B1 blogcsalád



Egyáltalán nem biztos a populista előretörés Strasbourgban

Nemzetközi sajtószemle

2019. január 23. - Szelestey
  • Manfred Weber továbbra is gittet rágja a Fidesz néppárti tagsága kapcsán.
  • Lemond az az amerikai külügyér, aki kijárta Trumpnál, hogy emberszámba vegyék Orbán Viktort , noha az a populizmustól menetel a tekintélyuralom felé. 
  • Magyarország immár átlépett a nyílt elnyomás birodalmába, ezt a leginkább a tudomány területén lehet érezni, de a szabadelvű CEU-t semmi sem tudta volna megmenteni, legfeljebb ha az EU és az USA a sarkára állt volna. De nem állt.

wmszp.jpg

New York Times

new_york_times.jpg

Németország és Franciaország ünnepélyesen megújította ígéreteit az egyesült Európa számára, csak közben rengeteg a földrészt fenyegető gond, így még az is elképzelhető, hogy széttörik az EU. Lásd, hogy a populista magyar és a lengyel kormány megkérdőjelezi ad demokrácia és a jogállam alapelveit, Olaszország pedig a hagyományos liberális értékeket. egy német szakértő ezzel együtt úgy értékeli, hogy Merkel és Macron erős jelzést küldött, amikor a nacionalizmus egyre inkább teret nyer. Betiltani természetesen nem tudják a jelenséget, de megmutatták, hogy milyennek kellene lennie az uniónak, és miként kellene működnie. Jelenleg ugyanis főként a keleti tagok aggódva tekintenek a Párizs-Berlin tengely erejére. Úgy érzik, hogy a két állam rájuk kényszeríti saját szempontjait, főleg a költségvetés és a migráció ügyében.

De a francia elnök is csalódott, mert a kancellár igen óvatosan viszonyult Marcon európai reformtervéhez. Merkel ezzel együtt támogatni kívánja azt, főként, amikor odahaza bajban van. Úgy fogalmazott, hogy 74 évvel a háború után egyesek ismét megkérdőjeleznek olyan dolgokat, amelyek pedig már maguktól értetődőnek tűntek. A German Marshall Alapítvány egyik elemzője szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy az erős német-francia viszony félelmet kelt, különösen a keleti szárnyon. Ezért nem is valószínű, hogy a mostani megállapodások nemzetközi elemei a többiek részéről nagyobb elkötelezettséget eredményeznének az európai program iránt.

Politico

politico_1.jpg

A több Európát szorgalmazó Spinelli Csoport igazgatója a közvélekedéssel ellentétben azt várja, hogy a következő Európai Parlamentben sokkal stabilabbak lesznek az erőviszonyok, amit a britek búcsúajándékának tekint. Andrew Duff azért gondolja így, mert kapun kívülre kerülnek a szigetországból érkezett bajkeverők, akik – pártjaikkal egyetemben – az utóbbi években egy sor fontos döntést megakadályoztak Strasbourgban. Ezért május végétől az irányítást a hagyományos erők képviselői veszik át, azaz az Európa-ház támogatói. Ugyanis várhatóan összeomlik két nagy euroszkeptikus frakció. Ezért azután Salvininak, Le Pennek és a többieknek meg kell fontolniuk, hogyan tovább.

A szakember alaptalannak minősíti az aggályokat, hogy most aztán jön a radikális populista hullám, mert a nacionalisták nem kedvelik a maguk féléket, a különcök általában magányosak. Így nem valószínű, hogy képesek volnának hatékony illiberális képviselőcsoportot összekalapálni. Hiszen még akkor is nehezen tudnak több helyet szerezni a mandátumok negyedénél, ha a fideszesek is csatlakoznak hozzájuk. Viszont most már nem lesz hová bújniuk azoknak a kormányoknak, amelyek idáig az euroszkeptikus Nagy-Britanniát tolták előtérbe fedezékként. Ugyanakkor immár szinte lehetetlen lesz megtorpedózni bármiféle közös, német-francia kezdeményezést.

Washington Post

washington_post_1.jpg

A Budapestről keltezett összeállítás kiemeli, hogy Trump stílusa az egész világon ösztönzi az utánzókat és igen sötét indulatokat szabadít el. Utóbbiak azt mutatják meg, miként kell a saját ország érdekeit minden más elé helyezni és habozás nélkül elvetni a nemzetközi, vagy az emberi jogok miatt érzett aggályokat. Ezek a körök saját kényük-kedvük szerint alakítják a törvényt, és amikor valami akadályba ütköznek a sajtó vagy más bírálók részéről, egyszerűen azt mondják: a másik fél álhíreket terjeszt. Az ilyen erők világszerte megerősítik hatalmukat, és egyre bátrabbak, amikor a demokratikus elveket és normákat kell megkerülni. A despoták, illetve az önjelölt önkényurak az amerikai elnökben modellt és alibit látnak

Az egyre inkább tekintélyelvű Orbán Viktor közölte, hogy Trump a legmagasabb helyről kiadott engedélyt képviseli. Az biztos, hogy napjaink Washingtonjában sok esetben lefokozták az emberi jogokat és a demokráciát, már ha nem vették le teljesen a napirendről. Yascha Mounk ezt úgy közelíti meg, hogy a mostani amerikai kormányzat az első, amely a világon mindenütt a liberális demokrácia ledarálására összpontosít. Márpedig ez menlevél az autokraták számára, mert bármit is tesznek, nem kell megfizetniük az árát. Ez pedig másokat is ugyanebbe az irányba tol. 

Az Egyesült Államokban oktató német szakértő ezt nem régiben a CEU-n fejtette ki. Az egyetem pár nappal később jelentette be, hogy kénytelen Bécsbe költözni. Az amerikai nagykövet azonban Sorosra hárította a felelősséget. Márpedig ez azt jelentette, hogy az USA immár nem védi meg az intézményt a tanszabadság elve alapján. De az is szakítást jelentett az eddigiekkel, hogy Cornstein az egyre több ellentétes értelmű bizonyíték dacára sem gondolja, hogy a magyar vezetés megsérti a polgárok jogait. Ez meglepetésként érte Pardavi Mártát, aki korábban egy órán keresztül ecsetelte a diplomatának, hogy a civilek mind jobban visszaszorulnak, mert a hatalom nyomul velük szemben és kisajátítja a sajtót, az irányítás egyetlen ember kezében összpontosul. A Helsinki Bizottság társelnöke úgy fogalmaz, hogy magukra maradtak és sokkal kevésbé egyértelmű, hogy az Egyesült Államok világítótorony az európai demokrácia számára

A State Department visszautasítja, hogy az amerikai politika ösztönözné a tekintélyelvű államokat. Egy névtelenül nyilatkozó diplomata úgy magyarázkodott, hogy nem lehet mindig csak az emberi jogokat a zászlóra tűzni, vannak másféle érdekek is. 

