B1 blogcsalád



Háború a Fidesz csúcsán: Orbán "csak" ellehetetleníténé az ellenzéket, Kövér megsemmisítené

2019. február 12. - ashwood

bb_l9768_0.jpgKövér Lászlót a Fidesz élő lelkiismeretének szokás nevezni - lényegében minden alap nélkül. Kétségtelen: a házelnök elvhű antikommunista, már amennyiben csak néhányszor pördült meg szélkakas módjára, szemben Orbánnal, aki épp arra áll, amerre szerinte a legjobban megéri.

Tisztázzuk már a legelején: arról a Kövér Lászlóról beszélünk, aki - még mielőtt megszerezte volna a Fidesz egyes számú párttagkönyvét – kis, piros párttagkönyvvel a zsebében az MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetében kezdet karrierjét. (Az már csak hab a tortán, hogy a politikusok pártállami múltját feltáró Mécs-bizottság működése során Kövét, aki épp a titkosszolgálatokat felügyelte miniszterként, nem járult hozzá, hogy a parlamenti testület nyilvánosságra hozza a múltjával kapcsolatos információkat.)

De nem kellett sokat várni a fordulatra: a Fidesz alapítójaként gyorsan megtalálta a hangot a liberálisokkal, a hatalomért később pedig a jobboldallal. Már a szocdem család sarja a legnagyobb kereszténydemokrata, istenfélő farizeusok egyike. De ne feledjük a kövéri intelmet: kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna.

Saját múltjával és családjával való, pszichopatológikus szembefordulását mi sem jelzi jobban, minthogy a házelnök megállás nélkül kommunistákról beszél egy olyan országban, ahol még a magukat szocialistáknak/szocdemeknek tituláló politikai erők is komoly viszolygást éreznek a kommunizmus minden tanításával szemben. Kövér számára a "kommunista" nem más, mint izzó gyűlöletének tárgya, kommunista pedig az, aki épp gyűlölni kíván.

Ezek után nem meglepő, hogy szemben Orbánnal, aki vérbeli populistaként kizárólag a politikai haszonelvet tartja szem előtt a hatalom megszerzése és megtartása érdekében, egészen másként látja és kezeli az ellenzéket, mint a gyűlölettől hajtott Kövér. A miniszterelnök épp csak annyira gyűlölködik mindig – az épp kiválasztott ellenséggel –, hogy néhány hét, hónap vagy év múlva teli szájjal letagadhassa. Emellett tisztában van azzal: autoriter rendszerének szüksége van az uniós százmilliárdokra, és az EU-tagsággal együtt járó, más előnyökre is - ehhez pedig nélkülözhetetlen az ellenzék, mint demokratikus fügefalevél az illiberalizmuson.

Orbán nem olyan "jó", mint Lenin: bár ő is az ablaka alatt hangoskodó ellenzék közé lövethetne, nem szívjóságból adja vissza a "labdát". Az irányítása alatt álló Állami Számvevőszék adminisztratív eszközökkel eddig is mindent megtett az ellenzéki pártok meggyengítése érdekében, felszámolni azonban esze ágában sincs a vele szemben álló párokat. Neki bőségesen elég, ha nincs pénzük kampányolni, és folyamatosan a működés és megszűnés határán billegnek.

Vele szemben Kövér minden alkalmat megragad, hogy ha kell, egyesével vadássza le, személyes életében lehetetlenítse el a neki nem tetsző, így aztán kommunista politikusokat.

Senkinek ne legyenek illúziói: a házelnök valóban bevetette volna az irányítása alatt álló karhatalmat a rabszolgatörvény elfogadása ellen tiltakozó ellenzéki képviselőkkel szemben. Orbán volt az, aki ezt megakadályozta. Újra: nem szívjóságból, csupán egyszerű számításból. Kövér tobzódott volna az erőszakban, míg Orbán tisztában volt azzal, hogy így csak mártírt csinált volna a politikusokból.

Ugyan ez a konfliktus húzódik meg a házelnök legújabb, egyszemélyi döntése mögött is. Miközben a kormánypárti többség van a házbizottságban, mégsem volt képes a testület dönteni az ellenzékiek megbüntetéséről. Így végül Kövér egyedül határozott a

fizetések megvonásáról. Ugyan így a házelnök rendelte el Demeter Márta újbóli, nemzetbiztonsági átvilágítását.

Itt érdemes azonban tisztázni az átvilágítás egy-két technikai részletét. Egy ilyen átvilágításon, a szó általános értelmében, nem lehet megbukni. Az átvilágítást végző titkosszolgálatok a folyamat végén jelentést készítenek, amelyben jelzik, hogy találtak-e kockázati tényezőt vagy sem. A lényeg pedig épp itt keresendő: noha azt gondolnánk/remélnénk, hogy a titkosszolgálati munka független az aktuálpolitikától, ezúttal is kiderült, hogy ilyen csak egy jogállamban képzelhető el. Ma Kövér és a NER azt tekinthet nemzetbiztonsági kockázatnak, amit épp jónak lát. Egyszer látott egy hírt Soros Györgyről? Sorosista! Megosztott valamit a közösségi oldalakon? Sorosista! Beszélt már civilekkel? Güllenista! Sorosista! Innentől kezdve pedig Kövér és a fidesznyik többség kezében a döntés, hogy minden, megismerhető tény nélkül, példátlan módon megfosztanak-e bizottsági tagságától egy ellenzéki képviselőt.

Mindezzel pedig komoly precedenst teremt Kövér László. Innentől kezdve ugyanis bármit megtehet és meg is tesz majd a parlamentben. Márpedig az jog szerint az ő játszótere, hisz neki adta Orbán.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6714621946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kivlov 2019.02.13. 10:59:07

@neko1967:
butusbutus, az hogy csinálja, látszólag, sz*rt sem érdekel.
Igazi jobbikos pl nem szavaz ferkóra. Akkor már inkább orbi, vagy el sem megy.
Arról nem beszélve, hogy az ország 80%-a nem BP, vidéken meg azt se tudják mi az a momentum, meg hasonló sz*r gittegyletek...

