B1 blogcsalád



Háború a Fidesz csúcsán: Orbán "csak" ellehetetleníténé az ellenzéket, Kövér megsemmisítené

2019. február 12. - ashwood

bb_l9768_0.jpgKövér Lászlót a Fidesz élő lelkiismeretének szokás nevezni - lényegében minden alap nélkül. Kétségtelen: a házelnök elvhű antikommunista, már amennyiben csak néhányszor pördült meg szélkakas módjára, szemben Orbánnal, aki épp arra áll, amerre szerinte a legjobban megéri.

Tisztázzuk már a legelején: arról a Kövér Lászlóról beszélünk, aki - még mielőtt megszerezte volna a Fidesz egyes számú párttagkönyvét – kis, piros párttagkönyvvel a zsebében az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetében kezdet karrierjét. (Az már csak hab a tortán, hogy a politikusok pártállami múltját feltáró Mécs-bizottság működése során Kövét, aki épp a titkosszolgálatokat felügyelte miniszterként, nem járult hozzá, hogy a parlamenti testület nyilvánosságra hozza a múltjával kapcsolatos információkat.)

De nem kellett sokat várni a fordulatra: a Fidesz alapítójaként gyorsan megtalálta a hangot a liberálisokkal, a hatalomért később pedig a jobboldallal. Már a szocdem család sarja a legnagyobb kereszténydemokrata, istenfélő farizeusok egyike. De ne feledjük a kövéri intelmet: kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna.

Saját múltjával és családjával való, pszichopatológikus szembefordulását mi sem jelzi jobban, minthogy a házelnök megállás nélkül kommunistákról beszél egy olyan országban, ahol még a magukat szocialistáknak/szocdemeknek tituláló politikai erők is komoly viszolygást éreznek a kommunizmus minden tanításával szemben. Kövér számára a "kommunista" nem más, mint izzó gyűlöletének tárgya, kommunista pedig az, aki épp gyűlölni kíván.

Ezek után nem meglepő, hogy szemben Orbánnal, aki vérbeli populistaként kizárólag a politikai haszonelvet tartja szem előtt a hatalom megszerzése és megtartása érdekében, egészen másként látja és kezeli az ellenzéket, mint a gyűlölettől hajtott Kövér. A miniszterelnök épp csak annyira gyűlölködik mindig – az épp kiválasztott ellenséggel –, hogy néhány hét, hónap vagy év múlva teli szájjal letagadhassa. Emellett tisztában van azzal: autoriter rendszerének szüksége van az uniós százmilliárdokra, és az EU-tagsággal együtt járó, más előnyökre is - ehhez pedig nélkülözhetetlen az ellenzék, mint demokratikus fügefalevél az illiberalizmuson.

Orbán nem olyan "jó", mint Lenin: bár ő is az ablaka alatt hangoskodó ellenzék közé lövethetne, nem szívjóságból adja vissza a "labdát". Az irányítása alatt álló Állami Számvevőszék adminisztratív eszközökkel eddig is mindent megtett az ellenzéki pártok meggyengítése érdekében, felszámolni azonban esze ágában sincs a vele szemben álló párokat. Neki bőségesen elég, ha nincs pénzük kampányolni, és folyamatosan a működés és megszűnés határán billegnek.

Vele szemben Kövér minden alkalmat megragad, hogy ha kell, egyesével vadássza le, személyes életében lehetetlenítse el a neki nem tetsző, így aztán kommunista politikusokat.

Senkinek ne legyenek illúziói: a házelnök valóban bevetette volna az irányítása alatt álló karhatalmat a rabszolgatörvény elfogadása ellen tiltakozó ellenzéki képviselőkkel szemben. Orbán volt az, aki ezt megakadályozta. Újra: nem szívjóságból, csupán egyszerű számításból. Kövér tobzódott volna az erőszakban, míg Orbán tisztában volt azzal, hogy így csak mártírt csinált volna a politikusokból.

Ugyan ez a konfliktus húzódik meg a házelnök legújabb, egyszemélyi döntése mögött is. Miközben a kormánypárti többség van a házbizottságban, mégsem volt képes a testület dönteni az ellenzékiek megbüntetéséről. Így végül Kövér egyedül határozott a

fizetések megvonásáról. Ugyan így a házelnök rendelte el Demeter Márta újbóli, nemzetbiztonsági átvilágítását.

Itt érdemes azonban tisztázni az átvilágítás egy-két technikai részletét. Egy ilyen átvilágításon, a szó általános értelmében, nem lehet megbukni. Az átvilágítást végző titkosszolgálatok a folyamat végén jelentést készítenek, amelyben jelzik, hogy találtak-e kockázati tényezőt vagy sem. A lényeg pedig épp itt keresendő: noha azt gondolnánk/remélnénk, hogy a titkosszolgálati munka független az aktuálpolitikától, ezúttal is kiderült, hogy ilyen csak egy jogállamban képzelhető el. Ma Kövér és a NER azt tekinthet nemzetbiztonsági kockázatnak, amit épp jónak lát. Egyszer látott egy hírt Soros Györgyről? Sorosista! Megosztott valamit a közösségi oldalakon? Sorosista! Beszélt már civilekkel? Güllenista! Sorosista! Innentől kezdve pedig Kövér és a fidesznyik többség kezében a döntés, hogy minden, megismerhető tény nélkül, példátlan módon megfosztanak-e bizottsági tagságától egy ellenzéki képviselőt.

Mindezzel pedig komoly precedenst teremt Kövér László. Innentől kezdve ugyanis bármit megtehet és meg is tesz majd a parlamentben. Márpedig az jog szerint az ő játszótere, hisz neki adta Orbán.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr914621946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

John Brennan 2019.02.12. 11:14:42

Kövér Lászlóból remélem lesz még köztársasági elnök.

2019.02.12. 11:55:04

"Kétségtelen: a házelnök elvhű antikommunista, már amennyiben csak néhányszor pördült meg szélkakas módjára, szemben Orbánnal, aki épp arra áll, amerre szerinte a legjobban megéri"

Miben nyilvanul meg az antikommunistasága? Pl. hol volt a manyup államosítaskor vagy korábban a hülyenépszavazáskor? Amikor a kizsakmanyolásos marxista kliséket puffogtattak a Fidesz vezető politikusai, akkor tiltakozott?

Ja, hogy az antikommunistasága és az "elvhűsége" csak kifelé irányul?

havrilla 2019.02.12. 13:34:22

@Zabalint:
Tényleg ennyire hülye vagy? Akkor miért csodálkozol, hogy nincs tüntetőtömeg, nincs országbénítás és nincs ellenzéki szavazó?

2019.02.12. 13:34:55

Hogy milyen sötét és mennyire alkesz, arról Aczél elftárs tudna mesélni. Ha nem a nagyapja, szerencsétlen köteleslaca, már régen valahol a közmunkások táborában lenne, hithű és mély meggyőződésű kocsmatöltelék. Igy csak korhely házmesternek hívják.
Igaz hogy beszélni nem tud, hadar és zagyvál össze vissza, de hát ő hős ellenálló és elnyomott volt a régi rendszerben. Akkor Aczél elftárs jobb keze volt, most orsós jobb keze.

István Tamasi 2019.02.12. 13:36:31

@Zabalint: Köteleslaca szó nélkül elfogadta a kommunisták nyújtotta kiváltságokat és különleges kedvezményeket - például, hogy felvételi nélkül juthatott be a kommunisták egyetemére - amiket a kedves illegális kommunista felmenők Szocialista Hazáért kitüntetése nyújtott neki.

neko1967 2019.02.12. 13:41:28

Bár nem hájas laci bolsevik mivoltához tartozik, de azért ideírom. A matematika a műszaki tudományok alapja, de a csuti geci és bandája azért tönkreteszi a legszínvonalasabb hazai képzést. Bravó!

orulunkvincent.blog.hu/2019/02/08/egy_tanszek_halalara_privatposzt

FCUK5 2019.02.12. 15:26:59

Ash, karigeri lemondott már? arról kéne cikkezni inkább, nem megint Kövért basztatni, úgyis lepereg róla :D

Pista Sagemono 2019.02.12. 16:06:40

Ezek szerint Kövér kirúgta a teljes rokonságát, apját anyját és még a szeretet ünnepén sem fogadja őket egy politika párbeszédre.

KariGeri 2019.02.12. 16:21:08

@FCUK5: Már pedig a zsidó listázás nem náci. Az a náci, aki nem akarja listázni öket.

cuharee 2019.02.12. 17:06:08

Kövérnek van igaza!
Ez ugyanis nem ellenzék, hanem csupán egy félelmetesen buta, hataloméhes csürhe.

Ezeket el kell takakarítani, és azzal téret fognak nyerni az épeszű, beszélőképes, normális
ellenzéki emberek.

morpho 2019.02.12. 19:10:01

@havrilla: "nincs ellenzéki szavazó"

Hát elég nincs. De több van mint fidedz szavazó. Javaslom a legutóbbi pstlamenti "választás" adatainak tanulmányozását.

neko1967 2019.02.12. 19:20:38

a magyar tudományos közösség tagjai a jelek szerint egyszerűen nem tudták elképzelni, hogy olyan igazán fontos, politikától függetlenül minden magyar számára tényleg fontos dolgokban, mint például a tudományos kutatás ügyében is lehet úgy viselkedni, mintha a magyar kormány egy olyan félrészeg, kötekedő troll kommentelő lenne, aki nemhogy nem olvasta el a a threadindító levelet, de erre még büszke is, és bárki bármit kommentel, ő annyit válaszol neki, hogy KUSSOLJ, KOMCSI!

neko1967 2019.02.12. 19:22:35

@cuharee:
Te nagyon hülye fidesspatkány! "Beszélőképes"

Kihez képest? kósa lalihoz képest?

neko1967 2019.02.12. 19:24:50

@FCUK5:

"nem megint Kövért basztatni, úgyis lepereg róla :D"

Teljesen igazad van, hájas laciból a minimális intelligencia is hiányzik....

arabok balrol 2019.02.12. 19:29:40

@morpho: Nem baj, 2022ben meg ennyi ellenzeki szavazo se lesz.

Eli Gold 2019.02.12. 19:31:34

@morpho:
És ha több is lenne?
Pontosan ugyanúgy, mint bármelyik másik nyugati országban, az alakít kormányt, aki a legtöbb szavazatot szerezte.
Szóval kinyalhatod a seggem, te is csak egy agyhiányos idióta vagy, az ellenzékkel együtt.

felvidek.ma/2018/04/hogyan-szerepelt-volna-a-fidesz-mas-orszagok-valasztasi-rendszereivel/

neko1967 2019.02.12. 19:38:11

@FCUK5:
Miért is kellene Karácsonynak lemondania? Mert bátran - de felkészületlenül - elment egy nem igazán barátságos médiába?

A csuti geci - ha jól emlékszem - 2009 tavaszán ült le komoly - nem a fidess bérlistáján lévő - újságíróval beszélgetni! 10 éve! Azóta csak élő mikrofonálványokkal találkozott! Gyáva szar!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.12. 19:39:09

@ElíG öreg: "aki a legtöbb szavazatot szerezte"

"Szerezte" vagy "csalta el"? Ha "szerezte", akkor a geci 2010 után a Parlamentbe is csak alig-alig jutott volna be.

FCUK5 2019.02.12. 19:42:58

@neko1967: mert ez a szokás egy ilyen kijelentés után.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.12. 19:43:50

@neko1967: A karácsony is mondhatná, hogy boldog karácsonyt, meg nőügyekkel nem foglalkozik, ha nem a számára legkedvesebb kérdést kapja.

