• Washington Post: Trump alaposan melléfog, amikor lepaktál a liberális értékeket megtagadó kelet-európai államokkal, Orbán viszont azt hiszi, hogy Washingtonba Jeruzsálemen át vezet a legrövidebb út
• Merkel nagyívű beszédben állt ki az összefogáson alapuló nemzetközi rend mellett, elutasította a megosztó törekvéseket, ám az amerikai alelnök azonnal ellentmondott neki
• Webert ismét sarokba szorították a Fidesz EPP-tagsága miatt, kínjában azt találta ki, hogy Európa még jobban szétszakadna, ha a Néppárt megszabadulna Orbán Viktortól
A vezércikk úgy ítéli meg, hogy Pence és Pompeo gyatra üzenetet küldtek európai útjukon, amely teljesen kétbalkezesnek bizonyult. Az öreg kontinensen sokan gyanítják, hogy a Trump-kormányzat nem sokra tartja a szövetséget a britekkel, a franciákkal és a németekkel, inkább a földrész keleti felén nyomuló tekintélyelvű etnikai nacionalizmust pártolja. Az alelnök és a külügyminiszter ügyefogyott szereplése csak megerősíti ezt a következtetést. A diplomácia vezetője Budapesten nyitott, ahol az Orbán-rendszernek hódolt, noha a házigazda az illiberális demokrácia miatt virtuális pária lett az európai fővárosokban, a független sajtó és a civil társadalom elnyomása, a korrupt urambátyám rezsim, valamint az idegengyűlölettel és antiszemitizmussal kevert demagógia miatt. Pompeo ehhez képest új partnerségről áradozott.
Varsóban Pence arról beszélt, hogy növekszik a távolság a transzatlanti szövetségen belül, amiben igaza is van, csakhogy ennek Trump az oka, nem pedig az európaiak. Legyen szó akár Iránról, akár Izraelről. Az alelnök ugyan megerősítette a kölcsönös védelmi záradékot a Nato-n belül, ám Pompeo nem sok mindent ajánlott a magyar demokrácia védelmezőinek, amikor találkozott civil szervezetek képviselőivel, illetve több támogatást helyezett kilátásban a független sajtó számára. A fő üzenet azonban az volt, hogy a jelenlegi amerikai adminisztráció olyanokkal áll össze Európában, akik csúfot űznek a liberális értékekből. Ellenben rossz hírbe hozta azokat a szövetségeseket, akik 75 éve támogatják az USA globális vezető szerepét. Ezek után senki se lepődjön meg, ha Washington nem tud senkit sem maga mellé állítani, hanem nagyobb kezdeményekről van szó.
A müncheni Biztonsági Értekezleten a részvevők felállva ünnepelték a német kancellárt, aki hitet tett a nemzetközi együttműködés mellett, ám a hangulatot gyorsan lehűtötte az amerikai alelnök. Sokan úgy látják, hogy ez volt Merkel életének egyik legjobb beszéde, ha nem a legjobb. Igazolta azt, amit korábban a New York Times írt róla: a szabad világ utolsó védelmezője. Nagy kérdésként azt feszegette, hogy szétesik-e a világrend, vagy pedig az államok követik a 2. világháború tanulságát, mármint hogy a békés egymás mellett éléshez az összefogás kínálja a leghatékonyabb eszközt. Kiállt a multikulturalizmus és amellett, hogy az alapkérdésekben olyan megoldást kell találni, amely mindenki számára elfogadható.
Azt foglalta össze, hogy egy ideális világ érdekében viharos időkben különösen nagy szükség van stabilizáló tényezőként a NATO-ra, ám az elsősorban értékközösség. És ugyan Moszkva sorra sérti meg a nemzetközi jogot, de erre nem lehet nyakló nélküli fegyverkezéssel reagálni. Egyben sürgette, hogy Kínának is be kellene kapcsolódnia a nemzetközi fegyverzetkorlátozási tárgyalásokba. A miniszterelnök asszony nem gondolja, hogy az Északi Áramlat 2 miatt erősödne Németország függése az oroszoktól. Moszkva partner marad, hangsúlyozta, mert különben még inkább Peking hatása alá kerülne. Attól azonban Merkel nem fél, hogy túlságosan is megerősödnek a kínaiak.
Úgy vélte, hogy az Irán-politika osztja meg igazán a Nyugatot. Szerinte ki kell tartani a Teheránnal kötött nukleáris egyezmény mellett. A 4 évvel ezelőtti menekültválságról azt mondta, hogy akkor egy humanitárius szükséghelyzettel kellett megbirkózni, Berlin ezért segített. Mint megjegyezte, az USA milliárdokat invesztál a hadseregbe, Németország milliárdokat fordít emberbaráti célokra, mindkettőt megfelelőképpen méltányolni kell. Ugyanakkor meglehetősen élesen fogalmazott a washingtoni kereskedelmi politikáról.
Az utána következő Pence alelnök felszólalásából az derült ki, hogy mekkora árok húzódik Európa és az USA között. Gyakorlatilag elismételte Trump követeléseit, a többi közt a katonai kiadások ügyében. Állást foglalt az Északi Áramlat 2 ellen, és egészen más véleményt fogalmazott meg Irán kapcsán, mint Merkel. Különvéleményt jelentett be az afgán katonai jelenlét szükségességéről is, azaz rögtön megmutatkozott, hogy a német stratégia számára kemény korlátokat jelentenek az eltérő tengerentúli érdekek.
Miközben a világ a bizonytalanság süpped, Európa összement, törpe lett, a közel- és közel-keleti háborúk, valamint a migráció gondjai közepette. Így ítéli meg a helyzetet a kommentár, amely azt is a gondok közé sorolja, hogy az EU megfeledkezett a párbeszédről Oroszországgal, ellenben romboló düh hatolt be a zsigereibe. A bajok gyökerét persze az amerikai elnök jelenti, hiszen Trump a külpolitikában maga a két lábon járó válsághelyzet.
