B1 blogcsalád



Orbánék izraeli szövetségeseiknek engednék meg, hogy zsidó áldozatokat keressenek a Dunában

Véletlenek egész sora kellett

2019. január 18. - Spitz and Deutsch

A szélsőjobboldali izraeli- és a magyar belügyminiszter állítólag a közelmúltban megállapodott, hogy egy ortodox vallási háttérrel rendelkező civil szervezet búvárai a Duna fenekén a holokauszt idején meggyilkolt emberek csontjait megkeressék, s az áldozatokat Izraelben – más hírek szerint Magyarországon – eltemessék.
margit_hid_zsido_csontoke00002.jpg

 A csontok a Margit híd lábánál

„Hajnalban egy nyilas járőrbe ütköztem, igazoltattak. semmilyen papírom ne volt. Bevittek a nyilas házba. Délután behoztak egy hozzám hasonló korú, fiatal lányt. Körülbelül annyi idős volt, mint én.  Elmondta, hogy az éjszakát fönt töltötte a vezetőnél, aki megígérté, hogy megkegyelmez neki. Sorba állítottak bennünket, lehettünk olyan 40-en körülbelül és elindítottak minket  a Duna part felé A Duna parthoz érve ez a lány ez az egyik ilyen nyilasnak átkulcsolta a lábát, leborult előtte és úgy könyörgött, ez mellettem zajlott le, úgyhogy erre én vissza tudok emlékezni. Könyörgött az életéért, sirt, jajgatott, hogy hát őt megígértek, hogy nem fogják kivégezni. Ahogy átfogta a lábát ennek a nyilasnak ez rugdosta és egy nyilas odaugrott és beleszúrt a lányba és ott összecsuklott a lány. Láttam, hogy a menekülésnek egyetlen útja van és beleugrottama  Dunába, Sokáig hallottam a lövéseket.”

Az ötletet az akcióhoz az adhatta, hogy néhány éve a Margithíd felújításakor egy leszakadt fémlap alá szorulva emberi maradványokat, ruhafoszlányokat találtak. Az rögtön szóbakerült, hogy meggyilkolt zsidók maradványai lehetnek, s esetleg  zsidó temetőben, zsidó szertartás szerint kellene őket immár végre eltemetni.

Hosszú ideig azonban az ügy nem haladt előre. S nem kevesen akadtak, akik raklapszám szállították az ellenérveket. Ezek egy részével érdemes volt foglalkozni, más része csak a szokásos akadékoskodás volt, amely minden próbálkozást kísér errefelé, ha csinálni próbálsz valamit.

Bonyolította később a dolgot, hogy amint kezdett egyre világosabb lenni, hogy szinte bizonyos és letagadhatatlan, hogy megölt zsidókról van szó, hirtelen többen felismerték a politikai propaganda lehetőségét egy esetleges temetésben. S jó darabig nem segítette a megoldást a zsidó közösségek közti vita. (És, hogy kicsit előre ugorjunk, végül példás egységben vettek részt a temetés megszervezésében és lebonyolításában.)

A csontokat – de hogy Frölich Róbert főrabbit idézzük: nem csontokról, hanem emberekről van szó

– az Igazságügyi Szakértői és Kutatói Intézet vizsgálta. És később itt is őrizték őket.

Ugyan a zsidó hitközség kérte, hogy adják át ezeket nekik, hogy eltemethessék – akár azzal együtt is, hogy ha kiderül, mégsem zsidók lettek volna  - akkor is jár nekik az emberi temetés.

De ekkoriban már a Fidesz kormány emlékezetpolitikájának a lényege az volt: Magyarország áldozata volt a németeknek. A magyarok nem vettek részt a gyilkosságokban, azt a németek művelték.

Egy ilyen temetés viszont arra hívta volna fel a figyelmet, hogy bizony voltak olyan magyarok, akik gyilkoltak. A Duna parti mészárlásokat mégsem lehetett a németekre fogni.

Ment a tilitoli. Lázár János akkori minisztertől a fővárosi önkormányzatig és vissza.

Ellenérveket lehetett találni. S bár a csontok kora, a megmaradt ruhadarabok cipők a kort eléggé behatárolták, sőt egyes csontdarabokon lövésnyomok is felfedezhetőek voltak, azért tudjuk, a  csontok nem beszélnek.(Érdekes módon az a koponyadarab, amin látszott elég jól a lövésnyom, eltűnt, megsemmisült, elporladt. Éppen az.)

margit_hid_zsido_csontoke00003.jpg

Kétségtelen tény, 1944 november 4-én a Margithíd egyik szárnya felrobbant. A hídon rengetegen voltak, sokan a Dunába zuhantak. Gyalogosok is,  a hídon éppen átmenő villamos utasokkal együtt, éppen úgy, mint például egy teherautó, amelyik munkaszolgálatosokat szállított.

Sokan meghaltak a hideg vízben, többeket kimentettek.

A pontos szám nem ismert és a korabeli sajtó sem közölt semmit a tragédiáról, csak jóval később, ugyanis aznap tette le az esküt a szentkoronára, a főpapok és más notabilitások előtt Szálasi Ferenc és az akkori sajtóirányítás úgy gondotla, kár lenne elrontani ezt a „szép” eseményt ezzel.