Eli Gold 2019.02.12. 19:47:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Lényeg hogy szoptok mint a bornyúúú :-)))
egyébként továbra is egy egynélküli idióta vagy, szóval:
pá pá

morpho 2019.02.12. 19:48:47

@Eli Gold: Ez mellébeszélés. Szokás szerint. Senki nem mondta, hogy nem a legtöbb szavazatot szerző alakít kormányt. Én csak azt mondtam, hogy az ellenzék több szavazatot kapott. Ez meg tény. A seggedről nem volt szó!

havrilla 2019.02.12. 19:55:06

@morpho:
Hát , mert ilyen seggfejek vagytok, nincs miért csodálkozni, hogy mentek a levesbe. De miért hiszed, hogy mindenki olyan hülye, mint te. A választáson pártok indultak és a legtöbb szavazatot az indulók közül a Fidesz kapta.
A választásokon nem a Fidesz és egy Ellenzék nevú párt vett részt. Baromság összadni az ellenzéki szavazatokat.
Akik nem mentek el, az mi a faszért számítod a fideszellenek közé? Nem mentek el, nem számítanak. Lusták? Lehet, de ha elmentek volna mi bizonyítja, hogy a Fidesz ellen szavaztak volna.
A csalást meg előse vedd, mert az is baromság. Ha lett volna érdemben, akkor a pártok már előjöttek volna a bizonyítékkal egy bíróság előtt.
A 47 % listás szavazatra se hivatkozz . És az egyéni 90%-os fideszes nyerést mi a lófaszért nem vagy képes figyelembe venni?
Hülye vagy és az is maradsz.

havrilla 2019.02.12. 19:56:44

@neko1967:
Geci a kurva anyád. Amúgy Orbán nem állt le ostoba, hülye riporterekkel, inkább megnyerte a választást. Azért az jobb. Főleg hogy háromszor.

havrilla 2019.02.12. 19:57:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Milyen csalás? Tényleg kinyalhatod a seggünket ilyen marhaság jutalmaként.
Tényleg ilyen hülye vagy?

havrilla 2019.02.12. 19:59:15

@morpho:
És minek mondtad? Látod, most elismerted, hogy mindig hülyeségeket mondasz.

AvéCézárVavan 2019.02.12. 20:22:22

A Nat. Geo-n van egy sorozat, "A náci párt felemelkedése" a címe.
Orbán Hitler, Kövér Göring.

Nem kell ezt soká magyarázni!

neko1967 2019.02.12. 20:28:01

@havrilla:
Bántották a SZERETETT VEZÉRT, KIM DZSUNG VIKTORT! Sűrű nyelvcsapásokkal meg kell védenem ánusza tisztaságát! A CSUTI GECIT!

morpho 2019.02.12. 20:29:22

@morpho: Azért írtam nagytudású narancskullancs, mert hazudtál. Ezt írtad: "nincs ellenzéki szavazó"
Pártokról szó nem volt. Kár volt ennyit mellébeszélned. Csacsiságot írtál ez van. Egyébként személyeskedj csak nyugodtan! Nem hat meg.

John Brennan 2019.02.12. 20:49:36

@Eli Gold: ezek a férgek, mint morpho, rasztasziv és hasonlók, bármilyen témánál képesek előhozni azt, hogy szerintük a fideszre kevesebben szavaztak, mint az ellenzékre

Sir Bates dö Hól 2019.02.12. 20:53:20

Azért azt remélem tudják a ner-cselédek, hogy ezekkel a döntéseikkel az ő nyakukon húzták meg a kötelet az idoljaik;-)... mert a precedens az azért a ner után is precedens lesz;-)...
annyira ostobák a ner urai, hogy a konszolidációt, mint fogalmat is struccként negligálják...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.12. 21:00:09

@AvéCézárVavan: "Orbán Hitler, Kövér Göring."

Tökéletes az illeszkedés. CSAK a bajuszt kell helyrerakni. :))

paraszthajszal 2019.02.12. 21:03:21

@morpho: „De több van mint fidedz szavazó. Javaslom a legutóbbi pstlamenti »választás« adatainak tanulmányozását.”

Mibe is kapaszodtok, lipsikéim?

0,4%-ba? (Ennyivel maradt el a Fidesz-KDNP a pártlisták szavazatainak megoszlását tekintve az 50%-tól.)

Amely hajszálvékony „ellenzéki szavazós” többséget már a Magyar Igazság és Élet Pártja, a Magyar Munkáspárt kiválása is megbonthatná?

Ilyenkor nem baj, ha komcsi, nem baj, ha náci, jöhet a cigány (Magyarországi Cigánypárt – ez nem nemzetiségi lista), jöhet a kamupárt, bárki, csak meglegyen a virtuális többségetek?

Mi lesz legközelebb? Jövőre már a „Becsület Napjára” is együtt emlékeztek meg a neonácikkal, csakhogy Fletónak végre visszaszerezzétek a többséget?!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.12. 21:07:03

@havrilla: "Milyen csalás?"

Ja, te nem Magyarországon élsz. Akkor elmondom. A választási iroda át lett alakítva fideszes irodává, minden pár kap kampányra párszáz millió forintot, a fideSS párszáz milliárdot, az önkormányzati dolgozók munkaköri kötelessége volt az ellenzéki plakátokat letépkedni, a közmédia át lett alakítva fideSS propaganda médiává, stb, stb. Választási csalások garmadáját vitte végbe a fideSS.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.12. 21:08:36

@havrilla: "nem állt le ostoba, hülye riporterekkel"

A sajtó a nép nevében kérdez. A geci nem áll le az ostoba, hülye nép kérdéseire válaszolni, ezt mondtad, fideSSfasszopó.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.12. 21:10:58

@havrilla: "A választáson pártok indultak"

Független képviselők nem indulhatnak?

morpho 2019.02.12. 21:50:35

@John Brennan: "a fideszre kevesebben szavaztak, mint az ellenzékre" Miért, nem?

Akkor számoljunk egy kicsit:
2018 országgyűlési választások:

Fideszre leadott szavazatok száma: 2 824 551
Az ellenzéki pártokra leadott szavazatok száma: 2 870 200

Szerinted melyik szám a nagyobb? Azért vagyok én féreg, mert nem tudsz összehasonlítani két számot? :)) Pubi, nemár!

@paraszthajszal: Neked is javaslom a számolgatást. Pártokról nem írtam.

paraszthajszal 2019.02.12. 22:00:55

@morpho: Ismertem a számokat.

Ahogy írtam is, csak annyi a baj ezzel a matematikával, hogy a második, virtuális kategóriában almát sikerült összeadni körtével, virtigli nácikat cigánypárti szavazatokkal és komcsikkal, ingyen sörre voksolókat a rendpártiakkal stb.

Ha mindenkinek egyszerre akartok megfelelni, akkor decemberben a neonácikkal együtt kell ünnepelnetek a hannukát (megemlékezni a holokausztról és a porajmosról), majd januárban együtt menetelni a budavári kitörés (Büszkeség Napja) emlékére a cigánypárti aktivistákkal. Végül a MIÉP képviselői mondhatnak köszöntőbeszédet a Gay Pride-on, persze szigorúan csak a IV. kerületi pogrom, és a zsidó származású képviselők proscriptiója után.

morpho 2019.02.12. 22:08:36

@paraszthajszal: Akkor még egyszer. Nagy tudású rokonod ezt írta: "nincs ellenzéki szavazó"

Arra próbáltam rávilágítani, hogy ez nem igaz. Te meg itt jössz a hanukával, a cigányokkal, a neonácikkal, az összefogással, meg a faszommal, amikről senki nem írt egy sort se! Az ellenzéki pártokra többen szavaztak, mint a fideszre. Ennyi. Nincs tovább gondolva, nem is kell.

A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd 2019.02.12. 22:10:29

Az ellenzék saját magát semmisíti meg, nem kell ide Kövér.
A legocsmányabb hazaáruló patkányok gyülekezete a magyar ellenzék. Sehol a világon nincs ilyen.

paraszthajszal 2019.02.12. 22:13:10

@morpho: „Nincs tovább gondolva, nem is kell.”

Kár, pedig igazán kíváncsi lettem volna, hogy mi lesz a közös nevező, a nemzeti minimum a nácik és komcsik nagy összeborulásában.

„Az ellenzéki pártokra többen szavaztak, mint a fideszre. Ennyi.”

Ja, a Fidesz-KDNP-re meg többen, mint az 1% feletti (állami támogatásban részesíthető, kampánypénzt visszafizetni nem köteles) ellenzéki pártokra. Ennyi.

A Helsinki Bizottság gyilkosok, bűnözők jogait véd 2019.02.12. 22:13:34

@morpho: a jobbik szavazói jobban utálják a többi ellenzéki pártot, mint a Fideszt, amely úgyis sokmindent megvalósít a Jobbik programjának értelmes részéből
úgyhogy +20%-ot számolhatsz a nemzeti oldalnak a Jobbik szavazók miatt (nem a jelenlegi pártvezetés miatt, hanem a szavazók miatt)

morpho 2019.02.12. 22:18:38

@paraszthajszal: Nem érdekel a fejtegetésed. Olyanról firkálgatsz, amiről én nem írtam. Meguntalak.

John Brennan 2019.02.12. 22:23:52

@morpho: nem érdekel
a mandátumként hasznosuló szavazatok 53%-át kapta a fidesz lista
a momentum, kétfarkú meg néhány további törpepárt elvitt 6%-ot, ami semleges

paraszthajszal 2019.02.12. 22:24:09

@morpho: Na, miért durciztál be, lipsikém?

Csak nem rágyüttél, hogy a nagymamád nem lenne rád büszke, hogy jövő januárban kénytelen leszel együtt menetelni a nácikkal a Várban? Én sem irígyellek!

MrzNur 2019.02.12. 22:45:01

@paraszthajszal: Túlgondolod. A lényeg, hogy többen NEM szavaztak a FIDESZ-KDNP-re, mint rájuk. Ez azt jelenti, hogy egy "paraszthajszálnyival" többen NEM értettek egyet az emútnyócévvel. Nem kell túlreagálni...

paraszthajszal 2019.02.12. 22:49:49

@MrzNur: Hali!

Akkor most Karácsony Gerivel mentek zsidókat listázni Gyöngyösinek, vagy Kádár Jancsi sírját koszorúzzátok meg a munkáspárttal, esetleg a cigánypártos Lejláéknak gyűjtötök kopogtatócédulát Sneider Tomiékkal?

paraszthajszal 2019.02.12. 23:01:58

@paraszthajszal: Bocs, megkövetek mindenkit, most kaptam a breaking! hírt arról, hogy Karácsony Geri most épp megint nem listázna, sajnos kicsit nehéz követni ezt a pávatáncot, de gondolom attól függ, hogy épp a Jobbikkal vagy a dékával akarnak jobban összeborulni. Persze azért azt se zárom ki, hogy holnaputánra már megint nem bánnák, ha lenne végre egy lista…

mindenszo.hu/csicskulas-karacsony-gergely-megbanta-kijelenteset-es-mar-elfogadhatatlannak-tarja-a-kepviselok-listazasat/

MrzNur 2019.02.12. 23:04:31

@paraszthajszal: Nem. Először zseblámpával eltüntikézek az Elios lámpások alatt egymagam, utána (magányomban) beülök bármelyik NB1 meccsre (úgyse jár oda senki, nem zavarnak), ha ott megférnek, befekszem valamelyik kórházba, mert szeretem a málló vakolat ízét. Ha felépültek, meghallgatom, hogy a barátaim milyen szép házat vettek 50MFt-ért vidéken,(bár azt nem tudták megmondani, hogy 80m2- hogyan férnek majd el 5-en) de asszem oda mégsem megyek, mert kért kölcsön egy kis pénzt a törleszésre. Máj, amikor elfáradtam, otthon megnézem az ertéelt, hátha mocsok Zorbánt szidják, végül a rezsicsökkentett zuhanyzás után, alvás előtt elolvasom a napi hitszónoklatot Bayer seggéből és átfutom a "real newst" a Zorigón. Hálát adok egy imával Viktornak, hogy finanszírozhatom az adómból mindezt és holnap újra ülhetnek némán a demokráciáért és a gyermekem jövőjéért.

paraszthajszal 2019.02.12. 23:05:51

@paraszthajszal: Most kaptuk a hírt – bár ez talán még csak forró pletyka – arról is, hogy állítólag küszöbön a Lehet Más a Jobbik Magyarországért Mozgalom, zöld radikális pártszövetség megalakulásának bejelentése, állítólag már a logó is kész: mindenszo.hu/hoppa-repul-az-lmp-az-europai-zold-partbol-ha-osszefekszik-a-vallalhatatlan-jobbikkal/

morpho 2019.02.12. 23:09:50

@paraszthajszal: Na ez az amitől hányok. Összehasonlítottam két számot és te már ott tartasz, hogy nácikkal menetelek együtt, amire a rég halott nagymamám nem lenne büszke. Ez a narancsos kommunikáció! Bravó!

