyobb fizetésért megy ki? Orvos látott már?

n3spr3ss0 2019.02.25. 14:46:03

@andrásúr: Schmitt Pált is így szoktad kifigurázni, mert a bukott elnök út egy szót nem tud helyesen leírni.

konrada 2019.02.25. 14:47:38

@citrix:
Engem-e???
Hiszen egyértelműen te vagy az, aki óriás plakátokból akarsz tájékozódni, és két mosóporreklám közé tolt sorosozósból azt olvasod ki, hogy a zorbán a zúnijós tagságot átváltaná FUCK-tagságra, mert Putyintól sokkal több únijós átutalást kapna a NER-jébe, ha elég sokat tenné ki fényképét fikázós plakátra...
;))))

teéjesenmindegy 2019.02.25. 14:48:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Ezt ugyanott olvastad ahol a török frontokról írtak, ugye cicus?

n3spr3ss0 2019.02.25. 14:48:57

@Veszéjben a lyogállamiság !: Ha nem tudsz helyesen írni, csak kérj tanácsot Pali bácsitól, ő nagy szakértő a magyar nyelvtanban.

teéjesenmindegy 2019.02.25. 14:50:14

@n3spr3ss0: Pali bá' nem nagyon állt ki táblákkal tiltakozni, ugye?
Egyébként ja, ciki, hogy nem tudott írni. De már nincs a porondon, ugye?

törppicur 2019.02.25. 14:54:17

@n3spr3ss0: ez a koraábbi állitás felenek visszavonása, igaz nem te állitottad
Viszont Orbán fater sem volt párttitkár, csak tag - ha todod a párttitkárságot igazolni, ne kimélj, a wiki szerint nem volt

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 14:55:42

@teéjesenmindegy: Eurostat.

Persze egy fideSSfasszopó inkább hisz A Nagy Embernek (lásd még porbafingó), mint a saját szemének. Ez a baj veletek.

morph on deer 2019.02.25. 14:59:01

@citrix:
“Pont elég volt a kényszerházasság velük 40 évig, elég volt az elvtársi csókokból.”

Neked. Meg nekem is.

Viszont közben felcseperedett már vagy két generáció, akiknek fingja sincs az élményről, és amit elhisznek az attól függ, hogy kivel szimpatizálnak éppen politikailag per pillanat.

Ha egy hígagyú, serdületlen fidelitásos vagy például, akkor gond nélkül elhiszed az orbáni dumát, hogy “az akkor a ronda Szovjetúnió volt, ezek meg most az orosz testvéreink”.
Aki már akkor is élt, de - ismeretlen okból - orbánhívővé vált, az pontosan tudja, hogy a nagy kondukátor felcsúti inkarnációja teli torokból hazudik, mivel például “testvéreinket” ugyanaz a kágébés bátyuska vezeti most, aki annakidején fegyverrel védte a drezdai “rezdentsiát”, de a viktor kedvéért inkább úgy tesz, mintha többségükben nem ugyanazok lennének drága orosz testvéreink akik a drága szovjet testvéreink is voltak...

Mint látható, van annyi pénz, amiért sokan a szelektív amnéziát választják kibúvóként.
Most meg majd még több is lesz, hiszen helybe jön az orosz bank,- gondolom, hogy ne kelljen költeni a postásra.

Szóval szopjuk csak szépen tovább a már jól megszokott ruszki bránert, nehogy véletlenül hiánybetegség lépjen fel az orbán vezette fideszes kádereknél!
Mert a rubel hiány, vagy bármelyik hasonló pénznem hiánya nagyon károsan képes befolyásolni még a -jlenleg - fideszes többség egészségét, jobb nem megvárni, míg oda jutunk.

Képzeld el, ha hirtelen mindegyik emlékezni kezdene, hogy mi és hogy volt 10-20-30, sőt 40 évvel ezelőtt..!
Na látod

nemecsekerno_007 2019.02.25. 15:02:30

@Sir Galahad: "Van benne logika, a kérdés, hogy ezt hogyan lehetne kivitelezni?"

Hát igen, ez a kérdés :)))) Nyílván közös európai szociálpolitika kialakításával, mert ez így a k-európai országoknak szopóroller. Mindegy milyenek az "európai értékek" :))))))

Vagy utal a német nyugdíjfolyósító Magyarországra az ott dolgozó befizetsée után, vagy a dolgozó családtagja nem kap nyugdíjat. Vagy a külföldön dolgozó fizet ott is, meg itt is... Ezek a kemény kérdések az unió jövőjével kapcsolatban :)

Gyorgy Nagy 2019.02.25. 15:03:18

@törppicur: Nem Orbán volt a nevük.Orsos pártag apuka és a mélynövésü is Orsos volt és KISZ titkár .

teéjesenmindegy 2019.02.25. 15:05:29

@Gyorgy Nagy: :D:D:D Hát persze. Hogy ez nem jutott senkinek az eszébe. Hát más volt a nevük! Így összeáll a kép.

Void Bunkoid 2019.02.25. 15:06:50

@Sir Galahad: annyiból öntökönszúrás ez a kérdés, hogy a magyar/kelet-európai fiatalok _elsősorban_ az Európai Unión belül migrálnak, ugyanis az EU-n belül az EU állampolgárai egyelőre mindenféle csinnadratta nélkül szabadon mozoghatnak, és dolgozhatnak, így a célországok 95 százalékban EU-országok. A többiek kicsit macerásabbak, vízumok kellenek, mindenféle más jellegű ott-tartózkodási engedélyek, valamint a legtöbb kelet-európai ország vezetése LEGALÁBB annyira bevándorlásfóbiás, mint a magyar kormány, így az egész folyamat lehetőleg átláthatatlanul és megoldhatatlanul bürokratikus, hogy már az elején elmenjen az egésztől a kedved. Oroszország, Moldávia, Törökország, bármi hatalmas mosollyal és tárt karokkal vár egészen addig, amíg turista vagy, és naponta elbaszol két ottani átlagos havi fizetésnek megfelelő összeget.

Amint ott akarsz élni, már máshogy áll a szemük. Ugandában még az is lehet, hogy le is sittelnének, mert nem létezik olyan hülye, aki önszántából oda akarna települni, csakis valami gonosz imperialista vagy zsidó kém lehetsz.

Az már csak járulékos valami, hogy ezek az EU-n kívül rekedt országok alapvetően annyira lepukkantak, hogy senkinek nincs kedve odamenni. Ha dőlne a lóvé, ne félj, mennének oda is.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 15:06:54

@törppicur: A Bibó kollégium, ahonnan az egész fideSS jött, káderkeltető volt, csak megbízható elvtársakat fogadtak be, az igazgatója Stumpf István volt, a Hazafias Népfront alelnöke. Ez meg is látszik a bolsevik mentalitásukon, és hogy a kádárrencert építik újra.

törppicur 2019.02.25. 15:07:45

@morph on deer: van igazsagod is
Valoban a fiatalokat most is megvezethetik, miként korábban is, ráadásul legalább két irányban
Ráadásul lenyegesen kevesebb tapasztalattal és lexikális tudással rendelkeznek, részben az információ nagy mennyisége, részben a hungarovalentini szabadgondolkodas miatt
Az oroszokkal kapcsolatban nem ertünk egyet, ők kb ugyanannyit változtak,mint az EU a mostani vezetéssel, létszámmal, ha egyik se változott volna az Orbani retorika jo része nem létezhetne

teéjesenmindegy 2019.02.25. 15:08:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Persze cicus. Eurostat :D
Meg a török front spanyolországban.

törppicur 2019.02.25. 15:12:08

@Gyorgy Nagy: kicsit betegesnek latszol, orbánfobiad van
Hol és mikor volt Orban Győző párttitkár, mikor valtoztatott nevet?
Te ilyen magas vagy? És az 55 évesek hány százaléka alacsonyabb 174 cm-nél?

enrikokaruszo 2019.02.25. 15:16:22

@morph on deer: most nem az az alkesz csókolgat mindenkit?