Kivlov 2019.02.13. 11:00:16

@neko1967:
A vizitdíj jó volt. Csak a megvalósítás formája nem.
Mindenkitől kellett volna szedni, kivételek nélkül. És úgy, hogy az első 6-(12 ) alkalom az ingyenes, utána jön a fizetés. Csak kár, hogy épp fordítva volt.

konrada 2019.02.13. 11:17:26

@MACISAJT:
...és tényleg!
Azért ilyenkor elgondolkodtató, hogy a csába tanult meg egyáltalán írni az olyan, aki olvasni sem tud, és képes bizonyítékként egy olyan poénképet betenni, amelyre az van rápecsételve, hogy áldokumentum??;)))

(Szvsz. ő is egy olyan troll, aki azzal operál, hogy próbálja elhitetni magáról, ahhoz az oldalhoz tartozik, amelynek a vezényszavait használja fel: ezzel hiteltelenítve azokat, akik elvi alapon támogatják az adott oldalt.
Ti.: olyan komplett hülyét ad elő, akivel ciki egy az általa "képviselttel" azonos véleményen lévőnek lenni...)

Konok 2019.02.13. 11:41:24

@paraszthajszal: Nem vagy te véletlenül egy egy buta fidióta faszparaszt?

midnightcoder2 2019.02.13. 11:49:56

@neko1967: A Bokros-csomagnak volt értelme, bár a hatásában azért az is benne volt, hogy akkoriban még volt bõven privatizálható vagyonkája az országnak (Pl. energiaszektor). A vizitdíjnak abban a formájában nem sok értelme volt, mert szociális alapon vissza lehetett igényelni az önkormányzatnál. Az egészségügyi pénztárak pedig egy katasztrófa lett volna, ha úgy bevezetik ahogy tervezték.

Az más kérdés, hogy Orbánék sem igazán nyúltak hozzá a rendszerhez. Pedig már régen privatizálni kellett volna az egészet, és szépen versenyeztetni az intézményeket a betegek illetve rajtuk keresztül a TB pénztárcájáért. Ehelyett a szocik röghöz kötni akartak.

engedélyes pinaellenőr 2019.02.13. 11:50:14

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: Ez nem párttagkönyv. Egy belépő az ott dolgozóknak. Valszeg a gondnoknak, és a takarítónőnek is volt hasonló..Gyurcsány Kisz-kb tagságiját miért nem keresed elő?

2019.02.13. 11:56:51

"Ugyan így a házelnök rendelte el Demeter Márta újbóli, nemzetbiztonsági átvilágítását." Helyesbítés: nem az átvilágítást rendelte el, hanem annak eredményét.

MACISAJT 2019.02.13. 12:08:15

@konrada: "...és tényleg!"

Na ugye.
A jotunder-ketteske kör kidolgozta az áldokumentumot. És fapofával elsütötték.
Gondolták, ha csak egy elmebeteg is beveszi ezt az "aczéli igazolványt" Kövérről , már megérte. Jól kalkuláltak: bevették, nem is kevesen. Ha meg lebuknak, akkor röhögnek a "hülyéken", akik nem figyelnek még a pecsétre sem.
És azóta már számtalanszor láttam ezt is felbukkanni, a kurucinfótól ballibákig terjedő legendáriumban.

Konok 2019.02.13. 12:10:27

@neko1967: Hú de elkábított titeket a gumicsimmás csuti tahó büdös lába....

Soha ne tegyel haver a fekete lora 2019.02.13. 12:13:09

Amugy a rabszolgatorvennyel mi van?

Mert nemigen latom a Zindexen, hogy kinek nem fizettek a januari tulorajat....akkor megint hazudott 2 honapig a fuggetlensajto, hatha forradalom lesz?

ha ha ha

MACISAJT 2019.02.13. 12:15:02

Nézzünk ha már valaki szóba hozta, a panamai emberünknek, bokros lujast és az ő "nemzetmentő" programjáról pár tényt.

Pl. azt hogy valójában bokrost pontosan egy év ámokfutás után (kinevezték 1995 március 31-én , kirúgták 1996 április 1-én ) éppen saját párttársai rúgták ki, mert még számukra is vállalhatatlan volt amiket művelt.

Az általa elkezdett "gazdasági csodát" meg egy másik híres szakember-"közgazdász" , bizonyos medgyessy péter /D209 nevű ember vette folytatta, elődje meg a "Reformszövetség" gazdasági program alkotója volt, bizonyos békesi lászló volt a pénzügyminiszter...
A bokrosi gazdasági modelljét pedig így fordíthatjuk le köznyelvre:" ha a beteg kezét lábát levágjuk, akkor megspórolhatjuk rajta a cipő és kesztyű költségeit"...

Valójában bokros és gazdasági csomagja önmagában szart sem ért,azt az Alkotmánybíróság azt amúgy is 25 (!)pontban semmisítette meg, a sokat emlegetett átmeneti gazdasági fellendülést pedig valójában az 1995/39 dekrétum, az un. "suchmannositás" tette lehetővé, ami közvagyon privatizációs módszerrel való tetemes elherdálását jelentette, beleértve a bankokat(feltőkésítve!) és az energiipart, tévéfrekvenciákat....

Ma is meg lehetne azt hozzátenni: BÁRCSAK AZ A KÖZVAGYON még meglenne...Csakhogy nincs.
Mert "ezek" repülőtértől Postabankig mindent eladtak...(már a párnagázt, vasúti teherszállitást és a széndioxidkvótát is.)

Szóval, ennyit elég is lenne tudni a bokros-csomagról. Én speciel miatt néhány hét alatt több tízmilliót buktam miatta, de ez legyen egyéni sérelmem.
Viszont ajánlom: keressék meg az 1994-es MSZP választási programjában az a részt amiben az ígérték, hatalomra kerülésük esetén egy ilyen csomaggal vágják majd agyon az országot..:P

Hátha csak lemaradtunk valamiről.

VT Man 2019.02.13. 12:45:03

"Orbán nem olyan "jó", mint Lenin: bár ő is az ablaka alatt hangoskodó ellenzék közé lövethetne, nem szívjóságból adja vissza a "labdát"."

Hat igen, Orban nincs meg felnove a nyugati Macronhoz.

Aki gumilovedekkel loveti a tuntetoket, minek eredmenye:
"A Le Figaro szerint a rendőrség a tüntetések kezdete óta
9200 alkalommal használt gumilövedéket, amely komoly sérüléseket okozott a tüntetőknek.
A sárgamellényesek szerint Rodrigues csak egy a 15 ember közül, aki megvakult a gumilövedékek következtében."

VT Man 2019.02.13. 12:47:19

@midnightcoder2:
"Az más kérdés, hogy Orbánék sem igazán nyúltak hozzá a rendszerhez. Pedig már régen privatizálni kellett volna az egészet, és szépen versenyeztetni az intézményeket a betegek illetve rajtuk keresztül a TB pénztárcájáért."

