• A Soros elleni gyűlöletkampány mára prototípus lett, ha a jobboldal valakit le akar járatni a világban
• Összenő, ami összetartozik: az AfD - Orbán nagy híveként - az Európai Parlament feloszlatását szorgalmazza
• Az alkotmánybíróságok - elvileg - tabut jelentenek a demokráciaellenes erők nyomulása során, de a világ kifordul a sarkából
A Fidesz egykori amerikai kommunikációs tanácsadójának munkatársa elismerte, hogy a néhai Finkelstein, a lejáratások nagy mestere találta ki az aljas kampányt Soros György ellen. Neki és a Birnbaumnak, aki maga is zsidó és most először nyilatkozott a háttérről, nagy része volt abban, hogy az antiszemitizmusból újra politikai fegyver lett, illetve hogy ezzel szoros összefüggésben az emberbarát milliárdos mára a világ egyik leggyűlöltebb emberének számít. Azt meséli, hogy Finkelstein választási stratégaként zseni volt, remekül felismerte a közhangulatot és nagyon értett ahhoz, miként kell megosztani, az embereket egymás ellen uszítani. A félelem volt nála az alap, mármint, hogy úgy beállítani az ellenfelet, mint aki veszedelmes a szavazópolgárokra nézve. Azt vallotta, hogy aki először támad, az győz, csak meg kell találni a megfelelő témát és ellenséget hozzá. Amint a másik oldal reagál a vádakra, azonnal magára is vette azokat. Ezzel pedig oda a bizalom iránta. Viszont ha nem válaszol, az se jó neki, de a sajtó mindenképpen felkapja az ügyet.
Úgy tudni, hogy Finkelsteint 2008-ban Netanjahu közvetítette ki a visszatérésen dolgozó Orbán Viktornak. Hivatalosan a Századvég szerződtette, tanácsai nyomán a Fidesz simán legázolta az MSZP-t, már a választások előtt. Az országot akkor igencsak sújtotta a pénzügyi válság, a nemzetközi intézmények diktálták a feltételeket, azért az amerikai szakértő azt javasolta Orbánnak, hogy a bürokraták és a külföldi nagytőke emberei legyenek az ellenfelei. Azzal jól egyben lehet tartani a nyájat. Az alapot Schmitt Mária adta meg hozzá, aki szerint Magyarországot a történelem során folyamatosan ostromolták az idegenek: a törökök, a nácik, majd a kommunisták. Az országnak ily módon az a küldetése, hogy elhárítsa a külső befolyást és megvédje a kereszténységet.
Ekkor pattant ki az az ötlet, hogy Soros testesítse meg a nemzetközi pénztőke összeesküvését, gyorsan megteremtődik az a gyűlölt figura, akire azután sokfelé rávetik magukat a politikusok. Kapóra jött hozzá, hogy liberális, sikeres tőzsdei spekuláns, aki elutasítja a kapitalizmus könyörtelenségét. De a legfőbb, hogy nem volt benne a politikában, nem tudott visszavágni. Már csak el kellett adni az ötletet a népnek.
Az első sortüzet az összehangolt hadjáratban, 2013 augusztusában a Heti Válasz adta le a befektetőre, illetve az általa állítólag támogatott civilekre. Majd következett az Ökotárs-sztori. A nyomozás semmit sem talált, de kialakult a kép az NGO-k veszedelmes machinációiról. Két évvel később kitör a menekültválság és Soros megírja, hogy szerinte mit kellene tenni a migránsokkal, ami talált pénz Orbán számára. Azonnal nekitámad egykori jótevőjének, mondván, hogy az gyengíteni akarja a nemzetállamokat, mert az a célja, hogy Európát illegális bevándorlókkal árassza el. Egy nagy összeesküvés részeként. A rágalmak egyre gátlástalanabbak lettek, megindulnak a kirohanások a CEU ellen. A csúcspont az, amikor 2017 júliusában az egész ország tele van Soros-plakátokkal. A kampány 40 millió euróba került, ami több, mint tízszer annyi, mint amennyit a Nyílt Társadalom Alapítvány előző évben elköltött Magyarországon. De hatott, az üzletember a gonosz szinonimájává vált. Az is bejött, hogy minél inkább cáfolt, annál inkább alátámasztotta az állítást, hogy beleavatkozik a politikába.