Később aztán születtek áramlástani szakvélemények, amely szerint nem a felrobbant hídról vízbe került emberek maradványa lehet ez. Ráadásul a csontok éppen egy robbanáskor leszakadt nagy fémlemez alá szorultak be – vagyis ezeknek a testeknek később kellett ide kerülniük.

A hivatalok gyártották az iratoka és az elelnérveket. Még azzal is megpróbálkoztak, amikor már nagyon nem lehetett letagadni a dolot, hogy azért nem adják kia  csontokat, mert nem tdják, hogy az egymásal huzakodó zsidó szerveztek közül kinek adják oda. Pechükre a zsidó szervezetek elég hamar megegyeztek. Akkor még jött az ökumenikus temetés ötlete – még az is jobb, mint egy zsidó alapon. Mindent megpróbáltak.

 

„A Duna-parton több száz meztelen hulla van papírral letakarva. Jobbára zsidók a gettóból, s olyanok, akiket télachon – szökés közben - elfogtak. Várják az időt, amikor a Duna felenged, oda dobják őket >>örök nyugalomra<<. Ott feküsznek a parton, a Korzón, ahol egykoron sétáltak.

(Lévai Jenő:   „csak ember kezébe ne essek én”)

A helyzetet legjobban az akkori amerikai nagykövet, Eleni Tsakopoulos Kounalakis jellemezte magyarországi működéséről szóló könyvében. A következőket írta minderről, 2011-ben, amikor az első hírek megjelentek:

„Amikor erről a tragikus leletről olvastam, a közönség szörnyülködésére és sajnálkozására számítottam, de legalábbis kíváncsiságára, ám a hírnek szinte semmi visszhangja nem volt. A rendőrség később sem adott tájékoztatást, emlékszertartás sem volt. Amikor később zsidó csoportokkal beszéltem, azt állították, nem kaptak információt arról, mi történt a csontvázakkal, miután a rendőrség végzett a vizsgálatokkal és nem kaptak lehetőséget sem, hogy eltemessék azokat.

Rájöttem, hogy Magyarországon a probléma nem egyszerűen az antiszemita, neofasiszta hangok és tettek erősödése jelenti. A magyar társadalom egésze aránytalan passzivitással, apátiával reagált a radikális hangokra. A híd alatti csontvázak esetében úgy tetszett, a legtöbb ember inkább azt kívánta volna, hogy azok, az emlékekkel együtt, maradjanak ott a Duna hideg vizében.”

 Közben az igazságügyi szakértő megállapította: „A csontmaradványok között női és féfinemű személyektől származókat is találtunk ill. gyermek csontok is fellelhetőek voltak. Az egyik koponyán olyan anyaghiánnyal járó sérülést találtunk, mely típusosan lövés bemeneti nyílásra jellegzetes, a sérülés elhelyezkedése alapján idegenkezűség gyanúja felmerült.”

A rendőrségen kihallgatott egyik búvár azt is elmondta, hogy találtak olyan lábszárcsontot, amelyik még benne volt a cipőben, koponyát, amelyben látható volt még az összezsugorodott agy. A búvár azt is elmondta, hogy egy olyan lemez alá beszorulva találták meg mindezeket, amely fémlemez a Margit híd felrobbanásakor került a folyóba majd a mederbe ferdén beágyazódott, ezért nem tudta a víz továbbsodornia a maradványokat, mert ezen fennakadtak.

Mindez újabb fontos érv amellett, hogy nem a robbanáskor kerültek az emberek a vízbe, hanem később, amikor már beágyazódott a lemez.

margit_hid_margit_hi_d_118_1.jpg

Egy újabb – molekuláris genetikai – vizsgálat azt is kimutatta „a csontmaradványok olyan személyektől származhattak, akik „lehettek egy kisebb közösség tagjai.”

Ennek ellenére, valóban, mint ahogy a nagykövet írta, mintha mindenkinek egyszerűbb lett volna, ha elfeledkezik a történetről.

A Duna parti gyilkosságokról számtalan dokumentum, visszaemlékezés szól. Arról is, hogy a holtteteket próbálták összegyűjteni a folyóból.

„(A felszabadulás után) az első három vagy négy hónapban a  Dunába bedobott áldozatokat szedtük ki és agnoszkáltuk, vagy egy fél évig is.” Idézte fel a katonai ellenállásban is résztvevő Thassy Jenő, aki a háború után egy ideig rendőrként szolgált.

 2015 nyarán derült ki, hogy az igazságügyi szakértői intézetben Dr. Susa Éva konzulensi tevékenysége mellett Dudás Eszter szakdolgozatát a csontmaradványok genetikai értékeléséről írta. S arra jutott, hogy azok, akiktől értékelhető mintát lehetett venni, zsidók. (Sokan fölhorgadtak, miként lehet ezt DNS-ből megállapítani. Dudás Eszter szakdolgozata az interneten elérhető, akit érdekel, olvassa el. Most elég legyen annyi, hogy statisztikai módszerek segítségével nagy bizonyossággal kimondható mindez.)
A hatóságok még próbálkoztak azzal, hogy ökumenikus temetés keretében, egy köztemetőben hantolják el a maradványokat.