MrzNur 2019.02.12. 23:15:17

@paraszthajszal: Egyébként miért fáj az neked, ha 2 párt lesz az Országban? Költséghatékonyabb is lenne, kevesebb adminisztráció, kevesebb párttámogatás...
A nézetkülönbségeket lehet kezelni a helytelen nézetűek kizárásával persze. A kormánypártban is van ám vállalhatatlan, kommunista múltú ember bőven ;-)

paraszthajszal 2019.02.12. 23:26:56

@morpho: „Összehasonlítottam két számot és te már ott tartasz, hogy nácikkal menetelek együtt”

Bocsi, csak azt gondoltam, hogy végülis a 2 870 200-ban benne vagy Te is, meg a Roy karlengető, cigányverő exhaverjai is; gondoltam, ha már ilyen szépen összeadod magad velük, akkor egy évben egy kis egészségügyi sétát el tudsz majd viselni, meg egy picit haverkodni is lehet velük, legfeljebb majd az orrodra raksz egy csipeszt, ha nálatok épp egy neonáci lesz 2022-ben az „esélyes ellenzéki jelölt”.

@MrzNur: „Egyébként miért fáj az neked, ha 2 párt lesz az Országban?”

Nekem aztán nem fájna. Annak pl. kifejezetten örülnék, ha a gyurcsányiták, megélhetési ballipsiket, percembereket felváltaná valami vállalható, hiteles(ebb) arcokkal és programmal jelentkező új erő.

MrzNur 2019.02.13. 00:08:07

@paraszthajszal: Akkor ebben maradjunk. Ennyibe kerül a véleményegyezés.
Látod, nem kell mindenkiben az ellenséget látni, egy lenne a cél, hogy ez a kiszenvedett Ország végre demokratikus lábakon álljon!

A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!! 2019.02.13. 00:33:46

"Orbán "csak" ellehetetleníténé az ellenzéket, Kövér megsemmisítené"

Magyarorszagon NINCS ellenzek, csak kulfoldrol penzelt kolaborans bunozok vannak, akik elfoglaltak az ellenzek helyet. Ezert aztan figyelembe sem kell venni oket, mert NEM LETEZNEK.
Talan a munkaspart az, aki olyan ellenzekszeruen viselkedik.

morpho 2019.02.13. 01:56:50

@A pofád befogod büdös lipsi miénk a kétharmad !!!: Szerintem lassan az alkotmányba kéne foglalni a fidesz vezető szerepét. Meg kéne nyitni a munkahelyi fidesz szervezeteket, amit a helyi párttitkár irányít. A gimnazista fidelitasz tagoknak pedig + 100 pont a felvételin...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.02.13. 02:06:34

@morpho: az nem lenne jó, mert a hozzád hasonló pávatáncosok belépnének a pártba, jelentős átlagszint esést okozva
ne is álmodozz libbant, inkább szeretgesd+ a fodorgabriellát

megamedve 2019.02.13. 04:19:02

Aki így kezdi. (MSZMP), majd így folytatta (gecihorda) a "karrier"-jét, az már a legelején megmutatta, hogy simán segget csinál a szájából, csak dolgozni ne kelljen egy percet se.
Próbálja álcázni, hogy az ő szája tulajdonképpen csak egy segg, ezért hajat növesztett föléje.

Kövér bajszát (illetve azt a szarkupacot) kellene likvidálni, mert gusztustalan!!!

n3spr3ss0 2019.02.13. 06:13:07

@John Brennan: Illene is ehhez a geci országhoz.

n3spr3ss0 2019.02.13. 06:15:18

@havrilla: Te olyan hülye vagy, hogy rád egy betűt is vesztegetni.

havrilla 2019.02.13. 06:25:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Te seggfej marha, a listás eredményről van szó. Egyéni képviselő nem kerül fel a pártlistára. Tényleg ennyi eszed van?

havrilla 2019.02.13. 06:26:27

@n3spr3ss0:
Geci a kurva anyád és a családod, te fasszopó buzi! Hogy beszélsz a Hazádról?

havrilla 2019.02.13. 06:28:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Ne hazudj te geci? Lehet, hogy te elhiszed, de normális ember nem. Mentetek is a sunyiba április 8.-án.

havrilla 2019.02.13. 06:30:22

@AvéCézárVavan:
Szopd le a szerkesztőséget!

havrilla 2019.02.13. 06:32:12

@neko1967: A kurva anyád leszopott már ma?

2019.02.13. 06:35:21

@havrilla:

"Hogy beszélsz a Hazádról?"

mi a haza?

ahol a vezetés ész nélkül lop, a polgár nyomorog mégis éljenzik?
ezt a csodás hazát 600 ezer hazafi már hátrahagyta, te kis O1G f@szrágó.

hatodikx 2019.02.13. 06:40:29

Most miért Kövér múltjáról beszélünk? A kérdés: Zavarta-e az ellenzék a parlament munkáját? Igen! Van-e joga a házelnöknek (akármilyen múltja, nagyapja, apja volt) büntetést kiróni? Igen. Nem tetszik az ellenzéknek? Nem. Folytathatja az obstrukciót? Igen. Fog ezután is büntetést kapni? Igen.
Ami vitatható: a büntetés mértéke.

pánpéter 2019.02.13. 07:31:39

Most akkor mi van, zsidókat listázni tényleg nem nácizmus? Vagy simán így lesz a liberális kutyából fasiszta kolbász? Karigeri lemondott már? Erről is írsz majd ugye Te szarházai?

Orbán veje 2019.02.13. 07:34:38

@hatodikx: Haver kövér egy rohadt komcsi volt. Persze a többi fideszes is. Orbán és Rogán is. Egy nyomorult kor kommunista őskövületei vannak ma hatalmon.

Secnir 2019.02.13. 07:41:22

@hatodikx:
"Van-e joga a házelnöknek (akármilyen múltja, nagyapja, apja volt) büntetést kiróni? Igen."
nincs. a házbizottságnak van, kövér egyszemélyben nem dönthet, ráadásul nem hasraütésszerűen.
net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200036.TV
45. §-tól 54. §.-ig olvasd el.

Varga Bertalan 2019.02.13. 07:45:26

Ashwood: Bolond lyukból bolond szél fúj. Ennyi.

gigabursch 2019.02.13. 07:45:33

Édes magyar anyanyelvünk...

Akinek nincs érettségije, az miért akar bloggerkedni?
Ilyen helyesírással még a 8 általános is sok.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 07:58:04

Pedig a sipolasi jogot, meg a qrva eros vagokepekhez valo jogot alkotmanyba kene vesni, hisz mast ugysem csinal a zellenzek.

cuharee 2019.02.13. 08:01:01

@neko1967:
A magatokfajta buta, szaros kis senkikhez képest.
Bruhahahahahahaha...

bgp 2019.02.13. 08:13:10

@havrilla: igazad van csak 2/3 geci :D

neko1967 2019.02.13. 08:16:27

@havrilla:

Hatalmas lehet a baj a fidessbolsevik pártban, ha már olyan szexuálisan aberrált, beteg embereket is csatasorba vezényelnek, mint amilyen te vagy!

neko1967 2019.02.13. 08:17:14

@cuharee:
Most mire reagáltak aberrált emberke?

Kivlov 2019.02.13. 08:20:08

De qrvára nem értitek még mindig. Nem orbán, a fityisz, vagy az antikrisztus semmisíti meg az ellenzéket!
Az ellenzék semmisíti meg önmagát több, mint 10 éve!
A maszop őszöddel, a dk ferkóval, a jobbik a balra húzással, a többiek meg kb nem is léteznek. És ez nem orbán miatt van! Ez azért van, mert még mindig képtelenek érdemi, vállalható alternatívát felmutatni!

Phteven 2019.02.13. 08:29:09

@cuharee: Ezeket el kell takakarítani, és azzal téret fognak nyerni az épeszű, beszélőképes, normális ellenzéki emberek.

Sötétség fejedelme, aki szemben áll az aktuális hatalommal, AZ az ellenzék. Sajnos ennek van egy olyan kellemetlen mellékhatása, hogy ők nem úgy gondolják a dolgokat, ahogy a kormánypárt. Jelen esetben nagyon nem úgy gondolják. Jaj, de ha már épeszűségről beszélünk, esetleg próbáld meg az ellenzék problémáját nem a fideszmédián keresztül megismerni! Olvass, tájékozódj, gondolkodj! Ha kihúztad a fejedet a seggedből, érdekes dolgokat figyelhetsz meg.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.13. 08:32:54

@Kivlov: "Nem orbán, a fityisz, vagy az antikrisztus semmisíti meg az ellenzéket!"

Hanem? A számvevőszék? Az is a fideSS.

chrisred 2019.02.13. 08:35:30

@hatodikx: "A kérdés: Zavarta-e az ellenzék a parlament munkáját?"

Nem. Ami nincs, azt nem lehet zavarni.

chrisred 2019.02.13. 08:37:12

@Morgolódó: A gondnoknak joga van bármelyik gyereket kizavarni a grundról, mert sokkal erősebb náluk, és van botja.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.13. 08:37:33

@Nincs közöttünk csicska: "mast ugysem csinal a zellenzek."

Mit panaszkodsz csicska? Állj az élükre, vezesd őket, ne a szád sírjon.

MACISAJT 2019.02.13. 08:48:48

"n: arról a Kövér Lászlóról beszélünk, aki - még mielőtt megszerezte volna a Fidesz egyes számú párttagkönyvét – kis, piros párttagkönyvvel a zsebében"

A nagy hangon, index címoldalon, kiemelt helyen, fényképpel ellátott "cikk" már egyik első mondata is ordas hazugság. Naná.
Kövér ugyanis sosem volt MSZMP párttag. Ezt a ballibák által módszeresen terjesztett ótvar hazugságot már maga TGM is úgy érezte, korrigálnia kell:
24.hu/poszt-itt/2018/07/11/tgm-kover-laszlo-es-az-ellenzek-becsulete/

Tisztességes Természettudomány 2019.02.13. 08:58:28

@neko1967: Fél éve történt, hogy egy Parragh Lászlót anyázó, elfogult poszt kapcsán közöltem Vincentékkel (szerző ugyanaz mint most), hogy 15 éve Parragh úr már kutatási források elbírálásában vett részt (igen, a szoci időkben), és ott pontosan értette hogy miről szól az alapkutatás - amivel kapcsolatban Vincenték (szerző ugyanaz mint most) hozzá nem értéssel vádolták. Tudom, ott voltam.

Ezek a drágák törölték a posztomat, és kitiltottak a blogjukról. Nem anyáztam, csak felhívtam a figyelmet, hogy a tények mást mondanak, mint amit ők állítanak.

Ezek után már nem is koptatom a billentyűzetet, hogy a mostani alternatív valóságukat a tények fényében értékeljem. Ide nem akarok erről írni, oda pedig nem tudok. :)

cuharee 2019.02.13. 08:58:31

@Phteven: "EGYSZERŰEN SENKIK VAGYTOK!"

Bruhahahahahahahahahaha!

MACISAJT 2019.02.13. 09:00:41

Ezeket az ótvar csúsztatásokat a debreczenijózsef-kendepéter-kurucinfó vonalon láttam terjesztve..

Lássuk a "listavezető" Kövér Lászlót. "MSZMP tag"- soha nem volt az .
"a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa,"

Valóban, Kövér az egyetem elvégzését követően néhány hónapig az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának (segéd)munkatársa volt (felelt a tűzőgépekért). Majd bezupálták és elvitték katonának.
És akkor mondjon nekem valaki akkoriból más Társadalomtudományi Intézetet, ahol egy ifjúságkutató csoport (segéd)munkatársa lehetett volna Kövér, mint az akkoriban "MSZMP Központi Bizottsága" alá tartozót..:)

Ennyit a büdös kommunista Kövérről..:)

U.I.Ja és a jotunder&co. által hamisított aczélgyörgy által "aláírt" belépőktől kéretik kapásból megkímélni.

MACISAJT 2019.02.13. 09:09:21

@hatodikx: "Van-e joga a házelnöknek (akármilyen múltja, nagyapja, apja volt) büntetést kiróni? Igen."