Jo lenne, ha megnezned az amerikai egeszsegugyi "privatizalt" rendszert.

Ott a korhazak batran szamlaznak tul mindent, amit nem szegyellnek, a biztositonak tok mindegy, az egyszeri dolgozo meg valaszthat, hogy az extraprofitot megfizetve kot draga egeszsegbiztositast, vagy ott hagyjak az arok szelen meghalni.

Ebbol nem kerunk.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 12:47:49

@John Brennan: Nem kell ahhoz semmi. Ránézve is egyből látszik, meg ahogy viselkedik abból is. De nemcsak a kommunistákéhoz hasonlít a viselkedése, hanem a fasisztákéhoz is. Nem kell hozzá semmilyen igazolványt bemutatnia. Aki jó emberismerő, egyből látja kommunista és fasiszta énjét. Egyébként meg ahogy nézem a vikipédiát, volt is kitől tanulnia, mert még az anyatejből is kommunista viselkedésformát szívott.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 12:57:49

@John Brennan:
"Apai nagyapja asztalosmesterként dolgozott. Az 1930-as évektől tagja volt a Szociáldemokrata Pártnak, majd az MSZMP-nek."
Gondolom a papi is, amikor a kis lacika a térdén üldögélt nem gyerekdalokat dúdolgatott, hanem a kommunizmus elveit makogta lacikának. No ilyen család sarja ő. Érdekes, az én családomban senki nem volt pártfunkcionárius. Hál istennek nem is lett belőlem seggarcú, takonygerincű jogászpolitikus, mint lacikából.

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 13:00:31

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: Eleve asztalosmesterek gyuloltek a komcsi rendszert, hiszen azonnal elvettek minden gepuket, muhelyuket a komcsik, ugyhogy nem kene fake newst terjeszteni

en dednagyfaterom is asztalosmester volt

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 13:11:09

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: @engedélyes pinaellenőr:
"miért ne lehetne megbocsátani a komcsiból jobboldali nemzeivé válást"
Lacika soha nem volt jobboldali nemzeti. Lacika egy kommunistából kommunista-fasiszta hibrid lett. Olyan igazi nemzetiszocialista, kommunista beütéssel.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 13:11:09

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: @engedélyes pinaellenőr:
"miért ne lehetne megbocsátani a komcsiból jobboldali nemzeivé válást"
Lacika soha nem volt jobboldali nemzeti. Lacika egy kommunistából kommunista-fasiszta hibrid lett. Olyan igazi nemzetiszocialista, kommunista beütéssel.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 13:16:08

@Nincs közöttünk csicska: Nem is az asztalosmesterségen van a hangsúly, ahhoz valószínűleg nem nagyon értett, ha pártfunkcionárius volt. A pofázás és szarkavarás minden bizonnyal jobban ment neki, ahogy a politikus lacika se dolgozott egy percig sem ügyvédként, ahhoz ugyanis nem ért a kreténje. Ahhoz agy is kéne.

5perc 2019.02.13. 13:32:15

@engedélyes pinaellenőr:
"Gyurcsány Kisz-kb tagságiját miért nem keresed elő?"
Nem a gecié mellett tartja putin?

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 13:34:01

@VT Man: Macron nem tüntetőkre lövet, hanem a randarílozó garázda fasiszta csürhére. Ezeknek a sárgamellényes fasiszta patkányoknak annyi közük van egy demokratikus tüntetéshez, mint öreganyámnak a szomszéd kutyájához.

konrada 2019.02.13. 13:40:28

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
...s ez tudható is Kövérről, hiszen te személyesen is belinkeltél róla egy valódi "áldokumentum"-os bélyegzővel ellátott bizonyítékot!

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 13:44:33

@MACISAJT: No ennyi balfaszságot is rég olvastam. Gondolom akkoriban ezek a faszságok forogtak a fideszbirkák köreiben. Már eleve az is paradoxon, hogy mindent eladtak, mert akkor hogy az isten faszában lehetne most mészaros a legújabb tolvaj kezén minden, ha akkor el lett volna adva. No és ez csak egy a sok paradoxonból amiket ide okádtál.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 13:44:34

@MACISAJT: No ennyi balfaszságot is rég olvastam. Gondolom akkoriban ezek a faszságok forogtak a fideszbirkák köreiben. Már eleve az is paradoxon, hogy mindent eladtak, mert akkor hogy az isten faszában lehetne most mészaros a legújabb tolvaj kezén minden, ha akkor el lett volna adva. No és ez csak egy a sok paradoxonból amiket ide okádtál.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.13. 13:55:03

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: "kommunista-fasiszta hibrid lett"

Helyesbítek: bolsevik és fasiszta. A kommunista nem egyenlő a bolsevikkel. A bolsevik a kisebbség uralma a többség felett, mindent rendeletileg, erőből oldanak meg.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 13:56:16

@Nincs közöttünk csicska: Ha nem lett volna jelentősége a papinak a pártban, akkor bizony a feledés homályába merült volna. DE, nyoma maradt az utókornak, tehát egy egyszerű párttagnál több lehetett. Valaki valamiért említésre méltónak találta, ha bekerült lacika, a bölcsis agyú pátrfunkcionárius életrajzába.

konrada 2019.02.13. 13:56:39

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
Nem paradoxon.
Mé'szaros (mögött álló körök) alapvetően már elprivatizált vagyont vásárolják fel azoktól, akik annak idején lenyúlták, avagy fillérekért megvették.

(Mondjuk az is igaz, hogy akik esetleg értettek hozzá, azoknak sem volt sok választásuk, mert vagy eladták nekik, vagy ellehetetlenítették őket, de ez a paradoxon kérdés szempontjából nem releváns.)

VT Man 2019.02.13. 13:58:57

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
" Macron nem tüntetőkre lövet, hanem a randarílozó garázda fasiszta csürhére."

Aha, a meseben.