Mégis jobb ez így – kevésbé „holocaustos” De addigra már a zsidó közösségek a sarkukra álltak, s rendelkeztek valóban komoly bizonyítékokkal az áldozatok zsidó voltára. S a főváros hatáskörébe került ügyben a neológ, az ortodox és a lubavicsi közösségek képviselői egyhangúlag és közösen kijelentették: ragaszkodnak a zsidó temetéshez. (A zsidó törvények és  a hagyomány egyértelműen fogalmaz: a lehető leghamarabb el kell temetni mindenkit.)

A méltó temetéssel nem ért véget a történet.

A magyar hivatalosságok jó bürokrata módjára tehát a legkülönfélébb módon húzták az időt. Bár egy kis civil kezdeményezés próbálta a hatóságokat is és a zsidó szervezeteket is rávenni – végülis eredménnyel – a temetésre, az eseménynek külföldön is híre ment. 

Először akkor tűnt fel a színen a Zaka búvárcsapata és már ekkor szóbakerült, hogy keresnének további csontokat.

Azt persze nem tudjuk, rejt-e ilyeneket a folyó vagy az évtizedek alatt továbbsodródtak. A Margit hídi történet egészen speciális, véletlenek hosszú sora kellett ahhoz, hogy alakuljon a  dolog. A folyóban csontokat keresni 75 év után kisebb eséllyel kecsegtet, mint tűt a szénakazalban.

Akkor ugyan felvetették a Zaka-nak, hogy segítsen például a máig fel nem tárt, de biztosan létező Kőszeg környéki tömegsírt vagy sírokat megkeresni, amelyet a magyar hatóságok mindig igérgetnek, de persze még semmit sem tettek érdemben, dehát a búvár már csak olyan, hogy merülni akar.

Közben a politika is rátalált a történetre. A ma ellenzéki, liberális Jair Lapid – korábbi miniszterelnök helyettes próbálta elérni, hogy a Zaka emberei kutathassanak.„Többször beszéltünk az izraeli magyar nagykövettel, aki részletesen ismeri az ügyet. Lapid úr telefonon beszélt Szijjártó Péter külügyminiszterrel és írt is neki, csakúgy, mint a miniszterelnöknek és a miniszterelnök-helyettesnek. Júliusban találkozott továbbá a parlament alelnökével, aki Izraelben járt egy küldöttség keretében és a legfelsőbb bíróság elnökével is” – idézték 2016-ban az egyébként magyar gyökerekkel rendelkező Lapid munkatársait, és semmi sem történt.

Most azonban, hogy a rovott múltú Arije Deri – aki Netanjahu kormányának a tagja – kérte, úgy tűnik rögtön engedékenyebbek lettek a magyar hatóságok. Közvetítőnek a Sorsok háza körül is mozgolódó Köves Slomot nevezték ki.

 Közben a MAZSIHISZ közleményben tiltakozott.

„A holtak nyughelyének megzavarása bonyolult és érzékeny kérdéskör. Az esetlegesen fellelhető csontok után kutatni felesleges, sérti a kutatás közben megtalált zsidó vagy nemzsidó holtak nyugalmát és méltóságát, sérti a haláchát” (zsidó vallásjogot).


A maradványok Izraelbe történő szállításának indoka – miszerint csak ott lehet zsidó tradíciók szerint eltemetni őket – figyelmen kívül hagy releváns halachikus megfontolásokat és dehonesztálja a magyarországi zsidó diaszpórát. Közösségünket felkavarta a kutatás híre, különösen az esetlegesen megtalált maradványok minden körülmények közötti Izraelbe szállítása. 


Fentiekre tekintettel a Mazsihisz elnöke levélben kérte Magyarország és Izrael Állama belügyminisztereitől a semmivel nem indokolható kutatások felfüggesztését. 

 

Végül egy részlet a zuglói nyilasper jegyzőkönyvéből, ahol a Duna parti kivégzésekről tettek vallomást a vádlottak:

  • A Duna parton, háttal a Dunának állítottuk fel őket és egy-két méter távolságból lőttünk rájuk kéremszépen.
  • Ezek a szerencsétlenek maguktól, szépen lementek a Duna partra?
  • Természetesen, nem simám. Úgy kellett őket lehúzni, hát ugye félelmükben…
  • Egy szót nem szóltak?
  • Dehogyisnem Félelmükben, mert hát emberek voltak, félelmükben ugye ordítottak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6514568476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.18. 09:14:38

Felháborító, hogy Zorbán holokauszttagadó, antiszemita izraeliekkel paktált le, nem?

látjátok feleim szümtükkel 2019.01.18. 10:05:42

@balcán maxval birca:

Igen, felháborító. Főleg a holokuszttagadó jelző mondatodban.

Meg az is felháborító, hogy állami csinadrattával gülbabáztak, meg szulejmánoztak, de azokat akik a magyar földön, magyar állampolgárként gyilkoltak meg - esetenként magyarok - a második világháborúban, a magyar állam nem képes a saját veszteségének, és saját halottjainak tekintve eltemetni.

