• Nem egykönnyen, de alakul a populista Internacionálé, Orbán vesszőparipájából, a migrációból pedig trójai faló lett a kulcsfontosságú európai választásokra
• Vakargatják a fejüket a bevándorlásellenes közép-európai kormányok, mert ha nem engedik be a külföldi munkavállalókat, arra rámehet a gazdasági növekedés
• Timothy Garton Ash szerint érdemes volna könyvben megírni a magyar és a lengyel illiberalizmus felemelkedésének előzményeit, tanulságait
Nemzetközi sajtószemle, 2019. január 14.
New York Times
Az autokraták szeretik a rendkívüli állapotot, mert a tényleges, illetve vélt válságra hivatkozva lazíthatnak az alkotmányos fékeken. Erre figyelmeztet a Harvard Egyetem két professzora, aki nemrégiben könyvet írt a demokrácia haláláról. Levitsky és Ziblatt a történelmi példák alapján emlékeztet arra, hogy ha beüt a krízis, az remek alkalom a demokrácia aláásására, ezt ékesen bizonyítja mostanság Putyin és Erdogan, akik a különleges helyzetre hivatkozva jutottak rendkívüli felhatalmazáshoz. De félő, hogy ilyen módon Trump is visszaél hatalmával. Ugyanis a tekintélyelvű vezetők gyakran fel vannak háborodva az alkotmányos rend által előírt korlátok miatt. De hát a demokratikus politizálás fáradságos, tárgyalást és engedményeket igényel. Elkerülhetetlenek a kudarcok, a győzelem mindig részleges. Mindezt pedig az ilyen emberek tűrhetetlenül zavarónak találják.
A legtöbbjükből hiányzik a képesség a napi politikai alkuhoz. Allergiásak a bírálatra vagy a kompromisszumra. Nem sok türelmük van a bonyolult, törvényhozási egyeztetést igénylő dolgokhoz. Számukra a fékek és ellensúlyok kényszerzubbonnyal érnek fel. Ha tollhegyre veszi őket sajtó, a parlament gyakorolja felügyeleti jogát vagy a bíróságok nekik nem tetsző döntést hoznak, azt vereségként élik meg. A válság viszont menekülő utat jelent az alkotmányos bilincsekből. A háborúk és a terrorcselekmények megdobják a népszerűségüket, elhallgattatják az ellenzéket és kibúvót nyújtanak az alaptörvénybe foglalt gátak alól. Ilyenkor növelhetik jogkörüket, ellenben jogokat törölhetnek el. A legemlékezetesebb ez ügyben, hogy mit csinált Hitler a Reichstag felgyújtása után. A csábítás olyan nagy, hogy az önjelölt autokraták sokszor saját maguk rendezik meg a válságot.
Trump is ebbe az irányba halad a fal miatt elszenvedett kudarca láttán. A múlt héten tartott 8-perces tévébeszédében hatszor említette a válságot. A tekintélyelvűség képviselői szoktak így reagálni, amikor ellenáll nekik a törvényhozás. De az elnök gyenge, mert kevés amerikai hiszi, hogy a déli határ nemzetbiztonsági fenyegetést jelent és a bíróságok megakadályozhatják, hogy a politikus megkerülje a Kongresszust. Ám mindezzel együtt úgy viselkedik, mint egy autokrata és ez aggasztó. Alkalmatlannak tűnik arra, hogy felelősen éljen a hatalmával. Az ijesztő kérdés ezek után az, hogy mit tenne, ha tényleg biztonsági válság következne be? (Magyarországon most már jó ideje migrációs válsághelyzet van érvényben – a szerk. megj.)
Washington Post
Európa ellenfelei arra készülnek, hogy meggyengítsék az uniót – mutat rá Ann Applebaum. A neves történész és politikai elemző osztja azokat a véleményeket, miszerint sorsdöntő lesz a májusi EP-választás, merthogy megpróbálnak nyíltan összefogni azok a politikusok, akik igyekeznek eltörölni az EU intézményeit. A Nacionalista, vagy ha úgy tetszik: Populista Internacionálé nem új keletű. A szélsőjobbos netes aktivisták, trollok, botok jó ideje együttműködnek a világhálón. Az már a tavalyi német választások előtt kiderült, hogy a szélsőségesek határokon át megosztják az orosz állami média által kitalált történeteket, továbbítják a rasszista memeket, éspedig azért, hogy támogassák az AfD-t. Ugyanezek az orosz, amerikai, német, francia, sőt lengyel erők próbálták lejáratni a svéd politikai rendszert is.