Gondolom ezek is tipikus fasiszta jelszavak:
"A menet élén vonuló sárgamellényesek egy nemzetiszínű lepelre azt írták fel: "Rendőrök, ne lőjetek, a gyerekeink jövője miatt vagyunk itt". Egy másik táblán a köztársasági elnök irodájában kifüggesztett festményen - Shepard Fairey-nek a köztársasági szimbólumáról, a Marianne-ról készült alkotásának reprodukcióján - szereplő francia nemzeti jelszót (Szabadság, Egyenlőség, Testvériség) a tüntetők úgy módosították, hogy Szabadság, Egyenlőség, Gumilövedék."

index.hu/kulfold/2019/01/19/tizedszer_is_utcara_vonultak_a_francia_sargamellenyesek/

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.02.13. 14:05:24

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:

Azért ennyire igénytelen tetű ne legyél, ha nincs rendes párttagkönyvről másolatod, akkor ne az "Örülünk Vincent Áldokumnetum" körbélyegzős párttagkönyvvel próbáld igazolni, hogy a Bajszos Szar vérkomcsi MSZMP-s.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 14:05:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Úgy, úgy, de végülis nem is az elnevezésen van a hangsúly, hanem azon, ahogy tevékenykedik, amit tesz. A fasiszta szó sem létezett korábban, hitler előtt. Kövér lacika elnyomó pártállamára is ki fog találni majd az utókor egy frappáns elnevezést. Mondjuk illiberalista autokrácia, vagy valami hasonló. Viszont nekünk az a dolgunk, hogy a múltban hasonló rendszereket keressünk, azonosítsuk a leselkedő veszélyt. Ilyen például a bolsevik vagy a fasiszta állam is, amelyre lacikánk rendszere a legjobban hasonlít. Még egy csipet feudalizmus és rabszolgaság is található benne a hűbérrendszer létrehozásával és tőlük függő jobbágyok és rabszolgák dolgoztatásával.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 14:10:14

@Magánvéleményem: Egy árva szóval nem említettem, hogy a bolsevik, fasiszta, rothadó fogát szaros bajusszal eltakaró, takonygerincű és faszfejű, a hosszú haját a seggébe gyömöszölő kretén párttag volt.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2019.02.13. 14:13:19

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
" ... A fasiszta szó sem létezett korábban, hitler előtt. ... "

Hát ezt nem jól tudod, léteszett, Mussolini pártjának 'találmánya' 1922-ben kerültek hatalomra és a II. VH. végéig maradtak hatalmon. Hitlerék kicsit később tették magukévá az eszméket.

Amire te gondolsz, az a náci szó lesz, az Hitlerék 'találmánya'.

konrada 2019.02.13. 14:21:31

@Magánvéleményem:
...Hitlerék sosem használták magukra a fasiszta szót, önmeghatározásukat speciel szocialistaként aposztrofálták...

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 14:30:45

@VT Man: Kisapám ezek a faszfejek szétvertek mindent. Mégis mit vártak? Egy doboz bonbont?

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 14:30:45

@VT Man: Kisapám ezek a faszfejek szétvertek mindent. Mégis mit vártak? Egy doboz bonbont?

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 14:33:23

@konrada: Pont erről beszélek én is. Orbánék is demokratikusnak nevezik rendszerüket, ami köszönőviszonyban sincs már azzal. Majd az utókor a történelem szemétdombjára vetve elnevezi ezt az orrbanisztáni autokráciát is valaminek.

szepipiktor 2019.02.13. 14:38:44

Így van!
A köteleslaci és a csúti sokadosztályú focista folyamatosan harcban áll az ellenzék miatt, a szotyis rendre védi az ellenzéket, a bajszos meg folyamatosan bszogatja őket.
Így az ellenzék jövője valóban a két ex-kiszes harcának eredményéneka függvénye.
.
Ja nem...
Vállt válnak vetve gyalulják a megélhetési ellenzékieket, csak a puska a bajszos kezében van.
.
Kb. ennyire valós a poszt...
Komám, igyál már meg egy kávét, mert mára a politikia agitációd már a blikk szintjét sem éri el... Nem elég odabszni, hogy orbán meg kövér, nem elég a nevek mellé odahazudni a vágyaidat.
Ez ma már nem fog meg senkit.
Persze, ha ezt karakterre fizetik, akkor értem.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.13. 14:39:33

@konrada: Akkor ha jól értem miészaros a lenyúlt vagyont lenyúlja. Ez mégis miben különbözik a korábbiaktól? Vagy mié szaros magántulajdona állami vagyon, amivel te meg én is rendelkezünk, mint a szocializmusban? Jól belekeveredtél, szerintem vegyél be egy xanaxot.

Minden ballib bérretteg 2019.02.13. 14:42:18

Azért valahol rendkívül röhejes, hogy azok kritizálják a kövért egy egyszarű MSZMP pártagság okán, akik eddigi összes miniszerelnök jelöltje

- Horn Gyula pufajkás, akik 56-ban a Nyugati térnél forradalmárok közé lövetett, és ki is tüntették ezokból a Munkás Paraszt érdemrenddel a kommunista diktatúra fenntartói.

- Medgyessy Péter D-209 jelű beszervezett ügynök,

- Gyurcsány Ferenc nevű megyei KISZ titkár, aki a Pécsi Dialógus csosportról jelentgetett, amiért cserébe az MSZMP KB leszólt a vizsgáira. Gyurcsány ma is apósának Apró Antalnak kiutat, zsidó családtól elkobzott, Szemlőhegyi úti villájában lakik, amit Nagy Imre kivégzése miatt kapott meg a család.

Szóval nagyon röhejes, mikor a B1 szintű komcsikat mostadó, MSZMP-vel és utódpártjával kokettáló, gyűlölködők komcsiznak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.13. 14:48:44

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: "hűbérrendszer"

Az. Az.

Viszont a maffiaállamra nem találsz példát az elmúlt húszezer év történelmében.

törppicur 2019.02.13. 14:56:01

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
Te Öszödi törpepöcörő
Tudod mi kulonbseg egy sertestele meg egy emasz, tigaz, osszes cukorgyar, osszes cementgyar, vizugyes cegek, osszes husipar, tejipar?
Mert au utobbit sok massal egyutt sikerult 94-98 privatizalni kulfoldre
Lehet akkor meg nem irtal-olvastal, de az utobbi most sem artana a szemelyisegfejlodesednek

nu pagagyí 2019.02.13. 15:03:16

@Minden ballib bérretteg: Kövér biztosan megbízható elvtárs volt, ha dolgozhatott az MSZMP PB kutatóintézetében. Kommunistán egyébként pont az olyan vonalas geciket érti a köznép, mint például ő. Kövér napjaink kommunistája.

konrada 2019.02.13. 15:04:51

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
Azért vegyek be én xanaxot, mert te értetlen vagy??
Ettől én nem leszek ideges, legfeljebb jót röhögök!;))

Te ezt írtad:
"...ha akkor el lett volna adva. No és ez csak egy a sok paradoxonból "
Én meg pont azt írtam le, hogy a paradoxon akkor lett volna, ha nem lett volna eladva, de elvolt.
...és ez qrva nagy különbség, mert Mé'szaros nem állami vagyont privatizál, hanem magánt vásárol fel.
(...és ha értően olvasnád, abban nem az volt, hogy egyetértek a módszereivel, csak azt, hogy a paradoxonos felvetésed hülyeség volt.;)

Minden ballib bérretteg 2019.02.13. 15:28:46

@nu pagagyí:

Kövér főnökét az MSZP-be ma is aktívan politizáó Lendvai Ildikónak hivták. Nyílván akkor vele, meg az MSZP-ben politizáló minden második ex-MSZMP taggal gondod van.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.13. 15:36:09

@Minden ballib bérretteg: "az MSZP-ben politizáló minden második ex-MSZMP taggal gondod van."