Münchenben a Biztonsági Konferencia leltárba veszi a bajokat. Így azt, hogy Amerika kiszámíthatatlan, ingadozik a visszavonulás, illetve a minden stratégiát nélkülöző állandó provokációk között. Frontálisan ütközik a feljövő Kínával, amely világpolitikai szerepre törekszik és olyan fogalmakat is maga akar meghatározni, mert a szabadság és liberalitás. Eközben Európa a széthúzó erőktől szenved. A növekvő instabilitásból nem csupán a populisták és a demokráciával szembenálló körök húznak hasznot. A nacionalisták és az intézményeket elutasító mozgalmak szintén úgy gondolják, minden történelmi tapasztalat ellenére, hogy a földrész erősebb lesz, ha kis egységekre esik szét.
Hogy Oroszországgal rosszra fordult a viszony, azért Putyin a felelős. Az európai demokráciák sebezhetőek az új dezinformációs eszközökkel szemben, tépázza őket a belső kétség és fenyegető a készülő gazdasági vihar. Eközben az emberek mind inkább gyökértelennek érzik magukat, ami azután a pártok és az intézmények elleni lázadáshoz vezet. A politikai közép helyén hatalmas lyuk tátong. Itt van a fokozódó bizonytalanság alapja, ami azután az államok közti kereskedelmi összetűzésekbe, populista keresztes hadjáratokba torkollik. Vagyis, hogy az emberek nem értik meg az összetett kérdéseket és radikalizálódnak. Már köröznek a keselyűk, készen arra, hogy lecsapjanak a rendszer maradványaira, mert a gondokra hiányzik az intelligens megoldás.
Manfred Weber úgy gondolja, hogy ha kitennék a Fideszt az Európai Néppártból, az a Brexithez hasonló szakadást idézne elő az EU-ban. A konzervatívok bizottsági elnökjelöltje a a müncheni Biztonságpolitikai Konferencián a kelet-európai biztonsággal foglalkozó szekcióban szerepelt és egyik vitapartnere, az Eurázsia Csoport nevű elemző intézet vezetője, Ian Bremmer igen csak megszorongatta Orbán Viktor miatt, de ez ügyben kapott kellemetlen kérdéseket a nézőközönségtől is. Valamennyien azt feszegették, miként lehet összeegyeztetni a közösségi értékek megőrzését azzal, hogy a magyar kormánypárt még mindig az EPP tagja.
A politikus azonban kitért az egyenes válasz elől. Azt bizonygatta, hogy Magyarország nem részesül semmiféle kedvezményes bánásmódban, zajlik ellene a jogállami eljárás, amelyet ő is megszavazott Strasbourgban. Ám megismételte, hogy a normáknak csak akkor lehet érvényt szerezni, ha fennmarad a párbeszéd. Azon kívül utalt arra, hogy Orbánt törvényesen választották meg. Amikor ismét rákérdeztek a témára, Weber azzal érvelt: félő, hogy az egész uniót megosztaná, ha a fiatal demokratákat eltávolítanák a konzervatív pártcsaládból. Majd amikor még ez sem tűnt kielégítő válasznak, azzal hozakodott elő, hogy ki kell várni a 7-es paragrafus alapján folyó vizsgálat eredményét és akkor a magyar kormányfőnek lépnie kell.
A történelmi ellentétek dacára az EU bajkeverőinek udvarol Izrael – írja a kommentár a V4-ek és Netanjahu jeruzsálemi csúcstalálkozója előtt. Az esemény mindenképpen diplomáciai siker a házigazda számára, mert szoros kapcsolatokat tudott kialakítani a négyekkel, miután háttérbe tolta a vitás kérdéseket, amelyek a múltból, illetve az idegengyűlölet erősödéséből fakadnak. Lásd, hogy alig egy hete 3 ezer neonáci vonult fel Budapesten, amire izraeli részről mély hallgatás volt a válasz. Orbán és Kaczynski olyan identitás politikát visz, aminek része, hogy nacionalista alapokon átírják a 2. világháború időszakának történetét, és eszerint a két ország vagy hős vagy áldozat. Egy izraeli szakértő azt mondja, itt nem a holokauszt tagadásáról, hanem a történelem eltorzításáról van szó, és ehhez Netanjahu segédkezet nyújt.
A vendéglátó trójai falóként használja a Visegrádi Csoportot az unió ellen, mert azt ellenfélnek tekinti a palesztin konfliktus rendezése során. Hiszen Brüsszel továbbra is elutasítja a területfoglalást és nem hajlandó Jeruzsálemet fővárosként elismerni. A négyek szintén helyet keresnek a posztliberális rendben. Úgy gondolják, hogy Washingtonba Jeruzsálemen keresztül vezet az út, ez Orbán stratégiája. De azért is szüksége van Netanjahura, hogy cáfolja az antiszemitizmus vádját, miután a kormányfőt ilyen támadások érik a Soros elleni kampány miatt. Heiszler András ezt úgy fogalmazza meg, hogy a hatalom szándékai nem zsidóellenesek, de a hivatalos kommunikáció gerjesztette az antiszemitizmust. Épp ezért szólították fel nyílt levélben a hadjárat beszüntetésére a politikust, mert a közösség tagjai már kezdenek félni. Ezzel együtt csak kevesen települnek át Izraelbe, számuk tavaly mindössze 43 volt, szemben a 2017-es 65-tel. De azt Heiszler is elismeri, hogy a zsidóság soha nem kapott annyi állami támogatást, mint napjainkban.