Helga Beauty Salon. 2019.01.18. 10:14:06

A szélsőjobboldali izraeli- és a magyar belügyminiszter állítólag a közelmúltban megállapodott,.......

Micsoda fogalmazási anomália! Egy szélsőjobboldali automatice náci, fasiszta, nyilas és antiszemita kategória, de ez itt Izraeli! :DDDDDD
Előbb gondolkodunk, azután fogalmazunk!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.18. 10:21:00

@látjátok feleim szümtükkel:

Izrael kérése volt ez , miért gond ezt teljesíteni?

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.18. 10:21:45

@Helga Beauty Salon:

Valójában mindenki aki nem liberális, az náci. Zéró tolerancia van!

Helga Beauty Salon. 2019.01.18. 11:06:52

@látjátok feleim szümtükkel:" Meg az is felháborító, hogy állami csinadrattával gülbabáztak, meg szulejmánoztak, de azokat akik a magyar földön, magyar állampolgárként gyilkoltak meg - esetenként magyarok - a második világháborúban, a magyar állam nem képes a saját veszteségének, és saját halottjainak tekintve eltemetni."

Konkrétan a magyar állam alatt kiket értesz, kik a felháborodásod tárgyai? 72 éve történt és ez alatt az eltelt idő alatt elég színes kompániák követték egymást a magyar állam képviselőiként és nagyobb részük hogy úgy mondjam, egészen közel állt a sértettekhez, de még csak elméletileg sem vetődött fel hogy kiszedjék őket!
Most pedig elkezdték és bárkinek az ötlete is volt, de elindult, úgyhogy mi a f.szt háborogsz te itt? Be lehet fejezni ezt a van rajta sapka, nincs rajta sapka műsort debil barátom!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.18. 12:32:50

@látjátok feleim szümtükkel: Minden civil és sorozott halott egyben áldozat is (mindegyik oldalon). Bármelyik sorozott kiskatonát ha megkérdeztek volna hogy mi szeretnél lenni? Hősi halott? Vesztes hadifogoly (bár ez utóbbi státusz Genftől távolodva egyre kevésbé volt biztonságos)? Gyanítom túlnyomó többség kihagyta volna a hősi halál lehetőségét.

Rosszul tetted fel a kérdést. Ugyanis nem a magyar állam csinálta azt amit csinált (magyar állampolgárokkal az ávéha), hanem a magyar bábállam. Akkor túlnyomó szojvet és minyurka ámerikai irányú kollaborációval.

Mai napság mintha megfordult volna a kollabora nagyságrendje (első lettek az amik), elismerve hogy az oroszok az utóbbi 5. évben igencsak belehúztak.

Most is bábállamban élünk, ezért nincs megengedve saját (ártatlan civil) halottainknak a végső tisztesség (és a hóhéroknak a legalább halála utáni - jelképes . bünti) . :-(

illaim 2019.01.18. 13:40:28

@rdos: Alapvető fogalmak jelentésével nem vagy tisztában, vagy szándékosan terelsz! Pld. "bábállam". Ne uszíts!

paraszthajszal 2019.01.18. 14:31:07

@illaim: A nyilas hatalomátvétel idején már régen itt volt a német hadsereg, nem? Azt ne mondja nekem senki, hogy Szálasi (Szalosjan) választás útján került hatalomra, a magyar választópolgárok támogatásával!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.18. 15:12:46

Gondolkoztam @illaim: . :-) Állítólag azt még szabad. Ha már a fogalmak jelentése. Magamat idézem. "Mai napság mintha megfordult volna a kollabora nagyságrendje"

"mintha"

Ha van jobb magyarázatod korlátozott önrendelkezésünkre és annak történelmi előzményeire, ne kímélj, mondjad. Ha csak személyeskedésre fogja futni részedről, akkor trolltartóba raklak. :-( Remélem jól megszepiztél? :-)

Emmett Brown 2019.01.18. 15:19:05

hát erre aztán óriási szükség van...

István Tamasi 2019.01.18. 15:19:33

@rdos: Tehát te egy izraelita vallású vagy hogy jogot vindikáltál magadnak beleszólni a témába. Melyik hitközség melyik rabbijához tartozol?

István Tamasi 2019.01.18. 15:20:54

@Helga Beauty Salon: Ugyebár te is izraelita vallású vagy hogy jogot követeltél magadnak beleszólni ebbe a témába. Melyik rabbi alá tartozol?

2019.01.18. 15:31:48

@István Tamasi:

"Helga Beauty Salon"

ez a fidesstakony egész nap blogol, anyját ebből táplálja, amit O1G ad ezért neki.

Helga Beauty Salon. 2019.01.18. 15:33:05

@István Tamasi: : Ugyebár te is izraelita vallású vagy hogy jogot követeltél magadnak beleszólni ebbe a témába.

