B1 blogcsalád



Saját táborában támadták meg Orbánt

2019. január 27. - nickgrabowszki

Az egyenirányúsított Fidesz-propagandamédia egyik tagjában jelent meg egy, a NER-rel és az Orbán-rezsimmel, sőt, magával a miniszterelnökkel szemben kritikus interjú. gyj.jpg

A Mandiner máskülönben a rendszerszolga médiumok egyike, nemhiába került a Kesma nevű propagandaholdinghoz. Általában szervilisen teljesíti az agitációs kabinetiroda által kirótt feladatokat, talán kevésbé durván, mint mondjuk az Origo, de felmondja a propagandaleckét, ideológiai vonalon pedig még az élen is jár, és maga igyekszik muníciót szolgáltatni, sőt, irányt mutatni a kormánynak.

Most azonban váratlan dologra ragadtatták magukat: egy Orbánnal szemben kritikus jobboldali szereplőt szólaltattak meg

  • Jobboldalit, tehát nem ab ovo ellenzéki liberálist, hanem olyat, akinek van hitele a Fidesz-táborban.
  • Viszont erősen kritikust, akinek a véleményére a rezsimről a propagandaoldalon eddig nemigen voltak kíváncsiak.

Ami nem is nagy csoda, mivel Gyurgyák János, az Osiris kiadót igazgató, elvi konzervatív történész olyanokat mond egykori szövetségeséről és eszmetársáról, hogy 

Orbán ugyanis szerintem senkit sem képvisel, senkit sem követ – legalábbis hosszú távon –, csak saját magát

Mindezt annak kapcsán, hogy szerinte Csurka örökségét "kisebb részben" a Fidesz viszi tovább. (Nagyobb részben Toroczkaiék.) Gyurgyák szerint tehát nem képviseli, de használja Csurka nézeteit, ami azért köztünk szólva sem jelent érdemi distinkciót.

A rezsimről meg egyenesen keményen nyilatkozik

most megszilárdulóban lévő, Orbán személyiségére szabott 

autentikus autokrata rendszernek

nevezi, ami azért meglehetős fejlemény a jobboldalon, ahol eddig egyáltalán nem volt szokás diktatúrázni a NER-t, sőt a propaganda - már-már szólamszerűen - minden demokráciák etalonjaként ünnepli az Orbán-rezsimet.

És mindezt egy olyan közéleti szereplőtől, aki közismerten konzervatív, bevallottan antiglobalista és tagadja, hogy Orbán-fóbiás lenne. Mert nem csak az számít, hogy mit mond, hanem az is, ki mondja.

Azt csak elképzelhetjük, hogy mi lenne akkor, ha még Orbán-fóbiás is volna, miközben a migrációt veszélynek tekintő Gyurgyák is kritizálja Orbán ezirányú lépéseit, a probléma felnagyítását, eltúlzását és az erre épített propagandát:

Kell a migráció, de szabályozottan, szigorúan ellenőrizve. A mai magyar politika ezzel kapcsolatban nem helyes.

Gyurgyák kritizálja a kormány migráns- és Brüsszel ellenességét, továbbá egyenesen zavaros kulturális átépítésről beszél. Azonban ennél is tovább megy: élesen elhatárolódik a rezsimtől.

Az egész gondolkodásomat, angolszász beállítódásomat, oxfordi éveimet, mindent, amit a politikáról, szociológiáról, történelemről tudok, el kellene felejtenem ahhoz, hogy

én egy autokratikus rendszert akár még részlegesen is elfogadjak. Ilyen nincsen, ilyen nem létezik, s nem is lesz! 

Továbbá azt is prognosztizálja, hogy hamis Orbánnak az az igénye, hogy az autokratikus átépítéssel hosszútávú pályára tudja helyezni Magyarország sorsát:

Rövid időn belül – legalábbis történelmi értelemben – azaz néhány év, esetleg egy-két évtizeden belül ki fog derülni, hogy

ez a rendszer nem fenntartható.

Hiszen hová lehetne innen még tovább menni? Rendben, válhat még jelentéktelenebbé az ellenzék, lehetnek még gazdagabbak az oligarchák és a politikai elit, koncentrálhat a miniszterelnök még nagyobb politikai és gazdasági hatalmat a kezében, de én úgy látom, hogy ez már a hübrisz. 

Ennél keményebb kritikát aligha kaphatott volna Orbán a saját - vélt - táborából. Gyurgyák megszólalása világosan mutatja, hogy miért pártoltak el a szavazók a Fidesztől a klasszikus, hagyományos, jobboldali polgári területeken, mint a budai hegyek, ahol tavaly áprilisban csak az ellenzék összefogás-képtelensége akadályozta meg, hogy a kormánypártok elveszítsék a képviselői mandátumokat.

Két eset lehetséges.

  • Az egyik, hogy a Mandiner egy kormánypárti, propagandainterjút ment el készíteni Gyurgyákhoz. Azt hihették, Európa alkonya című könyvének mondandója egybevág majd a Fidesz agitációjával. Ebben az esetben nagyon nem azt kapták, amit vártak, hanem kemény bírálatot és autokrácia-, meg hübriszkritikát.
  • A másik lehetőség az, hogy pontosan tudták, mit foga mondani Gyurgyák, aki eddig se titkolta a véleményét. Ebben az esetben teljesen tudatos és szándékos a támadás Orbán ellen. Hiába próbálta ezt megelőzni a Fidesz elnöke azzal, hogy elvette az oligarcháktól a médiájukat.

Némi befolyást még megőrizhettek egykori tulajdonukban. Itt akkor esetleg újabb oligarchaháború kitörésének lehetünk tanúi a kormányoldalon. Szórakoztató lesz majd figyelni.

Akármelyik eshetőség igaz, Orbánnak semmiképpen nem eshet olyan nagyon jól, hogy már a konzervatív oldalon is felmerül lecserélésének igénye. Gyurgyák szerint ugyanis 

ahhoz, hogy az orbáni politikai fordulatot ebben a formában végre lehetett hajtani, nos ahhoz igenis kellett a közeg, a nálunk mindig is erős „jobbágyi” mentalitás. Ezt szerintem nem kihasználni kellett volna, hanem megváltoztatni, de ehhez

nem zseniális hatalompolitikus kellett volna, hanem államférfi.

Hatalompolitikus és nem államférfi. Saját szemében és saját tábora előtt ennél jobban már nem is lehetett volna lerántani magának ácsolt talapzatról Orbánt.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr914591572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2019.01.28. 14:55:33

"Orbán ugyanis szerintem senkit sem képvisel, senkit sem követ – legalábbis hosszú távon –, csak saját magát"
Nem kell ám mindent elhinni amit valaki mond. Én legalábbis orbánt a tettei alapján ítélem meg, nem az alapján, hogy mit mond valaki. Mondani sokmindent lehet.
Mi az hogy hosszútáv? 40-50 év, vagy 10-20 év? Mert orbán már 15 éve putyint követi mint egy pincsikutya. Ugyanazokat az intézkedéseket hajtja végre amit az orosz torzszülött csinált az elmúlt évtizedben. Ha ránézünk az orosz államra meg a magyarra nem sok különbséget látunk. És ugyanúgy fognak elbukni Kínával együtt. Együtt, közösen, mint a komcsik.

vanRob 2019.01.28. 14:56:06

@atomic power 1986DucaDuca: Ferenc pápa és természetesen az általa képviselt keresztény egyház január 12-én, a menekültek világnapján nyilatkozott. Hogy mit, annak könnyű utánajárni. De bayerzsolt szerint: "...: A migránsok lábát mosó Ferenc pápa a legnagyobb farizeus". Ez jelent meg a pestisrácok oldalán. Mondjuk bayer nem keresztény, nem is nagyon ember, már amennyiben megáll az a kijelentés, hogy a stílus maga az ember. De ez egy másik történet.
Nem nagyon látok a kereszténydemokrata oldalról semmiféle elhatárolódást a bayeri kirohanásra. Vajon mit gondol ilyenkor magyarország miniszterelnök-helyettes, semjén-legnagyobbvadász-zsolt?
Szóval értem én, hogy kereszténydemokrácia, meg érték, meg ésatöbbi, de ha valóban azok volnának (mintahogy legalább annyira nem azok), akkor semjén már rárugta volna a luxusrepülő ajtaját orbánra azzal, hogy tetesen szájkosarat a pincsijére.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.28. 14:57:15

@atomic power 1986DucaDuca: "a demokrácia elé tehetem a keresztény jelzőt is."