FT

financial_times.jpg

Világszerte nyomulnak a tekintélyelvű populisták, nem csupán viszonylag szegény országokban, hanem immár a tengerentúlon is. Ilyen körülmények között az elitnek meg kell vizsgálnia, milyen felelősség terheli, amiért feljöttek az erős emberek. Trump a tipikus példája annak, amikor egy populista nagyon szívesen lenne autoriter, de az amerikai intézmények gátat szabadnak a korlátlan elnöki hatalomnak. Hogy a Nyugat milyen választ talál a jelenségre, az meghatározza a világ jövőjét. De nem lehet a dolgokat Hszi, Putyin és a többiek kezébe adni, amikor úgy látják a helyzetet, ahogy. Ezek az emberek kétféleképpen jutnak hatalomra: vagy belülről ássák alá a demokráciát, vagy személyes uralmat építenek ki, ami a diktatúra legveszélyesebb formája. Utóbbira példa Oroszország és Törökország.

A kulcskérdés az, hogy mit nevezünk tekintélyelvűnek? Nos, a demokrácia hiányát. Vagyis hogy nincsenek szabad és tisztességes választások, nem létezik véleményszabadság, független sajtó. Manapság a választások legitimálják a hatalmat, ezért sok helyen nem egyéb cirkusznál, amikor az emberek az urnákhoz járulnak. Mert mindenki tudja, hogy a vezér úgysem engedi győzni az ellenzéket. És egyre több az áldemokratikus személyi diktatúra, aminek a sajátosságai közé tartozik a bizalmi emberek szűk köre, a saját hívek kinevezése a kulcsposztokra, hogy előtérbe tolják a családtagokat, új politikai mozgalmakat keltenek életre, hogy népszavazásokkal igazolják a döntéseket és a vezetőhöz hű biztonsági szolgálatokat hoznak létre.   

Az erős emberek általában populistaként indulnak. Azzal érvelnek, hogy csakis ők képesek rendbe tenni az országot. Továbbá, hogy az addigi elit korrupt és hozzá nem értő, ellenben nem szabad bízni a szakértőkben, a bírákban és a médiában. Ugyanezzel indokolják a „nép ellenségeinek” elnyomását, ami azonban lehetetlenné teszi az igazi demokráciát. Jó hír, hogy az ilyen Nagyotmondó Jánosoknak még nem sikerült autokráciát kialakítaniuk egyetlen fejlett államban sem, bár ami azt illeti, Orbán Viktor már a populizmustól az autokrácia felé tart. Az ő illiberális demokráciája a tekintélyelvűséget takarja. Az ilyen rendszerek egyáltalán nem kínálnak megoldásokat. A demokratikus intézmények megingatásával az országok csak szegényebbek lesznek, az emberek vesztenek szabadságukból.   

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Az egész földkerekségen mindenütt feljövőben vannak a populisták, miután a szabad világ vezetése Trumppal egy populista kezébe került. Az elnök csatlakozott az olyan politikusokhoz, mint Erdogan, Orbán és a Duterte a Fülöp-szigeteken.  Közülük a legtöbben a bevándorlás és globalizáció visszahatásait lovagolták meg, mivel sok ember úgy érzi, hogy magára maradt ezekkel a jelenségekkel szemben. A kaput a pénzügyi válság tárta szélesre a populizmus előtt, vagyis a fokozódó egyenlőtlenség és az az érzet, hogy a reakció egyoldalú, ha nem korrupt volt a bajok láttán. Nos, ez aláásta a bizalmat a hatalom eddigi gazdáival szemben. A populizmus jellemzője, hogy a „néphez” fordul a megvetett elittel szemben, szándékosan igen prosztó a fennálló rendszerrel szemben és kihasználja válságot, hogy igazolja felhívását a lázadásra, már ha nem maga állít elő válsághelyzetet. Lásd az amerikai határzár ötletét.

A populisták ragaszkodnak ahhoz, hogy ők, és csakis ők képviselik a zemberek akaratát, visszautasítanak bármiféle bírálatot, mondván, hogy az támadás a nép ellen, ennélfogva törvénytelen. Ez magyarázza azután, hogy amint hatalomra kerülnek, gyorsan nekiugranak a fékeknek és ellensúlyoknak, ami főként az igazságszolgáltatást és a sajtót jelenti. Hiszen azok feladata éppen az, hogy korlátozzák a kormányok mozgásterét.

Washington Post

washington_post_1.jpg

Nem egészen másfél év után éppen akkor távozik az amerikai diplomácia Európáért felelős külügyminiszter-helyettese, amikor az öreg földrész vezetői bizonytalanok, hogy Trump mennyire elkötelezett még az észak-atlanti szövetség iránt. Wes Mitchell (lásd a felső képen Szijjártóval) február 15-ig marad hivatalában. Azt fejtegette, hogy lemondása nem tiltakozás akar lenni a kormányzat politikája ellen. Ám döntése azt jelenti, hogy újabb felelős tisztség üresedik meg, jelenleg a 24 kulcspozícióból hatnak nincsen gazdája. Már leköszönt McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó is, aki annak idején Mitchell alkalmazásának fő-fő szószólója volt.

A búcsúzó miniszterhelyettesnek olyan feladatokkal kellett megbirkóznia, mint pl. hogy Magyarországot egy tekintélyelvű beütésekkel terhelt jobboldali-populista tartja kézben. Az amerikai szakember Közép- és Kelet-Európában szakított azzal, hogy nem áll szóba az autoriter vezetőkkel az emberi jogok megsértése miatt, sokkal inkább partnernek tekintette őket. A polgárjogok híveinek rémületére a magyar diplomácia első embere Washingtonban találkozhatott amerikai kollégájával, valamint Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóval. Mitchell ugyanis az orosz és kínai befolyás ellensúlyozását tekintette első számú feladatának. Emellett az atlantistának számított, amikor egy sor magas rangú amerikai politikus kétségbe vonja a nemzetközi szervezetek értelmét, beleértve az EU-t és a NATO-t is.

Guardian

guardian.png

Veszi a kalapját az amerikai külügyi tárca fő európai diplomatája. Ő már a sokadik, aki a Nato támogatójaként bedobja a törülközőt, miután Trump hírek szerint ki akar vonulni a szervezetből. Egy szakértő úgy véli, hogy Mitchell bejelentése csak fokozza a bizonytalanságot az európai szövetségesek soraiban. A Szenátus egyik Demokrata-párti munkatársa pedig azt mondja, hogy a lemondás igen szerencsétlen fejlemény mindazok számára, akik felelős politikát akarnak Oroszországgal szemben.

Mitchell járta ki, hogy az USA hangolja barátságosabbra a politikáját Magyarországgal szemben. Daniel Fried, aki a demokrata kormányzat idején ugyanezt a funkciót töltötte be a State Departmentnél, kifejtette, hogy a diplomata széles körben tiszteletet vívott ki Európában és ez most nagyon fog hiányozni. 

Közben az amerikai külügyminiszter azt hangoztatta Davosban elhangzott beszédében, hogy az USA biztonsága érdekében erős szövetségekre van szükség, de egyúttal méltatta az új, populista szeleket a világban, amit szerinte a Brexit, Trump, valamint az olasz Öt Csillag hatalomra jutása testesít meg, de idesorolta Macront is. Videóüzenetében Pompeo kifejtette, hogy a nemzetek a fontosak, azokkal egyetlen nemzetközi szervezet sem versenghet, amikor az embereket kell képviselni. 