Nem bazmeg, a most uralkodó felfogás szerint én lőttelek be benneteket a Dunába!
Részemről leszarom, eddig sem emiatt izgattam magam, tényleg zsidó téma, viszont szokás szerint zsidóék csinálják a hepajt, ez sem jó nekik, és természetesen mivel dumában nagyok, ugyanazokkal az érvekkel megmagyarázza az egyik tábor hogy miért kell kiszedni őket, ami a másik tábornak arra érv, hogy hagyni kell őket! Kolosszális! Amúgy még azt akarom mondani hogy magasról leszarlak és abba szólok bele amibe akarok, függetlenül attól hogy ez tetszik neked, vagy sem! Érdekel még valami?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.18. 15:33:36

@István Tamasi: Vallásomhoz, ... közöd nincsen, ahogy másnak sem. Magánügy.

Azt hiszem abban megállapodhatunk, hogy minden áldozatnak joga van a végtisztességhez. Bár például a vörös hadsereg és a wermacht egységei nem kímélték egymást és azóta a szovjet és német és magyar katonatemetőben békésen elvannak egymás mellett az áldozatok (nem hősi halottak).

Ahogy az ávéhá húsdarálóiból a Dunába eresztett soktízezer magyar "tetem pép" esetében sem, így a Dunába lőtt zsidó honfitársaink esetében sem lesz egyszerű a végtisztesség megadása, de persze próbálkozni lehet és ha lehet akkor kell is. :-( Nekik talán ha a csontjaik megmaradtak. :-(

2019.01.18. 15:36:32

@Helga Beauty Salon:

"Érdekel még valami?"

dugod e az mszp-s anyádat?

István Tamasi 2019.01.18. 15:38:42

@Helga Beauty Salon:
Még elmondhatod azt is hogyan ízlik O1G hátsójából a barna.

István Tamasi 2019.01.18. 15:41:06

@rdos: " .. az ávéhá húsdarálóiból a Dunába eresztett soktízezer magyar 'tetem pép' esetében" Igen, abban az esetben is csak hazudozol.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.01.18. 15:49:49

@István Tamasi: 2. alkalommal személyeskedtél, pedig lehet hogy csak tévedtem. Nem pedig hazudtam. Honnan veszem? Az érdeklődés hiányában a TV-ben csak egyszer bemutatott filmből vettem a húsdarálót. És még mást is. Szűk 3 óra alatt meg lehet nézni. Ha akarod utána még beszélgethetünk. Ha nem akarod és nem fogom kezdeményezni.

avosok.atw.hu/

Emmett Brown 2019.01.18. 16:00:21

@paraszthajszal: akkor viszont az ÁVHzást is kell ám engedni, mert a szovjet befolyás ugyanannyira áll meg mint a német 10 évvel korábban.

Igen, mindkét mocsok rendszerben voltak szarházik akik kiszolgálták/vezették, őket terheli a felelősség és ennyi.

kunzoo 2019.01.18. 16:47:25

Ebben a kérdésben nincs jó döntés. Ha nem engedi meg, akkor most nácik lennénk, akik még azt sem engedik hogy az áldozatokat felkutassák.

taga20 2019.01.18. 18:02:32

@Helga Beauty Salon:

helga testvért várják a dunaparton, a cipőknél, me meg kéne szakérteni egy zsidó témát.

Helga Beauty Salon. 2019.01.18. 18:08:48

@taga20: meg kéne szakérteni egy zsidó témát.....

Megmetéljelek? Nem fogod megköszönni!

azigaziraptor 2019.01.18. 18:12:41

Nekem csak 1 kérdésem lenne: nem magyar állampolgárok voltak "véletlenül" azok, akiket a Dunába lőttek?
Akkor miért nem itt temetik el őket?
Akár a Kozma utcában, akár Farkasréten!

azigaziraptor 2019.01.18. 18:15:27

@Helga Beauty Salon:
Látod, milyen ostoba vagy pubi?
Nem meg, hanem körül!

azigaziraptor 2019.01.18. 18:16:34

@taga20:
Figyu!
Hagyd az agyatlant! :-)

taga20 2019.01.18. 20:02:37

@Helga Beauty Salon: a családodat makszimum, te beteg fasz.

taga20 2019.01.18. 20:04:35

@azigaziraptor: helga nyilas testvért így szeretjük:)

Helga Beauty Salon. 2019.01.18. 21:05:22

@taga20: @azigaziraptor: Mindkettőtöknek vállalom a műveletet, utána következik a menetvágó! 8-as elég lesz szerintem, amilyen töketlenek vagytok!

taga20 2019.01.18. 21:17:15

@Helga Beauty Salon: az a 8-as az mi te közmunkás? meséjj mit tanultál az árok parton!:))

ariel1 2019.01.19. 09:56:06

Azért megjegyzem, hogy emberekről van szó! Pont mint az elesett magyar katonáknak, úgy a Dunába lőtt zsidóknak is jár a végtisztesség. Az. hogy politikát csinálnak belőle egyes emberek, az jellemzi őket.

Nancsibacsi 2019.01.19. 11:29:25

Várjál baz, összezavarodtam: akkor most van náci zsidó, meg nem náci zsidó, és onnan lehet felismerni hogy kezet fogott-e már Viktorral?

taga20 2019.01.19. 11:45:20

@Nancsibacsi: nyugger, te már akkor összezavarodtál, mikor anyád kitolt.

azigaziraptor 2019.01.19. 13:12:18

@Helga Beauty Salon:
De a te seggedet már annyira kitágították, h simán csúszkál benne a 1 1/2"-os vascső!