Ekrü 2019.02.25. 15:17:13

Nos,mindenkinek aki itt előre megpróbált inni a medve bőrére...:))
index.hu/kulfold/ep/2019/02/25/fidesz_europai_neppart_orban_viktor_manfred_weber_szajkarate_kizaras/
"A Fidesznek jelenleg 12 képviselője van a 219 fős EPP-ben, amivel Orbánéké a hetedik legnagyobb képviselőcsoport a frakcióban, ezzel nagyjából felső középkategóriásnak számítanak. Az előrejelzések szerint, ha a Fidesz tartja a választási eredményét, máshol viszont gyengülnek a nagyobb pártok, akkor májustól még erősödhet is a Fidesz pozíciója a Néppártban. "
"Bár viszonylag sokat beszéltek róla, tavaly októberig senki sem kezdeményezte a kizárást, és a napokban is csak két svéd párt tett lépéseket ebbe az irányba, nekik összesen van harmadannyi képviselőjük az EPP-ben, mint a Fidesznek." -Kedves ellenzéki hozzászólók.Ha kell papírzsepi szívesen küldünk.:)))
Ui:Azért a cikkben található egy elírás/ferdítés.A Fidesznek nem 12 hanem 14 képviselője ül a Néppártban.Gondolom illene javítani. hu.wikipedia.org/wiki/Eur%C3%B3pai_N%C3%A9pp%C3%A1rt_(Kereszt%C3%A9nydemokrat%C3%A1k)

Tizenötmillió Magyarok 2019.02.25. 15:34:09

"hogy nálunk a légkör a Szovjetunió összeomlásának időszakára emlékezteti, "

Na ez pontos. Az europai liberalis diktatura az osszeomlas hataran van.

törppicur 2019.02.25. 15:34:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ha szerinted keltető volt, valaki durván elszúrta a programozását és nem az output az nagyon nem kiscsibe lett.

Emléxem, 88-89-ben töltöttem Debresenben az egyetem utáni második katonai szolgálatot. A mi századunk csak ilyen túlkorosokból állt. A laktanya vezetése az alegységügyelet kivételével mindenkit minden hétvégére hazaküldött. Amikor ebből rendszer lett, megtudtuk azért van, mert megalakult valami Fidesz (nem tudtuk mi az) és nem akarták kockáztatni, hogy nagy számú fiatal értelmiségi együtt tegyen semmit hétvégeken, mert abból bármi kisülhet. Ezt csak azért írtam le neked, hogy tudd, azt a Bibó-csapatot nem olyan nagyon szerette pártunk és kormányunk vezetése.

Te meg már megint beleestél abba a tipushibátokba, hogy megbízható elvtársakról meg fideSSről írsz egy mondatban ami marhaság. És nem azért mert a FIDESZ csipa nagy betűvel írandó.

Gandosz 2019.02.25. 15:35:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Bulgária, Románia, Horvátország, Lettország, Görögország szegényebb EU tagok Magyarországnál.

törppicur 2019.02.25. 15:36:27

@törppicur: nem csipa, csupa nagy betű

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 15:37:19

@törppicur: "valaki durván elszúrta a programozását"

Ebben egyet tudunk érteni. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 15:40:22

@Tizenötmillió Magyarok: "Az europai liberalis diktatura az osszeomlas hataran van."

Az ott van. Annyira, hogy már hetven éve ott van. :))

Rákosi is azt mondta, összedől az imperilizmus, Kádár is azt tanította, hogy a kapitalista társadalom a szakadék szélén van, most a fideSSfasszopók is ebben reménykednek, de az a fránya nyugati demokrácia csak nem akar összedőlni, sőt, egyre gyorsuló iramban hagy le minket.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 15:41:23

@Gandosz: 2010-ben így volt. De azóta lecsúztunk.

Horvátországban többet tudsz venni az átlagkereseten, mint Magyarországon.

Lettországban többet tudsz venni az átlagkereseten, mint Magyarországon.

Görögországban többet tudsz venni az átlagkereseten, mint Magyarországon.

Nyilván félreértetted a kérdést, de nem okollak, 80 alatti IQ-val, amiket ma küldött ide Kubatov, nem is várható, hogy egy egyszerű kérést megértsél. Nem a Magyarországnál GAZDAGABB államokat kérdeztem, hanem a SZEGÉNYEBBEKET. :))

Tehát, ha van egy kis időd, sorold már fel a Magyarországnál SZEGÉNYEBB (!!!) EU országokat, hogy tudjuk, milyen készletből választhatunk. :))

1. ....................

2. ....................

3. ....................

4. ....................

5. ....................

6. ....................

7. ....................

Bátran hosszabbítsd meg a listát, ha túl rövidnek találod. :))

dunántúli gyerek 2019.02.25. 15:46:35

Orban sosem esik pofara a Neppart miatt, a B1 blog szokott olyat...

Orbán Viktor 2010.......2030 2019.02.25. 15:47:32

"Az újság hosszú-hosszú cikkben mutatja be Donáth Annát, a Momentum "

Nem kicsit szanalmas, hogy egy, meg magyarorszagon is abszolut jelentektelen senkit, meghatarozo politikuskent probalnak bemutatni.
Mikozben az egesz momentum-rol, meg nalunk csak azert tudnak az emberek, mert jelentektelen 2 %-os partkent, azzal inditottak, hogy eltuntettek 508 millio forintot.
Es nem csak siman elloptak tobb mint fel milliardot, hanem egyszeruen meg beszelni sem hajlandok arrol, hogy mit csainaltak vele. Emlekzetes, mikor az Echo tv studiojabol sertodotten kirohant a momentumos hulyegyerek, miutan a riporter rakerdezett a nyomtalanul eltunt fel milliardra.

törppicur 2019.02.25. 15:48:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
europa.eu/european-union/about-eu/figures/living_hu

ez eléégé eu-s adatsornak látszik, nézd meg az életminőség táblázatot, ott számok vannak, vagy a grafikont, ha a képeket szereted ;-)

Sir Galahad 2019.02.25. 15:48:58

@Void Bunkoid: Na látod: a pénz miatt van az elvándorlás.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 15:49:17

@teéjesenmindegy: "Eurostat"

Igen Eurostat. Egyszer húzd ki a fejed a gazdád seggéből, egészen más a valóság, mint amivel ott benn kábítottak.

"Meg a török front spanyolországban."