Magyarországon alakult ki a jobboldal legütősebb ellenségképe, tökéletes gyúanyag az internet világa számára. Birnbaum úgy fogalmaz, hogy Soros a közös nevező a nacionalisták számára. Miközben két zsidó állította őt az antiszemita beütésű hadjárat célkeresztjébe. A narratíva jól illeszkedik a világuralomra törő, gonosz, pénzsóvár zsidó réges-régi mítoszához. Még akkor is ha a magyar vezetés ki nem ejtette a száján a „zsidó” szót. Ám a választók értették az üzenetet. Birnbaum hevesen visszautasítja az antiszemitizmus vádját. Azt állítja, ők ideológiai alapon építették fel a tervet, abban semmi szerepet nem játszott Soros származása. De egyébként is: nem lehet támadni valakit, ha zsidó? Amúgy pedig a zsidóellenességet kitörölhetetlennek tartja, a kampányuknak legfeljebb lett egy új áldozata. De ettől még mindent ugyanúgy csinálna, mint eredetileg.
Orbánnak közben nagy tervei vannak Európában, úgy gondolja, hogy Magyarország példakép lett a világban a jobboldal szemében. Azt vallja, hogy a politikusnak nincs szüksége vízióra, csak azt kell tennie, amit a nép helyesnek tart. Gondosan méri a közvéleményben lépései várható hatásait. Ezzel szemben Finkelstein kijelentette, hogy meg akarta változtatni a világot, ez sikerült is, csak éppen a világ rosszabb lett, mint amilyen volt.
Az újság rendjén valónak tartja, hogy a CDU új elnök asszonya felül akarja vizsgálni az utóbbi 3 év kormányzati menekültpolitikáját. Nem azt, hogy annak idején humanitárius megfontolásokból felnyitották határokat a szerencsétlenek előtt, akik a háború elől menekülve rekedtek Magyarországon, hanem ami utána történt. Merkel annak idején kemény próba elé állította a közösséget, az államiság alapjai kerültek veszélybe. A következményeket a mai napig is érezni és nem tudni, hogy hol a vége. Németország igencsak magára maradt az európai jogközösségben. A nemzetek fölötti küldetéstudatot nem osztják a kelet-európaiak, a britek, de még a franciák sem. Merthogy nagyon nehéz több százezer muzulmán migránst nagyobb szociális megrázkódtatások nélkül befogadni.
Nem elvesztegetett idő, hogy megpróbáljanak tanulni a történtekből. Németország, az EU központi szociális jogállama és mágnes a migránsok számára, nem adhat tartózkodási jogot bárkinek, aki átjutott a határain. Humanitárius kötelezettségeinek teljesítéséhez az államnak fenn kell tartania az ellenőrzést a bevándorlás és a lakosság összetétele fölött. Ez a dolga, egyben a nemzeti identitás kérdése.
Nem hozott érdemi vitát az a berlini nemzetközi szakmai tanácskozás, amelyen alkotmánybírák és más jogászok azt vitatták meg, miként lehetne megmenteni a jogállamot Európában, pedig a konferenciára meghívtak két magyar alkotmánybírát is – mindkettőt az Orbán-kormány nevezte ki. Varsóból csak régi bírák érkeztek, az újak visszautasították a lehetőséget. Az eseményt azért hívták össze, mert látnivaló, hogy a vége felé közeledik a demokrácia Magyarországon, Lengyelországban, sőt, most már idetartozik Románia is. A részvevőket az foglalkoztatta, fel lehet-e tartóztatni valamiféleképpen a folyamatot. Hogy mit lehet tenni, amikor tekintélyelvű kabinetek előbb aláássák az Alkotmánybíróságot, majd betagolják a saját rendszerükbe. A magyarok barátságosan védelmükbe vették a működő demokratikus jogállamot. A jelenlévők többsége ezzel szemben helyeselte, hogy az Európai Bíróság jár az élen, amikor az értékeket kell megóvni.
A magyar és a lengyel állam az értékek zsarnokságát hangoztatja, vagyis hogy Brüsszel a balliberális ideológia alapján az európai normákat kötelezően a jogállamiság nemzeti formája fölé helyezi. Ám fontos, hogy az európai intézmények végre reagálnak és fokozzák a nyomást. A jelenlévők mégsem optimisták, mert az euroszkeptikus államok nem sokra becsülik az Európai Bíróságot. Ráadásul, amikor a testület ilyen kérdésekkel foglalkozik, akkor a nemzeti joghatóság területére merészkedik, és ez veszélyes. A német Alkotmánybíróság feje figyelmeztetett is, hogy nem szabad újabb támadási felületet adni a magyar és a lengyel nacionalisták számára.
De a bírói függetlenség nem lehet vita tárgya. Vagyis a vörös vonal ott húzódik, hogy félretolják, netán gleichschaltolják az alkotmánybíróságot. Persze ez sem ilyen egyszerű, hiszen a két testület Magyarországon és Lengyelországban hoz érdemi ítéleteket – politikailag érdektelen ügyekben. Ezzel együtt lehet esetükben még igazi Alkotmánybíróságról beszélni? És van itt még valami, amit az egyik német alkotmányjogász úgy fogalmazott meg: mit kezdjenek a vörös vonallal, amikor az európai országok felében populista kormányok vannak hatalmon?