Nancsibacsi 2019.01.19. 14:38:50

@taga20: Kösz a felvilágosítást - ezután BIZTOS a gazdádra fogok szavazni - mehetsz a prémiumért.

taga20 2019.01.19. 14:52:35

@Nancsibacsi: nem világosítottalak fel fityeszzombi, csak a pofádba dobtam a saját szarodat.

ne meny a kasszához, me nem foksz semmit kapni ezekért a fogyatékos kommentjeidért.

szép még lehecc, geci! O1G!

midnightcoder2 2019.01.19. 20:22:40

Szegény Orbán sehogy nem tud jól kijönni ebből a dologból. Ha nem engedi hogy a zsidók kiszedjék a Dunából a maradványokat, akkor egy rohadt náci. Ha engedi, akkor együttműködik az izraeli szélsőjobbal, tehát egy rohadt náci. Milyen cigit kértek, füstszűrőst, vagy nem füstszűrőst ? Nézd, az anyja szentségit, már megin' nincs rajta sapka!

bgp 2019.01.19. 21:01:53

@balcán maxval birca: Szerintem azt mondja, hogy ezt már kérés nélkül minimum 50 éve meg kellett volna csinálni. De legalább a rendszerváltás után. Nekem egyébként mindegy.

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2019.01.19. 22:30:14

Ezt valóban korábban kellett volna meglépni.
Legalább a 60-as, 70-es években.
Az emléktáblára pedig: Legyen nyugalma MINDEN itt elhunyt embernek az elszenvedett embertelenségben.
Kiemelni megint csak egy "réteget" megint fellobbantja az ellentéteket. Ha megint csak a "kiválasztott" nép szenvedési érnek valamit akkor megint jól el van baszva .....
Minden áldozat fontos a kibaszott vallási különbözőségektől függetlenül.

laci_52 2019.01.19. 22:52:00

A Szovjetunióba málenykij robotra elhurcoltak és ott meghaltak csontjait és össze kellene gyűjteni és eltemetni. Ők többen voltak, mint a Holocaust áldozatai és akiket a Dunába lőttek...

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.01.19. 23:07:50

„(A felszabadulás után) az első három vagy négy hónapban a Dunába bedobott áldozatokat szedtük ki és agnoszkáltuk, vagy egy fél évig is.” Idézte fel a katonai ellenállásban is résztvevő Thassy Jenő, aki a háború után egy ideig rendőrként szolgált." - Amit ki lehetett szedni, már kiszedték akkor. - Kutatni lehet, de csak magyar felügyelettel, segítséggel, együttműködéssel. - Magyar állampolgárok emberi maradványait ne vizsgálgassa senki idegen és pláne ne vigye el innen! - Ha a maradványról nem bizonyítható be, hogy askenázi, akkor mi lesz vele, visszadobják?

AZ IGAZI HUNGAROFIL 2019.01.19. 23:09:49

Ismételt kísérlet, hogy a májusi választások előtt megint a magyarokat vádolhassák valami nagy adag holokauszttal.

maxvaI baIcán bircaman · http://bircahang.org 2019.01.19. 23:14:28

@AZ IGAZI HUNGAROFIL: Nácikám! Titeket szépen legéppuskáztunk a Don kanayarban.

chrisred 2019.01.20. 06:33:37

@Jakab.gipsz: 1. Így van, aki kotorászni kezd a Dunában, hogy elkülönítse a zsidó és nemzsidó emberi maradványokat, lényegében ugyanazt teszi, mint anno a gyilkosaik. Egytől egyig egy borzasztó háború áldozatai, bármit is tettek az életükben, a Duna lett a végső sírhelyük.

gzeevi 2019.01.20. 07:18:37

@Helga Beauty Salon: Csak a cikkíró szerint szélsőjobbos az izraeli belügyminiszter. Valójában ő egy szefárd ortodox zsidó párt vezetője, alig szól bele a politikába, sem jobbról, sem balról, hívei sem hőzöngenek, nem nacionalisták. Csupán az érdekli őket, hogy elég kóserek-e az élelmiszerek, és hogy senki se dolgozzon szombaton. Ez lenne a szélsőjobb?

gzeevi 2019.01.20. 07:18:37

@Helga Beauty Salon: Csak a cikkíró szerint szélsőjobbos az izraeli belügyminiszter. Valójában ő egy szefárd ortodox zsidó párt vezetője, alig szól bele a politikába, sem jobbról, sem balról, hívei sem hőzöngenek, nem nacionalisták. Csupán az érdekli őket, hogy elég kóserek-e az élelmiszerek, és hogy senki se dolgozzon szombaton. Ez lenne a szélsőjobb?