Van még egy fontos kérdés: kikkel szemben?
Mert én momentán azon a térfélen nem látok csak bármire, konkrétan a polgárháború kirobbantásától a manifeszt hazaárulásig kapható strigákat és honkupeceket...

Ha elnézem a maiakat, a hadháziktól a tordaibencétől szélbernadettig , az újhülyéktől szanyikig terjedő skálát hogy az operettnácikat sneider eftárssal se hagyjam ki, noch dazu bangónékkal spékelve, lassan kezdek nosztalgiázni a pufajkás után...Mert az legalább még volt valaki. Olyan volt amilyen de legalább ő volt valaki.

De azért megkockáztatom: mondjon valaki egy olyan esetet az mszp-szdsz dicsőséges kétharmadának időszakából, mikor bármelyik ellenzéki odament volna a pufajkáshoz hogy a képébe sípoljon a parlamenti ülésteremben...vagy mikor elfoglalta volna az ő helyét hogy ne szavazhasson. Emlékeztessen valaki, hátha volt olyan eset hogy kuncze belügyminiszter mellé szirénát vittek volna be az ülés terembe.Vagy hogy a levezető elnököt nem engedték volna fel a pulpitusra.

Hátha csak lemaradtunk valamiről.

Európai téridő 2019.02.13. 09:19:22

Az 1990-es önkormi választások körül OV egy beszámolót tartott Óbudán, a Timár utca 2. alatti egykori pártkörzeti székházban, akkor a kerületi SZDSZ bázisán. Ott elnézőleg beszélt Kövér már akkor is megnyilvánuló túlzásairól, amelyeknek bizonyos hasznossága már akkor is jól jött a Fidesznek. Áder volt már házelnök, most köztársasági elnök, egy rotáció elképzelhető opció, akkorra, amikor eljön annak az ideje. Szép móka lenne, mert ő másképp reagálna a "bajszos..." - kitételű balfék trágárságokra.

chrisred 2019.02.13. 09:20:59

@MACISAJT: Mindezek dacára ők a választóktól mandátumot szereztek, nyilvánvalóan azok a választók a kormánypárti térfélen tartózkodókról gondolnak hasonlókat.

Horn idején nem volt divat az előzetes társadalmi egyeztetést és a parlamenti vitát megkerülni azzal, hogy a kormányelőterjesztéseket egyéni képviselői indítványként nyújtották be. Ezért a szakszervezetek és az egyéb társadalmi érdekképviseleti szervezetek nem voltak megfosztva attól, hogy véleményt nyilvánítsanak. Ami persze nem akadályozta meg a kétharmados többséget, hogy azt fogadjanak el szavazással, ami nekik jólesett, de a parlamentáris demokrácia játékszabályainak betartásával azt jelezték, hogy az ő álláspontjuk többségi, és nem az egyetlen.

Kivlov 2019.02.13. 09:22:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Az ellenzék semmisíti meg önmagát több, mint 10 éve!"

nnnnnnnn 2019.02.13. 09:24:14

kövér szívből gyűlöli a ballibeket. nincs ezzel semmi baj, én is ilyen vagyok :D

Gazz 2019.02.13. 09:25:51

@FCUK5: Tényleg te szeretnéd eldönteni, hogy más miről írjon cikket? Valahol a legalján lehetsz a fidesztroll fizetési listának ennyi ésszel.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.13. 09:34:41

@nnnnnnnn: "kövér szívből gyűlöli a ballibeket. nincs ezzel semmi baj, én is ilyen vagyok"

Kövér???

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 09:37:38

Ez a szarfaszú elvhű kommunista? Dehát ez a barom volt az első a fideszben aki az mszmp-ben dolgozott. Még igazolvány is van róla:
frontoldal.files.wordpress.com/2013/07/kover_laszlo_mszmp.jpg

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.13. 09:41:26

@Tisztességes Természettudomány: "pontosan értette hogy miről szól az alapkutatás"

Parragh egy rendkívül kártékony idióta. Beleszól az oktatásba, döntéseket hoz, miközben lövése nincs az oktatásról. Nem az, hogy nem ért hozzá, és csöndben marad, az elmenne. De még csak nem is tudja, hogy nem ért hozzá, és beleugat. Nehezen hiszem, hogy ez a kapitális faszfej bármit is értene, ami a csempe kereskedelemtől egy kicsit is távolabb áll.

Ja, és a csekély képességű feleségét beültette a monetáris tanácsba, uram irgalmazz! :))

Roan 2019.02.13. 09:43:00

@paraszthajszal: vicces, hogy az nácizik itt, aki Bencsik (a náci tisztek jól fésültek, ezért nem kell félni tőlük) békemenetén masírozik, közben Bayer "Orgoványi erdő" Zsolt írásait védi. Nem baj, majd együtt ünnepelheted Hitler születésnapját az ex-miépes Kocsis Mátéval, és még disznót is vághattok, amire ráírhatjátok: Soros. A lényeg, hogy te elhatárolódsz a náciktól...

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 09:43:03

Az élétének jelentő pillanata:
1986. február-szeptember között az Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa volt.[2] 1987 és 1988 között Soros-ösztöndíjasként a közép-európai társadalmi mozgalmak kutatásával foglalkozott.
No ennyit erről a sorosozó antikommunista faszkalapról.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 09:49:43

http://hu.m.wikipedia.org/wiki/Kövér_László
Egyébként mindegyik fideszfaszkalap jogászból vedlett politikus?
"Isten irgalmazz a jogászoktól a parlamentben." - mondta a legnagyobb magyar. Épp most verik szét a művét.

neko1967 2019.02.13. 09:50:43

@Kivlov:
Igen, mert a fidess szabályai szerint játszott, de most kiléptek a pártállami keretek közül!

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 09:54:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Kövér mindenkit gyűlöl a haverjain és saját magán kívül. Valami nagyon félrevitte szerencsétlennek az elbaszott életét. Lehet a szaros bajsza alatt rothadó fogai?

John Brennan 2019.02.13. 09:55:10

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
Odáig süllyedtünk, hogy TGM védi meg Kövér Lacit:

24.hu/poszt-itt/2018/07/11/tgm-kover-laszlo-es-az-ellenzek-becsulete/

Tulajdonképpen szégyellem magam, hogy Kövér László védelmében eddig nem szólaltam meg – de hát mindennel nem foglalkozhatom –, pedig őt már igen régóta próbálják alaptalan állításokkal lejáratni. Olyan állításokkal, amelyekről én jól tudom, hogy nem igazak – s ezt már korábban föl kellett volna hoznom.
Az egyik ilyen régi ostobaságot – véletlenül – az „LMP-közeli” Reflektor blogon pillantottam meg (másutt is ismételgetik szakadatlanul). A cikk egyébként a többi közül is kiválik példátlan durvaságával: újabb tünete a magyarországi internetes „sajtó” szakadatlan és gyors színvonalsüllyedésének. Az érvelést meg a szellemességet az alpári gorombáskodás pótolja.
A kifogásolt passzus a következő:
Ez a meglehetősen és őszintén szánalomraméltó alak […] az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársából nőtte ki magát antikommunistává.
Arról nem szólva, hogy a „szánalomra méltó” két szó (a kezdetleges fogalmazás is föltűnő: mire vonatkozik az „őszintén”?), az írás címe még messzebb megy: „…ez az MSZMP-ből jött antikommunista barom”, szó szerint.
Az ugyan igaz, hogy Kövér László jobbra áll egykori önmagától (én meg balra állok egykori önmagamtól), de ennek – emberek változásának, átalakulásának – semmi köze a sokadszorra megismételt (hamis) tényállításhoz.
Ugyanis amikor Kövér László a Társadalomtudományi Intézetben dolgozott, a formális besorolás ellenére ez az intézet már az égvilágon semmiben nem különbözött más kutatóintézetektől, és ott segédmunkatársnak lenni – különben se nagy vasziszdasz – se volt más, mint bármilyen más (szerény) akadémiai vagy egyetemi állás vagy munkaszerződés. A beállítás (tudatosan) hazug.
Annál inkább, mert MINDEN egyetemi tanszék és kutatóintézet az MSZMP – amúgy akkoriban gyöngülő, lazuló – ellenőrzése alatt állt, nemcsak a Társadalomtudományi Intézet (első igazgatójának neve nyomán: „Lakos-intézet”).
Az én szűrömet politikai okokból az ELTE-ről rakták ki (1981-ben), ez időben feketelistán voltam és munka nélkül – majd külföldi (amerikai, brit, francia) egyetemeken tanítottam, mert itt nem lehetett (ahogy ma se lehet, legalábbis nekem) – , ennek ellenére akkor se képzeltem, utólag se képzelem, hogy az akkoriban legálisan működő tudósok, professzorok, akár kezdő segédmunkatársak „árulók” vagy „ügynökök” lettek volna, mind a hetvenezren. (Mellesleg: a korábbi rendszerhez hű tudományos káderek is alkottak jelentőset, érdekeset vagy maradandót. Az élet bonyolult.)
Megjegyzem, akkor is voltak olyan vakbuzgó pártlojalisták, mint ma, akik ellenezték, hogy a Kövér Lászlóhoz hasonló „gyanús” és „ellenzéki” figurák állást vagy akár ideiglenes munkaszerződést kapjanak, és elismerésünk azoknak, akik ilyen „elemeket” anno mégis alkalmaztak, bár nézeteikkel szemben bizalmatlanok voltak. Hogy az ilyesmit ma olyan emberekkel szemben használják ki, mint az 1989 előtt egyértelműen rendszerellenes fiatalember (Kövér László mai házelnök), az roppantul kiábrándító.

Kövér Lászlóról mindettől függetlenül is terjesztik, hogy „kommunista” volt, amiből egyetlen árva szó sem igaz.

törppicur 2019.02.13. 09:55:40

Figyelj ashwood, megirnád merrefelé zajlik a cimben szereplő háború?
Megnézném

Kivlov 2019.02.13. 10:00:04

@neko1967:
Apátok f*sza...

A népnek nem a hőbörgésre meg a tv-s színészkedésre van szüksége. De majd meglátjuk akkor májusban.

neko1967 2019.02.13. 10:05:03

@Kivlov:

Nagyon szét vagytok esve! A május nem érdekel. Igazi tétje az őszi választásnak lesz. Minden fidessbolsevikkel szemben egy ellenzéki! Nem véletlenük van beszarva a csuti geci.....

gyurmicsek 2019.02.13. 10:15:23

"Akkor most Karácsony Gerivel mentek zsidókat listázni Gyöngyösinek, vagy Kádár Jancsi sírját koszorúzzátok meg a munkáspárttal, esetleg a cigánypártos Lejláéknak gyűjtötök kopogtatócédulát Sneider Tomiékkal? "

Nem megalakítjuk a Soros F@szát szoptam, de már nem jóízű FiDESZES emlékbizottságot.

törppicur 2019.02.13. 10:17:20

@neko1967: attol, hogy teged nem erdekel, megtartják a választást, lesz utána eredményhirdetés
Mondj egy számot 12 es 15 között, mennyi kormánypárti EU képviselő lesz
Az ősz ugyan még messze van, de sokkal közelebb annal, hogy egy fullszivarvany együttmüködest le lehessen paktalni
Szerintem nem lesz 5 nem fideszes megyeszekhely, nem nyeritek meg a pesti keruletek felet es nem lesz főpolgarmesteretek

törppicur 2019.02.13. 10:20:05

@neko1967: kihagytam
Meg mielott neki álltok választási csalást vizionalni, küldjetek mindenhova legalabb 3 delegalt bizottsagi tagot, hogy egymast is megfigyelhessek a VB-n tul

nu pagagyí 2019.02.13. 10:21:03

Azt hiszem, ideje kivonulnia az ellenzéknek a parlamentnek csúfolt Fidesz pártszékházból. Ez az intézmény már nem tölti be hivatását, a választott képviselő nem mondhatja el az általuk képviseltek véleményét, kizárólag az állampárt pecsétnyomójaként működik, ahol már a kérdés is zavaró tényező.

