B1 blogcsalád



5+1 bizonyíték, hogy Magyarország rég nem jogállam

2019. február 02. - ashwood

gratulacio_n.jpgA liberális demokrácia az orbáni propaganda hazugságaival ellentétben egyszerűen a törvényes rend uralmát jelenti - abban azonban igaza van, hogy Magyarországon rég nem beszélhetünk jogállamiságról.

A jogállami működés alapelve a hatalmi ágak szétválasztása - nem véletlenül. A tankönyvi modell szerint a választott népképviselet alkotja meg azokat a törvényeket, amelyek meghatározzák az életünk kereteit, a végrehajtó hatalom működteti - a törvényhozó akaratának alárendelve - az államapparátust, gondoskodik a fent említett jogszabályok betartásáról, normaszegés esetén pedig a mindkettőtől független igazságszolgáltatást lép a színre.

Talán felesleges is felidézni a kommunista diktatúra évtizedeit, amelyben a jog alkotói, végrehajtói és számon kérői ugyan azok voltak - ez még akkor sem megengedhető, hogy a NER-hívek számára most szimpatikus hatalom kezében összpontosul a jogállammal összeegyeztethetetlen erő.

A posztindusztriális államok bonyolultságánál fogva, számos olyan szervezet működik, amely részben igazságszolgáltatásként, részben a hatalom fékjeként, ellenőreként funkcionál - pontosabban funkcionálna, ha nem Magyarországról lenne szó. Nálunk ugyanis:

1, Az Állami Számvevőszéket, amely sehol a világon nem tapasztalt hatalommal és felsőbbrendűséggel rendelkezik, egy orbánhű pártpolitikus vezeti: Domokos László.

Egy jogállamban nincs olyan szervezet, mint a magyar ÁSZ, amelynek döntéseivel kapcsolatban jogorvoslatnak nincs helye. Amit az ÁSZ, pontosabban a Fidesz egyik országgyűlési képviselője mond, az szentírás. A parlament, a köztársasági elnök, de még a bíróságok döntéseivel szemben is lehet jogi fórumhoz fordulni - az ÁSZ határozat azonban ténylegesen márványba van vésve, az ellen panasznak helye nincs. Egy olyan szervezet döntéseiről beszélünk, amelyet – újra és újra el kell mondani – egy, Orbán farzsebéből előhúzott, hozzá egész életében lojális, belőle élő figura vezet.

Mennyire képes/akar/hajlandó ezek után pártatlan döntéseket hozni?

De ami még ennél is jobban rombolja a jogállamot: mennyire hihető bárki számára, hogy ezek a döntések szakmai és nem politikai alapon, orbáni megrendelésre születnek?

2, Sokszor, de nem elégszer írtuk már le: a NER legfőbb támasza a bűnüldözés, amely részrehajlóan, a NER-lovagok ügyeit a röhejességet is felvállaló indokokkal, nem vizsgálja, miközben mindenki mást a párt ökleként funkcionáló testület fenyeget. Polt Péter Orbánhoz kötődő hűségét, az ügyészség Fidesz alá rendeltségét még bírósági ítélet is elismerte, amennyiben jogszerűnek találták, hogy Polt fideszes országgyűlési képviselő-jelöltsége megfelelő alapot ad a "fideszes ügyészség" kifejezés használatához.

Polt Péter nem csupán az ügyészségi szervezetet és munkát járatja le, de az egész országot is. Aktívan közreműködik a jogállam tönkretételében, totális felszámolásában.

De ami még ennél is jobban rombolja a jogállamot: mennyire hihető bárki számára, hogy az ügyészségi döntések szakmai és nem politikai alapon, orbáni megrendelésre születnek?

3, Az igazságszolgáltatás élére kinevezett Országos Bírói Hivatal elnöke, Szájerné, a Fidesz alapítása óta beágyazott politikus felesége maga lenne a függetlenség szobra? Ugyan már! Persze amit Szájerné adminisztratív eszközökkel képtelen elérni, azt megteszi helyette Orbán: nyugdíjazza a neki nem tetsző bírókat, valamint létrehoz egy konkrétan a kormánynak alárendelt bíró szervezetet, ahová személyesen nevezhet ki majd ítészeket. A kör pedig szép lassan be is zárult: a maga hozta törvényeket, maga ellenőrzi és maga rója ki a büntetést. És ez akkor is így van, ha egy, esetleg két megbízható, régi nertárson keresztül hajtódik végre a pártutasítás.

4, A szabadversenyre épülő kapitalizmus alapján működő államok egyik, ha nem a legfontosabb szervezete a Gazdasági Versenyhivatal. E szervezet hivatott védeni az állampolgárokat a cégek túlhatalmával, befolyásával szemben. Magyarországon azonban ez is csak a NER egyik alegysége, élén a Fidesz jól bejáratott emberével, Juhász Miklóssal, Schmidt Mária családi jóbartájával. (Az Orbán határtalan cinizmusát jellemzi csupán, hogy az illegális gazdasági összefonódásokat felderítő szervezet élére olyan embert ültetett, aki korábban bennfentes kereskedelem miatt ítéltek el.)

Juhász, az orbáni utasításoknak megfelelően bármikor kizár bárkit a közbeszerzésekből, bólint rá messziről ordítóan jogellenes ügyletekre. Szakmaiságról véletlenül sincs szó már rég, csupán a piros telefonon érkező utasítás agyatlan végrehajtásáról.

5, A sajtószabadság a jogállam egyik legfontosabb sarokköve - szerencsére már ettől sem kell tartania Orbánnak. E harcban hű szövetségese a Médiahatóság, élén a Fidesz frakciójának korábban gyakorta számlázó Karas Mónikával, Habony Árpád ügyvédjével. E testület, Karas vezetésével bármikor készségesen nyilvánítja objektívnek a közmédia 100 milliárdnyi adóforintból fenntartott propagandagépezetét, és ítéli el a NER-nek épp nem tetsző médiumokat.

 

+ 1 Ez maga Orbán Viktor. Személyes mániáját, a miniszterelnökség Várba költöztetését, azzal igyekeztek magyarázni, hogy fizikailag is szét kell választani a törvényhozó és a végrehajtó hatalmat, ezért kell a kormányfőt kiköltöztetni a parlament épületéből.

Ez akár még igaz is lehetne, ha:

– a törvényhozás kétharmados többsége nem orbáni kesztyűbáb lenne, akinek megélhetése kizárólag a Fidesz pártelnökétől, Orbán Viktortól függ,

– valamint Orbán Viktor országgyűlési képviselőként nem ülne ott a parlamenti padsorban.

Vagyis: a törvényhozás, amely kizárólag a Fidesz - így Orbán pártelnök - játszótere és a kormány, amelynek Orbán a feje, nem hogy el lenne bármennyire is választva, de valójában soha nem volt még ilyen egységben Rákosi óta.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9814603590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2019.02.02. 13:34:32

szerintem le lehet húzni a klotyón ezt a mostani magyarországot, az összes fityeszorkkal együtt!

paraszthajszal 2019.02.02. 13:35:36

Ez egy teljesen szakmaiatlan, alaptalanul vádaskodó, vitára sem érdemes cikk.

„Országos Bírói Hivatal” nincs – Országos Bírósági Hivatal van, amelynek elnöke nem az igazságszolgáltatás élén áll, hanem a bíróságok központi igazgatásáért felel, ráadásul tevékenységét az Országos Bírói Tanács (ez valóban Bírói!) felügyelete alatt látja el.

Ami magát az ítélkezést illeti, ebbe az OBH elnökének semmilyen beleszólása nincs, a bírói függetlenség alkotmányban rögzített elvét feladatai ellátása során köteles tiszteletben tartani, az ítélkezés egységességének és szakmai színvonalának biztosítása nem az OBH-elnök, hanem a Kúria elnöknek feladata.

taga20 2019.02.02. 13:43:30

@paraszthajszal: messéjj még valamit retek!

pl. erről mi a véleményed?

", Az Állami Számvevőszéket, amely sehol a világon nem tapasztalt hatalommal és felsőbbrendűséggel rendelkezik, egy orbánhű pártpolitikus vezeti: Domokos László.

Egy jogállamban nincs olyan szervezet, mint a magyar ÁSZ, amelynek döntéseivel kapcsolatban jogorvoslatnak nincs helye. Amit az ÁSZ, pontosabban a Fidesz egyik országgyűlési képviselője mond, az szentírás"

paraszthajszal 2019.02.02. 13:55:17

@taga20: Az a véleményem, hogy az adott célra, meghatározott feltételekkel kapott közpénzzel felelősen, átlátható módon és szabályosan kellene gazdálkodnia az ellenzéki pártoknak is, és nem kéne tiltott támogatásokat elfogadni, így akkor utólag nem kellene azon sírni, hogy „jaj, beh gonoszak, már megint megbüntettek minket”.

Sajnos a nagy büdös helyzet az, hogy aki a közpénzzel nem szabályosan gazdálkodik, attól vissza lesz véve a pénz, akár tetszik nektek, akár nem. Ha nem tetszik, mehettek Strasbourga.

FCUK5 2019.02.02. 14:03:55

1. Az Állami Számvevőszéket, amely sehol a világon nem tapasztalt hatalommal és felsőbbrendűséggel rendelkezik, egy orbánhű pártpolitikus vezeti: Domokos László.

Nos, az Olafnak ugyanekkora hatalma van, amire azt mondják, vissza kell fizetni, azt vissza kell. Slusszpassz.
Az, hogy Domokos mi volt korábban, irreveláns. Molnár Zsolt is volt kapucnis bajkeverő, most meg balos balfasz, és?

A parlament, a köztársasági elnök, de még a bíróságok döntéseivel szemben is lehet jogi fórumhoz fordulni - az ÁSZ határozat azonban ténylegesen márványba van vésve, az ellen panasznak helye nincs. ez konkrétan hazugság, az Európai Bíróság jogi fórum. egyébkánt pedig az ÁSZ határozatainak VÉGREHAJTÁSA ellen lehet bírósághoz fordulni, csak a megállapításaival szemben nem. de épp a feladatuk miatt nincs is itthon olyan, aki azt meg tudná ítélni.