Nyilván. De miért csak minden második? Ja, hogy szerinted a fele képmutató, sunyi ál-antikommunista, mint a hazaáruló Kövér?

Nincs közöttünk csicska 2019.02.13. 15:39:03

@konrada: Hitlerekre sem hasznalja semmilyen tortenesz a fasiszta szot, mivel nacik voltak, nemzetiszocialistak.

Az olasz fasiszta mozgalom ideologiai bazisa a romai birodalom feltamasztasa volt, neve a "fasces" - bardok, romai tisztsegviselokre utal.

Pipas 2019.02.13. 16:51:36

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: "A fasiszta szó sem létezett korábban, hitler előtt. "

Ez már mekkora! A szó egyébként az ókori ómából származik, ahonnan aztán az olaszok vették át 1915 körül.

Kár volt belekeverni Hitlert, leégetted magad, kiderült fogalmad sincs miről beszélsz.:D

bontottcsirke 2019.02.13. 16:58:27

@Minden ballib bérretteg: Kövért nem azért kritizáljjuk, mert egy komcsi volt, hanem azért mert hülye és újabban elvtelen hatalomittas barom is.

Che21 2019.02.13. 17:23:20

Ekkora baromságot már rég olvastam.

N. Barbie 2019.02.13. 17:35:42

@VT Man: "" Macron nem tüntetőkre lövet, hanem a randarílozó garázda fasiszta csürhére."

Aha, a meseben."

Nem oreg, a mese a fidesznyik fejekben van errol. Meghozza onnan, hogy a hazai tuntesekkel szemben a lakajmedia mar a kezdetektol felmagasztalja a sargamellenyeseket. nem gyozom olvasni fidesznyik szektasok reakcioit az epp megjeleno, a sargamellenyes tuntikerol szolo cikkeknel, amiben gyalazzak a hazai tunteteseken reszt vevoket es korbeszopkodjak a francia tuntetoket, hogy jaj bezzeg azok micsoda hosok.

Lof@szt.
Mondok valamit. Epp ebben a pillanatban 4 francia van az irodaba ahol dolgozok. Szoval kicsit hitelesebbek a forrasaim, mint a kozpenzbol kitartott lakajmediabol tajekozodoknak. Mindegyikuk a halal f...ara kivanja a tuntikezoket.
Az egyik francia no jellemezte ugy oket, hogy a tobbseguknek van 2 haza, 3 kocsi, 8 ajfon a csaladba, de megy tuntikezni es az ehenhalasrol meg szegenysegrol sirankozni.

dunántúli gyerek 2019.02.13. 17:38:33

@N. Barbie: Azert tuntetest nem-tunteteshez nem kene hasonlitani.

engedélyes pinaellenőr 2019.02.13. 17:42:11

@5perc: Orbán sose volt a KISZ KB tagja, gimis osztálytitkár volt. Én pl. őrsvezető voltam 5.-ben. Én is a rendszert szolgáltam ?

Világít a torony 2019.02.13. 18:01:57

@engedélyes pinaellenőr: Csak mert kommancs maradt, azért. A Fidesz az akadálya a pártállami múlt feltárásának az akadálya. Tűzzel vassal védik az ügynöktitkokat. Ha más miatt nem, akkor legalább emiatt illene gondolkodni, ám fityeszes agyhalottnak könnyebb lenni a jelek szerint.

N. Barbie 2019.02.13. 18:07:25

@dunántúli gyerek: Jo, jo, hagyjuk a hulyeseget. Tudom, hogy fidesznyikeknel csak az a tuntetes, amit ok tartanak, pl. az orszag minden reszebol ingyen, a csunya EU penzebol vett onkormanyzati buszokkal tomegevel szallitott tuntikezokkel, aztan verni a melluket, hogy mennyien voltak.

De ha mar szamhaboru, am legyen, tudom imadjatok.
A francia tuntetesek csucspontjan 290 ezren tuntettek. Egy 67 millios orszagban. Ez aranyaiban olyan, mintha itthon ugy 43 ezren. Hat ennyien voltak boven az ellenzeki tunteteseken is, szoval arcbol kicsit vissza lehet venni.

Aztan egy masik dolog. Ezek a szent, hos francia tuntikezok szepen osszegraffitiztek a diadalivet, tobb mas allami epuletet. Emlekszunk ugye a fideszes lakajmedia alszent dumajara, mikor a csunya sorosistabrusszelista ellenzeki tuntetesen eltunt vagy 3 kibaszott szanko? Mekkora hiszti ment mar, hogy kerem, ezeknek semmi se szent stb. stb. Jott is ra gyorsan a fideszes duma, hogy jaj pedig azokat szegeny gyerekeknek akartak adni karacsonyra (par nap alatt sikerult is magukat meghazudtolni, mikor uj evkor is meg ott alltak :) ).
Na akkor mekkora hiszti lett volna, ha tortenelmi epuleteket fesktekszoroztak volna ossze, mint a francia kedvenceitek?
Hogy a mar csak par ezer francia sargamellenyes holigan altal szetvert es felgyujtott belvarosrol, felgyujtott autokrol, szetlopott kirakatokrol ne is beszeljek.
Ilyet az ellenzeki tuntetok nem csinaltak. Megis nektek ok a szar szemetek, a randalirozo francia csurhe meg a hosok.
Pici kettos merce, alig szembetuno...

tpl 2019.02.13. 18:11:28

Ashwood, ennyi baromságot saját kútfőből sikerült összehoznod?! Mekkora pofáraesés lesz nektek a májusi európai választások

Világít a torony 2019.02.13. 18:12:03

@Minden ballib bérretteg: Neked teljesen igazad van. Ezért is annyira nyílvánosak az ügynöklisták, mert Horn, meg Medgyessy, Gyurcsány. A Fidesz halált megvető bátorsággal tárta az ügynök aktákat az ország szeme elé. Mikor kezdesz el gondolkodni, ha egyáltalán elkezdesz?
Tehát! Miért nem nyilvánosak az ügynök akták, mikor azok nyilvánosságra hozatalát a parlamenti 2/3 birtokában az utóbbi 8 évben bármikor megtehették volna? Nagyot nőnél a szememben, ha erre értelmes választ tudnál adni!