Európai téridő 2019.01.20. 07:30:02

"De ekkoriban már a Fidesz kormány emlékezetpolitikájának a lényege az volt: Magyarország áldozata volt a németeknek. A magyarok nem vettek részt a gyilkosságokban, azt a németek művelték." - Ez nem igaz. A magyar kollaboráció nincs letagadva. Viszont a német megszállás előzményei az Anschlusstól (1938.március 12.) a megszállásig (1944. március 19.), benne a megszállással való fenyegetést, agyon vannak hallgatva. Agyon vannak hallgatva a magyarok feletteseiként intézkedő német megszállók hatáskörei és illetékességei, nyomásgyakorlási lehetőségeiknek egy része, az ezekről szóló iratanyag hiányzik az "illetékes" irattárakból és levéltárakból, amelyeket a nyugati szövetségesek és a Szovjetunió is alaposan átrostáltak, mielőtt ezt a ma is hatályos "bűnbak-koncepciót" összerakták. Ők persze azt állíthatják, hogy azt már a németek megsemmisítették, a magyar iratanyag pedig legkésőbb 1956-ban semmisülhetett meg, amikor a Margitszigeten felállított szovjet üteg telibe trafálta az Országos Levéltárat. Szóval, ezt jól kifundálták, mondhatom! A Mazsihisz pedig utat tévesztett és úgy tűnik, már nem ők fújják a passzátszelet a hazai zsidóság ügyeiben.

Dzendör Sztadiz 2019.01.20. 07:47:58

@István Tamasi: ugye ezek után semmi gond, ha megkérdezem, milyen alapon szólsz bele nem zsidók dolgába...

szepipiktor 2019.01.20. 07:58:54

Ugye itt a gond elsősorban az, hogy az egyik szervezett zsidóságnak orbán nem a kedvence? És most történik a dolog?
Mert szerintem meg az áldozatok hozzátartozóinak is van joguk, függetlenül, hogy mikor, milyen galádásg történt, azt kik követték el.
Kicsit olyan ez nekem, kívülállónak, mint amikor nemrégen Roger Waters támadta a németországi (!!!) szervezett zsidóság, mert kiállt Izrael mellett...

chrisred 2019.01.20. 08:05:39

@szepipiktor: Attól függ, melyik szervezett zsidóságról van szó. Ha a cionista államról, akkor egymás tenyeréből esznek.

chrisred 2019.01.20. 08:16:42

@chrisred: "Az egyik nagy izraeli párt vezetője kijelentette, hogy meg kell "semmisíteni az arabokat" rakéták segítségével. Ovadia Joszef rabbi, a szélsőjobboldali Sasz Párt vezetője az egyik jeruzsálemi zsinagógában tartott prédikációjában kifejtette: "nem szabad sajnálni őket, szét kell őket lőni szuperrakéták segítségével, meg kell semmisíteni ezeket a gonosztevőket, ezeket az átkozottakat". "

Így akarnak gondoskodni arról ezek a csupán vallási ügyekkel foglalkozó hívek, hogy a palesztinok ne dolgozzanak szombaton? :)

Jakab.gipsz 2019.01.20. 08:19:10

@Dzendör Sztadiz:

Vajon ténylegesen ezt akarod, vagy csak a szád jár:
"ugye ezek után semmi gond, ha megkérdezem, milyen alapon szólsz bele nem zsidók dolgába..."?

Ugyanis a "genetikusan alávaló a magyar", kijelentést, azaz az anyázást Kertész Ákos kezdte el!

Márpedig, ha egy költő hazudozik azt hamarabb utol érjük mint a sánta kutyát és nem szükséges semmit sem tennünk.

Szóval hogyan is állunk, (az egy és oszthatatlan emberiség esetében), a "genetikusan korcsokkal"?

Önmagamat idézve: "4, Higgadjon le mindenki, és senki se csináljon jóvá tehetetlent, mert erős a gyanúm, hogy fogalmatok sincs arról, miféle erőkkel kerültünk szembe. Itt és most a "józan ész" nem sokat ér."

Helga Beauty Salon. 2019.01.20. 08:44:11

@gzeevi: Ennyi mindent nem tudtam arról a miniszterről, csak volt egy érzésem hogy szokás szerint hülyeség esete forog fenn a poszternél!
Összevissza vagdalkozik és már azon a szinten, hogy aki nem egyértelműen ellenséges Orbánnal az ő elvárásai szerint az kap egy szép címkét. A szélsőjobb jelentése tudjuk mi a ballib dialektikában és ez most egészen röhejesen adta ki magát az izraeli miniszter esetében. :D

maintenator 2019.01.20. 09:07:45

Ha nincs a víz alatt pillanatnyilag elegendő csont, azt okosban lehet hozott anyagból pótolni!

Ellenzéki Tüntető 2019.01.20. 09:10:05

@Nancsibacsi: "Várjál baz, összezavarodtam: akkor most van náci zsidó, meg nem náci zsidó, és onnan lehet felismerni hogy kezet fogott-e már Viktorral? "