Mennyire képes/akar/hajlandó ezek után pártatlan döntéseket hozni? Egyelőre azt látjuk, hogy tud, a Momentumot vagy a Párbeszédet csak a vakok és hülyék nem kaszálták volna el, konkrétan maguk mondták el, hogy leszarták a törvényt. aztán meg sipítoznak. balfaszok.

a többit is pont így darabokra lehetne szedni, de hétvége lévén ennyi időt nem szánok rá.

azt hinné az ember, hogy mindig van fejlődés, de a b1 ezt napról napra cáfolja. nem fejlődtök sehova, srácok, csak a taga-morpho színvonalon köröztök. szégyen :D

taga20 2019.02.02. 14:15:37

@paraszthajszal: mégegyszer kérdezem droid, de most a sorost, meg a migráncsokat hagyd ki! értelmes választ várok!

szerinted ez rendben van?

", Az Állami Számvevőszéket, amely sehol a világon nem tapasztalt hatalommal és felsőbbrendűséggel rendelkezik, egy orbánhű pártpolitikus vezeti: Domokos László."

taga20 2019.02.02. 14:17:23

@FCUK5: fákk, rólad mindig ez jut eszembe!

i.imgur.com/58w4HgC.jpg

evilwolf 2019.02.02. 15:26:11

Addig nem lehet változás, amíg egyetlen olyan politikus él, amelyik a régi rendszer KISZ-tagja, párttagja, besúgója volt. Sz@r alak mind.

Populista tekintélyelvű autokrata diktátor 2019.02.02. 16:06:51

"5+1 bizonyíték, hogy Magyarország rég nem jogállam"

Hát végre eljött, végre igazi diktatura van, és megszünt a sajtoszabadság, meg a jogállam. Sokáig tartott 9 éve várjuk, a liberálisok már 450 hete, minden hétre megigérték a diktaturát, de most már tényleg itt van. HALELUJA. Vagy ahogy a liberálisok mondják: HEJJ HITLER.

bíjí 2019.02.02. 16:09:31

Vegyétek már észre,hogy sem a fidesszel,sem a fidesz itt jelenlévő trolljaival nem lehet,így nem is szabad politikai vitába bonyolódni! Ezeket csak fel lehet,és fel is kell koncolni!!

Habony Árpád 2019.02.02. 16:14:45

"Mennyire képes/akar/hajlandó ezek után pártatlan döntéseket hozni?"

KINEM SZARJA LE, A LENYEG HOGY BETONBA DONGOLJEK A LIPSIKET !!!!!!!!!!!!

zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt 2019.02.02. 16:26:06

Akkor leszünk jogállam, ha mi is szemeket lövetünk ki, mint Lopcsány elvtárs idejében vagy a Macaroni Rotschild- báb teszi manapság.

Egyébként a következő tünci, SZ R T Á J K idején úgy kell eljárni, ahogy a jogállami, demokrata Tóta Weisz írta:

index.hu/velemeny/eheti/kendernap/

"Megint szegényebbek lettünk egy sortűzzel. Le kellene már számolni azzal a hülyeséggel, hogy demokráciákban a rendőrnek muszáj tehetetlennek lenni. Arra tartjuk ugyanis többek között, hogy megfegyelmezze azt a fix csőcseléket, amely időnként hídblokáddal és utcai garázdálkodással éli ki aktivista ostobaságát. Nem málészájjal bámulni, ahogy néhány száz feltüzelt félállatka trombózist okoz a közlekedésben, vagy éppen lokálisan megszünteti a demokráciát.
Tessék ilyenkor lövetni, ahogy normális országokban szokás."

paraszthajszal 2019.02.02. 16:38:29

@bíjí: „Ezeket csak fel lehet,és fel is kell koncolni!!”

Milyen aranyos – milyen demokratikus! Te biztos ilyen demokratikus koalíciós figura lehetsz

Persze, ha a választásokon túl sokszor szopóágra kerültök, akkor érthető módon kicsit frusztráltabb lehetsz, mint a mellékelt példa mutatja.

De mielőtt nagyon belelendülnél ezekbe a koncolós vágyálmaidba, abba is gondolj bele, hogy akár téged és a hasonló forrófejű ballipsiket is fel lehet ám koncolni, főleg ha még kevesen is vagytok…

@taga20: Igen, amíg az ÁSZ a szabályszerű közpénzfelhasználást tartja szem előtt, waddig teljesen rendben van, hogy nem nézik el a szabálytalanságokat az ellenzéki pártoknak sem.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.02. 18:59:21

@MOTHERFCUK5: "az Olafnak ugyanekkora hatalma van, amire azt mondják, vissza kell fizetni, azt vissza kell. Slusszpassz."

Sajnos tévedsz, fogalmatlan fideSSfasszopó. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.02. 19:01:08

@paraszthajszal: "aki a közpénzzel nem szabályosan gazdálkodik, attól vissza lesz véve a pénz"

Bazmeg, a geci gazdád fizetni fog? Éjjen! :))

neko1967 2019.02.02. 19:29:55

@paraszthajszal:
"Sajnos a nagy büdös helyzet az, hogy aki a közpénzzel nem szabályosan gazdálkodik, attól vissza lesz véve a pénz, akár tetszik nektek, akár nem. Ha nem tetszik, mehettek Strasbourga. "

index.hu/sport/uszas/2019/02/01/uj_uszoda_meszaros_8_8_milliard_zalaegerszeg_fina_270_fo_lelato_masfelszer_dragabb/

Hogy is van ez büdös fidesspatkány?

paraszthajszal 2019.02.02. 19:41:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Rossz hírem van, mert a Fidesz és a KDNP kampánypénz-felhasználása szabályosnak találtatott, nem kell semmilyen pénzt visszafizetniük.

@neko1967: „Hogy is van ez büdös fidesspatkány?”

Mire gondolsz? Hogy alábecsülték a projekthez kapcsolódó költségeket? Megesik az ilyen, ettől még semmilyen szabálytalanságról nem lehet beszélni. Egy piaci vállalkozás olyan ajánlatot ad a közbeszerzési pályázatra, ami mellett megéri neki – a kockázata nyilván az, hogy valaki aláígér.

Ha a magasabb költség mellett a fedezetet már nem tudják előteremteni, akkor esetleg nyilváníthatták volna eredménytelennek a tendert, de akkor a létesítmény nem valósul meg.

444.hu/2019/02/02/nem-turjuk-tovabb-hogy-az-anyakat-a-lanyainkat-a-foldre-kenyszeritsek-itt-az-ideje-eszhez-terni

Hatásvadász cikk – egy közkórház nem négy csillagos hotel, a betegágyak a betegek számára vannak fenntartva, nem a hozzátartozók számára. A magasabb komfortfokozatú elhelyezés a fizetős kórtermekben biztosítható.

neko1967 2019.02.02. 20:38:37

@paraszthajszal:
Te büdös kommunista görényherén lévő pattanáson nőtt szőrszál! Rád mindig lehet számítani, ha csapdát állítok! Az Ász akkor sem találna a fidess/szentfazék bolsevik párt működésében ha a szeme láttára szó szerint talicskán tolnák ki a pénzt!

"Hogy alábecsülték a projekthez kapcsolódó költségeket? Megesik az ilyen, ettől még semmilyen szabálytalanságról nem lehet beszélni. "

Persze néha megesik az ilyen, csak az az érdekes hogy annak idején Simicskával, most meg a pénztáros lőrincel mindig ez történik! Kell a lővé a csuti geci gazdagodásához!

Hatásvadász cikk – egy közkórház nem négy csillagos hotel, a betegágyak a betegek számára vannak fenntartva, nem a hozzátartozók számára. A magasabb komfortfokozatú elhelyezés a fizetős kórtermekben biztosítható."

Ismét bizonyítottad, hogy téged nemhogy embernek, de még emberszabásúnak sem lehett tekinteni!

Nem betegágyakról van szó, hanem szétnyitható tábori ágyakról! Neked biztos nincs gyereked - és az emberiség érdekében remélhetőleg nem is lesz! - ha ilyen mocsok vagy! Tudod te aljas genetikai hulladék, hogy a kórház milyen traumát jelent egy kisgyereknek? Milyen sokat jelent neki, ha a szülője ott van mellette, te patkány?

rasztaszív 2019.02.02. 20:44:42

@paraszthajszal: ó,igen,miközben a teljes "köz"média,meg a "nemzeti médiaholding" fideszes pártpropagandát nyom,az ő esetükben nem valósult meg tiltott pártfinanszírozás...

yourmomtits 2019.02.02. 20:56:24

@bíjí: :DDDDDDD ttyyyíííííha, megszólalt a tesiből felmentett horpadt mellkasú kerekszemüveges görcs

morpho 2019.02.02. 21:27:40

Buta narancskullancsok! itt bizonygatjátok, hogy milyen kurva nagy a demokrácia meg a jogállamiság Magyarországon? Nevetséges! Ami kurvára jól működik, azt nem kell bizonygatni, hogy milyen jó! Az meg tény, hogy teljesen kikapcsolták a fékek és ellensúlyok rendszerét és minden pozícióba közeli barátokat és családtagokat ültettek. Most mi a faszt akartok bebizonyítani? Hogy ez nem is így van? Mindenki látja, hogy így van! Ti is pontosan tudjátok, hogy így van. Az alkotmánybíróságban csak fideszes kinevezettek vannak, a jegybank elnök dettó narancssárga pártkatona, mint ahogy az államfő is. Vidéken a fideszes párttitkárok uralkodnak, mint a Kádár rendszerben és akkor még nem beszéltünk, a tudomány és a kultúra elleni ócska támadásokról, csak most nem Aczél György, hanem egy Kásler nevű elmeroggyant mondja meg a frankót! Aczél legalább értett hozzá. Mindenhol minden a fidesz kezében van, megszállták az egész országot, minden közbeszerzést lenyúlnak ráadásul túlárazva, minden felett ők diszponálnak, aki nem narancssárga, annak esélye nincs semmire. Ezt már a fidesz régóta nem rejti véka alá. Orbán is őszinte volt többször is: "én nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták a diktatúrát" "Magyarország jövője az illiberális demokrácia" Ezt diktatúrának hívják. Ti meg itt bizonygatjátok ennek az ellenkezőjét. Hát sok sikert!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.02.02. 21:51:09

hát
választáson nem fogjátok leváltani a Miniszterelnök Urat vagy 30 évig
tüntikéhez kevesen vagytok
forradalomhoz gyengék és gyávák vagytok
uncsi 30 év következik

2019.02.02. 22:37:03

@rasztaszív:

Bizony, bizony.
g7.hu/allam/20190108/ha-igy-takarekoskodik-a-magyar-allam-akkor-mi-lenne-ha-nem-sporolna/

Másfél év alatt 75 milliárd forintot költöttek önfényezésre és rettegéskeltésre.
Annyira hülyének tartják a választópolgárokat, ezzel együtt saját szimpatizánsaikat is, hogy szájba kell rágni az infókat?