:))

Teheted, csak senki nem tudja, mire gondolsz.

Trollkodsz. Ilyen hülye ember, aminek megjátszod magad, nincs. :))

Nincs olyan, hogy keresztény demokrácia. A demokráciának nincsenek vallási tulajdonságai. Az állam ás a vallás szétválasztása már több száz éve megtörtént.

A teljes és egyenlő választójog nem keresztény tulajdonság, hanem liberálisnak nevezzük. A törvény előtti egyenlőség sem keresztény, hanem liberális dolog. Egy modern demokráciában megvalósul a tejes és egyenlő választójog, és a törvény előtti egyenlőség. Nem liberális demokrácia, hanem DEMOKRÁCIA. A liberális jelzőt azért szokták elé tenni, hogy megkülönböztessék a demokráciának nevezett diktatúráktól, mint pl. népidemokrácia, illiberális demokrácia, apámfasza demokrácia...

Az általad vizionált keresztény demokrácia egy olyan diktatúra lehetne, ahol a katolikus egyház uralkodik. (A keresztények közül róluk lehet ezt a legkönnyebben elképzelni.) Kötelező a misére járás, a pedofília, a kisfiúkat ministránasnak kell adni, rendőrség helyett szent inkvizíció tarja fenn a rendet... Elég beteges dolog lenne a te keresztény demokráciád. :))

Lehet, hogy a kereszténydemokrata eszmerendszer zavarja meg véglegesen az agyadat.

Ugye vannak kereszténydemokrata pártok, és vannak zöld pártok. A hülyeséged analógiájára el lehetne képzelni egy zöld demokráciát. Ebben a fasiszták betiltanák a belsőégésű motorokat, mindenki biciklivel vagy villanyautóval járna, mindenki a fején napelemes kalapot hordana, azzal töltené a telóját. Hús helyett füvet ennél, lerombolnák a városokat, mindenki földbevájt kunyhókban lakna... :))

vanRob 2019.01.28. 14:57:39

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: Mások is a tettei alapján ítélik meg. Mert az már régóta világos, hogy amit mond az szinkronban sincs azzal, amit tesz.

Sir Bates dö Hól 2019.01.28. 14:59:27

@John Brennan: és hosszú idő óta az első korrekt és tárgyilagos kommented...

Muzsikok közt 2019.01.28. 15:00:31

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: Rossz hir, de a magyar valasztok ezt szeretik, ugyhogy ha nem tetszik csomagolhatsz paraszt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.28. 15:01:36

@atomic power 1986DucaDuca: A demokráciában nem a liberálisok uralkodnak. Még ha elé tesszük a liberális jelzőt, akkor sem. A liberálisok az egy párt, vagy eszmerendszer, az egyén szabadságát teszi mindennek elébe.

Sokféle liberalizmus van. Van az ultraliberalizmus, a geci volt ennek pártján a kilencvenes évek elején, van a liberális gazdaságpolitika, a neoliberalizmus, ez a gecinek most az ideológiája. Ne keverd a liberalista jelzőket, mert ilyen hülyét csinálsz magadból. :))

vanRob 2019.01.28. 15:01:51

@atomic power 1986DucaDuca: Hódmezővásárhelyen a kormányoldal balfaszsága is kellett az ellenzéki jelölt győzelméhez. Vakon hittek a lejárató kampány erejében, csak azzal nem számoltak, hogy az ország azon részén a megkeseredettség is van olyan meghatározó, mint a gyűlölet. Meg aztán lázárjános látványos gazdagodása sem tett hozzá sokat a szimpatikus kormánypárti jelölt mítoszához.
DE. Kicsit több ellenzéki összefogással, ezt az eredményt is el lehetett volna baltázni. Ahogyan azt sok marakodó, pukkancs balos maradék el szokta baltázni.

vanRob 2019.01.28. 15:08:46

@Muzsikok közt: Nem szeretik. Csak van hozzád hasonlóan még jópár droid, akik elhiszik, hogy ez jó. Meg azt is elhiszik, hogy holdtalan éjjeleken migráncshordák húzkodják ki Ilonka néni veteményeséből a répát meg a krumplit.
Úgy lenne igazságos, ha lekerítenénk az országból egy darabot, és oda elvonulhatnátok mind az 2 millióan, és élvezhetnétek orbánt reggel meg délben meg este. Végtelenszer 4 évig. Nektek is jobb lenne, meg nekünk is.
A maradék 8 millió meg élhetne végre nyugalomban.

bgp 2019.01.28. 15:13:27

@ljubityel: 0 valószínűségű esemény. Amíg eszénél van, senki se fog lázadni a táboron belül. Ha feldobja a talpát, akkor meg szétszakad az életmű. Az ellenzéki politikusoknál csak a fideszes politikusok agyhalottabbak.

ételizésítő 2019.01.28. 15:15:37

Mi az az egyenirányúsítás? Olyasmi, mint az útelágazódás?
Mert van egyirányúsítás meg egyenirányítás a magyar nyelvben. Egyenirányúsítás nincs.

Aki ennyire hülye mind az íráshoz, mind a magyar nyelvhez, mi a faszért akar írásban észt osztani?

Populista Pista 2019.01.28. 15:21:31

Sokfajta vélemény létezhet, akár Gyurgyáké is. Bár én inkább csak igazodási kényszert látok a nyilatkozatában, hiszen semmi újat nem fogalmazott meg, csupán ismételgeti az ezerszer hallott libsi véleménykliséket. De miért ne, sose tartozott a nemzeti táborhoz, egy szabadúszó a zavaros magyar vizeken.

Muzsikok közt 2019.01.28. 15:24:37

@vanRob: Dehogynem szeretik.

2010, 2014, 2018 tavaszan nyaralni voltal? Nem vot internet?

Sir Bates dö Hól 2019.01.28. 15:27:04

@atomic power 1986DucaDuca: "Igen, ezért írtam a hozzászólásomban csalódásról, amely a 2009-es felmérés idején megvolt a magyar társadalomban a politikai rendszert illetően."

nem, azért írtad, mert egy fogalmatlan hülye vagy: a csalódás az pontosan annak szólt, hogy a társadalom nagy része diktatórikus jeleket vélt felfedezni a 2006-os események kormányzati kezelésében, s nem kívánta a pártállami elnyomást vissza, ezért szavazott a fideszre;-)...
a liberális jelző, ahol te használod, az a (főként az szdsz-t jellemző) neoliberális gazdaságpolitikára vonatkozik, szemben a te ideológiai tartalmaddal;
a demokrácia (mai meghatározásában) liberális alapokon áll (ám ez a liberalizmus a szabadelvűség megfelelője), miként a kereszténydemokrata- keresztényszociális német pártok is, ők is szabadelvű (liberális) alapokon politizálnak...
ha kihúznád a fejed kancsalgyurka és a ner seggéből, elkezdenél önállóan gondolkodni, akkor te is értenéd ezt, s nem röhögtetnéd ki magad ország-világ előtt... komolyan nem értem, miként juthatott oda a magyar oktatás, hogy ténylegesen funkcionális analfabéták államilag elismert felsőfokú végzettséggel rendelkezhetnek;-)... mert gondolom nem csupán te vagy az egyetlen egy ilyen fogalmatlan... neked nem megsütötte a napocska a fejedet, te nem elmeroggyant vagy, te tényleg egy fogalomzavaros, a definíciókat és a magyar nyelvet még készség szintjén sem birtokló igazi fidelitaszos szerencsétlen kis karrierista vagy, a fideszes kontraszelektált káderpolitika tipikus terméke: paraszthajszál, rallus "baribaszó ner-cselédek", érzelmi vagy egzisztenciális elkötelezettség okán írják azt, amit írnak, de legalább értik azt, amit írnak és azt is, amit elhallgatnak; te, velük szemben, azonban tényleg a hülyék konokságával bolyongsz a fogalmak világában, te ténylegesen funkcionális analfabéta vagy;-)... pubi, te tényleg így akarod leélni az életed?;-)...