Egy demokráciában a képviselő testesíti meg a nép hatalmát, nem büntetgetheti egy hivatalnok a véleménye miatt, nem lehet csak úgy kihajítani egy közintézményből, nem szabhatja meg neki semmiféle bizottság, milyen formában és hogyan képviselje választóit. Hozzá kell férnie minden közérdekű adathoz, betekinthet minden állami szervezet működésébe, aminek vezetője köteles válaszolni a kérdéseire. Azért küldjük a parlamentbe, hogy ellenőrizze az államot a mi nevünkben, ne tűrje el a korrupciót, vizsgálja meg, alkalmas-e a közpénzből fizetett állami tisztviselő feladata betöltésére és tájékoztasson minket a tapasztalatairól, mondja el a véleményét és a véleménye kapjon teret, különösen a közpénzből fenntartott közmédiában.

engedélyes pinaellenőr 2019.02.13. 10:23:14

" kis, piros párttagkönyvvel a zsebében az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetében kezdet karrierjét."

Hazugság, soha nem volt az állampárt tagja. Ezt ő maga is kijelentette egy műsorban. De még ha így is lett volna, hogyha Gyurcsánynak megbocsáttatik a főkiszes komcsiból kapitalistává válás, akkor miért ne lehetne megbocsátani a komcsiból jobboldali nemzeivé válást?

Kivlov 2019.02.13. 10:23:40

@neko1967:
muhahaha, majd meglátjuk.
Álmaitokban a '18as választás előtt is kormányváltó hangulat volt. :D

engedélyes pinaellenőr 2019.02.13. 10:25:04

@nu pagagyí: Hát.. "El lehet menni.." -hogy egy klasszikust idézzek..;)

engedélyes pinaellenőr 2019.02.13. 10:26:12

@Kivlov: Jaja, volt nagy csodavárás Hódmezővásárhely után, aztán csak a menetrendszerű jobbegyenesbe szaladtak bele..:)))

MACISAJT 2019.02.13. 10:40:00

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: " Még igazolvány is van róla:
frontoldal.files.wordpress.com/2013/07/kover_laszlo_mszmp.jpg"

Na tessék, ma sem menekültünk ettől a kamutól....
Meg lehet amúgy nézni az "igazolványon" látható "pecsétet"....
Véletlenül az "örülünk vincent " felírat került oda...Mert hát ők gyártották a "bizonyítékot"....

Muhaha

chrisred 2019.02.13. 10:43:59

@engedélyes pinaellenőr: Úgyhogy a hódmezővásárhelyi eredménynek leginkább a kisnyugdíjasok örülhettek, mert ajándék Erzsébet utalványt hozott nekik húsvétra! :)

MACISAJT 2019.02.13. 10:45:38

@chrisred: "Horn idején nem volt divat az előzetes társadalmi egyeztetést és a parlamenti vitát megkerülni "

Höhö.
Emlékszem pl. a Bokros csomag körüli "társadalmi egyeztetésekre" és "vitákra".
Egyszercsak nyakon vágták az országot avval oszt jónapot.

Ellenben az ellenzék akkor sem művelte azt a parlamentben amit "ezek" akik most sérelmezik a büntetéseiket.

neko1967 2019.02.13. 10:49:38

@Kivlov:
Butus, butus seggnyalóska fidesspatkányocska! 2018-ban az ellenzék beszélt az összefogásról, de nem csinálta. Most nem beszélt róla, de csinálta! Le is fosta a harmonika nadrágját a csuti geci!

neko1967 2019.02.13. 10:55:15

@MACISAJT:

Bokros csomag nélkül összedőlt volna az ország! Hasznosságát névtelenül még a fidessesek is elismerték! Ugyanúgy, ahogy a vizitdíj hasznosságát is elismerték!

Kivlov 2019.02.13. 10:59:07

@neko1967:
butusbutus, az hogy csinálja, látszólag, sz*rt sem érdekel.
Igazi jobbikos pl nem szavaz ferkóra. Akkor már inkább orbi, vagy el sem megy.
Arról nem beszélve, hogy az ország 80%-a nem BP, vidéken meg azt se tudják mi az a momentum, meg hasonló sz*r gittegyletek...

Kivlov 2019.02.13. 11:00:16

@neko1967:
A vizitdíj jó volt. Csak a megvalósítás formája nem.
Mindenkitől kellett volna szedni, kivételek nélkül. És úgy, hogy az első 6-(12 ) alkalom az ingyenes, utána jön a fizetés. Csak kár, hogy épp fordítva volt.

konrada 2019.02.13. 11:17:26

@MACISAJT:
...és tényleg!
Azért ilyenkor elgondolkodtató, hogy a csába tanult meg egyáltalán írni az olyan, aki olvasni sem tud, és képes bizonyítékként egy olyan poénképet betenni, amelyre az van rápecsételve, hogy áldokumentum??;)))

(Szvsz. ő is egy olyan troll, aki azzal operál, hogy próbálja elhitetni magáról, ahhoz az oldalhoz tartozik, amelynek a vezényszavait használja fel: ezzel hiteltelenítve azokat, akik elvi alapon támogatják az adott oldalt.
Ti.: olyan komplett hülyét ad elő, akivel ciki egy az általa "képviselttel" azonos véleményen lévőnek lenni...)

Konok 2019.02.13. 11:41:24

@paraszthajszal: Nem vagy te véletlenül egy egy buta fidióta faszparaszt?

midnightcoder2 2019.02.13. 11:49:56

@neko1967: A Bokros-csomagnak volt értelme, bár a hatásában azért az is benne volt, hogy akkoriban még volt bõven privatizálható vagyonkája az országnak (Pl. energiaszektor). A vizitdíjnak abban a formájában nem sok értelme volt, mert szociális alapon vissza lehetett igényelni az önkormányzatnál. Az egészségügyi pénztárak pedig egy katasztrófa lett volna, ha úgy bevezetik ahogy tervezték.

Az más kérdés, hogy Orbánék sem igazán nyúltak hozzá a rendszerhez. Pedig már régen privatizálni kellett volna az egészet, és szépen versenyeztetni az intézményeket a betegek illetve rajtuk keresztül a TB pénztárcájáért. Ehelyett a szocik röghöz kötni akartak.

engedélyes pinaellenőr 2019.02.13. 11:50:14

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: Ez nem párttagkönyv. Egy belépő az ott dolgozóknak. Valszeg a gondnoknak, és a takarítónőnek is volt hasonló..Gyurcsány Kisz-kb tagságiját miért nem keresed elő?

2019.02.13. 11:56:51

"Ugyan így a házelnök rendelte el Demeter Márta újbóli, nemzetbiztonsági átvilágítását." Helyesbítés: nem az átvilágítást rendelte el, hanem annak eredményét.

MACISAJT 2019.02.13. 12:08:15

@konrada: "...és tényleg!"

Na ugye.
A jotunder-ketteske kör kidolgozta az áldokumentumot. És fapofával elsütötték.
Gondolták, ha csak egy elmebeteg is beveszi ezt az "aczéli igazolványt" Kövérről , már megérte. Jól kalkuláltak: bevették, nem is kevesen. Ha meg lebuknak, akkor röhögnek a "hülyéken", akik nem figyelnek még a pecsétre sem.
És azóta már számtalanszor láttam ezt is felbukkanni, a kurucinfótól ballibákig terjedő legendáriumban.

Konok 2019.02.13. 12:10:27

@neko1967: Hú de elkábított titeket a gumicsimmás csuti tahó büdös lába....

Soha ne tegyel haver a fekete lora 2019.02.13. 12:13:09

Amugy a rabszolgatorvennyel mi van?

Mert nemigen latom a Zindexen, hogy kinek nem fizettek a januari tulorajat....akkor megint hazudott 2 honapig a fuggetlensajto, hatha forradalom lesz?

ha ha ha

MACISAJT 2019.02.13. 12:15:02

Nézzünk ha már valaki szóba hozta, a panamai emberünknek, bokros lujast és az ő "nemzetmentő" programjáról pár tényt.

Pl. azt hogy valójában bokrost pontosan egy év ámokfutás után (kinevezték 1995 március 31-én , kirúgták 1996 április 1-én ) éppen saját párttársai rúgták ki, mert még számukra is vállalhatatlan volt amiket művelt.

Az általa elkezdett "gazdasági csodát" meg egy másik híres szakember-"közgazdász" , bizonyos medgyessy péter /D209 nevű ember vette folytatta, elődje meg a "Reformszövetség" gazdasági program alkotója volt, bizonyos békesi lászló volt a pénzügyminiszter...
A bokrosi gazdasági modelljét pedig így fordíthatjuk le köznyelvre:" ha a beteg kezét lábát levágjuk, akkor megspórolhatjuk rajta a cipő és kesztyű költségeit"...

Valójában bokros és gazdasági csomagja önmagában szart sem ért,azt az Alkotmánybíróság azt amúgy is 25 (!)pontban semmisítette meg, a sokat emlegetett átmeneti gazdasági fellendülést pedig valójában az 1995/39 dekrétum, az un. "suchmannositás" tette lehetővé, ami közvagyon privatizációs módszerrel való tetemes elherdálását jelentette, beleértve a bankokat(feltőkésítve!) és az energiipart, tévéfrekvenciákat....

Ma is meg lehetne azt hozzátenni: BÁRCSAK AZ A KÖZVAGYON még meglenne...Csakhogy nincs.
Mert "ezek" repülőtértől Postabankig mindent eladtak...(már a párnagázt, vasúti teherszállitást és a széndioxidkvótát is.)

Szóval, ennyit elég is lenne tudni a bokros-csomagról. Én speciel miatt néhány hét alatt több tízmilliót buktam miatta, de ez legyen egyéni sérelmem.
Viszont ajánlom: keressék meg az 1994-es MSZP választási programjában az a részt amiben az ígérték, hatalomra kerülésük esetén egy ilyen csomaggal vágják majd agyon az országot..:P

Hátha csak lemaradtunk valamiről.

VT Man 2019.02.13. 12:45:03

"Orbán nem olyan "jó", mint Lenin: bár ő is az ablaka alatt hangoskodó ellenzék közé lövethetne, nem szívjóságból adja vissza a "labdát"."

Hat igen, Orban nincs meg felnove a nyugati Macronhoz.

Aki gumilovedekkel loveti a tuntetoket, minek eredmenye:
"A Le Figaro szerint a rendőrség a tüntetések kezdete óta
9200 alkalommal használt gumilövedéket, amely komoly sérüléseket okozott a tüntetőknek.
A sárgamellényesek szerint Rodrigues csak egy a 15 ember közül, aki megvakult a gumilövedékek következtében."

VT Man 2019.02.13. 12:47:19

@midnightcoder2:
"Az más kérdés, hogy Orbánék sem igazán nyúltak hozzá a rendszerhez. Pedig már régen privatizálni kellett volna az egészet, és szépen versenyeztetni az intézményeket a betegek illetve rajtuk keresztül a TB pénztárcájáért."

Jo lenne, ha megnezned az amerikai egeszsegugyi "privatizalt" rendszert.

Ott a korhazak batran szamlaznak tul mindent, amit nem szegyellnek, a biztositonak tok mindegy, az egyszeri dolgozo meg valaszthat, hogy az extraprofitot megfizetve kot draga egeszsegbiztositast, vagy ott hagyjak az arok szelen meghalni.