2019.02.02. 22:43:49

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

A banánköztársaságokon kívül kevés állam van a világon, ahol a jólét és a megelégedettség egyetlen fokmérője egy adott Miniszterelnök Úr hatalomban tartása.
Írhattad volna legalább a fidesz nevét, hogy ne legyen nyilvánvaló a személyi kultusz. :D

taga20 2019.02.02. 23:02:11

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

te bakker lenyingrádból tolod?

mer hogy te nem vagy magyar, az fiksz!

morpho 2019.02.02. 23:35:46

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "hát
választáson nem fogjátok leváltani a Miniszterelnök Urat vagy 30 évig" Ez igaz. De ez miért jó?

paraszthajszal 2019.02.02. 23:58:21

@neko1967: „Tudod te aljas genetikai hulladék, hogy a kórház milyen traumát jelent egy kisgyereknek?”

Betegként kórházban lenni senki nem szeret – sem gyerek, sem felnőtt. Én annak idején 1-től 10 éves koromig minimum háromszor voltam kórházban 1-2 hétig különféle betegségekkel; soha komolyan fel sem merült, hogy a szüleim a normál látogatási időn túl is a kórteremben maradjanak. Lám, mégis felnőtt lett belőlem. Túl van ez lihegve, ennél értelmesebb dolgokra is tudnák a pénzt költeni a kórházak (és az állam is).

@rasztaszív: „az ő esetükben nem valósult meg tiltott pártfinanszírozás”

Igen, nem valósul meg – aki komolyan veszi a szabályokat, és odafigyel a szabályszerű, átlátható gazdálkodásra, azt nem büntetik meg. Talán ezt kéne eltanulni a szabályokra anno magasról szaró, de most sivalkodó ellenzéki pártocskáknak is…

@morpho:
„»nem fogjátok leváltani a Miniszterelnök Urat vagy 30 évig” Ez igaz. De ez miért jó?"

Mert a ballib elkúrásból bőven elég volt ennek az országnak 40+4+8 év…

rasztaszív 2019.02.03. 04:01:17

@paraszthajszal: félrebeszélsz.a közmédia esetében nem a gazdálkodás számít,hanem a pártpropaganda ténye.amit valaki erre költ,az már pártfinanszírozás.közpénzből pedig éppen nem bocsánatosabb.úgy,elvileg,duplán tilos.

morpho 2019.02.03. 11:06:34

@paraszthajszal: "Mert a ballib elkúrásból bőven elég volt ennek az országnak 40+4+8 év"

Nem azt kérdeztem, hogy miből volt elég, hanem azt, hogy miért jó ha 30 évig Orbán "vezeti" az országot? Erre válaszolj, a hanta nem érdekel!

DeiFlagellum 2019.02.03. 11:23:59

Ugye érti mindenki a ner-csicskák által tálalt pártpropagandát???
Az ÁSZ kimondta, hogy a csúnya-rossz-ejnyebejnye ellenzéki pártok jogellenese, meg törvényellenesen, meg jogszerűtlenül, meg stb. működtek, és ez innentől kezdve megkérdőjelezhetetlen, megfellebbezhetetlen döntés. Mert az ÁSZ kimondta.
Amellett "könnyedén" mennek el, amit mindenki mond, ír, üvölt, hogy a jogállamiság alapja, hogy egy állami szerv döntése ellen legalább egy, de inkább kétszintű jogorvoslati fórom LEGYEN (lényegtelen, hogy ez az ÁSZ vagy egy legutolsó járási hivatal), mert ettől jogállam a jogállam.
Mivel itt semmiféle jogorvoslati lehetőség nincs, így ez is csak egy példa arra, hogy ma MO-n nincs jogállamiság. Ennyi.
Innentől kezdve lehet röfögni-, fityisztrollok a némethsziszis-dajcstomis mantrát arról, hogy a "pártoknak így + úgy törvényesen kellene működni", nem ez a lényeg!
Nem tudom (álmodozom, persze), ha egyszer sikerülne ezt a rohadék maffiát eltakarítani a fejünk felől, és létrehoznának egy állami szervet, amely eljárást indítana az összes sikonfutó ex-bércsicska ellen, akik permanensen büfögték fel a göbelsi propagandát, és nem nagyon, csak picikényit elseggelné őket (óóóhhh semmi lámpavas, csak egy kis vagyonelkobzás, stb.), és ez ellen nem volna semmiféle jogorvoslatuk, mennyire nyivákolnának?
(Ide jön valszeg a szokásos ner-duma: "álmodozz lippsi...")
Nem attól törvényes vagy törvénytelen, jogszerű vagy jogszerűtlen egy párt működése, hogy azt egyetlen szinten egyetlen állami szerv vizsgálja csak. Mindenkinek, pártnak, magánszemélynek, jogi személyiségnek jogot kell adni arra, hogy bármiféle állami szerv döntésével szemben jogorvoslattal éljen. Ez a demokrácia (és nem a liberalizmus) egyik legfontosabb alaptétele. Ha ez nincs, nem beszélhetünk sem demokráciáról, sem jogállamiságról.
Amikor tehát az itt röfögő nercselédek elismerik, hogy van olyan állami szerv, amely döntése ellen nincs MO-n jogorvoslati lehetőség, ezzel kvázi elismerik azt, hogy így nincs jogállamiság sem. Köszi...

paraszthajszal 2019.02.03. 11:42:16

@morpho: „Nem azt kérdeztem, hogy miből volt elég, hanem azt, hogy miért jó ha 30 évig Orbán »vezeti« az országot? Erre válaszolj, a hanta nem érdekel!”

Már válaszoltam. Abban, ha 30 évig Orbán vezeti az országot, az a jó, hogy ha ő vezeti, akkor közben más, pl. a nemzetrontó ballibbantak nem tudják vezetni.

Egyébként reálisan nézve ő maga személyesen szerintem nem akarja majd még 2040-ben, közel 80 évesen is vezetni az országot, vagy legfeljebb egy olyan prezidenciális rendszerben, ahol a napi kormányzási ügyek vitelét az „erős” elnök alá rendelt „gyenge” miniszterelnökre testálhatja.

alöksz róz 2019.02.03. 11:48:31

@paraszthajszal: "Sajnos a nagy büdös helyzet az, hogy aki a közpénzzel nem szabályosan gazdálkodik, attól vissza lesz véve a pénz, akár tetszik nektek, akár nem." - sajnos nem ez a nagy büdös helyzet. attól lesz visszavéve a pénz, akire a fidesz azt mondja, hogy nem szabályosan gazdálkodott.

2019.02.03. 11:52:47

@paraszthajszal:

"Egyébként reálisan nézve ő maga személyesen szerintem nem akarja majd még 2040-ben, közel 80 évesen is vezetni az országot, vagy legfeljebb egy olyan prezidenciális rendszerben, ahol a napi kormányzási ügyek vitelét az „erős” elnök alá rendelt „gyenge” miniszterelnökre testálhatja."

Fantasztikus kilátások. Mindenképp muszáj Észak-Kóreát csinálni az országból?

alöksz róz 2019.02.03. 11:52:53

@morpho: "Nem azt kérdeztem, hogy miből volt elég, hanem azt, hogy miért jó ha 30 évig Orbán "vezeti" az országot?" - sokan jól jártak... de olyan seggek vagytok, hogy mindig csak a felét pedzitek.
azt is meg kéne tudni mondani, hogy miért lesz jó, ha nem orbán vezeti majd az országot. persze erre sosincs értelmes válasz.

alöksz róz 2019.02.03. 11:53:58

@Ms.Cunnesburry: "Mindenképp muszáj Észak-Kóreát csinálni az országból?" - muhaha.

FCUK5 2019.02.03. 11:55:45

@DeiFlagellum: miért hazudsz? Van jogorvoslati fórum.

2019.02.03. 11:57:46

@alöksz róz:

Spiró évekkel ezelőtt a Feleségversenyben leírta a Magyar Kommunista Királyság működését. A végén kiderül, hogy a nertársak, mivel köztudottan nem értik az iróniát, meg fogják valósítani.

alöksz róz 2019.02.03. 12:06:44

@Ms.Cunnesburry: nem olvasok gusztustalanságokat.
ha te itt é-koreát látsz, akkor rossz a szemed, ennyit tudok mondani :-)

2019.02.03. 12:09:48

@alöksz róz:

2040-ről volt szó, ez elkerülte a figyelmed. Szerinted az normális folyamat, amiről hajszál írt?

paraszthajszal 2019.02.03. 12:42:12

@Ms.Cunnesburry: „Mindenképp muszáj Észak-Kóreát csinálni az országból?”

Prezidenciális rendszer, közel 80 éves elnökökkel Nyugaton is van/volt: pl. François Mitterrand 78 éves volt, amikor 1995-ben lejárt a mandátuma, Ronald Reagan (USA) pedig 77 éves ('89-ben). A francia közjogi rendszerben az erős elnök – gyenge miniszterelnök párosítás is megvan.

Mindez persze csak egy lehetséges alternatíva – az is simán elképzelhető, hogy marad a jelenlegi rendszer, és Orbán a 2030-as választásokig vállalja a miniszterelnökséget, és ha akkor már sok lesz neki az állandó stressz és a munkaterhelés, akkor átadja a stafétát egy fiatalabb utódnak (pl. Gulyás, Szijjártó), ő meg foglalkozik az unokákkal.

2019.02.03. 12:48:42

@paraszthajszal:

Látszik, hogy a ner-ben élsz, csak a fideszben gondolkozol.
Magyarországon kívül teljesen elfogadott a a kormányváltás gondolata. Nem az ördögtől való, talán ezért lenne többpártrendszer.:D

paraszthajszal 2019.02.03. 12:58:08

@Ms.Cunnesburry: „elfogadott a a kormányváltás gondolata”

A baloldaliak (és a rendszerváltás óta a balliberálisok) már kaptak 40+4+8 évet arra, hogy megpróbálják felvirágoztatni az országot. Ehelyett sikerült jól legatyásítaniuk, adósságcsapdába verniük minket. (Mindez statisztikailag is igazolható, csak rá kell nézni a KSH-nál és korábban az MNB-nél az államadósság/GDP hosszú távú alakulását mutató idősorokra).