vanRob 2019.01.28. 15:34:25

@Populista Pista: te meg a propaganda kliséket ismételgeted.@Muzsikok közt: Nem szeretik... Te, meg még páran. Sokan meg nem...
Egy kissé ősszetett matematikai képlettel akár számszerüsíthető is. Figyelj, példa:
Ha egy tetszőleges X település lakosainak száma 1784, ebből kereken (csak a példa kedvéért) 1000 a választásra jofosult, és ebből az 1000-ből elmegy 700. A 700 ból 300 a szavaz az "F" pártra, a maradék 400 szavazó pedig szavazatait megosztva a listán lévő "A-B-C-D-E" pártra, akkor:
1.) az nyeri a körzetet, akire a legtöbben szavaztak a megjelentek közül, ez a példában az "F" párt.
2.) az "F" pártra leadott szavazatok a teljes szavazásra jogosultak számára vetítve kereken 30%-a.

Ez a magyar választási rendszer működési elve... Egyik oldalon csak egy maradhat (ez az "F" párt) a másik oldalon pedig lehetőleg a legnagyobb legyen a megosztottság.

Populista Pista 2019.01.28. 15:36:40

Nehéz elhinni, hogy Gyurgyák magától, igazodási kényszer nélkül eljutna arra az álláspontra, hogy Csurka örökségét a Fidesz viszi tovább, és eszébe se jut megemlíteni a színfalak mögött masszívan tovább zsidózó, cigányozó Jobbikot. Ezzel csak asszisztál egy történelmileg abszurd és értelmezhetetlen politikai szemfényvesztéshez, ami a baller és jobber szélsőségek kölcsönös elvtelen igazolását szolgálja.

Egy szabadgondolkodótól azért nagyon gáz, hogy hülyének nézi az olvasóit, a politikusnak sokfajta mentsége lehet.

Populista Pista 2019.01.28. 15:45:41

Arról úgy látszik elfelejtették értesíteni Gyurgyákot, hogy a Fidesznek sose volt deklarált célja a zéró migráció, amire hivatkozva saját magával vív csörtét. Talán ezügyben is inkább a Jobbik házatáján kéne keresgélni. Csak az ugye mostanában nem trendi a libsi berkeken belül, és nem jár érte jópont a füzetecskébe.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.28. 15:48:35

@Populista Pista: "a Fidesznek sose volt deklarált célja a zéró migráció"

Lehet, hogy az vezette félre, hogy a geci PONT EZT propagálja. Persze tudjuk, hogy ne arra figyeljük, amit hazudik, hanem a kezét nézzük, hogy mit csal. :))

Sir Bates dö Hól 2019.01.28. 15:51:42

@Populista Pista: a kognitív disszonancia igazolási kisérlete az egész interjú egy olyan intellektus részéről, mely pontosan tisztában van azzal, hogy valótlant állít, tisztában van a világban zajló folyamatokkal, de érzelmi elköteleződése megakadályozza ennek bevallásában, az intellektus-emoció-morál feloldhatatlan konfliktusa átsugárzik a teljes interjún...

vanRob 2019.01.28. 15:55:09

@Populista Pista: Vicces vagy hallod-e... Amikor a Keleti mellől neki kellett indítani a migránsokat az M0-nak, vagy éppen átbuszoztatni őket mindenféle ellenőrzés nélkül, akkor pont az volt orbán érdeke.
Aztán építettet kerítést (EU-s pénzen...) mert a kerítéslobbinak az volt az érdeke.
A zéró migráció felvállalásával nyíltan menne szembe az Únió jelenlegi elveivel. Arról, hogy ezek az elvek helyesek vagy nem ne nyissunk vitát, mert sem én sem te nem látjuk, hogy mi és miért történik.
A nyílt szembeszegülést még orbán sem meri megtenni, persze aki csak az M1-ről vagy az origóból tájékozódik azt könnyen bokán ragadja a propaganda és elhiheti, hogy orbán sziklaként ár ellen a migráncsáradatban. Kisjátékos ő a nagyok asztalánál, csak neki még nem tűnt fel.

vanRob 2019.01.28. 15:56:13

@Sir Bates dö Hól: ...szerinted érteni fogja...? :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.28. 15:58:21

"az SBC-ez tartozó fektetőben egyszerre több, rosszabb állapotú beteget helyeznek el (ami, valljuk be, nem életszerűtlen, inkább természetes egy sürgősségi esetekkel foglalkozó egységnél), akkor az oda osztott egyetlen orvos „késő délután jut el odáig (ha jobb esetben eljut), hogy a betegek nagy részét átnézze. Emiatt mindennapos, hogy a bent fekvő betegek későn kapnak meg valamilyen terápiát, vagy egy vizsgálat későn történik meg, esetleg elmarad, valamint betegek napokig a fektetőben ragadnak. Ez nyilvánvaló betegveszélyeztetés."

"Mi van akkor, ha én ennek a mintájára holnaptól szeretnék heti 1 napot a traumaműtőben dolgozni traumatológus szakorvosi beosztásban. Igaz, hogy soha nem csináltam ezelőtt nagy műtéteket, de most csípőprotézisre szeretnék ráállni. Meg amúgy is lesz ott még egy szakorvos a szomszéd műtőben szükség esetére, miért ne csinálhatnám? Ha ő tudja csinálni az én munkámat, szerintem én is csinálhatom az övét."

"A problémákat több mint négy oldalon soroló levélben az orvos kitér a katasztrofális mértékű, ugyancsak betegéleteket veszélyeztető eszközhiányra, az orvosokat terhelő, emiatt vagy a betegellátást késleltető, vagy többórányi kifizetetlen túlórát keletkeztető adminisztrációra, és egy a mindennapjaiból vett példával a más osztályokról átvezényelt, a sürgősségi végzettséggel és tapasztalattal nem bíró orvosok és ápolók jelentette (élet)veszélyre is"

"2018. szeptember 1-én egy működésképtelen SBC-t vettem át"

"Az ismert előzmények – nem mellesleg több beteg halála – után felvetődik-e a kórház vezetőjének és/vagy az intézményt fenntartó, valamint az ellenőrzésekért és a minimumfeltételek betartásáért felelős minisztérium és miniszter felelőssége?"

hvg.hu/itthon/20190128_Mindent_rendben_talalt_az_NNK_ellenorzese_a_Honved_surgossegijen_amikor_az_osztalyvezeto_szerint_is_mukodeskeptelen_volt_a_reszleg

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.28. 16:00:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Látszik, hogy csak a másik hülyézéséhez értesz, de a kereszténydemokráciáról fogalmad sincs. Erről a korábbi hozzászólásaid adják a tanúbizonyságot. Javaslom tanulmányozd a kereszénydemokrácia történelmét, akkor talán nem írsz nyilvánvaló hülyeségeket.

"a demokrácia elé tehetem a keresztény jelzőt is."

""Teheted, csak senki nem tudja, mire gondolsz.""