Nem Spanyolországban, hanem a Földközi-tengeren és Észak-Afrikában. Ott, és nem Magyarországon húzódott a fő frontvonal. Tanulj néha történelmet, talán attól okosabb leszel. :))

"a császári méltóságot ugyanis V. Károly töltötte be. Az utóbbi irányította Habsburg Birodalom számára pedig a magyar hadszíntér a Mediterráneumban és az Észak-Afrikában vívott oszmánok elleni küzdelem után csak a harmadik frontnak, Toledóból nézve mellékhadszíntérnek számított."

www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Hodoltsag-a-hodoltsag-kora-magyarorszag-torokkori-tortenete-1/a-csaszarvaros-vedelmeben-a-gyori-fokapitanysag-tortenete-15261598-2824/iii-masfel-evtizednyi-zurzavar-mohacs-utan-15261541-2863/2-ferdinand-kiraly-fohadparancsnokainak-tevekenysege-magyarorszagon-2872/

teéjesenmindegy 2019.02.25. 15:50:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Megvan már a török front spanyolban?

Hülyegyerek, a felsorolt országok mindegyike szegényebb mint mi vagyunk. Hagyjuk a kamu faszságaidat, amiket kitalálsz. Menj, ha annyira jó Romániában biztos várnak.

Sir Galahad 2019.02.25. 15:50:13

@nemecsekerno_007: Teljesen jogos felvetések, igazad van.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 15:51:30

@törppicur: Nézd, meg, hogy melyik országban mennyit lehet venni egy fizetésen, és látod, hogy szegényebbek vagyunk a görögöknél, horvátoknál, letteknél.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 15:52:43

@teéjesenmindegy: "a felsorolt országok mindegyike szegényebb mint mi vagyunk."

Ne hallgass a geci gazdád féknyúzára. Nézd, meg, hogy melyik országban mennyit lehet venni egy fizetésen, és látod, hogy szegényebbek vagyunk a görögöknél, horvátoknál, letteknél.

teéjesenmindegy 2019.02.25. 15:53:21

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Nem Spanyolországban, hanem a Földközi-tengeren és Észak-Afrikában. Ott, és nem Magyarországon húzódott a fő frontvonal. "
Frontvonal, te barom, mi? :D:D:D:D Lövészárkokkal, meg szögesdróttal, mi?
Istenem, de nagyon hülye vagy cicus.

teéjesenmindegy 2019.02.25. 15:56:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Na, mesélj, mit lehet venni a horvát v. görög fizetésen, te balfasz?

Cicus, sötét vagy mint a vakond belső zsebe.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 15:59:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ne hazudj:

en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_GDP_(PPP)_per_capita

torok, roman, horvat, bolgar, lett, gorog mogottunk

a horvatok meg a romanok mogott, biztos orulnek mint legfrisebb EU tagok, gondolom nekik is igertek cukraszdat Becsben (a lippsik)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 15:59:22

@teéjesenmindegy: "Lövészárkokkal, meg szögesdróttal"

A szögesdrótot csak sokkal később, Amerikában találták fel. Árkokat ástak a török időkben is, de azok nem olyanok voltak, mint a modern hadviselésben alkalmazott lövészárkok. Tanulj néha történelmet, talán attól okosabb leszel, és nem mondasz ilyen hülyeségeket. :))

Frontvonal: találkozási vonal, ahol ellentétes erők csapnak össze egymással.

törppicur 2019.02.25. 16:01:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
pont arról szól, amit átküldtem, bíztam abban, hogy vagy a számokat, vagy az oszlopokat tudod értelmezni vásárlóerőparitáson.
Vagy fölöslegesen bíztam meg benned, vagy ki sem nyitottad a csomagot biztos tudásod birtokában. Így nem lesz könnyű infóval segíteni neked.

John Brennan 2019.02.25. 16:05:42

"Aki kritizálni merészel a közösségi portálokon, az könnyen elveszheti az állását."

Egy példát sem tudnak erre, pofátlanul rágalmazzák az országot. A legalja utolsó ez az ávósivadék donátlány is, az 50-es években saját párttársai verték volna halálra..

teéjesenmindegy 2019.02.25. 16:07:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Várháborúk idejéről beszélsz bazmeg! Nézz már rá a térképre, hogy hol van Konstantinápoly, Bécs, meg hol van Magyarország. Ostoba barom.

Mellesleg tessék:
Egy főre jutó GDP, vásárlóerő-paritás alapján (2000–)*(2/2)

Mo: 29 474
Lettország: 27644
Bulgária: 21687
Görögország: 27737
Horvátország: 24424
Románia: 24508

Szóval az van, hogy a hazug cicust előbb utolérik mint Kunhalmi a lengőajtót

John Brennan 2019.02.25. 16:09:40

@törppicur:
A hosszúnevű hülyegyerek beteges hazudozó, nem érdeklik a tények, számok. Patologikus eset a csávó.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 16:25:24

@teéjesenmindegy: Ezek nem aktualis adatok, mar megeloztuk Portugaliat es meg egy csomo orszagot azota (2017 ota)

sikerre vagyuk itelve

törppicur 2019.02.25. 16:32:39

@John Brennan: hát ha cicus annyit írna, hogy bocsi, fiuk, elnéztem, már nem is haragudnék rá. De ez nem túl sanszos, mert 16,00-tól már nincs mandátuma, most sorsolják, hogy matyó vagy tagaként jöjjön igét hirdetni.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 16:53:09

@törppicur: @MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: regen neha egesz vicces volt a trollkodasa, de tavaly tavasszal a NAGYVEZIR ujabb gyozelme hatasara raszokott a kisereti gyogyszerekre

felek, elveszitjuk

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 16:58:40

@dunántúli hülyegyerek: "GDP"

A GDP-t nem tudod megenni, hülyegyerek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 17:12:33

@teéjesenmindegy: index.hu/gazdasag/2018/12/14/magyarorszag_europai_unio_fogyasztas_jolet/

Érdekes adatokat közölt az Eurostat, amelyek szerint Magyarország 2017-ben az Európai Unió második legkevésbé jómódú országa lett, csak Bulgária van rosszabb helyzetben nálunk. A mutató, amiben ennyire rosszul állunk, a tényleges egyéni fogyasztás (actual individual consumption, AIC), ami vásárlóerő-paritáson hasonlítja össze az egyes tagállamok polgárainak fogyasztását. Eszerint

Bulgária 54%
Magyarország 62%
Horvátország 62%
Lettország 68%
Románia 68%
Észtország 73%
Görögország 76%
Lengyelország 76%
Szlovákia 76%
Szlovénia 77%

A magyar háztartások anyagi jóléte az UNiós átlag 62 százalékát éri el.

2010-ben még a régió középmezőnyébe tartoztunk.

nemecsekerno_007 2019.02.25. 17:13:01

@Sir Galahad: "Teljesen jogos felvetések, igazad van."

:)))))))))) Akkor majd írd már te is le itt néhány embernek a blog-szférában mert mindig nekem esnek amint leírom :))))))))

Te vagy az első aki nem. Kb. :)))

Leírják a szokásos mantrát: dehát egészéletébenfizetett, meg ellopták, meg a MANYUP etc....

oszt hiába magyarázom nekik, hogy ez tök mindegy... a mostani járulékokból, a mostani nyugdíjakat fizetjük :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 17:32:47

@teéjesenmindegy: "Várháborúk"

Igen, a tengeri fölényt úszó, vitorlás kővárakkal vívták ki. Hülye vagy fiam, leülhetsz egyes. :))

"Az Oszmán Birodalom korábban elsősorban szárazföldön terjeszkedett és flottája gyenge volt. Arudzs és Hajreddin Barbarossa hozta létre azt a török tengeri fölényt a Földközi-tengeren, amely még halála után is, egészen az 1571-es lepantói csatáig tartott. Bár Lepantónál vesztettek, a törökök gyorsan pótolták veszteségeiket és elfoglalták Ciprust és a Velence által Moreában és Dalmáciában elfoglalt birtokaikat. 1574-ben visszafoglalták Tuniszt a spanyoloktól. Az Atlanti-óceánra is gyakran kimerészkedtek és egészen a 19. század közepéig komoly tengeri nagyhatalomnak számítottak, Anglia és Franciaország mögött a legnagyobb számú flottával.