Ezek után számomra, és még jó pár honfitársam számára nem tűnik túl vonzónak egy újabb Gyurcsányi- vagy akár Meseházy-kormány; persze a többpártrendszer és a demokrácia révén a lehetőséget a versenyre megkapják. Ha a Magyarságon ne adj' Isten megint úrrá lesz a nemzeti amnézia, akkor akár még meg is választhatják őket, de a 2010 óta mutatott szereplésük fényében túl sok pénzt azért nem tennék erre…

2019.02.03. 13:02:45

@paraszthajszal:

Unalmas ez a folyamatos gyurcsányozás és emeszpézés. :D

Szerinted a mai tizenéveseket, mondjuk 10 év múlva meg tudja szólítani a fidesz?
Ha igen, mivel?

taga20 2019.02.03. 13:14:19

@FCUK5: miért hazudsz? nincs.

paraszthajszal 2019.02.03. 13:14:59

@Ms.Cunnesburry: „Unalmas ez a folyamatos gyurcsányozás és emeszpézés”

Lehet, hogy számodra uncsi, de ugyan milyen más alternatíva van még az asztalon?

Az ellenzéki pártok között is nagyjából elszigetelődött, szétesett, pénzügyi csőd közelébe jutott, volt skinheadeket futtató Jobbik?

A 10% fölé sose jutó, összes ismert arcát elveszítő LMP?

A bejutási küszöbtől is messze lévő Momentum, esetleg a Kutyapárt?

A „baloldali összefogáson” kívül nincs olyan politikai erő, aki akár 5-10 év távlatában kormányváltó erőként jönne szóba, és az elmúlt 3 választás alapján a Magyar emberek többsége belőlük sem kér.

„Szerinted a mai tizenéveseket, mondjuk 10 év múlva meg tudja szólítani a fidesz?
Ha igen, mivel?”

Orbán eddig is kifejezetten sokat foglalkozott a fiatalokkal – nekik, róluk szóló üzeneteket is találhatsz, ha keresel: „[B]ízunk a fiatal nemzedékek elhivatottságában, hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejüket ismét naggyá teszik Magyarországot.”
www.google.com/amp/s/www.portfolio.hu/gazdasag/orban-viktor-ha-nincsenek-fiatalok-nincs-jovo-sem.298998.html%3famp

FCUK5 2019.02.03. 13:22:05

@taga20: európai bíróság. Mondom, hogy van. Azt a szerző nem írja, hogy hazai fórum nincs, csak annyit hogy nincs, tehát hazudik, mint ahogy te is teszed.

2019.02.03. 13:28:04

@paraszthajszal:

Hehe! Hasonló maszlagot 1980-ban is olvastam, igaz szerepelt benne a szocialista jelző.
Bakker, 10 évről beszélünk!
Addigra minden bizonnyal Soros már nem lehet közellenség, a világpolitika óriásit fog változni.
A jelenlegi ellenzéki pártok nagy része is átalakul vagy megszűnik. S jönnek helyettük újak. A fidesz egy zárt tömb, nagyrészt ötvenesektől idősebbek alkotják, akik trottyos vénemberek lesznek akkorra. Utánpótlása láthatóan nincs.
A kütyükön nevelkedett, nyelveket beszélő fiatalok kiröhögik őket, ha Trianonról vagy a globális hatalomról kezdenek értekezni.

alöksz róz 2019.02.03. 13:28:21

@Ms.Cunnesburry: 2040-ben se.
ez az északkoreázás régi ballib 'toposz', már ne is haragudj, de mára tényleg csak a leghülyébbek ülnek fel ennek :-)

2019.02.03. 13:34:14

@alöksz róz:

Nekem a 80 éves Orbánról, mint vezetőről azonnal Kim Ir Szen elvtárs jutott az eszembe, a régi toposztól függetlenül. Azt ugyanis nem ismertem.
De a kérdésemre nem adtál választ.
"Szerinted az normális folyamat, amiről hajszál írt?"

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.03. 13:35:49

@Ms.Cunnesburry: "Addigra minden bizonnyal Soros már nem lehet közellenség"

Ha most közellenség, bármikor lehet az. Teréz anyát vagy a Pápát is kikiáltja a fideszes söpredék közellenségnek. Ha az ország legnagyobb jótevőjét a legnagyobb gengszter démonizálhatja, akkor akárki akárkit.

2019.02.03. 13:48:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Osztom a véleményed, de hajszálnak evidencia a közellenség státusz. Csak a múló időt szerettem volna érzékeltetni, talán nem a legjobb példával.
Per pillanat nem szeretném, ha elvinnénk a beszélgetést ebbe az irányba. Kíváncsi lennék a terelésmentes válaszára. :)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.03. 13:50:18

@Ms.Cunnesburry: OK. Figyelem, mire mész egy fizetett kubatov trollal. :))

paraszthajszal 2019.02.03. 13:52:31

@Ms.Cunnesburry: „A fidesz egy zárt tömb, nagyrészt ötvenesektől idősebbek alkotják, akik trottyos vénemberek lesznek akkorra. Utánpótlása láthatóan nincs.”

Már bocs, de ez szimplán hülyeség.

Rengeteg felelős pozíciót (frakcióvezetőtől a legfontosabb miniszteri tisztségekig) töltenek, töltöttek be 30-as, 40-es fiatalemberek (csak pár példa: Gulyás Gergely [37], volt frakcióvezető, Miniszterelnökséget vezető miniszter; Szijjártó Péter [40], külgazdasági és külügyminiszter; Rogán Antal [47], a miniszterelnök kabinetfőnöke, miniszteri rangban); és időről-időre új fiatalok is feltűnnek, az utánpótlás még évtizedekig biztosítva van, emiatt nem kell aggódnod.

„A jelenlegi ellenzéki pártok nagy része is átalakul vagy megszűnik. S jönnek helyettük újak.”

Ezt még akár el is hiszem, csak ez még nem jelenti azt, hogy kormányváltó erővé növik ki magukat. Az LMP, Párbeszéd, Momentum, Kutyapárt mind relatíve új párt a hagyományos rendszerváltó nagypártokhoz (Fidesz és MSZP) képest, de 10% fölé eddig sose jutottak.

„A kütyükön nevelkedett, nyelveket beszélő fiatalok kiröhögik őket”

Speciel nem tudok arról, hogy a fent felsorolt 30-40-es korosztály angol nyelvtudásával bármi baj lenne, sőt, Orbán is teljesen elfogadható szinten beszél angolul.

A kütyükkel kapcsolatban pedig egy közel 8 éves cikkre hívnám fel a figyelmed, amit ballib körökben azóta gúnnyal szoktak emlegetni (mert ők ezt a világot kevésbé értik, tudták magukévá tenni): hvg.hu/itthon/20110302_szajer_ipad_alkotmny

taga20 2019.02.03. 13:54:00

@FCUK5: köszönjük emese, szép mentés volt!

csak egy bajod van te szargerincű fityeszork, hogy nem mindenki olyan szervilis szarkupac, mint te!

alöksz róz 2019.02.03. 14:09:18

@Ms.Cunnesburry: dehogynem ismerted. csak most szégyelled kicsit, hogy felültél neki :D

nem, nem lenne normális folyamat.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.03. 14:14:57

@Ms.Cunnesburry: A fidesz - fiatal demokraták szövetsége - csak fiatalokból áll. Az alapszabály szerint csak 16 és 35 év közöttiek lehetnek tagok.

taga20 2019.02.03. 14:17:27

@alöksz róz: milyen toposz te devizakárosult, vagy agykárosult?

2019.02.03. 14:28:19

@paraszthajszal:

Én is ezekre a kesztyűbábokra gondoltam /Gulyás .../.
Mondd! A felsorolt személyek mikor folytattak érdemi vitát a miniszterelnökkel? Van egyáltalán bármiről is önálló véleményük, amely néha nem azonos a kormány dekralált nézetével? Más országokban /pl. Szlovákia, Csehország/ időnként előfordul hasonló eset.

"csak ez még nem jelenti azt, hogy kormányváltó erővé növik ki magukat"
De, azt jelentené. Ez csak idő kérdése. Te borítékolod a fidesz 2040-ig tartó kormányzását. Én meg azt mondom, hogy ez mesterséges folyamat és egyben káros is.

Harmadik érvelésedre csak annyit tudok mondani, hogy nem a nyelvtudással van baj, hanem a retorikával. A szocializmusban szocializálódott emberekre még hat. De a fiatalok számára a jelenlegi kormánypropaganda valamiféle burleszkhez hasonló.

2019.02.03. 14:31:40

@alöksz róz:

Baszki, ha ismerem, akkor bevallom. Mi a francért hazudozzak egy ismeretlennek? :D

Beismertem azt is, mikor benéztem az örökösödést. Ugye?

Ha meg simán bacogatni akarsz, keress másik fogást! Ez rám nem hat. :D

paraszthajszal 2019.02.03. 16:17:03

@Ms.Cunnesburry: „A felsorolt személyek mikor folytattak érdemi vitát a miniszterelnökkel?”

Szakmai, szakpolitikai kérdéseket megvitatnak a kormányüléseken is, a kabinetekben is; de ezek a viták – nagyon helyesen – nem a bulvárlapok mikrofonjai előtt, hanem zárt körben zajlnak le. Ha a döntés már megszületett, akkor a kormány álláspontját kifelé a kormánytagok egységesen képviselik, hajtják végre.

A politika nálunk sem volt mindig ilyen, a szociknál pl. az egyes frakciók kifejezetten szerették a szennyest kiteregetni, az ellenérdekelt csoportocskákra a nyilvánosságon keresztül nyomást gyakorolni; amikor Gyurcsányi bukott, még a miniszterelnöki casting is a nyilvánosság előtt zajlott.

Csak az a baj, hogy bármennyire is demokratikus és a közvélemény csámcsogásra, pletykákra éhes részének élvezetes is volt a kormányzás e módja, hatékonynak nem volt hatékony – Magyarországot sikerült jól legatyásítaniuk, eladósítaniuk, tönkretenniük.

„Ez csak idő kérdése.”