Die Presse

die_presse.jpg

Manfred Weber nem akar a jobboldali-populista-nacionalista pártok támogatásával a Bizottság következő elnöke lenni. Mint a lapnak elmondta, azt szeretné, ha egyértelműen a Néppárt adná a legnagyobb frakciót Strasbourgban, de terveihez megfelelő, Európa-barát partnerek kellenek, és azok mindenekelőtt a szociáldemokraták és a liberálisok. Azon van, hogy létrejöjjön az egyértelműen EU-párti erők koalíciója. Ezzel szemben úgy érzékeli, hogy a jobboldali-populisták nem képesek kompromisszumokra kontinentális keretekben.

A mércét azt jelenti a szemében, hogy ki mennyire akar pozitívan, az európai értékek alapján beleszólni az unió jövőjébe. Ezzel kapcsolatban ismételten emlékeztetett arra, hogy Az Európai Parlamentben megszavazta a jogállami eljárást a magyar kormány ellen. Merthogy az alapjogok kapcsán nincs engedmény. Sőt, ő maga ennél még továbbmegy egy lépéssel és olyan független jogállami mechanizmust szorgalmaz, amely szankciók esetén korlátozza az EU-s támogatásokat is. A 7-es paragrafus segítségével ugyanis nem lehet elérni a jogállamiság betartását. A lényeg, hogy az új rendszerben nem pártpolitikusok, hanem független bírák állapítanák meg a jogsértést. A politikust is nyugtalanítja ugyanakkor „Stop, Soros”-törvény, illetve a CEU sorsa. Mégsem gondolja, hogy jó ötlet volna kizárni a Fideszt az EPP-ből, mert az szűkítené a párbeszédet és ártana a kelet-nyugati kapcsolatoknak.

NZZ

neue_zurcher.jpg

Az Európai Parlament legrégebbi és egyben egyik legbefolyásosabb tagja szerint a nacionalisták szét akarják verni Európát, hogy azután országuk jövőjét az olyanok kezébe tegyék le, mint Trump, Hszi vagy Putyin. Pedig a nagy kérdéseket, mint a globalizáció, a migráció, a klímaváltozás, a külső és belső biztonság csakis a mostani európai keretekben lehet megoldani. Elmar Brok, aki 72 éves és 1980 óta dolgozik Strasbourgban, ám a májusi választásra már nem jelölteti magát, elsősorban az eredményeket hangoztatta: a Valutauniót, az egységes piacot. Ami a migrációt illeti, arról azt mondja, hogy az nem oldódott meg, de az államok az utóbbi két évben nagyot léptek előre. Mostanában 92 %-kal kevesebb menedékkérő érkezik, mint 4 évvel ezelőtt. A gondot ott látja, hogy a kormányok nem megfelelőképpen világítják meg az EU szerepét, és ha arról csak rosszat mondanak, ahogyan azt Cameron tette, akkor nem szabad csodálkozni, ha annak a vége a Brexit lesz. Viszont a brit kilépés odavezetett, hogy az emberek 80 %-a még Magyarországon és Lengyelországban is a tagság mellett van.

Washington Post

washington_post_1.jpg

Jelentős egyetem a CEU, ezért Magyarországon kellene maradnia. Ezt hangsúlyozza a szerző, a Johns Hopkins Egyetem rektora. Az írás idézi Rév Istvánt, az intézmény történész professzorát, aki azt mondta, hogy Orbán Viktor kinyírta az iskolát. Hatalmas károkat okozott annak, mert ártani akart a térségben a liberális demokrácia kilátásainak. A magyar kormányfő és szövetségesei az utóbbi jó 3 évben javarészt ellenségességet tanúsítottak a CEU-val szemben. Úgy állították be, hogy az egyenes következménye annak, hogy Soros támogatja a migránsokat. Lánczi András ezt úgy fogalmazta meg, hogy ha az üzletember visszafogottabb lett volna a szír menekültekkel, valamint a hazai romákkal kapcsolatban, akkor el lehetett volna kerülni az egyetem bezárását. 

Hogy Sorost ördögnek festik le, amiben amúgy van jókora adag antiszemitizmus is, elvonja a figyelmet arról, hogy a kiűzetés mögött nem más húzódik meg, mint Orbánnak az a törekvése, hogy ártalmatlanná tegyen mindent, ami korlátozná tekintélyelvű programját, az illiberális demokrácia etnonacionalista vízióját. A demokrácia lebontása nem kímélte az egyetemeket sem. Lásd a kancellárokat, akik kézben tartják az intézmények pénzügyi önállóságát. A felsőoktatás elleni támadás kiterjed a Tudományos Akadémiára is. És függetlenül attól, hogy mit gondol Soros a migránsokról, Orbán semmiképpen sem tűrte volna el a CEU további működését Budapesten. Az egyetemek, főként ha azok olyan függetlenek, mint a Közép-Európai Egyetem, idegesítik az autoriter vezetőket, mert alapvetően az igazságot igyekeznek feltárni és a szabad értelmiségi hozzáállás veszélyezteti a tekintélyelvű állam önmaga tévedhetetlenségébe vetett hitét, az igazság monopolizálásának vágyát. 

Az egyetem távozása nem csupán Magyarország és Kelet-Európa számára veszteség, hanem a demokratikus átalakulás szempontjából is. A dolgokat azonban csak akkor lehetne visszafordítani, ha mind az Egyesült Államok, mint az unió vezetői végre összeszednék a jobb meggyőződésüket, hogy szembeszálljanak Orbánnal és követelnék, hogy a CEU Budapesten működhessen tovább. 

Die Zeit

die_zeit.jpg

A CEU igazából azért teszi át a székhelyét Bécsbe, mert elüldözték Budapestről. Erre mutat rá vendégkommentárjában az egyetem rektorhelyettese. Liviu Matei úgy érzékelteti a helyzetet, hogy Magyarország egyszerre él át világos, ám brutális időszakot, az elnyomás egyre nagyobb lesz. Ezzel a hatalom átlépett egy határt, miután az utóbbi 8 évben szűkítette a demokratikus szabadságjogokat, ám most már a nyílt önkény van napirenden. Még senkit sem csuktak börtönbe, de ezrével űznek el embereket az országból, miután csak ott találnak menedéket. Megkezdődött a zsarnokság uralma. Orbán Viktor lépésről lépésre építette fel a rezsimet, amely Kisgömböc módjára egyik jogot falja fel a másik után.   