Bár az Oszmán Birodalmat sok más kiváló tengerész szolgálta (mint Kemál Reisz, Arudzs Barbarossa, Turgut Reisz, Piri Reisz, stb) egyiküknek sem sikerült olyan lehengerlő tengeri fölényt elérnie mint Hajreddinnek."

hu.wikipedia.org/wiki/Hajreddin_Barbarossa

törppicur 2019.02.25. 17:43:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
EU adat, százalékosan. Én ezt akarom elhinni.

europa.eu/european-union/about-eu/figures/living_hu

PPS-ben kifejezett GDP/fő

Ország PPS-ben kifejezett GDP/fő
Bulgária 47
Románia 55
Horvátország 59
Lettország 64
Magyarország 68
Lengyelország 68
Görögország 73
Litvánia 75
Észtország 76
Szlovákia 77
Portugália 78
Ciprus 82
Szlovénia 83
Málta 84
Cseh Köztársaság 85
Spanyolország 91
Olaszország 96
Franciaország 107
Egyesült Királyság 109
Finnország 110
Belgium 119
Svédország 123
Németország 124
Dánia 125
Ausztria 130
Hollandia 131
Írország 134
Luxemburg 266

vajdasagi 2019.02.25. 17:47:26

@Sir Galahad: igen, kapaszkodj meg: én többeket ismerek, akik pontosan a politikai helyzet miatt mennek ki, és nem a bérek miatt. Tudod, az informatikusok elég jól keresenk idehaza is. ÉS a többségük persze itthon is marad, de van aki kivándorol. És ezek nagyobbik része nyilván elsősorban a pénz miatt. De vannak, akik ELSŐSORBAN a politikai helyzet és a gyűlölködés miatt. Fogadd el, hogy nem mindenki olyan földhözragadt, hogy csak a zsebe mozgatja. Tudod, vannak még emberek, akik keresik a JÓT. Szánlak, ha neked ezt nehéz elhinned.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 17:54:16

@vajdasagi: osszessegeben meg tobben vandorolnak be, mint ki

szoval kifujt ez a tema, johet az oktatasegeszsegugy

teéjesenmindegy 2019.02.25. 17:57:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Cicus, alapvető fogalmakkal nem vagy tisztában. De legalább akkora pofával mondod, hogy aki olvas az röhög rajtad.

Várháborúk korszakában nem beszélünk frontvonalakról, te fasz. Egri csata. Nándorfehérvári ütközet. Mohácsi csata. Ízlelgesd. Egyik sem beszél frontról. Nem voltak frontok. Csaták voltak. Frontokról az első vh ban beszélhetünk.
Aztán, leírod, hogy a török flotta gyenge volt, de ragaszkodsz a baromságodhoz, hogy az európai front a mediterrániumban volt. Te fasz, ha konkrétan nem volt flottájuk, akkor mégis hogy fenyegette volna európát az észak afrikai oszmán nyomulás?

Na, faszfej, találtál valami baromságot, aztán azt rikácsolod, pont mint mindenben. Az élet meg a szádba szarik - mint minden másban is.

teéjesenmindegy 2019.02.25. 18:01:10

@vajdasagi: "én többeket ismerek, akik pontosan a politikai helyzet miatt mennek ki, "
Keresik a jóóót bazmeg, és a gyűlölködés elől mennek.
Jajj, te fasz, te. Hát persze. Elegük van, hogy gyűlölködtök, és folyamatosan szidjátok a megválasztott miniszterelnököt, birkázzátok és lenéztek hárommillió szavazót?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 18:07:24

@törppicur: Hogy eszed meg a GDP-t, hülyegyerek?

AIC EU28=100

2010

Bulgária 44%
Románia 53%
Lettország 55%
Horvátország 58%
Észtország 59%
Magyarország 61%
Litvánia 66%
Lengyelország 68%
Szlovákia 74%
Csehország 74%
Szlovénia 80%
Görögország 95%

2010-ben pont a középmezőnyben voltunk. (Görögország nem tartozik a régióhoz.)

2017

Bulgária 54%
Magyarország 62%
Horvátország 62%
Románia 68%
Lettország 68%
Észtország 73%
Szlovákia 76%
Lengyelország 76%
Görögország 76%
Szlovénia 77%
Litvánia 88%

2017-ben tökutolsók lennénk, ha a később csatlakozott Bulgáriának több ideje lett volna behozni. Mindezt egy soha nem látott hosszúságú és erősségű konjunktúra közben sikerült elérnie a geci gazdádnak. Miközben a legnagyobb EU-segíly pénzeső ránk hullott. Ennél impotensebb miniszterelnökünk nem volt az írott történelem során.

appsso.eurostat.ec.europa.eu/nui/submitViewTableAction.do

De ne higgy az Eurostatnak, dugd vissza a fejed a gazdád seggébe, amit ő mond, biztos az az igazság. Ja, nem. :))

teéjesenmindegy 2019.02.25. 18:09:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
De ez egy baromság te fasz, Ez a pillanatnyi fogyasztást mutatja, kurvára semmi köze semmihez. Ostoba barom vagy még mindig.

teéjesenmindegy 2019.02.25. 18:11:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
4,8 százalékos volt a gazdaság növekedése, az adósságállomány 71 százalék alá csökkent, a munkanélküliségi ráta 3,6, a bruttó bérek és a keresetek több mint 11 százalékkal nőttek tavaly.

nesze cicus

törppicur 2019.02.25. 18:36:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Mar megint taploskodsz erveles helyett - ennyit tudsz. Remelem ez nam csaladi vonas nalad, csak felvett szokas, igyekezz kinőni! Kezdheted azzal, hogy velem kapcsolatban a gecigazda, segg, és faszszopo kifejezeseket mellőzöd, utana hatar a csillagos eg

Érdemben:
Amit en linkeltem az vasrloi paritason ertekeli at a GDP-t
Lehet neked ez bonyolult, de hidd el eu-s statisztika ez is, szerintem leirja fogyasztoi szinten a termelest, valamivel jobban mutatja a filyamatokat annal, amire te szoktad itt kiverni, azaz a költesre, mivel az a hiteleket is tartalmazza
Igaz ennek a tablazatnak van egy szepseghibaja, nem teged igazol

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 18:40:00

@teéjesenmindegy: "4,8 százalékos volt a gazdaság növekedése"

2,2% volt az átlag a geci uralkodása alatt. 7%-ot ígért, mikor átbaszta a fejeteket, fideSSfasszopók.

EU-segíly nélkül 0,2%. Az NULLA!

"az adósságállomány 71 százalék alá csökkent"

A manyupot is beleszámítva 70% volt az államadósság. A geci 74%-ra NÖVELTE. Azóta is egyre növeli, csak mázlijára Soros György patrióta gyorsabban növeli a világgazdasági konjunktúrát, és vele a GDP-t. (Ugye a geci gazdád szerint Soros György patrióta irányítja a világot.)