A kereszénydemokrácia úgy jött létre, hogy választ kellett adni a szegénységből fakadó negatív társadalmi jelenségekre melyek a szabadversenyes kapitalizmus velejárói voltak.

Két viszonylatban pozícionálták magukat: a liberalizmushoz és a szocialista mozgalmak való kapcsolatukban.

A kezdetekben bírálták mind a forradalmi mozgalmkaat, mind a kapitalista gazdasági rendszert, de elfogadták a polgári berendezkedést és ösztönözték az állami szerepvállalást a gazdaságon belül. Graves de communi enciklikájának 1901. évi megjelenése óta vált elfogadható a kereszténydemokrácia kifejezés.
Elsősorban a szociális problémákra reagáló keresztényszociális eszme az, amit a mai értelemben vett kereszténydemokrácia előzményének tekinthetünk.

A XX. század elejére két irányzat alakult ki:

1, A Vatikánhoz szorosabban kapcsolódó, konzervatívabb és jobboldalibb irányzat. Ez főszerepet játszott a két világháború között

2. A másik az egyházi hierarchiával szemben autonómia igénnyel fellépő, az alkotmányossághoz és demokratikus értékekhez erősen kötődő áramlat, amely a második világháború után vált meghatározóvá.

A második világháború utáni Nyugat-Európai kereszténydemokrata pártok gyorsan komoly politikai erőkké váltak. A háború során diszkreditálódott szélsőjobboldal és a vele szövetkező konzervatív erők olyan politikai űrt hagytak maguk után, amelyet elfoglalhatott a kereszténydemokrácia.

Ezt azért tehette meg, mert:

- antifasiszta politikai múlttal rendelkezett
- a két világháború kőzötti csődért nem felelt
- a hagyományos erkölcsi értékeket testesítette meg

Nem véletlen tehát, hogy kereszténydemokrata pártok Olaszországban, Németországban, Hollandiában, Ausztriában és Belgiumban a háború utáni évtizedben jóval 40% feletti szavazati arányt tudhattak magukénak.

A második világháború után Európa talpra állása, és megerősödése nagy részben a kereszténydemokrata pártoknak és kiemelkedő történelmi személyiségeiknek köszönhető: Konrad Adenauer, Robert Schumann, Alcide de Gasperi mind kereszténydemokraták voltak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.28. 16:14:23

@atomic power 1986DucaDuca: "hülyézéséhez"

Mit akarsz? Hazudjak? Mondjam a hülyére, hogy okos? :))

"a kereszténydemokráciáról fogalmad sincs"

Amit akarsz. Sose voltam híve a babonáknak. De te csúsztatsz, nem a kereszténydemokráciáról, mint eszmerendszerről volt szó, hanem egy általad kitalált, egyébként nem létező, kereszténynek nevezett államformáról. :))

Populista Pista 2019.01.28. 16:18:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Magyarország nettó bevándorlóország, ez a fogalmatlan Gugyerák meg fel akarja találni a spanyolviaszt, a szabályozott bevándorlással.

Menjen magyarázza el a libbant haverjainak. Lilaködös bölcsészeknek nem való a politizálás.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.28. 16:25:30

@Populista Pista: "Magyarország nettó bevándorlóország"

Igen, tudom, a letelepedési kötvényekkel sok kémet és terroristát migrált a geci Európába.

Csak ezt ne nagyon hangoztasd, mert megint nem kapsz Kubatovtól fizetést, hiába váltottál nicket. :))

Én de genere Mi 2019.01.28. 16:31:31

@John Brennan:

Johnny fiú, tulajdonképpen mi bajod van azzal, ha idézési mániája van?
Az egy teljesen ártatlan mánia. Idézhet pl. Adyt, az most úgyis épp teljesen aktuális.

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.28. 16:33:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"De te csúsztatsz, nem a kereszténydemokráciáról, mint eszmerendszerről volt szó, hanem egy általad kitalált, egyébként nem létező, kereszténynek nevezett államformáról."

Mondom én, hogy sokat kell még tanulnod! Különben nem kevernéd a politikai rendszer fogalmát az államformával.

Sir Bates dö Hól 2019.01.28. 16:33:14

@atomic power 1986DucaDuca: szerencsétlen, az, hogy bemásolsz ide egy főiskolai/egyetemi jegyzetet, egy kivonatot, az még nem elég, ha képtelen vagy felfogni annak tartalmát. alapfogalmakkal nem vagy tisztában, még csupán a felszínt sem kapirgálod, azt se tudom kijelenteni, hogy sekélyes tudású vagy: egyszerűen csupán egy más által összeállított írást kopizol, anélkül, hogy akár csak a névelőket is megértenéd abból...
s mindezt teszed egy olyan blogon, amit még a legelvetemültebb hívei sem merészelnének intellektuális terepként megjelőlni; ezt itt mindkét oldali trollok, fanatikus hívők és propagandisták gyűjtőhelye, valamint a felgyülemlett frusztráció gőzszelepe (ehhez konvergál a posztok minősége is), de még itt is kitűnsz azzal, hogy milyen hülye vagy... nem akarod inkább a gdp-t pörgetni egy kicsit?;-)...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.28. 16:34:54

@atomic power 1986DucaDuca: Csúsztatsz. Nem fogok a kereszténydemokráciára áttérni, érdektelen számomra.

Comte de Gippaud 2019.01.28. 16:38:30

Tehát, a Mandiner, egy demokratikus, elfogulatlan, független sajtóorgánum, tessék ezentúl úgy kezelni. :)

Sir Bates dö Hól 2019.01.28. 16:45:09

@atomic power 1986DucaDuca: te szerencsétlen, azzal, hogy bemásolsz ide egy főiskolai/egyetemi jegyzetet, egy kivonatot, anélkül, hogy akár az abban szereplő névelőket megértenéd, tényleg kimaxolod hülyeséged, s mindezt teszed egy olyan blogon, melyet senki sem merne az intellektus jelzővel illetni, egy olyan blogon, mely a mindkét oldali trollok, fanatikus hívők, és propagandisták gyűjtőhelye, a frusztáció gőzszelepe, ahol a posztok minősége is ehhez konvergál láthatóan, ahol még a szerzők sem fektetnek bele semmit a minimálison kívül... idekopizol egy írást, anélkül, hogy bármit is értenél abból, bemagolhatod, de attól nem válsz még a birtokosává az abban foglaltaknak...
pubi! mégcsak a felszínt sem kapirgálod, a tudásod nem sekélyes, hanem nulla!... miért nem pörgeted inkább a gdp-t egy kicsit? mindenkinek jobb lenne;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.01.28. 16:48:21

@vanRob: miért, ilyen nickkel? sz'tem a trollok nem hülyék mind;-)... bár mindegy, mert legalább egy kommenttárs (te) értette, így nem volt hiábavaló;-)...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.28. 16:49:06

@6.Lenin: szoktak erőszakkal, vagy bármivel vádolni világhírű embereket? Ismeretlen senkik , akik 5 perc hírnévre vágynak.."

Várj, te mondtad magadról, hogy nem vagy fideszcsicska. Orbánbérenc. Középen állsz, pont, mint a Gyurgyák. Erre le ismeretlen senkized...úgy tűnik, te is ismeretlen senki vagy, avagy mégiscsak NER harcos.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.28. 16:51:06

@Comte de Gippaud: mert ha a Mandíner egy fideszbérenc álhírterjesztő portál, a NER szolgálatában, akkor oké az Orbán bírálat???
Imádom ahogy szopatod magad a saját fordított érveléseddel!

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2019.01.28. 16:54:44

@vanRob: Orbáncnak van kétésfélmillió szavazója az 500 milliós euban. Szerinted ér valamit? Ennek a hatökörnek csak a pofája nagy, egy gyenge szellő elsöpri.