A sajtóban jóformán már pont ugyanaz a helyzet, mint a szocializmus idején: a híreket központilag szabják meg. A bíróságokat is a rendszer alá rendelték, bár amilyen cinikus az egész szisztéma, arra azért ügyeltek, hogy legalább a látszat valamennyire demokratikus legyen. De a törvények egy részét szó szerint orosz eredetiből vették át. A leigázást sehol sem lehet jobban érezni, mint a tudományban. Orbán módszeresen célba vette a tanszabadságot és gyakorlatilag felszámolta azt. Ennek ékes példája a Lex CEU. Az Európai Bíróság még nem hozott döntést az ügyben, a magyar Alkotmánybíróság pedig vonakodik állást foglalni, a kormány viszont jogi úton lehetetlenné tette az iskola működését. De az MTA sem ússza meg. A mesében a Kisgömböc úgy végezte, hogy egy ifjú belülről felvágta a hasát, így az áldozatok valamennyien kiszabadultak. De ez természetesen csupán kitaláció. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9014583328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.01.23. 19:57:05

Uristen mar megint GIGA tuntetes van, 30 agyalagyult balhezik valamelyik hidnal.
Mar megint megfog bukni az Orban.

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.01.23. 20:04:59

"Az egyre inkább tekintélyelvű Orbán Viktor közölte"

Orban mar minimum 8 eve diktator. Most akkor visszaminositettek, a joval enyhebb tekintelyelvure ??

taga20 2019.01.23. 20:18:11

@Helga Beauty Salon: álmodozol köcsög mi? nem elég neked a kecskéd?

az a bibi haver, hogy egy helyen melózunk. együtt megyünk, együtt jövünk:)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.23. 20:28:17

@6.Troll: "most ment el mellettem 3 szőröstalpú román"

Ja persze, már te is Romániába jársz ki dolgozni, mert ott már magasabbak a bérek.

"Százak járnak Békésből Romániába dolgozni nap mint nap. Ehhez nem is kell közvetlenül a határ mellett lakni, már azok is ingáznak, akiknek ehhez reggel fél négyre kell állítani az ébresztőt. Néhányan azért kényszerülnek erre, mert otthon egyáltalán nem találnak munkát, de akik igen, azok is szívesebben mennek Arad környékére. Kényelmesebb, mert busszal viszik őket, és a munka sem túl megterhelő. Bárki el tudja végezni, egész jó a fizetés, nem nyomasztják őket percre kiszámított szünetekkel, és még légkondi is van."

abcug.hu/inkabb-nem-alszanak-csak-romaniaban-dolgozhassanak/

Sir Bates dö Hól 2019.01.23. 20:30:34

@Helga Beauty Salon: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @taga20: nem hiszem, hogy senki nem tudja megmondani, hogy mennyi az ár?! 2000 vagy 5000 vagy 10000?!

Sir Bates dö Hól 2019.01.23. 20:35:45

@Helga Beauty Salon: "Az téged nem érint, ott csak csajok vannak!"

akkor hívd már fel muterod, majd ő megmondja...

(hájas testvér! azt már múltkor axiómaként rögzítettük, hogy te abban vagy kisokos, hol lehet fiúkat szerezni;-)... de egyébként azok is indikátorként funkcionálnak, ha az ő árszabásukat ismered, akkor azt írd!... )

taga20 2019.01.23. 20:39:37

@Sir Bates dö Hól: "nem hiszem, hogy senki nem tudja megmondani, hogy mennyi az ár?"

ilyet csak egy gyenge kezdő kérdez:)

mit akarsz? szakszit, franciát, vagy komplettet?:)))

2019.01.23. 20:42:38

@taga20:

mi különbség a szaxi és a francia között?

taga20 2019.01.23. 20:44:34

@Ms.Cunnesburry: én is ezen gondolkodtam.

egyébként, én ezt csak úgy olvastam valahol:))

Helga Beauty Salon. 2019.01.23. 20:50:04

@Ms.Cunnesburry: mi különbség a szaxi és a francia között?.....

Biztosan nem volt megmosva a taga pöcse és csak fújni volt hajlandó neki a kurva!

Sir Bates dö Hól 2019.01.23. 20:51:02

@taga20: tudod, hogy régóta nem voltam otthon, mondd mindegyiket!...@Ms.Cunnesburry: a franciában kefélnek is, a szaxi az meg szaxi...

2019.01.23. 20:53:47

@Helga Beauty Salon:

elég nagy lehet a nyomorod, ha mások pöcsével foglalkozol :D

Helga Beauty Salon. 2019.01.23. 21:00:47

@taga20: mit akarsz? szakszit, franciát, vagy komplettet?:)))

És minden tizedik alkalommal kapsz egy óvszerből hajtogatott állatfigurát ajándékba!

2019.01.23. 21:09:56

@Helga Beauty Salon:

Mire véljem ezt a bizalmaskodást?
Nekem nem gond, ha mosdatlan pöcsökről vizionálsz. :)

Helga Beauty Salon. 2019.01.23. 21:14:17

@Ms.Cunnesburry: Semmi különös, csak akkor Szlovákiában Szopováként futhatsz. :DDDDDDD

2019.01.23. 21:22:01

@Helga Beauty Salon:

Először tanulj meg szlovákul, aztán megpróbálhatsz élcelődni.
Mondtam már. Nekem nem gond, ha nyilvánosan mosdatlan pöcsökkel foglalkozol.
Ha neked erre van igényed, áldásom rá! :D

Sir Bates dö Hól 2019.01.23. 21:34:49

@Ms.Cunnesburry: nincs mit;-)... látod, hájas testvérnek hiába van nagy pofája, nem ismeri az árakat, a fiúkét meg nem meri leírni;-)...

Helga Beauty Salon. 2019.01.23. 21:36:32

@Ms.Cunnesburry: Jól van, nem kell felkapni a vizet, a jobb nők értenek a szopáshoz. A mosdatlan pöcsökkel foglalkozás is távol áll tőlem, véleményem szerint nem árt rendszeresen mosni, nem tudom miért kötöttél ebbe bele, hiszen a faszt mosni kell!
Azért lejött a Szoppova látom, ha nem is tudok szlovákul, csak annyit hogy pozor meg zlaty bazant! :D

2019.01.23. 21:44:35

@Sir Bates dö Hól:

Talán mert nem ismeri. Annyi mindent megoldanak okosba. Kizárt, hogy ezt nem tudják.