A geci gazdád azt ígérte, hogy 2018-ra 50%-ra csökkenti az államadósságot, mikor megint átbaszta a fejeteket, fideSSfasszopók.

"tavaly"

Egy évet kiragadsz. Egy választási évet, barom. 2016-ban meg 20%-ot esett vissza a beruházás. Miért nem azt lobogtatod, idióta.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 18:41:30

@törppicur: "taploskodsz"

Leereszkedem hozzátok, fideSSfasszopó. Ha nem tetszik a rencer, Kubatovnál panaszkodj, aki ideküldött trollkodni, baromarc.

John Brennan 2019.02.25. 18:43:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Hogyan fogyasztod el, amit nem termelsz meg? - hitelből, amit később majd vissza kell fizetni. Mivel az aktuális fogyasztás nálunk sokkal kisebb, mint a GDP, mert magas a megtakarítási ráta és csökken az adósságszint, ezért fenntartható a fejlődés, nem úgy, mint 2010 előtt, hitelből fogyasztani, valamint most a románoknál, horvátoknál.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 18:43:43

@törppicur: "ertekeli at a GDP-t"

Mit számít neked a GDP, fideSSfasszopó? Megeszed? Felrajzolod a falra? Az számít, amit a pénzeden megveszel. És az Magyarországon a legkevesebb. 27% az ÁFA, baromarc. Na EBBEN világbajnokok vagyunk.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 18:52:30

@John Brennan: "magas a megtakarítási ráta"

:))

Mosdatod a szerecsent, fideSSfasszopó. De nem megy ez neked. Hasonlítsad magunkat magunkhoz. 2010 óta nagyjából ugyanannyi a fogyasztás az EU28-hoz képest. Majdnem MINDEN másik országnak látványosan nőtt a régióban. Na, kakás még a szerecsened? :))

Egyedül Szlovákiának nőtt csak 2%-kal, de az is a miénk KÉTSZERSE, és eleve magasabb bázisról indultak.

Gondoltad volna 2010-ben, 8 év múlva a magyarok mennek Romániába vendégmunkásnak?

"Romániába járnak dolgozni Békés megyéből

Százával járnak Békés megyéből aradi gyárakba dolgozni – derül ki a Szabad Föld riportjából. Pedig 70-80 kilométer az út csak oda, és a határon is meg kell várni, amíg ellenőrzik az iratokat. Műszakváltás előtt és után mégis sorban állnak a munkásbuszok a battonyai határállomáson"

24.hu/kozelet/2018/06/26/romaniaba-jarnak-dolgozni-bekes-megyebol/

Ezt tette a geci gazdád. És azt hazudta, hogy tíz év múlva lehagyjuk Ausztriát. És ti ezt is beszoptátok, fideSSfasszopók.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 19:01:04

@teéjesenmindegy: "birkázzátok és lenéztek hárommillió szavazót?"

Hát nem mondhatom rájuk, hogy agysebészek. :))

Nincs a fideSSnek max. pászázezer hazaáruló bolsevik keménymag szavazója. A többi deprivált nincstelen falusi rettegő, aki elhiszi a pártállami hazugságözönt, mert minden médiából csak azt hallja, hogy jönnek őt megerőszakolni migráncsok milliói, és csak a csüngőhasú porbafingó mentheti meg őket a megerőszakolástól. Meg a nőket is.

Kanadában favágó versenyt rendeznek. A legkeményebb muksó fél óra alatt letarol 10 hektárt. Persze ő a győztes.
Megkérdezik az újságírók:
- Joe, ez fantasztikus, hihetetlen, mondja, hol tanult meg így fát vágni?
- A Szaharában.
- A Szaharában? De hiszen ott nincsenek is fák!!!
- MÁR nincsenek.

Migráncs viszatartó versenyt rendeznek. A legkeményebb muksó egy csüngőhasú porbafingó fél óra alatt visszatart százezret. Persze ő a győztes.
Megkérdezik az újságírók:
- Mr. Geci, ez fantasztikus, hihetetlen, mondja, hol tanult meg így fát vágni?
- Magyarországon.
- Magyarországon? De hiszen ott nincsenek is migráncsok!!!
- MÁR nincsenek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 19:08:01

@teéjesenmindegy: "Ez a pillanatnyi fogyasztást mutatja"

:))

Angolból egyes, leülhetsz, fideSSfasszopó.

Valójában a tényleges egyéni fogyasztás.

"Actual individual consumption, abbreviated as AIC, refers to all goods and services actually consumed by households. It encompasses consumer goods and services purchased directly by households, as well as services provided by non-profit institutions and the government for individual consumption (e.g., health and education services). In international comparisons, the term is usually preferred over the narrower concept of household consumption, because the latter is influenced by the extent to which non-profit institutions and general government act as service providers. "

ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Glossary:Actual_individual_consumption_%28AIC%29

teéjesenmindegy 2019.02.25. 19:09:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Hát nem mondhatom rájuk, hogy agysebészek. :))"
De legalább nem keresik a török frontot spanyolországban, mint egyes balfaszok :D:D:D

Cicus, miért ne mehetnének Romániába dolgozni, ha éppen oda nyitott a multi gyárat. Komáromba meg a szlovákok jártak át, és van osztrák, aki győrbe jár át dolgozni. Na? Most ilyenkor mi van? Megbaszódott a világod?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 19:14:44

@teéjesenmindegy: "Várháborúk korszakában nem beszélünk frontvonalakról"

Amiről te nem beszélsz, az nem Magyarországon volt, hanem a Földközi-tengeren és Észak-Afrikában. :))

Itt húzódott az Oszmán birodalom határa, voltak villongások, de a valódi nembeszélszrólához viszonyítva nem jelentősek. Persze ennyi is elég volt ahhoz, hogy 150 év alatt nagy területeken gyakorlatilag kipusztult a lakosság.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 19:19:55

@teéjesenmindegy: "a gdp semmit nem számít"

A GDP-t szokták nézni, mert erősen korrelál az egyéni fogyasztással.

"AIC per capita is usually highly correlated with GDP per capita, because AIC is, in practice, by far the biggest expenditure component of GDP."

ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Glossary:Actual_individual_consumption_%28AIC%29

De látod, hogy a geci tolvaj uralma alatt a kettő elszakadt egymástól. Ezért hülyeség nézni a GDP-t, ha az egyéni fogyasztás érdekel. A GDP-t nem tudod megenni, nem tudsz rajta utazni, nem építhetsz belőle házat magadnak...

enrikokaruszo 2019.02.25. 19:30:12

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: valóban, a kerítés és a kapcsolódó intézkedések elegendőnek bizonyultak, most másfelé szarják össze a határt a segélyre vágyók

vajdasagi 2019.02.25. 19:31:11

@nemecsekerno_007: Azt írtad nekem nemes egyszerűséggel, hogy az, amit én írok egyszerűen nem igaz. Csakhogy én Neked egyszerre több dolgot írtam. Légy szíves azt is mondd meg, hogy szerinted ebből mi a "nem igaz":

1. "A körülöttünk lévő országok mind jobban fejlődnek, mint mi." Ezt az EU minden
táblázata mutatja. 9 év alatt többet nőttek a románok, a szlovákok, a lengyelek, a
csehek. Még a Bulgárok is (noha ők olyan mélyről, hogy az nem kunszt).
Ezt cáfolod? És ha ezt én az EUSTAT adataival alátámasztom, akkor netán
megváltoztatod a véleményedet?