úgyúgy, látom már érted hogy megy ez :D

gzeevi 2019.01.20. 09:28:20

@chrisred: Ezt hívják úgy a retorikában, hogy "az azonosság elvének megértése". Tipikus demagóg fogás. Egy másik állítást, amiben igazad van, összemosol azzal, amiben nincs.
Én személyesen ki nem állhatom az illető minisztert, a pártját, és a néhai nagyvezírét, Ovadja rabbit. A beírt link szerint Deri több gazdasági vétség miatt ült. Tökéletesen igaz, meg is érdemelte. De mi köze van ennek a szélsőjobboldalisághoz?? Ugye, semmi!
Megjegyzem, hogy akkor a miniszter NEM a saját zsebére dolgozott (az újabban, ma is vizsgált ügyekben igen!). Akkoriban a hozzá közelálló valkási intézményeknek utalt ki álcímeken nagyobb összegeket, mint ami járt nekik. Ő maga nem vett le belőlük semmit. Ezért is ítélték el ú.n. "szégyenbélyeg" nélkül, ami lehetővé tette, hogy idővel ismét visszatérjen a politikába.
Ami a mekegő öreg nyájvezért, Ovadja rabbit illeti - elég sok hülyeséget mondott életében. Ezekből számosat elítélt a Kneszet és az ország közvéleménye. A Sasz párt ugyan rá hallgatott, de vallási és belpolitikai csatákban várták szája gyöngyeit, rasszista megnyilvánulásai nem irányították a Sasz külpolitikáját, mert nem volt ilyen politika. Egyébként leültetése után Derit nem támogatta Ovadja, mást tett a párt élére, és Deri szabadulása után Ovadja mindent megtett, hogy Deri ne térhessen vissza a Sász élére. A halál, és a belső csatározások révén lett ismét Deri a pártvezető, de ő nem hordozója Ovadja ilyesfajta nézeteinek.
Csak a teljesség kedvéért...

István Tamasi 2019.01.20. 09:36:14

@Dzendör Sztadiz: Például mert nem vagyok (sem) zsidó (sem más) vallás híve.

gzeevi 2019.01.20. 09:38:56

@Helga Beauty Salon: Akkor olvasd el, kérlek, a chrisrednek írt részletesebb válaszomat is az ügyről. Attól, hogy vakakinek egy részletben igaza van, még nem jelenti azt, hogy ő az abszolút igazság tótumfaktuma, aki mindig megfellebezhetetlenül kimondja a tutit.
Néha lehet belátni, finomítani, frissíteni is.

István Tamasi 2019.01.20. 09:48:04

@laci_52: A tényszámok: Az akkori Magyarország / értsd a bécsi döntésekkel megnövekedett ország/ területéről szovjet fogságba került magyar állampolgárok /hadifogoly katonák és malenkij robotra elhurcoltak összesen/ száma 555-5655 ezer akikből 385-390 ezer került ki a Szovjetunióba /a többit elengedték/. Összesen tehát kevesebb mint 200 ezer magyar került ki . Ha ebből levonjuk a hazakerültek számát akkor a kint fogságban elpusztult magyarok /ismétlem az akkori Magyarország területéről/ száma kevesebb mint 100ezer azaz meg sem közelíti a magyar zsidó és cigány holokauszt áldozatainak számát hanem inkább csak a magyar nyilasok áldozatainak számával összemérhető.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.01.20. 10:05:50

@István Tamasi: idáig úgy tudtam, hogy a számháborúzás a holocausttagadók elítélendő eszköze. Szerintem erre a vonatra ne szálj fel. :D

chrisred 2019.01.20. 10:08:24

@gzeevi: Szerintem mindegyik link és állítás üti azt az állítást, hogy egyszerű, vallásos személyről van szó, aki távol áll a politikától. Ugyanúgy szélsőjobboldalinak lehet tekinteni, mint a Jobbik bármelyik tagját abból az időkből, amikor listázni akarták a parlament zsidó származású tagjait, és nem határolódtak el ezektől a megnyilvánulásoktól.

Helga Beauty Salon. 2019.01.20. 10:13:19

@gzeevi: Olvastam és egyébként nem tudom mi a pontos problémád és min agyalogsz még. Te meg olvasd el az én többi kommentemet és meglátod benne hogy alapjában nem érdekel a téma, most is azért foglalkozom vele mert a pofámba tolják. Az meg hogy zsidók szélsőjobbozzák és antiszemitázzák egymást egy röhej és ezért is tartom komolytalannak ezt az egész hőbörgést!

Emmett Brown 2019.01.20. 11:12:16

@Ellenzéki Tüntető: Izrael egy fasiszta állam a Haaretz szerint.

zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt 2019.01.20. 11:32:37

Ez az egész egy b*romság.
1944- 45 telén a Duna be volt fagyva,
másrészt ha tömegesen lőttek is volna embereket belé, akkor a vizihullák pár nappal később Dunaújvárosnál már a felszínen úsztak volna.

Fizikából 1-es a hollókoszt- bizniszmeneknek.

Helga Beauty Salon. 2019.01.20. 11:50:22

@zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt: Extrém esetben előfordulhat hogy vízbe esett Waffen SS katonák földi maradványait szállítják ünnepélyes keretek között Izraelbe, de sebaj, mert kárpótlást követelnek értük is!

inteligencs elenzeki 2019.01.20. 11:54:43

Szerintem itt kéne őket eltemetni.

chrisred 2019.01.20. 12:15:22

@zsindekksz ISIS Al Qaida mind CIA projekt: A Duna január közepére fagyott be, akkor a nyilasok már nem nagyon foglalkoztak Dunába lövetéssel, mert a ruszkik elfoglalták Pestet.
süti beállítások módosítása