Idejük 2040-ig még tényleg van, a lehetőség adott…

„nem a nyelvtudással van baj, hanem a retorikával”

A retorika… Hát, lehet, hogy valaki szerint az a menő, hogy „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk.”, meg a bajszos szar és az o1g; de ha a fiatalok közül nem csak a hatszor bukott, a nyolc osztály befejezésével is küszködő szegmensét akarja valaki megcélozni, akkor a Best of Való Világ stílus azért nem feltétlenül kötelező…

szepipiktor 2019.02.03. 17:05:47

Most ez ugye csak gyűlöletalapú propaganda?
Mert a jogállamiság nem ezek alapján határozható meg.
Nincs rendőrség, ügyészség, önkormányzatok, minisztériumok, nincsenek választások? Sorolhatnám a többi, rengetegszer ismételgetett közhelyeket, például a médiáról, pedig ha nem lenne jogállam, a poszter már régen nem publikálhatna...
Ez csupán egy korrupció alapú irányítás.
Ráadásul oléyanokat hoz fel példának a szerző, aminek alapja nem is a fideszé, hanem a komcsiké?
A rendőrség az a szervezet, ami nem ment át semmiféle rendszerváltáson, a régi szovjet kiképzési elvek vannak most is, a középvezetők a rendőröknél a régi nikotinos körmű, fogatlan alkoholisták, csak már nem lehet bent dohányozni...
Ugyanazok vezetik az egészet, nem csak a fidesz nem akarja az ügynökkartonokat előadni, ami érthető, hiszen az egész politikia elit a mszpm tervei szerint uralkodik ma is.
Szóval a csútiék "csak" a pénzszivattyúhoz idomítottáűk a rendszert, ők legalább nem ideológia alapon dolgoznak.
De a baloldal ugye évtizedek óta teszi ezt, ma csak az átfestett utódok pofáznak, de a rendszer ma is az ő módszereik szerint üzemel.
Szóval ez "közös" bűne a politikának, csak a nép beszopta, a bloggerek meg nem függetlenek.

sutyerák 2019.02.03. 18:19:16

sikerült egy vájling xart csinálni ebből az országból,-és most képzeljétek hozzá a csúzliszájú köpcös vigyorát. phö!

mindbender2 2019.02.03. 18:31:27

@neko1967: Gyógyegér köcsögök, áruljátok már le, hogy gyurcsi meg megyó alatt hogy volt?
Ja hogy akkor nem írta meg a függetlenobjektív média? Más meg ugye nem volt a nagy változatosságban és szabadságban.

MACISAJT 2019.02.03. 18:34:02

Nem ismerős a TGM "nevü" jelszava ?( aki ugye 1990-ben azt volt képes mondani a választások előtt:" Vagy SZDSZ. Vagy lábszag és mucsa")

Tehát- szerintük- van két változat: mikor az mszp-szdsz győz, az maga a "demokrácia", a nép okos és értelmes,a nép akarata úgy döntött hogy stb.
Akkor lehet-mint 1994-1998 között- 72% parlamenti többséget szerezni 2,7 millió szavazattal, az úgy maga a demokrácia.
Lehet- mint 2004-ben- megpuccsolni egy miniszterelnököt és helyébe beültetni kirúgott, apró-klános miniszterét.
Lehet-mint 2006-ban lebukni egy zártkörű öszödi maffiatalálkozón és cserébe szétveretni ezerszámra a tüntetőket..az is maga a demokrácia, kitüntetés járt gergényinek...
Lehet- mint 2009-ben- államcsődig vinni az országot, majd önpuccsot végrehajtani és egy soha senki által nem választott sameszt beültetni a minelnöki székbe.
Ezeket mind lehetett, se szar hentininek se másnak nem volt aggodalma.

És van az amikor(még kimondani és szörnyű)az mszp-szdsz(átfestett társulatai) nem győz...
Sőt, a Fidesznek háromszor egymás után lett kétharmad amivel törvényesen ÉL....
akkor azonnal tombol a fasizmus,akkor a nép hülye és agymosott,nem látják hogy barna eső hullik, Europa aiúta, jöjjön kohn-bandita az EU-s tankokkal meg vonuljon heller ágnes a pucér köldökével, különben itt pusztulunk meg, ballibsi közgazdászok és véleményformálók ugrálnak naponta a Dunába,nem győzik őket kifogni Mohácsnál.(hajóvonták találkozása tilos.).Kunhalmi etnő meg kenődik az ajtóra, a másik szerencsétlen lyukas zoknis hadházy társaságában.

Unalmas.

MACISAJT 2019.02.03. 18:36:53

Jobbik: Listát a zsidókról!
Index
2012.11.26. 21:22

Gyöngyösi-ügyben marad a patthelyzet

A gázai konfliktus kapcsán itt lenne az ideje annak, "hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak" – mondta hétfőn a parlamentben a külügyminisztert interpellálva Gyöngyösi Márton, a Jobbik külpolitikai szakértője.

A fenti idézet szó szerinti, így nem egészen világos, hogy milyen körben tartaná szükségesnek a zsidók összeírását Gyöngyösi, akinek szavaitól pártja nem határolódott el. Szűkebben akár "csak" a kormánytagokra és a parlamenti képviselőkre érthető a listázás, de a felszólítás valójában az "itt élőkre" kitétellel kezdődik, azaz akár a teljes lakosságra is érthető."

És hét évvel később:

Újabb bizonyíték, a Jobbik hajlandó összeállni Gyurcsány Ferenccel
2019.01.07. 14:54

Két nap sem telt el az ellenzék közös, bevándorláspárti listájának bejelentése óta, és a Jobbik elnökhelyettese egy lapinterjúban kimondta, hogy bárkivel hajlandóak összefogni. „Nemcsak Gyurcsány Ferenccel, az ördög öreganyjával is együttműködünk, ha szükséges” – jelentette ki az egykori radikális párt második számú politikusa.

A hétvégi ellenzéki tüntetésen Tóth Bertalan, MSZP-elnök kimondta, amit eddig senki sem az ellenzéki politikusok közül: egységbe kell tömörülni a májusi európai választásra. Ez nem mást jelenthet, mint hogy az ellenzék egy Gyurcsány-Jobbik-Momentum-LMP-MSZP, a bevándorlást támogató listával fut neki a pár hónap múlva esedékes megmérettetésnek. Sokáig a legnagyobb kérdőjelet a Jobbik jelentette, de úgy látszik, az egykori radikális párt is beállhat a tömörülésbe.
„Nemcsak Gyurcsánnyal, az ördög öreganyjával is együttműködünk, ha szükséges”

Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyettese, frakcióhelyettese többek között az összefogás kérdésköréről is beszélt az LMP-közeli Azonnalinak. A politikus az ellenzéki együttműködés kapcsán kifejtette, ha úgy hozza a helyzet, hogy nemcsak Gyurcsány Ferenccel, hanem az ördög öreganyjával is összefognak.

Értékrendi alapon célokat határozunk meg, és ezek elérése érdekében pragmatikusan együttműködünk bárkivel.
Nemcsak Gyurcsány Ferenccel, az ördög öreganyjával is, ha szükséges
– fejtette ki Gyöngyösi, mi a jelenlegi irány a Jobbikban."

Ja. És ezek mehettek esküt tenni közösen a parlament lépcsőre.
Mint a Dohány utcai lakodalmas kutyahányás, úgy festenek.
Muhaha.

mindbender2 2019.02.03. 18:40:30

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Te tényleg hülye vagy bazmeg.
A pápa meg teréz anya az egyenlő sorossal mi?

Édes faszom. Ti tényleg zsírhülyék vagytok.

Mad Mind 2019.02.03. 18:49:38

@paraszthajszal:
Nincsen alkotmány. Alaptörvény van, ami nem ugyanaz.

Szabványok 2019.02.03. 19:22:57

@MACISAJT: "Akkor lehet-mint 1994-1998 között- 72% parlamenti többséget szerezni 2,7 millió szavazattal, az úgy maga a demokrácia."
Ezt érezték is, mert akkor volt egy döntésük, hogy nem módosítják az Alkotmányt, csak 3/4-s többséggel.
A demokrácia nem azt jelenti, hogy aki megnyerte mindent vihet. Az a bolsevizmus.
Mert a nép megválaszthat olyan pártot/embert, aki csak a 2/3 érdekeit képviseli, sőt megválaszthat olyan pártot/embert, akit "nem lehet leváltani".

Épp ezért a korszerű jogállamban nem koncentrálódik a hatalom, hanem a lehető legjobban szét van választva. Jobb helyeken még a jegybank is független.

2019.02.03. 20:46:37

@paraszthajszal:

Nem hagytál ki valamit véletlenül?

Addig ül, hogy a kabinet megvitatja a szakpolitikai kérdéseket és a kormány elé terjeszt egy bizonyos tervezetet. Nálunk ebben a fázisban elkezdődik a szakpolitikai vita az adott ágazatban működő szakszervezetekkel és az összes érintettel, akik véleményezik. Többek között az ellenzék szakpolitikusai is.
Aztán több hónapos egyeztetés után a kiegészített törvénytervezetet újra megvitatja a kormány, majd benyújtja a parlamentbe.
Ott pedig következik a megszokott procedúra.

MACISAJT 2019.02.03. 21:33:31

@Szabványok: "Ezt érezték is, mert akkor volt egy döntésük, hogy nem módosítják az Alkotmányt, csak 3/4-s többséggel. "

Hablaty. A valóságban nekiláttak egy új alkotmánynak( ez volt az un. Vastagh Pál féle új alkotmány), ellenben az szdsz annyira elpofátlanodott és olyan követelésekkel állt elő hogy Horn Gyula elzavarta őket
a követeléseikkel együtt és meghozta az amúgy a ciklus végéig érvényerrs négyötödös szabályt.

2019.02.03. 21:47:41

Ha jól emlékszem Barroso mondta egy Orbánnal eltöltött beszélgetés után, hogy szerinte Orbán nem érti a demokráciát.

2019.02.03. 21:50:26

A cigány megalomán hatalommániáján túl a Várba költözésnek van egy praktikus magyarázata: könnyebb onnan menekülni és könnyebb balhé esetén biztonságban lenni.