Ebbol nem kerunk.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 12:47:49

@John Brennan: Nem kell ahhoz semmi. Ránézve is egyből látszik, meg ahogy viselkedik abból is. De nemcsak a kommunistákéhoz hasonlít a viselkedése, hanem a fasisztákéhoz is. Nem kell hozzá semmilyen igazolványt bemutatnia. Aki jó emberismerő, egyből látja kommunista és fasiszta énjét. Egyébként meg ahogy nézem a vikipédiát, volt is kitől tanulnia, mert még az anyatejből is kommunista viselkedésformát szívott.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 12:57:49

@John Brennan:
"Apai nagyapja asztalosmesterként dolgozott. Az 1930-as évektől tagja volt a Szociáldemokrata Pártnak, majd az MSZMP-nek."
Gondolom a papi is, amikor a kis lacika a térdén üldögélt nem gyerekdalokat dúdolgatott, hanem a kommunizmus elveit makogta lacikának. No ilyen család sarja ő. Érdekes, az én családomban senki nem volt pártfunkcionárius. Hál istennek nem is lett belőlem seggarcú, takonygerincű jogászpolitikus, mint lacikából.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 13:00:31

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: Eleve asztalosmesterek gyuloltek a komcsi rendszert, hiszen azonnal elvettek minden gepuket, muhelyuket a komcsik, ugyhogy nem kene fake newst terjeszteni

en dednagyfaterom is asztalosmester volt

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 13:11:09

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: @engedélyes pinaellenőr:
"miért ne lehetne megbocsátani a komcsiból jobboldali nemzeivé válást"
Lacika soha nem volt jobboldali nemzeti. Lacika egy kommunistából kommunista-fasiszta hibrid lett. Olyan igazi nemzetiszocialista, kommunista beütéssel.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 13:11:09

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: @engedélyes pinaellenőr:
"miért ne lehetne megbocsátani a komcsiból jobboldali nemzeivé válást"
Lacika soha nem volt jobboldali nemzeti. Lacika egy kommunistából kommunista-fasiszta hibrid lett. Olyan igazi nemzetiszocialista, kommunista beütéssel.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 13:16:08

@Nincs közöttünk csicska: Nem is az asztalosmesterségen van a hangsúly, ahhoz valószínűleg nem nagyon értett, ha pártfunkcionárius volt. A pofázás és szarkavarás minden bizonnyal jobban ment neki, ahogy a politikus lacika se dolgozott egy percig sem ügyvédként, ahhoz ugyanis nem ért a kreténje. Ahhoz agy is kéne.

5perc 2019.02.13. 13:32:15

@engedélyes pinaellenőr:
"Gyurcsány Kisz-kb tagságiját miért nem keresed elő?"
Nem a gecié mellett tartja putin?

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 13:34:01

@VT Man: Macron nem tüntetőkre lövet, hanem a randarílozó garázda fasiszta csürhére. Ezeknek a sárgamellényes fasiszta patkányoknak annyi közük van egy demokratikus tüntetéshez, mint öreganyámnak a szomszéd kutyájához.

konrada 2019.02.13. 13:40:28

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
...s ez tudható is Kövérről, hiszen te személyesen is belinkeltél róla egy valódi "áldokumentum"-os bélyegzővel ellátott bizonyítékot!

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 13:44:33

@MACISAJT: No ennyi balfaszságot is rég olvastam. Gondolom akkoriban ezek a faszságok forogtak a fideszbirkák köreiben. Már eleve az is paradoxon, hogy mindent eladtak, mert akkor hogy az isten faszában lehetne most mészaros a legújabb tolvaj kezén minden, ha akkor el lett volna adva. No és ez csak egy a sok paradoxonból amiket ide okádtál.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 13:44:34

@MACISAJT: No ennyi balfaszságot is rég olvastam. Gondolom akkoriban ezek a faszságok forogtak a fideszbirkák köreiben. Már eleve az is paradoxon, hogy mindent eladtak, mert akkor hogy az isten faszában lehetne most mészaros a legújabb tolvaj kezén minden, ha akkor el lett volna adva. No és ez csak egy a sok paradoxonból amiket ide okádtál.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.13. 13:55:03

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: "kommunista-fasiszta hibrid lett"

Helyesbítek: bolsevik és fasiszta. A kommunista nem egyenlő a bolsevikkel. A bolsevik a kisebbség uralma a többség felett, mindent rendeletileg, erőből oldanak meg.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 13:56:16

@Nincs közöttünk csicska: Ha nem lett volna jelentősége a papinak a pártban, akkor bizony a feledés homályába merült volna. DE, nyoma maradt az utókornak, tehát egy egyszerű párttagnál több lehetett. Valaki valamiért említésre méltónak találta, ha bekerült lacika, a bölcsis agyú pátrfunkcionárius életrajzába.

konrada 2019.02.13. 13:56:39

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
Nem paradoxon.
Mé'szaros (mögött álló körök) alapvetően már elprivatizált vagyont vásárolják fel azoktól, akik annak idején lenyúlták, avagy fillérekért megvették.

(Mondjuk az is igaz, hogy akik esetleg értettek hozzá, azoknak sem volt sok választásuk, mert vagy eladták nekik, vagy ellehetetlenítették őket, de ez a paradoxon kérdés szempontjából nem releváns.)

VT Man 2019.02.13. 13:58:57

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
" Macron nem tüntetőkre lövet, hanem a randarílozó garázda fasiszta csürhére."

Aha, a meseben.

Gondolom ezek is tipikus fasiszta jelszavak:
"A menet élén vonuló sárgamellényesek egy nemzetiszínű lepelre azt írták fel: "Rendőrök, ne lőjetek, a gyerekeink jövője miatt vagyunk itt". Egy másik táblán a köztársasági elnök irodájában kifüggesztett festményen - Shepard Fairey-nek a köztársasági szimbólumáról, a Marianne-ról készült alkotásának reprodukcióján - szereplő francia nemzeti jelszót (Szabadság, Egyenlőség, Testvériség) a tüntetők úgy módosították, hogy Szabadság, Egyenlőség, Gumilövedék."

index.hu/kulfold/2019/01/19/tizedszer_is_utcara_vonultak_a_francia_sargamellenyesek/

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.02.13. 14:05:24

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:

Azért ennyire igénytelen tetű ne legyél, ha nincs rendes párttagkönyvről másolatod, akkor ne az "Örülünk Vincent Áldokumnetum" körbélyegzős párttagkönyvvel próbáld igazolni, hogy a Bajszos Szar vérkomcsi MSZMP-s.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 14:05:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Úgy, úgy, de végülis nem is az elnevezésen van a hangsúly, hanem azon, ahogy tevékenykedik, amit tesz. A fasiszta szó sem létezett korábban, hitler előtt. Kövér lacika elnyomó pártállamára is ki fog találni majd az utókor egy frappáns elnevezést. Mondjuk illiberalista autokrácia, vagy valami hasonló. Viszont nekünk az a dolgunk, hogy a múltban hasonló rendszereket keressünk, azonosítsuk a leselkedő veszélyt. Ilyen például a bolsevik vagy a fasiszta állam is, amelyre lacikánk rendszere a legjobban hasonlít. Még egy csipet feudalizmus és rabszolgaság is található benne a hűbérrendszer létrehozásával és tőlük függő jobbágyok és rabszolgák dolgoztatásával.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 14:10:14

@Magánvéleményem: Egy árva szóval nem említettem, hogy a bolsevik, fasiszta, rothadó fogát szaros bajusszal eltakaró, takonygerincű és faszfejű, a hosszú haját a seggébe gyömöszölő kretén párttag volt.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.02.13. 14:13:19

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
" ... A fasiszta szó sem létezett korábban, hitler előtt. ... "

Hát ezt nem jól tudod, léteszett, Mussolini pártjának 'találmánya' 1922-ben kerültek hatalomra és a II. VH. végéig maradtak hatalmon. Hitlerék kicsit később tették magukévá az eszméket.

Amire te gondolsz, az a náci szó lesz, az Hitlerék 'találmánya'.

konrada 2019.02.13. 14:21:31

@Magánvéleményem:
...Hitlerék sosem használták magukra a fasiszta szót, önmeghatározásukat speciel szocialistaként aposztrofálták...

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 14:30:45

@VT Man: Kisapám ezek a faszfejek szétvertek mindent. Mégis mit vártak? Egy doboz bonbont?

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 14:30:45

@VT Man: Kisapám ezek a faszfejek szétvertek mindent. Mégis mit vártak? Egy doboz bonbont?

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 14:33:23

@konrada: Pont erről beszélek én is. Orbánék is demokratikusnak nevezik rendszerüket, ami köszönőviszonyban sincs már azzal. Majd az utókor a történelem szemétdombjára vetve elnevezi ezt az orrbanisztáni autokráciát is valaminek.

szepipiktor 2019.02.13. 14:38:44

Így van!
A köteleslaci és a csúti sokadosztályú focista folyamatosan harcban áll az ellenzék miatt, a szotyis rendre védi az ellenzéket, a bajszos meg folyamatosan bszogatja őket.
Így az ellenzék jövője valóban a két ex-kiszes harcának eredményéneka függvénye.
.
Ja nem...
Vállt válnak vetve gyalulják a megélhetési ellenzékieket, csak a puska a bajszos kezében van.
.
Kb. ennyire valós a poszt...
Komám, igyál már meg egy kávét, mert mára a politikia agitációd már a blikk szintjét sem éri el... Nem elég odabszni, hogy orbán meg kövér, nem elég a nevek mellé odahazudni a vágyaidat.
Ez ma már nem fog meg senkit.
Persze, ha ezt karakterre fizetik, akkor értem.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 14:39:33

@konrada: Akkor ha jól értem miészaros a lenyúlt vagyont lenyúlja. Ez mégis miben különbözik a korábbiaktól? Vagy mié szaros magántulajdona állami vagyon, amivel te meg én is rendelkezünk, mint a szocializmusban? Jól belekeveredtél, szerintem vegyél be egy xanaxot.

Minden ballib bérretteg 2019.02.13. 14:42:18

Azért valahol rendkívül röhejes, hogy azok kritizálják a kövért egy egyszarű MSZMP pártagság okán, akik eddigi összes miniszerelnök jelöltje

- Horn Gyula pufajkás, akik 56-ban a Nyugati térnél forradalmárok közé lövetett, és ki is tüntették ezokból a Munkás Paraszt érdemrenddel a kommunista diktatúra fenntartói.

- Medgyessy Péter D-209 jelű beszervezett ügynök,

- Gyurcsány Ferenc nevű megyei KISZ titkár, aki a Pécsi Dialógus csosportról jelentgetett, amiért cserébe az MSZMP KB leszólt a vizsgáira. Gyurcsány ma is apósának Apró Antalnak kiutat, zsidó családtól elkobzott, Szemlőhegyi úti villájában lakik, amit Nagy Imre kivégzése miatt kapott meg a család.

Szóval nagyon röhejes, mikor a B1 szintű komcsikat mostadó, MSZMP-vel és utódpártjával kokettáló, gyűlölködők komcsiznak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.13. 14:48:44

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: "hűbérrendszer"

Az. Az.

Viszont a maffiaállamra nem találsz példát az elmúlt húszezer év történelmében.

törppicur 2019.02.13. 14:56:01

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
Te Öszödi törpepöcörő
Tudod mi kulonbseg egy sertestele meg egy emasz, tigaz, osszes cukorgyar, osszes cementgyar, vizugyes cegek, osszes husipar, tejipar?
Mert au utobbit sok massal egyutt sikerult 94-98 privatizalni kulfoldre
Lehet akkor meg nem irtal-olvastal, de az utobbi most sem artana a szemelyisegfejlodesednek

nu pagagyí 2019.02.13. 15:03:16

@Minden ballib bérretteg: Kövér biztosan megbízható elvtárs volt, ha dolgozhatott az MSZMP PB kutatóintézetében. Kommunistán egyébként pont az olyan vonalas geciket érti a köznép, mint például ő. Kövér napjaink kommunistája.

konrada 2019.02.13. 15:04:51

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
Azért vegyek be én xanaxot, mert te értetlen vagy??
Ettől én nem leszek ideges, legfeljebb jót röhögök!;))

Te ezt írtad:
"...ha akkor el lett volna adva. No és ez csak egy a sok paradoxonból "
Én meg pont azt írtam le, hogy a paradoxon akkor lett volna, ha nem lett volna eladva, de elvolt.
...és ez qrva nagy különbség, mert Mé'szaros nem állami vagyont privatizál, hanem magánt vásárol fel.
(...és ha értően olvasnád, abban nem az volt, hogy egyetértek a módszereivel, csak azt, hogy a paradoxonos felvetésed hülyeség volt.;)

Minden ballib bérretteg 2019.02.13. 15:28:46

@nu pagagyí:

Kövér főnökét az MSZP-be ma is aktívan politizáó Lendvai Ildikónak hivták. Nyílván akkor vele, meg az MSZP-ben politizáló minden második ex-MSZMP taggal gondod van.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.13. 15:36:09

@Minden ballib bérretteg: "az MSZP-ben politizáló minden második ex-MSZMP taggal gondod van."

Nyilván. De miért csak minden második? Ja, hogy szerinted a fele képmutató, sunyi ál-antikommunista, mint a hazaáruló Kövér?