2019.01.23. 21:49:03

@Helga Beauty Salon:

" miért kötöttél ebbe bele "

Te hoztad fel a témát, most meg terelsz ezerrel. :D

"Azért lejött a Szoppova látom"
Nem nagyon árnyaltad, a kapanyél is kilógott az erőltetett élcelődés mögül. Dicséretre vársz? Okos vagy!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.23. 22:27:52

@Helga Beauty Salon: "A mosdatlan pöcsökkel foglalkozás is távol áll tőlem, véleményem szerint nem árt rendszeresen mosni"

Uhh. :))

Lehet akkor ezt egy kámingáutnak venni? Rendszeresen mosott pöcsökkel foglalkozol? :))

Jóindulatú leszek, és inkább azt a verziót fogadom el, hogy fürdőmester vagy. Vagy csak rosszul fogalmaztál. :))

mgdé 2019.01.23. 23:29:27

@Helga Beauty Salon:

Már miért lenne szegény Uljacöf bácsi mongolidióta??? Attól, hogy sapkája van, a sapi alatt még foglalkoztathatják a közügyek, a nagyon szépnagypapája, a jó Dzsingisz meg színmagyar volt, Apafarkas Agmánd Apa véréből, megmondta a Kasler tudós miniszter úr! :P

alöksz róz 2019.01.24. 00:09:54

@Sir Bates dö Hól: honnan tudnák? senki nem költ manapság gagyi útszéli kurvákra, csak a románok.

alöksz róz 2019.01.24. 00:33:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Ja persze, már te is Romániába jársz ki dolgozni, mert ott már magasabbak a bérek." - :D
fake news...
a cikkben említett béreknél még szegény sötét szabolcsi kisvárosokban is jobb fizetést kapnak a nagyobb gyárakban dolgozók :D

szóval hazudozol megint...

de nem csak ennyi
a legszegényebb magyar régiót hasonlítod a össze a leggazdagabb román régióval, a fizetéseket pedig a közmunkássegéllyel. vesd össze a legszegényebb román régióval, vagy az aradi fizetéseket a budapesti, ny-magyarországi fizetésekkel.
nálunk minimum 50%-kal magasabb bérért lehet hasonló munkát találni.
és lehet, hogy százak járnak békésből romániába dolgozni, de tízezrek romániából magyarországra.

Sir Bates dö Hól 2019.01.24. 00:46:04

@alöksz róz: akkor viszont tényleg jól áll az ország;-)... a népesség valódi helyzetét ugyanis az mutatja, hogy mennyiért hajlandó elmenni egy nő a kocsisoron...
(nekem csak másodkézből vannak információim a moi életszínvonal ezen indikátor árról)...
persze még az lehet, hogy mindenki kibaszottúl szemérmes;-)...

alöksz róz 2019.01.24. 01:11:55

@Sir Bates dö Hól: "a népesség valódi helyzetét ugyanis az mutatja, hogy mennyiért hajlandó elmenni egy nő a kocsisoron..." - az nem olyan biztos.
és ha csak a szutykok maradtak mert a szebbek svájba, angolba meg németbe dolgoznak? vagy ha meghaladta őket az általános igényszint és ezért nincs rájuk kereslet?
akkor kénytelenek olcsóért dolgozni.
de azért mégis lehet benne valami.
athénban pár éve állítólag már 1-2 ezer forintnyi euróért lehetett nőt kapni.
valaki mesélte.
:D

Sir Bates dö Hól 2019.01.24. 01:21:10

@alöksz róz: kamerunban 1-2€ között az utca, németeknél 50-60€-ról indul, de az mind klub (ott ugye nincs utca), fro magyar/bolgár/román 30-tól, franciák (még az afriakiak is!) minimum 50€, most spanyoloknál (szitén kkeuiak) 15-20€... ellenben szerbeknél 12-15€!... (az itteni magyarok is elmondták az othoni árakat, de jobban szeretném, ha valaki más is megerősítené)...
nekem is mesélték ezeket...

nincs rá igény? hülye vagy?;-)... erre mindig van igény;-)...

alöksz róz 2019.01.24. 01:31:19

@Sir Bates dö Hól: attól függ, hol. budapesten? melyik részén?

bátor volt, aki kamerunban rá mert próbálni a sok ebolás, aids-es meg ki tudja mivel fertőzött néger között.

csak a szutykokra nincs már akkora igény. kiszorulnak, mint a filléres kínai műanyag zoknik... vannak rendes, tiszta, lakással rendelkező netes kurvák bőven.

Sir Bates dö Hól 2019.01.24. 01:41:02

@alöksz róz: itt is vannak, de az utcáról sosem fognak kiszorulni, hacsak nincsenek kriminalizálva; a másik: "rendes, tiszta, lakással rendelkező netes kurvák" ez azt jelenti, hogy mindenki minimum meg tud fizetni egy albérletet, meg tud fizetni az első hely árát a neten (ezt pont tudom froban: 800€/14nap - ekkor az első ötben vagy, egyébként ingyenes), ez már egy üzleti modellt feltételez, ez nem az mutatja meg, hogy milyen az életszínvonal, azt az utca mutatja meg...
hát, bevállalósak a haverjaim, bár kkeu-ban legalább ennyire komoly probléma a HIV-fertőzöttek száma...

Sir Bates dö Hól 2019.01.24. 01:41:53

@alöksz róz: ja, nem budapest, balaton környéki lányokat ismerek...

alöksz róz 2019.01.24. 01:51:48

@Sir Bates dö Hól: nem fognak az utcáról kiszorulni, de igény lehet kevesebb rájuk.
40-50 éves lestrapált kihullott hajú fogatlan cigányasszonyért 50 ft-ot sem ad senki...

alöksz róz 2019.01.24. 01:56:03

@Sir Bates dö Hól: és balcsinál az út szélén mennyi a szopás+dugás? egy jobbfélénél.
pesten nagykörúttól befele külföldinek 50 euró, magyarnak 30.

Sir Bates dö Hól 2019.01.24. 02:30:06

@alöksz róz: 4-10k között, szezon és forgalom szerint... a palotai szemétégetőnél meg állítólag 3-10 között...

Sir Bates dö Hól 2019.01.24. 02:32:07

@alöksz róz: én már innen ismerem őket, nem fogatlan vénségek:-)... itt összeszedtek napi 150-400€-t...

John Brennan 2019.01.24. 07:56:00

nyugaton elég sok afroázsiai szemét kapott már állampolgárságot, tehát valóban csökken az esélye a normális erőknek

Helga Beauty Salon. 2019.01.24. 08:55:23

@Ms.Cunnesburry:
1.Te hoztad fel a témát, most meg terelsz ezerrel. :D

2."Azért lejött a Szoppova látom"
Nem nagyon árnyaltad, a kapanyél is kilógott az erőltetett élcelődés mögül.

1.Nyuszifül kurvára nem én hoztam szóba, kb. a harmadik komment után nyomtam rá egy poént. Legalább olyat állíts amit nem lehet visszanézni.
2. Nem mondom én sem hogy életem poénja lett volna, de a te kommentedre nem akartam magasabb szintű választ.

Helga Beauty Salon. 2019.01.24. 08:58:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Lehet akkor ezt egy kámingáutnak venni? Rendszeresen mosott pöcsökkel foglalkozol? :))

Nem kámingáut, nem vagytok egyel többen! :D

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.24. 09:10:34

De, teljesen biztos, hogy a liberális erők (szocik, liberók, néppártiak) kevesebb kapnak idén, mint 5 éve.

midnightcoder2 2019.01.24. 09:23:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Naszóval, zokogtunk, de ott volt a remény, hogy az elkúró leváltható. Ha 2010 is várnunk kellett a maszop bukására, az bekövetkezett."

Egy fenét következett. Pont az a baja az ellenzéknek, hogy mind a DK, mind az MSZP a mai napig megkerülhetetlen tényezõ maradt. És Orbán pont ennek köszönheti hogy a hatalomból megy nyugdíjba. Ezek pont olyan kiváló madárijesztõk ma, mint anno az MSZP idején a különféle dísznáci csoportocskák voltak amivel õk riogatták az arra hajlamos polgárokat. Azzal a különbséggel persze, hogy azért az MSZP még mindig nem pár tíz fõs csoportocska. Ugyanakkor annyira soha nem lesznek már erõsek, hogy labdába rúgjanak Orbánék mellett.