DeiFlagellum 2019.02.03. 22:49:57

@FCUK5: Na, akkor ugyan lécci idézd már be nekem azt a jogszabályhelyet, ami megmutatja, hogy az ÁSZ a pártok ellenőrzése kapcsán kiszabott szankciói ellen milyen MAGYAR fellebviteli fórumhoz fordulhatnak jogorvoslati kérelemmel? Melyik az a szerv, ami másodfokon eljár? Melyik szerv vizsgálja felül az ÁSZ döntéseit?
Akkor ki hazudik, te semmirevaló nercsicska?
Engem szoktatok vádolni üres, alá nem támasztott "vádaskodással", akkor itt az ideje, hogy felvilágosíts engem is és a többi embert is, ugyan milyen MAGYAR szervhez, fellebviteli fórumhoz fordulhatnak a pártok a meghozott döntések ellen? Hova fordulhatnak jogorvoslati kérelemmel? Mondom, kispofám, MAGYAR legyen, mert ha most idelinkeled nekem, hogy mehetnek az EU-hoz meg az Ez bírósághoz, az elég vékonyka, az nem "rendes" jogorvoslat, bár neked szerintem ez, hogy rendes jogorvoslat semmit nem mond.

FCUK5 2019.02.03. 22:55:24

@DeiFlagellum: miért idézzek olyat, amit nem állítottam? Engem nem zavar, hogy nincs itthoni jogorvoslat. Konkrétan tudjuk, hogy a megbírságolt pártok nem tartották be a szabályokat, ugyanis elmondták, hogy nem tartották be. Ha lenne jogorvoslat, akkor is ez lenne a helyzet. További kellemes sötétséget!

illaim 2019.02.04. 06:00:06

@paraszthajszal: Azért mert te loptad el a zárt körű ülésen elhangzott Őszödi beszédet, még nincs jogod az elhangzottakra hivatkozni! A parlamentben feltett kérdésre, érdemi válasz helyett , boldog karácsonyozni, a parlament , és a parlamentarizmus elvének a súlyos megsértése!

benko 2019.02.04. 06:16:20

Na ha már ennyire okosak vagytok mivel volt jobb az MSZP VAGY A FIDESZ egyik kutya másik Eb

anyo05 2019.02.04. 06:26:36

Hát persze, mert gyurcsányék ezeknek az intézményeknek az élére fideszeseket jelölnének, vagy "függetleneket"!!!!!:DDDDDD
NINCSENEK FÜGGETLENEK!!!!! Vagy aki magát függetlenként jelöli az hazudik!!!!!! És főleg ha ezt akár a fideszes médiában, akár a sunyiban közzé teszi, pláne, ha a küfi sunyi méltatja is!!!!!!
Az egész jogállamisági kérdés kamu:((((((

nu pagagyí 2019.02.04. 07:46:54

Csak a jéghegy csúcsa, amit a cikk leírt. Nyugodtan hozzátehetjük a szakmai és önkormányzati autonómiák neresítését is, ahol szintén beavatkozik a hatalom a demokratikus működésbe. Ha egy autonómia nekik nem tetsző vezetést választana, akkor számíthat arra, hogy a hatalom, felhasználva minden állami eszközt, pénzügyileg fojtja meg a szervezetet. Láthattuk a kukaholding akcióját a gödöllői polgármester ellen, vagy mostanában az MTA szétverését. A CÖF elnök szerepe a civil pénzek osztogatásában sem elhanyagolható. Úgy általában, ahol közpénz van, ott törvényszerűen pártember irányítja az osztogatást-fosztogatást, mindenféle kontroll, állami számonkérés, normatív szabályzás nélkül.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.04. 08:04:20

@anyo05: Már hogyne lenne független. Orbáncgeci az elmúlt 9 évben elintézte, hogy valaki ellene van, vagy mellette. A független ebben az esetben azt jelenti, hogy a gecitől és állampártjától független, a választóktól függő személy az illető.

nu pagagyí 2019.02.04. 08:07:37

@anyo05: Súlyos téveszméid vannak, te az iparszerű agymosás áldozataként (haszonélvezőjeként?) már csak két színt látsz a spektrumból. A független nem azt jelenti egy állami funkciót betöltő személy esetében, hogy nincs saját meggyőződése, hanem azt, hogy az alkotmányhoz hű, nem pedig az éppen aktuális hatalom vezetőjéhez. Munkája során a nemzetet szolgálja, nem politikai parancsokat hajt végre. Egy demokráciában, ha egy állami tisztséget betöltő személy tevékenységében tetten érhető a politikai részrehajlás, le kell mondania. A selejt elkerülése végett, a kinevezéseket szigorú összeférhetetlenségi törvények szabályozzák, nem történhet meg például, hogy egy pártpolitikus felesége megkerülhetetlen pozíciót kap a bíróság szervezetében, vagy aktív képviselőből alkotmánybíró lehessen, mint Salamon például. Demokráciához persze demokraták kellenek. Ahol a hatalmat olyanok birtokolják, akik nagy ívben szarják le a demokratikus elveket, rajtuk kívül mindenki ellenség, nem pedig választható alternatíva, ott nem beszélhetünk demokráciáról. Ez a mocsok, ami itt van már rég nem az.

Pipas 2019.02.04. 08:23:04

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: "Már hogyne lenne független. Orbáncgeci az elmúlt 9 évben elintézte, hogy valaki ellene van, vagy mellette."

Már ne is haragudj, de az ellenzék ezt sulykolja 9 éve, akkor mégis hogyan lehetséges, hogy az orbán érte el? Hogy mást ne mondjak ki számolgatja már a harmadik választáson, hogy ki volt orbánnal és ki volt ellene?

paraszthajszal 2019.02.04. 08:26:11

@illaim: „Azért mert te loptad el a zárt körű ülésen elhangzott Őszödi beszédet, még nincs jogod az elhangzottakra hivatkozni!”

Mondd, te egyébként normális vagy? Ugyan mi közöm lenne az „ellopásához” (ha ugyan nem Fletó maga szivárogtatta ki)?

Az meg, hogy „nincs jogom rá hivatkozni”, egyszerűen nonszensz – ez a hajó nektek már régen elment, MINDEN valamirevaló sajtótermék lehozta a beszéd legerősebb részeit, amelyekből világosan kiderült, hogy a Magyar választóknak másfél-két éven át folyamatosan, reggeltől estig hazudtak; ezzel Fletó politikai karrierjének érdemi része már 2006-ban véget ért, a maradék már csak a szomorú, hosszúra nyúlt végjáték volt.

(Persze egy ilyen lebukást minden normális országban azonnali lemondás, új választások kiírása követte volna – nálunk nem, ennek a politikai árát a „baloldali összefogás” azóta fizeti, és Fletó visszavonulásáig fizetni is fogja.)

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: „A független ebben az esetben azt jelenti, hogy a gecitől és állampártjától független, a választóktól függő személy az illető.”

Nagy marhaságot sikerült ideböfögnöd, fiacskám. Ugyan mutass már nekem egy olyan országot, ahol pl. a „független” jegybankelnök a „választóktól függő személy?!

Pipas 2019.02.04. 08:28:07

@nu pagagyí: "nem történhet meg például, hogy egy pártpolitikus felesége megkerülhetetlen pozíciót kap a bíróság szervezetében"

De igen. Itt például:

"Therefore, consistent with the right to free
speech in the First Amendment, the code of judicial
conduct has never prohibited, and probably could
not prohibit, a judge’s spouse and other members of
a judge’s family from engaging in independent political
activity or required a judge to compel family
members to abstain from political activity."

www.ncsc.org/~/media/Files/PDF/Topics/Center%20for%20Judicial%20Ethics/Publications/PoliticalActivitybyMembersofJudgesFamily.ashx

Tehát az usában, egy jogállamban nem csak előfordulhat, de egyenesen garantált joga a bíró családtagjainak, hogy politikai karriert építsenek.

alöksz róz 2019.02.04. 09:23:53

@taga20: régi. nem ismered a szó jelentését, nyomi?

alöksz róz 2019.02.04. 09:34:55

@Ms.Cunnesburry: "Mi a francért hazudozzak egy ismeretlennek?" - azt én nem tudhatom, mi motivál téged :D
de ez tényleg régi, mindenki találkozott már vele, aki politikai fórumokat látogat. már jóval az eu-csatlakozás előtt megjelent a ballib "érvkészletben", és azóta is tartja magát ez a butaság.
"Beismertem azt is, mikor benéztem az örökösödést. Ugye?" - nem.

nu pagagyí 2019.02.04. 09:38:14

@Pipas: Ez a példád pont a fordítottja a dolognak. Politikus bárki lehet egy családból, még a főbíró családtagja is, ezt nem szabályozhatja összeférhetetlenségi törvény (még szép!). Az ellenkezője viszont már szabályozott, azaz Szájerné kinevezése a bírói szervezet élére, élet-halál uraként már nem fér bele egy demokráciába, mert nem tudna pártatlannak tűnni, akkor sem, ha szeretne, de esetében utóbbi nem is merül fel, ő egy csicska.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.04. 09:38:52

@paraszthajszal: Fiacskád neked a jó édes kurva anyád, az unokám lehetnél fideszparaszt!

Minden ballib bérretteg 2019.02.04. 09:42:21

Nagyon mókás..

A jogállam azért nem létezik, mert a kormány saját kinevezettjei irányatanak közintézményeket.

Persze tegyük hozzá a világon mindenhol pontosan ugyanígy van ez.

Ahogyan az MSZP-s elkúrók is saját csinovnyikot ültettek mindenhová, és szakértőnek hazudták az elkúrásban hűen segítő elvtársakat.

Minden ballib bérretteg 2019.02.04. 09:43:30

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:

A magadfajta ÁVH-s és exmunkásőr tetvek szarkeverése a kutyát nem érdekli.

Nektek már leáldozott. A Gyurcsnyista csürhéd száma erősen apad.

alöksz róz 2019.02.04. 09:43:40

@taga20: te meg szarsz az országra, nyomi.
most esett csak le :D
vmi személyes jellegű problémád van a fidesszel, úgy érzed alád raktak vmilyen módon, ezért aztán pusztuljanak. az se bánnád, ha szarabb lenne utána, úgy meg vagy sértődve.
sőt annak örülnél a legjobban, ha a fidesz csődbe vinné az országot, szenvedjen csak a sok hülye, aki nem úgy szavazott, hogy neked legyen jobb, ne nekik :D

Minden ballib bérretteg 2019.02.04. 09:45:06

@nu pagagyí:

A ballib majmok rendszerváltás óta folyamatosan diktatúráznak, meg náciznak, mikor nincsennek hatalmon.

Az egyetlen különbség hogy egyre szánalmasabban löketitek ezt a bérrettegő szeánszot. :DDD

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.04. 10:30:29

@Minden ballib bérretteg: "a világon mindenhol pontosan ugyanígy van ez."