Az együttműködés most kilép a kíbertérből. Az idegengyűlölő, nacionalista Salvini a múlt héten Varsóban találkozott a PiS idegengyűlölő, nacionalista vezetőivel. A találkozót, a meghirdetett tengelyt üdvözölte Orbán Viktor, aki közismerten a nem létező migránsokkal hadakozik, amikor csak nyomás alá kerül a korrupció vagy a hatalmi visszaélések miatt. A olasz politikus tárgyalt Le Pennel, valamint a szélsőséges olasz alkancellárral is. Mindegyiknek nagy változásokat ígért, új pártot, fellépést a bevándorlás és Brüsszel ellen.
Ám közben úgy tűnik, hogy Bannon felsült az európai szélsőjobb egyesítésének kísérletével, e pedig rávilágít arra, hogy rendben van: elvetik a migrációt, de mit támogatnak? Rombolni könnyű, építeni nehéz. Ráadásul egyre kevesebb menedékkérő érkezik és máson nehéz levezetni az álszent dühöt. Az olasz és osztrák nacionalisták már összecsaptak Dél-Tirol miatt. A francia szélsőségesek azt akarják, hogy menjenek haza a kelet-európai vendégmunkások. Le Pen, Salvini, Orbán lelkesen oroszbarát, a lengyelek egy cseppet sem azok. De ezt a mozit már láttuk és tudjuk, mi lett a vége Nagy-Britanniában: évtizedek óta az ország legsúlyosabb alkotmányos és politikai válsága, hatalmas belső megosztottsággal. Ez vár a földrész többi részére is, ha a politikai közép erői nem képesek egyesülni, megszabni a napirendet és meggyőzni az új nemzedéket az EU előnyeiről. Szóval Európa rengeteget veszthet a választáson.
Guardian
Európa nincs jó állapotban a májusi választás előtt: mindenütt félelmet, bajt, fájdalmat tapasztalni, miközben a szélsőségesek új szövetségeket igyekeznek összekovácsolni. Vagyis valószínűleg döntő csata közeleg az EU jövőjéről. Az egyik oldalon Franciaország és Németország sorakozik fel. Ők azt szeretnék, ha az unió jobban ki tudna állni az érdekeiért és az értékeiért egy olyan világban, amelyet megrendített Trump rombolása. Merkel újévi beszéde kihívást jelentett mind az elnök „Amerika mindenek előtt”- álláspontjával, mind pedig az európai populista szélsőjobb nyomulásával szemben. Berlin és Párizs egyértelművé akarja tenni, hogy tovább él a nemzetközi együttműködés, csak annak ideológiai súlypontja az öreg kontinensre tevődik át. Ám Macron mélyebb integrációt akar, amit a németek nemigen pártolnak. Azon kívül mindkét vezető meggyengült.
További baj, hogy a britek távozása után a német-francia motor ugyan nagyobb sebességbe kíván kapcsolni, ám ezt sokan úgy értelmezik, hogy a két ország vissza akarja állítani hegemóniáját Európa fölött. És ez rossz hír a földrész középső és keleti része számára. De ennél is nagyobb gond, hogy a jobboldali, populista, nacionalista, bevándorlás-ellenes és idegengyűlölő erők szövetkezni próbálnak Brüsszel szklerotikus, öncélú szorításának megtörésére.
Salvini a lengyel fővárosban átfogó szövetségre szólított fel és hamar megkapta hozzá Orbán Viktornak, a kontinens leginkább migráns- és muzulmánellenes, euroszkeptikus vezetőjének áldását. Vagyis a frontvonalak tágulnak és a tétek emelkednek. Egész Európa forog kockán. Vágyálomként hangzik, amit a magyar politikus mond, hogy ti. a bevándorlás lesz a meghatározó kérdéskör, illetve hogy a szélsőjobbnak fokozatosan át kell vennie az irányítást az unióban. De tényleg az? Az erőviszonyok a középtől a szélsőség felé tolódtak el az unióban, és lehet, hogy végleg. Minden 6. európai rendszeresen populista pártokra voksol. A gazdasági egyenlőtlenségek nőnek. A migráció olyan, házi gyártású bombára emlékeztet, amely képes bármikor felrobbanni. Akár egyetért valaki Orbánnal, akár nem, a migrációból trójai faló lett, ami tükrözi az identitás körüli aggályokat, a véges forrásokat, a közösséget, a kultúrát és a szuverenitást. Hatékony választási fegyver, mert az elit képtelen volt megérteni, hát még megoldani a problémát. Szóval nem kizárt, hogy az volna a jó, ha májusban csak kevesen járulnának az urnákhoz.