A radikális német AfD ultimátumot kíván adni Európának: az vagy kellő időn belül megreformálja önmagát, úgy, ahogyan azt Orbán és Salvini követeli, vagy Németországnak ki kell lépnie. A párt az EP-választás előtt tartott kongresszust és a nagy többséggel jóváhagyott előterjesztés tartalmazta azt is, hogy a kiváláson kívül alternatív megoldásként fel lehet oszlatni az EU-t, és helyette új gazdasági és érdekközösséget lehet létrehozni. Az indítvány magában foglalta azt is, hogy az ország adja fel az eurót, továbbá intsen búcsút a közös kül- és védelmi politikának. Ezen túlmenően a szélsőséges szervezet korlátozni kívánja a bevándorlást és igen szigorú kitoloncolási politikát szorgalmaz. Vagyis szó sincs arról, hogy az AfD mérséklődne, mi több, soraiban várhatóan igencsak radikális képviselők jutnak mandátumhoz Strasbourgban. Arra hivatkozva kaptak előkelő helyet a listán, hogy az Európai Parlament nem demokratikus. A párt szerint a jogalkotást teljes egészében nemzeti hatáskörben kell tartani.
Paul Lendvai arra figyelmeztet, hogy napjainkat leginkább az új jobboldal, vagyis a rombolók felemelkedése jellemzi, miközben a világ kifordul a sarkaiból. 45 után Európa annak köszönhette a békét és a jólétet, hogy a nagy keresztény- és szociáldemokrata építőmesterek tanultak Hitler és Mussolini diktatúrájából, messzire tekintő amerikai elnökök pedig támogatták őket. Ám most megint a destruktív erők ideje jött el. Összeomlik a háború utáni politikai világkép, abszolút bizonyosságok foszlanak semmivé, világszerte tabukat szegnek meg. Az emberek egyre inkább vonzódnak a tekintélyelvű gondolkodásmódhoz, az erős emberekhez.
A vezető figurák – Trump, Putyin, Hszi, valamint kisebb hasonmásaik, mint Orbán és Erdogan, megvetik a liberális demokráciát, Az igazságszolgáltatás, a sajtó, valamint a politikai döntéshozatal és a gazdaság teljes ellenőrzésére törekednek. A közhangulatból árad a csalódás alapérzete és ez segíti a nacionalistákat, a populistákat, a bezárkózás híveit, Washingtontól Rómáig, Budapesttől Varsóig. A görög nacionalisták, a Budapestről intrikáló Gruevszkivel egyetemben még az olyan korlátozott sikert is fenyegetik, mint a teljesen értelmetlen görög-macedón névvita rendezése. Hogy mi lesz a politikai és társadalmi következménye az ilyen erők nyomulásának, azt csak a májusi európai választás után látjuk meg.
A szlovák külügyminiszter újólag elvetette a menedékkérők befogadását. Lajcák Bécsben nyilatkozott, mielőtt osztrák kolléganőjével találkozott volna. Azzal érvelt, hogy a kvóta országa számára elfogadhatatlan, mind politikailag, mind társadalmilag. A nép egyszerűen nem akarja. Ezért olyan, európai megoldást sürgetett, ami mindenki számára megfelel. Hozzátette, hogy ha a Nyugat fasiszta kormányt akar Pozsonyban, akkor csak nyugodtan kényszerítse Szlovákiát a migránsok átvételére, miközben az emberek 99 százaléka nem akarja azt. Úgy vélte, hogy a Bizottság döntése nagy bizalmatlanságot keltett a polgárok részéről az EU-intézmények iránt, egyben nagy politikai károkat okozott a régi és az új tagok közti kapcsolatokban. Viszont felajánlotta, hogy a szlovák fél jócskán kivenné részét a külső határ védelméből, illetve az afrikai fejlesztési alap létrehozásából. Emlékeztetett arra, hogy a V4-ek négy hajót akarnak venni, hogy ily módon segítsék az őrjáratozást az olasz partoknál.
A miniszter sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy országa is követte az amerikai, magyar, osztrák és cseh példát és kivált az ENSZ migrációs csomagjából. Szerinte ezek az államok egyszerűen a történelem rossz oldalán állnak. Egyben kifogásolta, hogy Ausztria korlátozni kívánja a családi pótlékot több tízezer olyan vendégmunkás számára, aki az új tagállamokból érkezett.