Legfeljebb csak Olaszországban fordulhat elő, hogy a maffia a saját embereit ülteti vezető pozícióba.

Kuglóf. Az 2019.02.04. 10:31:23

B+ ha van VALÓBAN független szervezet, akkor az ÁSZ az, de mivel TI úgy akarjátok legyőzni a szerintetek korrupt, tolvaj és csaló ellenfelet, hogy korruptrak, csalók és tolvajok vagytok, UGATJÁTOK.
Ebben az országban nincs olyan ember, akiről ne tudnátok "bebizonyítani", hogy ne a fidesz UGYANAKKOR ne a Gyurcsány embere, hát az amerikai elnöktől is csak maximum öt (vagymennyi) kézfogásra van mindenki!

Tehát AZ, aki számon kéri, hogy HOVA LETT A PÉNZ, pl. a Momentum rokonokhoz került, vagy ingyen kapott plakáthelyet, vagy NINCS számla, vagy ÓCSÍTOTT hitel jön, az (b+) "aljas Fidesz hivatal".

Valahol röhej, hogy KÉZIVEZÉRELT hatalomról pofáztok és LE AKARJÁTOIK VÁLTANI egy független intézmény (fékek és ellensúlyok!!!!!!) vezetőjét, mert NEKTEK nem tetszik.

Zseniális. Tényleg zseniális.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.04. 10:32:30

@alöksz róz: "úgy érzed alád raktak vmilyen módon"

Nem neki, az egész országnak.

"ezért aztán pusztuljanak. az se bánnád, ha szarabb lenne utána"

Szarabb nem lehet. Az EU legszegényebb állama lettünk.

Illetve lehet szarabb, ha a geci marad hatalmon, akkor hamarosan elérjük Bangladest.

Kuglóf. Az 2019.02.04. 10:34:26

@paraszthajszal: Olyannyira nincs bírósági beleszólás, hogy TÖMEGÉVEL gyártják barom, fasz, az egyetemet kb. tizenöt év alatt elvégzett bíróságipari szakmunkások az itéleteket, amiket nem győznek másodfokon kiszórni a 3,14csába olyan súlyos hibák miatt, ha te mérnök lennél már börtönben ülnél elbaszás miatt.

Kuglóf. Az 2019.02.04. 10:45:49

@taga20: Na menjél és próbálj meg az ADÓHIVATALLAL szemben okoskodni!
Tudod ha valaki arra nem képes, hogy SZÉKHELYE legyen, SZÁMLÁK nélkül ad ki pénzt és a legelemibb könyvelési renddet nem tartja be, akkor logikusan az ADÓHIVATALT szidja.

Ugyanez van a Számvevőszékkel.

De adok neked egy lehetőséget: MUTASD be pl. a JOBIKK nevére kiállított Simicska plakáthely számlákat, és én kézenállva pucéran végig megyek a felvonulási téren.
TERMÉSZETESEN be kell vállalnod azt, ha képtelen vagy erre, úgy TE teszed meg ugyanezt.

olyan primitíven egyszerű az a bizonyos számviteli törvény és az 1989 (mondom EZERKILENCSZÁZNYOLCVANKILENC) óta érvényes Pártfinanszírozási törvény, hogy egy óvodás és képes megérteni.
Csak ti nem.

És ti akarjátok az országot vezetni. Ja.

Kuglóf. Az 2019.02.04. 10:47:32

@taga20: Domokos László Gyurcsány elkötelezettje.
Na EHHEZ mit szólsz?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.04. 10:48:21

@Kuglóf. Az: 1. Mentős elütött zebrán egy figyelmetlen kerékpárost, elítélték.
index.hu/belfold/2019/01/30/sulyosbitottak_a_zebran_gazolo_mentos_iteletet/

2. Miniszter sofőrje előzni tilos táblánál elgázolt egy balra kanyarodó indexelő trabantot, felmentették.
index.hu/bulvar/ordacsehi061/

Kuglóf. Az 2019.02.04. 10:53:31

@morpho: Ezt KIZÁRÓLAG te látod így, de ehhez neked is jogod van.

Egyébként soxszor gondolkodtam azon, ha ÉN kerülnék hatalomra, LEVADÁSZNÁLAK titeket és nyilvánosan megbillogoználak, hogy mindenki lássa, MILYEN az a diktatúra amiről TI beszéltek. Valamint hogy bárki aki láthat téged, meg a tag20-at, meg a fidesspatkányozókat megtudja, hol lakik a Diktatúrák istene és leköphessen.

Rohadt egy mázlid van hogy nincs diktatúra, különben már régesrég nem élnél, vagy kómában feküdnél mint eleven szervdonor.

alöksz róz 2019.02.04. 10:54:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Az EU legszegényebb állama lettünk" - most mondd mán meg, minek hazudni ilyen képtelenséget? úgy látszik, ti dk-sok még hazudni is csak úgy tudtok, hogy elkúrjátok...

Minden ballib bérretteg 2019.02.04. 10:58:12

A karaván halad a ballib kutya ugat. :DDD

Diktatúrázás... Milyen eredeti ? :DDDD

DeiFlagellum 2019.02.04. 11:01:27

@FCUK5: KÖSSZIII!!! Végre egy nercsicska aki feketén-fehéren beismerte, hogy HAZUDOTT, és mást vádolt hazugsággal. Végre egy nerdroid, aki beismerte, nincs jogorvoslat - kvázi jogállamiság és jogbiztonság sincs!!! KÖSZIKE!!! Bárcsak kenyéradó gazdás is ilyen beismerésekre lenne képes!
Jahh, és megint HAZUDOZOL összevissza, nernigger, ugyanis pl.: a Jobbik NEM ismerte be, hogy bármiféle jogsértést elkovetet volna, főleg olyasmit nem, amelyek miatt az ÁSZ megbüntette. Épp ezért kifogásolható a fityiszrendszer ezen eljárása is, amikor egy kifogásolható, megkérdőjelezhető döntés ellen nincs semmiféle jogorvoslat. Nagyon örülnék, ha egyszer te meg a sikonfutó haverjaid járjatok így, hogy rád vernek bármit, és onnantól kezdve kuss, nincs fellebbezés, nincs jogorvoslat, mehettek a picsába!
Ha neked ez sötétség, bevállalom, nekem ez nem szitok, mint ahogy a libisizés sem az.

Várok tőled további ilyen hasonlóbeismerő vallomásokat, hátha majd amikor számonkérik rajtad, tán' enyhítő körülmény lesz! Addig meg röfögj tovább a gundelmenzán, amíg lehet!

De azért leírom, nehogy a szóterelés esetleg sikerüljön: mivel az ÁSZ döntése ellen semmiféle magyar rendes jogorvoslatnak nincs helye, ezért kijelenthető, hogy etéren sincs MO-n jogállamiság sem jogbiztonság! Ehhez meg semmi köze se sorosnak, se gyurcsánnak! :D :D :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.04. 11:01:29

@alöksz róz: Sorold fel, fideSSfasszopó, azokat az EU államokat, ahol a minimálbérért kevesebbet lehet vásárolni, mint Magyarországon. Ne menekülj el, mint szoktál.

2010-ben még a középmezőnyben voltunk. Mára sereghajtók lettünk.

A geci gazdád azt hazudta, hogy 2030-ra az Eu 5 leggazdagabb állama közt leszünk. Te meg beszoptad. Húzd ki a fejed a seggéből, és nézz körbe.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.04. 11:04:13

@Kuglóf. Az: "Domokos László Gyurcsány elkötelezettje."

Minden fidezbuzi az. :))

Minden ballib bérretteg 2019.02.04. 11:09:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Erre van valami forrásod is ugye ?

Mert a hozzáférhető google dataexplorer-ben fellelhető gazdasági adatok, azt mutatják mind kivétel nélkül, hogy az MSZP-SZDSZ-es elkúrók az EU legszarabb kormánya voltak minden gazdasági mutató tekintetében, a Fidesz meg középmezőnyben van, de valahol a legjobbak között (pl GDP arányos hiány csökkentés, munkanélkülliségi ráta).

Minden ballib bérretteg 2019.02.04. 11:11:01

@DeiFlagellum:

A jpogállamr magasan szaró kedvenc kis Soros csicska pártjaidat megbüntették, ennyi a történet.

Hogy te ezokból diktatúrázol az kb olyan eredeti, mint szarás közben fingani.

nnnnnnnn 2019.02.04. 11:12:17

nos, engem egyik pont sem zavar. az zavarna ha az ilyen uszító ballib csürhe lenne hatalmon.

alöksz róz 2019.02.04. 11:22:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: azért van egy pár ország. de mit bizonyít önmagában a minimálbér? ez nem románia, mami, ahol csak minimálbéresek dolgoznak az országban...
ezen kívül azt se felejtsd el, hogy nálunk minimálbért gyakorlatilag csak a fidesz emelt.

2010-ben örültünk, hogy nem csődölt be az ország a régióban egyetlenként, milyen középmezőnyről beszélsz?

2019.02.04. 11:27:14

@nnnnnnnn: majd zavarni fog, ha megzavarod valamelyik nerlovag lelkivilágát. Csak úgy fogsz pislogni...

Pipas 2019.02.04. 11:51:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "2010-ben még a középmezőnyben voltunk. Mára sereghajtók lettünk."

A legendás mszp középmezőny, hú, de szép is volt az! Látom lecseréltétek a kedvenc indulótokat... Eredetileg úgy volt, hogy "a múltat végképp eltörölni", most már "a múltat végképp megszépíteni", kár, hogy nem jön ki ritmusra. :D

Lesz még Magyar Köztársaság 2019.02.04. 12:47:34

@paraszthajszal: "Rossz hírem van, mert a Fidesz és a KDNP kampánypénz-felhasználása szabályosnak találtatott, nem kell semmilyen pénzt visszafizetniük."

Polt Péter, a mocskos kurvaanyád! Polt Péter!!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.04. 12:50:23

@alöksz róz: "mit bizonyít önmagában a minimálbér?"

Terelsz menekülsz?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.04. 12:52:28

@Pipas: "A legendás mszp középmezőny"

Én nem tehetek róla, hogy a maszop a középmezőnybe adta át az országot a gecinek, és az 9 év alatt az EU legszegényebb államává tette. Tessék menni panaszra a maszophoz meg a gecihez.