2. "Az EU központi pénzeiből majd a következő körben sokkal kevesebbet kapunk, mint
mások, mert itt makrancoskodunk". Ezt ugyan most még cáfolhatod, de kb. 1 éven
belül majd kiderül. Ne feledd, az internet nem felejt. Akkor majd bevallod, hogy
tévedtél, és a kormány az országra nézve kártékonyan politizál?

3. "Nagyon meglep, hogy hogy lehet valaki ennyire rövidlátó." Netán ezt cáfolod?
És akkor ebből az nem igaz, hogy engem ez meglep, vagy az nem igaz, hogy
Te rövidlátó lennél? Melyik nem igaz, de sasszem és észkombájn.

enrikokaruszo 2019.02.25. 19:31:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: valóban, a kerítés és a kapcsolódó intézkedések elegendőnek bizonyultak, most másfelé szarják össze a határt a segélyre vágyók...vagy nézd az olasz intézkedéseket, ugye, szahara...ócska viccekkel a kocsmába menj, jóember, vagy nincs már hitel?

mgdé 2019.02.25. 19:33:07

@törppicur:

"
Magyarország 68
Lengyelország 68
Görögország 73
"

De hát ebben a görögök előttünk vannak.
TŰRHETETLEN!!!
Azonnal kirúgni Mellár Tamást!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 19:37:58

@enrikokaruszo: "most másfelé szarják össze a határt a segélyre vágyók"

Szóval meghazudtolod a geci gazdádat? Kubatov nem fog örülni, mára nem kapsz fizetést. A geci azt hazudta, hogy megvédte Európát a migráncsoktól, te meg azt állítod, csak arrébb tessékelte őket. Hát te már a hazaárulót is elárulod? :))

teéjesenmindegy 2019.02.25. 19:39:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Magyarázz el valamit, te bölcsek bölcse.
2010 ben volt 11,5% munkanélküliség. Most 3%
A fizetések 10 év alatt minimum a duplájára nőttek, de inkább több. A megtermelt hazai össztermék szintén folyamatosan nő.

Szóval többen dolgoznak, nagyobb fizetésért. Ez tény. Akkor milyen elbaszott számítások alapján hozod ki, hogy rosszabbul élnek?

vajdasagi 2019.02.25. 19:48:16

@teéjesenmindegy: Biztosan fáj, ha valaki az elvek mentén él, és nem a zsebe irányítja. De hidd el, van ilyen. Amúgy meg:"birkázzátok és lenéztek hárommillió szavazót? "
Tudod, ebből a 3 millióból két millió valóban eléggé tudatlan. Öreg anyóka Nógrád megyében, aki attól fél , hogy oda megy hozzá a migráncs és menten megerőszakolja a lányát. De még nem látott migráncsot.

Aztán vannak olyanok, akik trafikot kaptak, meg hasonlókat. És végül ismerek olyanokat, akiknek személyesen hasznára vált az adópolitika, mert az tényleg jó, és elég nehéz a megélhetésük ahhoz, hogy ne az elveik, hanem a zsebük szerint szavazzanak. És végül van 1000 oligarcha, aki csak itt lophat ennyit, ezért nagyon is érdeke fenntartani ezt a rendszert. Mond valamit az, hogy mészáros? Aztán marad még talán kétszázezer olyan, akik elveik mentén hiszik, hogy jobb ez, mint a bizonytalan, meg mint a fletó (egyébként a fletót senki sem akarja vissza, csak ezek ezt nem szeretik végiggondolni, mert így kényelmesebb nekik a fene nagy kultúrforradalmat végignézni anélkül, hogy émelyegne a gyomruk). Szóval elég vegyes ám az a kétmillió és valamennyi ember.

A másik oldalon látom én a Momentumot a maga most még talán párszázezer követőjével. De kapaszkoj meg: ott nem látok undorító férgeket sem a politikusaik között, sem az őket támogató tömegek között. Meg a blogjaik is szimpatikusak. És különösen: ott nem fizetett trollok dumálnka, mint nálatok a habony-kommandó. Azok bizony mind szimpatikus emberek, akikre én szívesen bíznám a kormányzást.

dunántúli gyerek 2019.02.25. 19:53:05

@vajdasagi: Ez is hulyeseg.

2014ben is segg picsara verte a Fidesz az egyesult ellenzeket, egy szal migrancs nelkul.

Es addig meg nem is volt nagyon beremeles, csak aztan. Szoval szep dolog azt hinni hogy migrancs nelkul majd azonnal megbukik a Patas, csak hat nem.

törppicur 2019.02.25. 19:54:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: te igen faszagyu
Ha nincs gdp akkor is tudsz kolteni hitelbol
Az jo?
Valamikor kesobb majd megcsinalod hozza a gdp-t aztan feldughatod kozben a fogyasztast a seggedbe
A jolet merteke a bevetel nem a fogyasztas - a fogyasztascsak az ilyen felhulyeknel elso szamu parameter, mint te meg a fogyasztasorientalt ballib faszok
Gondolkozz is ne csak egyel, b+

teéjesenmindegy 2019.02.25. 19:56:15

@vajdasagi: Ja, az öreg anyóka, aki elhiszi, hogy pár hülyegyerek majd német fizetést meg nyugdíjat ad jövő évtől, ha ő kerül a hatalomra?

A trafikok, mi? Abból aztán annyi van, hogy talán még a momentumnak is van annyi szavazója.

Tudod, vicces, hogy te ugye megállapítod, hogy mindenki fizetett troll, aki nem te vagy, innentől kicsit röhejes a nagy szimpátiád a momentummal.
Valami félmilliárd forintot nem eltüntettek, egyébként?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 19:57:17

@teéjesenmindegy: "2010 ben volt 11,5% munkanélküliség. Most 3%"

Áldassék Soros György patrióta, aki a világgazdasági konjunktúrát elhozta nekünk, még a geci se tudja ezt negatívba fordítani.

A magyar munkanélküliek találtak maguknak munkát... Londonban, Berlinben.

A munkanélküliek számát úgy harmadolta meg a geci, hogy az ellátásuk idejét megharmadolta. Biztos örülnek neki.

Meg egy csomó munkanélküli papíron közmunkában dolgozik, az árok partján kapirgálja a gazt.

Szóval átbaszta a fejedet a geci gazdád megint. :))

"A fizetések 10 év alatt minimum a duplájára nőttek"ű

Áldassék Soros György patrióta, aki a világgazdasági konjunktúrát elhozta nekünk, még a geci se tudja ezt negatívba fordítani.

A régiós országokban sokkal jobban nőttek, lemaradtunk, utolsók lettünk.

"A megtermelt hazai össztermék szintén folyamatosan nő."

Áldassék Soros György patrióta, aki a világgazdasági konjunktúrát elhozta nekünk, még a geci se tudja ezt negatívba fordítani.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 20:16:35

@teéjesenmindegy: "rosszabbul élnek"

Te hülye barom állat, szutyok tudatlan félanalfabéta fideSSfasszopó, senki nem mondta, hogy rosszabbul élnek. Hogy a picsába élhetnének rosszabbul egy évtizednyi soha nem látott méretű világgazdasági konjunktúra közepette, idióta! Erre még a geci gazdád se képes.