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.28. 16:57:38

A 2009-es, Pew Research Center által végzett kutatás eredményei nem csak a GY.F. vezette kormányzat módszerei elleni ellenszenvből táplálkozott.

Az okok messzebbre és mélyebbre vezetnek. Magyarországon nem vált be a parlamenti váltógazdaság. A liberális demokrácia az első pillanattól kezdve gyanakodva fogadott, nem egy szeretett rendszer volt.

A 90. évi országgyűlési választáson csak 65 % volt a részvétel. A többi volt szocialista országban jóval magasabb volt a részvétel. Általában 95 %-os. Még Romániában is 88%. Már 2002-től fokozódtak az ellentétes érzelmek. Magyarország egyre sikertelenebbé vált.
2006 környékén leköröztek a régiós versenytársak. Az országon belül alapvető szakpolitikai döntéseket nem tudtak meghozni.
A rendszer nem hozott felzárkózást : nem kellett a nyugatos mintakövető, joguralomban és hatalommegosztásban hívő ember.

Mindez még az utcai zavargások előtt. A csalódás folyamatosan nőtt az 1990. évi állapothoz képest.
20 év kellet hozzá, hogy kiderüljön: a magyarok nem ezt kérik.

Gyurgyák János szavaival:

"..........ahhoz, hogy az orbáni politikai fordulatot ebben a formában végre lehetett hajtani, nos ahhoz igenis kellett a közeg..........."

Sir Bates dö Hól 2019.01.28. 16:58:41

@Comte de Gippaud: hogy mennyire útállak ilyenkor;-)... nem bírod nem lecsapni a magas labdát, mi?;-)...
(és bazmeg minden, egyébként nem debil szerző is beszopta ezt, a 168órától a vincentig, annyira kétségbeesettek! komolyan mondom, nem szakértői, hanem trollkormány vezethetné ki moot a jelenlegi válságból!;-)... ennek az interjúnak a fogadtatása a legsúlyosabb kritikája mo intellektuális állapotának! utolsó reményem tgm vagy valaki más kritikája az új baloldalról (nevezzük őket így), hogy van még egy halvány remény a hazámban;-)... a barbárok nem a kapuk előtt állnak, hanem már az íróasztalok fiókos oldalán üldögélnek;-)...)

Sir Bates dö Hól 2019.01.28. 17:00:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ez a leghülyébbek egyike, hoppál hozzá képest egy tényleges akadémiai tag...

Sir Bates dö Hól 2019.01.28. 17:06:26

@atomic power 1986DucaDuca: ez az pubi, folytasd csak! csakazértis, mutasd meg, áttöröd hiteddel a falat! nem zsákutca az, hanem csak véletlenül befalazták, mi? remélem anyádnak egyetlen gyermeke vagy...

horvathviteztamas 2019.01.28. 17:10:31

Ennyi baromságot és csúsztatást...

Sir Bates dö Hól 2019.01.28. 17:15:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: dehogyis, ez tényleg ilyen hülye... és bazmeg ennek diplomája is van! mi a fasz történik moon?!...

(gazdaság, jog, eszmetörténet, történelem, filozófia: eddig ezen témákban játszotta el ezt; mindig hoz egy másolt cikket, amiből semmit, de semmit nem ért baz'meg!, majd szájzárat kapva egyre csak maxolja a faszságot;-)... hihetetlen... igazi fidelitaszos;-)... remélem az, aki odaadja neki a cikkeket elolvassa ezeket a kritikákat és cselekszik: új nicket ad neki és lefokozza a soros-migráns-brüsszel propagandára;-)... sz'tem valami ner-es főmufti hülyegyereke, azt a papa-mama miatt nem lehet picsán rúgni. ha én lennék a tartótisztje biztos az alkoholba vagy a drogba menekülnék;-)...)

lenörd hofstadter 2019.01.28. 17:18:27

Ez jóóóó, amikor a patkányok kezdenek menekülni, az mindig a hajó süllyedését jelzi....

lenörd hofstadter 2019.01.28. 17:21:05

Nem elfelejteni, ők is tudták, hogy

O1G = orbán egy GECI

, csak haszonélvezőként eddig leszarták. Most, hogy egyre jobban látszik, hogy eddig tisztelt vezérük a seggével együtt el fog menekülni ha baj van és a hithű seggnyalókat hátrahagyja, egyre többen mutatják meg, hogy ők valójában nem is szerették annyira azt a segget nyalintani. Elkezdik keresni a másik segget, az ő nyelvüknek kell a szar...

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.28. 17:37:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Hát igen, van egy olyan tulajdonságom, hogy a megszületésem előtti történéseket nem tudom fejből. De legalább tudom, hogy mi az államforma és a politikai rendszer közötti különbség.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.28. 17:48:10

@atomic power 1986DucaDuca: "a megszületésem előtti történéseket nem tudom fejből"

Nem tudom, hogy hány éves vagy, de az emberiség kultúrája a megszületésed előtti többezer évet felöleli. Szóval egy tudatlan faszkalap vagy. :))

Aki még vitázni se tud, és ha beég, akkor hazudik, terel, menekül. :))

teéjesenmindegy 2019.01.28. 17:48:37

"Két eset lehetséges.

Az egyik, hogy a Mandiner egy kormánypárti, propagandainterjút ment el készíteni Gyurgyákhoz. Azt hihették, Európa alkonya című könyvének mondandója egybevág majd a Fidesz agitációjával. Ebben az esetben nagyon nem azt kapták, amit vártak, hanem kemény bírálatot és autokrácia-, meg hübriszkritikát.
A másik lehetőség az, hogy pontosan tudták, mit foga mondani Gyurgyák, aki eddig se titkolta a véleményét. Ebben az esetben teljesen tudatos és szándékos a támadás Orbán ellen. Hiába próbálta ezt megelőzni a Fidesz elnöke azzal, hogy elvette az oligarcháktól a médiájukat."

Ja. Vagy van egy harmadik eset. Na figyelj b1.
Hülyeségeket írkáltok amikor lepártpropagandáztok mindenkit, akik nem ti vagytok, a sajtó arról ír amiről akar, mivel véleményszabadság van az és azt nyilatkozik aki és amit akar. Na bazmeg. Akkor ezek szerint nincs diktatúra, hiába hazudjátok évek óta folyamatosan?

Fóris Ákos 2019.01.28. 18:00:17

A Mandineren ellenzéki politikusokkal is készítenek interjút, nemrégiben pont Tordai Bencével: mandiner.hu/cikk/20190112_tordai_bence_interju
Szóval sok hűhó semmiért.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.28. 18:13:14

@Fóris Ákos: "A Mandineren ellenzéki politikusokkal is készítenek interjút"

Látod, az a szomorú, hogy ezt külön ki kell emelned. Az 500 einstandolt médiából 1.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.28. 18:15:21

@teéjesenmindegy: "lepártpropagandáztok mindenkit, akik nem ti vagytok"

Lassan propaganda szócsővé silányul minden média. Most szedte össze egybe őket a geci gazdád, valami 500-at. Velük szembe meg van független média egy fél tucat. RTL, HVG, Index...

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.28. 18:41:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

„Nincs olyan, hogy keresztény demokrácia. A demokráciának nincsenek vallási tulajdonságai. Az állam ás a vallás szétválasztása már több száz éve megtörtént.”

Hogy merülhet fel ekkora idétlenség, még gondolatban is, hogy a demokrácia vallásos!
A „vallásos demokráciát” nem kell cáfolnod, mert ilyet senki nem állított és nem is létezik a gyakorlatban.
Már réges rég nincsenek un. vallásos pártok. Az ideológiájuk rég levált az egyháztól. A kereszténységhez ezeket a pártokat a keresztény hagyományok, erkölcs és értékek kötik.