Európai téridő 2019.01.24. 09:24:00

Senki sem mondta biztosra, hogy úgy lesz, mindenki nagy meccset jósol. Ennyi.

alöksz róz 2019.01.24. 10:17:21

@Sir Bates dö Hól: az komoly különbség. ha pesten a duplája a vidékinek, akkor más országokban is lehetnek hasonló területi eltérések. így nehéz összehasonlítani.

arabok balrol 2019.01.24. 10:20:27

Strassbourg messze van.

Az a lenyeg, mi van Budapesten, ahol a lippsi hatratores boritekolhato.

O-at fizet ra a bukmekerem hogy tavasszal is kiszopnak a lipsik.

arabok balrol 2019.01.24. 10:33:48

Strassbourg messze van.

Az a lenyeg, mi van Budapesten, ahol a lippsi hatratores boritekolhato.

O-at fizet ra a bukmekerem hogy tavasszal is kiszopnak a lipsik.

VT Man 2019.01.24. 10:46:37

@morpho:
"és még le is tolták a szaros faszt a torkodon, miután kivették a seggedből"

Na ne mar!

Tenyleg ide sullyedt a ballib ellenzek? Ez a szinvonal, a gecizes, a faszozas, a szarozas?

Igy akartok majd kormanyozni???

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.24. 12:04:19

@alöksz róz: "40-50 éves lestrapált kihullott hajú fogatlan cigányasszonyért"

Ez a tapasztalatod? Még erre is sajnálod a pénzt? :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.24. 12:08:11

@VT Man: "Ez a szinvonal, a gecizes, a faszozas, a szarozas?"

A bolsevik fideSSnél ez. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével jutalmazzák. :))

De kényesek lettünk, fideSSfasszopókám?

2019.01.24. 12:27:18

Merkel, Juncker: a múlt.

Macron : átmeneti percember.

Orbán , Salvini: a jövő.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.24. 12:36:30

@Hata Mari..: "a jövő"

A jövő az, hogy bedolgozó ország leszünk félanalfabéta összeszerelő munkásokkal, mert tönkretette a geci gazdád az oktatást. IS.

Sir Bates dö Hól 2019.01.24. 12:40:45

@alöksz róz: a palotai szemétégető az a XVI. kerület... sz'al pest...

Sir Bates dö Hól 2019.01.24. 12:47:06

@Hata Mari..: de jó, hogy itt vagy! még mindig várom a könyvek listáját! te vagy a szakértő;-)... én meg szívesen mélyíteném tudásomat a '45 utáni brit társadalmi, gazdasági és politikai történésekről;-)... sz'al várom a listát, hisz' magad szaktekintélynek állítottad be, azt ajánlva olvassak többet: mely , a témában alapműnek számító könyvekre gondoltál?;-)...

VT Man 2019.01.24. 14:30:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"fasszopókám"

Ujra csak gratulalni tudok a szinvonalhoz.

Remelem a kampanyban is lesznek majd online es teves hirdetesek, ahol a nepesseg felet fasszopozzatok.

2019.01.24. 17:54:35

@Helga Beauty Salon:

Ahogy akarod.:D
Szólhattál volna, hogy ennyire fontos számodra a győzelem.

GyMasa 2019.01.24. 18:00:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Jajj, cicuka, B+, a Boschnak Budapesten van Europa legnagyobb fejlesztokozpontja, ahol 2500 mernok dolgozik!
Es ezen kivul meg tobb masik ceg is jelen van.
Ne beszelj mar zoldsegeket...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.24. 18:11:22

@GyMasa: "a Boschnak Budapesten van Europa legnagyobb fejlesztokozpontja, ahol 2500 mernok dolgozik!"

... akik a geci elmúlt 8 éves uralkodása alatt voltak általános iskolások. :))

Vigyázz, mert téged élve fognak boncolni az angol tudósok. Nem értik, hogy agy nélkül hogy tudsz életben maradni. :))

Helga Beauty Salon. 2019.01.24. 18:12:40

@Ms.Cunnesburry: Ahogy akarod.:D
Szólhattál volna, hogy ennyire fontos számodra a győzelem..........

Ahoy szoplacsek baby! Nem vagy te ilyen nagylelkű, csak gúnyolódni próbálsz szerintem. :D Helyes, én is azt teszem!

GyMasa 2019.01.24. 18:26:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"... akik a geci elmúlt 8 éves uralkodása alatt voltak általános iskolások. :))

Vigyázz, mert téged élve fognak boncolni az angol tudósok. Nem értik, hogy agy nélkül hogy tudsz életben maradni. :))"
Latom, szamolni azt nem tudsz.
Pedig eddig azt hittem, hogy csak a leirt szoveg ertelmezesi kepesseged hianyzik.

2019.01.24. 21:22:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem, a jövő az, hogy szánalmas politikai oldalad a történelem szemétdombján fog megrohadni, és nemcsak itthon..:)

2019.01.24. 21:23:46

@Sir Bates dö Hól: Konkréten nem tudom, hogy miről beszélsz, de majd úgyis elmondod..

2019.01.24. 21:48:42

@Helga Beauty Salon:

A fenét! Ha gúnyolódni akarok, akkor gúnyolódom. Aztán rajtam is valaki, ilyen ez a popszakma.
Majdnem megtettem de szembe jutott, hogy talán meg kellene becsülnünk téged. Napról-napra romlik a trollháztartás felhozatala. Holnap olyanok jöhetnek, akik csak a vezényszavakat értik, az őket követők már azt sem. Térdig fogunk járni a folyamatábrákban, míg megértetjük velük a kérdést.
Különben sem volt semmi kedvem egész este oda-vissza lövöldözni egy tegnapi félmondaton.

Sir Bates dö Hól 2019.01.24. 22:26:35

@Hata Mari..: dehogynem tudod;-)... sz'al beszari frázispuffogtató vagy csupán;-)... akkor most saját magad jelölted ki a helyed: baribaszó ner-cseléd;-)...

alöksz róz 2019.01.24. 23:01:43

@Sir Bates dö Hól: neked lehet hogy pest :D
nekem már vidék. kinn van a picsába a határba.

alöksz róz 2019.01.24. 23:03:48

@Ms.Cunnesburry: "Különben sem volt semmi kedvem egész este oda-vissza lövöldözni egy tegnapi félmondaton." - akkor minek rugóztál rajta. nem kötelező semmire válaszolni

Spiritmonger 2019.01.24. 23:06:28

@Magánvéleményem: Pardavi Márta megér egy ajtócsapkodást, de csak akkor, ha hazamegy utána...

alöksz róz 2019.01.24. 23:07:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: hogy lásd, milyen gavallér vagyok, szívesen befizetlek egyre

alöksz róz 2019.01.25. 00:40:14

@Ms.Cunnesburry: nem feltétlenül.
de erősen ajánlott.
az adja a sava-borsát.

csak arra kellene figyelni, hogy ne menjen el túlzottan abba az irányba, el ne vesszen a mondanivaló. de ezt persze elég nehéz betartani a tagák és cicusok között

ja és védekezni bármilyen személyünk elleni támadás ellen szigorúan tilos, a fórumozók egyből kiszagolják a gyengeséget :D

alöksz róz 2019.01.25. 00:41:28

@Ms.Cunnesburry: és nem kell megsértődni, ha valaki meg akar cáfolni, hanem örülni kell neki :D

Sir Bates dö Hól 2019.01.25. 03:32:27

@alöksz róz: azok még a budapesti árak, 1100-as árpádfi;-)... (egyébként tényleg kint van;-)...)