A geci gazdád hazudta 2006-ban hogy rosszabbul élnek mint 4 éve és akkorát zakózott a választásokon hogy a fal adta a másikat.

A geci uralkodása alatt lecsúsztunk az utolsó helyre. Magyarország lett az EU legszegényebb állama. Az EU28 átlaghoz képest 1%-ot javultunk, SEMMIT, míg a régiós országok jelentősen javultak. Az EU28 is jelentősen javult, de mivel hozzá viszonyítunk, végig 100% maradt. Érted mit jelent viszonyítani? Másodikban megbuktál matekból és úgy maradtál, faszkalap?

@Kubatov_apád_fasza: Ne ilyen félanalfabéta trollokat küldj, mert két számot nem tudnak összeadni.

John Brennan 2019.02.25. 20:41:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Világgazdasági konjunktúra 2008-ig volt, azóta mérsékelt a növekedés Európában. Lecsúszásunk a szlovákokhoz, baltiakhoz képest ekkor történt meg, 2010-ig. 2013 óta halmozott növekedésünk az élmezőnyben van, tavaly elsők voltunk.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 20:55:21

@törppicur: "Ha nincs gdp akkor is tudsz kolteni hitelbol"

2010 és 2017 a mi költésünk is sokat nőtt. A régiós országok hitelből vertek ránk 10%-ot? Na elmész a picsába, fideSS seggnyaló.

Sir Galahad 2019.02.25. 20:59:04

@vajdasagi: Persze, írtam is, hogy van egy nagyon szűk réteg, aki fanatikusan politizál. Na, ők képesek ilyesmire tényleg. De ők nagyon kevesen vannak. A többség pénzért megy ki.

Sir Galahad 2019.02.25. 21:03:11

@nemecsekerno_007: Rengeteg vitám volt már, ahol próbáltam elmagyarázni a felosztó-kirovó nyugdíjrendszert. Szerény eredménnyel.

teéjesenmindegy 2019.02.25. 21:13:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"actual individual consumption" nálad egyenlő szegénység? Te ostoba barom, bazmeg, azt sem tudod, hogy milyen mutatókat nézel, csak ugatsz.

Mondom, költözz Romániába, ha szerinted ott annyira jó, mert találtál egy olyan mutatót, amit senki soha nem néz.

paraszthajszal 2019.02.25. 21:14:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
„2010 és 2017 a mi költésünk is sokat nőtt. A régiós országok hitelből vertek ránk 10%-ot?”

Államadósság/GDP arány:
Magyarország 2010: 80,2%, 2017: 73,3% –6,9%: Sajnos még mindig magas, ezért a törlesztés a GDP-nk igen nagy hányadát emészti fel a régiós versenytársainkhoz viszonyítva, ezt a magas rátát az El Qró-koalíció hagyományozta ránk (és ne fogjuk a válságra, hiszen a válságig is jelentősen növekedett az I. Orbán-kormány 2002-es leköszönésekor tapasztalt szinthez képest; persze egy jó részét még Kádár atyánk hagyta ránk, akit szintén csak az AIC folyamatos növelése érdekelt, a GDP stagnálása idején is).

Románia 2010: 29,7% 2017: 35,1% +5,4%: Még mindig egészen alacsony szinten van, de egyértelműen nőtt, el lehet mondani, hogy a románok valóban hitelből költöttek többet. De van mire elereszteni a gyeplőt, hiszen a magyar MSZP-SZDSZ kormány leköszöntekor a román államadósság értéke kevesebb, mint a maastrichti küszöbérték fele volt.

Bulgária 2010: 15,3% 2017: 25,6 +10,3: Ugyanaz a tendencia, mint románéknál, csak hatványozva. De megtehették, hogy berúgták az állami stimulus pörgette hajtóműveket, hiszem a maastrichti határérték negyedéről inultak; ilyen alacsony szint mellett a törlesztés nem von el jelentős erőforrásokat a gazdaság egyéb szereplői, a háztartási fogyasztás elől.

Görögország 2010: 146,2% 2017: 176,1% 29,9%: Ők az elrettentő példa, hogy mi lett volna, ha az El Qrás még egy-két cikluson keresztül folytatódik. Pedig közben az AIC és a GDP már nem nőtt, hanem csökkent az EU-28-hoz képest! A tanulság, hogy ha az államadósság átlép egy küszöbértéket, akkor már csak sziszüphoszi erőfeszítések, óriási áldozatok árán állítható meg az adósságlavina. Ezért se volt Orbánéknak más választása, mint a takarékoskodás, mégha ez a fogyasztást visszafogta is. A fenntarthatóság fontosabb, mint a hedonizmus pillanatnyi öröme.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 21:16:17

@John Brennan: "Lecsúszásunk a szlovákokhoz"

Igen. Azóta csak kétszer annyit nőtt a fogyasztásuk (2%), mint nekünk (1%) az EU28-akhoz képest.

"baltiakhoz képest ekkor történt meg, 2010-ig."

Nem igaz.

2010

Lettország 55%
Észtország 59%
Magyarország 61%
Litvánia 66%

2017

Magyarország 62%
Lettország 68%
Észtország 73%
Litvánia 88%

Lettország és Észtország még alattunk volt. És mindegyik több mint 10%-kal nagyobbat nőtt a geci uralkodása alatt. Ennyire impotens miniszterelnöke még soha nem volt az országnak. Döglöttgecinek kéne hívni. :))

A nagyobb kép:

2010

Bulgária 44%
Románia 53%
Lettország 55%
Horvátország 58%
Észtország 59%
Magyarország 61%
Litvánia 66%
Lengyelország 68%
Szlovákia 74%
Csehország 74%
Szlovénia 80%
Görögország 95%

2017

Bulgária 54%
Magyarország 62%
Horvátország 62%
Románia 68%
Lettország 68%
Észtország 73%
Szlovákia 76%
Lengyelország 76%
Görögország 76%
Szlovénia 77%
Litvánia 88%

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 21:27:23

@paraszthajszal: "ha az államadósság átlép egy küszöbértéket, akkor már csak sziszüphoszi erőfeszítések, óriási áldozatok árán állítható meg az adósságlavina."

Na, ezért tragédia, hogy az impotens geci a miniszterelnök. A manyuppal rögtön tíz százalékkal tudta volna csökkenteni az államadósságot. De ő MOL részvényeket vett, meg más módokon vert a pénz seggére. Azóta se adott számot róla, hogy mennyit lopott el belőle, és mennyit herdált el.

Akkora EU-segíly pénzeső esett ránk, hogy ha annyit az államadósság csökkentésére fordított volna, ma 25%-on állna az államadósság. Ehelyett csak növelte.

De az EU-segílyből térkő lett, meg kastélyok a Mészarosnak.

Még te is jobban értesz a gazdasághoz, mint az Eltolcsy. Ez is tragédia.

teéjesenmindegy 2019.02.25. 21:35:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Annyira fájdalmasan hülye vagy, hogy nem is igaz.
"Akkora EU-segíly pénzeső esett ránk, hogy ha annyit az államadósság csökkentésére fordított volna, ma 25%-on állna az államadósság."
Bravó, te közgáz géniusz. Ezt is feljegyezzük a török frontvonalak mellé.
Szóval bámulatos, hogy minden egyes szavad baromság cicus.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 21:37:12

@teéjesenmindegy: ""actual individual consumption" nálad egyenlő szegénység?"