Világít a torony 2019.02.13. 18:13:50

@Minden ballib bérretteg: Mi lehet az oka, hogy az Őstulok kommancs letiltotta a róla szóló jelentések közzé tételét?

tpl 2019.02.13. 18:16:57

@N. Barbie: zseniális számolással igazoltad, hogy mennyire sikeresek az ellenzéki tüntetések.

Világít a torony 2019.02.13. 18:21:22

@Minden ballib bérretteg: Arra is reagálhatnál, hogy miért volt Kövérnek az első dolga a Kennedy bizottságot leskapni az ügynökakták vizsgálatáról és a már meglévő feldolgozott anyagokat hova rejtették nagy sietve?
Az nem elfogadható, hogy de a Gyurcsány.

N. Barbie 2019.02.13. 18:30:15

@tpl: A haverod kezdett szamhaboruzni, en csak bearaztam a hos francia csurhejenek a nagysagat.
A tobbi rizsat meg hagyjuk. A fideszes EU buszokkal tuntetok szallitasarol kepek vannak. Fidesznyik valasz ra: hat de mas is csinalja. Hogyne, azonnal el is hiszem igy bemondasra, hiszen egy fidesznyik sosem hazudna, csak hogy vedje a szektajat. Ja, de.

Tangooo 2019.02.13. 22:13:34

@Világít a torony: "...miért volt Kövérnek az első dolga a Kennedy bizottságot leskapni az ügynökakták vizsgálatáról..."
Te arra a beszédhibás Kenedire gondolsz ugye, nem az amerikai elnökre, vagy famíliájára?
Nem kell mindig a Wikipédiát, vagy a guglit bújni, hogy hogyan kell írni egy nevet!

Világít a torony 2019.02.13. 23:14:53

@Tangooo: Valószínüleg a spell írta át, én meg nem figyeltem. A lényegen azonban a hibás név sem változtat. Vagy szerinted igen?

Világít a torony 2019.02.13. 23:30:32

@John Brennan: Azt minnyá gondoltam. De melyik kérdés irreleváns, mert van pár!

törppicur 2019.02.13. 23:50:16

@N. Barbie:
A francia csúcslétszámot hasonlítod a magyarországi 2 havi összeshez.
Jó ez így?

Európai téridő 2019.02.14. 00:02:48

Szerintem meg esetenként OV a "jó zsaru" Kövérhez képest. Ez bizony taktika és láthatólag bejön.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.14. 10:59:46

@Nincs közöttünk csicska: Te hülegyerek, olvasgass, mielőtt ugatsz:
"Az olasz eredeti fascismo szó a latin fasces szóból származik. A fasces, egy fejsze köré kötött vesszőnyaláb, az ókori római magisztrátus jelképe volt és tulajdonképpen az „egységben az erő” elvét szimbolizálta. Az ókori Rómában a lictorok hordozták és a magisztrátus parancsára testi fenyítésre vagy kivégzésre is használhatták. Az olasz nyelvben a fascio szó a céhekhez hasonló szervezeteket, egyleteket jelent.[7]"
Ennek semmi köze a huszadik századi fasizmushoz.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.14. 11:05:28

@törppicur: "94-98 privatizalni kulfoldre
Lehet akkor meg nem irtal-olvastal,"
Törppöcs, már akkor az unokám lehettél volna.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.14. 11:05:29

@törppicur: "94-98 privatizalni kulfoldre
Lehet akkor meg nem irtal-olvastal,"
Törppöcs, már akkor az unokám lehettél volna.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.14. 11:15:10

@konrada: És az hogy mié szaroska felvásárol mindent miért jó nekem? Tulajdon szempontjából semmi különbséget nem látok mié szaros és phillip magnilot között. Annyi különbség azért mégis van, hogy mié szaroskának fingja nincs, hogyan kell működtetni valós piaci körülmények között, piaci versenyben működtetni a megszerzett vagyont. Az első adandó alkalommal elveszti mindet a pöcsfejű. Úgyhogy én nem bíznék kecskére káposztát, dilettáns gázszerelőre milliárdos vagyont, inkább tapasztalt vállalkozóra.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.14. 11:20:20

@engedélyes pinaellenőr: Persze hogy nem volt 15 évesen központi bizottsági tag. Pusztán kisz titkár, vagyis vezető funkcionárius. Olyanok pedig csak a rendszer hű szolgái lehettek. Én még Kisz tag se voltam, mert elítéltem az egész családommal együtt a kommunizmust. Mégsem kommunistázok úgy, mint a kommunizmust kiszolgáló patkány orbán és kövér család.

törppicur 2019.02.14. 13:42:13

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: ha ez igy igaz, hogy a nathas picsaba esett ki pont az az időszak zsenialis elmedből?

törppicur 2019.02.14. 13:48:18

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: siman hazudsha a 70-es evekben voltal kozepiskolas nem uszhattad meg a kisztagsagot - max szakmunkaskepzoben
elotte meg sehogy
Az osztalyszintü kisztitkar rangja a komus örs vezetojevel azonos - szeretned keresztre fesziteni az uttoroket esetleg a kisdobosakat is?

engedélyes pinaellenőr 2019.02.14. 14:03:00

@Világít a torony: Ott tartottunk, hogy azt hazudtátok, hogy Kövér az Mszmp tagja volt, miközben ez nem igaz..Az ügynöklisták teljes nyilvánosságra hozatala sok kisember tönkretételéhez vezethetnek, miközben a rendszer működtetői, a Gyurcsány Medgyessy Kovács bácsi röhöghetnek a markukba. Egyébként meg kutatható az ügynök múlt.

engedélyes pinaellenőr 2019.02.14. 14:06:07

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: 18 év alatti volt, míg Gyurcsány felnőtt korában tört egye magasabbra a Kisz ranglétrán. Függetlenített Kisz titkár majd Kisz kb tag lett. Ezzel szemben Orbán a 80-as évek második felében egy a Kisszel rivalizáló ifjúsági szervezetet hozott létre az egyetemen, a Fideszt, amelynek elszigetelésére, felszámolására szólított fel Gyurcsány Kisz vezér egy írásos anyagban..