A kereszténydemokrata pártok választói viszont már világnézetük szerint támogatják a pártot.

A következő gyöngyszem:

„Az általad vizionált keresztény demokrácia egy olyan diktatúra lehetne, ahol a katolikus egyház uralkodik. (A keresztények közül róluk lehet ezt a legkönnyebben elképzelni.)”

Ha tanultál volna történelmet, akkor tudnád, hogy a kereszténydemokrata pártok a politika közepet jelentik. Mi sem áll tőlük távolabb, mint a diktatúra.
Az állam szerepét korlátozzák, de törekszenek arra, hogy a közjó megvalósítása érdekében elég erős legyen. A kereszténydemokraták a parlamentáris rendszerben látják a jövőt.

A szubszidiaritás elterjesztése például a francia kereszténydemokraták érdeme. Ez az Európai Unió alkotmányos alapja lett.

„Kötelező a misére járás, a pedofília, a kisfiúkat ministránasnak kell adni, rendőrség helyett szent inkvizíció tarja fenn a rendet... Elég beteges dolog lenne a te keresztény demokráciád.”

Szerintem a te gondolataid a betegesek, ha ez a véleményed a kereszténydemokráciáról!

„A hülyeséged analógiájára el lehetne képzelni egy zöld demokráciát. Ebben a fasiszták betiltanák a belsőégésű motorokat, mindenki biciklivel vagy villanyautóval járna, mindenki a fején napelemes kalapot hordana, azzal töltené a telóját. Hús helyett füvet ennél, lerombolnák a városokat, mindenki földbevájt kunyhókban lakna... „

Tipikus troll hozzáállás! Hallottál már zöldenergiáról?

Populista Pista 2019.01.28. 18:42:29

@Comte de Gippaud:
A Mandiner szemléz erősen balos vagy libsi írásokat is, tartalmi változtatás és kommentár nélkül. Soha életében nem látott Mandinert a poszter ha azt állítja hogy azon csak az egyik oldal véleménye jön át.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.28. 18:50:37

@atomic power 1986DucaDuca: "Hogy merülhet fel ekkora idétlenség, még gondolatban is, hogy a demokrácia vallásos!"

Nem tudom, ezt a fasságot te találtad ki. :))

"kereszténydemokrata pártok"

Ne terelj a kereszténydemokrata ideológiához. Nem volt róla szó és nem is lesz :))

"ez a véleményed a kereszténydemokráciáról!"

Terelsz. Nem mondtam neked mi a véleményem a kereszténydemokráciáról. Csak annyit, hogy nem szeretem a babonaságot.

"Hallottál már zöldenergiáról?"

Hogy jön ez ide? Megint terelsz.

Beégsz, erre terelsz, terelsz, terelsz... :))

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.28. 19:35:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Nem mondtam neked mi a véleményem a kereszténydemokráciáról."

Ezt írtad:

„Kötelező a misére járás, a pedofília, a kisfiúkat ministránasnak kell adni, rendőrség helyett szent inkvizíció tarja fenn a rendet... Elég beteges dolog lenne a te keresztény demokráciád.”

Teljesen össze vagy zavarodva a sok sületlenségtől! Inkább pihenj!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.01.28. 20:03:37

Magyarul,ő is látja, hogy O1G, csak jobban kifejtette. Orbánnak tényleg nincsenek elvei, nincs célja, nincs iránya, nem épít semmit, nem megy sehova. Csak a saját uralmát építi. Magyarországnak semmit nem adott, semmit nem tett Magyarországért, egy geci kis paraszt diktátor fasz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.28. 20:06:48

@atomic power 1986DucaDuca: "Nem mondtam neked mi a véleményem a kereszténydemokráciáról."

Így van. nem tárgyalok veled a kereszténydemokrata ideológiáról, hiába terelsz. :))

"Ezt írtad:

„Kötelező a misére járás, a pedofília, a kisfiúkat ministránasnak kell adni, rendőrség helyett szent inkvizíció tarja fenn a rendet... Elég beteges dolog lenne a te keresztény demokráciád.”"

Ezt az általad kitalált keresztény demokrácia államformára írtam. Mivel nem demokrácia, tehát diktatúra. Én így képzelem el a te általad kitalált keresztény diktatúrát. :))

Sir Bates dö Hól 2019.01.28. 20:14:09

@teéjesenmindegy: "Ja. Vagy van egy harmadik eset. Na figyelj b1.
Hülyeségeket írkáltok amikor lepártpropagandáztok mindenkit, akik nem ti vagytok,"
eddig ül, a vörös farkat fölösleges volt hozzátenni, ám nagy úr a reflex...

John Brennan 2019.01.28. 20:26:40

@lenörd hofstadter: a patkányban igazad van, a többiben nem

Minden ballib bérretteg 2019.01.28. 20:34:07

Mér ne kritizálnák Orbánt ?
Én is kritizálom. Mindenki kritizálja, akit ismerek.

De ettől még az elkúró ballibekre és össze-vissza fogásukra akkor se szavaznék, ha kínoznának. :DDD

John Brennan 2019.01.28. 20:34:48

@Sir Bates dö Hól:
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ
BARIBASZÓ

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.28. 20:36:01

@Minden ballib bérretteg: "Én is kritizálom."

Kevered a fogalmakat, a fasszopást a kritikával. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.28. 20:40:32

@John Brennan: Túl sok az aláírás. Pláne a nulla tartalomhoz képest. :))

Sir Bates dö Hól 2019.01.28. 20:43:07

@John Brennan: ? szerelembe estél? torkozni tudsz vagy fogazol?...

aztgondolom 2019.01.28. 21:01:48

na akkor NER fannok ez a cikk a balibek összeesküvése? Olvassátok csak az igazságot. Mert a király akkori is mesztelen ha ti azt mondjátok hogy nem az. minden úgy jó ahogy ez a geniális ember irányítja az országot . Előbb utóbb rá jösztök ti is hogy nem jó ez senkinek.

Dzseem 2019.01.28. 21:02:55

@Minden ballib bérretteg: mert sémákban éled az életed. Mert csak azt hiszed el amivel jó csúnyán kényszerpályára tereltek és kényszergondolkodásra ítéltek. Vagy inkább ítélted Magad. Sokkal jobb, sőt a legjobb dolog korlátok nélkül élni az életet. Ezek a dolgok nem léteznek. Minden nézetet el lehet nevezni valahogy “ballib” “jobbirka” .. nem sorolom. Van az élet meg az, hogy jónak érzed e vagy nem. Megtoldható azzal, hogy lehet e jobb annál, mint ami most van. A válasz .. lehet. Egy piramis az, aminek különböző rétegeiben helyezkedik el a mostani “társadalom”. Csúnyán sokan vannak, akik a piramisok kívül rekedtek. Akik meg apró téglaként kussolnak mert féltik amit összekapartak, csak idő kérdése, hogy teljesen kívül rekedtek legyenek ők is. Már fogynak és kopik a dolog. Minden elkopik és jön új, ami nem ilyen lesz. A pocakos tábornok öregszik, agyilag csúnya nyoma lett az elmúlt 30 évnek. 20 - 30 évet manapság már nem töltenek emberek politikában. Régi arcok .. na ok igen, de azok diktátor elődök voltak. A hajtóerő ugyan az. Kvázi a vége is ugyan az lesz. Sokan hitték már a történelemben, hogy egy ilyen rendszer tényleg és istenbizony fenntartható. Csak egyik sem maradt fenn. Úgyhogy balra vagy jobbra vagy hátra vagy keresztbe .. tök mindegy csak fain legyen. Ami meg most van az nem fain.

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.28. 21:09:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ

"Ezt az általad kitalált keresztény demokrácia államformára írtam. Mivel nem demokrácia, tehát diktatúra. Én így képzelem el a te általad kitalált keresztény diktatúrát."