Tényleges egyéni fogyasztás. Angolból egyes, leülhetsz fideSSfasszopó. :))

"költözz Romániába"

Én hazafi vagyok, bolsevik hazaáruló gecik, nem tudtok a hazámból elüldözni. Inkább ti kotródjatok szerelmetes Putyinotokhoz.

"találtál egy olyan mutatót"

Nem kell keresni, sajnos szinte minden mutatónk szar, köszönhetően a geci gazdádnak.

"Ha Szlovákiával és Romániával vetjük össze a mutatóinkat, szinte sehol sem leszünk elsők.

Olyan infografikát közölt a HVG, amelyet sokáig böngészhet az, akit érdekel, hogyan állunk Szlovákiához és Romániához képest. Ám minél tovább nézzük az ábrát, annál kedvetlenebbek leszünk.

A gazdasági mutatókban sorra vesztünk, az egészségügy-politikára utaló adataink egyenesen rémisztőek, de a szegénységi adataink sem adnak okot sok örömre."

hvg.hu/gazdasag/20170707_Egyetlen_abra_osszefoglalja_hogyan_csuszunk_le_a_regioban

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.25. 21:39:04

@teéjesenmindegy: Költhette volna gazdaságfejlesztésre, oktatásra a geci gazdád, nem térkőre és kastélyra Mészarosnak.

John Brennan 2019.02.25. 21:49:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nem mered bemásolni a 2002-es adatokat.
Segítek: (forrás: www.indexmundi.com/factbook/countries)
GDP/fő, vásárlóerőparitáson, dollárban, 2002-ben:
Magyarország 16004
Észtország: 13930
Lengyelország: 12331
Szlovákia: 13853
Románia: 9290

Magyarország 21789
Észtország: 21245
Lengyelország: 20956
Szlovákia: 24278
Románia: 15821

növekedés 2002 és 2010 között:

Magyarország +36%
Észtország: +52%
Lengyelország: +70%
Szlovákia: +73%
Románia: +70%

A harmadik helyről (Szlovénia és Csehország mögött) így kerültünk a középmezőny aljára 2010-re, (úgy, hogy közben +30% államadósságot halmozott fel Megyesi és gyurcsan).

teéjesenmindegy 2019.02.25. 21:57:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Mert igen, az uniós pénzek már csak olyanok, hogy államadósságot lehet belőlük törleszteni, meg oktatást. Az így megy.

törppicur 2019.02.25. 22:17:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem lehetsz ennyire agyatlan, korlatolt ballibbant gondolkodasu jobboldali seggfej
Fogd mar fel, hogy azt lehet elkolteni amit megtermeltel, valoszinu az uto bi fogalom az ismeretlen neked, mint a hasonlo ciganygondolkodasuaknak
Van penz, elkoltom, az enyem vagy a mase neked is meg nekik,is mindegy
Ahelyett hogy felfognad, csinalsz gdp-t, eloszor fizeted az adossagot, utaba a tobbit vagy felzabalod vagy felrerakod
Nekunk a vasarloerteken szamolt gdp-nk nem annyra rossz, de van egy csomo adossagunk, amir torlesztunk, meg nemileg no,a megtakaritasunk is
Az, hogy a romanok most tobbet zabalnak kevesebb bevetelbol lehet igaz, csak nekik nem volt megyo-gyurcsanyuk
Ami meg itt meg nem szerepelt, a ronanoknal meg a bolgaroknal is sokkal nagyobb a koltesi differencia a szegeny gazdag csoportok kozott, ha,egyszer kidugnad a szaros seggedet belpestrol mondjuk romaniaba megtudnad, vagy a birca meselhetne neked
De lehet, megint foloslegesen tanitottalak, maradsz az a hazatlan, tarstalan seggfej

vajdasagi 2019.02.26. 08:21:11

@Sir Galahad: Szia, azt válaszoltad nekem, hogy "Persze, írtam is, hogy van egy nagyon szűk réteg, aki fanatikusan politizál. Na, ők képesek ilyesmire tényleg. De ők nagyon kevesen vannak. A többség pénzért megy ki. "

Ennek nagy része igaz, de van egy részlet, amely nem igaz, pedig nagyon fontos. Mégpedig az, hogy "fanatikusan politizál". No, ez nem mindenkire igaz. Azok közül, akiket én ismerek , és a politika miatt mennek ki, azok éppenhogy nem politizálnának, hanem a szakmájuknak élnének. De rendkívül szenzitívek a társadalmi történésekre és igazságtalanságokra, és aki emellett még hívő keresztény is, az érzi a fidesz-kdnp álságos viszonyát a valáshoz is, meg a lakosság szélesebb rétegeihez is: no ő azért megy ki, mert gyűlölet szítás van. Ha nem lenne, akkor talán a miniszterelnökön meg az államelnökön kívül nem ismerne egy politikust sem. Akkor eljárna önkénteskedni, rendszeresen vért adna, és egy nyugis életet élte, amelyben a szakmájában alkot, este kocsmázik meg csajozik. No, az ilyen nagyon rendes emberek elveszítése felmérhetetlen kár egy nemzet számára. Valahogy azt gondolom, hogy az ilyenek több vért adnak, mint az itt megjelenő habony-kommandó trolljai összesen. (Téged nem sorollak feltétlenül ezek közé: azok mind sokkal butább stílusban írogatnak. Te valami más okból támogatod az egyébként vállalhatatlan NER-t. Nem is értem.)

nemecsekerno_007 2019.02.26. 11:29:30

@Sir Galahad: Jo, akkor nem vagyok egyedül :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.26. 12:08:48

@John Brennan: "Nem mered bemásolni a 2002-es adatokat."

Érdektelen. Különben se szeretem fényezni a bokrost.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.26. 12:10:03

@törppicur: "azt lehet elkolteni amit megtermeltel"

Egy faszt. Csak azt lehet elkölteni, ami adózás után megmarad. És a magyarok szénné vannak adóztatva. Ez is oka annak, hogy a legszegényebbek lettünk.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.26. 12:12:45

@teéjesenmindegy: "az uniós pénzek már csak olyanok, hogy államadósságot lehet belőlük törleszteni"

Közvetlenül nem. De náladnál 40-nel több IQ-val rendelkező debilek már meg tudják oldani, hogy az EU-segílyt ne elbasszák meg ellopják, hanem értelmesen felhasználják, és a felszabaduló eszközökből lehet államadósságot törleszteni.

"meg oktatást"

Így van. Az EU rengeteg pénzt ad oktatásra, ha kérjük.

John Brennan 2019.02.26. 12:16:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Bemásoltam é kiderült belőle, hogy akkor még 20%-al előzték az észteket, lengyeleket, szlovákokat.
Hoppá!!

John Brennan 2019.02.26. 12:18:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Bemásoltam éS kiderült belőle, hogy akkor még 20%-al előztÜk az észteket, lengyeleket, szlovákokat.
Hoppá!!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.26. 12:19:28

A két legkártékonyabb, legalkalmatlanabb és legimpotensebb miniszterelnökünk az elkúró és a geci.

Az elkúrót elzavartuk, a gecit nem lehet.
süti beállítások módosítása