N. Barbie 2019.02.14. 14:54:47

@törppicur: "A francia csúcslétszámot hasonlítod a magyarországi 2 havi összeshez."

Igazad van, tul joindulatu voltam a francia randalirozo csurhetekkel, mert a legmagasabb szamot vettem, holott az atlag tuntikezo szam 2-3 ezer, ami ugye hazai viszonylatban ugy 3-400 fo. Az meg barmikor megvan otthon is.
Kosz, hogy kijavitottal, szep ongol volt. :D

törppicur 2019.02.14. 15:45:18

@N. Barbie: tobb aprosag nem stimmel a megjegyzesedben
1 ha a tivonulgato sleppetek nem csurhe - akkor a franciak sem
2 kerem 5-6 nal kisebb osztot ne hasznalj, mert magadat is atvered vele
3 nem volt 50,ezres tunti Budapesten ebben a szezonban
4 ha normalis osztot alkalmazol, akkor a minimal 500-600 fore kellene emlekeznunk Bpen - az meg csak akkor jon ossze, ha a szinitanodas lanyok vizsgamunkat igernek, pl ajtotamadas, csoportos hasonfekves stb
5 sem a varban, sem a nyugati teri hidon, sem a Lanchidon nem volt 600 embertek, pedig fel Bp azt szervezte

Világít a torony 2019.02.14. 16:34:19

@engedélyes pinaellenőr: Felesleges hazudoznod és ostobaságot firkáznod. Csak sorba. Kezd ott, hogy számold meg mennyien vagyok. Én egyre emlékszem. Ez segít? Ha megvan, akkor mutass rá, hol írtam az Őstulok emeszempés tagságáról. Nem gondolom, hogy találsz olyat. Ám olyat igen, hogy az emeszempé politikatudományi intézetébe kezdett dolgozni. Azt pedig neked kell eldöntened, hogy a pártállami intézet csak úgy odaengedett bárkit is az anyagaihoz. Amennyiben úgy véled, hogy igen, akkor magadban kell keresgélj kicsit. Aztán pedig! Alapos tévedésben vagy. Az ügynöklisták nem kutathatóak szabadon. Ki lehet információkat kérni érintettség cimén. Kutatni pedig engedéllyel lehet és akkor sem az egészet, nem történt meg a titkosítás teljes feloldása.
"Az ügynöklisták teljes nyilvánosságra hozatala sok kisember tönkretételéhez vezethetnek, miközben a rendszer működtetői, a Gyurcsány Medgyessy Kovács bácsi röhöghetnek a markukba. "...ez a legröhejesebb kifogás az egészből. A fityesz kommancsok védik ezzel a seggüket. Az ügynöklistákat nyilvánossá kell tenni, nem pedig titoktartás mellett kutathatóvá. Nem olvasnál szívesen a szocialista munka hőseiről? Miért nem? Nem kellene némi feltárás a Horváth főbelügyér családba benősült Stumpf István és az általa erősen támogatott fityesz fijúg kissé homályos múltjáról? Inkább csak fecserészel?

N. Barbie 2019.02.15. 10:28:37

@törppicur:
1. nem fogtad fel amit en irtam. A fidesznyikek illetik valogatott tragarsaggal a hazai tuntetoket, de a francia randalirozo, toro-zuzo csurhe meg nektek a hos hazafiak. Nonszensz.
2. 6,7-es osztot hasznaltam. Segitek miert. 67 millios francia lakossag/10 millios magyar (es megint joindulatu voltam a csurhetekkel, mert MO mar boven nincs 10 millio, a valos oszto 6,85 kellett volna legyen).
3-4. a 2-es pontban leirtak miatt csusztatas 50e-s maximum es atlag 5-600-as szamot irogatnod, igy felesleges is reagalnom ra.

Egyebkent is, a fidesznyik szamhaboruban elveszik a lenyeg, ami az, hogy az aranyaiban lenyegeben nem nagyobb francia tuntikezoket hosnek nevezitek es vesszen a francia kormany, a magyarok meg rohadt sorosbrusszelberencek, alig vannak, nem kepviselik a tobbseget blablabla.
Mint irtam, hangyanyi kettos merce, alig eszreveheto...

N. Barbie 2019.02.15. 11:01:32

@engedélyes pinaellenőr: Nincs annal szanalmasabb, mint amikor a lenyegeben a kommunizmus ellen megalakult partot vedi izzadtsagszaguan az egyik szektasa, hogy miert is nem tarja fel a kommunista multat rendesen, nem latszatintezkedesekkel az ismetlem, a kommunizmus ellen megalakult part.

Nekem volt kellemetlen anno a fideszes tolvaj kepviselok vergodeset, nevetseges mentegetozeseit nezni meg hallgatni az errol szolo parlamenti vitakban par eve. Koztuk a hos antikommunista viktorkat is, aki szinten nem gyozte a kifogasokat keresni, hogy miert ne hozzak nyilvanossagra a kommunista mult aktait. A 80-as evekbeli onmaga siman szembe kopte volna vikiket hallva azt a sok szanalmas kifogast.
Igaz, akkor meg hithu szellibsi volt, azota rajott, hogy a hit nem szamit, abba az iranyba kell fordulni mindig, ami tobbet fizet. Igy lett libsibol onjelolt nemzethi, kereszteny hos.
Aki anno kivonult a partjaval egyutt a Trianon megemlekezesrol, meg ugye emlekszunk a "csuhasok, terdre" aranyos kis kirohanasara is.
De az atlaghulyefidesznyik gyorsan felejt es mindent elhisz neki.

engedélyes pinaellenőr 2019.02.17. 11:10:19

@Világít a torony: Arról szövegeltél, hogy "kommancs maradt" , miközben nem is volt az.

" Az ügynöklistákat nyilvánossá kell tenni, nem pedig titoktartás mellett kutathatóvá."