Még mindig nem érted, hogy az államforma és a politikai rendszer nem ugyanaz!

Államforma: pl.: elnöki köztársaság
Politikai rendszer: pl.: demokratikus vagy diktatorikus, stb.

Nem baj, én így szeretlek, ilyen kis bután!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.28. 21:19:17

@atomic power 1986DucaDuca: "az államforma és a politikai rendszer nem ugyanaz!"

Most komolyan, ennyire telik? Terelésre? Jobb híján ebbe kapaszkodsz bele? Taníts Mester, miért nem államforma a demokrácia? :))

"demokrácia (a gör. démosz, 'nép' és krateia, 'uralom' szavakból): népuralom. - Olyan államforma, amelyben a jogrendet az összlakosság teremti meg, v. közvetve, képviselők választásával, v. közvetlenül, népszavazás útján."

lexikon.katolikus.hu/D/demokr%C3%A1cia.html

"demokrácia [ë v. e] főnév ..iát, ..iája (régies írva: democratia, demokratia is) (politika, sajtónyelvi)
1. Olyan politikai rendszer, államforma, melyben a hatalmat a nép gyakorolja."

www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-magyar-nyelv-ertelmezo-szotara-1BE8B/d-23F4B/demokracia-243A2/

Mondd, Mester! Milyen érzés MINDEN kommentedbe beégni? :))

Sir Bates dö Hól 2019.01.28. 21:36:45

@Minden ballib bérretteg: simán leszavaznál az elqró ballibbekre amint orbán bukna... miként a legtöbb funkcionális analfabéta önállóságra és kritikai gondolkodásra képtelen ösztönlény;-)... ne áltasd magad, képtelen vagy a saját racionális érdekeid szerinti döntést hozni... lehet jó dolog az autokrácia, a diktatúra, de nem azon a szinten, ahol te vagy a táplálékláncban;-)...

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.28. 22:00:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Én nem lexikonokból tanulmányoztam az államforma fogalmát, hanem a modern politológia meghatározását vezsm figyelembe:

Eszerint:

Az államformát a hatalommegosztás módja határozza meg. Az a meghatározó, hogy ki és milyen elvek alapján birtokolja az állami főhatalmat.

Alapvetően két államforma van:

monarchia: a főhatalom birtokosa ténylegesen vagy névleg az uralkodó,monarcha.

köztársaság: a főhatalom birtokosa közvetlenül vagy közvetetten választott személy (köztársasági elnök) vagy testület.

Az államforma önmagában nem írja le a tényleges hatalomgyakorlást. A kiegészítő fogalom a kormányforma, amely azt jeleníti meg, hogy milyen a tényleges hatalomelosztás egy államban.

Így lehet abszolút és az alkotmányos monarchia, a prezidenciális és a parlamentáris (törvényhozási túlsúllyal működő) köztársaság.

Ezeknek további altípusai vannak.

Lehet az ókori demokrácia fogalmakkal is próbálkozni, de én inkább maradok a 21. századi, politika tudománya által használt meghatározásoknál.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.28. 22:07:27

@atomic power 1986DucaDuca: "Én nem lexikonokból tanulmányoztam az államforma fogalmát"

Akkor ideje lenne elkezdened, és akkor legközelebb nem csinálsz magadból hülyét. Nem az a baj, hogy nem érted a fogalmakat, hanem hogy mást akarsz kioktatni, pláne hibásan. :))

Nade. A terelési próbálkozásodtól eltekintve akkor most megfutamodtál? :))

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.28. 22:20:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Azt állítod, hogy a demokrácia fogalom államformát jelöl. Rendben. Akkor ha így van, bizonyára megtudsz nevezni olyan országot, amelynek az alaptörvényében vagy bármilyen más adatbázisban az államforma megjelölésénél a "demokrácia" szerepel.

Ha ezt megteszed, akkor elismerem, hogy igazad van!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.28. 22:47:55

@atomic power 1986DucaDuca: "Azt állítod, hogy a demokrácia fogalom államformát jelöl."

Nem. Azt állítom, hogy terelsz, mert megint beégtél. :))

A demokráciát tőlem nevezheted politikai rendszernek, politikai rendnek, társadalmi rendszernek, államformának, államalakulatnak, intézményrendszernek, hatalmi rendszernek, kormányzati formának, stb., tök mindegy.

A lényeg, hogy máskor ne keverd össze az általad kitalált, és a valóságban nemlétező keresztény demokráciát (politikai rendszert, társadalmi rendszert, államformát, államalakulatot, stb.) a létező kereszténydemokrata eszmerendszerrel (ideológiával, politikai irányzattal, stb.).

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.28. 23:02:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ezt írtad:

"Taníts Mester, miért nem államforma a demokrácia?"

Én meg azt válaszoltam, hogy a demokrácia nem államforma. Meg is indokoltam.

Te erre azt írtad, hogy" beégtem".

Miért is?

Akkor tudsz olyan országot, amelyiknek az államformája demokrácia vagy nem? Az alkotmány szerint! Pédául így: Francia Köztársaság helyett Francia Demokrácia vagy Német Szövetségi Köztársaság helyett Német Szövetségi Demokrácia.

Utána tárgyalhatunk.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.28. 23:06:37

@atomic power 1986DucaDuca: "Akkor tudsz olyan országot, amelyiknek az államformája demokrácia"

Az összes EU állam politikai rendszere, politikai rendje, társadalmi rendszere, államformája, államalakulata, intézményrendszere, hatalmi rendszere, kormányzati formája: demokrácia, kivéve Magyarország és Lengyelország.

Terelésen kívül tudsz valamit? :))

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.28. 23:22:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"A demokráciát tőlem nevezheted politikai rendszernek, politikai rendnek, társadalmi rendszernek, államformának, államalakulatnak, intézményrendszernek, hatalmi rendszernek, kormányzati formának, stb., tök mindegy."

Hirtelen de megengedő lettél. történt valami?

"A lényeg, hogy máskor ne keverd össze az általad kitalált, és a valóságban nemlétező keresztény demokráciát (politikai rendszert, társadalmi rendszert, államformát, államalakulatot, stb.) a létező kereszténydemokrata eszmerendszerrel (ideológiával, politikai irányzattal, stb.)."

A kereszténydemokratáknak ugyanolyan joguk van kereszténydemokráciának definiálni a demokráciát, mint a liberálisoknak liberális demokráciának nevezni a demokráciát.
A kereszténydemokrácia is szerzett legalább annyi érdemet, mint a libearilzmus. a történelem folyamán. Ezt fentebb leírtam.

A kerszténydemokrata eszmerendszer a közjót a keresztény elvek szerint szolgálja. A liberalizmusnak is megvolt a történelemben a maga szerepe. A kereszténydemokrácia a 80-as években visszaszorult, de Adenauer idejében virágzott. Most esély van rá, hogy újjászületik. Mindkét eszmerendszer hasznos a maga korában. A történelmi kortól függ, hogy melyik a domináns.

atomic power 1986DucaDuca 2019.01.28. 23:35:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Az összes EU állam politikai rendszere, politikai rendje, társadalmi rendszere, államformája, államalakulata, intézményrendszere, hatalmi rendszere, kormányzati formája: demokrácia"

Franciaország államformája köztársaság /5. köztársaság/
Németország: parlamentáris szövetségi köztársaság, stb.

Nem megy ez neked. Hagyjuk abba.
jó éjszakát!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.01.29. 01:09:22

@atomic power 1986DucaDuca: "Hirtelen de megengedő lettél."

50 éve ilyen megengedő vagyok. Nem nevezném hirtelennek. :))

"A kereszténydemokratáknak ugyanolyan joguk van kereszténydemokráciának definiálni a demokráciát, mint a liberálisoknak liberális demokráciának nevezni a demokráciát."