Helga Beauty Salon. 2019.01.25. 08:31:36

@Ms.Cunnesburry: A fenét! Ha gúnyolódni akarok, akkor gúnyolódom. Aztán rajtam is valaki, ilyen ez a popszakma.
Majdnem megtettem de szembe jutott, hogy talán meg kellene becsülnünk téged. Napról-napra romlik a trollháztartás felhozatala. Holnap olyanok jöhetnek, akik csak a vezényszavakat értik, .........

Köszönöm, úgy látom van ebben némi elismerés.
A megbecsülést ugyan nem érzem, de nem is célom ezt itt kiváltani. Amennyiben elhagynám ezt a nagyszerű fórumot annak nem az elüldözés lenne az oka, hanem a végképp unalmassá váló viszontkommentek amiket kapok. Bár az is egy elüldözés és gyenge mentség gyanánt lehetne azt állítani hogy tudatos! :D

mgdé 2019.01.25. 11:46:50

@Helga Beauty Salon:

Helgácska, kiscsillag kedves, ennyire ne bízd el magad, bár ha kizárólag a saját nagyságod képzetétől tudsz elélvezni, hát - ami muszáj, az muszáj :P - tedd azt!
(Végső soron veszélytelenebb mint a normál mód, terhességgel ...)

Ugyanis, s most elnézést kérek, ha felébresztem, s ezzel összetöröm a kedves Helgácska édesdeden álmodozó rózsaszín hercegkisszonyszívecskéjét, MsC csak és kizárólag a női szolidaritás okán pátyolgatta kiskegyedet, nem pedig a "teljesítményed" (vagy mi a lófütty) bárminemű hozzáadott értéknek tekinthetősége okán. Mert olyat még nem sikerült produkálnod ...

Helga Beauty Salon. 2019.01.25. 11:58:21

@Én de genere Mi: " nem pedig a "teljesítményed" (vagy mi a lófütty) bárminemű hozzáadott értéknek tekinthetősége okán. Mert olyat még nem sikerült produkálnod ..."

Hiába próbálod ledegradálni a teljesítményemet, nem fog menni! :D A majomketreceteknél végzett praktikáim mindig sikerrel járnak, a mostani esetben is előugrottál felajzott vöröslő seggű páviánként hogy rám zúdítsd a padlón fellelhető zöldséget és régebbi ürülékedet!
Mi ez ha nem siker! :D

Helga Beauty Salon. 2019.01.25. 12:30:12

@Én de genere Mi: Tényleg igaz hogy kissé nagyképű voltam, látod elismerem, tehát fejlődőképes vagyok. Az építőjellegű kritikát mindig elfogadom, még akkor is ha a hibára ilyen ostoba öntelt pojáca mutat rá mint te! :D :P Háháháhá! Faszfej!

mgdé 2019.01.25. 13:10:26

@Helga Beauty Salon:

Helgácska kiscsillag, sajnos hiába epedezel, pláne hiába riszálod magad, szilikonszájú, 'okosba' szabott mellű, rajzolt szemöldökű, szolin ropogósra sült bőrű, műszőke félhivatásosok semennyire nem érdekelnek, még ha azok az érdekes, elrajzolt szvasztika minták a tomporon egyes - még sandokani mércével is merész - alsóindiai etnográfusok tudományos érdeklődését fel is keltenék ... :P

alöksz róz 2019.01.25. 13:19:03

@Én de genere Mi: viszonyítás kérdése. hozzátok képest kimondottan jónak számít a teljesítménye.

mgdé 2019.01.25. 14:55:33

@alöksz róz:

Miért, mit vezet? Országot, nemzetközi konszernt, vadászgépet, szupermozdonyt, vagy mit? :)

2019.01.25. 15:16:47

@alöksz róz:

Kösz az íratlan szabályok ismertetését. Így már tisztább a kép. :)

2019.01.25. 15:31:46

@alöksz róz:

Ok. De cáfolat legyen, ne hányás.

Helga Beauty Salon. 2019.01.25. 15:44:32

@Ms.Cunnesburry: Tudod mi a legszebb? Igazából a komment nem is neked szólt, arra számítottam hogy taga beindul a mosatlan pöcs dumára és kerekedik egy jó kis móka!
Sajnos taga már ismer és megneszelte hogy egy nagy adag virtuális öklözőzsírral készülök kedveskedni, így nem reagált! :D

2019.01.25. 15:51:39

@Helga Beauty Salon:

Ugye milyen bosszantó, ha nem működnek a jól bevált módszerek? :D
Egyszersmint üdítő is, most kerehetsz újabb piros gombot rajta.
Nem olyan egyszerű ám a pasi, amilyennek látszik.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.25. 16:16:55

@Ms.Cunnesburry: "kereshetsz újabb piros gombot rajta."

:))

"Nem olyan egyszerű ám a pasi"

Taga itt a legviccesebb hazafi.

Sőt ez külön-külön is igaz. Taga itt a legviccesebb, és még hazafi is.

2019.01.25. 16:26:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Az a helyzet drága barátom, hogy itt mindenki hazafi. Vagyis inkább fél hazafi, mert két táborra szakadt az ország.
És most teljesen mindegy, hogy miért, ahogy az is, ki van többségben.
Óriási energiákat ölünk egymás pocskondiázásába. Más nemzetek találnak legalább néhány kapcsolódási pontot. Ezért is haladnak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.25. 17:22:27

@Ms.Cunnesburry: Ne legyél már ennyire polkorrekt. Aki örül az ország romlásának, az nem hazafi. A fideSSmaffiában nem találsz.

"Óriási energiákat ölünk egymás pocskondiázásába."

Ne csinálj már úgy, mintha ez szimmetrikus lenne.