Ezzel sok olyan embert sároznának be, akiket pl. kényszerrel szerveztek be. Miközben a rendszer valódi működtetői, Kovács bácsi, Lendvai néni, Gyurcsány röhögnek a markukba..

engedélyes pinaellenőr 2019.02.17. 11:11:47

@N. Barbie: Szociszadeszék vajon miért nem hozták nyilvánosságra, amikor kétharmaduk volt? He?

engedélyes pinaellenőr 2019.02.17. 11:15:23

@N. Barbie: Nagy különbség, hogy a francia sárgamellényesek spontán szerveződtek, míg a hazai tesco gazdaságos tüntiket nem nehéz ki találni, hogy honnan szervezik. Tényleg, hogyhogy nincs ma tünti? Hányan voltatok a Hősök terén pár hete? 8-an? Ez a "hősők terei nyolcakként" fog bevonulni a történelembe..:)))))

Világít a torony 2019.02.17. 16:11:47

@engedélyes pinaellenőr: Továbbra is kérdezem: "Nem kellene némi feltárás a Horváth főbelügyér családba benősült Stumpf István és az általa erősen támogatott fityesz fijúg kissé homályos múltjáról?" Érted egyáltalán a kérdést?
A Bajnai kormány hosszú idő után végre megtette az első lépést a nyilvánosság felé, bizottságot hozott létre a mágnesszalagok feldolgozására, amit aztán az Őstulok egyből elszedett és zároltatott, így aztán fityesz és annak titkosszolgálatán kívül senki nem ismerhette meg a tartalmát, a Kenedi bizottság tagjainak pedig bevarrták a száját.
" Ezzel sok olyan embert sároznának be, akiket pl. kényszerrel szerveztek be."
Mint már írtam, ezzel az ürüggyel az ügynök és emeszempé maradékok védik a seggüket.
" Miközben a rendszer valódi működtetői, Kovács bácsi, Lendvai néni, Gyurcsány röhögnek a markukba.."
Ez nagyon szánalmas. Ahogy emlékszem, a maszop mellett a Fidesz volt aki ellenezte kezdettől fogva az ügynök akták nyilvánosságra hozását. Gyurcsányozol önfeledten, miközben a kormányban is és a fityesz körül is volt Mszmp tagok sertepertélnek.
Ember, ez egy mocsok ronda kórkép a magyar társadalom mentális állapotáról. Főleg azok kórképe, akik ma is védelmezik a Kádár rendszer "ötödik hadoszlopainak" anonimitását.

engedélyes pinaellenőr 2019.02.17. 20:09:42

@Világít a torony: Bájos, hogy egy titkos tiszti múlt, vagy egy kisz kb tagság nem zavart, miközben esetleg abban reménykedsz, hogy majd előkerül valami homályos infó, hogy egy fideszes valamikor jelentett, és akkor majd jól műfelháborodhadsz. Amikor a titkos tiszti múlt kiderült, akkor csaholtál? Aki egy volt titkos tisztet támogatott miniszterelnökként, annak semmiféle elvárása nem lehet a múlt feltárására vonatkozóan..

N. Barbie 2019.02.17. 21:30:40

@engedélyes pinaellenőr: "Szociszadeszék vajon miért nem hozták nyilvánosságra, amikor kétharmaduk volt? He? "

Hagyjuk a szanalmas mentegetozest. Szociszadeszek jo resze bevallottan az MSZMP utodpartja volt. Mintha a farkastol varnad, hogy miert nem o jon elo a vegan eletmodra teressel. Nevetseges.
Ellenben a tolvaj fideszed a kommunizmus ellen alakult. Nekik nincs bocsanat, nincs mentseg ra, hogy miert sunnyogjak el a dolgot.

N. Barbie 2019.02.17. 21:34:12

@engedélyes pinaellenőr: Igen igen ismerjuk ezt a szanalmas rizsat is, a sargamellenyes hosok spontan szervezodve vertek szet meg gyujtottak fel fel Parizst. a csunya hazaiakat meg tudjuk ki tamogatja.
Persze, persze az agybeteg, habonymantrat csuklobol beszopo korlatoltaknal.

engedélyes pinaellenőr 2019.02.18. 11:18:51

@N. Barbie: Sztem a szocik pont leszarták, hisz volt főkomcsik voltak náluk vezetőpozíciókban egyébként is. Olyanok, akik olvasták ezeket a jelentéseket. A szadesz nem akart ott nyilvánosságra hozatalt, persze ez akkor a mostani csahosoknak nem fájt.

engedélyes pinaellenőr 2019.02.18. 11:23:20

@N. Barbie: Igen spontán szerveződve.. Tudod, mint a nagy francia forradalom idején. Az amit viszont itt előadtatok pesten pár ezer belpesti teszésztett libsivel, az egy szánalmas kis fing. Ott voltál vajon a "hősök terei nyolcak közt"..? :)))))) Komolyan mondom , többet röhögök rajtatok, mint egy Benny Hill shown..:)))))

N. Barbie 2019.02.18. 19:51:34

@engedélyes pinaellenőr: Letojom a szocikat meg a szadeszt, arra valaszoljal, hogy mi a mentseg a szektadnak arra, hogy lassan 30 eve elsunnyogjak a nyilvanossagra hozast? Sokadjara ismetlem, a kommunizmus ellen alakult part teszi ezt.

N. Barbie 2019.02.18. 19:54:31

@engedélyes pinaellenőr: Mondtam mar, hagyjuk az ures fidesznyik lozungokat meg megbelyegzest. Soros altali penzelesrol egyenlore csak a gazdadnak es par fideszes magas rangu politikusnak van papirja. Ertem en, hogy emiatt kinkeservesen probaljatok masra attolni ezt a szegyent, de mindennek van hatara. Ezt a soros penzeli az ellenzeket dumat pont a hozzad hasonlo 1 bites agyhalottaknak talalta ki finkelstein baratod. Akiknek az onalloan gondolkodas nem az erossege, finoman szolva.

John Brennan 2019.02.27. 07:37:22

@N. Barbie: mert akkor kiderülne, hogy Göncz Árpi egy börtönbesúgó volt

N. Barbie 2019.02.27. 08:40:58

@John Brennan: Tehat nincs ra valaszod. Es meg buszke is vagy ra, hogy a kommunizmus ellen alakult, mara biznisz-szektava aljasult partod manapsag a legnagyobb ellenzoje a kommunista mult feltarasanak. Szanalmas.

John Brennan 2019.02.27. 20:56:30

@N. Barbie: nem érdekel
30 év alatt bebizonyosodott, ki hova tartozik; a Szanyi, Gyurcsány, Mécs Imre stb aljas pondrók
1990-ben még releváns lett volna, hogy aki együttműködött a régi rendszerrel bizonyos szint felett, azt örök életre eltiltsák a közügyektől, ma már semmi értelme
süti beállítások módosítása