Spiegel
A globalizáció nem működik bevándorlók nélkül és a jobboldali közép-európai kormányok beleütköznek saját, merev migrációellenes politikájuk korlátaiba. Így értékeli a hetilap, hogy ezek az államok kénytelenek egyre több vendégmunkást beengedni, ha azt akarják, hogy gazdaságuk ne üljön le. A listavezető Lengyelország, ahol három éve már 670 ezren kaptak ideiglenes munkavállalási engedélyt. Pedig Varsó a menekültválság csúcspontján még megtagadta mindössze pár ezer szír befogadását is. Itt olyasmiről van szó, ami könnyen politikai problémává válhat Magyarország, Csehország és Szlovákia részére is. Valamennyien visszautasították az idegenek átvételét, mondván, hozzánk csak ne jöjjenek!
A gazdaságuk nő, csak éppen nincs elég munkaerő és a külföldiek be tudnák tölteni az űrt. De mivel nincs elég ember, ugrásszerűen emelkednek a bérek, ezzel azonban ezek az államuk jelentős versenyelőnyt vesztenek el. A befektetők azzal fenyegetőznek, hogy máshová viszik a termelést, és a konjunktúra hamar véget érhet, hiszen romlik a világgazdasági helyzet. Ennélfogva a négy kormány bizarr versenyre kényszerül: folyamatosan könnyít a vízumrendelkezéseken és egyre könnyebben ad ki tartózkodási engedélyeket. Ám hosszabb távon ez sem lesz elegendő, főként mert kezd megcsappanni az utánpótlás Ukrajnából. Arról nem beszélve, hogy pl. hány magyar dolgozik Nyugaton és ők nemigen térnek haza.
Ily módon a kormányoknak meg kellene teremteniük a rendezett bevándorlás feltételeit, ám ezt nehezen lehet összeegyeztetni a nacionalista irányvonallal. A helyzet áthidalására Orbán Viktor bevezette a rabszolga törvényt, de abból még baja lehet, hiszen mindig úgy tünteti fel, hogy ő a kisember védelmezője. Ezt már csak kevesen veszik be minden további nélkül. De a nemzeti-populista kormányok azért is nehéz helyzetbe manőverezték magukat, mert sokáig azzal érveltek: ők majd jól megvédik az országot a migrációtól. Viszont arról megfeledkeztek, hogy nem lehet EU-milliárdokból a világpiacot meghódítani, nagy fejlődési tempót felmutatni, úgy, hogy közben bezárkóznak a nemzeti határok mögé.
Foreign Affairs
Üdv a Vadkeleten, ahol a szocialista múlt árnya még a felszabadulás után is jócskán rávetül a térségre. Így vezeti fel kritikáját Timothy Garton Ash a lengyel újságíró, Witold Szablowski most megjelent könyvéről. Az Oxfordi Egyetem politológia professzora mindenekelőtt azt következtést emeli ki a műből, hogy a posztkommunizmusban olyan földcsuszamlás indul el, amely bekeríti majd az egész világot. Úgy látja azonban, hogy a szerző sokszor kiszínezte a valóságot, mert pl. az nagyon nem igaz, hogy az emberek tömegesen vágynának vissza a régi zsarnokságba.
Az elemző sokkal fontosabbnak tartaná azt feltárni, akár egy új könyvben, miként lehetséges, hogy 30 évvel a rendszerváltás után ilyen népszerű Orbán és Kaczynski, noha módszeresen leépítik a fékeket és ellensúlyokat a törékeny demokráciában? És mennyire részei egy szélesebb populista, antiliberális mozgalomnak, benne Trumppal, Farage-zsal és Salvinivel? Mennyire nyitott ajtót az álforradalmi politika előtt az a tény, hogy a magyarok és a lengyelek nem néztek szembe a korábbi 40 évvel, amiből azután az következik, hogy az illiberális fordulatot úgy igazolják, mint az egyetlen utat a kommunizmus örökségének meghaladására? Mennyire fontos, hogy a Vasfüggöny mögött a társadalmak nemigen tapasztalták meg, mit is jelent a bevándorlás és főként a multikulturalizmus? Következésképpen napjainkban könnyen lehet építeni a nacionalista érzelmekre, elsősorban a muzulmánokkal szemben. Vagy netán a sértett nemzeti büszkeség az ok, mármint hogy a nyugati társadalmak gyenge másolatainak érzik magukat, de épp ezért szeretnének a keresztény Európa igazi védelmezői lenni?
https://www.foreignaffairs.com/reviews/review-essay/2018-12-11/life-after-liberation