Joguk van kiskutya demokráciának is nevezni a demokráciát, csak annak se lenne semmi értelme. :))

Akkor ha jól értem visszaszívtad a keresztény demokrácia víziódat:
"A keresztény demokráciában is megvannak ezek a jogok. Tudod, abban a demokráciában, amelyben keresztényi "dolgok" vannak. A keresztényi jelzőt jelzőt azért szokták elé tenni, hogy megkülönböztessék a liberális ideológiától."

Tehát a te általad kitalált "keresztény demokrácia" vagy "kereszténydemokrata demokrácia" nem egyfajta hipotetikus keresztény diktatúra, hanem a demokrácia alternatív megnevezése? Tehát jelentés és értelem nélkül csak a szavakon lovagolsz megint?

Mivel a modern demokrácia felfogás liberális alapokon, és nem keresztény alapokon nyugszik, elég félrevezető lenne az általad kitalált keresztény jelző. :))

Csak hogy egyértelmű legyen, idemásolom a wikipédiából a modern demokrácia Jellemzőit:
Általános választójog
Szabad választások
Többpártiság
A hatalmi ágak megosztása: törvényhozó, végrehajtó hatalom és igazságszolgáltatás elválasztása
A törvények kikényszerítésének állami monopóliuma (az állam erőszakmonopóliuma)
A fegyveres erők civil kontrollja: választott képviselők ellenőrző szerepe
Az ellenzék jogosítványainak tiszteletben tartása
Minden csoport pártot alapíthat, amelyik betartja az alkotmányos elveket.

Én még hozzátenném a fékek és ellensúlyok rendszerét, a jogállamiságot, a törvény előtti egyenlőséget, esélyegyenlőséget, emberi jogokat, magántulajdont, ééééééés, a szekularizációt, így különösen vicces lenne a keresztény címke. :))

Sajnálom, hogy visszakoztál, érdekes lenne megtudni, hogy a liberális alapokat hogyan cserélnéd ki keresztényi alapokra. :))

Még egy vicces dolog eszembe jutott a hülyeségedről. A csúti geci illiberális demokráciáról (vagyis nem liberális diktatúra) átváltott kereszténydemokráciára.

"mi nem vagyunk liberálisok, és nem liberális demokráciát építünk. (...) Mi itt egy kereszténydemokrácia fölépítésén dolgozunk"

Ami különösen vicces tőle, mert azon kívül, hogy az egész egy nagy baromság, még van egy nagy ellentmondás, hogy a kereszténység internacionalista, a geci meg náci nacionalista. A kettő rohadtul üti egymást. :))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.01.29. 06:14:00

@John Brennan: Frusztrált vagy. Senki se fogadja az udvarlásod? A fideszes haverjaid panaszkodnak rád, hogy szopás közben fogazol, persze h egy rendes liberális sem adja a farkát a szádba.

mihi4 2019.01.29. 07:23:39

Szerintem az útszéli anyádat támadták meg.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.01.29. 08:03:35

mind3nki nyugodj0n le a p1csába
k3dden buk1k a pattás
2036 keddén
ha cs4k a kedd3t 1s el nem l0pja add1g

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.01.29. 08:08:40

baszki vissza olvastam
ez az MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN olyan butus mint a vona vagy a zazrivecz gabóca

Minden ballib bérretteg 2019.01.29. 08:23:41

@Sir Bates dö Hól:

Dehogy.. A ballib balfaszokra éppeszű ember nem szavaz soha. Így én sem teszem.

Azt az örömöt rátok hagyom Gyurcsány seggnyalókra.

lenörd hofstadter 2019.01.29. 08:25:22

A lényeg

O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI
O1G = orbán egy GECI

Minden ballib bérretteg 2019.01.29. 08:44:14

@lenörd hofstadter:

Ezt nagyon jól látod. Összefoglaltad a lényeget, mint az összes ellenzéki párt, összes programját, és mondanivalóját.

:DDDD

Kuglóf. Az 2019.01.29. 10:30:32

@Minden ballib bérretteg: Gondold csak meg. Az ellenzék EGYETLEN programja egy VOLT fideszes oligarha, maga alá vizelő bukott JOBBOLDALI ember, akiről biztonsággal még csak ki sem lehet jelenteni, nem egy színjáték zseniális szereplője...

Mert nézzük csak:
Minden pénz PL-hez került, ő háttérben van. Senki, de SENKI nem fogja már viszgálni az ŐŐŐŐŐ elmúlt 30 éves ügyeit! Még egyszer: SOHA. SENKI. S. MEGHALT a világ számára. Ehhez más maffiózó fönököknek életfogytig börtönbe kell ülni, vagy álnéven és átoperált arccal bújkálni.
Arra fogadnék, a PL finanszírozza ma is.
Továbbá a Jobbikot elzavarta a 3,14csába, adósságbörtönbe zárta, leszalámizta, meghagyta az igazi neonácik gyülekezetének. A Legolvasottabb ellenzéki lapot LENULLÁZTA, az oda gyűlt ballib keselyűket tönkretette. VELE kezdtek el foglalkozni, egy "árulót" ameltek piedesztálra az ellenzékiek.

Szóval az biztos, Orbán 1 GÉNIUSZ.

Utóirat:
EGYETLEN külföldi ember sem érti ezt a logót MÁSKÉPP, mint Only One Genius. Már EZ is egy gigantikus öntököbökés.

citrix 2019.01.29. 11:10:40

Semmi se tart örökké, Orbán személyi kultusza sem. Szeretné magát és sleppjét (de leginkább saját magát) évtizedekre bebetonozni, türannoszként uralkodni de ez aligha lehetséges. Nem arra gondolok hogy majd választás és veszít, nem. Demokratikus (az Orbán által naprakészre szabott választási szabályok és fideszes választóbizottság, média és ügyészség, rendőrség, levélben szavazás Ukrajnából ukránoktól és hasonló helyekről) választáson lehetetlen leváltani, akit esélyesnek tartana a pártállam azt azonnal bedarálja. Ismertek a módszerek. A fideszt csak külső körülmény vagy saját maga tábora tudja leváltani akiknek elegük lesz a személyi kultuszból, a korrupció vállalhatatlan szégyenéből, az ostoba fajankó Mészáros Lölő féle strómanokbó, a Bayer féle uszító mocskos szájú disznókbóll: a bolsevista pártállamból.

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · http://elmenypark.net 2019.01.29. 13:19:20

Bulgáriának alig van adóssága, a balti országok lassan a skandináv országok szintjén, mi pedig alulmúljuk Romániát is ennek a cigánynak a torz önképe miatt. De megérdemeljük, mert enek az elején kellett volna véget vetni. Ez egy hazudozó cigány, akinek egy ország ült fel és még midig ezt teszi. Már a rendőrség is ezeket a bűnözőket védi, hisz ők vannak kormányon.

Thunder_th 2019.01.29. 14:12:21

És ezek után azt állítani, hogy nincs jobboldali értelmiség. De igen is van. Csak azok már nem O1G birkanyájában. Nézzük csak meg ezt az urat itt a posztban. Milyen szépen és választékosan fogalmazta meg, hogy orbán egy geci. Az átlag mandiner olvasónak át sem jön az üzenet, ha ilyen szép köntösbe van burkolva.

Sir Bates dö Hól 2019.01.29. 14:55:24

@atomic power 1986DucaDuca: éreztem én, nemcsak kancsalgyurka kecskeméti népfőiskoláján, hanem a századvéges gyorstalpalón is stupid student vagy;-)... már csak lakitelek hiányzik;-)...

6.Lenin 2019.01.29. 15:16:35

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember:

/images/branding/googleg/1x/googleg_standard_color_128dp.png

6.Lenin 2019.01.29. 15:26:29

@6.Lenin:

Bocs, de ez így nem működik.
Írd be googliba: Magyarország adóssága.