2019.01.25. 17:58:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Jó, nem leszek polkorrekt. Kurvára tele a tököm a hazafizással. Mindegy, hogy egyik vagy másik oldal teszi. A többségnek különben is Mel Gibson ugrik be először.
Áll a két tábor az árok szembeni oldalán, ezzel tölti az időt. Ez már nemcsak a két /vagy több/fanklubbra érvényes, hanem az egész országra.
Egy trágya szart nem lehet odébb toln i/by Markos-Nádas/ anékül, hogy ne akasztanának rád ilyen-olyan jelzőt.
Azt hiszed ez csak a fidesz hibája? Dehogy! Mindenki részt vesz a társasjátékban. Az ellenzéknek 8 hónappal a választás UTÁN jut eszébe összefogni. Akkor ébredtek rá, hogy a fidesz mindent megtehet? Elég késő, Csipkerózsa!
Azt is baromi nagy frázispuffogtatás kíséretében teszik.
Az ellenkező oldalon harmadrendű bohócok cincálják szét mindazt, ami előre vihetné Magyarországot. Az oktatást, a tudományt, a művészeteket. Közben az istenadta nép örül, ha legalább ugyanolyan színvonalon él, mint Kádár idejében. Hónap végén alig jut kenyérre, de retteg a migránsoktól és Sorostól stb.
Nincs konszenzus, nincs egy kapcsolódási pont, amiben egyetértenének.
Van ebben szimmetria, a felelősség szimmetriája.
Az átlagpolgárt agyonnyomja a politikum.

6.Lenin 2019.01.25. 18:26:11

@Ms.Cunnesburry:

"Az ellenkező oldalon harmadrendű bohócok cincálják szét mindazt, ami előre vihetné Magyarországot. Az oktatást, a tudományt, a művészeteket. Közben az istenadta nép örül, ha legalább ugyanolyan színvonalon él, mint Kádár idejében. Hónap végén alig jut kenyérre, de retteg a migránsoktól és Sorostól stb.
Nincs konszenzus, nincs egy kapcsolódási pont, amiben egyetértenének. "

Miben kéne 1etérteni veled? Ebben a szövegben?
Mit jelentene neked a konszenzus? Mi az a közös érdek, mit te is eltudnál támogatni?
Ha mindenki kritika nélkül elfogadná a te/ti véleményeteket? Az nem konszenzus.

2019.01.25. 18:58:30

@6.Lenin:

A politikai adok-kapokon túl létezik ám egy ország, amit vezetni kell/ene.
Mondok példákat a konszenzusra- megállapodásra.
Szlovákiában tavaly indult az egészségügy 2030-ig tartó reformja. Ami a politikai ellenfelek, a szakértők és az érintettek egyeztetésével kezdődött. Mivel 2020-ban választások lesznek, talán kormányváltás is, így szükség volt megállapodni az átalakítás sarkalatos pontjaiban, ami mindegyik fél számára elfogadható.
Ugyanez zajlott a szakképzés átalakításánál, a közszolgálati tv, rádió működésének szabályozásánál.
A politikai konszenzus szerintem azt jelenti, hogy az érdekelt felek addig tárgyalnak, míg megállapodnak egy számukra és az ország számára legmegfelelőbb cselekevési tervben. Amit aztán nem tesznek politikai csatározások tárgyává.
Mert annak aztán semmi értelme, hogy 4-8-12-16 évente másfelé rántsák a kormányrudat.

6.Lenin 2019.01.25. 19:06:39

@Ms.Cunnesburry:

Olyasmit eltudsz képzelni, hogy szlovákok szidnák Szlovákiát, a szlovák nemzetet, mondjuk a csehek, magyarok előtt, pedig más-más politikai oldalhoz tartoznak?
Vagy a saját nemzetüket, hazájukat(?) megalázóan szidnák akár egymás előtt is?

2019.01.25. 19:30:16

@6.Lenin:

A mecsiari időkben folyamatosan ez történt. A kettészakított társadalom egymást gyilkolta. Az egyik félnek tök normális volt a köztársasági elnök fiának elrablása, a titkosszolgálat maffiaszerű ügyletei, a meghekkelt népszavazás és a gyilkos kommandó tagjainak amnesztiája.
A másik fél mindezt abnormálisnak, elfogadhatatlannak tartotta. Egyetlen fegyverük a nyilvánosság volt. Rólunk cikkezett akkoriban a világsajtó. Igen, szlovákok szidták Szlovákiát, a szlovák nemzetnek azt a részét, akik támogatták a rezsimet.

Jelenleg hasonló zajlik, de kissé más formában. Most már nincs a kormánynak fanatikus tábora.
Az újságíró gyilkosság és az azt követően napvilágra került, kormányszintig érő korrupciós ügyek sorozata észhez térítette az embereket.
Pedig Fico elterelésként bevetette a sorosozást, a soros-ügynöközést is. De erre már senki nem volt vevő. Visszafelé sült el a dolog, neki kellett távoznia.

6.Lenin 2019.01.25. 19:35:23

@Ms.Cunnesburry:

Látom nem értetted. Mind1.

2019.01.25. 19:53:42

@6.Lenin:

Nem. Valóban nem értem, miért akarod mindenáron kihúzni belőlem az általad elvárt választ.

6.Lenin 2019.01.25. 20:11:09

@Ms.Cunnesburry:

Kíváncsi voltam, hogy valóban azonos mentalitásúnak tartod a szlovákokat és a magyarokat. Te szerintem nem tudsz szabadulni, hogy ne úgy nézd a dogokat, hogy aki veled 1etért, az hazafi, aki nem, az nem.
Pedig talán itt van 1 jó nagy eltérés (vagy csak ott is volt?). Bár én mást tapasztaltam a TA3 műsoraiban.
Igaz, hogy nyugat, és közép Szlovákiát annyira (ritkábban jártam arra, mint Kelet-Szlovákiában) nem ismerem, kevesebb emberrel beszélgettem személyesen.

Én elég nagy eltérést tapasztaltam a két nemzet mentalitása közt, (nemzeti önérzetre gondolok), nem az egymás közti politikai adok-kapok-ra gondoltam.
Te ott magyarok közt lax?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.25. 20:49:54

@Ms.Cunnesburry: "Kurvára tele a tököm a hazafizással."

Attól, hogy a fideSS túlhasználja, és rosszul használja, még létezik ez a fogalom. Ahogy a "nemzeti" szót is a trafik alternatívájaként használják- nekik minden szar nemzeti -, nem veszíti el az eredeti jelentését.

Értelek, de a fideSStől függetlenül nem tudok, és nem akarok más szót használni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.01.25. 20:53:55

@Ms.Cunnesburry: "nem értem, miért akarod mindenáron kihúzni belőlem"

Csak trollkodik. Beszéltet, hogy ellentmondhasson neked. Tök mindegy, mit mondasz, nem is figyel rád. Nem értem, miért nem érted.

2019.01.25. 22:13:15

@6.Lenin:

Hazafi.:D
Pár kommentel följebb épp erről írtam.
Magyarok között lakom, de közel a nyelvhatárhoz. Munkámból adódóan folyamatosan kapcsolatban vagyok szlovákokkal. Igaz, folyó ügyekről beszélgetünk nem nemzeti önérzetről.
Szerintem nem mentalitás kérdése, hanem a közegé, amelyben élünk.

alöksz róz 2019.01.25. 23:01:10

@Ms.Cunnesburry: egy kis oltást azért el lehet viselni
és megeshet minden userrel (ez elég gendersemleges? XD), hogy egy kicsit túl komolyan veszi a fórumozást :-)
süti beállítások módosítása