Lesz még Magyar Köztársaság 2019.02.04. 12:53:11

@Republic Forever!: Ja nem, bocs, ez esetben Domokos László, egy másik fontos állami posztra ültetett fideszpatkány...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.04. 12:54:00

@Minden ballib bérretteg: "az MSZP-SZDSZ-es elkúrók az EU legszarabb kormánya voltak"

Hát lehet, hogy akkor azok voltak, de mára a geci lóhosszal vezet. Ebbe beleszámít a lófasz is. :))

Kuglóf. Az 2019.02.04. 13:44:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Főleg te, ugye?
Fideszbuzi az, aki megőrülne, ha nem lenne fidesz, amint ezt veled jól látjuk szemléltetődni.
Mekkora öröm látni, hogy megüt a guta! Csak így tovább! Kis fideszbuzi! :-) :-)

Kuglóf. Az 2019.02.04. 13:46:05

@Mad Mind: Szerinted. Szerintem meg nem így van. Egy egy.

Kuglóf. Az 2019.02.04. 13:47:50

@morpho: Figyu, csaxólok. SENKI nem látkja így, csakis TE. kellemetlen, de ez van. Téged is nyugodtan ütögethet a guta.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.04. 13:49:55

@Kuglóf. Az: "Fideszbuzi az, aki megőrülne, ha nem lenne fidesz"

Igen. Ők az elkúró hívei voltak, de mikor kiderült az őszödi beszéd, meggyűlölték addigi szerelmük, és a geci fasszopói lettek. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.04. 13:54:20

@Kuglóf. Az: "SENKI nem látkja így"

Akiknek nyakig a geci seggében a fejük, és semmit nem látnak, azok közül SENKI nem látja így. :))

Nem látják a geci/mészaros meggazdagodását, az ország lecsúszását, az egészségügy szétverését, az oktatás lezüllesztését, semmit. Csak ne kerüljenek egyszer a kórháznak nevezett no-go zónákba, mert élve nem jönnek ki. :))

torró 2019.02.04. 14:13:21

@Republic Forever!:
Az LMP is megfelelt az előírásoknak! Na b...d meg!
Azzal meg tele a t..m, hogy egyes blogírók állandóan a Rákosi rendszerrel jönnek elő hasonlítgatásba! Éltél te akkor? Mert én igen! Lófaszt sem tudtok róla! Már elnézést, de kiakaszt ez a baromság ! Öcsém abban a rendszerben még az iskolai röpdolgazatban sem tehettél volna olyan megjegyzést amit félre lehetne érteni! Az itt kurva anyázók, meg az akasztással élvezkedőknek mondanám, nagyon toleráns az állam veletek! Ez a demokrácia! Elmondhatod a legnagyobb őrültséget is, és a hajad szála sem görbül. Az viszont nem tetszik ha számon kérik valakiktől a törvényesség betartását. Ezek a pénzek is a közösből mennek ki! Vagy azt egyesek elherdálhatják akármire? Most ne gyertek hogy az Orbán is! Hány százalékos párt a fidesz, és mennyi a Momemtum? Mindenki a fideszen lovagol, de a saját kötelezettségeit elbagatelizálja. A munkhelyen meg kell dolgozni a fizetésért. Ezek a kis ellenzéki pártok a semmiért kapnak a kampányra 100 milliókat. Akkor legalább annyit tegyenek meg hogy tisztességes bevallást , vagy legalábbis hihetőt csináljanak! Én 75-n váltottam akkor még iparengedélyt, nemrég adtam le. Minden évben bevallást kellet leadni, mint ahogy most is. Soha nem volt problémám a hatósággal, pedig volt egy pár ellenőrzés.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.04. 14:31:05

@torró: "abban a rendszerben még az iskolai röpdolgazatban sem tehettél volna olyan megjegyzést amit félre lehetne érteni"

"Miután a rendező ismerőseinek írt emailjében kritizálta a kormányt, letiltották a darabját a Párizsi Magyar Intézetben"

444.hu/2018/12/06/miutan-a-rendezo-ismeroseinek-irt-emailjeben-kritizalta-a-kormany-letiltottak-a-darabjat-a-parizsi-magyar-intezetben

"Eltávolították a Momentum elnökének apját"

nepszava.hu/1149881_eltavolitottak-a-momentum-elnokenek-apjat

A nyolcvanas években még vígan diktatúra volt, mégis megkockáztatom, hogy ezek nem biztos, hogy megtörténtek volna.

Demszki és Rajk apját se rúgtátok ki, pedig szamizdatot gyártottak a rendszer ellen. Ja, Rajk apját kivégeztétek már korábban. :))

alöksz róz 2019.02.04. 14:48:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: én terelek, mami? te nem látod a képet, kb az ádám teremtésén is csak a faszt látod...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.04. 14:54:00

@alöksz róz: "én terelek"

Igen. Sorold fel, fideSSfasszopó, azokat az EU államokat, ahol a minimálbérért kevesebbet lehet vásárolni, mint Magyarországon. Ne menekülj el, mint szoktál.

2010-ben még a középmezőnyben voltunk. Mára sereghajtók lettünk.

torró 2019.02.04. 14:59:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Hülyeséget ezek is tudnak csinálni! A nyolcvanas években már más volt a helyzet. Bejáratos voltam a külügybe, már akkor hallottuk, hogy változás lesz. (ott dolgozott az öcsém:)). ) Így akkor már lazán vették a dolgokat, meg mindenki kezdett a saját "jövőjéről" gondoskodni! :)))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.04. 15:02:53

@torró: "A nyolcvanas években már más volt a helyzet."

Szóval megegyeztünk abban, hogy a mai fideSSmaffia alatt legalább akkora elnyomás van, mint Kádár utolsó évtizede alatt.

torró 2019.02.04. 15:09:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Ezt azért nem állítanám! Akkor azért még ennyire nem mertek kritizálni. Voltak titkos csoportok akik mint amit írtál, de az már ez a generáció fiatalkori merészségének a hozadéka volt. Még a hatalom figyelte őket, de nagy felelősségre vonások már nem voltak. Annak tudatában persze, hogy ki tudja mit hoz a holnap! Ki lesz a kakas a szemétdombon!

torró 2019.02.04. 15:16:31

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Elfelejtettem, hogy 75-n Mosonmagyaróváron voltam egy művezetői vizsgán, és a főtéren voltunk többen is egy szállodában. Felhívták a figyelmünket, hogy Március 15 ünnepség lesz, de mi ne hagyjuk el a szobánkat, mert az idegeneket rögtön begyüjti a rendőrség! Szóval akkor még ez is rizikó volt, hogy az országon belül egy másik városban idegen lettél!

alöksz róz 2019.02.04. 16:19:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: mutasd az adatokat, ne a levegőbe beszélj
és ki ne felejtsd:
hányan dolgoznak minimálbérért? és a többiekkel mi van?
ki emelt minimálbért magyarországon (reálértéken)?
ki milyen gazdasági-pénzügyi helyzetben volt 2010-ben?
tudnék még mondani, de egyelőre elég csak ezekre, nehogy sok legyen :-)
ne csak a faszt nézd a képen...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.04. 16:22:38

@alöksz róz: Ne terelj! Sorold fel, fideSSfasszopó, azokat az EU államokat, ahol a minimálbérért kevesebbet lehet vásárolni, mint Magyarországon. Ne menekülj el, mint szoktál.

2010-ben még a középmezőnyben voltunk. Mára sereghajtók lettünk.

Pipas 2019.02.04. 17:11:03

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "2010-ben még a középmezőnyben voltunk. Mára sereghajtók lettünk."

Romániát és Bulgáriát kivéve sehol nem emelkedtek annyit a minimálbérek mint magyarországon.

penzcsinalok.transindex.ro/cikkKepek/belso-resp/cikk4923.jpg

Mesélj még arról hogyan lettünk sereghajtók, ha lehet, akkor másold be ugyanazt a szöveget még vagy hatszor. Ne feledd, minél többször ismételgeted annál igazabb lesz! :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.02.04. 18:07:35

@Pipas: "Romániát és Bulgáriát kivéve sehol nem emelkedtek annyit a minimálbérek mint magyarországon."

Látod, milyen alacsonyak a bérek? Még így is az EU legszegényebb állama Magyarország.

"Mesélj még arról hogyan lettünk sereghajtók"

Hát úgy, hogy a geci gazdádnak semmilyen terve nem volt, ötletszerűen "kormányzott", csak arra volt terve, hogy hogyan gazdagodik meg. Mára csak egy strómanjánál 300-400 milliárd forintja van, és egyre gyorsabban növeli. Az egész családja betegre gazdagodott. Semmi másra nincs ideje, a fosztogatással van elfoglalva, pl. romokban az egészségügy. Illetve egy kis időt szakított arra, hogy az oktatást tönkretegye.

Pipas 2019.02.04. 20:44:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Hát úgy, hogy a geci gazdádnak semmilyen terve nem volt"

Tehát a középmezőnyben voltunk a minimálbért illetően, többet emelkedtek nálunk a minimálbérek mint majdnem mindenhol és így sereghajtók lettünk.

Te valami matematikai zseni lehetsz.

"Illetve egy kis időt szakított arra, hogy az oktatást tönkretegye."

Hát az oktatásról szerintem neked nem sok infód lehet. Ahogy itt előadtad a sereghajtós dumát az sokat elárul ám. :D

Mad Mind 2019.02.05. 07:35:36

@Kuglóf. Az:
Értem, és hogy lenne Alkotmány? Az Alkotmányt 2010 óta nem tudta módosítani a fidesz, mivel a módosításhoz négyötöd kellene. Ezért találták ki az alaptörvényt ami csak az ő fejükben helyettesíti az Alkotmányt.

alöksz róz 2019.02.05. 13:22:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ne terelj, ne beszélj mellé, elő az adatokkal!
mutasd mami az adatokat, hogy mi vagyunk a legszegényebbek

PomberMaci 2021.10.05. 16:43:05

@Szabványok:
"Ezt érezték is, mert akkor volt egy döntésük, hogy nem módosítják az Alkotmányt, csak 3/4-s többséggel. "
Halkan jegyzem meg, hogy AZONNAL módosították, az önkormányzati választásokat módosították egyfordulósra, ezzel betonozták be a liberálisokat 2010-ig Budapesten.
Természetesen amikor a Fidesz kormány tette UGYANEZT az országgyűlésivel, akkor az már maga volt a nácizmus...
süti beállítások módosítása