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 15:39:03

@konrada: Hitlerekre sem hasznalja semmilyen tortenesz a fasiszta szot, mivel nacik voltak, nemzetiszocialistak.

Az olasz fasiszta mozgalom ideologiai bazisa a romai birodalom feltamasztasa volt, neve a "fasces" - bardok, romai tisztsegviselokre utal.

Pipas 2019.02.13. 16:51:36

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: "A fasiszta szó sem létezett korábban, hitler előtt. "

Ez már mekkora! A szó egyébként az ókori ómából származik, ahonnan aztán az olaszok vették át 1915 körül.

Kár volt belekeverni Hitlert, leégetted magad, kiderült fogalmad sincs miről beszélsz.:D

bontottcsirke 2019.02.13. 16:58:27

@Minden ballib bérretteg: Kövért nem azért kritizáljjuk, mert egy komcsi volt, hanem azért mert hülye és újabban elvtelen hatalomittas barom is.

Che21 2019.02.13. 17:23:20

Ekkora baromságot már rég olvastam.

N. Barbie 2019.02.13. 17:35:42

@VT Man: "" Macron nem tüntetőkre lövet, hanem a randarílozó garázda fasiszta csürhére."

Aha, a meseben."

Nem oreg, a mese a fidesznyik fejekben van errol. Meghozza onnan, hogy a hazai tuntesekkel szemben a lakajmedia mar a kezdetektol felmagasztalja a sargamellenyeseket. nem gyozom olvasni fidesznyik szektasok reakcioit az epp megjeleno, a sargamellenyes tuntikerol szolo cikkeknel, amiben gyalazzak a hazai tunteteseken reszt vevoket es korbeszopkodjak a francia tuntetoket, hogy jaj bezzeg azok micsoda hosok.

Lof@szt.
Mondok valamit. Epp ebben a pillanatban 4 francia van az irodaba ahol dolgozok. Szoval kicsit hitelesebbek a forrasaim, mint a kozpenzbol kitartott lakajmediabol tajekozodoknak. Mindegyikuk a halal f...ara kivanja a tuntikezoket.
Az egyik francia no jellemezte ugy oket, hogy a tobbseguknek van 2 haza, 3 kocsi, 8 ajfon a csaladba, de megy tuntikezni es az ehenhalasrol meg szegenysegrol sirankozni.

dunántúli gyerek 2019.02.13. 17:38:33

@N. Barbie: Azert tuntetest nem-tunteteshez nem kene hasonlitani.

engedélyes pinaellenőr 2019.02.13. 17:42:11

@5perc: Orbán sose volt a KISZ KB tagja, gimis osztálytitkár volt. Én pl. őrsvezető voltam 5.-ben. Én is a rendszert szolgáltam ?

Világít a torony 2019.02.13. 18:01:57

@engedélyes pinaellenőr: Csak mert kommancs maradt, azért. A Fidesz az akadálya a pártállami múlt feltárásának az akadálya. Tűzzel vassal védik az ügynöktitkokat. Ha más miatt nem, akkor legalább emiatt illene gondolkodni, ám fityeszes agyhalottnak könnyebb lenni a jelek szerint.

N. Barbie 2019.02.13. 18:07:25

@dunántúli gyerek: Jo, jo, hagyjuk a hulyeseget. Tudom, hogy fidesznyikeknel csak az a tuntetes, amit ok tartanak, pl. az orszag minden reszebol ingyen, a csunya EU penzebol vett onkormanyzati buszokkal tomegevel szallitott tuntikezokkel, aztan verni a melluket, hogy mennyien voltak.

De ha mar szamhaboru, am legyen, tudom imadjatok.
A francia tuntetesek csucspontjan 290 ezren tuntettek. Egy 67 millios orszagban. Ez aranyaiban olyan, mintha itthon ugy 43 ezren. Hat ennyien voltak boven az ellenzeki tunteteseken is, szoval arcbol kicsit vissza lehet venni.

Aztan egy masik dolog. Ezek a szent, hos francia tuntikezok szepen osszegraffitiztek a diadalivet, tobb mas allami epuletet. Emlekszunk ugye a fideszes lakajmedia alszent dumajara, mikor a csunya sorosistabrusszelista ellenzeki tuntetesen eltunt vagy 3 kibaszott szanko? Mekkora hiszti ment mar, hogy kerem, ezeknek semmi se szent stb. stb. Jott is ra gyorsan a fideszes duma, hogy jaj pedig azokat szegeny gyerekeknek akartak adni karacsonyra (par nap alatt sikerult is magukat meghazudtolni, mikor uj evkor is meg ott alltak :) ).
Na akkor mekkora hiszti lett volna, ha tortenelmi epuleteket fesktekszoroztak volna ossze, mint a francia kedvenceitek?
Hogy a mar csak par ezer francia sargamellenyes holigan altal szetvert es felgyujtott belvarosrol, felgyujtott autokrol, szetlopott kirakatokrol ne is beszeljek.
Ilyet az ellenzeki tuntetok nem csinaltak. Megis nektek ok a szar szemetek, a randalirozo francia csurhe meg a hosok.
Pici kettos merce, alig szembetuno...

tpl 2019.02.13. 18:11:28

Ashwood, ennyi baromságot saját kútfőből sikerült összehoznod?! Mekkora pofáraesés lesz nektek a májusi európai választások

Világít a torony 2019.02.13. 18:12:03

@Minden ballib bérretteg: Neked teljesen igazad van. Ezért is annyira nyílvánosak az ügynöklisták, mert Horn, meg Medgyessy, Gyurcsány. A Fidesz halált megvető bátorsággal tárta az ügynök aktákat az ország szeme elé. Mikor kezdesz el gondolkodni, ha egyáltalán elkezdesz?
Tehát! Miért nem nyilvánosak az ügynök akták, mikor azok nyilvánosságra hozatalát a parlamenti 2/3 birtokában az utóbbi 8 évben bármikor megtehették volna? Nagyot nőnél a szememben, ha erre értelmes választ tudnál adni!

Világít a torony 2019.02.13. 18:13:50

@Minden ballib bérretteg: Mi lehet az oka, hogy az Őstulok kommancs letiltotta a róla szóló jelentések közzé tételét?

tpl 2019.02.13. 18:16:57

@N. Barbie: zseniális számolással igazoltad, hogy mennyire sikeresek az ellenzéki tüntetések.

Világít a torony 2019.02.13. 18:21:22

@Minden ballib bérretteg: Arra is reagálhatnál, hogy miért volt Kövérnek az első dolga a Kennedy bizottságot leskapni az ügynökakták vizsgálatáról és a már meglévő feldolgozott anyagokat hova rejtették nagy sietve?
Az nem elfogadható, hogy de a Gyurcsány.

N. Barbie 2019.02.13. 18:30:15

@tpl: A haverod kezdett szamhaboruzni, en csak bearaztam a hos francia csurhejenek a nagysagat.
A tobbi rizsat meg hagyjuk. A fideszes EU buszokkal tuntetok szallitasarol kepek vannak. Fidesznyik valasz ra: hat de mas is csinalja. Hogyne, azonnal el is hiszem igy bemondasra, hiszen egy fidesznyik sosem hazudna, csak hogy vedje a szektajat. Ja, de.

Tangooo 2019.02.13. 22:13:34

@Világít a torony: "...miért volt Kövérnek az első dolga a Kennedy bizottságot leskapni az ügynökakták vizsgálatáról..."
Te arra a beszédhibás Kenedire gondolsz ugye, nem az amerikai elnökre, vagy famíliájára?
Nem kell mindig a Wikipédiát, vagy a guglit bújni, hogy hogyan kell írni egy nevet!

Világít a torony 2019.02.13. 23:14:53

@Tangooo: Valószínüleg a spell írta át, én meg nem figyeltem. A lényegen azonban a hibás név sem változtat. Vagy szerinted igen?

Világít a torony 2019.02.13. 23:30:32

@John Brennan: Azt minnyá gondoltam. De melyik kérdés irreleváns, mert van pár!

törppicur 2019.02.13. 23:50:16

@N. Barbie:
A francia csúcslétszámot hasonlítod a magyarországi 2 havi összeshez.
Jó ez így?

Európai téridő 2019.02.14. 00:02:48

Szerintem meg esetenként OV a "jó zsaru" Kövérhez képest. Ez bizony taktika és láthatólag bejön.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.14. 10:59:46

@Nincs közöttünk csicska: Te hülegyerek, olvasgass, mielőtt ugatsz:
"Az olasz eredeti fascismo szó a latin fasces szóból származik. A fasces, egy fejsze köré kötött vesszőnyaláb, az ókori római magisztrátus jelképe volt és tulajdonképpen az „egységben az erő” elvét szimbolizálta. Az ókori Rómában a lictorok hordozták és a magisztrátus parancsára testi fenyítésre vagy kivégzésre is használhatták. Az olasz nyelvben a fascio szó a céhekhez hasonló szervezeteket, egyleteket jelent.[7]"
Ennek semmi köze a huszadik századi fasizmushoz.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.14. 11:05:28

@törppicur: "94-98 privatizalni kulfoldre
Lehet akkor meg nem irtal-olvastal,"
Törppöcs, már akkor az unokám lehettél volna.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.14. 11:05:29

@törppicur: "94-98 privatizalni kulfoldre
Lehet akkor meg nem irtal-olvastal,"
Törppöcs, már akkor az unokám lehettél volna.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.14. 11:15:10

@konrada: És az hogy mié szaroska felvásárol mindent miért jó nekem? Tulajdon szempontjából semmi különbséget nem látok mié szaros és phillip magnilot között. Annyi különbség azért mégis van, hogy mié szaroskának fingja nincs, hogyan kell működtetni valós piaci körülmények között, piaci versenyben működtetni a megszerzett vagyont. Az első adandó alkalommal elveszti mindet a pöcsfejű. Úgyhogy én nem bíznék kecskére káposztát, dilettáns gázszerelőre milliárdos vagyont, inkább tapasztalt vállalkozóra.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.14. 11:20:20

@engedélyes pinaellenőr: Persze hogy nem volt 15 évesen központi bizottsági tag. Pusztán kisz titkár, vagyis vezető funkcionárius. Olyanok pedig csak a rendszer hű szolgái lehettek. Én még Kisz tag se voltam, mert elítéltem az egész családommal együtt a kommunizmust. Mégsem kommunistázok úgy, mint a kommunizmust kiszolgáló patkány orbán és kövér család.

törppicur 2019.02.14. 13:42:13

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: ha ez igy igaz, hogy a nathas picsaba esett ki pont az az időszak zsenialis elmedből?

törppicur 2019.02.14. 13:48:18

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: siman hazudsha a 70-es evekben voltal kozepiskolas nem uszhattad meg a kisztagsagot - max szakmunkaskepzoben
elotte meg sehogy
Az osztalyszintü kisztitkar rangja a komus örs vezetojevel azonos - szeretned keresztre fesziteni az uttoroket esetleg a kisdobosakat is?

engedélyes pinaellenőr 2019.02.14. 14:03:00

@Világít a torony: Ott tartottunk, hogy azt hazudtátok, hogy Kövér az Mszmp tagja volt, miközben ez nem igaz..Az ügynöklisták teljes nyilvánosságra hozatala sok kisember tönkretételéhez vezethetnek, miközben a rendszer működtetői, a Gyurcsány Medgyessy Kovács bácsi röhöghetnek a markukba. Egyébként meg kutatható az ügynök múlt.

engedélyes pinaellenőr 2019.02.14. 14:06:07

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: 18 év alatti volt, míg Gyurcsány felnőtt korában tört egye magasabbra a Kisz ranglétrán. Függetlenített Kisz titkár majd Kisz kb tag lett. Ezzel szemben Orbán a 80-as évek második felében egy a Kisszel rivalizáló ifjúsági szervezetet hozott létre az egyetemen, a Fideszt, amelynek elszigetelésére, felszámolására szólított fel Gyurcsány Kisz vezér egy írásos anyagban..

N. Barbie 2019.02.14. 14:54:47

@törppicur: "A francia csúcslétszámot hasonlítod a magyarországi 2 havi összeshez."

Igazad van, tul joindulatu voltam a francia randalirozo csurhetekkel, mert a legmagasabb szamot vettem, holott az atlag tuntikezo szam 2-3 ezer, ami ugye hazai viszonylatban ugy 3-400 fo. Az meg barmikor megvan otthon is.
Kosz, hogy kijavitottal, szep ongol volt. :D

törppicur 2019.02.14. 15:45:18

@N. Barbie: tobb aprosag nem stimmel a megjegyzesedben
1 ha a tivonulgato sleppetek nem csurhe - akkor a franciak sem
2 kerem 5-6 nal kisebb osztot ne hasznalj, mert magadat is atvered vele
3 nem volt 50,ezres tunti Budapesten ebben a szezonban
4 ha normalis osztot alkalmazol, akkor a minimal 500-600 fore kellene emlekeznunk Bpen - az meg csak akkor jon ossze, ha a szinitanodas lanyok vizsgamunkat igernek, pl ajtotamadas, csoportos hasonfekves stb
5 sem a varban, sem a nyugati teri hidon, sem a Lanchidon nem volt 600 embertek, pedig fel Bp azt szervezte

Világít a torony 2019.02.14. 16:34:19

@engedélyes pinaellenőr: Felesleges hazudoznod és ostobaságot firkáznod. Csak sorba. Kezd ott, hogy számold meg mennyien vagyok. Én egyre emlékszem. Ez segít? Ha megvan, akkor mutass rá, hol írtam az Őstulok emeszempés tagságáról. Nem gondolom, hogy találsz olyat. Ám olyat igen, hogy az emeszempé politikatudományi intézetébe kezdett dolgozni. Azt pedig neked kell eldöntened, hogy a pártállami intézet csak úgy odaengedett bárkit is az anyagaihoz. Amennyiben úgy véled, hogy igen, akkor magadban kell keresgélj kicsit. Aztán pedig! Alapos tévedésben vagy. Az ügynöklisták nem kutathatóak szabadon. Ki lehet információkat kérni érintettség cimén. Kutatni pedig engedéllyel lehet és akkor sem az egészet, nem történt meg a titkosítás teljes feloldása.
"Az ügynöklisták teljes nyilvánosságra hozatala sok kisember tönkretételéhez vezethetnek, miközben a rendszer működtetői, a Gyurcsány Medgyessy Kovács bácsi röhöghetnek a markukba. "...ez a legröhejesebb kifogás az egészből. A fityesz kommancsok védik ezzel a seggüket. Az ügynöklistákat nyilvánossá kell tenni, nem pedig titoktartás mellett kutathatóvá. Nem olvasnál szívesen a szocialista munka hőseiről? Miért nem? Nem kellene némi feltárás a Horváth főbelügyér családba benősült Stumpf István és az általa erősen támogatott fityesz fijúg kissé homályos múltjáról? Inkább csak fecserészel?

N. Barbie 2019.02.15. 10:28:37

@törppicur:
1. nem fogtad fel amit en irtam. A fidesznyikek illetik valogatott tragarsaggal a hazai tuntetoket, de a francia randalirozo, toro-zuzo csurhe meg nektek a hos hazafiak. Nonszensz.
2. 6,7-es osztot hasznaltam. Segitek miert. 67 millios francia lakossag/10 millios magyar (es megint joindulatu voltam a csurhetekkel, mert MO mar boven nincs 10 millio, a valos oszto 6,85 kellett volna legyen).
3-4. a 2-es pontban leirtak miatt csusztatas 50e-s maximum es atlag 5-600-as szamot irogatnod, igy felesleges is reagalnom ra.

Egyebkent is, a fidesznyik szamhaboruban elveszik a lenyeg, ami az, hogy az aranyaiban lenyegeben nem nagyobb francia tuntikezoket hosnek nevezitek es vesszen a francia kormany, a magyarok meg rohadt sorosbrusszelberencek, alig vannak, nem kepviselik a tobbseget blablabla.
Mint irtam, hangyanyi kettos merce, alig eszreveheto...

N. Barbie 2019.02.15. 11:01:32

@engedélyes pinaellenőr: Nincs annal szanalmasabb, mint amikor a lenyegeben a kommunizmus ellen megalakult partot vedi izzadtsagszaguan az egyik szektasa, hogy miert is nem tarja fel a kommunista multat rendesen, nem latszatintezkedesekkel az ismetlem, a kommunizmus ellen megalakult part.

Nekem volt kellemetlen anno a fideszes tolvaj kepviselok vergodeset, nevetseges mentegetozeseit nezni meg hallgatni az errol szolo parlamenti vitakban par eve. Koztuk a hos antikommunista viktorkat is, aki szinten nem gyozte a kifogasokat keresni, hogy miert ne hozzak nyilvanossagra a kommunista mult aktait. A 80-as evekbeli onmaga siman szembe kopte volna vikiket hallva azt a sok szanalmas kifogast.
Igaz, akkor meg hithu szellibsi volt, azota rajott, hogy a hit nem szamit, abba az iranyba kell fordulni mindig, ami tobbet fizet. Igy lett libsibol onjelolt nemzethi, kereszteny hos.
Aki anno kivonult a partjaval egyutt a Trianon megemlekezesrol, meg ugye emlekszunk a "csuhasok, terdre" aranyos kis kirohanasara is.
De az atlaghulyefidesznyik gyorsan felejt es mindent elhisz neki.

engedélyes pinaellenőr 2019.02.17. 11:10:19

@Világít a torony: Arról szövegeltél, hogy "kommancs maradt" , miközben nem is volt az.

" Az ügynöklistákat nyilvánossá kell tenni, nem pedig titoktartás mellett kutathatóvá."

Ezzel sok olyan embert sároznának be, akiket pl. kényszerrel szerveztek be. Miközben a rendszer valódi működtetői, Kovács bácsi, Lendvai néni, Gyurcsány röhögnek a markukba..

engedélyes pinaellenőr 2019.02.17. 11:11:47

@N. Barbie: Szociszadeszék vajon miért nem hozták nyilvánosságra, amikor kétharmaduk volt? He?

engedélyes pinaellenőr 2019.02.17. 11:15:23

@N. Barbie: Nagy különbség, hogy a francia sárgamellényesek spontán szerveződtek, míg a hazai tesco gazdaságos tüntiket nem nehéz ki találni, hogy honnan szervezik. Tényleg, hogyhogy nincs ma tünti? Hányan voltatok a Hősök terén pár hete? 8-an? Ez a "hősők terei nyolcakként" fog bevonulni a történelembe..:)))))

Világít a torony 2019.02.17. 16:11:47

@engedélyes pinaellenőr: Továbbra is kérdezem: "Nem kellene némi feltárás a Horváth főbelügyér családba benősült Stumpf István és az általa erősen támogatott fityesz fijúg kissé homályos múltjáról?" Érted egyáltalán a kérdést?
A Bajnai kormány hosszú idő után végre megtette az első lépést a nyilvánosság felé, bizottságot hozott létre a mágnesszalagok feldolgozására, amit aztán az Őstulok egyből elszedett és zároltatott, így aztán fityesz és annak titkosszolgálatán kívül senki nem ismerhette meg a tartalmát, a Kenedi bizottság tagjainak pedig bevarrták a száját.
" Ezzel sok olyan embert sároznának be, akiket pl. kényszerrel szerveztek be."
Mint már írtam, ezzel az ürüggyel az ügynök és emeszempé maradékok védik a seggüket.
" Miközben a rendszer valódi működtetői, Kovács bácsi, Lendvai néni, Gyurcsány röhögnek a markukba.."
Ez nagyon szánalmas. Ahogy emlékszem, a maszop mellett a Fidesz volt aki ellenezte kezdettől fogva az ügynök akták nyilvánosságra hozását. Gyurcsányozol önfeledten, miközben a kormányban is és a fityesz körül is volt Mszmp tagok sertepertélnek.
Ember, ez egy mocsok ronda kórkép a magyar társadalom mentális állapotáról. Főleg azok kórképe, akik ma is védelmezik a Kádár rendszer "ötödik hadoszlopainak" anonimitását.

engedélyes pinaellenőr 2019.02.17. 20:09:42

@Világít a torony: Bájos, hogy egy titkos tiszti múlt, vagy egy kisz kb tagság nem zavart, miközben esetleg abban reménykedsz, hogy majd előkerül valami homályos infó, hogy egy fideszes valamikor jelentett, és akkor majd jól műfelháborodhadsz. Amikor a titkos tiszti múlt kiderült, akkor csaholtál? Aki egy volt titkos tisztet támogatott miniszterelnökként, annak semmiféle elvárása nem lehet a múlt feltárására vonatkozóan..

N. Barbie 2019.02.17. 21:30:40

@engedélyes pinaellenőr: "Szociszadeszék vajon miért nem hozták nyilvánosságra, amikor kétharmaduk volt? He? "

Hagyjuk a szanalmas mentegetozest. Szociszadeszek jo resze bevallottan az MSZMP utodpartja volt. Mintha a farkastol varnad, hogy miert nem o jon elo a vegan eletmodra teressel. Nevetseges.
Ellenben a tolvaj fideszed a kommunizmus ellen alakult. Nekik nincs bocsanat, nincs mentseg ra, hogy miert sunnyogjak el a dolgot.

N. Barbie 2019.02.17. 21:34:12

@engedélyes pinaellenőr: Igen igen ismerjuk ezt a szanalmas rizsat is, a sargamellenyes hosok spontan szervezodve vertek szet meg gyujtottak fel fel Parizst. a csunya hazaiakat meg tudjuk ki tamogatja.
Persze, persze az agybeteg, habonymantrat csuklobol beszopo korlatoltaknal.

engedélyes pinaellenőr 2019.02.18. 11:18:51

@N. Barbie: Sztem a szocik pont leszarták, hisz volt főkomcsik voltak náluk vezetőpozíciókban egyébként is. Olyanok, akik olvasták ezeket a jelentéseket. A szadesz nem akart ott nyilvánosságra hozatalt, persze ez akkor a mostani csahosoknak nem fájt.

engedélyes pinaellenőr 2019.02.18. 11:23:20

@N. Barbie: Igen spontán szerveződve.. Tudod, mint a nagy francia forradalom idején. Az amit viszont itt előadtatok pesten pár ezer belpesti teszésztett libsivel, az egy szánalmas kis fing. Ott voltál vajon a "hősök terei nyolcak közt"..? :)))))) Komolyan mondom , többet röhögök rajtatok, mint egy Benny Hill shown..:)))))

N. Barbie 2019.02.18. 19:51:34

@engedélyes pinaellenőr: Letojom a szocikat meg a szadeszt, arra valaszoljal, hogy mi a mentseg a szektadnak arra, hogy lassan 30 eve elsunnyogjak a nyilvanossagra hozast? Sokadjara ismetlem, a kommunizmus ellen alakult part teszi ezt.

N. Barbie 2019.02.18. 19:54:31

@engedélyes pinaellenőr: Mondtam mar, hagyjuk az ures fidesznyik lozungokat meg megbelyegzest. Soros altali penzelesrol egyenlore csak a gazdadnak es par fideszes magas rangu politikusnak van papirja. Ertem en, hogy emiatt kinkeservesen probaljatok masra attolni ezt a szegyent, de mindennek van hatara. Ezt a soros penzeli az ellenzeket dumat pont a hozzad hasonlo 1 bites agyhalottaknak talalta ki finkelstein baratod. Akiknek az onalloan gondolkodas nem az erossege, finoman szolva.

John Brennan 2019.02.27. 07:37:22

@N. Barbie: mert akkor kiderülne, hogy Göncz Árpi egy börtönbesúgó volt

N. Barbie 2019.02.27. 08:40:58

@John Brennan: Tehat nincs ra valaszod. Es meg buszke is vagy ra, hogy a kommunizmus ellen alakult, mara biznisz-szektava aljasult partod manapsag a legnagyobb ellenzoje a kommunista mult feltarasanak. Szanalmas.

John Brennan 2019.02.27. 20:56:30

@N. Barbie: nem érdekel
30 év alatt bebizonyosodott, ki hova tartozik; a Szanyi, Gyurcsány, Mécs Imre stb aljas pondrók
1990-ben még releváns lett volna, hogy aki együttműködött a régi rendszerrel bizonyos szint felett, azt örök életre eltiltsák a közügyektől, ma már semmi értelme
süti beállítások módosítása